HA LESZ JÚDÁSPÉNZ…

Ha lesz uniós forrás, lesz jövő az egészségügyi szakdolgozóknak

DBZOL20200505012

Az uniós források behozatalához kötné a kormány az egészségügyi szakdolgozók béremelését – ez derült ki abból az előadásból, amit Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár tartott a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) kongresszusán. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy szándék van, de a feltételek még nem adottak.

Az eredetileg nyár végére ígért új egészségügyi stratégia legkorábban október közepén kerülhet a kormány elé – mondta Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Siófokon rendezett kongresszusán.

Népszava beszámolója szerint az államtitkár indítványozta, hogy a januári orvosi béremeléssel egyidejűleg mérséklődjön a különbség az orvosok és a szakdolgozók jövedelme között. Mint ismert, az orvosok jelenleg háromszor-négyszer többet keresnek, mint az ápolók.

Most azt tudom mondani, hogy a kormányzati szándék adott ahhoz, hogy az orvosi béremelést kövesse a szakdolgozói béremelés is

– mondta Takács Péter, megjegyezve, hogy a béremelésnek ugyanakkor feltételei is vannak, az egyik ezek közül, hogy sikerül-e megállapodásra jutni az Európai Unióval.

Amikor a jelenlévők közül Szánti Istvánné, a köztestület egyik alelnöke azt firtatta, miért az európai uniós pénzhez van kötve az ágazat bérfejlesztése, ha az egészségügy működtetése állami feladat, Takács Péter azt válaszolta, hogy

az Európai Unió nem az egészségügyi bérekre adja a pénzt, de ha az onnan várt összeg megérkezik, az növeli a kormány mozgásterét.

A kormány a pedagógusok ügyében is hasonló forgatókönyvet helyezett kilátásba, a jelentős béremelést ugyanis szintén az uniós források behozatalához köti.                                                                                                                    (index)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Bal-Rad komm:  „…az Európai Unió nem az egészségügyi bérekre adja a pénzt, de ha az onnan várt összeg megérkezik, az növeli a kormány mozgásterét…” 

EGY NAGY IGAZSÁG RÉSZLEGES BEISMERÉSE EZ!

Az EU IDE csurgatott pénzei VALÓJÁBAN JÚDÁSPÉNZEK! Az egykori Magyar Népköztársaságnak a az itteni HAZAÁRULÓ POLYTHYKAY ELYTHJE ÁLTAL a RENDSZERVÁLTÁST KÖVETŐEN széjjellopott – elherdált állami vagyonáért, MŰKÖDŐ GAZASÁGÁNAK SZÉTVERÉSÉÉRT, a BELSŐ PIACUNK TELJES ÁTADÁSÁÉRT, és a MAGYAROK UNIÓS RABSZOLGASORSBA KÉNYSZERÍTÉSÉÉRT JÁRÓ, a mindenkori Gyarmati Intéző Bizottság (qrmány) karmai közé juttatott júdáspénz! Amit – NEM MELLESLEG! – az ITT REALIZÁLT NYERESÉGBŐL fizet az EU!

ÁM EZEK A JÚDÁSPÉNZEK CSAK AZ EU ÁLTAL MEGSZABOTT CÉLOKRA FORDÍTHATÓK!

Lehet rajtuk építei csilli – villi LÁTVÁNYBERUHÁZÁSOKAT, ki lehet térkövezni a dűlőutakat, fel lehet újítani kastélyokat és palotákat, be lehet szerezni fegyvereket és emeletes vonatokat, lehet belőlük fejleszteni turisztikai célú bármiket, EL IS LEHET LOPNI 20 – 30 SZÁZALÉKÁT!

ÁM A JÚDÁSPÉNZEKBŐL TILOS GAZDASÁGMEGTEREMTŐ – FEJLESZTŐ BERUHÁZÁSOKAT ESZKÖZÖLNI! TILOS AZ UNIÓNAK GAZDASÁGI KONKURENIÁT TEREMTENI!

Az „állam” által KÖTELEZŐEN ELLÁTANDÓ FELADATOK FINANSZÍROZÁSA pedig csakis a gyarmati térségben élőkre és dolgozókra kivetett adóbevételekből lehetséges! Azokból az adóbevételekből, amikből pedig MŰKÖDTETNI KELL A POLGÁRRHY DEMOKRÁCIA TELJES INTÉZMÉNYRENDSZERÉT, az udvartartások siserehadait, a RENDSZER NYUGODT ÉS MINDEN ZAVAROKTÓL MENTES MŰKÖDÉSÉT GARANTÁLÓ RENDÉSZETI SZERVEK MŰKÖDTETÉSÉT! Meg hát TERMÉSZETESEN A KÖZOKTATÁST ÉS A KÖZEGÉSZSÉGÜGYET!

Ez utóbbi kettőre MÁR TERMÉSZETESEN NEM JUT ELEGENDŐ  FORRÁS!

Azt persze tudni kell, hogy EGY ORSZÁG OKTATÁSI ÉS KÖZEGÉSZÉGÜGYI ÁGAZATAINAK a társadalom átal JOGOSAN ELVÁRT SZÍNVONALON VALÓ MŰKÖDTETÉSE az adott ország költségvetésének a LEGNAGYOBB KIADÁSI TÉTELEI!

Így volt ez a Magyar Népköztársaság idején is! Amikoris ez a két „pénzfaló” ágazat KIVÁLÓAN MŰKÖDÖTT! A „kommunista diktatúra” keretei között! Amikor a működtetés fedezetének legalább egy részét SEM LEHETETT REMÉLNI SEMMIFÉLE UNIÓS „források” beérkezésétől! Mégis jutott – volt – pénzügyi fedezete a KÖZOKTATÁS ÉS A KÖZEGÉSZSÉGÜGY a társadalmi elvárásoknak megfelő szintű finanszírozására! Beleértve a tárgyi, eszközi és SZEMÉLYI FELTÉTELEK BIZTOSÍTÁSÁT IS! Pedig hát a „kommunista diktatúra” ideje alatt – legalábbis a „vég kezdetéig” – a Magyar Népköztársaság költségvetése „nélkülözni volt kénytelen” az ÁFA  néven ismert sarcot, ami pedig Döbrögisztán vajdaság Uniós Gyarmati Területté válása óta a VILÁG LEGMAGASABB ILYEN JELLEGŰ lakossági lehúzásává vált a maga 27 százelékos arányával!

DE HÁT AKKOR HOGYAN LEHET AZ, HOGY A MAGYAR NÉPÖZTÁRSASÁG idején, – a „kommunista diktatúra” évtizedei alatt!- (amikor még ÁFA sem volt, meg semmiféle „uniós forás”) MÉGIS VOLT FORRÁS  – a közoktatás és a közegészségügy tárgyi, eszközi igényeinek megteremtésén túl a SZEMÉLYI feltételek biztosítására?

A VÁLASZ RÉM EGYSZERŰ! AKKOR UGYANIS VOLT EGY SAJÁT ORSZÁGUNK, ÉS VOLT EGY SAJÁT – MŰKÖDŐ, HASZNOT TEREMTŐ GAZDASÁGUNK!

AZ A GAZDASÁG PEDIG MEGTERMELTE – egyebek mellett!- A KÖZOKTATÁS ÉS A KÖZEGÉSZSÉGÜGY A TÁRSADALOM ELVÁRÁSAINAK MEGFELELŐ SZINTŰ MŰKÖDTETÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ANYAGI FELTÉTELEKET!  Ami persze a Magyar Népköztársaság ÁLLAMI ÉS POLITIKAI VEZETÉSÉNEK – a „diktatórikus jellemű, népellenes kommunistáknak” – a hozzálásán (is) MÚLOTT!

Már több mint 32 éve NINCS Magyar Népköztársaság! MEGSZÜNTETTÜK! A „népellenes kommunista diktatúrát” FÖLSZÁMOLTUK! A „NEMZETGAZDASÁGNAK” MONDOTT, KOMMUNISTA TERVGAZDÁLKODÁSSAL EGYÜTT!  

Helyette létrehoztuk a polgárrhy demokráciát, amit abszolút módon sikerült nemmzetthyvé varázsolnunk, és MÁRA MÁR A tákolmányosított Döbrögisztán NER – rendszerét alakítottuk ki! „GAZDASÁGUNKAT”A VILÁG LEGNYITOTTABB „GAZDASÁGÁVÁ” TETTÜK, AHOVÁ TÁRT KAROKKAL ÉS A STRATÉGIAI PARTNERSÉG JELENTETTE ELŐNYÖK ÉLVEZETÉNEK ÍGÉRETÉVEL VÁRJUK AZ ITT BEFEKTETNI VÁGYÓ MULTINACIONÁLIS TŐKÉT, A VILÁG „LEGVERSENYKÉPESEBB” BIOROBOTHADÁNAK A KÉNYÜKRE – KEDVÜKRE VALÓ SZOLGÁLATUKBA ÁLLÍTÁSÁVAL!

A Döbrögisztán vajdaság Uniós Gyarmati Területté minősített élőhelyünkön az Uniós Intéző Bizottság a Gyarmattartó Gazda ELVÁRÁSAINAK MARADÉKTALAN TELJESÍTÉSE MELLETT pedig igazán méltányolható a közegészségügyben  és a közoktatásban dolgozók FELÉ TETT I.B. – i ÍGÉRET! 

Miszerint: „…az Európai Unió nem az egészségügyi bérekre adja a pénzt, de ha az onnan várt összeg megérkezik, az növeli a kormány mozgásterét…”

Megyőződésünk, hogy Takács Péter állattitkár úr ŐSZINTE ÉS IGAZÁN SOKATMONDÓ BEJELENTÉSE SEGÍTI „…Szánti Istvánné, a köztestület egyik alelnöke…” – és az általa képviselt  Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) panaszkodó tagjainak tisztánlátását, csakúgy, mint a hasonló módon  viselkedő magyar pedagógusokét.

Miszerint ha a Gyarmati I. B. VÉGRE HOZZÁJUT A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG en bloc EL – ÉS KIÁRUSÍTÁÉRT, AMAGYAROK RABSZOLGASÁGBA KÉNYSZERÍTÉSÉÉRT JÁRÓ UNIÓS JÚDÁSPÉNZEKHEZ, az növeli majd a Gyarmati I.B. MOZGÁSTERÉT! 

Ami persze nem jelenti azt, hogy jut a júdáspénzekből az ő jogos igényeiknek a kielégítésére! Meggyőződésük szerint SOKKAL INKÁBB JELENTI AZT, HOGY A JÚDÁSPÉNZEKBŐL VÉGRE ELLOPHATÓ EUROMILLÓKHOZ JUT A VAJDABANDA!

A méltatlankodó KÖZegészségügyi szakdolgozók és pedagósuk pedig – ha ez nekik nem tetszik – beállhatnak a „versenyképes” biorobotok közé, valamelyik multicég  összeszereldéjébe. Erősítve ezzel is az EU és a vajda közti – A MAGYAROK JÖVŐJÉRŐL SZÓLÓ MEGÁLLAPODÁS LÉNYEGÉT!

Azoknak pedig, akik EZT A MAGYAROKRA – AZAZ RÁNK! – SZÁNT JÖVŐT SÉRELMEZ(né)IK, MEGNYUGATÁSKÉNT KÖZÖLNÉNK:

MI AKARUK HOGY ÍGY LEGYEN! HISZEN NÉLKÜLÜNK, A MI SZAVAZATAINK NÉLKÜL, A GAZDA AKARATA NEM SIKERÜLHETETT VOLNA! 

HA PEDIG MI EZT NEM AKARTUK VOLNA, MÉG MINDIG „NYÖGHETNÉNK A KOMMUNISTA DIKTATÚRA” URALTA, AZ ÉLETÜNK TELJES KILÁTÁSTALANSÁGÁT ÍGÉRŐ, MINDEN FANTÁZIÁT NÉLKÜLÖZŐ  MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG SZÜRKE MINDENNAPJAIBAN!

PERSZE… – HA MÉGIS…- MOST MOST VISSZAGONDOLVA…- ESETLEG…- ÚGY VÉLNÉNK, HOGY AKKOR ÁTVERTEK BENNÜNKET…- ÉS MÉGISCSAK JOBB LENNE NEKÜNK A NÉPI DEMOKRÁCIÁBAN MINT EBBEN A NER – RÉ FAJULT POLGÁRRHY – NEMMZETTHY TÁKOLMÁNYOSÍTOTT RABLÓRENDSZERBEN, HÁT AKKOR IDEJE TENNÜNK A DOLOG ÉRDEKÉBEN!   

AJÁNLOTT CIKK EHHEZ A TÉMÁHOZ:

A MAGYAR MEGÚJULÁS REMÉNYE! SZAVAZZ RÓLA ITT, ÉS OSZD MEG AHOL CSAK TUDOD!

 

A vajda szerint a MAGYAR AZ EGY OLYAN NÉP, AMELYNEK A HÁTÁN FÁT LEHET VÁGNI!

Egy évtizede nem volt ilyen: fájdalmas hónapok jönnek minden magyar dolgozónak

Az év első felében a keresetek vásárlóereje (átlagosan) még meghaladta az előző évit, augusztusban viszont már éppen akkora volt az egy évre visszatekintő infláció, mint amekkora a béremelkedés lehetett. A következő hónapokban 18-20%-ra nőhet az infláció, miközben a bérek ennél kisebb mértékben emelkedhetnek, így a reálbérek a negyedik negyedévben várhatóan érdemben csökkennek majd. Ilyenre az elmúlt tíz évben nem volt példa.

Az év első hónapjaiban még 10% alatt volt a pénzromlás üteme Magyarországon, miközben a keresetek átlagosan 15% feletti mértékben növekedtek. Ennek következtében a reálbérek emelkedtek, amelynek köszönhetően a fogyasztás növekedése támogatta a GDP bővülését. Olyan egyszeri transzferek, mint az szja-visszatérítés és a 13. havi nyugdíj is emelték a háztartások jövedelmét, ami szintén támaszt nyújtott a fogyasztásnak.

Az év közepére azonban már közel 12%-os volt az infláció, miközben a béremelkedési ütem érdemben nem változott az év első hónapjaiban mérthez képest. Ennek hatására a reálbérek korábbi, 5-6%-os növekedése ekkor már csak 2-3%-os volt. A minimálbér és a garantált bérminimum 20%-os növekedése idén felfelé hajtja a keresetek emelkedését, miközben sokan vannak, akik 10% alatti béremelést kaptak, így nekik már hamarabb „megette az infláció” a béremelését. Ilyenek voltak például a pedagógusok, akiknek a bérpótlék-emelkedése sokkal kisebb, mint az infláció.

A pénzromlás üteme azonban itt nem állt meg. Júliusban és augusztusban tovább emelkedett az infláció, ami a múlt hónapban már 15,6%-os volt. A legfrissebb béradatok még júniusiak, ami a nemzetgazdaságban 15,4%-os volt, míg a versenyszférában 14,8%-os. Vagyis augusztusban minden bizonnyal elérhette a béremelkedés ütemét az infláció, még akkor is, ha kissé gyorsult a béremelkedés üteme.

A következő hónapokban a rezsidíjak emelkedésének és az élelmiszerárak várható további növekedésének hatására 17-18%-os lesz az infláció, ami az év vége felé elérheti, sőt, akár meg is haladhatja a 20%-ot. Vagyis az infláció érdemben magasabb lehet, mint amekkora béremelkedés várható. Egyes cégek ezekben a hónapokban igyekeznek egyszeri juttatásokkal, illetve egyesek inflációt követő béremelést végrehajtani, ám a vállalatok többsége már a növekvő energiaárak miatti költségcsökkentésekkel nézhet szembe, ami miatt nincs tere a további béremelésnek.

Miután a béremelkedés még abban az esetben is átlagosan 16-17%-ra tehető, ha gyorsul az ütem a következő hónapokban, így a reálbérek csökkenése várható. Ha 16% fölé gyorsul a béremelkedés, az 20% körüli infláció mellett is 3-4%-os reálbér-csökkenést jelent. Ennek hatására pedig a lakossági fogyasztás érdemben visszaeshet, különösen amiatt, hogy az élelmiszerinfláció az augusztusi, 30%-ról tovább gyorsulhat. A pénzromlás mértéke olyan szintre emelkedik, ami már szinte a teljes lakosságot a fogyasztás visszavágására kényszeríti vagy ösztönzi, ami visszaveti a GDP-t.

Összességében tehát egyre biztosabb, hogy az év utolsó hónapjaiban vissza fog esni a dolgozók reálbére. A kérdés leginkább az, hogy milyen mértékben. Az egyik forgatókönyv az, hogy a vállalatok év végi jutalmainak hatására megáll a romló tendencia, így 2-3%-os reálbér-csökkenés adódik az év utolsó hónapjaira.

A másik, rosszabb forgatókönyv szerint a cégeknek nem lesz érdemi forrásuk a jutalmazásra, hiszen egyre súlyosabb költségsokkokkal néznek szembe. Ennek hatására pedig tovább csökken a dolgozók reálbére, megközelítve a 4%-os visszaesést.

Az előrejelzések szerint az idei évben várható, átlagosan 15% körüli infláció után jövőre is hasonló mértékű pénzromlás várható. Mindeközben a vállalatok sokkal szerényebb mértékben tudják majd emelni a béreket, mint az idei évben, hiszen a recessziós félelmek rontják a kilátásokat és az energiaárak elszabadulása megnöveli a költségeiket. Miután várhatóan a minimálbér is sokkal szerényebb mértékben nő jövőre, mint idén, illetve csökkenhet a munkaerőhiány, így a munkavállalók sem tudnak majd akkora béremelést elérni, mint korábban. Ennek hatására könnyen elképzelhető, hogy az idei év második felét jellemző, várhatóan a reálbérek visszaesését mutató trend folytatódni fog a jövő év elején is.

A kereseti statisztika értelmezése

A cikk elkészítéséhez a KSH havi inflációs, bruttó, és nettó kereseti statisztikáit használtuk fel, azokból kiindulva vontunk le következtetéseket; a negyedéves, féléves adatokat figyelmen kívül hagytuk torzító hatások miatt. A KSH éves átlagos kereseti statisztikáját sajnos idén nem érdemes elemezni, hiszen nagyon kevés az információtartalma. A hivatal az első félévre 18%-os keresetnövekedésről ír, illetve közel 8%-os reálbér-emelkedésről. Nem csoda, ha szinte senki nem érez ilyen életszínvonal-emelkedést. Ebben a növekedésben ugyanis kulcsszerepe van annak, hogy a fegyverpénz, amit a rendvédelmi dolgozók kaptak, jelentősen felfelé húzza az átlagot. A fegyverpénz (ez 6 havi juttatás) miatt februárban 32%-kal nőtt az átlagbér a nemzetgazdaságban, nélküle azonban fele ilyen gyors sem lett volna a béremelkedés. Ez a hatás az év egészében elkíséri a hivatal bruttó, a nettó, illetve a reálkereseti statisztikáját. A jelenségről a KSH szakértői részletesen beszélnek a Portfolio-nak.                                                                              (portfolio.hu)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Bal-Rad komm: „…A KSH éves átlagos kereseti statisztikáját sajnos idén nem érdemes elemezni, hiszen nagyon kevés az információtartalma. A hivatal az első félévre 18%-os keresetnövekedésről ír, illetve közel 8%-os reálbér-emelkedésről…” 

A KSH névre hallgató qrmányvetítölde statisztikáit ÚGY ÁLTALÁBAN NEM ÉRDEMES FIGYELEMBE VENNI! Elemezni is inkább csak a pszichiátereknek van okuk, azok között is a notórius – beteges hazudozó páciensekre specializálódott lélekbúvároknak.

„…Nem csoda, ha szinte senki nem érez ilyen életszínvonal-emelkedést…”

Ez a megállapítás kissé csalóka! Ugyanis SZÉP SZÁMMAL AKADNAK olyanok, – elsősorban is NER – encek! – AKIK A HAVI JÖVEDELMEIK NÖVEKEDÉSE KAPCSÁN KOMOLY ÉLETSZÍNVONAL – EMELKEDÉST KELLENE HOGY ÉREZZENEK, ám számukra A MAGAS ÉLETSZÍNVONAL EGY MEGSZOKOTT DOLOG! Nekik már igazán nem jelent semmit, hogy a RENDSZER ÁLTAL GARANTÁLT LUXUSKÖRÜLMÉNYEIK további utánpótlást kaptak! Gondolhatunk itt a qrmánytagok, az udvartartás, és az ilyen – olyan polythykay maffiabandák egyedeinek RENDSZERES HAVI ABRAKADAGJÁNAK KB. HÁROMSZOROSÁRA (!!!) NÖVELÉSÉRE, és a slepp további premizálására. És akkor még nem is beszéltünk az ő további „lehetőségeikről”, a KÖZPÉNZEK ÉS JAVAK MEGDÉZSMÁLÁSÁBÓL, ELLOPÁSÁBÓL EREDŐ LEHETŐSÉGEIKRE!

Ha pedig az általuk „versenyképessé” tett magyar biorobotok életszínvonal NEMEMELKEDÉS érzésére gondolunk, már igaz a megállapítás! Talán csak annyiban NEM érthetünk egyet a cikkben megfogalmzottakkal, hogy SZERINTÜNK AZ Ő HIÁNYÉRZETÜK NEM CSAK A JÖVŐ ESZTENDŐ ELEJÉRE LESZ JELLEMZŐ! Ki fog az tartani jóval tovább is! SŐT! Az infláció is maradandó élményekkel  fogja dúsítani a reálbér – növekedés elmaradása miatti életérzései(n)ket! 

Az pedig már csak a „hab lesz a tortán”, ha NEM FOGJUK MEGTAPASZTALNI A HÁTUNKON VALÓ FAHASOGATÁS IGAZÁN NAGYSZERŰ ÉRZÉSÉT!

Pedig Döbrögi vajda szerint a MAGYAR AZ EGY OLYAN NÉP, AMELYNEK A HÁTÁN FÁT LEHET VÁGNI!  

Az erkölcs

– Az emberré válás útja a szocializmus –

Az erkölcs jellemzői:

Az erkölcs társadalmi tudatforma, az emberi együttélés, magatartás normáit, szabályait, kötelességeit tükrözi! Az erkölcsben a társadalmi szükségszerűség, a társadalom, ill. az osztályok szükségletei, érdekei fejeződnek ki! A kommunista erkölcs a proletariátus osztály erkölcse, amely az emberiség egyetemes erkölcsévé válik!

Az erkölcs jellegét a társadalmi-gazdasági rend határozza meg. Az erkölcs normáiban az osztály, valamely társadalmi réteg vagy a nép érdekei tükröződnek.

Az erkölcsi szabályok és viszonyok nem egyszer s mindenkorra adottak, mint a metafizikus gondolkodók vélik, és nem is az ész vagy a szellem tiszta termékei, mint az idealista filozófusok és a teológusok állítják.

Néhány gondolat:

Az erkölcs és az érdek szorosan összefügg egymással, a meghatározó a létérdek, bármilyen formában is hat, bárhogyan is jelentkezik! Az erkölcs az érdekhez kötődik, így az erkölcs nem létezik érdek – létérdek – nélkül. Az ember kénytelen, mert ez a létérdeke, az erkölcsét alapvetően az érdekének megfelelően meghatározni, de azért ezen túlmutat az ideális cél, az emberré válás felé, mert ez is érdeke, még akkor is, ha ez az adott fejlettség mellett nem tartható be teljesen csak formálisan.

Az ember legfontosabb érdeke a saját élete, a társadalmi léte, de csak a társadalom, a termelőerők fejlettsége, fejlődése ad lehetőséget ennek mind teljesebb, ideálisabb megvalósítására. A termelőerők fejlettsége, a társadalom formája, csak bizonyos (az ideális alapján) erkölcsi értékek megvalósítását teszi lehetővé.

Mi az ideális erkölcs?

Humánus emberként élni, az egyén és a társadalom összhangját megvalósítani, összefogni, egyéni vagy közös erőfeszítéssel segíteni embertársainkon, betartani a tíz parancsolatot, de ez csak idea, mert amíg a létért küzdeni kell, addig kénytelenek az emberek egymásellen és a természet káros hatásai ellen is harcolni. Az egymás ellen harcoló emberek erkölcse alapvetően embertelen, győzni kell, ez a legfontosabb, akár mindenáron. De a társadalmi létben szükségszerű az összefogás, a másik segítése is. Így a létért való küzdelemben a társadalmi összefogás és az egyéni érdek harmóniája az emberiség érdeke.

A szocializmusban a társadalmi, a kapitalizmusban az egyéni érdek a meghatározó, így az erkölcse is ezt tükrözi. A szocializmus valódi egyenjogúságra törekvésével szemben a kapitalizmus szélsőségesen megosztja az emberiséget és ez szükségszerűen elvezet a fasizmusba, ahol a dolgozó többség érdeke alárendelődik az élősködők érdekének, ami az erkölcsében is megnyilvánul. Így van szocialista erkölcs és kapitalista erkölcs is. A szocialista erkölcs az egyén és a társadalom összhangját, a kapitalista erkölcs alapvetően az egyéni érdeket szolgálja.

Az ideális erkölcs az emberré válás megvalósítására törekszik, ami legfejlettebb formában a szocializmuson keresztül a kommunizmusban, az osztálynélküli társadalomban valósulhat meg. Az osztálytársadalmakban az erkölcs alapvetően az uralkodó osztály érdekeinek van alárendelve, ez a motiválója. A kizsákmányoló társadalmakban a kizsákmányolók érdeke a kizsákmányolás, élősködés, felsőbbrendűség, ezért az erkölcsük ezeket az embertelenségeket eltűri, sőt e nélkül nem működik, bár a kapitalizmus ebben a tekintetben nagyon demagóg módon az egyenjogúságról, demokráciáról szélhámoskodik.

Amint megszűnik az érdek, a lehetőség a kizsákmányolás, az élősködés, a felsőbbrendűség megvalósítására, akkor az erkölcs ehhez változik, ez a szocializmusban, de teljességében a kommunizmusban lesz lehetséges.

„Az erkölcs fogalma alatt egy adott társadalom által régebbi tapasztalatok alapján összegyűjtött és helyesnek ítélt viselkedési szabályok összességét értjük. A jogon kívül a legerősebb normafajta. Az erkölcs szabályai a társadalmi normák egyik típusát jelentik. Más megfogalmazás szerint az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén. … Az erkölcs eredeti jelentése ennél tágabb körű volt: általában jelentette egy személy magatartásának módját, ezért jelentéstartalma és színezete az előtte alkalmazott jelzőtől függött (például „lovagi erkölcs”, „szerzetesi erkölcs”, „polgári erkölcs”, „paraszti erkölcs” vagy összetett jelzőként „jó erkölcsű”, „feslett erkölcsű” stb.) Ez utóbbi szóhasználat mai maradványa a jogban ismert „jó erkölcsbe ütköző” kifejezés.Az erkölccsel kapcsolatos felfogások a történelem folyamán gyakran változtak és ma is különböző erkölcsi nézetek élnek egy időben. A közösségi szinten elfogadott úgynevezett közerkölcs szabályai társadalmi csoportonként, kultúránként, országonként, régiónként változnak.” Wikipédia

„Az erkölcs egy olyan társadalomban létező és elfogadott normák, értékek és hiedelmek halmaza, amelyek viselkedési és értékelési modellként szolgálnak a helyes vagy a helytelen megállapításához.” encyclopedia-titanica

„… az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén. … Az erkölccsel kapcsolatos felfogások a történelem folyamán gyakran változtak és ma is különböző erkölcsi nézetek élnek egyidőben. A közösségi szinten elfogadott úgynevezett közerkölcs szabályai társadalmi csoportonként, országonként, kultúránként, régiónként változnak. … Erkölcsi jónak tartják mindazon fizikai és szellemi értékeket, amelyek együttesen az ember, mint biológiai és társadalmi lény boldogságát eredményezik.” Kislexikon

„az erkölcsöt életszabályozó rendszernek, élettörvénynek, az erkölcsi normákat együttműködési, együttélési szabályoknak is nevezhetjük. „Tedd a jót, és kerüld a rosszat!” Ez erkölcsi alaptörvény” ATV

(idézet: Filozófiai kislexikon -1980)

Az erkölcs, morál a társadalmi tudat egyik formája, társadalmi képződmény, amely az emberi magatartás szabályozásának funkcióját tölti be a társadalmi élet valamennyi területére kiterjedő érvénnyel.

A tömegtevékenység szabályozásának egyéb formáitól (a jogtól, az állami dekrétumoktól, a különféle termelési-adminisztratív előírásoktól, a népi hagyományoktól stb.) az erkölcs-öt realizálódásának módja különbözteti meg.

Az erkölcs-ben a társadalmi szükségszerűség, a társadalom, ill. az osztályok szükségletei, érdekei ösztönösen kialakult és általánosan elismert követelmények (magatartási szabályok) alakjában fejeződnek ki, amelyeket a tömeges példamutatás, a megszokás, a szokások, a közvélemény ereje támaszt alá.

Az erkölcs követelményei ezért a személytelen kötelezettség, a mindenkihez egyaránt szóló, de egyetlen embertől sem eredő parancsolat formáját öltik. Ezek a követelmények viszonylag tartós jellegűek. A gyökeret vert rend által fenntartott egyszerű szokásoktól vagy hagyományoktól az különbözteti meg őket, hogy az emberi élet és cselekvés mikéntjéről, a jóról és rosszról alkotott felfogások alakjában eszmeileg megalapozást nyernek. A jogtól pedig az határolja el, hogy 1. teljesítésüket mindenki ellenőrzi, és az egyén erkölcsi tekintélye nem függ attól, hogy rendelkezik-e vagy sem valamilyen hivatalos hatalommal, 2 szankcionálásuk formái csupán szellemi jellegűek (a cselekedetek közmegítélése, helyeslése vagy rosszállása). Erre vezethető vissza, hogy az erkölcs-ben a tudatnak viszonylag nagyobb szerepe van, mint a társadalmi kontroll más formaiban.

Az erkölcsi tudat kifejeződhet mind racionális formában, fogalmakban és ítéletekben, mind pedig emocionális formában, érzésekben, motívumokban, vonzalmakban. A társadalmi tudat mellett az erkölcs-ben jelentős szerepet játszik az egyéni tudat is. A társadalom által kialakított erkölcsi képzetekre támaszkodva, elsajátítva azokat a nevelés folyamatában, az egyen számottevő mértékben önállóan szabályozhatja magatartását és alkothat ítéletet a körülötte lejátszódó események erkölcsi jelentéséről. Az egyén ennek folytan az erkölcs-ben nem csupán objektuma a társadalmi kontrollnak, hanem tudatos szubjektuma is, azaz erkölcsi személyiség.

Mint bonyolult társadalmi képződmény, az erkölcs

  1. tartalmát tekintve erkölcsi tevékenységet (egy-egy társadalomban meghonosodott cselekvésmódot, az emberek nagy száma által követett magatartást, az erkölcsi szokásokat),
  2. e tevékenységet szabályozó és a kötelezettség, az emberrel szemben támasztott követelmények különféle formáiban megnyilvánuló erkölcsi viszonyokat,
  3. e viszonyokat megfelelő képzetek (normák, elvek, társadalmi és erkölcsi eszmények, a jó és rossz, az igazságos és igazságtalan fogalmának) alakjában visszatükröző erkölcsi tudatot foglal magában.

Az erkölcsi tudat formái logikailag rendezett egységes rendszert alkotnak, amely nem csupán az erkölcsi cselekedetek előírását teszi lehetővé, hanem azok meghatározott módon történő motiválását és értékelését is. A társadalmi élet különböző területeivel kapcsolatosan az erkölcs-ben sajátos szabályok alakulnak ki (munka-erkölcs, szakmai, párton belüli etika, a mindennapi, ill. a családi élet erkölcs-e), amelyek egységes alappal rendelkeznek és csak viszonylagosan önálló területei az erkölcs-nek.

Az erkölcs történelmi jelenség. Az emberi társadalom kialakulásának kezdeti szakaszán jön létre és a gazdasági, valamint az egyéb társadalmi viszonyok változásával, az emberiség anyagi és szellemi kultúrájának haladásával együtt fejlődik. Általános emberi elemek mellett az erkölcs történelmileg átmeneti és osztályjellegű normákat, elveket, eszményeket stb. foglal magában. Az osztályokra tagolt társadalomban az erkölcs elkerülhetetlenül osztályjellegű, visszatükrözi az osztályharcot. Minden egyes antagonisztikus osztálytársadalomba a fennálló társadalmi viszonyokat szentesítő erkölcsi rendszer mellett, amely az uralkodó kizsákmányoló osztály érdekét juttatja érvényre, kialakul az ezt tagadó erkölcs is. Létrehozója az az elnyomott osztály, amely harcra kel a társadalom átalakításáért és e harc során megszabadul az uralkodó erkölcs szellemi hatalmától; a maga erkölcs-ével ez az osztály a jövő társadalom erkölcs-ének kialakulását alapozza meg. E tekintetben elvileg sajátszerű a kommunista erkölcs amely a proletariátus osztály erkölcs-eként jön létre, majd a szocialista társadalom egészét átfogó általános erkölcs-cse alakul át, végül pedig az emberiség egyetemes erkölcs-évé válik.

(idézet: Marxista-leninista fogalomlexikon)

Erkölcs: társadalmi tudatforma, amely a társadalmi valóság erkölcsi viszonyait és kategóriáit (jóság, a jó, az igazságosság stb.) az emberi együttélés, magatartás azon normáinak, szabályainak összességét tükrözi és rögzíti, amelyek az embereknek egymás és a társadalom iránti viszonyát és kötelességeit szabályozzák. Az erkölcs jellegét a társadalmi-gazdasági rend határozza meg. Az erkölcs normáiban az osztály, valamely társadalmi réteg vagy a nép érdekei tükröződnek. Az osztálytársadalomban az osztályok érdekeinek ellentétessége folytán többféle erkölcs létezik. Ha valamely osztály reakcióssá válik, erkölcse megszűnik jogosult lenni, szélsőségesen egoistává válik és ellentétbe kerül a történelmi fejlődés menetével, ha azonban az erkölcs történelmi fejlődés követelményeit fejezi ki, akkor haladó jellegű. Az erkölcs nemcsak magatartási szabályok rendszere, hanem az emberek szellemi arculatának, a társadalmi réteg, az osztály, illetve a nép pszichológiájának és ideológiájának jellemző sajátossága.

Erkölcsös (vagyis morális) az a magatartás, amely objektíve jó és igazságos, amorális (erkölcstelen) pedig az, amelyik rossz, igazságtalan. Az erkölcs értékelést is tartalmaz. Az értékelő viszony nemcsak az ítéletekben (ideológiák), hanem az emocionális akarati reakciókban, affektusokban (szokásokban) is megmutatkozik. Azok az emberek közötti viszonyok, amelyek a magatartás etikai értékelésében, az életformában fejeződnek ki, alkotják az erkölcsi viszonyokat.

Az erkölcs az emberi társadalom létrejöttével együtt, tehát az állam és a jog létrejötte előtt megjelent már, és a történelmi fejlődés hosszú útját tette meg, miközben jellege a termelési mód és a társadalmi rend változásaival együtt változott. Az osztálytársadalmakban az antagonisztikus osztályok harca az erkölcs terén is kifejezésre jut. Az erkölcsi szabályok és viszonyok tehát nem egyszer s mindenkorra adottak, mint a metafizikus gondolkodók vélik, és nem is az ész vagy a szellem tiszta termékei, mint az idealista filozófusok és a teológusok állítják. A vallás az osztálytársadalmakban lényegében a kizsákmányolók erkölcsijét védi. A polgári erkölcsöt a magántulajdonosi szellem hatja át: a polgári évek és szokások az egoizmusban, az individualizmusban, az emberek iránti ellenséges viszonyban fejeződnek ki. Az imperializmus erkölcse legkövetkezetesebben és legreakciósabban a fasizmusban fejeződik ki. A tőkés társadalmi rend pusztulásával a polgári erkölcsöt a szocialista erkölcs váltja fel. A szocialista erkölcs forrása a proletáriátusnak már a régi társadalmi renden belül létrejött erkölcs, az erkölcsi alapelvek szerepe: az emberek egymás közötti és a társadalommal szembeni viszonyait mindinkább erkölcsi elvek szabályozzák, az adminisztratív igazgatás szerepe pedig fokozatosan csökken.

Erkölcsi Ítélet: olyan ítélet, amely vagy határozott módon megfogalmazott erkölcsi követelményt (normát, erkölcsi parancsot), vagy valamilyen társadalmi jelenség, esemény, illetve tett erkölcsi értékelését tartalmazza. Például: „Minden ember dolgozzék!”, vagy „A naplopás bűn”. A modern polgári etika képviselői az erkölcsi ítéletet rendszerint elszakítva vizsgálják attól a társadalmi szereptől, amelyet ezek az értékelések, normák, parancsok betöltenek és csupán logikai szerkezetüket és jelentésüket elemzik, s ennek folytán téves következtetésekre jutnak.

Erkölcsi Norma: a társadalomra, valamely osztályra, társadalmi rétegre, illetve az egyes emberekre érvényes etikai tartalmú magatartási szabály. Az erkölcsi normák abban különböznek a jogiaktól, hogy bennük nem jogi törvény, hanem szokás, társadalmi követelmény stb. formájában rögzítődik az emberek viszonya egyes jelenségekhez, mint jóhoz, igazságoshoz, mások pedig mint rosszhoz, igazságtalansághoz. Az erkölcs normatív jellegét az határozza meg, hogy a társadalom (vagy osztály) saját érdekeivel összefüggésben tilt minden olyan magatartást, amely a társadalom (osztály) számára hasznos, értékes ellen irányul, és ösztönzi a közjót elősegítő, gyarapító tetteket. Az erkölcsi követelményekben a valóság etikai tartalmú tulajdonságai tükröződnek: az egyik objektíven hasznosnak, jónak, igazságosnak bizonyul, a másik pedig nem.

Erkölcsi Tanítások: a személyiség erénynek vagy bűnnek minősülő sajátosságai. A kommunizmus építésének korszakában a pozitív erkölcsi tulajdonságok: a becsületesség, szerénység, munkaszeretet, a társadalmi kötelesség teljesítése, kollektivizmus, humanizmus, hazafiság és internacionalizmus.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.hu

Ma már 2022 szeptember 10. napja – szombat –  van. Az idei esztendő 253. napját tapossuk. Rohan ám az idő!

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 112 nap van hátra.

A balrad.hu köszönti a ma nevük napját ünneplő:
HunorNikolett + EdgárErikErikaHonóraHonóriaHonorinaMenodóraMiklósMikoltNikolNikolaNikolaszNikolettaNoémiTardosZalán
nevű kedves olvasóit.

Sok boldogságot kíván Nekik  a balrad.hu

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

AZ ÜNNEPELTEKET AZ ALÁBBI ZENÉVEL KÖSZÖNTJÜK


A balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Szeptember  10. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem orán.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szeptember_10.

Ma van:

  • Az öngyilkosság megelőzésének világnapja 2003 óta
  • Gibraltár: nemzeti ünnepnap, 1967.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

A „Z” – művelet mai hírei, + néhány nem örömteli hír!

Az Európai Unió Tanácsa határozatot fogadott el, amely teljes egészében felfüggeszti az EU és Oroszország közötti vízumkönnyítési megállapodást – közölte az uniós tanács pénteken. A határozat értelmében mostantól az orosz állampolgárokra az uniós vízumkódex általános szabályai vonatkoznak.

A szabályok értelmében egyebek mellett 35 euróról 80 euróra emelkedik a vízumkérelem díja, a kérelmezőknek több igazoló dokumentumot kell benyújtaniuk, meghosszabbodik a vízumkérelem elbírálásának határideje, és szigorúbbá válnak a többszöri beutazásra jogosító vízumok kiadását érintő szabályok.

A teljes felfüggesztés az EU-ba rövid távú tartózkodás céljából érkező utazók valamennyi kategóriáját érinti.

A brüsszeli döntés indoklása sem semmi! „Azzal, hogy Oroszország provokáció nélkül indított és folytat indokolatlan agresszív háborút Ukrajnával szemben, és válogatás nélkül támadásokat hajt végre a polgári lakosság ellen, megrendítette a bizalmat, és lábbal tiporja a nemzetközi közösség alapvető értékeit.

A döntés az orosz lépések egyenes következménye, és újabb bizonyítéka az Ukrajna és népe iránti szilárd uniós elkötelezettségnek” – fogalmazott Vít Rakusan, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Csehország belügyminisztere.

A határozat már ma megjelenik az Európai Unió hivatalos közlönyében, a jogszabály alkalmazását szeptember 12-én meg kell kezdeni.

Stoltenberg NATO – latorszövetségi főtitkár Blinken amerikai külügyérrel közös mai brüsszeli sajtótájékoztatón annak a véleményének adott hangot, hogy „Ha Oroszország felhagy az ellenségeskedéssel, akkor béke jön, ám ha Ukrajna leáll, akkor megszűnik független államként létezni”!

Korábban Stoltenberg azt mondta, hogy Ukrajna és szövetségesei „kemény tél” elé néznek. Ezért aztán Kijev további támogatásának növelésére és annak folytatására szólította fel a nyugati világot, ameddig az szükséges.

A latorszövetségi főtitkár egyúttal azt is bejelentette, hogy a bűnszövetség új erőket telepít a keleti határaira.

„A Szövetség egyértelmű üzenetet küld Moszkvának, hogy a NATO megvédi a szövetséges terület minden centiméterét” – mondta Stoltenberg.

A latorszövetségi főtitkár egben föl is szólította a tagországokat, hogy készüljenek fel egy hosszú konfrontációra Moszkvával. Stoltenberg hozzátette, hogy a NATO hosszú távon fegyverekkel látja el Ukrajnát, és biztosítja a szovjet fegyverekről nyugatira való átállását. Azt is bejelentette, hogy fegyvereket kell szállítani Kijevnek, még akkor is, ha ez károsítaná saját védelmi képességét.

„Az ukrán hadsereg mérete megnőtt, és biztosítani kell a téli felkészülést, beleértve több tízezer garnitúra téli egyenruha küldését” – mondta Stoltenberg.

Franciaország 155 mm-es TRF1 önjáró lövegekkel látja el Ukrajnát, amelyeket már nem használ a francia hadsereg – közölte csütörtökön az Opinion című lap.

„Franciaország ismét fegyvereket fog szállítani Ukrajnának. Ezúttal nem az önjáró Caesarról van szó, hanem egy régebbi modellről, a TRF1-ről. Mindkét fegyver egyforma kaliberű (155 mm), de a Ceasarral ellentétben a TRF1 vontatott fegyver.

Párizs már 18 db 155 milliméteres kaliberű CAESAR önjáró tüzérségi löveget adott át az ukrán hadseregnek. Ezeket a szárazföldi erők tartalékából vették át. Ez az ilyen típusú, raktári elfekvő fegyverkészeletnek az egynegyedét tette ki.

Az újság azt is megjegyzi, hogy a TRF1-es fegyvereket már nem használják a francia hadsereg szárazföldi erői. Kivonták őket a hadrendből, és egy fegyverkereskő, az S2M-Equipement vásárolta meg őket Montlouis-sur-Loire-ban.

Norvégia pedig mintegy 160 „Hellfire” rakétát, kilövőállást, irányító egységet és éjjellátó berendezést szállít Ukrajnának a norvég hadsereg készleteből.

Ezt Bjorn Arild Gramm védelmi miniszter jelentette ki a németországi ramsteini bázison tartott megbeszélésen – írja a Le Monde.

„Ez az a fegyver, amelyet Ukrajna kért, és ez jól fog jönni az orosz megszálló csapatok elleni harcban” – mondta a miniszter.

A „Hellfire” egy amerikai irányított páncéltörő és légvédelmi rakéta. Helikopterek, repülőgépek, pilóta nélküli légi járművek, földi járművek ellen használják. A hatótávolsága akár 8 kilométer is lehet.

Vaszilij Nyebenzja, az Orosz Föderáció ENSZ-képviselője kijelentette, hogy az ukrán fegyveres erők ellentámadásáról szó sem volt, minden, ami történik, Zelenszkij PR-kampánya a nyugati katonai segítség megszerzése érdekében.

„Amennyire meg tudjuk ítélni, még az ukrán fegyveres erők vezetése is ellenezte ezt az őrületet, de Ukrajna vezetője a brit és amerikai kollégáival folytatott beszélgetés után hajthatatlan volt.

Ennek eredményeként a Nyikolajev és Zaporozzsje melletti mezők, valamint a Harkov melletti erdők több ezer ukrán katonák hulláival vannak tele, akiket biztos halálba küldtek, és akiket a különítmények nem engedtek visszavonulni.

Több periférikus falut is elfoglaltak, de természetesen nincs szó áttörésről” – mondta Nyebenzja.

„Szeretnénk beszélni nyugati kollégáink szerepéről, akik a történelem legnagyobb proxyháborúját robbantották ki Oroszországgal az ukránok által.

A NATO valójában kézi üzemmódban irányítja Kijev akcióit a hadműveletek színterén. Az ukrán katonai hírszerzés tisztviselői nyilvánosan elismerték, hogy Washington közvetlenül részt vesz az amerikai HIMARS többszörös kilövésű rakétarendszerek minden célpontjának koordinálásában.

Ukrajnát elárasztják a nyugati katonai oktatók, hírszerző ügynökségek és zsoldosok , és a szövetség számos országában tartanak képzéseket az ukrán fegyveres erők számára.

Az ukránoknak folyamatosan azt mondják, hogy modern nyugati fegyverekkel, valamiféle wunderwaffe-val megfordíthatják a hadjáratot és legyőzhetik Oroszországot.

Nem kommentáljuk ezeket az üres meséket, de a Zelenszkij-rezsim által végrehajtott tömeges lakossági megtévesztés következményei nagyon sajnálatosak Ukrajna számára, és most még messze vagyunk ennek az önpusztító folyamatnak a végétől. A nyugati fegyverek nem játszanak döntő szerepet a harctéren, bármennyire is állítják egykori partnereink és ukrán vazallusaik az ellenkezőjét” – mondta az Vaszilij Nyebenzja ENSZ-ben.

Vjacseszlav Vologyin, az orosz Állami Duma elnöke nyíltan élősködőknek nevezte a nyugati országokat, és kijelentette, hogy az oroszországi olcsó energiaforrások kiaknázásán alapuló jólétük korszaka véget ért.

„Azzal a döntésükkel, hogy „plafont” vezetnek be az orosz olaj és gáz árára, a G7-államok elismerik az Oroszországgal szemben korábban bevezetett szankciók hatástalanságát. Washingtonnak és Brüsszelnek fel kellett hagynia energiaforrásaink teljes tilalmával. A pótlásukra tett kísérlet kudarcot vallott.

A Nyugat ezzel elismerte országunktól való függését.

Amit pedig a G7-államok tisztviselői az árak „plafonjának” neveznek, az „padló” lesz.

A világpiac nem korlátozódik hét országra. A világ lakosságának több mint 80%-a nem támogatja az Oroszország elleni szankciókat. A Nyugat által meghirdetett limitár lesz az alsó léc. Hogy mi lesz az energiaforrás költsége, azt a piac és a szerződéses kötelezettségek döntik el.

A világgazdaság nyugati, gyarmati elveken alapuló modellje elavult, annak immáron vége.

A G7-országok többé nem tudnak létezni a világ többi részének kizsákmányolásával, olcsó erőforrások vásárlásával Oroszországtól és más államoktól.

Ezzel aztán a parazita letmódjuk korszaka véget ért” – írta a Telegram csatornáján Vologyin.

Lengyelország és Kanada az ENSZ nukleáris biztonsággal foglalkozó bizottsága ülésére határozattervezetet készített a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség zaporozzsjei atomerőműbeli látogatását követően. A dokumentumból közölt kivonatokat a Reuters.

A hírügynökség szerint a projekt szerzői ragaszkodnak ahhoz, hogy a NAÜ felszólítsa Oroszországot, hogy hagyjon fel minden tevékenységgel a zaporizzsjai atomerőműben és más ukrajnai nukleáris létesítményekben, valamint elítélje a Roszatom alkalmazottainak és az orosz hadsereg jelenlétét az atomerőmű területén.

Az orosz rakétaerők szeptember 8-ról 9-re virradó éjszaka hatalmas rakétacsapásokat mértek ukrán katonai célpontokra Harkovban

Partraszállást kísérelt meg egy ukrán deszant Energodar közelében, a támadást visszaverték – jelentette ki Vlagyimir Rogov, a Zaporizzsja régió közigazgatási főtanácsának tagja. “Az ukrán partraszálló erők áttöréssel próbálkoztak Energodar felé, de nem sikerült megvetniük a lábukat, a part az ellenőrzésünk alatt áll” – mondta Rogov. “Ezt megelőzően, az energodari partraszállás mellett megkíséreltek áttörni Dnyeprorudne felé, ahol a légierő csapott le rájuk, valamint Vasziljevka felé is. Ez volt a harmadik próbálkozás” – tette hozzá.

Az orosz Honvédelmi Minisztérium mai jelentése szerint az ukrán fegyveresek a Nyikolajev – Krivoj Rog irányban próbáltak meg támadó műveletet indítani, de a veszteségek miatt visszavonultak.

Az Orosz Föderáció Honvédelmi Minisztériumának szóviője, Igor Konasenkov altábornagy szerint az orosz csapatok komoly veszteségeket okoztak az ellenség élőerejében és katonai felszereléseiben. Különösen a 46. légimobil dandárt, a 35. tengerészgyalogos dandárt és a 61. gyalogsági jáger dandárt érte súlyos veszteség a Nyikolajev régióban fekvő Bezímennoje, Novogrigorjevka, és a herszoni régióban lévő és Szuhoj Sztavok településeken.

A Nyikolajev – Krivoj Rog irányban mindössze a mai napon a VSzU három harckocsit, négy gyalogsági harcjárművet, két nehézgéppuskás teherautót és több mint 270 katonát veszített.

Herszon régióban a Poszad – Pokrovszkoje térségben az ukrán fegyveresek taktikai „be szivárgásba” kezdtek. Viszont „tűzzsákba” kerültek. Esélyük sem volt a túlélésre.

Az ukrán fegyveres erők fegyvereseinek áttörése a Herszon régióban – az ellenség taktikai "szivárgást" hajtott végre, és tűzzsákba került (MAP) |  Orosz tavasz

„Továbbra is nehéz a helyzet a harkovi régió Kupjanszkij kerületében, de az orosz hadsereg tartja a várost” – mondta Makszim Gubin, a kerület vezetője a Rosszija 24 tévécsatorna adásában.

„A Kupjanszkij körzet helyzete jelenleg meglehetősen bonyolult, kétértelmű. Az ukrán erők aktívan harcolnak a Sevcsenkovszkij régióban, a frontvonal most éppen a Sevcsenkovo régióban található. De az orosz csapatok pozíciókat tartanak, a város meglehetősen biztonságos állapot” – mondta.

Kupjanszk közelében csaták dúlnak, az orosz hadsereg megállította az ukrán erőket.

A Balakleja városáért vívott csatákban sok ukrán fegyveres halt meg, köztük 5 neonáci.

Az ukrán közösségi oldalakon egyre gyakrabban jelennek meg adatok a fronton elszenvedett ukrán veszteségeiől.

Most vált ismertté, hogy megsemmisítették a „Szokol” náci csoport ukrán fegyvereseinek egy csoportját Kropivnickijből.

Az orosz erők vonulnak a harkovi frontra

Az Ukrán Fegyveres Erők Izjum irányába áttörő csapatait a szövetséges erők bekerítették.

A 60 OMSB „veteránok” és a „hozzájuk tartozó erők” körülvették Szinyika, Szenkovo, Voroncovka, Fjodorovka és Lesznaja Sztenka településeket és azok környékét – szól a híradás.

„Ezzel aztán ki is alakult az első minikatlan, amelybe az Ukrán Fegyveres Erők áttörő alakulatai kerültek bele”

Donyeck mai latorágyúzásának eddig két civil halottja van.

Gorlovka Pantyelejmonovka „előfalujának” mai martalócágyúzásában egy ember meghalt, nyolcan pedig – köztük egy 16 éves lány – súlyosan megsebesültek.

A donbasszi fronton továbbra is kiválóan teljesít a DNR 100. tüzérdandárja. PErvomajszk irányában keserítik tovább az ukrán neonácik életét.

A Szeverszk elleni támadás során az orosz egységek betörtek az ukrán hadsereg védelmébe.

ÚGYHOGY – MINDENT EGYBEVETVE – NEM ÚGY FEST A DOLOG, HOGY AZ OROSZ „Z” – MŰVELET AZ UTOLSÓ UKRÁNIG FOG TARTANI!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Majd „A NÉP NEVÉBEN…!”

Völner Pál: Történelemkönyvekben fordul elő olyan, hogy családtagokat büntettek meg, ítélet nélkül

Bankszámlákat, részvényeket, ingatlanokat, autókat és céges üzletrészt is zár alá vett a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala a korrupcióval meggyanúsított Völner Pál volt államtitkárnál és családjánál – írja a 24.hu. A lap szerint a 83 milliónyi kenőpénz átvételével gyanúsított Völner fiának autóját az utcáról szállították el.

Völner ügyvédje szerint törvénytelen az intézkedés, miután ellenőrizhető, hogy a volt fideszes politikus „bankszámlájára korábban beérkezett parlamenti fizetése nem bűnös vagyon”. Völner az ügyben annyit mondott, hogy „történelemkönyvekben fordul elő olyan, hogy családtagokat büntettek meg, ítélet nélkül”.Szerinte családjának minden vagyona igazolt, legális jövedelemből származik, de szerinte ezt nem vizsgálták. A vagyonzár miatt jogorvoslatot kértek, mert szerintük olyan vagyonról van szó, amelyek még a gyanúsításban szereplő elkövetési időszak előtt kerültek tulajdonukba. Völner szerint érthetetlen, hogy az ügyben semmilyen módon nem érintett gyerekei miért nem használhatják a saját autójukat.

Völner Pált decemberben hallgatták ki gyanúsítottként, egy héttel azután, hogy korrupciógyanú miatt lemondott államtitkári posztjáról. A megalapozott gyanú szerint Völner igazságügyi államtitkárként a Schadl Györgytől, vagyis a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott. Schadl november óta van letartóztatásban.                                                                    (444)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Bal-Rad komm: Bár továbbra is nyitott kérdés, hogy MIÉRT ÉPPEN VÖLNER, ÉS MIÉRT ÉPPEN ÚGY – ÉS AKKOR AMIKOR…? – DE ALIGHA VÁRHATNUK ŐSZINTE VÁLASZT! Így aztán csak arra gondolhatunk, hogy a vajdabanda egy álságos akciót szervezett a választásokra időzítve, és tart napirenden, a NER – „feddhetetlenségét és erkölcsösségét” bizonygatván!

Ugyanakkor AZT MÁR MOST ELŐRE KELL BOCSÁJTANUNK: EGY RENDSZERVÁLTÁS ESETÉN MINDEN POLITIKAI TEVÉKENYSÉGHEZ KAPCSOLHATÓ VAGYON – függetlenül a harácsoló maffiahovatartozásától – AZ ÁLLAM TULAJDONÁBA KELL HOGY KERÜLJÖN!

A NÉP NEVÉBEN!

Azaz: A RENSZERVÁLTÁSIG VISSZAMENŐLEG VALAMENNYI VAGYON ELKOBOZANDÓ! Függetlenül attól, hogy a’ zasszony, a gyerek, vagy a szülők, vagy bármely retyerutya nevén szerepel is!   

A bécsi népcsoportegyezmény fogadtatása

(idézet: Ez volt a Volksbund – Tilkovszky Loránt)

 

Teleki 1940. szeptember 4-én mind a képviselőház, mind a felsőház ülésén méltatta a bécsi döntés jelentőségét. Ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy az ország nemcsak számottevő területekkel, hanem nemzetiségi tömegekkel is gyarapodott, s helyes nemzetiségpolitikával gondoskodni kell arról, hogy valamennyien jól érezzék magukat az ország határain belül. A Szociáldemokrata Párt központi tájékoztatója igen pozitívan értékelte Teleki állásfoglalását, és hangsúlyozta: „Ne csak a Bécsben reánk kényszerített német nemzetiségi egyezményt tartsuk be.”1 A bécsi egyezmény diktátumjellegét a német birodalmi napisajtó sem igyekezett különösebben palástolni; inkább indokolták azt az eddigi magyar nemzetiségpolitikára utaló „nem mindig tapintatos, kritizáló megjegyzésekkel”.2

A bécsi egyezmény teljes értékű leleplezését a forradalmi munkásmozgalom nemzetközi irányító szerve, a Komintern Végrehajtó Bizottsága 1940. szeptember 5-i, a Kommunisták Magyarországi Pártja feladataira vonatkozó határozatában találhatjuk meg. Hangsúlyozza a magyar uralkodó osztályok felelősségét – valamint az egyezmény elleni harc megindításának szükségességét, éppen a német kisebbség érdekében is. E szerint „a pártnak meg kell kezdenie a munkát a magyarországi német kisebbség dolgozó tömegei körében, hogy kiragadja őket a német imperializmus ügynökeinek befolyása alól, és megnyerje őket oly célból, hogy szolidárisan együtt harcoljanak a magyar néppel Magyarország uralkodó osztályai ellen. A német kisebbség védelméről Németországgal kötött szerződés csak az első részlettörlesztés arra a számlára, amelyet a német imperializmus az általa adott segítségért Magyarországnak be fog nyújtani. Ez a szerződés eszköz arra, hogy biztosítsák a német imperializmus akaratának maradéktalan érvényesülését az ország egész gazdasági és politikai életében. Le kell leplezni, hogy ez a szerződés nemcsak Magyarország nemzeti függetlensége ellen elkövetett merénylet, hanem merénylet a német kisebbség dolgozó tömegeinek demokratikus jogai ellen is, mert ezeket a tömegeket kiszolgáltatják egy fasiszta klikk korlátlan parancsuralmának, és a német imperializmus Magyarország feletti uralmának támaszaivá akarják őket átváltoztatni.”3

A történelem igazolta e határozat megállapításainak, iránymutatásának helyességét. Valóra váltásához kevés volt ugyan az illegális KMP szervezeti ereje, de talán nem alaptalanul hozzuk összefüggésbe bizonyos mértékig e határozattal is azokat a pozitív erőfeszítéseket, amelyek utóbb az SZDP-ben is jelentkeztek a német lakosság körében végzendő munka tekintetében.

A Nyilaskeresztes Párt részéről Vágó Pál már a bécsi egyezmény megkötésének napján, augusztus 30-án tárgyalt Baschsal az egyezmény folytán előálló új helyzetről. Kijelentette, hogy a Nyilaskeresztes Párt az egyetlen, amely „őszinte örömmel üdvözli a Volksbund sikerét”, de sajnálatosnak tartja, hogy azt nem a nyilas nemzetiségi törvényjavaslat alapján, hanem az élesen nyilasellenes Teleki-kormánnyal való megegyezés útján érte el. Bár „a Nyilaskeresztes Párt az egyetlen, amely áldozatos és elszánt harcot folytat a Teleki-kormány németellenes, zsidó-angol politikájával szemben” – mondotta -, e harcában sajnálatosan nélkülözi a Volksbund hathatós támogatását, mert az előnyösebbnek tartja a jelenlegi kormánnyal való egyezkedést, s ezzel a magatartásával akadályozza a magyar nemzetiszocialista mozgalom megerősödését. Basch azonban a Vágó által hangsúlyozott „nyilvánvalóan hasonló szemlélet és érdekközösség” ellenére mindegyre csak azt hajtogatta, hogy „a német népcsoport álláspontja a magyar kormánnyal szemben nem lehet más, mint a német kormányé; ha Teleki jó a Führernek, neki, Baschnak is jó kell hogy legyen”.4

A német Biztonsági Szolgálat jelentései szerint a magyarországi német népcsoport általános örömujjongással fogadta a bécsi kisebbségi szerződés hírét.5 A szerződést követően, szeptember 8-án, a Volksbund magában a fővárosban is helyi csoportot hozott létre, amit korábban aligha engedélyeztek volna. Dr. Georg Goldschmidt, helyettes népcsoportvezető méltatta a bécsi szerződés jelentőségét. A részvevők viharos lelkesedéssel fogadták bejelentését arról, hogy ezentúl a magyarországi németek is szabadon kinyilváníthatják nemzetiszocialista világnézetüket.6

A második bécsi döntés folytán Magyarországhoz került németek számát a DAI 90 000-re becsülte: 43 000 észak-erdélyi szász és 47 000 szatmári sváb bekapcsolódásával számolt.7 A volksbundista propaganda a népcsoport gyarapodását 100 000-re kerekítette, s ezzel immár több mint 800 000 fős magyarországi német népcsoportról beszélt. Különösen a szatmári svábok száma volt bizonytalan. A magyarosító tendenciájú 1910-es népszámlálás mindössze 6000 főt ismert el közülük németnek. 1918 után a román uralom érdekében állt, hogy támogassa a Szatmár-vidéken kibontakozó német disszimilációs törekvéseket; a magyarosításban korábban szerepet játszott iskolák helyébe német iskolák léptek. 1940 őszén tehát erősen megváltozott körülmények fogadták a visszatérő magyar uralmat a Szatmár-vidéken.8 Várható volt, hogy meg fogják kísérelni, ha nem is a korábbi állapot helyreállítását, de mindenesetre a disszimilációs tendencia megállítását, visszaszorítását. Amikor a bécsi kisebbségi egyezmény kikötötte a Magyarországhoz csatolt területek németsége áttelepítésének lehetőségét, elsősorban a szatmári svábokat tartotta szem előtt. Az erdélyi szászok hét évszázados tradícióik, gazdaságilag is megalapozott magas fokú szervezettségük, öntudatosságuk folytán kevésbé voltak kitéve az asszimilációnak, sőt mint dr. Isbert, a DAI főmunkatársa rámutatott, fontos szerep várt rájuk a magyarországi német népcsoport kiépítése szempontjából. Amikor ugyanis a bécsi egyezmény lehetővé tette ezt, a legfőbb problémájuk volt, hogy úgyszólván hiányzott a nem asszimilálódott vezető réteg. E hiány pótlása szempontjából nagy jelentőséget tulajdonítottak az erdélyi szászok bekapcsolódásának.9

Áttelepülési felhívást egyedül a szatmári svábok vezetői tettek közzé, mégpedig nyomban a területátcsatolás után.10 De a német birodalomban (értsd: annak hódított lengyel területein) kilátásba helyezett boldogabb jövőt ígérő szólamok nem ellensúlyozhatták megfelelően a szatmári svábok talán szűkösebb, de ténylegesen birtokolt javaik elhagyása feletti kockázatot. Sokatmondóak voltak a kiadott cáfolatok, melyek szerint „az állítólagos tiltakozó gyűlésekről szóló híresztelések merő kitalálások”. Végül is az áttelepítési propagandát október közepén leállították.11

A magyarországi német népcsoport helyzetéről és a bécsi szerződés által megnyíló lehetőségekről Basch 1940. szeptember 12-én előadást tartott a berlini Népi-német Klubban (Volksdeutscher Klub). Az ülést a VoMi helyettes főnöke, Behrends nyitotta meg, a szerződést fordulópontként értékelve a magyarországi német népcsoport történetében. Basch előadásában behatóan fejtegette: a szerződés lehetőséget ad arra, hogy a népcsoportvezetőség messzemenően megváltoztathassa eddig követett taktikáját. Eddig ugyanis tekintettel kellett lenniük a német birodalom külpolitikai érdekeire. A Volksbund kénytelen volt munkáját a legnagyobb mértékben leplezni. Ifjúsági szervezetének például már 6 hónapja 14 000 tagja van, de 3 népcsoport-vezetőség csak néhány százról beszél. Ebben a helyzetben különleges eszközökkel, így például a német népdalnak a magyarországi németek körében való életre keltésével igyekeztek elszakítani a németeket a magyar kultúrától. Mint Basch hangsúlyozta: mindig az volt a jelszava, hogy a magyarországi németek maradéktalan önállóságára kell törekedni, nem szabad eltűrni semmiféle politikai párthoz, gazdasági vagy hivatásrendi érdekcsoporthoz való kapcsolatukat.12

Basch tehát önmaga vallott előadásában arról, hogy csupán kényszerűségből, a német birodalom külpolitikai érdekeire való tekintettel folytatott olyan taktikát, amely ártatlan népdalkultusszal s hasonlókkal leplezte a valódi célt, a magyar élettől, a magyar kultúrától való elkülönülést s a disszimilációnak nevezett regermanizációt. Bár hangsúlyozta előadásában, hogy a szerződés nem jelent végleges rendezést, s számolniuk kell a magyarok ellenállásával, kijátszási törekvésével, úgy vélte – mint látni fogjuk, tévesen -, a német birodalom külpolitikai érdekei nem fognak többé korlátozólag hatni a népcsoport, érdekeinek érvényesítésére, sőt a bécsi szerződés szilárd alapot fog jelenteni ahhoz.

A Népi-német Klubban tartott előadás csak egyik, s nem is legfontosabb eseménye volt Basch ekkori, nyolcnapos berlini tartózkodásának. Döntő jelentőségűnek az SS birodalmi vezérével, Himmlerrel folytatott tanácskozását kell tartanunk, aki a bécsi szerződés alapján teendő azonnali intézkedésekre adott utasításokat a népcsoportvezetőnek. „A Volksbund kiépítése az egész népcsoport vezető szervévé” – ebben jelölte meg Himmler az alapvető feladatot. Ezzel kapcsolatban a legsürgősebb teendő, hogy Basch a VoMi segítségével haladéktalanul kiválassza azokat, akiket a vezetésre, szervezésre, propagandára stb. alkalmasnak tart. Ezeket a német birodalomban fogják kiképezni, s a lehető legrövidebb időn belül munkába állítják a magyarországi szervezet felépítésére.

A Volksbund a megbízható népi-német vezető réteget párt gyanánt tömörítő politikai szervezet legyen, s mint a birodalomban az NSDAP a maga ún. kapcsolt szervezeteit (angeschlossene Verbände), ez irányítsa – ha nem is feltétlenül külsőleg láthatóan – a népcsoport sürgősen kiépítendő ifjúsági és nőszervezetét, gazdasági és kulturális intézményeit. Ezekhez csak megbízható népi-németek, de mellettük megbízható disszimiláns elemek is tartozhatnak.

Az ifjúsági és a nőszervezet fogják alkotni a Volksbund mint mag körül az első gyűrűt az egész népcsoport koncentrikus szervezeti kiépítésében. Az ifjúsági szervezettel összefüggésben létrehozandó sportszervezetnek különös jelentőséget kell tulajdonítani, mert ebbe a fegyverbíró ifjúság tömörítendő. „Ha eljön az ideje, ez a társaság a tisztán sportkiképzésen felül a birodalomban további kiképzést kap” – mondotta az SS-kiképzésre gondoló Himmler.

A népi-németek további, még szélesebb körének megnyerésére rögtön hozzá kell kezdeni egy szociális segélyszervezet, a Német Népsegély (Deutsche Volkshilfe) megteremtéséhez, melynek mintája a német birodalmi Nemzetiszocialista Népjólét (NSV = Nationalsozialistische Volkswohlfahrt) intézménye. Nagyvonalúan lehetővé kell tenni, hogy ebbe mindenki beléphessen.

A gazdasági szervezkedés célja: védelem a magyar gazdaságpolitikával szemben, és a zsidók kiszorítása a kereskedelemből. A Volksbund egy paraszti és egy iparos-kereskedő hivatásszervezetet (Berufsorganisation) fog felállítani, s egy központi gazdasági hivatal létesítésével kiépíti a szövetkezeti hálózatot, továbbá népi-német bankot hoznak létre megfelelő fiókhálózattal. Magyarországra küldendő német birodalmi szaktanácsadók fogják segíteni ezt a munkát, akik egyfelől a VoMi-nak, másfelől a népcsoport-vezetőségnek tartoznak felelőséggel. Himmler és Basch eleve számolt azzal, hogy a magyar kormánnyal csak nagy nehezen tudják elfogadtatni a szaktanácsadókat.13

Himmler nyomatékosan utasította Bascht, hogy azonnal meg kell kezdeni a német népcsoport állományfelvételét (Bestandaufnahme), népiséget megvalló nyilatkozatok beszerzése és népi-német igazolványok kiadása révén. Mint mondotta, már készítik az ehhez szükséges nyomtatványokat, s hamarosan meg fogja azokat küldeni. Basch aggályoskodott amiatt, hogy a fényképes német faji igazolvány (Ahnenpass) bevezetését – amely egyrészt a német fajiság egyéni megvallását, másrészt ennek a népcsoport-vezetőség általi elismerését tartalmazza, s nem tévesztendő össze a Volksbund tagsági igazolványával – „a magyar kormány félre fogja magyarázni”. Mint mondotta, különben sem tudná a Himmler által kívánt egymillió példányt elhelyezni, jelenleg legfeljebb 140 000 igazolványt fogadhat el. Himmler ragaszkodott elgondolásához, de méltányolva a magyar kormány „érzékenységét”, kijelentette: „Akkor egy piros-fehér-zöld csíkot fogunk rányomtatni.”14

Basch hazatérése után, szeptember 17-én, azonnal tárgyalásokba kezdett a magyar kormánnyal, s nyíltan Himmlerre mint a külföldi német népcsoportok legfőbb irányítójára hivatkozva próbált érvényt szerezni tőle kapott utasításainak. Teleki miniszterelnök nem volt hajlandó őt személyesen fogadni; a népcsoport állományfelvétele ügyében Pataky Tibor miniszterelnökségi államtitkárral, majd Keresztes-Fischer belügyminiszterrel tárgyalt. Míg Pataky már korábbról is ismert álláspontja az volt, hogy csak azok tekinthetők a népcsoporthoz tartozóknak, akik a legutóbbi népszámláláskor németnek vallották magukat, Keresztes-Fischer szerint csak a Volksbund-tagok tekinthetők a német népcsoport tagjainak. Basch ehhez a bécsi szerződés vonatkozó részét idézte, mire a belügyminiszter kijelentette, hogy a népcsoporthoz tartozás abban szereplő meghatározása ellentétes a magyar törvényekkel. Ezt a szerződés aláírása előtt kellett volna megfontolni, válaszolta Basch. E tárgyalások alapján mindenesetre megerősítve látta azt a már Berlinben jelzett aggályát, hogy a magyar kormány meg fogja kísérelni az egyezmény szabotálását. Szeptember 21-én jelentette a VoMi-nak, hogy a magyar kormány ki akar térni a népcsoport állományfelvétele elől.15

E napokban Basch nem nagyon titkolta, sőt „bizonyos hangsúllyal” közölte, hogy Berlinben mindent tudnak, ami Budapesten történik. Tudják azt is, hogy Pataky államtitkárnak a Volksbunddal kapcsolatban „elvizesítési” tervei vannak, és a katolikus elemek is oppozíciót készítenek elő.16 Basch értesülései, amelyeket közvetlenül a nemzetiségi ügyosztály egyik főtisztviselőjétől kapott, s amelyeket Berlinben ezúttal maga hozott „az illetékesek” tudomására, megbízhatók voltak. Serédi Jusztinián hercegprímás ugyanis szeptember 11-én levelet intézett Pintér László kanonokhoz, akit felszólított, hogy a vezetése alatt álló Magyarországi Német Népművelődési Egyesületet a magyarországi német katolikusok egyesületének jellegével igyekezzen a továbbiakban fenntartani, vagy ha ez nem lehetséges, a Basch-féle mozgalomhoz csatlakoztatni, de csak azzal a föltétellel, hogy az összes hazai németek, tehát azok is, akik eddig Baschékhoz tartoztak, a kormánytól elfogadott katolikus szárnyba is beléphetnek.17

Az ilyen tervek hallatán és az ellenállás jelei láttán Basch fenyegetődzésekre ragadtatta magát. Szeptember 24-én a dr. Karl Strölin, „a külföldi németek városává” nyilvánított Stuttgart főpolgármestere, a DAI elnöke tiszteletére a budapesti német követségen adott ebéd alkalmával „nyomatékkal” hangsúlyozta: „magyar hivatalos részről teljes határozottsággal azt a szándékot látja fennforogni, hogy a bécsi szerződés rendelkezéseit a gyakorlatban lehetőleg hatálytalanítsák”. Kijelentette, hogy a magyar kormány a bécsi egyezmény kijátszására irányuló politikájával „katasztrofális következményeket idézhet elő”. Ekkor a jelenlevő Szegedy-Maszák Aladár és Thierry Heribert magyar külügyi főtisztviselők megkérdezték tőle, hogyan érti ezt, mire Basch így válaszolt: „Megérhetik, hogy államukat szétverik.”18

Thierry követségi tanácsos azonnal jelentette ezt Csáky külügyminiszternek, aki magához kérette a népcsoportvezetőt, de korántsem azért, hogy kérdőre vonja inkriminált kijelentéséért. Az esetről beszámoló jelentést ugyanis Basch jelenlétében eltépte, és megértéséről biztosította őt: „A magyarországi németkérdés iránt én mindig megértő leszek, már csak azért is, mert nem tudnám elviselni, hogy feleségem népét – ő ugyanis birodalmi német volt és nemzetiszocialista – bármi módon is gyalázzák és elnyomják.” Nemcsak a Volksbundnak nem tetsző köztisztviselők leváltására irányuló, erőteljesen hangoztatott követelést támogatta Keresztes-Fischerrel szemben, hanem magáévá tette a Volksbundnak azt a követelését is, amely a honvédség megbontására, a népi-németek elkülönített katonai szolgálatának megvalósítására irányult.19 A magyar külügyminiszternek ez a feltűnő állásfoglalása nyilvánvalóan összefüggött a szeptember 27-én kötött háromhatalmi egyezményhez való csatlakozás szándékával, Csáky már a Németországgal való szoros szövetségi viszony perspektívájából szemlélte a magyarországi német kisebbség kérdését.

Mint említettük, Teleki június 29-én adta vissza a Volksbundnak a helyi csoportok alakításának 1939 szeptemberében, a második világháború kitörésekor felfüggesztett jogát. Azóta a szervezés, különösen az augusztus 30-i bécsi szerződés után, rohamos tempót vett. A Volksbund helyi csoportjainak száma 1940. szeptember 25-ig 167-re emelkedett.20 A Baranya megyei Apátvarasdon szeptember 29-én dr. Konrad Mischung a bécsi szerződésre utalva kijelentette: „Népünk fejlődését a jövőben nem akadályozhatja meg senki”, s hozzátette: „A hazafias jelszónak vége!”21 Ez utóbbi kijelentés összhangban volt Baschnak a Népi-német Klubban tartott beszédével, amelyben – mint láttuk – úgy vélekedett, hogy immár szakítani lehet az eddigi kényszerű taktikával.

Ez a szellem különösen az ugyanezen a napon tartott baranyajenői alakuló gyűlés szónokainak beszédében jutott nyíltan kifejeződésre. Dr. Jakob Zumpft kijelentette: „A Volksbund nem zárja ki a hazaszeretetet, de első a nép, aztán a haza” … az életünket csak egyért kell feláldoznunk, s ez a népközösség, amelybe az egész világon élő németek mind beletartoznak. Hangsúlyozta, hogy „minden német gyereknek a 100 milliós német nép eszmevilágát, a nemzetiszocializmust és Hitler eszméit meg kell ismernie”. A gyűlés egy másik szónoka, dr. Adam Schlitt, az alsóbb hatóságokat a bécsi szerződés elszabotálásával vádolva, kijelentette: „Ha ez még tovább is így megy, akkor majd mi egyszer meg fogjuk tagadni az adófizetést.”22

A csendőrség központi nyomozó parancsnokságának egyik jelentése Heinrich Hoffecker szeptember 28-án Pécsett tartott beszédéről számolt be, amely többek közt népi-német SS- és SA-alakulatok felállításának tervéről szólt, amelynek „megvalósítása lehetővé tenné azt, hogy a német ifjúság, a leventézés nehéz jármából megszabadulva, az egységes cél szolgálatába állítható lenne”. A jelentés szerint a szónok a Volksbund gazdasági terveiről is szót ejtett: „Amint Hoffecker mondotta, itt milliós befektetésekről lenne szó.”23

Október 6-án a Tolna megyei Gyönkön maga Basch mondott beszédet. A jelentések szerint ebben főleg azt hangsúlyozta, hogy a „külön leventealakulatokról” nem mondanak le, majd beszéde további során megjegyezte: „óva int mindenkit attól, hogy a bécsi egyezménynek ellenszegüljön, mert különben kénytelen lesz horogkeresztes zászlóval megjelenni”.24 Ez az utalás a magyarországi népi-németek nemzetiszocialista pártja megalakításának lehetőségére, puszta fenyegetésnek már csak azért sem volt tekinthető, mert Szlovákiában már régen működött német nemzetiszocialista párt és a romániai német népcsoport is megkezdte az előkészületeket egy ilyen párt létrehozására. Ebben az összefüggésben értelmezendő a német Külügyi Hivatalban készült egyik feljegyzés azon kitétele, hogy „Basch meg akarja tartani a Volksbund »elit«-jellegét, amikor egyúttal befolyását az egész népcsoportra kívánja kiterjeszteni”.25 A Himmler sémája szerinti mag, amely köré koncentrikus gyűrűkben kell felzárkóztatni a magyarországi német népcsoport egészét, kétségtelenül a német nemzetiszocialisták szervezete, amely adott pillanatban és körülmények közt párttá alakulhat, eddigi „Volksbund” elnevezését átengedve az ennél szélesebb – a koncentrikus gyűrűket is magában foglaló – népcsoportszervezet elnevezéséül. Annyi bizonyos, hogy a Volksbund akár adott formájában, akár nyíltan párttá alakulva, mint élcsapat akarta az egész népcsoportot nemzetiszocialista szellemben nevelni, mert dogmaként vallotta azt a nézetet, hogy „németnek lenni annyi, mint nemzetiszocialistának lenni”, s hogy „a nemzetiszocializmus a német faj világnézete”.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.hu

Ma már 2022 szeptember 9. napja – péntek –  van. Az idei esztendő 252. napját tapossuk. Rohan ám az idő!

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 113 nap van hátra.

A balrad.hu köszönti a ma nevük napját ünneplő:
Ádám + GaraGorgiásOmárOrgonaPéterPetőSzergiuszSziringaVulfia
nevű kedves olvasóit.

Sok boldogságot kíván Nekik  a balrad.hu

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

AZ ÜNNEPELTEKET AZ ALÁBBI ZENÉVEL KÖSZÖNTJÜK


A balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Szeptember  9. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem orán.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szeptember_9.

Ma van:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

A „Z” – művelet mai hírei, + néhány anyag a balrad.hu mai hírei közül

Antony Blinken amerikai külügyér ma nagy titokban Kijevbe látogatott. Itt arról beszélt, hogy értesíteni készül a Kongresszust, miszerint az Egyesült Államok további 2 milliárd dolláros hosszú távú katonai támogatást kíván küldeni Ukrajnának és 18 másik országnak az „orosz invázió” veszélye miatt.

Lloyd Austin amerikai hadügyér szintén ma jelentette be, hogy Biden bohóc külön jóváhagyott egy 675 millió dolláros újabb katonai támogatást Ukrajna számára. Ezzel együtt az amerikai „segélyek” összesen így már 13,5 milliárd dollárnyi ösztökét jelentenek Ukrajnának

.
Az ukrán fegyveresek óriási veszteségeket szenvednek el, miközben megpróbálják elfoglalni Balaklija városát Harkiv régióban – mondta Aptyi Alaudinov, az „Ahmat” különleges erők parancsnoka.

Rövid időn belül legalább 5000 ukrán fegyveres vesztette életét – mondta Alaudinov a „Rosszija 1” tévécsatorna adásában.

„Szó szerint ez alatt a két-három nap alatt több mint ötezer embert vesztetek el, ez a legminimálisabb számítások szerint is így van” – pontosította a parancsnok.

30 ezer ember vett részt az ukrán fegyveres erők támadási kísérleteiben. Közülük legalább minden hatodik megsemmisült – tette hozzá.

Alaudinov szerint az orosz csapatok visszaverték a Balakleja elfoglalására irányuló ukrán kísérleteket, és most uralják a helyzetet. Az Ukrán Fegyveres Erőknek nem sikerült átvenniük az Izjum felé vezető utak fölötti ellenőrzést, és nem tudták elvágni az orosz csapatok logisztikai útvonalait.

Balakleját nem hagyták el, az orosz katonai kontingens továbbra is a városban tartózkodik.

Ami a város külterületén kitűzött zászlóról szóló videót illeti, ami videót az ukránok oly szorgalmasan szórják a weben, azt bárki kitűzhette – a szabotőröktől az ukránbarát helyi lakosokig.

A Harkov régióban zajló véres mészárlás során az ukrán fegyveres erők hatalmas veszteségeket szenvednek el, a donorvér elfogyott a kórházakban.

Az ukrán önkéntesek tömegesen szorgalmazzák, hogy adjanak vért az Ukrán Fegyveres Erők Balaklejánál megsebesült fegyvereseinek.

Óriási a sebesült ukrán katonaság száma, a kórházakban teljes vérhiány van a transzfúziókhoz, készleteink pedig az ellentámadás első napjaiban elfogytak.

Az Ukrán Fegyveres Erők parancsnoksága láthatóan úgy döntött, hogy megismétli a hersoni „sikereit” .

Az orosz rakétaerők mára virradóan újabb rakétacsapásokat mértek harkovi és környékbeli ukrán katonai célpontokra.

Az ukrán vezérkar közölte, hogy az Orosz Föderáció fegyveres erői szeptember 8 – án reggel a DNR területe feletti teljes ellenőrzés megszerzésére összpontosítják erőfeszítéseiket.

A legfontosabb dolog az Ukrán Fegyveres Erők vezérkarának ma reggeli összefoglalójából:

Az orosz hadsereg több mint 10 rakéta – és 22 légicsapást hajtott végre egységeink ellen a Donyeck régió teljes területén.

Az orosz egységek támadják Konsztantyinovka, Dibrov, Grigorovka, Zajcevo, Majorszk és Pervomajszk térségében lévő egységeinket, és állásainkat.

Az orosz légierő nagy pontosságú csapásai károkat okoztak a 95. légideszant rohamdandár egységeinek bevetési pontjain a szlavjanszki régióban és a 81. légideszant-dandár egységei a Kramatorszk régióban (DPR). Ezekben a csapásokban 120 ukrán katona, 15 páncélozott és egyéb jármű semmisült meg.

Donbassz tele van az Ukrán Fegyveres Erők fegyvereseinek holttesteivel.

Az orosz légierő harcászati -taktikai repülgépei, a rakétaerők és tüzérség továbbra is csapásokat mér Ukrajna területén lévő ukrán katonai létesítményekre.

Szeptember 8 – án délután az Ukrán Fegyveres Erők rakétacsapásokat mértek Novaja Kahovka (Herszon régió) városára.

A városban egy 4 szintes lakóépület részben megsemmisült, garázsépületek gyulladtak ki.

Már ismert legalább három halott.

Donyecket is ágyúzta ma délelőtt Kijev latortüzérsége. Ennek során egy helyi asszony kapott súlyos sebeket.

Egyéb anyagok a balrad.hu – n:

A vajda ma is bejelentett!

Ragály Tonyó, mint Döbrögisztán Fővédnöke!

A Magyar Békekör hírei

 

A Magyar Békekör hírei

Az élelmiszer- és az energiaárak további emelkedésével kell számolni

New York, Róma, 2022. szeptember 7. szerda (MB)

Az élelmiszer és az energiaárak további emelkedésével kell számolni az orosz termékekre kivetett nyugati szankciók és önkényes árszabályozások miatt – jelentette a Magyar Békekör tudósítója szerdán.

Az emberek megélhetését közvetlenül befolyásoló drágulást az okozza, hogy a Nyugat „ársapkát” akar meghatározni az orosz olajra és gázra, Oroszország pedig tudatta, hogy akik ársapkázni akarnak, nem kapnak sem olajt, sem gázt.

Az élelmiszerárak további emelkedése azért várható, mert nem teljesül az Isztambulban július 22-én megkötött gabonakiviteli megállapodás Oroszországra vonatkozó része. Az egyezmény értelmében fel kellett volna oldani az orosz gabona- és műtrágyakivitelre elrendelt nyugati embargót, de ez mindmáig nem történt meg. Elvileg ugyan feloldották a korlátozást, de a gyakorlatban számos olyan pénzügyi, biztosítási, szállítási szankció maradt érvényben, ami miatt az export meghiúsul.

Jelenleg csak ukrán gabona hagyhatja el a Fekete-tengeri kikötőket, de orosz nem. A gabona-egyezmény nem teljesítése miatt Oroszország jelezte, hogy ha nem történne kedvező változás, nem hosszabbítaná meg a novemberben lejáró isztambuli egyezményt. Ez azt jelentené, hogy a továbbiakban Ukrajna sem exportálhatna gabonát és más élelmiszert a Fekete-tengeri kikötőiből, hiszen Oroszország kellő eszközökkel rendelkezik ahhoz, hogy megakadályozza.

“Látni akarjuk, hogy a megállapodás orosz részét végrehajtsák” – tudatta Vaszilij Nebenzia, Oroszország állandó ENSZ képviselője.

A Békekör tudósítója megjegyezte: Európa szerte mind nehezebben viselik el a szankciópolitika bumeráng hatását. Mindennapossá váltak a sztrájkok, a tiltakozó megmozdulások, egyes helyeken pedig a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel. Ezekről az eseményekről a nyugati média vagy hallgat, vagy megszűrten számol be.

Míg a szociáldemokrata-liberális pártok támogatják az oroszellenes szankciókat, és hiszik, hogy Oroszországot két vállra lehet fektetni gazdaságilag, a nacionalista jobboldal, beleértve a radikális jobboldalt is, szankcióellenes magatartást tanúsít az Unió számos országában. A szeptember 25-én új parlamentet választó Olaszországban például az Északi Liga elnöke, Matteo Salvini azzal állt elő, hogy Brüsszel fizesse meg azt a kárt, amit elhibázott politikájával az olaszoknak okozott. „Európának kötelessége megvédeni az olasz dolgozókat” – mondta Salvini.+++

Putyin a róka és a farkas esetéről

Vlagyivosztok, 2022. szeptember 8. csütörtök (MB)

A róka és a farkas esetére emlékeztette Putyin azokat, akik a harctéren szerették volna legyőzni Oroszországot, és megfojtani gazdaságilag. A farkas végezni akart a rókával, de az jégre vitte halászni, s odafagyott a farkas farka. Gondolkodjanak el az orosz népmesén azok, akik bármit is ránk akarnak kényszeríteni – mondta, a Magyar Békekör tudósítása szerint.

“Oroszország szuverén ország, és mindig meg fogjuk védeni nemzeti érdekeinket, miközben független politikai irányvonalat folytatunk. Ugyanezt a tulajdonságot értékeljük azokban a partnereinkben, akik megbízhatónak és felelősségteljesnek bizonyultak a kereskedelmi, befektetési és egyéb területeken folytatott több éves együttműködésben. Akik el akarnak szigetelni minket, magukat szigetelik el” – hangsúlyozta beszédében az orosz elnök az „Egy sokpólusú világ felé”jelmondattalVlagyivosztokban megrendezett Távolkeleti Gazdasági Fórumon (EEF 2022).

Oroszország többpólusú világrendre törekszik. Olyan igazságosabb rendre, mely nem alapul egyetlen ország diktátumán, amelyik Isten földi helytartójának színeiben tetszeleg, és politikai kizárólagosságra tart igényt – mondta.

Az Egyesült Államok megingott globális dominanciája és a nyugati elitek képtelensége az objektív tények elfogadására, “szankciós őrjöngéshez” vezetett, melynek következménye az lett, hogy Európa magas szintű ipari fejlettsége és az európaiak életszínvonala elhamvad a szankciók kemencéjében, az európai vállalatok versenyképessége pedig csökken. Európa feláldozza jólétét az Egyesült Államok globális diktatúrájának oltárán. Nem volna meglepő, ha az európai üzleti rést mind a kontinensen, mind a globális piacon amerikai mecénásaik töltenék ki. Hiszen az amerikaiak soha nem fogják vissza magukat, amikor érvényre akarják juttatni az érdekeiket, nem haboznak elérni céljukat – mondta Putyin.

Azok a nyugati országok, amelyek megpróbálnak ellenállni a történelem menetének, odáig mentek el, hogy aláásták a világgazdasági rendszer kulcsfontosságú pilléreit. Emiatt elveszett a dollárba, az euróba és más nyugati valutákba vetett bizalom, az infláció pedig évek óta rekord magasságban.

Oroszország akár már holnap is kész volna újraindítani a gázszállítást Európába az Északi Áramlat-1 vezetéken keresztül, de „nem engedik, hogy megtegyük” – utalt Putyin a turbinákra vonatkozó szankciók jogi és gyakorlati következményeire, valamint az „ársapkára”, melyet a Hetek és az Európai Unió akar bevezetni a gázra és az olajra. Ezzel csak azt érik el, hogy nem kapnak sem gázt, sem olajt – adta értésre, s hozzátette: pedig elég volna megnyomni egy gombot ahhoz, hogy az Északi Áramlat-2 vezetéken keresztül meginduljon a gáz Európába. (Mint tudott, Scholtz kancellár megtiltotta a vezeték üzembe állítását.) Oroszországnak nincs gondja energiaforrásainak exportjával, mivel az Oroszországból csővezetéken szállított gáz sokkal versenyképesebb, mint az óceánon át szállított cseppfolyósított földgáz. Ám ez a nemzeti kincs az ország szuverén fejlődését szolgálja, nem pedig azokét, akik szeretnék megkaparintani – fűzte hozzá.

Megköszönte az orosz üzleti közösség ország és polgárai iránt tanúsított felelős magatartását, és jó üzleti tevékenységet kívánt azoknak a nyugati cégeknek, amelyek folytatják tevékenységüket az országban, illetve új beruházásra készülnek.

Orosz üzletemberek Nyugaton elkobzott javairól, így a luxus jachtokról szólva Putyin elmondta, hogy figyelmeztették őket az orosz lépések lehetséges nyugati következményeire. “Itt kellett volna tartaniuk azokat a hajókat, a pénzüket nem külföldi eszközökbe, hanem az orosz infrastruktúra fejlesztésébe kellett volna fektetni. Semmit sem veszítettek volna, viszont profitot termelhettek volna” – mondta.

Oroszország a Nyugat gazdasági és technológiai agressziójával került szembe, de mára túl van a nehezén – vélte. A munkanélküliség történelmi mélyponton, 4 százalék alatt, az infláció is csökken, az év végére elérheti a 12 százalékot, a jövő év második negyedére pedig 5-6 százalékra csökkenhet, egyesek szerint akár 4 százalékra is. A bruttó nemzeti termeék (GDP) csökkenni fog ugyan, de jelentéktelen, 2 százalék körüli mértékben. Az idei költségvetés, a kiadások emelkedése ellenére akár 0,5 billió rubel többletet eredményezhet. A rubel stabilizálódott – tudatta.

Előadásában Putyin részletesen ismertette az ázsiai-csendes-óceáni térség fejlődését.  Az elmúlt évtizedben Ázsia GDP-je évente mintegy 5 százalékkal nőtt, miközben a globális GDP 3 százalékkal, az Egyesült Államok és az Európai Unió gazdasága pedig 2, illetve 1,2 százalékkal. Az orosz elnök arra számít, hogy Ázsia részesedése a globális GDP-ből a 2015. évi 37,1 százalékról 2027-re 45 százalékra nő.

Államilag támogatják Oroszország távolkeleti részének gyors fejlesztését. Legalább 2030-ig meghosszabbítják a távol-keleti lakásvásárlók előleg-támogatási programját. Évente ötmilliárd rubelt irányoznak elő a távol-keleti, 250 ezer főnél kevesebb lakosú városok felújítására. Az összeg az oroszországi városok felújítására szánt összeg fele – ismertette.

Az orosz elnök kitért a július 22-i isztambuli gabona megállapodásra is, és „újabb felháborító csalásnak” minősítette, mert az egyezménnyel ellentétesen az ukrán gabona az EU államaiba került, nem pedig a legjobban rászoruló fejlődő országokba. Emellett az osoz gabonakivitelre vonatkozó korlátozásokat sem oldották fel.

Ravaszul kidolgozott, kifinomult konstrukcióval állunk szemben, úgy tűnik, mintha nem volnának többé szankciók, ám logisztikai, hajóbérlési, finanszírozási és biztosítási korlátozások sokasága bénítja az orosz gabonakivitelt. Ezért Oroszország csak azzal a feltétellel lesz hajlandó meghosszabbítani a novemberben lejáró gabonakiviteli egyezményt, hogy korlátozzák az EU-ba irányuló élelmiszerszállítást, viszont növeljék a fejlődőknek szánt exportot, és elhárítsanak minden akadályt az orosz élelmiszerexport útjából – adta értésre.

A mostani állapot nem csak az élelmiszerárak további emelkedéséhez és ellátási gondokhoz vezet, hanem humanitárius katasztrófába torkolhat – mondta.

Az orosz állampolgárokkal szembeni nyugati vízumkorlátozó intézkedéssel kapcsolatban közölte, hogy orosz részről nem viszonozzák a lépést, mert Oroszországnak nem a kapcsolatok leépítése a célja, hanem a kapcsolatok építése. A kultúra, a sport, az emberi kapcsolatoké.

Bizarnak nevezte Josep Borrell, az EU külügyi főképviselőjének kijelentését arról, hogy Oroszországot a csatamezőn kell legyőzni, arról pedig, hogy lefasisztázta Oroszországot, azt mondta, Borrell a 30-as években akár a francóista puccsisták oldalán is állhatott volna. „Isten legyen Borrell bírája” – mondta.

Az új brit miniszterelnök kijelölésével kapcsolatban Putyin megjegyezte: Nagy-Britanniában a demokratikus elvektől távol álló eljárás érvényesül. A brit nép nem vehetett részt a kormányváltásban. Hogy aztán milyen lesz London kapcsolata Moszkvával, az uralkodó brit elittől függ. „Senkinek se legyen kétsége afelől, hogy megvédjük az érdekeinket” – közölte.

Ukrajnáról szólva Putyin kijelentette: Az ukrajnai orosz hadművelet fogat-fogért válasz arra, ami ott 2014 óta folyik. „Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy nem mi kezdtük el a hadműveleteket. Mi csak arra törekszünk, hogy véget vessünk az ellenségeskedéseknek. Tudatosan tettük, amit tettünk. Minden cselekedetünk célja a donbászi emberek megsegítése. Ez a kötelességünk, és a végsőkig teljesítjük” – mondta.

Sok ukrajnai lakos még attól is fél, hogy kinyissa a száját, mert a kijevi kormány terrorizálja, aki nem támogatja politikáját. Ott az utcán egyszerűen lelövik, akinek más a véleménye – közölte.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) zaporozsjei atomerőművel kapcsolatban kiadott jelentését „hihetőnek” nevezte. Hiszen nyugati nyomás alatt is kimondta: nem tudják egyértelműen, hogy az ágyúzás Ukrajna területéről jön-e, bár ez nyilvánvaló, hiszen az erőmű orosz ellenőrzés alatt áll – mondta. Tudatta, hogy bármikor készek odaengedni nyugati újságírókat, hogy lássák, milyen veszélybe sodorja az ukrán tüzérség Európát egy lehetséges atomkatasztrófával.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com