A dialektika

– Az emberré válás útja a szocializmus –

A dialektika jellemzői:

dialektika alapgondolata, hogy „a világot nem mint kész dolgok összességét, hanem mint folyamatok összességét kell felfogni!

Az egész természeti, történelmi és szellemi világot … folyamatnak, vagyis állandó mozgásban, változásban, átalakulásban és fejlődésben levőnek (kell tekinteni)!

materialista dialektika a természet, a társadalom és a megismerés, különösen a tudományos megismerés tanulmányozásának, kutatásának filozófiai módszere.

A dialektika alapvető törvényei: az ellentétek egységének és harcának törvénye, a mennyiségi változások átcsapása minőségi változásokba a tagadás tagadásának törvénye.

A fenti dialektikus törvényszerűségeket konkretizálják és egészítik ki a következő kategóriák: a lényeg és jelenség, a tartalom és forma, a véletlen és szükségszerűség, az ok és okozat, a lehetőség és valóság, az egyes, különös és általános ellentmondása és kölcsönhatása.

A dialektika lényege, magva az ellentétek egységének és harcának törvénye, mely minden fejlődés forrása, mozgató ereje! A dialektikát úgy határozhatjuk meg, mint az ellentétek egységéről szóló tanítást!

Néhány gondolat:

Az anyag jellegzetes tulajdonsága, hogy objektíve, az embertől függetlenül létezik (csak erre van tudományos bizonyíték), és a végtelenségben állandóan változásban, mozgásban van, általánosságban a viszonylag hosszabb ideig stabilabb, a káros hatásoknak ellenállóbb formák felé. Az instabil forma felbomlik. De ha megvannak a feltételei valamely formának a létrejöttére, az létre is jön, így fejlődhet, változhat az anyag egyre stabilabb formába, ami egyre inkább ellenáll a külső és belső, a formáját megváltoztatni képes hatásoknak. Ha a tűz létrejöttének megvannak a feltételei, akkor az égni fog! Ha elfogy a tűz valamelyik feltétele, akkor elalszik, bár ez csak egy egyszerű megállapítás, de ez igaz az élőlényekre, létrejöttjükre, fejlődésükre, pusztulásukra, az élővilág kialakulására, fejlődésére, az evolúcióra és a revolúcióra is. A tudomány eddig elért eredményei ezt igazolják.

Ha a revolúciónak, a társadalmi forradalomnak megvannak a feltételei, akkor a társadalmi fordulat, az ugrásszerű társadalmi formaváltozás bekövetkezik, de ehhez az evolúció, a termelőerők fejlődése vezet!

Az élőlények anyagi formája a változás képességével, az alkalmazkodással, a helyváltoztatással, a káros hatások érzékelésével, az erre adott válasszal, a változással, a fejlődéssel, az evolúcióval képesek ellenállóvá, sőt egyre ellenállóbbá válni a formáját pusztító hatásokkal szemben, erre a passzív élettelen anyag kevésbé képes. Az ember – a gondolkodó anyag -, az emberiség a gondolkodásával, a társadalmi léttel, a természet, a társadalom törvényeinek megismerésével, alkalmazásával a legmagasabb szinten képes, (lehet képes) a létét megvédeni!

A kizsákmányoló társadalmakban a fejlődés az evolúcióval folyamatosan, majd a revolúcióval, a forradalommal történik a természet és a társadalom károsító hatásainak ellenállóbb társadalmi formába. A revolúció, a forradalom, a kizsákmányoló társadalmakban a valódi demokrácia és a tudományos dialektikus materialista világnézet hiányában elkerülhetetlen. A kizsákmányolók diktatúrája, önkényuralma nem tesz lehetővé más utat a kapitalizmusban sem.

A termelőerők evolúcióval történő fejlődése és a termelési (tulajdon) viszonyok ellentmondásának erősödő feszítése, antagonisztikus ellentmondása miatt a társadalmi forma belső összetartó erőinek megbomlása már az új termelési módot, új társadalmi formát igényli, ezért a forradalom a kapitalizmusban az önkényuralom miatt elkerülhetetlen. A kapitalizmus alapvető ellentmondása, hogy a termelés társadalmi méretű, az elosztás azonban magánjellegű. Vagyis a proletárok társadalmi méretekben dolgoznak és a kapitalisták rajtuk élősködnek.

A polgári demokráciában a kapitalizmus alapvető kibékíthetetlen társadalmi ellentmondása miatt, a proletárok számára csak formális demokrácia lehet, mert alapvetően nem lehet valódi érdekképviselője a hatalomban, ezért csak, mint bérrabszolga, mint a beszélő szerszám joga érvényesülhet csupán. Ez osztályharcot generál, ami idővel elvezet a revolúcióra, a forradalomra, mert a kapitalisták elfelejtik, hogy a beszélő szerszám az valójában ember és nem olyan könnyű kidobni a szemétdombra, mint egy közönséges szerszámot.

A revolúció, a társadalom forradalmi változása az új tulajdonságokért, ahol a termelőerők összhangba kerülnek a termelési (tulajdon) viszonyokkal, már a stabilabb, demokratikusabb, emberségesebb, fejlődőképesebb forma létrejöttét valósítja meg. Ez a forradalom a kapitalizmusból a szocializmusba, a haladóbb, demokratikusabb, emberségesebb társadalmi formába az emberiség egyetlen életképes útja lehet, az alternatíva a fasizmus, a pusztulás.

De ez az új forma is a belső, külső hatásokra felbomolhat a társadalmi ellenforradalommal, és kezdődik elölről az új forma létrejöttének folyamata, az új forradalom. A társadalmi forradalom és ellenforradalom a fejlődés elkerülhetetlen része, de ha megvan a forradalom vagy az ellenforradalom feltétele, akkor az bekövetkezik újból és újból.

A jelenségeket, ha igazán meg akarjuk ismerni, akkor történetükben, a kialakulástól a pusztulásig, változásaikban, külső és belső kölcsönhatásaikban, dialektikusan kell vizsgálni.

A dialektikus materialista világnézet nélküli gondolkodó ember lehet nagyon intelligens, de ez gyakran inkább gátolja a helyes világnézet megértésében, mert, ha valóban okos, akkor sikeres lehet és hatékonyan képes védeni hamis világnézetét, mert a kapitalizmusban ez az érdeke, ha pedig buta, tanulatlan, akkor meg képtelen továbblépni a helyes világnézet megérésében. Ezért szükségszerűen eljut az idealizmushoz vagy a valláshoz és végül akár a fasizmushoz is, függetlenül attól, hogy milyen intelligens, tanult, művelt ember.

A lét határozza meg az ember tudatát, így a társadalomban elfoglalt hely megakadályozhatja és legtöbbször meg is határozza az intelligens emberek erkölcsét, világnézetét, mert ha jómódú, könnyen a reakció útjára téved, mert egyszerűen ez az érdeke. Lehet, hogyha Lenin vagy Sztálin kapott volna egy jól fizető állást, akkor ma másként hívnánk a marxizmus-leninizmus-sztálinizmust. Mert csak a buta, fanatikus, reakciós, jobboldali emberek mondhatják azt, hogy ezek az emberek nem az emberiség legkiválóbbjai voltak Marx, Engels mellett a társadalom tudományos törvényeinek a felfedezésében és alkalmazásában. A dialektikus és történelmi materializmus tudományát az emberiség fejlődése érdekében valakinek meg kellett fejtenie. Ez a civilizálódó emberiség számára a társadalmi haladás, az emberré válás nélkülözhetetlen tudománya.

A dialektika hiánya a gondolkodásban, de még inkább dialektikus materializmus, egyfajta emberi képesség probléma, olyan, mint például a diszlexia vagy az autizmus, ezekhez hasonlítható, és ez gátolja az emberré válást. A dialektikus materialista tudományos gondolkodás azonban tanulással elsajátítható mindenki számára. Hasonlóan a vallás, a hamis világnézet is tanulható. Bár egymással ellentétes, ellenséges világnézetre vezet. A valóságos világnézet a haladás útja, a kitalált pedig a reakció világa.

Vannak olyan emberek, akik a kialakult világot, amelyben él, alapvetően statikusan értelmezik, vagyis például az embert a körülményektől, a születéstől, a fejlődéstől függetlenül értékelik, csak a jelent látják, ezért az erkölcsük könnyen az embertelenség útjára téved. Például: nézd azt az embert, milyen semmirekellő? Kell ez nekünk, akik milyen okosak, műveltek, dolgosak vagyunk? De nem akarja vagy nem képes látni, hogy miből, hogyan, milyen körülményekből alakult ilyenné, csak az utálat ül a lelkén. A társadalomban ez a szemlélet embertelen, ez még akkor is így van, ha jótékony, ha alapvetően humánusan gondolkodó, de ha nincs dialektikus materialista szemlélete, akkor könnyen csak a kialakultat látja, ami persze már tényleg rossz lehet! Ilyen a dialektikát nélkülöző gondolatokkal, a kialakult rossz felszámolása embertelenségre vezet.

Az embert, de az univerzumot is vizsgálva, ha csak az éppen aktuális, az eddig fejlődött tulajdonságait, a mostat értjük meg, akkor az nagyon torz, hamis eredményre vezet. Ez képességbeli hiány, ami a dialektikus materializmus tudományának elsajátításával elhárítható. A vallás ezen nem segíthet, mert nem érti, nem fogadja, nem fogadhatja el a dialektikus és történelmi materializmust, a tudományos világnézetet.

Az ember a tudomány területén, de a mindennapi munkájában is cselekedhet a dialektikus materializmus törvényei szerint, rendszerint nem is tehet mást, ha eredményes akar lenni, de emellett lehetséges, hogy a társadalom törvényeit, az embert a hamis idealista, vallásos világnézet szerint fogadja el. Ez a kettősség, ez a kettős tudat általában a legjellemzőbb a kapitalizmusban élő emberekre. A kapitalizmus társadalmi tudatformájának ez felel meg a legjobban, ami a reakciós, így a társadalmi haladás fékje.

Bár lehet, hogy a valóságra épülő dialektikus történelmi materialista világnézetre tanított emberiség, ha túl korán ébred öntudatára, akkor ez gátolná a kapitalizmus kegyetlen, de hatékony fejlődését, mikor még talán nincs itt az ideje a szocializmus emberséges kiteljesedésének. Az elbukott szocializmusnak ezt nem sikerült megoldania, pedig nagy erőfeszítéseket tett a tudományos világnézet tanítására, amit gyorsan megsemmisített az ellenforradalom, sikeresen tette öntudatlanná, beszélő szerszámmá az embereket.

A kapitalizmusban a revolúció, a forradalom elkerülhetetlen, mert a társadalom a többség számára antidemokratikus, így nem kerülhet a társadalmi tudatba a társadalmi modell működéséből szükségszerűen következő és a bomlására vezető ellentmondások, a felszínen keletkező zavarokat pedig önkényuralommal nyom el. Az emberiség csak a dialektikus és történelmi materializmus tudományának megismerésével juthat el a társadalom működésének a megismeréséhez, de ez a kapitalizmusban az uralkodó tőkésosztálynak nem érdeke.

A következetesen baloldali világnézetű ember csak a dialektikus materializmus megértésével, gyakorlásával lehet teljes értékű! Ez vezet az emberré váláshoz! A baloldali embernek érdeke a valóság megismerése.

„A dialektika eredetileg a vitatkozás művészete az ókori görögöknél, a hét szabad művészet egyike. Általános filozófiai elméletté és módszerré a klasszikus német filozófia képviselői, mindenekelőtt Hegel fejlesztették. A természet, a társadalom és a gondolkodás legáltalánosabb mozgástörvényeinek összefoglalása. A jelenségeket összefüggéseikben, kölcsönhatásaikban, fejlődésükben, ellentéteik és ellentmondásaik keletkezésében, kifejlődésében, feloldásában, a mennyiségi változások minőségiekbe való átcsapásában vizsgálja a tagadás tagadása alapján. A fejlődést az ellentétek harca és egysége eredményének tekinti. Materialista változata az eszméket a valóság folyamatai tükröződéseként írja le. Eszerint a megismerés szubjektív dialektikája a valóság objektív összefüggéseit tárja fel, így a dialektika és a logika egységet alkot. A dialektika ellentéte a metafizika.” Wikipédia”

(idézet: Filozófiai kislexikon -1980)

A dialektika: általános filozófiai elmélet és módszer, amely modern, materialista formájában a dialektikus materializmus szerves része. A dialektika a „külső világ és az emberi gondolkodás mozgásának általános törvényeiről szóló tudomány” (Marx). dialektika alapgondolata, hogy „a világot nem mint kész dolgok összességét, hanem mint folyamatok összességét kell felfogni, amelyben a látszólag stabil dolgok … a levés és elmúlás szakadatlan változásán mennek át”… (Engels). E szakadatlan változás főbb törvényszerűségei: „a már megtett fokokat magasabb szinten ismétlő fejlődés (a »tagadás tagadása«), …— ugrásszerű, katasztrófákkal járó, forradalmi fejlődés; — „a fokozatosság megszakadása”; — (a mennyiségnek minőségbe való átcsapása;) — a fejlődést előrehajtó sok belső impulzus, amelyet valamely adott testre, vagy valamely adott jelenség keretei között, vagy valamely adott társadalmon belül ható különböző erők és tendenciák ellentmondása, összeütközése ad (ellentétek egysége és harca); — minden egyes jelenség valamennyi oldalának (s a történelem a jelenségek egyre újabb és újabb oldalait tárja fel) kölcsönös függése és legszorosabb, felbonthatatlan összefüggése, olyan összefüggése, mely a mozgás egységes, törvényszerű világfolyamatát adja — ezek annak a dialektikának egyes főbb vonásai, amely tartalmában gazdagabb, mint a közkeletű fejlődéstan.” (Lenin). —

A tudományos felfogásának hosszú előtörténete van. Már az ókori filozófia is hangsúlyozta minden létező változékonyságát, folyamatként fogta fel a világ létezését, s felismerte, hogy ebben a folyamatban milyen szerepet játszik a különböző tulajdonságoknak önmaguk ellentétébe való átmenete (Hérakleitosz, részben a milétoszi materialisták, a püthagoreusok). E szemléletmód megjelölésére azonban még nem használták a dialektika kifejezést.

Eredetileg ez (dialektiké tékhné — a „dialektika művészete”) a párbeszéd és vitatkozás művészetét jelentette: 1. a kérdések és feleletek útján való vitatkozás képességét, 2. a fogalmak osztályozásának, a dolgok nemekre és fajokra való felosztásának művészetét. Arisztotelész — minthogy nem ismerte fel Hérakleitosz dialektiká-jának jelentőségét — az eleai Zénónt tekintette a dialektika feltalálójának, aki a „mozgás” és a „sok” fogalmi kifejezésével kapcsolatos ellentmondásokat elemezte. Maga Arisztotelész a „dialektikát” mint a valószínű véleményekkel foglalkozó tudományt megkülönbözteti az „apodeiktikától”, a bizonyítással foglalkozó tudománytól. Platón az eleaiak nyomán az igazi létet úgy határozza meg, mint önmagával azonosat és változatlant, mindamellett a „Szofista” és a „Parmenidész” c. dialógusaiban olyan dialektikus következtetéseket von le, amelyek szerint a létező legfelső nemei csak úgy gondolhatók el, hogy mindegyikük van is meg nincs is, egyenlő önmagával és nem egyenlő, azonos önmagával és átmegy a maga „más”-ába. Ezért a lét ellentmondásokat rejt magában: egységes is meg sokféle is, nyugalomban is van meg mozgásban is stb. Az ellentmondás szükséges feltétele a lélek elmélkedésre serkentésének. S éppen ez a művészet, vallja Platón, a dialektika művészete. A dialektiká-t továbbfejlesztették a neoplatonikusok (Plótinosz, Proklosz).

A feudális társadalom filozófiájában, a skolasztikában dialektiká-nak a formális logikát nevezték, amelyet szembeállítottak a retorikával. A tőkés társadalom fejlődésének korai szakaszaiban Nicolaus Cusanus és Giordano Bruno jutottak jelentős dialektikus gondolatokra az „ellentétek egybeeséséről”. Az újkorban a metafizikus gondolkodásmód (metafizika) uralma ellenére Descartes — kozmogóniájában — és Spinoza — a szubsztanciáról mint önmaga okáról szóló tanításában — ragyogó példáját mutatta a dialektikus gondolkodásnak. A XVIII. sz.-ban Franciaországban Rousseau és Diderot tűnik ki termékeny dialektikus gondolatokkal. Az előbbi az ellentmondást mint a történelmi fejlődés feltételét, az utóbbi, ezenfelül, kora társadalmi tudatának ellentmondásait kutatta. („Rameau unokaöccse”). A dialektika Marx előtt fejlődésének csúcsát a német klasszikus idealizmusban érte el, amely a metafizikus materializmussal ellentétben a valóságban nemcsak a megismerés, hanem a tevékenység tárgyát is látta. A német idealisták dialektikus gondolatainak azonban korlátot szabott az, hogy nem ismerték a szubjektum megismerő és tevékeny voltának igazi okait. Kant ütötte az első rést az újkori metafizika falán. Felismerte az ellentétes erők szerepét a fizikai és kozmogóniai folyamatokban, és — Descartes után elsőként — alkalmazta a természet megismerésében a fejlődés eszméjét. Az ismeretelmélet területén dialektikus gondolatokat fejt ki az „antinómiákról” szóló tanában. Az ész dialektika-ja azonban Kant szerint illúzió, s nyomban szertefoszlik, mihelyt a gondolat visszatér saját területére, amely kizárólag az egyes jelenségek megismerésére korlátozódik. Később Fichte ismeretelméletében (Wissenschaftslehre — tudománytan) a kategóriák levezetésének „antitetikus” módszerét fejtette ki, amely fontos dialektikus gondolatokat tartalmazott. Schelling Kant nyomán továbbfejleszti a természeti folyamatok dialektikus felfogását.

A Marx előtti dialektika fejlődésének csúcspontja Hegel idealista dialektikája. Hegel elsőként ábrázolta „az egész természeti, történelmi és szellemi világot… folyamatnak, vagyis állandó mozgásban, változásban, átalakulásban és fejlődésben levőnek”, és kísérletet tett arra, hogy „a belső összefüggést e mozgásban és fejlődésben kimutassa”. (Marx—Engels Művei. 20. köt. 24. old.) Hegel — Kanttól eltérően — kimutatta, hogy az értelem ellentmondásai a minden jelenségre, folyamatra jellemző objektív ellentmondásokat fejezik ki, továbbá, hogy a mozgás, fejlődés csak azért lehetséges, mert ellentmondást foglalnak magukban. A józan ész elvont meghatározásaitól eltérően a dialektika Hegel szerint az egyik meghatározásból a másikba való olyan átmenet, amelyben megmutatkozik, hogy ezek a meghatározások egyoldalúak és korlátozottak, azaz magukban foglalják saját tagadásukat is. Éppen ezért a dialektika „a tudományos haladás mozgató lelke s az az elv, amely egyedül visz bele immanens összefüggést és szükségszerűséget a tudomány tartalmába”. Az a hegeli tan, hogy minden dolog szükségszerűen a saját tagadása felé halad, magában foglalta az élet- és gondolatforradalmasító elvet, amely miatt a haladó gondolkodók Hegel dialektiká-ját a „forradalom algebrájának” tekintették (Herzen).

dialektiká-t mint tudományt valójában Marx és Engels alkotta meg: elvetették a hegeli filozófia idealista tartalmát, mégpedig a megismerés történeti folyamatának és fejlődésének materialista felfogása, a természetben, a társadalomban és a gondolkodásban végbemenő valóságos folyamatok általánosítása, ezen belül mindenekelőtt a proletariátusnak, mint objektív társadalmi helyzeténél fogva szükségszerűen forradalmi osztálynak nézőpontja alapján. A tudományos dialektiká-ban szervesen egybekapcsolódnak mind az objektív anyagi lét, mind a megismerés fejlődésének törvényei, mert ezek tartalmukat tekintve azonosak, s csak formájukban különböznek. Éppen ezért a materialista dialektika nemcsak „ontológiai”, hanem gnoszeológiai is, logika is, amennyiben a gondolkodást és a megismerést szintén keletkezésében és fejlődésében vizsgálja. A materialista dialektika az ismeretelméletet is a megismerés általánosított történeteként dolgozza ki és azt tartja, hogy minden fogalom, minden kategória, általános jellege ellenére magán hordja a történetiség bélyegét. A dialektika mint logika a gondolkodás mozgásáról, a kategóriáknak mint a legáltalánosabb és leglényegesebb fogalmaknak a mozgásáról szóló tudomány. A gondolkodás törvényéi a lét törvényéit tükrözik vissza „A dialektika, az úgynevezett objektív dialektika az egész természetben uralkodik, az úgynevezett szubjektív dialektika pedig, a dialektikus gondolkodás, csak reflexe a termeszeiben mindenütt érvényesülő ellentétekben-mozgásnak, s ezek az ellentétek szabják meg éppen állandó ellenkezesükkel és végső egymásba, illetve magasabb formákba olvadásukkal a természet életét” (Marx—Engels Művei. 20. köt. 487. old.) Ezért a dialektika törvényei egyúttal törvényei a dialektikus logikának is.

A materialista dialektika törvényei és kategóriái meghatározott rendszert alkotnak. A materialista dialektiká-nak mint tudománynak a tartalma a dolgok objektív dialektiká-jának a visszatükrözése dialektika alapvető törvényei az ellentétek egységének és harcának törvénye, a mennyiségi változások átcsapása minőségi változásokba a tagadás tagadásának törvénye. Mindegyik törvény a valóságnak és tudati tükröződésének törvényszerűségét fejezi ki. Ugyancsak ezek a törvények jellemzik a fejlődés dialektikus koncepciójának a lényégét, megkülönböztetve azt a metafizikától. A fenti dialektikus törvényszerűségeket konkretizálják és egészítik ki a következő kategóriák a lényeg és jelenség, a tartalom és forma, a véletlen és szükségszerűség, az ok és okozat, a lehetőség és valóság, az egyes, különös és általános ellentmondása és kölcsönhatásadialektika lényege, magva az ellentétek egységének és harcának törvénye, mely minden fejlődés forrása, mozgató ereje „Röviden a dialektikát úgy határozhatjuk meg, mint az ellentétek egységéről szóló tanítást. Ezzel megragadjuk a dialektika magvat” (Lenin Művei 38. köt. 207. old.) A dialektika értelmében a fejlődés a mennyiségi változásoknak minőségi változásokba való átcsapása útján végbemenő fejlődés, a fokozatosság megszakadása, az ugrás, a fejlődés kiinduló mozzanatának tagadása és magának e tagadásnak a tagadása, az eredeti állapot bizonyos oldalainak, vonásainak magasabb szintű megismétlődése. Éppen a fejlődés ilyen felfogása különbözteti meg a dialektiká-t mindazoktól a vulgáris evolucionista nézetektől, amelyek a modern burzsoá és reformista elméleteket jellemzik. A materialista dialektika a természet, a társadalom és a megismerés, különösen a tudományos megismerés tanulmányozásának, kutatásának filozófiai módszere. Csakis a dialektika álláspontjáról érthető meg az objektív igazság elérésének bonyolult, ellentmondásokkal teli útja, a tudomány fejlődésének minden egyes fokán az abszolút és a viszonylagos, az állandó és a változó elemek közötti összefüggés, az általánosítás egyik formájából a másik, melyebb formába való átmenet. A materialista dialektiká-t épp forradalmi lényege teszi a társadalom gyakorlati átalakításának eszközévé. (Lásd még: – dialektikus materializmus, történelmi materializmus

 

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.ru

Ma már 2022 január 29. – szombat – van. Az idei esztendő 29. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 336 nap van hátra. 
A balrad.ru köszönti a ma nevük napját ünneplő: 
Adél + AdalaAdáliaAdelaAdelaidaAdéliaAdelinEtaEtelkaFerencSzalézSzalókValérValérián
nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván Nekik a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

AZ ÜNNEPELTEKET AZ ALÁBBI ZENÉVEL KÖSZÖNTJÜK:


A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Január 29. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Janu%C3%A1r_29.

Ma van:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Amit a sas megenged magának, azt megtiltaná a Medvének

Az amerikai külügy az USA  reakciójáról beszélt orosz katonai bázisok lehetséges kubai telepítése esetén

Az Egyesült Államok gyorsan és határozottan reagál az orosz katonai bázisok lehetséges kubai telepítésére. Ezt az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Ned Price nyilatkozta.
A külügyminisztérium az Egyesült Államok reakciójáról beszélt az orosz katonai bázisok lehetséges kubai telepítésére

„Amennyiben valóban ebbe az irányba látunk mozgást, akkor a válaszunk gyors és határozott lesz” – idézi a RIA Novoszty az amerikai külügyi szóvivőt.

Korábban Vlagyimir Putyin orosz elnök tárgyalt  kubai kollégájával, Miguel Diaz-Canellel.

Dmitrij Peszkov a Kreml sajtószolgálatának vezetője szerint a beszélgetés során a felek nem tárgyaltak orosz katonai bázisok Kubába telepítéséről.      (Forrás: russian.rt.com)

Bal-Rad komm: Érdekesek ezek az amerikaiak! Miközben lassan már a moszkvai Vörös téren állítgatják föl a Kremlre irányzott aknavetőiket – ELVÁRVA AZ OROSZ ÁLLAMI ÉS POLITIKAI VEZETÉS ÖRÖMUJJONGÁSÁT – már a gondolattól is frászt kapnak, hogy „az ő hátsó udvarukba” beszagol a Medve!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Moszkva véleménye a biztonsági követelésére adott amerikai válaszról

Moszkva, 2022. január 27. csütörtök (MB)

     Oroszország csütörtökön felszólította a NATO-t, vonja ki csapatait Kelet-Európából, hogy mérsékelje a katonai feszültséget az európai földrészen, az Egyesült Államoknak pedig javasolta, hogy vonja ki nukleáris fegyvereit a NATO országaiból – jelentette a Magyar Békekör tudósítója csütörtökön.  

     Az orosz felszólítás és az Egyesült Államoknak tett javaslat az után történt, hogy az orosz politikai és katonai vezetés tanulmányozta az orosz biztonsági követelésre adott amerikai-NATO választ, és megállapította, hogy az félreérthetetlenül elutasítja legfőbb követeléseit az ország biztonságának szavatolásáról.

«По главному вопросу позитивной реакции нет»: Лавров высказался об ответе США на предложения по гарантиям безопасности

   „Mi megengedhetetlennek tartjuk a NATO keleti terjeszkedését, és az Orosz Föderáció területét fenyegető csapásmérő fegyverzet telepítését. Az amerikai dokumentumban nincs semmilyen pozitív válasz erre” – mondta Szergej Lavrov külügyminiszter, majd hozzátette: „az amerikai válasz csak másodlagos kérdésekről folytatandó tárgyalásra ad lehetőséget”.

     Az atomfegyverekre vonatkozó orosz javaslat szerint az USÁ-nak vissza kellene szállítania saját területére öt európai szövetségesénél tárolt kb. 200 darab B61 típusú légi bombáját, és fel kellene számolnia a közös nukleáris tervezést a nukleáris fegyverrel nem rendelkező államokkal. Erre azért van szükség, mert az Egyesült Államok amerikai atomfegyverek használatára képez ki személyzetet olyan országokban is, amelyek atomfegyverrel nem rendelkeznek.

     A Kreml szóvivője szerint „Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár megjegyzései teljesen félreérthetetlenül arra utalnak, hogy visszautasítják az Orosz Föderáció biztonságával kapcsolatos fő aggályokat. Emiatt kevés az ok a derűlátásra”. Dmitrij Peszkov nem adott választ arra a kérdésre, hogy az amerikai válasz ismeretében a Kreml lát-e lehetőséget kompromisszumra. Azt mondta, hogy tartózkodik minden fogalmi értékeléstől.

     Megfigyelők ebből arra következtetnek, hogy Moszkva továbbra is tárgyalással szeretné elérni célját, és nyitva hagyja az ajtót a diplomáciai megoldás előtt, de ha a tárgyaláson nem jutnak dűlőre, nem diplomáciai módszerekhez folyamodhat, mint azt nyíltan meg is üzente.

     Az orosz külügyminiszter abban bízik, hogy az amerikai válasz mielőbb a nyilvánosság elé kerül. Értésre adta, hogy Oroszország nem akar titkos diplomáciát folytatni, s ha az amerikai fél nem teszi közzé Moszkvának adott válaszát, valakik esetleg kiszivárogtathatják azt. Lavrov szavaiból kitűnt, hogy az orosz vezetés szeretné, ha mindenki látná, mit válaszolt Amerika az orosz biztonsági javaslatokra.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Hová is megy Döbrögisztán?

Békeidőben soha nem halt meg egy év alatt annyi magyar, mint 2021-ben

Békeidőben soha nem halt meg egy év alatt annyi magyar, mint 2021-ben

Amióta évente vezetik a statisztikát, soha nem volt akkora a halálozások és a születésszám különbsége, mint 2021-ben.

A halálesetek száma az évenkénti összeírások kezdete, 1949 óta soha nem volt ennyire magas, a lakosságarányos halálozási számban pedig visszazuhantunk száz évet, az 1920-as évtized szintjére. A születésszám egy kicsit nőtt, a gyerekvállalási kedv pedig szépen javul, de csak annyira, hogy így is megállíthatatlanul csökkenő pályán maradt az ország népessége.

Közzétette a Központi Statisztikai Hivatal a 2021-es egész éves demográfiai adatokat. Azt sejteni lehetett, hogy kimondottan rossz lesz a mutató, sőt, igazán még csak az sem okoz meglepetést, hogy ennyire rossz, mégis súlyos a puszta tény:

amióta vezetik a statisztikákat, soha nem volt még ekkora a természetes fogyás, vagyis a halálozások és a születések különbsége.

Minden idők eddigi legrosszabb adata az egy évvel korábbi, a 2020-as volt, akkor 48 664-gyel többen haltak meg, mint ahányan születtek – ehhez képest a 2021-es szám 63 000 volt.

Így pedig Magyarország lakossága 2022. január 1-jén éjfélkor 9 667 772 fő volt.

Ez az adat minden bizonnyal még rosszabb lesz: mivel a járvány miatt a szokásosnál sokkal lassabban érkeznek be a KSH-hoz a halotti anyakönyvi kivonatok, minden hónap adatközlésekor korrigálják az előző néhány hónap számait, általában több száz, néha ezernél is több korábban elhunyt ember kerül be olyankor a statisztikába. Valószínűleg sokan, akik decemberben haltak meg, csak egy-két hónappal később jelennek meg az adatok között.

72 vagy 121 év legrosszabb adata ez?
Itt egy gyors módszertani kitérőt érdemes tenni: a KSH 1949 óta méri a népesedési mutatókat évente, 1900 és 1949 között a 8-11 évente megtartott népszámlálások adataiból számolták ki, hogy az egy évre lebontva mit jelent. Vagyis azt nem mondhatjuk, hogy a mostani lett volna minden idők legrosszabb halálozási száma, hiszen 1944-ben és 1945-ben ha külön mérték volna, biztosan rosszabb lett volna a helyzet, de azt már mondhatjuk, hogy az 1941-es népszámlálás és 1949 között éves átlagban nem volt annyi haláleset, mint most. A természetes fogyás kapcsán viszont még akkor is lehet, hogy most negatív rekordról beszélhetnénk, ha meglennének az 1949 előtti éves adatok: mivel most ezer lakosra 9,6 születés jut, az 1940-es években viszont még 20,6 volt ez a szám, az 1910-es években pedig 35,1, több olyan háborús év is volt, amikor még nőtt is a népességszám.

Érdekes folyamatokat látunk a születési oldalon: a helyzetre nem lehet egyértelműen azt sem mondani, hogy jó, azt sem, hogy rossz. A 2017 és 2019 közötti időszakkal ellentétben, amikor annak ellenére, hogy a kormány anyagilag is komolyan támogatta a gyerekvállalást, évről évre csökkent a születésszám, 2020 után 2021-ben is növekedést mért a KSH, az egy évvel korábbi 92 338 után most 93 000 lett a születésszám. Ez viszont még mindig csak azt jelenti, hogy megközelíteni sikerült csak a 2016-os lokális csúcsot, el nem értük azt.

 

Egy mutatóban viszont egyértelműen látványos a javulás: a termékenységi arányszám – vagyis az, hogy átlagosan egy nő életében hány gyereket szül – az egy évvel korábbi 1,56-ról 1,59-re nőtt, aminél magasabb utoljára 1994-ben volt. A kormány azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra elérjük a 2,1-es arányt, ez kellene ahhoz, hogy bevándorlás nélkül se fogyjon a népesség. Ez egy jól hangzó, de teljesen irreális cél – utoljára 1977-ben sikerült elérni –, ha viszont nem ehhez, hanem az elmúlt évekhez, évtizedekhez hasonlítjuk a helyzetet, akkor máris lehet előrelépésről beszélni. És ahogy egyre kevesebb szülőképes korú nő él az országban, arra sem elég, hogy a 2000-es évtized szintjére visszahozza a születésszámokat, nemhogy az az előttiekre.

Vagyis a gyerekvállalási kedv szépen nő, de bevándorlás nélkül így is megállíthatatlan a lakosságszám csökkenése.

Érdemes a járvány hatásairól is néhány szót ejteni a születési oldalon. 2020 decemberében, kilenc hónappal az után, hogy ideért a járvány, óriásit zuhant a születésszám, 614-gyel esett be az egy évvel korábbi alá. Folytatódott a zuhanás 2021 januárjában is, akkor 763 gyerekkel született kevesebb, mint egy évvel azelőtt. Február-márciusban egy gyors korrekció következett, a nyáron újabb visszaesés, majd augusztustól akkora növekedés, hogy éves szinten több lett a születés, mint 2020-ban.

Az közgazdaságtani alapvetés, hogy a válságban kevesebb gyerek születik. Különösen visszafoghatta a 2020. tavaszi gyerekvállalást – tehát a 2020-21 fordulóján megszületett gyerekek megfoganását – az, hogy akkor nem csak a gazdaság helyzete volt rettenetes, hanem abban is nagy volt a bizonytalanság, hogy milyen lesz a járvány kifutása. Úgy tűnik, sokan 2020 végén, 2021 elején érezték úgy, hogy annyira nem kilátástalan a helyzet, mégis megéri megpróbálkozni a gyerekvállalással.

A demográfiai halálozási oldalának számaira viszont nincs precízebb szó annál, hogy tragikus:

2021-ben 155 000 magyar halt meg, amióta évente vezetik a statisztikákat, soha nem volt ennyi elhunyt egy év alatt.

Önmagában ez is rémesen hangzik, de még nem is mond el mindent, mivel régen sokkal nagyobb lakosságból volt ennyi haláleset – az utolsó olyan évben, 1993-ban például, amikor 150 ezer körüli haláleset volt, még 500 ezerrel többen éltünk az országban, mint ahányan most. Hogy mekkora tragédiát okozott a járvány Magyarországnak, azt igazán akkor látjuk, ha az elmúlt évtizedek lakosságarányos halálozási adatait tesszük egymás mellé, úgy ugyanis kiderül, hogy az ezer főre jutó halálesetek száma utoljára az 1920-as évtizedben volt magasabb, mint 2021-ben.

A halálesetek havi bontású adatain az is látszik, hogy a járvány harmadik hulláma növelte meg nagyon csúnyán a halálozási számot, ahogy az is, hogy 2020 végén a második hullám mennyivel rosszabb volt, mint 2021 végén a negyedik. Érdekes a január-februári számokat külön összehasonlítani: 2015 és 2019 között szinte minden évben volt influenzajárvány, 2020-ban és 2021-ben viszont nem. Így jöhetett ki az, hogy a 2020. január-februári, még a Covid érkezése előtti halálozási szám 1300 fővel alacsonyabb volt, mint a 2015-19 közötti ötéves átlag, viszont 2021 elején a második hullám lecsengő időszaka is több áldozatot követelt, mint amennyit egy átlagos influenzaszezon.

Azt a kérdést, hogy pontosan miben haltak meg ennyien, most még sajnos nem lehet elemezni, általában az ősszel készül el a KSH a halálokok pontos összesítésével. A hivatalos járványügyi tájékoztatás szerint 2021. január 1-je és 2022. január 2-a között 29 767 áldozata volt a járványnak (az újévi hosszú hétvége és a szilveszter számait együtt adták meg), ez azt jelenti, hogy ha minden másban ugyanannyian haltak meg, mint egy átlagos évben, akkor a koronavírus a harmadik leggyakoribb halálokká vált. A szív- és érrendszeri problémák 62–65 ezer áldozatot követelnek évente, a rák 32–33 ezret.

2020-ban egyébként nem teljesen passzolt a koronavírusos áldozatok száma, a KSH 686-tal kevesebb elhunytról adott számot, mint a kormányzat járványügyi tájékoztatása. Ellenben azt is tudjuk, hogy 2020-ban nem csak a Covid miatt nőtt meg a halálesetek száma, a járvány áldozatainak számát kivonva a többlethalálozásból is meg kellett magyarázni egy 2418 fős növekedést. 2020-ban 2019-hez képest a magas vérnyomáshoz, illetve a cukorbetegséghez kapcsolt halálesetek száma 21, valamint 22 százalékkal, 2157, illetve 700 fővel nőtt. A légzőszervi problémák miatt elhunytak száma azonban 15 százalékkal, 910 fővel csökkent, a lezárások alatt közlekedési balesetbe 24 százalékkal, 166-tal kevesebben haltak bele. Az öngyilkosok száma ellenben 10 százalékkal, 156 fővel nőtt.                                                                                                                                        (HVG)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: A vajdabanda „…azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra elérjük a 2,1-es arányt, ez kellene ahhoz, hogy bevándorlás nélkül se fogyjon a népesség. Ez egy jól hangzó, de teljesen irreális cél – utoljára 1977-ben sikerült elérni…”

-UGYANAKKOR A DÖBRÖGISZTÁNNÁ VÁLTOZTATOTT EGYKORI MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG POLGÁRAINAK LÉTSZÁMA A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA MAJDNEM EGYMILLIÓVAL CSÖKKENT! (Az összetételi változásokról már nem is szólva!)

DE MERT MINDENNEK OKA VAN, ENNEK IS MEGVAN A MAGA LOGIKUS MAGYARÁZATA!

Mini DIKTA-TÚRA csepeli rendőrségre.

Kihallgatásra megyek a novemberi véleménynyilvánítás miatt.

Folytatódik az az elvtelen eljárás, amiben azt mondták, hogy mivel nem tudják bizonyítani az állítólagos gyülekezés kapcsán azt, hogy ki a szervező, így mindenkit szervezőnek tekintenek és megbüntetnek.
Különösen azért, mert a Sárgapólósok egy jól szervezett mozgalom. Ezt a jól szervezettséget részletesen ki is fejtették.
Köszönjük az elismerést. De jobb lenne, ha a rendőrök végre kihúznák a nyelvüket az orbáni bűnbanda seggéből. Ezt a kihallgatáson is elmondom nekik.
Korábban az ügyről ezekben a bejegyzésekben írtam:
– Ismét van egy kis megbeszélni valónk a rendőrségekkel – Hanem találnak bűnöst, akkor mindenki bűnös? – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/7470084159684131
– A csepeli rendőrök egyre mélyebbre süllyednek. – Ennyire hülyék, vagy ennyire mélyen benne van a nyelvük orbán, rezsiszilárd és bűntársaik seggében? – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/7594418960583983
Mivel a héten már volt bőven DIKTA-TÚRA, ezért most csak egy keveset túrázom. Különösen, hogy volt egy fuvarom Csepel felé egy darabig.
Ha megoldást akarsz, legyél kiskakas, aki minden nap berepül az ablakukba, és követeli, hogy adják vissza, amit elvettek!
NeFizess! Pörölj! Tiltakozz!
HA neked sem tetszik az orbáni önkény és a kifosztás, tegyél ellene!
Mutassuk meg az imf-eknek (idomított majom fideszeseknek) és idomárjaiknak a bankároknak, hogy a végső szót nem ők, hanem az emberek mondják ki!
Cselekedj! Legyél győztes! Állj a bátrak közé!
HAjrá!
! O1G !
Sárgapólósok büntetései és eljárási költségei:
Az összes terhelésünk – büntetések, eljárási költségek – elérte az 5 000 000 Ft-ot.
Eddig a gyűjtésekből ennek töredéke, kicsit több mint 500 000 Ft jött össze.
És természetesen vannak a működési költségek is.
Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az akcióink videóit általában 1000 – 20 000 ember nézi meg. Néhányat többen.
Ha minden videónk után a nézők fejenként csak 10 – 100 Ft-tal járulnának hozzá a költségeinkhez, akkor sokkal könnyebben tudnánk a hatalomnak nem tetsző tetteket végrehajtani.
Ha segíteni akarsz, akkor minden megnézett videó, vagy minden neked tetsző bejegyzés után utalj, vagy küldj egy százast. Vagy amennyit tudsz.
Fontos, hogy biztass erre másokat is.
A támogatást természetesen készpénzben is odaadhatod valamelyik Sárgapólósnak.
B3 Takarékszövetkezet 73604095-10211768-00000000
Név: Golcs Roland, vagy Sárgapólós büntetésszámla
Megjegyzés: Büntetés hozzájárulás
Külföldről erre a számra tudsz utalni: IBAN szám: HU11 7360 4095 1021 1768 0000 0000
Ezt követően a legtöbb bejegyzésünkbe és videóleírásba beletesszük a fentieket. Hátha egyre többen kapnak kedvet az ellenállás támogatásához.

A hétzáró ragálymatiné műsorából…

Leadta a vajdasági qrmányvetítölde ma (2022 01. 28.) reggel a NEKÜNK legyártott, erre a hétre rendelt ragálymatiné – sorozatának pénteki – hétzáró – produkcióját.

Eszerint csütörtök éjfélig Döbrögisztán szerte: „A beoltottak száma 6 351 476 fő, közülük 6 089 784 fő már a második, 3 594 529 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. Összesen 17 869 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 508 358 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 78 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 41 229 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 241 328 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 225 801 főre emelkedett. 3463 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 145-en vannak lélegeztetőgépen. Az omikron és a február 15-től életbe lépő oltási igazolvány miatt is érdemes kihasználni a mai és holnapi oltási akciót. Februárban is lesz oltási akció minden csütörtökön, pénteken, és szombaton.

Következő  oltási akciók a kórházi és járásközponti oltópontokon:

·         2022. január 28. (péntek) 14-18 óra között.

·         2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között…”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Félúton nem lehet megállni

Március felé …

(idézet: A Magyar Tanácsköztársaság – Liptai Ervin)

 

Az október 31-én lezajlott események, a polgári demokratikus kormány megalakulása óta eltelt minden nappal világosabbá vált, hogy az újonnan létrejött hatalom nagyon ingatag talajra épült.

Egy, a Károlyiéhoz hasonló programmal fellépő kormány akkor érezheti biztonságban magát, ha erős, a társadalomban arányánál fogva is jelentős szerepet betöltő, demokratikus, nemzeti polgárságra támaszkodhatik.

Magyarországon azonban nem volt ilyen polgárság. A magyarországi burzsoázia későn, akkor is a feudalizmus maradványait konzerváló nagybirtokos osztállyal összefonódva alakult ki, és fő ellenségét nem az arisztokráciában, hanem az erejéről egyre több bizonysággal szolgáló munkásosztályban látta.

Igaz, hogy a novemberi napokban elemi erővel kirobbanó népmozgalmaktól megrettent tőkés- és földesúri osztály egyedüli mentőangyalát a kormányban és főként az annak tömegerejét biztosító szociáldemokrata pártban látta. Az első ijedtségen túljutva azonban, hamarosan felismerte, hogy a munkásosztály nem túlságosan megnyugtató védelmezője a kizsákmányoláson alapuló társadalmi rendnek, és a kormánynak nem lesz ereje szembeszállni az egyre forradalmibbá váló munkástömegek nyomásával. Károlyi Mihályt, aki eredeti koncepciójához ragaszkodva nem akart egy éles, jobboldali fordulatot végrehajtani, lassan még néhány száz párthívének többsége is cserbenhagyta.

A jobboldali szociáldemokrata párt- és szakszervezeti vezetők a maguk részéről mindent elkövettek annak érdekében, hogy a munkásosztály beérje a túlságosan is lassan és bátortalanul megszületett polgári reformokkal. „Tisztában kell lennünk azzal, hogy a szocializmus végcélját ezzel a forradalommal legfeljebb csak megközelíthettük, de el nem értük. Viszont a magántulajdon eltörlését mint a szocializmus végcélját, most ki sem lehet küzdeni” – mondotta Weltner a budapesti munkástanács november 13-i ülésén.32

Hogy a szakszervezeti bürokrácia „forradalmi” bátorsága meddig terjedt, arra jellemző a „Szakszervezeti Értesítő” 1918. novemberi számának egyik cikke, amely az egyesülési és gyülekezési jog kérdéseivel foglalkozva, többek között a következőket írta:

„Figyelembe véve, hogy Magyarországon élünk, ahol a szolgabírák maradi gondolkodását nem lehet máról holnapra megváltoztatni, büntetni kell azokat a hatóságokat vagy hatósági közegeket, amelyek vagy akik az egyesülési és gyülekezési jogot korlátozzák.”33 Tehát azokban a napokban, amikor a nép a jegyzők és a szolgabírák egy részét elűzte, és – megalakítva a maga tanácsait – gyakorlatilag megkezdte a forradalom államhatalmi szerveinek létrehozását, a Jászaihoz hasonló szakszervezeti vezetők fantáziája még csak addig futotta, hogy a különösen renitenskedő főszolgabírákat megdorgálják!

A kormányba került szociáldemokrata miniszterek közül mindenekelőtt Garami Ernő igyekezett a miniszteri bársonyszéket megszolgálni a burzsoáziának. Még a baloldalisággal egyáltalán nem vádolható Göndör Ferenc is így jellemzi Garami miniszteri tevékenységét:

„… helytelennek tartottam, hogy minden téren a fékezést tartotta elsőrangú kötelességének, és amilyen nagyszerű és zseniális kereskedelemügyi miniszter volt, amilyen hatalmas és értékes szakmunkát fejtett ki, éppen annyira elmosódott benne a forradalmár vonás, és a saját példámon tapasztaltam, hogy őnála nem a munkások, hanem a munkaadók, nem a forradalmárok, hanem az ellenforradalmárok kaptak igazat”.34

Nem véletlenül biztosította a Gyáriparosok Országos Szövetsége Garamit arról, hogy „a kereskedelemügyi miniszter a szövetségnek megértésére és leglelkiismeretesebb közreműködésére számíthat”.35

A munkásosztályt azonban, különösen a KMP megalakulása után, a jobboldali munkásvezérek minden igyekezete sem tudta megállítani a forradalom útján.

*

A polgári demokratikus korszaknak 1918 novemberétől 1919 májusáig terjedő időszakát a kommunista párt által hirdetett eszmék rohamos terjedése jellemezte.

A kormány és a szociáldemokrata párt vezetői hasztalan igyekeztek gátolni ezt a folyamatot. A kommunisták mindvégig kezükben tartották a kezdeményezést, és hallatlanul gyors tempót diktáltak. Az általuk kiadott jelszavak szinte napok alatt tömegeket mozgósítottak egy-egy forradalmi feladat megoldására.

A Visegrádi utca 15. szám alatti párthelyiséget, ahol a kommunista vezérkar működött, a munkások, katonák, parasztok legkülönfélébb rétegeinek képviselői keresték fel tömegesen, hogy a párt segítségét, útmutatását kérjék. A párt megértette problémáikat, támogatást nyújtott nekik, az egyedi esetekben is felismerte a tipikusat, egy gyár vagy egy alakulat esetéből is le tudta vonni azokat a következtetéseket, amelyek azután az egész munkásság vagy a fegyveres erők egészére vonatkozó akció elindításának képezték alapját.

A kommunista párt a munkásosztályt két alapvető feladat megvalósítására igyekezett mozgósítani, amint a „Vörös Újság” 1918. december 14-i száma írta:

„A munkásosztály előtt ma kétirányú feladat áll:

  1. Hatalmi szerveinek kiépítése, hogy a politikai hatalmat bármely percben átvehesse.
  2. Előkészülni arra, hogy a politikai hatalom elfoglalásával a termelés szervezését kezébe vegye, s addig is megakadályozza a munkaadók szabotázsát, a termelés mesterséges megakasztását és a tőkeelvonást.”

A kommunista propaganda és agitáció tehát főként arra irányult, hogy egyrészt a munkás- és katonatanácsok valóban azokká a forradalmi szervekké váljanak, amelyek képesek a proletárdiktatúra hatalmának kivívására és gyakorlására, másrészt pedig a gyárak és üzemek munkásellenőrzése megvalósuljon.

Bár a munkás- és katonatanácsok vezetését a szociáldemokrata pártvezetőség egyelőre még a kezében tartotta, a kommunisták hatására a tömegek balratolódása egyre érezhetőbbé vált e szervek tevékenységében is. Az a sajátos helyzet alakult ki, hogy a vezetők szándékai és igyekezete ellenére, a munkás- és katonatanácsok a kommunisták által felvetett kérdésekkel foglalkoztak, állásfoglalásaikban egyre inkább megmutatkozott a párt eszméinek hatása, még azokban az időszakokban is, amikor ezek a szervek a jobboldali szociáldemokraták kezdeményezésére a Kommunisták Magyarországi Pártját elítélő határozatokat hoztak.

A szociáldemokrata vezetők, akik féltették népszerűségüket, nem tudták általában teljesen elutasítani a kommunisták által felvetett követeléseket, meg kellett elégedniük azzal, hogy e követeléseket enyhítsék, megvalósításukat fékezzék. A tömegek azonban a kommunista propaganda hatására egyre inkább balra tolódtak, és a szociáldemokrata pártvezetés kénytelen volt újabb és újabb engedményeket tenni.

1918 decemberétől a dolgozók mind szélesebb tömegei követelték a hatalomnak a munkások, katonák és parasztok tanácsai útján való átvételét, a proletárdiktatúra megteremtését.

„… a jelen társadalmi rend megérett a megdöntésre, és egyedül a munkásság képes arra, hogy szervezetten átvegye a hatalmat a munkásság és a földtelen parasztok tanácsainak a diktatúrája útján. Nem demokrácia és nem nemzetgyűlés, hanem munkások és földtelen parasztok tanácsai és proletárdiktatúra vezet bennünket a szocializmushoz és a kommunizmushoz”36 – mondotta az aszódi repülőgépgyár munkásai december 17-én tartott gyűlésének határozata.

A két nap múlva, december 19-én, Budapesten lezajlott katonatüntetés fő jelszava szintén: „Minden hatalmat a Munkások, Katonák és Parasztok Tanácsának!”37

A munkások, katonák, parasztok nem elégedtek meg csupán a jelszavak hangoztatásával, hanem a fővárosban és vidéken egyaránt, mind határozottabban szóltak bele az ügyek irányításába.

A pártnak a munkásellenőrzés megvalósítására december közepén kiadott felhívása rövid időn belül a főváros legnagyobb üzemeire kiterjedő mozgalmat eredményezett.

Január harmadikán a Ganz Villamossági Gyár munkásai elzavarták az igazgatókat, a gyár élére új intézőséget állítottak, amelynek tagjai közé munkásokat is delegáltak. Emellett 12 tagú felügyelő bizottságot választottak az üzem vezetésének ellenőrzésére.

Ugyanezen a napon a salgótarjáni bányászok is eltávolították a régi igazgatóságot, és kijelentették, hogy a bányákat tulajdonukba veszik. Egyidejűleg elfoglalták a postát, távírdát, vasutat is. A minisztertanács kormánybiztosi minőségben Peyer Károlyt, a bányászszakszervezet egyik vezetőjét bízta meg a felkelés elfojtásával. Ellenforradalmi célokra létrehozott különítményekkel vérbe fojtották a bányászok felkelését.

A munkások rövid időn belül mintegy 20 budapesti nagyüzemben távolították el az üzem éléről a legjobban gyűlölt vezetőket, és alakítottak olyan új igazgatóságokat, amelyekben a munkások képviselői is részt vettek. A munkásellenőrzést ily módon bevezető üzemek között olyanokat találunk, mint a Ganz Vagongyár, a Lipták-gyár, a Teudloff és Dittrich Gépgyár, a Schlick-Nicholson Vagon- és Gépgyár, az Óbudai Hajógyár, a MÁV Gépgyár, az Első Magyar Gazdasági Gépgyár és a Fegyvergyár.

Ezek az események már félreérthetetlenül jelezték, hogy a munkások mind nagyobb része lép fel azzal az igénnyel: a gyárban az történjék, amit ők akarnak. Rohamosan közeledett már az az idő, amikor ez az igény kiterjedt az egész ország irányítására.

A november első felében, a falvakban kirobbant ösztönös parasztmegmozdulások viszonylag rövid idő alatt lezajlottak. November közepén már úgy tűnt, hogy a parasztság a forradalom utáni első napok elemi erejű fellángolásában levezette forradalmi energiáit.

Nem múlt el azonban hosszú idő, és a vidék földművelő népe ismét hallatott magáról. A parasztság soraiban kibontakozó új mozgalmak mélyebben rázták meg az ország elavult társadalmi-termelési rendjét, mint a november elején lezajlottak.

Az a példa, amit a gyárak munkásai az ország politikai életére gyakorolt befolyásukkal, az üzemek irányításába való beleszólásukkal mutattak, természetesen nem maradhatott hatás nélkül a falvak szegénynépére sem.

A szegényparaszti tömegek megnövekedett politikai öntudata nyilvánult meg a mezőgazdasági munkásságnak az egész országra kiterjedő bérmozgalmaiban.

A napszámosok és a cselédek már nem voltak hajlandók beérni a földbirtokosok és a gazdák által korábban nyújtott nyomorúságos bérrel és járandóságokkal. Előfordult olyan eset, hogy az irreálisan kevés munkadíjat (egy hold kukorica betakarításáért és behordásáért egy mázsa terményt) fizető nagybirtok termését a parasztok népgyűlésen közvagyonnak nyilvánították, és felesben betakarították. A mezőgazdasági cselédek az ország nagy részén sztrájkkal igyekeztek bérköveteléseiknek érvényt szerezni.

A falvak népe mind türelmetlenebbül várta a megígért földreform végrehajtását. A cselédség, a leszerelt katonák egy része azért nem kötött szerződést földbirtokossal vagy nagygazdával, mert azt remélte, hogy hamarosan már a saját földjét művelheti. A kormányban azonban hosszadalmas huzavona folyt a földreformtörvény kidolgozása körül. A polgári pártok ragaszkodtak a föld magántulajdonának megtartásához és ahhoz, hogy a felosztásra kerülő földbirtokok tulajdonosainak az állam kártérítést fizessen. A felosztásra nem kerülő birtokok határát magasan kívánták megállapítani. A szociáldemokrata párt álláspontja ettől főként abban különbözött, hogy egyrészt a földeket állami tulajdonba akarta venni és a földigénylőknek örökbérlet formájában kiadni, másrészt a járadékkal honorált kisajátítás mellett felvetette a nagybirtok egy részének vagyonadó formájában történő kisajátítását is. Mind a polgári, mind pedig a szociáldemokrata tervek megegyeztek abban, hogy egyaránt reformok útján, nem pedig a radikális agrárforradalom eszközeivel kívánták a földkérdést megoldani.

A kommunisták agrárprogramját Vágó Béla ismertette a budapesti munkástanács december 13-i ülésén. E szerint a követendő út: a nagybirtokoknak megváltás nélkül, a parasztság proletár és félproletár elemeit képviselő tanácsai által történő forradalmi kisajátítása.

A szociáldemokraták a földkérdés megoldását elsősorban csak termeléstechnikai szempontból és a város ellátásának szempontjából vizsgálták. A kommunisták rámutattak, hogy az agrárátalakulás alapvető kérdése: „miként biztosíthatók a mezőgazdaság proletár és félig proletár elemei a proletariátus további forradalmának s ami ezzel együtt jár – a proletariátus diktatúrájának támogatására”.38

A kommunistáknak a földkérdéssel kapcsolatos állásfoglalásában már megmutatkoztak a fiatal párt súlyos elméleti, stratégiai fogyatékosságai is. A párt vezetői közül elsősorban a Szovjet-Oroszországból hazatértek meríthettek volna a bolsevik párt tapasztalataiból, de ők sem értették meg eléggé, hogy egy olyan országban, mint Magyarország, a munkásosztály a proletárdiktatúra kivívásáért és megtartásáért folyó harcában csak úgy tudja tartósan a maga ügye mellé állítani a dolgozó parasztság milliós tömegeit, ha forradalmi, demokratikus módon végrehajtja azt, ami a magyar polgári fejlődés során elsikkadt: a parasztság földhöz juttatását.

Attól tartottak, hogy a földosztás, a birtokos parasztok számának hatalmas arányú megnövelése, a magántulajdonukhoz ragaszkodó és ezért a szocialista fejlődéssel szemben álló társadalmi erőket növelné, és megnehezítené a munkásosztálynak mezőgazdasági termékekkel való ellátását.

A munkástanács kommunista frakciójának a földkérdéssel foglalkozó határozati javaslata ezért elítélőleg foglalt állást azzal a ténnyel kapcsolatban, hogy a földosztás jelszava „a köztudatba egyelőre kitörölhetetlenül bekerült”. Ugyanakkor a kommunisták javára kell írni, hogy a föld sorsának végleges eldöntését: tehát azt, hogy a földbirtokosoktól elvett föld egyéni vagy közösségi megművelésre kerüljön-e, a földműves-szervezetek küldötteinek országos kongresszusára kívánták bízni.

1918 végén a kommunisták agrárprogramjából mindenekelőtt a nagybirtokok forradalmi kisajátítására vonatkozó felhívás talált visszhangra a falusi szegénység körében. December második felében nagyobb arányokban kezdett kibontakozni a nagybirtokok azonnali felosztására irányuló parasztmozgalom. Ismét megtámadtak kastélyokat, de a cél nem az elemi harag levezetése, mint novemberben, hanem már kifejezetten a föld felosztásának ily módon való kikényszerítése volt.

A fiatal kommunista párt teljes mértékben tudatában volt annak, hogy a munkásosztály nem szerezheti meg a hatalmat, ha nem támaszkodik a fegyveres erők többségének forradalmi támogatására. Ezért különösen nagy figyelmet fordított a katonák megnyerésére.

A frontokon a katonákat mesterségesen elzárták a hátország eseményeitől, híreitől. A párt a hazatérő katonák előtt feltárta az országban kialakult helyzet valódi képét, és a munkásosztály harcának támogatására szólította fel őket.

Hogy ez az agitáció milyen gyors hatással járt, annak bizonyságául szolgáljon az a nagy budapesti katonatüntetés, amelyet a frontokról hazatért katonák december 6-án este rendeztek,39 ahol már szocialista jelszavakat is hangoztattak. Több esetben előfordult, hogy a katonaság fegyveresen szembeszállt a néppel szemben erőszakot alkalmazó csendőrökkel.

A kormány az öt legfiatalabb korosztályból akarta az új hadsereget megszervezni. Hamarosan bebizonyosodott azonban, hogy a behívott fiatalok nem hajlandók a polgári társadalom fegyveres védelmezőinek szerepét eljátszani. A behívást sokan tudomásul sem vették, akik pedig bevonultak, nem mutatkoztak túlságosan készségesnek a nagyobbrészt ellenforradalmi beállítottságú tisztikar parancsainak végrehajtására.

Bartha Albert hadügyminiszter, aki Linder Bélát november 9-én felváltotta, a kormány legreakciósabb tagjai közé tartozott. Látva, hogy a hadsereget semmi esetre sem lehet a forradalmi tömegek ellen felhasználni, december 6-án utasítást adott különleges, az ellenforradalmi célokra megbízható riadóalakulatok szervezésére. A miniszteri utasítás – tekintettel a forradalmi erők rohamos előretörésére – nagy súlyt helyezett a szervezés gyorsaságára. A riadóalakulatok szervezésével egyidejűleg Bartha igyekezett megszabadulni azoktól az egyénektől, akik forradalmi magatartásukkal befolyást gyakoroltak a csapatok szellemére.

December 9-én egy, a hadügyminiszternél tartott értekezleten a budapesti karhatalmi alakulatok parancsnoka már olyan veszélyesnek tartotta a kommunisták politikai munkáját, hogy statárium bevezetését kérte, amit a lázításra (értsd: kommunista agitációra) is ki kívánt terjeszteni.

A katonatanácsok, a kormány és a szociáldemokrata párt minden igyekezete ellenére, egyre inkább forradalmi szervekké kezdtek válni. A katonatanácsok élén álló Pogány József a katonák hangulatának hatására, maga is egyre gyakrabban szállt szembe a Hadügyminisztérium reakciós vezetőivel.

December 12-én a főváros helyőrségének mintegy 12 000 katonája, a katonatanács kezdeményezésére, fegyveresen, ágyúkkal felszerelve felvonult a Várba. Az ágyúkat a Hadügyminisztérium felé fordították. A katonák küldöttsége a miniszterelnökségen felkereste Károlyi Mihályt, és átadta neki a helyőrség követeléseit tartalmazó, 7 pontból álló memorandumot.

A tüntetők mindenekelőtt Bartha leváltását kívánták, de nem érték be a Hadügyminisztérium vezetésén belüli egyszerű személycserével. Ezen messze túlmenő, az egész hadügy forradalmi demokratikus átszervezésére irányuló követeléseik voltak: a minisztérium átszervezése, a vezetésnek a vezérkar kezéből való kivétele, a reakciós tisztek eltávolítása; a katonatanácsok szerepének a hadsereg és a csapatok életében való növelése; az ellenforradalmi aspirációkkal létrehozott tiszti különítmények feloszlatása; a parancsnokoknak a legénység által való választása; a tiszti rendfokozatoknak a legénységi állományúak számára is elérhetővé tétele; a katonák életkörülményeinek megjavítása.

Károlyi – a miniszteri presztízs megőrzésére való tekintettel – nem adott konkrét ígéretet Bartha leváltására és a többi követelés teljesítésére, de maga is elismerte, hogy „a néphadsereget másképpen kell szervezni, mint a régi hadsereget”.40

A következő napokban vidéken is katonagyűléseket tartottak, ahol a katonák a budapesti helyőrség követeléseivel lényegében megegyező határozatokat hoztak.

A Bartha leváltására irányuló követelés tulajdonképpen nyílt kapukat döngetett, mert az ő, valamint a kormányon belül ugyancsak jobboldali álláspontot képviselő Batthyány belügyminiszter felmentése gyakorlatilag már eldöntött kérdés volt. A forradalom előrehaladásának természetes következményeként vált a Károlyi-párt e reakciós elemeinek helyzete a kormányban tarthatatlanná.

Bár Bartha eltávolítása megtörtént volna a tüntetés nélkül is, ennek jelentőségét ez a tény nem csökkentette. A katonák – az egyenruhába bújtatott munkások és parasztok – október 31-e óta most szóltak bele először forradalmi módon a legfelsőbb állami irányítás kérdéseibe. Míg azonban az októberi fellépésük a polgári demokratikus átalakulás útját tette szabaddá, ez már az érlelődő szocialista forradalom előjele volt.

Bartha leváltása után egy ideig Károlyi vezette a Hadügyminisztériumot, majd december 30-án gróf Festetich Sándor földbirtokost (aki a Horthy-korszakban a nyilaskeresztes mozgalom egyik vezetője lett) nevezték ki a hadügyek élére.

Az új miniszter semmivel sem volt jobb elődjénél; folytatta az ellenforradalmi különítmények szervezését, és előkészületeket tett a kommunista befolyás alatt álló alakulatok feloszlatására. Nem ért rá azonban még arra sem, hogy kényelmesen elhelyezkedjék a bársonyszékben, mert december 31-én, a kommunista párt által szervezett katonagyűlésen már lemondását követelték. A főváros minden laktanyájából összegyűlt katonák követelései továbbmentek a 12-i demonstráción támasztottaknál. Ezek között már ilyenek is szerepeltek: minden hatalom a hadsereg felett a katonatanácsoké legyen, és a budapesti katonatanács végrehajtó bizottsága a hadügyminiszter ellenőrző szerveként működjék; a laktanyákban biztosítsanak teljes szabadságot a forradalmi akciók számára; a tiszti rangot töröljék el stb. A katonák követelték a röviddel a gyűlés előtt Kun Béla ellen elkövetett merénylet felbujtóinak megbüntetését is.

Festetich azonban egyelőre még a helyén maradt, és egymás után adta ki ellenforradalmi intézkedéseit.

Megkísérelte az alakulatok lefegyverzését, de terve kudarcba fulladt.41

A forradalmi szellemű alakulatok leszerelésére tett kísérletek mellett tovább folytatta az ellenforradalmi különítmények létrehozását. E tevékenységében segítséget kapott Böhm Vilmos szociáldemokrata hadügyi államtitkártól, aki – például – maga intézkedett a Tanácsköztársaság idején oly gyászos szerepet játszó székely különítmény létrehozásáról.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.ru

Ma már 2022 január 28. – péntek – van. Az idei esztendő 28. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 337 nap van hátra. 
A balrad.ru köszönti a ma nevük napját ünneplő: 
Károly + AglentÁgnesAgnétaAmadéAmadeaAmadeusz  AmadóAmálAmáliaAmillaApolApolkaApollóniaEfraim  GrétaGréteGréteaGyulaInezKarolaManasséManfréd  ManfrédaMargitMargitaMargittaMargóPéterPetőTamás
nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván Nekik a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

AZ ÜNNEPELTEKET AZ ALÁBBI ZENÉVEL KÖSZÖNTJÜK:


 

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Január 28. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Janu%C3%A1r_28.

Ma van:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Moszkva: elégedetlenség jelei az amerikai válasz miatt

Gorkij, 2022. január 27. csütörtök (MB)

     Elégedetlenség jelei mutatkoznak Moszkvában az orosz biztonsági követelésekre adott amerikai válasz miatt – jelentette a Magyar Békekör tudósítója csütörtökön.

     Hivatalos állásfoglalás ugyan még nem született, hiszen még tanulmányozzák a szerdán este átvett írásos amerikai választ, de az orosz nemzetbiztonsági tanács elnökhelyettesének nyilatkozata arra enged következtetni, hogy nem tartják kielégítőnek, mert nem szavatolja az ország feltétlen biztonságát.

     Dmitrij Medvegyev sajtónyilatkozatban tudatta, nemcsak arról van szó, hogy a NATO ne telepítsen fegyverzetet Ukrajnába, hanem arról, hogy egyetlen nyugati állam se telepíthessen arra hivatkozva, hogy Ukrajnával kötött kétoldalú megállapodás alapján teszi, nem pedig a NATO keretében. „Nekünk mindegy, hogy a NATO telepít-e oda fegyverzetet, vagy a NATO tagjai teszik ugyanezt kétoldalú megállapodások alapján. Nemcsak arról van szó, hogy a NATO ne terjeszkedjen, bár ez önmagában is nagyon fontos, hanem arról is, hogy más garanciákat is kapjunk. Időről-időre a fülünkbe suttogják, hogy Ukrajna a következő években nem csatlakozik a NATO-hoz. De mi nem erről beszélünk” – mondta.

     A Nyugat Oroszországgal szemben tanúsított magatartásával kapcsolatban Medvegyev felidézte az Észak-Atlanti Szervezet megszegett ígéretét arról, hogy nem terjeszkedik Keletre, nem folytatja előrenyomulását az orosz határokhoz. „Azt mondják nekünk, hogy erről nem írtak alá semmit.  Mi viszont tudjuk, ki, mikor és kinek tett ilyen ígéretet és adott biztosítékot. Most pedig megsértik államhatárainkat” – jelentette ki az orosz nemzetbiztonsági tanács titkára.

     A Békekör tudósítója úgy véli az Egyesült Államok ugyanolyan felemás reagálásra számíthat orosz részről, mint amilyen kitérő és felemás választ adott Moszkvának szerdán este. Ez azt jelentheti, hogy bár nyitva hagyja a kaput a tárgyalásos megoldás előtt, katonai-műszaki ellenlépéseket fognak tenni, hogy kikényszerítsék Oroszország biztonságának szavatolását Amerika és NATO szövetségesei részéről.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com