Biden bohóc Kínát FENYEGETI!

A Fehér Ház bejelenti a Biden-Xi Jinping-tárgyalások részleteit |  Orosz tavasz

Tegnap – azaz pénteken – mintegy két órán át videozott Biden amerikai főbohóc Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Az amerikai vezérlator megfenyegette partnerét, hogy súlyos következményekkel kell számolnia a Kínai Népköztársaságnak, ha támogatást nyújtanak Oroszországnak az Ukrajna nácimentesítési speciális katonai műveletéhez.

A megbeszélésekről Washingtonban kiadott közlemény szerint Biden úgy fogalmazott,hogy ha a kínaiak „kézzelfogható támogatást” nyújtanak Oroszországnak, akkor súlyos következményekkel kell számolniuk.

Kínai hírügynökségi jelentések szerint a pénteki tárgyalásukon Hszi Csin-ping azt mondta Bidennek, hogy „az ukrajnai válság olyan helyzet, amelyet nem akarunk látni”. A kínai elnök emellett megerősítette, hogy támogatja az Oroszország és Ukrajna közötti béketárgyalásokat.

A kínai külügyminisztérium közleménye szerint mindenkinek támogatnia kell az Oroszország és Ukrajna közötti párbeszédet és tárgyalásokat, ugyanis ezek hozhatnak eredményeket és vezethetnek el a békéhez. Azt is hangsúlyozták, hogy az USA – nak és az általa vezérelt NATO – latorszövetségnek úgyszintén párbeszédet kellene folytatnia Oroszországgal.

Az amerikai sajtó ugyanakkor azon háborog, hogy a Kínai Népköztársaság államfője Hszi Csin-ping, ezúttal sem ítélte el Oroszország Ukrajna nácitlanítási katonai műveleteit.

Tajvannal kapcsolatban Biden bohóc hangsúlyozta, hogy az USA továbbra sem nem fogad el egyoldalú lépéseket a status quo megzavarására.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vezénylő Tábornok Úr határszemlét tart!

Döbrögi vajda – ki ne hallott volna a legutóbbi ezen kampányakciójáról? – HÁROMNAPOS (!) HATÁRSZEMLÉT szervezett magának a „veszélyes” ukrán határszakaszra.

Azt már  Hadházy Ákos vette észre, hogy vajdánk az önfényező akciójára 3 helikopterrel ugrott le a túra debreceni főhadiszállására.

Hadházy mindjárt el is kezdett matekozni.

A kijött végeredményről is beszámolt Fb.profilján.

Szerinte horribilis összegbe került ez NEKÜNK!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Dokumentumok az Ukrajnában fejlesztett amerikai biológiai fegyverekről

Moszkva, 2022. március 18. péntek (MB)

     Moszkvában dokumentumokat hoztak nyilvánosságra az Ukrajnában és Grúziában folytatott amerikai biológiai fegyverkutatásról. Az iratok az ukrajnai laboratóriumokból származnak, és igazolják, hogy a Pentagon olyan patogén anyagok tenyésztését és hordozóinak kikísérletezését finanszírozta, amelyekkel tömeges pusztítást lehet elérni – tudatta a TASZSZ Igor Kirillov altábornagy, az orosz sugár-, vegyi- és biológiai védelmi csapatok főnökének közlése alapján.

     Az amerikai kormány zavarodottságát jelzi, hogy kezdetben propaganda teóriának nevezte az orosz állítást, majd Victoria Nuland amerikai külügyminiszter-helyettes az üggyel kapcsolatos bizottsági meghallgatásán elismerte, hogy Ukrajnában voltak amerikai biológiai létesítmények, és sok mindennel foglalkoztak, Washington pedig mindent megtett, nehogy orosz kézbe kerüljenek. Az USA ENSZ képviselője ezután azt állította, hogy a laboratóriumokban végzett munkát a veszélyes betegségek leküzdéséért folytatták, néhány nappal ezelőtt pedig kormánykörökből azt híresztelték az AP amerikai hírügynökség révén, hogy az „amerikai program nem új biológiai fegyverek előállítására irányult, hanem régiek megsemmisítésére”.

     Kirillov altábornagy bemutatott egy 2016. március 6-i dokumentumot a Pentagon közvetlen szerepéről a biofegyver előállítását célzó kutatások finanszírozásáról, és azt mondta, hogy az Egyesült Államok 32 millió dollárt fordított a patogének katonai rendeltetésű felhasználásának kutatására, és biofegyverek komponenseinek előállítására.

     Külön tételként szerepelt a krími-kongói vérzéses láz (CCHF), a leptospirosis és a hantavírusok tanulmányozására szánt 1,6 millió dollár. A P-781 projekt a betegségek denevérekkel történő terjesztéséről szól. Dokumentációjának vizsgálata során kiderült, hogy a kutatást a harkovi laboratóriumban végezték, együttműködve a hírhedt tbiliszi Lugar Kutatóközponttal. A Pentagon a terv megvalósítására Ukrajnában és Grúziában 1,6 millió dollárt fordított, nagy részét Ukrajna kapta fővállalkozóként. A kórokozókat vélhetően azzal a céllal tenyésztették Ukrajnában, mert melegágyuk Ukrajna és Oroszország, tehát szabadjára bocsátásuk végzetes következményeit természeti csapásnak lehetett volna álcázni – mondta Kirillov.

      Az amerikai biológiai laboratóriumokban folytatott katonai célú kísérletekről sem az Egyesült Államok, sem Ukrajna nem tájékoztatta az ENSZ szerveit, hanem eltitkolta előlük a létezésüket és céljukat, pedig kötelességük lett volna bejelenteni, hiszen az ENSZ Biológiai Fegyverek Egyezményével (UNODA) összhangban minden részt vevő tagállamnak információval kell szolgálnia az Egyesült Nemzetek Szervezetének az alkalmazott létesítményekről és a feltételezett tevékenységükről. “Bizalmi intézkedésekről beszélünk, amelyeknek az a célja, hogy ellenőrizni lehessen az egyezmény végrehajtását” – tájékoztatott Kirillov.

     A harkovi állatorvosi laboratórium a madárinfluenza vírusának tenyésztésével és denevérrel való továbbításával foglalkozott, vizsgálta továbbá, milyen gazdasági károkat okozhat a vírus, ha kikerül az ellenőrzés alól, és milyen kockázatot jelent az élelmiszerbiztonságra nézve. A 2016 óta működtetett laboratóriumban ukrán személyzet dolgozott amerikai szakemberek irányításával.

    A biolaborokról szóló szerződéseket az amerikai védelmi minisztérium kötötte formálisan ugyan az ukrán egészségügyi minisztériummal, valójában azonban a kutatásra fordított összeg az ukrán védelmi minisztérium fennhatósága alá tartozó kijevi, odesszai, harkovi és lvovi laboratóriumokhoz került.

     Március 15-én Lavrov orosz külügyminiszter a következőket mondta: A feltárt tények azt mutatják, hogy az Egyesült Államok óriási kiterjedésű tevékenységet folytat, katonai biológiai laboratóriumok sokaságát üzemelteti szerte a világon. Több száz ilyen laboratóriummal rendelkezik, ebből csak Ukrajnában közel harminccal. Sok volt szovjetköztársaságban működtetnek ilyeneket, pontosan az orosz határok mentén, továbbá Kína határainál.+++

Kiadta: Magyar Békekör

 

Az ifjú gárda

Alekszandr Fagyejev

Első rész

24.

Vologya Oszmuhin, apjának az első háborús télen történt halála után nem végezte el a Vorosilov Iskola tízedik osztályát, hanem beállt lakatosnak a Krasznodonugol Tröszt mechanikai műhelyébe. Lutyikov keze alatt dolgozott, aki közel állt édesanyja rokonságához, a Ribalov családhoz, és jól ismerte Vologyát. Vologya a műhelyben dolgozott, míg vakbélrohama miatt kórházba nem szállították.

A német megszálláskor Vologya persze nem akart visszamenni a műhelybe. De ahogy Barakov rendelete megjelent, és híre kelt, hogy azokat, akik nem állnak munkába, Németországba viszik, főképp, amikor Filipp Petrovics is munkába állt, Vologya és legjobb barátja, Tolja Orlov között szívet tépő beszélgetések kezdődtek – mit tegyenek, mihez fogjanak?

Mint minden szovjet ember, Vologya és Tolja számára is az volt a legnehezebb lelkiismereti kérdés: dolgozzanak-e a németek alatt? Munkába állni – ez volt a legjobb módja, hogy megéljenek, és egyúttal elkerüljék azokat a megtorló intézkedéseket, amelyek könnyen zúdultak a munkát megtagadó szovjet emberek fejére. Mi több, számos tapasztalat arra mutat, hogy lehet nem dolgozni és úgy tenni, mintha dolgoznál. De ha Vologyát és Tolját, mint minden szovjet embert, arra nevelték, hogy az ellenség részére semmiféle munkát nem szabad végezni. Mihelyt megjelent az ellenség, abba kell hagyni a munkát, és partizáncsoportokban, a földalatti mozgalom minden lehetőségét megragadva, harcolni kell ellenük. De hol vannak a földalatti szervezetek, hol vannak a partizánok? Hogyan találják meg őket? És addig is hogyan éljenek?

És Vologya, aki betegsége után éppen hogy járni kezdett, Toljával együtt ott feküdt valahol a napsütötte sztyeppen; életüknek erről a fő kérdéséről beszélgettek: mitévők legyenek?

Egyszer estefelé maga Filipp Petrovics Lutyikov jött el Oszmuhinék lakására. Akkor jött, amikor a ház tele volt német katonákkal – már nem azok voltak itt, akiknek élén a hetvenkedő őrvezető úgy törte magát Luszja után; Oszmuhinék abban a városnegyedben laktak, amelyen a német csapatok főáradata hömpölygött keresztül. Filipp Petrovics nehézkes, hosszú léptekkel ment fel a tornácra, mint egy igazán tekintélyes ember; sapkáját levéve, előzékenyen köszöntötte a konyhában tartózkodó német katonát, és abba a szobába kopogtatott be, amelyben Jelizaveta Alekszejevna, Luszja és Vologya laktak.

– Filipp Petrovics? Hozzánk? … – rohant elébe Jelizaveta Alekszejevna kitörő örömmel, és két forró, száraz kezébe fogta Lutyikov kezét.

Az asszony a krasznodoniak egy részével együtt nem ítélte el Lutyikovot, hogy újra munkába állt a főműhelyben. Igen jól ismerte Lutyikovot, s így nem is tartotta szükségesnek, hogy eljárása oka felől kérdezősködjék. Ha Filipp Petrovics így cselekedett, bizonyára nem volt más kiútja, így kellett tennie.

Filipp Petrovics volt az első jó barátjuk, aki a németek bevonulása óta meglátogatta Oszmuhinékat, és Jelizaveta Alekszejevna minden mozdulatával örömét fejezte ki, hogy láthatja. Lutyikov megértette ezt, és hálás volt neki érte.

– Eljöttem, hogy munkába vigyem a fiút – mondta szokott szigorú arckifejezésével. – Maga és Luszja a rend kedvéért még egy darabig maradjanak itt, aztán, mintha dolguk lenne, menjenek ki, hogy Vologykával kissé elbeszélgethessünk – rámosolygott mindhármukra, és arca egyszerre ellágyult.

Attól fogva, hogy Lutyikov belépett, Vologya nem vette le a szemét róla. Toljával beszélgetve nemegyszer hangoztatta véleményét, hogy szerinte Lutyikov nem kénytelenségből és még kevésbé gyávaságból állt munkába, hiszen nem olyan ember ő. Bizonyos, hogy egyéb tervei voltak, és könnyen lehetséges, hogy ezek a tervek egyáltalán nem különböznek azoktól az elgondolásoktól, amelyek gyakran fordultak meg Vologya és Tolja fejében. Lutyikov olyan ember volt, akivel minden körülmények között bátran közölhették szándékaikat.

Először Vologya szólalt meg, alig húzta ki a lábát a szobából Jelizaveta Alekszejevna és Luszja.

– Munkába! Maga azt mondta, hogy álljak munkába … Nekem azonban egészen mindegy, dolgozom-e vagy nem: így is, úgy is egy a célom. Az én célom: harc, irgalmatlan harc. És ha munkába állok, csak azért teszem, hogy álcázzam magam – mondta Vologya némi kihívással a hangjában.

Fiatalos bátorsága, naivsága és szenvedélyessége, melyet még a másik szobában tartózkodó német katonák jelenléte sem fékezett meg, Filipp Petrovics lelkében sem aggodalmat, sem bosszúságot, még csak mosolyt sem váltott ki. Ő már ilyen ember volt, érzései nem tükröződtek az arcán, még csak a szemöldökét sem vonta össze.

– Nagyon jó – szólt. – Ezt mondd el mindenkinek, aki, mint én, elibéd kerül. De még jobb, ha kimész az utcára, és minden jöttmenttel közlöd: „Irgalmatlan harcra készülök, álcázni akarom magam, segítsetek!”

Vologya elpirult.

– Maga nem jöttment – mondta hirtelen elkomorodva.

– Lehet, hogy nem vagyok az, de te ezt a mostani viszonyok közt nem tudhatod – válaszolt Lutyikov.

Vologya megértette, hogy Lutyikov most előveszi és kitanítja őt.

Csakugyan így is történt.

– A hiszékenység ilyen dolgokban az életedbe kerülhet. Az idők megváltoztak, a falnak is füle van. Ne hidd, hogy ők, a németek olyan együgyűek. Ravaszok azok a maguk módján – és Lutyikov az ajtó felé intett. – Nos, én szerencsédre ismert ember vagyok, és az a feladatom, hogy a főműhely összes dolgozóit munkába állítsam. Ezért jöttem hozzád. Mondd meg ezt az anyádnak és húgodnak is … Aztán ezeknek is mondd meg – és megint az ajtó felé intett. – Mi majd dolgozunk nekik …- és Vologyára emelte szigorú tekintetét.

Vologya egyszerre mindent megértett – és szinte elsápadt.

– Maradt-e valaki a barátaid közül a városban, akiben megbízhatunk? – kérdezte Lutyikov.

Vologya megnevezte azokat, akiket személyesen ismert: Tolja Orlovot, Zsora Arutyunyancot és Vanya Zemnuhovot.

– Mások is vannak még – tette hozzá.

– Először teremts összeköttetést azokkal, akikben teljesen megbízhatsz, de nem egyszerre valamennyivel, hanem mindenkivel külön-külön. Ha meggyőződtél róla, hogy a mi embereink …

– A mi embereink, Filipp Petrovics …

– Ha meggyőződtél arról, hogy a mi embereink – folytatta Lutyikov, mintha meg sem hallotta volna Vologya megjegyzését -, egyenesen mutass rá, hogy van lehetőség stb., stb., de hajlandók-e ők …

– Hajlandók, de mindegyik megkérdezi majd: mit kell tennem?

– Azt mondod nekik: majd kaptok feladatot. Téged most azonnal megbízlak egy feladattal … – és Lutyikov beszélt Vologyának a parkban elásott nyomdai betűkről, és pontosan megjelölte a helyüket. – Derítsd fel, ki lehetne-e ásni őket. Ha nem lehet, jelented.

Vologya elgondolkozott. Lutyikov nem siettette a választ, tudta, hogy Vologya nem ingadozik, hanem komoly emberhez illően egyszerűen csak átgondolja az ügyet. De Vologya nem arra gondolt, amivel Lutyikov megbízta.

– Teljesen őszinte leszek magához – kezdte Vologya. – Maga azt mondta, hogy külön-külön beszéljek a fiúkkal. Ezt értem. De ezekben a beszélgetésekben is értésükre kell adnom, hogy kinek a nevében beszélek … Más dolog az, ha a magam nevében beszélek, és más, ha azt mondom, hogy olyan embertől kaptam a feladatot, akinek van kapcsolata a szervezettel. A maga nevét nem említem meg, de azt a gyerekek közül meg sem kérdezné senki, értik ők ezt – Vologya ezt azért mondta, hogy megelőzze Filipp Petrovics ellenvetését, de Lutyikov szótlanul hallgatta őt. – Persze ha én egyszerűen mint Oszmuhin beszélnék a gyerekekkel, akkor is hinnének nekem … De rajtam kívül is kapcsolatot keresnének a földalatti szervezettel – nem vagyok én nekik elég mérvadó, vannak közöttünk idősebbek és … – Vologya azt akarta mondani: „és okosabbak nálam”. – Általában akadnak a gyerekek között olyanok, akiket nagyon érdekel a politika, és jobban is eligazodnak benne nálam. Éppen ezért jobb megmondani nekik, hogy nem a magam szakállára, hanem a szervezet utasítására cselekszem – mondta Vologya. – Azután ahhoz, hogy a nyomdára vonatkozó utasítását végrehajthassuk, kell egy pár gyerek. Ezeknek pedig már kétségtelenül meg kell magyarázni, hogy komoly feladatról van szó, és hogy ki bízott meg vele bennünket. És ezzel kapcsolatban is volna kérdésem. Három barátom van: az egyik régi barátom, a neve Tolja Orlov, a másik kettő – Vanya Zemnuhov és Zsora Arutyunyanc – új, de én már azelőtt is sokat hallottam róluk, a bajban helytállnak. Úgy hiszek bennük, mint saját magamban, összehívhatom őket, hogy megbeszéljük együtt a dolgot?

Lutyikov néhány pillanatig hallgatott, csizmája orrát nézte, aztán Vologykára emelte tekintetét, egy pillanatra elmosolyodott, majd arca megint szigorú kifejezést öltött.

– Jó, szedd össze ezeket a gyerekeket, és egyenesen mondd meg nekik, kinek a megbízásából cselekedsz, de nevet természetesen ne említs.

Vologya, alig visszafojtva izgalmát, bólintott.

– Nagyon értelmesen okoskodtál: tudomására kell hozni minden emberünknek, hogy tetteink mögött a párt áll – folytatta Lutyikov, most már mintegy magában fontolgatva a kérdést. Okos, kemény tekintete egyenesen és nyugodtan hatolt Vologya szívének legmélyebb zugába. – Aztán azt is helyesen gondoltad el, hogy a mi pártszervezetünk mellett igen jó, ha egy ifjúsági szervezet is dolgozik. Én az igazat megvallva azért is jöttem el hozzád. És ha már megállapodtunk, van egy tanácsom vagy, ha akarod, parancsom: semmiféle akcióba ne fogjatok, míg nem beszéltétek meg előbb velem – magatokat is elpusztítjátok, minket is bajba sodorhattok. Hiszen én magam sem a magam feje után cselekszem, hanem megbeszélés szerint. Tanácskozom elvtársaimmal és vezetőimmel – vannak ilyenek a Vorosilovgrád-területen. Mondd ezt meg a te három kis barátodnak, és ti is tárgyaljatok meg mindent egymás között. Egyelőre ez minden, amit mondani akartam – Lutyikov elmosolyodott és felállt: – Holnap állj munkába.

– Akkor inkább holnapután – mondta Vologya, és szintén mosolygott. – Tolja Orlovot magammal hozhatom?

– Egyet akartam megagitálni, hogy a németeknek dolgozzon, kettő lett belőle – nevetett Lutyikov. – Hozd el, így még jobb lesz!

Filipp Petrovics kiment a konyhába Jelizaveta Alekszejevnához, Luszjához és a német katonákhoz. Eltréfálkozott velük egy darabig, aztán elment. Vologya érezte, hogy a titkot, amelybe most beavatták, nem közölheti övéivel. De nehéz volt elleplezni felindultságát, mely erőt vett rajta, mikor anyja és húga kíváncsi tekintetével találkozott.

Vologya ásítást tettetett, azt mondta, hogy reggel korán fel kell kelnie, különben is nagyon álmos. Anyja semmit sem kérdezett, és Vologya ezt rossz előjelnek tartotta: azt gyanította, hogy anyja kitalálta: Filipp Petrovics nemcsak a munkáról beszélt vele. Luszja egyenesen megkérdezte:

– Miről beszélgettetek olyan sokat?

– Miről, miről – mérgelődött Vologya. – Magad is tudod, miről.

– És munkába állsz?

– Hát mit tegyek?

– Dolgozni fogsz a németeknek?

Luszja hangjában annyi csodálkozás és méltatlankodás volt, hogy Vologya nem tudta, mit mondjon.

– Majd dolgozunk mi nekik … – ismételte mogorván Filipp Petrovics szavait, és Luszja tekintetét kerülve, vetkőzni kezdett.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.ru

Ma már 2022 márcus 19. napja – szombat – van. Az idei esztendő 78. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 287 nap van hátra. 
A balrad.ru köszönti a ma nevük napját ünneplő
JózsefBánkJózsa + JozefaJozefinJozefina
nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván Nekik a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

AZ ÜNNEPELTEKET AZ ALÁBBI ZENÉVEL KÖSZÖNTJÜK:


A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Március 19. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rcius_19.

Ma van:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

Az Orosz Fegyveres Erők és az LNR Népi Milíciája felszabadította Rubezsnojét, amely nagy katonai jelentőségű.

Donbassz védői kitűzték a népköztársaság zászlaját a város igazgatási épületére.

Az LNR Tájékoztatási Hivatala közölte: a mai napig a Luganszki Népköztársaság területének 90 százalékát felszabadították a kijevi megszállók uralma alól.

„Valamicskével” délebbre, a DNR hadserege is kitűzte a népköztársaság zászlaját Mariupol felszabadított balparti kerületének adminisztrációs épülete fölé.

A DNR Népi Milícia katonái mosolyogva távolítják el az ukrán jelképeket a homlokzatról és a kerületi adminisztráció helyiségeiből. Helyükre a Népköztársaság és az Orosz Föderáció zászlói és szimbólumai kerülnek.

Ma délutánra a mariupoli repülőtér is a DNR irányítása alá került.

A DNR védői bekerítették Kijev martalócbandáit Marjinyka, Avgyejevka és Vugledar térségében.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

KIMONDATOTT…

Lavrov: Ez a háború elsősorban nem Ukrajnáról szól

K  AP20220310046 (1)

Dmitro Kuleba ukrán kollégájával folytatott tárgyalása részleteit ismertette Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. A politikus elmondta, hogy a napirendre tűzött témák már ismertek mindenki számára. Hangsúlyozta, hogy az orosz vezetés inkább az Egyesült Államok célkitűzéseit tartja a legnagyobb problémának Európában. Az orosz külügyminiszter szerint ez a háború elsősorban nem Ukrajnáról szól.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Dmitro Kulebával folytatott antalyai tárgyalásával kapcsolatban elmondta, hogy kollégája nem terjesztett elő új javaslatokat. Ugyanakkor az RBK-nak adott interjújában megjegyezte: „Jól elbeszélgettünk, a jövőben is nyitottak vagyunk hasonló találkozókra.”

február 28. óta tartó béketárgyalásokkal kapcsolatban elmondta, hogy a napirendi pontok továbbra is változatlanok. Ez a moszkvai vezetés számára az alábbi pontokból áll:
  • a biztonság és az emberek életének megmentése Donbaszban,
  • annak megakadályozása, hogy Ukrajna állandó fenyegetést jelentsen Oroszországra, valamint
  • annak megakadályozása, hogy Ukrajnában „feltámadjon” a világszerte, így a civilizált Európában is betiltott neonáci ideológia.

Szergej Lavrov kiemelte, hogy a Szovjetunió megszűnéséről szóló szerződés előtt elfogadott nyilatkozat egyértelműen kijelenti, hogy Ukrajna katonailag semleges marad. Ennek ellenére – mint mondta – 2014 után elkezdték semmibe venni a nyilatkozatot, és azt hangoztatni, hogy a NATO tagjává akarnak válni.

A külügyminiszter úgy véli, hogy a semleges státusz kérdése komoly vita a biztonsági garanciák miatt. Elárulta, hogy erről is tárgyalnak, vannak konkrétumok, amelyek közel állnak a megegyezéshez, azt azonban nem árulta el, hogy milyen konkrétumokról van szó.

Lavrov szót ejtett emellett arról is, hogy a moszkvai vezetés úgy látja, Ukrajna törvényei diszkriminálják az oroszokat és az oroszt nyelvet, ez pedig minden európai normával szembemegy. Hozzátette, hogy az orosz nyelvre vonatkozó kérdések a követelmények között szerepelnek, és ezekkel kapcsolatban az ukrán fél nem elutasító.

A Nyugat nem akart békés megoldásokat

A külügyminiszter elmondta, hogy a Nyugat nem akarta a konfliktus békés megoldását. „Ez egyáltalán nem Ukrajnáról szól. Nem csak és nem is annyira Ukrajnáról, hanem a világrendről” – jelentette ki a miniszter. Hozzátette:

az Egyesült Államok Joe Biden elnöksége alatt Európa leigázását tűzte ki célul, és elérte, hogy megkérdőjelezhetetlenül ragaszkodjon az amerikai irányvonalhoz.

Elmondása szerint Moszkva már évek óta javasolja a békés megoldásokat. Kijelentette: a 2014-es ukrajnai események államcsínynek minősülnek.

A Nyugat feltétel nélkül kiállt a Kijevben hatalomra került puccsisták mellett

– fogalmazott Lavrov.

Lavrov elárulta, miért léptek ki az Európa Tanácsból

Oroszország kedden úgy döntött, hogy kilép az Európa Tanácsból. Ezt kommentálva Szergej Lavrov elmondta, hogy a döntés már rég megszületett. Véleménye szerint a tanács nem más, mint egy másik EBESZ.

Az együttműködést és a biztonságot felváltotta a polémia, a retorika, amely egyre inkább ruszofób lett, és meghatározta a Nyugat, elsősorban a NATO országainak és az Európai Uniónak az egyoldalú érdekeit

– mondta az orosz külügyér.

Ukrajna demilitarizálása kulcsfontosságú

Ukrajna demilitarizációjával kapcsolatban elmondta, hogy ki kell vonni azokat a fegyvereket a térségből, amelyek nagy veszélyt jelentenek. Ugyanakkor megjegyezte, hogy úgy gondolja, az ukrán politikát nagyban befolyásolja az Egyesült Államok hatása.

Nem emlékszem ilyen abszolút őrült politikára, amit az Egyesült Államok folytat

– tette hozzá. Megjegyezte, hogy egyáltalán nem látnak érdeklődést a kialakult helyzet gyors rendezése iránt az Egyesült Államok részéről. Elmondása szerint ha erre törekednének, akkor minden lehetőségük meglenne rá. Lavrov szerint el kellene magyarázniuk az ukrán elnöknek, hogy kompromisszumokat kell keresni, megérteni a másik fél követeléseit, „álláspontjaik jogszerűségét”.

De nem teszik, mert szerintük jogellenesek vagy illegitimek, mégpedig azért, mert uralni akarják a világot, és nem akarják magukat arra a kötelezettségre korlátozni, hogy figyelembe vegyék mások érdekeit. Ledarálták Európát

– fogalmazott. Hozzátette, hogy szerinte az is nyilvánvaló, hogy a német területen tartózkodó amerikai csapatok hatalmas száma is befolyásolja a döntéshozatal függetlenségét.

Elmondása szerint Oroszországnak soha semmilyen követelése nem volt az ukrán néppel szemben.

Személy szerint sok ukrán barátom van. Imádom az ukrán kultúrát, az ukrán nyelvet, konyhát, humort, amely mindig kissé önironikus, sokszor az ukrán karakterben rejlő, jól ismert ravaszságot árulja el

– vallotta be a miniszter, aki szerint az orosz állampolgárok túlnyomó többségének nincsenek problémái az ukrán néppel, ahogyan az ukrán népnek sem volt soha semmilyen követelése Oroszországgal szemben.

„Legyengítik az ukrán népet”

„Elkezdték legyengíteni az ukrán népet, és minden lehetséges módon felállították az oroszok ellen” – vélekedett Szergej Lavrov. Hozzátette:

Tudtam, hogy az amerikaiak készek mindent megtenni annak érdekében, hogy a jelenlegi körülmények között megakadályozzák a pozitív elmozdulást egy valóban többpólusú, egyenlő világ felé.

Lavrov megjegyezte, hogy történelmileg a Nyugat adott életet a koncentrációs tábor kifejezésnek.

Megmutatták, milyen a népirtás, rasszizmus és még sok más. Az amerikaiak nagyjából ezt a »szabályokon alapuló világrendet« hirdetik politikájukkal, amelyet ők maguk írnak, és amelyet Európa bármilyen formában kész elfogadni

– vélekedett a külügyminiszter, aki azzal folytatta: Törökország megérti, hogy a probléma nem velünk van. Elárulta azt is, hogy az Európai Unió egyik vezetője tartotta velük a kapcsolatot.

Megkérdeztük, miért hisztiznek ennyire azzal kapcsolatban, hogy mit csinálnak a katonáink egy óvatos különleges katonai művelet részeként, és miért hallgattak, amikor a Tocska–U kazettás lőszerrel Donyeck központját lőtték ki március 14-én

– mondta a miniszter, aki szerint a vezető csak annyit mondott: „Hallottuk a ti verziótokat az eseményekről.”                                                                                        (index)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: Bizony NAGY IGZSÁGOT MONDOTT KI az orosz diplomácia irányítója! Ez a most folyó háború nem Ukrajnáról szól! Pontosabban: NEM CSAK UKRAJNÁRÓL szól!  

EZ A HISTÓRIA AZ USA – „AZ AMERIKAI ÁLOM” – TOVÁBBÁLMODÁSÁRÓL SZÓL!

Arról, hogy az amerikai álom fennmaradásáért MINDEN ESZKÖZ ALKALMAZHATÓ, csak az USA területe ne legyen általa érintve! Kontinensek, emberszázmilliók pusztulhatnak bele, de az USA nem lehet kárvallottja, CSAK KITALÁLÓJA, SZERVEZŐJE ÉS IRÁNYÍTÓJA!

A KEZDETI EREDMÉNYEK EGYENESEN „BIZTATÓAK”!

A közép – európai rendszerváltások NAGY GAZDASÁGI NYERTESE – Németország – máris nyögdécsel! És hatalmas fegyverkezési program végrehajtásába kezd! Ennek keretében a beszerzései FŐKÉPP AMERIKAI „termékek”! A korszerűtlen, elavult technikát előtte Ukrajnának adományozza, „hasznosításra”! A germánok példáját pedig szinte mindegyik EU – s tagország követi. De GAZDASÁGI TÉREN IS NÖVELI EURÓPAI BEFOLYÁSÁT AZ USA! Amerikába „dől a lé”, Európában pedig a vér! MOST MÉG CSAK UKRAJNÁBAN, ÉS MÉG CSAK SZLÁV VÉR!

Föl kell tennünk magunknak a kérdést: MIRE SZÁMÍTHATUNK MI MAGYAROK! Mint a világ talán legönsorsrontóbb népe. Mi, akik a rendszerváltást követően – „HÁLA AZ ÁLTALUNK VÁLASZTOTT”  POLYTHYKAY ELYTHNEK! – MINDENÜNKET ELHERDÁLTUK! Országunkat, gazdasági javainkat, jövőnket!

Az egykoron Európa éléskamrájaként emlegetett Magyar Népköztársaság szétzüllesztése után TÖBBNYIRE AZ UNIÓ ÉLELMISZERSZEMETÉN VEGETÁLUNK. Egyre jobban nekilóduló inflációval! 

A germán „anyaország” már most jajong az autóiparának várható visszaesése miatt! Akkor mit mondjunk mi, az ennek az ágazatnak az összeszereldéjévé változtatott élőhelyünkön.

OLYAN SZOCIÁLIS VÁLSÁGHELYZETBE FOGUNK KERÜLNI, AMILYENBEN MÉG NEM VOLTUNK! NYAKUNKON A REND FÖLKENT ŐRÉVEL, A NATO – LATORSZÖVETSÉGGEL! 

Bizony igaza van Szergej Lavrovnak! Ez a háború elsősorban nem Ukrajnáról szól!

A Magyar Békekör hírei

A NATO akadályozza az orosz-ukrán békemegállapodást

Washington, Moszkva, 2022. március 17. csütörtök (MB)

     Noha a kijevi vezetés hajlik a békekötésre Oroszországgal, az Egyesült Államok és a NATO arra biztatja Zelenszkijt, hogy kösse feltételekhez az Ukrajna semlegességéről szóló megállapodást. Emiatt a harcok elhúzódnak – jelentette csütörtökön a Magyar Békekör tudósítója.

     Értesülések szerint a Nyugat ahhoz a feltételhez szeretné kötni Ukrajna semlegességét, hogy a NATO katonailag beavatkozhasson Ukrajnában, ha a semlegességét garantáló felek valamelyike megszegné a szerződést. Arra is biztatják Zelenszkijt, hogy csak azzal a feltétellel egyezzen bele Ukrajna demilitarizálásába, ha a Nyugat továbbra is szállíthat fegyvert Ukrajnának. Ukrajna térképének megváltoztatása is vita tárgya. A NATO nem akarja elismerni a Krím Oroszországhoz tartozását, és a Donyecki, valamint a Luhánszki Népköztársaság függetlenségét, Kijev viszont mindinkább belátja, hogy ez befejezett tény.

     Lavrov orosz külügyminiszter tudatta, Moszkva nem gördít akadályt annak útjába, hogy Ukrajna fegyvert vásárolhasson, a demilitarizálás nem azt jelenti, hogy Ukrajnának fel kellene adnia a védelmét, hanem azt jelenti, hogy ne rendelkezzen olyan fegyverrel, ami veszélyeztetné Oroszország biztonságát. A demilitarizálásra vonatkozó orosz követelés szorosan összefügg az Ukrajna semlegesítésére irányuló orosz követeléssel, melynek lényege, hogy Ukrajna soha ne lehessen a NATO tagja. Oroszország megad minden lehetséges biztonsági garanciát Ukrajnának, és minden más országnak is a NATO-bővítés kivételével – idézte Lavrov Putyin elnök szavait.  “Bár egyértelmű, hogy a semlegességi nyilatkozat és a garanciák bejelentése természetesen önmagában is fontos előrelépés volna, a probléma ennél mégis sokkal szélesebb. Beszéltünk többek között az olyan értékek biztosításáról, mint amilyen az orosz nyelv használata, a kultúra tisztelete, a szólásszabadság” – fűzte hozzá Lavrov.

    Putyin elnök szerdán kijelentette: Oroszországnak nem célja Ukrajna megszállása.

    Noha orosz részről közelinek tartják a tűzszüneti megállapodás megkötését Ukrajnával egy részleges békeszerződés keretében, addig nem hagynak föl a hadműveletekkel, amíg a szerződés létre nem jön. A kijevi rezsim késlekedése a békemegállapodás aláírásával a békés lakosság nélkülözésének és szenvedésének meghosszabbítását vonja maga után – értékelte a helyzetet a Békekör tudósítója.+++

Nyugati szankciók – Orosz ellenszankciók

Moszkva, 2022. március 16. szerda (MB)

       Moszkva megtiltotta Joe Biden amerikai elnöknek, és Blinken külügy-, valamint  Lloyd Austin védelmi miniszternek, hogy Oroszország területére lépjenek. A tilalmat az Oroszországgal szemben foganatosított hasonló jellegű nyugati szankciók miatt rendelték el – jelentette a Magyar Békekör szerdán.

       Az orosz szankciók sújtotta amerikai személyiségek között szerepel még Mark Milley vezérkari főnök, William Burns CIA igazgató, Jake Sullivan, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, Jen Psaki fehérházi szóvivő, és Biden elnök fia, Hunter. A tiltólista bővülni fog – tudatta a Kreml szóvivője.

       Az intézkedés nem jelenti, hogy Moszkva elzárkózna az Egyesült Államokkal folytatandó párbeszéd elől – mondta Dmitrij Peszkov.

       Moszkva „állami banditizmusnak” minősítette az orosz üzletemberekkel szemben hozott intézkedéseket, nevezetesen magántulajdonuk befagyasztását és elkobzását. A nyugati szankciókra Moszkva más ellenintézkedésekkel is válaszolt: tekintettel arra, hogy a nyugati bankok befagyasztották Oroszország 300 milliárd dollárnyi kinnlevőségét, megakadályozva ezzel az orosz államtartozás normális törlesztését, Putyin elnök engedélyezte, hogy rubelben törlesszék az államadósságot az Oroszországgal szemben barátságtalan országok hitelezőinek.

       Elkobozzák azoknak a külföldi vállalatoknak a vagyonát, amelyek a nyugati szankcióknak eleget téve felhagynak a termeléssel és végleg hátat fordítanak Oroszországnak. Az elkobzást a velük kötött szerződésben erre az esetre vonatkozó cikk teszi lehetővé, nevezetesen a „szándékos csőd”. Azoknak a külföldi cégeknek, amelyek csak ideiglenesen fordítanak hátat az orosz piacnak, azaz felfüggesztik tevékenységüket, át kell adniuk részvényeiket az orosz részvényeseknek.

        Lefoglalták mindazon légitársaságok repülőgépeit, amelyek orosz légikikötőkben tartózkodtak akkor, amikor az Egyesült Államok és európai szövetségesei megtiltották légterük használatát az orosz légitársaságoknak és magánszemélyeknek. A nyugati szankció miatt Oroszország is megtiltotta légterének használatát a nyugati légitársaságoknak.

         Egyes orosz bankoknak a Világbank által működtetett nemzetközi fizetési tranzakciós rendszerből (SWIFT) történt kikapcsolása után Oroszország saját átutaló rendszerre állt át, és külföldieknek is lehetővé tette a tranzakciókat. Az Apple már fel is vette a MIR-t az átutalási csatornák közé.

         Számos intézkedés született a rubel védelmében. Ezek hatására március közepén erősödni kezdett az orosz valuta mind a dollárhoz, mind az euróhoz képest. A dollár értékvesztésének kedvezett Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter bejelentése, miszerint Oroszország tartalékvalutaként készülne befogadni a kínai jüant. A jüan felértékelődésével kapcsolatos az a hír is, amely szerint Szaúd-Arábia felajánlotta Kínának, hogy jüanért ad el olajt neki.+++

Csapdát állított az USA Kínának, de Kína nem lépett bele

Peking, 2022. március 16. szerda (MB)

       Az Egyesült Államoknak nem sikerült éket vernie Kína és Oroszország közé azon a 7 órás római tanácskozáson, amelyet Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója és Jang Csie-csi, a kínai Központi Külügyi Bizottság vezetője folytatott hétfőn Rómában. Pekingben rosszhiszeműnek tartják az amerikai próbálkozást, egyesek egyenesen gazemberségnek minősítik Ukrajna és Tajvan ügyének összekeverését – jelentette a Magyar Békekör tudósítója szerdán.

      Sullivan azt a feladatot kapta Bidentől, hogy a következő okfejtéssel állítson politikai csapdát Pekingnek: ha Kína nem támogatja Oroszországot Amerikával és a NATO-val szemben, legalább is nem gördít akadályt az Oroszország ellen foganatosított nyugati szankciók hatékony érvényesülésének útjába, akkor Washington nem gördít akadályt Kína és Tajvan békés újraegyesítésének útjába, vagy egy olyan jogállás útjába, amilyent Hongkong élvez az „egy ország, két rendszer” keretében. Fenyegető hangot ütöttek meg Kínával szemben, azt üzenték neki, hogy tanulnia kell az ukrajnai helyzetből, mert „az oroszokhoz hasonló sorsra juthat” Tajvanon. Kínának el kell döntenie, melyik oldalon áll – szólította fel Amerika az ázsiai nagyhatalmat. A csapdát hazugsággal bélelték ki, azt híresztelték, hogy Kína katonai segítséget nyújt Oroszországnak Ukrajna ellen.

      Jang Csie-csi kifejtette Kína álláspontját az ukrán kérdésben, Washingtonra hárította a felelősséget a konfliktusért, mert elutasította Oroszország jogos biztonsági követelését, és az európai kollektív biztonsági rendszer felépítésére tett javaslatát. Ugyanakkor jelezte, hogy Kína békés rendezést szeretne, Ukrajna szuverenitásának tiszteletben tartásával. Sullivan értésére adta azt is, hogy Peking nem függeszti fel kereskedelmi kapcsolatát Oroszországgal, és nem csatlakozik a nyugati szankciókhoz sem. Higgadtan arra kérte amerikai partnerét, hogy vegyék fontolóra az európai kollektív biztonsági rendszerre tett orosz kezdeményezést, mert Kína is támogatja az „egy és oszthatatlan biztonság” elvét, azaz a felek biztonságának kölcsönös szavatolását.

      Tajvannal kapcsolatban kemény szavakkal illette az Egyesült Államok kormányának szavai és tettei között tátongó szakadékot, és arra kérte Sullivant hogy „javítsa ki rossz szavait és tetteit”. Az USA elismerte, hogy egy Kína létezik, a Kínai Népköztársaság, és e szerint létesített diplomáciai kapcsolatot vele. Hogyan fordulhat elő, hogy most azzal fenyegeti Kínát, hogy nem engedi meg Tajvannak, hogy békésen újraegyesüljön vele? Kína nem fog lemondani alapvető érdekeiről semmiféle nyomásra, szankcióra, fenyegetésre – utasította vissza az amerikai törekvést a kínai Központi Külügyi Bizottság vezetője.

      Megfigyelők szerint Sullivan üres kézzel volt kénytelen felállni a tárgyalóasztal mellől. Legalább is, ami az amerikai csapda kikerülését illeti. Cserében viszont komoly batyut vihetett magával Kína javaslataiból, hogy csapdaállítás helyett mit tegyen az egyenjogú, békés nemzetközi együttműködésért, s azért, hogy Kína és az Egyesült Államok valóban partnerré váljanak – írta a Magyar Békekör tudósítója.+++

Lásd: https://bekekor.wordpress.com/2022/03/14/amerikai-probalkozas-kina-semlegesitesere/

Kiadta: Magyar Békekör

Ukrajna nácitlanítása…

A mára virradó éjszaka folyamán az orosz légierő légvédelmi és légvédelmi rendszerei további hat ukrán pilóta nélküli légi járművet lőttek le a levegőben, köztük egy Bayraktar TB-2-t.

Ezt a délelőtti tájékoztatón jelentette be az orosz HM szóvivője, Igor Konasenkov vezérőrnagy.

Hadműveleti – taktikai, katonai és pilóta nélküli repülőgépek 81 ukrajnai katonai létesítményre mértek csapásokat. Köztük: négy rakéta sorozatvető rendszert, három parancsnoki állomást, nyolc lőszerraktárt, és 28 katonai raktárt.

Legalább három orosz rakétacsapás érte ma reggel Lemberg repterét.

Lembergben – akárcsak Vinnyicjában – a repülőtér kettős feladatot lát el: egy polgári légi kikötőt és egy katonai repülőteret.

Szadovoj lembergi polgármester szerint a csapások célpontja egy repülőgép – javító üzem volt. Elmondása szerint teljesen megsemmisült, de nincs áldozat.

A Harkov régióbeli Merefa városa elleni rakétatámadás következtében az ukrán fegyveres erők 21 katonája meghalt, 25 – en megsebesültek, közülük 10 – en súlyosan.

Az ukrán hatóságok kénytelenek voltak elismerni, hogy a „művelődési házat ért szörnyű csapás” az Ukrán Fegyveres Erők személyi állományát sújtotta. A már kialakult hagyomány szerint az ukrán katonaság szociális létesítményt választott bevetési helyül. Merefán ez volt a kultúrház.

A város polgármestere, Venyjamin Szitov hangsúlyozta, hogy civilek nem sérültek meg.

A csapásmérő eszköz egy „Caliber” cirkálórakéta volt.

Az orosz hadsereg mintegy 100 tonna humanitárius segélyt juttatott el a harkovi régió Csugujevszkij körzetében található települések lakosainak – jelenti az orosz HM.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Önkritika nélkül…

„Oroszország polgárai! Miben különbözik Mariupol ostroma Leningrádétól a II. világháborúban?” – tette fel az oroszoknak szegezett kérdést Kijev vezérbohóca Zelenszkij  szerda késő esti videóüzenetében.

Szerinte ugyanis az orosz haderő olyan nagy veszteségeket szenved el, amelyek nem foghatók a szíriaihoz és a csecsenföldihez, vagy korábban az afganisztánihoz.

„Ha a háborútok, a háború az ukrán nép ellen, folytatódik, az orosz anyák több gyereket vesztenek majd el, mint az afgán és a csecsen háborúban összesen. Miért kell ez nektek?” – fogalmazott, az orosz katonáknak pedig azt üzente: ha leteszik a fegyvert, marad esélyük a túlélésre. „Megszakad a szívem amiatt, amit Oroszország tesz a népünkkel, Mariupollal és a donyecki térséggel”.

Ezenközben latorjai március 18 – án (azaz ma reggel) beleágyúztak Donyeck Kirovszkij kerületének „Teksztilscsik” piacterébe. Négy civil halt bele a martalócterrorba.

Tegnap este pedig Pervomajszk egyik óvodáját aknavetőzték meg.

„A világnak hivatalosan is el kell ismernie, hogy Oroszország terrorista állammá vált”, majd megismételte korábbi követeléseit, miszerint több szankcióra van szükség Oroszország ellen, és még több fegyvert, valamint repüléstilalmi zóna bevezetésért kérte.

Nyílt levelet tett közzé több európai politikus, amiben azt kérik a Nobel – bizottságtól, hogy a különleges helyzetre való tekintettel hosszabbítsák meg a jelölés határidejét, és terjesszék fel béke – Nobel – díjra Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnököt, és a szabadságáért harcoló ukrán népet. A következőket írják többek között:

„Családok milliói élnek most félelemben, otthonaikat és megélhetésüket bombázások és egy betolakodó hadsereg fenyegeti. Tanúi vagyunk az ukrán nép bátorságának, amely ellenáll a háborúnak, amelyet az Orosz Föderáció visel ellenük.

Világszerte demokratikus polgártársaink mindannyian ugyanazt a kérdést teszik fel: mit tehetünk Ukrajna népének támogatására?

Úgy gondoljuk, hogy itt az ideje megmutatni az ukrán népnek, hogy a világ az ő oldalukon áll. Ezért alázatosan arra kérjük Önöket, a bizottságot, hogy fontolják meg a Nobel-békedíj jelölési eljárásának meghosszabbítását és újbóli megnyitását 2022. március 31-ig. Tegyék lehetővé Zelenszkij elnök és Ukrajna népe számára a Nobel-békedíj jelölését.

Bár tisztában vagyunk azzal, hogy ez az eljárás megszakítását jelenti, úgy véljük, hogy a jelenlegi példátlan helyzet miatt ez a megszakítás indokolt.

Demokratikus kötelességünk, hogy szembeszálljunk az önkényuralommal, és támogassuk a demokráciáért és az önrendelkezéshez való jogáért küzdő népet.

A civilizáció burka papírvékony, mi vagyunk az őrei, és soha nem nyugodhatunk meg.”

A nyílt levelet összesen 36 egykori illetve ma is aktív európai politikus írta alá, Hollandiából, Nagy -Britanniából, Németországból, Svédországból, Észtországból, Bulgáriából, Romániából és Szlovákiából.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com