Orbán Viktor kedden Moszkvába utazik, hogy találkozzon Putyin orosz elnökkel. Megbeszélésük kivételes alkalmat kínál a politikai partnerség megerősítésére, így arra, hogy Magyarország hídépítő szerepre vállalkozzon Kelet és Nyugat között egy leendő európai biztonsági rendszer megteremtése érdekében – írta a Magyar Békekör a látogatás előtti kommentárjában.
A NATO-ban nincs más ország, amely olyan jó viszonyba került volna a keleti nagyhatalommal, mint hazánk. Hat százalékos gazdasági növekedésünkben alapvető szerepet játszott az energiabiztonság, melyet az orosz gázellátásnak köszönhetünk. Orbán még több gáz szállításában szeretne megállapodni a Gazprommal. Még jobban szeretné kihasználni a nyugat-európai energiamizéria kínálta lehetőséget arra, hogy az oroszoktól baráti áron kapott gáz egy részét a sokszorosáért adja el a rászoruló Nyugatnak.
Tisztában vannak ezzel az oroszok is, kérdés, mit kérnek érte cserében. Nem kizárt, hogy komolyra fordítják a szót, és politikai együttműködést sürgetnek. De vajon Orbán vállalkozna-e hídépítő szerepre Oroszország és a NATO, EU között? Vagy folytatni akarja önsanyargató politikáját, kitartva azok mellett, akik mindenáron szembe akarják fordítani Oroszországgal, egészen odáig, hogy újabban még NATO-erők hazánkba telepítését is fontolgatják? A keleti óriás biztonságra tart igényt, s kész szavatolni mások biztonságát, ha garantálják az övét. Célját tárgyalásos úton szeretné elérni, de ha nem megy, katonai-műszaki ellenlépésekre is kész, hogy elérje.
Orbánnak kivételes lehetőség kínálkozik most arra, hogy elismerje Oroszország jogát a biztonságos határokhoz, és külön megállapodást kössön a két ország biztonságának kölcsönös szavatolásáról, legalább is lépést tegyen e felé. Vajon merné-e megtenni, vagy legfeljebb csak az országgyűlési választás után?
Az amerikai és NATO érdekek maradéktalan kiszolgálására készülő liberális ellenzékkel szemben Orbán konzervatív tömbje felvilágosultabb vonalat képvisel. Erre utal a keletinyitás-politika, mely fontosnak bizonyult az ország gazdasági fejlődése és kereskedelmi-pénzügyi kapcsolatainak diverzifikálása szempontjából. Az energiaellátásunk miatt döntően fontos Paks is felépül, ha nem a liberális ellenzék veszi kézbe a kormányrudat áprilisban.
Orbánnak kevés lavírozási lehetősége marad a kialakult nemzetközi helyzetben, amikor Moszkva félreérthetetlenül tudtul adta, hogy a NATO-nak vissza kell vonulnia Kelet-Európából, ki kell vonnia katonáit és fegyvereit mindazokból az országokból, amelyek 1997 után váltak a nyugati tömb tagjává. Tehát hazánkból is. Miniszterelnökünk választás elé került: vagy a lengyel-balti-román-bolgár NATO mellett körömszakadtáig kitartó csakazértis tengelyhez szegődik, vagy elkülönülő magatartást tanúsít, és aktívan közreműködik a kiegyezésben Kelet és Nyugat között.
Ahhoz, hogy hazánk egyaránt jó viszonyban éljen Kelettel és Nyugattal, megkerülhetetlenné vált a keleti reláció politikai erősítése Helsinki szellemében.+++
(idézet:A Berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig)
Az első előkészületek: 1940 nyarán — Molotov Berlinben — A Weisung Nro 21 — Fall „Marita” — Jugoszlávia és a háromhatalmi egyezmény — Katonai puccs Jugoszláviában — „Blitzkrieg” a Balkánon
Az 1939. augusztus 23-án megkötött szovjet—német megnemtámadási szerződés 10 esztendőre szólt. De alig érte meg a szerződés az egyéves fordulót, 1940 júliusában, a nyugati hadjárat befejezése után egy hadseregcsoport törzsét Bock tábornagy parancsnoksága alatt, továbbá a 4., 12. és 18. hadsereg zömét, összesen mintegy 30 hadosztályt irányít a német hadvezetőség a nyugati frontról Lengyelországba.
Nem sokkal később Hitler megbízza az OKW egyik legtehetségesebb fiatal tisztjét, Erich Marcksot, a 18. hadsereg vezérkari főnökét, hogy foglalkozzék a Szovjetunió ellen indítandó háború tervével.
Ugyanekkor állapítja meg Raeder admirális 1940. június 5-iki naplójegyzetében, hogy a Szovjetunió magatartása a náci Németországgal szemben tökéletesen korrekt.
1940 szeptember elején Hitler bizalmas munkatársai előtt arról beszél: számításba kell venni egy keleti hadjáratot — még Anglia leverése előtt —, hogy Németország megsemmisítse utolsó szárazföldi ellenfelét.
Hitler 1940 őszén véglegesen eldönti, hogy megtámadja a Szovjetuniót. 1940. november 12-én, ugyanazon a napon, amikor a német kormány meghívására Molotov külügyi népbiztos, a népbiztosok tanácsának elnöke Berlinbe érkezik, Hitler — írásban — kiadja 18. sz. titkos utasítását a Szovjetunió ellen indítandó háború tervének előzetes munkálataira:
„Függetlenül attól, hogy a Szovjetunióval most folyó politikai megbeszélések milyen eredményre vezetnek, a keleti frontra vonatkozó előkészületeket folytatni kell.
Újabb utasítások akkor következnek, amint a hadsereg hadműveleti terveit nekem előadják és én jóváhagyom.”
A terv fedőneve: Fall „Barbarossa”.
A Führer november 12-én adja ki ezt az utasítást, akkor, amikor hatalma csúcspontján áll. Ausztria, Csehszlovákia, Lengyelország, Dánia, Norvégia, Luxemburg, Belgium, Hollandia és Franciaország letiporva, Anglia végső veszedelemben; úgy látszik, megnyílt az út a német világuralmi célok megvalósítása felé. De Hitler a legnagyobb diadalok idején úgy érzi, hogy eddig elért sikereinek kihasználása nem lehetséges addig, míg áll legnagyobb ellenfele, a szocialista Szovjetunió.
Hitler ekkor 50 éves, bizalmas környezete előtt nemegyszer hangoztatja: a Szovjetunióval előbb vagy utóbb le kell számolni, mindenképpen jobb, ha erre most kerül sor, mintha esetleg 10 vagy 100 év múlva …
De a leszámolásra való szándék mellett erős kétségek is gyötrik a Führert, ezért a keleti hadjárat tervének előkészítő munkálataival egy időben megpróbál megegyezésre jutni a Szovjetunióval — a világ felosztásában. Bármennyire gyűlöli is a világ első szocialista államát, tudja, hogy halálos hazárdjátékba kezd akkor, amikor kiadja a parancsot a Fall „Barbarossa” végrehajt tására.
Feltétlenül hat rá az is, hogy két olyan bizalmas és megbízható munkatársa, mint Göring birodalmi marsall, a Luftwaffe fő parancsnoka és Raeder admirális, a haditengerészet főparancsnoka határozottan ellenzik a keleti hadjáratot. Göring attól tart, hogy a Szovjetunió megtámadása lélegzetvételhez juttatja Angliát, és a Royal Air Force amerikai segítséggel lassan megszerzi a légifölényt Nyugaton. Raeder admirális pedig Gibraltár és Szuez elfoglalásával akar halálos csapást mérni Angliára. Mindketten egyetértenek abban, hogy előbb a nyugati hadjáratot kell befejezni, ezt tartják az elsőrendű feladatnak, majd azután jöhet, vagy még inkább: azután jöjjön a Fall „Barbarossa”!
Így. amikor Molotov szovjet külügyi népbiztos 1940 novemberében, Ribbentrop kétszeri moszkvai látogatása és többszöri sürgető meghívása után végre hajlandó Berlinbe utazni, Hitler és Ribbentrop „káprázatos” ajánlattal áll elő. Abból kiindulva, hogy: Anglia a háborút már elvesztette, még ha Churchill és társai nem is ébredtek ennek tudatára, elérkezett az idő a világ felosztására. Ezt megkönnyítené az, ha a Szovjetunió csatlakoznék az 1940. szeptember 28-án Rómában aláírt japán—német—olasz háromhatalmi egyezményhez. A világ térképe ebben az esetben a következőképpen alakulna: Németországé lenne Európa és Közép-Afrika, Japáné Kelet- és Délkelet-Ázsia, a Szovjetunió megkaphatná Perzsiát és Indiát …
A tárgyalások folyamán azonban Hitlert és Ribbentropot kellemetlen meglepetés éri. Kiderül, hogy bármily kecsegtető is ez az ajánlat, Molotov a legcsekélyebb hajlandóságot sem mutatja annak megvitatására. A szovjet külügyi népbiztos világosan értékére adja a náci vezetőknek, hogy a Szovjetunió semmiféle területi hódításra nem áhítozik, sem Perzsiában, sem Indiában, ugyanakkor azonban — a Szovjetunió biztonsága szempontjából kéri a német csapatoknak Finnországból való visszavonását. A szovjet kormány súlyt helyez a korrekt államközi kapcsolatokra a két ország között, de Hitler ajánlata nem lehet tárgyalási alap.
Hitler és Ribbentrop ezt a magatartást képtelen megérteni, a tárgyalások eredménytelenül végződnek.
(Churchill írja emlékirataiban, hogy amikor 1942-ben Moszkvában járt, Sztálin a következő, a náci politikusok gondolatvilágára igen jellemző epizódot mesélte el Molotov 1940 novemberi látogatásáról.
Az első tárgyalási nap estéjén alig kezdték el a megbeszélést a külügyminisztériumban, megszólaltak a légiriadót jelző szirénák. Lementek a nagy kényelemmel berendezett óvóhelyre, s ott Ribbentrop megszólalt: „Most már nyugodtan tárgyalhatunk a világ új rendjének megteremtéséről. Tehát: Anglia elvesztette a háborút …” — Ekkor Molotov csendesen közbeszólt: „Jó, de akkor miért ülünk itt az óvóhelyen, és kik bombázzák Berlint?”)
december 5-énHitler elnökletével konferencia tárgyalja s keleti hadjárat problémáit. Halder, a szárazföldi hadsereg vezérkarának főnöke terjeszti elő az OKW jelentését a tervezett keleti hadműveletről. Mindenekelőtt a földrajzi sajátosságokra mutat rá: a legfontosabb ipari centrumok Ukrajnában, továbbá Moszkva és Leningrád körül vannak; Ukrajna ezenkívül mezőgazdasági fölösleggel rendelkező vidék. Az egész hadműveleti területet a Pripjaty-mocsarak északi és déli részre osztják. Ez utóbbi részen az úthálózat rossz. A legjobb utak és vasútvonalak a Varsó—Moszkva térségben találhatók. A hadműveleti terület északi része ezért kedvezőbb feltételeket nyújt a nagy kiterjedésű hadmozdulatokra mint a déli rész.
Halder ezután a szovjet csapatok elhelyezkedését vázolja fel, majd leszögezi; a német terveknek arra kell irányulniuk, hogy a szovjet ellenállás kialakulását a Dnyeper—Dvina vonaltól nyugatra páncélos ékek rohamával megakadályozzák. Egy különösképpen erős rohamcsoportnak Varsó térségéből Moszkva irányában kell előretörnie.
A három, számításba vett hadseregcsoport közül az északinak Leningrád, a középsőnek Minszken át Szmolenszk, a délinek Kijev lesz a támadási súlypontja. A déli hadseregcsoportból az egyik hadsereg Lublin térségéből, egy másik hadsereg Lemberg térségéből, egy harmadik hadsereg pedig Romániából nyomul előre. Az egész hadművelet végső célja a Volga és Arhangelszk vidékének az elérése. Összesen 105 gyalogos, 32 páncélos és motorizált német hadosztály kerül bevetésre; ebből a támadó haderőből erős részek kezdetben a második vonalban helyezkednek el.
A Führer kijelenti, hogy az előterjesztett hadműveleti célkitűzésekkel egyetért. Az a legfontosabb cél, hogy megakadályozzák az orosz front zárt, egységes visszavonulását. Kelet felé olyan messzire kell előnyomulni, hogy az orosz légierő a német birodalmi területet ne tudja megtámadni, másrészt a német légierő támadásai szétrombolhassák az orosz fegyverkezési területeket. Így kell elérni az orosz haderő szétverését és megakadályozni újjászervezését, újjáéledését. A támadó erőket már az elején oly mértékben kell bevetni, hogy az ellenség erős részeit meg lehessen semmisíteni. Ezért a gyorscsapatokat mindkét északi hadseregcsoport belső szárnyain kell bevetni, ott, ahol a hadműveletek súlypontja van.
Északon a balti államokban álló ellenséges erők bekerítésére kell törekedni, ezért a Moszkva irányában bevetésre kerülő hadseregcsoportot olyan erőssé kell tenni, hogy az jelentékeny részekkel észak felé el tudjon kanyarodni.
A Pripjaty-mocsaraktól délre előrenyomuló hadseregcsoport romániai egységei támadjanak először, és arra törekedjenek, hogy az Ukrajnában levő ellenséges erőket egy észak felé irányuló átkaroló mozdulattal bekerítsék.
Azt, hogy a délen és északon bekerített orosz csapatok megsemmisítése után Moszkva ellen vagy a Moszkvától keletre eső területek ellen nyomuljanak-e előre, most még nem lehet eldönteni …
Alig egy hónappal később, december 18-án Hitler kiadja a 21. számú hadműveleti utasítást:
„A német Wehrmachtnak fel kell készülnie arra, hogy még az Anglia ellen viselt háború befejeződése előtt Szovjet-Oroszországot gyors hadjáratban leverje.”
Az utasítás értelmében a szárazföldi hadseregnek minden rendelkezésére álló kötelékét — a nyugati fronton állomásozó megszálló csapatok kivételével — be kell vetnie.
„A légierő a keleti hadjárathoz oly nagyszámú erőt tegyen szabaddá, hogy számolni lehessen a földi hadműveletek gyors lefolyásával és hogy a keleti német területek az ellenséges légitámadásoktól a lehető legkisebb kárt szenvedjék. A súlypont e keletre történő áthelyezésének határt szab az a követelmény, hogy a hatalmunkban levő harcterek és felszerelési körzetek ellenséges légitámadásoktól kellőképpen megóvassanak, és az Anglia elleni támadások, különösen a szigetország behozatala ellen, meg ne szűnjenek.
A haditengerészet bevetésének súlypontja a keleti hadjárat alatt is egyértelműen Angliára helyezendő.
A Szovjet-Oroszország elleni felvonulást adott esetben nyolc héttel a tervezett hadműveletek megkezdése előtt fogom elrendelni.
A hosszabb időt igénylő előkészületeket, ha ezek még nem indultak meg, már most foganatosítani kell és 1941. május 15-ig be kell fejezni.
Döntő jelentőséget kell tulajdonítani annak, hogy a támadásra vonatkozó szándék ne legyen felismerhető.”
Hitler a Fall „Barbarossa” fő hadműveleti célkitűzését a következőképpen határozza meg:
„Az orosz hadsereg Nyugat-Oroszországban álló tömege merész hadműveletekben, messze előretörő páncélos ékek révén megsemmisítendő; a harcképes részeknek a távoli orosz térségbe való visszavonulása megakadályozandó.
Gyors üldözésben el kell érni azt a vonalat, ahonnan az orosz légierő a német birodalmi területeket többé nem érheti el. A hadműveletek végcélja az ázsiai Oroszország elreteszelése, nagy általánosságban a Volga—Arhangelszk vonalon. Szükség esetén így Oroszországnak az Urálban megmaradó utolsó ipari területe légierőnk által kikapcsolhatóvá válik.
E hadműveletek folyamán az orosz keleti-tengeri flotta hamar elveszíti támaszpontjait, és ezzel harcképtelenné válik.
Az orosz légierő hatékony beavatkozását már a támadás kezdetén erőteljes csapásokkal meg kell akadályozni,”
A Barbarossa-hadműveletben számításba vehető szövetségesekről és feladataikról az utasítás leszögezi:
„1. A Szovjet-Oroszország elleni háborúban hadműveletünk szárnyain Románia és Finnország aktív részvételével számolhatunk.
Hogy e két ország harci erőit bekapcsolódásuk esetén milyen formában helyezzük majd német parancsnokság alá, azt a Wehrmacht főparancsnoksága fogja idejében szabályozni.
Románia feladata az lesz, hogy az ott felvonuló német erőcsoporttal együtt a szemben álló ellenfelet lekösse és egyébként a mögöttes területen segédszolgálatot teljesítsen.
Finnország a Norvégiából jövő kikülönített északi hadseregcsoport (XXI. hadseregcsoport-rész) felvonulását fedezi, és ezzel közösen fog működni. Emellett Finnországra hárul Hangö kikapcsolása.
Számolni lehet azzal a lehetőséggel, hogy a svéd vasút- és útvonalak legkésőbb a hadműveletek megkezdésekor az északi német csoport rendelkezésére fognak állni …”
Az utasítás következő fejezete („A hadműveletek vezetése”) tartalmazza a szárazföldi haderő, a haditengerészet és a légierő feladatait — az 1940 decemberi megbeszélésen lefektetett alapokon, azt kiegészítve és részletezve.
A szárazföldi hadsereg hadműveleteinek súlypontja a Pripjaty-mocsaraktól északra van. Itt a fő célkitűzés: erős, motorizált és páncélos erőkkel a Fehér-Oroszországban levő ellenséges erőket szétverni; utána a Kelet-Poroszországból Leningrád irányába támadó északi hadseregcsoporttal együttműködve meg kell semmisíteni a Baltikumban harcoló ellenséges erőket; ha ezt a feladatot megoldották, amelyet Leningrád és Kronstadt megszállásának kell követnie (!), lehet folytatni a támadó hadműveleteket a fontos közlekedési és fegyverkezési centrumnak, Moszkvának birtokbavételére …
A Pripjatytól délre álló hadseregcsoport feladata: Lublin térségéből támadás Kijev irányában, a szárnyakon az orosz erők hátába hatolni, azokat felgöngyölíteni.
A német—román erőcsoportokra hárul:
a) a román térség és ezzel együtt az egész hadművelet déli szárnyának védelme,
b) a déli hadseregcsoport északi szárnyának támadása folyamán a szemben álló ellenséges erők lekötése, és ha a helyzet kedvezően alakul, a Luftwafféval együttműködve annak megakadályozása, hogy az ellenség a Dnyeszter mögé rendezetten visszavonulhasson.
Ha a Pripjaty-mocsaraktól délre, illetve északra a csaták véget értek, akkor az üldözés folyamán arra kell törekedni,
hogy délen gyorsan birtokba vegyék a hadigazdaság szempontjából fontos Donyec-medencét,
hogy északon gyorsan elérjék Moszkvát.
A légierő feladata: kikapcsolni az orosz légierőt, támogatni a szárazföldi hadsereg hadműveleteit, szétrombolni a vasútvonalakat, illetve ejtőernyős és légi úton szállított csapatokkal elfoglalni a legfontosabb, közel fekvő objektumokat (pl. folyó-átjárókat).
Abból a célból, hogy minden erőt az ellenséges légierő ellen és a hadsereg közvetlen támogatására lehessen bevetni, a fő hadműveletek idején a fegyverkezési ipar elleni támadásokra nem kerül sor. Csak a mozgó hadműveletek lezárulása után jöhetnek számításba ilyen támadások, elsősorban az Ural vidéke ellen.
A haditengerészet feladata: a saját partvidék őrzése mellett annak megakadályozása, hogy ellenséges erők a Keleti-tengerről kitörjenek. Leningrád elérése után az orosz flotta elveszti utolsó támaszpontját és reménytelen helyzetbe kerül, ezért a nagyobb tengeri hadműveleteket kerülni kell.
Az utasítás végül hangsúlyozza, hogy csak elővigyázatossági rendszabályokról (!) van szó, „ha Oroszország eddigi magatartását velünk szemben (ti. Németországgal szemben) megváltoztatná …” Ez a mondat csak ködösítésre szolgált, hiszen ekkor már megkezdődött a felvonulás a déli szárnyon, s a „Barbarossa” utasítás előtt öt nappal, 1940. december 13-án az illetékes parancsnokok már megkapták a Fall „Marttá”-ra vonatkozó hadműveleti utasítást. Ennek a hadműveleti utasításnak a lényegesebb pontjai:
Az Albániában folyó harcok kimenetelét nem lehet előre látni, de tekintettel a fenyegető albániai helyzetre, kétszeresen fontos annak megakadályozása, hogy az angolok — a Balkán-front megsegítésének ürügye alatt — légitámaszpontokat építsenek ki, melyek veszedelmet jelentenek egyrészt Olaszország, másrészt a romániai olajmezők szempontjából.
Ezért a következő hónapokbanDél-Romániábanegy fokozatosan erősödő harci csoportot kell kialakítani, majd a kedvező időjárás beálltával, előreláthatóan márciusban, ez az erőcsoport Bulgárián keresztül hozzákezd az Égei-tenger északi partvidékének és — ha szükséges lenne — az egész görög szárazföldnek birtokbavételéhez.
A vállalkozás fedőneve: „Marita”.
Bulgária támogatására számítani lehet.
Decemberben érkezik Romániába a 16. páncélos hadosztály, azután hét hadosztály; a további szállítmányok beérkezése után a „Marita” hadműveletre huszonnégy hadosztály álljon készenlétben.
Ezeket a szállításokat — Magyarországon keresztül — szakaszonként jelenteni kell az OKW-nek és a romániai Wehrmacht-misszió erősítésével kell indokolni …
Az 1940. december 13-án kiadott utasítás azzal zárul, hogy a vállalkozás végrehajtása után az itt bevetett egységeket kivonják abból a célból, hogy másutt használják fel …
Hitler 1941. január elsején, újévi napiparancsában öntelten jelenti ki:
„Készen állunk. Felfegyverkezve, mint soha azelőtt, állunk ez új év küszöbén. Az 1941. év meg fogja hozni történelmünk legnagyobb győzelmének beteljesülését.”
Január első felében tovább rosszabbodik az olasz hadsereg helyzete Észak- és Kelet-Afrikában és Albániában. Január 18-án a Duce elutazik Hitlerhez Berchtesgadenbe, hogy a német haderő segítségét kérje.
Hitler és alvezérei nagyon szívélyesen fogadják Mussolinit és kíséretét, nyoma sincs az olasz balsikerek fölött érzett sajnálkozásnak, amitől pedig a Duce nagyon tartott — írja Ciano külügyminiszter naplójában.
A január 20-án, az összes katonai és politikai szakértők bevonásával tartott megbeszélésen Hitler ismerteti a helyzetet:
„Finnországnak nagy jelentősége van Németország szempontjából, mert egész Európában csak ott található nikkel. Az oroszok ugyan megígérték, hogy a szükséges nikkelmennyiséget leszállítják nekünk, de ez csak addig lesz így, ameddig ők akarják.
Az oroszok tiltakoztak a romániai felvonulás miatt, ezt visszautasítottuk. A romániai felvonulásnak hármas célja van:
a) hadművelet Görögország ellen,
b) Bulgária megvédése Oroszország és Törökország ellen,
c) a Romániának nyújtott garancia biztosítása.”
(A Führer csak a lényeget hallgatja el olasz szövetségese előtt: azt, hogy a romániai akció a Fall „Barbarossa” szerves része …)
„Kívánatos, hogy a felvonulás ellenséges beavatkozás nélkül menjen végbe; éppen ezért a kártyákat a lehető legkésőbben kell felfedni. Az legyen a tendencia, hogy a Dunát a lehetséges legutolsó időpontban lépjük át, és a lehető legkorábban kezdjük meg a támadást” — jelenti ki Hitler.
„Törökország előreláthatólag semleges marad; nagyon kellemetlen lenne, ha kinyilvánítaná szolidaritását Angliával és repülőtereit az angolok rendelkezésére bocsátaná.
A keleti helyzetet — fejtegeti Hitler — csak a nyugati helyzet ismeretében lehet helyesen megítélni; a mi végső célunk — támadás a brit szigetek ellen. Helyzetünk annak a helyzetéhez hasonlítható, akinek a puskájában csak egyetlen golyó van; ha ez nem talál, a szituáció rosszabb lesz, mint azelőtt. A partraszállást nem lehet megismételni, mert balsiker esetén túl sok anyagot veszítenénk. Angliának nem lenne többé erre gondja, és erőinek zömét, ha akarja, a perifériákon (Afrikában és Délkelet-Európában. — A szerző.) vetheti be. Ameddig a támadás nem történt meg, az angoloknak addig mindig számolniuk kell vele …”
(Érdekes módon itt már nem beszél Hitler arról, hogy az angolok a háborút elveszítették, csak még nem tudják …)
Hitler ezután Gibraltár elfoglalásának fontosságát ecseteli; itt az olaszokra hárul az a feladat, hogy Francót rávegyék a háborúban való aktív részvételre.
Amerika felől nem fenyeget semmi veszély, még akkor sem, ha belépne a háborúba — szögezi le Hitler. — Majd a szovjet kérdést taglalja. Azt állítja, hogy régebben Oroszország veszélytelen volt, de a légierők korában a tengely szempontjából létfontosságú romániai olaj mezőket a Szovjetunióból és a Földközi-tenger felől füstölgő romhalmazzá lehet változtatni …
(A Fall „Barbarossá”-ban, a Szovjetunió ellen indítandó hadjárat tervében a romániai olajmezők megvédését alig említik, annál több szó esik ott és a „Barbarossá”-val foglalkozó más dokumentumokban arról, hogy a náci Németország a Szovjetunió feldarabolására, legértékesebb területeinek meghódítására és Harmadik Birodalomba való bekebelezésére törekszik!)
Ciano a berchtesgadeni tárgyalások eredményét a következőképpen summázza naplójában: „A látogatás eredménye általánosságban jó. A tengely országai között teljes a szolidaritás, és mi együtt fogunk menetelni a Balkánon.”
Két hét múlva, február 3-án Hitler és Keitel Brauchitsch-csal, a szárazföldi haderő főparancsnokával, továbbá Halder vezérkari főnökkel a „Barbarossa”-vállalkozás hadműveleti részleteit tárgyalja. Lerögzítik, hogy
a) szem előtt kell tartani, hogy afő cél Leningrád és a Baltikum elfoglalása,
b) a felvonulási szakaszok hadműveleti térképét és erőelosztási kimutatását minél előbb át kell adni a Führernek,
c) az érdekelt szomszédos államokkal megbeszélésekre csak akkor kerülhet sor, ha az álcázás tovább már nem lehetséges; ez alól kivétel Románia, tekintettel Moldva megerősítésére,
d) az „Attila” hadművelet (a Gibraltár ellen tervezett akció fedőneve — a szerző) minden esetben végrehajtható legyen …
Február közepén már annyira előrehaladnak a vezérkari munkálatok, hogy a „B” Tag-ot, azaz a „Barbarossa”-terv végrehajtásának dátumát is kijelölik. A „B” Tag, azaz a „B” nap: 1941. május 15.
Február 18-án a Wehrmacht főparancsnoksága utasítja a szárazföldi- és a légierő parancsnokait: a hadsereg átcsoportosítását úgy kell végrehajtani, hogy az igazi cél a lehető legkésőbbi időpontig leplezve legyen, és még a Wehrmachton belül is arról kell beszélni, hogy küszöbön áll az invázió Anglia ellen. A délkelet-európai csapatmozdulatokat úgy kell beállítani, mintha ezek egyedüli célja a balkáni helyzet stabilizálása volna.
Mi is volt a helyzet Délkelet-Európában 1940—41 telén?
A Duce Itáliájának Görögország ellen 1940 október végén indított hadjárata csúfos kudarcot vallott, a görög csapatok mélyen behatoltak albán területre. Törökország, Bulgária és Jugoszlávia ellenben kívül maradt a háborún, az angol—amerikai diplomáciának minden erőfeszítése ellenére sem sikerült ezeket az országokat közös védelmi frontba tömöríteni a fenyegető német támadás elhárítására.
Ezzel szemben Hitler katonai és diplomáciai gépezete ügyesebben dolgozott. 1940. december 12-én Jugoszláviát sikerül rávennie arra, hogy kössön barátsági szerződést Horthy-Magyarországgal, azzal az országgal, mely nem sokkal előbb csatlakozott a római háromhatalmi egyezményhez. Jugoszlávia „az egyezmény előszobájába” kerül …
február 14-én Cvetkovicsjugoszláv miniszterelnök és Markovics külügyminiszter nagy titokban Berchtesgadenbe utazik Hitlerhez. A Führer a következő ajánlatot teszi a jugoszláv politikusoknak: ha háborúra kerül sor a német birodalom és Görögország között, akkor Jugoszlávia nem lesz hadműveleti terület,de Jugoszlávia csatlakozzék a háromhatalmi egyezményhez …
Hitler öt nappal később, február 19-én kiadja utasítását a „Marita” hadműveleti terv végrehajtására; a Romániában állomásozó német egységek február 28-án kezdjék meg a Dunán a hídfőállások kiépítését, majd március 2-án vonuljanak be Bulgáriába.
Az OKW parancsa lerögzíti, hogy a végrehajtásra az utasítást legkésőbb február 26-ig az érintett egységek megkapják.
Ha a „Marita”-akció végrehajtása során görög területről repülőtámadás érné Romániát és Bulgáriát, akkor a X. légihadtest szabad kezet kap Görögország felett.
Mikor Schulenburg gróf moszkvai német nagykövet közli Molotov szovjet külügyi népbiztossal, hogy a Wehrmacht bevonul Bulgáriába, Molotov kijelenti, hogy ez a német lépés veszélyezteti a Szovjetunió biztonságát.
De megállásról szó sem lehet. Minden a terv előírása szerint történik, és a német hídfőállások felállítása után a bolgár kormány március 1-én csatlakozik a háromhatalmi egyezményhez …
Következik Jugoszlávia. Március 2-án német motorizált egységek elérik bolgár területen a jugoszláv határt, mire két nappal később Pál régens, minisztereihez hasonlóan titokban, Berchtesgadenbe utazik és megígéri Jugoszlávia csatlakozását a római paktumhoz.
De Jugoszláviában már nem mennek, olyan simán a dolgok. Amikor Pál régens Hitlertől visszaérkezve a meghívott politikai és katonai vezetők előtt ismerteti a Führernek tett ígéretét, kiderül, hogy a régens állásfoglalásával sokan nem értenek egyet; ám a hatalom egyelőre a németbarát politikusok kezében van.
Március 22-én Churchill levelet intéz Cvetkovics miniszterelnökhöz és figyelmezteti: ha Jugoszlávia követné Románia és Bulgária példáját és segédkezet nyújtana Görögország megtámadásához és megsemmisítéséhez, akkor Jugoszlávia pusztulása feltarthatatlanul és jóvátehetetlenül be fog következni.
De ez a levél már későn érkezik. Március 20-án a jugoszláv minisztertanács elhatározza a csatlakozást a háromhatalmi egyezményhez, március 24-én Cvetkovics és Markovics Belgrád egyik külvárosi pályaudvarán teljes inkognitóban száll be a bécsi gyorsvonatba. Másnap Bécsben a két jugoszláv miniszter aláírja a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozást.
Ugyanezen a napon, ugyancsak Bécsben Hitler Cianót fogadja, aki Mussolini üzenetét hozza. A Duce igyekszik Hitlert megnyugtatni az albán front fejleményei tekintetében, továbbá azt bizonygatja, hogy szükséges és hasznos volt az olasz—görög háború; végül közli, hogy március végén az albán front középső szakaszán az olasz haderő új offenzívába kezd …
(Nagyon megnőtt ezekben a hetekben az olasz vezérkar harci készsége, különösen amióta értesült arról, hogy Görögország ellen a német támadás küszöbön áll.)
Hitler meglehetős tartózkodással veszi tudomásul Ciano közléseit, válaszában inkább arról a sikerről beszél, amelyet a jugoszláv kérdésben a német diplomácia ért el. Nézete szerint ez a Balkán további fejlődése szempontjából nagy jelentőségű. „Mivel a német katonai erők messze állnak támaszpontjaiktól, bizonytalan jugoszláv magatartás nagyon kényes helyzetet teremtett volna.”
A legközelebbi lépésekről Hitler a következőket mondja Cianónak:
— Március vége felé Németország felvonulása a görög frontra be fog fejeződni. Azután már csak a kedvező időjárást kell kivárni, hogy a német hadsereg három legfontosabb fegyverét, a légierőt, a nehézpáncélosokat, továbbá a páncélos és motorizált gyorsegységeket megfelelő módon hasznosítani lehessen.
Cianónak a görög hadjárat várható időtartamára vonatkozó kérdésére Hitler leszögezi: kedvező időjárási viszonyok esetén néhány napon belül döntést lehet elérni …
Hitler ez alkalommal nagyon figyelemre méltó megfogalmazásban jellemzi a német magatartást a Szovjetunióval szemben:
— Én Oroszországgal szemben inkább a hadosztályokra, mint a szerződésekre hagyatkozom …
Mikor a belgrádi rádióban március 25-én elhangzik a hivatalos közlemény a Cvetkovics-kormány bécsi kötelezettségvállalásáról, elemi erővel tör ki a tömegek felháborodása. Angol, francia és szovjet zászlók alatt tüntetők vonulnak fel, letépik Hitler képét a falakról, nyílt utcán inzultálják a belgrádi német követet. „Inkább háború, mint paktum, inkább halál, mint szolgaság” hangoztatják.
A tömeg hangulata átterjed a hadseregre is, a belgrádi, zágrábi, szkopljei és a szarajevói csapatok a kormány ellen fordulnak.
Március 26-ról 27-re virradó éjjel a Szimovics repülőtábornok vezetése alatt álló katonai egységek megszállják a királyi palotát és a középületeket, Cvetkovicsot, Markovicsot és Pál régenst Szimovics tábornok főhadiszállására viszik és lemondásra kényszerítik, feloszlatják a régenstanácsot; a hatalmat II. Péter nevében Szimovics tábornok veszi át.
A belgrádi események nagy meglepetést keltenek Berlinben. Hitler egy hónappal később a következőket mondotta erről Schulenburg moszkvai német követnek: „A jugoszláv államcsíny villámcsapásként hatott; amikor március 27-én reggel az első hírek megérkeztek hozzám, azt hittem, tréfa az egész.”
De gyorsan rájön a Führer, hogy a dolog komoly és pillanatig sem habozik. Göring, Keitel, Jodl, Ribbentrop, valamint a légierő, a haditengerészet és a szárazföldi haderő magasrangú tisztjei bevonásával megtárgyalja a helyzetet. Hitler nézete szerint kedvező, hogy a Cvetkovics-kormány megdöntése most következett be, a „Barbarossa”-akció végrehajtása közben a következmények lényegesen súlyosabbak lettek volna.
El van szánva arra, hogy nem várja be az új kormány lehetséges lojális nyilatkozatát, hanem minden előkészületet foganatosít, hogy a jugoszláv hadsereget és államot szétzúzza. A jugoszláv kormánytól nem kér felvilágosítást a német kormány, ultimátumot sem intéz hozzá. A támadás akkor kezdődik, amikor a szükséges eszközök és csapatok rendelkezésre állanak.
A lehető leggyorsabban kell cselekedni — fejtegeti Hitler. — Arra kell törekedni, hogy a környező államok hasonló módon vegyenek részt az akcióban. Jugoszlávia ellen katonai támogatást kell kérni Olaszországtól, Magyarországtól és bizonyos vonatkozásban Bulgáriától is. A magyar és a bolgár követ már kapott tájékoztatást, a Ducéhoz még a nap folyamán üzenet megy.
Politikailag különösen fontos, hogy kérlelhetetlen keménységgel mérjünk csapást Jugoszláviára és a katonai szétzúzást villám-vállalkozással hajtsák végre — szögezi le.
Számolni lehet azzal, hogy a horvátok a németek oldalára fognak állni.
A Jugoszlávia elleni háborúnak Olaszországban, Magyarországon és Bulgáriában nagyon népszerűnek kell lennie, ezeknek az államoknak területszerzést kell kilátásba helyezni, Olaszországnak az Adriai-tengerpartot, Magyarországnak a Bánátot, Bulgáriának Macedóniát.
Hitler bejelenti: a „Barbarossa”-vállalkozás kezdetét négy héttel el kell halasztani, majd a katonai hadműveletek lefolytatását a következőképpen vázolja:
A „Marita” hadműveletet a lehető leghamarabb meg kell kezdeni, a cél: Görög-Trácia és a Szaloniki-medence elfoglalása.
Előretörés Szófia térségéből Szkoplje (Üszküb) irányába, hogy tehermentesítsék az olasz frontot Albániában.
Előretörés nagyobb erőkkel Szófia térségéből Nis irányában, tovább Belgrád felé.
A Graz és Klagenfurt térségéből déli irányban támadó nagyobb német erők feladata, hogy szétzúzzák a jugoszláv hadsereget.
A Luftwaffe fő feladata, hogy olyan hamar, ahogyan csak lehet, a jugoszláv légierők földi szervezetét megsemmisítse, Belgrádot sorozatos hullámokban szétrombolja és emellett a hadsereg előrenyomulását támogassa.
A légierő a magyarországi repülőtéri apparátust felhasználhatja.
Brauchitsch, a szárazföldi haderő főparancsnoka közli, hogy az időjárási helyzettől függően a „Marita”-hadműveletet április 1-én lehet megkezdeni.
A többi támadó csoport felsorakozása április 3-a és 10-e között lehetséges.
Egyébként terveit hajnali három óráig írásban fogja előterjeszteni.
Göring bejelenti, hogy a VIII. légihadtest Bulgáriából azonnal légitámadásokat hajthat végre, a Luftwaffénak azonban a nagyobb repülőfelvonuláshoz 2—3 napra van szüksége. Az a terve, hogy Bécs, Graz térségébe és Magyarországra erősebb harci- és zuhanóbombázó kötelékeket irányítanak. A X. légihadtesttől is elhoznak néhány egységet. Gondoskodni fog Bécs, Karinthia és Steiermark légvédelmének megerősítéséről.
A Führer megparancsolja, hogy az összes előkészületeket azonnal meg kell kezdeni. Elvárja, hogy a Wehrmacht-részek terveit még március 27-én, az este folyamán eljuttatják hozzá.
A vezéri főhadiszállás 1941. március 27-i dátummal kiadja a 25. sz. hadműveleti utasítást, szigorúan követve a tanácskozáson megállapított célkitűzéseket.
Március 28-án éjfél után 15 perccel Hitler a római német nagykövet útján Mussolininak távírón továbbított levelet küld, hogy tájékoztassa a készülő akcióról. A következőket közli Mussolinival:
— Az olasz hadsereg az albániai fronton a következő napokban ne kezdjen nagyobb hadműveletekbe, minden rendelkezésre álló erővel fedezze a Jugoszláviából Albániába vivő legfontosabb átjárókat, továbbá az olasz vezérkar a lehető legnagyobb mértékben és legnagyobb sietséggel erősítse meg az olasz—jugoszláv fronton (!) álló erőket.
— Az összes intézkedésekre a legnagyobb titoktartás szükséges.
— Ő, Hitler, magához kérette a berlini magyar és bolgár követet, hogy e két kormányt bevonja a Jugoszlávia elleni támadásba.
— Rintelen tábornok holnap Rómába fog repülni, hogy a katonai problémákat megtárgyalja.
Mackensen római német nagykövet a Führer levelét hajnali két órakor nyújtja át a Ducénak, aki azonnal lediktálja válaszát. Ebben kijelenti, hogy az elmúlt napok eseményeit nyugalommal fogadta és a legcsekélyebb mértékben sem volt meglepve a jugoszláviai eseményektől. Olyan értesülései vannak, hogy az államcsínyt Pál régens beleegyezésével hajtották végre.
Mussolini a továbbiakban ismerteti az olasz kormány és hadvezetőség részéről elrendelt rendszabályokat:
Személyesen utasította Cavallero tábornokot, az olasz hadsereg vezérkari főnökét, hogy a küszöbön álló offenzíva előkészületeit állítsa le.
Gyalogsági alakulatok felvonulóban vannak az albán front északi szakaszán, és az esetleges jugoszláv támadás három felvonulási út vonala mentén elfoglalják állásaikat.
A keleti alpesi frontot megerősítik.
Az előkészületeket a lehető legnagyobb gyorsasággal és abszolút titoktartás mellett hajtják végre.
A második légiezred bevetésre készen áll.
A Duce felhívja a Führer figyelmét arra, hogy a bolgár és a magyar beavatkozás mellett számításba kell venni a horvát szeparatista irányzatokat, amelyeket Pavelics képvisel.
(Mackensen, aki ezt a levelet hajnali 4 órakor Hitlerhez továbbította, itt zárójelben megjegyzi, hogy a Duce elmondta neki: ma korán reggelre magához kérette Pavelicset.)
Végül közli: „Ha a háború elkerülhetetlen (!), az Olaszországban nagyon népszerű lesz …”
Március 31-én az OKW a szárazföldi hadsereg hadműveleti osztályának és a légierő vezérkarának a következő „Führer-Befehl”-t, vezéri parancsot adja ki:
A Balkán-hadműveletek előirányzott menete:
április 5: „Marita”-támadás, előretörés Szkoplje felé, a légierő támadása a jugoszláv repülőterek és Belgrád ellen (az időpontot a légierők főparancsnoka határozza meg);
április 8: előretörés Nis irányában;
április 12: előretörés Graz térségéből az ott rendelkezésre álló erőkkel.
A Szkoplje felé támadó csoportot, melynek fontos szerep jut az albániai olasz keleti frontszakasz gyors tehermentesítésében, meg kell erősíteni (egy SS-hadosztállyal).
A Nis felé támadó csoport erősítésére a szárazföldi hadsereg megkapja a 22. hadosztályt.
A Duna elaknásítását meg kell akadályozni, a dunai hajózás védelmét meg kell erősíteni.
Akcióba lép a göbbelsi propagandagépezet: azzal vádolják Jugoszláviát, hogy ellensége lett a tengelynek, Németország ellenségeit támogatja és üldözi a jugoszláviai német kisebbséget;
A „Magyarság” című lap 1941. március 30-i számában közli berlini tudósítójának jelentését, mely szerint „a jugoszláviai helyzettel kapcsolatban a Wilhelmstrassén kijelentették, hogy Németország továbbra is jéghidegen, rendkívüli érdeklődéssel figyeli a jugoszláviai eseményeket … Németország vár, mert tud várni, de nem tűrheti, hogy az angol zsoldban álló elemek ócsárolják vagy provokálják.”
Április 1-én a Magyar Távirati Iroda azt jelenti, hogy „Belgrádban az izgalom és a háborús hangulat fokozódik”.
Az április 2-iki német lapok azt írják, hogy a jugoszláviai fejlemények veszedelmesen hasonlítanak a háború kitörése előtti lengyelországi helyzethez.
Ugyanezen a napon a Német Távirati Iroda azt jelenti Bécsből, hogy újabb vonatok érkeztek jugoszláviai menekültekkel, akik mindenüket otthagyták és jórészt csak kis kézitáskákkal tették meg az utat …
Az „Avala”, a jugoszláv félhivatalos hírszolgálati iroda közli a kormány kommünikéjét, mely erélyesen cáfolja a jugoszláviai németüldözésekről szóló híreszteléseket.
Április 2-án jelenik meg Szimovics miniszterelnök felhívása a lakossághoz: „Senki ne hagyja el otthonát, amelynek küszöbén állva akár életét is fel kell áldoznia a hazáért, a királyért és a nemzetért.”
De miközben a náci hadsereg készül az újabb agresszióra, a Szimovics-kormány még mindig nem hajlandó döntő lépéseket tenni.
Elutasítja a görög és az angol vezérkarral folytatandó tárgyalásokat a közös védelmi tervek kidolgozására — és majdnem egy hétig tart, míg hosszas tárgyalás után Moszkvában aláírják a Szovjetunió által felajánlott barátsági szerződést. Mindez a húzódozás, késlekedés pedig azért, hogy ne provokálják Hitlert …”
John Dili tábornok, a brit birodalmi vezérkar főnöke, aki azokban a napokban Belgrádban tartózkodik, április 4-én tárgyalást folytat a jugoszláv kormány egyik tagjával, aki azon a véleményen van: még hónapok választanak el attól, hogy Németországgal háborúra kerülne sor …”
Április 6-án a német Wehrmacht szárazföldi és légi egységei megrohanják Jugoszláviát. Német bombavető rajok két napon át bombázzák Belgrádot; 17 ezer halott marad a romok között …
Robert S. John amerikai újságíró a következőket írja a jugoszláv főváros bombázásáról:
„A jugoszláv főváros legforgalmasabb terét, a Terraziát sorozatosan érték bombatalálatok. Az egyik nagyméretű bomba felszakította az úttestet és olyan lyukat vágott, amelybe két vasúti teherkocsi belefért volna. A teret körülvevő házakon és még messzebb is, majdnem egy kilométeres körzetben, egyetlen ablak sem maradt épen. A bombák kettéhasítottak többemeletes épületeket. … A Terrazián legalább 200—300 temetetlenül heverő holttestet tudtunk megszámlálni, pedig a Terrazia fele akkora sincs, mint a newyorki Times Square. A Terrazia bizonyította legjobban, hogy a német pusztítás célzatos volt. A bombavetők nem magasból dobták le bombáikat, hanem leereszkedtek egészen alacsonyra és olyan halálos pontossággal céloztak, hogy az embernek az volt az érzése, bombáikat akár a kéménylyukba is be tudták volna dobni, ha akarták volna. A Terrazia semmi esetre sem lehetett katonai célpont, mint később a város bombázásáról Berlinben kiadott hivatalos jelentés állította. Hitler a jugoszláv főváros legforgalmasabb terének bombázásával személyesen akart bosszút állni azokon, akik tíz nappal ezelőtt ugyanezen a helyen fényképét darabokra tépték. Meg akarta mutatni a szerbeknek, hogy az ő képét senki sem tépheti el, személyében nem bánthatja meg büntetlenül. Ami a Terrazián történt, az Berlinben elrendelt tömegkivégzés volt, és a hóhérok fent szálltak a magasban a német bombavetőkön …”
A List tábornok parancsnoksága alatt 11 gyalogos és 4 páncélos hadosztályból álló 12. német hadsereg indítja meg április 6-án a támadást Szófia térségéből nyugati irányban, hogy Albániában egyesüljön az olaszokkal.
Kleist tábornok megerősített páncélos csoportjának egy része Nis felé tör előre, másik része északi irányba fordul, hogy a Temesvár térségéből a Bánát és Belgrád felé támadó Reinhardt-hadtest akcióját támogassa.
Április 11-én a horvát szeparatisták német—olasz ösztönzésre nyíltan fellépnek a belgrádi kormány ellen, kikiáltják a horvát területek elszakadását.
Ugyanezen a napon megindul a magyar hadsereg támadása is a Bánát felé; a Teleki Pál miniszterelnök öngyilkossága után megalakult Bárdossy-kormány, Horthy kormányzó tudtával és hozzájárulásával, szégyenteljesen megszegi a még nem egészen négy hónapja kötött jugoszláv—magyar örökbarátsági szerződést.
A német páncélos és motorizált csapatok villámgyors hadműveletei, a légierő hatásos bomba támadásai megbénítják a jugoszláv hadsereg hadmozdulatait, egységes védelmi terv hiányában a részekre szabdalt csapatok hősies, de reménytelen harcokat vívnak a kitűnően vezetett Wehrmacht-egységekkel szemben.
Április 13-án elesik Belgrád, négy nap múlva, április 17-én az egész jugoszláv hadsereg leteszi a fegyvert.
Az albán frontról — szállító eszközök hiánya, valamint a későn kiadott utasítások miatt — nem sikerül kellő időben visszavonni a görög csapatokat. A március elején partra szállt több mint 50 ezer főnyi angol, újzélandi és ausztráliai hadsereg nem képes tartani a számára kijelölt vonalat a páncélosok és repülőgépek tekintetében fölényben levő német csapatokkal szemben.
A német légierő már a hadműveletek első napján, április 6-án nagy erővel támadja a brit expedíciós haderő fő tengeri támaszpontját, Pireus kikötőjét; csak ennél a támadásnál 43 000 tonna űrtartalmú hajóteret süllyesztettek el, levegőbe röpül egy lőszerszállító hajó, komoly mértékben megrongálódnak a kikötőberendezések.
A 2. német páncélos hadosztály április 9-én eléri Szalonikit, a kitűnően kiépített Metaxas-vonalat nem lehet tovább tartani. Április 14-én az angol csapatok már egészen Thermopüléig vonulnak vissza, de ott sem tudnak megállni; 20-án az albán fronton harcoló görög csapatok megadják magukat, 28-án már horogkeresztes zászló leng Athénben, az Akropolisz csúcsán.
A megmaradt angol és szövetséges csapatok hajóraszállása öt éjszakán keresztül folyik, de a megmenekülésért itt nagyobb árat kell fizetni, mint Dunkerque-nél; itt nincs angol légifölény, 1941. április 21-től április 26-ig, a görög szárazföld katonai kiürítéséig az angol és a görög flotta 26 hajót veszít.
De részben kiegyenlítődik az angol hajóhadat ért veszteség azzal, hogy a görög kereskedelmi és hadiflotta megmaradt egységei csatlakoznak a földközi-tengeri angol flottához: a kereskedelmi hajókon kívül április 25-én 1 cirkáló, 6 modern torpedóromboló, valamint 4 tengeralattjáró érkezik Alexandriába.
A német náci hadigépezetnek sikerült lerohanni ezt a két kis délkelet-európai országot, de a rosszul vezetett, gyengén felszerelt jugoszláv és görög hadsereg kapitulációja nem jelentette a harc végét, ellenkezőleg: az igazi harc csak ekkor kezdődött el. Bosznia, Szerbia és Montenegró, valamint Görögország hegyei között szerveződtek az első partizánosztagok, melyek ezután pillanatnyi nyugtot sem hagytak a gyűlölt megszállóknak.
A németeknek pedig napról napra több gondot okozott a partizánok elleni harc. Maga Churchill ismerte el később egyik alsóházi beszédében, hogy a Tito vezette jugoszláv felszabadító hadsereg több német hadosztályt tart lekötve, mint az 5. amerikai és a 8. angol hadsereg Olaszországban …
1943-ban már mintegy negyedmillió embere volt Titónak. A német hadvezetőség sorozatos, úgynevezett büntető expedíciókat indított, hogy megsemmisítse a partizánokat. Ezekben a harcokban mindkét részről igen nagyok voltak a veszteségek, a partizánoknak óriási nehézségekkel kell megküzdeniük.
Cyrus L. Sulzberger, a New York Times tudósítója írja ezekről a harcokról: „A németek 1943 elején négy kitűnően felszerelt hadosztályt indítottak Tito emberei ellen, megerősítve olaszokkal és horvát usztasákkal, azonkívül Mihajlovics csetnikjeivel. A partizánok hadállásait légibombázás alá vették. A partizánok jól elbújtak hegyeik között, de légvédelmi tüzérségük nem lévén, a támadó repülőgépekben sok kárt tenni nem tudtak.
Tito tábornagy Horvátország délnyugati szögletében a bosnyák első hadtest négy hadosztályát és az első horvát hadtestnek hasonlóképpen négy hadosztályát hagyta hátra, ő maga pedig öt legjobb hadosztályával hosszú ideig tartó visszavonulásba kezdett, és a visszavonulás végén csapatai beásták magukat Montenegro hegyei közé. Magukkal vitték mintegy 4500 sebesült katonájukat is, akik nagy betegen is inkább vállalkoztak a nehéz útra, semhogy az ellenség kezébe kerüljenek.
Tito rongyokba öltözött, éhes hadseregének visszavonulásáról a részleteket senki sem jegyezte fel. Napokon át dühöngött a hóvihar és fújt az Adriai-tenger félelmetes szele, a bóra. A katonák nyershússal és száraz levelekkel táplálkoztak. Sokszor tömeghallucináció áldozataivá lettek. Egy alkalommal az egyik ezred tagjai kastélyt láttak, amelynek kéményei vidáman füstölnek. Egy másik ezred katonái azt hitték, hogy meleg étel szagát érzik; rohantak a sereget követő, de üres tábori konyhák felé, hangosan követelve, hogy adjanak nekik meleg ételt.”
Görögországban, mint mindenütt a németek megszállta Európában, a kommunisták harcolnak az első sorokban. Kiemelkedő mozzanata volt ennek a harcnak, amikor Manolisz Glezosz fényes nappal letépte az athéni Akropolisz csúcsáról a német horogkeresztes zászlót és helyébe a görög nemzeti lobogót tűzte ki …
A Wehrmacht 1941 áprilisában legyőzte a reguláris jugoszláv és görög hadsereget, de ez a „Blitzkrieg” öt hét időveszteséget jelent a Fall „Barbarossa” megkezdésében.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Imbolc – télbúcsúztató, sötétedéskor kezdődik, és február 1-én tartják, Brigid kelta istennő ünnepe: a kelta tradíció szerint Imbolc a tavasz első napja, a télre akolba zárt állatokat ismét kiengedik legelni a rétekre. (A katolikus egyház később felváltotta ezt az ünnepet a február 2-i „Gyertyaszentelővel”, ami Szűz Mária ünnepe)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és családja biztonsági okokból megváltoztatta a lakóhelyét az országban zajló újabb ragálykorlátozások elleni tiltakozások miatt. Erről tudósít a CBC News.
„Biztonsági okok miatt Trudeau és családja otthonukból egy meg nem nevezett helyre költözött az ország fővárosában” – közölte a csatorna.
.
Korábban arról számoltak be , hogy a kamionosok és az őket támogató erők nagyszabású kormányellenes gyűlése kezdődött Ottawában.
A helyi média szerint korábban 10 000 fős ideiglenes tábort állítottak fel a fővárosban.
A kamionosok és nagyszámú szimpatizánsaik a ragályellenes korlátozó intézkedések új csomagjának feloldását követelik.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
A különböző fegyvernemekhez tartozó német katonák és tisztek az est folyamán elözönlötték az egész várost. Csak a „Sanghaj” meg a „Kis Sanghaj”, azaz a horhos vályogviskókkal beépített része, valamint a távolabb eső „Galambos” és „Fás”, ahol Valja Borc lakott, maradt mentes tőlük egyelőre.
A város utcáiról eltűnt a helyi lakosság … Az utcákon a szürke egyenruhák, a hasonló színű, ezüstsasos nyári és egyéb tányérsapkák tömege hullámzott. Szürke ruhák árasztották el az udvarokat, veteményeskerteket, ott álltak a házak ajtajában, a fészerekben, a hombárok és raktárak előtt.
Oszmuhinék és Zemnuhovék utcáját szinte elsőnek foglalta el a teherautón érkező gyalogság. Az utca elég széles volt ahhoz, hogy elhelyezzék a teherautókat, de a német katonák attól félve, hogy magukra vonják a szovjet repülők figyelmét, tisztjeik parancsára nem hagyták az utcán az autókat, hanem sorra ledöntötték a kerítéseket, és a gépeket az udvarokon, a házak és gazdasági épületek mögött bújtatták el.
Egy magas és hosszú teherautó, melyről már leugráltak a katonák, motorja harsogása közben odahátrált óriási műgumi kerekeivel Oszmuhinék kis kertjének kerítéséhez. A kerítés recsegett. Az autó benzinszaggal és bőgéssel töltötte meg a levegőt, végiggázolt a virágágyakon, berontott Oszmuhinék udvarába, és megállt a fal mellett.
Egy fekete képű, pödrött bajuszú, hetyke kis őrvezető, akinek fekete üstöke sűrű gyapotként egész a szemöldökéig benőtt, bakancsa orrával kirúgta előbb a veranda-, aztán az előszobaajtót, és többedmagával berontott Oszmuhinék lakásába.
Jelizaveta Alekszejevna és Luszja teljesen egyforma, furcsa, merev tartásban ültek Vologya ágya mellett. Vologya állig betakarózva feküdt. Izgatott volt, de mindenáron igyekezett izgalmát elrejteni, s komoran meresztette maga elé keskeny, barna szemét. Amikor a németek becsörtettek az előszobába, és a küszöbön feltűnt az őrvezető és a többi katona izzadtságtól csatakos ábrázata, Jelizaveta Alekszejevna hirtelen felállt, arca a rá annyira jellemző elszánt, határozott kifejezést öltött, és kiment a németekhez.
– Natyon karasó – mondta az őrvezető, és jókedvűen, kissé szemtelen nyíltsággal, de barátságosan nézett Jelizaveta Alekszejevnára. – Itt fognak lakni a mi katonáink … csak két-három éjszakára. Nur zwei oder drei Nächte. Natyon karasó.
A katonák ott álltak a háta mögött, és komolyan tekintettek Jelizaveta Alekszejevnára, aki benyitott a szobába, melyben Luszjával lakott. Úgy határozott, hogy ha a németek ott fognak lakni, akkor átköltöznek Vologya szobájába, hogy együtt legyenek valamennyien. De az őrvezető nem ment be a szobába, még csak be se kukkantott, a nyitott ajtón át Luszját nézte, aki mereven, mozdulatlanul ült Vologya ágya mellett.
– Ó! – kiáltott fel Luszjára mosolyogva az őrvezető és tisztelgett. – A fivére? – és kedélyesen Vologya felé bökött fekete ujjával. – Sebesült?
– Nem – mondta Luszja, és elpirult -, beteg.
– Ez itt beszél németül! – mondta nevetve az őrvezető, és társaihoz fordult, akik továbbra is mosolytalanul álltak az előszobában. – Maguk le akarják tagadni, hogy a fivér vöröskatona vagy partizán és hogy sebesült, de ha kell, mi ezt mindig meg tudjuk majd állapítani – mondta az őrvezető és mosolygott, fekete szeme csillogott, ahogy Luszjára nézett.
– Dehogy, dehogy, hiszen még iskolás, és mindössze tizenhét éves, és műtét után van – mondta Luszja felindultan.
– Ne féljen, mi nem bántjuk a fivérét – és az őrvezető megint rámosolygott Luszjára, ismét tisztelgett, és csak aztán nézett abba a szobába, melyet Jelizaveta Alekszejevna mutatott neki. – Natyon karasó! Ez az ajtó hova megy? – kérdezte Jelizaveta Alekszejevnát, és nem várva válaszát, kinyitotta a konyhára nyíló ajtót. – Nagyszerű! Azonnal befűteni! Csirke vagy tyúk? Tojáska, tojáska! – és barátságos, ostoba őszinteséggel elnevette magát.
Bámulatos volt, hogy éppen azt mondta, ami a németeket gúnyoló anekdoták formájában szájról szájra járt a háború óta, melyet hallani lehetett szemtanúktól, olvasni laptudósításokban és karikatúrák alatt. Éppen ezt mondta.
– Friedrich, te törődj az ebéddel! – és a katonákkal együtt belépett abba a szobába, melyet Jelizaveta Alekszejevna mutatott neki. A ház egyszerre megtelt nevetéssel és beszéddel.
– Mama, érted? Tojást akarnak, és hogy fűtsük be a kemencét – mondta Luszja suttogva.
Jelizaveta Alekszejevna továbbra is szótlanul állt az előszobában.
– Megértetted, mama? Talán hozzak be fát?
– Mindent megértettem – mondta az anyja, mit sem változtatva modorán, valahogy nagyon is nyugodtan.
Egy idősebb, erős állkapcsú német katona kiment a szobából. Arcán sebforradás húzódott végig, sapkájától a szemöldökéig.
– Te vagy az a Friedrich? – kérdezte Jelizaveta Alekszejevna nyugodtan.
– Friedrich? Én vagyok Friedrich – mondta mogorván a katona.
De az asszony intett, és kiment a verandára. A katona követte.
– Igen – mondta Vologya, és nem nézett Luszjára. – Csukd be az ajtót.
Luszja betette az ajtót, azt hitte, hogy Vologya mondani akar valamit.
De amikor visszament az ágyhoz, a fiú behunyt szemmel feküdt és hallgatott. Az ajtóban kopogtatás nélkül újra feltűnt az őrvezető, derékig meztelenül, nagyon szőrösen, feketén, kezében szappantartó, vállán törülköző.
– Hol a mosdójuk? – kérdezte.
– Nekünk nincs mosdónk, mi az udvaron egymásra öntjük a vizet – mondta Luszja.
– Micsoda barbárság! – az őrvezető jókedvűen nézte Luszját, szétterpesztette vastag talpú bakancsba szorított lábát. – Hogy hívják magát?
– Ludmillának.
– Hogy?
– Ludmilla.
– Nem értem … Lud-Lud …
– Ludmilla.
– Oh, Luise – mondta elégedetten. – Maga tud németül, és korsóból vagy üvegből mosakszik – mondta undorodva. – Natyon rossz!
Luszja hallgatott.
– És télen? – kiáltotta az őrvezető. – Ha-ha … barbárság! … Hát csak öntsön vizet a kezemre, ha már így van.
Luszja felállt, hogy az ajtó felé menjen, de a német útjába állt. Szétterpesztett lábbal, feketén, szőrösen, mosolyogva állt a helyén, és szemtelenül egyenesen Luszjára nézett.
Luszja megállt az ajtónál, lehajtotta fejét és elpirult.
– Ha-ha!… – az őrvezető pár pillanatig állt, aztán helyet adott neki.
Luszja kiment a tornácra.
Vologya, aki megértette, miről beszéltek, lehunyt szemmel feküdt, és egész testében érezte szíve dobogását. Ha nem volna beteg, Luszja helyett maga öntene vizet a németeknek. Szégyellte magát, mert megalázó helyzetbe sodorta magát és családját. Zakatoló szívvel feküdt a helyén, de behunyta szemét, hogy ne is lássa tehetetlenségét.
Hallotta, hogy kopognak megint súlyos, patkós bakancsaikkal a ki-be járó német katonák. Anyja éles hangon mondott valamit odakint a tornácon, azután papucsait csoszogtatva bement a konyhába, onnan ismét a tornácra. Luszja nesztelenül belépett a szobába, és betette maga után az ajtót – mert az anyja helyettesítette.
– Vologya, micsoda szörnyűség! – mondta gyors suttogással Luszja. – A kerítést végig ledöntötték! A virágokat mind-mind letiporták, a többi udvar is tele van katonákkal! Az ingükből rázzák a tetűt, és éppen a mi tornácunk előtt, anyaszült meztelenül, vederrel öntik magukra a hideg vizet. Már émelygett a gyomrom.
Vologya lehunyt szemmel feküdt és hallgatott.
Az udvar felől kotkodácsolás hallatszott.
– Friedrich öli a tyúkjainkat – mondta Luszja váratlanul, gúnyos hangon.
Az őrvezető prüszkölve és különféle idétlen hangokat bocsátva ki szájából – alighanem járás közben törülközött -, a szobájába ment, ahonnan egy darabig kihallatszott jókedvű, egészséges hangja. Jelizaveta Alekszejevna valamit felelt neki.
Néhány perc múlva az anya visszatért Vologya szobájába, magával hozta a lepedőbe kötött ágyneműt, és letette a sarokba.
A konyhában sütöttek-főztek, a sült szaga a csukott ajtón át is beszivárgott. A lakás átjáró házzá változott. Minden pillanatban jöttek-mentek. A konyhából, udvarról, az őrvezető szobájából német szó, nevetés, röhej áradt szét.
Luszja, akinek jó nyelvérzéke volt, az iskola elvégzése után egész éven át, mióta tartott a háború, németet, franciát és angolt tanult. Arról álmodott, hogy a moszkvai Idegen Nyelvek Főiskolájára iratkozik be, hogy aztán diplomáciai pályára lépjen. Luszja akaratlanul kihallgatta a katonák beszélgetését, melyet esetről esetre vaskos kifejezések és tréfák fűszereztek. Sok mindent megértett belőlük.
– Nini, Adam pajtás! Adjisten, Adam, mid van?
– Ukrán szalonna. Társulni akarok veletek.
– Kitűnő! Konyakod van? Nincs? Hol der Teufel*, iszunk majd orosz vodkát.
* Ördögbe veled! *
– Azt mondják, hogy az utca végén, valami öregembernél méz van.
– Odaküldöm Hanschent. Élni kell az alkalommal. Az ördög tudja, meddig maradunk itt, és mi vár ránk holnap.
– Mi várhat ránk holnap? A Don és a Kubany. De lehet, hogy a Volga. Biztosítlak, ott se élünk majd rosszabbul.
– Itt legalább még élünk …
– Törje ki a nyavalya ezt az átkozott szénvidéket! Szél, por, sár, és mindenki farkasszemekkel néz rád.
– Ugyan, hol néztek gyöngéden rád? És miért hiszed, hogy szerencsét hozol nekik? Ha-ha …
Valaki belépett az előszobába, és kappanhangon elkiáltotta:
– Heil Hitler!
– Tyű, a fene enné meg, ez Peter Fenbong! Heil Hitler! Ah, verdammt nochmal!** …
** Az átkozott! **
… Fekete egyenruhában még nem volt szerencsénk hozzád. Mutasd magad! … Ide nézzetek, gyerekek! Peter Fenbong! Képzeljétek, a határ óta nem láttuk egymást.
– Azt kell feltételeznem, hogy vágyódtok utánam – válaszolta kissé gúnyosan a kappanhang.
– Peter Fenbong! Beszélj! Mi szél hozott erre?
– Helyesebben, mondd, hova kerültünk? Ide vezényeltek, az isten háta mögé.
– És miféle jelvény az a melleden?
– Századparancsnok vagyok.
– Ohó! Szóval ezért híztál meg. Az SS-csapatokban, úgy látszik, jobban etetik az embereket.
– Viszont, alighanem ott is ruhástól alszik, és nem mosakodik. Érezni a szagáról.
– Tanácsolom, sose tréfálj úgy, hogy aztán később megbánjad – szólalt meg a kappanhang.
– Bocsáss meg, édes Peter, hiszen régi pajtások vagyunk! Nem igaz? Mi lesz a katonával, ha még tréfálni sem szabad? Hogy jöttél ide?
– Lakást keresek.
– Te keresel lakást, te? A legjobb lakás mindig a tietek.
– Elfoglaltuk a kórházat. Óriási épület, de nekem lakásra, saját lakásra van szükségem.
– Mi itt heten lakunk.
– Látom … Wie die Heringe.*
* Akár a heringek *
– Igen, neked most jól megy. Azért ne feledkezz el a régi cimboráidról. Látogass meg, amíg itt vagyunk.
A kappanhangú valamit kaffogott válaszul, mire valamennyien elnevették magukat. Aztán nehézkesen kopogva patkós bakancsával, kiment.
– Fura alak ez a Peter Fenbong!
– Fura? Karriert csinált, és igaza van.
– De láttad már csak egyszer is akár meztelenül vagy legalább alsóingben? Sohasem mosakszik.
– Azt gyanítom, pattanásos a teste, szégyelli megmutatni … Friedrich, mi lesz?
– Babérlevél kéne – mondta Friedrich komoran.
– Azt hiszed, hogy már vége felé jár a dolog, és már most meg akarod fonni magadnak a győztes babérkoszorúját?
– Dehogy van vége, hiszen az egész világgal verekszünk – mondta még komorabban Friedrich.
Jelizaveta Alekszejevna egyik kezére támasztva arcát, az ablaknál ült és elgondolkozott. Az ablak az alkonypírban fürdő puszta térre nézett. Túlsó szélén, rézsút szemben a házukkal, két kőépület állott – a nagyobbik a Vorosilov Iskola, a kisebbik a gyerekkórház. Az iskolát is, a kórházat is evakuálták, az épületek üresek voltak.
– Luszja, nézd csak, mi az ott! – mondta hirtelen Jelizaveta Alekszejevna, és odanyomta fejét az ablaküveghez.
Luszja az ablakhoz szaladt. A két kőépület melletti poros úton emberek hosszú sora mozgott. Luszja eleinte fel nem tudta fogni ésszel, miféle emberek. Sötét köpönyegbe burkolt, fedetlen fejű férfiak, asszonyok vánszorogtak az úton, némelyek mankókon vonszolták magukat, mások is alig-alig mozogva, betegeket vagy sebesülteket vittek hordágyon. Fehér fejkendős, fehér köpenyes nők, polgári ruhás férfiak és asszonyok nehéz batyukkal hátukon mentek a sorban nagyon lassan. Az iszonyú menet abból a városrészből jött, melyet az ablakból nem lehetett látni. Az emberek a gyerekkórház főbejárata köré torlódtak. A főbejárat előtt fehér köpenyes nő igyekezett kinyitni a kaput.
– Ezek a városi kórház betegei. Egyszerűen kizavarták őket- mondta Luszja – Hallottad? Érted? – és Luszja hátrafordult fivéréhez.
– Igen, hallottam, kérdeztem is magamtól, mi van a betegekkel. Hisz én magam is ott feküdtem. Ott sebesültek is voltak! – szólt Vologya, és hangja remegett a felindulástól.
Luszja és Jelizaveta Alekszejevna egy darabig figyelték a betegek átköltözését, és időről időre suttogva közölték Vologyával, amit láttak, míg figyelmüket magára nem vonta a német katonák zajongása. Az őrvezető szobájában, a hangok után ítélve, legalább tíz-tizenkét ember gyűlt össze. Egyik elment, jött helyette másik. Hét óra felé az evéshez fogtak, s már egészen sötét volt, de még mindig ettek és ettek, a konyhában pedig még egyre sült valami. Az őrvezető szobájából poharak koccintása, felköszöntés, hahota hallatszott be. A beszélgetés hol elcsitult, hol felélénkült, amikor új fogást hoztak be. Egyre részegebb, összefüggéstelenebb lett a hangjuk.
A háziak szobája fülledt volt, a konyhából forró ételgőz áradt be, de mégsem nyitották ki az ablakot. Sötétben ültek, hallgatólagos megállapodással nem gyújtották meg a lámpát.
Leborult a sötét júliusi éjszaka, és ők egyre ültek, meg se vetették ágyaikat, mert nem akartak lefeküdni. Az ablakon túl, a puszta téren már semmit sem tudtak megkülönböztetni, csak a tér jobb oldalán levő hosszú dombtető sötétlett ki a világosabb háttérből két kiszögellő épületével, melyek egyike a kerületi végrehajtó bizottság, a másik a „veszett földesúr” háza volt.
Az őrvezető szobájában nótára gyújtottak. De nem úgy, ahogy részeg emberek, hanem ahogy részeg németek szoktak. Teljesen egyhangú, mégis lármás danolás volt ez. Szörnyű erőlködéssel sziszegtek, hörögtek, igyekeztek egyszerre mély hangon és hangosan énekelni. Aztán újra koccintottak, ittak, ettek, s amíg ettek, minden csendes volt.
Most egyszerre nehéz bakancsok kopogtak az előszobában, a háziak ajtajának tartottak, és itt megálltak. Az, aki jött, pár pillanatig hallgatózott az ajtó előtt.
Aztán erősen kopogtak … Jelizaveta Alekszejevna úgy tett, mintha már lefeküdt volna, hogy be ne nyissanak. A kopogás megismétlődött. Néhány pillanat múlva ökölcsapás érte az ajtót, s ahogy kinyílt, egy fekete fej jelent meg.
– Ki van ott? – kérdezte az őrvezető oroszul. – Gazdasszony!
Jelizaveta Alekszejevna felállt az asztal mellől, és az ajtóhoz ment:
– Mi kell? – kérdezte halkan.
– Én és az én katonáim kérjük magát, falatozzanak kicsit velünk … Te és Luszja. Egészen keveset – magyarázta. – És a fiú is egyen … Neki is adhat egy keveset.
– Mi már ettünk. Nem kívánunk többet – mondta Jelizaveta Alekszejevna.
– Hol van Luise? – kérdezte az őrvezető, aki nem értette meg, mit mondott az asszony. A német az orrát szívta, böfögött, csak úgy áradt belőle a pálinkagőz. – Luise, látom magát – és szélesen elmosolyodott. – Én és az én katonáim meghívjuk magukat, egyenek velünk. Inni is lehet, ha nincs ellenükre.
– A fivérem rosszul van, nem hagyhatom magára – mondta Luszja.
– Talán az asztalt kell leszedni? Gyerünk, segítek, gyerünk – és Jelizaveta Alekszejevna bátran kézen fogva az őrvezetőt, kiment vele az előszobába, és betette maga után az ajtót.
A konyhát, előszobát és szobát, ahol a tivornya folyt, sárgás-kék gőz töltötte be, amely könnyet facsart az ember szeméből. Körös-körül bádogbögrékben sztearin vagy valamilyen fehér zsiradék égett sárga, remegő fénnyel. Ezek a bögrék ott álltak a konyhaasztalon, ablakdeszkán, az előszobafogason és a német katonákkal zsúfolt szobában is. Ide jött Jelizaveta Alekszejevna az őrvezetővel.
A németek körülülték az asztalt, melyet odatoltak az ágyhoz. Ágyon, székeken, zsámolyokon ültek, a sebhelyes mogorva Friedrich egy tuskón kuporgott, amin rendszerint fát aprítottak. Néhány üveg pálinka állt az asztalon, számos üres üveg már eldőlve hevert az asztalon, alatta és az ablakdeszkán. Az asztal piszkos tányérokkal, edényekkel, bárány- és csirkecsontokkal, kenyérdarabokkal volt tele.
A németek kigombolt, piszkos alsóingben ültek. Izzadt és szőrös kezük könyökig zsíros volt.
– Friedrich! – ordította az őrvezető. – Mit ülsz? Nem tudod, hogy kell viselkedned, ha szép lány mamájával állsz szemben! – most még szélesebben és szemtelenebbül nevetett, mint amikor józan volt. A többi is vele együtt.
Jelizaveta Alekszejevna megértette, hogy rajta nevetnek, és sokkal rosszabbat gyanított, mint amit az őrvezető valóban mondott, de szótlanul takarította le az asztalról az ételmaradékos és piszkos edényt. Szótlanul, sápadtan, elszántan.
– Hol van Luise, hol a lánya? Igyon velünk – szólalt meg most egy fiatal, vörös képű, részeg katona, és bizonytalan mozdulattal üveg után nyúlt, tiszta bögrét keresve. Tiszta edényt nem talált, hát a magáéba töltött. – Hívja ide! Német katonák kérik. Azt mondják róla, hogy ért németül. Tanítson minket orosz dalokra …
Kitárta kezét, mellyel az üveget tartotta, és szörnyen felfújva arcát, mély hangon rákezdett:
Wolga, Wolga, Mutter Wolga,Wolga,
Wolga, Russlands Fluss …*
* Volga, Volga, édesanyánk, Volga, Volga, orosz folyó… *
Felállva énekelt, az üveggel vezényelt, s a pálinka a katonákra, az asztalra és az ágyra loccsant. A fekete képű őrvezető röhögött, maga is énekelni kezdett, aztán szörnyűséges mély hangon valamennyien belevágtak.
– Igen, elérjük a Volgát! – kiáltott egy izzadt szemöldökű, nagyon kövér német, aki azon volt, hogy túlordítsa az éneklőket: – Volga, Volga, német folyó! Deutschlands Fluss! Így kell énekelni! – és hogy megerősítse kijelentését, de magamagát is, úgy vágta az asztalba villáját, hogy azonnal meggörbült a vasa.
Úgy belemerültek a nótázásba, hogy egyikük se vette észre, amikor Jelizaveta Alekszejevna kivitte a piszkos edényt a konyhába. El akarta mosni a tányérokat, de a forró vízzel teli teáskannát nem találta a tűzhelyen. „Igaz – gondolta -, ezek nem isznak teát.”
Friedrich konyharuhával a kezében vesződött a tűzhely körül, lehúzta a lángról a serpenyőt, melyben zsíros bárányhús sistergett, és kiment.
„Biztosan a Szlonovék bárányát vágták le” – állapította meg Jelizaveta Alekszejevna, és odafigyelt a zagyva, monoton, részeg hangokra, melyek németül próbálták énekelni az ősi Volga-dalt. De mint minden, ami körülötte zajlott, ez is teljesen közömbösen hagyta. Mert az emberi érzéseknek és cselekedeteknek az a mércéje, melyet ő és gyermekei eddig maguk elé állítottak, ebben az új, most kezdődő életben teljesen használhatatlanná vált. Nemcsak külsőleg, de belsőleg is benne éltek már az új világban, melyben a többi emberhez való viszonyuk annyira eltért a megszokottól, hogy voltaképpen kigondolt világnak látszott. Úgy érezte, csak fel kell nyitnia a szemét, és ez az új világ nyomban szertefoszlik.
Jelizaveta Alekszejevna zajtalanul belépett Vologyához és Luszjához. A gyerekek suttogva beszélgettek, és elhallgattak, amikor anyjuk benyitott.
– Talán jobb lenne megvetni az ágyat és lefeküdni. Nem volna jobb, ha aludnál? – kérdezte Jelizaveta Alekszejevna.
– Félek lefeküdni – mondta Luszja halkan.
– Ha fel mer költeni téged ez a kutya – mondta Vologya hirtelen felemelkedve és halotthalványan -, ha csak megpróbálja, akkor megölöm, igen, igen, megölöm, és aztán jöjjön, aminek jönnie kell! – ismételte sápadtan, hihetetlen soványan, két karjára emelkedve. Szeme villogott a félhomályban.
Megint kopogtak, és az ajtó csendesen felnyílt. Egyik kezében bádoglámpáját tartva, mely reszkető fényt szórt kerek fekete arcára, az őrvezető jelent meg nadrágba gyűrt ingben a küszöbön. Néhány pillanatig kinyújtott nyakkal nézte az ágyban ülő Vologyát és a zsámolyon kuporgó Luszját.
– Luise – mondta ünnepélyesen az őrvezető -, nem jó, hogy megveti a katonát, aki mindennap, minden órában az életével játszik. Mi semmi rosszat nem csinálunk magának. A német katona – nemes szívű ember, mondhatnám lovag. Kérjük, jöjjön társaságunkba, csak ezt, és semmi mást …
– Takarodj! – kiáltotta Vologya, és gyűlölettel meredt a németre.
– Ó, derék gyerek vagy, de sajnos, a betegség levert a lábadról! – mondta az őrvezető barátságosan. A szoba félhomályában nem láthatta Vologya arcát, és nem is érthette, mit mondott.
Nem tudni, mi történt volna a következő pillanatban, ha Jelizaveta Alekszejevna gyorsan oda nem megy a fiához. Átölelte, melléhez szorította a fiút, és lenyomta fejét a párnára.
– Hallgass, hallgass – súgta száraz, égő ajakkal az anya.
– A Führer katonái várják a válaszát, Luise! – szólt ünnepélyes hangon a részeg őrvezető, aki alsóingben, szőrös, kitárt, fekete mellel, tántorogva állt az ajtóban, kezében tartva a világító bádogcsészét.
Luszja sápadtan ült, és nem tudta, mit válaszoljon.
– Jó, nagyon jó! Gut! – mondta éles hangon Jelizaveta Alekszejevna, gyorsan odament az őrvezetőhöz és bólintott. – Luszja azonnal jön, érted? Verstehen? Átöltözködik, és magukhoz megy – és kezével mutatta, hogy öltözködik.
– Mama … – kezdte Luszja remegő hangon.
– Hallgass, ha isten végleg el nem vette az eszed – mondta Jelizaveta Alekszejevna, aztán megint bólintott, és kikísérte az őrvezetőt.
Az őrvezető kiment. A szobából hajkurászás, röhej, poharak csengése hallatszott. A németek újra belefogtak, és lelkesedéssel, változatlanul, egyforma mély hangon fújták:
Wolga, Wolga, Mutter Wolga …
Jelizaveta Alekszejevna odasietett a szekrényhez, és kinyitotta.
– Bújj be, idezárlak, hallod? – mondta suttogva.
– De aztán …
– Azt mondjuk majd, hogy kimentéi az udvarra …
Luszja bemászott a szekrénybe, anyja rázárta az ajtót, és a kulcsot a szekrény tetejére tette.
A németek iszonyúan énekeltek. Már késő éjszaka volt, az ablakon túl minden sötét. Nem lehetett megkülönböztetni az iskola vagy a gyermekkórház épületét, a hosszú dombtetőt, a kerületi végrehajtó bizottság és a „veszett földesúr” házát. Csak lent, az ajtórésen szökött be hosszú, vékony fénysáv a szobába. „Te jó isten, ez mind valóság?” – töprengett Jelizaveta Alekszejevna.
A németek abbahagyták az éneklést. Valamilyen részeg és tréfás vita támadt köztük. Mintha valamennyien az őrvezetőre vetették volna magukat, az meg a rettenthetetlen vitéz katona rekedt, víg röhejével verte vissza a támadásukat.
És bádogméccsel a kezében, egyszerre csak megint megjelent az ajtóban.
– Luise?
– Kiment az udvarra … oda, az udvarra – és Jelizaveta Alekszejevna kifelé mutatott.
Az őrvezető maga elé tartotta mécsesét, és kitántorgott a veranda felé. Bakancsa kopogott. Hallható volt, ahogy nagy robajjal lebukdácsolt a lépcsőn. A katonák egy darabig még nevetve beszélgettek egymás között, aztán zajongva-topogva kiözönlöttek az előszobába, onnan a tornácra. Csend lett. A túlsó szobában valaki, nyilván Friedrich, edényekkel csörömpölt. A katonák ott vizeltek közvetlenül a tornác körül. Néhányan hangos, részeg lármával visszatértek a szobába. Az őrvezető még mindig nem volt sehol. Végre felbaktatott a lépcsőn, aztán a veranda előtt kopogott. A szoba ajtaja felpattant, és a konyhából kiáradó párás-gőzös világosság keretében megjelent az őrvezető, de már bádogmécses nélkül.
– Luise … – motyogta maga elé.
Jelizaveta Alekszejevna árnyékhoz hasonlóan odasuhant eléje.
– Hogyan? Nem találta meg? … Nem jött még vissza, nincs itt – mondta az asszony megfelelő fej- és kézmozdulattal kísérve szavait.
Az őrvezető részeg tekintettel mérte végig a szobát.
– U-u-u … – és hirtelen sértetten elbődült, zavaros, sötét szemét Jelizaveta Alekszejevnára meresztette. Ugyanabban a pillanatban ráejtette óriási, zsíros tenyerét Jelizaveta Alekszejevna arcára, és úgy összenyomta az ujjait, hogy majd kitolta az asszony szemét. Aztán ellökte, és tántorogva kiment a szobából. Jelizaveta Alekszejevna gyorsan bezárta utána az ajtót.
A részeg németek még sokáig veszkődtek, zajongtak a túlsó szobában, aztán elaludtak. A lámpát égve hagyták.
Jelizaveta Alekszejevna hallgatagon ült Vologyával szemben, aki még mindig nem aludt. Lelkűk fáradtsága leírhatatlan volt, de mégse jött álom a szemükre. Jelizaveta Alekszejevna egy darabig még várt, aztán kiszabadította Luszját.
– Majdnem megfulladtam. A hátam meg a hajam csupa víz- mondta Luszja felindultan. A kaland valahogy felbátorította. – Most halkan kinyitom az ablakot. Levegőt kell kapnom!
Az ágy felőli ablak zajtalanul kinyílt, és Luszja kihajolt az éjszakába. Az éjszaka párás volt, de a szoba fülledtsége és mindaz után, ami a házban történt, a térről beáradó levegő felüdítette őket. A város olyan csöndes volt, mintha eltűnt volna a föld színéről, s a ház, a bent alvó németekkel együtt, magában állna egy puszta közepén. A vasúti átjáró és a park felett hirtelen rikító lángcsóva világította meg az eget, fénybe borítva az egész teret, a dombot, az iskola és kórház épületét. Néhány pillanat múlva újabb tűzfelhő tört ki a sötétségből, úgyhogy rövid időre még a szoba is világos lett. Nyomában nem robbanás, hanem a levegő furcsa, zajtalan rázkódása volt érezhető, mint nagyon távoli robbanások sorozatos visszhangja, mely egymást követve gördül a levegőben. Aztán újra vaksötét lett.
– Mi ez? Mi történt? – kérdezte rémülten Jelizaveta Alekszejevna.
Vologya felült az ágyban.
Luszja összeszorult szívvel meredt a sötétségbe, arrafelé nézett, ahol az ég piroslott. Láthatatlan lángok lobogó visszfénye vöröslött hol jobban, hol gyöngébben a dombok felett, itt kitört a sötétségből, amott betakarta fekete szárnyával a kerületi végrehajtó bizottság és a „veszett földesúr” háza tetejét. Most ott, ahol a furcsa tűzijáték fészke volt, hatalmas lángnyelv csapott a magasba, úgyhogy az egész ég egyszerre bíborszínben úszott, és a város, az üres tér, a szoba olyan világos lett, hogy látni lehetett az arcokat és tárgyakat.
– Tűz! … – mondta érthetetlen diadallal Luszja. Megfordult, aztán megint belefúrta tekintetét az égig érő lángözön látványába.
– Zárd be az ablakot! – mondta ijedten Jelizaveta Alekszejevna.
– Úgyse látnak – mondta Luszja. Megborzongott, mintha hideg rázná.
Nem tudta, miféle tűz, és hogyan keletkezett. De volt ebben az ijesztő, óriási, viharzó és diadalmas tűzözönben valami, valami, ami lélekemelő. Luszja képtelen volt elszakadni a látványtól, nézte a tüzet, melynek visszfénye őrá is rávetődött.
A tűzfény bevilágította nemcsak a város központját, hanem széles körben ott ült a távolabbi házakon is. Az iskola és a gyermekkórház épületei nappali világosságban meredtek ki az éjből. A tér mögötti városrészek is láthatókká váltak, velük együtt az 1. számú bányához tartozó távoli házcsoportok is. A bíborszínben lángoló ég, a háztetőkön és dombokon megtörő tűzvész visszfénye ragyogó, fantasztikusan nagyszerű képet nyújtott.
Mintha az egész város felriadt volna. Bent a város központjában emberek rohantak fel-alá. Hangok, kiáltások hallatszottak a sötétből, teherautók motorjai bőgtek. Abban az utcában, ahol Oszmuhinék háza állott, körös-körül az udvarokon mindenütt felébredtek, nyüzsögtek a németek. A kutyák – akkor még nem lőtték agyon valamennyit – elfeledték nappal átélt félelmüket, és megugatták a tűzvészt. Csak a másik szobában levő németekhez nem szűrődtek be a hangok az előszobán keresztül; aludtak tovább.
Közel két óra hosszat dúlt a tűzvész, aztán lassan csöndesedni kezdett. A távolabbi városnegyedeket, a dombokat újra sűrű sötétség borította. Az utolsó felvillanó lángok néha még bevilágították hol a háztetőket, hol a domboldalt, hol a bánya salakdombját. A park felett azonban még sokáig piroslott az ég, egyszer világosabban, máskor halványabban. A kerületi végrehajtó bizottság és a „veszett földesúr” háza még egy darabig jól látható volt fent a dombon. Aztán homályba tűntek ezek is, és túl az ablakon, a puszta téren egyre vastagabb lett a sötétség.
Luszja mozdulatlanul ült az ablaknál, és izgatottan nézte a tüzet. Sem Jelizaveta Alekszejevna, sem Vologya nem aludt.
Luszjának úgy rémlett, mintha az ablaktól balra valami macska szaladt volna át a sötétben, és megkaparta volna a ház falát. Valaki odasompolygott az ablakhoz. Luszja ösztönszerűen visszahúzódott, és már-már be akarta csapni az ablakot, de mégsem tette, mert az a valaki suttogva nevén szólította:
– Luszja, Luszja …
A lány kővé dermedt.
– Ne félj, én vagyok Tyulenyin – suttogta a hang. És Szerjozska fedetlen feje felemelkedett az ablakpárkányhoz. – Nálatok vannak németek?
– Igen – suttogta Luszja ijedten, és örömmel nézte Szerjozska nevető, elszánt arcát. – És nálatok?
– Egyelőre nincsenek.
– Ki az? – kérdezte a félelemtől dermedten Jelizaveta Alekszejevna.
A távoli tűz visszfénye megvilágította Szerjozska arcát. Jelizaveta Alekszejevna és Vologya megismerték a fiút.
– Vologya hol van? – kérdezte Szerjozska, aki közben már felkúszott az ablakpárkányra.
– Itt vagyok.
– Ki maradt még itt?
– Tolja Orlov. Többről nem tudok, mert nem járhatok ki, vakbélgyulladásom van.
– Vityka Lukjancsenko és Ljubka Sevcova is itt vannak – mondta Szerjozska. – Találkoztam Sztyopka Szafonovval is, a Gorkij Iskolából …
– Hogy tudtál hozzánk jönni, éjszaka? – kérdezte Vologya.
– A tüzet néztem. A parkból néztem a tüzet, aztán a „Kis Sanghaj ”-on keresztül hazalógtam, és akkor lentről megláttam, hogy nálatok nyitva van az ablak.
– Mi égett?
– A tröszt.
– Ne mondd!
– Ott rendezkedett be a parancsnokságuk. Gatyában menekültek – mondta Szerjozska nevetve.
– Mit gondolsz, gyújtogatás? – kérdezte Vologya.
Szerjozska hallgatott, de szeme olyat villant a sötétben, minta macskáé.
– Magától nemigen gyullad ki – mondta, és csöndesen elnevette magát. – Mit gondolsz, hogyan fogsz élni? – kérdezte váratlanul Vologyát.
– Hát te?
– Mintha nem is tudnád!
– Hát én is úgy – bólintott megkönnyebbülten Vologya. – Nagyon örülök neked! Tudod, nagyon örülök …
– Én is – mondta kelletlenül Szerjozska, mert sehogy se tudta elviselni az ömlengéseket. – Komiszak a németek, akik nálatok laknak?
– Egész éjjel részegeskedtek. Felzabálták az összes tyúkot. Párszor bejöttek a szobába – felelte Vologya lekicsinylően, de egyben mintha büszkélkedett volna Szerjozska előtt azzal, hogy ő már a saját bőrén kitapasztalta, milyen a német. Csak azt nem mondta meg, hogy az őrvezető kikezdett a nővérével.
– Ez még semmi – mondta Szerjozska nyugodtan. – De a kórházat SS-ek szállták meg; vagy negyven sebesült maradt ott, mind kizavarták, elvitték a verhnyeduvannajai erdőbe, és géppisztolyokkal végeztek velük. Fjodor Fjodorovics, az orvos, amikor kirángatták a sebesülteket, nem állhatta meg és közbelépett. Öt még a folyosón lelőtték.
– Ó, a gazok!… Jaj jaj! Milyen jó ember volt – suttogta homlokát összeráncolva Vologya. – Hiszen én is nála feküdtem.
– Ilyen ember kevés van a világon – mondta Szerjozska.
– Mi lesz ebből, uramisten! – és Jelizaveta Alekszejevna mélyen felsóhajtott.
– Szaladok, mielőtt kivilágosodik – mondta Szerjozska. – Az összeköttetést fenntartjuk. – Luszjára nézett, és egy kézmozdulattal csibészesen hozzátette. – Auf Wiedersehen! … – tudta, hogy Luszja az Idegen Nyelvek Főiskolájáról álmodozik.
Fürge, ügyes kis teste belesiklott a sötétségbe, s a következő pillanatban már nyoma sem volt. Mintha a föld nyelte volna el.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Nepál: Srí Pancsami (Shree Panchami) hindu tavaszünnep, valamint a mártírok napja[4]
Hollandia: a Függetlenség Napja (Spanyolországtól való függetlenségének elismerése (1648), nem hivatalos munkaszüneti nap)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Tegnap – január 28-án – mindössze néhány órával azelőtt, hogy Biden bohóc adminisztrációja tagjaival Pittsburghbe látogatott, leomlott a város Forbes Avenue Bridge nevű hídja a Freak Parkban.
A díszes társulás amúgy azért utazott Pittsburghbe, hogy a város hogy infrastrukturális kérdéseiről tárgyaljanak a Mill 19 kutatóközpontban.
A katasztrófa következtében 10 – en megsérültek, az összedőlt híd törmelékei autókat temettek maguk alá. A leomló betondarabok egy gázvezetéket is szétroncsoltak.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
„Egymilliárd alatt nehéz mocorogni” – így segítette Völner Pál Schadl György pályázati terveit
Völner Pál nemcsak aláírásokkal és kinevezésekkel segítette Schadl Györgyöt, hanem tanácsokkal és kapcsolatait megmozgatva is próbálta elérni, hogy cége állami támogatáshoz juthasson. Az rtl.hu által megismert nyomozati iratok szerint azt tanácsolta, hogy kérjenek egymilliárd forintot, majd ő hozta össze Schadl Györgyöt egy céggel, amellyel szerinte sikeresen pályázhattak volna. Az ügyészség szerint az államtitkár végül tavaly november végéig nem tudta elintézni, hogy kiírják a pályázatot a vízzel működő motor ügyében.
2021 június közepén Völner Pál szinte naponta felhívta Schadl Györgyöt. Támadt egy ötlete, hogyan tudna Schadl György cége állami támogatáshoz jutni. Erről az ötletről próbálta meggyőzni a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét, aki jelenleg letartóztatásban van, többek között azért, mert az ügyészség szerint korrupciós kapcsolatot tartott fenn Völner Pállal, akinek összesen 83 millió forintot fizetett a szolgálataiért.
Az rtl.hu által megismert nyomozati iratokból az derül ki, hogy Völner nem egyszerűen csak teljesítette Schadl kéréseit, de egy alkalommal kezdeményezőként is próbált állami pályázatokat szervezni a cégének.
Schadl György még 2017-ben alapította az Aqua Energy Solution Zrt. nevű céget, aminek 2020 végéig egyetlen forint bevétele sem volt, de több millió forint veszteséget termelt. A céget vélhetően annak a találmánynak a hasznosítására alapította, amelyeknek a terveit az ügyészség szerint 2017 nyarán vásárolta meg a fejlesztőitől. Az adásvételi szerződés szerint
a belső égésű benzin üzemű Otto-motorból alakított víz üzemű motor (…) vízből állít elő mechanikai-, illetve villamos generátorhoz kapcsolva villamos energiát.
A nyomozati iratok alapján ennek hasznosítására, illetve továbbfejlesztésre próbálta állami támogatáshoz segíteni Völner Pál Schadl Györgyöt.
Legyen egymilliárd
Schadl György lehallgatása tavaly áprilisban kezdődött. Akkor még arról beszélt telefonon több emberrel is, hogy a tervek szerint „a paksiak projektcége” bevásárolná magát tíz százalékkal az Aqua Energy Solution Zrt.-be, amiért opciós vételi jogot szereznének, és együtt pályáznának.
Schadl május elején is arról beszélt telefonon egy ismerősével, hogy az „erőművi hasznosítás” felé szeretne menni ezzel a találmánnyal. El is kezdtek összerakni egy pályázatot, amihez Völner Páltól kért tanácsot, hogy milyen összeget írjanak be, mert mint fogalmazott, „ehhez halvány lila gőzük sincs”. Völner Pál erre azt ígérte, hogy meg fogja kérdezni, mennyi pénzért lehet pályázni,
de ha valakik ilyen bátrak, meg támogatják, akkor meg kell kérdezni, hogy egy egymilliárdot lehet-e pályázni.
Völner szerint ugyanis „egymilliárd alatt nehéz mocorogni”. Úgy vélte, ebből az összegből Schadl „400 millió forinttal ki tudná fizetni az embereket, és maradna hatszáz, hogy egy használható eredmény szülessen”.
Június elején Völner Pál már arról tájékoztatta Schadl Györgyöt, hogy együtt ebédelt Süli Jánossal, a Paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszterrel, „hogy átrágják ezt a történetet”. Szerinte „Süli továbbra is azt mondja, hogy szeretettel várja ezt a dolgot”. Azt is mondta, hogy Süli Jánost „kell nekiereszteni a Palkovicsnak” ebben az ügyben, mert szerinte ők vannak olyan viszonyban, hogy Süli „fel tudja méretni Palkovicscsal az esemény fontosságát”.
A lehallgatott beszélgetések alapján azért próbálták bevonni Palkovics László innovációs és technológiai minisztert az ügybe, mert az ő tárcája írja ki a pályázatokat. Völner azt is elmondta Schadlnek, hogy beszélt Steiner Attilával, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárával a pályázati lehetőségekről, akinek elmondta, hogy neki, Völner Pálnak olyan pályázati lehetőség kellene, ami „gyors reagálású alternatív energiatermelésre” szól.
Egy héttel később Völner már azt mondta Schadl Györgynek telefonon:
az a probléma, hogy nincs ilyen kiírás
– mármint olyan, amire az ő találmányuk megfelelő lenne. Völner szerint
az a baj, hogy a Steinernél van minden, aki mulya egy kicsit ezekben a dolgokban, illetve mindig lovagol valamin.
Végül nem is adtak be pályázatot. Schadl szerinte azért, mert „valakik egy nagyobb csomaggal óhajtanak pályázni”.
A mészkövesek
Völner Pálnak viszont eszébe jutott egy másik lehetőség. Azt tanácsolta Schadlnek, hogy „a karbonszegény technológiákat” kellene megcélozni, majd egyetértettek Schadllel abban, hogy teljesen mindegy, mire kapnak pénzt. Az államtitkár június 12-én hívta fel Schadl Györgyöt először azzal az ötlettel, amit Schadl később egy ismerősének „mészköves faszság”-ként emlegetett.
Völner elmondta, hogy előző nap volt egy érdekes beszélgetése egy mészégetéssel foglalkozó céggel, akiknek az a problémájuk, hogy „iszonyúan felnyomták a széndioxid-kvótájukat”, és rengeteget fizetnek a károsanyag-kibocsájtás miatt. Völner Pálnak eszébe jutott, hogy talán Schadl Györgyék találmányával lehetne ezt csökkenteni, és javasolta, hogy összehozza a két céget. Völner azt tanácsolta, hogy Schadl mérnökei „eresszék el a fantáziájukat, és ne kössék le magukat erőmű, motor meg ilyen tekintetben, mert ha valahova sikerülne átvinni, abban baromi sok pénz van”.
Völner annyira fontosnak tartotta ezt az ügyet, hogy még arra is megkérte Schadl Györgyöt, hogy szóljon, amikor mennek tárgyalni a mészégető céghez, mert ő is odamenne, hogy bemutassa őket egymásnak. Az rtl.hu által megismert nyomozati iratokból nem derül ki, hogy Völner végül elment-e az első találkozóra, de a két cég megismerte egymást, és egyeztetni kezdtek. Csakhogy a mészégető cég vezetője már az elején arról beszélt: nem tudták meggyőzni Schadl munkatársai, hogy a találmányuk kevesebb energiát használ fel, mint amennyit termel.
Az ügyészség szerint később is hangot adott annak az aggodalmának, hogy nem működőképes a konstrukció. Völner Pál viszont azzal nyugtatta, hogy
miután már megnyerték a pályázatot, senki nem fogja ellenőrizni azt, hogy valóban volt-e reális esély a pályázatban megjelölt eredményére, vagy sem.
Az ügyészség szerint Völner Pálnak az volt a szándéka, hogy Schadl György cégét jogosulatlanul állami pályázati pénzhez juttathassa, de végül 2021. november végéig nem tudta elintézni, hogy kiírjanak egy megfelelő pályázatot. Az ügyészség december hetedikén indítványozta Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését.
Megkerestük írásban a Süli János tárca nélküli minisztert és az Innovációs és Technológiai Minisztériumot is, hogy megtudjuk, Süli János és Steinert Attila valóban egyeztetett-e pályázatokról Völner Pállal. Szerettük volna megtudni, hogy Völner mit kért tőlük. Egyelőre egyik minisztériumból sem kaptunk választ. (rtl)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: A naponta előkerülő újabb – és újabb részletekből MINTHA az sejlene ki, hogy mintha egy árnyékhatalom kezdett volna éppen szárba szökkenni, a vajda háta mögött! Az ilyen ütemű klientúraépítés pedig eljuthatott Döbrögi füleihez is. „Szeretett vajda. Itt valakik NEM A TE NER – EDET szolgálják ki teljes lelkesedéssel! Ha ez így megy tovább, abból GONDJAID lehetnek!”
-Hát beindult az ányékhatalmi szerveződés fölszámolása. Nagy csendben, diplomatikusan! „Ahol gyalulnak, ott hullik a forgács!” – idézhetjük Goebbels egykori náci propagandaminisztert.
Döbrögisztánban persze a forgácsot is hasznosítják! Völner azért van szabadlábon! Sőt! Dagonyamandátumát is MEGTARTHATTA! KELLHET az még a vajdának. Hiszen jó keresztény gyerek ez a Pali!
Ursula von der Leyennek a Pfizer igazgatójával váltott SMS-ei miatt áll a bál Brüsszelben
Az Európai Bizottság elnökének stábját erős kritika érte, amiért képtelenek előkeríteni a szóban forgó üzeneteket.
Az Európai Bizottság (EB) elnöke, Ursula von der Leyen által a Pfizer vezérigazgatójának küldött szöveges üzeneteket vizsgáló uniós felügyeleti szerv „hivatali visszásságok” elkövetésében találta bűnösnek von der Leyen stábját – írja a Guardian. Emily O’Reilly európai ombudsman értékelésében súlyosan kritizálta Von der Leyen csapatát. A bírálat fókuszában azok a szöveges üzenetek álltak, amiket von der Leyen az oltóanyag-vásárlások idején folytatott Albert Bourla Pfizer igazgatóval.
Az EB eredetileg azt állította, hogy alapos keresés után sem talált szöveges üzenetet Von der Leyen és Albert Bourla között, akinek cége 36 milliárd dolláros (26 milliárd font) bevételt prognosztizál az idei pénzügyi évre a vakcinaeladásokból. Az uniós ombudsman vizsgálata azonban megállapította, hogy a bizottsági tisztviselők csak egy belső dokumentum-nyilvántartásban kutattak az SMS-ek alapján folytatott beszélgetések után. A bizottság később azt állította, hogy nem hiszi, hogy az SMS-ek a szakpolitikával kapcsolatos dokumentumok megőrzésére vonatkozó uniós jogszabály hatálya alá tartoznának, mivel azok túlságosan „rövid életűek”.
O’Reilly szerint a bizottság magatartása nem felelt meg az uniós jog által megkövetelt átláthatóságnak. Mint mondta: „Az a szűkszavúság, ahogyan ezt a nyilvános hozzáférési kérelmet kezelték, azt mutatja, hogy meg sem kísérelték felkutatni ezeket az üzeneteket. Ez nem felel meg az átláthatósággal és az igazgatási normákkal kapcsolatos elvárásoknak a bizottságnál. A bizottságot most utasították, hogy végezzen további átfogó kutatást a szöveges üzenetek után, amelyek létezéséről először a New York Times 2021 áprilisában megjelent, Von der Leyen „személyes diplomáciájáról” szóló cikkben számolt be.
„Amikor az uniós dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférés jogáról van szó, a dokumentum tartalma számít, nem pedig az eszköz vagy a forma” – mondta O’Reilly. Von der Leyen, aki korábban Németország védelmi minisztere volt, hasonló botrányba keveredett nem sokkal azután, hogy 2019-ben Berlinből Brüsszelbe távozott. Tagadta, hogy bármi rejtegetnivalója lenne, miután kiderült, hogy egy német parlamenti bizottság által keresett két mobiltelefonja közül az egyiket letörölték. A bizottság akkor azt vizsgálta, hogy a jövedelmező védelmi szerződések elnyerésében mennyire játszottak közre a személyes kapcsolatok. Von der Leyen, akit később tisztáztak a vádak alól, 2018-ban a német parlament előtt elismerte, hogy „a túlhajszolt tisztviselők hanyagsága” „hibákhoz” vezetett a minisztériumban töltött ideje alatt.
Sophia in ‘t Veld holland EP-képviselő szerint Von der Leyen vezetése alatt az EB döntései kevésbé átláthatóak, mint amilyenek korábban voltak és felszólította az Európai Parlamentet, hogy vonja felelősségre a bizottsági elnököt. „Ez nagyobb dolog, mint a Von der Leyen és a Pfizer közötti SMS. Egy demokráciában az átláthatóság a végrehajtó hatalom és a végrehajtó hatalmat ellenőrző törvényhozás közötti kapcsolat sarokköve. Az Európai Bizottság egyre kevésbé átlátható, egyre kevésbé felelős az Európai Parlament felé, és őszintén szólva egyre inkább elszakadt az európai demokráciától” – mondta in ‘t Veld.
A Pfizer több szerződést is kötött az Európai Bizottsággal. A legutóbbi további 1,8 milliárd adag vakcinát foglalt le, a korábban meghatározottnál magasabb áron, amelyet 2021 vége és 2023 között kell szétosztani a 27 uniós tagállam között. A bizottságot bírálták az mRNS Covid vakcinákért kialkudott magas árak miatt, egy elemzés szerint az EU 31 milliárd eurót (több mint 11 ezer milliárd forintot) fizetett az előállítási költség felett.
Az Európai Bizottság szóvivője pénteken azt mondta, hogy addig nem tudnak nyilatkozni, amíg a megállapításokra adott hivatalos válaszukat nem adják meg az ombudsmannak. (HVG)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…egy elemzés szerint az EU 31 milliárd eurót (több mint 11 ezer milliárd forintot) fizetett az előállítási költség felett…”
-Hát valamiből finanszírozni kell a közvetítői jutalékot, meg a fuvardíjat, meg az egyéb járulékos költségeket IS! SEMMI SINCS INGYEN! (Még az EU – ban sem!)
És még Brüsszel rikácsol a döbrögisztáni korrupció miatt?!
Ledöbbennek, hogy létezik a hordáétól eltérő valóság is
Évek óta létezik egy független lap Magyarországon, ami minden héten megjelenik, és csúcsszezonban akár sok százezer példányban is terjesztik.
A bárki által ingyenesen letölthető, kinyomtatható és terjeszthető Nyomtass te is!-t annak felismerése hívta életre, hogy a vidéki kistelepüléseken gyakorlatilag megszűnt a kormánytól független nyilvánosság.
A cél: eljutni legalább 1000 kisebb lélekszámú településre. 2 millió emberhez.
Interjúnk az alapító-főszerkesztő L. László Jánossal.
Hányadik kiadását éli az újság?
Ez a 236. szám. Négy és fél éve alapítottuk, és azóta minden héten megjelent. Egy sem maradt ki. Már az is egy politikai fricska, hogy újságnak nevezzük, valójában Újságnak talán nem nevezném: ez egy félbehajtott A4-es lap az elmúlt hét legfontosabb belpolitikai vonatkozású híreivel.
2017-ben, amikor a megyei lapok felvásárlásával nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány bekeríti a vidéki nyilvánosságot, és kizárja az ott élőket a szabad információáramlásból, azt éreztük néhányan, hogy ezt nem hagyhatjuk szó nélkül. Ezzel párhuzamosan zajlott a teljes rádiós piac elfoglalása is, ami aztán a Klubrádió frekvenciától való megfosztásával tetőzött nemrég. A kormány ma már közpénzek tízmilliárdjait sem sajnálja arra, hogy alternatív valóságot teremtsen az információkhoz eleve nehezebben hozzájutó vidéki lakosság számára.
Azt láttuk, hogy a szabad sajtó egy része funkcionálisan működik, jó dolgokat csinál, csak ezek az információk nem jutnak el a megfelelő helyekre a megfelelő formában – azokról csak egy jól behatárolható, felvilágosultabb, városiasabb réteg értesül. A politikai nyilvánosság viszont ennél sokkal szélesebb.
A második kérdés úgy merült fel, hogy miként lehetne ezeket a már feltárt híreket és ügyeket legolcsóbban és legpraktikusabban célba juttatni. Ennél olcsóbban és egyszerűbben nem lehet: egy fekete-fehér, bárki által kinyomtatható, egyoldalas sajtószemle a hét a legfontosabb híreivel és eseményeivel. Ez nem kinyomtatott internet, ahogy valamelyik kormányhecclap hívta: az ereje abban rejlik, hogy bárki és bárhol kinyomtathatja és terjesztheti.
És terjeszti is?
Most már igen. Amikor kitaláltuk, annyira megörültünk az ötlet egyszerűségének, hogy elhittük, magától is futótűzként terjed majd. Ehhez nem kellett volna sok: pár ezer ember, aki hetente kinyom száz példányt, elsétál a közeli faluba, és bedobálja a ládákba. Sokan csatlakoztak, de nem tudtuk áttörni a fásultság falát; önkritikusan: nem tudtuk hitelesen elmagyarázni a társadalomnak, mennyire fontos az, hogy minél több polgártársunk hozzáférjen a kormányzati akarattól független hírekhez, és mennyire egyszerű és olcsó megoldása is létezhet ennek a problémának.
Voltak nagyobb hullámok. A 2018-as választás előtt voltak lapszámok, amiket jóval több mint 500 ezer példányban nyomtunk ki. A milliótól sem voltunk messze. A rabszolgatörvény elleni tüntetés idején is hatalmas volt az érdeklődés. Békeidőben ugyanez inkább 100-200 ezer példányt jelent. Ezen a héten 370 településről érkeztek fotók önkéntes csoportok részéről, de sokan úgy nyomják és osztják, hogy nem is jelentkeznek, inkább nem küldenek fotót, csak nyomtatnak, és viszik körbe a lapot. Volt olyan nemrég, hogy hívtak Domonyból, hogy jöttek ők újságot osztani, de már minden postaládában van. És mi erről nem is tudtunk.
Mit jelent ebben az esetben az, hogy nem sikerült áttörni a fásultság falát?
Azt, hogy nem indult el organikusan a folyamat. Most már spontán is fejlődik a mozgalom, de az elején szervezni kellett. Több mint négy év után jutottunk el oda, hogy már minden megyében vannak koordinátorok, akik a terjesztés logisztikájáért felelnek. Ha valaki jelentkezik a honlapon, hogy akar csatlakozni, akkor összekötjük az ő megyéjében felelős koordinátorral . Ők kapcsolják össze logisztikailag az embereket, és segítenek összeszervezni, hogy ki nyomtat, ki hajtogat, ki vezet, ki hordja a lapot és így tovább. Ez időbe telt.
Van egy önmagát serkentő természete a folyamatnak. Ha valahol már tíz ember csinálja, akkor hirtelen minden beindul: megjelenik a helyi vállalkozó, aki segít, van aki pénzt ad, más nyomtatót ajándékoz, a harmadik helyiséget kisebb találkozókhoz, a negyedik teát főz, és így tovább. Lesz egy önálló élete a közösségnek, megindul egy önszerveződés élőben és a Facebookon, és ezt nagy élmény látni.
Nyomtass te is!
Hozzávetőleg hány emberről, milyen széles hálózatról beszélünk?
Akiről tudunk, és akire biztosan számítunk, az 1000 ember lehet. De akik csapódnak, vagy lazábban kapcsolódnak, azokkal együtt többszöröse is lehet ez a szám, főleg így kampányidőszakban
A példányszám most 100 ezer körül jár, de ez meredeken megy fel, megsokszorozódik a csúcsidőszakokban. Múlt héten 80 ezret küldtünk Budapestről csomagokban, levelekben, futárszolgálatok és önkéntesek segítségével, de rengeteget nyomtatnak helyben is. Van, ahol helyi pártszervezetek is besegítenek, az meg tudja dobni a számokat.
Hogy néz ki a szerkesztőségi munka is?
Hétfőn este elkészül a szám, kedden már elérhető a honlapon, és nyomjuk is. Hétközben hosszasan vitatkozunk, mi férjen bele, mi maradjon ki. Törekszünk arra, hogy minden számban legyen valami egyszerű grafika vagy képi elem. A végén még egyszer körbemegy a lapszám, sokan megnézik, nincs-e benne hiba, hol érdemes esetleg még a címadáson alakítani. Minden van. Tördelő, grafika, korrektor, ülés, lapzárta – akár egy hagyományos szerkesztőségben.
Nem könnyű tényfeltáró cikkeket néhány száz karakterben összefoglalni úgy, hogy az ne tűnjön demagóg hangulatkeltésnek.
Nem az, de kitapasztalja az ember. A Magyar Hírlapnál voltam belpolitikai rovatvezető a 2000-es évek elejéig. Később dolgoztam a Budapest portálnál, csináltam egy szakmai lapot az önkormányzatoknak. Megtanultam, hogy mi a fontos, mi lényegtelen.
De ez nem csak tartalmi, nyelvi kérdés is. Azt szoktam mondani, hogy az idők során egy falusi szemüveg került rám. Annyit jártam falvakba, hogy látom magam előtt – inkább hallom – azokat az embereket, akik kezükbe veszik a lapot, akiknek, akikért ezt csináljuk. A tapasztalataink fokozatosan alakították, elsősorban szűkítették a tematikát, a stílust, formálták a nyelvezetet.
Igyekszünk közérthetőek és figyelemfelkeltőek maradni, de a tényekre fókuszálunk. Rengeteg gondolkodás volt arról, hogy kinek írunk? Ki érti meg? A magyar társadalom több mint 20 százaléka funkcionálisan analfabéta. Érdemes-e rájuk célozni? Arra jutottunk, hogy a mi célközönségünk elsősorban az információtól elzárt közösségek, falvak véleményvezérei kell legyenek. Ha nekik segítünk megérteni, és átlátni a politika összefüggéseit, könnyebben eljutunk az ismerősökhöz, a kocsmai közönséghez, a faluházak népének.
Mindenki önkéntes?
Nagyjából igen, főállású ember nincs. Olyan előfordul, hogy fotózásért, tördelésért fizetünk jelképes összegeket. Az adományaink és a pályázatokon szerzett pénzeink a logisztikára, benzinre, nyomtatásra és egyéb technikai költségekre mennek el. Ilyenkor, a választások közeledtével, szerencsére fellendül a támogatók száma is.
Az önkéntességnek van egy érdekes pszichológiája. „Trójai falónak” is szoktam hívni viccesen a lapot, mert valójában túlmutat önmagán: sokaknak megadja azt az élményt, hogy tesznek valamit a rendszer igazságtalansága ellen. Végső soron engem is ez indított el ezen az úton. Magyarázni mindenki tud. Csinálni kell.
A másik fele az, hogy a falvakban az önkéntesek jelenléte is nagyon fontos. A helyiek olyan arcokat látnak hétről hétre, akik nem félnek, akik mernek vitatkozni, és úgy beszélnek, olyan információkat hoznak, amik újszerűen hatnak.
Mi nem tekintünk magunkra ellenzéki szervezetként – de a falvakban sokszor úgy néznek ránk, mint bizonyítékára annak, hogy létezik másik erő is a kormányon kívül, amivel még sosem találkoztak.
A fideszesekben ellenben óriási indulatokat tudunk kiváltani. A többségük számára nagyon zavaró, sőt bántó, hogy a koherens világképüket kívülről meg akarja zavarni valami. Összetépik, felgyújtják, nagyon változatos módon reagálnak. Nemrég ököllel támadták meg az egyik önkéntesünket.
Mégis: én az indulatot is tudom pozitívan látni valahol; mert ők is kapnak egy jelzést, hogy nem természetes dolog az, amikor az állami média és a politikailag leuralt megyei lapokból sugárzott világképnek nincs hozzáférhető alternatívája. Az agresszió szerencsére áltlában megmarad a verbalitásnál, a különböző hőfokú utcai vitáknál.
L. László János, a Nyomtass te is! főszerkesztője
Van módja annak, hogy felmérjék a mozgalom erejét, hatékonyságát, hogy mennyire megy át ténylegesen az üzenet?
Turára hat héten keresztül hordtuk az újságot, és azt követően a Medián készített egy alapos felmérést. Rengeteg szilárd adat a birtokunkba került. Korábban sokan legyintettek ránk, hogy bedobjuk a postaládába a lapot, de úgyse hederít rá senki – megy egyből a kukába. A kutatás bizonyította, hogy ez nincs így: 30 százalék elolvassa, arra a kérdésre pedig, hogy megváltoztatta-e a véleményét, 10 százalék felelte, hogy igen. Hat hét után. Ezért is szoktam mondani értekezleteken, hogy ha tudunk, ne össze-vissza cikázzunk az országban, próbáljunk elidőzni egy-egy településen és visszajárni hetekig. A vélemény lassan változik.
Mennyire kézzelfogható a propagandisztikus állami média hatása?
Súlyosan. 2018-ban rettegtek a migránsoktól. Azt hallgattuk, hogy mi be akarunk engedni bevándorlókat, akik elfoglalják az országot. Ma ez már nincs, letekerték. Most főleg az megy, hogy nem szeretnék, ha a gyerekük buzi lenne. Pontosan érzékeled, hogy épp melyik lemez forog.
Az egyik önkéntes vitába keveredett egy falubélivel, és azzal győzködte őt: értse meg, hazudik a tévé! Mire ő: de hát a rádió is ugyanazt mondja! Így működik ez. Ugyanaz jön a tévéből, a rádióból, az önkormányzati újságból, a megyei lapból, a szomszédból, a kocsmából – nyilván elhiszik, miért ne hinnék? Egy koherens világképet gyártanak le számukra, és teljesen védtelenek ezzel szemben.
Meggyőződésem, hogy azokon a helyeken, ahova már hosszú ideje járunk, áttörtük az információs gettó falát. Ott a kocsmában már nem lehet bármit mondani, mert valaki át fog szólni a pult végéből, hogy hát az nem egészen úgy van. Nagyon kíváncsi leszek arra, hogy azokon a településeken, ahova három éve megállás nélkül hordjuk a lapot, lesz-e eltérés a környékbeli, hasonló adottságú falvakban vagy településeken a választási eredményekben.
A politika hogy reagál minderre?
Ez az első kérdés a falvakban, hogy melyik párttól jöttünk? Mondjuk, hogy pártoktól függetlenek vagyunk. Ez megnyugtatja az embereket, és különösen fontos emiatt, hogy ezt feltüntessük a címlapon is.
Próbáltunk azért velük együttműködni, a Jobbik és a Momentum mutatott némi nyitottságot, és sok helyen segítettek a terjesztésben – úgy, hogy egyébként nem nagyon volt róluk szó az újságban az előválasztásokig. Önkormányzatok szinte soha nem segítenek. De nem is kérjük.
Mi nem politikai aktivisták vagyunk. Nekünk az a missziónk, hogy az emberek az összes hozzáférhető információ alapján hozzák meg a döntésüket a választáson. Nézze meg a köztévét, hallgassa meg a rádiót, olvasson el minket, és hozzon önálló döntést. Ilyen értelemben nem akarjuk őket befolyásolni, csak szeretnénk, ha tudnák: létezik más valóság is, mint amit a kormány el akar velük hitetni.
De a civil pályán nagyon aktívak vagyunk. Volt előválasztási különszámunk, és benne voltunk a Civil Választási Bizottságban. Mind a 106 egyéni választókerületben különféle újságot csináltunk, a jelöltek életrajzával, a szavazás menetével, arról, hogy hol lesznek a sátrak. 40 ember dolgozott rajta. Lokális ügyekre is gyakran rácsatlakozunk, tematikus különszámaink is vannak.
A kampány közeledtével azért többet foglalkozunk az ellenzékkel, főleg ha bármit közzétesznek a választási vagy kormányprogramjukból, mert abból tényleg a világon semmi nem jut el a független információktól elzárt közönséghez.
Van-e valami számszerű kitűzött cél?
A célunk kezdettől az volt, hogy 1000 – többségében lehetőleg 5000-nél alacsonyabb lélekszámú – településre eljussunk, visszatérően. Az potenciálisan 2-2,5 millió olyan ember elérését jelenthetné, akik egyébként többnyire el vannak zárva a valódi információktól. Most már tartunk ott, hogy minden megyében megszerveződtünk, ez nagy lépés. Azért vannak korlátaink. Az önkéntesek zöme idős. Jobban ráérnek, nem félnek a munkahelyi retorzióktól.
A fiatalabbak igen?
Persze, sokan nem vállalják az arcukat. Egy alkalommal tízfős csapattal jártuk a vidéket. Képet akartam csinálni. Mondtam, hogy akinek ez ciki, menjen le nyugodtan. Lement egy. Aztán kettő. A harmadik, hogy ő most felvételizik. A negyedik az önkormányzatnál dolgozik. Az ötödiknek a férje… És így tovább. Végül hárman maradtunk a képen.
Mi változik a választások közeledtével?
Ilyenkor nagyságrendileg ugrik meg minden: ömlenek az emberek, akik régóta mondogatták maguknak, hogy tenni kellene valamit. A legjobb az volna, ha ciklus közben is megmozdulnának a tömegek, mert valódi hatást a hosszú-, de legalább középtávú munkával lehet elérni, de örülünk így is.
A felfokozott időszakban sűrűsödnek a személyes találkozók: Pesten rendszeres tartunk „közéleti origamit”, amikor közösen hajtogatjuk az újságot, hogy spóroljunk a gépi költségeken. Az emberek érezhetően könnyebben kapcsolódnak egy civil társasághoz, mint egy párthoz, és ez érződik az összejöveteleken.
Február 12-re szeretnénk megkétszerezni az ezer fős önkéntes-gárda számát. Ilyenkor ugrásszerűen nő a tenni akarás, és egymásra találtak a civil hálózatok is – együttműködünk az aHang-gal, a 20K-val és másokkal is. Már fizetett reklámokat tudunk indítani a Facebookon a növekvő támogatásoknak hála, akár megyékre targetálva is. Próbálunk priorizálni: billegő körzetekbe küldjük azt, aki mobil.
Olyan meghatározó civil szervezet akarunk lenni a kampányban, amelyik érezhető hatást ér el akár többszázezer ember gondolkodásában. (444)
Bal-Rad komm: Ímé hát egy ÉLETKÉPES(nek tűnő) MOZGALOM a vajdabanda által működtetett parasztvakítolda NÉMI ELLENSÚLYOZÁSÁRA!
ÖNKÉNTESEKET VÁRNAK!
MÁR CSAK EGY HITELES ELLENZÉK HIÁNYZIK!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
