(idézet: Ez volt a Volksbund – Tilkovszky Loránt)
A Romániához Besszarábia átengedése végett intézett 1940. június 26-i szovjet felszólítás hatására a magyar kormány azonnal előtérbe állította Erdéllyel kapcsolatos területi követeléseit, amelyek érvényesítéséhez nélkülözhetetlennek látta a német birodalom jóindulatú támogatásának megnyerését. Mint Erdmannsdorff követ június 28-án jelentette, a Volksbundnak „hirtelen megadták a hozzájárulást helyi csoportok alakításához. Basch 49 helyi csoportot akar megalakítani a legközelebbi hetekben.” Közel 10 hónap múltán ismét nyíltan folytathatták szervezési propagandájukat.1
Teleki megbízásából Ottlik László, miniszteri tanácsos a miniszterelnökség nemzetiségi ügyosztályán, július 5-én felkérte Bascht, hogy a lehető részletességgel nyújtsa be a népcsoport „azonnali kívánságait”, amelyek három hónapon belül teljesíthetők a fennálló törvények és rendeletek alapján.2 A Basch által benyújtott kívánságlista a következő volt:
- Iskolakérdés: A német községek óvodáiban német legyen a foglalkoztatási nyelv. A népcsoport létesíthessen saját óvodákat és egy saját óvónőképző intézetet, mert a német községekben működő óvónők többségükben nem tudnak németül. – Állítsák helyre a kisebbségi népiskolák korábbi A- típusát (anyanyelvi oktatás, a magyar csak kötelező tantárgy). A már meglevő, kétnyelvű tanítóképző intézetbe az eddigi 30-nál nagyobb számban vegyenek fel hallgatókat. Mivel ez az egy tanítóképző nem felel meg a követelményeknek, a Volksbund saját tanítóképzőre is igényt formál. Kéri, hogy a pedagógusok nemzetiségi tanfolyamain a Volksbund előadói is szerepelhessenek. A Volksbund igényt tart 3 német polgári iskolára és egy német gimnáziumra. Ugyancsak maga akar mezőgazdasági iskolákat, mezőgazdasági, kézműipari és kereskedelmi szakiskolákat felállítani, illetve tanfolyamokat rendezni. A német kisebbségi iskolákban német képesítővizsgával rendelkező tanerőket kell alkalmazni; ilyenek listáját a népcsoport elő fogja, terjeszteni.
- Közigazgatás: A népcsoport követeli az 1924. évi II. tc. azonnali végrehajtását, amely a közigazgatási tisztviselőknek előírta, hogy a kisebbségekkel anyanyelvükön érintkezzenek. Kívánja továbbá azoknak a közigazgatási tisztviselőknek és tanítóknak eltávolítását, akik ellenséges magatartást tanúsítanak a népcsoporttal szemben. Ezek listáját a népcsoport be fogja terjeszteni.
- Leventeképzés: Németlakta területeken a leventefoglalkozások nyelve német legyen, míg a vezényleti nyelv magyar maradna. A német leventéket ne bántalmazzák és ne zaklassák. A KALOT és a KALÁSZ – katolikus legény- és leányszervezetek – korlátozzák tevékenységüket tisztán vallásos területre.
- Katonaság: Szüntessék meg a magyar hadsereghez bevonultatott németekkel szembeni megkülönböztetően rossz bánásmódot, és ne erőltessék a névmagyarosítást.
- Szervezés: A Volksbund maradéktalanul szabad tevékenységet követel, ne zaklassák a tagokat. Módosíthassák az alapszabályt: ne csak a 18., hanem már a 16. életévtől engedélyezzék a Volksbund-tagságot. További szervezeteket akarnak létrehozni: Népi-német Országos Tornaegyletet (Volksdeutscher Landesturnverein), Népsegélyt (Volkshilfe) stb.
- Sajtó: Egy napilap azonnali engedélyezését kérik. A magyar sajtó és a rádió pozitív értelemben foglalkozzék a népcsoport kérdéseivel, és nevelő módon befolyásolja az e kérdésben teljesen felvilágosulatlan közvéleményt.
- Gazdaság: A jelenlegi gazdasági hátrányokat azonnal számolják fel; engedélyezzenek egy havonta megjelenő gazdasági újságot; biztosítsák a német szövetkezetek (Agraria, Agricola) zavartalan szervezőtevékenységét.
- Egyház: A vallásoktatás, prédikáció, egyházi ének, lelki gondozás anyanyelven történjék. Létesítsenek német papi szemináriumot, vagy legalább állítsanak fel német osztályokat a papi szemináriumokban.3
Hóman még nem ismerhette ezeket a követeléseket, amikor július 8-án Telekihez és Csákyhoz ismét emlékeztetőt intézett. Ebben kifejtett elgondolásai már jelzik azt az egyre erősödő tendenciát, hogy a német nemzetiséget az országban a többihez viszonyítva kivételes helyzet illeti meg, s hogy az erdélyi területi revízió során visszakerülő nemzetiségi lakosságból is a németekre kell mindenekelőtt figyelemmel lenni.4
Teleki és Csáky július 10-i müncheni tárgyalása Hitlerrel és Ribbentroppal azzal az eredménnyel járt ugyan, hogy Hitler megígérte: felszólítja Romániát a közvetlen tárgyalások felvételére Magyarországgal erdélyi területi engedmények kérdésében, figyelmeztette azonban a magyar államférfiakat arra, hogy a vitás területen élő német lakosságnak „semmi módon nem érdekük a rezsimváltozás, sőt mindig csak azt adták értésére, hogy ők a politikai játékból ki akarnak maradni, és semmi más céljuk nincs, mint hogy nyugalomban és békében dolgozhassanak tovább, és megőrizhessék maguknak azt a jólétet és kulturális szabadságot, melyet az idők folyamán rátermettségükkel kivívtak maguknak”.5 E szavakból Telekiék megérthették: részleges területi revízióra irányuló igényeiket Hitler hajlandó ugyan támogatni, de elvárja, hogy a magyar uralom alá kerülő németek eddig elért vívmányai biztosítva legyenek.
A magyar kormány ezek után gesztusokat tett a népi-német sajtó irányában is. Miután Bascht – hosszas halogatás után – június folyamán felvették a magyar sajtókamarába, s ezzel elhárult a kiadásában megjelenő Deutscher Volksbote betiltásának veszélye,6 Teleki most hozzájárult ahhoz a kéréshez, hogy a Volksbundnak e hetilapon kívül napilapja is lehessen.7 (Ez az ekkor még Volksdeutsche Zeitung címmel tervezett újság októberben Deutsche Zeitung címmel indult meg.) Bascht valósággal körüludvarolták a magyar politikai élet különböző jobboldali személyiségei, így Imrédy Béla, Tasnádi Nagy András, gróf Károlyi Imre, akikkel e napokban beszélgetést folytatott.8
Hitler és a magyar államférfiak müncheni tanácskozásán szó sem esett a nyilasok nemzetiségi törvényjavaslatáról, amely a német népcsoport igényeinek alapulvételével ajánlkozott fel a németeknek. Hitler azonban azáltal, hogy Telekiék figyelmébe ajánlotta a német népcsoport, s különösen a népcsoportjogilag kedvezőbb körülmények közül átkerülő erdélyi németek jogainak biztosítását, kimondatlanul is állást foglalt a nyilas kezdeményezéssel szemben. Nem tekinthető véletlennek, hogy csaknem egyhónapi várakozás után éppen a müncheni tárgyalást követő napon vette kezdetét az eljárás a törvényjavaslat beterjesztői, az összeférhetetlenségi bizottság elé utalt Hubay és Vágó nyilas képviselők ellen.9 Az eljárás eredményeként július 22-én megfosztották őket mandátumuktól.10 Ezt a döntést a képviselőház másnapi ülésén jelentették be. Nyomban ezután Teleki beterjesztette a Kárpátalja önkormányzatáról szóló törvényjavaslatot, mintegy feleletül a népcsoport-önkormányzatot kifejező, megbuktatott nyilas törvényjavaslatra. Majd Radocsay igazságügy-miniszter nyújtott be törvényjavaslatot „a nemzetiségi érzület büntetőjogi védelméről”.11 Ez utóbbi a nemzetiségiek elleni rendkívül rossz hatású és élesen kifogásolt „nemzetgyalázási” perek egyoldalú gyakorlatát akarta – legalábbis formálisan – valamennyi nemzetiséget megillető büntetőjogi védelemmé kiterjeszteni; mint láttuk, a nyilasok törvényjavaslata is tartalmazott azonos célú intézkedést.
Basch és Goldschmidt, akik a német népcsoport jogi igényeket a DAI segítségével már eleve figyelembe vevő nyilas törvényjavaslat végleges szövegének kialakításához annak idején konzultatív észrevételeikkel személyesen is hozzájárultak, közönyösen szemlélték a javaslatot beterjesztő Hubay és Vágó bukását. A német Biztonsági Szolgálat jelentése szerint a Volksbund hetilapja, a Deutscher Volksbote július 28-i számában kívánták felvetni, kellő nyomatékkal, hogy a német népcsoport, amely nagy önfegyelmet tanúsított a nyilas törvényjavaslat körül kibontakozott vita során, most már igazán aktuálisnak tartja a magyar kormányhoz benyújtott szerény kívánságai teljesítését. Annál is inkább, mert ha a kárpátukránok a miniszterelnök által 23-án beterjesztett törvényjavaslat alapján autonómiát kapnak, a minden szempontból messzemenően jelentősebb német népcsoport autonómiaigényét nem lehet továbbra is figyelmen kívül hagyni. Ez az állásfoglalás azonban, mint a jelentés megállapítja, áldozatul esett a magyar cenzúrának, mintegy jelezve, hogy az ellenállás nem szűnt meg.12
A DAI 1940. augusztus 3-5. közt Budapesten tartózkodó igazgatója, dr. Csaki azt jelentette, hogy a népcsoport vezetői a Volksbund politikai és kulturális szervezésében jelenleg szabadabban mozoghatnak (éppen alakuló és propagandagyűléseket tartottak a Budapest környéki falvakban); hangjuk élesebbé vált nyilvános beszédeikben; a magyar hivatalos helyek és főleg a „társadalom” magatartása azonban változatlan maradt. Ennek ellenére igen derűlátóan ítélte meg a magyarországi német disszimilációs politika távlatait: „a népi-németek száma rohamosan gyarapodni fog”. Dr. Csáki jelentése világosan kimondta, mit jelent, „ha egyszer megnyílnak a zsilipek”, „ha egyszer bekövetkezik Magyarországon a teljes szétválás magyarok és német vérűek között!” Az államapparátusban és a hadseregben, a gazdasági életben, nem utolsósorban a hadiiparban „magas állásokat” betöltő német származásúak révén, akik hovatovább a német birodalom NSDAP-jának tagjaiként fognak ott ülni, kiterjesztik a német birodalmi befolyást, átveszik az irányítást, s végső fokon egy olyan „munkamegosztás” jön létre, amelyben a disszimiláció folytán tetemesen megerősödő németség lesz az úr, s a „népbiológiailag” is gyengébb magyarság a szolgaréteg.13
A Volksbund ez évi „közgyűlésén”, amelyet a Baranya megyei Hidas községben augusztus 11-én tartottak meg,14 s amelyről Basch a magyar haza iránti lojalitást hangsúlyozó üdvözlő táviratot küldött Teleki miniszterelnöknek,15 természetesen nem jutottak felszínre a maguk brutális mivoltukban ezek a disszimilációs elképzelések. A „szétválás magyarok és németek között” gondolata azonban annyiban mégis hangot kapott a népcsoportvezető beszédében, hogy a miniszterelnökhöz benyújtott memorandumra hivatkozva kijelentette: követelik a magyar jegyzők, tanítók stb. népi-németekkel való felváltását. Ezzel Basch szerint „a falusi intelligencia kérdését máról holnapra meg fogják oldani”. Az így tisztán német irányítás alá vett német településterületeket kerületekre kívánják felosztani; az ezek élére állítandó volksbundista kerületvezetők részére képviselői mandátumot fognak igényelni, s a népcsoport-vezetőség irányításával fejtenék ki politikai tevékenységüket.16
A Volksbund életében fontos esemény volt a Német Ház (Deutsches Haus – VI. Lendvay u. 2. sz.) 1940. augusztus 18-i ünnepélyes felavatása a fővárosban. A népcsoport-vezetőség irodái és reprezentációs helyiségei, a volksbundista lapok szerkesztőségei kaptak ott helyet; mellette létesült egy Német Otthon (Deutsches Heim), ahol a vidékről felutazó tagok szállást kaphatnak, s ahol számukra tanfolyamok is tarthatók. A DAI igazgatójának beszámolója szerint a Volksbund tekintélyének növekedését jól mutatta, hogy a házavató ünnepségen a magyar kormány magas rangú tisztviselőkkel képviseltette magát. De „a jelenlevő legfőbb személyiség demonstratív módon a német követ volt, a földi hatalom tulajdonképpeni szimbóluma”. A volksbundista vezetők itt elhangzott beszédeiről, mindenekelőtt Baschéról azt jelentette, hogy azok „hangsúlyozott fegyelmet árasztottak ugyan, mégis mindent nevén nevezhettek”. Mint kiemelte: „első ízben történt, hogy a népcsoport vezetője az állam népével egyenrangú félként beszélt, és a kormány képviselői előtt megkezdte mértéktartó hangnemben ugyan, de a dolog érdemét tekintve egyértelműen a leszámolást a németség eddigi kezelésével”. Dr. Csaki szerint „Basch ma a németség vitathatatlan vezére; mozgalma teljes mértékben előretört, lavinaszerűen növekszik”. A Volksbund tagfelvételi zárlatot volt kénytelen elrendelni, s ez „nagy példák szerint (elsősorban nyilván a németországi nemzetiszocializmusra gondolt) a legjobb bizonyíték arra, hogy egy mozgalom végérvényesen győzött”. A magyarországi németséget illetően „egybehangzóan az a vélemény – írta dr. Csaki -, hogy lényegében megszűnt a gátlás, hogy magukat németnek vallják, mióta a hivatalos Magyarország többé-kevésbé szabad utat enged. Most bekövetkezik a disszimiláció, azaz a német vérűek szinte elképzelhetetlenül nagy száma keres csatlakozást a mozgalomhoz”.17
Bár dr. Csakinak az volt a benyomása, hogy most már többé-kevésbé „szabad az út”, a magyar kormány intézkedései rendkívül elégtelennek látszottak a német népcsoportjog által megfogalmazott igényekhez viszonyítva. A Volksbund „azonnali kívánságai” sorából a magyar kormány a napilap engedélyezésére még júliusban tett ígéreten kívül, az iskolaügyi kívánságok vizsgálatát kezdte meg augusztusban. A 9-i minisztertanácson Hóman kultuszminiszter olyan rendelet előkészítésére kapott utasítást, amely anyanyelvi tannyelvű tagozatok, illetve külön iskolák felállítását a szülők szabad választási joga fenntartásával kombináltan biztosítja.18 Szükséges hangsúlyozni, hogy e tárgyalások csupán az elemi iskolákra szorítkoztak, s a középiskolákra bejelentett igényekre nem terjedtek ki. Váratlan fordulatként azonban Teleki 25-én engedélyezte Volksbund-gimnázium felállítását Budapesten.19 Az előző napon, 24-én megszakadtak az erdélyi területrevízió kérdésében 16-a óta eredménytelenül folyó Turnu Severin-i magyar-román tárgyalások. A magyar kormány ebben a kritikus pillanatban szánhatta el magát erre az engedményre.
A német kormány eleve számított arra, hogy a magyar-román tárgyalások eredménytelenek lesznek, ezért már azok megkezdése előtt Ribbentrop – Göringgel egyetértésben – létrehozott egy szakbizottságot Karl Loesch professzor, a berlini Institut für Grenz- und Auslandsstudien elnevezésű intézet igazgatójának vezetésével, hogy az etnikai viszonyok figyelembevételével alapanyagot dolgozzon ki az elkerülhetetlennek látszó döntőbírósági ítélethez.20 E bizottságban Loesch mellett kiemelkedő szerepet játszott Werner Hasselblatt, a berlini Akademie für Deutsches Recht nemzetközi kisebbségjogi szakosztályának vezetője.21
A bizottság tudományos előmunkálataira támaszkodva, a Külügyi Hivatalban folytak a bécsi döntést német részről előkészítő tárgyalások. Amikor már megállapodtak abban, miként fogják megvonni az Erdélyt – és az erdélyi népcsoportot – megosztó határt, Hitler utasítást adott egy kisebbségi szerződés kidolgozására, amely hatékony védelmet hivatott biztosítani a döntőbírói ítélettel magyar uralom alá kerülő németek számára. A Külügyi Hivatal hozzá is látott egy ezekre korlátozódó kisebbségi szerződés kidolgozásához, a Volksdeutsche Mittelstelle azonban azt az ellenvetést tette, hogy ha a kisebbségi szerződés csak nekik fog védelmet biztosítani, akkor ezzel a magyarországi német népcsoport egyébként védtelenül ki lesz szolgáltatva „a magyar módszereknek”. Ribbentrop magáévá tette ezt az észrevételt, s átdolgoztatta a Külügyi Hivatallal a szerződéstervezetet, most már úgy, hogy általános érvényű legyen a magyarországi egész német népcsoportra – a román uralom alól átkerült németeket csupán annyiban különböztetve meg, hogy a szerződés számukra kikösse a német birodalomba való önkéntes áttelepülés lehetőségét.22
A Külügyi Hivatal és a VoMi egyetértettek abban, hogy az átdolgozás során szigorított rendelkezéseket kell beilleszteni az eredeti tervezetbe, „hogy a magyaroknak semmiféle lehetőségük ne legyen régi nemzetiségpolitikai módszereik alkalmazására”, s arra kell törekedni, hogy e szerződés „platform legyen a népcsoport most kezdődő felépítésének munkájához”: – a szerződés „kiindulási alap” a népcsoport számára. Különösen fontosnak tartották, „hogy a magyarok kezéből kivegyék annak eldöntését, ki tekintendő népi-németnek”, s így megakadályozzák, hogy magyar érzelmű asszimilánsokkal tartsák betöltve továbbra is a tisztviselői helyeket. Ez nem jelent lemondást az asszimilánsokról: a névváltoztatásról szóló rendelkezések beiktatásával épp az a céljuk, „hogy egy nagy disszimilációs mozgalom számára kiinduló helyzetet teremtsenek”. A szerződés alapelve, hogy „a népiségi területen is a népközösség nemzetiszocialista fogalmát kell a népcsoportjog keretei közt előtérbe állítani”. Ebből az következik, hogy a németséghez való tartozás elismerését csak formálisan, a magyar törvényekre való tekintettel intézi a Volksbund; erre az össznémetség képviseletében a német birodalom illetékes. Basch Berlinből fog pontos utasításokat kapni, s minden kétes esetet oda kell felterjesztenie döntésre.23
A szerződéstervezetet a döntőbírósági tárgyalásra Bécsbe érkezett Csákynak és Telekinek augusztus 29-én este a szállásukon meglepetésszerűen nyújtotta át Ribbentrop utasítására Erdmannsdorff követ, és mint a döntőbíráskodás feltételét, követelte aláírását.24 Teleki idegrohamot kapott, öngyilkossággal fenyegetődzött;25 végül mégis hozzáláttak a szerződéstervezet szövegének tüzetes tanulmányozásához. Hosszas huzakodás árán Telekinek sikerült elérnie bizonyos módosításokat a szövegben. Ezek mind arra irányultak, hogy elhomályosítsák a német népcsoport célul tűzött közjogi különállását,26 s mindenütt, ahol a német népcsoportot megillető jogokról volt eredetileg szó, azt lehetőleg „a népcsoporthoz tartozó személyek” kifejezéssel helyettesítette, minthogy a hagyományos magyar jogfelfogás szerint a nemzetiségi jog individuális jellegű: nem a nemzetiséget mint kollektívumot, hanem az ahhoz tartozó személyt mint egyedet illeti meg. E módosítások, amelyek jelentőségét akkor tudnánk pontosan lemérni, ha szövegszerűen ismernénk az eredeti szerződéstervezetet is, arra vezettek, hogy ezt az egyébként is gyors munkával készült szerződést a szerződő felek eltérően értelmezhették. De ahogy a magyar államférfiak nem találtak módot arra, hogy kitérjenek a szerződés aláírása elől, a németek sem utasíthatták el a kívánt módosításokat, minden fennakadás a döntőbíráskodásban súlyos német presztízsveszteség lett volna, s egészen akuttá tette volna a magyar-román fegyveres konfliktus veszélyét. Miután a Bécsben tartózkodó Telekit helyettesítő Keresztes-Fischer elnökletével 30-án reggel tartott rendkívüli minisztertanács – Teleki telefonközlése nyomán, de a szerződés szövegének ismerete nélkül – tudomásul vette a németek e „zsarolási műveletét”, és megadta hozzájárulását a szerződéshez, abban a meggyőződésben, hogy Teleki „ez alkalommal is el fog követni mindent, hogy a legkevesebb engedményt nyújtsa a németeknek”27 – Csáky aláírta a német fél részéről Ribbentrop külügyminiszter által aláírt okmányt.
Ugyanekkor a román államférfiakkal is aláírattak a németek egy okmányt a romániai német népcsoport helyzetének biztosítására. Ez esetben nem mutatkozott szükségesnek, hogy részletekbe bocsátkozva írják elő a népcsoporttal szembeni kötelezettségeket. A mindössze néhány soros okmány csupán sommásan utalt a németeknek a románokkal való egyenrangú kezelésére, és a népcsoport helyzetének továbbfejlesztésére az 1918. évi „karlsburgi” – gyulafehérvári – határozatok szellemében.28 Az okmány aláíratását bizonyára nem a romániai német népcsoport egészében kielégítő helyzete indokolta, mint inkább az a körülmény, hogy a magyarokkal való szerződés aláíratását jelentősen megkönnyíthette, hogy nem egyedül velük szemben támasztott ilyen igényt.
Teleki a bécsi döntés után hazatérve, az augusztus 31-i minisztertanácson felolvasta a szerződés szövegét. Kijelentette, hogy Csákyval együtt „vállalták ezért a felelősséget”.29 Bár azt állította, hogy nem tértek le a hagyományos magyar nemzetiségpolitika alapjáról, nagyon is tudatában volt annak, hogy a szerződés aláírásával megkülönböztetett kiváltságokat biztosít a német kisebbségnek, s az eddig szuverén belügyként kezelt német kisebbségi kérdést egy külpolitikai megállapodásnak rendelte alá. Az elért szövegmódosítások fennhagynak ugyan bizonyos manőverezési lehetőséget, de hogy ezekkel milyen mértékben lehet élni, igen kérdéses. A német birodalom nyilvánvalóan igyekezni fog felhasználni hatalmi súlyát arra, hogy saját értelmezésének megfelelően szerezzen érvényt a szerződésnek.30
A Bécsben 1940. augusztus 30-án aláírt okmányt német részről nemzetközi jogi érvényű szerződésnek (Vertrag) vagy egyezménynek (Abkommen) tekintették, amely igényt tarthat arra, hogy törvénybe iktassák, magyar részről viszont csak megállapodásnak (Vereinbarung) vagy egyszerűen jegyzőkönyvnek (Protokoll), amelyet – mint látni fogjuk – csupán rendelet formájában tettek közzé. A magyar jogfelfogás szerint „a bécsi jegyzőkönyv, mely a 8490/1940. ME sz. rendeletbe lett foglalva, a 4800/1923. ME sz. (kisebbségi) rendelettel az egymást kölcsönösen kiegészítő jogszabályok viszonyában áll”.31
Az okmány szövege a következő:
„Attól az óhajtól vezérelve, hogy a német népcsoport helyzetét Magyarországon a kölcsönös barátságos kapcsolatoknak megfelelően rendezzék, a magyar királyi kormány és a birodalmi kormány a következő megállapodást kötötték:
I
A magyar királyi kormány biztosítja a német népcsoporthoz tartozó személyeknek azt a lehetőséget, hogy német népiségüket korlátozás nélkül megőrizhessék. Gondoskodni fog arról, hogy a német népcsoporthoz tartozó személyeknek a népcsoporthoz való tartozás tényéből és amiatt, hogy a nemzetiszocialista világnézetet vallják, semmiféle módon és semmiféle téren hátrányuk ne származzék. A népcsoporthoz az tartozik, aki magát a németséghez tartozónak vallja, s akit a Magyarországi Németek Népi Szövetségének vezetősége népi-németnek elismer. Ezeknek az alapelveknek megfelelően kiváltképpen a következők állapíttatnak meg:
- A német népcsoporthoz tartozó személyeknek az idevonatkozó általános szabályok figyelembevételével joguk van arra, hogy szervezkedjenek, és hogy különleges célokra, mint aminők például az ifjúság gondozása, a sport, a művészeti tevékenység stb. egyesüléseket alapítsanak.
- A népcsoporthoz tartozó személyek Magyarországon minden hivatást ugyanolyan előfeltételek és feltételek mellett gyakorolhatnak, mint a többi magyar állampolgárok.
- A népcsoporthoz tartozó személyekre, Magyarország összes népességéhez viszonyított arányszámuknak megfelelően, tekintettel lesznek a magyar hivatalok betöltésénél és az önkormányzati testületek megalakításánál, amennyiben a betöltés kinevezés útján történik. A népi-német hivatalnokok kiváltképpen a német népi települési területeken működő hatóságoknál s a föléjük rendelt központi hatóságoknál alkalmazandók.
- A népcsoporthoz tartozó személyek valamennyi gyermekének lehetővé kell tenni, hogy ugyanolyan feltételek mellett, mint amilyenek a magyar iskolákra nézve érvényesek, népi-német iskolákban nevelkedhessenek, éspedig közép-, középfokú és elemi iskolákban, valamint szakiskolákban. Magyar részről mindenképpen elő fogják mozdítani az alkalmas népi-német tanítókban elegendő utánpótlás kiképzését.
- A népcsoporthoz tartozó személyeknek joguk van arra, hogy nyelvüket szóban és írásban mind személyes és gazdasági viszonylataikban, mind pedig nyilvános gyűléseken szabadon használják. Német nyelvű napilapoknak, folyóiratoknak s egyéb kiadványoknak közzétételét nem fogják olyan korlátozásoknak alávetni, mint amilyenek megfelelő magyar nyelvű kiadványok közzétételére nem érvényesek. Olyan közigazgatási körzetekben, ahol a német népcsoporthoz tartozó személyek az összes népességnek legalább egyharmadát teszik ki, ezek az illető kerületekben a hivatalos érintkezésben a német nyelvet használhatják.
- A népcsoport jogosult a gazdasági önsegélyre és szövetkezeti ügyének kialakítására.
- Magyar részről kerülni fognak minden olyan rendszabályt, amely a kényszerű asszimiláció célját szolgálhatná, különösen a népi-német családnevek magyarosítása útján. A népcsoporthoz tartozó személyeknek joguk van arra, hogy a családjuk által előbb viselt nevet újra felvegyék.
- A népcsoporthoz tartozó személyeknek kulturális téren joguk van a nagynémet anyaországgal szabadon érintkezni.
II
A magyar királyi kormány és a birodalmi kormány között teljes egyetértés áll fenn arra nézve, hogy a fenti alapelvek semmiképpen se érintsék a lojalitásnak azt a kötelességét, amellyel a népcsoporthoz tartozó személyek a magyar államnak tartoznak.
III
A Magyarországgal ismét egyesített, eddig romániai területeken élő és a német népcsoporthoz tartozó személyekre nézve a következő különös megállapodás létesült:
A magyar királyi kormány az ezeken a területeken letelepült népi-németek kérelmére biztosítani fogja azt a lehetőséget, hogy a német birodalomba átköltözködhessenek. Azoknak a népi-németeknek, akik ezzel a joggal élni akarnak, kérelmüket e megállapodás napjától számított kétévi határidőn belül kell előterjeszteniök. Az átköltözködésnél a népi-németek ingó vagyonukat szabadon magukkal vihetik. Ingatlan vagyonukat költözködésük előtt értékesíthetik, és a befolyt összeget az illető jegybankok által közösen megállapítandó feltételek mellett kivihetik, illetve átutalhatják. Az átköltözködés részleteit a magyar királyi kormány és a birodalmi kormány mihamarabb meg fogja állapítani. E megállapodás keretében szabályoztatni fog az a kérdés is, milyen feltételek mellett fogja a magyar állam azt az ingatlantulajdont átvenni, amelynek értékesítése a tulajdonosnak az előírt határidőn belül nem sikerült. E tekintetben mindkét kormányt a különös körülmények figyelembevételével azok az alapgondolatok fogják vezetni, amelyek a birodalmi kormány és az olasz királyi kormány számára a déltiroli népi-németek átköltözködésénél mérvadók voltak.”32
Az okmány egyes pontjainak részletes elemzésébe és az aláíró felek eltérő értelmezésének megvilágításába ezúttal még nem bocsátkozunk. Erre ott nyílik majd leginkább alkalom, ahol arról szólunk, hogyan próbálta a népcsoport e szerződésre hivatkozva konkrét követeléseit érvényre juttatni, s milyen ellenállásba ütközött, illetve: hogyan vetődött fel német részről egy „tökéletesebb” szerződés terve. Egyelőre annak bemutatására szorítkozunk, hogyan kommentálta az egyezményt a német népiségpolitikai sajtó; miben látta annak jelentőségét a DAI bizalmas tájékoztatója.
A Nation und Staat 1940 szeptemberében megjelent július-augusztusi száma a bécsi egyezményt a szlovákiai alkotmánytörvénybe is belefoglalt német népcsoportjoghoz viszonyítja, s annál homályosabbnak és kevésbé konkrétnak találja. Megállapítja, hogy a román kormánnyal kötött egyezmény ennél is általánosabb, de az nem veszélyes, mert Romániában a fejlődés igazolja a német várakozásokat. Kívánatosnak tartaná azonban, hogy – a szlovákhoz hasonlóan – a magyar állam is alkotmányában rögzítse a német népcsoportjogot. Azt állítja, hogy a bécsi egyezmény előterjesztését a magyar államférfiak teljes méltánylással fogadták, s a két fél egyetértésével került sor az egyezmény megkötésére.33
A Deutschtum im Ausland 1940. szeptember-októberi száma leglényegesebbnek azt tartja a szerződésben, hogy „első ízben ismeri el a nemzetiszocialista mozgalmat az egész németséget átfogó világnézet gyanánt, amelyet így a magyarországi németségtől sem lehet többé távol tartani. A magyar kormány szerződésileg elismerte a németek jogosultságát arra, hogy nemzetiszocialista világnézetüknek megfelelően szervezkedjenek, kulturálisan tevékenykedjenek, s népiségüket minden területen ápolják.” Mint hozzáteszi: „ezt az engedményt csak annak szem előtt tartásával lehet teljes jelentőségében felfogni, hogy néhány hónappal ezelőtt még német emberek börtönben ültek, pángermanizmussal, államellenes üzelmekkel vádolva.”34
A DAI 3268. számú bizalmas tájékoztatója szerint „az1940. augusztus 30-i bécsi döntés és a vele kapcsolatos szerződések, egyfelől a birodalom, másfelől Románia és Magyarország között, mindkét délkeleti állam német népcsoportját államközi megállapodások tárgyává teszik, és közvetve a birodalom védelme alá helyezik”. Ennek nagy jelentőséget tulajdonít abból a szempontból, hogy „ha a délkelet-európai államok a Duna-torkolat és a Lajta között régi nemzetiségpolitikájukat akarnák ismét folytatni, szembekerülnének saját külpolitikájukkal, amely messzemenően a nagynémet birodalomhoz van kötve. A dunai térség további áthatása a nagynémet gazdaság által, német kereskedelmi, ipari telepek létesítése kedvezően fogja befolyásolni a népcsoport-politikát.”
Mint a bizalmas tájékoztató megállapítja, „Románia és Magyarország nemcsak a két német népcsoport puszta létét garantálták, hanem néppolitikai intézményeik kiépítésének lehetőségeit is”. Hangsúlyozza: „német részről tisztában vannak azzal, hogy a szerződés nem tartalmaz mindent, ami kívánatos volna, mégis kitűnő kiindulási alapot jelent”. A szerződés nagy érdemeként méltatja a nemzetiszocialista világnézet szabadságának biztosítását, az asszimiláció meggátlását és a disszimiláció útjának megnyitását, s nem utolsósorban annak megakadályozását, hogy Pintér-féle magyaronokat (magyar érzelmű német származásúakat) szerepeltethessen a magyar kormány a magyarországi németség vezetőiként. Igen pozitívan értékeli a magyarországi német népcsoportnak az erős értelmiségi réteggel rendelkező erdélyi szászokkal való gyarapodását, mivel a szerződés adta lehetőségek felhasználásával nagyszabásúan kiépíthető népcsoportnak szüksége lesz megfelelő vezetőkre. Leginkább figyelemre méltóak a DAI e tájékoztatójának arról szóló fejtegetései, miként változik meg a német népközösséghez tartozás és az idegen állampolgárság egyidejű viszonya a „Südostraumban” (a délkeleti térségben) a magyar, illetve a román kormánnyal kötött népcsoportszerződés következtében: míg eddig a néppolgárság (Volksbürgerschaft) fogalmának legfeljebb némi kultúrpolitikai, de semmi jogi jelentősége nem volt, s az állampolgárság (Staatsbürgerschaft) volt a döntő, addig „mostantól a néppolgárság délkeleten a népi-németek számára legalábbis egyenrangú az állampolgárságukkal. A népi-németek néppolgársága most polgárjogot nyert, miközben állampolgárságuk veszített politikai jelentőségéből”.35
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!