(Idézet: A felszabadított Budapest tizenöt éve)

A főváros gazdasági, kulturális életének, a lakosság ellátásának áttekintése a felszabadulástól napjainkig

Az első hároméves terv időszaka

(1947—1949)

A felszabadult ország fővárosának új szerepköre

A felszabadulás utáni évek hősies munkája, a nélkülözések közepette végzett helyreállítás, a gazdasági tevékenység első eredményei nyomán lényegesen javultak Budapest lakosságának életkörülményei.

Az infláció megpróbáltatásai végetértek, az államháztartás egyensúlya helyreállt, egyes gazdasági ágak eredményei megközelítették már a háború előtti színvonalat. Ebben a fejlődési periódusban, a gazdasági és társadalmi újjáépítés egyre nagyobb lendületű előrehaladásában, a jövő feladatait már határozottabban kellett körvonalazni. Dönteni kellett arról, milyen úton haladjon tovább az ország. Máról holnapra jelöljük-e meg továbbra is a soronkövetkező tennivalókat, vagy hosszabb időszak feladatait tartalmazó programot dolgozzunk ki.

A Magyar Kommunista Párt 1946. szeptemberi kongresszusa rendkívül határozottan foglalt állást ezekben a kérdésekben. Követelte a tervgazdálkodás bevezetését és ennek elengedhetetlen feltételét: a termelés állami irányítását, illetőleg az államosítási program maradéktalan végrehajtását. A párt nemcsak követelte, hanem gyakorlatilag ki is dolgozta a 3 éves államgazdasági terv fő célkitűzéseit. A terv az újjáépítés teljes befejezését, gazdasági vonatkozásban a háború előtti színvonal elérését, a gazdasági ágazatok közül elsősorban az ipar fejlesztését, a dolgozók életszínvonalának javítását tűzte napirendre. E feladatok valóraváltása, a meglevő gazdasági kapacitások legésszerűbb kihasználását, illetőleg a leggyorsabban megtérülő ráfordításokkal való bővítését tette szükségessé. Ezt a követelményt szabta az anyagi eszközök korlátozott volta is.

Ezzel összefüggésben jelentkezik a főváros különleges szerepe a tervidőszak előirányzatainak teljesítésében. Budapest ugyanis iparának súlya révén a teljes újjáépítésért folytatott harc első vonalába került. De a társadalmi átalakulás más — politikai és kulturális — területein is az előre lendítő erők kibontakoztatásának fő színterévé vált.

A háború előtti Budapestet — a történelmi hagyományoktól ezúttal eltekintve — olcsó munkaerő bázisára, felvevő piacára számító tőkés iparosítás és az ehhez kapcsolódó közlekedés-fejlesztés profitérdekei, a félgyarmati függésre épített külkereskedelmi kapcsolatok iránya, a nemzetiségeket elnyomó nacionalista belpolitika, a reakciós uralkodó osztályok fényűzésének kielégítése emelte gazdaságilag és politikailag magasan az elmaradt vidék fölé.

A felszabadult országban a főváros előnyös helyzete más vonatkozásokban domborodott ki. Az újjáépítés gazdasági megalapozását szolgáló iparfejlesztésnek elsősorban Budapesten volt reális lehetősége. Figyelembe kellett venni ugyanis, hogy a fővárosban települt ipar az országos ipari kapacitás több mint felét képviselte, és különösen azokban az iparágakban volt túlsúlya (gépgyártás, villamosgépipar, műszeripar, vegyipar), melyek az arányos gazdaságfejlesztés szempontjából legfontosabbak. Emellett a lakosság iparcikkekre vonatkozó keresletét közvetlenül kielégítő könnyűipara is első helyen állott.

A 3 éves tervben tehát — az objektív adottságokat szem előtt tartva — mindenekelőtt a budapesti ipar termelésének növelése képezte a fejlesztési elgondolások gerincét. Ez — miután számolni kellett a munkaerő tömörülésével is — más ágazatok fejlődésének arányait is megjelölte, nevezetesen a megnövekedő lakosság ellátására hivatott kereskedelmi hálózat, közművek, helyi közlekedés fokozott ütemű újjáépítését, szervezését, bővítését, nem feledkezve meg a kulturális szolgáltatások iránti igények növekedéséről sem.

Az ipar túlsúlya természetesen azt jelentette, hogy a munkásosztály legnagyobb számú, legszervezettebb, legütőképesebb része is a fővárosban dolgozott. Ez pedig — a megvívandó politikai küzdelmek sikere érdekében is — további erősítését és életkörülményeinek fokozott javítását tette szükségessé.

A felsoroltak mellett Budapest új szerepköre érvényesült az átalakítandó államigazgatás kádereinek képzésében. Személyi feltételeit és hagyományos befolyását tekintve, a kulturális élet lényegbevágó átalakítását célzó első intézkedések területe is volt.

Az újjáépítés gazdasági eredményei

A 3 éves terv célkitűzéseinek megvalósítása a gazdasági erők összefogását, központi irányítását követelte meg. Az 1947-es választások eredménye azt mutatta, hogy a Magyar Kommunista Párt már megnyerte az ország ipari munkásainak többségét és a parasztság jelentős részét. Kezdtek megérni a proletárdiktatúra előfeltételei. A pártnak a kormányban elfoglalt vezető szerepe, majd 1948-ban a munkásegység megteremtése lehetővé tette, hogy a gazdasági fejlődés is meggyorsuljon.

Az 1947-ben történt nagy politikai változások hatására 1948 tavaszán már sor került a 100, majd decemberében a 10 munkásnál többet foglalkoztató üzemek köztulajdonba vételére. A párt tehát az állami ipar megteremtésénél, a tőke elleni általános támadásnál az ésszerű fokozatosság elvét követte. Az államosítások gyakorlatilag azt jelentették, hogy a munkásosztály birtokba vette a legfontosabb termelőeszközöket, a gyárak vezetésének élére munkásigazgatók kerültek. Ez, a tulajdonviszonyokban bekövetkezett forradalmi változás a nagyszabású gazdasági program egyik legfontosabb feltételét teremtette meg. Lehetőség nyílt az üzemek közötti kapcsolatok, az üzemeken belüli termelőmunka ésszerűbbé, gazdaságosabbá tételére.

Az állami irányítás alá került kisipari jellegű építőiparból megfelelő technikai színvonalon, nagyvállalatokból álló szervezetet kellett létrehozni. Szükségessé tette ezt az is, hogy a tervben szereplő beruházások, felújítások mintegy 45 %-át építési munka alkotta.

A 3 éves terv célkitűzése az iparban — mint már említettük — a háború előtti színvonal elérése, illetve azokban az iparágakban, ahol erre lehetőség mutatkozott, túlszárnyalása volt. A kulcshelyzetben levő vállalatoknál számottevő kapacitásbővítésekre került sor. Például a Csepeli Erőmű fejlesztésére 32 millió forintot irányoztak elő. A Ganz Villamossági Gyár talpraállítása egyben a magyar villamosipar újjáépítésének és továbbfejlesztésének kezdetét is jelentette. A Ganz Hajógyár bővítésére a 3 éves tervben 16 millió forintot fordítottak, elsősorban a hajóépítő munkahelyek számának növelésére. A Weiss Manfréd Csőgyár újjáépítésére 8 millió forintot terveztek, amely a helyreállításon túl már a kapacitást kétszeresre növelte.

A tervgazdálkodás eredményessége világosan bebizonyosodott az ipari termelés folyamatos felfutásában. A munkások száma már az első tervévben elérte, sőt 1949-ben 207 ezerre emelkedve, 12 %-kal meghaladta a háború előttit. A reális célokat kitűző gazdasági irányítás, a munkásosztály kibontakozó alkotóereje nyomán a budapesti ipar nemcsak teljesítette az előirányzatokat, hanem jelentősen túl is szárnyalta, és elősegítette a 3 éves terv határidő előtti teljesítését.

1948-ban az iparvállalatok általában elérték az 1938. évi termelés volumenét, sőt több fontos termék gyártásában már felülmúlták azt. Ebben az évben motorkerékpárból 126 %-kal, traktorból 165 %-kal, rádióműsorvevőből 20 %-kal termeltek többet, mint 1938-ban.

1949-ben a fővárosi ipar termelése kb. 25 %-kal emelkedett a háború előtti színvonal fölé. Teherautóból és autóbuszból 80%-kal többet gyártott, mint a háború előtt. A hajógyártás több mint háromszorosan, a motorkerékpár gyártás mintegy kétszeresen, a kerékpár termelés közel háromszorosan múlta felül a háború előtti termelést.

A mezőgazdaság fejlődésében 1948 jelentette a fordulópontot. Ebben az évben alakult meg a Soroksári Állami Gazdaság, majd hamarosan a Budapesti Állami Gazdaság is. Ekkor szerveződtek az első termelőszövetkezetek a földművesszövetkezetek keretében működő földbérlőcsoportokból, az elsők között a rákoscsabai „Micsurin”, a rákoskeresztúri „Dózsa”, és a soroksári „Vörös Október”. A kezdeti időkben alakult termelőszövetkezetek gazdasági eredményei — az indulási nehézségek miatt — még sok kívánnivalót hagytak maguk után, de annál nagyobb volt politikai jelentőségük. Megmutatták, hogy ott is lehet szövetkezeteket szervezni, ahol a területek elaprózódtak, és az ipar elszívó hatása is nagy.

A budapesti mezőgazdaság a 3 éves terv időszakában még csak a nagy társadalmi átalakulás kezdeti lépéseit tette meg. Mindenesetre további fejlődésének rugói és feltételei — az úttörő munkára vállalkozó első szövetkezetek megjelenésével és az ipar nagy eredményeivel — már megteremtődtek.

A lakosság életkörülményei a tervgazdálkodás első éveiben

A gazdasági újjáépítés előrehaladása a 3 éves terv fő célkitűzésének valóraváltását jelentette, ami a lakosság egyre javuló életkörülményeiben jutott kifejezésre. Az élelmiszerellátás a stabilizáció után rohamosan javult, a fogyasztók rendelkezésére álló iparcikkek mennyisége és választéka azonban még nem elégítette ki az igényeket.

A forgalomba kerülő fogyasztási cikkek mennyiségének növelése és minőségének javítása mellett, illetőleg ennek érdekében, egyik legfontosabb követelmény volt a szocialista kereskedelem kialakítása, a magánkereskedelem visszaszorítása: a társadalmi átalakulás kiterjesztése a kereskedelem területére is.

A szocialista kereskedelem kialakításában az első és a legfontosabb feladat az állami nagykereskedelem létrehozása volt. Ez a folyamat az első államosításokkal 1947-ben vette kezdetét a nagykereskedők vállalatainak kisajátításával, és az ipari üzemek kereskedelmi osztályaiból, lerakataiból szakmai nagykereskedelmi vállalatok létrehozásával. Így jött létre 1948-ban a FÜSZÉRT, az Élelmiszerkereskedelmi Központ, 1949-ben a Pamut-Selyem Kereskedelmi, a Gyapjúszövet Kereskedelmi és más nemzeti vállalatok. Ezek a vállalatok tevékenységükkel és jobb áruellátásukkal 1949 végéig kiszorították a nagykereskedelemből a magántőkéseket. Az állami élelmiszer kiskereskedelmi szervezet létrehozása hasonlóan történt.

1948 májusában az akkor létrehozott Községi Élelmezési Rt. (KÖZÉRT) 358 bolttal rendelkezett, majd 1949 végéig a saját alapítású és a magánkereskedőktől átvett boltokkal háromszorosára növelte boltjainak számát.

Az állami kereskedelmi szervezet fokozatos kiépítésével egyidejűleg, különböző korlátozó intézkedéseket léptettek életbe az időszakos áruellátási nehézségeket kihasználni igyekvő tőkés kereskedőkkel szemben. A forint vásárlóerejét a spekuláció már nem tudta meggyengíteni. 1947 tavaszán 20 dkg-ról 40 dkg-ra emelték a liszt fejadagot, és megszüntették a só és burgonya jegyes elosztását. Az üzemi étkezési helyek számának növelésével lehetővé vált, hogy 1947-ben naponta egy alkalommal átlagosan mintegy 60 ezer dolgozó munkahelyén étkezhessék.

1948-ban és 1949-ben az élelmiszerellátás tovább javult, a magasabb tápértékű, kalóriadús élelmiszerek felhozatala növekedett. Az egészséges fejlődést leginkább a tej- és a húsfelhozatal gyors növekedése mutatja, bár kétségtelen, hogy a húsfogyasztás összetételében a hagyományosan nagymértékben fogyasztott sertéshús alacsonyabb arányt képviselt a háború előttinél.

A reprezentatív jellegű háztartásstatisztikai adatgyűjtések eredményei szerint az egy főre jutó fogyasztás a fontosabb élelmiszerekből már megközelítette az 1938-as színvonalat, egyesekből túl is haladta azt.

Egy főre jutó átlagos élelmiszerfogyasztás a fontosabb élelmiszerekből

A lakosság élelmezési problémáit tehát a 3 éves tervben lényegében sikerült megoldani. Az iparcikkellátásban azonban még nem következett be hasonló mértékű javulás. Bár az ipar egyre tervszerűbben, jobb minőségben állította elő termékeit, a forgalomba került iparcikkek mennyisége és választéka még nem felelt meg az igények növekedésének. A ruházati áruvásárlási-könyv bevezetése az ellátás rendellenességeit bizonyos mértékig enyhítette, de természetesen csak szükségmegoldás volt. A vegyesiparcikk szakma sem tudott még a keresletnek megfelelő árualapot biztosítani, de a termelés növekedése lehetővé tette, hogy bizonyos árukat (pl. 1947-ben szappant, tűzifát; 1948-ban építőanyagokat) szabad forgalomba bocsássanak.

A 3 éves tervben — a korlátozott erőforrásokra való tekintettel — még nem lehetett a kapitalizmus örökségeként ránkmaradt és a háborús pusztítások által csak növekvő lakásnyomor felszámolására gondolni. De ebben az időszakban már a helyreállítások befejezése mellett, szerény keretek között ugyan, de új építkezések is történtek. Új lakásokat főként a munkáslakta kerületekben (Angyalföldön 360, Óbudán 164), valamint a peremvárosokban (Csepelen, Kispesten) építettek.

A közművesítés fejlesztése is a rosszul ellátott, vagy teljesen ellátatlan külső városrészek, a város határán fekvő községek felé irányult. Budapest keleti részének jobb vízellátását célozta a napi 15 ezer m³ vizet szolgáltató cinkotai víztermelő telep létesítése. Ezekben az években építették ki Soroksár, Budakeszi, Budaörs, Pesthidegkút, Cinkota, Rákospalota vízellátási rendszerét. Bekapcsolták a gázszolgáltatásba a XIII. kerületi OTI telepet, a Lehel utcai, újpesti és Szent László úti kislakásos épületeket.

A helyi közlekedés szállítóképességének növelését, hálózatának kiszélesítését elsősorban megkövetelte a munkások és alkalmazottak számának a gazdasági élet megélénkülésével együttjáró gyarapodása. A közlekedés- fejlesztés során, a dolgozók érdekeit szem előtt tartó közlekedéspolitikai irányelvek alapján fokozott gondot kellett fordítani a külső kerületekre és a peremvárosokra, valamint ezek egymás közötti kapcsolatának javítására.

Ezeket szem előtt tartva hosszabbították meg többek között 1947-ben az Erzsébet királyné úti villamosközlekedést a rákospalotai HÉV-ig, majd kiépítették a Vecséstől Pestimréig terjedő szárnyvonalat. Autóbuszjáratokat indítottak a belső városrészek és Újpest, Rákospalota, Pestlőrinc, Budakeszi, Budaörs között, valamint a főleg munkáslakta peremvárosok (pl. Csepel és Kispest) összekötésére.

Budapest növekvő közlekedési igényeiről tanúskodik, hogy villamoson 1949-ben csaknem kétszer annyi utast szállítottak, mint 1938-ban. A villamosjárműpark számottevő bővítésére azonban még nem került sor, bár szükségessége egyre nyilvánvalóbbá vált. Eredményként kell elismerni viszont, hogy a Szovjetuniótól kapott járművekkel 1949-ben megindították a — későbbi években egyre jobban kiszélesedő — trolibusz közlekedést; továbbá a háború előttinél jóval magasabb színvonalra fejlesztették az autóbusz forgalmat. Ezt a hazai — a budapesti Ikarus gyárban folyó — autóbuszgyártás eredményei tették lehetővé. 1949-ben már mintegy 400 autóbusz, az 1938. évinek csaknem kétszerese bonyolította le a forgalmat, és több mint másfélszer annyi utast szállított.

Javított a főváros közlekedési viszonyain, hogy 1947 augusztusában félszélességben megnyitották a Margit-hidat, amelyen 1948-tól — építésének befejezése után — már két villamosvágányon bonyolódott le az egyre növekvő forgalom Pest és Buda között. A közlekedés meggyorsítását, korszerűsítését és biztonságának növelését szolgálták a villamosvágányok főútvonalakon történt középrehelyezései, a vasúti keresztezéseknél végzett átépítések.

A 3 éves terv időszakában további előrehaladás történt a lakosság egészségügyi ellátását illetően is. Budapest egészségügyi hálózata a háború után eltelt két-három év alatt nagyrészt kiheverte az ostrom során elszenvedett érzékeny veszteségeket és a betegellátás színvonala 1947-ben már általában nem maradt el a háború előtti mögött. Egészségügyi szervezetünk azonban még magán viselte a kapitalista rendszer és az elmaradottság bélyegeit: a társadalombiztosítás szervezete nem volt elég széleskörű, nem volt egységes. A lakosság különböző rétegeiről más-más biztosító intézet gondoskodott és az ellátás színvonala intézetenként változott. A népesség jelentős része egyáltalán nem részesült biztosításban. Emellett a meglevő létesítmények befogadóképessége már a háború előtt sem bizonyult elégségesnek és nagyrészük elavult, korszerűtlen volt.

Az egészségügyi szervezet gyökeres átalakításának gazdasági és politikai előfeltételei 1948-ra lényegileg megvalósultak. Az első és alapvető jelentőségű intézkedés ekkor az egységes társadalombiztosítási rendszer megteremtése volt. Az OTI, a MABI, az OTBA és más intézetek összeolvasztása útján létrehozták az SZTK-t, majd megkezdődött a társadalombiztosításban részesülők körének fokozatos kiterjesztése és a szolgáltatások bővítése. Az egységes társadalombiztosítási rendszer alapján hozzáfoghattak a járóbetegellátás területi elv szerinti újjászervezéséhez: a rendelőintézetek és a körzeti orvosok a részükre kijelölt terület összes igényjogosult betegeit gyógyíthatták. Ezáltal lehetővé vált a rendelőintézetek kapacitásának, az orvosok munkaidejének jobb kihasználása és az ellátás színvonalának emelése, de mód nyílt a kórházi beutalások szervezettebb intézésére is.

A 3 éves terv keretében, a háborús károk helyreállítása mellett, új intézmények is létesültek. Így pl. 1949-ben megnyílt a korszerű, minden követelménynek megfelelő Fehérvári úti szakorvosi rendelőintézet. Az akkor még különálló Csepelen szintén új rendelőintézet létesült. A kórházak befogadóképessége is bővült: 1949 végén, a peremvárosokat is figyelembe véve, már 22 ezer kórházi ágy állt a lakosság rendelkezésére, 11%-kal több, mint 1940-ben.

Ebben az időszakban kezdődött meg a régi rendszer alatt elhanyagolt anya- és csecsemővédelmi hálózat nagyobb arányú fejlesztése is. A bölcsődei férőhelyek száma a háború előtti 500-ról 1950-ig 2 900-ra emelkedett.

A 3 éves terv idején a fővárosi lakosság egészségügyi ellátásának minden lényegesebb területén túlszárnyalták a háború előtti eredményeket és hozzákezdtek a szocialista egészségügy alapjainak lerakásához.

A kultúrpolitikai célkitűzések véghezvitelének legfontosabb szervezeti feltételei, a kulturális élet egységes irányításának megvalósításával, 1948-ban az iskolák és mozik, 1949-ben a színházak államosításával létrejöttek.

A 3 éves terv időszakában, mintegy 10 ezer tanuló oktatására alkalmas 141 iskolát állítottak helyre és megkezdődött a hálózat bővítése is, mert az új oktatási rendszer bevezetése a tanulók számának növekedését eredményezte. Az 1939—40-es tanévben az általános- és középiskolai rendszernek nagyjából megfelelő jellegű oktatási intézményekben — Nagy- Budapest mai területén — mintegy 174 ezer tanulót oktattak. Az 1949—1950-es tanévben az általános- és középiskolai tanulók száma ennél kb.4 %-kal volt több.

A főváros óvodáiba beiratott gyermekek száma a felszabadulás után eltelt 5 év alatt mintegy 10 %-kal növekedett. Az óvodák szerepe, oktatási és nevelési feladataik mellett, a dolgozó anyák helyzetének könnyítése tekintetében is megnőtt.

A néptömegek kulturális igényei nagymértékben növekedtek. Ezek kielégítésére a művelődésügyi intézmények fejlesztéséről, azok megfelelő színvonalú és tartalmú tevékenységéről kellett gondoskodni.

Az eddig elhanyagolt peremkerületekben is könyvtárakat létesítettek: 1949 végéig 6 új kerületi könyvtár nyílt meg. Az olvasóközönség összetételének megváltozására jellemző, hogy a beiratkozott olvasók közül — foglalkozásukat tekintve — csaknem 17 % volt munkás, az 1938. évi 9%-kal szemben. Az olvasók száma 27 %-kal növekedett 1938-hoz képest.

A színházak műsorpolitikájában az államosítás után lényegbevágó változás következett be. Ekkor már nem elsősorban az anyagi érdekeket tartották szem előtt; a kulturális életben is kibontakozó forradalom szellemének megfelelő darabok kerültek bemutatásra. A fokozódó érdeklődés jutott kifejezésre abban, hogy 1949-ben kb. másfélszer annyi előadást tartottak, mint 1938-ban. A 3 éves terv során több filmszínház épült újjá és 1948 végén, a későbbiekben fővároshoz csatolt helységeket is figyelembe véve, már 126 mozi működött, 13-mal több, mint 1945 végén. Megkezdődött a mozik elavult technikai berendezéseinek felújítása is.

A kultúra széleskörű terjesztésében a felszabadulást követő években nagy szerepet játszott a Fővárosi Népművelési Központ. 1947-ben mintegy 1 100 előadást, illetve tudományos kirándulást szervezett, 100 ezernél több résztvevővel.

*

Az újjáépítést célul tűző 3 éves terv sikere nyomán Budapest kiheverte a háborús pusztítás következményeit.

Iparának termelése 1948-ban elérte, a 3 éves terv végére jelentősen túlszárnyalta az 1938. évi színvonalat. A lakosság élelmiszerellátásának problémái megoldódtak, táplálkozási körülményei javultak. Az épületek, lakások helyreállítása túlnyomórészt befejeződött, a közművek és a helyi közlekedés zavartalanul működtek, és ezeket a lehetőségek határain belül továbbfejlesztették. Az egész lakosságra kiterjedően gondoskodás történt az egészségvédelemről, és megnyitották a kapukat a kulturális felemelkedés előtt.

Az újjáépítés sikerei, a gazdasági élet rendezése, az egyre fokozódó munkavállalási lehetőség kedvező hatással volt a népesség reprodukciójára is. Feltűnő mértékben növekedett a házasságkötések, élveszületések száma; örvendetesen csökkent a halálozási arány és a csecsemőhalandóság.

A 3 éves terv befejezésével természetesen még csak a kezdeti lépéseket tettük meg a gazdasági felemelkedés útján, a nép javát szolgáló új társadalmi rend felépítésében.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!