– Az emberré válás útja a szocializmus –

A dialektika jellemzői:

A dialektika alapgondolata, hogy „a világot nem mint kész dolgok összességét, hanem mint folyamatok összességét kell felfogni!

Az egész természeti, történelmi és szellemi világot … folyamatnak, vagyis állandó mozgásban, változásban, átalakulásban és fejlődésben levőnek (kell tekinteni)!

A materialista dialektika a természet, a társadalom és a megismerés, különösen a tudományos megismerés tanulmányozásának, kutatásának filozófiai módszere.

A dialektika alapvető törvényei: az ellentétek egységének és harcának törvénye, a mennyiségi változások átcsapása minőségi változásokba a tagadás tagadásának törvénye.

A fenti dialektikus törvényszerűségeket konkretizálják és egészítik ki a következő kategóriák: a lényeg és jelenség, a tartalom és forma, a véletlen és szükségszerűség, az ok és okozat, a lehetőség és valóság, az egyes, különös és általános ellentmondása és kölcsönhatása.

A dialektika lényege, magva az ellentétek egységének és harcának törvénye, mely minden fejlődés forrása, mozgató ereje! A dialektikát úgy határozhatjuk meg, mint az ellentétek egységéről szóló tanítást!

Néhány gondolat:

Az anyag jellegzetes tulajdonsága, hogy objektíve, az embertől függetlenül létezik (csak erre van tudományos bizonyíték), és a végtelenségben állandóan változásban, mozgásban van, általánosságban a viszonylag hosszabb ideig stabilabb, a káros hatásoknak ellenállóbb formák felé. Az instabil forma felbomlik. De ha megvannak a feltételei valamely formának a létrejöttére, az létre is jön, így fejlődhet, változhat az anyag egyre stabilabb formába, ami egyre inkább ellenáll a külső és belső, a formáját megváltoztatni képes hatásoknak. Ha a tűz létrejöttének megvannak a feltételei, akkor az égni fog! Ha elfogy a tűz valamelyik feltétele, akkor elalszik, bár ez csak egy egyszerű megállapítás, de ez igaz az élőlényekre, létrejöttjükre, fejlődésükre, pusztulásukra, az élővilág kialakulására, fejlődésére, az evolúcióra és a revolúcióra is. A tudomány eddig elért eredményei ezt igazolják.

Ha a revolúciónak, a társadalmi forradalomnak megvannak a feltételei, akkor a társadalmi fordulat, az ugrásszerű társadalmi formaváltozás bekövetkezik, de ehhez az evolúció, a termelőerők fejlődése vezet!

Az élőlények anyagi formája a változás képességével, az alkalmazkodással, a helyváltoztatással, a káros hatások érzékelésével, az erre adott válasszal, a változással, a fejlődéssel, az evolúcióval képesek ellenállóvá, sőt egyre ellenállóbbá válni a formáját pusztító hatásokkal szemben, erre a passzív élettelen anyag kevésbé képes. Az ember – a gondolkodó anyag -, az emberiség a gondolkodásával, a társadalmi léttel, a természet, a társadalom törvényeinek megismerésével, alkalmazásával a legmagasabb szinten képes, (lehet képes) a létét megvédeni!

A kizsákmányoló társadalmakban a fejlődés az evolúcióval folyamatosan, majd a revolúcióval, a forradalommal történik a természet és a társadalom károsító hatásainak ellenállóbb társadalmi formába. A revolúció, a forradalom, a kizsákmányoló társadalmakban a valódi demokrácia és a tudományos dialektikus materialista világnézet hiányában elkerülhetetlen. A kizsákmányolók diktatúrája, önkényuralma nem tesz lehetővé más utat a kapitalizmusban sem.

A termelőerők evolúcióval történő fejlődése és a termelési (tulajdon) viszonyok ellentmondásának erősödő feszítése, antagonisztikus ellentmondása miatt a társadalmi forma belső összetartó erőinek megbomlása már az új termelési módot, új társadalmi formát igényli, ezért a forradalom a kapitalizmusban az önkényuralom miatt elkerülhetetlen. A kapitalizmus alapvető ellentmondása, hogy a termelés társadalmi méretű, az elosztás azonban magánjellegű. Vagyis a proletárok társadalmi méretekben dolgoznak és a kapitalisták rajtuk élősködnek.

A polgári demokráciában a kapitalizmus alapvető kibékíthetetlen társadalmi ellentmondása miatt, a proletárok számára csak formális demokrácia lehet, mert alapvetően nem lehet valódi érdekképviselője a hatalomban, ezért csak, mint bérrabszolga, mint a beszélő szerszám joga érvényesülhet csupán. Ez osztályharcot generál, ami idővel elvezet a revolúcióra, a forradalomra, mert a kapitalisták elfelejtik, hogy a beszélő szerszám az valójában ember és nem olyan könnyű kidobni a szemétdombra, mint egy közönséges szerszámot.

A revolúció, a társadalom forradalmi változása az új tulajdonságokért, ahol a termelőerők összhangba kerülnek a termelési (tulajdon) viszonyokkal, már a stabilabb, demokratikusabb, emberségesebb, fejlődőképesebb forma létrejöttét valósítja meg. Ez a forradalom a kapitalizmusból a szocializmusba, a haladóbb, demokratikusabb, emberségesebb társadalmi formába az emberiség egyetlen életképes útja lehet, az alternatíva a fasizmus, a pusztulás.

De ez az új forma is a belső, külső hatásokra felbomolhat a társadalmi ellenforradalommal, és kezdődik elölről az új forma létrejöttének folyamata, az új forradalom. A társadalmi forradalom és ellenforradalom a fejlődés elkerülhetetlen része, de ha megvan a forradalom vagy az ellenforradalom feltétele, akkor az bekövetkezik újból és újból.

A jelenségeket, ha igazán meg akarjuk ismerni, akkor történetükben, a kialakulástól a pusztulásig, változásaikban, külső és belső kölcsönhatásaikban, dialektikusan kell vizsgálni.

A dialektikus materialista világnézet nélküli gondolkodó ember lehet nagyon intelligens, de ez gyakran inkább gátolja a helyes világnézet megértésében, mert, ha valóban okos, akkor sikeres lehet és hatékonyan képes védeni hamis világnézetét, mert a kapitalizmusban ez az érdeke, ha pedig buta, tanulatlan, akkor meg képtelen továbblépni a helyes világnézet megérésében. Ezért szükségszerűen eljut az idealizmushoz vagy a valláshoz és végül akár a fasizmushoz is, függetlenül attól, hogy milyen intelligens, tanult, művelt ember.

A lét határozza meg az ember tudatát, így a társadalomban elfoglalt hely megakadályozhatja és legtöbbször meg is határozza az intelligens emberek erkölcsét, világnézetét, mert ha jómódú, könnyen a reakció útjára téved, mert egyszerűen ez az érdeke. Lehet, hogyha Lenin vagy Sztálin kapott volna egy jól fizető állást, akkor ma másként hívnánk a marxizmus-leninizmus-sztálinizmust. Mert csak a buta, fanatikus, reakciós, jobboldali emberek mondhatják azt, hogy ezek az emberek nem az emberiség legkiválóbbjai voltak Marx, Engels mellett a társadalom tudományos törvényeinek a felfedezésében és alkalmazásában. A dialektikus és történelmi materializmus tudományát az emberiség fejlődése érdekében valakinek meg kellett fejtenie. Ez a civilizálódó emberiség számára a társadalmi haladás, az emberré válás nélkülözhetetlen tudománya.

A dialektika hiánya a gondolkodásban, de még inkább dialektikus materializmus, egyfajta emberi képesség probléma, olyan, mint például a diszlexia vagy az autizmus, ezekhez hasonlítható, és ez gátolja az emberré válást. A dialektikus materialista tudományos gondolkodás azonban tanulással elsajátítható mindenki számára. Hasonlóan a vallás, a hamis világnézet is tanulható. Bár egymással ellentétes, ellenséges világnézetre vezet. A valóságos világnézet a haladás útja, a kitalált pedig a reakció világa.

Vannak olyan emberek, akik a kialakult világot, amelyben él, alapvetően statikusan értelmezik, vagyis például az embert a körülményektől, a születéstől, a fejlődéstől függetlenül értékelik, csak a jelent látják, ezért az erkölcsük könnyen az embertelenség útjára téved. Például: nézd azt az embert, milyen semmirekellő? Kell ez nekünk, akik milyen okosak, műveltek, dolgosak vagyunk? De nem akarja vagy nem képes látni, hogy miből, hogyan, milyen körülményekből alakult ilyenné, csak az utálat ül a lelkén. A társadalomban ez a szemlélet embertelen, ez még akkor is így van, ha jótékony, ha alapvetően humánusan gondolkodó, de ha nincs dialektikus materialista szemlélete, akkor könnyen csak a kialakultat látja, ami persze már tényleg rossz lehet! Ilyen a dialektikát nélkülöző gondolatokkal, a kialakult rossz felszámolása embertelenségre vezet.

Az embert, de az univerzumot is vizsgálva, ha csak az éppen aktuális, az eddig fejlődött tulajdonságait, a mostat értjük meg, akkor az nagyon torz, hamis eredményre vezet. Ez képességbeli hiány, ami a dialektikus materializmus tudományának elsajátításával elhárítható. A vallás ezen nem segíthet, mert nem érti, nem fogadja, nem fogadhatja el a dialektikus és történelmi materializmust, a tudományos világnézetet.

Az ember a tudomány területén, de a mindennapi munkájában is cselekedhet a dialektikus materializmus törvényei szerint, rendszerint nem is tehet mást, ha eredményes akar lenni, de emellett lehetséges, hogy a társadalom törvényeit, az embert a hamis idealista, vallásos világnézet szerint fogadja el. Ez a kettősség, ez a kettős tudat általában a legjellemzőbb a kapitalizmusban élő emberekre. A kapitalizmus társadalmi tudatformájának ez felel meg a legjobban, ami a reakciós, így a társadalmi haladás fékje.

Bár lehet, hogy a valóságra épülő dialektikus történelmi materialista világnézetre tanított emberiség, ha túl korán ébred öntudatára, akkor ez gátolná a kapitalizmus kegyetlen, de hatékony fejlődését, mikor még talán nincs itt az ideje a szocializmus emberséges kiteljesedésének. Az elbukott szocializmusnak ezt nem sikerült megoldania, pedig nagy erőfeszítéseket tett a tudományos világnézet tanítására, amit gyorsan megsemmisített az ellenforradalom, sikeresen tette öntudatlanná, beszélő szerszámmá az embereket.

A kapitalizmusban a revolúció, a forradalom elkerülhetetlen, mert a társadalom a többség számára antidemokratikus, így nem kerülhet a társadalmi tudatba a társadalmi modell működéséből szükségszerűen következő és a bomlására vezető ellentmondások, a felszínen keletkező zavarokat pedig önkényuralommal nyom el. Az emberiség csak a dialektikus és történelmi materializmus tudományának megismerésével juthat el a társadalom működésének a megismeréséhez, de ez a kapitalizmusban az uralkodó tőkésosztálynak nem érdeke.

A következetesen baloldali világnézetű ember csak a dialektikus materializmus megértésével, gyakorlásával lehet teljes értékű! Ez vezet az emberré váláshoz! A baloldali embernek érdeke a valóság megismerése.

„A dialektika eredetileg a vitatkozás művészete az ókori görögöknél, a hét szabad művészet egyike. Általános filozófiai elméletté és módszerré a klasszikus német filozófia képviselői, mindenekelőtt Hegel fejlesztették. A természet, a társadalom és a gondolkodás legáltalánosabb mozgástörvényeinek összefoglalása. A jelenségeket összefüggéseikben, kölcsönhatásaikban, fejlődésükben, ellentéteik és ellentmondásaik keletkezésében, kifejlődésében, feloldásában, a mennyiségi változások minőségiekbe való átcsapásában vizsgálja a tagadás tagadása alapján. A fejlődést az ellentétek harca és egysége eredményének tekinti. Materialista változata az eszméket a valóság folyamatai tükröződéseként írja le. Eszerint a megismerés szubjektív dialektikája a valóság objektív összefüggéseit tárja fel, így a dialektika és a logika egységet alkot. A dialektika ellentéte a metafizika.” Wikipédia”

(idézet: Filozófiai kislexikon -1980)

A dialektika: általános filozófiai elmélet és módszer, amely modern, materialista formájában a dialektikus materializmus szerves része. A dialektika a „külső világ és az emberi gondolkodás mozgásának általános törvényeiről szóló tudomány” (Marx). A dialektika alapgondolata, hogy „a világot nem mint kész dolgok összességét, hanem mint folyamatok összességét kell felfogni, amelyben a látszólag stabil dolgok … a levés és elmúlás szakadatlan változásán mennek át”… (Engels). E szakadatlan változás főbb törvényszerűségei: „a már megtett fokokat magasabb szinten ismétlő fejlődés (a »tagadás tagadása«), …— ugrásszerű, katasztrófákkal járó, forradalmi fejlődés; — „a fokozatosság megszakadása”; — (a mennyiségnek minőségbe való átcsapása;) — a fejlődést előrehajtó sok belső impulzus, amelyet valamely adott testre, vagy valamely adott jelenség keretei között, vagy valamely adott társadalmon belül ható különböző erők és tendenciák ellentmondása, összeütközése ad (ellentétek egysége és harca); — minden egyes jelenség valamennyi oldalának (s a történelem a jelenségek egyre újabb és újabb oldalait tárja fel) kölcsönös függése és legszorosabb, felbonthatatlan összefüggése, olyan összefüggése, mely a mozgás egységes, törvényszerű világfolyamatát adja — ezek annak a dialektikának egyes főbb vonásai, amely tartalmában gazdagabb, mint a közkeletű fejlődéstan.” (Lenin). —

A tudományos felfogásának hosszú előtörténete van. Már az ókori filozófia is hangsúlyozta minden létező változékonyságát, folyamatként fogta fel a világ létezését, s felismerte, hogy ebben a folyamatban milyen szerepet játszik a különböző tulajdonságoknak önmaguk ellentétébe való átmenete (Hérakleitosz, részben a milétoszi materialisták, a püthagoreusok). E szemléletmód megjelölésére azonban még nem használták a dialektika kifejezést.

Eredetileg ez (dialektiké tékhné — a „dialektika művészete”) a párbeszéd és vitatkozás művészetét jelentette: 1. a kérdések és feleletek útján való vitatkozás képességét, 2. a fogalmak osztályozásának, a dolgok nemekre és fajokra való felosztásának művészetét. Arisztotelész — minthogy nem ismerte fel Hérakleitosz dialektiká-jának jelentőségét — az eleai Zénónt tekintette a dialektika feltalálójának, aki a „mozgás” és a „sok” fogalmi kifejezésével kapcsolatos ellentmondásokat elemezte. Maga Arisztotelész a „dialektikát” mint a valószínű véleményekkel foglalkozó tudományt megkülönbözteti az „apodeiktikától”, a bizonyítással foglalkozó tudománytól. Platón az eleaiak nyomán az igazi létet úgy határozza meg, mint önmagával azonosat és változatlant, mindamellett a „Szofista” és a „Parmenidész” c. dialógusaiban olyan dialektikus következtetéseket von le, amelyek szerint a létező legfelső nemei csak úgy gondolhatók el, hogy mindegyikük van is meg nincs is, egyenlő önmagával és nem egyenlő, azonos önmagával és átmegy a maga „más”-ába. Ezért a lét ellentmondásokat rejt magában: egységes is meg sokféle is, nyugalomban is van meg mozgásban is stb. Az ellentmondás szükséges feltétele a lélek elmélkedésre serkentésének. S éppen ez a művészet, vallja Platón, a dialektika művészete. A dialektiká-t továbbfejlesztették a neoplatonikusok (Plótinosz, Proklosz).

A feudális társadalom filozófiájában, a skolasztikában dialektiká-nak a formális logikát nevezték, amelyet szembeállítottak a retorikával. A tőkés társadalom fejlődésének korai szakaszaiban Nicolaus Cusanus és Giordano Bruno jutottak jelentős dialektikus gondolatokra az „ellentétek egybeeséséről”. Az újkorban a metafizikus gondolkodásmód (metafizika) uralma ellenére Descartes — kozmogóniájában — és Spinoza — a szubsztanciáról mint önmaga okáról szóló tanításában — ragyogó példáját mutatta a dialektikus gondolkodásnak. A XVIII. sz.-ban Franciaországban Rousseau és Diderot tűnik ki termékeny dialektikus gondolatokkal. Az előbbi az ellentmondást mint a történelmi fejlődés feltételét, az utóbbi, ezenfelül, kora társadalmi tudatának ellentmondásait kutatta. („Rameau unokaöccse”). A dialektika Marx előtt fejlődésének csúcsát a német klasszikus idealizmusban érte el, amely a metafizikus materializmussal ellentétben a valóságban nemcsak a megismerés, hanem a tevékenység tárgyát is látta. A német idealisták dialektikus gondolatainak azonban korlátot szabott az, hogy nem ismerték a szubjektum megismerő és tevékeny voltának igazi okait. Kant ütötte az első rést az újkori metafizika falán. Felismerte az ellentétes erők szerepét a fizikai és kozmogóniai folyamatokban, és — Descartes után elsőként — alkalmazta a természet megismerésében a fejlődés eszméjét. Az ismeretelmélet területén dialektikus gondolatokat fejt ki az „antinómiákról” szóló tanában. Az ész dialektika-ja azonban Kant szerint illúzió, s nyomban szertefoszlik, mihelyt a gondolat visszatér saját területére, amely kizárólag az egyes jelenségek megismerésére korlátozódik. Később Fichte ismeretelméletében (Wissenschaftslehre — tudománytan) a kategóriák levezetésének „antitetikus” módszerét fejtette ki, amely fontos dialektikus gondolatokat tartalmazott. Schelling Kant nyomán továbbfejleszti a természeti folyamatok dialektikus felfogását.

A Marx előtti dialektika fejlődésének csúcspontja Hegel idealista dialektikája. Hegel elsőként ábrázolta „az egész természeti, történelmi és szellemi világot… folyamatnak, vagyis állandó mozgásban, változásban, átalakulásban és fejlődésben levőnek”, és kísérletet tett arra, hogy „a belső összefüggést e mozgásban és fejlődésben kimutassa”. (Marx—Engels Művei. 20. köt. 24. old.) Hegel — Kanttól eltérően — kimutatta, hogy az értelem ellentmondásai a minden jelenségre, folyamatra jellemző objektív ellentmondásokat fejezik ki, továbbá, hogy a mozgás, fejlődés csak azért lehetséges, mert ellentmondást foglalnak magukban. A józan ész elvont meghatározásaitól eltérően a dialektika Hegel szerint az egyik meghatározásból a másikba való olyan átmenet, amelyben megmutatkozik, hogy ezek a meghatározások egyoldalúak és korlátozottak, azaz magukban foglalják saját tagadásukat is. Éppen ezért a dialektika „a tudományos haladás mozgató lelke s az az elv, amely egyedül visz bele immanens összefüggést és szükségszerűséget a tudomány tartalmába”. Az a hegeli tan, hogy minden dolog szükségszerűen a saját tagadása felé halad, magában foglalta az élet- és gondolatforradalmasító elvet, amely miatt a haladó gondolkodók Hegel dialektiká-ját a „forradalom algebrájának” tekintették (Herzen).

A dialektiká-t mint tudományt valójában Marx és Engels alkotta meg: elvetették a hegeli filozófia idealista tartalmát, mégpedig a megismerés történeti folyamatának és fejlődésének materialista felfogása, a természetben, a társadalomban és a gondolkodásban végbemenő valóságos folyamatok általánosítása, ezen belül mindenekelőtt a proletariátusnak, mint objektív társadalmi helyzeténél fogva szükségszerűen forradalmi osztálynak nézőpontja alapján. A tudományos dialektiká-ban szervesen egybekapcsolódnak mind az objektív anyagi lét, mind a megismerés fejlődésének törvényei, mert ezek tartalmukat tekintve azonosak, s csak formájukban különböznek. Éppen ezért a materialista dialektika nemcsak „ontológiai”, hanem gnoszeológiai is, logika is, amennyiben a gondolkodást és a megismerést szintén keletkezésében és fejlődésében vizsgálja. A materialista dialektika az ismeretelméletet is a megismerés általánosított történeteként dolgozza ki és azt tartja, hogy minden fogalom, minden kategória, általános jellege ellenére magán hordja a történetiség bélyegét. A dialektika mint logika a gondolkodás mozgásáról, a kategóriáknak mint a legáltalánosabb és leglényegesebb fogalmaknak a mozgásáról szóló tudomány. A gondolkodás törvényéi a lét törvényéit tükrözik vissza „A dialektika, az úgynevezett objektív dialektika az egész természetben uralkodik, az úgynevezett szubjektív dialektika pedig, a dialektikus gondolkodás, csak reflexe a termeszeiben mindenütt érvényesülő ellentétekben-mozgásnak, s ezek az ellentétek szabják meg éppen állandó ellenkezesükkel és végső egymásba, illetve magasabb formákba olvadásukkal a természet életét” (Marx—Engels Művei. 20. köt. 487. old.) Ezért a dialektika törvényei egyúttal törvényei a dialektikus logikának is.

A materialista dialektika törvényei és kategóriái meghatározott rendszert alkotnak. A materialista dialektiká-nak mint tudománynak a tartalma a dolgok objektív dialektiká-jának a visszatükrözése A dialektika alapvető törvényei az ellentétek egységének és harcának törvénye, a mennyiségi változások átcsapása minőségi változásokba a tagadás tagadásának törvénye. Mindegyik törvény a valóságnak és tudati tükröződésének törvényszerűségét fejezi ki. Ugyancsak ezek a törvények jellemzik a fejlődés dialektikus koncepciójának a lényégét, megkülönböztetve azt a metafizikától. A fenti dialektikus törvényszerűségeket konkretizálják és egészítik ki a következő kategóriák a lényeg és jelenség, a tartalom és forma, a véletlen és szükségszerűség, az ok és okozat, a lehetőség és valóság, az egyes, különös és általános ellentmondása és kölcsönhatása. A dialektika lényege, magva az ellentétek egységének és harcának törvénye, mely minden fejlődés forrása, mozgató ereje „Röviden a dialektikát úgy határozhatjuk meg, mint az ellentétek egységéről szóló tanítást. Ezzel megragadjuk a dialektika magvat” (Lenin Művei 38. köt. 207. old.) A dialektika értelmében a fejlődés a mennyiségi változásoknak minőségi változásokba való átcsapása útján végbemenő fejlődés, a fokozatosság megszakadása, az ugrás, a fejlődés kiinduló mozzanatának tagadása és magának e tagadásnak a tagadása, az eredeti állapot bizonyos oldalainak, vonásainak magasabb szintű megismétlődése. Éppen a fejlődés ilyen felfogása különbözteti meg a dialektiká-t mindazoktól a vulgáris evolucionista nézetektől, amelyek a modern burzsoá és reformista elméleteket jellemzik. A materialista dialektika a természet, a társadalom és a megismerés, különösen a tudományos megismerés tanulmányozásának, kutatásának filozófiai módszere. Csakis a dialektika álláspontjáról érthető meg az objektív igazság elérésének bonyolult, ellentmondásokkal teli útja, a tudomány fejlődésének minden egyes fokán az abszolút és a viszonylagos, az állandó és a változó elemek közötti összefüggés, az általánosítás egyik formájából a másik, melyebb formába való átmenet. A materialista dialektiká-t épp forradalmi lényege teszi a társadalom gyakorlati átalakításának eszközévé. (Lásd még: – dialektikus materializmus, történelmi materializmus

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!