(idézet: Ez volt a Volksbund – Tilkovszky Loránt)

„Az a várakozás, hogy Magyarország bekapcsolódása a Szovjetunió elleni háborúba a magyarországi. németséggel való bánásmód javulását fogja eredményezni, nem igazolódott” – állapították meg 1941 őszén a német birodalmi vezető körök bizalmas tájékoztatását szolgáló jelentések.¹ Ellenkezőleg: az a körülmény, hogy Bárdossy szeptember 5-én lemondásra kényszerítette a magyarországi német hatalmi politika egyik legfőbb eszközét és reménységét, Werth Henrik vezérkari főnököt, akinek a népi-német mozgalommal – még Bleyer idejéből – szoros kapcsolatai voltak, az emiatt teljesen konsternált Volksbund-vezetőségben komoly aggodalmat keltett, hogy ez nem egy németellenes politikai irányváltozás jele-e.² A veszélyesnek ítélt helyzetben a németek azonnal lépéseket tettek a magyarországi belpolitika szélsőjobboldali erőinek összefogására. A Volksbundhoz való viszony szempontjából már régóta megoszló nyilas táborból szeptember 13-17. közt kiválásra bírták a német népiségi elvet és törekvéséket fenntartások nélkül respektáló Pálffy-féle pártot, amely Imrédy Magyar Megújulás Pártjával megegyezve, létrehozta a Nemzetiszocialista Pártszövetséget. A továbbiakban ez lett a magyar kormányra gyakorolt szélsőjobboldali nyomás legfőbb eszköze a németek kezében; Szálasi pártja a szovjetellenes háborús propagandában való buzgó részvételével, a volksbundistákkal e téren megmutatkozó „testvéri együttműködésével” sem tudta gyengíteni a németek és különösen a volksbundisták vele szemben táplált gyanakvását és a hungarizmus ideológiájának elutasítását.³

A magyar kormány részéről természetesen szó sem volt valamiféle „németellenes fordulatról”, de kétségtelen, hogy megpróbálta megakadályozni a háborús részvétel kereteinek kitágítását, s elkerülni a németekkel való katonai együttműködés olyan belpolitikai következményeit, amelyek többek közt nemzetiségpolitikája elveinek teljes feladására s a német népcsoport-autonómia akadálytalan kiépítésére vezethetnének. Mint Baschék egyik Berlinbe juttatott feljegyzése megállapítja, a magyar kormány a Volksbundot a bécsi egyezmény ellenére továbbra is csak egyesületnek tekinti, amely nem fejthet ki alapszabályaitól eltérő, azt meghaladó tevékenységet; kizárólag tagjaival rendelkezhet, akik szabad elhatározásuk szerint léphetnek be vagy hagyhatják el; a Volksbundnak az államra vagy annak hivatalaira nincs olyan befolyása, mint a szlovákiai, romániai, horvátországi német népcsoport szervezetének. „A népcsoport-vezetőség természetesen arra törekszik, hogy világossá tegye a magyar kormányzati helyek előtt: a szerződés révén a népcsoport közjogi testület, és a Volksbund e jogi személy reprezentánsa lett, s így a népcsoport-vezetőség életre fogja hívni mindazokat az intézményeket, amelyeket szükségesnek tart, illetve amelyekkel a szomszéd országok német népcsoportjai rendelkeznek. A magyar kormány azonban konokul ragaszkodik ahhoz, hogy – a bécsi szerződés ellenére – a népcsoport a magyar törvények keretei közt terjessze elő igényeit, s azok tekintetében a kormány esetenként foglaljon állást.”⁴

Ez volt tehát a helyzet egy évvel a bécsi „népcsoportegyezmény” aláíratása után, az új egyezmény tervezetének kidolgozása idején, s Basch szeptember 26-i újabb tárgyalása Bárdossy miniszterelnökkel minden tekintetben ezt a helyzetet tükrözte.⁵

A megbeszélés egyik fő témája a Deutsche Jugend alapszabályainak jóváhagyása volt. Minthogy az alapszabály-tervezet szerint „a DJ-tagság más ifjúsági szervezethez vagy egyesülethez való tartozást kizár”⁶ – így a leventeszervezethez való tartozást is! Bárdossy elzárkózott az alapszabályok ebben a formában való jóváhagyása elől, habár Béldy Alajos tábornok, az ifjúság honvédelmi nevelésének országos vezetője (IHNOV) berlini tárgyalásai teljesen sikertelenek maradtak.⁷ A DJ mintájául szolgáló Hitlerjugend magyarországi látogatásra küldött egyik csapatának augusztus 22-i garázdálkodása Debrecenben – behatoltak a zsinagógába, betörték ablakait és szétzúzták berendezését, a tóratekercset a földre dobták⁸ – éppúgy intő jel volt, mint a volksbundista főiskolai hallgatók (Studentenschaft) balatonfüredi nemzetiszocialista demonstrációja. Míg a debreceni rendőrség tétlen maradt, a volksbundista diákok városlődi világnézeti táborozásának záróünnepélyét feltűzött szuronyú csendőrök zavarták szét augusztus 31-én.⁹ Ugyancsak a népi-német ifjúsági szervezet előkészítése jegyében Arthur Axmann, a német birodalmi ifjúsági vezér meghívására augusztus második felében és szeptember elején, két turnusban, összesen mintegy 100, a DJ részére kiszemelt ifjúsági vezető utazott háromhetes németországi látogatásra.¹⁰ A résztvevők egyike elmondotta, odakint arra figyelmeztették őket, hogy a lelkesedés nem elég, a volksbundista mozgalom még meglehetősen szétszórt és erőtlen: „Az Anschlusshoz emberek kellenek; e célból az ifjúságot alaposan elő kell készíteni, mert a Führert nem lehet ilyen rendezetlen viszonyok között Magyarországra várni.”¹¹

Basch másik fő követelése a Deutsche Volkshilfe elnevezésű országos népi-német szociális szervezet megalakításának engedélyezése volt. Bárdossy nem emelt kifogást az ellen, hogy ennek megalakítását a Volksbund október 19-re kitűzött rendes évi közgyűlése alkalmával Basch bejelentse, de engedélye csupán az alakuló gyűlés megtartására vonatkozott, a szervezet tényleges működését az alapszabályok alapos vizsgálatától, illetve jóváhagyásától tette függővé.¹²

Az iskolaügyi kérdésekben folytatott tárgyalás közvetlen előzménye az volt, hogy bár Basch kifogásolta a február 1-én megjelent 700/1941. ME sz. rendelettel kapcsolatban a szülők iskolatípus-választási jogának megmaradását, és tiltakozott a vegyes tanítási nyelv alkalmazása ellen, a rendelet július 25-én megjelent végrehajtási utasítása (25 370/1941. VKM. sz.) fenntartotta a vegyes tannyelvű B-típust. A kormány remélte, hogy azok a szülők, akiknek gyermeke eddig vegyes tannyelvű iskolába járt, kérni fogják, hogy továbbra is megmaradhassanak emellett. A volksbundista propaganda és terror hatására azonban csaknem 200 vegyes tannyelvű iskolának végül is át kellett térnie a kisebbségi anyanyelvi (A-típusú) oktatásra.¹³ Azt a követelést azonban, hogy a német kisebbségi iskolákat a Volksbund ellenőrizze, s hogy a Közoktatásügyi Minisztériumban külön osztályt létesítsenek a német iskolaügyek intézésére, Bárdossy kereken elutasította. A Volksbund csak a saját maga által fenntartott iskolákat ellenőrizhette, az állami tanfelügyelet megmaradása mellett. A június 13-án kért 23 Volksbund-iskola közül Bárdossy 18 létesítéséhez járult hozzá, s nem kifogásolta, hogy a Volksbund „Nemzetiszocialista Nevelőotthon” elnevezéssel, Nagykárolyban fiúinternátust állított fel. Ez volt az első, nevében is kifejezetten nemzetiszocialista típusú népi-német nevelőintézmény Magyarországon, amelyet a továbbiakban a Volksbund több hasonló létesítménye követett.¹⁴

A népi-német nevelőtestület (Erzieherschaft – vezetője: Wilhelm Zimmermann) részére a Volksbund augusztus 25-től 30-ig országos világnézeti tanfolyamot rendezett Budapesten. A Volksbund-iskolák tanerőin kívül olyan volksbundista pedagógusok is részt vettek ezen, akik állami, egyházi vagy községi iskolákban működtek. Részben a német birodalomból hívtak előadókat, ezek – mint büszkén hirdették – a nemzetiszocialista pedagógia olyan szakemberei, akik vezető iskolapolitikai posztokat töltenek be. „Az előadások (Bethke: „Faji gondolat és nevelés”, Balthasar: „Nemzetiszocialista nevelési és oktatási módszerek”; Klauke: „A Hitler Adolf – iskolák” stb.) nyomán minden résztvevő előtt egyértelműen világossá vált, hogy a mi hivatásunk napi aprólékos munkája is mily mértékben kell, hogy nemzetiszocialista világnézetünkre alapozódjék” – olvasható egy beszámolóban. Majd így folytatja: „Minden résztvevőbe kitörölhetetlenül belevésődött, hogy nemzetiszocialista magatartás és szakszerű pedagógusmunka nem két különböző dolog, hanem egyik a másiktól el nem választható; hogy a jövőben a pedagógus egész munkáját politikai magatartásának kell meghatároznia, és annak értéke csak nemzetiszocialista mércével lesz mérhető.”¹⁵

Az iskolakérdéssel összefüggött a népi-németek különálló egyházi szervezkedésének ügye. Az egyházi kézen levő iskolákat igyekeztek a Volksbund kezére játszani, hogy ezzel is teret nyerjenek a nemzetiszocialista nevelés számára. A 90 százalékban evangélikus észak-erdélyi szászok egyházszervezeti különállását a magyar kormány történelmi jogon már a visszacsatoláskor elismerte. Az Erdélyi Német Evangélikus Egyház élén álló dr. Karl Molitoris vezéresperes 1941 őszén nyilvánosan is kijelentette, hogy az egyház aláveti magát Basch parancsainak, s „mihelyt a népcsoport abban a helyzetben lesz, hogy ő maga tudja biztosítani és gondozni iskoláit, az egyház iskoláit a népcsoportnak átadja”.¹⁶ A majdnem 40 000 főt számláló bácskai német evangélikusok 1941 augusztusában önkényesen léptek az elkülönülés útjára: az újverbászi Heinrich Meder lelkész vezetésével kimondták a Dél-magyarországi Német Evangélikus Egyház megalakulását. Ugyancsak a Volksbund befolyása alatt autonóm szervezkedett a mintegy 12 000 főnyi bácskai német református is, Peter Weimann lelkésszel az élen.¹⁷ A bácskai németek egyházszervezeti különállását a magyar kormány nem hagyta jóvá, de kényszeredetten tűrte;¹⁸ határozottan fellépett azonban azon törekvésekkel szemben, amelyek már a trianoni országterületen is fenyegették az egyházak egységét. Így dr. Heinrich Mühlnek az 1940. novemberi memorandum szellemében megindított sajtópropagandáját az önálló német evangélikus egyház egész Magyarországon való kiépítése érdekében a Deutsche Zeitung – Basch által erélyesen kifogásolt – cenzúrázása során elfojtották.¹⁹

Fontos tárgyalási pont volt Basch és Bárdossy közt a népi-német tisztviselők kinevezése. Ez a kérdés elsősorban a Bácskában volt aktuális, ahol 1941. augusztus 16-án szűnt meg a megszállás során bevezetett katonai közigazgatás. Sepp Spreitzer mérnök, a Volksbund bácskai területvezetője, 5 főszolgabírói állást (Hódság, Apatin, Kula, Palánka, Zombor) akart bundista népi-németekkel betölteni; szerinte a német többségű községek elöljáróságában is kizárólag csak bundistáknak lehet szavuk. A belügyminiszter azonban csak a hódsági főszolgabírói állásra fogadta el a bundista jelöltet, a többit saját jelöltjeivel töltötte be.²⁰ A jegyzői állások betöltésénél Spreitzer 26 jelöltjét fogadták el; 9 esetben nem bundista németet állítottak be. A községi képviselő-testületekben és a vármegyei törvényhatósági bizottságban a népi-németek arányos számú helyet kaptak; ezeknek ¼ -e nem volt bundista, s ezt Basch kifogásolta.²¹

Szóvá tette azt is, hogy nem megfelelő az együttműködés a magyar közigazgatás és a Volksbund között. „Ebben nagyrészt a volksbundisták a bűnösök” – jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve, hogy természetesen mindig hajlandó kivizsgálni a konkrét panaszokat. Ezután a magyar közvélemény bizalmatlansága miatt panaszkodott a népcsoportvezető, mire Bárdossy erre is azt válaszolta, hogy „a német részről történő túlkapások adnak ennek újabb és újabb tápot”.²² – Ekkoriban terjedt el a volksbundisták „Basch-huszárok” gyanánt való megvető emlegetése, szójátékszerű utalással azokra, akik a nemzeti elnyomatás egy sötét korszakában az ún. Bach-korszakban idegen érdekek szolgálatában állottak.²³ Elutasította Bárdossy Basch azon követelését is, hogy hetenként két-három alkalommal félórás Volksbund-műsort rendszeresítsenek a magyar rádióban.²⁴

Bárdossy és Basch e szeptember 26-i tárgyalása alkalmával már a Magyarországhoz csatolt délvidéki területekről a parlamentbe behívandó népi-német képviselőkről is szó esett. Basch javaslata alapján Sepp Spreitzer, Franz Hamm és Josef Trischler, akik előzőleg a jugoszláv nemzetgyűlés tagjai voltak, a magyar képviselőház tagjai lettek, dr. Christian Welker, a „Selector” szövetkezet elnöke pedig a felsőházba került.²⁵

A Volksbund gazdasági szervezkedésére ösztönzőleg hatott, hogy a bácskai németség jól kiépített szövetkezeti hálózattal rendelkezett.²⁶ Augusztusban megkezdődött a népi-német szövetkezeti mozgalom kiépítése immár a trianoni országterületen is, mindenekelőtt a dunántúli tejgazdaságok vonalán. Mathias Hubernek, a Deutsche Jugend kiszemelt vezérének irányításával, volksbundista agitátorok szállták meg Tolna, Baranya és Somogy megye német községeit, s mint egy jelentés megállapította, „kijelentették, hogy ezután, amit a magyarországi svábok termelnek, az csak Németországé lehet, és ők minden termelvényt a magyar gazdasági élet kikapcsolásával közvetlenül Németországban fognak értékesíteni”.²⁷ Bár a miniszterelnökségen ez ügyben összehívott értekezleten az az álláspont alakult ki, hogy „külön exportnak nem lehet helye; a németek nem vehetik Magyarországot egy kalap alá Romániával, Szlovákiával stb.”,²⁸ Győrffy-Bengyel Sándor közellátásügyi miniszter hozzájárult az „Agronomia” elnevezésű népi-német központi tejszövetkezet megalakításához. 1941. október 12-én a budapesti Német Házban került sor az alakuló ülésre, amely a szövetkezet elnökévé dr. Heinrich Mühlt választotta.²⁹ Ő másnap már be is nyújtotta a miniszterelnökségen a szövetkezetbe tömöríteni kívánt – egyelőre 60 – községi tejszövetkezet listáját, megjelölve azokat a zsidó kézen levő tejfeldolgozó üzemeket is, amelyeknek a Volksbund részére való átadását kérik. A szóban forgó 60 község tejtermelése napi 60 000 liter. Ha a Volksbund központi tejszövetkezete az ország valamennyi, szám szerint 220-250 német községi tej szövetkezetét magába olvasztja – s kétségkívül ez a távolabbi célkitűzése, akkor a magyarországi tejtermelés 40 százalékát vonja el a belső piactól.³⁰

A népcsoport vezetősége elhatározta, hogy az eddiginél harciasabban lép fel a Volksbund október 19-re kitűzött évi nagygyűlésén. Erről írt beszámolójában Isbert, a DAI főmunkatársa is pusztán frázisnak minősítette a Magyarország iránti lojalitás megnyilvánulásait. Annál harsányabb volt a nagygyűlés részvevőinek magyarellenes fújozása Basch beszédének mindazon részleteinél, ahol a népcsoportvezető a Volksbund törekvéseivel szemben magyar részről tapasztalható ellenállást szóvá tette.³¹ A beszéd hangvételét és a részvevők tüntető magatartását a magyar kormány élesen elítélte.³² Az eset az ország lakosságának széles körében, így a magyar érzelmű németek között is felháborodást keltett. Ságvári Endre, a Szociáldemokrata Párt Országos Ifjúsági Bizottságának (OIB) titkára, október 21-én Budakalászon tartott beszámolójában rámutatott, hogy a Volksbund vigadói nagygyűlése, ahol már nyilvánosan gyalázták a magyarságot, sokakat meggyőzött a magyarországi függetlenségi mozgalom indokoltságáról.³³

Október 27-én Bárdossy magához kérette Jagowot – aki maga is jelen volt a nagygyűlésen -, hogy szóvá tegye előtte a történteket. Kijelentette: véleménye szerint a Volksbund vezetősége mesterségesen teremt olyan légkört, amely ellentétben áll a német-magyar barátsággal. Úgy látszik, a népcsoportvezető rövidlátóan és hamisan ítéli meg a helyzetet, a szudétanémetek módszereit alkalmazva felizgatja és nyugtalanítja a magyarországi németséget, amely évszázadokon át kölcsönös megbecsülésben élt a magyarsággal. A Volksbund vezetői jellemző módon nyíltan hirdetik: nem az a céljuk, hogy kívánságaik teljesítését megegyezés révén érjék el, hanem sokkal inkább harc útján akarják követeléseiket keresztülvinni. Akkor, amikor Magyarország önzetlenül részt vesz a bolsevizmus elleni harcban, s a közös győzelemért nem jelentéktelen áldozatot hoz, a magyar nép nem tudja megérteni, hogy e bajtársi szövetséggel és mély barátsággal a közösen viselt harcban, a magyarországi németség egyidejűleg harcot visel a magyar állam ellen – mondotta Bárdossy. Ha a magyarországi németek tudatosan és szándékosan aláássák a kormány és a hatóságok tekintélyét, azt előbb vagy utóbb más oldalról is meg fogják kísérelni. A magyar állam már csak presztízsokokból sem tűrheti, hogy Basch és lapjai a magyar államot nyíltan ellenségnek bélyegezzék, különösen a létért folytatott közös küzdelem idején – mondotta a miniszterelnök. Kérte Jagowot, informálja Ribbentrop külügyminisztert erről a beszélgetésről, s figyelmeztessék a Volksbund vezetőit, hogy magatartásukkal rossz szolgálatot tesznek a német-magyar baráti viszonynak.³⁴

E megbeszélés során jelentkezett először a magyar kormánynak az a – Kállay alatt még nagyobb szerephez jutó – taktikája, hogy a szovjetellenes harc közös érdekeire hivatkozva emeljen szót a belső rend volksbundista megbontóival szemben, s így próbálja elérni, hogy a Volksbundot maga a német birodalmi kormány rendszabályozza meg. Bárdossy arra célzott, hogy az államhatalom tekintélyének lejáratása, a belső rend meglazulása baloldali veszélyt is felidézhet.

Jagow ezután szemrehányást tett Baschnak, ami nemcsak a népcsoportvezetőt döbbentette meg, hanem a Külügyi Hivatalt is. Triska azonnal Budapestre utazott, és magyarázatot kért Jagowtól, aki arra hivatkozott, hogy ő az általános utasításnak megfelelően cselekedett. Még követi állomáshelye elfoglalása előtt, a Führer főhadiszállásán kapta az utasítást, mely szerint „a magyar kormánnyal és társadalommal mindig úgy kell érintkezni, hogy minden körülmények között a magyar szövetségi hűség legyen tárgyalásaink célja. Ez különösen érvényes a német népcsoport kérdéseire vonatkozólag.”³⁵

Bárdossynak a Volksbunddal kapcsolatos fellépése fokozta a magyarországi helyzet német szempontból kedvezőtlen alakulása miatti aggodalmakat. Rimann SS őrnagy a Volksdeutsche Mittelstellétől a Volksbund feladatává tette annak nagyon sürgős felmérését, hogy milyen a német vér részaránya a magyarországi miniszterek, politikusok, hivatalnokok stb. vezető rétegeiben. E „fontos és nagy munka” irányításával megbízott dr. Isbert hónapokat töltött Budapesten. Munkálataiban a Volksbundnak a Német Házban működő tudományos osztályára támaszkodott, amelyet – névleges vezetője, a budapesti Volksbund-gimnáziumban tanárként működő, és a Deutsche Forschungen in Ungarn szerkesztésével elfoglalt Anton Tafferner helyett – dr. Irma Steinsch, a dr. Krallert-féle Wiener Publikationsstelle állandó budapesti munkatársnője szinte komisszárként vezetett.³⁶

Annak kutatása, hogy a magyarországi társadalom vezető rétegeiben milyen mértékben vannak „német vérűek” (Deutschblütige) – közvetlenül és távolabbi perspektívában egyaránt -, német hatalmi célokat szolgált. Sürgőssé nyilván az tette, hogy a labilisnak vélt magyarországi politikai helyzetben tudni akarták, személy szerint kikben próbálhatják „megszólaltatni a vér szavát”, azaz kikben bízhatnak, kikre számíthatnak a magyarországi államapparátusban, a hadseregben stb. Távolabbi perspektívában azonban a német származásúak teljes disszimilációjának előkészítését jelentette. Mint a továbbiakban látni fogjuk, hamarosan a német vérűek több millióra becsült tömegéről fognak beszélni, amelynek regermanizálása révén népiségpolitikailag a németség jut hatalmi helyzetbe Magyarországon és az egész. Kárpát-medencében.³⁷

Bárdossy közben további lépéseket tett a Volksbund Berlinből való megfékeztetése érdekében. Sztójay, a berlini magyar követ, november 6-án a Külügyi Hivatalban Weizsäcker államtitkárnak, majd másnap Erdmannsdorffnak, a Politikai Osztály vezetőjének is kénytelen volt felolvasni a miniszterelnök által aláírt hosszú utasítását, amely a Jagownak előadott panaszok felsorolása után újabb súlyosan terhelő momentumokat említ. Megtudták ugyanis, hogy a Volksbund megparancsolta tagjainak, ne adják el többé mezőgazdasági feleslegeiket a rendeletileg kijelölt magyar szerveknek, a Futurának és a Hombárnak, hanem kizárólag a német népcsoport megfelelő szövetkezeti szerveinek. Ezért a miniszterelnök kilátásba helyezte a kormány törvényes rendelkezéseit negligáló, az ország közellátását veszélyeztető volksbundisták megbüntetését.³⁸

Luther helyettes államtitkár a Külügyi Hivatal „Deutschland” osztályának vezetője, november 9-i feljegyzésében indulatosan kritizálta Bárdossyt Jagow előtt, majd Sztójay útján szóvá tett panaszait. Minősíthetetlen politikai megtévesztési kísérletnek nevezte Bárdossynak azt a kijelentését, hogy Basch „fellázítja” a népcsoportot, amikor arra biztatja, ne tegyen eleget a gabonabeszolgáltatásra stb. vonatkozó állami rendelkezéseknek. Hiszen a magyarországi német népcsoportnak saját szövetkezetei vannak, s a bécsi egyezmény szerint jogában áll, hogy gazdasági életét maga szervezze. A magyar kormány gazdasági rendelkezései viszont megsemmisítenék a meglevő német szövetkezeteket. Ez ellen tiltakozik a népcsoport-vezetőség. Nem a Volksbund vezetői zavarják a birodalommal fennálló gazdasági megállapodások teljesítését, hanem a magyar kormány akarja a birodalom segítségével szétverni a népi-német intézményeket.³⁹

Goldschmidt helyettes népcsoportvezető hangsúlyozta, hogy „a magyarországi német igények további érvényesítéséhez a fő elv azon új jogi alapok kidolgozása, amelyek a bécsi egyezményben adva vannak ugyan, de a részleteket illetően még nincsenek megformulázva”.⁴⁰ Valójában már el is készült az e célt szolgálni hivatott új, „tökéletesebb” népcsoportegyezmény tervezete, amikor Ribbentrop külügyminiszter 1941. november 18-án utasította Luther helyettes államtitkárt, hogy tartózkodjon minden további lépéstől.⁴¹ Himmler erre a napra rendelte magához Basch népcsoportvezetőt, hogy magatartására és további feladataira vonatkozóan személyesen adja meg utasításait. Félreérthetetlenül tudomására hozta, hogy a Volksbundnak azon törekvés helyett, hogy a német népcsoport jogi helyzetét a magyar kormánnyal „alapvetően rendeztesse”, inkább arra kell törekednie, hogy a népcsoporton belül szilárd politikai vezető szerepet biztosítson magának. Nem rejtette véka alá, hogy erre mindenekelőtt azért van szükség, mert az SS-csapatok igen súlyos vérveszteségei pótlására jelentékeny számú önkéntesre tart igényt. A Volksbund legfőbb feladata, hogy a kívánt emberanyagot jó fizikai állapotban és világnézetileg is felkészítve szállítani tudja. Az SS-toborzás mindenekelőtt a Deutsche Jugend és a Deutsche Volkshilfe akadálytalan munkáját követeli meg – az előbbi a népi-német ifjúság, s különösen a fegyverképes évjáratok befolyásolásához nélkülözhetetlen, az utóbbi a hozzátartozóknak juttatandó szociális ellátás propagálásához. Csak úgy remélhető a magyar kormány hozzájárulása a tervezett toborzóakcióhoz – amely már méreteinél fogva sem történhet többé illegálisan -, ha a Volksbund magatartása hangsúlyozottan lojális, és megszüntetik a Bárdossy által panaszolt izgatást. Nem szabad a magyar kormányt a Volksbund nemzetiszocialista jellege kihangsúlyozásával sem nyugtalanítani.⁴² Az októberi Volksbund-nagygyűlésen Goldschmidt által előadott alapszabály-módosítási tervvel ellentétben továbbra sem szabad a volksbundisták karszalagján az „arany napkerék” feketére változtatása révén a horogkereszttel való lényegi azonosságot kidomborítani. A magyar kormány ugyanis fellépett az ilyen kísérletekkel szemben; így nem engedélyezte, hogy a Deutsche Zeitung fejlécén a Volksbund-jelvényt módosított formában alkalmazzák, s azon felül a német sas és alatta a győzelem „V” jele is látható legyen: a sasnak és a „V” jelnek el kellett tűnnie, a „napkerék” jelvényt pedig nem volt szabad feketével, hanem csak vonalkázva nyomni.⁴³

Himmler utasításait követően Basch Goebbelstől is instrukciókat, valamint ajándékként egy reprezentatív, sötétzöld Mercedes személygépkocsira szóló kiutalást kapott, „tekintettel átütő jelentőségű propagandafeladataira a Südost németsége körében”.⁴⁴

Az antikomintern paktum érvényének november 25-én további öt évre történő meghosszabbítása és az egyezmény újabb csatlakozó államokra (köztük Szlovákia, Horvátország, Románia) való kiterjesztése alkalmából Berlinben tartózkodó Bárdossyt Ribbentrop Himmlerhez küldte. Itt ismét előadta a német népcsoporttal kapcsolatos panaszait. Az SS birodalmi vezére azonban ezeket nem méltatta figyelemre, ellenben hangsúlyozta, hogy a Volksbunddal a jövőben harmonikus lesz a kapcsolat, ha a magyar kormány nem korlátozza a Deutsche Jugend szervezkedését, amely majd fegyelmezi a Bárdossy által emlegetett „nyughatatlan ifjú embereket”. Fontosnak tartotta, hogy a Deutsche Volkshilfe engedélyezésével a Volksbund lehetőséget kapjon a népcsoport általános egészségi színvonalának emelésére, sorozatos röntgenvizsgálatok bevezetésére, erősítő injekciók tömeges alkalmazására stb. Ekkor még nem vetette fel nyíltan az SS-toborzást.⁴⁵

Bárdossy berlini tartózkodása idején a parlamentben a költségvetési vita során felszólaltak néhányan a Volksbund szervezkedése és agitációja ellen. A Volksbundnak ekkor – Bácska nélkül – 101 000, a Deutsche Jugendnek 65 000 tagja volt.⁴⁶ Ez összesen tekintélyes szám ugyan, mégis helytálló Reibel Mihály eleki római katolikus esperesplébános kereszténypárti képviselő megállapítása, hogy „a németek óriási nagy többsége nem azonosítja magát ezzel a szervezkedéssel”. Reibel szervezkedési szabadságot követelt a magyar érzelmű németeknek: legyen számukra is „egy kijegecesedési pont, amely körül csoportosulhatnak”.⁴⁷ Ezzel félreérthetetlenül a katolikus egyházra célzott, amely jelentős befolyással rendelkezik a vallásos német lakosság körében, és a nemzetiszocialista „újpogányságot” éppúgy elutasítja, mint a szociáldemokraták marxizmusát.

Reibel fellépésével nyilván azt akarta megakadályozni, hogy a Szociáldemokrata Párt vonja befolyása alá a Volksbund-ellenes németeket.

Különösen Pécsett keltett izgalmat, hogy a volksbundisták – bizonyára „a német vérűek felmérésével” kapcsolatban – egyre inkább hirdették: „Pécs német település, és ennek ellenére idegen (magyar) szót lehet hallani, idegenek bitorolják. A város ismét német lesz, és akinek ez nem tetszik, az kivándorolhat.”⁴⁸ A városban támadt felháborodott hangulat, s a közeli bányavidéken, különösen Mecsekszabolcson megélénkült volksbundista agitáció, a Szociáldemokrata Párt pécsi szervezetét arra ösztönözte, hogy fellépjen a Volksbunddal szemben. Tolnai József párttitkár november 17-én és 19-én azt fejtegette, hogy „a kormány a nyilas és pángermán izgatás ellensúlyozására egyedül a Szociáldemokrata Pártra és szakszervezetekre támaszkodhat”.⁴⁹ Rendőrségi jelentések szerint a németlakta területeken való fokozottabb szervezkedést az SZDP központjában is sürgették, feltételezve, hogy „a Volksbund-ellenes tevékenységet szívesen fogja venni a kormányzat is, és a csendőrök sem fognak akadályt gördíteni tevékenységük elé”.⁵⁰ E várakozásukban azonban csalódniuk kellett. A kormány nem engedte, hogy a Volksbund elleni harc révén a szociáldemokraták jussanak befolyáshoz a németlakta megyék magyar és magyar érzelmű német lakossága körében; nehogy baloldali veszélyt idézzenek fel, a jobboldali veszély elleni küzdelem ürügyén.

A Berlinből hazatérő Bárdossy azonnal engedélyezte, hogy a Német Népsegély megtarthassa ünnepélyes alakuló ülését. Erre november 30-án került sor, s 1942. január 1-től meg is kezdte tényleges működését, bár alapszabályait a magyar kormány sohasem hagyta jóvá. Nem volt ugyanis kétséges, hogy ez a segélyszervezet, amely szociális juttatásainak széles skáláján (szülési, baleseti, munkanélküli, téli, halálozási stb. segély) „a bölcsőtől a sírig” kívánt gondoskodni a német emberről, nagymértékben előrelendíti a Volksbund térhódítását. Az alapszabály-tervezet szerint házvételhez, földvásárláshoz, ipari berendezéshez is támogatást kívánt nyújtani. Miután ez keresztezte volna a magyarság anyagi megerősödését, attól tartottak, hogy különösen érzékenyen érintené a közvéleményt.⁵¹

Az újvidéki Deutsches Volksblatt december 3-i száma „Válasz a rágalmazóknak” címmel kiemelte Basch november 30-i beszédének azt a részét, amely a Volksbunddal foglalkozó parlamenti felszólalásokra reagált. Erre az Apatinban megjelenő konzervatív katolikus lap, a Die Donau felelős szerkesztője, Berencz Ádám plébános Baschhoz intézett nyílt levélben válaszolt, amelyet különnyomatban is terjesztettek. A plébános a Volksbund bácskai garázdálkodásairól szólva maga is kétségbe vonta a volksbundisták államhűségét. Basch a december 14-én Apatinban rendezett Volksbund-gyűlésen rontott neki a Die Donaunak, amelyben felismerte a magyar érzelmű németek szervezkedésének Reibel által emlegetett „kijegecesedési pontját”. Ez az összecsapás bevezetője volt egy egészen Magyarország német megszállásáig tartó egyenlőtlen harcnak, amelyben a kis vidéki hetilappal szemben a Volksbund kiterjedt sajtóapparátusa állt.⁵²

A Volksbund a revíziós területgyarapodások előtti országterületen is csak annyiban volt hű a magyar államhoz, amennyiben az a Németországgal való háborús szövetség érdekeit szolgálta. A kormányt nem tartotta elég erélyesnek az 1941 őszén már bontakozó függetlenségi mozgalom elfojtására, ezért a szélsőjobboldali ellenzékkel, a Nemzetiszocialista Pártszövetséggel fogott össze, és az állandó súrlódások ellenére Szálasi Nyilaskeresztes Pártjával is „bajtársi együttműködésre” törekedett. A kormány, miután nem mert támaszkodni az ország haladó erőire, a rendszer jellegzetes alakulatait (KALOT, MOVE, Turáni Vadászok stb.) tudta csak titokban mozgósítani gyenge társadalmi ellenakciókra.⁵³ Az év végén kialakuló úgynevezett „Hűségmozgalom” kezdeti mozzanatai, a katolikus papság aktivizálódása és a Die Donau körül meginduló csoportosulás, a Volksbunddal szembeni ellenállás egyik megnyilvánulása, amely tudatosan elhatárolta magát a baloldali erőktől, és távol tartotta magát a függetlenségi mozgalomtól.

A Belügyminisztérium bizalmi egyéneinek jelentése szerint a Volksbund-központban a kisebb-nagyobb „sérelmek” összeállításán kívül emlékiratot készülnek kidolgozni, amely kimutatná, hogy a környező államokban, Szlovákiában, Romániában, Horvátországban mindenütt sokkal nagyobb mértékben teljesítették a német népcsoport igényeit, mint Magyarországon. A magyar kormány nyújtotta jogok és engedmények elenyészők, még a bécsi egyezményben vállalt kötelezettségek nagy részét sem teljesítették. Jellemző azonban, hogy „pillanatnyilag nem tartják alkalmasnak a helyzetet sérelmeik előterjesztésére, mert úgy látják, jelenleg rendkívül erős a kormány pozíciója Berlinben, tehát számítani lehet arra, hogy a Volksbund követeléseit éppen a birodalomból intenék le. A Volksbund vezetősége állandóan figyelemmel kíséri a magyar és a német kormány viszonyát, hogy a legcsekélyebb feszültséget is azonnal saját céljaikra használja ki.”⁵⁴

A magyar kormány pozícióját Berlinben az erősítette meg, hogy Bárdossy 1941. december 12-én deklarálta: a magyar kormány az Egyesült Államok és a háromhatalmi egyezmény országai közötti háborús állapotot Magyarországra is érvényesnek tekinti. Nem először fordult elő, hogy amikor a kormány kétes értékű sikert ért el a Volksbunddal szembeni pozíciója megszilárdításában, ugyanakkor az egész ország sorsát kedvezőtlenül befolyásoló lépést tett. Aztán az egyre egyoldalúbb és szorosabb külpolitikai elkötelezettség miatt a német népcsoporttal kapcsolatos követelések is újult erővel támadtak fel.

A Volksbund vezetőségének december közepén tartott ülésén – a bizalmas értesülések szerint – többek között megvitatták, hogy az ország német lakosságát számarányának megfelelően 26-30, a Volksbundot pedig taglétszámának megfelelően 8-9 képviselő illetné meg, és hogy be kellene jelenteni „a Volksbunddal kapcsolatos pártmozgalom megindítását”. Szó esett továbbá arról, hogy a német lakosságú községek és városok vasútállomásain a magyar mellett német helységnevet is feltüntessenek. Erre azért is szükség van, hogy az átvonuló németek kellőképpen tudjanak tájékozódni. Számítottak arra, hogy a magyarországi német Transportkommission támogatni fogja javaslatukat. Ismét tervbe vették a Volksbund vezetői, hogy a zsidó cégekhez „stróman”-szerepben Volksbund-tagokat juttatnak be, akik majd azokat a Volksbund kezére játsszák.⁵⁵

A német népcsoport gazdasági tervei szempontjából jelentős esemény volt a Pécsváradi Takarékpénztár és Bank Rt.1941. december 28-i rendkívüli közgyűlése, amely az alaptőkének az eddigi 132 000 pengőről 300 000 pengőre való felemelését határozta el. Eredetileg 1 millióra szerették volna az alaptőkét felemelni, de a német birodalmi nagybankok nem voltak hajlandók az új részvények átvételére. Így most az előirányzott 168 000 pengő értékű új részvény átvételére a Volksbund helyi csoportjainak vezetőit kötelezték, akik a tagok között árusították a 10 pengős részvényeket.⁵⁶ Az 1942 januárjában megindult részvényjegyzés hónapokig tartott, de teljes sikerrel járt, a népi-német bank most már nagyobb feladatokra is vállalkozhatott. A szövetkezetek ellátása, és a Németország felé irányuló élelmiszerexport finanszírozása azonban messze meghaladta erejét. A német birodalmi bankok ennek hasznát maguknak kívánták biztosítani, nem véletlenül zárkóztak el a milliós alaptőkéhez szükséges részvények átvétele elől. A Volksbund gazdasági tevékenységének német birodalmi ellenőrzése így erős korlátokat szabott az abban anyagilag meglehetősen érdekelt Volksbund-vezetők mohóságának, ami számottevő feszültség forrása is lett köztük és a Volksbundhoz kirendelt német birodalmi gazdasági és pénzügyi szakértők között.⁵⁷

A Volksbund hivatalos évi költségvetése, amelyet német részről a budapesti követség és a VoMi, magyar részről a miniszterelnökség ellenőrzött, 8 233 660 pengő volt az 1941-1942-es költségvetési évben. A magyar kormány ennek az összegnek a Magyar Nemzeti Bankon keresztül történő átutalását negyedéves részletekben engedélyezte. Esetenként azonban halogatta az engedélyezést, felhasználva ezt a Volksbund-vezetőség magatartásának befolyásolására. Ilyenkor a budapesti német követség egy-egy rendkívüli kiutalással titokban mindig kisegítette a népcsoportszervezetet.⁵⁸

Ribbentrop német külügyminiszter 1942. január 6-9-i magyarországi tárgyalásai során nyíltan fordult Bárdossy miniszterelnökhöz azzal a kívánsággal, hogy a magyar kormány tegye lehetővé 20 000 önkéntes toborzását a magyarországi németek köréből a Fegyveres-SS-be. A miniszterelnök hozzájárult ehhez, abban a reményben, hogy ezáltal megszabadul a legaktívabb volksbundista fiataloktól. A részletes tárgyalások azonban csak azután indulhattak meg, hogy a német kormány elfogadta a három feltételt: 1. kizárólag németek toborozhatók, az önkéntesség elve alapján, 2. kiskorúaknak írásbeli szülői beleegyezés szükséges a jelentkezéshez, 3. akik belépnek az SS-be, elvesztik magyar állampolgárságukat.⁵⁹

A magyar hadsereg fokozottabb részvételét a szovjetellenes háborúban az SS-toborzás engedélyezésével nem tudták kikerülni, mindenesetre igyekezett a magyar kormány és a legfelsőbb katonai vezetés, legalább a Volksbund megfékezését elérni. Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök 1942. január 21-én, Budapesten tárgyalt Keitel vezértábornaggyal. Felhívta figyelmét, hogy „a magyar ember milyen nehéz szívvel megy ki a németekkel a német győzelemért Oroszországba harcolni akkor, amidőn a hazai németség itthon ellene szervezkedik és hátbatámadására készül”. Számos példát hozott fel „a Volksbund káros tevékenységére”: hogy milyen magyarellenes cikkek jelennek meg a Deutsche Zeitungban, miféle embereket tesznek meg a magyarországi népi-német mozgalom mártírjaivá (Mannherz, Stivik); hogy a Volksbund-szónokok szerint, „ha a németek győznek, akkor itt a magyarok úgyis el lesznek intézve”.⁶⁰

Szombathelyi a Keitelnek mondottakat néhány nappal később, január 26-án megismételte a budapesti német követség katonai attaséja, Pappenheim ezredes előtt is: „A népi-német gyűléseken és sajtóban állandóan harcot emlegetnek. De hát ki ellen akarnak harcolni? Csak nem a szövetséges magyarok ellen, akiknek fiai tavasszal a német csapatokkal együtt nehéz hadjáratra kelnek?” A vezérkari főnök attól tartott, hogy ha a népcsoport magatartása nem változik, a közhangulat rosszabbodása mellett a magyar csapatok harcértékének csökkenésével is számolni kell. „A közösen megvívandó harc közvetlen küszöbén bizonyára okosabb volna, és a közös ügyet inkább szolgálná, ha nem szítanának és mélyítenének el különben alig létező ellentéteket.”⁶¹

A magyar vezérkari főnök szavai, amelyekről a német katonai attasé értesítette a német véderő-főparancsnokságot (OKW), ahonnan továbbították az SS birodalmi vezérének személyi törzséhez, majd az SS-Főhivatalhoz és a VoMi-hoz, meglehetős izgatottságot keltettek. Általános vélemény volt, hogy „ócska trükkről van szó”; a magyarok csak ímmel-ámmal készülnek a kívánt katonai erők bevetésére, és ezt már jó előre a Volksbund keltette belső nyugtalanságra való hivatkozással próbálják leplezni. A katonai helyzet azonban feltétlenül megköveteli, hogy a kívánt magyar haderő rendelkezésre álljon, és az SS-önkéntesek megszerzése elé se gördítsenek akadályt.⁶²

Behrends, a VoMi helyettes vezetője, azonnal Budapestre utazott, és megparancsolta Baschnak: ne beszéljen többé a népiségi harcról; mellőzzön mindent, ami a magyarokat izgathatná.⁶³ Himmler egyetértett Basch figyelmeztetésével, sőt február 26-án egyenesen úgy foglalt állást, hogy „a magyarországi német népcsoport munkájának a jövőben teljesen magyar nemzeti üggyé kell válnia”; ne legyen többé panasz a német népcsoport magatartására; olyan meggyőződésnek kell kialakulnia, hogy a népcsoport munkája erősíti az államot.⁶⁴

Ebben a szellemben foglalt állást Ribbentrop és Himmler abban a kérdésben is, hogy megszavazzák-e a volksbundista képviselők a kormányzóhelyettes-választásra beterjesztett törvényjavaslatot. A volksbundisták – hasonlóan a nyilasokhoz és imrédystákhoz – ellenezték a kormányzó fiának, Horthy Istvánnak, kormányzóhelyettessé választását, de mivel a törvényjavaslatot a volksbundista képviselők csak a kormánypártból való egyidejű kilépésükkel utasíthatták volna el, Berlinből kértek instrukciót, mit tegyenek. Utasítás helyett Jagow követ bizalmasan közölte Baschsal, hogy az ügyet a kormány szempontjából pozitív módon kell kezelni. A kérdés végül is magától megoldódott, azáltal, hogy február 12-én váratlanul, a volksbundista képviselők távollétében került sor a törvényjavaslat megszavaztatására.⁶⁵

1942. február 24-én életbe lépett a magyarországi SS-toborzásra vonatkozóan 12-én létrejött megállapodás, amely a Volksbund feladatává tette a toborzó propagandát.⁶⁶A náci népcsoportszervezet szociális demagógiája, amely az SS-önkéntesek hozzátartozói számára magas juttatásokat helyezett kilátásba, megtette hatását; ahol mégis vonakodtak, a Volksbund a terrortól sem riadt vissza.⁶⁷A Volksbund vezetői aggódtak ugyan az „érvágás” miatt, amit az SS-hez bevonult fiataloknak a szervezetből való kikapcsolódása jelentett, de megnyugtatták őket afelől, hogy a fiatalok az SS kötelékében olyan mélyreható nemzetiszocialista nevelést kapnak, ami sokszorosan kamatozni fog a népcsoport számára.⁶⁸ Baschék ezt úgy értelmezték, hogy erre Magyarországon fog sor kerülni, ahová az SS-önkéntesek – állampolgárságuktól való, időlegesnek és formálisnak gondolt megfosztásuk ellenére – vissza fognak térni. Hitler azonban február 26-án a vele vacsorázok bizalmas szűk körében már azt fejtegette, hogy a délkelet-európai németség jövőjét nem a Stuckart-féle memorandum szerinti Duna menti német politikában, hanem – a Meyer-Hetling-féle tervnek megfelelően – a keleti hódított területek elnémetesítésében látja, s ennek megfelelően a magyarországi nemeteket is kitelepíti.⁶⁹

A Volksbund vezetői azt remélték, hogy az SS-egyezmény megkötése után a Bárdossy-kormány engedékenyebb lesz a Volksbund részletköveteléseivel szemben, amelyeket változatlanul a bécsi népcsoportegyezményre hivatkozva, de az új népcsoportegyezmény tervezetének szellemében, a lehetőségeknek megfelelően terjesztenek elő.

Bárdossy ekkori magatartása igazolni látszott az ilyenfajta elképzeléseket. Az önálló német evangélikus egyház létesülése ügyében februárban tartott miniszterelnökségi értekezleten például Raffay püspök következetesen elutasító magatartásával szemben így érvelt: „Teljesen kilátástalan volna ellenszegülni a német birodalom által támogatott kívánsággal, s ütközne a bécsi egyezmény szellemével, amely utat nyitott a németek minden vonalon megnyilvánuló elkülönülési tendenciáinak. Külügyi nehézségeket okozna a németekkel szembeni bizalmatlanságunk megnyilvánulása. Meg kell találni a módját, hogy lehetővé tegyük kiválásukat, amit úgysem tudunk megakadályozni.” Szavai nyomán olyan határozat született, hogy de facto tudomásul veszik az önálló német egyház létezését, kiutalják a lelkészek kongruáit, de jure azonban az egyetemes egyház zsinatja a háború után dönt az ügy végleges rendezéséről.⁷⁰

A korábban kellemetlen ellenfélnek tekintett Bárdossy megváltozott magatartásához, „megpuhulásához” fűzött volksbundista reményeket azonban egyszeriben lehűtötte a hír, hogy Bárdossy március 7-én szanatóriumba vonult, és egészségi állapotára hivatkozva lemondott a miniszterelnökségről.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten