Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy kész tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, de figyelmeztetett: ha a tárgyalásaik kudarcot vallanak, az a harmadik világháborúhoz vezet.
„Bebizonyíthatjuk népünk és hadseregünk rátermettségét és méltóságát, hogy képesek vagyunk erős csapást mérni, képesek vagyunk visszavágni.” – mondta a CNN-nek adott interjújában.
Szerinte a kijevi hatóságoknak „bármilyen formát, esélyt fel kell használniuk ahhoz, hogy tárgyalni tudjanak Putyinnal”.
„De ha ezek a próbálkozások kudarcot vallanak, az azt jelenti, hogy ez a harmadik világháború” – jelentette ki Zelenszkij.
Biden amerikai elnök március 23 – án Brüsszelbe repül, ahol részt vesz a NATO, a G7 csoport és az Európai Tanács csúcstalálkozóján. Az ukrajnai események megvitatása után Varsóban megbeszélést folytat Andrzej Duda lengyel elnökkel.
„Joe Biden elnök ezen a héten Lengyelországba utazik, miután Brüsszelben találkozik NATO – szövetségeseinkkel, a G7-ek vezetőivel és az Európai Unió vezetőivel, hogy megvitassák az Ukrajna támogatására irányuló nemzetközi erőfeszítéseket, és komoly és soha nem látott költségeket rójanak Oroszországra az invázió miatt. Pénteken, márciusban 25 – én Biden elnök Varsóba utazik, ahol kétoldalú találkozót tart Andrzej Duda elnökkel” – közölte a Fehér Ház.
(tass.ru)
A terrortámadásba 20 civil – köztük gyerekek – halt bele azonnal. Sok a sebesült.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
(idézet: A Magyar Tanácsköztársaság – Liptai Ervin)
A proletárdiktatúra katonai válsága napvilágra hozta a munkáshatalom addig lappangó, de veleszületett, súlyos betegségét is: azt, hogy az egyesüléssel létrejött párt nem volt képes betölteni a forradalmi élcsapat szerepét.
A kommunista párt szervezeti gyengesége március 21-e előtt – a kommunista eszmék térhódítása következtében – nem befolyásolta lényegesen az események alakulását. E negatívum éppen az egyesüléssel vált sorsdöntő tényezővé.
1918 novemberétől 1919 márciusáig a kommunista párt jelszavai meghódították ugyan a magyar munkások, katonák, parasztok többségét, de a párt szervezeti fejlődése nem járt együtt tömegbefolyásának növekedésével. A pártszervezetek létrehozása tulajdonképpen csak február elején vett nagyobb lendületet, ezt a folyamatot azonban a február 20-i események megakasztották. A fővárosban és a legtöbb vidéki városban megalakultak ugyan a kommunista pártszervezetek, de ezek a rendelkezésre álló rövid idő alatt még nem épülhettek ki megfelelően. Az egyesülés időszakában a Kommunisták Magyarországi Pártja szervezetileg inkább propagandagépezetnek, mintsem zárt tömegpártnak volt tekinthető.
Az egyesüléssel a kommunista párt megszűnt, beleolvadt a kiterjedt országos szervezetekkel rendelkező, óriásira duzzadt taglétszámú szociáldemokrata pártba. Az egyesülés a legtöbb helyen gyakorlatilag úgy zajlott le, hogy a kommunisták beiratkoztak a volt szociáldemokrata pártszervezetekbe, amelyek ezentúl a Magyarországi Szocialista Párt szervezeteiként működtek. Ezt a tényt a szociáldemokrata jobboldal sokszor olyan látszat megteremtésére használta fel, mintha a kommunisták „megtértek” volna a szociáldemokrata párthoz. Az „Egri Újság” például az egyesülésről úgy tájékoztatta olvasóit, hogy március 27-i számában egy rövid hírt közölt, amely szerint „a volt kommunista párt összbizalmi testülete tegnap értekezletet tartott, amelyben kimondotta a párt likvidálását és a szociáldemokrata pártba való beolvadását”.
Az olyan helyeken, ahol kommunista pártszervezet még nem volt (a községek nagy részében és számos városban), a szocialista párt a szociáldemokrata párt egyszerű átkeresztelésével született meg.
Március 21-e után a kommunisták szervezeti kapcsolatai megszakadtak egymással, szétszóródtak az egyesült párt közel milliós tömegei között.
Az egyesülés következtében megszakadt a jobboldali szociáldemokraták lelepleződésének és a munkásosztály forradalmi tömegeitől való elszigetelődésének folyamata; a kommunista platform elfogadása és a proletárdiktatúrába való „beilleszkedésük” félrevezette a dolgozókat. Az egyesülés lehetővé tette számukra, hogy a pártban, az állami szervekben és a szakszervezetekben leplezetten, belülről ássák alá a proletárdiktatúrát. A kommunista és baloldali szociáldemokrata vezetők a pártegység védelmének téves értelmezése miatt nem folytattak eléggé következetes harcot a proletárdiktatúra e belső ellenségei ellen, nem leplezték le káros tevékenységüket a tömegek előtt, és így akaratlanul hozzájárultak a dolgozók félrevezetéséhez.
A mind súlyosabbá váló katonai helyzetben azok a jobboldali szociáldemokrata párt- és szakszervezeti vezetők, akik március 21-e óta az általános hangulattól befolyásolva, proletárdiktatúra-ellenes érzelmeiknek nem mertek nyílt kifejezést adni, mind bátrabban hangoztatták, hogy helytelen volt a hatalom átvétele, a kommunistákkal való egyesülés, és vissza kell térni a burzsoá demokráciához.
A defetista hangulat terjesztésének egyes szakszervezeti központok valósággal melegágyaivá váltak. Ezekben húzódtak meg azok a jobboldali munkásvezetők, akik nem kaptak szerepet az egyesült párt és a tanácsállam vezetésében.
A kommunisták és baloldali szociáldemokraták a sajtóban élesen bírálták a szakszervezeteket a burzsoá elemek befogadása miatt, mert ily módon felhígították, osztályjellegében gyengítették a pártot, s lehetővé tették a proletariátustól idegen elemek számára, hogy megőrizzék vezető pozícióikat. Még április 4-én jelent meg a „Vörös Újság”-ban Révai József „Tiszta proletárpolitikát!” című cikke, amely nagy visszhangot váltott ki.
„Révai elvtárs cikke, azt hiszem, a kommunista elvtársak közhangulatát fejezi ki, és akkor jött, amikor már éppen időszerű volt ennek a kérdésnek a felvetése.
Helytelennek és elítélendőnek tartom, hogy szak- és pártszervezetek a kirúgott burzsoázia menedékházai legyenek. Ha ennek rövidesen véget nem vetünk, úgy bekövetkezik az a helyzet, hogy három hónap múlva Lenin harci térképe mellékutak berajzolásával lesz elcsúfítva” – írta a vita egyik résztvevője a „Vörös Újság” 1919. április 5-i számában.
A kommunisták követelték a párt- és szakszervezetek megtisztítását az osztályidegen elemektől, és egyre határozottabban sürgették e szervezetek különválasztását.
A kommunisták ilyen irányú fellépését a szakszervezeti vezetők jelentős része a szakszervezetek, a magyar munkásosztály e régi harci szervei ellen irányuló támadásnak tekintette.
Míg korábban a szakszervezetek a munkásosztály politikai és gazdasági harcaiban egyaránt irányító szerepet töltöttek be, a Tanácsköztársaságban ez a szerep a munkástanácsok kezébe ment át. A szakszervezetek vezetői nem találták meg a szakszervezetek helyét a proletárdiktatúra rendszerében, úgy érezték, hogy a kommunisták el akarják sorvasztani, alárendelt feladatok végzésére akarják korlátozni azokat.
A proletárdiktatúra helyzetének súlyosbodása aktivizálta azokat, akik a kommunisták március 21-i győzelmébe nem tudtak belenyugodni. A szakszervezetek székházaiban és a pártklubban (amely az egyesült párt jobboldali belső ellenzékének kedvelt gyülekezőhelye volt) mind hangosabbá váltak azok a vélemények, hogy a kommunistákat el kell távolítani a kormányból, és bizonyos átmenettel a március 21-e előtti állapotokat kell visszaállítani.
Dovcsák Antal, a Forradalmi Kormányzótanács elnökhelyettese, április 26-án – ha egyelőre burkolt formában is – már a Kormányzótanács ülésén is kifejezést adott ezeknek a nézeteknek.
„A tömegekben nincs meg a hangulat, hogy a háborút folytassuk” – mondotta, majd azt állította, hogy a munkászászlóaljak nem hajlandók kimenni a frontra. „Ha nem tudunk megfelelő hadsereget teremteni, más modus vivendit kell találni” – hangoztatta.85 Kicsinyesen kritizálta azokat a hibákat, túlzásokat, amelyek az új társadalmi rendszer születésének elkerülhetetlen velejáróiként jelentkeztek.
Az ülésen többen bírálólag tették szóvá a munkásvezetők egy részének vereségváró hangulatát.
„A helyzet az, hogy a pártklubban defetista hangulatot teremtenek Buchinger körül. Sokan nem helyezkedtek őszintén a proletárdiktatúra álláspontjára” – állapította meg Kun.86
„Most úgy veszem észre, hogy a Kormányzótanács egy része ingadozni kezd. Ezt az ingadozást, kételkedést ki kell irtani, mert ha elhatalmasodik, el vagyunk veszve … A vezetők egyikében, másikában kételkedés van, és ez átszállhat a tömegekre is … Aki kételkedik, aki fél, az menjen el, mert ez ragadós” – mondta Fiedler Rezső hadügyi népbiztos.87
Nagyon határozottan foglalt állást a kapituláns nézetekkel szemben Landler Jenő is:
„Ha mindenki hajlandó lemondani, én nem vagyok hajlandó. (Én se! – kiáltott közbe Kun Béla.) Csak a proletárdiktatúra révén lehet elérni, amit magunk elé tűztünk. A magyar munkástömegek őszinte hívei a proletárdiktatúrának. Nem a tömegekben, hanem a vezetőkben van a baj, az itt ülő vezetőkben is, akik a saját halotti torukat ülik, azt meg lehetne itt festeni. Gondolkodni kell, hogy a forradalmárok tanácsa-e ez, vagy vénasszonyok tanácsa.”88
Ezen az ülésen a centristák még nem csatlakoztak a jobboldal kapituláns álláspontjához. Bár a katonai kudarcok következtében egyre inkább a kiábrándultság érzése kerítette őket is hatalmába – amellett, hogy maguk is tettek bizonyos bíráló észrevételeket -, ekkor még a hatalom megtartása, a harc folytatása mellett foglaltak állást.
„Véres polgárháború nélkül a kapitalizmust Magyarországon visszaállítani nem lehet. Ennél világosabb osztályharc még nem volt a világon, mint ami itt van … A munkásság nyomása volt az, amely a diktatúra mellé állította azokat, akiknek elvi vagy egyéb kifogásaik voltak. Ma nem lehet választani, hogy visszatérünk-e a reformista-szocialista álláspontra. Helyre kell állítani a munkásoknak és katonáknak morálját, hogy itt nem háború, hanem osztályháború folyik. Mindazoknak, akiknek agitátori képességük van, nem itthon van a helyük, hanem küldjük el, és én is részt fogok venni ebben a munkában. A diktatúra alapvető kérdéseiben, néhány embert nem tekintve, abszolút egyetértés van itt … Az apró visszaélések nem szabad hogy elkedvetlenítsék az embereket. Ezek miatt nem szabad azt a nagy dolgot szemük elől téveszteni, és engedni, hogy a csüggedt hangulat elhatalmasodjék rajtuk” – mondotta Kunfi, aki néhány hét múlva sajnálatos módon, magatartásával önmaga cáfolta meg fenti szavait.89
A centristák hangulata és állásfoglalása a Tanácsköztársaság külső és belső nehézségeinek növekedésével változott. Magatartásukat nagymértékben befolyásolták az antanthatalmak megbízottaival folytatott tárgyalások. Azok az ígéretek, amelyek szerint az antant a proletárdiktatúra felszámolása és a kommunistáknak a kormányból való eltávolítása esetén politikai és gazdasági támogatásban részesített volna egy szociáldemokrata kormányzatot, a megalkuvó megfontolások felülkerekedését eredményezték.
Ezekben a napokban Brown professzor igen élénk tevékenységet fejtett ki Budapesten. Úgy vélte, az időpont alkalmas a burzsoá rendszer visszaállításához átmenetet biztosító szociáldemokrata kormány megalakítására. Több szociáldemokrata vezetővel tárgyalt az ügyről, akik késznek mutatkoztak az elgondolás megvalósítására. A Forradalmi Kormányzótanácson belül Ágoston Péter népbiztos volt legmegbízhatóbb embere. Ágoston és Brown világosan látták: Kun annyira élvezi a munkások bizalmát, hogy nélküle egyelőre semmiféle változást nem lehet végrehajtani. „A talaj Budapesten jól elő van készítve egy mérsékelt szocialista irányzatú átmeneti kormány megalakítására, de úgy érzik, hogy a jelenlegi kormányt nem követheti nagyobb vérontás nélkül egy ilyen kormány, ha annak nem tagja Kun Béla” – jelentette Brown megbízásából Osborn hadnagy április 25-én Coolidge-nak, az amerikaiak közép-európai „főmegbízottjának” Bécsbe.90
Brownék terve az volt, hogy először az általuk veszélyesnek tartott kommunistákat: Szamuelyt, Vágót állítják félre, majd Kun Bélát a béketárgyalások ürügyével Svájcba csalják, és távollétében végrehajtják az antikommunista fordulatot. Ágoston nem egyedül állt elképzeléseivel. A tanácskormány és a pártvezetőség nem egy tagjával megegyeztek törekvései.
Coolidge Brown jelentését a saját véleményét tartalmazó feljegyzés kíséretében továbbította Párizsba. Brown sok megállapításával egyetértett, de kevéssé bízott abban, hogy azok, akikkel Brown a fordulatot végre akarta hajtani, képesek lesznek a proletárdiktatúrát a tömegek akarata ellenére felszámolni. Kifejtette, hogy korábbi véleményével szemben az azonnali intervenciót tartaná a legjobb útnak:
„Az intervenció vérontást, esetleg tömegmészárlást jelentene. Ha viszont annak, hogy a világ e részén végleg meggátoljuk a bolsevizmus elterjedését, az az egyetlen útja, hogy Magyarországot azonnal összezúzzuk, akkor e célból sürgősen akcióba kell lépni.”91
Coolidge már ekkor javasolta azt a módszert, amelyet a békekonferencia később alkalmazott is: a katonai intervenciónak az élelmiszer- és áruszállítások ígérgetésével való kombinációját.
Brown Kun Bélával is kapcsolatba lépett. Azt remélte, hogy a proletárdiktatúra legnépszerűbb és legnagyobb befolyással rendelkező népbiztosát felhasználhatja terveinek végrehajtásában.
Kunnak Brown személye alkalmasnak látszott arra, hogy rajta keresztül a párizsi békekonferenciával érintkezésbe lépve olyan megegyezést érjen el, amely legalább egy időre lélegzetvételi szünetet biztosít a proletárdiktatúrának. Tárgyalásairól Kun rendszeresen tájékoztatta a Forradalmi Kormányzótanácsot, így az április 26-i ülésen arról is beszámolt, hogy az amerikaiak csak akkor hajlandók a tanácskormánnyal hivatalos tárgyalásokat kezdeni, ha Szamuelyt, Pogányt és Vágót félreállítják, megszüntetik a túszok szedését, abbahagyják a külföldön folytatott forradalmi propagandát. Április végén, amikor a tanácskormánynak megbízható katonai erő nem állott rendelkezésére, s a lélegzetvételi szünet a proletárdiktatúra létérdeke volt, Kun azt vallotta, hogy az antantnak ezeket a követeléseit teljesíteni lehet. „Ez a lélegzetvétel lehetőségét biztosítja számunkra, és nem vagyok kapható arra, hogy a szocializmus szempontjából tehető legkisebb engedményt is megtegyük. A forradalom, az osztályharc számára kell felhasználnunk ezt az időt, a nemzetközi propaganda számára is, amint Lenin csinálta” – mondotta a Kormányzótanács április 26-i ülésén.92
Arról természetesen Kun sem tudhatott, hogy az ő Svájcba történő meghívása a burzsoá rendszerhez való visszatérést kívánta volna elősegíteni.
Hogy az antant párizsi vezetői mennyire egyetértettek Brownnak a magyarországi ellenforradalmi puccs végrehajtásával kapcsolatos elképzeléseivel, azt bizonyítja, hogy néhány nap múlva el is küldték Kun Bélának a meghívót a tárgyalásokra. Ez azonban nem jutott el Budapestre, mert Coolidge-ék – a proletárdiktatúra gyors összeomlását remélve – tárgytalannak tekintették, és Bécsben visszatartották.
*
A magyar munkásosztálynak soha addig olyan nagyszabású ünnepe nem volt, mint az első szabad május elseje.
A Kormányzótanács az ünnep megszervezésével Szamuely Tibort bízta meg. Budapest monumentális, művészi feldíszítésének irányítója, a Kalapácsos Ember megalkotója: Biró Mihály volt.
Május elsejére az egész főváros a forradalom vörös színébe öltözött. Hatalmas lobogók, diadalkapuk, a nemzetközi és a magyar forradalmi mozgalom kiemelkedő alakjainak gigantikus szobrai és képei, allegorikus festmények és szobrok díszítették a főútvonalakat. A szobrok és festmények alkotói között az ország legjobb képzőművészei szerepeltek.
A délelőtti órákban a főváros mintegy 60 000 dolgozója színpompás menetben vonult végig az Andrássy úton a Hősök terére. A Városligetben a felvonulók vidám játékokban, sportversenyeken vettek részt. A liget különböző pontjain a Kormányzótanács és a Magyarországi Szocialista Párt vezetői tartottak népgyűléseket. Hasonló események zajlottak le a főváros más parkjaiban is.
Az ünnepi napot a Gellérthegyről egész Budapestet bevilágító nagyszabású tűzijáték zárta be.
A nemzetközi proletármozgalom nagy napján a vidéki városokban és falvakban is ünnepségeket rendeztek, amelyek lelkesedésben nem maradtak el a főváros ünnepétől.
A ragyogó májusi ünnep egét azonban a proletárdiktatúrát fenyegető halálos veszély felhői árnyékolták be.
Április végén tovább mélyült a proletárdiktatúra katonai válsága. 27-én a csehszlovák burzsoá hadsereg is megkezdte előnyomulását. Április 30-ra a csehszlovák csapatok behatoltak Munkácsra, Sátoraljaújhelyre, megközelítették Miskolcot és Egert.
Megindultak a délszláv csapatok is. Elfoglalták Makót, Nagylakot, és a franciákkal együtt megszállták Hódmezővásárhelyt.
A keleti hadsereg nem tudta megtartani a Tisza bal partján maradt hídfőket, és a csapatok rendezetlenül, mindenütt a Tisza vonala mögé vonultak vissza. A hadsereg-parancsnokság, amely Szolnokról Gödöllőre tette át székhelyét, elvesztette kapcsolatát az alakulatokkal. Olyan hírek érkeztek, hogy az ellenség Szolnokot is megszállta.
Május elsején a csehszlovák csapatok behatoltak Miskolcra, és elfoglalással fenyegették az ország egyik legfontosabb szénbányavidékének központját: Salgótarjánt.
Az elsejéről másodikára virradó éjjel a Kormányzótanács Politikai Bizottsága rendkívüli ülésre gyűlt össze. Az ülésen több szakszervezeti vezető is megjelent, akik a Kormányzótanács jobboldalának támogatásával a Tanácskormány lemondását követelték.
Böhm úgy tájékoztatta a Politikai Bizottságot, hogy a Tiszán átkelt román csapatok Budapest felé nyomulnak előre. Kijelentette: lehetetlennek tartja a főváros megvédését. Felajánlotta, hogy az ellenséges csapatok parancsnokságához az azonnali fegyverszünet megkötésére parlamentereket küld.
A parlamenterek kiküldésével a jelenlevő kommunista vezetők is egyetértettek, de azt javasolták, hogy ezzel egyidejűleg a Forradalmi Kormányzótanács mozgósítsa a munkásságot a diktatúra fegyveres védelmére. Böhm, aki arra hivatkozott, hogy a munkások nem akarnak a proletárdiktatúráért harcolni, a kommunistákat „forradalmi romanticizmussal” vádolta.
A Politikai Bizottság végül is úgy határozott, hogy a budapesti munkászászlóaljak vezetőihez fordul, és azok állásfoglalásától teszi függővé döntését.
Böhm utasítást adott parlamenterek küldésére a cseh, román és délszláv parancsnokságokhoz. Mivel Böhm utasítása a Vörös Hadsereg alakulatainak további magatartására vonatkozóan semmit sem tartalmazott, a hadosztály-parancsnokságok azt mindenütt úgy értelmezték, mint a tűzszünet elrendelését.
A kommunisták nem akartak belenyugodni a kapituláció gondolatába. A Politikai Bizottság ülése után „a kommunisták maguk között elhatározták, hogy a szociáldemokraták akarata ellenére, még az éjszaka folyamán felhívják a proletariátust az összes üzemekben a diktatúra megvédésére” – írta Landler Jenő „A Vörös Hadsereg diadalmas útja és bomlása” című cikkében.93
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
A döbrögisztáni internet a kiegyensúlyozott tájékoztatás érdekében, mára virradóan ÚJABB OROSZ internetes hírforrások elérhetőségét blokkolta. A balrad.ru számára már csak a TASZSZ maradt az egyetlen hitelesnek mondható KÖZPONTI orosz hírforrás, ami még elérhető! (Plusz egy – két kisebb hírportál.)
Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy az Orosz Föderációval állítólagosan kapcsolatban álló ukrán ellenzéki politikai pártok működését bizonytalam időre felfüggesztik.
„Az ukrán Nemzetbiztonsági Tanács úgy döntött, hogy tekintettel a teljes körű háborúra és egyes politikai struktúráknak az államhoz fűződő kapcsolataira, felfüggeszti számos politikai párt tevékenységét a hadiállapot idejére” – mondta Zelenszkij. „Nevezetesen: „Ellenzéki Platform – Az életért”; Sarija Pártja; Miénk; Ellenzéki Blokk; Baloldali Ellenzék; Baloldali Erők Uniója; Gyerzsava; Ukrajnai Progresszív Szocialista Párt; Ukrajnai Szocialista Párt; Szocialisták; Vlagyimir Szaldo Blokkja”
Anatolij Sarij, a Sarija Párt alapítója úgy vélekedett, hogy a politikai egyesülete és tíz másik ukrajnai ellenzéki párt betiltása a hatóságok törvénytelenségének megnyilvánulása.
Vjacseszlav Vologyin, az orosz Állami Duma elnöke úgy véli, hogy Zelenszkij ukrán elnök újabb hibát követett el, amikor betiltotta 11 párt munkáját.
„Zelenszkij elsősorban showman és színész lévén elkövetett egy újabb hibát: döntésével megosztotta a társadalmat – a betiltott pártok között parlamenti pártok is vannak. Találkoznia kellett velük, párbeszédet folytatni. Nem akart” – írta a politikus Telegram csatornáján, megjegyezve, hogy az ukrán vezető szintén „nem akart párbeszédet az LNR – el és a DNR – el, inkább a háborút részesíti előnyben”.
A török kormány háromoldalú találkozót akar tartani Oroszország, Ukrajna és Törökország elnökeinek, Vlagyimir Putyin, Vlagyimir Zelenszkij és Recep Tayyip Erdogan részvételével. Ezt Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter jelentette be a Hurriyet lapnak adott interjújában.
Cavusoglu úgy véli , hogy Oroszország és Ukrajna álláspontja számos kritikus kérdésben közeledett a tárgyalási folyamat során, de ezek egy részét elnöki szinten kell megoldani.
„A két fél álláspontja fontos és kritikus kérdésekben egybeesik. Különösen azt látjuk, hogy a megállapodás első négy pontjában szinte teljesen egybeesnek. Egyes kérdéseket az elnökök szintjén kell megoldani” – mondta a török a külügyminiszter.
Az ukrajnai különleges hadművelet kezdete óta az orosz fegyveres erők 207 drónt, 1467 harckocsit és 148 rakétavetőt semmisítettek meg – közölte Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz HM szóvivője.
Az orosz hadsereg a Kaszpi – tengerről indított „Kaliber” cirkálórakétákkal, a krími légtérből pedig „Kinzsal” rakétákkal semmisített meg egy nagy üzemanyag – és kenőanyag – tároló bázist Ukrajna Mikolajiv régiójában.
A Fekete – tengerről indított „Kaliber” rakétákkal mértek csapást a Nyizsinyben lévő javítóüzemre, ahol ukrán páncélozott járműveket javítottak.
Az orosz légvédelmi rendszer mára virradó éjszaka lelőtt egy „Tochka-U” ukrán taktikai rakétát a Harkov régióban található Izjum város közelében.
Az éjszaka folyamán az Orosz Föderáció hadműveleti – taktikai harci légiereje 62 ukrajnai katonai létesítményre csapott le.
(tass.ru)
A donbasszi frontokon is élénk az élet:
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
(idézet: A Magyar Tanácsköztársaság – Liptai Ervin)
A Tanácsköztársaság vezetői mit sem tudtak arról, hogy a proletárdiktatúra elleni támadás előkészületei a befejezéshez közelednek.
Nem kétséges: a proletárdiktatúra kikiáltásától eltelt rövid idő alatt a legnagyobb erőfeszítésekkel sem lehetett volna a Tanácsköztársaság határainak védelmét megbízhatóan kiépíteni. A Forradalmi Kormányzótanács rosszul ítélte meg a körülményeket, és így a gyenge katonai felderítés, s nem utolsósorban az antant magatartásával kapcsolatos illúziók következtében a védelem megszilárdításáért kevesebb történt, mint amit a valóságos helyzet ismeretében lehetett volna tenni.
Landler még április 14-én, két nappal a katonai intervenció kezdete előtt is túlzott optimizmussal állapította meg a Forradalmi Kormányzótanács ülésén: „… az antant hadügyileg abban a helyzetben van, mint mi”.71
Április közepén, a Tanácsköztársaság elleni háború megindulásának időpontjában, a Vörös Hadseregnek a demarkációs vonalakon álló erői létszám, felszerelés és szervezettség tekintetében messze elmaradtak az ellenséges csapatoktól.
Az alakulatok átszervezése még korántsem fejeződött be. A toborzás jelentékeny eredményekkel járt ugyan, a jelentkezők felszerelése, alakulatokba szervezése azonban csak részben történt meg. Április közepén például a 6. hadosztály létszáma 7986 fő volt, közülük azonban 3700-nak még nem tudtak fegyvert adni.
A terveknek megfelelően 6 gyaloghadosztály, a székely különítmény, valamint a tengerészdandár szervezése folyt. Ezek közül azonban egyedül a székely különítmény volt többé-kevésbé harckész állapotban, a többi még messze állott attól.
Ez a hadsereg még nem a proletariátus osztályhadserege volt, hanem a polgári demokratikus rendszer öröksége, amelynek bélyegét számos tekintetben magán viselte.
Az erőviszonyokat kellőképpen érzékelteti az a tény, hogy:
északon a csehszlovák hadsereg 4 hadosztályával és 4 dandáréval (kb. 85 zászlóalj és 24 üteg) szemben 3 vöröshadosztály (28 zászlóalj és 14 üteg),
keleten 6 román gyaloghadosztállyal, 1 lovashadosztállyal és 1 erős különítménnyel (64 gyalogzászlóalj, 28 lovasszázad és 48 üteg) 2 hadosztály és 1 önálló dandár (34 zászlóalj és 16 üteg),
délen a franciák és a délszlávok első vonalban levő 3 gyalog-, 1 lovashadosztályával és 1 lovasdandárával szemben mindössze 11 harcképes zászlóalj és 4 üteg állott.
A Vörös Hadsereg védelmi készségét éppen a legkritikusabb arcvonalon, a keleti fronton alapvetően meggyengítette, hogy a legerősebb hadosztály: a székely különítmény parancsnoki kara a proletárdiktatúra esküdt ellensége volt.
A nagyváradi direktórium elnöke már április 3-án jelezte, hogy a székely különítménynél valami nincs rendben, és a legénység, „valószínűleg tisztjeitől befolyásolva, nagyfokú bizalmatlansággal kezd viselkedni a Tanácsköztársasággal szemben”.72 Kratochwill ezredes, a különítmény parancsnoka, elküldte megbízottját Gondrecourt francia tábornokhoz, valamint Maniu Gyulához, és közölte velük, hogy „a székely csapatok nem kommunisták, sőt … a bolsevikiek ellen a román csapatokkal együtt is hajlandók volnának harcolni”.73
A Hadügyi Népbiztosság a helyzet tisztázására kiküldött ugyan egy bizottságot a székely különítményhez, ennek megállapításait azonban nem vették eléggé figyelembe, és megelégedtek azzal, hogy a különítmény két zászlóalját felváltották a nemzetközi vörösezred katonáival.
Olyan helyzetben, amikor a Vörös Hadsereg keleti arcvonalának nagyobb részét áruló ellenforradalmárok által vezetett csapatok tartották, az ellenség támadása szükségszerűen katasztrofális helyzetet teremtett.
Április 16-án hajnalban a román hadsereg megtámadta a Vörös Hadsereg védelmi vonalát.
Mivel Kratochwill azt remélte, hogy az akcióba a román vezérkar őt is bevonja, a támadás bizonyos mértékig meglepetésszerűen érte. Dilemmájáról, amelybe a váratlan támadás folytán került, később így számolt be könyvében:
„… a románok megtámadtak! Ekkor egy újabb nehéz és felelősségteljes elhatározás előtt állottam: a székely hadosztály erdélyi csapatai nem voltak sem bolsevista, sem vöröscsapatok, én ezekkel a csapatokkal a proletárdiktatúra ellen akartam fordulni. Ez azonban lehetetlen volt, mert a románok megtámadtak. Ha úgy, mint eddig, a csucsa-máramarosi vonalban a román támadásokat visszautasítom, akkor a székely hadosztály és az erdélyi csapatok … a proletárdiktatúrát védték volna. Kár lett volna tehát minden csöpp székely vagy erdélyi magyar vérért, és így felelősségem teljes súlyát érezve, elhatároztam, hogy a hadosztály és az erdélyi csapatok frontját lassan visszaveszem, elrendeltem, hogy minden felesleges vérontás kerülendő, minden támadás és ellentámadás mellőzendő, ott, ahol a román nyomás túlerős, a nyomásnak engedni kell.
Április 16-án és a következő napokban a frontot saját elhatározásomból vettem vissza azon szándékkal, hogy időt nyerjek, hogy a tárgyalásokat a románokkal újra felvegyem, hogy a 150 kilométer széles vonalban elosztott csapatokat egy kisebb térre összpontosítsam, hogy ütőerő gyanánt rendelkezésemre álljanak.”74
Bár a különítmény egyes részei a reggeli órákban szívósan védekeztek, Kratochwill délelőtt 10 órakor kiadta a parancsot az általános visszavonulásra. Ettől kezdve a székely csapatok jelentékeny ellenállást már nem fejtettek ki a támadókkal szemben.
Támadás indult a keleti arcvonalon álló másik két egység: a 39. dandár és a 6. hadosztály ellen is, melyek a nyomasztó túlerő következtében visszavonulásra kényszerültek.
A következő napokban a Hadügyi Népbiztosság hasztalanul kísérelte meg a visszavonuló, helyenként pánikszerűen menekülő csapatok megállítását. A keleti arcvonal nagyobb részét tartó székely különítmény állandó visszavonulása következtében fedezetlenül maradt a 39. dandár balszárnya, és így az, hogy az ellenséges átkarolást elkerülje, maga is visszavonulásra kényszerült.
A Hadügyi Népbiztosság úgy tervezte, hogy az arcvonal mögött az ország különböző részeiből odaszállított csapatokból erős tartalékot hoz létre, s annak ellencsapásával lefékezi a román támadás lendületét, így időt biztosít a védelem jobb megszervezésére. Kratochwill gyors hátrálása következtében azonban a csapatok tervezett összpontosításának körzete (Érmihályfalva és Nagykároly környéke) az ellenség kezére került, mielőtt az erősítések odaérkezhettek volna.
A székely különítmény parancsnoksága a Hadügyi Népbiztosság félrevezetésére súlyos harcokról és hatalmas veszteségekről számolt be. „Veszteségeink igen súlyosak, mintegy 60 százalékra tehetők”75 – jelentették április 17-én este, hogy ezzel magyarázatot adjanak a visszavonulás nagy tempójára. Sikerült is elérniük, hogy úgyszólván fegyverletételükig nem lepleződtek le a Tanácsköztársaság katonai és politikai vezetői előtt. „A Tanácsköztársaság a legteljesebb elismeréssel viseltetik a derék székely proletár katonák és a forradalomért őszintén dolgozó vezetőik iránt” – mondotta Böhm még április 22-én is egyik nyilatkozatában.76
A Forradalmi Kormányzótanács április 18-i ülésén – felismerve a proletárdiktatúra létét fenyegető súlyos veszedelmet – határozatot hozott, hogy minden erőt, amely a többi arcvonalakon valamennyire is nélkülözhető, a keleti frontra irányít. Elhatározták, hogy felhívással fordulnak az ország proletariátusához, s a toborzás meggyorsításával, munkásalakulatok szervezésével megerősítik a Vörös Hadsereget.
Április 19-re összehívták a budapesti munkás- és katonatanács ülését, hogy a munkásosztály képviselőit tájékoztassák, és rajtuk keresztül a proletariátust a haza védelmére mozgósítsák.
Az ülésen Kun Béla számolt be a katonai helyzetről. Vázolta a keleti fronton kialakult helyzet súlyosságát. Nem hallgatott arról a lehetőségről sem, hogy a proletárdiktatúra ellen északról és délről is megindulhat a támadás. Rámutatott: a magyar proletariátusnak elsősorban a maga erejére kell számítani. Kiadta a jelszót: „… mindenki, aki csak nélkülözhető itt Budapesten, aki csak nélkülözhető itt a központi igazgatásban, minden proletár, a proletariátusnak minden képviselője: ki a frontra!”77
Kun külön kiemelte annak fontosságát, hogy a Tanácsköztársaság súlyos helyzetében a diktatúra vezető szerveiben „olyan vasegységre van szükség, amely vasegységet semmi, semmi a világon nem tudja megbomlasztani”.
„… addig az ideig, amíg a körülöttünk levő országok proletárjai aktíve sietnek segítségünkre, a magunk erejére, a magyarországi proletariátus forradalmi erejére kell támaszkodnunk. Ezt a forradalmi erőt fölébreszteni az önök föladata. Ennek a forradalmi erőnek a szervezése, kihasználása, értékesítése is az önök föladata” – fejezte be beszédét Kun Béla.
Az ülés határozatot hozott, hogy a Kormányzótanács és a munkástanács tagságának, valamint az összmunkásságnak a fele menjen ki a frontra. A határozat végrehajtásával a Forradalmi Kormányzótanácsot bízták meg.
A következő napokban az újságokban és plakátokon megjelent a Magyarországi Szocialista Párt, a Forradalmi Kormányzótanács és a Budapesti Munkás- és Katonatanács közös felhívása az ország munkásaihoz.
„Veszélyben a forradalom! …
Munkások! Elvtársak! Elvtársnők!
A forradalom, a munkások, parasztok és katonák diadalmas forradalma hívó szóval fordul hozzátok: fegyverkezzetek föl. Készüljetek a megtámadott proletárforradalom megvédelmezésére és továbbfejlesztésére, kiépítésére, hogy mindent megadhasson ez a forradalom, ami a szocializmus megvalósításához és a proletárok hatalmának végleges megszilárdításához kell!” – hangoztatta a felhívás.78
Április 20-án, húsvét vasárnapján, a népbiztosok és a párttitkárság tagjainak nagy része vidékre utazott, ahol a dolgozókat a népgyűléseken a Vörös Hadseregbe való belépésre hívták fel.
Szamuely Tibor Győrött tartott nagyhatású tömeggyűlést:
„Veszély fenyegeti a magyar proletariátust. Az imperialista román bojárok hadat üzentek a Magyar Tanácsköztársaságnak. Nem szépíthetjük és hallgathatjuk el azt a körülményt sem, hogy a fronton álló csapatok egy része nem tett eleget proletár kötelezettségének. Ezeket el kell távolítani, és helyettük a szervezett munkásságot kell a frontra küldeni. Az ellenforradalmárokat le kell törnünk, nehogy újra visszatérjen a tőke uralma és újra elnyomottak legyünk, ezerszer elnyomottabbak, mint azelőtt. Az egész világ proletariátusának szeme rajtunk függ, a mi győzelmünktől függ a világ proletárjainak felszabadítása” – mondotta Szamuely.79
A fegyverbe hívó szóra a főváros és a vidék legöntudatosabb dolgozói tömegesen kérték felvételüket a Vörös Hadseregbe.
A csepeli lőszergyár bizalmi testülete „… egyhangú és nagy lelkesedéssel kimondotta, hogy a csepeli gyár minden osztályában, ahol nem hadianyagot, hanem más cikkeket gyártanak: a munkát beszünteti, a muníciót gyártó üzemekben pedig csak a föltétlen szükséges munkaerőket foglalkoztatja, s az így munkából fölszabadult összes elvtársak kötelesek belépni a Vörös Hadseregbe. Kimondotta a bizalmi testület, hogy amíg a muníciógyártás nagy szüksége megkívánja: fölfüggeszti a 8 órai munkaidőt, s kevesebb létszámmal, fölfokozott munkateljesítménnyel megfelelő mennyiségű hadicikket produkál.”80
Diákok, ifjúmunkások, és a gyárak idős dolgozói nagy lelkesedéssel sereglettek a Vörös Hadsereg zászlói alá. A Galilei-körben tömörült fiatalok testületileg beléptek a hadseregbe. Hasonló módon cselekedtek az újpesti szocialista diákok és ifjúmunkások szervezetéhez tartozó fiatalok is.
Április 23-án már 24 újonnan szervezett munkászászlóalj menetelt a Forradalmi Kormányzótanács tagjai előtt. A csepeli, kispesti, újpesti, óbudai, mátyásföldi és a főváros többi kerületében levő gyárak munkásai vonultak fel ezen az erőt sugárzó csapatszemlén: „… munkásküzdelemben edzett, fegyelemben vértezett elvtársak jöttek, hogy a burzsoá egykori promenádján mutassák elszánt készségüket a munka világa, az igaz emberiesség, a világforradalom megvédésére”82 – írja a „Vörös Újság” 1919. április 24-i száma. A gyári munkászászlóaljak impozáns felvonulása bizalommal töltötte el a proletárdiktatúra sorsáért aggódókat. Amerre a zászlóaljak elvonultak, a főváros dolgozóinak lelkesedése kísérte őket.
A Forradalmi Kormányzótanács utasításának megfelelően, a Hadügyi Népbiztosság elhatározta, hogy a többi frontokról elvonható egységeket Nyíregyháza és Debrecen térségében csoportosítja.
„A román arcvonalon beállott események következtében, a Hadügyi Népbiztosság a többi arcvonalakról minden rendelkezésére álló tartaléknak és a tüzérség zömének a Tiszántúl, Nyíregyháza-Debrecen vonalában és emögött való felvonulását határozta el. A cseh és délszláv arcvonalon csak annyi erő maradhat vissza, amennyi a biztosító és megfigyelő szolgálatra elengedhetetlenül szükséges” – ez állott a Hadügyi Népbiztosság április 19-i utasításában.
A román bojárhadsereg támadásának megindulása óta eltelt napok tapasztalatai azt mutatták, hogy a Hadügyi Népbiztosság a Várból, távol a harcoló csapatoktól nem képes a harcok vezetésére., Elmaradt az eseményektől, információi gyakran pontatlanok voltak. Határozott parancsokat ezért nem is igen adott, utasításai általánosságokban mozogtak.
Kun Béla javaslatára a Forradalmi Kormányzótanács elhatározta, hogy a Tiszántúlon harcoló egységek közvetlen vezetésére hadsereg-parancsnokságot szervez.
A Kormányzótanácsban vita bontakozott ki akörül, hogy kit nevezzenek ki a hadsereg-parancsnokság élére. A kommunisták nagy része Szamuely Tiborra szerette volna bízni a vezetést, a volt szociáldemokrata népbiztosok pedig Böhmöt javasolták. A vita olyan élessé vált, hogy egyesek lemondással fenyegetőztek abban az esetben, ha a választás Szamuelyre esik.
Kun tisztában volt azzal, hogy a proletárdiktatúra válságos helyzetében a Forradalmi Kormányzótanács tagjai közötti nyílt kenyértörés katasztrofális következményekkel járna. Ezért végül maga is támogatta Böhm kinevezését.
Böhm, aki ezekben a napokban nem tartózkodott a fővárosban, kezdetben nem akarta vállalni a demoralizált, állandóan visszavonuló csapatok parancsnokságát. Csupán akkor ment bele a dologba, amikor Kunfi közölte vele, hogy amennyiben ő visszautasítja a megbízást, azt Szamuely kapja meg.
A tiszántúli hadsereg parancsnoka tehát Böhm Vilmos lett, Szamuelyt pedig az ellenforradalmi tevékenység megakadályozására alakított front mögötti bizottság elnökévé nevezték ki.
Böhm, aki katonai képzettséggel nem rendelkezett, természetesen csak úgy tölthette be a hadseregparancsnoki tisztet, ha az egységek hadműveleti vezetését egy kitűnően képzett vezérkari főnök látja el mellette. Böhm, még a polgári demokratikus időszakban, hadügyminisztériumi működése idején szoros kapcsolatba került Stromfeld Auréllal, a nagy tehetségű vezérkari tiszttel, akinek kiváló képességeiről alkalma volt személyesen is meggyőződni. A tiszántúli keleti hadsereg vezérkari főnöki teendőivel Stromfeld Aurélt bízták meg.
Stromfeld röviddel a proletárdiktatúra kikiáltása után megvált beosztásától, és Győrbe vonult vissza. Bár a Hadügyi Népbiztosságon felelős beosztásba kívánták helyezni, ezt visszautasította. Az ország súlyos helyzetében azonban hazafias kötelességének érezte, hogy katonai szaktudásával a hadsereg rendelkezésére álljon. Ezért, amikor felszólították, hogy vegye át a keleti hadsereg vezérkari főnöki pozícióját, az utasításnak haladéktalanul engedelmeskedett. Stromfeld az éppen Győrben tartózkodó Szamuelyvel utazott Budapestre, majd a Hadügyi Népbiztosságon történt rövid tájékozódás után, azonnal folytatta útját Szolnokra, ahol a Nemzeti Szállóban megkezdte a keleti hadsereg-parancsnokság megszervezését.
Stromfeld, miután behatóan megismerkedett a tiszántúli arcvonal helyzetével, a csapatok állapotával, hamarosan arra a meggyőződésre jutott, hogy a Tiszántúl átmeneti feladása elkerülhetetlen.
Az ellenség április 20-án bevonult Nagyváradra, majd április 23-án elesett Debrecen is.
Azok az erősítések, amelyeket az ország különböző részeiből a keleti frontra irányítottak, nem egyszerre kerültek bevetésre, és a túlerőben levő támadókkal szemben felmorzsolódtak anélkül, hogy a harcok kimenetelét lényegesen befolyásolni tudták volna. A régebben fronton levő csapatok demoralizáltsága is átragadt az újonnan érkezett alakulatokra, amelyek más körülmények között, egy nagyobb erőösszpontosítás részeként, kétségtelenül megállták volna helyüket.
Nem kevés volt azonban az olyan alakulat, amelyik önfeláldozóan igyekezett útját állni az ellenségnek. A debreceni munkások hősiességének híre bejárta az egész országot. A nemzetközi proletárszolidaritás ragyogó példáját tanúsították a nemzetközi zászlóaljak katonái is. A magyar munkásosztály emlékezetében örök dicsőség övezi azoknak az internacionalistáknak a nevét, akik, mint Leó Rothziegel, az osztrák ifjú kommunisták vezetője, hősi halált haltak e harcokban.
„A bojár imperialisták csapatai közelednek. Holnap tűzbe kerülünk. Boldogan megyek akár a halálba is a proletárok felszabadulásáért, boldogan és büszkén. Örömmel hullatom véremet Szovjet-Magyarországért, amelyet a nemzetközi proletariátus hazájának tekintek” – írta egyik levelében Rothziegel röviddel hősi halála előtt.82
Az önfeláldozás e nagyszerű példái ellenére, a csapatok többsége nem fejtett ki olyan ellenállást az ellenséggel szemben, amelyet adottságai – a felszerelésben jelentkező problémák ellenére is – megengedtek volna. Döntően befolyásolta az események kimenetelét az is, hogy a keleti fronton harcoló alakulatok nagy részét a székely hadosztály gyors ütemű visszavonulása folytán az átkarolás állandó veszélye fenyegette.
Szamuely, aki az április 20-át követő napokban a Tiszántúlon járt, április 25-én a Budapesti Központi Munkás- és Katonatanács ülésén annak a véleményének adott kifejezést, hogy a „csapatok nem a fölszerelés hiánya, hanem elsősorban is a fegyelem és a vezetők hiánya miatt voltak kénytelenek visszavonulni”.83 A helyzet megváltoztatása érdekében Szamuely mindenekelőtt a csapatok vezetésének megjavítását tartotta szükségesnek, elsősorban a csapatok politikai vezetését. Ezért mind a frontra, mind pedig a front mögötti területekre megfelelő politikai munkatársakat kell irányítani – hangoztatta. A katonai vezetés problémáját csak úgy látja megoldhatónak, ha a parancsnoki pozíciókba, akár kényszerrel is, beállítják a katonai szakértőket.
„Kényszeríteni fogjuk … a régi hadsereg tisztjeit – mondotta -, hogy a proletárállamot szolgálják. Működésük ellenőrzése a politikai megbízottaknak lesz a föladata. A katonák fegyelmezetlenségének oka jórészt az volt, hogy nem voltak megfelelő parancsnokok a fronton.”
A demoralizálódott alakulatok rendezése, a csapatok fegyelmezése, új parancsnokok és politikai megbízottak beállítása csak úgy valósulhatott meg, ha a hadsereg lélegzetvételi szünethez jut. Ezért született meg a Tanácsköztársaság politikai és katonai vezetőiben az az elhatározás, hogy a csapatokat a védelmet biztosító Tisza vonala mögé vonják vissza, és a folyó keleti partján – esetleges későbbi támadó hadműveletek kiindulópontjául – csupán három hídfőt tartanak meg. Miután ez az elhatározás kialakult, a keleti hadsereg parancsnoksága elrendelte a csapatok szervezett visszavonulásának biztosítását, az élő erőknek és a felszerelésnek lehetőleg nagyobb veszteségek nélkül a Tisza mögé való visszavonását.
Mivel a román csapatok északi szárnyának előnyomulása azzal fenyegetett, hogy elvágja a Vörös Hadsereg egységei Tokaj irányába történő visszavonulásának útját, Stromfeld április 25-én utasította a tartalékként röviddel azelőtt Nyíregyházára irányított 1. hadosztályt, hajtson végre ellentámadást, és ezzel fékezze le az ellenség előretörésének tempóját.
Az 1. hadosztály másnap ellentámadásba indult, és a késő délutánig tartó harcban az ellenséget Nagykálló irányában visszavonulásra kényszerítette.
A sikerben jelentős szerepe volt Pogány József népbiztosnak, aki a hadosztályt néhány nap alatt ütőképes erővé kovácsolta, és személyes bátorságával is példát mutatva, közvetlenül részt vett a harcban.
Április 16-a óta ez volt az első jelentősebb siker, amelyet a Vörös Hadsereg a védelmi harcok folyamán elkönyvelhetett. Az 1. hadosztály példája megmutatta: másképpen alakulhattak volna az események, ha a lényegesen erősebb székely különítmény is teljesíti kötelességét.
Az 1. hadosztály sikere nem járhatott tartós eredménnyel, mert ugyanezen a napon Kratochwill ezredes letette a fegyvert az ellenség előtt. Kratochwill előzőleg felhívást intézett katonáihoz, amelyben magyarázni próbálta a fegyverletétel szükségességét. A Tanácsköztársaság katonai helyzetét teljesen kilátástalannak tüntette fel. Azt állította, hogy az ellenség a Tanácsköztársaság minden arcvonalán támad, és ezért a további ellenállásnak nincs értelme.
„A fegyvereket kocsikra raktuk, és elküldtük a román parancsnokságnak, ki azt Mátészalkán átvette. Május első napjaiban Debrecenen keresztül Brassóba szállítottak bennünket” – így számolt be Kratochwill erről az eseményről.84 Az árulóknak azonban nem sikerült a székely különítményhez tartozó valamennyi alakulatot a szégyenteljes fegyverletételre kényszeríteni. A különítmény egyes részei tovább vonultak vissza a Vörös Hadsereggel, és annak későbbi harcaiban becsülettel megállták a helyüket.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Ma már 2022 márcus 20. napja – vasárnap – van. Az idei esztendő 79. napját tapossuk. Rohan ám az idő!
A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 286 nap van hátra.
A tavaszi nap-éj egyenlőség napja (2049-ig, utána 19-e) és a tavasz kezdete: ezen a napon az éjjelek és a nappalok a Föld minden pontján egyforma hosszúak.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Végre világos az ellenzék SeVizás programja. A fanyalgók menjenek a picsába.
A szabadságra szavazol, vagy az orbáni bűnbandára? A kamupártok, – szerintem mind az, aki nem az egyesült ellenzék – orbánnal vannak.
Támogasd az egyesült ellenzék jelöltjeit és listáját a szavazatoddal!
– Nyilvános lett, hogy az ellenzék a SeVizás rendezésig a végrehajtásokat – amiben minden végrehajtási cselekmény, így a kilakoltatások és letiltások is benne vannak – fogja leállítani.
– Szepesházi Péterrel az ellenzék SeVizás szakértőjével történt nyilvános beszélgetésből az is kiderült, hogy erős szándék van arra, hogy úgy oldjuk meg, hogy mindenkinek csak annyit kelljen visszafizetni, amennyit kapott, és mindenkit kártalanítsanak a kifosztók. Ez a beszélgetés itt érhető el: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/1334661003705706
Fontos tudnunk, hogy a választáson az orbáni bűnbanda legyőzése csak a lehetőség megnyílása. Utána még határozottan és hatásosan ellensúlyoznunk kell bankárok lobbistáinak, – például az elsőszámú uzsorásnak és király júliának – az áskálódását.
Mivel a leendő kormány szándéka megvan, így nagyobb az esélyünk az eredményre is.
Határolódjatok el az ellenzék győzelmét veszélyeztető kamupártoktól. Legyen az fasiszta, pornós, áldoktoros, vagy bárki!
A fanyalgóknak üzenem, hogy majd amikor az egyesült ellenzékkel együtt összeütünk egy jó SeVizás megoldást, akkor kérjék, hogy Ők ne legyenek benne, rájuk ne vonatkozzon.
Ők maradjanak az orbáni bűnbanda megoldásánál, vagy a sétálós létszámhazudósoknál, esetleg a fasiszta, pornós vagy áldoktoros kamupártosoknál keressék a szabadulásukat.
Nehezen tudom, megérteni, hogy amikor végre egyfajta együttműködés alakul ki, akkor hogyan jut eszébe néhányaknak még most is az orbáni bűnbandát támogatni. Ha mással nem, azzal, hogy az egyértelmű és írásos vállalások ismertében még mindig a kifogásokat keresik.
Sokat gondolkodom azon, hogy ezek az emberek ennyire nem tájékozottak, vagy szándékosan tolják orbánék szekerét.
Ha megoldást akarsz, legyél kiskakas, aki minden nap berepül az ablakukba, és követeli, hogy adják vissza, amit elvettek!NeFizess! Pörölj! Tiltakozz!
HA neked sem tetszik az orbáni önkény és a kifosztás, tegyél ellene!
Mutassuk meg az imf-eknek (idomított majom fideszeseknek) és idomárjaiknak a bankároknak, hogy a végső szót nem ők, hanem az emberek mondják ki!
Cselekedj! Legyél győztes! Állj a bátrak közé!
HAjrá!
! O1G !
Sárgapólósok büntetései és eljárási költségei:
Az összes terhelésünk – büntetések, eljárási költségek – elérte az 5 000 000 Ft-ot.
Eddig a gyűjtésekből ennek töredéke, kicsit több mint 500 000 Ft jött össze.
És természetesen vannak a működési költségek is.
Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az akcióink videóit általában 1000 – 20 000 ember nézi meg. Néhányat többen.
Ha minden videónk után a nézők fejenként csak 10 – 100 Ft-tal járulnának hozzá a költségeinkhez, akkor sokkal könnyebben tudnánk a hatalomnak nem tetsző tetteket végrehajtani.
Ha segíteni akarsz, akkor minden megnézett videó, vagy minden neked tetsző bejegyzés után utalj, vagy küldj egy százast. Vagy amennyit tudsz.
Fontos, hogy biztass erre másokat is.
A támogatást természetesen készpénzben is odaadhatod valamelyik Sárgapólósnak.
B3 Takarékszövetkezet 73604095-10211768-00000000
Név: Golcs Roland, vagy Sárgapólós büntetésszámla
Megjegyzés: Büntetés hozzájárulás
Külföldről erre a számra tudsz utalni: IBAN szám: HU11 7360 4095 1021 1768 0000 0000
Ezt követően a legtöbb bejegyzésünkbe és videóleírásba beletesszük a fentieket. Hátha egyre többen kapnak kedvet az ellenállás támogatásához.
A Krímről és az ukrajnai különleges hadműveletről.
A legfontosabbak Vlagyimir Putyin Luzsnyikiban tegnap mondott beszédéből.
A Krímről…
Saját földjükön, sorsközösségben egyesülve – valószínűleg ezt gondolták az emberek, amikor 2014. március 18 – án a Krím-félszigeten és Szevasztopolban tartottak népszavazást. Saját földjükön éltek és élnek. És sorsközösséget akartak élni történelmi hazájukkal, Oroszországgal. Ehhez pedig minden joguk megvolt és elérték céljukat.
A krími és szevasztopoli lakosok helyesen cselekedtek, amikor kemény gátat állítottak a neonácik és a szélsőséges nacionalisták útjába. Mert ami más területeken történt és történik, az a legjobb megerősítés erre.
Ez idő alatt Oroszország sokat tett a Krím és Szevasztopol felemeléséért. Olyan dolgokat kellett megtenni, amelyek szabad szemmel nem láthatók azonnal. Alapvető jellegűek: gázellátás, energiaellátás, kommunális szolgáltatások, úthálózat helyreállítása, új utak, autópályák és új hidak építése.
A katonai hadműveletről…
Tudjuk, mit kell tenni ezután, hogyan kell tovább, minek a rovására. És minden tervünket biztosan megvalósítjuk.
A Donbasszban élõk szintén nem értettek egyet a 2014 – es kijevi puccsal. Azonnal büntető hadműveleteket szerveztek ellenük – és nem is egyet. Azonnal blokád alá vették őket, szisztematikusan kezdték ágyúzni és légicsapásokkal súlytották őket. Ezt hívják népirtásnak. A jelenleg is zajló katonai műveletünk célja, hogy megmentse az embereket ettől.
Minden abban rejlik, hogy ez az egységes egyetemes érték Oroszországban minden nép és minden hit képviselője, és kifejezetten népünk népünk számára. És ennek a legjobb visszaigazolása az, ahogyan harcolnak, ahogyan viselkednek a mi srácaink ebben a hadműveletben – vállvetve. Segítik, támogatják egymást, ha kell, a harctéren a golyó elől saját testükkel fedezik bajtársaikat. Régóta nem volt köztünk ilyen egység.
A Szentírás szavai jutnak eszembe: „Nincs nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.”
A speciális hadművelet kezdete egybeesett egyik kiemelkedő katonai vezetőnk, Fjodor Usakov születésnapjával, aki egyetlen csatát sem veszített. Egyszer azt mondta: „Ezek a zivatarok Oroszország dicsőségét táplálják.” Így volt akkor! Így van ez ma is! És ez mindig így lesz!
Oroszország február 24 – én katonai hadműveletet indított Ukrajna demilitarizálására és denacifikálására. A fegyveres erőink csak az ukrán katonai infrastruktúrát és az ukrán csapatokat veszik célba. Mindkét oldalon vannak áldozatok.
Ukrajna déli részén az orosz hadsereg átvette az irányítást Herszon régióban, Melitopolban , Bergyjanszkban és blokád alá vette Mariupolt. Jelenleg a harcok már Mariupol városközpontjában zajlanak. Ez lehetővé tette az ukrán fegyveres erők elvágását az Azovi – tengertől, és szárazföldi kapcsolatot teremtett Donbasszal. Keleti irányban a DNR Népi Milíciája felszabadította Volnovakhát, és elérte a Verhnyetorockoje – Novoszelovka – 2 vonalat.
Az LNR csapatai szintén offenzívát indítottak. Az orosz hadsereg átvette az ellenőrzést Balakleja felett. Kijevet blokád alá vontuk Nyugat elől. Harkov közelében még csaták folynak. (RIA Novosztyi)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Az orosz Honvédelmi Minisztérium jelentése szerint március 18 – án, az Ukrajna nácitlanítása érdekében jelenleg is zajló különleges katonai művelet során, az orosz hadsereg először alkalmazta a „Кинжал – Kinzsal – Tőr” elnevezésű hiperszonikus rakétarendszert.
A repülőgépről indított hiperszonikus aeroballisztikus rakétákkal megsemmisítették az ukrán csapatok rakétáinak nagy földalatti raktárát az Ivano – Frankovszk régióban lévő Deljatyin falu mellett – közölte a Honvédelmi Minisztérium szóvivője, Igor Konashenkov vezérőrnagy.
„Az orosz hadsereg másik jelentős akciója az Ukrán Fegyveres Erők rádió- és elektronikus hírszerzési központjainak felszámolása volt az Odessza – régióban. Itt hadseregünk „Basztyion – Bástya” rakétarendszert vetett be.”
Március 19 – re virradóan az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara újabb jelentést adott ki a hadműveleti helyzetről, amelyben elismerte az Azovi-tengerhez való hozzáférés elvesztését.
Mariupolban eközben ádáz harcok folynak, a náci „Azov” megmaradt egységei egyre kisebb területre szorulnak.
Hiába fordulnak Kijevhez, segítségért könyörögve a blokád feloldásához. Zelenszkijhez intézett segítségkérő felhívást végső kétségbeesésében a helyi rendőrparancsnok, aki beismerte, hogy a Stingerek és más MANPAD-ok lényegében használhatatlanok az orosz légierővel szemben.
Azok a civilek, akiknek sikerül kijutniuk Mariupolból, megérkeznek a DNR Sürgősségi Helyzetek Minisztériuma által Bezümennoje falu területére telepített segélypontra.
Ugyanakkor a mariupoli humanitárius folyosó kijáratnál a DNR harcosai az ellenőrző pontokon ellenőrzik a városból távozni óhajtó férfiakat. Egyre több náci tetoválással ékített lator igyekszik a menekülők közé vegyülve elslisszolni Mariupolból. Elfogadhatatlan, hogy a civil ruhába öltözött nácik elmeneküljenek a városból.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
