(idézet: Ez volt a Volksbund – Tilkovszky Loránt)
Kállay Miklós 1942. március 9-én megalakult kormányát német részről igen idegesen fogadták. A kormányváltozás időpontja egybeesett az SS-toborzás elleni soproni tüntetéssel, s az új miniszterelnök nem volt hajlandó személyesen fogadni az emiatt tiltakozni kívánó Basch népcsoportvezetőt.1 Kállay március 12-én a kormánypártban történt bemutatkozásakor többek közt szóvá tette: „olyan jogokat engedtünk a németeknek, amelyek teljességgel összeegyeztethetetlenek a magyar szuverenitással”. Kijelentette, hogy a nemzetiségi problémák rendezéséről Keresztes-Fischer belügyminiszterrel és Hóman kultuszminiszterrel fog beható tárgyalásokat folytatni.2 Ebből Basch dühöngve arra következtetett, hogy e tárgyalásokba őt nem kívánják bevonni. Himmler azonban ekkor ismételten és igen nyomatékosan utasíttatta a VoMi-n keresztül a népcsoportvezetőt, hogy kerülnie kell minden összeütközést, a Magyarországgal közösen vívott bolsevistaellenes harcra kell koncentrálni; a fő feladat az SS-toborzás, s ennek érdekében erősítsék a népcsoportot, és fokozzák a szociális tevékenységet.3
Kállay március 19-i parlamenti programbeszédében a németek megnyugtatására elődje politikájának folytatását hangsúlyozta. Nem is mutatkozott semmi jele annak, hogy az SS-toborzás ügyében Bárdossy által kötött egyezmény végrehajtását akadályozná; inkább sürgette a garázdálkodó SS-önkéntesek mielőbbi elszállítását. Ez március 22-én vette kezdetét.4 A toborzóakció során történt kilengések miatt – amelyek közül a hódsági volt a legkirívóbb, ahol a volksbundisták március 27-én 71 házat feldúltak5 – Berlinben kívánt panaszt tenni, hogy Bárdossy taktikáját követve maga is Ribbentrop és Himmler által próbálja a Volksbundot megfékeztetni. A VoMi-n keresztül Bascht már eddig is többször mérsékletre intették. Valójában ezek a gesztusok a szovjetellenes fegyveres együttműködés további elmélyítését szolgálták: Kállay folytatta a Bárdossy által megígért magyar haderő, a 2. magyar hadsereg előkészítését a frontbevetésre.
Minthogy Kállay elzárkózott Basch fogadása elől, helyettese, Goldschmidt Balla Pál miniszteri tanácsost kereste fel március 27-én a miniszterelnökség nemzetiségi ügyosztályán. Balla eddig is követett el indiszkréciókat a Volksbund javára, ezért fordultak hozzá, hogy a kormányváltozással kapcsolatban előállt helyzetet bizalmasan megtárgyalják. A miniszteri tanácsos még szította a volksbundisták Kállayval kapcsolatos ellenérzését és aggályait. Véleménye szerint Kállay kormányra lépésével nincs kilátás a német népcsoport ügye nagyvonalú rendezésére, amelyre az utóbbi időben már érettnek látszott a helyzet, alighanem ismét kemény harcba kell bocsátkozni minden egyes követelésért, s az ügy könnyen elakad a hosszadalmas és tekervényes közigazgatási eljárás útvesztőiben.
Goldschmidt, aki mindezt jelentette Berlinbe, célzást tett arra, hogy a Volksbund Bárdossy távozását csak átmenetinek tartja, majd a következőkben adta elő Ballának a népcsoport követeléseit:
- „A német népcsoport elvárja bevonását azokba a tanácskozásokba, amelyeket a miniszterelnök bejelentése szerint a nemzetiségi kérdés rendezése ügyében tartani fognak, annál is inkább, mert nem kielégítő javaslat esetén azt meg fogjuk opponálni.”
- Kifogásolja, hogy „a magyar sajtó, a magyar rádió stb., mint eddig, úgy ezután is, népcsoportellenes hangokat hallat”.
- A Kállay-kormány programjának a zsidókérdésre vonatkozó részéhez kapcsolódva, azonnal bejelenti „a német népcsoport igényét a zsidóbirtokokból való részesedésre, mégpedig abban a mértékben, ahogy azt a magyar nép számára tervezik. Az e kérdésben való megrövidítést éles támadásnak kell tekintenünk életbe vágó jogaink ellen”.
- Tiltakozik „a honvédelmi miniszternek a Volksbund és annak katonai szolgálatra behívott tagjai kérdésében hozott döntése ellen”, amely szerint a honvédség tényleges katonai szolgálatot teljesítő tagjai (tisztek és legénység) a Volksbundba nem léphetnek be; ha már korábban tagjai voltak, nem kell ugyan kilépniük, de tagságuknak szünetelnie kell leszerelésükig. „Ez a szünetelés vonatkozik a tagdíj fizetésére, egyesületi helyiségek látogatására, egyesületi működés kifejtésére, tagsági jog gyakorlására, velük való bármely rendelkezésre stb.”
- Követeli a bácskai népi-német szövetkezetek ügyének végleges rendezését, hangsúlyozva, hogy biztosítani kell a szövetkezetek jogát korlátozások nélküli teljes önállóságra.
- Nyomatékosan szorgalmazza gyűjtés engedélyezését a Volksbund-iskolák fenntartási költségeinek fedezésére, mert „ha sem a Kultuszminisztérium, sem adományok, sem az anyaország eszközei révén (a Nemzeti Bankon keresztül) nem jutunk pénzhez, ez végül iskolaügyünk összeomlásához vezet”.
- Szóvá teszi a népcsoport „ínségterületének”, a kárpátaljai német településeknek közellátási helyzetét; megemlítve, hogy egy volksbundista képviselő – orvos és fényképész kíséretében – bejárja e területet, s a vizsgálat anyagát interpelláció formájában szellőztetni fogja a parlamentben.
- A népcsoport változatlanul követeli a Volksbunddal szemben ellenséges apatini újság, aDie Donaubetiltását, mégpedig a bécsi egyezmény alapján, amelyet a volksbundisták úgy értelmeztek, hogy a német népcsoport nevében csak a Volksbund által elismert németek írhatnak. A lap főszerkesztőjét, Berencz urat azonban a Volksbund vezetősége renegátnak bélyegzi. „Ha mégis tűrik, sőt támogatják az ő mesterkedéseit, ez csak annak jele és bizonyítéka, hogy meg akarják bontani a német népcsoport egységét.”
- Végül szorgalmazza, hogy a Volksbundnak a kormány engedélyével a rádió műsorába iktatott és február 26-a óta hetenként egyszer jelentkező 20 perces adását 30 percre emeljék.6
Kállay, aki németországi bemutatkozó látogatásra készült, hogy a német-magyar viszony számos fontos kérdését megbeszélje, a német népcsoport ügyét is ott kívánta szóba hozni. Kormánya belügyminiszterével és kultuszminiszterével megvitatta, milyen gesztussal lehetne a tárgyalásokhoz kedvező légkört teremteni, amelyet azután kihasználhatnának a Volksbund-agitáció mérséklésére. Erre legalkalmasabbnak látszott a Deutsche Jugend alapszabályainak jóváhagyása. A Mágocson 1941 júniusában tartott országos népi-német ifjúsági gyűlés óta, amelyen elhatározták a Deutsche Jugend megalakítását, nyolc hónap telt el, s ez magában véve is jelzi a szervezettől való idegenkedést. Az SS-toborzás kérdésében tett döntő engedmény logikus következményeként azonban a Deutsche Jugenddel szembeni „ellenállás” tetemesen veszített jelentőségéből. Célszerűbbnek vélték, ha látványosan engednek, ugyanakkor a Volksbund-agitáció csökkentésére, megfékezésére törekednek.
A Deutsche Jugend alapszabályait 1942. április 1-én Hóman Bálint kultuszminiszter hagyta jóvá, annak kifejezéséül, hogy magyar részről a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó ifjúsági egyesületnek tekintik.7 Az a körülmény, hogy az alapszabályokat a belügyminiszter helyett a kultuszminiszter hagyta jóvá, lefokozta a DJ jelentőségét. A mintául vett Hitlerjugend az NSDAP mellé rendelt szervezet (Nebenorganisation der NSDAP), a DJ pedig ennek megfelelően a magyarországi német népcsoport élcsapatának, a Volksbundnak hasonló szervezete. Ahogy a Hitlerjugend az egész német birodalmi ifjúságot felölelte, e széles ifjúsági tömegbázisból termelve ki az NSDAP káderutánpótlását, úgy a Volksbund is a mintegy 200 000 főt kitevő népi-német ifjúságot a DJ-be akarta tömöríteni. A csak módosított formában jóváhagyott alapszabály azonban kizárólag a Volksbund-tag szülők gyermekeit engedte beszervezni.8
A DJ engedélyezésének még így is nagy jelentősége volt: az SS lényeges segítséget kapott a magyarországi népi-német ifjúság megnyeréséhez, amelyet Himmler már 1941 novemberében előbbre valónak tartott, mint a népcsoport helyzetének általános rendezését. Aligha volt véletlen, hogy a magyar kormánnyal elfogadtatni kívánt új népcsoportegyezmény tervezete a DJ engedélyezését követően, 1942. április 8-án került véglegesen a Külügyi Hivatal irattárába.9 Ugyanezen a napon a Volksbund anélkül, hogy a magyar kormány hozzájárulását kérte volna, egyszerűen életbe léptette Wirtschaftlicher Kriegdienst der Heimat (WKH) elnevezéssel a magyarországi népi-németek munkaszolgálatát,10 melynek mintájául a romániai német népcsoport Grosseinsatz der Heimatfront elnevezésű hasonló intézménye szolgált.11 Ez is bizonyította, hogy nincs már szükség új népcsoportszerződésre. A kormány hallgatólagosan tudomásul vette a lehetőség szerint nem volksbundista németekre is kiterjesztett munkaszolgálati kötelezettséget, mert a honvédséghez bevonult németek földjének megművelését, gazdaságának ellátását is tervbe vették.12 A kormány ezzel akaratlanul is elősegítette, hogy a hazai németség mezőgazdasági termelőmunkáját elkülönítsék, az volksbundista irányítás alá kerüljön, és közvetlenül a német birodalom érdekeit szolgálja. „Mire van szüksége a birodalomnak?” – ez volt a fő szempontja a Volksbund Országos Paraszthivatala földművelési propagandájának. Fritz Metzger országos parasztvezető (Landesbauernführer) állt a WKH élén, aki e munkaszolgálat apparátusát rövidesen 39 körzet összesen 600 helységében építette ki.13 Az Országos Paraszthivatal a magyar Földművelésügyi Minisztériumtól függetlenül irányította a német településterületeket. Hetilapjának, a 70 000 példányos Die Landpostnak. Merkblatt című melléklapja lett a WKH közlönye. Részletesen előírták, hogy mit, hogyan és mennyit termeljenek, a német birodalom szükségleteinek megfelelően. A munkaszolgálatban részt vevők munkakönyvet kaptak, amelyben egyéni munkavégzésüket feljegyezték. Kimagasló teljesítményekért kitüntető jelvényeket, okleveleket osztogattak.14
A félretett új népcsoportegyezmény precízen formulázott pontjai helyett „a közös harc íratlan törvényei” kezdték alakítani a német népcsoport helyzetét. Habár a kialakult gyakorlat nem felelt meg a népcsoportjog követelményeinek oly átfogó módon és azzal a „tökéletességgel”, ahogyan az új egyezménytervezet megalkotói remélték, mégis sokban megközelítette az elérni kívánt célt. A tervezetben például többek közt az a felfogás jutott kifejeződésre, hogy a népi-német ifjúság katonai előképzésének határozottan külön kell válnia a leventeszervezetben folyó magyar katonai előképzéstől. Ezt a magyar kormány elvileg elutasította; de a magyar ifjúság honvédelmi nevelésének országos vezetője, Béldy Alajos altábornagy, április 21-én megállapodást kötött Mathias Huberrel, a DJ országos vezetőjével, a leventeszervezet és a DJ „baráti együttműködéséről”. A megállapodást Béldy közvetlen munkatársának, Schenker Zoltán ezredesnek Huberrel közösen a dél-dunántúli és bácskai németlakta területek leventéinél és jungkameradjainál tett látogatása előzte meg, melynek során a német-magyar fegyverbarátság jegyében kialakítandó együttműködésre szólítottak, példaképül állítva a fronton együtt harcoló magyar és német katonák bajtársiasságát.15 A Béldy-Huber-féle megállapodás szerint a DJ-tagok nem mentesülnek ugyan a leventekötelezettség alól, azonban a DJ önálló leventeegységeket alkot, amelybe más nemzetiségűek nem tartozhatnak. A Volksbund illetékes területvezetője a népi-németek közül jelöli ki a leventeparancsnokokat, oktatókat, akiket előbb leventeoktatói tanfolyamra küldenek. Minthogy a magyar ifjúsági szervezetben – a némettől eltérően – nagy szerepet juttattak a valláserkölcsi nevelésnek, a súrlódások elkerülése végett az egyezmény kimondta: a német leventeegységeket nem lehet kötelezni arra, hogy zárt rendben vonuljanak misére a templomba.16
Huber hangsúlyozta, hogy a szervezet kifejezetten nemzetiszocialista nevelésben kívánja részesíteni az ifjúságot. A testnevelés, világnézeti képzés és a tantárgyi oktatás hármas egységén alapuló nevelési rendszerben megkülönböztetett figyelmet szentelnek a népi-német vezetők utánpótlása biztosításának. A kiválasztott legjobbak nemzetiszocialista nevelőintézetekben (kollégiumokban) együtt laknak. Jelenleg nyolc ilyen intézet van fiúk és kettő leányok részére; összesen 700 fiatalt nevelnek ezekben nemzetiszocialista vezetőkké. Tervbe vették további hasonló intézmények felállítását.17
Az alapszabályok jóváhagyása egyrészt legalizálta a már eddig is számottevő eredményeket elért ifjúsági szervezkedést, másrészt nagyszabású tagtoborzást tett lehetővé. Huber az 1942. első negyedévi ifjúsági munkáról írt jelentésében beszámol arról, hogy bár az SS-toborzóakció folytán az ifjúsági szervezet elvesztette szinte összes alsóbb vezetőjét – s ezek utánpótlása sürgős feladat Budapesten és más városokban (Sopron, Pécs) és a nagy iparvidékeken sikerült megvetni lábukat, és felvenniük a harcot a szociáldemokrácia és a kommunizmus ellen. A Volksbund németségen belüli ellensége, a Fekete Front (Schwarze Front) eredménytelenül próbálta megbontani az ifjúsági szervezet sorait is. Az ideológiai nevelés céljaira részben maguk bocsátottak ki havonta úgynevezett oktatóleveleket (Schulungsbrief), részben a német birodalomból kapott nemzetiszocialista brosúrákat (Nationalsozialistische Aufklärungsschriften) használták fel. Az ifjúsági szervezet összejövetelein mindenütt ünnepélyesen megemlékeztek Horst Wessel, Herbert Norkus nemzetiszocialista „mártírokról”; megünnepelték a nemzetiszocializmus hatalomra jutásának napját; megtartották a német katonahősök emléknapját.18 Az ifjúsági szervezet az 1939 eleje óta megjelenő Jungkamerad című lapjáról megállapították, hogy „nevelési módszerei már nem korszerűek”, s különben is főleg a parasztifjúsághoz szólt. Hamarosan felváltotta a DJ új lapja, a „Jugend Voran!”19 A DJ-n belüli különböző korosztályok részére „szolgálati könyveket” jelentettek meg (pl. „Dienstbuch des Jungvolkes der DJ in Ungarn”), a megkövetelt próbák anyagával.20 Kéthónapos tagtoborzási kampányt indítottak, melyet átmeneti felvételi zárlat követett: olcsó fogásként azt híresztelve, hogy a kampány teljes sikerrel járt, s már a felhígulás veszélye fenyeget.21
Míg a németek elkülönülését a katonai előképzés területén a Béldy-Huber megállapodás előmozdította, elutasították a Volksbundnak azt a követelését, hogy a honvédelmi miniszter engedélyezze, hogy „tényleges honvédegyének továbbra is tagjai lehessenek a Volksbundnak”, illetve oda „minden akadály és következmények nélkül beléphessenek”. Ezt a honvédség egységére veszélyes követelést már csak azért sem teljesítették, mert április 11-én megkezdték a 2. magyar hadsereg kiszállítását a frontra.22
A magyar kormány a szovjetellenes háborúban való fokozottabb részvételére való tekintettel elvárta az ország belső nyugalmát zavaró volksbundista agitáció megfékezését, ezért nagy visszatetszéssel fogadta a Hitler születésnapjának megünneplésével kapcsolatos demonstrációkat. A volksbundisták április 20-án horogkeresztes zászlókat tűztek ki házaikra, főleg a Bácskában, de az ország más részein is. Így például a Baranya megyei Palotabozsok község 23 ház kivételével teljes horogkeresztes zászlódíszben „pompázott”.23 A Kállay-kormány erélyesen követelte a 8383/1941. BM VII. Res. sz. rendelet betartását, mely szerint horogkeresztes zászlót csak Magyarországon élő birodalmi német állampolgárok tűzhetnek ki meghatározott napokon.24 Basch kénytelen volt hatálytalanítani egy korábbi rendelkezését, mely szerint a Volksbund minden helyi csoportja köteles volt beszerezni egy magyar, egy volksbundista és egy horogkeresztes zászlót.25
Basch a zászlóügy miatt rendkívül kínos helyzetbe került. Az erdélyi és a délvidéki visszacsatolt területek náci németségének képviselői ingadozó jelleműnek, opportunistának tartották a népcsoportvezetőt, akit a magyar kormány könnyen tud befolyásolni. Most kiadott rendelkezése ezt látszott igazolni. A VoMi-n keresztül érkező birodalmi direktíváktól eltérően úgy vélekedtek, hogy most már nem óvatos taktikázásra, hanem a német követelések radikális kiharcolására van szükség, mégpedig a nemzetiszocializmus kihangsúlyozásával. A magyar kormány felismerve a helyzetet, bizonyos mértékben módosította a népcsoportvezetőhöz való viszonyát, mivel „a bácskaiak erősbödő befolyása a magyarság szempontjából sem közömbös … A bácskai radikális irányzat felülkerekedése beláthatatlan következményeket vonhat maga után.”26
Hitler születésnapján – valószínűleg központi utasításra – a volksbundisták gyermekei tüntetően nem mentek iskolába. A miniszterelnökség figyelmeztette Bascht, aki ígéretet is tett az ilyen, szerinte „egyéni akciók”, jövőbeni meggátlására.27 Hitler ez évi születésnapja még egy szempontból nevezetes: ehhez kapcsolta a Volksbund a magyar helységek német névvel való elnevezésére irányuló törekvését. Így lett például a Baranya megyei Palotabozsok „Stolzenau”, a Veszprém megyei Lókút „Rossbrunn”, a Pest megyei Szigetújfalu „Inselneudorf”, Pesthidegkút „Kalterbrunn”, a délvidéki visszacsatolt területen Dunacséb „Bleyersdorf”, Pélmonostor „Möldersdorf”.28 Természetesen gyakorlatilag csupán a népcsoport „magánhasználatára” szolgáltak ezek a helységnevek, amelyeket a Volksbund-iskolák céljaira tervezett térképen már így akartak feltüntetni, de az a körülmény, hogy ezúttal nem egyszerűen a német lakosságnál történetileg meghonosodott német elnevezések (Ödenburg, Raab, Steinamanger stb.) használatáról, hanem mesterséges elnevezések önkényes bevezetéséről volt szó, magyar részről érthető megrökönyödést keltett. A Volksbund és sajtója kizárólag a német helységneveket kívánta használni. Ha kérdőre vonták őket, hogy egyik-másik elnevezés minek felel meg, vagy kitértek e „provokáció” elől, vagy kijelentették, hogy ők más elnevezést, mint a németet, nem ismernek. „Hogyan lehet az, hogy Magyarországon élnek, és nem tudják az itteni városok magyar neveit?” Erre a kérdésre a Deutsche Zeitung kiadóhivatalában a következő jellemző választ adták: „Nem nekünk kell tanulni, hanem maga tanulja meg a német városneveket, ha ebben az országban akar élni!”29
Május 3-án befejeződött ugyan a magukat már törvény felett állóknak érző, s így féktelenül garázdálkodó SS-önkéntesek elszállítása, de a feszültség és nyugtalanság alig enyhült. A magyarok indokolt ellenszenve az SS-önkéntesekkel szemben, azok családtagjaira is kiterjedt, akik a magyar jogfelfogás és joggyakorlat szerint maguk is elveszítették állampolgárságukat, s érezhették ennek következményeit. Helyzetük tisztázására német részről felmerült az a gondolat, hogy ezentúl német birodalmi állampolgároknak tekintsék őket, s az NSDAP AO magyarországi csoportja szervezetéhez tartozzanak, annak védelmét élvezzék. Basch azonban ellenezte ezt, arra hivatkozva, hogy az SS-önkéntesek bíznak hazatérésük lehetőségében, s Himmler úgy döntött, hogy a családtagok továbbra is a Volksbund irányítása alá tartozó népi-németekként kezelendők.30 Az SS-önkéntesek családtagjait érzékenyen érintette az a körülmény, hogy a Volksbund toborzópropagandája során megígért magas összegű segélyek folyósítása helyett csak jóval szerényebb mértékű támogatásra kerülhetett sor, mert a magyar kormány csupán évi 5 millió pengő átutalását engedélyezte e célra a német birodalomból.31
Előzékenyebb volt a Kállay-kormány az angol bombatámadásoktól sújtott északnyugat-németországi területekről Magyarországra küldött évi tízezer, 10-14 éves korú gyermek elhelyezése tekintetében. Ellátásukra havi kétmillió pengő értékű márkát utalhatott át a Reichsbankból a Magyar Nemzeti Bankba a „Reichsdeutsche Kinderlandverschickung” elnevezésű intézmény. Ez nem fedezte ugyan teljesen a költségeket, de a kormány úgy vélte, hogy ezeknek „a német hatóságokra illetőleg szervekre való áthárítását a magyar tisztviselői kar s általában a magyar állam tekintélye, de meg az a baráti, sőt szövetségi kapcsolat sem engedheti meg, mely Magyarország és a német birodalom között fennáll”.32 Május 7-én Budapesten Jagow és Béldy ünnepélyesen fogadták a többnyire hajón érkező gyermekek első csoportját. „Felejthetetlen népközösségi élmény volt” – írta a Volksbund sajtója.33 A magyar kormány nem tudta valóra váltani korábbi elképzeléseit, melyek szerint az érkezőket a hazai német lakosságtól lehetőleg elszigetelten, táborokban helyezi el, s legfeljebb az erdélyi szász községekbe telepít be közülük, mégpedig a Volksbund teljes kikapcsolásával.34 Az állam mindössze kétezer gyermeket tudott ily módon elhelyezni; nyolcezer a Volksbund által kijelölt – főleg dél-dunántúli és bácskai – népi-német, főleg szegénysorsú nevelőszülőkhöz került,35 akiknek bizonyos összeget kiutaltak. Később a Volksbund – népi-német öntudatosságukra hivatkozva – lemondatta őket e díjazás igénybevételéről. A gyermekek az elhelyezés során nem szóródtak szét; helységenként kb. 100 fős csoportjaik36 részére tantermeket biztosítottak az iskolákban, hogy tanulmányaikat itt-tartózkodásuk alatt zavartalanul folytathassák.37 A velük érkezett nevelők és HJ, illetve BDM (Bund Deutscher Mädel – német leányszervezet) vezetők bekapcsolódtak a Deutsche Jugend munkájába, és segítették az ifjúság nemzetiszocialista szellemmel való fertőzését.
A belügyminiszter felhívta ugyan a figyelmet erre a veszélyre,38 de a jelentett „visszás jelenségekkel” szemben nem mutatkozott kellő erély.39 A növekvő panaszok ellenére a magyar kormány a következő évekre is biztosította a tízezres keretet. A birodalmi német gyermekek befogadása „jó pont” volt a németországi bemutatkozó látogatásra készülő Kállay számára, s továbbra is eszköznek tekintették a német kormány „jóindulata” biztosításához. Basch német birodalmi kitüntetést (Ehrenzeichen für deutsche Volkspflege) kapott az elhelyezési akció sikeres megszervezéséért;40 az akcióról film is készült, amely bemutatta a birodalmi német gyermekeknek és a magyarországi népi-német családoknak „a vér és a világnézet közösségében való egymásra találását”.41
A „Reichsdeutsche Kinderlandverschickung” intézménye kezdettől fogva mintája volt a hazai népi-német gyermekek vidékre küldését szolgáló Volksbund-akciónak (Kinderlandverschickung). Ennek azonban sajátos vonásai is voltak: egyrészt növelni kívánták a Volksbund vonzóerejét azáltal, hogy minden nyáron ingyenes üdülést biztosított számos német szegény gyereknek,42 másrészt ez az akció egyúttal határozott visszanémetesítő célzattal folyt: elmagyarosodó német családok németül már alig vagy egyáltalán nem tudó gyermekeit küldték nyaralni tisztán német lakosságú falvakban élő családokhoz.43 Például Balatonfüredről 24 olyan német származású gyermeket vittek a Bácskába, akik nem is tudtak németül, és a Balaton mellett bizonyára jobban nyaralhattak volna.44
A volksbundista agitáció nemcsak a magyarok, hanem a magyar érzelmű németek körében is visszatetszést keltett, s Pécsett és környékén összecsapásokhoz is vezetett. A pécsi Volksbund-gimnázium növendékei Baranya megye német falvaiban agitáltak. Mecsekszabolcsi szereplésüket május 10-én – Heinrich Zillich erdélyi szász író szavai szerint – „magyar soviniszta süvölvények” kődobálással tették lehetetlenné. A csendőrök nem nyújtottak védelmet a volksbundista pécsi diákoknak, sőt helybeli volksbundistákat is bántalmaztak. Zillich, ez idő szerint a német véderő-főparancsnokság (OKW) tisztje, aki Flórian Krämer területvezető kíséretében jelent meg a csúfos véget ért mecsekszabolcsi volksbundista rendezvényen, jelentette az esetet Baschnak. A népcsoportvezető telefonon felhívta a belügyi államtitkárt, s közölte vele: „pechje van, mert jelen volt egy német író, az OKW tisztje, s az majd nyilvánosságra hozza az ügyet”. Zillich 12-én Jagow követtel teázott, aki „fájdalmas gúnnyal említette, hogy ezúttal sikerült neki svábok megveréséért két csendőrt börtönbe juttatni, jóllehet Hitler utasítására ujját sem mozdíthatja a népi-németekért”.45 A Mecsekszabolcson történteket a pécsi Volksbund-gimnázium elleni heves tüntetések követték, melyek során magyar és magyar érzelmű német diákok annak igazgatóját, Sepp Tepfenhardtot is elpáholták. Zillich, aki ennek is szemtanúja volt, elmondta az esetet Baldur von Schirachnak, aki viszont Hitler tudomására hozta.46 Jagow 23-án az ügyben feljegyzést adott át Ghyczy Jenőnek, a külügyminiszter állandó helyettesének, és kérte, utasítsák a pécsi illetve a baranyai biztonsági szerveket, kísérjék különös figyelemmel az ilyen jelenségeket, és szükség esetén idejében lépjenek közbe, hogy efféle incidensek ne forduljanak elő. A magyar Külügyminisztérium 26-i válaszában közölte, nem mulasztotta el felhívni az illetékes hatóságok figyelmét.47
A Baranyában és Tolnában uralkodó helyzetről, a volksbundisták magatartásáról jellemző képet fest Virág Ferenc pécsi püspök, a miniszterelnökhöz intézett május 29-i beadványában: „papjaim … lelkipásztori kötelességeiket az említett egyesület helyi szervezetei miatt nem teljesíthetik … Horogkeresztes zászlók alatt felvonulva lefoglalják a katolikus olvasókörök vagyonát. Tanítókat, plébánosokat brutális módon sértegetnek, bántalmaznak. Mise alatt horogkeresztes zászlókkal hadonásznak, hangoskodnak, verekedéseket provokálnak.”48
A Volksbund propagandájában még fokozódott a zsidóellenes uszítás Hitler április 26-i, a birodalmi gyűlésben elmondott beszédének hatására, amelyben arról szólt, hogy a „parazita zsidóságot” Európa valamennyi országából ki kell irtani. Basch május 17-én egyik vidéken tartott beszédében a népi-német szövetkezetek kiépítésének ügyét összekapcsolta a közvetítő kereskedelemben szerepet játszó zsidóság elleni éles támadással. „Javasolta, hogy ezeket a zsidókat vigyék a harctérre” – majd kijelentette: „ők megmutatják a birodalomnak, hogy száz százalékban megoldják a zsidókérdést, és a magyarországi németség pénzét nem zsidó fogja zsebre tenni, s a német verejtékből nem a zsidóság fog hízni”.49 Különösen vad gyűlöletet váltott ki a volksbundistákból, ha a zsidók leleplezték a Volksbund üzelmeit és a németek folytonos győzelmét harsogó propagandáját. Flórian Krämer a Tolna megyei Miklósi községben május 31-én így oktatta hallgatóságát: „Ha tehát egy zsidó bármilyen hírt terjeszt, mindenkinek kötelessége úgy megütni, hogy a falhoz ragadjon.”50
Luther helyettes államtitkár 1942. június 3-i feljegyzésében tájékoztatta Ribbentrop külügyminisztert a magyarországi német népcsoporttal kapcsolatos problémákról. A német településterületeken uralkodó feszült helyzetért elsősorban a magyarokat okolta, hozzátéve: „a jelenlegi miniszterelnök sem hagyta abba a kísérletet, hogy a jónak nem nevezhető magyar-német viszonyért a felelősséget kizárólag a német népcsoportnak tulajdonítsa”. Mégis alapvetően pozitívnak értékelte a kormány magatartását az SS-toborzással, valamint a Deutsche Jugend és a Deutsche Volkshilfe tevékenységével kapcsolatban. Reméli, jegyezte meg, a magyar kormány belátja, hogy Basch a Magyarországhoz került németeket pozitív együttműködésre nyeri meg a magyar államéletben. A kormánynak számot kell vetnie azzal, hogy „a mai Magyarország határai között él az egész délkelet-európai németség fele, azaz kereken 1 300 000 német”, hogy „a nemzetiszocializmus az egész németség feltartóztathatatlan szellemi megújulását jelenti. Ez Magyarországon is politikai realitássá vált.”51
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!