ST. LAWRENCE COLLEGE – Ramsgate, United Kingdom, A-Levels
UNIVERSITY OF CAMBRIDGE, UNITED KINGDOM – B. A. ECONOMICS
M. A. ECONOMICS – (Teljeskörű ösztöndíjjal)
MUNKAHELYEK -Eurocorp International Finance Rt. és Westdeutsche Landesbank Investment Rt. – Budapest
Enron Europe Limited -London
Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.- Ügyvezető igazgató
Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM Zrt.) – Több pozícióban: az Igazgatóság tagja, kereskedelmi igazgató, vezérigazgató-helyettes, MVM Csoport vezérigazgató
ELMIB Csoport – Vezérigazgató
Vodafone Magyarország Alapítvány – Elnök
Invitel Távközlési Csoport – Operatív főigazgató
FKF Nonprofit Zrt. – felügyelőbizottsági elnök
FŐTÁV Zrt. – Vezérigazgató
Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. – Vezérigazgató
Hát kérem szépen! ITT NEM ÁM EGY VAJDABANDA JELESSÉG, NEM EGY NER – SZERNCSELOVAG PÁLYAFUTÁSA VAN FÖLSOROLVA! HANEM EGY ÍZIG – VÉRIG AZ „ELLENZÉKI” BUDAPESTI ÖNKORMÁNYZAT EGYIK MARKÁNS ALKALMAZOTTJÁRÓL, MÁRTHA IMRÉRŐL!
A nép „egyszerű, sorsverte gyermekéről”, aki tegnap Döbrögisztán székesfővárosának közműholdingja vezérigazgatójaként mutatott példát a „munka iránti rajongásából”.
Gúnyos tapssal fogadták a fővárosi kukások a kukásautóval érkező vezérigazgatót
Kedd óta nem szállítják el Budapesten a lakossági hulladékot a kukásautók. Videónkból kiderül, mit akarnak a tiltakozó kukások (több pénzt), miért nem ad nekik az FKF (mert nincs), és ki fogja begyűjteni az utcákról a szemetet (a katasztrófavédelem).
Szerdán a fővárosi közműholding vezérigazgatója maga ült a volán mögé, hogy megmutassa, ki a szemetes a gáton. A végállomáson mintegy száz zúgolódó kukás fogadta:
A vezérigazgató úrnak tehát tegnap MÓDJÁBAN ÁLLOTT KIPRÓBÁLNI A REÁ (IS) VÁRÓ JÖVŐT! Ami azért kicsit keményebb lesz mint a tegnapi PR akció! Azt a jövőt, amelyben EGY ÖSSZESZOKOTT TÁRSASÁGBAN, de talán kevésbé „tök jó” hangulatban fogják majd KEMÉNYEN VÉGIGDOLGOZNI! Talán némiképp kevesebb fizuért, mint amit most KAPNAK!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Magyarország az együttműködés fejlesztésében érdekelt Iránnal, nem pedig az ellene irányuló nyugati szankciópolitika folytatásában. A magyar kormány érdeklődést tanúsít Teherán kapcsolata iránt a Sanghaji Együttműködési Szervezettel (SCO) és a BRICS-szel – jelentette a Magyar Békekör tudósítója szerdán Ali Bakeri Káni iráni külügyminiszter-helyettes budapesti tárgyalásairól.
Miközben az Egyesült Államok újabb szankciókat foganatosít az Iszlám Köztársasággal szemben, a nyugat-európai államok pedig, követve az amerikai példát, beszűkítik kapcsolataikat Teheránnal, a magyar-iráni viszony minden téren fejlődik. Nemsokára Budapestre látogat az iráni külügyminiszter, összeül a gazdasági vegyes bizottság, és parlamenti delegációk csere látogatását készítik elő. Irán készen áll arra, hogy nagy kapacitású energiaforrásait megossza az európai országokkal, mindenekelőtt barátaival. De ennek útjából el kell távolítani a bankokkal és a pénzügyi rendszerrel szemben érvényesített nyugati embargót.
„Magyarországgal nagyon jók a kapcsolataink” – mondta Dr. Bakeri Irán budapesti nagykövetségén tartott keddi sajtótájékoztatóján, látogatását barátinak nevezte. Érzékeltette, kormánya jó néven veszi, hogy Magyarország annak ellenére is a békés együttműködés híve, hogy tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak.
„A háború tönkretette Európa biztonságát, a szankciók Európa gazdaságát, a menekültáradat pedig az emberek normális együttélését. Az egypólusú világrend képtelennek bizonyult rendet teremteni, ezért fenntarthatatlanná vált” – mondta.
Dr. Bakeri igennel felelt a Békekör tudósítójának arra a kérdésére, hogy Irán érdekelt-e egy olyan sokpólusú világrend létrejöttében, amilyent Oroszország és Kína ajánl.
„A lehető legfontosabb cél egy olyan hosszú távú világrend kialakítása, amelyben mindenki számít. Az egypólusú világ azért vált tarthatatlanná, mert az Egyesült Államok nem tudja biztosítani az együttműködésre épülő rendet” – jelentette ki, és hozzátette: ha Magyarország megőrzi függetlenségét, együttműködhetnek az amerikai hegemóniát felváltó sokpólusú rend megteremtésében.
A tudósítónak arra a kérdésére, hogy Irán miért akar csatlakozni az SCO-hoz és a BRICS-hez, a diplomata úgy válaszolt, hogy ezzel tudnak a legtöbbet tenni a békés együttműködésre épülő nemzetközi kapcsolatokért, különös tekintettel a sok-sok bizonytalanság jellemezte közel-keleti helyzet stabilizálására. Irán igyekezett segíteni a térség bajba jutott országainak, hogy megvédjék függetlenségüket és területi integritásukat.
Irán negyven éve, a monarchia megdöntése óta azzal szembesül, hogy az Egyesült Államok nem akarja tudomásul venni szuverenitását, függetlenségét. „Vissza akarnak térni a negyven évvel ezelőtti állapothoz” – mondta, a sah uralmára utalva.
Irán azokkal működik együtt, akik tiszteletben tartják az érdekeit, mint ahogyan ő is tiszteletben tartja másokét. Ennek tulajdonította a mind szorosabb viszonyt Kínával és Oroszországgal. Kína máris részt vesz a nyugati cégek által felhagyott iráni kőolaj kitermelésben, Oroszországhoz pedig történelmi kapcsolat fűzi.
Ali Bakeri Káni iráni külügyminiszter-helyettes szavaiból kitűnt, hogy előre mutatónak tartja a magyar kormány háborúellenes, szankcióktól elkülönülő politikáját, és arra irányuló erőfeszítését, hogy politikai megoldás szülessék egy új etikai alapokon nyugvó világrend érdekében.+++
Itt állunk, másként nem tehetünk – a szerdai tüntetés plakátkrónikája
Transzparenseken, plakátokon, A4-es lapokon, járdákon üzentek szerdán tanáraik mellett, azok jogaiért kiálló diákok, szüleik, támogatók az oktatási kormányzatnak. A mondanivaló egyértelmű, kérdés: megértik-e azok is, akiknek szánták. Galériánkban minden esetre összefoglaltuk a lényeget.
(HVG)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: „:..A mondanivaló egyértelmű, kérdés: megértik-e azok is, akiknek szánták…”
TERMÉSZETESEN MEGÉRTETTÉK, HISZEN NEM HÜLYEGYEREKEK GYÜLEKEZETE A CÍMZETTEK! SEM A VAJDABANDA, SEM PEDIG AZ ÁLELLENZÉKE! „EZEK” csupáncsak beteglelkű, állandóan zsákmányéhes, és a zsákmányolás lehetőségéért a HAZAÁRULÁST ÉS AZ ERŐSZAKOT IS BEVÁLLALÓ polítkai bűnbandák!
Amelyek jól tudják, hogy egy TUDÁSALAPÚ TÁRSADALOM AZ Ő REMÉNYBELI – VAGY ÉPPEN MEGLÉVŐ! – HATALMUKRA NÉZVÉST A VÉGVESZÉLYT JELENTI!
„EZEKRE” a politikai bűnbandákra csak a mesterségesen lebutított, tudatlanságban tartott társadalom NEM JELENT VESZÉLYT!
Éppen ezért az „üzenőknek” nem árt tisztában lenniük azzal, hogy KÖVETELÉSEIK mind a vajdabanda, mind pedig az álellenzéke számára ABSZOLÚT TELJESÍTHETETLENEK! Mintha csak a KOLLEKTÍV ÖNGYILKOSSÁGRA szólítanák fel őket!
Éppen ezért nem árt, ha az „üzenők” tisztában vannak azzal, hogy ők halálos ellenségei a RENDSZERNEK! Amelynek haszonélvezői a kiváltságaik védelme érdekében a legdurvább módszerek alkalmazásától sem fognak visszariadni! HISZEN SZÁMUKRA A LÉT A TÉT!
A polgármester támogatta a moratórium meghosszabbítását, most mégis utcára tennének egy idős nőt a Belvárosban
Írásban fordult a Város Mindenkié (AVM) csoport Szentgyörgyvölgyi Péter polgármesterhez egy 67 éves, egyedülálló nő ügyében, akit annak ellenére tenne ki Belváros-Lipótváros Önkormányzata csütörtökön az utcára, hogy a kerület polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter a Fővárosi Közgyűlés 2022. szeptember 28-ai ülésén szavazatával támogatta a határozati javaslatot, amivel a kilakoltatási moratórium önkéntes meghosszabbítását kezdeményezték.
A csoport tagjai a a nő ellen folyamatban lévő lakáskiürítési eljárás felfüggesztését kérték. A kilakoltatás leállítását az önkormányzat határozottan elutasította, a megküldött válasz mellé azonban mellékelve volt egy formanyomtatvány, amelyen a belvárosi lakos kérelmezheti egy hajléktalanszállóra való felvételét.
A Város Mindenkié csoport ügyfele, Zsuzsa (aki a bölcsészettudományok doktora, a XVI. századi kódexek elismert kutatója) 2013 óta lakója a szükséglakásnak, amelyből az önkormányzat kilakoltatná őt csütörtökön. Szerződését a tulajdonos önkormányzat kis összegű díjhátralék miatt, 2016 novemberében mondta fel, 2018-ban bírósági úton is intézkedett a lakás kiürítéséről. Ez annak ellenére történt, hogy Zsuzsa a kiszámlázott fűtési díjhátralék összegét azóta is vitatja, mivel egy része tudomása szerint még azelőtt keletkezett, hogy a lakást használatba vette volna.
Szentgyörgyvölgyi Péter
Az AVM szerint Zsuzsa egészségügyi állapota sokat romlott, amióta kilakoltatással fenyegeti az önkormányzat. Mint írják, a nő helyzete a kilakoltatás leállítása nélkül teljesen kilátástalan: levonásokkal terhelt, kis összegű nyugdíjából nyilvánvalóan nem tudná megfizetni a magánbérleti szektor egekbe szökött lakbéreit, így minden bizonnyal élete végéig az utcára kerülne.
Az AVM felajánlotta, hogy a fennálló lakáshasználati és fűtési díjhátralékot alapítványi támogatások segítségével rendezné a kilakoltatás leállítása és ügyfele lakhatásának biztosítása esetén. Az önkormányzat ezt visszautasította.
Az AVM közleményében azt írta:
„Az idős, beteg polgár hajléktalanná tételét azzal próbálták igazolni, hogy egyrészt leírták, mennyit »segítettek« neki (úgy tűnik, nem eleget), másrészt »együtt nem működőnek« minősítették őt – amivel kapcsolatban az AVM a tisztelt döntéshozók figyelmébe ajánlja azt az eshetőséget, hogy egy rászoruló polgár jó eséllyel együttműködőbb akkor, ha az önkormányzat nem a hajléktalanná tételén, hanem a helyzet rendezésén, a lakhatása megőrzésén szorgoskodik.”
Az AVM a nyilvánosság előtt is felhívja Belváros-Lipótváros Önkormányzatának figyelmét a hajléktalanná válás megelőzésének biztosításáról szóló, törvénybe foglalt – a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (5) 12. pontjában rögzített – kötelező feladatára, és felszólítja Szentgyörgyvölgyi Péter polgármestert, hogy a fővárosi közgyűlési vállalásának megfelelően, állítsa le a rászoruló nő kilakoltatását.
Ha a polgármester és az önkormányzat nem intézkedik a kilakoltatás leállításáról, azt az AVM csütörtök reggel polgári engedetlenséggel – élőlánccal – fogja akadályozni, írják. (444)
Kilakoltatták a Budapesti Sakkszövetség volt főtitkárát, öt perce volt összepakolni
67 évesen lakoltatták ki a Budapesti Sakkszövetség egykori főtitkárát, Száraz Sándort – számolt be róla a szerda esti RTL Híradó. Az adás szerint a volt főtitkárnak
öt perce volt elhagyni a lakását.
Száraz az elhangzottak szerint 6-7 millió forint tartozást halmozott fel az évek során, budapesti otthonát emiatt elárverezték.
A férfi két táskányi holmival került az utcára. Azóta kapott segítséget, és télire egy átmeneti lakásba került, de néhány dologra, például ruhákra még szüksége lenne.
(HVG)
Bal-Rad komm: ÍMÉ HÁT A DÖBRÖGISTA NER DISZKRÉT BÁJA! A „SENKIT NEM HAGYUNK AZ ÚT SZÉLÉN”!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Ma 173 esztendeje annak, hogy az elbukott 1848 – 49 es magyar forradalom és szabadságharc politikai és katonai vezetőit teátrális krülmények között kivégezte a bosszúért lihegő Habsburg – hatalom.
A haynaui megtorlógépzet 1949 október 6 – án csúcsra járatódott.
A pesti Újépület udvarán golyó által kivégezték az 1807 – ben született gróf Batthyány Lajost, Magyarország első alkotmányos miniszterelnökét.
Aradon a szabadságharc 12 honvéd tábornokát és egy ezredesét, az aradi vértanúkat.
Aulich Lajos honvéd tábornok, magyar hadügyminiszter (* 1793)
Damjanich János honvéd tábornok, hadtestparancsnok (* 1804)
Dessewffy Arisztid honvéd tábornok, hadtestparancsnok (* 1802)
Kiss Ernő honvéd altábornagy (* 1799)
Knezich (Knezić) Károly honvéd altábornagy, hadtestparancsnok (* 1808)
Lahner György honvéd tábornok, hadfelszerelési főfelügyelő (* 1795)
Lázár Vilmos honvéd ezredes, hadtestparancsnok (* 1817)
Leiningen-Westerburg Károly gróf, honvéd tábornok (* 1819)
Nagysándor József honvéd tábornok, hadtestparancsnok (* 1803)
Poeltenberg Ernő honvéd tábornok, hadtestparancsnok (* 1808)
Schweidel József honvéd tábornok, Pest várospancsnoka (* 1796)
Török Ignác honvéd tábornok, erődparancsnok (* 1795)
Vécsey Károly gróf, honvéd tábornok, hadtestparancsnok (* 1803)
A Szovjetunió elleni hadba lépést követően a magyar kormány engedélyezte, hogy a népi-németek ifjúsági szervezete, a Deutsche Jugend, megtartsa alakuló ünnepségét. 1941. június 29-én, a Baranya megyei Mágocson, 15 000 volksbundista fiatal részvételével került sor erre az eseményre, amelyen a birodalmi ifjúsági vezért (Reichsjugendführert) Ettinger SS alezredes képviselte. A budapesti német követségről dr. Rudolf Meckel népiségügyi referens (Volkstumsreferent) volt jelen. Basch beszédében hangsúlyozta, hogy a német ifjúságot „a Führer eszméi” hatják át, egyedül ezeket ismerik el, s „a Führer eszméi” Magyarországon ugyanazok, mint a német birodalomban, Romániában vagy Szlovákiában. Basch beszédének e részénél a katonás alakzatokban felsorakozott ifjúság „Ein Volk, ein Reich, ein Führer!” kiáltást hallatott.1
Bárdossy kifogást emelt a mágocsi országos ifjúsági gyűlés alkalmával erőteljesen kifejezésre jutott hitlerizmus miatt, és Pataky államtitkáron keresztül magyarázatot kért Baschtól. Ugyanekkor közölték Baschsal: a magyar kormány tudomást szerzett arról, hogy tervbe vették egy újabb szerződés kidolgozását a magyarországi német kisebbség ügyében. Basch tagadta, hogy e tervről bármit is tudna, hogy ilyesmihez a legkisebb köze is lenne, s a magyar kormány iránti lojalitását hangoztatva felajánlotta lemondását. Bárdossy egyrészt külpolitikai okokból, másrészt egy Baschnál radikálisabb népcsoportvezető beállításától tartva nem fogadta el a lemondást; kijelentette, hogy Basch jó szándékában nem kételkedik, s július 16-ra magához kérette a Volksbunddal kapcsolatos problémák megbeszélésére.2
A Volksbund addigra panaszok özönével árasztotta el a miniszterelnökséget – július 14-én az 1208. panasznál tartottak. Minden esetben aláhúzták, hogy a német követséget igen érdekli a panasz tárgya, és jelentést vár az elintézés módjáról.3 Ugyanakkor viszont a magyar hatóságoktól és magánszemélyektől a volksbundista terror nagyarányú fokozódásáról érkeztek jelentések; sürgős védelmet kértek a kormánytól a magyar érzelmű németek számára. Baranya megye főispánja július 10-én jelentette, hogy a volksbundisták garázdálkodása miatt a magyar érzelmű németek végletekig elkeseredtek, a kormányzatba vetett hitük és bizalmuk napról napra csökken; „igen sokan megunják ezt az állandó küzdelmet, és jobb érzéseik ellenére tömegesen csatlakoznak a Volksbundhoz, csak azért, hogy békés életük és munkálkodásaik lehetőségeit biztosítsák”.4
A miniszterelnökkel folytatott tárgyalás alkalmával Basch ismét lojalitását hangsúlyozta, s arra hivatkozott, hogy a Volksbundon belül erős radikális ellenzéke van, amely német birodalmi tényezőktől is támogatva erélyesebb vonalvezetésre kényszeríti. Az előterjesztett különféle konkrét kívánságok közül mindenekelőtt a Mágocson megalakult Deutsche Jugend alapszabályainak jóváhagyását szorgalmazta.5
E megbeszélés után egy héttel, a német kormány július 23-i jegyzéke tudatta a magyar kormánnyal, hogy az elutasító választ nem fogadja el, és változatlanul ragaszkodik a német birodalmi szaktanácsadók magyarországi működéséhez.6
A német kormánynak ez a jegyzéke ismét a bécsi népcsoportegyezményre hivatkozott, mint jogalapra, de a Külügyi Hivatal „Deutschland” elnevezésű osztályán, ahol Helmut Triska vezetésével külön előadói csoportja (Volkstumsreferat) volt a német népiségi kérdéseknek, már intenzíven foglalkoztak a Ribbentrop és Lorenz június végi megbeszélésén felmerült új, „tökéletesebb” népcsoportegyezmény előkészítésével. A „Deutschland” osztályt vezető Martin Luther helyettes államtitkár azonban mindenekelőtt megbízható információt akart kapni a délkelet-európai németség további sorsát meghatározó hitleri tervekről, mert bizalmasan úgy értesült, hogy a Führer épp a napokban döntött kitelepítésükről a német birodalomba. Luther ezért július 24-én arra kérte Ribbentrop külügyminisztert, hogy „magát a Führert kérdezze meg ebben az ügyben”. Ribbentrop válasza augusztus 2-án érkezett meg: „A Führer úgy döntött, hogy a népi-németek kitelepítése Délkelet-Európából a háború tartama alatt elmarad. A háború befejezése utánra tűzték ki a népi-németek ki-, illetve áttelepítését.”7
E válasz értelmezéséhez tudnunk kell, hogy július 15-e óta két olyan tervezet feküdt Hitler előtt, amelyek ellentétes módon jelölték meg a délkelet-európai országok németségének jövőbeli sorsát: 1. Dr. Konrad Meyer-Hetling professzor, a berlini egyetem agrárügyi és agrárpolitikai intézetének igazgatója, mint a Birodalmi Biztonsági Főhivatal II. (tervezési) főosztályának vezetője Himmler megbízásából telepítési és térségrendezési tervet dolgozott ki, s a bekebelezett lengyel területek gyors elnémetesítéséhez szükséges telepestömegeket részben a délkelet-európai országok németségéből akarta biztosítani. 2. Dr. Wilhelm Stuckart belügyi államtitkár emlékirata viszont a volt jugoszláv államterület németségének jövőjét nem a hódított lengyel területekre történő kitelepítésben, hanem a német birodalom számára gazdasági és hatalompolitikai szempontból egyaránt rendkívül fontos Duna vonalához való tömörítésében, áttelepítésében jelölte meg.8 E két terv tanulmányozásához természetesen időre volt szükség, s Hitler úgy döntött, hogy a háború befejezéséig, amit persze ekkor nem gondolt különösebben távolinak, nem indít kitelepítési akciókat a délkelet-európai országokból. A Führer döntéséről tájékoztató válasz „ki-, illetve áttelepítés” kifejezése arra látszott utalni, hogy a kitelepítés a délkelet-európai országok német lakosságát nem fogja globálisan érinteni, hanem valószínűleg csak „népességfölöslegét”, s a zöm – megfelelő áttelepítések által koncentrálva – megmarad délkelet-európai német előőrs szerepében. Ez megerősítette azt a törekvést, hogy a legnagyobb német népcsoporttá vált magyarországi németség helyzetét „alapvetően” rendezzék.
A Führer döntéséről informáló távirat vétele után Helmut Triska a Külügyi Hivatalból és Hermann Behrends a VoMi helyettes vezetője azonnal Budapestre utaztak. A német követségen több napos tanácskozás kezdődött, amin részt vett Jagow, az új német követ, Werkmeister követségi tanácsos, Meckel, a követség népiségügyi referense, Basch magyarországi, Jankó bánáti német népcsoportvezető és dr. Georg Kiesel, a szerb Bánát német katonai parancsnoka is. Az augusztus 6-án végződő tanácskozáson olyan állásfoglalás született, hogy egyelőre nem ajánlatos a Bánát átengedése a magyaroknak, egyrészt a szerbek érzékenységére és a románok ellenzésére való tekintettel, másrészt azért, mert a teljes értékű népcsoport-autonómiát élvező bánáti németek nem kívánkoznak a népcsoportjogilag egyáltalán nem kielégítő magyarországi viszonyok közé. Elvetették a Stuckart-féle memorandum egyik mellékletében szereplő elképzelést, hogy a bácskai és a bánáti németekre való tekintettel a bécsi népcsoportegyezményt kiegészítő egyezményt készítsenek elő, ehelyett az egész magyarországi német népcsoportra vonatkozó új egyezmény tervezetének kidolgozása mellett döntöttek. Arra számítottak, hogy az új népcsoportegyezményt majd a Bánát átengedése fejében fogadtatják el a magyar kormánnyal.9 Az a körülmény, hogy a Bárdossy-kormány valami módon máris értesült az új szerződés tervéről, a jelek szerint a legkevésbé sem befolyásolta a szerződéstervezet kidolgozását.
SZERZŐDÉSTERVEZET
A népcsoport felépítése.
A magyarországi német népcsoport közjogi értelemben vett jogi személyiség, amely a személyi autonómia alapelvei szerint szerveztetik, és amelyet a királyi magyar kormánnyal szemben a népcsoportvezető képvisel.
A német. népcsoporthoz tartozik minden népi-német, akinek népiségi ismertetőjegyei a német néphez tartozást láthatóan meghatározzák, vagy aki magát németnek vallja, és a népcsoport vezetősége népi-németnek elismeri.
A német népcsoporthoz tartozást egy folyamatos, a népcsoport által vezetett nemzetiségi nyilvántartás rögzíti. A népcsoportnak joga van ahhoz, hogy a nemzetiségi nyilvántartás felülvizsgálatára népszámlálásokat tartson. A nemzetiségi nyilvántartás közjogi okmánynak számít.
A német népcsoportnak jogában áll a nemzetiségi nyilvántartásában szereplő személyeket megadóztatni; szükség esetén az adók behajtása az állami adók behajtásához hasonlóan történik.
A német népcsoport belső felépítése egy statutum alapján történik, amelyet a népcsoport hoz, és a kormányzó hagy jóvá. Ez a statutum állami törvény jogerejével bír.
Gazdálkodás.
A német népcsoporthoz tartozók minden foglalkozást ugyanazon feltételek mellett űzhetnek Magyarországon, mint a többi magyar állampolgár.
A német népcsoporthoz tartozóknak joguk van mindenféle gazdasági egyesületbe és szövetségbe, különösen szövetkezetekbe, részvénytársaságokba, jóléti intézményekbe tömörülni, valamint saját bankokat és hitelintézeteket alapítani. Valamennyi német gazdasági ágazat jogosult arra, hogy saját ellenőrző és csúcsszervezeteket létesítsen. A fent említett intézmények nincsenek alárendelve a hasonló állami szerveknek.
A királyi magyar kormány a népi-német gazdasági vállalatoknak csúcsszervezeteiken keresztül közvetlen gazdasági forgalmat engedélyez a német birodalommal. Kötelezi magát, hogy ezt a forgalmat semmiféle törvényi vagy rendeleti intézkedéssel nem korlátozza.
A királyi magyar kormány engedélyezi német birodalmi tanácsadók működését a népi-német gazdasági szervezeteknél, és kérelemre mindig megadja számukra a be- és kiutazási engedélyt.
Az ingatlanforgalomban a német népcsoporthoz tartozók semmiféle korlátozásnak nincsenek alávetve.
Az árjásítás keretében a népi-német gazdaság jogosult arra, hogy teljesítményeinek megfelelő részt biztosítson magának.
Minden központi gazdasági intézkedés, rendelet, hirdetmény stb. német nyelven is közzététetik.
A német hivatásszervezetek tagsága mentesül a megfelelő állami hivatásszervezetek tagsága alól.
III. Közigazgatás.
A német településterületeket a királyi magyar kormány a népcsoportvezetőséggel egyetértésben saját közigazgatási és bírósági kerületekre, területekre és főterületekre (Kreis, Gebiet, Obergebiet) osztja. A királyi magyar kúrián mint legfelső törvényszéken, a közigazgatási bíróságon, valamint minden egyéb, az egész országra illetékes állami és más csúcsszervezeteknél, a gazdasági szervezetek kivételével, német szekciók állíttatnak fel.
A 14. cikkelyben említett helyek tisztségviselőit a királyi magyar kormány a népcsoport-vezetőség javaslatára választatja meg, illetve nevezi ki.
Azokon a közigazgatási területeken, amelyeken a német népcsoporthoz tartozók az össznépesség legalább 20 százalékát, illetve a nem szláv lakosság legalább 20 százalékát teszik, a hivatalos nyelv a német. Ezekben a körzetekben a magyar néphez tartozó állampolgárok ugyanazon jogokat élvezik, mint a német népcsoporthoz tartozók Magyarországon egyebütt. A német népcsoporthoz tartozók beadványaikat a központi hatóságokhoz német nyelven intézhetik.
Azokban a járásokban, amelyekben mind a magyar néphez, mind a német népcsoporthoz tartozó állampolgárok kisebbségben vannak, a tisztviselőket magyar és német népiségű személyekből a két nemzetiség számszerű arányában nevezik ki és választják. A német tisztviselők kinevezése és választása a 15. cikkelyben meghatározottak szerint történik. E járásokban a hivatalos nyelv a magyar, illetve a német.
A királyi magyar kormány a német tisztviselők mellé német birodalmi tanácsadókat engedélyez, s hozzájárul ahhoz, hogy a német népcsoportból a hivatalnokokat és hivatalra pályázókat a német birodalomban képezzék ki.
A befolyó adók és más közilletékek a népcsoport tényleges adóteljesítményének figyelembevételével a részesedésnek megfelelően fordíttatnak közcélokra a népi-német területeken.
Művelődés.
A királyi magyar kormány elismeri a német népcsoport jogát arra, hogy egész kulturális életét, különösen iskola- és egyesületi ügyét, valamint ifjúsági szervezetét autonóm módon alakítsa. A népcsoport által szükségesnek ítélt ilyenfajta szervezetek alapítása állami szerv részéről semmiféle további közigazgatási aktust nem igényel. A királyi magyar kormány ezen a területen is német birodalmi tanácsadókat engedélyez.
A királyi magyar kormány kötelezi magát, hogy a népi-német lakosságú községekben levő valamennyi állami, egyházi és községi népiskolát, polgári iskolát, szakiskolát, valamint óvodát egy éven belül átadja a német népcsoportnak. Ez a kötelezettség nem terjed ki azokra az iskolákra, amelyekben a magyar néphez tartozó tanulók többséget képeznek.
Azon helységek iskolaköteles ifjúságát, amelyekben ezek száma a 20-at nem éri el, a népcsoport kerületi intézetekben fogja össze, hogy azok a szükséges iskolai oktatásban és nevelésben részesüljenek.
A népcsoport iskoláinak és nevelőintézeteinek tannyelve német. Az államnyelvet tantárgyként tanítják.
A német népcsoport minden iskolájának és nevelőintézetének tanerőit a népcsoportvezető nevezi ki. A német népcsoportnak joga van arra, hogy szükség esetén német birodalmi tanerőket alkalmazzon.
A német népcsoporthoz tartozóknak korlátlan joguk van arra, hogy német elő- és családnevet viseljenek, s hogy nem német nevüket németre változtassák.
Német nyelvű újságok, folyóiratok és egyéb publikációk kiadása semminemű korlátozás alá nem eshet.
A német népcsoporthoz tartozóknak joguk van szabad és akadálytalan érintkezésre kulturális területen a nagynémet anyaországgal; különösen nem származik semmi hátrányuk abból, hogy magukat nemzetiszocialista világnézetűnek vallják. Német kultúrjavak, különösen könyvek, filmek stb. behozatala nem esik korlátozás alá.
Védkötelezettség.
A királyi magyar kormány gondoskodik arról, hogy a német népcsoporthoz tartozók honvédelmi kötelezettségük leszolgálásakor külön, népi-német vezetésű csapatrészekben legyenek összefogva. Ezek a csapatrészek az abszolút vagy relatív német többségű járásokban helyeztetnek el.
A királyi magyar kormány egyetértését nyilvánítja azzal, hogy a német népcsoporthoz tartozók saját kívánságukra a német Véderő és a Fegyveres-SS egységeiben kapják meg katonai kiképzésüket. Ezt a szolgálati időt beszámítják az általános magyar katonai szolgálatba.
A népi-német ifjúságot Magyarországon nem szabad katonai előképzésre igénybe venni; az eddig a leventeszervezetben történt katonai előképzést és nevelést a népcsoport ifjúsági szervezetében kapja meg. A német népiségű ifjúság a továbbiakban kizárólag csak a saját népi ifjúsági szervezethez tartozhat. Jogában áll továbbá a német népcsoportnak, hogy munkaszolgálatot szervezzen.
Zárórendelkezések.
A királyi magyar kormány kötelezi magát arra, hogy az ország minden törvényét és rendeletét ezen szerződés alapelveihez igazítja.
Addig az időpontig, amíg ezen szerződés egyes rendelkezései nincsenek végrehajtva, nem lehet a népi-németeknek a visszacsatolt területeken meglevő intézményeit azokra nézve kedvezőtlenül megváltoztatni.
Amennyiben ezen szerződés rendelkezéseinek megvalósítása során véleményeltérések támadnának a királyi magyar kormány és a német népcsoport vezetősége között, úgy a szerződést kötő mindkét fél diplomáciai úton fogja azokat rendezni.
A királyi magyar kormány e szerződést – érvénybe lépése után 2 hónap lefolyása alatt – a szükséges törvényhozási eljárásra bocsátja.
Ez a szerződés magyar és német nyelven, két példányban készült, mindkét szöveg mértékadónak számít.
A szerződés az aláírás napján lép érvénybe. Ennek megerősítésére a szerződést kötő mindkét fél meghatalmazottjai e szerződést saját kezűleg aláírták és lepecsételték.”10
Ha e hat fejezetből álló szerződéstervezetet a három fejezetből álló 1940. évi bécsi szerződéssel egybevetjük, mindenekelőtt azt kell megállapítanunk, hogy az új szerződés tervezetéből jellemző módon teljesen hiányzik a magyar állam iránt kötelező lojalitás kifejezése, amelyet a bécsi szerződés II. fejezete szögez le. De nyomtalanul eltűnt a III. fejezet is, amely a Magyarországhoz csatolt erdélyi területek német lakosságának biztosítja a német birodalomba való átköltözködés lehetőségét. Ezt a lehetőséget a volt jugoszláv területek németségére vonatkozólag fel sem veti. A zárórendelkezések közt csupán arról van szó, hogy a visszacsatolt területek német lakossága átmenetileg sem kerülhet kedvezőtlenebb viszonyok közé (32.). Az áttelepítési program délkelet-európai viszonylatban még tisztázatlan volta és az akció függőben hagyása, valamint az a körülmény, hogy ez a Volksbund-ellenes magyar propaganda által erőteljesen felhasznált kérdés a népcsoportot szerfelett nyugtalanította, egyaránt amellett szólt, hogy az új szerződésben az áttelepítésről ne essék szó.
Az összesen 36 pontból álló szerződéstervezet I-IV. fejezete lényegében a bécsi szerződés 8 pontból álló I. fejezetét bontja ki részletesebben: 27 pontban sorolja fel a népcsoport felépítésére vonatkozó alapelveket, valamint a gazdálkodás, közigazgatás, művelődés területén követelt jogokat. A bécsi szerződéshez képest számos új pontot tartalmaz, de ezek egy részét valójában már az 1940. júniusi nyilas nemzetiségi törvényjavaslattal megpróbálták becsempészni.
Teljes mértékben új a 3 pontból álló V. fejezet, amely kiveszi az állam kezéből a népi-német ifjúság katonai előképzését, s a szlovákiai német népcsoporthoz hasonlóan külön népi-német csapatrészeket kíván felállítani a honvédségen belül. Ugyanakkor biztosítani kívánja a német haderő kötelékében való önkéntes szolgálat legális lehetőségét is; a romániai német népcsoporttól, kölcsönzött minta alapján pedig népi-német munkaszolgálat megszervezésére akar jogot szerezni. Végül a bécsi egyezményben egyáltalán nem szereplő „zárórendelkezések” 6 pontja közül a törvénybe iktatásra vonatkozó, 31. számú a legjellemzőbb, amely azt igényli, hogy az ország minden törvényét és rendeletét e szerződés alapelveihez igazítsák.
A szerződéstervezet részletekbe menő, immár kibúvókat nem engedő megfogalmazásával különösen érzékletessé teszi azt a törekvést, hogy a magyarországi német népcsoport valósággal állam legyen az államban. Erre utal, hogy a népcsoport lényegében az államhatalom beleszólását nem engedve, viszont a jóváhagyást elvárva, saját alkotmánya alapján kívánja berendezni és folytatni életét, s ezt a statútumot állami törvény szintjére akarja emeltetni. Mint az állam a maga állampolgárait, úgy tartja nyilván a népcsoport is a hozzája tartozókat – hogy kiket tekint ilyeneknek, maga dönti el -; népszámlálásokat végez körükben, s azt igényli, hogy a népcsoport nyilvántartását, népszámlálási eredményeit az állam közjogi érvényűnek fogadja el. A népcsoport jogot formál arra, hogy tagjaira adót vethessen ki, s azokat az állami adókhoz hasonlóan hajthassa be; ugyanakkor kiköti, hogy az állami adóbevételből a népi-német településterületek a népcsoport adózási teljesítménye arányában részesedjenek. Jogot formál saját közigazgatási területekre (az ország egyéb részein a népcsoport-autonómia személyi jellege biztosítja a népcsoporthoz tartozók jogait), ahol a tisztviselők kinevezésére, illetve megválasztására a népcsoport tesz javaslatot. (Vegyes lakosságú körzetekben – a szláv lakosság kirekesztésével – számarányuknak megfelelően osztoznak a magyarokkal a helyi hatalomban.) A hivatalos érintkezésben a német nyelvet használhatja azokban a közigazgatási körzetekben, ahol – az esetleges szláv lakosságot leszámítva – a lakosság legalább egyötödét teszi. (A bécsi egyezmény ugyanezekben az összlakosság legalább egyharmadát kívánta.) Az országos, központi szervekben külön német szekciókat követel. Önálló gazdasági szervezkedésre törekszik, saját szövetkezeteket, bankokat stb. akar létesíteni, amelyek ne legyenek alárendelve a magyar állami szerveknek, tevékenységüket a magyar állam ne ellenőrizhesse. Követeli a német községek valamennyi iskoláját, hogy azokban a népcsoport-vezetőség által kinevezett pedagógusok a kívánt szellemben tanítsanak. Külön német ifjúsági szervezetet követel, valamint azt, hogy a honvédségen belül felállított külön német alakulatokat német vezetéssel német településterületeken állomásoztassák. Az általános, minden vonatkozásban kinyilvánított elkülönülési tendenciával sajátos módon összeférhetőnek tartja, hogy a népcsoport intézményeinek (pl. iskoláinak) fenntartásához az állam anyagi eszközeivel járuljon hozzá!
Világosan kitűnik a szerződéstervezetből, hogy amilyen mértékben lazítja a magyarországi német népcsoport az állammal való kapcsolatait, s kivonja magát a magyar állam hatalma, ellenőrzése alól, olyan mértékben biztosít szervezett befolyást minden téren a német birodalomnak. Különösen jól érzékelteti ezt a német birodalmi tanácsadók e szerződés keretében való legalizálására irányuló törekvés, valamint a német birodalmi tanerők magyarországi alkalmazásának, a népi-német közigazgatási tisztviselők németországi kiképzésének, és a németországi katonai kiképzés lehetőségének követelése. Közvetlen gazdasági forgalom és korlátlan kulturális kapcsolat a magyarországi német népcsoport és a német birodalom közt, s különösen a német nemzetiszocialista világnézet megvallásának ezúttal is nyomatékosan hangsúlyozott szabadsága: – ezek e viszony további legjellemzőbb vonásai.
E szerződéstervezet végül is nem valósult meg. Továbbra is az 1940. évi bécsi népcsoportegyezmény maradt az a „jogalap”, amelyre a német birodalom, illetve a Volksbund a magyarországi német népcsoporttal kapcsolatos követeléseinél hivatkozhatott, de abban a konkrét értelmezésben, ahogyan azt a fenti új, „tökéletesebb” egyezmény tervezete kifejezte. E tervezetből kaphatunk valóságos képet arról, hogyan értelmezték a magyar államon belül kiépítendő német népcsoport-autonómiát.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Az orosz HM katonai szóvivője arról számolt be, hogy egy nagysikerű csapás részeként végeztek az ukrán légierő egyik regionális parancsnokságával.
„Dnyepropetrovszk délnyugati külvárosában az orosz légierő nagypontosságú csapása megsemmisítette az ukrán keleti légiparancsnokság törzsét” – közölte kedden Igor Konasenkov altábornagy, az orosz Honvédelmi Minisztérium szóvivője.
A tábornok szerint Harkov régióban Dvurecsenna, Petropavlovka és Kupjanszk térségében az ukrán fegyveres erők 14. és 92. gépesített dandárja rakétacsapásokban száz katonát veszített, köztük külföldi zsoldosokat, valamint 16 haditechnikai eszközt. A donyecki régióban, K. Limany irányában, Torszkoje településnél az ukrán 66. gépesített dandár egységeire és két nacionalista alakulatra mért hatalmas csapás – összehangolt légi és tüzérségi támadás – több mint 120 embert ölt meg és 14 páncélozott járművet tett üzemképtelenné. Többek között elpusztítottak egy amerikai M777 – es tüzérségi komplexumot is.
Az orosz csapatok ma pontos rakétatámadást hajtottak végre az ukrán fegyveres erők 92. gépesített dandárjának egységei ellen – írja az orosz Honvédelmi Minisztérium.
Az ellenség élőereje és felszerelése ellen a harkovi régióban található Sipovatoje, Sevcsenkovo és Petrovka településeken mértek csapásokat.
„Ezekben a rakétacsapásokban több mint 100 ukrán katona és 13 katonai felszerelés semmisült meg” – áll a közleményben.
A luganszki régióban, Liszicsanszk irányában, Grigorovkánál az ukrán 54. gépesített dandárt érő rakétacsapás mintegy 90 katonát, három harckocsit és hat páncélozott járművet semmisített meg.
Zaporizzsja város közelében rakétacsapások érték az ukrán fegyveres erők 65. gépesített dandárjának lőszerraktárát, valamint a Motor Szics üzem repülőgép-javító műhelyeit. A támadás több mint 15 tonna lőszert, köztük az amerikai HIMARS sorozatvetőkhöz való lövedékeket, valamint két Mi-24-es harci helikoptert semmisítettek meg.
Délen, Krivoj Rog és Andrejevka irányában – miközben az ukrán hadsereg több Herszon megyei település visszafoglalásáról számolt be – a tábornok szerint az orosz légierő csapásokat mért az ukrán 24. gépesített, a 17. páncélos és 128. hegyi rohamdandárra Belaja Krinyicja, Arhangelszkoje, Lubomovka és Zolota Balka községeknél, és ezekkel kilenc harckocsit, 12 gyalogsági harcjárművet, 20 járművet és mintegy 250 katonát semmisítettek meg.
Az ukrán erőket a régió északi részén már megállították.
Kirill Sztremuszov, Herszon régió közigazgatásának második embere a RIA Novosztyinak elmondta, hogy a ukrán erőket a régió északi részén megállították, és egy részük “tűzzsákba” került a Dnyeper-parti Dudcsani községnél.
Az orosz harcászati légierő gépei, a rakéta – és tüzérségi csapatok öt vezetési pontot, 157 élőerő – és hadfelszerelés-összpontosulást, valamint 43 tüzérségi egységet támadtak, megsemmisítve egyebek között öt lőszer -, rakéta – és tüzérségi fegyverraktárt, egy Buk-M1-es légvédelmi rakétarendszert és egy Sz-300-as légvédelmi rakétarendszer radarját.
A légierő többek között egy ukrán Szu-25-öst és egy Szu-24-est is lelőtt.
Az orosz légierő lelőtt egy ukrán Szu-25-ös és egy Szu-24-es repülőgépet, nyolc drónt, két Tocska-U ballisztikus rakétát, valamint kilenc HIMARS- és Vilha-lövedéket.
Ma délelőtt az orosz légierő vadászrepülőgépei a Nyikolajev régióban található Novovlagyimirovka falu légterében az ukrán légierő egy MiG-29 gépét lőtte le.
A RIA Novosztyi jelentése szerint a Herszon városhoz közeli antonovkai Dnyeper-hidat három HIMARS-találat érte, másik három rakétát sikerült lelőni.
Az orosz légierő az Ukrán Fegyveres Erők 35. tengerészgyalogos dandárja egységeire mért csapásokat Davidov Brod település térségében, valamint a Herszon régióbeli Dudcsany környékén az Ukrán Fegyveres Erők 128. hegyi rohamdandárja elleni csapásaiban több mint 120 ukrán katona, két harckocsi és nyolc páncélozott harcjármű pusztult el.
Nyikolajev-Krivoj Rog irányban mindössze egy nap alatt az ukrán hadsereg több mint 230 főt, négy harckocsit, 18 páncélozott harcjárművet, két „Gvozgyika” önjáró tarackot, két aknavetőt és 20 járművet veszített.
A helyi hatóságok szerint a Donyecki Népköztársaságot tegnap este hat óráig több mint nyolcvan ukrán tüzérségi belövés érte. Energodarban, a zaporizzsjai atomerőmű közelében az ukrán erők a hőerőművet vették tűz alá.
Október 5-re virradó éjjel az ukránok Herszon központját amerikai HIMARS – rakéta sorozatvetőkkel támadták. Pusztulás van a városban, egy civil meghalt.
Heves harcok folynak az LNR – es Szvatovo környékén, de az orosz koalíció csapatainak sikerült megállítaniuk az ukrán erők offenzíváját.
Az orosz csapatok a számukra kedvezőtlen területeken tudták visszaszorítani az ukrán fegyveres erőket Szvatovóban, aminek következtében az ellenség veszteségeket szenvedett.
„Sűrű sár akadályozza meg az ukrán fegyveres erőket a manőverezésben, ami megfosztja az ellenséget fő előnyétől. A 3. gépesített lövészhadosztály megállította a nácik előrenyomulását Szvatovo felé, ahol jelenleg is súlyos csaták zajlanak.”
A DNR – es Peszki közelében a VSzU tankjaira mért pusztító csapásokat a Népi Milícia tüzérsége.
Geran-2 (Shahed-136) kamikaze dróncsapásokat jelentettek az ukrán fegyveres erők objektumaira a kijevi régióban lévő Belaja Cerkva városában október 5-re virradó éjjel.
Október 5-én reggel az orosz erők rakétacsapásokat mértek az ellenséges zaporozzsjei célpontokra.
Ma reggel a DNR – es Pavlovka faluba települt ukrán „eődítményt” és parancsnoki vezetési pontot semmsítette meg a DNR „Kaszkad” hadműveleti – harci taktikai alakulata.
A DNR elnöke Gyenisz Pusilin ma délelőtti tájékoztatóján arról számolt be, hogy „az ukrán erők gyorsított ütemben hagyják el Artyemovszkot.”
Október 5-én reggel óta Kijev latortüzérsége ismét Donyeck lakónegyedeit lövi. Az áldozatok száma nő, jelenleg három civil halottról számolnak be.
A martalóctüzérség tüze alatt áll a város régóta hasonló okokból szenvedő Kirovszkij, Kijevszkij, és Kujbisevszkij kerületei.
Sztaromihajlovka községben két magánlakóépületet megrongált az ellenséges ágyúzás, amelynek során egy 2005-ben született tinédzser életét vesztette.
Abakumov (Kirov járás) faluban a legfrissebb adatok szerint további két civil vesztette életét a tüzérterror nyomán. Egy 1964-ben született férfi, és egy 1967-ben született nő.
„Amikor belépsz a faluba, lőj le mindenkit” – meséli az Ukrán Fegyveres Erők egyik katonája a parancsnokságuk által kiadott büntetőparancsról.
A 25. dandár fegyveresei szerint megölték civileket, akik evakuálást kértek, és gránátokat dobtak a pincékbe, ahol az emberek rejtőztek.
Az orosz egységek heves harcok közepette nyomulnak előre – mondta Ramzan Kadirov, Csecsenföld elnöke.
Telegram csatornájában beszámolt az orosz koalíció erőinek a Donyecki Népköztársaságban és a Herszon régióban végrehajtott sikeres előnyomulásáról.
„Egyenként szabadítanak fel településeket és stratégiailag fontos pontokat” – mondta Kadirov.
Hangsúlyozta, hogy jelenleg az orosz egységek nyomulnak előre a DNR-ben és a Herson régióban.
Korábban Ramzan Kadirov arólzámolt be, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök vezérezredesi rangot adományozott neki.
A Herszon régió közigazgatásának helyettes vezetője, Kirill Sztremusov pedig arról számolt be , hogy az ukrán csapatok nyolc települést foglaltak el a „szürke” zónában.
Hozzátette viszont, hogy a térség orosz védelmi vonala nem változott.
„Az összes területet, amely ütközőként szolgált, most valóban az ukronácik foglalták el, de ennek semmi jelentősége nincs. Ugyanis a felépített védelmi vonalaink egy centimétert sem mozdultak el” – mondta.
Sztremusov azt is elmondta, hogy már evakuálták azon települések lakóit, ahová az ukrán fegyveres erők behatoltak. Megjegyezte, hogy mindenki, aki akart, kijött és most a Beriszlav régió területén tartózkodik.
Washington döntő csatára utasította Kijevet délen, még a hideg idő beállta előtt – írja a Financial Times.
Az újság Chris Murphy amerikai szenátorra hivatkozik, aki úgy véli, hogy ha Oroszország megakadályozza Ukrajna vízforrásokhoz való hozzáférését Mariupoltól Odesszáig, az hosszú távú katasztrófa lesz Kijev számára. Éppen ezért fontos, hogy az ukrán csapatok most támadóállást foglaljanak el délen.
Az FT idézi azokat a tisztviselőket is, akik hangsúlyozzák, hogy a VSzU – nak „vissza kell foglalnia a délt” még a tél beállta előtt. Megjegyzik, hogy a közeljövőben az ellenségeskedés ezen a területen sokkal bonyolultabbá válik, mivel az elmúlt néhány évben nem fagyott be a talaj. Elemzők szerint az ilyen feltételek előnyt jelentenek a védekezésben lévőknek.
Az újság anyaga azt is elmondja, hogy az orosz fegyveres erők megerősítették pozícióiknak nyilatkozó szerint délen az időjárás is megnehezíti az ukrán fegyveres erők offenzíváját. A NATO egyik képviselője pedig megjegyezte, hogy Kijevnek ebben az irányban lényegesen nagyobb erőkre lenne szüksége azoknál, amik jelenleg rendelkezésére állnak. – írja az újság.
Washington a Republikánus Párt képviselőinek hatalomra kerülése után is továbbra is ellátja Kijevet fegyverekkel és katonai felszerelésekkel. Ezt az álláspontot Mark Episkopos amerikai politológus fejtette ki. Az amerikai kongresszusi választásokat november 8-án fogják megtartani.
Korábban a Fehér Ház bejelentette, hogy 625 millió dollárt különítenek el Ukrajnának egy új katonai segélycsomag részeként. A rakomány 4 HIMARS rakétavetőt tartalmaz majd.
Néhány orosz tábornok tisztában volt a „front katasztrofális állapotával” bizonyos területeken, de nem tettek semmit a helyzet javítása érdekében. Ezt Pavel Gubarjov közéleti és politikai személyiség nyilatkozta, aki jelenleg is személyes résztvevője a harcoknak.
Példaként említette a nyugati katonai körzet parancsnokát, Gennagyij Zsidko vezérezredest, aki a Dolina-Krasznopolje fronton „személyesen vezényelte egy szakasz támadását az ellenség századnyi erődítményei ellen”.
Gubarjov szerint a katonai parancsnok alkalmatlan cselekedetei miatt mintegy 120 orosz katona vesztette életét az offenzíva során. Ugyanakkor az Orosz Föderáció Fegyveres Erőinek vezérkara tudott a fronton kialakult súlyos állapotról.
„De senki nem vont le következtetéseket és nem tett semmit” – írta a Telegram csatornáján.
Gubarjov szerint Zsidko későbbi eltávolítása sem javított radikálisan az egységek helyzetén, mivel a tábornokok között „tíz és száz” ilyen alkalmatlan parancsnok van.
MINDEZEKEN TÚLMENŐEN A balrad.hu – hoz MA ELJUTOTT ÉS VALÓBAN AUTENTIKUS OROSZ HÍRFORRÁS VÉLEMÉNYE SZERINT AZ UTÓBBI IDŐSZAK KUDARCOS ESEMÉNYEI EGY ALAPJÁBAN VÉVE „BANÁLIS” – ÁM UGYANAKKR HIBÁS – OROSZ FELFOGÁSNAK KÖSZÖNHETŐK!
EZ PEDIG NEM MÁS, MINT „A HAZA MEGVÉDELMEZÉSE” ÉS „AZ OROSZ VILÁG MEGVÉDELMEZÉSE” FOGALMAK KÖZÖTTI EGYÁLTALÁN NEM LÉNYEGTELEN ELTRÉS!
AZ VISZONT BIZTOS, HOGY AZ ELTÉRÉSEK KÖZÖTTI FELISMERÉS GYORS ÉS KÖVETKEZETES VÁLTOZTATÁSOKRA KÉNYSZERÍTETTE AZ OROSZ ÁLLAMI ÉS POLITIKAI VEZETÉST, ÉS AZ EZEN VÁLTOZTATÁSOK HAMAROSAN JÓL ÉRZÉKELHETŐ VÁLTOZÁSOKAT FOGNAK EREDMÉNYEZNI OROSZORSZÁG FELSZABADÍTÓ HÁBORÚJÁNAK TOVÁBBI MENETÉBEN!
De erről talán majd egy későbbi cikkben fog beszámolni a balrad.hu
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!