
KÖSZÖNÖM NEKIK:
2022 január 24 – én K. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2022 január 12 – én W. Árpád adománya érkezett meg. Köszönöm szépen!
2022 január 10 – én. „DJ” Bolsevik adományát kaptam meg. Köszönöm szépen.

2022 január 24 – én K. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2022 január 12 – én W. Árpád adománya érkezett meg. Köszönöm szépen!
2022 január 10 – én. „DJ” Bolsevik adományát kaptam meg. Köszönöm szépen.
Meghalt egy 74 éves férfi, miután felgyújtotta magát hétfőn Veszprémben, a járási hivatal agrárügyi főosztályán – közölte Máté Alexandra, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A hivatal sajtósa kifejtette: az idős férfi 14 óra 40 perckor a hivatalban gyúlékony anyaggal lelocsolta, majd felgyújtotta magát. A férfi a helyszínen életét vesztette. A keletkezett tűz miatt a hivatalból 37 embert kellett kikísérni. A férfin kívül senki más nem sérült meg, de az épületben jelentős anyagi kár keletkezett.
Bal-Rad komm: Ok nincs megemlítve! Hááát…- így aztán aligha lesz belőle Döbrögisztán Jan Palachja! Hiszen KÖZVESZÉLY – t okozott! Pedig szerintünk a sorsa miatti ELÉGEDETTSÉGÉBEN gyújtott örömtüzet Döbrögi és RENDSZER tiszteletére. Még arra is ügyelve, hogy a hónap utolsó napján kövesse el tettét, így mentesítve a nyugdíjfolyósítót az esedékes havi, és a 13. havi nyugdíja megfizetése alól! (Bár kárt is okozott! JELENTŐS ANYAGI KÁRT!)

Mai (2022 02. 01.) ragályhorror – showműsora keretében azt adja elő vajdaság pórjainak a döbrögisztáni qrmányvetítölde, hogy vajdaságban előző nap éjfélig: „A beoltottak száma 6 364 167 fő, közülük 6 103 465 fő már a második, 3 688 593 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. 9422 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 562 827 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 66 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 41 471 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 291 499 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 229 857 fő. 4218 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 169-en vannak lélegeztetőgépen. Az omikron és a február 15-től életbe lépő oltási igazolvány miatt is érdemes kihasználni az oltási akciót, amelyben februárban is minden csütörtökön, pénteken, és szombaton folytatódik. Már 81 ezer 5-11 éves gyermeket is beoltattak szüleik, és a 12-17 éves kamaszok 47%-a is már oltott.
Februárban is lesz minden csütörtökön, pénteken, és szombaton oltási akció a kórházi oltópontokon. Az oltásra továbbra is kiemelten várjuk az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani.
Emellett a háziorvosok is folytatják az oltásokat…”

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Magyar idő szerint ma délben tárgyal Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin Moszkvában – ez a tizenkettedik találkozójuk, de a jelenlegi kiélezett helyzet miatt “ez lesz a legfontosabb egyeztetésük”. A miniszterelnök célja: 1 milliárd köbméterrel növelni évente a hozzánk érkező gázmennyiséget.
Macron francia elnökkel és Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral is egyeztetett telefonon tegnap este Orbán Viktor, aki Putyin orosz elnök meghívására munkalátogatásra Moszkvába érkezett.
Az orosz-ukrán konfliktus miatt a helyzet rendkívül kiélezett, de fel sem merült, hogy Orbán Viktor elhalassza az utazását, noha az egységes ellenzék felszólította, hogy mondja le az Oroszországi Föderáció elnökével ez év február 1-jén tervezett látogatását. Az ukrajnai konfliktus körüli jelenlegi, különösen kiélezett és feszült helyzetben “Orbán Viktor baráti találkozóját Putyin elnökkel kifejezetten károsnak és nemzeti érdekeinkkel ellentétesnek tekintik” ugyanis.
A miniszterelnök a magyar ellenzék vádját, miszerint “Putyin odarendeli a magyar miniszterelnököt Moszkvába”, határozottan visszautasította már a pénteki rádióinterjújában azzal: a magyar közvélemény elég régóta ismeri a mi politikánkat, és elég jól tudja, hogy bennünket nem lehet sehova se odarendelni. Magyarország “egy szuverén ország, a kormánya is szuverén és a vezetői is mindig szuverén módon viselkednek”. Ki fogok menni az elnökhöz – jelentette ki Orbán Viktor, aki az orosz-ukrán konfliktusra utalva azt mondta: nem fogják tudni elkerülni, hogy Putyin elnökkel beszéljenek az európai biztonsági helyzetről. De hangsúlyozta, hogy Magyarország álláspontja “teljesen egyértelmű”. “Ezt brüsszeli nyelven úgy mondják, hogy deeszkaláció, magyarul meg úgy, hogy béke. Mi a békében vagyunk érdekeltek” – fogalmazott a miniszterelnök és hangsúlyozta, hogy Magyarország NATO-tag és tagja az EU-nak, természetesen minden ilyen találkozó előtt egyeztetek és koordinálok a nyugati szövetségeseinkkel, “ezt részben már el is végezte”.
“Tehát én úgy megyek Moszkvába, hogy mind a NATO-val, mind az Európai Unióval, mind az unió elnökségét adó meghatározó politikusokkal előtte egyeztetek” – jelentette ki még pénteken a miniszterelnök.
David McAllister, az Európai Parlament Külügyi Bizottságának az elnöke azt még január végén szögezte le: “fontos, hogy világos legyen az üzenet” Moszkvának, a 27 tagállam transzatlanti partnereivel együtt támogatja minden európai ország szuverenitását, területi egységét, ezért bármilyen ukrajnai katonai támadás súlyos következményekkel járna.
Azzal a tegnap Budapesten Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel tárgyaló brit védelmi miniszter is egyetértett: “nem hiba Orbán Viktor részéről”, hogy most utazik Moszkvába. Friss hír, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök ma Kijevben tárgyal Zelenszkij ukrán elnökkel.
Peszkov: “Nagyon imponál nekünk a független megközelítés”
Moszkvában tegnap este Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Magyarország politikájának az önállóságát dicsérte, miután bejelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadja Orbán Viktor magyar miniszterelnököt kedden a Kremlben. Peszkov nagyon fontosnak minősítette a magyar kormányfő moszkvai látogatását.
„Nagyon imponál nekünk az a független megközelítés, amellyel Magyarország a saját érdekeit érvényesíti és megválasztja partnereit” – hangoztatta Peszkov, és mint mondta, “az is imponáló, hogy a koronavírussal kapcsolatos összes negatív tendencia ellenére sikerül folytatnunk az összes gazdasági projektet, amelyből sok van napirenden, és folytatjuk a nemzetközi ügyek közös megbeszélését, beleértve a napirenden lévő legsürgetőbb problémákat is”.
Szijjártó Péter pedig már Moszkvából jelentkezett be tegnap este. Videónyilatkozatában azt mondta: a tizenkettedik alkalommal találkozik Orbán Viktor kormányfő Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, “és a jelenlegi kiélezett európai helyzet miatt ez lesz a felek eddigi legfontosabb egyeztetése”. S noha rendszeresen egyeztetnek, ennyire kiélezett helyzetben még nem került sor csúcstalálkozóra, ezért a holnapi tárgyalásoknak az eddigieknél is nagyobb jelentősége lehet.
“Túl sok minden történt ez alatt az elmúlt egy hónap alatt is. Komoly biztonsági kihívásokkal néz szembe Európa, ha a Kelet és Nyugat közötti vitát nem tudjuk kulturáltan, a kölcsönös tiszteletre alapítva, párbeszéd alapján elrendezni” – mondta videónyilatkozatában.
A külgazdasági és külügyminiszter a mai találkozó fontosságát úgy fogalmazta meg, “hogy a történelmi tapasztalatok szerint amikor Kelet és Nyugat konfliktusba kerül, azon Közép-Európa mindig rajta veszít. Ezért Magyarországnak nemzetbiztonsági és stratégiai érdeke a helyzet diplomáciai rendezése. “Fontos a párbeszéd, mi ezért jöttünk” – emelte ki.
Arra kérjük a nagy keleti és a nagy nyugati országokat, világpolitikai tényezőket, “hogy legyenek kedvesek higgadtan, nyugodtan, hideg fejjel, kölcsönös tiszteletre alapozva folytatni a párbeszédet” – ezt válaszolta Szijjártó Péter még pénteken az ATV kérdésére, hogy milyen álláspontot képvisel Orbán Viktor az orosz-ukrán konfliktus kérdésében a csúcstalálkozón Putyin elnökkel, illetve mi a véleménye a kormánynak az orosz vezetés álláspontjáról, miszerint az 1997 után csatlakozott NATO-tagországokból ki kellene vonni a NATO-infrastruktúrát és katonákat.
A találkozó jelentőségének másik oka, hogy a tavalyi volt a legsikeresebb év a magyar-orosz kétoldalú együttműködés szempontjából. Szijjártó Péter kiemelte: „megvannak idénre is azok a tervek, amelyek megvalósulása esetén a magyar emberek ismét sokat profitálhatnak abból, hogy Magyarország olyan külpolitikát folytat, amely tiszteletben tartja a szövetségesi kötelezettségeket, ugyanakkor a kétoldalú kapcsolatok sikerére is komoly hangsúlyt helyez, például Oroszország vonatkozásában is”.
Világos cél: Növelni a gázmennyiséget évente 1 milliárd köbméterrel
Orbán Viktor már meghatározta azt is, mi a moszkvai látogatásának a célja. Mint mondta, “mindig vannak világos céljaink”: a kiegyensúlyozott gazdasági kapcsolat a legfontosabb. Szeretné megnövelni az orosz-magyar gázmegállapodásban rögzített és nekünk biztosan szállítandó gáz mennyiségét. “Azt szeretném elérni a tárgyalásokon, hogy ebben a nehéz, energia-árnövekedéssel terhelt időben a kialkudott gázmennyiséget, ami ma a rendelkezésünkre áll hosszabb távon növeljük meg Magyarország biztonsága érdekében” – jelentette be péntek reggel.
Szijjártó Péter még aznap az ATV kérdésére elárulta, miután most 4,5 milliárd köbméterről szól Magyarország szerződése a Gazprommal – 1 milliárd Ausztrián keresztül, 3,5 milliárd köbméter gáz Szerbián keresztül érkezik – azt vetettük fel, hogy a Szerbián keresztül Magyarországra irányuló szállítást egy-egy milliárd növeljük meg évente. “Miniszterelnök úr ezt a kérdést kedden meg fogja vitatni Putyin elnök úrral” – jelentette be munkatársunk kérdésére pénteken és rámutatott: “gondoljanak bele, mi lett volna, hogyha nem kötjük meg azt a megállapodást. Amikor az ellenzéki barátaink, meg a nagyon okos elemzők arról beszélnek, hogy micsoda károkat okoz nekünk, magyaroknak, hogy az oroszokkal ilyen jó kapcsolatban – pragmatikus, kulturált, normális kapcsolatban vagyunk -, akkor szeretném felhívni a figyelmet arra, ha nem írtuk volna alá a hosszú távú gázvásárlási megállapodást, akkor ugyanolyan energiaellátás krízis sújtana minket is, mint amivel Európa nyugati fele szembenéz”.
Szijjártó Péter tavaly szeptember 27-én jelentette be, hogy tíz plusz öt évre szóló gázvásárlási szerződést kötött az orosz állami gázszolgáltatóval, a Gazprommal Magyarország. Akkor hangsúlyozta, hogy mivel aláírtuk a megállapodást, “biztos és biztonságos Magyarország gázellátása olyan áron, hogy a rezsicsökkentés eredményeit fenn tudjuk tartani”. Az árakról akkor sem beszélt, annyit mondott, hogy jóval kedvezőbb, mint amit a most lejáró, 1995-ben megkötött szerződés alapján fizetett a magyar fél.
Paks2: Májusban léphet csak át a “létesítési” fázisba
Orbán Viktor a mai tárgyalások egyik legfontosabb napirendi pontjaként jelölte meg a Paks2 beruházást. Azt, hogy a beruházás csak májusban léphet át a második, “létesítési fázisba”, Szijjártó Péter posztolta a Facebook-oldalán, a külügyminiszter azt írta néhány napja, hogy arról tájékoztatta Alexander Novak miniszterelnök-helyettest: a Roszatom vezetésével elfogadták a paksi építkezés következő hónapjainak menetrendjét – és “amennyiben a folyamatban lévő engedélykérelmek sikeresek lesznek, úgy májusban a beruházás átléphet a második, úgynevezett létesítési fázisba”.
Novemberben Süli János tárca nélküli miniszter a parlament fenntartható fejlődési bizottsága előtti meghallgatásán ezt még az év elejére tette, ami azt jelenti, csúszásban van az engedélyeztetés. A kilenc kérelemből kettőt már beadtak, a reaktortartály gyártási kérelmét, illetve a reaktorépület építési kérelmét december 30-án. Szijjártó Péter az esti oroszországi videónyilatkozatában hangsúlyozta, hogy 5-6 rendkívül fontos engedélykérelem már az Országos Atomenergia Hivatal előtt van, “és pozitív elbírálás esetén a beruházást tavasszal át lehet léptetni a létesítési fázisba”.
A Népszava azt írta, hogy “legutóbb már az is felmerült, hogy az oroszok a – kétségkívül – emelkedő építőanyagköltségekre hivatkozva módosítanának az eredendően betonba öntött 12,5 milliárd eurós vételáron is”. Kormányzati forrásaink nem erősítették meg a szerződésmódosítást a 12,5 milliárd eurós vételárat illetően, de azt nem zárták ki, hogy a 2029-30-as határidő után ez felvetődhet.
Szputnyik V, vasúti szállítás élelmiszeripar, űrkutatás…
Orbán Viktor az orosz elnökkel az élelmiszeripart, turizmust és az űrkutatást és a vasúti szállítást érintő kérdésekről is tárgyal a csúcstalálkozón.
Szijjártó Péter pénteken a Szputnyik V magyarországi gyártásáról az ATV kérdésére azt mondta: a vakcina iránt óriási Európán kívüli kereslet van, nagy népességű, Európán kívüli országok adták meg az engedélyt a használatára. “Így a magyarországi Szputnyik-gyártás nem Magyarországra és nem is Európába irányulna” – mondta el a miniszter.
Szijjártó Péter ma délben orosz kollégájával, Lavrov külügyminiszterrel tárgyal Moszkvában. (atv)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: TERMÉSZETESEN a választások előtti hordakampány részévé igyekszik fabrikálni a vajdabanda Döbrögi mai moszkvai útját.
AMIT MEGELŐZÖTT A ROSZATOM ELNÖKÉNEK YOUDAPESTI VIZITJE!
Meggyőződés(em)ünk, hogy „a leányzó fekvése nem annyira kellemes” a vajdának, hogy ne fejvakargatások közepette érkezzen ma az orosz fővárosba. Bár az kétségtelen, hogy MOST ÉPPEN OTT, ÉPPEN Ő! – a „deeszkalációban” érdekelt! Ő, aki pedig Döbrögisztánban ÉPPEN ESZKALÁLJA az ellentéteket! Mert VAJDASÁGÁBAN meg abban érdekelt!
Kétségünk ne legyen: a hordakommunikáció szintjén Döbrögi mai túrája a béke – és a jólét megteremtésének garanciáit önti éppen vasbetonba!
Szerintünk meg éppen egy újabb talpfát fektet a csukotkai sínpálya alá!
(idézet: A Berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig)
A „B” nap elhalasztása — Churchill április 19-i üzenete Sztálinhoz Sztálin a német támadás veszélyéről — Sztálin és Timosenko figyelmeztetése a szovjet néphez május 1-én — Ribbentrop tájékoztatja Mussolinit a német—szovjet viszonyról — A Wehrmacht előkészületeinek állása 1941. jún. 1-én — A „Barbarossa”-Zeittafel június 7—14-ig— Az utolsó megbeszélés Hitlernél 1941. jún. 14-én — „Zeittafel” június 17—21-ig — Június 21: Schulenburg Molotovnál — Június 22, hajnali 3 óra 30 perc: megkezdődik a Fall „Barbarossa” — Amerikai vélemények a Vörös Hadsereg ellenállásának lehetőségéről — Az OKW reményei a gyors győzelemre — A Vörös Hadsereg taktikája — Leningrád ostroma — Visszavonulás a front középső és déli szakaszán — „Tájfun”: a Wehrmacht haditerve Moszkva elfoglalására —A moszkvai csata
Február 24-én, a Vörös Hadsereg megalakulásának 22-ik évfordulóján Timosenko tábornok napiparancsában figyelmezteti a szovjet népet, hogy állandóan készenlétben kell lenni egy esetleges ellenséges támadás elhárítására.
Március közepén semleges államok diplomáciai köreiben nyíltan beszélnek az angol—szovjet kapcsolatok javulásáról.
Március 27-én, a jugoszláviai forradalom másnapján, a balkáni hadjárat tervének jóváhagyásával egy időben, megszületik Hitler döntése: a Fall „Barbarossa” megkezdését, a „B” Tag-ot 1941. június második felére kell halasztani.
Április 19-én, a balkáni hadjárat kellős közepén, két nappal a jugoszláv hadsereg fegyverletétele után Stafford Cripps angol nagykövet átnyújtja Visinszkij helyettes szovjet külügyi népbiztosnak Churchill személyes, bizalmas üzenetét Sztálinhoz. Az üzenet szövege: „Hitelt érdemlő ügynöktől azt a megbízható értesülést kaptam, hogy a németek, miután Jugoszláviát hálójukba kerítették, vagyis március 20-a után, megkezdték a Romániában tartózkodó öt páncélos hadosztály közül három hadosztály átdobását Lengyelország déli részébe. Abban a pillanatban, amikor a szerbiai forradalomról tudomást szereztek, ezt az átcsoportosítást abbahagyták. Excellenciádnak könnyű értékelni e tények jelentőségét.”
Churchill üzenetének értelme egy mondatban: vigyázat, Hitler támadást készít elő a Szovjetunió ellen. Ezzel az üzenettel eljutottunk a második világháború egyik legérdekesebb kérdéséhez: szüksége volt-e a Vörös Hadsereg vezérkarának, a szovjet kormánynak erre a figyelmeztetésre, hogy a náci haderő keleten támadásra vonul fel?
Görlitz német katonai szakíró a második világháborúról szóló könyvében a Vörös Hadsereg hírszerző szolgálatát igen magasra értékeli. E szervezet embereinek — állapítja meg keserűen Görlitz — sikerült beépülniük a Luftwaffe legfelsőbb vezetésébe, a birodalmi gazdasági minisztériumba, továbbá a külügyminisztérium tájékoztató szolgálatába. Görlitz szerint elképzelhetetlen, hogy ez a jól kiépített hírszerző szolgálat ne szerzett volna pontos értesüléseket a Wehrmacht 1940 nyarán megkezdett nagyarányú átcsoportosításáról, a páncélos, tüzérségi és gyalogos hadosztályok tucatjainak keleten való felvonulásáról.
A probléma gyökere — véleményünk szerint — nem ott keresendő, hogy Sztálin és a szovjet katonai és politikai vezetők értesülve voltak-e a német hadmozdulatokról, hanem sokkal inkább abban, hogy ezekből a hadmozdulatokból milyen következtetéseket vontak le?
Sztálinnak és munkatársainak nem lehettek, de nem is voltak illúzióik a náci vezérek végső szándékai tekintetében. Ugyanekkor az is igaz, az utolsó pillanatig azt hitték — és ez volt tragikus tévedésük —, hogy Hitler csak zsarolni akarja a Szovjetuniót, gazdasági és politikai engedményeket akar kicsikarni, de nem mer háborút indítani a Szovjetunió ellen.
Churchill üzenete tehát nem annyira informatív szempontból volt fontos a szovjet kormány számára, hanem mert kiderült: az angol miniszterelnök 1941 április közepén német támadást vár Keleten.
De térjünk vissza az események menetére:
A balkáni villámháború befejezése után, április végén folytatódik a déli szárnyon a német haderő felvonulása, Görögországból és Jugoszláviából a páncélos hadosztályok visszatérnek Romániába, hogy onnan tovább vonuljanak a Barbarossa-tervben kijelölt pontokra.
Április 28-án Hitler kihallgatáson fogadja Schulenburg moszkvai német nagykövetet. Schulenburg határozottan kijelenti: nem hisz abban, hogy a Szovjetunió támadást tervezne Németország ellen. A nagykövet azonban azzal a meggyőződéssel távozik a birodalmi kancelláriából, hogy Hitler már eldöntötte: megtámadja a Szovjetuniót.
De magában a német külügyminisztériumban is hallatszanak aggodalmaskodó hangok a készülő keleti hadjárattal kapcsolatban. Weizsäcker külügyi államtitkár április 28-iki, Ribbentrophoz intézett memorandumában a következőket írja: „A német—szovjet konfliktus tekintetében egy mondatban foglalhatom össze véleményemet: ha egy szovjet város földig való lerombolása megérne nekünk annyit, mint egy brit hadihajó elsüllyesztése, helyeselném a német—szovjet háborút, még ezen a nyáron; de nézetem szerint Oroszországot mi csak katonai értelemben győzhetjük le, más oldalról, gazdasági tekintetben elveszítjük.”
(Weizsäcker megjegyzése jellemző a náci politikusok sötét gondolatvilágára, elvetemült cinizmusára. Mi ér többet: egy lerombolt szovjet város vagy egy elsüllyesztett brit hadihajó?)
Május 1-én Sztálin és Timosenko ismét figyelmezteti a szovjet népet: noha a Szovjetunió mindent elkövet, hogy kívül maradjon a háborún, mégis fel kell készülni minden eshetőségre.
A nemzetközi helyzet kiéleződését jelzi egy fontos változás a szovjet állam vezetésében: 1941. május 6-án a népbiztosok tanácsának elnöki tisztségében Molotov helyét maga Sztálin foglalja el.
Ezzel a kijelentéssel a Duce egyetért …
Ribbentrop ezután azt fejtegeti, hogy a Führer nem keresi az összeütközést, de felkészült minden eshetőségre, semmilyen tekintetben nem hozott döntést (!) — Keleten is csak azért erősítette meg a határt, mert ezt tette már előbb Oroszország …
(Ribbentrop az általa is nagyon jól ismert „Barbarossa” terv előkészületeinek utolsóelőtti szakaszában még mindig titkolja olasz szövetségese előtt Németország legközelebbi terveit; ködösít, ferdít, hazudik.)
Május 22-én megkezdődik a náci hadsereg felvonulásának döntő szakasza. Ezzel egy időben már folynak a tárgyalások a finn, a bolgár és a román vezérkarral; az utóbbi részleges mozgósítást rendel el.
A magyar hadsereg aktív részvételéről szó sem esik. Magyarországot csak mint felvonulási területet veszi számításba az OKW.
Az előkészületek állása június 1-én:
A szárazföldi hadsereg eddig az időpontig 76 gyalogos, 1 lovassági és 3 páncélos hadosztállyal vonult fel Keleten.
A 3. légiflotta egymaga vette át Anglia ellen a légiháború folytatását, a 2. légiflottát nyugatról és a VIII. légihadtestet a Balkánról átirányították a „Barbarossa” térségébe.
Nézzük meg közelebbről a Fall „Barbarossa” végrehajtási ütemét lerögzítő „Zeittafel”-t, időtáblát.
Június 7: a VIII. repülőhadtest első egységei megérkeznek a keleti arcvonalra.
Június 8: az SS „Nord” harccsoport elfoglalja kijelölt támaszpontjait Finnországban.
Június 12: tárgyalások a román hadvezetőséggel a Barbarossa-tervben való részvételről, ugyanezen a napon megalakul a finn vezérkar mellett az OKW összekötőcsoportja.
És most egy kis kitérés: a szovjet kormány június 13-án hivatalos közleményben cáfolja a német—szovjet ellentétekről a világsajtóban megjelent híreket. A német sajtó — természetesen felülről jött utasításra — nem közli a szovjet kormány rendkívül mérsékelt hangú nyilatkozatát …
Június 14-én az OKW felkéri a magyar hadvezetőséget, hogy erősítse meg az északkeleti határt. (Jól jegyezzük meg: csak ennyit és nem többet.)
Eddig minden tervszerűen, a Zeittafel előírása szerint folyik, a gyalogos hadosztályok felvonulása már befejeződött, a páncélos és motorizált egységek csak a támadást megelőző utolsó pillanatban foglalják el kiindulási pontjaikat.
Június 14-én Hitler tanácskozásra rendeli Berlinbe, a birodalmi kancelláriába a három hadseregcsoport vezénylő parancsnokát. Délelőtt 11—12-ig a „Silberfuchs” (ezüstróka) fedőnévvel ellátott hadsereg parancsnoka, Falkenhorst tábornok, kinek Murmanszk irányában kell támadnia, számol be az előkészületek állásáról, 12—2-ig a Heeresgruppe „Süd”, a déli hadseregcsoport parancsnoka, Rundstedt marsall jelenik meg Hitler előtt. Ebéd után, 15 órakor a tengeri flotta parancsnoka, Raeder, majd a Heeresgruppe „Nord” és „Mitte”, az északi és a déli hadseregcsoport parancsnoka, Leeb és Bock tábornok referál Hitlernek.
A közös ebéd alatt Hitler még egyszer összefoglalja a „Barbarossa”-terv fő célkitűzéseit és leszögezi: „Ez a háború élet-halál harc két ideológia között, és ez a tény lehetetlenné teszi, hogy ebben a háborúban olyan eszközöket használjanak, amelyeket a katonák ismernek, és amelyekről úgy vélik, hogy a nemzetközi jog szerint korrektek …”
A Führer ez alkalommal megismétli 1941. május 12-iki titkos utasítását a hadifogoly-kérdésben: Oroszország ellen a háború más módszerekkel folyik, mint nyugaton, a politikai funkcionáriusokat, a hadsereg komisszárjait nem kell hadifogolynak tekinteni, el kell tenni láb alól …
Most térjünk vissza az OKW időtáblájához:
Június 17: Finnország mozgósít, ugyanezen a napon az Ostraumban, azaz a keleti térségben bezárják az összes iskolákat.
Június 18—20: a Luftwaffe felvonulása befejeződik.
Június 20-án Alfred Rosenberg, akit Hitler a meghódítandó keleti területek legfőbb polgári vezetőjének szemelt ki, tájékoztatja legbensőbb munkatársait a küszöbön álló háború jellegéről, célkitűzéseiről. Leszögezi: „Nem azért viselünk most keresztesháborút a bolsevizmus ellen, hogy a szegény oroszokat ettől a bolsevizmustól minden időkre megszabadítsuk, hanem azért, hogy német világpolitikát folytassunk, és hogy a Német Birodalom biztonságát megteremtsük …”
Június 21-én 13 óra 30 percig lehetett volna kiadni az „Altona” jelszót, a „megállj” parancsot; ehelyett az előírt időpontban az OKW kiadja a támadási jelszót, a „Dortmund”-ot …
A jelszó kiadása után általános hírzárlatot rendel el a német hadsereg főparancsnoksága.
Ugyanezen a napon, este 21 óra 30 perckor Molotov külügyi népbiztos fogadja Schulenburg moszkvai német nagykövetet, Közli vele a szovjet kormány tiltakozását az újabb sorozatos német határsértések miatt, majd felvilágosítást kér a június 13-iki kormányközlemény elhallgatásáról, Schulenburg hallgat, semmit nem tud válaszolni.
Alig tér vissza a német nagykövetségre, átnyújtják neki Ribbentrop külügyminiszter sürgős táviratát, melyben utasítja a chiffre-kulcs megsemmisítésére, a rádióösszeköttetés megszüntetésére, továbbá arra, hogy hajnalban keresse fel Molotovot és közölje vele, hogy a német haderő átlépi a szovjet határt. Az indok: a szovjet kormány németellenes külpolitikát folytatott …
A támadásra felvonult német haderő tagozódása:
Részei: a 6. hadsereg, parancsnoka Reichenau tábornagy,
a 11. hadsereg, parancsnoka Schobert vezérezredes,
a 17. hadsereg, parancsnoka Stülpnagel gyalogsági tábornok.
A hadseregcsoport hadműveleteit a Löhr vezérezredes parancsnoksága alatt álló 4. sz. légiflotta támogatta.
Részei: a 2. hadsereg, parancsnoka Weichs vezérezredes,
a 4. hadsereg, parancsnoka Kluge tábornagy,
a 9. hadsereg, parancsnoka Strauss vezérezredes,
a 2. páncélos csoport, parancsnoka Guderian vezérezredes,
a 3. páncélos csoport, parancsnoka Hoth vezérezredes.
Ezt a hadseregcsoportot a Kesselring tábornagy parancsnoksága alatt álló 2. sz. légiflotta támogatta.
III. Északi hadseregcsoport (Heeresgruppe Nord), parancsnoka Leeb tábornagy.
Részei: a 16. hadsereg, parancsnoka Busch vezérezredes,
a 18. hadsereg, parancsnoka Küchler vezérezredes, valamint a 4. sz. páncélos csoport Hoepner vezérezredes parancsnoksága alatt.
Ez a hadseregcsoport az 1. sz. légiflottával működött együtt.
A finn csapatok, Mannerheim tábornagy vezérletével az északi, a román csapatok, Antonescu tábornok parancsnoksága alatt a déli hadseregcsoport keretében kerültek bevetésre.
Ez a három hadseregcsoport 1941. június 22-én, hajnali 3 óra 30 perckor támadásra indul az egész szovjet—német határ mentén, az Északi-tengertől a Fekete-tengerig.
A hadseregcsoportok mögött készenlétben várakoznak a Biztonsági Szolgálat (Sicherheitsdienst — SD) válogatott alakulatai, hogy a meghódított keleti területeken a „rendőri biztonsági és elhárító feladatokat” ellássák.
Az SD egységei utasításaikat Himmlertől, az SS birodalmi vezérétől és a német rendőrség főnökétől kapták …
Harminc perccel később, pontosan 4 órakor Ribbentrop német birodalmi külügyminiszter formális hadüzenetet nyújt át Dekanoszov berlini szovjet nagykövetnek.
Röviddel ezután megjelenik Schulenburg moszkvai német nagykövet a szovjet külügyminisztériumban és átadja Molotov külügyi népbiztosnak Ribbentrop külügyminiszter néhány órával előbb érkezett jegyzékét a háború megindításáról. Molotov végighallgatja a német nagykövet közlését, majd megjegyzi: „Az önök légiereje ma hajnalban minden előzetes hadüzenet nélkül számos szovjet várost, lakott helyiséget bombázott.”
A délelőtti órákban Göbbels propagandaminiszter lép a rádió mikrofonja elé és felolvassa Hitler vezér és kancellár üzenetét. A világ meghódítására törő német militarizmus gőgje és fennhéjázása csendül ki Hitler üzenetéből: „Német nép! Ebben a pillanatban olyan harci felvonulás vette kezdetét, mely méreteiben eddig nem látott, a világ legnagyobb katonai megmozdulásának tekinthető. A német keleti arcvonal alakulatai Kelet-Poroszországtól a Kárpátokig mindenütt a helyükön vannak. Antonescu államfő vezetésével egyesült német és román csapatok állnak a Pruth-folyó partjaitól kezdve a Duna alsó folyása mentén egészen a Fekete-tenger partjáig …”
Szerte a világon otthonukért, hazájuk szabadságáért aggódó százmilliók szívszorongva ülnek a rádió mellett, olvassák az újságokat, kérdezik egymástól: meg tudja-e állítani a szovjet hadsereg a Nyugat-, Észak- és Dél-Európában győztes náci csapatokat.
A szovjet nép pedig félretéve a békés építőmunkát, egy emberként indul harcba hazája és az egész emberiség védelmére.
A „Szovjetunió Kommunista Pártjának története” című könyv a következőket írja a hitleri Németország rajtaütésszerű orvtámadásáról, ezzel kapcsolatban Sztálin felelősségéről:
„A fasiszta Németország támadása természetesen nem érte egészen váratlanul a Szovjetuniót. A párt, a kormány és a szovjet nép tudta, hogy a fasiszta Németország a szovjet—német megnemtámadási szerződés ellenére előbb-utóbb háborút indít a Szovjetunió ellen. A szovjet kormány — bár tudatában volt annak, hogy a fasiszta Németország részéről agresszió veszélye fenyegeti, és előkészítette a védelemre az országot meg a hadsereget — szigorúan betartotta a megnemtámadási szerződés valamennyi feltételét, hogy Németország kormányköreinek legcsekélyebb ürügyet se szolgáltasson a szerződés megszegésére és az agresszió igazolására. Amikor már óriási német fasiszta erőket összpontosítottak a Szovjetunió nyugati határain, a szovjet kormány is tett bizonyos óvóintézkedéseket az esetleges ellenséges behatolás visszaverésére. A Japánnal 1941 áprilisában kötött semlegességi szerződés lehetővé tette, hogy a szovjet kormány átvezényeljen néhány katonai egységet az ország belső körzetéből a nyugati határok védelmének erősítésére. Ugyanakkor a szovjet kormány kidolgozta a mozgósítási tervet, amely szerint az ipart 1941 második felében és 1942-ben haditermelésre kellett átállítani.
De már a háború legelső napjaiban nyilvánvalóvá vált, hogy ezek az intézkedések elkésettek és elégtelenek voltak az ellenséges hadsereg óriási nyomásának visszaverésére. Ilyen helyzet részben azért állott elő, mert Sztálin a közvetlenül a háború előtt kialakult katonai és stratégiai helyzetet nem jól ítélte meg. Az ő kezében volt az ország és a párt legfelső vezetése, s így hiteles adatokkal rendelkezett arra vonatkozóan, hogy a Szovjetunió nyugati határain német fasiszta csapatokat vontak össze és vonultattak fel harci rendben, s hogy ezek a csapatok készen állnak a Szovjetország területére való betörésre. Csakhogy Sztálin ezeket a hiteles közléseket provokációs célzatúaknak vélte. Azt hitte, hogy ezekkel olyan lépésekre akarják késztetni a szovjet kormányt, amelyeket Hitler a megnemtámadási szerződés megszegésére használhatna fel. Sztálin szerint ebben az esetben az ellenség a Szovjetország számára kedvezőtlen helyzetben kezdte volna meg a háborút, és ürügyet talált volna arra, hogy a háború kirobbanásáért a Szovjetuniót tegye felelőssé. Hogy Hitler ne találhasson semmiféle ürügyet a Szovjetunió megtámadására, a szovjet csapatoknak nem adtak utasítást arra, hogy idejében vonultassák fel erőiket és védelmi állásokat foglaljanak el a Szovjetunió nyugati határai mentén.”
Mikor 1941. június 22-én hajnalban a náci hadsereg óriási páncélos- és légierők bevetésével megtámadta a Szovjetuniót, sokan nagyon sötét színben látták a keleti hadjárat kimenetelét. Davies volt moszkvai amerikai nagykövet ez idő tájt készített naplójegyzeteiben arról ír, hogy a háború kitörése után egy nappal, június23-án Amerikában egyesek azt mondták, hogy a német csapatok három héten belül Moszkvában lesznek.
Martin Dies képviselő az amerikai kongresszusban 1941. június24-én kijelenti, hogy véleménye szerint Hitler harminc napon belül egész Oroszországot kezében tartja.
Június 26-án a náci csapatok bevonulnak Minszkbe, Bjelorusszia fővárosába. Másnap a New York Post katonai Szakértője a következőket írja: „Ahhoz, hogy a vörösök a nagyon rövid időn belül bekövetkező összeomlástól megmenekülhessenek, sokkal nagyobb csodának kell bekövetkeznie, mint amilyent a Biblia megírása óta valaha is láttunk.”
A Hearst-sajtókonszern egyik legelterjedtebb lapja, a New York Journal American ugyanezen a napon arról ír, hogy „Oroszország halálra ítéltetett, és Amerika Angliával együtt képtelen megakadályozni, hogy hamarosan el ne pusztuljon a náci hadsereg villámháborújának sodrában”.
Bár a front középső szakaszán a náci csapatok sikeresen nyomulnak előre, a déli és északi hadszíntéren az előrehaladás üteme meglehetősen lassú, a szovjet csapatok ellenállása a vártnál erősebb. Ez indítja a német hadvezetőséget arra, hogy a magyar hadsereget is bevonja az aktív hadműveletekbe.
Bár a magyar katonai körök nemcsak ekkor, de már ezt megelőzőleg is arra igyekeztek rávenni a Bárdossy kormányt, hogy ajánlja fel a német birodalmi kormánynak a magyar hadsereg aktív részvételét a minden bizonnyal meginduló szovjetellenes háborúban, a magyar politikai körök azt szerették volna, ha ilyen kezdeményezés diplomáciai úton, német részről indulna ki; akkor a részvétel árát magasabban lehetne megszabni …
Halder üzenete kapóra jön a magyar vezérkarnak, és négy nap múlva, 1941. június 27-én Bárdossy László miniszterelnök bejelenti a parlamentben, hogy reggel óta hadiállapot áll fenn Magyarország és a Szovjetunió között, magyar repülőgépek szovjet városokat bombáztak — megtorlásul az előző napi, Kassát ért légitámadásra.
(Mint a háborús főbűnösök nürnbergi perében és a Bárdossy-perben elhangzott tanúvallomásokból kiderült, a kassai bombázást német repülőgépek hajtották végre, ez a provokáció a magyar és a német vezérkar közös műve volt …)
A magyar uralkodó osztályok vágya teljesült: a horthysta hadsereg is ott menetelt a szovjetellenes hadjárat élharcosai között, és úgy tűnt, hogy jól számítottak, rövidesen összeomlik a Vörös Hadsereg, és ekkor ők is joggal kérhetnek részt a nagy zsákmányból …
Maguk a náci hadvezérek is hasonlóképpen vélekednek az első napok nagy előnyomulásai után. Halder, a szárazföldi hadsereg vezérkari főnöke július 3-án naplójegyzeteiben arról ír; nem túloz az, aki azon a véleményen van, hogy ezt a háborút 14 nap alatt megnyerik …
Tíz nappal később, július 13-án, a Bialisztok—Minszk-i óriási katlancsata befejezése után Halder azon a véleményen van, hogy a keleti hadjárat már meg van nyerve, csak még be kell fejezni …
Ezekben a napokban a Wehrmacht főparancsnokságán magasrangú vezérkari tisztek a Kaukázus és Perzsia irányában indítandó hadműveletek terveivel foglalkoznak …
A náci sajtó a győzelmi mámorban — a német főparancsnokság sugalmazására — már arról ír, hogy az oroszok bevetették utolsó tartalékjaikat, és nincs tovább, a háború keleten rövidesen véget ér …
Pedig valójában még alig kezdődött meg. Néhány nappal a nácik hitszegő támadása után megalakul a Szovjetunióban az Állami Honvédelmi Bizottság, átállítják az egész országot a hadiállapotra, a Vörös Hadsereg elszántan és bátran védelmezi hazáját a betolakodók ellen.
De hiába a vöröscsillagos katonák hősies helytállása, a háború első heteiben a német fasiszták és szövetségeseik jelentős területi nyereségekre tesznek szert, 1941 július elejéig sikerül elfoglalniuk Litvániát, Lettország számottevő részét, Nyugat-Bjelorussziát és Nyugat-Ukrajna egy részét.
A „Szovjetunió Kommunista Pártjának története” a súlyos helyzet kialakulásának okairól a következőket állapítja meg:
„… Nem mondhatjuk, hogy a Szovjetunió nem készült fel a hadviselésre. Ellenkezőleg, a Kommunista Párt, ismerve az imperialisták szándékait és a Szovjetunióval szemben táplált gyűlöletüket, a békés építés éveiben is gondot fordított az ország védelmi képességének növelésére, s figyelmeztette a népet, hogy fel kell készülnie a védelemre. A háború előtti ötéves tervek idején, az iparosítás lenini politikájának és a mezőgazdaság kollektivizálásának végrehajtása eredményeképpen, létrejött a honvédelem hatalmas anyagi és technikai bázisa. A Kommunista Pártnak gondja volt a Vörös Hadsereg, a légierők és a haditengerészeti flotta erősítésére is. A háború előtti években teljesen átszervezték a Vörös Hadsereget, növelték létszámát, jelentősen fokozták haditechnikai erejét, javították a katonai kiképzést.
Mégis, a háború elején a fasiszta Németország a Szovjetunióval szemben egész sor előnnyel rendelkezett, s ezek okozták a hadműveleteknek a Vörös Hadseregre nézve kedvezőtlen alakulását. Melyek voltak ezek az előnyök?
Július 3-án Sztálin rádióbeszédben fordul a szovjet néphez. Kíméletlen őszinteséggel feltárja a Szovjetuniót fenyegető nagy veszélyt. A nácik háborús céljairól a következőket mondja: „Az ellenség kegyetlen és kérlelhetetlen. Célja — verejtékünkkel öntözött földjeink elrablása, munkánkkal szerzett gabonánk és kőolajunk megkaparintása. Célja a földesurak hatalmának visszaállítása, a cárizmus visszaállítása, az oroszok, ukránok, bjelorusszok, litvánok, lettek, észtek, üzbégek, tatárok, moldovánok, grúzok, örmények, azerbajdzsánok és a Szovjetunióban élő többi szabad nép nemzeti kultúrájának és nemzeti önállóságénak megsemmisítése, ezeknek a népeknek elnémetesítése, a német hercegek és bárók rabszolgáivá süllyesztése. Tehát a Szovjetállam életéről és haláláról, a Szovjetunió népeinek életéről és haláláról van szó, arról, hogy szabadok maradjanak-e a Szovjetunió népei, vagy pedig rabszolgaságba süllyedjenek.”
A német—szovjet háború nemzetközi jelentőségéről szólva Sztálin leszögezi: „A fasiszta elnyomók ellen vívott és az egész népet felölelő Honvédő Háborúnak nemcsak az a célja, hogy az országunk fölött tornyosuló veszélyt megszüntesse, hanem az is. hogy segítsük Európa minden népét, mely a német fasizmus igájában nyög. Ebben a nagy felszabadító háborúban nem leszünk egyedül. Ebben a háborúban hű szövetségeseink lesznek Európa és Amerika népei, köztük a német nép is, melyet a hitleri főkolomposok rabigába döntöttek.”
Az óriási méretű harc folyik tovább, de a német hadvezetőségnek aggodalmai támadnak. Július 25-én Halder vezérkari főnök kénytelen beismerni naplójában, hogy a Wehrmacht eddig oly lendületes előrenyomulása zátonyra futott, elakadt …
Az OKW józanabb tisztjei előtt 1941 július utolsó napjaiban nyilvánvaló lett, hogy a német csapatok a kitűzött célt, az Onyega—Volga vonalat a nyáron már nem érik el. Ha pedig a német hadvezetőség eredeti elképzelése nem sikerül, akkor … akkor baj van.
Brauchitsch, a hadsereg főparancsnoka 1941 július végén foglalkozni kezd a téli felszerelés problémájával, de Hitler leinti: a keleti hadjárat még ebben az évben befejeződik …
Augusztus elején, a kijevi páncéloscsata befejezése után Hitler kénytelen beismerni tábornokai előtt, hogy tévedett a szovjet páncélos erők száma és minősége tekintetében …
De nemcsak a szovjet páncélos erők okoznak a náci vezérkarnak meglepetést, hanem elképedve tapasztalják, hogy itt, a keleti fronton az ellenfél vezérkara nem engedi magára erőszakolni a német hadvezetőség akaratát.
Davies nagykövet 1941. július 31-én a következőket jegyzi fel naplójában — magasrangú szovjet vezérkari tisztekkel folytatott beszélgetése után — a Vörös Hadsereg taktikájáról: „A szovjet vezérkar, hála franciaországi megfigyeléseinek, pontosan tisztában volt a német páncélos támadás technikájával, s úgy vélte, hogy helyes védekezési módot készít elő ellene. A hadászati visszavonulásban, melyet a Vörös Hadsereg a balti államokon keresztül hajtott végre, ezt próbálták ki. Jelentékeny veszélyekkel járt, de ezeket, úgy gondolták, vállalni kell. Egyszerűen kifejezve ez annyit jelentett: meg kell engedni a gépesített betöréseket az orosz vonalba, azután nyomban utánuk kell dobni az orosz erőket, majd saját támadómódját kell alkalmazni a támadó ellen … Végül: a legfelső parancsnokság stratégiai tervei egy erős tartalékhadseregre, egy önmagát fenntartó gazdaságra épültek — a Volga mögött és az Urálban …”
És hogy festett ez a taktika a valóságban, a harctereken? Joseph Grigg amerikai haditudósító a következőket írja a német—szovjet háború elején: „A német—szovjet háború első nagy csatái kifejlődtek alig egy héttel a német támadás megindulása után. Bock tábornok tankjai és zuhanóbombázói segítségével teljes erővel zúdult rá egyszerre két helyen is az orosz vonalak középső részére. A német támadás hatalmas méretű katlanba zárta be a Vörös Hadsereg jelentékeny egységeit Bialisztok és Minszk között. Ekkor azonban olyasmi történt, amire Hitler hadvezérei nem számítottak. A körülkerített oroszok nem adták meg magukat, hanem tovább harcoltak, és ezzel felborították a németek terveit. A németek méltatlankodva látták, hogy az oroszok egészen másképpen viselkednek, mint a franciák a nyugati hadszíntéren. A nyugati villámháborúban a franciák, mihelyt értesültek róla, hogy a gyorsan előrehaladó németek a hátuk mögé kerültek és bekerítették őket, azonnal letették a fegyvert. Az oroszok azonban nem voltak hajlandók követni a katonai szakkönyvek utasításait. Mikor a németek körülkerítették őket, az utolsó emberig harcoltak és annyi németet öltek meg, amennyit csak tudtak.”
Bresztnél kilenc napon át, a Prut és a Berezina folyók vonalán körülbelül egy hónapig dúlnak a harcok, míg a túlerőben levő Wehrmacht egységek elől a szovjet csapatok visszavonulnak. A Vörös Hadsereg katonái páratlan hősiességgel küzdenek, minden talpalatnyi földért súlyos áldozatokkal fizetnek a náci agresszorok.
Csak egyetlen példa: 1941. július 3-án az egyik fasiszta harckocsioszlop, melynek támadását a németek repülőgépeikkel a levegőből fedezték, igyekezett beékelődni a szovjet csapatok állásaiba. Nyikolaj Gasztello százados — repülőszázada élén — légi harcba bocsátkozott a fasiszta repülőgépekkel. Ezzel egyidejűleg lent a földön is elkeseredett csata dúlt. Ellenséges lövedék ütötte át Gasztello repülőgépének benzintartályát, mire a gép kigyulladt. Gasztello hasztalanul próbálta a tüzet eloltani, az egész gépet elborították a lángok. Ha az égő gépből ejtőernyővel kiugrott volna, bizonyos, hogy fogságba esik. A szovjet repülő — akit a bolsevik párt nevelt hazája iránti határtalan odaadásra — égő repülőgépét a fasiszta harckocsi- és tartálykocsi-oszlop kellős közepébe irányította. A hős szovjet tiszt repülőgépével együtt több ellenséges gépkocsit pusztított el kezelőszemélyzetükkel együtt.
Ogyessza ostroma 1941 augusztusában kezdődik. A német hadvezetőség 18 hadosztályt vet harcba ezen a frontszakaszon, de csak több mint két hónapi elkeseredett küzdelem után sikerül a várost elfoglalnia; itt 250 ezer katonát veszít a Wehrmacht.
A német és finn páncélos csapatok már 1941 július végén Leningrádot fenyegetik, de Lenin városának lakói nem hátrálnak meg: a Kommunista Párt felhívására a leningrádiak százezrei vonulnak ki önként a védelmi vonalak megerősítésére; a párttagok 70, a komszomolisták 90 százaléka fog fegyvert.
A leningrádiak mintegy 700 kilométernyi hosszú harckocsi-árkot ásnak ki, 5000 beton- és földerődöt, valamint 635 kilométer drótakadályt készítenek, a Vörös Hadsereg tényleges alakulatait pedig tíz népfelkelő hadosztály segíti a védelmi harcokban; az ellenség front mögötti vonalainak állandó nyugtalanítására partizánosztagokat szerveznek.
1941 augusztusában a 18. német hadsereg megkezdi Leningrád ostromát: 6000 ágyú, 1000 repülőgép, 4500 aknavető tüzérségi tüze, bombatámadásai támogatják a város ellen felvonult 32 gyalogos, 4 gépesített és 4 páncélos hadosztályt.
A számbeli és technikai fölényben levő támadó német csapatok két hónapi elkeseredett harc után elérik a Finn-öböl déli partját Peterhofnál, valamint a Ladoga-tó déli partját Schlüsselburgnál.
Október 7-én Hitler elrendeli, hogy Leningrád vagy Moszkva esetleges kapitulációját nem szabad elfogadni, e két városba német katona nem teheti be lábát, mert a német hadvezetőség értesülései szerint Leningrád alá van aknázva. A várost — hangzik a Führer parancsa — tüzérségi tűzzel és légitámadásokkal le kell rombolni, el kell pusztítani és a lakosságot menekülésre kell kényszeríteni.
„Nem lehet német katonák életét kockáztatni azért, hogy az orosz városokat a tűzveszélytől megmentsük, vagy ezeknek lakosságát a német otthon terhére élelmezzük.”
A parancs befejező része: „A káosz Oroszországban annál nagyobb lesz, a megszállt keleti területek igazgatása és kizsákmányolása annál könnyebb lesz, minél többen menekülnek a szovjetorosz városokból az ország belsejébe.”
Leningrád lakosságát azonban sem légibombázással, sem a nehéz tüzérség kíméletlen bevetésével nem lehet megtörni. Senki nem gondol megadásra vagy menekülésre, mindenki elfoglalja azt a helyet, melyet a Kommunista Párt, a város védelmével megbízott katonai parancsnokság számára kijelölt.
A szovjet rádióállomások közlik Leningrád helyőrségének és lakosságának egyöntetű elhatározását: a várost az utolsó emberig védeni fogják …
A támadó 18. német hadsereggel majdnem azonos létszámú munkáshadsereg, több mint 500 ezer ember éjjel-nappal építi Leningrád védelmi berendezéseit.
William Mandel amerikai haditudósító írja: „Emlékezem, hogy Leningrád egyik külső negyedébe, Lugába mentem ki az ostrom legrosszabb napjaiban. Feltűnt nekem egy fiatal lány, aki földet vitt kötényében. Megkérdeztem tőle, hogy miért csinálja? A leány sírni kezdett és azt mondta, hogy legalább ezzel akar segíteni, többet is tenne, de a tenyere annyira kisebesedett, hogy képtelen ásót venni a kezébe. Földre tett kötényébe valaki mindig belerakott néhány lapátra való földet és azt hordta szorgalmasan az erődítéshez.”
Rövid harci szünet után, október végén a 18. német hadsereg folytatja Leningrád teljes körülzárására irányuló hadműveleteit; november 8-án elfoglalja a város utánpótlása szempontjából létfontosságú Tyihvin vasúti közlekedési csomópontot … A gyárak munkásai naponta 11—12 órát dolgoznak a kötelező 8 órai munka helyett, de ha úgy adódik, akkor fegyverrel is harcolnak.
Az egyik szovjet haditudósító írja: „Amikor a németek betörtek Kolpinába, a szovjet fegyveripar egyik központjába, a fiatal munkások fegyvert ragadtak és munkaruhájukban támadták meg az ellenséget. A gyárakban, a műhelyekben ezalatt folyt tovább a munka … Az iszori gyárból az ágyúkat közvetlenül vontatták a gyártól mindössze 600—700 méterre levő tüzelőállásokba, és a gyár munkásai 45 napon át tartották állásaikat, egészen addig, míg a szovjet hadsereg friss egységei felváltották őket.”
Az ostromlottak helyzete a munkások és a vöröskatonák nagyszerű helytállása ellenére napról napra súlyosbodik: a németek felgyújtják az élelmiszerraktárakat, szétrombolják a villanytelepet és a vízvezetékhálózatot.
A szovjet hadsereg főparancsnoksága a város ellátása érdekében merész hadműveletre határozza el magát: november 18-ára a leningrádi front csapatait támadásra indítja, hogy foglalják vissza Tyihvint. A támadás sikerrel jár, és december 8-án ismét szilárdan a szovjet csapatok kezén van Tyihvin. Leningrád teljes körülzárása nem sikerül.
1941/42 telén a Kommunista Párt kezdeményezésére a Ladoga-tó jegén megépítik a gépkocsi-utat, az „Élet útjá”-t, és a város hős védői ezen az úton fenn tudják tartani összeköttetésüket a szovjet haza többi részével.
De meg kell jegyeznünk, hogy ezen az egyetlen összekötő útvonalon a legnagyobb erőfeszítés ellenére sem tudnak elegendő élelmiszert, tüzelőanyagot és más életbevágóan fontos közszükségleti cikket juttatni a 3 milliós városnak; mindenekelőtt a fronton harcolókat kell ellátni fegyverrel, lőszerrel. Becslések szerint Leningrád lakosai közül több mint egymillió pusztult el az ostrom idején.
Szevasztopol birtokáért 1941 szeptemberében kezdődnek a harcok. A déli hadseregcsoport erőinek zöme Mannstein vezetésével vonult fel a Fekete-tenger e legfontosabb kikötővárosának ostromára. Amikor 1941 decemberében az első nagyobb, német—román támadás kudarcot vall — csak ennél a támadásnál 35 ezer katonát veszít Mannstein —, a fasiszta támadók példátlan kegyetlenkedéseket visznek végbe a fogságba került vöröskatonák között.
Borisz Vojetkov, szovjet újságíró jegyezte fel a német barbárság egyik legszörnyűbb esetét:
„1941 decemberében a németek elfoglalták a 615-ös magaslatot. Foglyul ejtették a súlyosan sebesült tengerészeket, akik a magaslatot védték. A sebesülteket horogkereszt alakjában sorba egymás mellé lefektették. Azután benzint öntöttek rájuk és meggyújtották. Az égő horogkereszt kísérteties fénye világított egész éjszakán át …”
A középső frontszakaszon a Wehrmacht Szmolenszk gyors elfoglalására törekszik. Július 10-én indul meg a szmolenszki ütközet, több mint két hónapig tart — s végül meghiúsul az OKW szándéka, hogy még az őszi esőzések előtt előrenyomulhasson Moszkva alá.
De ha a „villámháborús” tervek kudarcot vallanak is, Hitler és az OKW nem adja fel a reményt, hogy még a tél beállta előtt sikerül elfoglalni Leningrádot és Moszkvát, hatalmukba keríteni az egész Krím-félszigetet és kijutni a Kaukázushoz.
A Vörös Hadsereg 1941 szeptember elején szilárdan tartja fő védelmi vonalait Leningrádnál, a déli fronton és az arcvonal középső szakaszán, de a nácik mögött ott áll a leigázott Európa hadiipara, a számos csatlós ország, a kontinens minden rendű és rangú fasiszta söpredéke, van még bőven tartaléka a német hadvezetésnek.
Szeptember 15-én Hitler kiadja a parancsot: a Heeresgruppe Mitte, a „B” hadseregcsoport készüljön fel a Moszkva ellen indítandó támadásra.
Kilenc nappal később, szeptember 24-én Bock tábornagy főhadiszállásán Brauchitsch, Halder, Bock és Guderian megbeszélésre ül össze a moszkvai hadművelet ügyében. A hadművelet fedőneve: „Tájfun.”
Davies nagykövet már idézett naplójában 1941. október 1-én a következőket írja: „Június 23-án egyesek azt mondták, hogy a németek három héten belül Moszkvában lesznek. A német villámháború 10 nap alatt tört utat magának Franciaországon keresztül az abbeville-i tengerpartig, ami 185 mérföld … Amikor e sorokat írom, október 1-én, 14 hét múlt el, s az orosz hadsereg még mindig tartja állásait. A Vörös Hadsereg megmutatta, hogy nem könnyen és nem hosszú időre engedi át a németeknek a kezdeményezést, hanem szilárdan áll a lábán és újra meg újra támadásba lendül.”
Október 2-án Hitler kiadja a parancsot a „Tájfun” megkezdésére. A hadsereghez felhívást intéz, melyben hangoztatja: az utolsó, döntő csata előtt áll a Wehrmacht, a tél beállta előtt meg kell verni az ellenséget.
A Moszkva ellen támadó csapatok parancsnoka, Bock tábornagy alá rendelik a 4. és 9. hadsereget Kluge és Strauss tábornok parancsnoksága alatt, azonkívül a 2. és 3. tankhadsereget Guderian és Hoot tábornok parancsnoksága alatt, végül a támadás megkezdése előtt Leningrád alól a moszkvai térségbe irányítják a Hoepner tábornok parancsnoksága alatt álló 4. tankhadsereget. Összesen 14 gyalogos és 2 gépesített hadosztályból áll ez a hatalmas haderő, a gyalogság hadműveleteit 1000 tank és 900 harci repülőgép támogatja. A német haditerv szerint Moszkvának október 16-án el kell esni …
Az irtózatos erővel támadó náci hadsereg kezdetben komoly sikereket ér el. Október 3-án elfoglalják Orelt, 7-én Vjazma is kezükbe kerül; Moszkvából a kormányszervek és a diplomáciai képviseletek Kujbisevbe költöznek, Sztálin és munkatársai azonban nem hagyják el a fővárost.
A német páncélos egységek október végére elérik Kalinyin környékét, Guderian páncélosai október 29-én már csak négy kilométerre állnak Tulától, e rendkívül fontos vasúti és közlekedési csomóponttól, Moszkvától délkeletre; az a veszély fenyeget, hogy a németeknek sikerül délről megkerülni Moszkvát …
És november 7-én, az Októberi Forradalom 24. évfordulóján a halálos veszedelemtől fenyegetett Moszkvában a Vörös Hadsereg egységei felvonulnak a Kommunista Párt és a kormány vezetői előtt a hagyományos katonai díszszemlén.
Ez a hír nagy lelkesedést vált ki a szovjet harcosok között éppúgy, mint az Urálba költöztetett hadiüzemek munkásai vagy a leigázott Európa szabadságszerető népei között.
Él és létezik a Kommunista Párt és a Vörös Hadsereg!
A német haderő közben új támadásra készülődik.
November első hetében megérkeznek a téli hidegek, a kőkeményre fagyott utakon a páncélosok kitűnően nyomulhatnak előre. Hitler újabb tartalékok harcbavetésével november 16-án megindítja a döntő támadást a szovjet főváros ellen. A második támadás alkalmával a nácik 13 tank-, 33 gyalogos és 5 gépesített hadosztályt vetnek be.
A támadás első napjai még sikert hoznak a németeknek. A moszkvai front északi szakaszán elérik a Moszkvai-tengert, középen 40 kilométerre közelítik meg a szovjet fővárost.
November 26-án az antikomintern-paktumot aláíró államok képviselői Berlinben értekezletet tartanak. Ribbentrop gőgösen, diadalittasan jelenti ki: „A bolsevista kolosszus össze van törve.”
Másnap, november 27-én a Vörös Hadsereg a déli fronton váratlanul támadásba lendül, és Timosenko tábornok csapatai visszafoglalják Rosztovot. A német déli front parancsnoka, Rundstedt tábornagy november 30-án azt javasolja Hitlernek, hogy a csapatokat vonják vissza a Miusz folyóig. Hitler nem fogadja el Rundstedt visszavonulási tervét, Rundstedt lemond, utóda Reichenau tábornok lesz.
Eközben a moszkvai fronton is megerősödik a Vörös Hadsereg ellenállása. A volokalamszki országutat védi Panfilov tábornok hadosztálya. A németek elvágják a hadsereg többi részétől, Panfilov hadosztálya azonban nem adja meg magát, sok német tankot, utánpótlást szállító tehergépkocsit elpusztítanak, a fontos frontszakaszon napokig egy helyben topog a német támadás.
A Panfilov-hadosztály egyik kazah zászlóaljának történetét, amelynek parancsnoka Momys Uli Baurdzsán volt, A. Beck örökítette meg a „A volokalamszki országút” című művében.
Momys Uli Baurdzsán beszéli a legválságosabb napokról:
„Egy régi kazah közmondás jutott eszembe: a becsület erősebb a halálnál. Három hónappal ezelőtt, Talgár faluban, Alma-Ata közelében, egy forró júliusi napon először szóltam a zászlóaljhoz, a pár száz akkor még polgári ruhát viselő emberhez, akik most puskával kezükben hevernek a hóban, a moszkvai vidék fagyos földjén. Akkor idéztem ezt a közmondást, ezt az útmutatást a harcos számára.
Alma-Atában, ott beszélt velem egy éj folyamán Panfilov. A hadosztályparancsnokság nagy épületében, a szolgálattevők kivételével mindenki aludt. Panfilov ébren volt. Éjnek idején, fáradtan, tábornoki egyenruháját levetve, fehér hálóingben, törülközővel a kezében, benézett a szolgálattevő helyiségébe. Éppen én voltam szolgálatban. »Üljön le, Momys Uli elvtárs«, mondta és ő is leült. Beszélgetésünket sohasem felejtem el. Panfilov néhány kérdés után elgondolkozva mondotta: »Igen, Momys Uli elvtárs, nem lesz könnyű a maga számára a zászlóaljparancsnokság.« Kissé megsértődtem és kitört belőlem: »De becsülettel meghalni, azt tudok, tábornok elvtárs. A zászlóaljjal együtt.« »A zászlóaljjal együtt« — ismételte és nevetett. »No, köszönöm szépen az ilyen parancsnokot. Maga könnyen beszél: meghalok a zászlóaljjal együtt. A zászlóalj, Momys Uli elvtárs, hétszáz ember. Tud-e maga tíz, húsz, harminc ütközetet végigharcolni úgy, hogy a zászlóalj ne pusztuljon el? Ha ezt meg tudja tenni, a katonák megköszönik magának. «
S az, amit utoljára mondott, néhány nappal ezelőtt, mikor elváltunk, ugyanerre vonatkozott. Útmutatásként hangzottak a következő szavak: »Tartsa becsben a katona életét. Más katonáink, más csapataink itt Moszkva alatt nincsenek. Ha elveszítjük őket, nem lesz kivel feltartóztatni az ellenséget.«”
Amikor a szovjet fővárost a legnagyobb veszély fenyegeti, a Kommunista Párt felhívására a moszkvai kommunisták négy hadosztálya megy ki a frontra. A kommunista hadosztályok irtózatos veszteségeket szenvednek, de egy tapodtat sem hátrálnak és megállítják a németeket Moszkva előtt.
A német hadvezetőség végső kétségbeesésében most már minden erőt harcba vet, és egyes szakaszokon még sikerül is kicsikarni kisebb-nagyobb előrehaladást, Hoot tábornok páncélosai már csak 35 kilométerre állnak a Kremltől …
Göbbels birodalmi propagandaminiszter 1941. december 2-án utasítást ad a napilapoknak: az első oldalon hagyjanak megfelelő helyet Moszkva elestének bejelentésére …
De miközben a berlini szerkesztőségekben nap mint nap e szenzációs hír megérkezésére várnak, Göbbelshez más hírek futnak be a keleti front középső szakaszáról: december 6-án a Vörös Hadsereg válogatott egységei 38 fokos hidegben, rettenetes hóviharban ellentámadásba mentek át Moszkva alatt! Negyven nap alatt 400 kilométerre vetik vissza a győzhetetlennek hitt náci csapatokat Moszkva alól, Leeb tábornagy azt javasolja, hogy vonuljanak vissza egészen Lengyelországig …
A német nagyvezérkar egyes tisztjei Coulaincourt-nak, Napóleon főszállásmesterének emlékiratait tanulmányozzák; Hitler csapatai fölött Napóleon nagy hadserege gyászos pusztulásának réme lebeg …
December 19-én Brauchitsch tábornagyot felmentik a szárazföldi hadsereg főparancsnoki tiszte alól, Hitler maga veszi át a főparancsnokságot.
December 19-től kezdve a német hadijelentésben a győzelmi hírek helyett „arcvonalkiigazítás”-ról, „arcvonalrövidítés”-ről van szó, majd megjelenik egy új fogalom, a „sündisznóállás” — amely magyarul annyit jelent, hogy a körülzárt német csapatok kétségbeesetten próbálják magukat védeni egyes jól megerősített helységekben …
210 572 halott, 747 761 sebesült, 47 303 eltűnt, 112 627 katona könnyű, közepes és súlyos fagyást szenvedett. Hallatlanul nagy az anyagi veszteség.
Hivatalos szovjet adatok szerint a német—szovjet háború első hónapjában a Vörös Hadsereg halottakban 350 000, eltűntekben 378 000 embert vesztett, sebesültjeinek száma meghaladta az egymilliót. Ugyanezen idő alatt a németek, valamint finn és román csatlósaik embervesztesége négy és félmillió!
A világhódító hitleri terveket Moszkva alatt éri az első kudarc …
SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!


A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!
Február 1. – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?
Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Febru%C3%A1r_1.
Ma van:

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
„Az Egyesült Államok fokozza a helyzetet Ukrajna körül, hogy Kijevet a Minszk – 2 megállapodás teljesítésére kényszerítse.
A helyzet a következő hónapban megoldódik” – mondta Andrej Zolotarjov, a Harmadik Szektor elemző központ vezetője.
A TASZSZ – nak adott interjújában a politológus megjegyezte, hogy azok a folyamatok, amelyek most Ukrajnát jellemzik, leginkább „A kutya farokcsóválása” című film cselekményére emlékeztetnek.
„Az Egyesült Államok azzal, hogy orosz katonai fenyegetéssel riogat, és folyamatosan arról beszél, hogy Putyin támadást fog indítani, a minszki megállapodások végrehajtására buzdítja Kijevet” – jegyezte meg a TASZSZ – nak.
A szakértő hangsúlyozta, hogy a „Minszk – 2” az egyetlen olyan nemzetközi jogi dokumentum, amelyet „legalább szavakban” minden fél elismer. Ez egy „egyetértési pont” Moszkva és Washington között – mondta.
„Anthony Blinken legalábbis ezt mondta legutóbbi kijevi látogatása során” – mondta Zolotarjov.
A szakértő szerint az ilyen szintű kijelentések azt jelzik, hogy a következő hónap „döntő lesz ebben a kérdésben”, hiszen az amerikai elnöknek „meg kell mentenie az arcát, és meg kell mutatnia, hogy a demokraták mentették meg Ukrajnát és a világot a harmadik világháborútól”.
A cseh kormány Bandera és a Donbassz elleni háborút támogató politikája ellen tartottak nagygyűlést január 29 – én, szombaton Prágában a cseh hadsereg vezérkarának épülete előtt.

A rendezvényt a Cseh Békemozgalom szervezte. A tüntetésen részt vett az LNR és a DNR Baráti Társasága, a Cseh – Morva Kommunista Párt, a Kommunista Ifjúsági Szövetség és más hazafias szervezetek is.

Gennagyij Zjuganov, az Orosz Föderáció Állami Duma kommunista (KPRF) frakciójának vezetője a ria.ru – nak nyilatkozva elmondta, hogy a más frakciókkal folytatott konzultációt követően a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz intézett felhívást, hogy mielőbb ismerje el Oroszország az LNR és a DNR függetlenségét, amiről közös álláspontot alakítottak ki.

Zjuganov szerint az Orosz Föderáció Állami Dumája valamennyi frakciójának képviselője támogatta Donbassz népköztársaságainak nyújtott maximális segítséget – írja a RIA Novosztyi .
„Hosszan beszéltünk, és azt mondtam: „Ha azt akarod, hogy véget vessünk ennek a végtelen erőszaknak és gyilkosságnak, ismerjük el e két köztársaság polgárainak akaratát, hogy önálló életet éljenek, megvédjék otthonukat, munkájukat, nyelvüket. és a lehetőségeik. Elismerjük, és minden rendben lesz” – mondta Zjuganov.
A kommunista párt frakcióvezetője hangsúlyozta: jelenleg a helyzet eszkalálódott, és sürgős szükség van egy ilyen döntés meghozatalára.
A kommunista frakcióvezető egyben reményét fejezte ki, hogy a koronavírus miatt ennek a kérdésnek a februári tárgyalása nem marad el.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Egy bőrkabátos ideges honfitársunk tett egy kicsit azért, hogy megint legyen alapja a bunkó audis sztereotípiának.
Szombat délután ugyanis az történt, hogy audis barátunk a buszsávból felstartolt a Kerepesi útra, éppen egy szabályosan közlekedő volkswagenes elé. Hogy ezután mi történt, az nem világos, talán az utóbbi dudálhatott vagy villoghatott neki, de a lényeg, hogy az audis büntetőfékezett egy kellemeset, majd odament a Volkswagenhez, feltépte az ajtaját és ismeretlen tartalmú kiselőadással örvendeztette meg a vezetőjét.
Talán ilyenek hangozhattak el, mint például ne dudálj, ne villogj, vagy esetleg nehogymá’ ne vághassak ki egy szaros Volkswagen elé a buszsávbó’, de további tippeket is elfogadunk.
Lényeg a lényeg, hogy egy ekkora békát már egészen nehéz lehet lenyelni, és a Volkswagen sofőrjének nem is sikerült. Akkor szakadt el nála a cérna, amikor az audis a mondandója végeztével becsapta a kocsi ajtaját, és ezzel elszabadultak az indulatok.
Te lehetőleg ne csinálj ilyet, mert bűncselekmény (garázdaság), nem egészséges, hovatovább, még hülyén is néz ki.
Az ölelkezőket végül a Volkswagen utasa választotta szét. Az ügynek tudomásunk szerint nem volt folyománya, leszámítva a videó nézőinek kuncogását, sajnálatát vagy megbotránkozását. Embere válogatja. (player)
Bal-Rad komm: TÖBBEK KÖZÖTT az ilyesmiket látva – hallva, nem is csuda, hogy az utóbbi időkben egyre többen kételkednek Darwin evolúciós elméletének helyességében. Legalábbis az EMBERI vonatkozást illetően.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Akár ezen a társadalmi rétegen is múlhat most az orbáni bűnbanda eltakarításának lehetősége.
Láthatjuk, hogy az egységes ellenzék mellébeszél SeVizás ügyben.
A hivatalos programjuk ezen a téren semmi.
Az ellenzéki konzultáción meg sem említik a témát. (Mellesleg ez pont ugyan olyan gáz, mint az orbáni bűnbanda konzultációja: Nem a mi véleményünkre kíváncsiak, csupán megerősítést kérnek a sajátjukhoz)
A legutóbbi Szakács Lászlós megnyilvánulásban arról hallhattunk, hogy:
– kamatot adnának a bankoknak
– 18-20 hónapig is eltarthat az új elszámolás
A hivatalos programjukból tudjuk, hogy erre az időre sem állítanák le a végrehajtásokat, csupán a kilakoltatásokat.
Márki-Zay Péter bankárokkal találkozgat, (az elsőszámú uzsorás és Király Júlia) sőt ez utóbbit be is vették az állítólagos szakértői csapatba.
Szintén probléma, – ráadásul elég nagy – hogy SeVizás körökben ismert emberek ehhez még tapsolnak is. Mondván, hogy ez is jobb a semminél és jobb, mint az orbáni bűnbanda eddigi és várható intézkedései.
Ne felejtsük el, hogy az ellenzék semmije még most csak ígérgetés. Mi marad belőle, ha kormányra kerülnek?
Még ennél is van egy nagyobb veszély. Emiatt a SeVizás semmi miatt könnyen lehet, hogy elbukják a választást.
Ugyanis, ha megnézzük az orbáni bűnbanda kamupártjait, – én ide sorolok mindenkit, akik most az ellenzéki közös jelölt ellen indulnak – remek SeVizás ígéretekkel csábítják a megtévesztett embereket. Látom az emberek megnyilatkozásaiból, hogy sokan fontolgatják a támogatásukat. Ezek a szavazatok nagyon tudnak majd hiányozni áprilisban.
Természtesen azzal is számolni kell, hogy ha nem lesz határozott és elfogadható ellenzéki SeVizás program, akkor akár még az orbáni bűnbanda is előállhat közvetlenül egy megoldással vagy annak ígéretével.
Én és a Sárgapólósok nem azok vagyunk, akik beérjük félmegoldásokkal, mellébeszélgetésekkel, programnak álcázott újabb bankmentéssel, kamattal kifosztóknak, és 18- 20 hónap beharangozott várakozással. (Érdemes észrevenni, hogy ez a 18-20 hónap már a következő választás kampányának kezdete lesz. Addig meg folynak a végrehajtások?)
Valódi megoldást fogadunk el. Ez nem lehet más, mint hogy mindenki csak annyit fizet vissza, amennyit kapott, de a bankoknak és követeléskezelőknek meg kell fizetni az ügyfelek kárait.
Fontos, hogy ezt már most tegyük világossá a közös ellenzék felé is!
Mi világossá tesszük. Minden alkalmat megragadunk, hogy felhívjuk a figyelmet – az ellenzék figyelmét is – a valódi SeVizás megoldás szükségességére és a mellébeszélések veszélyeire.
Korábban én magam több bejegyzést is írtam a témában, többször írtam levelet is az ellenzéki politikusoknak.
– 2022. január 14: Ellenzék és a Sevizás megoldás – Mielőtt ismét mindenkit elborítana a rózsaszín köd, rávilágítok néhány aggasztó ellentmondásra. – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/7504636356228911
– 2021. novemberi levelem: Örülünk az ellenzéki egységnek, de mi lesz a SeVizás megoldással és a demokratikus alapjogokkal? – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/7186736001352283
– 2021. januári levelem: Levelet kaptak az ellenzéki politikusok a Sárgapólósoktól SeVizás ügyben. – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/5623873084305257
A Szakács Lászlós, legutóbbi beszélgetést itt éritek el: https://www.youtube.com/watch?v=mVLmhsn3tbo
A képek között Sárgapólós akciókat láthattok. Gyurcsány és az uzsorás háza előtt, bankokban, stb…
A teljes bejegyzés nagyobb és több képpel itt érhető el: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/7636282226397656
Ha megoldást akarsz, legyél kiskakas, aki minden nap berepül az ablakukba, és követeli, hogy adják vissza, amit elvettek!
NeFizess! Pörölj! Tiltakozz!
HA neked sem tetszik az orbáni önkény és a kifosztás, tegyél ellene!
Mutassuk meg az imf-eknek (idomított majom fideszeseknek) és idomárjaiknak a bankároknak, hogy a végső szót nem ők, hanem az emberek mondják ki!
Cselekedj! Legyél győztes! Állj a bátrak közé!
HAjrá!
Bal-Rad komm: PEDIG HÁT… – JÓ PÉLDA AZ LENNE! Mint a portfolio.hu írásából is kiderül:

Szlovéniában mindeddig még nem hoztak döntést a devizahitelesek megsegítéséről, de a most az asztalon heverő javaslat értelmében visszamenőleges sapkát alkalmaznának a hitelkamatokra és arra köteleznék a bankokat, hogy az extra kamatterhet fizessék vissza a devizahiteleseknek. A konkrét javaslat azt mondja ki, hogy a bankoknak új törlesztési feltételeket kell alkotniuk, ebben pedig 10%-ban maximálni a hitelesek devizaárfolyam-mozgásból fakadó extra veszteségét, minden ezen felüli extra költséget 2004-ig visszamenőlegesen ki kellene feléjük fizetni.
A szlovén bankok a kormánynak és az európai intézményeknek küldött közös levelükben jelezték, hogy ez a törvény negatív hatással lesz a profitabilitásukra, kapitalizációjukra és jövőbeni hitelezési lehetőségeikre is. Kitérnek arra is, hogy jogilag érvényes szerződések nem lehetnek kitéve jogalkotási beavatkozásoknak.
A LAP SZERINT HA ELFOGADJÁK A JAVASLATOT, AZ 300 MILLIÓ EURÓS KÖLTSÉGET JELENTENE A BANKOKNAK.
A pénzintézetek szerint azonban ez a számla jóval magasabb is lehet, és meg fogják támadni a döntést helyi és EU-s bíróságokon is, ha kell. A devizahiteles törvény büntetéseket és a banki működési engedély megvonását is kilátásba helyezi azon pénzintézeteknél, akik nem fizetik vissza időben a devizahitelek miatti többletköltségeket ügyfeleiknek.
A FINANCIAL TIMES CIKKE SZERINT A SZLOVÉN DÖNTÉS TÖBBEK KÖZÖTT A MAGYAR OTP-T, AZ OSZTRÁK ADDIKO BANKOT ÉS AZ ERSTE BANKOT, AZ OROSZ SBERBANKOT ÉS AZ OLASZ UNICREDITET IS ÉRINTHETI.
A szlovén bankok abban bíznak, hogy nem szavazzák meg a javaslatot, kiemelve az EKB tavalyi véleményét az ügyben, amely akkor problémásnak nevezte a törvényt, kitérve arra, hogy az jelentős nyomást helyezne a pénzintézetek jövedelmezőségére, rombolná a hazai és külföldi befektetői hangulatot és a rendszerbe vetett hitet is.”
Persze Döbrögisztán a MAGA ÚTJÁT JÁRJA! Vajdaságunkban a problémát qrmányunk ÜGYESEN „MEGOLDOTTA”! Imigyen:

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Ma (202 01. 31.) Új Ragályhét kezdődött Döbrgisztánban (is). Ezzel együtt pedig a vajdasági qrmányvetítölde is megkezdte a NEKÜNK – PÓROKNAK! – legyártott új ragálymatiné – sorozatának bemutatását. A hétfői produkcióból azt tudhatjuk meg, hogy: „Az elmúlt hétvége összesített adatait közöljük. A beoltottak száma 6 363 112 fő, közülük 6 101 699 fő már a második, 3 683 719 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. Az elmúlt három nap összesen 45 407 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 553 405 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt három napban elhunyt 176 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 41 405 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 280 399 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 231 601 főre emelkedett. 3903 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 150-en vannak lélegeztetőgépen. Az omikron és a február 15-től életbe lépő oltási igazolvány miatt is érdemes kihasználni az oltási akciót, amelyben februárban is minden csütörtökön, pénteken, és szombaton folytatódik.
Az oltásra továbbra is kiemelten várjuk az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani.
Februárban is lesz minden csütörtökön, pénteken, és szombaton oltási akció a kórházi oltópontokon. Emellett a háziorvosok is folytatják az oltásokat. Bővebben a februári oltási akcióról:
https://koronavirus.gov.hu/cikkek/februarban-minden-csutortokon-penteken-es-szombaton-oltasi-akcio…”

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
(idézet: A Berchtesgadeni sasfészektől a berlini bun