Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
A Pod Save America nevű podcastműsornak adott nagyinterjút Barack Obama korábbi amerikai elnök.
A volt elnök szerint „rendkívüli, amit az ukrán emberek elértek, és ez nem csak a katonák bátorságára, hanem az egész nemzetre vonatkozik, amely mozgósította magát a rendkívüli helyzetben és óriási áldozatokat hoz.” Zelenszkijről elmondta, hogy felnőtt a kihíváshoz, „úgy, ahogy nem is következett volna feltétlenül az életrajzából”.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem az Egyesült Államok dolga megmondani az ukránoknak, hogy meddig harcoljanak, milyen kompromisszumokat kössenek. „Nekünk, mint szövetségeseiknek, az a fontos, hogy támogassuk őket pénzügyileg, katonailag és a hírszerzéssel” – jelentette ki.
Barack Obama hozzátette: „Nekünk ugyanakkor világosan és őszintén kell beszélnünk velük arról, mit tehetünk meg és mit nem. Vannak határvonalak, amikről döntenünk kell az Egyesült Államok és a NATO részéről: figyelembe kell venni annak a veszélyét, hogy az orosz-ukrán konfliktus átfordul egy orosz-amerikai/NATO konfliktusba.”
A volt elnök azt mondta, hogy most már magánemberként nem jut hozzá a hírszerzési információkhoz, így nem akarja megmondani, hol vannak a határvonalak; de arra figyelmeztetett, hogy amikor a fegyverszállításról döntenek, akkor „megfontoltan kell végiggondolni, hogy hol végződik a védelem és hol kezdődik a támadás”.
Obama így folytatta:
„Ami miatt a legjobban aggódom, az a Fehér Ház és a Kreml közötti kommunikációs kapcsolatok állapota, amik rég nem voltak ilyen gyengék.
Még a hidegháború legrosszabb időszakaiban is megvolt a képesség arra, hogy felvegyék a telefont és diplomáciai úton küldjenek jelzéseket. Nagyon sok minden elromlott, és nem gondolom, hogy ez a mi kormányzatunk hibája.” (ria.ru)
Csak az elmúlt 24 órában legalább négy nehéz amerikai szállító repülőgép szállt le Lengyelországban az USA – ból. A fedélzetükön több száz tonna katonai rakománnyal.
A légiközlekedési források szerint az ukrán határtól kevesebb mint 100 km-re található rzeszowi repülőtéren az Atlas Air és a Kalitta Air (USA) szállítócégekhez tartozó Boeing 747-es teherszállító hajtott végre leszállást. Ezeket a repülőgépeket a Pentagon bérli, és egyenként akár 120 tonna rakományt is szállíthatnak.
Szintén Rzeszowba érkezett a brit és az ausztrál légierő két C-17A Globemaster III telepakolt szállító repülőgépe. Ezek egyenként több mint 77 tonna rakományt tudnak szállítani.
Az orosz HM ma délben kiadott jelentése az ukrajna területén kialakult hadihelyzetről:
Kupjanszk térségében az orosz hadsereg egységei támadó hadműveletek során elfoglalták Gorobjevka falut a harkovi régióban, és jelentős vereséget mértek az Ukrán Nemzeti Gárda 1. hadműveleti dandárjának egységeire.
Ezenkívül a Harkov régióbeli Kiszlovka település környékén az orosz csapatok meghiúsították az Ukrán Fegyveres Erők harckocsikkal megerősített század erejű taktikai csoportja támadási kísérletét.
Az ellenséget visszaszorították eredeti helyzetükbe. Az Ukrán Fegyveres Erők ebben az irányban több mint 60 ukrán katonát, egy harckocsit, három páncélozott harcjárművet és két kisteherautót veszítettek.
Krasznyij Liany irányban a Luganszki Népköztársaság Sztelmahovka és Rozsovka településeinek területein az Ukrán Fegyveres Erők 71. vadász, 80. légideszant rohamcsoportja és 25. légideszant dandárjainak csapataira mértek tüzérségi csapásokat, valamint a DNR -es Karpovka és Ivanovka térségéen meghiúsították az ellenség átkelési kísérleteit a Zserebec folyón.
46 ukrán katona, két páncélozott személyszállító, hat páncélozott harcjármű és két nehézgéppuskás teherautó megsemmisült.
A donbasszi fronton folytatódik a Szvatovo-Kremenyszkaja védelmi hadművelet:
A DNR Népi Milíciájának 11. ezrede Pervomajszk térségében nyomul előre.
Az orosz hadsereg Donbasszban támad, és az Ukrán Fegyveres Erőket lövi a front teljes hosszán!- erül ki a legfontosabb az Ukrán Fegyveres Erők vezérkarának mai összefoglalójából.
Nyikolajev-Krivoj Rog irányban az Ukrán Fegyveres Erők egységei kísérletet tettek az orosz csapatok védelmének áttörésére a Herszon régióban található Bruszkinszkoje település irányába.
Az ellenséges támadást visszaverték. Az Ukrán Fegyveres Erők csapatait az orosz tüzérség tűzcsapásai visszadobták eredeti vonalukba.
A nap folyamán több mint 90 ukrán katona, egy harckocsi, nyolc páncélozott harcjármű és 21 jármű semmisült meg ebben az irányban.
Mindezekkel együtt is ma is zajlott az ukrán katonai, és energetikai ifrastruktúra elleni orosz rakéta és dróncsapások sorozata.
Krivoj Rog és Nyikolajev ma hajnalban részesült ilyesmiben.
Dnyepropetrovszkot kora reggel érték el az orosz rakéták:
Nagyjából ugyanabban az időben csaptak le az orosz rakéták Zsitomir egyik létfontosságú áramelosztójára is.
A Kijev áramellátásában kulcsfontosságú elektromos elosztóállomást és egy távhőközpontot kora délelőtt érték orosz rakétacsapások.
Ugyancsak orosz rakétacsapásban ma megsemmisült az ukrán kormányzati kommunikációs központ űrkommunikációs állomása, Palijevka faluban, az Ogyessza régióban.
Október 18-án délután pedig egy újabb rakétacsapást mértek egy célpontra Dnyepropetrovszk térségében.
Zelenszkij kijevi vezírbohóc ma amiatt ajvékolt, hogy Ukrajna elektromos infrastruktúrájnak kb. 30 százaléka megemmisült.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Teljesen feleslegesen dob ki Orbán Viktor több milliárd forintot nemzeti konzultációra, leszállt a gázár olyannyira, hogy olcsóbb, mint tavaly karácsonykor, amikor még háború sem volt, nemhogy szankciók.
Már eddig sem tűnt értelmes ötletnek a nemzeti konzultáció témája. Egyrészt, mert az eredménye borítékolható, másrészt, mert bármilyen végeredménye nem változtat semmin. Most pedig már az indoka sem igaz, hogy a szankciók miatt lenne magas a gáz ára.
Döbbenetes helyzet állt elő az európai gázpiacon. A tél előtt rendszerint mindig emelkedik az energiahordozók ára, ami teljesen normális reakció a várhatóan növekvő felhasználás miatt. Most viszont augusztus 26-a óta zuhanórepülésbe került a földgáz ára.
Forrás: theice.com
Odajutottunk, hogy ma olcsóbban lehet földgázt venni, mint tavaly karácsonykor.
Forrás: theice.com
Ez azt jelenti, hogy Orbán Viktor teljesen félreértelmezte az európai gázárak emelkedését. Az minden jel szerint nem a szankciók miatt történt, hiszen tavaly karácsonykor még háború sem volt, nemhogy szankciók, hanem azért, mert a tél előtt a háború miatt alaposan bespájzoltak az európai vásárlók. Most az a helyzet, hogy az európai gáztározók tele vannak, a fogyasztás a takarékoskodás, az alternatív energiaforrások termelésének felfutása miatt pedig csökkent. Orbán Viktornak a nemzeti konzultáció indoklásaként sokszor elhangzott gondolata, miszerint ha megszüntetnék a szankciókat, az árak rögtön a felére esnének vissza, és az infláció is legalább megfeleződne úgy tűnik, teljes tévedés.
Most éppen 120 euró körül cikázik a tarifa az európai gázár szempontjából irányadónak számító TTF holland tőzsdén. Ez a nyári megawattóránként 100 eurós árhoz képest teljesen normális helyzetnek tekinthető. A magyarok számára a legnagyobb fájdalom, a több milliárdba kerülő teljesen téves nemzeti konzultáció és az ezt megelőző kampány, ami valószínűleg ugyancsak több milliárdba került.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: A vajdabanda MINDEN LÉPÉSÉT JÓ ELŐRE MÉRLEGENI SZOKTA! Semmi okunk nincs azt feltételezni, hogy a „rezsicsökkentett rezsiakcióját” – A GÁZ – ÉS AZ ENERGIAHORDOZÓK, VALAMINT A VILLANY ÁRÁNAK DRASZTIKUS MEGEMELÉSÉT – csak úgy „hasracsapást” követően döntötte el aqrmány! Mindennemű alapos latolgatás nélkül!
Joggal feltételezhetjük, hogy egy alapos, „MINDENT MEGGONDOLTAM – MINDENT MEGFONTOLTAM!” – akció előzte meg a magyarok millióit ellehetetlenítő, HATALMAS CSINNADRATTÁTÓL KÍSÉRT, TUDATOS, MINDEN EDDIGIT MEGHALADÓ MÉRTÉKŰ KIFOSZTÁSÁT!
A vajda, az ő hordája és az általa gardírozott qrmány egy álságos kampány keretében, TELJESEN HAZUG INDOKOKKAL – EGY EDDIG SOHA NEM LÁTOTT MÉRTÉKŰ, TUDATOS ÉS SZERVEZETT RABLÓHADJÁRATBA KEZDETT!
Ezt a gyanút erősíti az a tény is, hogy az energia és hordozóinak az árát terhelő ÁFA mértékét sem hajlandó csökkenteni a döbrögista horda! Az életünket amúgy is nehezítő ÁLTALÁNOS INFLÁCIÓ SZÖKŐÁRSZERŰ RÁNK ERESZTÉSÉVEL (árulkodó, hogy a vajda ELRENDELTE az infláció mértékének a jövő esztendő végére az egyszámjegyűsítését! Ami csakis úgy lehetséges, ha az infláció mértékét IS ŐK HATÁROZTK MEG!) viszont olyan mértékű pénzbehajtási akcióba kezdtek, ami már – már történelmi mértékűnek mondható! Minderre pedig CSAK A HÁBORÚT ÉS A brüsszeli szankciós politika elhibázottságát tudják felhozni, BŐSZEN ELHALLGATVA AZT A TÉNYT, HOGY A HIVATKOZOTT SZANKCIÓK MINDEGYIKÉT MEGSZAVAZTÁK vajda és brüsszeli mamelukjai!
Marad a kérdés: MIÉRT?
A MI VÁLASZUNK: a vajda arra készül, hogy Brüsszel ESETLEG NEM FIZET! Ám a választásokra kilapátolt rengeteg pénzt VISSZA KELL SZEREZNI, ÉS A JÚDÁSPÉNZEK ESETLEGES ELMARADÁSA ESETÉRE TOVÁBBI EZERMILLIÁRDOKAT KELL FÖLHALMOZNI! ÁM NEM ZÁRHATÓ KI A HUXIT LEHETŐSÉGE SEM, VISZONT AZ ITT ÜGYESKEDŐ UNIÓS ÖSSZESZERELDÉK TOVÁBBRA IS ITT TARTÁSA CSAKIS ÓRIÁSI – NEKIK NYÚJTOTT KEDVEZMÉNYEKKEL – ÉRHETŐ EL! Mindenek előtt a már megszokott adókedvezmények további fenntartásával, ÉS KORLÁTLAN, ÁM EGÉSZ EURÓPÁBAN GARANTÁLTAN A LEGOLCSÓBB ENERGIÁVAL KISZOLGÁLNI AZ IGÉNYEIKET! (Plusz az ÚJONNAN IDECSÁBÍTOTTAK IGÉNYEIT!)
Ugyanakkor a vajda kalkulációjában benne van a Brüsszellel való kiegyezés is, a júdáspénzek érdekében. Evégből MERTE MEGÍGÉRNI az infláció megfékezését a jövő év végére! Persze mindent egybevetve NAGYON KELL A PÉNZ, ÉS A MAGYAROK ÁLTAL MEGSPÓROLT ENERGIA!
HISZEN CSAK EZEK ÁLTAL TUDJA FENNTARTANI HATALMÁT! MÉG AZON AZ ÁRON IS, HOGY A SOKSZOROSAN KIRABOLT MAGYAROK ESETLEGES LÁZADÁSÁT CSAKIS VÉRES MEGTORLÁSOK ÁRÁN TUDJA LETÖRNI! Ez a megoldás kerül csak óriási pénzekbe, hiszen a pribékejei és az elvégzendő munka igen sokba fog kerülni!
PERSZE NEKÜNK FOG SOKBA KERÜLN! HISZEN MI DOBJUK ÖSSZE A RÁ VALÓT! A HAZUG MÓDON SOKSZOROSÁBA KERÜLŐ REZSIDÍJAK, A FÖLTURBÓZOTT INFLÁCIÓ, ÉS A MINDEZEKRE RÁPAKOLT ÁFA – FORMÁJÁBAN! Aztán majd kiderül, hogy Döbrögi valóban mellé lőtt – e!
AZ VISZONT BIZTOS, HOGY MI – MAGYAROK! – NNAGGGYONN MELLÉ DURRANTOTTUNK!
Vasárnap megkezdődött a Kínai Kommunista Párt (KKP) 20. kongresszusa, amelyen elsőként Hszi Csin-ping pártfőtitkár, államfő mondott beszédet. Az egyhetes ülésre mintegy 2300 küldött érkezett Pekingbe.
A fórum dönt a párt központi bizottságának új összetételéről, és várhatóan módosítanak a pártszabályon is.
Ezt követően, október 22-én tartja első ülését az új összetételű központi bizottság, amelyen megválasztják a főtitkárt, valamint határoznak a politikai bizottság és annak szűkebb körű, állandó bizottságának összetételéről is.
A Kínai Kommunista Pár 20. kongresszusa jelentős befolyást gyakorol a világ sorsára. Kína szocialista ország, mely a nemzeti sajátosságoknak megfelelően építi a társadalmat.
A kínai sajátosságú szocializmus jobb válaszokat ad a válság, a járvány, a háború hármas kihívására. mint a nyugati országok – nyilatkozta Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke a kínai televíziónak.
Dmitrij Georgijevics Novikov az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnökhelyettese az alkalomból a Xinhua hírügynökségnek nyilatkozva kijelentett: „Kína és Oroszország közös küldetése egy új világrend alapjainak lerakása egy olyan időszakban, amikor az Egyesült Államok a nemzetközi kapcsolatok súlyosbodását provokálja, az egész bolygó figyelmét Kínára és Oroszországra veti.
Kína nemcsak a gyors fejlődés példáját mutatja be, hanem a globális világrend alapvetően új koncepcióit is kínálja. Pekingben most zajlik a Kínai Kommunista Párt 20. kongresszusa, amelynek döntései nagy mértékben meghatározzák az ország 21. századi sorsát.”
Mindezekről egy interjúban beszélt az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnökhelyettese, az Állami Duma Bizottság első elnökhelyettese, Dmitrij Georgijevics Novikov a Xinhua hírügynökségnek.
A Kínai Kommunista Párt 20. kongresszusa 2022-ben a világ jövőjére nézvést az egyik legfontosabb eseménye. Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöke Gennagyij Andrejevics Zjuganov az alkalomból üdvözletét küldte a KKP Központi Bizottságának főtitkárának, Hszi Csin-pingnek,és a Kínai Kommunista Párt 20. kongresszusának valamennyi küldötte számára.
Kedves Hszi Csin-ping elvtárs!
Kedves elvtársak!
Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottsága és minden orosz kommunista nevében szívből gratulálok a kínai népnek, a Kínai Kommunista Pártnak és személyesen Önnek a Kínai Kommunista Párt XX. Kongresszusának kezdetén. Nincs kétségünk afelől, hogy ez fontos mérföldkő lesz a párt programszerű megközelítésének kibontakoztatásában, és a szocialista építkezés ügyében elért eredmények jegyében meghozandó új konstruktív döntéseket illetően.
A Kínai Kommunista Párt vezetésével a KNK életének minden területének modernizálása zajlik. A stratégia alapelvét magabiztosan hajtják végre – „mindennek az ember áll a középpontjában”. Ez szemléletes példát teremt a gazdasági és társadalmi haladás ötvözésére a nép széles tömegeinek érdekében.
100 éves történelme során a KKP a küzdelem és a győzelmek dicsőséges útját járta be. Határozottan és kreatívan, a marxizmus-leninizmus elveit követve, a dolgozó nép élcsapataként a Párt Kínát a modern világ élvonalába emelte. Az emberiség közös sorsának közösségi stratégiája segíti az egész bolygót egy biztonságos és igazságos világ felé haladni, anélkül, hogy konfrontáció, agresszió vagy bárki – bármi megkísérelné diktálni akaratát a szuverén országoknak és népeknek.
A folyamatosan fejlődő KKP mélyen kimért és pontos választ ad minden aktuális kihívásra, grandiózus gyakorlati eredményeket ér el, és egyre nagyobb nemzetközi tekintélyre tesz szert. Az Ön személyes szerepe, kedves Hszi Csin-ping elvtárs, tagadhatatlan e fontos történelmi mérföldkövek elérésében. Az Ön közvetlen hozzájárulása a kínai jellegzetességekkel rendelkező szocializmus elméletéhez és gyakorlatához az új korszakban széles körben elismert az egész világon.
Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja megelégedéssel veszi tudomásul a pártjaink közötti többoldalú együttműködés dinamikus fejlődését. Továbbra is a legaktívabb munkát kívánjuk folytatni annak érdekében, hogy minden módon erősítsük Oroszország és Kína népei közötti barátságot és testvériséget.
Kétségtelen bizalmunkat fejezzük ki a KPK 20. kongresszusának sikeres lebonyolítása és az elfogadott határozatok hatékony végrehajtása iránt. Új győzelmeket kívánunk a kommunistáknak és Kína minden polgárának a virágzó, fejlett és harmonikus szocialista társadalom felépítésében!
Elvtársi és testvéri üdvözlettel:
G.A. Zjuganov,
Az RF Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöke.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Szociális katasztrófát hozhat a rezsiemelés: rengeteg magyar fagyhat halálra saját otthonában
A válság begyűrűzésével vélhetően kevesebb adományból kell egyre több rászorulón segítenie a magyarországi segélyszervezeteknek. A Magyar Szociális Fórum a Pénzcentrum kérdésére kifejtette, hogy eddig az áldozatok nagyjából 60-65 százaléka fagyott halálra saját, rosszul fűtött otthonában: a szervezet a megélhetési helyzet súlyosbodásával számol, hiszen az élelmiszerek mellett a rezsiárak is az egekbe szöktek. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat pedig arról beszélt, hogy egyre több az új, korábban nem látott ember az adományokat kérők között. Hozzátették, bár az ő rezsijük is durván megemelkedett, de segítő pontjaikat nem zárják be télen sem.
Komoly téli krízishelyzetet hozhat a rezsiemelés, ugyanis fennáll a veszélye, hogy egyre többen lesznek azok, akik nem fogják tudni megfelelően kifűteni otthonukat. Ráadásul ahogy gyűrűznek be a nehézségek a társadalom felsőbb rétegeibe, úgy apadhatnak el a pénzadományok is, amelyek a segítők egyik legfőbb bevételi forrásai. A Pénzcentrum most segélyszervezeteket kérdezett arról, hogy mire készülnek az idei télen.
Többen fagyhatnak meg saját otthonukban
Már eddig is komoly probléma volt Magyarországon a kihűlés és a fagyhalál: a Magyar Szociális Fórum adatai szerint 2021 októbere és 2022 március közepe között 168 fagytak halálra – legalábbis ők ennyi esetről értesültek. 2020 októbere és 2021 március vége között pedig 147 áldozatról tudni.
A szervezet hozzátette, hogy saját, kifűtetlen otthonában mindkét időszakban az áldozatok 60-65 százaléka hunyt el.
Mint kérdésünkre kifejtették: idén, a szeptemberben beállt hideg napok óta négyen fagytak meg. Ketten a szabad ég alatt, ketten pedig fűtetlen lakásban.
A Magyar Szociális Fórum a szociális helyzet súlyosbodásával számol a megélhetési gondok elmérgesedése miatt. Különös tekintettel az élelmiszerárakra, melyek fél év alatt több mint 60 százalékkal nőttek átlagosan, valamint a közüzemi díjak emelkedésére. Úgy véljük, hogy étel- és ruhaosztással, tömegszállásokkal csak részben lehet ellensúlyozni a negatív folyamatot. A tömeges fagyhalált csak olyan társadalompolitikával lehet megszüntetni, amely emberhez méltó megélhetéshez és szociális lakáshoz juttatja a rászorulókat
– közölte a szervezet, akik szerint a legnagyobb gondot az elszegényedés jelenti.
Azzal számolunk, hogy sok kis és közepes vállalkozó kénytelen lesz felhagyni vállalkozásával, tekintettel az égbe szökő energiaárakra, melyeknek költségét nem tudja áthárítani a vásárlóra. Ennek következtében növekvő munkanélküliséggel számolunk
– tették hozzá.
Nyögi a rezsit, de kitart a Máltai Szeretetszolgálat
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat nem szeretett volna előrejelzésekbe, találgatásokba bocsátkozniaz idei télre vonatkozóan.
Arra viszont készülünk, hogy a rászoruló embereket ezen a télen is támogatni fogjuk. A hajléktalan embereket ellátó intézményeink, a korábban kialakult gyakorlatnak megfelelően a téli krízisidőszakban folyamatos nyitva tartással várják a rászorulókat, nappali melegedőinket pedig nemcsak az utcán élő hajléktalan emberek kereshetik fel. Télen az utcai gondozószolgálatunk munkatársai járják a hajléktalan emberek tartózkodási helyeként szolgáló helyszíneket, hogy gondoskodjanak azokról, akik nem kívánnak intézménybe bemenni. Budapesten 9, vidéki városokban további 10 ilyen szolgálatunk működik
– sorolták megkeresésünkre, majd hozzátették, hogy nappali melegedőkkel és a szállókkal együtt összesen 69 hajléktalan-ellátó intézményt működtetnek, a szállást nyújtó intézmények pedig télen senkit nem utasítanak el férőhelyhiány miatt, ha megtelnek a szállók, újabb ideiglenes szállásokat nyit a szervezet.
Emellett üzemelni fognak a Máltai Szeretetszolgálat kistelepüléseken működő segítő pontjai is, amelyek olyan fűtött közösségi helyiségek, ahová bárki betérhet melegedni, forró teát kérni, több helyszínen zuhanyozni, vagy akár a szennyes ruhát kimosni és megszárítani is lehet.
A szervezetünk által fenntartott 39 Jelenlét pont a koronavírus járvány alatt is folyamatosan elérhető volt, akkor is, amikor a faluban a többi hivatali helyiség bezárt – most erre készülünk a téli időszakban is
– szögezték le. Ugyanakkor a megnövekvő rezsiárak jelentősen megemelik a Máltai Szeretetszolgálat működési költségeit, de mint beszámoltak, az épületek üzemeltetésével kapcsolatos takarékossági intézkedéseket szakemberek bevonásával megkezdte a szervezet, ez a munka jelenleg zajlik.
A szervezet több mint 400 helyszínen van jelen, és több településen gyűjtött személyes tapasztataik alapján a segítséget kérő emberek száma az utóbbi hetekben nem növekedett szignifikánsan, az adománykérések száma és jellege (iskolakezdési támogatás, őszi-téli meleg ruha, tartósélelmiszer, tisztálkodó szerek, konyhai felszerelések, tüzelő támogatás) az ilyenkor megszokottaknak megfelelően alakul.
Igaz, egyes helyszíneken a megszokottnál nagyobb számban jelentek meg új, korábban nem látott emberek az adományokat kérők között. A Máltai Szeretetszolgálat 2021-ben 487 millió forint értékű természetbeni adományt osztott ki a rászoruló emberek között, ennek nagy részét élelmiszer és ruhaadomány tette ki, de adományoztunk építőanyagot, bútort, egészségügyi felszerelést és gyógyászati eszközöket is
– közölték.
Keményen megdrágult az ételosztás
A Heti Betevő Egyesület korábban arról számolt be, hogy mialatt néhány héttel ezelőtt még csak 220-230 sorszámot osztottak ki a rászorulóknak a szokásos heti ételosztáson, október első vasárnapjára már 300-at voltak kénytelenek, annyian érkeztek.
Korábban is ennyit főztünk, de akkor hajléktalanszállókra is tudtunk ételt szállítani, ezt most már nem engedhetjük meg magunknak. Egyre többen, egyre éhesebben, egyre rosszabb körülmények közül érkeznek hozzánk. Ha valamikor, hát most szükségünk van rátok, a támogatóinkra
– közölték. A heti ételosztási akciókra mindenhol a helyi vendéglátóhelyeken főzik meg az ételt, ám az alapanyagokat az egyesület veszi meg. Mára egy 300 adagos ételosztás költsége 150 ezer forint lett, holott nemrégiben még 80-100 ezer forintból is kijött. (pénzcentrum)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: „…néhány héttel ezelőtt még csak 220-230 sorszámot osztottak ki a rászorulóknak a szokásos heti ételosztáson, október első vasárnapjára már 300-at voltak kénytelenek, annyian érkeztek…”
PEDIG MÉG HIDEG SEM VOLT EDDIG, AMIÓTA A VÁLSÁG RÁNK TÖRT! Elvileg tehát eziáig csak az élelmiszerinfáció hatásaival kellett megküzdenie a qrmány által „versenyképessé” tett magyaroknak!
De nyakunkon a zimankó! Amikor már fűteni IS kell(ene)! Meg enni IS kell(ene)! Meg sok betegeskedő magyarnak a gyógyszerét IS be kell(ene) szereznie! Talán nem túlzás a részünkről a megállapítás, hogy azok közül, akiknek MINDHÁROM CSAPÁSSAL MEG KELL(ene) KÜZDENIÜK, CSAK KEVESEKNEK ADATIK MEG A TÚLÉLÉS ESÉLYE!
Az érintettek számára pedig egyáltalán nem vigasz, hogy választhatnak a tragikus vég módozatai közül:
13 ember, köztük három gyerek halt meg, 19-en megsérültek, amikor lezuhant egy Szu-34-es orosz vadászbombázó hétfőn a dél-oroszországi Jejszk városában egy lakóépület udvarára – közölték az orosz hatóságok ma hajnalban, amikor befejezték az áldozatok utáni kutatást.
Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma közleménye szerint véget ért a romok átvizsgálása, és további tíz ember holttestét találták meg a már bejelentett három halotton kívül. Az orosz Honvédelmi Minisztárium hétfő esti jelentése szerint „2022. október 17-én felszállás közben szerencsétlenséget szenvedett a déli katonai körzet légitámaszpontjáról gyakorlórepülésre induló Szu-34-es gép”. A repülőgép Jejszk városközpontjában zuhant le, üzemanyaga pedig kigyulladt.
A TASZSZ orosz hírügynökség saját forrásaira hivatkozva úgy tudja, hogy a harci repülőgép egyik hajtóműve kapott lángra felszállás közben.
A gép két pilótája sikeresen katapultált, túlélték a szerencsétlenséget.
A hétfő esti baleset nyomán tűz ütött ki egy kilencemeletes házban, ahol mintegy 600 ember lakik. A közlemény szerint a tűz a kilenc emeletből ötöt ért el, körülbelül kétezer négyzetméteren tombolt.
A tüzet időközben eloltották, a mentőegységek sorra járták az emeleteket. Az épület összeomlásának veszélye nem áll fenn. Mintegy száz lakót evakuáltak, az embereket panziókban helyezték el.
Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma közölte, hogy a lángok megfékezésére több mint 410 tűzoltót és 105 technikai eszközt vetettek be. Alekszandr Kurenkov tárcavezető is a helyszínre indult.
Az orosz Nyomozó Bizottság jelentése szerint katonai szakértők bevonásával indult vizsgálat az ügyben. Jejszk az Azovi-tenger keleti partján fekszik, szemben Mariupol városával.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Kállay Miklós 1942. március 9-én megalakult kormányát német részről igen idegesen fogadták. A kormányváltozás időpontja egybeesett az SS-toborzás elleni soproni tüntetéssel, s az új miniszterelnök nem volt hajlandó személyesen fogadni az emiatt tiltakozni kívánó Basch népcsoportvezetőt.1 Kállay március 12-én a kormánypártban történt bemutatkozásakor többek közt szóvá tette: „olyan jogokat engedtünk a németeknek, amelyek teljességgel összeegyeztethetetlenek a magyar szuverenitással”. Kijelentette, hogy a nemzetiségi problémák rendezéséről Keresztes-Fischer belügyminiszterrel és Hóman kultuszminiszterrel fog beható tárgyalásokat folytatni.2 Ebből Basch dühöngve arra következtetett, hogy e tárgyalásokba őt nem kívánják bevonni. Himmler azonban ekkor ismételten és igen nyomatékosan utasíttatta a VoMi-n keresztül a népcsoportvezetőt, hogy kerülnie kell minden összeütközést, a Magyarországgal közösen vívott bolsevistaellenes harcra kell koncentrálni; a fő feladat az SS-toborzás, s ennek érdekében erősítsék a népcsoportot, és fokozzák a szociális tevékenységet.3
Kállay március 19-i parlamenti programbeszédében a németek megnyugtatására elődje politikájának folytatását hangsúlyozta. Nem is mutatkozott semmi jele annak, hogy az SS-toborzás ügyében Bárdossy által kötött egyezmény végrehajtását akadályozná; inkább sürgette a garázdálkodó SS-önkéntesek mielőbbi elszállítását. Ez március 22-én vette kezdetét.4 A toborzóakció során történt kilengések miatt – amelyek közül a hódsági volt a legkirívóbb, ahol a volksbundisták március 27-én 71 házat feldúltak5 – Berlinben kívánt panaszt tenni, hogy Bárdossy taktikáját követve maga is Ribbentrop és Himmler által próbálja a Volksbundot megfékeztetni. A VoMi-n keresztül Bascht már eddig is többször mérsékletre intették. Valójában ezek a gesztusok a szovjetellenes fegyveres együttműködés további elmélyítését szolgálták: Kállay folytatta a Bárdossy által megígért magyar haderő, a 2. magyar hadsereg előkészítését a frontbevetésre.
Minthogy Kállay elzárkózott Basch fogadása elől, helyettese, Goldschmidt Balla Pál miniszteri tanácsost kereste fel március 27-én a miniszterelnökség nemzetiségi ügyosztályán. Balla eddig is követett el indiszkréciókat a Volksbund javára, ezért fordultak hozzá, hogy a kormányváltozással kapcsolatban előállt helyzetet bizalmasan megtárgyalják. A miniszteri tanácsos még szította a volksbundisták Kállayval kapcsolatos ellenérzését és aggályait. Véleménye szerint Kállay kormányra lépésével nincs kilátás a német népcsoport ügye nagyvonalú rendezésére, amelyre az utóbbi időben már érettnek látszott a helyzet, alighanem ismét kemény harcba kell bocsátkozni minden egyes követelésért, s az ügy könnyen elakad a hosszadalmas és tekervényes közigazgatási eljárás útvesztőiben.
Goldschmidt, aki mindezt jelentette Berlinbe, célzást tett arra, hogy a Volksbund Bárdossy távozását csak átmenetinek tartja, majd a következőkben adta elő Ballának a népcsoport követeléseit:
„A német népcsoport elvárja bevonását azokba a tanácskozásokba, amelyeket a miniszterelnök bejelentése szerint a nemzetiségi kérdés rendezése ügyében tartani fognak, annál is inkább, mert nem kielégítő javaslat esetén azt meg fogjuk opponálni.”
Kifogásolja, hogy „a magyar sajtó, a magyar rádió stb., mint eddig, úgy ezután is, népcsoportellenes hangokat hallat”.
A Kállay-kormány programjának a zsidókérdésre vonatkozó részéhez kapcsolódva, azonnal bejelenti „a német népcsoport igényét a zsidóbirtokokból való részesedésre, mégpedig abban a mértékben, ahogy azt a magyar nép számára tervezik. Az e kérdésben való megrövidítést éles támadásnak kell tekintenünk életbe vágó jogaink ellen”.
Tiltakozik „a honvédelmi miniszternek a Volksbund és annak katonai szolgálatra behívott tagjai kérdésében hozott döntése ellen”, amely szerint a honvédség tényleges katonai szolgálatot teljesítő tagjai (tisztek és legénység) a Volksbundba nem léphetnek be; ha már korábban tagjai voltak, nem kell ugyan kilépniük, de tagságuknak szünetelnie kell leszerelésükig. „Ez a szünetelés vonatkozik a tagdíj fizetésére, egyesületi helyiségek látogatására, egyesületi működés kifejtésére, tagsági jog gyakorlására, velük való bármely rendelkezésre stb.”
Követeli a bácskai népi-német szövetkezetek ügyének végleges rendezését, hangsúlyozva, hogy biztosítani kell a szövetkezetek jogát korlátozások nélküli teljes önállóságra.
Nyomatékosan szorgalmazza gyűjtés engedélyezését a Volksbund-iskolák fenntartási költségeinek fedezésére, mert „ha sem a Kultuszminisztérium, sem adományok, sem az anyaország eszközei révén (a Nemzeti Bankon keresztül) nem jutunk pénzhez, ez végül iskolaügyünk összeomlásához vezet”.
Szóvá teszi a népcsoport „ínségterületének”, a kárpátaljai német településeknek közellátási helyzetét; megemlítve, hogy egy volksbundista képviselő – orvos és fényképész kíséretében – bejárja e területet, s a vizsgálat anyagát interpelláció formájában szellőztetni fogja a parlamentben.
A népcsoport változatlanul követeli a Volksbunddal szemben ellenséges apatini újság, aDie Donaubetiltását, mégpedig a bécsi egyezmény alapján, amelyet a volksbundisták úgy értelmeztek, hogy a német népcsoport nevében csak a Volksbund által elismert németek írhatnak. A lap főszerkesztőjét, Berencz urat azonban a Volksbund vezetősége renegátnak bélyegzi. „Ha mégis tűrik, sőt támogatják az ő mesterkedéseit, ez csak annak jele és bizonyítéka, hogy meg akarják bontani a német népcsoport egységét.”
Végül szorgalmazza, hogy a Volksbundnak a kormány engedélyével a rádió műsorába iktatott és február 26-a óta hetenként egyszer jelentkező 20 perces adását 30 percre emeljék.6
Kállay, aki németországi bemutatkozó látogatásra készült, hogy a német-magyar viszony számos fontos kérdését megbeszélje, a német népcsoport ügyét is ott kívánta szóba hozni. Kormánya belügyminiszterével és kultuszminiszterével megvitatta, milyen gesztussal lehetne a tárgyalásokhoz kedvező légkört teremteni, amelyet azután kihasználhatnának a Volksbund-agitáció mérséklésére. Erre legalkalmasabbnak látszott a Deutsche Jugend alapszabályainak jóváhagyása. A Mágocson 1941 júniusában tartott országos népi-német ifjúsági gyűlés óta, amelyen elhatározták a Deutsche Jugend megalakítását, nyolc hónap telt el, s ez magában véve is jelzi a szervezettől való idegenkedést. Az SS-toborzás kérdésében tett döntő engedmény logikus következményeként azonban a Deutsche Jugenddel szembeni „ellenállás” tetemesen veszített jelentőségéből. Célszerűbbnek vélték, ha látványosan engednek, ugyanakkor a Volksbund-agitáció csökkentésére, megfékezésére törekednek.
A Deutsche Jugend alapszabályait 1942. április 1-én Hóman Bálint kultuszminiszter hagyta jóvá, annak kifejezéséül, hogy magyar részről a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó ifjúsági egyesületnek tekintik.7 Az a körülmény, hogy az alapszabályokat a belügyminiszter helyett a kultuszminiszter hagyta jóvá, lefokozta a DJ jelentőségét. A mintául vett Hitlerjugend az NSDAP mellé rendelt szervezet (Nebenorganisation der NSDAP), a DJ pedig ennek megfelelően a magyarországi német népcsoport élcsapatának, a Volksbundnak hasonló szervezete. Ahogy a Hitlerjugend az egész német birodalmi ifjúságot felölelte, e széles ifjúsági tömegbázisból termelve ki az NSDAP káderutánpótlását, úgy a Volksbund is a mintegy 200 000 főt kitevő népi-német ifjúságot a DJ-be akarta tömöríteni. A csak módosított formában jóváhagyott alapszabály azonban kizárólag a Volksbund-tag szülők gyermekeit engedte beszervezni.8
A DJ engedélyezésének még így is nagy jelentősége volt: az SS lényeges segítséget kapott a magyarországi népi-német ifjúság megnyeréséhez, amelyet Himmler már 1941 novemberében előbbre valónak tartott, mint a népcsoport helyzetének általános rendezését. Aligha volt véletlen, hogy a magyar kormánnyal elfogadtatni kívánt új népcsoportegyezmény tervezete a DJ engedélyezését követően, 1942. április 8-án került véglegesen a Külügyi Hivatal irattárába.9 Ugyanezen a napon a Volksbund anélkül, hogy a magyar kormány hozzájárulását kérte volna, egyszerűen életbe léptette Wirtschaftlicher Kriegdienst der Heimat (WKH) elnevezéssel a magyarországi népi-németek munkaszolgálatát,10 melynek mintájául a romániai német népcsoport Grosseinsatz der Heimatfront elnevezésű hasonló intézménye szolgált.11 Ez is bizonyította, hogy nincs már szükség új népcsoportszerződésre. A kormány hallgatólagosan tudomásul vette a lehetőség szerint nem volksbundista németekre is kiterjesztett munkaszolgálati kötelezettséget, mert a honvédséghez bevonult németek földjének megművelését, gazdaságának ellátását is tervbe vették.12 A kormány ezzel akaratlanul is elősegítette, hogy a hazai németség mezőgazdasági termelőmunkáját elkülönítsék, az volksbundista irányítás alá kerüljön, és közvetlenül a német birodalom érdekeit szolgálja. „Mire van szüksége a birodalomnak?” – ez volt a fő szempontja a Volksbund Országos Paraszthivatala földművelési propagandájának. Fritz Metzger országos parasztvezető (Landesbauernführer) állt a WKH élén, aki e munkaszolgálat apparátusát rövidesen 39 körzet összesen 600 helységében építette ki.13 Az Országos Paraszthivatal a magyar Földművelésügyi Minisztériumtól függetlenül irányította a német településterületeket. Hetilapjának, a 70 000 példányos Die Landpostnak. Merkblatt című melléklapja lett a WKH közlönye. Részletesen előírták, hogy mit, hogyan és mennyit termeljenek, a német birodalom szükségleteinek megfelelően. A munkaszolgálatban részt vevők munkakönyvet kaptak, amelyben egyéni munkavégzésüket feljegyezték. Kimagasló teljesítményekért kitüntető jelvényeket, okleveleket osztogattak.14
A félretett új népcsoportegyezmény precízen formulázott pontjai helyett „a közös harc íratlan törvényei” kezdték alakítani a német népcsoport helyzetét. Habár a kialakult gyakorlat nem felelt meg a népcsoportjog követelményeinek oly átfogó módon és azzal a „tökéletességgel”, ahogyan az új egyezménytervezet megalkotói remélték, mégis sokban megközelítette az elérni kívánt célt. A tervezetben például többek közt az a felfogás jutott kifejeződésre, hogy a népi-német ifjúság katonai előképzésének határozottan külön kell válnia a leventeszervezetben folyó magyar katonai előképzéstől. Ezt a magyar kormány elvileg elutasította; de a magyar ifjúság honvédelmi nevelésének országos vezetője, Béldy Alajos altábornagy, április 21-én megállapodást kötött Mathias Huberrel, a DJ országos vezetőjével, a leventeszervezet és a DJ „baráti együttműködéséről”. A megállapodást Béldy közvetlen munkatársának, Schenker Zoltán ezredesnek Huberrel közösen a dél-dunántúli és bácskai németlakta területek leventéinél és jungkameradjainál tett látogatása előzte meg, melynek során a német-magyar fegyverbarátság jegyében kialakítandó együttműködésre szólítottak, példaképül állítva a fronton együtt harcoló magyar és német katonák bajtársiasságát.15 A Béldy-Huber-féle megállapodás szerint a DJ-tagok nem mentesülnek ugyan a leventekötelezettség alól, azonban a DJ önálló leventeegységeket alkot, amelybe más nemzetiségűek nem tartozhatnak. A Volksbund illetékes területvezetője a népi-németek közül jelöli ki a leventeparancsnokokat, oktatókat, akiket előbb leventeoktatói tanfolyamra küldenek. Minthogy a magyar ifjúsági szervezetben – a némettől eltérően – nagy szerepet juttattak a valláserkölcsi nevelésnek, a súrlódások elkerülése végett az egyezmény kimondta: a német leventeegységeket nem lehet kötelezni arra, hogy zárt rendben vonuljanak misére a templomba.16
Huber hangsúlyozta, hogy a szervezet kifejezetten nemzetiszocialista nevelésben kívánja részesíteni az ifjúságot. A testnevelés, világnézeti képzés és a tantárgyi oktatás hármas egységén alapuló nevelési rendszerben megkülönböztetett figyelmet szentelnek a népi-német vezetők utánpótlása biztosításának. A kiválasztott legjobbak nemzetiszocialista nevelőintézetekben (kollégiumokban) együtt laknak. Jelenleg nyolc ilyen intézet van fiúk és kettő leányok részére; összesen 700 fiatalt nevelnek ezekben nemzetiszocialista vezetőkké. Tervbe vették további hasonló intézmények felállítását.17
Az alapszabályok jóváhagyása egyrészt legalizálta a már eddig is számottevő eredményeket elért ifjúsági szervezkedést, másrészt nagyszabású tagtoborzást tett lehetővé. Huber az 1942. első negyedévi ifjúsági munkáról írt jelentésében beszámol arról, hogy bár az SS-toborzóakció folytán az ifjúsági szervezet elvesztette szinte összes alsóbb vezetőjét – s ezek utánpótlása sürgős feladat Budapesten és más városokban (Sopron, Pécs) és a nagy iparvidékeken sikerült megvetni lábukat, és felvenniük a harcot a szociáldemokrácia és a kommunizmus ellen. A Volksbund németségen belüli ellensége, a Fekete Front (Schwarze Front) eredménytelenül próbálta megbontani az ifjúsági szervezet sorait is. Az ideológiai nevelés céljaira részben maguk bocsátottak ki havonta úgynevezett oktatóleveleket (Schulungsbrief), részben a német birodalomból kapott nemzetiszocialista brosúrákat (Nationalsozialistische Aufklärungsschriften) használták fel. Az ifjúsági szervezet összejövetelein mindenütt ünnepélyesen megemlékeztek Horst Wessel, Herbert Norkus nemzetiszocialista „mártírokról”; megünnepelték a nemzetiszocializmus hatalomra jutásának napját; megtartották a német katonahősök emléknapját.18 Az ifjúsági szervezet az 1939 eleje óta megjelenő Jungkamerad című lapjáról megállapították, hogy „nevelési módszerei már nem korszerűek”, s különben is főleg a parasztifjúsághoz szólt. Hamarosan felváltotta a DJ új lapja, a „Jugend Voran!”19 A DJ-n belüli különböző korosztályok részére „szolgálati könyveket” jelentettek meg (pl. „Dienstbuch des Jungvolkes der DJ in Ungarn”), a megkövetelt próbák anyagával.20 Kéthónapos tagtoborzási kampányt indítottak, melyet átmeneti felvételi zárlat követett: olcsó fogásként azt híresztelve, hogy a kampány teljes sikerrel járt, s már a felhígulás veszélye fenyeget.21
Míg a németek elkülönülését a katonai előképzés területén a Béldy-Huber megállapodás előmozdította, elutasították a Volksbundnak azt a követelését, hogy a honvédelmi miniszter engedélyezze, hogy „tényleges honvédegyének továbbra is tagjai lehessenek a Volksbundnak”, illetve oda „minden akadály és következmények nélkül beléphessenek”. Ezt a honvédség egységére veszélyes követelést már csak azért sem teljesítették, mert április 11-én megkezdték a 2. magyar hadsereg kiszállítását a frontra.22
A magyar kormány a szovjetellenes háborúban való fokozottabb részvételére való tekintettel elvárta az ország belső nyugalmát zavaró volksbundista agitáció megfékezését, ezért nagy visszatetszéssel fogadta a Hitler születésnapjának megünneplésével kapcsolatos demonstrációkat. A volksbundisták április 20-án horogkeresztes zászlókat tűztek ki házaikra, főleg a Bácskában, de az ország más részein is. Így például a Baranya megyei Palotabozsok község 23 ház kivételével teljes horogkeresztes zászlódíszben „pompázott”.23 A Kállay-kormány erélyesen követelte a 8383/1941. BM VII. Res. sz. rendelet betartását, mely szerint horogkeresztes zászlót csak Magyarországon élő birodalmi német állampolgárok tűzhetnek ki meghatározott napokon.24 Basch kénytelen volt hatálytalanítani egy korábbi rendelkezését, mely szerint a Volksbund minden helyi csoportja köteles volt beszerezni egy magyar, egy volksbundista és egy horogkeresztes zászlót.25
Basch a zászlóügy miatt rendkívül kínos helyzetbe került. Az erdélyi és a délvidéki visszacsatolt területek náci németségének képviselői ingadozó jelleműnek, opportunistának tartották a népcsoportvezetőt, akit a magyar kormány könnyen tud befolyásolni. Most kiadott rendelkezése ezt látszott igazolni. A VoMi-n keresztül érkező birodalmi direktíváktól eltérően úgy vélekedtek, hogy most már nem óvatos taktikázásra, hanem a német követelések radikális kiharcolására van szükség, mégpedig a nemzetiszocializmus kihangsúlyozásával. A magyar kormány felismerve a helyzetet, bizonyos mértékben módosította a népcsoportvezetőhöz való viszonyát, mivel „a bácskaiak erősbödő befolyása a magyarság szempontjából sem közömbös … A bácskai radikális irányzat felülkerekedése beláthatatlan következményeket vonhat maga után.”26
Hitler születésnapján – valószínűleg központi utasításra – a volksbundisták gyermekei tüntetően nem mentek iskolába. A miniszterelnökség figyelmeztette Bascht, aki ígéretet is tett az ilyen, szerinte „egyéni akciók”, jövőbeni meggátlására.27 Hitler ez évi születésnapja még egy szempontból nevezetes: ehhez kapcsolta a Volksbund a magyar helységek német névvel való elnevezésére irányuló törekvését. Így lett például a Baranya megyei Palotabozsok „Stolzenau”, a Veszprém megyei Lókút „Rossbrunn”, a Pest megyei Szigetújfalu „Inselneudorf”, Pesthidegkút „Kalterbrunn”, a délvidéki visszacsatolt területen Dunacséb „Bleyersdorf”, Pélmonostor „Möldersdorf”.28 Természetesen gyakorlatilag csupán a népcsoport „magánhasználatára” szolgáltak ezek a helységnevek, amelyeket a Volksbund-iskolák céljaira tervezett térképen már így akartak feltüntetni, de az a körülmény, hogy ezúttal nem egyszerűen a német lakosságnál történetileg meghonosodott német elnevezések (Ödenburg, Raab, Steinamanger stb.) használatáról, hanem mesterséges elnevezések önkényes bevezetéséről volt szó, magyar részről érthető megrökönyödést keltett. A Volksbund és sajtója kizárólag a német helységneveket kívánta használni. Ha kérdőre vonták őket, hogy egyik-másik elnevezés minek felel meg, vagy kitértek e „provokáció” elől, vagy kijelentették, hogy ők más elnevezést, mint a németet, nem ismernek. „Hogyan lehet az, hogy Magyarországon élnek, és nem tudják az itteni városok magyar neveit?” Erre a kérdésre a Deutsche Zeitung kiadóhivatalában a következő jellemző választ adták: „Nem nekünk kell tanulni, hanem maga tanulja meg a német városneveket, ha ebben az országban akar élni!”29
Május 3-án befejeződött ugyan a magukat már törvény felett állóknak érző, s így féktelenül garázdálkodó SS-önkéntesek elszállítása, de a feszültség és nyugtalanság alig enyhült. A magyarok indokolt ellenszenve az SS-önkéntesekkel szemben, azok családtagjaira is kiterjedt, akik a magyar jogfelfogás és joggyakorlat szerint maguk is elveszítették állampolgárságukat, s érezhették ennek következményeit. Helyzetük tisztázására német részről felmerült az a gondolat, hogy ezentúl német birodalmi állampolgároknak tekintsék őket, s az NSDAP AO magyarországi csoportja szervezetéhez tartozzanak, annak védelmét élvezzék. Basch azonban ellenezte ezt, arra hivatkozva, hogy az SS-önkéntesek bíznak hazatérésük lehetőségében, s Himmler úgy döntött, hogy a családtagok továbbra is a Volksbund irányítása alá tartozó népi-németekként kezelendők.30 Az SS-önkéntesek családtagjait érzékenyen érintette az a körülmény, hogy a Volksbund toborzópropagandája során megígért magas összegű segélyek folyósítása helyett csak jóval szerényebb mértékű támogatásra kerülhetett sor, mert a magyar kormány csupán évi 5 millió pengő átutalását engedélyezte e célra a német birodalomból.31
Előzékenyebb volt a Kállay-kormány az angol bombatámadásoktól sújtott északnyugat-németországi területekről Magyarországra küldött évi tízezer, 10-14 éves korú gyermek elhelyezése tekintetében. Ellátásukra havi kétmillió pengő értékű márkát utalhatott át a Reichsbankból a Magyar Nemzeti Bankba a „Reichsdeutsche Kinderlandverschickung” elnevezésű intézmény. Ez nem fedezte ugyan teljesen a költségeket, de a kormány úgy vélte, hogy ezeknek „a német hatóságokra illetőleg szervekre való áthárítását a magyar tisztviselői kar s általában a magyar állam tekintélye, de meg az a baráti, sőt szövetségi kapcsolat sem engedheti meg, mely Magyarország és a német birodalom között fennáll”.32 Május 7-én Budapesten Jagow és Béldy ünnepélyesen fogadták a többnyire hajón érkező gyermekek első csoportját. „Felejthetetlen népközösségi élmény volt” – írta a Volksbund sajtója.33 A magyar kormány nem tudta valóra váltani korábbi elképzeléseit, melyek szerint az érkezőket a hazai német lakosságtól lehetőleg elszigetelten, táborokban helyezi el, s legfeljebb az erdélyi szász községekbe telepít be közülük, mégpedig a Volksbund teljes kikapcsolásával.34 Az állam mindössze kétezer gyermeket tudott ily módon elhelyezni; nyolcezer a Volksbund által kijelölt – főleg dél-dunántúli és bácskai – népi-német, főleg szegénysorsú nevelőszülőkhöz került,35 akiknek bizonyos összeget kiutaltak. Később a Volksbund – népi-német öntudatosságukra hivatkozva – lemondatta őket e díjazás igénybevételéről. A gyermekek az elhelyezés során nem szóródtak szét; helységenként kb. 100 fős csoportjaik36 részére tantermeket biztosítottak az iskolákban, hogy tanulmányaikat itt-tartózkodásuk alatt zavartalanul folytathassák.37 A velük érkezett nevelők és HJ, illetve BDM (Bund Deutscher Mädel – német leányszervezet) vezetők bekapcsolódtak a Deutsche Jugend munkájába, és segítették az ifjúság nemzetiszocialista szellemmel való fertőzését.
A belügyminiszter felhívta ugyan a figyelmet erre a veszélyre,38 de a jelentett „visszás jelenségekkel” szemben nem mutatkozott kellő erély.39 A növekvő panaszok ellenére a magyar kormány a következő évekre is biztosította a tízezres keretet. A birodalmi német gyermekek befogadása „jó pont” volt a németországi bemutatkozó látogatásra készülő Kállay számára, s továbbra is eszköznek tekintették a német kormány „jóindulata” biztosításához. Basch német birodalmi kitüntetést (Ehrenzeichen für deutsche Volkspflege) kapott az elhelyezési akció sikeres megszervezéséért;40 az akcióról film is készült, amely bemutatta a birodalmi német gyermekeknek és a magyarországi népi-német családoknak „a vér és a világnézet közösségében való egymásra találását”.41
A „Reichsdeutsche Kinderlandverschickung” intézménye kezdettől fogva mintája volt a hazai népi-német gyermekek vidékre küldését szolgáló Volksbund-akciónak (Kinderlandverschickung). Ennek azonban sajátos vonásai is voltak: egyrészt növelni kívánták a Volksbund vonzóerejét azáltal, hogy minden nyáron ingyenes üdülést biztosított számos német szegény gyereknek,42 másrészt ez az akció egyúttal határozott visszanémetesítő célzattal folyt: elmagyarosodó német családok németül már alig vagy egyáltalán nem tudó gyermekeit küldték nyaralni tisztán német lakosságú falvakban élő családokhoz.43 Például Balatonfüredről 24 olyan német származású gyermeket vittek a Bácskába, akik nem is tudtak németül, és a Balaton mellett bizonyára jobban nyaralhattak volna.44
A volksbundista agitáció nemcsak a magyarok, hanem a magyar érzelmű németek körében is visszatetszést keltett, s Pécsett és környékén összecsapásokhoz is vezetett. A pécsi Volksbund-gimnázium növendékei Baranya megye német falvaiban agitáltak. Mecsekszabolcsi szereplésüket május 10-én – Heinrich Zillich erdélyi szász író szavai szerint – „magyar soviniszta süvölvények” kődobálással tették lehetetlenné. A csendőrök nem nyújtottak védelmet a volksbundista pécsi diákoknak, sőt helybeli volksbundistákat is bántalmaztak. Zillich, ez idő szerint a német véderő-főparancsnokság (OKW) tisztje, aki Flórian Krämer területvezető kíséretében jelent meg a csúfos véget ért mecsekszabolcsi volksbundista rendezvényen, jelentette az esetet Baschnak. A népcsoportvezető telefonon felhívta a belügyi államtitkárt, s közölte vele: „pechje van, mert jelen volt egy német író, az OKW tisztje, s az majd nyilvánosságra hozza az ügyet”. Zillich 12-én Jagow követtel teázott, aki „fájdalmas gúnnyal említette, hogy ezúttal sikerült neki svábok megveréséért két csendőrt börtönbe juttatni, jóllehet Hitler utasítására ujját sem mozdíthatja a népi-németekért”.45 A Mecsekszabolcson történteket a pécsi Volksbund-gimnázium elleni heves tüntetések követték, melyek során magyar és magyar érzelmű német diákok annak igazgatóját, Sepp Tepfenhardtot is elpáholták. Zillich, aki ennek is szemtanúja volt, elmondta az esetet Baldur von Schirachnak, aki viszont Hitler tudomására hozta.46 Jagow 23-án az ügyben feljegyzést adott át Ghyczy Jenőnek, a külügyminiszter állandó helyettesének, és kérte, utasítsák a pécsi illetve a baranyai biztonsági szerveket, kísérjék különös figyelemmel az ilyen jelenségeket, és szükség esetén idejében lépjenek közbe, hogy efféle incidensek ne forduljanak elő. A magyar Külügyminisztérium 26-i válaszában közölte, nem mulasztotta el felhívni az illetékes hatóságok figyelmét.47
A Baranyában és Tolnában uralkodó helyzetről, a volksbundisták magatartásáról jellemző képet fest Virág Ferenc pécsi püspök, a miniszterelnökhöz intézett május 29-i beadványában: „papjaim … lelkipásztori kötelességeiket az említett egyesület helyi szervezetei miatt nem teljesíthetik … Horogkeresztes zászlók alatt felvonulva lefoglalják a katolikus olvasókörök vagyonát. Tanítókat, plébánosokat brutális módon sértegetnek, bántalmaznak. Mise alatt horogkeresztes zászlókkal hadonásznak, hangoskodnak, verekedéseket provokálnak.”48
A Volksbund propagandájában még fokozódott a zsidóellenes uszítás Hitler április 26-i, a birodalmi gyűlésben elmondott beszédének hatására, amelyben arról szólt, hogy a „parazita zsidóságot” Európa valamennyi országából ki kell irtani. Basch május 17-én egyik vidéken tartott beszédében a népi-német szövetkezetek kiépítésének ügyét összekapcsolta a közvetítő kereskedelemben szerepet játszó zsidóság elleni éles támadással. „Javasolta, hogy ezeket a zsidókat vigyék a harctérre” – majd kijelentette: „ők megmutatják a birodalomnak, hogy száz százalékban megoldják a zsidókérdést, és a magyarországi németség pénzét nem zsidó fogja zsebre tenni, s a német verejtékből nem a zsidóság fog hízni”.49 Különösen vad gyűlöletet váltott ki a volksbundistákból, ha a zsidók leleplezték a Volksbund üzelmeit és a németek folytonos győzelmét harsogó propagandáját. Flórian Krämer a Tolna megyei Miklósi községben május 31-én így oktatta hallgatóságát: „Ha tehát egy zsidó bármilyen hírt terjeszt, mindenkinek kötelessége úgy megütni, hogy a falhoz ragadjon.”50
Luther helyettes államtitkár 1942. június 3-i feljegyzésében tájékoztatta Ribbentrop külügyminisztert a magyarországi német népcsoporttal kapcsolatos problémákról. A német településterületeken uralkodó feszült helyzetért elsősorban a magyarokat okolta, hozzátéve: „a jelenlegi miniszterelnök sem hagyta abba a kísérletet, hogy a jónak nem nevezhető magyar-német viszonyért a felelősséget kizárólag a német népcsoportnak tulajdonítsa”. Mégis alapvetően pozitívnak értékelte a kormány magatartását az SS-toborzással, valamint a Deutsche Jugend és a Deutsche Volkshilfe tevékenységével kapcsolatban. Reméli, jegyezte meg, a magyar kormány belátja, hogy Basch a Magyarországhoz került németeket pozitív együttműködésre nyeri meg a magyar államéletben. A kormánynak számot kell vetnie azzal, hogy „a mai Magyarország határai között él az egész délkelet-európai németség fele, azaz kereken 1 300 000 német”, hogy „a nemzetiszocializmus az egész németség feltartóztathatatlan szellemi megújulását jelenti. Ez Magyarországon is politikai realitássá vált.”51
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
A Szabad Európa angol nyelvű kiadása számolt be arról, hogy Emomali Rahmon tádzsik elnök eléggé alaposan beolvas Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a Független Államok Közössége (FÁK) vezetőinek csúcstalálkozóján, Kazahsztánban.
Rahmon többek közt arról magyarázott, hogy országa és a régió más államai is több tiszteletet – és több befektetést – érdemelnének Oroszországtól.
Rahmon produkcióját már majdnem hatmillióan nézték meg az elmúlt három nap során azon a YouTube – ra feltöltött hétperces felvételen, amelyen az orosz államfő szemére hányja a Szovjetunió majdan pedig a mai Oroszország Tadzsikisztán ellen elkövetett égbekiátó bűneit
Rahmon arra is emlékeztette Putyin elnököt, hogy ő ott volt azokon a tárgyalásokon 1991-ben, melynek nyomán a Szovjetunió felbomlott. Szerinte se akkor, se most nem kaptak elég figyelmet a kis köztársaságok.
A Szabad Európa cikke szerint a felvételen az látható, hogy mindettől Putyin nem érzi jól magát, és Rahmont egy ponton a kazah elnök meg is próbálja megállítani a beszédében, de a tádzsik vezető ezt azzal hárítja, hogy azért vannak ott a találkozón, hogy beszéljenek egymással.
Emomali Rahmon Tádzsikisztán elnökének az „Oroszország – Közép-Ázsia” csúcstalálkozón elmondott „szenzációs beszédét” a népszerű orosz Telegram csatorna,a „Kreml mosodája” szerzője elemzi és kommentálja.
1. Emomali Rahmon, Tádzsikisztán elnöke és a Tadzsik Köztársaság alkotmányával összhangban „a béke és a nemzeti egység alapítója – a nemzet vezetője” felszólalt Asztanában, azzal érvelve, hogy „Oroszország úgy kezeli Tdzsikisztánt, mint a Szovjetunió korszakában, amikor a köztársaságot „nem tisztelték, és nem fejlődött”.
Rahmon szerint a politika vezetett a Szovjetunió összeomlásához, és megbontja a mai Közép-Ázsia (CA) egységét, mivel az üzletembereket csak az olaj és a gáz érdekli, de Tadzsikisztán természeti erőforrásai, köztük a stratégiai nyersanyagok, kívül maradnak a befektetők figyelmén.”
2. Tádzsikisztán 1924-ben a Szovjetunió része lett, és 1991. szeptember 9-én kiáltotta ki függetlenségét. Ez idő alatt a köztársaságban egy erőteljes ipar jött létre, beleértve a mérnökipart, a színesfémkohászatot, a vegyipart, a vízenergiát, a könnyűipart és az élelmiszeripart.
19 db kb. 4950 MW teljes beépített kapacitású alumíniumüzem, köztük a legnagyobb, az évi 517 ezer tonna alumínium gyátására képes tervezési kapacitással, bányászati és kohászati komplexum Leninabádban (mai nevén Khojent), szőnyegszövő üzem Dusanbeban és Kairakumban, nukleáris ipari vállalkozások, élelmiszer – és feldolgozóipar épült ki.
Az Unió költségvetéséből származó, egy főre jutó tőkebefektetések a Tadzsik SzSzR-ben 2-2,5-szer magasabbak voltak, mint az orosz középső nem-feketeföldi régió mutatói, és a második helyen álltak a balti uniós köztársaságok mögött.
A Szovjetunió összeomlásának idejére a szövetséges befektetések becsült értéke a köztársaságban legalább 150 milliárd dollár volt modern árakon.
A gazdaság szerkezetében az ipar 40%-át, a mezőgazdaság 45%-a, az építőipar és a kereskedelem 15%-át tette ki.
Ha megmaradt volna a szovjet szintű beruházások dinamikája, akkor a köztársaság egy főre eső GDP-je összehasonlítható árakon 2022-ben körülbelül 2 ezer dollárt tett volna ki (a mai valóságban ez 897 dollár, a Világbank szerint a 164. hely a világon). Mali és Uganda között).
3. Tadzsikisztánban a függetlenség évtizedei alatt egyetlen, a szovjet időszak termelési létesítményeihez hasonlítható vállalkozás sem épült.
Ennek eredményeként a gazdaság szerkezete a klasszikus gyarmati mintára kezdett hasonlítani: 18,5% – ipar, 31,9% – mezőgazdaság, 35,4% – szolgáltató szektor, kereskedelem, pénzügyi és közvetítő tevékenység, 14,2% – közlekedés és hírközlés.
A külföldi, köztük Oroszországból érkező befektetések beáramlását hátráltatja a korrupció mértékétől eltérő (közép-ázsiai mércével mérve is) óriási mértéke, a monopóliumos klannizmus, a profitexportra vonatkozó megbízható állami garanciák hiánya, valamint a befektetések biztonságának az abszulút hiánya. .
A 2021 végi Gazdasági Szabadság Index (figyelembe veszi a korrupciós tényezőket, az adminisztratív nyomást, az indulási és vállalkozási feltételeket) szerint Tadzsikisztán a 134. helyen áll a világon.
4. Rahmon nyilatkozata növekvő tendenciát jelez a legtöbb posztszovjet közép-ázsiai köztársaság vezetői körében, akik a globális gazdasági recesszió és a Kínai Népköztársaság belső gazdasági problémákra való fókuszálása közepette igyekeznek visszatérni a „történelmi közösség”, a befektetések szovjet vonalon történő beáramlásához Oroszországból, miközben rendkívüli módon hangoztatják a szuverenitásukat, a függetlenségüket a külpolitikai prioritások megválasztásában és a garantált lojalitásuk hiányát.
(rusvesna.su)
Bal-Rad komm: Tadzsikisztán Döbrögi vajdája – hiszen „Ő a Nagy I. Rahmon, Aki a Béke és a Nemmzetthy Egység Kikovácsolója – a Tadzsik Nemmzetth Fölkent Vezetője” – mielőtt az orosz államfő szemére hányta a volt Szovjetunió és a mai Oroszország Tadzsikisztán elleni bűneit, ugyanazon a helyszínen, ugyanazon az értekezleten bejelentette: az ő vajdasága – Tadzsikisztán – NEM KÍVÁN RÉSZT VENNI A TADZSIKISZTÁNT IS MAGÁBA FOGLALÓ – oroszul: Организация Договора о коллективной безопасности – azaz a CSTO (ez a térségi katonai szövetség rövidítése) – Collective Security Treaty Organization – LEGKÖZELEBBI KÖZÖS HADGYAKORLATÁN, sejtetni engedvén vajdasága távozási szándékát a szervezetből is!
Értesülések viszont vannak arra vonatkozóan, hogy az Afganisztánból kivonult USA Tadzsikisztán területén kíván katonai bázis(oka)t létesíteni, és ebben a tárgykörben már igencsak előrehaladott tárgyalásokat is folytatnak a felek.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Szankciópolitika és társadalompolitika kontra megélhetés
Budapest, 2022. október 15. szombat (MB)
Az Európai Unió szankciópolitikája és a magyar kormány társadalompolitikája egyaránt szerepet játszik a megélhetési gondok súlyosbodásában és a társadalmi egyenlőtlenségek kiéleződésében – jelentette a Magyar Békekör tudósítója Pitti Zoltán közgazdász péntek esti előadás-beszélgetéséről a Magyar Békekörben.
Az egy év alatt (2021. szeptember-2022. szeptember között) tapasztalt 20,1 százalékos infláció, a kenyér árának 76,2, a sajt 68, a száraztészta 60,2, a tojás 53,7 és a sertéshús 22,4 százalékos emelkedése egyszerre EU oroszellenes szankciói visszaütő hatásának, valamint annak a következménye, hogy kormányaink elhanyagolták a hazai mezőgazdaság fejlesztését, és a multinacionális cégeknek kedvező olcsó bérmunkára alapozták a gazdaságot. Az alacsony bérek miatt széles tömegeknek csak a mindennapi létfenntartásra futja.
„A rendkívül magas infláció már júliusban felfalta a 2022. évi bérfejlesztést” – hangzott el.
A legnagyobb drágulás az élelmiszerek terén következett be, ezt követik a lakásfenntartási költségek, és a közlekedés. Miközben a lakosság többségének anyagi helyzete romlik, vagy stagnál, a legfelső réteg jövedelme emelkedik. Ez arra enged következtetni, hogy a romló gazdasági helyzetből is a felső tízezer húz hasznot. A jövedelmi leszakadás gyorsuló tendenciát mutat, és a társadalmi feszültségek éleződését vetíti előre – állapította meg a Békekör tudósítója az előadott tények alapján.
Magyarországon ma a népesség 19,4 százaléka, kb. 1,88 millió ember él mélyszegénységben és társadalmi kirekesztettségben. A jövedelmek egyenlőtlen elosztása következtében csaknem minden ötödik magyar szegénynek számít.
Kis- és középvállalkozások kénytelenek felhagyni a tevékenységükkel, mert nem tudják vállalni az emelkedő költségeket. Manapság hatszázezer vállalkozásból mindössze hatezer termel jövedelmet. Miközben az állam milliárdokkal támogatja a külföldi beruházók csekély munkahely teremtését, a foglalkoztatás dandárját képviselő kis- és középvállalkozásokat elhanyagolja. Szabad utat biztosítanak olyan presztízsberuházások kivitelezésének, mint amilyenek a budai vár, és a stadionok felépítése, az egészségügyi ellátás fejlesztésére viszont nem jut elég pénz, az oktatás-nevelés pedig fenntarthatatlan állapotba került.
A kormány társadalmi ügyekhez való hozzáállásával kapcsolatban jellemzőnek tartotta, hogy az egészségügyi tervről szóló dokumentumra azt írták, „nem igényel közéleti egyeztetést”.
Mint Pitti Zoltán elmondta, a bruttó nemzeti termék (GDP) növekedése az idén is elsősorban a külföldi nagyvállalatoknak köszönhető ugyan, de jövőre 2-3 százalékos visszaesés várható romló kereskedelmi mérleggel, s általános egyenleggel, csökkenő foglalkoztatással, és a forint további értékvesztésével a dollárhoz és az euróhoz képest. A negatív tendencia okát az uniós szankciókon kívül a magyar gazdaságpolitikában jelölte meg. Mindenekelőtt a termelékenység rendkívül alacsony színvonalában. Az EU tagállamai közül hazánk Bulgária előtt az utolsó előtti helyen kullog az egy foglalkoztatottra jutó bruttó hozzáadott érték tekintetében, az egymillió új munkahely megteremtését nem követte a gazdasági teljesítmény növekedése, hanem ennek az ellenkezője történt. Alacsony termelékenységünk miatt olcsón exportálunk és drágán importálunk. A romló kereskedelmi és fizetési mérleg miatt a kormány újabb és újabb hitelek felvételéhez folyamodik, a hitel viszont egyre drágább. Magyarország adósságállománya a GDP arányában közel 80 százalékos, és emelkedő tendenciájú. Növekszik a devizában történő eladósodásunk is.
„Az országnak nem maradt mobilizálható tartaléka a válságkezelésre, sem az előttünk álló gazdasági recesszió negatív társadalmi hatásainak enyhítésére” – mondta a közgazdász. A kormány lebecsülte a világgazdaság egészét érintő erőforráskorlátok szigorodását (nyersanyag, energia), nem készült fel a gazdasági élet egészét érintő technológiai robbanásra, (digitalizáció, mesterséges intelligencia), nem számolt azzal, hogy külgazdasági kitettségünk miatt hazánkat az átlagosnál jobban fogják érinteni a globális értékláncok felbomlásának következményei – fűzte hozzá.
Mindennek következtében Magyarországról több működő tőke megy ki, mint amennyi bejön – hangzott el.
Az előadottakból a hallgatóság arra a következtetésre juthatott, hogy mind a kormány, mind a közszolgálati média torzképet fest gazdasági helyzetünkről és a magyar társadalmi valóságról – írta a Békekör tudósítója.
Az előadást követő beszélgetésben többen azzal hozták összefüggésbe a kialakult helyzetet, és a borús kilátásokat, hogy a rendszerváltás után szétverték a magyar mezőgazdaságot és kiárusították a magyar ipart ahelyett, hogy fejlesztették volna. Élénk vita folyt arról, hogy folytathat-e szuverén gazdaságpolitikát olyan nyitott gazdaságú ország, mint Magyarország. Az előadó ellenezte az elzárkózó, autarchikus logikát, több hozzászóló viszont arra az álláspontra helyezkedett, hogy a nemzeti kincsek és természeti erőforrások védelme szuverén politikát követel, s ez nem jelent elzárkózást a külvilágtól. Fókuszba került az ellentmondás, miszerint Magyarország kereskedelmének 80 százalékát az Európai Unió országaival bonyolítja le, de energiaellátása Oroszországtól függ szintén 80 százalékban.
Élénk vita folyt a „merre tovább” kérdésről. Míg az előadó Magyarország és az EU viszonyának javítását tartotta az egyik legszükségesebb teendőnek, a hallhatóság részéről szóba kerültek más lehetőségek is, mint a BRICS csoporttal, az Eurázsiai Gazdasági Unióval, vagy a Sanghaji Együttműködési szervezettel való kapcsolatteremtés is. Kapcsolataink diverzifikálása.
A Békekör elnöke a találkozó végén rávilágított az újabb nemzeti konzultáció abszurdumára. „A Kállay kettős tébolyának” nevezte, hogy a kormány ugyanazoknak az uniós szankcióknak az elvetését várja az emberektől a konzultáción, amelyeket ő maga Brüsszelben megszavazott.
Simó Endre az Oroszországgal való kiegyezésben jelölte meg a gazdasági kibontakozás kulcsát, mert – mint mondta – hazánknak elemi érdeke az egyenjogú békés együttműködés az alárendelt állapot helyett.+++
A tőke elégedetlen Berlin és az EU politikájával
Berlin, Brüsszel, Kijev, Moszkva, 2022. október 17. hétfő (MB)
Olaf Scholz és Ursula von der Leyen korrupciógyanús ügyeinek kivizsgálása arra utal, hogy a német tőke kezdi megelégelni az érdekeivel ellentétes amerikanista vonalat, melyet a német kancellár és a brüsszeli bizottság elnöke követ – értékelte a Magyar Békekör tudósítója hétfői jelentésében.
A mögöttes hatalom attól tart, hogy ha a német kormány és a brüsszeli bizottság nem változtat eddigi politikáján, nem csak gazdasági érdekei láthatják az eddigieknél is súlyosabb kárát, hanem maga a hatalmi rendszer is veszélybe kerülhet.
Berlin és Brüsszel oroszellenes szankciópolitikája energiaválságot és gazdasági recessziót idézett elő, és Európa-szerte tömeges tiltakozó megmozdulásokhoz vezetett a fogyasztói árak és a közüzemi díjak elviselhetetlen emelkedése miatt.
Úgy fest, hogy a tőkés gazdasági érdek és a társadalmi érdek találkozhat a szankciópolitikával szemben, és pályamódosításra kényszerítheti a német és az uniós vezetést. Megfigyelők nem tartják kizártnak, hogy a német kancellár és a bizottsági elnök ellen indított ügyészségi nyomozás folytatódása esetén mindketten távozni kényszerülhetnek tisztségükből. De ez még a jövő zenéje.
Nagy-Britanniában is hasonló okokból éleződnek a hatalmi gondok. A brit nagytőke is elégedetlen Liz Truss politikájával. Sztrájkok és szakszervezeti megmozdulások sora jelzi a britek türelmének végét megélhetési gondjaik súlyosbodása miatt. A brit miniszterelnök lelki világába még Biden amerikai elnök is belegázolt azért, mert Truss távolodni merészelt az amerikai érdekektől, hogy a Downing Street lakója maradhasson.
Kisinyovtól Londonig, Madridtól Prágáig se szeri se száma a kormányellenes tüntetéseknek. Az emberek mindenütt azt követelik, hogy vessenek véget az áremelésnek, ha pedig nem tudnak, távozzanak a hatalomból és olyanok kerüljenek a helyükbe, akik lépesek rá. Felhevíti az indulatokat a közelgő tél, mely a gázszámlák tanúsága szerint már be is állt.
Az ukrajnai fronton zajló események nem hagynak kétséget, kinek áll a zászló. Nincs kizárva, hogy Zelenszkijre Scholzéhoz és Ursuláéhoz hasonló sors várhat.
A folyamatok mozgatórugója az orosz haderő, és óriási anyagi és erkölcsi potenciállal rendelkező anyaországa. Miközben Moszkva belátható időn belül demilitarizálni, nácitlanítani és semlegesíteni akarja Ukrajnát, újfent tudatta, hogy továbbra is kész tárgyalni a Nyugattal a december 15-én Washington és Brüsszel elé terjesztett biztonsági és együttműködési javaslatokról.
Noha a józanész az oroszellenes szankciók feloldását, és a Moszkvával való kiegyezést diktálná, még mindig kérdéses, vajon Nyugat-Európa képes-e megszabadulni attól a kényszerzubbonytól, amelybe Amerika kényszerítette a „szabad világ” közös érdekére hivatkozva. Ha képes lesz rá, a szankciók helyébe együttműködés léphet, Európa energiaválsága pedig rövid időn belül rossz emlékké válhat.+++
Kiadta: Magyar Békekör
Magyar Békekör/VK
Magyar Békekör/Facebook
Magyar Békekör/Wordpress
A fényképek a párizsi, a kisinyovi és a madridi tiltakozó megmozdulásokat örökítették meg.