Dokumentumok az Ukrajnában fejlesztett amerikai biológiai fegyverekről

Moszkva, 2022. március 18. péntek (MB)

     Moszkvában dokumentumokat hoztak nyilvánosságra az Ukrajnában és Grúziában folytatott amerikai biológiai fegyverkutatásról. Az iratok az ukrajnai laboratóriumokból származnak, és igazolják, hogy a Pentagon olyan patogén anyagok tenyésztését és hordozóinak kikísérletezését finanszírozta, amelyekkel tömeges pusztítást lehet elérni – tudatta a TASZSZ Igor Kirillov altábornagy, az orosz sugár-, vegyi- és biológiai védelmi csapatok főnökének közlése alapján.

     Az amerikai kormány zavarodottságát jelzi, hogy kezdetben propaganda teóriának nevezte az orosz állítást, majd Victoria Nuland amerikai külügyminiszter-helyettes az üggyel kapcsolatos bizottsági meghallgatásán elismerte, hogy Ukrajnában voltak amerikai biológiai létesítmények, és sok mindennel foglalkoztak, Washington pedig mindent megtett, nehogy orosz kézbe kerüljenek. Az USA ENSZ képviselője ezután azt állította, hogy a laboratóriumokban végzett munkát a veszélyes betegségek leküzdéséért folytatták, néhány nappal ezelőtt pedig kormánykörökből azt híresztelték az AP amerikai hírügynökség révén, hogy az „amerikai program nem új biológiai fegyverek előállítására irányult, hanem régiek megsemmisítésére”.

     Kirillov altábornagy bemutatott egy 2016. március 6-i dokumentumot a Pentagon közvetlen szerepéről a biofegyver előállítását célzó kutatások finanszírozásáról, és azt mondta, hogy az Egyesült Államok 32 millió dollárt fordított a patogének katonai rendeltetésű felhasználásának kutatására, és biofegyverek komponenseinek előállítására.

     Külön tételként szerepelt a krími-kongói vérzéses láz (CCHF), a leptospirosis és a hantavírusok tanulmányozására szánt 1,6 millió dollár. A P-781 projekt a betegségek denevérekkel történő terjesztéséről szól. Dokumentációjának vizsgálata során kiderült, hogy a kutatást a harkovi laboratóriumban végezték, együttműködve a hírhedt tbiliszi Lugar Kutatóközponttal. A Pentagon a terv megvalósítására Ukrajnában és Grúziában 1,6 millió dollárt fordított, nagy részét Ukrajna kapta fővállalkozóként. A kórokozókat vélhetően azzal a céllal tenyésztették Ukrajnában, mert melegágyuk Ukrajna és Oroszország, tehát szabadjára bocsátásuk végzetes következményeit természeti csapásnak lehetett volna álcázni – mondta Kirillov.

      Az amerikai biológiai laboratóriumokban folytatott katonai célú kísérletekről sem az Egyesült Államok, sem Ukrajna nem tájékoztatta az ENSZ szerveit, hanem eltitkolta előlük a létezésüket és céljukat, pedig kötelességük lett volna bejelenteni, hiszen az ENSZ Biológiai Fegyverek Egyezményével (UNODA) összhangban minden részt vevő tagállamnak információval kell szolgálnia az Egyesült Nemzetek Szervezetének az alkalmazott létesítményekről és a feltételezett tevékenységükről. “Bizalmi intézkedésekről beszélünk, amelyeknek az a célja, hogy ellenőrizni lehessen az egyezmény végrehajtását” – tájékoztatott Kirillov.

     A harkovi állatorvosi laboratórium a madárinfluenza vírusának tenyésztésével és denevérrel való továbbításával foglalkozott, vizsgálta továbbá, milyen gazdasági károkat okozhat a vírus, ha kikerül az ellenőrzés alól, és milyen kockázatot jelent az élelmiszerbiztonságra nézve. A 2016 óta működtetett laboratóriumban ukrán személyzet dolgozott amerikai szakemberek irányításával.

    A biolaborokról szóló szerződéseket az amerikai védelmi minisztérium kötötte formálisan ugyan az ukrán egészségügyi minisztériummal, valójában azonban a kutatásra fordított összeg az ukrán védelmi minisztérium fennhatósága alá tartozó kijevi, odesszai, harkovi és lvovi laboratóriumokhoz került.

     Március 15-én Lavrov orosz külügyminiszter a következőket mondta: A feltárt tények azt mutatják, hogy az Egyesült Államok óriási kiterjedésű tevékenységet folytat, katonai biológiai laboratóriumok sokaságát üzemelteti szerte a világon. Több száz ilyen laboratóriummal rendelkezik, ebből csak Ukrajnában közel harminccal. Sok volt szovjetköztársaságban működtetnek ilyeneket, pontosan az orosz határok mentén, továbbá Kína határainál.+++

Kiadta: Magyar Békekör

 

Az emberré válás útja a szocializmus

A kommunizmus

– Az emberré válás útja a szocializmus –

A kommunizmus jellemzői:

A szocializmusban két – állami és szövetkezeti tulajdon – formájában létezik a társadalmi tulajdon, a kommunizmusban pedig egységes össznépi tulajdon lesz.

A szocializmus és a kommunizmus egy és ugyanannak a kommunista társadalmi-gazdasági alakulatnak két foka. A szocializmus a kommunista társadalmi alakulat alsó foka, a kommunizmus pedig ennek az alakulatnak fejlettebb foka, felső foka.

A szocializmus fejlődése a kommunizmus anyagi-termelési bázisának létrehozására és termékbőségre, a nép jólétének és kulturális színvonalának óriási arányú emelkedésére vezet.

A kommunizmus mindkét fokának gazdasági alapja a termelőeszközök társadalmi tulajdona. A társadalmi tulajdon uralma következtében a népgazdaság tervszerűen fejlődik.

A kommunista társadalom mindkét fokára jellemző, hogy nincsenek kizsákmányoló osztályok!

Néhány gondolat:

Kommunizmus osztálynélküli társadalom, ezért demokrácia mindenki számára; megvalósításának reális gazdasági alapját a termelőerők igen magas fejlettsége biztosítja; ezért addig nem valósítható meg, amíg a termelőerők és a társadalmi tudat fejletlen! A kapitalizmus fejleszti a termelőerőket, de torzítja a társadalmi tudatot.

Kommunizmus és a szocializmus gazdasági alapja a termelőeszközök társadalmi, közösségi tulajdona; a társadalmi tulajdon lehetővé teszi a népgazdaság tervszerű, katasztrófák, válságok nélküli fejlődését.

Kommunizmus-ban a termelőerők igen magas fejlettsége lehetővé teszi a szükségletek szerinti elosztást; klasszikus alapelve: „mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint”; a klasszikus alapelve azonban kissé módosul, mivel a termelőerők fejlődésével az emberek többségének munkája már felesleges lesz!

Kommunizmus-ban az emberiség túlnyomó többségének már nem kell és nem is lehet dolgoznia; így az emberiség többségének az időtöltése, a tevékenysége már nem a szükségletek érdekében végzett munka lesz; ez új lehetőséget és problémát teremthet az emberiségnek az értelmes, demokratikus, humánus társadalmi életének a kiteljesedésére!

A kommunizmus-ban a termelést a szükségletek kielégítésére már dominánsan az automaták, a robotok végzik kevés emberi beavatkozással, az emberiség többségének közvetlen részvétele nélkül; így lehetőség lesz a társadalom problémáinak, hibáinak kollektív feltárása, a lehetőségek kollektív megvitatása; az univerzum tudományos megismerésére, a művészetre, a sportra, az egészséges életre, emberséges, civilizált társadalmi kapcsolatokra, stb., előtte azonban a termelőerőket a kapitalizmus vagy a népi demokrácia majd a szocializmus fejleszti ki!

A szocializmus emberségesebb, demokratikusabb, fejlettebb, tudományosabb társadalmi forma, mint a kapitalizmus, gazdasága társadalmilag tervszerű. A kapitalizmus azonban a többségben lévő dolgozók számára embertelen önkényuralom, a fejlődésben vakon botorkáló anarchikus társadalmi forma!

kapitalizmusban a fejlődést katasztrófák, válságok, háborúk, népirtások, embertelenségek, élősködés, felsőbbrendűség, szolgaság, valamint az önkényuralom jellemzi!

szocializmusra a békés munka, a dolgozók összefogása, valódi egyenjogúság, a többség számára demokrácia, az emberséges világ kialakítására való törekvés a jellemző! A kapitalizmusban lehetetlen tartósan a társadalmi méretű összefogás, mert megosztott a társadalom. A kapitalizmus két alapvető és egymással antagonisztikus ellentétben, kibékíthetetlen harcban álló társadalmi osztálya a tőkések és a proletárok osztálya. Kibékíthetetlen, mert a tőkések élősködnek a proletárokon és ezt önkényuralommal valósítják meg, a proletárokat kizárják a hatalomból, azonban az értékeket a proletárok hozzák létre, ehhez képest a tőkések tevékenykedése elenyésző. A tőkés tevékenykedése a kizsákmányolás szervezése, ami azonban fárasztó munka is lehet, úgy, mint a sikeres bankrablónak is szükséges alaposan felkészülnie, ha eredményes, akar lenni!

A kapitalizmusnak elkerülhetetlenül a társadalmilag reakciós tudománytalan idealista a világnézete! A szocializmusnak azonban a társadalmilag haladó, tudományos, a dialektikus és történelmi materializmus a világnézete! A kommunizmusban már nem lesz szükség a hamis tudománytalan világnézet semelyik formájára, ami a kapitalizmusra nem mondható el!

A kapitalizmus azonban szükségszerűen fasizmussá fejlődik és már képes kiirtani az emberiséget! A kommunisták harca az emberiség megmaradásáért, a demokráciáért, az emberi jogokért folyik!

A kommunizmus az emberiség számára az egyetlen lehetséges emberséges civilizált társadalmi forma!

„A kommunizmus olyan társadalmi formát jelent, hogy a társadalom tagjai szükségleteiknek megfelelően részesednek az anyagi javakból. Csak szocializmusról lehet beszélni, ahol az emberek a teljesítményük szerint részesülnek az anyagi javakból. A kommunista ideológia kulcsszavai ugyanúgy a szabadság, egyenlőség, testvériség, mint a liberalizmusnak, de szabadságeszménye nem individualista. Az elnyomástól, a nélkülözéstől, a kizsákmányolástól mentesítő, de az értelmes munkát lehetővé tevő szabadságot mindenki számára biztosítani kell. Az ehhez vezető út a fennálló burzsoá struktúrák, intézmények megszüntetése, lerombolása, melyek gátolják sokak szabadságát és védelmezik kevesek kiváltságait. A kommunizmusban az egyén szabadsága nem kerülhet szembe a közösség szabadságával, egyik sem előbbre való a másiknál, mert egybeesik mindkettő érdeke. A szabadság egyaránt a közösség és az egyes ember jellemzője. Ahogy Bakunyin fogalmazott: „az én szabadságomhoz nélkülözhetetlen mindenki szabadsága”.”Wikipédia

(idézet: Marxista fogalomlexikon)

A szocializmus és a kommunizmus a kommunista társadalmi-gazdasági alakulat két szakasza: a szocializmus az első vagy alacsonyabb, a kommunizmus a magasabb szakasz. Különbségük alapja a gazdasági érettség foka. Már a szocializmusban sincs meg a termelési eszközök magántulajdona, és a termelési viszonyokat nem az uralkodás és alárendeltség, hanem a kizsákmányolástól felszabadult emberek együttműködése és kölcsönös segítsége jellemzi. Ebben a vonatkozásban nincs különbség a szocializmus és a kommunizmus között. A szocializmus azonban két – állami és szövetkezeti tulajdon – formájában létezik a társadalmi tulajdon, a kommunizmusban pedig egységes össznépi tulajdon lesz. A szocializmusban megvan a munkásosztály és a szövetkezeti parasztság közötti különbség; a kommunizmus felépítésével megszűnik. Megszűnnek a szocializmusban még fennálló különbségek egyrészt a munkások és parasztok között, másrészt köztük és az értelmiség között is. E különbségek végső soron a termelőerők fejlettségi színvonalának függvényei. Ez határozza meg az elosztási formákban meglevőkülönbségeket, amelyek a szocializmusban a „mindenkinek munkája mennyisége és minősége szerint” elvnek felelnek meg. A szocializmusban még létező áru- és pénzviszonyok helyébe a termelőerők növekedésének alapján a kommunizmusban a termékek közvetlen elosztása lép. A gazdasági változásoknak megfelelnek a felépítményben végbemenő változások. A kommunizmusban meghatározott fejlődési fokán teljesen elhalnak a politikai és jogi intézmények, a politikai és jogi ideológia, megszilárdulnak a kommunista együttélés egységes, általánosan elismert szabályai, amelyeknek a betartása minden ember belső szükségletévé és szokásává válik, teljesem elhal az állam, bevégzi a történelmi hivatását a párt és a nemzetek minden tekintetben egyre közelebb jutnak egymáshoz, mindaddig, amíg a köztük lévő különbségek teljesen megszűnnek.

(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)

A szocializmus és a kommunizmus egy és ugyanannak a kommunista társadalmi-gazdasági alakulatnak két foka. A szocializmus a kommunista társadalmi alakulat alsó foka, a kommunizmus pedig ennek az alakulatnak fejlettebb foka, felső foka. A szocializmus fejlődése a kommunizmus anyagi-termelési bázisának létrehozására és termékbőségre, a nép jólétének és kulturális színvonalának óriási arányú emelkedésére vezet. Ilyenformán a társadalmi fejlődés szocialista szakaszának befejezése egyszersmind a kommunizmusba való fokozatos átmenet megvalósítását is jelenti. Az egész népnek — a munkásosztálynak, a parasztságnak és az értelmiségnek egyaránt létérdeke a kommunista rend megteremtése; minden dolgozó aktív építője a kommunizmusnak, amely a társadalom anyagi és kulturális virágzásának teljét jelenti.

A kommunizmus mindkét fokának gazdasági alapja a termelőeszközök társadalmi tulajdonaA társadalmi tulajdon uralma következtében a népgazdaság tervszerűen fejlődik. A kommunista társadalom mindkét fokára jellemző, hogy nincsenek kizsákmányoló osztályok, ember nem zsákmányol ki többé embert, ismeretlen a nemzeti és faji elnyomás. A termelés célja a szocializmusban és a kommunizmusban egyaránt az egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek maximális kielégítése, s e cél elérésének eszköze a termelésnek a legfejlettebb technika alapján történő szakadatlan növekedése és tökéletesedése.

A kommunizmus anyagi-termelési bázisának létrehozása. A kommunizmus felépítése világtörténelmi jelentőségű feladat, s ennek a feladatnak a teljesítése mindenekelőtt a termelőerők óriási arányú fejlesztését, olyan anyagi-termelési bázis létrehozását követeli, amely biztosítani tudja az anyagi javaknak a szocializmusból a kommunizmusba való átmenethez szükséges bőségét.

(idézet: Filozófiai kislexikon)

Kommunizmus (lat. communis — közös, általános):

  1. társadalmi-gazdasági alakulat, amely a termelési eszközök társadalmi tulajdonára épül. Fejlődését két fázis jellemzi, amelyek egymástól érettségi fokukban különböznek, az alacsonyabb — aszocializmus, a magasabb — a teljes kommunizmus vagy egyszerűen a kommunizmus. „a szocializmus az a társadalom, amely közvetlenül nő ki a kapitalizmusból, az új társadalom első formája. A kommunizmus pedig a társadalom magasabb formája, s csak akkor fejlődhet ki, amikor teljesen megszilárdul a szocializmus.” (Lenin-Művei. 30. köt. 279. old.) A teljes kommunizmus „ osztály nélküli társadalmi rendszer, melyben a termelési eszközök egységes köztulajdonban vannak, ahol megvalósul a társadalom valamennyi tagjának teljes társadalmi egyenlősége, ahol az emberek sokoldalú fejlődésével együtt az állandóan fejlődő tudomány és technika alapján nőnek a termelőerők, ahol a társadalmi gazdagság minden forrása teljes bőségben buzog és megvalósul a nagyszerű elv: »Mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint.« A kommunizmus a szabad és öntudatos dolgozók magas szervezettségű társadalma, amelyben megvalósul a társadalmi önigazgatás, a társadalom javára végzett munka mindenki számára elsődleges életszükséglette, felismert szükségszerűséggé válik, képességeit mindenki a leghasznosabban fogja gyümölcsöztetni a nép javára.” (Az SZKP XXII. kongresszusa.) A szocializmus fokozatos átfejlődését a kommunizmus-ba mélyreható minőségi átalakulások kísérik, amelyek középpontjában három alapvető feladat megoldása áll: a kommunizmus anyagi-műszaki bázisának megteremtése (az összes társadalmi-gazdasági feladatok döntő láncszeme), a kommunista társadalmi viszonyok létrehozása és az új ember, a sokoldalúan képzett személyiség kialakítása. kommunizmus az emberek olyan közössége, ahol az egyén és társadalom viszonya teljes mértékben harmonikussá válik.
  2. elmélet, amely feltárja a kapitalizmussal való forradalmi felváltásának történelmi szükségszerűségét és a kommunista társadalom felépítésének útjait (lásdtudományos kommunizmus).
  3. társadalmi-politikai mozgalom, amely a kapitalizmus megdöntéséért és akommunizmus felépítéséért folyik, és amelyet korunkban a kommunista pártok képviselnek.

(idézet: Idegen Szavak Marxista Magyarázattal)

Kommunizmusa munkásosztály felszabadításának, az osztálynélküli társadalom létesítésének, vagyis a kapitalista rendnek egy magasabbal: a kommunista társadalommal való helyettesítésének tana, amelynek első fokát szocializmusnak is nevezik. A tan és a megvalósításáért folytatott harc egységet alkot, képviselői 1847 óta kommunistáknak nevezik magukat. Ez az elnevezés ugyan egy időre háttérbe szorult, de az első világháború óta a munkásosztály harci pártjaira ismét alkalmazzák. A kommunizmusért folytatott elméleti és gyakorlati harc elválaszthatatlanul összefonódott Marx, Engels, Lenin, Sztálin nevével. A kommunisták világnézete a dialektikus materializmus (lásd materializmus), társadalmi elmélete a történelmi materializmus. A kommunizmus az osztálynélküli társadalom, rendszerint ennek magasabb fokát értik alatta. A kommunizmusban a termelőerők a társadalom kezén vannak, az osztályok eltűntek. A szellemi és testi munka között támadt szakadék eltűnik. A munka minden egészséges ember szükségletévé válik, melyet kényszer nélkül teljesítenek. A technika vívmányai a mezőgazdaságnak és a falusi lakosságnak teljes mértékben rendelkezésre állnak majd; ennek és a kultúra nagy fejlettségének következtében a város és falu közötti ellentét megszűnik. Megvalósul a kommunizmus alapelve: „mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint”. Az ember minden irányban fejlesztheti majd tehetségét és képességeit. A kommunizmus megvalósításának reális alapját a technika, a termelőerők fejlettsége biztosítja.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.ru

Ma már 2022 márcus 18. napja – péntek – van. Az idei esztendő 77. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 288 nap van hátra. 
A balrad.ru köszönti a ma nevük napját ünneplő:  
SándorEdeEduárdAlexaAlexanderAlexandraCirillÉbenEdvárdEdvardaKirillNárciszNarcisszaNarcisszuszSzalvátor,  SzandraSzibillSzibilla
nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván Nekik a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

AZ ÜNNEPELTEKET AZ ALÁBBI ZENÉVEL KÖSZÖNTJÜK:


A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Március 18. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rcius_18.

Ma van:

MA MEGINTCSAK DÖGUNALOM VAN, MERT SEMMI VILÁGNAP VAGY ÜNNEP!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Ukrajna nácimentesítése

A DNR csapatai aktívan tisztogatják Mariupol utcáit az ukrán náciktól és az ukrán megszálló erők katonáitól.

Az ukrán hódítók továbbra is a civileket lakott területeken tartják, emberi pajzsként használják őket, ezért a DNR Népi Milíciájának egységei nagyon óvatosan haladnak előre.

Az alábbi felvételen az látható, ahogy az ukrán martalócok teljes fegverzetben és egyenruhában egy mariupoli óvodába fészkelték be magukat. Egy „csendes pihenésre”.

Orosz helikopterek csapnak le az Ukrán Fegyveres Erők egységeire a Gosztomel melletti erdőkben és az Irpen folyó keleti partján, Kijev mellett.

Március 16 – án este a nagy pontosságú orosz rakéták csapást mértek egy arzenálra Szarnyi falu melett, Rivno régióban.

Megsemmisültek a rakétákat és lőszereket tartalmazó tároló létesítmények, beleértve a Tochka-U taktikai komplexum rakétáit is.

A hadműveleti – taktikai, katonai és pilóta nélküli repülőgépek 46 ukrajnai katonai létesítményt értek el. Köztük 11 légvédelmi rakétarendszert, köztük az S-300 – as hadosztályt, egy rakéta – sorozatvető egységet, három parancsnoki állomást, egy elektronikus hadviselési állomást, hét lőszerraktárt, és 18 katonai felszerelés -koncentrációs területet.

Jens Stoltenberg NATO – főtitkár korábban felszólította Kínát, hogy ítélje el Oroszország ukrajnai lépéseit – írja a ria.ru

„Kína soha nem felejti el, ki támadta meg a jugoszláviai kínai nagykövetséget, és nincs szüksége a nemzetközi jog megsértőinek előadásaira” – áll a kínai uniós képviselet honlapján olvasható közleményben.

„A kínai emberek teljes mértékben osztoznak más országok fájdalmában és szenvedésében, mert soha nem felejtik el, hogy ki bombázta le a jugoszláviai nagykövetségünket. És nincs szükségünk előadásokra az igazságszolgáltatásról a nemzetközi jog megsértőjétől” – áll a közleményben.

„A NATO-nak alaposan át kell gondolnia, milyen szerepet játszott a béke és stabilitás megteremtésében a világban” – áll a szövegben.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Ukrán nácik múltja és jelene a NATO-kiképzésig bezárólag

(Háttéranyag)

Az ukrajnai konfliktusérthető okokból rendkívüli figyelmet kap a médiában.  Sajnos Ukrajna történelme nem kerül terítékre, holott ilyenkor fontos lenne, mert az események, természetesen, nem függetlenek Ukrajna közelmúltjától.  Ezt a lyukat betömendő jelent meg a “Ukraine on Fire” (Ukrajna lángokban) című film, melynek producere és résztvevője a híres amerikai filmrendező, Oliver Stone.  A filmet a Youtube és a Google már cenzúrázzák, így az érdeklődők csak olyan szabadszájú fórumokon nézhetik meg mint a rumble vagy a bitchute.

A film lényegében a Molotov-Ribbentropp paktummal (1939) kezdi, amelyben a Szovjetunió és a náci Németország különbékét kötött, és érdekszférákra osztotta fel Kelet-Európát.  Még abban az évben Lengyelország keleti része Ukrajna nyugati részeként ébredt.  A paktum csak késleltette a háborút, 1941 júniusában Németország megszegte igéretét, és bevonult a Szovjetunióba.  A Barbarossa művelet a történelem legnagyobb katonai művelete volt, azzal a céllal, hogy megszerezze Moszkvát, Szentpétervárt, és Kijevet.

Ukrajna soha nem volt egységes állam.  Nyugat Ukrajnában a német megszállókat sokan felszabadítóként üdvözölték, és a lakosság egy része nyílt kollaborációba fogott a nácikkal.  Bár a kollaboráció teljes egésze máig történelmi vita tárgyát képezi, az biztos, hogy egész hadosztályok alakultak, mint pl. az SS Galizien vagy a Nachtigall.  A német megszállás első hónapjaiban a galíciai régióban 80.000 önkéntes állt be az SS Galizienbe.  A szervezet a területen élő zsidó, lengyel, és orosz lakossággal szembeni  kegyedlenségével tűnt ki.  Tagjai túlyomórészt az 1929-ben alakult Ukrán Nacionalisták Szervezetéből kerültek ki, célja egy független és etnikailag tiszta Ukrajna létrehozása volt, eszközeiben pedig nem válogatott.

A szélsőségesen anti-kommunista és antiszemita Stepan Bandera 1940-ben került a radikális nacionalisták élére, és 1941-ben kikiáltotta a független Ukrajnát, de ez a németeknek sem tetszett.  Bandera a második világháború egészét börtönben töltötte.  Történészek szerint az ukrán nacionalisták zsidó áldozatainak száma 150.000-200.000-re tehető, leghírhedtebb vérengzésüket Babi Jar-ban követték el, két nap alatt 33.771 zsidót öltek meg.  Ezen kívül, Mikola Lebed vezetésével, kegyetlen etnikai tisztogatást hajottak végre főleg lengyel, és más nem ukrán nemzetiségiek ellen.  Volinyban az áldozatok száma 35-60.000 volt, Kelet Galíciában pedig 25-40.000.  Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Németország elveszti a háborút, a Banderisták a németek ellen fordultak, és gerillaháborúba kezdtek a szovjet hadsereg ellen is.

Kevesen tudják, hogy gerillaháború a második világháború után egészen az 50-es évekig tartott.  A második világháború után a béke csak rövid életű vol, mert az USA és a Szovjetunió egymás ellen fordultak.  Ma már a CIA nemrég nyilvánosságra hozott dokumentumaiból tudjuk, hogy az ukrán nacionalistákra már 1946-ban felfigyelt az USA vezetés, mint lehetséges eszközre a Szovjetunió elleni harcban.  Abban is biztosak lehetünk, hogy a CIA tisztában volt Bandera és követőinek természetével és második világháborús tevékenységével.  Bandera a háború után Németországban telepedett le.  Ő és követői elsősorban a CIA-nek köszönhetik, hogy elkerülték a felelősségre vonást Nürnbergben.  Az Ukrán Nacionalisták Szervezetét a CIA teljesen tisztára mosta a “hidegháború miatti igények” miatt.  Mikola Lebed, aki a lengyelek ellen követett el etnikai tisztogatást, 1949-ben az USA-ba költözött, 1998-ban halt meg, anélkül, hogy tetteit bármikor is kivizsgálták volna.  Történelmi dokumentumok bizonyítják, hogy egy 1952-es CIA utasítás értelmében az amerikai bevándorlási hivatal (Immigration and Naturalization Service) nem vizsgálta Lebed háborús múltját.  Stepan Banderát 1959-ben KGB ügynökök Münchenben megölték.

Bár Bandera a második világháborút börtönben töltötte, így nem volt aktív részese az eseményeknek, és rajta kívül több vezetője lehetett volna az ukrán szélsőjobboldalnak, mégis ő vált a mozgalom szimbólumává.  Viktor Juscsenko, aki 2004-ben a “narancssárga forradalomnak” köszönhetően jutott hatalomba, Banderát nemzeti hőssé avatta, de a 2010. évi választáson győztes Janukovics visszavonta rendeletét.

A Szovjetunió szétesése után több ilyen mozgalom született Ukrajnában, pl. a Narodnij Ruh, Oleg Tyahnyibok Szvoboda pártja, s a Dmitrij Jaros alapította Trizub.  Dmitrij Jaros 2013-ban a Jobb Szektor vezetőjévé vált, amit elsősorban az UDAR hivatalos ellenzéki párton belüli kapcsolatainak köszönhetett.  Tyahnyibok ellen Oroszországban pert indítottak, mert valószínűleg harcolt az orosz hadsereg ellen a csecsen háborúban.  Andrej Parubij is prominens vezetője az ukrán szélsőjobboldalnak, ő szervezett fáklyás felvonulásokat Ukrajna városaiban.

2014-ben történt Ukrajna második színes forradalma.  Mivel az első ilyen megbukott, a CIA ezúttal nem bízta a véletlenre.  A demokratikusan választott Janukovics egyszerre találta magát szemben a külföldről pénzelt társadalmi szervezetekkel, három új TV csatornával (2013-ban kezdett el sugározni a Spilno, Hromadske, és az Eszpresszó), valamint a részben külföldről támogatott ukrán szélsőjobboldallal.  A tüntetéseken részt vettek Arszenij Jacenyuk, aki akkoriban az Apaföld (a náci német Vaterland kifejezésből inspirált elnevezés) politikai tömörülés vezetője volt, valamint Oleg Tyahnyibok is.

A tüntetések hosszú ideig békésen zajlottak, s november végén váltak erőszakossá.  Az erőszak meglepte Janukovicsot és belső vezérkarát, nem volt számukra nyilvánvaló, hogy ki adott parancsot a rohamrendőröknek az erőszakra.  Ma már tudjuk, Ukrajna akkori vezérkari főnöke, Szergejj Ljovocskin, aki maga is szoros kapcsolatokat ápolt az USA nagykövettel, Geoffrey Pyattel, és Victoria Nulanddal, USA külügyminiszter-helyettesével. November 30. előtt Ljovocskin és Arszenij Jacenyuk kapcsolatba lépett egymással. Az egyik erőszakos szélsőjobboldali tüntetőket vegyített a békés tömegbe, Ljovocskin pedig parancsot adott a rohamrendőröknek, hogy ők is folyamodjanak erőszakhoz. Olyan újságírókat hívtak a helyszínre, akikben biztosak lehettek, hogy a szükséges optikán keresztül tudósítanak a történtekről.  A Jobb Szektor logója több fényképen is látható.

A fentieket alátámasztja George Galloway interjúja Scott Ritterrel, az USA tengerészgyalogságának egykor hírszerző tisztjével.  Az iraki háború előtt feladata volt Szaddam Husszein állítólagos tömegpusztító fegyvereinek felderítése.  Az elsők között mondta ki nyilvánosan, hogy ilyenek nincsenek.

Ritter szerint jó példa az ukrán szélsőjobboldal hatalmára az a tény, hogy ugyan az egykori ukrán elnök Porosenko aláírta a minszki megállapodást, amely autonómiát biztosított volna az orosz etnikumú területeknek, de a Jobb Szektor emiatt megfenyegette Porosenkot.  Zelenszkij a béke mellett kampányolt elnöki jelöltként, de tervébe nem egyezett bele az Azov zászlóalj, az önkéntes szélsőjobboldali paramilitarista csoport.  Ritter ezenkívül hozzáfűzi, hogy az Azov Zászlóaljat be lehetett volna perelni, és fel kellett volna oszlatni, ehelyett nagyrészt beolvasztották őket a hivatalos ukrán hadseregbe, ahol még NATO kiképzésben is részesültek.

Fordította: Hetényi Balázs

Források:

https://rumble.com/vwvkzz-oliver-strone-ukrain-on-fire.html

Dübörög a nyugati agymosoda

Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrajnai különleges hadművelet indokainak ismertetésével és a jelenlegi helyzetről beszélt – beleértve a donbasszi helyzetet is.

Az elnök hangsúlyozta, hogy az ukrán hadsereg most is Donbasszban van, és őrjöngve, válogatás nélkül gyilkolja a civileket.

„Március 14 – én rakétatámadást intéztek Donyeck ellen. Ez egy véres terrortámadás volt, amely több mint 20 ember életét követelte. És ez az ágyúzás az utolsó napokban is folytatódik.

Válogatás nélkül, a halálra ítéltek fanatizmusával és őrjöngésével gyilkolnak, mint a nácik, akik a Harmadik Birodalom utolsó napjaiban a lehető legtöbb ártatlan áldozatot igyekeztek magukkal hurcolni a sírba” – értékelte a történteket Putyin.

„De ami a határtalan cinizmusból szembeötlő, az nemcsak Kijev szemérmetlen hazugságai – azok a kijelentések, amelyek szerint Oroszország volt volt az, ami Donyeckre rakétát lőtt, hanem az is, hogy az úgynevezett civilizált világ, az európai és amerikai a sajtó észre sem vette Donyeck tragédiáját” – hívta fel a figyelmet az orosz államfő.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy ha az orosz csapatok csak a DNR – ben és az LNR – ben működnének, az nem vezetne békéhez Ukrajnában, és nem szünteti meg az Oroszországot fenyegető veszélyt.

Az orosz Külügyminisztérium szóvivője, Marija Zaharova a Telegram csatornájában a különös cinizmus példájának nevezte a La Stampa olasz újság címlapját, amely a Tocska-U sztrájk után meggyilkolt donyecki lakosokról készített fényképet közölt a címlapján, „Kép Kijevből”.

Március 14 – én délután rakétatámadás történt Donyeck központja ellen. A tragédia következtében 21 – en meghaltak, több tucatnyian megsérültek. A DNR jelentése szerint a légvédelmi erők ugyan megsemmisítették az ukrán hadsereg által indított Tochka-U rakétát, de annak töredékei civilekre estek.

Az ukrán Tochka-U rakéta töredéke a donyecki kormányház közelében - RIA Novosti, 1920, 2022.03.17.

A Külügyminisztérium szóvivője szerint „egy ilyen, a nyugati média által kitalált világban vagyunk kénytelenek élni” hosszú évekig. Hangsúlyozta, hogy az újság egész számának „még fényesebb és véresebb címe van: Vágóhíd”.

Zaharova megjegyezte, hogy a dezinformációt reprodukáló újságok nevének felsorolása „egész napba telne”.

Hozzátette, hogy ez a hamisítvány jelzésértékű.

„Úgy tűnik, hogy a DNR – ből származó fotó túl jónak bizonyult ahhoz, hogy ne használjuk fel, és az olasz újságírók nem törődtek azzal, hogy hamisítást követnek el. Kijevi lakosokként mutatták be az ukrán fegyveres erők és önkéntesek donyecki áldozatait. Minden belefér a hamis információ megdöbbentő bemutatására az oroszellenes őrületben. Nem számít, hogy a dolgoknak semmi közük az igazsághoz. Mindenki csak a barikádok egyik oldalát szolgálja” – írta Zaharova.

A balrad.ru ismeretei szerint a döbrögisztáni fősodratúak közül egyedül az atv adott egy RÖVIDKE HITELES TÁJÉKOZTATÁST az esetről.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A horogkereszt rémtettei – Lord Russell – Előszó

(idézet: A horogkereszt rémtettei – Lord Russell)

 

Előszó

Sir Hartley Shawcross, Nagy-Britannia és Észak-írország főügyésze, vádbeszédében a következőket mondta:

„A legyőzött nemzetek szószólói némelykor ki tudják használni a győztesek együttérzését és nagylelkűségét, úgyhogy az igazi tények, amelyeket sohasem jegyeznek fel hitelesen, elhomályosulnak és feledésbe mennek. Csak vissza kell emlékezni az első világháború utáni helyzetre, és láthatjuk, milyen veszély fenyeget egy türelmes és hiszékeny népet, ha egy tekintélyt parancsoló jogi döntés nem állapítja meg a felelősséget. Az idő múlásával, talán éppen a borzalmak miatt, e nép hajlamos lebecsülni mindazokat az agresszióról és kegyetlenségről szóló történeteket, melyek az utókorra fennmaradtak; a hiszékeny nép pedig fanatikus vagy esetleg becstelen propagandistáktól félrevezetve, végül azt hiszi, hogy nem ő, hanem ellenfelei bűnösek abban, amit ő maga is elítélne. Ezért mi bízunk benne, hogy ez a törvényszék, jóllehet a győztes hatalmak jelölték ki tagjait, teljes és bírói tárgyilagossággal fog eljárni, olyan normákat fog megállapítani, s olyan hiteles és pártatlan bizonyítékot fog szolgáltatni, amelyből az eljövendő kor történészei megismerhetik az igazságot, és amely intő figyelmeztetésül szolgál a jövő politikusai számára.”

Mint mindenki tudja, a „tekintélyt parancsoló jogi döntést”, amelyről Sir Hartley beszélt, meghozták. A háborús bűnösök ügyében számos más pert* Csupán Németország angol övezetében 356 per volt, melyek során több mint ezer háborús bűnös felett ítélkeztek. Minden olyan ellenséges háborús bűnös perének tárgyalásáért, aki a brit katonai bíróság elé került, Sir Henry MacGeagh, főhadbíró, az Egyesült Nemzetek Szervezete Háborús Bűnöket Vizsgáló Bizottsága angol részlegének vezetője volt felelős.* is lefolytattak, melyek jegyzőkönyvi anyagát kiadták, úgyhogy azt bárki elolvashatja. De sok embernek nincs erre ideje, sokan pedig, ha van is idejük, nem akarják elolvasni az egész anyagot.

Ennek a könyvnek az a célja, hogy megismertesse az egyszerű olvasót számos német háborús bűncselekmény igaz és pontos történetével. A könyv anyagát a különböző perek során elhangzott tanúvallomásokból és az ott előterjesztett dokumentumokból, valamint azokból a nyilatkozatokból állítottam össze, amelyekben szemtanúk számoltak be a háborús bűncselekmények elkövetésének színhelyén nyomozó illetékes bizottságoknak a tényekről.

Hálás köszönetét mondok René Massigli úrnak, a francia nagykövetnek, du Parc Locmaria márkinak, a belga nagykövetnek, és dr. D. V. Stikker holland nagykövetnek, amiért országaikban hozzáférhetővé tették számomra a hivatalos tájékoztatást nyújtó forrásokat.

Nagy hálával tartozom továbbá Violette Lecoqnak, mai nevén Madame Rougier-Lecoqnak, amiért megengedte a ravensbrücki koncentrációs tábor életéről készült nagyszerű rajzainak közzétételét; Peter Forestnak, a rajnai brit hadsereg őrnagyának, a háborús bűnöket vizsgáló csoport egykori főtolmácsának, a német kifejezésekre, rangokra és címekre vonatkozó lábjegyzetekért; és végül, de nem utolsó sorban Anthony Somerhough úrnak, a háborús bűnöket vizsgáló németországi angol bizottság volt vezetőjének bizonyos fényképekért és sok hasznos tanácsáért.

Bevezetés

A második világháborút megelőző modern háborúkban, amelyeket civilizált nemzetek viseltek egymás ellen, előfordultak olyan sajnálatos esetek, amelyek kimerítették a háborús bűncselekmény fogalmát. Belgiumban és Franciaországban az első világháború kezdeti szakaszában, amikor a német csapatok gyors ütemben nyomultak Párizs felé, sok kegyetlenkedést követtek el. Városokat és falvakat fosztottak ki és gyújtottak fel, nőket becstelenítettek meg, és ártatlan embereket gyilkoltak le. Jóllehet többről volt szó, mint egyes elszigetelt egységek vagy hadosztályok szórványos rémtetteiről, ezek a bűncselekmények mégsem voltak egy olyan szervezett terrorhadjárat részei, melynek tervét még a háború kitörése előtt dolgozták ki, és azután a parancshoz híven végrehajtották.

A második világháború alatt azonban a németek olyan méretekben követték el háborús bűncselekményeiket, amelyekre nem volt példa a történelemben. Ezek szervesen hozzátartoztak a nácik értelmezése szerinti totális háborúhoz. Előre elhatározott és kidolgozott terv alapján hajtották végre rémtetteiket, hogy megfélemlítsék és kizsákmányolják a megtámadott és megszállt területek lakosait, és kiirtsák azokat az elemeket, amelyekről úgy vélték, hogy szemben állnak a német hódítással és a náci uralommal.

A nácik a „Führer-elv” alapján saját országukban már a háború előtt olyan zsarnoki uralmat teremtettek, amely szinte párját ritkítja a történelemben. A „felsőbbrendű fajról” szóló elmélet jegyében, melynek végső és szükségképpeni célja a világuralom megszerzése volt, faji gyűlöletre uszítottak. Testvért szembeállítottak testvérrel, gyermeket szülővel, keresztényt zsidóval. Meg akartak mételyezni egy egész nemzetet, azokat pedig, akik nem hagyták magukat megrontani, megfélemlítették, és végül koncentrációs táborba vetették.

Csak akkor látjuk a maguk igazi távlatában azokat a bűncselekményeket, amelyeket a németek a háború alatt a megszállt területeken elkövettek, ha visszaemlékezünk arra, ami 1933 és 1939 között Németországban történt.

A szólásszabadság s ezen belül a sajtószabadság elfojtása, az igazságszolgáltatás ellenőrzése, a tulajdon-elkobzások, a békés célból való gyülekezés jogának korlátozása, levelek és táviratok cenzúrázása, a telefonbeszélgetések kihallgatása, a termelőmunka katonai jellegű megszervezése, a vallásszabadság megvonása: ezekkel az eszközökkel verte bilincsbe a zsarnok alattvalóit. Ha Hitler ilyen kevésre becsülte a „felsőbbrendű fajt”, vajon meglepő-e, hogy a férgeknél is kevesebbre tartotta azoknak az országoknak a népeit, ahová seregei behatoltak?

Nem vitás, hogy a német nép nem hódolt be egykönnyen, nem szívesen fogadta a- náci tanokat és a náci programot. Ha így lett volna, nem lett volna szükség az SS-re* Schutzstaffeln — a náci párt fegyveres egységei.*, sem az SD-re** Sicherheitsdienst — biztonsági szolgálat.*, sem a Gestapóra. A nácik csak megfélemlítéssel és kínzással, éheztetéssel és gyilkossággal tudták odahaza felszámolni a rendszer ellenzőit. Így szerezték meg ezek az elnyomó szervek azt a tapasztalatot és gyakorlatot, amelyet később oly nagy alapossággal és kegyetlenséggel valósítottak meg, hogy a megszállt Európa lidérces álmává és korbácsává váltak.

Az e könyvben leírt bűncselekmények nem tervszerűtlenül történtek; ez már hatalmas arányukból is nyilvánvalóan kitűnik. Milliók rabszolgaságba döntése és Németországba hurcolása, hadifoglyok meggyilkolása és megkínzása, polgári személyek tömeges kivégzése, túszok és megtorlásul szedett foglyok agyonlövetése, végül a zsidókérdés „végleges megoldása” — mind egyetlen, hosszú távra szóló terv részletei. Ez kétségtelenül bebizonyosodott, és maguk a németek szolgáltatták a megcáfolhatatlan bizonyítékokat a különböző gondosan megőrzött feljegyzésekkel, jelentésekkel, leltárakkal, parancsokkal és más dokumentumokkal, amelyek az európai német haderők fegyverletétele után a szövetségesek kezébe kerültek.

Amikor ugyanis a németek tilalom alá eső munkát végeztettek hadifoglyokkal, mindannyiszor jelentéseket készítettek a megfelelő katonai alakulat részére; valahányszor raboltak, kifogástalan leltárt vettek fel zsákmányukról; amikor gázzal végeztek ki zsidókat és másokat, részletes beszámolót küldtek az RSHA-nak* Reichssicherheitshauptamt — Birodalmi Biztonsági Főhivatal.*, amikor túszokat lőttek agyon, a többiek megfélemlítésére névjegyzéküket kiakasztották a középületekre, s gondos feljegyzéseket készítettek a koncentrációs táborok lakóin erőszakkal végrehajtott fájdalmas és förtelmes kísérletekről. Amilyen ütemben ezeket a bűncselekményeket elkövették, úgy gyűjtötték össze és jegyezték fel jellegzetes alapossággal az azokra vonatkozó bizonyító adatokat.

Hitler „Mein Kampf” című könyvében már évekkel ezelőtt a következőket írta: „Az erősebb faj ki fogja szorítani a gyengébbeket, mert az életösztön végső fokon le fogja dönteni az egyén úgynevezett humanizmusának esztelen korlátait, hogy helyet adjon a természet humanizmusának, amely megsemmisíti a gyengét, és helyébe az erőst állítja.” Ez a dzsungel törvénye; nem csoda, hogy oly sok nyomorúság, kín, pusztulás és halál járt nyomában.

És hogyan hajtották végre ezeket a bűnös terveket? A német főparancsnokságot és vezérkart is terheli ezért bizonyos felelősség.

Amikor az öreg Hindenburg marsall 1933-ban hirtelen és váratlanul átadta a hatalmat Hitlernek, a katonai vezetők közül sokan kétségtelenül lenézték Hitlert. Legtöbbjük azonban csakhamar cinkosává vált; azokat pedig, akik nem hódoltak be, mint például von Fritsch, jellegzetes arcátlansággal intézték el. Ettől fogva a német tisztikar alkotta piramis — melynek csúcsán Keitel, ez a katonai fejbólintójános állt — a maga egész súlyával Hitler mögött sorakozott fel. Ezek az emberek segítették és támogatták Hitlert agresszív háborújának megtervezésében és a háború folytatásában, továbbá a háborús bűncselekmények és az egész emberiség ellen irányuló számtalan bűntett elkövetésében. Csak akkor hallatszottak először a német Hadügyminisztérium folyosóin bíráló hangok, amikor már világosan látszott, hogy a nácik napja már lehanyatlóban van.

Nürnbergben a német háborús főbűnösök ügyének tárgyalásán a Nemzetközi Katonai Törvényszék nem volt hajlandó a vezérkart és a főparancsnokságot bűnösnek bélyegezni. Ítéletében mindamellett a következőket állapította meg ezekről az emberekről:

„Nagymértékben felelősek azért a nyomorúságért és szenvedésért, amely a férfiak, nők és gyermekek millióit sújtotta. Szégyent hoztak a tiszteletreméltó katonai hivatásra. Az ő katonai vezetésük nélkül pusztán elméletivé és meddővé váltak volna Hitlernek és náci követőinek agresszív törekvései … kegyetlen katonai kaszt voltak … Sokan közülük gúnyt űztek a feltétlen engedelmességet megkövetelő katonai esküből. Ha a védelmük úgy kívánta, azzal védekeztek: engedelmeskedniük kellett a parancsnak; ha a vád bebizonyította, hogy tudtak Hitler kegyetlen bűncselekményeiről, azt állították: megtagadták a parancs végrehajtását. Az igazság az, hogy ezek az emberek tevékenyen részt vettek a bűntettek elkövetésében, vagy pedig hallgatólagosan eltűrték és végignézték, hogy olyan méretű és olyan megdöbbentő bűntetteket kövessenek el, amilyeneket a világ még nem tapasztalt.”

Hitler zsarnoki uralmának legfőbb eszköze azonban a náci párt vezetősége, a Gestapo, az SD és az SS volt.

Ezek a szervezetek követték el az olyan szörnyű bűntetteket, mint a koncentrációs táborokban végrehajtott tömeggyilkosságok, hadifoglyok megölése és bántalmazása, külföldi munkások rabszolgamunkára való kényszerítése, az inkvizítori kihallgatások, kínzások, embereken végzett kísérletek.

Ezek a rettegett „fekete ruhások” Heinrich Himmlerrel az élükön öt éven át gyilkos, fekete viharfelhőként nehezedtek a megszállt Európára.

E könyv első fejezete ezeknek a szervezeteknek az eredetével, megalakulásával és szervezeti felépítésével, valamint azzal a szadista kegyetlenséggel foglalkozik, amely olyannyira jellemző volt rájuk.

Hitler zsarnoki uralmának eszközei

Attól kezdve, hogy Hitler uralomra jutott, ő és a náci párt azonnal hozzáfogott annak az általános tervnek és összeesküvésnek a végrehajtásához, melynek célkitűzéseit Hitler már a „Mein Kampf”-ban lefektette. Ezek közé tartoztak a béke ellen irányuló merényletek, a háborús bűnök és az emberiség ellen elkövetett egyéb bűncselekmények végrehajtása.

Az összeesküvésnek a gerince a náci párt volt; a pártvezetőség volt az a polgári parancsnoki kar, amelynek segítségével a „zseniális” tervet megvalósították. Minden párttag évente esküt tett: „Örök hűséget fogadok Hitler Adolfnak. Esküszöm, hogy feltétel nélkül engedelmeskedem neki és az általa kinevezett Führernek.”

A Führertől kezdve a Gauleiteren, Kreisleiteren, Ortsgruppenleiteren és a Blockwarton keresztül a náci tanok behatoltak minden család otthonába. A Gauleiter a tartományért, a Kreisleiter a megyéért, a Blockleiter pedig mintegy ötven családért volt felelős.

E funkcionáriusoknak, mindegyiknek saját hatáskörében, megvolt a maguk vezérkara, amely a polgári lakosság életének minden mozzanatával foglalkozott: az oktatással, a propagandával, a sajtóval, a pénzügyi kérdésekkel, az igazságszolgáltatással.

Hitler után közvetlenül a Reichsleiterek következtek: Rosenberg, von Schirach, Frick, Bormann, Frank, Ley, Goebbels és Himmler. Mindegyikük a náci politika egy bizonyos területéért közvetlenül a Führernek volt felelős. Végrehajtották a vezér utasításait. Legfőbb feladatuk annak biztosítása volt, hogy a párt „éles kard” legyen a Führer kezében. Általános politikával, nem pedig adminisztratív részletekkel foglalkoztak.

Utánuk fontossági sorrendben a közigazgatási funkcionáriusok következtek: a „cézárok hierarchiája”.

Németországot több nagy közigazgatási területre osztották, amelyeket Gaunak neveztek. Ezek élén politikai vezető, a Gauleiter állt, aki a maga területéért közvetlenül a Führernek volt felelős.

A Gaut felosztották megyékre, városi és vidéki körzetekre, sejtekre és tömbökre. Ilymódon a náci vezetők mindenütt kézben tartották az élet minden területét, de a legkisebb cézár— a Blockwart — volt valamennyiük között a legnagyobb zsarnok.

Ő volt az, aki kémkedett minden házra, akinek besúgói voltak minden családban; ezen a fokon nehezedett a náci propaganda a legnagyobb súllyal az egyénre.

A párt szabályzata szerint a Blockwart kötelességei közé tartozott, hogy felkutassa és feletteseinek jelentse a „rémhíreket” terjesztő embereket. A Blockwart „ne csak a nemzeti szocialista ideológia hirdetője és védelmezője legyen a nemzet és a párt tagjai körében, akiknek a politikai nevelését az ő gondjaira bízták, hanem arra is törekedjék, hogy a tömbjének területén lakó párttagokat bevonja a gyakorlati munkába … Minden egyes családról legyen egy dossziéja.”

A Blockwart személyén keresztül találta magát szemtől-szembe minden egyszerű német polgár a Führerrel. És gondoljuk csak meg: félmillió Blockwart volt. így tartotta markában Hitler az egész birodalmat.

Így volt ez a háború előtt és így volt a háború alatt. Volt egy Gauleiter Hollandiában, és volt egy Elzászban; Lengyelországnak, a balti államoknak, a keleti területeknek szintén megvolt a maguk Gauleitere, és amit otthon a nácizmus első időszakában megtanultak, azt külföldön is átültették a gyakorlatba. Ugyanazt a rendszert, amellyel minden németet arra kényszerítettek, hogy meghajoljon a Führer akarata előtt, alkalmazták a német hadsereg által megrohant, német megszállás alá került területeken.

Kétségtelenül volt sok olyan német, aki sohasem volt buzgó náci, és Hitlert közönséges felkapaszkodott alaknak, cimboráit pedig banditáknak tartotta. Ezek azonban nem tartoztak a náci hatalom magvát alkotó SS kötelékébe. Az SS tagjai mind vakon követték a Führert, és nem ismertek sem istent sem embert.

Nürnbergben, a német háborús főbűnösök ellen indított per tárgyalása kezdeti időszakában az egyik helyi lapban egy újságíró beszámolt egy táborban tett látogatásáról. Az itt internált SS foglyok mind csak azt hajtogatták: „Mi semmi mást sem tettünk, csak azt, ami rendes kötelességünk volt.” Ha a többmillió ember meggyilkolásának elősegítését, és az e gyilkosságokban való részvételt „rendes kötelességteljesítésnek” lehet nevezni, akkor valóban nem igen tettek egyebet.

E könyv egyes fejezetei a zsidók kiirtásával, a megszállt területek munkásainak leigázásával és elhurcolásával, túszok agyonlövésével, polgári személyek tömeges kivégzésével és szövetséges hadifoglyok meggyilkolásával s kínzásával foglalkoznak. Mindezekben a bűncselekményekben az SS-nek, az SD-nek és a Gestapónak vezető szerepe volt.

Békeidőben a náci vezetők azt a feladatot bízták ezekre a szervezetekre, hogy „tegyenek ártalmatlanná”* A nácik ezt a kifejezést használták gyilkosságaik leplezésére.* minden ellenzéket. Háborúban az volt a kötelességük, hogy a német megszállással szemben megnyilvánuló mindennemű ellenállást letörjenek.

Az e célok elérésére alkalmazott módszerek hasonlósága biztosította azt, hogy a békeidőben való kötelességteljesítés háború esetére való kiképzést jelentett. Üldözéssel, kínzással és a koncentrációs tábor állandóan fenyegető rémével Hitler birodalmává tették Németországot. Arra számítottak, hogy háború esetén ugyanezekkel a jól kipróbált, tökéletesített eszközökkel fogják leigázni azoknak az országoknak a lakóit, amelyeket a német csapatok megtámadnak és elfoglalnak.

1929-ben, négy évvel Hitler uralomrajutása előtt nevezték ki Heinrich Himmlert az akkor mindössze 280 tagot számláló SS birodalmi vezetőjévé. Himmler ezt az alakulatot külön hadsereggé és rendőri erővé fejlesztette, ahová csak olyanokat vett fel, akik megbízható és fanatikus hívei voltak Hitlernek. Mire Hitler birodalmi kancellár lett, az SS létszáma elérte az 52 000 főt. Rendeltetésük a Führer és a náci birodalom belső biztonságának védelme volt, és Himmler birodalmi vezető nem hagyott kétséget afelől, milyen módszerekkel szándékozik ezt végrehajtani.

„Lankadatlanul teljesíteni fogjuk azt a feladatunkat, hogy őrködjünk Németország belső biztonságán, ugyanúgy, ahogy a Wehrmacht kifelé biztosítja a birodalom becsületét, nagyságát és békéjét. Gondoskodni fogunk arról, hogy Németországban, Európa szívében, belülről, vagy bérencek útján kívülről soha többé lángra ne lobbanthassák az alsóbbrendű lények zsidó-bolsevik forradalmát. Az igazságszolgáltatás könyörtelen pallosaként irgalmatlanul le fogunk sújtani mindazokra az erőkre, amelyeknek létéről és tevékenységéről tudunk, ha csak mozdulni mernek, akár ma, akár egy évtized, vagy egy évszázad múlva is.”

A könyörtelen pallos szerepét kétségtelenül betöltötték, de a becsülethez és igazsághoz vajmi kevés közük volt.

Az említett feladat végrehajtásához rendkívül jól megszervezett erőre volt szükség, és ezért felállították az SS főparancsnokságát, amely tizenkét osztályból állt. Az SS törzse az Allgemeine (Általános osztály) volt; innen ágazott ki valamennyi csoport. Az Allgemeinét katonai alapon szervezték meg: kerületekre, alkerületekre, ezredekre és egyéb egységekre osztották, a legkisebb egység a szakasz volt. A háború kitörésekor 240 000 ember — csupa válogatott bandita — tartozott kötelékébe.

Az Allgemeine tagjait többnyire nem specializálták egy bizonyos feladatra. Hogy katonai kifejezéssel éljünk, ők voltak az SS általános szolgálatot teljesítő emberei. Egyik komor feladatuk a koncentrációs táborok személyzettel való ellátása volt. Az ilyen táboroknak szinte valamennyi őrét az Allgemeine szolgáltatta.

Utána fontosságban aSicherheitsdienst — a biztonsági szolgálat — következett, amelyet később a megszállt európai országokban és a Birodalomban magában csak SD-ként emlegettek. Eredetileg az SD csak az SS felderítő szerve volt, de később, amikor Hitler birodalmi kancellár lett, fontossága megnőtt, és 1939-ben már az RSHA egyik legfőbb részlege volt.

Ekkorra Reinhard Heydrich, a Sicherheitsdienst vezetője, már hatalmas kémszervezetté fejlesztette az SD-t, amely óriási keselyűként, tágra meresztett szemmel figyelte minden egyes német állampolgár magánéletét. Az SD lett a náci párt hírszerző és kémelhárító ügynöksége.

Három évvel Hitler uralomrajutása után Himmlert, az SS birodalmi vezetőjét nevezték ki a Belügyminisztériumhoz tartozó német rendőrség főnökévé, és megkezdték a német rendőrség átszervezését. A rendőrséget két különálló részre osztották: az egyik volt az egyenruhás rendőrség, az ORPO* Ordnungspolizei — közönséges rendőrség.*, a másik a biztonsági rendőrség, a SIPO** Sicherheitspolizei — biztonsági rendőrség.*, amely 1939-ben az RSHA fennhatósága alatt egyesült az SD-vel.

A Geheime Staatspolizei (titkosrendőrség), amelyet általában Gestapónak neveztek, állami szerv volt, és először Poroszországban állította fel Göring 1933-ban.

A Gestapo politikai rendőrség volt. A közönséges rendőrségtől eltérően feladata nem bűncselekmények megakadályozása és kinyomozása volt, hanem minden önálló politikai gondolat és egyéni politikai meggyőződés elfojtása és a Hitler-rendszerrel szembeni mindennemű ellenzék felszámolása.

Az elnyomó hálózat köre tehát bezárult, és annak közepén, akárcsak egy pókhálóban a pók, ott ült Himmler, körülötte az SS, mögötte pedig a koncentrációs tábor árnyéka feketéllett.

Ez volt az a Németország, amelyet, mint Hitler 1938-ban a Birodalmi Gyűlésben tartott beszédében mondotta, „teljes egészében áthatott a nemzeti szocializmus”. Az egész nemzetet mozgósították. És milyen célra? Agresszióra, hódításra, a világuralom megszerzésére, totális háborúra. És jött a háború; támadás, győzelem, míg végül Európa kétharmada a német csizma alatt nyögött; az SS, az SD és a Gestapo pedig készen állt arra, hogy ezt az állapotot fenntartsa. A náci zsarnokság gépezete olajozottan működött. Évekkel azelőtt nagy hozzáértéssel és alapossággal megtervezték s létrehozták, még békeidőben beállították és kipróbálták. Most végre eljött az ő idejük!

Amint a német seregek behatoltak az ellenséges területre, nyomukban megjelentek a SIPO és az SD külön erre a célra alakított egységei. Ezeknek az Einsatzgruppéknak nevezett csoportoknak a tisztjei a Gestapo és a KRIPO*** Kriminalpolizei — bűnügyi rendőrség.* emberei voltak, akiket az SS nevezett ki.

A közkatonák a Waffen-SS**** Waffen-SS — az SS katonai alakulatai.* és az ORPO kötelékébe tartoztak. Ezek a csoportok, amelyeket a hadsereg egységeihez csatoltak, rendszerint a frontmögötti területen működtek. Katonailag a hadsereg parancsnoka alá tartoztak, de saját különleges feladataikat az RHSA határozta meg, amelynek közvetlen felelősséggel tartoztak.

Miután ezeket a különleges feladatokat elvégezték, és a harc távolabbi vidéken folyt már, a megszállt területen állandóbb jelleggel szervezték meg a közigazgatást. Akkor ezek az Einsatzgruppék a SIPO és az SD állandó főhadiszállásaivá váltak, és megkapták a maguk hatásköri területét. A katonai parancsnok parancsnoksága alatt megvolt a maguk szolgálati útja, de ettől függetlenül közvetlen kapcsolatuk volt a biztonsági rendőrség főnökéhez és az SD-hez.

A német katonai megszállás alatt levő országokban a végrehajtó hatalmat rendszerint a Gestapo gyakorolta, amely sokkal nagyobb szervezet volt, mint az SD vagy a KRIPO. 1943 és 1945 között a Gestapónak körülbelül ötvenezer tagja volt, a KRIPO-nak és SD-nek viszont csak tizenöt- illetve háromezer*. A SIPO-hoz és az SD-hez tartoztak: a Gestapo, a KRIPO és az SD. Noha az SD létszáma 1943 és 1945 között mindössze körülbelül 3000 volt, általában az SD kezdőbetűket használták a SIPO és az SD megjelölésére egyaránt, és a megszállt területeken a Gestapo tagjainak egyenruháján is gyakran az SD betűk voltak láthatók.* A német kémszolgálatnál és a rendőrségen az SD rövidítést hivatalosan és nem hivatalosan a SIPO és az SD megjelölésére használták, és e könyv következő fejezeteiben mi is így fogjuk használni őket. A megszállt országokban a Gestapo emberei, amikor nem civilruhában dolgoztak, rendszerint az SS fekete egyenruháját viselték, karjukon az SD jelzéssel.

Az SS katonák a háború egész tartama alatt a válogatott aljasságok („Schweinerei”) szakemberei voltak, és nem véletlen, hogy Lengyelország megtámadásának előjátékát is rájuk bízták.

Minden készen állt az agresszió megindítására. 1939 augusztus 22-én Obersalzbergben Hitler beszédet tartott hadserege főparancsnokainak.

„Lengyelország megsemmisítése van előtérben — mondta. —A cél: elpusztítani mindent, ami eleven, nem pedig az, hogy bizonyos vonalig eljussunk. Beszédeimben majd meg fogom indokolni a háború megindításának okát; mellékes, hogy az valószínűnek látszik-e vagy sem. A győztest senki sem fogja megkérdezni, igazat mondott-e vagy sem … Csak attól félek, hogy az utolsó pillanatban valamelyik gazember (Schweinehund) indítványt fog tenni az egyezkedésre … Miután megtettem a politikai előkészületeket, a katonák előtt nyitva áll az út.”

Ezért a nácik az SS segítségével határincidenseket szerveztek. Ilyen incidens volt a lengyel határ közelében levő gleiwitzi rádióállomás ellen intézett támadás. Ennek a „Himmler-hadműveletnek” nevezett akciónak az volt a célja, hogy azt a látszatot keltse, mintha a lengyelek behatoltak volna a rádióállomás épületébe. Amikor Reinhard Heydrich kioktatta az akció végrehajtásával megbízott SD-tisztet, a következőket mondta: „A külföldi sajtónak és a német propaganda céljára meggyőző bizonyítékot kell felmutatnunk arra vonatkozóan, hogy a lengyelek követték el a támadást.”

A terv az volt, hogy öt vagy hat SD-legény elfoglalja a rádióállomást, és lehetővé teszi, hogy egy lengyelül beszélő német, aki a támadók csoportját kíséri, lengyelül beszédet mondjon a rádióban. Arról kellett beszélnie, hogy Németország és Lengyelország között kenyértörésre került a sor, hogy a lengyeleknek egyesülniük kell, és fel kell koncolniuk minden németet, aki ellenáll.

Miután a csoport vezetője megkapta az utasítást, elutazott Gleiwitzbe, hogy átvegye Heydrichtől a titkos jelszót. Amíg várakoznia kellett, felkereste Heinrich Müllert* Müller főcsoportvezető (Obergruppenführer). Az RHSA IV. hivatalának főnöke.*, a Gestapo főnökét, aki éppen ott tartózkodott. Müller egy másik határincidens tervéről tárgyalt, melynek az volt a célja, hogy úgy tüntesse fel a dolgot, mintha lengyel katonák német csapatokat támadtak volna meg. A terv szerint a Gestapo a hadművelet céljaira több elítélt bűnözőt szállít. Ezeket felöltöztetik lengyel katonai egyenruhába, és holtan a tett színhelyén hagyják őket; előzőleg halált okozó injekciókat adnak nekik, és lőtt sebet ejtenek rajtuk. Az egész azt a látszatot kelti majd, hogy ezeket a halott „lengyeleket” akkor ölték meg, amikor megtámadták a német katonákat. Egy ilyen „lengyelt” szándékoztak adni a gleiwitzi hadművelethez is. Az állengyelekre vonatkozó titkos szó valamennyi feljegyzésben ez volt: „konzerváru”.

A gleiwitzi incidens a Lengyelország megtámadását megelőző este történt. A tervet végrehajtó SS-rohamcsapat vezetője a következőképpen írja le az esetet:

„1939 augusztus 31-én délben Heydrich megtelefonálta a támadásra parancsot adó jelszót. A támadás időpontját este 8 órára tűzték ki. Heydrich azt mondta, jelentkezzem Müllernél «konzerváruért». Ezt meg is tettem, és Müller a rádióállomásra szállíttatta a kért embert, akit az épület bejáratánál helyeztünk el. Élt még, de már öntudatlan volt. Parancs szerint megszálltuk a rádióállomást, egy szükségadón három- vagy négyperces beszédet tartottunk, leadtunk néhány revolverlövést, majd elvonultunk.”

Az SS-nek jutott tehát az a szerep, hogy Lengyelország megtámadásakor a függönyt felhúzza, és neki szánták azt a szerepet is, hogy az előadás végén a függönyt leengedje. 1945 áprilisában Kaltenbrunner főcsoportvezető tervet dolgozott ki a koncentrációs táborok elpusztítására és valamennyi fogoly megsemmisítésére. A nácik el akarták tüntetni az emberek kiirtására irányuló programjuk minden bizonyítékát. Ezeket a terveket azonban, amelyek titkos megjelölése „Felhő A—1” és „Felhő Tűz” volt, már nem hajthatták végre. A dráma előbb ért véget, mintsem a függöny legördülhetett volna.

Az SD-t és a Gestapót közösen terheli a felelősség a megszállt területek ártatlan polgári lakosai százezreinek a meggyilkolásáért, sok-sok ezer ember meggyötréséért és agyonkínzásáért. A „Nacht und Nebel” hadifoglyokat* Olyan foglyok, akiket nyomtalanul el akartak tüntetni. — Szerk.*, túszokat és megtorlásul szedett foglyokat, azokat a szövetséges katonákat, tengerészeket és repülőket, akik rajtaütésszerű akciókban vettek részt (commando operation), mind az SD-nek adták át „különleges kezelés”** Lásd a II. fejezetet.* végett, őket terheli a felelősség azért is, hogy az Einsatzgruppék útján — a „végleges megoldás” programjának keretében — milliószámra mészároltak le zsidókat*. A zsidókérdés „végleges megoldása” a zsidók kiirtását jelentette, és a náci politika szerves része volt.*

E könyv egy másik fejezetében beszámolunk azokról a mészárlásokról, amelyeket ezek a csoportok Ohlendorf főcsoportvezető irányításával Ukrajnában és a Krím félszigeten hajtottak végre. Ezzel kapcsolatban az Egyesült Államok ügyésze a nürnbergi tárgyaláson a következőket mondta:

„Az emberiség nem egyhamar fogja elfelejteni az aljas gyilkosok visszataszító cselekedeteit, akiknek maguknak is felkeveredett a gyomruk, amikor a temetőnél kinyitották ezeknek a halálkocsiknak az ajtaját, és eléjük tárult a szörnyű látvány**. Sokezer polgári személyt öltek meg ezek az „Einsatz különítmények” a külön erre a célra gyártott gázkocsikban.* Ezek az emberek ültek érzéketlenül cigarettázva a tankcsapda szélén, és lőtték tarkón géppisztolyaikkal meztelen áldozataikat. Ezek az emberek gyilkoltak meg — amint azt saját egységük feljegyzései bizonyítják— kétmillió férfit, nőt és gyermeket. Ezek voltak az SD emberei.”

Módszereiket olykor még egy-egy Gauleiter sem tudta megemészteni. Miután Litvániára rászabadították az SD-t, Riga Gauleitere Rosenberghez, a keleti területek akkori birodalmi miniszteréhez intézett levelében meglehetősen mentegetőzve utalt arra, hogy az SD viselkedése „szinte a szadizmussal határos”. A jelentésben közölt részletekből kitűnik, hogy rendkívül enyhe kifejezést használt.

„Súlyos sebesülteket temettek el élve — írta —, akik aztán kiásták magukat a föld alól. Ez már olyan állatias cselekedet, hogy jelenteni kellene a Führernek és a Reichsmarschallnak. Weiss Ruthenien*** Weiss Ruthenien — a németek által a balti államokból és Beloruszija egy részéből a megszállás idején létrehozott „Ostland”-nak egyik közigazgatási területe. — Szerk.* polgári közigazgatása a Führer utasításainak megfelelően mindent elkövet, hogy a lakosságot megnyerje Németországnak. Ezek az erőfeszítések nem egyeztethetők össze az említett módszerekkel.”

A hadifogoly-táborokban különleges SD- és Gestapo-alakulatok működtek, hogy megrostálják a foglyokat, és eltávolítsák azokat, akiket faji vagy politikai szempontból nemkívánatos elemeknek tekintettek. Az ilyen foglyokat azután „különleges kezelés” céljából koncentrációs táborokba tették át, ami az SS halálszótárában egyértelmű volt a kivégzéssel.

A Gestapóval együtt az SD-t terheli a felelősség az 1944 március 4-én kelt „golyó-rendelet”* A „Kugelerlass” 1944 március 4-én lépett érvénybe.* kibocsátásáért. Ez a rendelet kimondta, hogy minden szökött tisztet és altisztet, kivéve az angolokat és amerikaiakat, elfogatásuk esetén át kell adni az SD-nek. Ezeket a foglyokat a mauthauseni koncentrációs táborba szállították, és ott tarkón lőtték őket.

Ezeket a szervezeteket Fritz Sauckel birodalmi miniszter arra is felhasználta, hogy rabszolgamunkára hurcoljon külföldi munkásokat. Ezek az erőszak-szervek a megszállt területeken részt vettek a kényszermunkások összeszedésének megszervezésében, és amikor a szerencsétlen, elhurcolt emberek megérkeztek Németországba, a Gestapo vette át őket. A Gestapo feladata volt, hogy elfogja azokat, akiknek sikerült megszökniük a munkatáborokból, ahol csak addig tartották őket, amíg munkaképesek voltak.

1942 augusztusában Keitel parancsot adott ki, melynek értelmében az SD-nek és a Gestapónak azonnal ellenintézkedéseket kell tennie, mihelyt megszállt területen vagy Németországban valamely különleges feladat végrehajtása céljából ejtőernyősök szállnak le. „Amennyiben a fegyveres erők tagjai ejtőernyőst fognak el, még aznap át kell adniuk a biztonsági rendőrség főnöke legközelebbi kirendeltségének és az SD-nek, miután ezt megelőzően jelentést küldtek az illetékes elhárító hivatalnak.”

Sok ilyen ejtőernyőst dobtak le a megszállás idején Franciaországban, hogy kapcsolatot teremtsenek és együttműködjenek a francia ellenállási mozgalommal. Az SD és a Gestapo feladata volt, hogy kinyomozza tartózkodási helyüket, és elbánjon velük; ha pedig a Wehrmacht kezébe kerültek, az azonnal átadta a foglyokat az SD-nek. A foglyokat kihallgatás után koncentrációs táborba szállították, onnan pedig kevesen tértek vissza. Számos fiatal nő pusztult el ilyen módon, akit az angol Hadügyminisztérium francia osztálya küldött Franciaországba mint ejtőernyőst*. Lásd Jerrard Tickell „Odette” című könyvét (Chapman and Hall, 1949) és a „The Natzweiler Trial” (William Hodge and Co.) című kiadványt.*

1942 októberében Hitler személyes parancsaként érvénybe lépett a „Kommandó Parancs”, amely kimondta, hogy mindazokat a katonákat, akik részt vesznek a „commando-raid ”-nek (rajtaütésszerű támadás) nevezett hadműveletekben, elfogatásuk esetén kivégzik. A parancs értelmében, ha a „kommandó” egyes tagjait, akik mint ügynökök működnek, vagy szabotázstevékenységet folytatnak, a Wehrmacht vagy valamely német megszállás alatt levő terület polgári rendőrsége elfogja, ezeket azonnal át kell adni az SD-nek. Ezek a katonák egyenruhában, nyíltan szálltak partra ellenséges területen, és minden jogcímük megvolt arra, hogy hadifoglyokként kezeljék őket.

Mégis, a Führer parancsa értelmében a német csapatok igen sok foglyot adtak át az SD-nek. Legtöbbjüket huszonnégy órán belül kivégezték, néhányat pedig koncentrációs táborba szállítottak.

Egyes megszállt országokban az SD-nek és a Gestapónak arra is volt felhatalmazása, hogy saját belátása szerint kivégezzen vagy koncentrációs táborba küldjön olyan személyeket, akik maguk ugyan nem követtek el semmit, de rokonságban voltak olyanokkal, akiket valamilyen bűncselekmény elkövetésével vádoltak.

A náci jogtalanság e jellegzetes példáját nevezték nagyképű hangzatossággal „orgyilkosok és szabotőrök családtagjai kollektív felelősségének”**. Sippenhaft.* Valójában tipikus teuton módszer volt ez arra, hogy bosszút álljanak az ellenállási mozgalomban részt vevő olyan egyének ártatlan hozzátartozóin, akiknek sikerült kisiklaniuk az ellenség kezéből.

Ilyen jogkört biztosítottak a Gestapónak 1944-ben Lengyelországban, tekintve, hogy a belső biztonság megromlott és a „külföldi merénylőkkel és szabotőrökkel szemben” a „legszigorúbb rendszabályokat” kellett alkalmazni.

Az SS-Reichsführer ezért a főkormányzóval (Hans Frank) egyetértésben elrendelte, hogy ha németeket meggyilkolnak, vagy erre kísérletet tesznek, vagy ha szabotőrök fontos berendezéseket tesznek tönkre, nemcsak magát a tettest kell agyonlőni, hanem ki kell végezni minden férfirokonát, tizenhat éven felüli nőrokonait pedig koncentrációs táborba kell küldeni.

A Gestapo a hadifoglyokat „harmadfokú” kínvallatással is gyötörte. Módszerei közé tartozott: „a kenyéren és vízen való tartás; a kemény fekhely; sötétzárka; az alvásban való megakadályozás; kimerítő gyakorlatoztatás és a korbácsolás”. Azonkívül a körmök kitépésének módszerét is alkalmazták olyan esetekben, amikor beszédre akartak bírni olyan foglyokat, akik nem voltak hajlandók „beszélni”.

A megszállt Európa egész területén és magában Németországban is kevés olyan bűncselekményt követtek el a polgári lakosság ellen, amelyben az SS, a Gestapo és az SD ne vitt volna vezető szerepet.

Sokszázezer férfit, nőt és gyermeket öltek meg; elfogott szökevény hadifoglyokat lőttek agyon azzal az ürüggyel, hogy újból szökést kíséreltek meg; ők állították fel és igazgatták a koncentrációs táborokat és kényszermunka-táborokat; ők ürítették ki és gyújtották fel a gettókat, és küldték megsemmisítő táborokba azok lakóit; ők hurcoltak el sokszázezer külföldi munkást rabszolgamunkára Németországba; ők végezték ki a kommandó alakulatok elfogott katonáit és a foglyul ejtett ejtőernyősöket, és az ő védelmüket élvezték a szövetséges pilótákat meglincselő németek.

Főnökük, Reinhard Heydrich, „a német rendőrség napján” a Gestapóról szólva a következőket mondta: „Az állami titkosrendőrséget, a bűnügyi rendőrséget és az SD-t még mindig a politikai detektívtörténetek sejtelmes és mindenféle suttogással kísért titokzatossága veszi körül. Külföldön úgy vélik, hogy e szervek tagjai durvák, kegyetlenek, és embertelenségük a szadizmussal határos,”

Végül az SS harmadik csoportja a Waffen-SS volt; ez harcoló alakulat, amelyet kizárólag agresszív háborúra képeztek ki. „A Nemzeti-szocialista Párt szervezeti könyve” (1943) című náci kiadvány a következőképpen írja le keletkezését:

„A fegyveres SS-t azért hozták létre, hogy a Führernek bizonyos feladatok elvégzésére legyen egy kipróbált emberekből álló külön alakulata. Így lehetővé válik, hogy az Allgemeine SS tagjai, valamint azok az önkéntesek, akik megfelelnek az SS követelményeinek, a hadsereg keretében, fegyverrel a kézben, és saját egységükben harcolhassanak a nemzeti-szocialista eszme megvalósításáért vívott csatában.”

Ennek az alakulatnak a létezése azonban csak a háború kitörésekor vált Waffen-SS Totenkopf Verbände (halálfejes alakulatok) néven ismeretessé. Ezekből alakították később az SS halálfejes hadosztályait, amelyek már 1940 májusában a Pas-de-Calais-ben levő Paradis-nál gyalázatos hírnevet szereztek maguknak*. Lásd a II. fejezetet.*

A Waffen-SS „Himmler saját tulajdona” volt. A Wehrmacht felsőbb alakulatainak parancsnoksága alatt állt ugyan, de az SS adminisztratív osztályai szerelték fel és gondoskodtak ellátásáról, és fegyelmi tekintetben az SS alá tartozott. Himmlernek korántsem az volt az elgondolása, hogy a Waffen-SS lovagias eszközökkel harcoljon. A legfontosabb, mondta az SS parancsnokok egyik konferenciáján, hogy minden egyes újoncba beoltsák azt a tudatot, hogy az SS-nek szilárdan ki kell tartania, és könyörtelen faji harcot kell folytatnia.

Az utóbbi években Németországban sokan próbálják menteni a Waffen SS-t, és azok a német tábornokok, akiket háborús bűneik miatt elítéltek, de azóta kegyelemből szabadon bocsátottak, méltatlankodva szállnak síkra Védelmében a Stahlhelm** A Stahlhelm (Acélsisak), egy állítólagos bajtársi szövetség, 1920-ban alakult meg. Csakhamar azonban szélső nacionalista szervezetté vált, kezdettől fogva támogatta Hitlert, és hamarosan csatlakozott a náci párthoz. A náci párt számos tagja, köztük maga Göring is, mindkét szervezetnek tagja volt. A náci párt megerősödése után a Stahlhelm elvesztette jelentőségét, és később beolvadt az SA-ba (Sturmabteilung, Hitler barnaingesei).* összejövetelein.

A Waffen-SS tagjai, hangoztatták ezek a tábornokok, egyszerű, becsületes katonák voltak, akik híven harcoltak hazájukért és a Führerért; az élők és holtak meggyalázását jelentené, ha háborús bűnösöknek bélyegeznék azt a katonai alakulatot, amelyben tisztességgel harcoltak.

A nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék azonban másképpen vélekedett:

„Bizonyíték van arra, hogy bizonyos Waffen-SS osztagokban általános gyakorlat volt fegyvertelen hadifoglyok megölése … a Waffen-SS egységei azonkívül részt vettek a megszállt területek polgári lakosságának tömeges meggyilkolásában és megkínzásában. A Waffen-SS osztagok felelősek a megszállt területeken végrehajtott olyan tömeggyilkosságokért és kegyetlenségekért, mint amilyenek az Oradour-sur-Glane-i és lidicei tömegmészárlás volt … Amikor a Waffen-SS egyik tagja 1939 szeptemberében teljesen saját kezdeményezésére Lengyelországban megölt ötven őrizetére bízott zsidó munkást, azt hozták fel mentségére, hogy mint SS- katonát «különösen idegesítette a zsidók látása», és «szinte gondolkodás nélkül, mondhatni kalandvágyból hajtotta végre» cselekedetét. Háromévi börtönbüntetését egy amnesztiarendelet értelmében elengedték.”

Mindez igaz; ennyit a Waffen-SS-ről. A Waffen-SS annyiban különbözött a tulajdonképpeni SS-től, hogy csak mint „műkedvelő” követte el bűncselekményeit. Igazi hivatása a katonáskodás volt, feladata a harc, és az olyan akciók, mint az Oradour-sur-Glane-i mészárlás, epizódszámba ment.

A hivatásos gyilkosok az Allgemeine SS, a Gestapo és az SD voltak. Jóllehet a hasonlat különösen nem illik ide és meglehetősen ízléstelen, azt lehetne mondani, hogy a Waffen-SS-ek voltak az előkelő amatőrök, a többiek a profik.

Nem lenne teljes e háborús bűnös szervezetek jegyzéke, ha nem említenénk meg a Hitlerjugendet* Hitler Ifjúság (HJ) — náci ifjúsági szervezet.*, amely kitenyésztette a jövendőbeli SS-legényeket.

Ezt a fanatikus ifjakból álló szervezetet Baldur von Schirach alakította meg a náci mozgalom kezdetén. Az ifjúság fejét teletömték náci propagandával, amely azt hajtogatta, hogy a versailles-i szerződés igazságtalan, hogy Németországnak élettérre van szüksége, elfogadtatták vele a felsőbbrendű faj elméletét, a Führer-elvet, meg sok más megemészthetetlen náci tant, és átitatták azzal a hittel, amint azt a nürnbergi törvényszék ítéletében kijelentette, hogy „a német ifjúság magasztos rendeltetése — meghalni Hitlerért”. Von Schirach „beleoltotta az ifjú nemzedékbe a szent ügyért való halál nagy hagyományát, azt a meggyőződést, hogy vérük fogja megnyitni a hőn áhított szabadság felé vezető utat”*. Ezeket a szavakat Raeder tengernagy mondta 1939-ben „a német hősök napján”. A szabadság, amelyre itt utal, amint az a beszéd másik részéből kitűnik, az „újrafegyverkezés szabadságát” jelenti.*

1933 előtt, amikor a náci párt mélyponton volt, és tilos volt a náci egyenruha viselése, von Schirach beutazta egész Németországot, s amerre csak járt, felszólította a német ifjúságot, hogy csatlakozzék a Hitlerjugendhez. „Ebben az időben — mondta — jutott a Hitlerjugend a legjobb emberanyaghoz. Aki az illegalitásnak a korszakában csatlakozott hozzánk, mindent kockáztatott … revolverrel a zsebünkben jártuk be a Ruhrvidéket, s utunkon kőzáport zúdítottak ránk.”

Abban az időben még sokan voltak, akik Hitler Adolfban csak a felkapaszkodott Schickelgrubert látták. Az idősebbek közül sokan, akik jól emlékeztek a hohenzollerni Németországra, és hiányolták annak hagyományait, ha nem is tanúsítottak aktív ellenállást, nem valami lelkesen működtek együtt az új rendszerrel. Ezért tartották fontosnak egy olyan új nemzedék felnevelését, amely a hitleri Németországon kívül mást nem ismer.

A Hitlerjugendet azonban nemcsak arra használták fel, hogy a fiatalokat iskolai tanulmányaikkal párhuzamosan kioktassák a náci párt célkitűzéseire, ideológiájára és törekvéseire; 1938-ban úgy szervezték át, hogy a Hitlerjugend az SS természetes utánpótlása legyen. Mindenekelőtt létrehozták a Streifendienstet** Járőrszolgálat.*, amely voltaképpen az ifjúsági szervezet saját rendőri alakulata volt

„A Streifendienst megszervezése” című dokumentumban, amelynek szerzői Himmler és von Schirach voltak, leszegezték, hogy mivel a Streifendienstnek a Hitlerjugenden belül az SS-éhez hasonló feladatokat kell végrehajtania, külön egységgé szervezik, hogy innen biztosítsák az utánpótlást az Allgemeine SS részére. Továbbá előírták, hogy a Waffen-SS halálfejes alakulatai és a tisztiiskolák részére is a Streifendienst szolgáltassa az újoncokat.

Ettől kezdve gyorsan folyt a Hitlerjugend militarizálása. Katonai alapon szervezték meg, az ifjak egyenruhát viseltek, és katonai rangoknak megfelelő rangfokozataik voltak. 1939 augusztusában Keitel már azt közölte, hogy „évente harmincezer Hitlerjugend-vezetőt képeznek ki harctéri szolgálatra, s egy megállapodás alapján, melyet a Wehrmachttal kötöttek, ezt a számot kétszeresére növelhetik”.

Von Schirach helyettesének a szavai szerint a kiképzésnek azt kellett biztosítania, „hogy az ifjúság ugyanolyan természetességgel kezelje a fegyvert, mint a tollat”.

A háború alatt, mely e megállapodás megkötése után csakhamar kitört, sokezer egykori Hitlerjugend-beli ifjú teljesített szolgálatot a Waffen-SS-ben, s követett el a megszállt területeken olyan bűnöket, mint az Oradour-sur-Glane-i és a paradis-i mészárlás. És további sok ezer vérszomjas fiatal suhanc várta türelmetlenül, hogy az elesettek helyébe lépjen.

Ezek a szervek voltak a hitleri zsarnokuralom eszközei. Nevükkel és bűncselekményeikkel e könyv folyamán ismételten találkozni fogunk. Ők voltak a vörös fonal a náci háborús bűnök hatalmas szőnyegében. Az ő kezük volt minden vadállatias cselekedetben, minden kegyetlenkedésben hozzájuk vezetnek a nyomok. Himmlernek minden oka megvolt, hogy büszke legyen rájuk, Európának pedig arra, hogy rettegjen tőlük.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.ru

Ma már 2022 márcus 17. napja – csütörtök – van. Az idei esztendő 76. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 289 nap van hátra. 
A balrad.ru köszönti a ma nevük napját ünneplő:
 GertrúdPatrik + JozefaJozefinJozefinaJózsefNónaPáris,   PatríciusPeturPetúrTrudi.
nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván Nekik a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

AZ ÜNNEPELTEKET AZ ALÁBBI ZENÉVEL KÖSZÖNTJÜK:


A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Március 17. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rcius_17.

Ma van:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Egyelőre az Utolsó Ragálymatiné

Valamikor 2020 január közepén VOLT AZ ELSŐ – a koronás ragállyal – foglalkozó, létszámjelentést is tartalmazó ragályhíradó – féle itt, a balrad.ru – n.   

A MAI PEDIG, 2022 MÁRCIS 16. – ÁN, REMÉLHETŐLEG AZ UTOLSÓ!

Merthogy azóta sok víz lefolyt Donon – Volgán, Néhány milliónyi embert pedig végleg magáévá tett a Covid – ragály.

Döbrögisztán népét persze a világon teljesen egyedülálló hatékonysággal védte meg a vajda által dirigált qrmány, Sintér Satya bá’ és a nemmzetth Cila Nénnyje hasznos útmutatásai alapján. A legkiválóbb bizonyíték erre az a CSAK (!) KÖZEL ÖTVENEZER – zömmel időskorú. krónikus beteg – akiket elragadott a fertelem.

Rusvai virológus doktor bácsi kihirdette a ragály végét! Már TALÁN szerinte sem jelent akkora veszélyt Döbrögisztán népeire, mint a ‘zoroszok agresszijója  a szomszéd Maradék – Ukrajna talpig böcsületes jevréj prezidentjére.

Úgyhogy MIVELHOGY IMMÁRON VAN MÁS FÉLNIVALÓNK, hanyagoljuk is a napi ragálymatinét. De persze UTOLSÓNAK a qrmányvetítölde mai prezentációjából az adatok. Íme: „A hosszú hétvége adatait közöljük. A beoltottak száma 6 399 413 fő, közülük 6 180 406 fő a második, 3 829 875 fő a harmadik, 236 168 fő már a negyedik oltását is felvette. Múlt hét péntek óta 4902 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 819 264 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt öt napban elhunyt 178 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 44 831 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 663 907 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 110 526 főre csökkent. 2259 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 101-en vannak lélegeztetőgépen…”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A Magyar Békekör hírei

Budapest, 2022. március 15. kedd (MB)

Tisztelettel adózott az 1848-as szabadságharc hőseinek a Magyar Békekör.

IMG_9501.JPG

Az egyesület nevében Simó Endre elnök, Petráss László és Salga István alelnök a Fiumei úti temető nemzeti sírkertjében hőstettükért a hála koszorúit helyezte el Batthyány Lajos és Kossuth Lajos mauzóleumánál, valamint a szabadságharc bukása után kivégzett magyar honvédek obeliszkjénél.+++

Amerika növelni készül európai katonai jelenlétét, hogy megakadályozza Kelet-Európa semlegesítését

Washington, 2022. március 15. kedd (MB)

     Az Egyesült Államok növelni akarja katonai jelenlétét Európában, mert attól tart, hogy a NATO európai országai nem fogják tudni megakadályozni Oroszország arra irányuló törekvését, hogy semlegesítse Kelet-Európát – jelentette a Magyar Békekör tudósítója kedden.

     A hidegháborús stratégia felújítására irányuló kezdeményezés céljából a jövő hétre összehívták a NATO rendkívüli csúcsértekezletét, melyen Biden amerikai elnök is részt vesz. A csúcs előkészítésére kedden Európába utazik az amerikai védelmi miniszter. Lloyd Austin felkeresi a balti államokat és Bulgáriát. Washington szerint ezek a NATO államok vannak a leginkább kitéve a semlegesülés veszélyének.

     Az elmúlt két hónapban 20 ezer amerikai katonát telepítettek Európába, létszámukat 100 ezerről 120 ezerre emelték.  Jelenleg annyi amerikai katona állomásozik Európában, ahány 1997-ben állomásozott, mielőtt hozzáfogtak volna a NATO határainak keleti kiterjesztéséhez Kelet-Európa volt szocialista országainak bevonásával.

     Az Egyesült Államoknak 2021. december 15-én átadott javaslataiban Oroszország törvényes garanciákat követelt biztonságára nézve: a NATO vessen véget keleti terjeszkedésének, és végleg mondjon le Ukrajna és Grúzia integrálásáról, továbbá hogy a NATO vonuljon vissza 1997-es határaira, a 97’ után felvett tagállamokból pedig vonják ki a NATO csapatokat, számolják föl az idegen támaszpontokat, és a NATO katonai infrastruktúráját.

     Az Egyesült Államok és a NATO visszautasította az összes orosz követelést, diplomáciai úton Oroszország nem tudott érvényt szerezni törvényes biztonsági igényeinek. Moszkva kezdettől fogva világosan értésre adta, hogy ha a tárgyalások nem hoznának eredményt, katonai-műszaki eszközöket venne igénybe, hogy maga szavatolja biztonságát azokkal szemben, akik saját határaiktól 8 ezer kilométerre felvonulnak az orosz határok mentén. Ezt követte az orosz katonai intervenció Ukrajnában, melyről Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn azt mondta, hogy „az eredeti tervnek megfelelően halad, határidőre és maradéktalanul befejeződik”.

    A harcok beszüntetéséről szóló orosz-ukrán tárgyalás kedden folytatódik.+++

A témával összefüggő magyar kormányhatározat: https://bekekor.wordpress.com/2022/03/10/a-kormany-engedelyezte-nato-erok-magyarorszagra-telepuleset/

Amerikai próbálkozás Kína semlegesítésére

Washington, 2022. március 14. hétfő (MB)

     Az Egyesült Államok semlegesítené szeretné Kínát. Szeretné elérni, hogy Peking ne akadályozza az Oroszország ellen irányuló nyugati szankciók érvényesülését azzal, hogy normális kereskedelmi kapcsolatot tart fenn Oroszországgal – jelentette a Magyar Békekör tudósítója hétfőn.

     Az amerikai diplomáciai próbálkozás helyszínéül Rómát választották, és Jake Sullivant, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadóját bízták meg, hogy hétfőn tárgyaljon Jang Csie-csivel, a kínai Központi Külügyi Bizottság vezetőjével.

     A találkozó előtt Sullivan keménykedő magatartást tanúsított Kínával szemben. Azt mondta, nem hagyják, hogy Kína segítsen Oroszországnak, és ezzel Oroszország elkerülhesse büntetését.

     Oroszország ukrajnai katonai intervencióját követően a kínai külügyminiszter Kína „legfontosabb stratégiai partnerének” nevezte Oroszországot, és azt mondta, hogy kapcsolatuk „páncélozott”.

      Hszi Csin-ping kínai elnök nem teljesítette Zelenszkij ukrán elnök kérését, hogy lépjen fel az orosz beavatkozással szemben. Még csak beszélgetni sem volt hajlandó vele. Helyette Putyinnal beszélte meg a dolgokat.

     Noha William Burns, a CIA igazgatója szerint Hszi Csin-ping „bizonytalan” az ukrajnai orosz lépés megítélésében, kínai tisztségviselők következetesen rokonszenvükről biztosították Oroszországot az ukrán konfliktusban, és egyetértettek Putyin elnökkel abban, hogy a katonai lépés azért vált szükségessé, mert az Egyesült Államok és a NATO nem volt hajlandó tárgyalásos úton törvényes garanciát nyújtani Oroszország biztonságára. Kína az Egyesült Államokra hárította a felelősséget a konfliktus kirobbanásáért, jóllehet aggodalmát fejezte ki a humanitárius válság miatt, és békés rendezést sürgetett.

     Az ENSZ Biztonsági Tanácsában március 11-én Kína arra szólította fel az Egyesült Államokat és Ukrajnát, hogy adjon átfogó magyarázatot az Ukrajnában üzemeltetett 30 amerikai biológiai laboratórium ügyében, és vesse alá magát többoldalú ellenőrzésnek. (lásd: https://bekekor.wordpress.com/2022/03/12/a-pentagon-finanszirozta-az-ukrajnai-biologiai-fegyverkutatast-kina-atfogo-magyarazatot-ker/) A biolaboratóriumokkal kapcsolatban a Békekör tudósítója arról tájékoztatott, hogy a demokratapárti elnökhöz közel álló AP amerikai hírügynökség legújabb állítása szerint „az amerikai program nem új biológiai fegyverek előállítására irányult, hanem régiek megsemmisítésére”.

Peking hétfőn felszólította az Egyesült Államokat, hogy „tegye nyitottá és átláthatóvá” Ukrajnában üzemeltetett biológiai laboratóriumait. „Az ukrajnai katonai bilógiai tevékenység riadalmat keltett az egész világon” – jelentette ki a kínai külügyminisztérium szóvivője.

Az amerikaiak mindig nyitottságot és átláthatóságot harsogtak. Ha most azt állítják, hogy az ukrajnai biológiai kísérleteikről szóló információk hamisak, miért nem tesznek közzé részletes információkat, hogy bizonyítsák feddhetetlenségüket? Ha az USA bizonyítani akarja nyitottságát, akkor miért ne nyitná meg ezeket a biológiai laboratóriumokat egy független vizsgálat előtt, nemzetközi szakértők bevonásával? – tette fel a kérdést a kínai külügyi szóvivő.+++

Közös álláspont körvonalazódik Moszkva és Kijev között

Moszkva, 2022. március 13. vasárnap (MB)

     Napokon belül közös nevezőre juthat Oroszország és Ukrajna, és ezzel csökkenhet a harcok hevessége – jelentette a Magyar Békekör vasárnap.

      „Közös álláspont” körvonalazódik, és a felek aláírására előkészített megállapodások születhetnek – tudatta az RT Televízióban Leonyid Szluckij, az orosz parlament külügyi bizottságának elnöke.

     „Egyes dokumentumok aláírása rendkívül fontos, mert segíthet enyhíteni a katonai műveletek miatt keletkező feszültséget, és ezzel sok olyan embert segíthet megmenteni, akinek az élete veszélyben van, mert a neonácik emberi pajzsként használják, amikor idős emberek, nők és gyerekek megpróbálják magukat biztonságba helyezni a humanitárius folyosókon keresztül” – mondta Szluckij.

      A Békekör pénteken már hírt adott arról, hogy Putyin az orosz-ukrán megbeszéléseken tapasztalt „bizonyos előrelépésről” tájékoztatta Lukasenko fehérorosz elnököt, a Kreml szóvivője pedig konkrétan is utalt arra, hogy a pozitív fejlemény érinti a NATO keleti terjeszkedésének kérdését, a minszki megállapodásokat és azt, hogy Kijev beszüntesse Donbászban élő honfitársainak gyilkolását.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com