Egyre elképesztőbb méreteket ölt MÁR DÖBRÖGISZTÁNBAN IS az ukrajnai orosz hadműveleteket kísérő oroszellenes sajtókampány.
Az elsősorban is amerikai cikkeket MINDEN FENNTARTÁSOK NÉLKÜL átvevő és leközlő döbrögisztáni – elsősorban is liberális fősodratúak már minden nap ontják a minimum fenntartásokkal kezelendő russzofób anyagokat.
A mariupoli, harkovi, és bucsai „tudósítások” után itt a legújabb „gyöngyszem”
„Az oroszok eltaláltak egy salétromsav-tárolót, mérgező füstfelhő borítja a környéket
A hatóságok arra utasítottak mindenkit, hogy maradjon otthon.
A kelet-ukrajnai Rubizsnye lakóit felszólították az ukrán hatóságok, hogy ne menjenek ki az utcára, vagy viseljenek nátriumoldatba mártott arcmaszkot, és figyeljék a szél irányát, mert az oroszok eltaláltak egy salétromsavat tartalmazó tartályt, és ezért mérgező füstfelhő borította el a környéket – írja a Telex a CNN nyomán.
Egyelőre nem világos, hogy mennyi sav volt a tartályban, de az anyag „meglehetősen mérgező” – közölte kedden Szerhij Hajdaj, a luhanszki régió katonai vezetője.
„Jobb, ha bent várakozunk, ez a sav egy eső után lebomlik. De senki sem tudja, mikor fog esni az eső. Ezért kérem, figyelje mindenki ezt a rózsaszín felhőt, és ha felétek tart, bújjatok be valahová” – jelentette ki Hajdaj.
? WARNING ❗
In Rubizhne, #Luhansk region, Russian troops hit a tank with nitric acid!
Nitric acid is very dangerous if inhaled, swallowed or if it is in contact with skin.
The consequences of this incident are similar to usage of chemical or biological weapons!
1/2 pic.twitter.com/o5kPccPg6u
— Verkhovna Rada of Ukraine – Ukrainian Parliament (@ua_parliament) April 5, 2022
Adalék: Rudezsnoje NAGYOBBIK RÉSZE március 17 – óta az LNR ÁLTAL FELSZABADÍTOTT !
DE MI IS TÖRTÉNT VALÓJÁBAN RUBEZSNOJÉBAN?
Íme:
„Az LNR Népi Milícia hivatalos képviselőjének nyilatkozata arról, hogy az ukrán fegyveres erők felrobbantottak egy vegyi anyagokkal teli tartályt Rubezsnojéban.
Az ukrán nacionalista alakulatok, felismerve a Luganszki Népköztársaság elleni támadásai hiábavalóságát, megkezdték a vegyipari létesítmények lerombolását.
Így a mai napon a „Zarja” cég 1. számú üzemének egy sósavas tartálya felrobbantásával mérgező anyag felhőt terítettek a város gyárnegyedére, ahol több mint 10 ezer ember él.
A robbanás következtében felszabadult mérgező vegyszereket a szél az LNR már szintén felszabadított területére, az északi irányban fekvő Kudrjasovka felé sodorja.
A terrorcselekménynek számos áldozata lehet a polgári lakosság körében.
A civil lakosság áldozatainak száma még pontosítás alatt áll. Ugyanakkor a sürgősségi szolgálatoknak tilos munkát végezniük a fertőzés fókuszának lokalizálására.
Jelenleg az ukrán média bűnözői az ezen terrorcselekmény igazolása érdekében azt a hamis információt terjeszti, hogy az LNR Népi Milícia egységei robbantották fel a tartályt.
Több mint 40 000 tonna kénsav, sósav, salétromsav és ammónia maradt még tartályokban a robbanóanyag – előállításra szolgáló veszélyes vegyipari vállalkozás területén. Ezek felrobbanása helyrehozhatatlan károkat okozhat a régió ökológiájában, és elpusztítja az összes élővilágot. 30 kilométeres sugarú körben.
A térségben a még az Ukrán Fegyveres Erők ellenőrzése alatt álló települések – Liszicsanszk, Szeverodonyeck, Zolote, Szeverszk – lakói, több mint 300 ezer ember, rendkívül nagy veszélynek vannak kitéve.
Andrej Marocsko, az LNR Népi Milíciájának szóvivője elmondta, hogy miután Rubezsnojeban felrobbant a vegyi anyagot tartalmazó tartály, az Ukrán Fegyveres Erők fokozták a város ágyúzását, ami miatt lehetetlenné vált a lakosság evakuálása.
Marocsko megjegyezte, hogy az ukrán tüzérség tüze alatt vannak olyan helyek, ahol tömegesen torlódnak az emberek Rubezsnojéban. Ezt a „Russia 24” tévécsatorna adásában jelentette be.
„Meg szeretném jegyezni, hogy miután az ágyúzás a sokszorosára felerősödött, lehetetlen kitelepíteni a veszélyeztetett a településről, hiszen a gyülekezőhelyeket az ukrán tüzérség rendszeresen lövi” – mondta az LNR Népi Milíciájának képviselője.
Korábban a média arról számolt be, hogy az Ukrán Fegyveres Erők tüzérsége szétlőtt egy salétromsavval teli tartályt Rubezsnoje város LNR által ellenőrzött részén. A közzétett fotókon egy narancssárga füstoszlop látható. A város lakóinak azt tanácsolták, hogy ne menjenek ki a szabadba, amíg el nem oszlik a felhő.”
Persze az ukrajnai orosz speciális hadművelet valójában háború! Egy háborúban pedig SAJNOS ELKERÜLHETETLENÜL vannak polgári áldozatok is. Köztük gyerekáldozatok!
Az ukrajnai harci cselekmények NEM MINDEN ELŐZMÉNYEK NÉLKÜLIEK! Végtelenül sajnálatos azonban, hogy az ilyen – olyan nyugati fősodratú médiák ezekkel az előzményekkel nem foglalkoznak! CSAK A KÖVETKEZMÉNYEKKEL, AMELYEK VÉGKICSENGÉSE MINDEN ESETBEN A ‘ZOROSZOK VAÚTAK MINDEN BAJNAK – ROSSZNAK A’ ZOKOZÓI!
Alighanem elérkezett annak az ideje, hogy elgondolkodjunk: MIT VEZET(het) FEL EZ A GÁTLÁSTALAN, ÉS NAGY VALÓSZÍNŰSÉGGEL JÓ ELŐRE MEGTERVEZETT oroszellenes gyalázkodás?
Volna rá válaszunk, de nem akarunk jóslatokba bocsátkozni, főképp pedig pánikot keltani!
Folytatódik az orosz hadsereg demilitarizálási és denacifikációs speciális hadművelete Ukrajnában.
Rakétacsapások érték Dnyipropetrovszk, Lvov, Harkov, Luck és Novomoskovszk katonai objektumait.
Ukrajna számos régiójában bőgtek a légvédelmi szirénák, de az LNR Kijev martalcai által megszállt részén is.
A DNR erői a Marjinykában fészkelő martalócállásokat szórták meg sorozatvetőkből. Azokat verték, akik az utóbbi időben Donyeck lakóövezeteit ostromolták.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Mikecz Dániel: Sokan azért nem mentek el szavazni, mert nem gondolták, hogy nagy tétje van a választásnak
Az ellenzéki szövetség mintegy 800 ezer szavazattal kapott kevesebbet, mint 2018-ban, amikor a pártok még külön indultak. A választás előtt nem rajzolódott ki a Fideszétől markánsan eltérő ellenzéki társadalomkép – véli Mikecz Dániel.
Mikecz Dániel, a Republikon Intézet vezető kutatója a választás eredményét értékelve rámutatott, a felmérések abban tévedtek, hogy az ellenzéki szavazók viszonylag alacsony részvételét nem jelezték előre – írja a Népszava.
Az ellenzéki szövetség mintegy 800 ezer szavazattal kapott kevesebbet, mint 2018-ban, amikor a pártok még külön indultak. A jobbikos szavazókban most kevés volt a hajlandóság arra, hogy a közös ellenzéki listára szavazzanak, pedig a 2019-es önkormányzati választáson ez még érezhetően jól működött.
Budapesten is találni olyan választókerületeket, ahol az ellenzéki jelölt kevesebb szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt, és ezt nehéz lenne a Jobbik számlájára írni. Senki nem számított arra, hogy a 2018-as ellenzéki mozgósítás jobban sikerült, mint a 2022-es
– jegyezte meg Mikecz Dániel, aki szerint sok ellenzéki szavazó azért maradt most távol az urnáktól, mert nem gondolták úgy, hogy a mostani választásnak nagy tétje lenne.
A JÓLÉTI INTÉZKEDÉSEK RENGETEG SZAVAZÓT ÉRINTETTEK, KÖZÖTTÜK ELLENZÉKIEKET IS. NEM JÖTT LÉTRE AZ ELLENZÉKI EGYSÉG FELHAJTÓEREJE. NEMZETKÖZI KUTATÁSOK BIZONYÍTJÁK, HOGY AMIKOR A VÁLASZTÓK NEM ÉRZÉKELIK A SZAKPOLITIKAI VAGY IDEOLÓGIAI KÜLÖNBSÉGEKET, AKKOR ALACSONYABB A RÉSZVÉTEL.
A választás előtt nem rajzolódott ki a Fideszétől markánsan eltérő ellenzéki társadalomkép. Helyette inkább az jött át, hogy Márki-Zay Péter az orbánizmust folytatná, de Orbán Viktor nélkül. A Republikon kutatója szerint a DK és a Jobbik elnökében is volt tüske a korábbi konfliktusok miatt az ellenzéki miniszterelnök-jelölt irányában.
Márki-Zay Péternek sok volt a kettős szerep
Nagy kérdés az is, hogy érdemes volt-e Márki-Zaynak egyéniben is elindulnia, amikor egy országos kampányt vezetett. Ez a két szerep sok volt neki egyszerre. A választás azt is megmutatta, hogy a baloldali-liberális tömb mérete bő egyharmadot ér a mai Magyarországon, ami nem független attól a tömérdek pénztől és energiától, amit a Fidesz beletett abba, hogy megváltoztassa a politikai preferenciákat és attitűdöket.
A 2019-es önkormányzati választás után azt lehetett várni, hogy az ellenzék tovább növeli a támogatottságát, helyette azonban pozíciókat veszített. Az ellenzék aktivistahálózata nem hiányzott, amit jól mutat, hogy több szavazatszámlálójuk volt, mint a Fidesznek. Mikecz szerint hiábavaló volt az az ellenzéki próbálkozás, hogy a Nyugat hiteles képviselőjeként belepréseljék ellenfelüket, Orbánt egy „keleti dobozba”.
A MOSTANI KUDARCOT ÉRZÉKELVE A VÁLASZTÓKBAN MEGJELENHET AZ AZ IGÉNY, HOGY ÚJ ELLENZÉKRE LENNE SZÜKSÉG, UGYANAKKOR AZ INTÉZMÉNYESÍTETTSÉG ÉS A MÉG MINDIG MEGLÉVŐ ERŐFORRÁSOK KONZERVÁLJÁK A JELENLEGI ÁLLAPOTOT.
A mostani átütő választási siker erős legitimációt ad a Fidesznek, „amit az európai döntéshozóknak is figyelembe kell venniük, akik sok tekintetben pragmatikusabbak, mint amennyire esetleg kívülről látszik a hazai nyilvánosságban”. A politológus szerint az ellenzék mostani állapotában a kormánynak a népszerűtlen intézkedések meghozatalától sem kell tartania. (index)
Bal-Rad komm: Miért nem mentek el az egy(b)esült ellenzék szavazói voksolni? Egyre több szagértő teszi fel ezt a kérdést, és születnek különféle magyarázatok.
A balrad.ru szerint NAGYON SOKAKAT ELVADÍTOTT a szóban forgó társaságról a legutóbbi időkben elterjedt KORRUPCIÓS – és nem is alaptalan! – HÍREK. Nem tett jót a presztízsüknek a Szabó Tímea kampányát finanszírozó DROGKERESKEDELMI vád sem! Mint ahogyan az utóbbi időkben parttalanná vált euroatlanti elkötelezettségük, és vad oroszellenességük hirdetése sem.
Az egy(b)esült ellenzék NEM A MEGLÉVŐ VALÓS PROBLÉMÁKKAL ÉS ANNAK VÁRHATÓ KÖVETKEZMÉNYEIVEL FOGLALKOZOTT, hanem ideológiai kérdésekre helyezte a fő hangsúlyt. Figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy az általuk favorizált ideológia OKOZTA AZT A JÓVÁTEHETETLENÜL NAGY KÁRT A MAGYARSÁGNAK, ami miatt lettünk az Európai Unió legkiszolgáltatottabb gyarmati területe! Döbrögisztán.
„…A politológus szerint az ellenzék mostani állapotában a kormánynak a népszerűtlen intézkedések meghozatalától sem kell tartania.”
-MÁRPEDIG NÉPSZERŰTLEN INTÉZKEDÉSEK AZOK HAMAROSAN LESZNEK!
Ezek nyomán pedig lesznek/lehetnek NEM KÍVÁNATOS TÖRTÉNÉSEK IS!
„…A VÁLASZTÓKBAN MEGJELENHET AZ AZ IGÉNY, HOGY ÚJ ELLENZÉKRE LENNE SZÜKSÉG…”
(idézet: A Magyar Tanácsköztársaság – Liptai Ervin)
Június 14-én, a pártkongresszus befejezését követő napon ült össze a Tanácsok Országos Gyűlése.
Tarisznyás parasztemberek, munkások gyülekeztek ezen a szombat reggelen a Városi Színházban: a proletárdiktatúra legfőbb hatalmi szervének küldöttei.
A színpad a forradalom vörös színébe öltözött. A háttérben fehér mezőben babérkoszorútól övezve a tanácsjelvény ötágú csillaga. A szószéket vörös virágok borították. Mögötte az elnökség asztala és a népbiztosok, valamint a külföldi vendégek ülőhelyei.
A Tanácsköztársaság ideiglenes alkotmányának megfelelően, az országos gyűlésbe minden 50 000 dolgozó küldhetett egy delegátust. Ennek következtében a megjelent küldöttek többsége vidékről jött, és az ipari munkásosztály nem a proletárdiktatúrában betöltött szerepének megfelelően volt képviselve. Ez a tanácskozásokra is rányomta bélyegét.
Az első napi ünnepélyes megnyitó után, vasárnap a különböző bizottságok tagjait választották meg, és megvitatták az ügyrendet.
16-án, hétfőn került sor az első beszámolóra.
A napirend első pontjaként a gazdasági helyzetet tárgyalták meg. Varga Jenő népbiztos tájékoztatta a küldötteket a szocializmus gazdasági építésének eredményeiről és problémáiról. Beszámolt a szocializálás munkájáról, majd a Tanácsköztársaság gazdasági organizációjának kérdéseivel foglalkozott. Bírálta az e területen megmutatkozó hibákat, az üzemi és országos gazdasági szervezetekben megnyilvánuló bürokráciát, elemezte a termelés visszaesésének okait. Megállapította, hogy e tekintetben a Tanácsköztársaság már túljutott a mélyponton: „A munkások a szakszervezeti vezetőknek lelkes agitációja folytán belátják már azt, hogy jólét csak munka nyomán lehetséges, és a munkateljesítmény kezd javulni, a munkafegyelem kezd a gyárakban helyreállni …”177
Varga, a későbbi hozzászólókhoz hasonlóan, nagy reményekkel tekintett az újonnan megszervezett Népgazdasági Tanácsok munkája elé. Ezeket a népgazdasági tanácsokat a tanácskormány a különböző gazdasági szervek különállásából fakadó tervszerűtlenség megszüntetése, az egységes irányítás érdekében hozta létre. A Legfelsőbb Népgazdasági Tanács a különböző gazdasági (földművelésügyi, közellátási, közlekedésügyi, pénzügyi, szociális termelési) népbiztosságok egybeolvadásából alakult, elnöke Varga Jenő volt. A későbbiek során alacsonyabb igazgatási szinteken is létrehozták a népgazdasági tanácsokat.
Az előadó bírálta a vidéki direktóriumokat, amiért azok gyakran lokális politikát folytattak, és saját területük érdekeit az országos érdekek elé helyezték. Rámutatott a földadó elengedésének helytelenségére, és a földértékadó bevezetését sürgette.
Varga Jenő előadásához kapcsolódva, Lengyel Gyula népbiztos a tanácsállam pénzügyi problémáiról tartott referátumot. Elemezte a Tanácsköztársaság pénzügyi nehézségei, az infláció, a bankjegyválság okait. Annak megakadályozására, hogy a fogyasztási cikkeket a munkásság elől felvásárolják, osztály-árpolitika bevezetését tartotta szükségesnek. Ennek értelmében a munkások, az agrárproletárok a szükségleti cikkekhez lényegesen olcsóbban jutottak volna hozzá, mint a volt kizsákmányoló osztályok tagjai. Lengyel is szükségesnek tartotta a gazdasági adminisztráció egyszerűsítését, az azonos profilú üzemek összevonását.
Hamburger Jenő földművelésügyi népbiztos a mezőgazdaság problémáival foglalkozott. Mint jelentős eredményről számolt be arról, hogy a proletárdiktatúrának sikerült a földosztást megakadályoznia. Azt a véleményét hangoztatta, hogy a föld felosztása az ellátásban megoldhatatlan feladatok elé állította volna a proletárdiktatúrát. „… hogyha a földbirtok felparcellázása bármilyen formában keresztülvitetett volna, ma a Tanácsköztársaságot éhínség fenyegetné” – mondotta.178 A szövetkezeti formát a paraszti proletariátus politikai szervezése szempontjából is nélkülözhetetlenül fontosnak tartotta: „… a mezőgazdasági proletárság forradalmasításának egyik legfontosabb eszköze maga a termelőszövetkezeti rendszer”.
A tanácskormányt több bírálat érte azért, mert a nagybirtok szocializálásának alsó határát 100 holdban állapította meg. Hamburger kifejtette, hogy a 100 holdas birtokok többsége nem egy tagból állt, hanem kisebb-nagyobb elszórt részekből, amelyeket a mezőgazdasági szocialista nagyüzemek nem tudtak volna abszorbeálni. Azt a véleményét hangoztatta, hogy a 20 és 100 hold közötti birtokok a munkaerőhiány, valamint a telek-értékadó bevezetése következtében előbb-utóbb kénytelenek lesznek szövetkezni, áttérni a nagyüzemi termelésre.
Hamburger fontosnak tartotta annak megállapítását, hogy a szövetkezetek élére állított gazdatisztek többsége, különösen a fiatalabbak, jól beváltak.
A mezőgazdasági termelés irányításával kapcsolatban elmondta, hogy két központ kialakítását tartja szükségesnek: az egyiket a szocializált nagybirtokok, a másikat a paraszti kézben levő magánbirtokok termelésének irányítására.
A várható termés mennyiségét felbecsülve, Hamburger bejelentette: a városi lakosság ellátásának érdekében elkerülhetetlenné válik, hogy a mezőgazdasági munkabéreknek a fejadagokon túlmenő részét pénzben fizessék ki.
A gazdasági kérdésekkel kapcsolatos vitára érezhetően rányomta bélyegét a kongresszus összetétele. A felszólalók többsége a vidéki direktóriumok gondjainak, bajainak valóságos és vélt – sokszor kicsinyes – sérelmeinek adott hangot. Megmutatkozott a magyar munkásmozgalom fejlődésének egyik súlyos negatívuma: a mezőgazdasági proletariátus szervezésének, osztályöntudatra ébresztésének elmaradottsága. Több felszólalásban városellenesség, az ipari és mezőgazdasági munkásság egymásrautaltságának meg nem értése nyilvánult meg. Kiderült, hogy a vidéki direktóriumokba sok alkalmatlan elem került be, akik kispolgári, destruktív nézeteiknek időnként a tanácskongresszuson is hangot adtak.
Figyelemre méltó tény, hogy bár eléggé élesen bírálták – helyesen és kevésbé helyesen is – a Tanácskormány és a központi szervek intézkedéseit, senki sem vitatta a Forradalmi Kormányzótanácsnak a nagybirtokok szocializálásával kapcsolatos eljárásának helyességét. Ennek ellenére a vidéki felszólalások egy részében – talán öntudatlanul – ott lappangott az a gondolat, hogy a proletárdiktatúrától a falu kevesebbet kapott, mint a városi munkásság.
Igen sok vidéki küldött bírálta a gazdatiszteknek és a földek volt birtokosainak a szövetkezetek élére állítását. A földművelésügyi népbiztosok ezeket az intézkedéseket a termelés érdekeivel magyarázták, és ígéretet tettek arra, hogy a termés betakarítása után változtatnak a helyzeten.
A Tanácsok Országos Gyűlése is tükrözte a parasztpolitika, a falusi osztályharc alapvető, elvi kérdéseinek tisztázatlanságát. Az antikapitalista, kulákellenes megnyilvánulások keveredtek a kis- és középbirtokos parasztság elleni kirohanásokkal. Nem volt senki – a népbiztosok között sem -, aki a falusi osztályviszonyok elemzése alapján megkísérelte volna a parasztpolitikában követendő út megrajzolását. A magyar proletárdiktatúra vezetésének ez a nagy gyengéje egyébként a pártkongresszuson és a pártprogramban is megmutatkozott.
A tanácskongresszus nyilvánvalóvá tette: a proletárdiktatúra létérdeke a munkásosztály és a parasztság szövetségének megerősítése. Több hozzászóló is hangsúlyozta, hogy meg kell javítani, új alapokra kell helyezni a falusi politikai nevelőmunkát.
A gazdasági kérdésekről folyó vitát megszakítva, június 19-én került sor a Tanácsköztársaság külpolitikájának megtárgyalására.
A napirend előadója Kun Béla volt. Referátumában elemezte a világháború után kialakult európai viszonyokat. Rámutatott, hogy a győztes nagyhatalmak pacifizmusa durva imperialista törekvéseket, mindenféle forradalmi mozgalom eltiprására irányuló szándékot takar. Megemlékezett az Osztrák-Magyar Monarchia szétbomlása után létrejött új, nemzeti államokról, amelyeknek „terjeszkedési politikája még éhesebb, még falánkabb volt, mint azoké a nagy államoké, amelyek most győzelmi mámorban tombolnak …” Elemezte az imperialisták közötti ellentéteket, s azt a következtetést vonta le, hogy ezek „lehetetlenné teszik azt, hogy az antant Magyarországgal szemben egységesen léphessen fel”.179
Az európai forradalmi mozgalmak fejlődését Kun optimista módon ítélte meg. Azt a véleményét hangoztatta, hogy a magyar proletariátus nyugodtan számíthat a nyugat-európai munkásság szolidaritására.
Kun előadásában központi helyet foglalt el az antant ultimátuma.
A jegyzék elfogadásának szükségességét azzal indokolta, hogy az ország számára fontos a béke megkötése, a környező országokkal való gazdasági kapcsolat megteremtése, olyan külpolitikai helyzet kialakítása, amelyben a Magyar Tanácsköztársaság meg tudja értetni a környező államok proletárjaival, hogy ellensége mindenfajta nemzeti elnyomásnak. Úgy vélte, amennyiben egy kedvezőtlen békekötésre kerülne is sor, az nem tartana tovább, mint a Breszt-Litovszk-i béke, mert maga a győztes országok proletariátusa fogja azt felrúgni.
A beszámolót követő vitában a hozzászólók többsége aggodalmát fejezte ki az ultimátum elfogadásával, a Vörös Hadsereg visszavonásával kapcsolatban.
„Helyeslem azt, elvtársaim, ha tárgyalunk, ellenben nem tudnám egy pillanatig sem helyeselni azt, ha valóban engednénk is”180 – hangoztatta Pogány József, majd kifejtette, hogy a visszavonulás lélektanilag végzetes lenne a Vörös Hadseregre nézve, lehetetlen helyzetbe hozná a Tanácsköztársaságot, a felszabadított területek proletariátusát ismét kiszolgáltatná az imperializmusnak.
Az ultimátum biztosítékok nélküli elfogadása ellen emelt szót Hajdú Gyula. „Bizonyos vagyok benne, hogy ha elfogadjuk ezt, jön egy újabb jegyzék, újabb kívánságokkal. Ha elfogadjuk azt is, fog jönni még egy jegyzék, még újabb kívánságokkal, és végül ha teljesíteni fogunk mindent, amit csak megkívánnak tőlünk … utolsó kívánságuk feltétlenül az lesz, hogy a tanácskormány pedig távozzék helyéről” – mondotta.181
Igen élesen szállt szembe a visszavonulás gondolatával Szamuely Tibor. Rámutatott: „Egyelőre csak olyan követelések kiegyenlítéséről van szó, melyek fejében az antant nekünk egyáltalán semmit sem garantál.”182 Ő is figyelmeztetett arra, hogy a visszavonulás milyen súlyos következményekkel jár a Vörös Hadseregre:
„Nem lehet a csapatokból a támadás szellemét, amelyet május 2-a óta sikerült belevinni a magyar proletár Vörös Hadseregbe, kiengedni azzal, hogy visszaadjuk a kizsákmányolóknak, a kapitalistáknak a már felszabadított területeket, ugyanakkor, amikor nem vagyunk biztosak afelől, hogy délről nem fenyeget-e bennünket egy újabb rabság, egy újabb elnyomás.”
Szamuely hangsúlyozta, hogy a kérdés eldöntésénél tekintetbe kell venni a Magyar Tanácsköztársaság internacionalista kötelességeit is. A magyar munkásosztály a harcot mindaddig nem hagyhatja abba, amíg az antant az oroszországi proletariátust minden eszközzel le akarja tiporni – hangoztatta.
Szamuely után Kunfi Zsigmond szólalt fel, aki az eddigi hozzászólókkal szemben az ultimátum elfogadása mellett állott ki. Kunfi a lélegzetvételi szünet szükségességét hangoztatva, messianizmussal, nacionalizmussal, sőt militarizmussal vádolta azokat, akik az antant jegyzékének feltétel nélküli elfogadását elutasították.
Mivel Kun és Kunfi is Breszt-Litovszk példájára hivatkozott, Kellner Sándor, Sopron megye kormányzótanácsi biztosa, aki Oroszországban a bolsevik párt tagjaként részt vett az ottani forradalmi harcokban, összehasonlítást tett Szovjet-Oroszország 1918. évi helyzete és a Magyar Tanácsköztársaság helyzete között. Rámutatott: még május 2-án értelme lett volna egy breszti békének, mint ahogyan Oroszország is akkor kötötte meg azt, amikor nem volt hadserege; helytelen lenne azonban a breszti békét példának tekinteni olyan körülmények között, amikor a Vörös Hadsereg üldözi az ellenséget.
Bár a hozzászólók többsége a jegyzék feltétel nélküli elfogadása, a Vörös Hadsereg visszavonulása ellen szólalt fel, a kongresszus Kun válasza után egyhangúlag elfogadta az előadói beszédben beterjesztett határozati javaslatot, amely helyesnek és indokoltnak tartotta a Forradalmi Kormányzótanácsnak a békekötés irányában tett lépéseit s a Clemenceau- jegyzékkel szemben tanúsított magatartását. A határozati javaslat elfogadását nemcsak Kun Béla nagy tekintélye magyarázza. Kétségtelen, hogy az általa felsorakoztatott érvek hatása alól még azok sem vonhatták ki magukat, akik ellenezték a Clemenceau-jegyzék elfogadását. Kun válaszbeszédében – erőteljesen elhatárolva magát Kunfi nézeteitől – ismét leszögezte, hogy az európai forradalom további előrehaladását a Magyar Tanácsköztársaság elsősorban nem azzal szolgálhatja, ha a túlerővel szemben hősiesen elvérzik, hanem – ha időleges visszavonulás árán is – fennmarad és a forradalom tüzét megőrzi mindaddig, amíg a többi európai ország proletariátusa felkel s diadalt arat a kizsákmányolókon. Ez az érv azok számára, akik Kun Bélával együtt mélységesen hittek az európai – elsősorban a német – forradalom közeli győzelmében, meggyőző erejű volt. Végül is, ha az aggodalmak és a félelmek nem is oszlottak el, remélve, hogy a további tárgyalások során az antant biztosítékokat szolgáltat ígéreteinek beváltására, mindenki tudomásul vette a beszámolót és a határozati javaslatot.
Június 21-én került sor Böhm Vilmosnak a hadügyi helyzetről szóló beszámolójára. Ez teljes egészében az antantjegyzék elfogadásának, a Vörös Hadsereg visszavonásának koncepcióját kívánta szolgálni. Böhm nyomasztóan sötét képet rajzolt a hadsereg helyzetéről. Túlnyomórészt azzal foglalkozott, hogy bírálta a hátországot, amely véleménye szerint cserbenhagyta a hadsereget. Burkoltan azt a véleményét fejezte ki, hogy a munkásosztály nem hajlandó további áldozatokat hozni a harc folytatására, és ezért szükséges az antant követeléseinek elfogadása, a Vörös Hadsereg visszavonása. Ő maga nem kívánt nyíltan állást foglalni, hanem a vele egyetértőket szólította fel: „Mondják el a véleményt, azt, amit mi magunk között megvalósítottunk, ha öten-hatan összejövünk egy tanácskozásra.”183
Böhm után elsőnek Kun szólt hozzá. Beszédén érezhetővolt, hogy azoknak az egyoldalú információknak a hatása alá került, amelyeket Böhm az északi arcvonalon álló csapatok hangulatáról hozzá eljuttatott. „Azok az információk, amelyek hozzám érkeztek, mindenben megerősítik a Böhm elvtárs által elmondottakat” – hangoztatta.184 A továbbiakban aláhúzta, hogy erős Vörös Hadsereg nélkül semmilyen külpolitikát nem lehet folytatni. A béke megkötése nem jelentheti azt – mondotta -, hogy a proletárdiktatúra határain ne álljon egy erős Vörös Hadsereg, amely vissza tudja verni az antant vagy a fehérgárdák támadásait. Egyetértett azzal, hogy a hátországot meg kell erősíteni, és fokozni kell a Vörös Hadseregnek nyújtott támogatást. Különösen fontosnak tartotta a mezőgazdasági proletariátus mozgósítását a falun megmutatkozó ellenforradalmi jelenségek elleni harcra, s a Vörös Hadseregbe való belépésre.
Szántó Béla népbiztos a hadsereg utánpótlásával kapcsolatos kérdésekről beszélt. Elmondotta, annak ellenére, hogy a Forradalmi Kormányzótanács elrendelte a dolgozók általános védkötelezettségét, a defetista és ellenforradalmi agitáció következtében, amely különösen az utolsó héten kapott lábra, Budapesten és vidéken is egyaránt nehéz életbe léptetni. Kunfihoz és a vele egy álláspontot vallókhoz címezve megállapította: „Azok, akik ma arról beszélnek, hogy itt egy új militarizmust teremtünk, és ezt fitymálják, rosszallják, és valóságos defetista hangulatot terjesztenek el, azok követik el a legnagyobb merényletet a fronton küzdő vöröskatonák ellen, azok adnak agitációs anyagot a papok kezébe, a szélsőjobboldal kezébe.”185 Szántó is fontosnak tartotta a falu mozgósítását. „Be kell vinni a faluba az osztályharcot. Kétfelé kell választani a falut: a nincstelen proletárokra, a dolgozó munkásokra és a birtokosokra …”186
A szegényparasztság több jelenlevő képviselője, elmondta, hogy az agrárproletariátus kész harcolni a Tanácsköztársaságért.
„Én, aki a magam részéről Dunavecse Pest megyei járás földművesszegénységének megbízottja vagyok, s még öt élő gyermekem van – mind kiképzett katona, a legkisebbik ott vérzik talán valahol a Tisza szélén arra kérem Böhm elvtársat, hogy nekem, az apjuknak, aki egyedül vagyok idehaza, állítsa ki a bizonyítványomat, az igazolásomat, és engedje meg nekem, hogy még 57 éves korom dacára is a legkisebbik fiamhoz kimehessek, hogy bebizonyítsam, hogy a föld dolgozó népéből, a kisbirtokosokból, vagy a parasztságból még nem veszett ki a forradalmi érzés, hanem, ha dolgozni tudott egy életen át, akkor a szabadságért, a jóért, a szépért meg is tud halni” – hangoztatta az egyik ősz parasztküldött.187
Egyes helytelen, túlzó kijelentésekkel szemben, amelyek szerint a parasztság nem akart a proletárdiktatúráért fegyvert fogni, Landler elmondotta, hogy a paraszti katonák, „ha nincsenek is olyan világos fogalmaik a proletárdiktatúráról, de érzésben feltétlenül becsületesebb hívei a proletárdiktatúrának, mint sok defetista, hitvány kormánybiztos”.188
Többen is elítélték azt az opportunista álláspontot, amelynek Kunfi volt a legfőbb hangadója. Éppen Kunfi legrégibb harcostársai, a szociáldemokrata mozgalom régi vezetői szálltak legélesebben szembe a pártban, a szakszervezetekben és a tanácsokban tapasztalható áruló aknamunkával.
„Kunfi elvtárs, akit én személyében tisztelek, sokszor mentem vele egy úton, folytonosan hangoztatja szélsőjobboldaliságát, állandóan és szakadatlanul. Ez a hangoztatás borzasztó csapás a magyar proletárdiktatúrára. Én nem vonom kétségbe az ő becsületességét, jóhiszeműségét, nem akarom azt mondani, hogy ellenforradalmár, de ahogyan ezt csinálja, egyenesen abszurdum. A proletárdiktatúrát csak erős hitre, erős akaratra lehet építeni. Nem lehet az egész világ kapitalistáival szemben verekedni, ha itt vannak olyan emberek a mi sorainkban, akik így beszélnek, és folyton kivágják a rezet, hogy: »Nem vagyunk barbárok«. Ez a »nem barbárság« mindig abban nyilvánul meg, hogy a proletárt lőjük agyon, és minden ellenforradalmárt bocsássunk szabadon” – mondotta Nyisztor György földművelésügyi népbiztos.189
Még nyersebben fogalmazott Landler, amikor a munkásság harcának hátbatámadóiról beszélt: „Vannak olyanok, akik mikor szociáldemokratáknak vallották magukat, akkor is sárgák, sztrájktörők, hitvány bitangok voltak, azután kormánybiztosok és egyebek lettek, most röhögnek, viccelnek és ezzel a defetizmust alátámasztják.”190
A hadügyi vita során többen foglalkoztak az ellenforradalom elleni harc kérdéseivel. Bírálták a gyakran megmutatkozó következetlenséget, erélytelenséget, a Tanácsköztársaság egyes állami szerveinek káros liberalizmusát, amely elősegítette a Tanácsköztársaság ellenségeinek szervezkedését.
A hadügyi vita lezárásaként a kongresszus határozatot hozott, amely kimondotta:
„A Tanácsok Országos Kongresszusa átérzi, hogy erős Vörös Hadsereg egyetlen biztosítéka a proletáruralomnak. Ezért a Vörös Hadsereg megerősítése érdekében elrendeli a dolgozók általános mozgósítását, és annak részletes keresztülvitelével a kormányzótanácsot bízza meg. Az általános mozgósítás módja és ideje tekintetében a kormányzótanács tartsa szem előtt, hogy ma ez a legfontosabb életérdekünk. Minden munkástanácstag becsületbeli kötelességéül teszi, hogy akár a fronton van, akár a front mögött, azonnal feszítse meg minden erejét e mozgósítás sikeres keresztülvitele érdekében.”191
Már több mint egy hete ülésezett a kongresszus. A fővárosban és a vidéken egyre kiélezettebbé vált a helyzet, s az ország vezetői, a vidék vezetői végtelen, sokszor lényegtelen kérdések körül forgó vitákkal voltak kénytelenek idejüket tölteni. A vidék panaszait sorolta …
Ez a helyzet természetesen tarthatatlan volt. A nyolcadik napon a kongresszus elnöksége kénytelen volt azzal a javaslattal előállni, hogy a tárgyalás egyik legfontosabb napirendi pontjának ígérkező kérdést: a forradalom és ellenforradalom kérdését, vegyék le a napirendről.
Június 22-én és 23-án az alkotmány tervezetét vitatták meg. A kongresszus által jóváhagyott alkotmány jóval részletesebb volt, mint a Forradalmi Kormányzótanács által korábban kidolgozott ideiglenes alkotmány.
A Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság alkotmánya kimondotta: „A Tanácsköztársaságban a proletárság minden szabadságot, jogot és hatalmat kezébe vett, abból a célból, hogy megszüntesse a kapitalista rendet és a burzsoázia uralmát, s ennek helyébe a szocialista termelési és társadalmi rendet tegye.”192 „A Tanácsköztársaság a munkások, katonák és földművesek tanácsainak köztársasága.” „A Tanácsköztársaság szabad népek szabad szövetsége.”
Az alkotmány meghatározta a dolgozók jogait és kötelességeit. Kimondotta, hogy a Tanácsköztársaság minden külföldi forradalmárnak menedékjogot ad. Leszögezte: a Tanácsköztársaság nem ismer faji vagy nemzeti különbséget.
Az alkotmány részletesen foglalkozott a tanácshatalom központi szervezetének, valamint a helyi tanácsok szervezetének felépítésével, jogkörével és feladataival. Külön fejezetekben szabályozta a választójog és a költségvetési jog kérdéseit.
Az alkotmány utolsó fejezete a nemzetek jogaival foglalkozott.
A kongresszus utolsó napján megválasztották a Szövetséges Központi Intéző Bizottságot. Két tanácskongresszus között ez gyakorolta a Tanácsok Országos Gyűlésének jogait.
A Szövetséges Központi Intéző Bizottság még aznap megválasztotta a népbiztosokat, valamint a Központi Ellenőrző Bizottság tagjait. A Kormányzótanács elnöke Garbai Sándor, helyettese Dovcsák Antal lett. A Népgazdasági Tanács elnökségének tagjaivá Varga Jenőt, Nyisztor Györgyöt, Lengyel Gyulát és Bajáki Ferencet választották. Külügyi népbiztos Kun Béla, hadügyi népbiztos Szántó Béla, belügyi népbiztos Landler Jenő, igazságügyi népbiztos Ágoston Péter, népjóléti és közegészségügyi népbiztos Guth Antal, közoktatásügyi népbiztos Pogány József, német népbiztos Kalmár Henrik, ruszin népbiztos Stefán Ágoston lett. A Központi Ellenőrző Bizottság tagjaivá Vanczák Jánost, Hajdú Gyulát és Rákosi Mátyást választották.
Kimaradtak a népbiztosok közül Kunfi, Weltner és Böhm, akik nem akarták kezüket megkötni azzal, hogy a Forradalmi Kormányzótanácsban szerepet vállalnak.
Kimaradt több kommunista is: Szamuely, Vántus, Fiedler, Vágó, Hevesi, Lukács.
A Tanácsok Országos Gyűlésével egyidejűleg tartotta üléseit az Ifjúmunkások Országos Szövetségének kongresszusa is. Ennek hangulata jelentősen különbözött a pártkongresszus és a Tanácsok Országos Gyűlésének hangulatától. A fiatalok nagy lelkesedéssel fogadták a kongresszuson felszólaló kommunista népbiztosok: Kun Béla, Hevesi Gyula, Lukács György, Rákosi Mátyás beszédeit. A volt szociáldemokraták közül egyedül Bokányi jelent meg. Mint Lengyel József leírja, a fiatalok közül többen felkészültek arra, hogy Bokányit – aki régebben a pártvezetőség ifjúmunkás-ellenes álláspontját képviselve, többször szembekerült velük – az első ellenséges szónál eltávolítják a pódiumról.
„De íme, Bokányi felmegy a pódiumra és így kezdi:
– Fiaim!… – Szép, barna szemében megcsillan a könny, a hangja kicsit remeg a megindultságtól. Ez nem volt műmeghatottság, erre nagyon éles fülünk és szemünk volt. Különösen Bokányinál, akit nem akartunk szeretni.
– Engedjék, hogy fiaimnak szólítsam magukat – hangzott az öreg Bokányi mély, szép hangja. – Hiszen régen volt, mikor én mint ifjúmunkás első lelkesedéssel indultam harcba a szocializmusért, melyet maguk meg fognak valósítani.
És Bokányi beszélt ifjúságáról, régi harcokról, régi nélkülözésekről. Gyönyörű beszéd volt! Talán nem olyan, ahogy manapság beszélnek, hanem régimódi, költői képekkel teleszőtt beszéd. Szívesen kinevettük volna – de elragadott bennünket ez a régi tisztaságára emlékező öreg harcos, akinek mi, az ifjúmunkás-kongresszus, a régi ideálok megvalósítója voltunk. Meghatódtunk, s ha nem szégyelljük, elpityeredik az egész büszke ifjúmunkás-kongresszus … Olyan tapsot kapott Bokányi, mint senki más! Én a combomat csipkedtem, hogy ne bőgjek, hogy ne mutassam, hogy kisfiú vagyok” – írja Lengyel József könyvében.193 Nem a kitűnő szónok bűvölte el a hallgatókat: az ifjúkori éveinek forradalmiságától eltávolodott és ahhoz visszatért munkásvezér szavainak őszintesége ragadott magával mindenkit.
A kongresszus felszólalásainak többsége az ifjúság bátor, harcos, kommunista felfogásának adott hangot. Ugyanakkor, amikor a pártban, a szakszervezetekben a jobboldali aknamunka erősödött, az ifjúmunkások hitet tettek a kommunista eszmék mellett. Az a tény, hogy a kongresszus a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége nevet fogadta el, mindennél ékesebben bizonyítja: a forradalmi szellem sokkal erősebb volt a fiatalok soraiban, mint a felnőttek szervezeteiben.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Elindítják a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen az EU-biztos szerint
Egy nappal Orbán Viktor megválasztása után Johannes Hahn bejelentette: a korrupciógyanú és a közbeszerzési problémák miatt lépnek, számolt be az RTL.hu
A Tiroler Tageszeitung szólaltatta meg Johannes Hahnt, az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosát. A lap úgy fogalmaz: Magyarország választott, de az uniós legfelsőbb hatósággal fennálló konfliktusok a választás eredményétől függetlenül sem oldódtak meg – éppen ellenkezőleg.
Miután az Európai Bíróság februárban elutasította Magyarország és Lengyelország jogállamisági mechanizmus elleni panaszát, az Európai Bizottság eljárást indíthat a tagállamok ellen, ami végső soron az uniós támogatások csökkentését jelentheti, számolt be az
(RTL.hu.)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: A NAGYOBB BAJ ELKERÜLÉSE érdekében csak abban bízhatunk, hogy van pénz a vajdabanda rejtekében! Merthogy nagyon úgy tűnik, hogy Brüsszel bedurcult az egy(b)esült kedvencei óriási nagy választási buktáján és a júdáspénzek csapjának elzárásához folyamodik.
Ha ez megtörténik, és nincs lé a döbrögista kasszában, komoly szociális feszültségekre lehet számítani. (Az pedig rossz!)
Ám ha Brüsszel meglágyul, akkor az annak a jele, hogy megegyeztek a vajdával. (Az pedig ugyancsak rossz!)
Vajon melyik ujjunkba fogunk beleharapni, hogy megtudjuk: mindkettő NAGYON FÁJ!
Washington, Kijev, Moszkva, 2022. április 5. kedd (MB)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának brit soros elnöke elutasította Oroszország sürgetését, hogy kedden tartsanak ülést az ukrajnai Bucsában talált lemészárolt holttestek ügyében, és független nemzetközi szakértők állapítsák meg a pontos tényeket. Egyidejűleg a Pentagon bejelentette, hogy 24 órán belül drónokat, Javelin páncéltörő-, és Stinger hordozható föld-levegő rakétákat küld Kijevnek – jelentette a Magyar Békekör tudósítója kedden.
A nyugati fősodrású média, a kijevi rezsim állítása alapján összehangolt lejárató kampányt folytat Moszkva ellen, az orosz haderőre hárítja a felelősséget a bűntettért, anélkül, hogy állítását hitelt érdemlően bizonyítaná.
A Kijevtől 25 km-rel északnyugatra fekvő városból március 30-án vonták ki az orosz csapatokat. Március 31-én Anatolij Fedoruk, Bucsa polgármestere videó-üzenetében megerősítette, hogy többé nincsenek orosz katonák a városban, de nem tett említést sem utcai harcokról, sem pedig arról, hogy megkötözött kezű civileket lőttek volna agyon. Az ukrán biztonsági szolgálat két nappal később, április 2-án tálalt fotókat megcsonkított és kivégzett holttestekről, és egy tömegsírról, amelybe egy részüket elhantolták a város ortodox templomának közelében. Az SBU állította, a nyugati sajtó pedig kész ténynek vette, hogy a tömegmészárlást az oroszok követték el.
Megfigyelők feltették a kérdést: ha a büntetett valóban az oroszok követték el, miért nem tűntették el a nyomait, mielőtt kivonultak volna Bucsából. Milyen előnyük származhatott abból, hogy feltételezett bűntettük nyomait nem tüntették el? A „kinek az érdekében állt” kérdésre elfogulatlanok azzal válaszolnak, hogy aligha állhatott ilyen náci típusú gaztett az Ukrajna nácitlanításáért, demilitarizálásáért és semlegességéért harcoló oroszok érdekében.
Scott Ritter, az ENSZ volt fegyverzeti felügyelője arra szólította fel az ukrán hatóságokat, hogy szolgáltassanak ellenőrizhető igazságügyi-orvosszakértői adatokat Oroszország elleni vádjaik alátámasztására. Az amerikaiak iraki háborújában Scott Ritter annak a tényfeltáró bizottságnak a szakértője volt, amelyik megállapította, hogy Szaddam Huszein rendszere nem rendelkezik tömegpusztító fegyverrel, bebizonyítva, hogy alaptalan volt Washington Irak elleni hadjárata.
„Ne nevezze magát újságírónak, aki vad propagandisztikus állításokkal azonosul ellenőrizetlen videók alapján, és méretre szabott ítéletet mond, anélkül, hogy bármiféle igazolását kivárná” – mondta. Ritter szerint az alapvető orvosi kriminalisztikának három kulcskérdésre kell válaszolnia: A halál időpontjára; A halál mechanizmusára; A halál helyszínére. Mégpedig minden egyes holttestre vonatkozóan. „Utána majd lehet ujjal mutogatni, de addig a szó szoros értelmében dezinformálás, amit művelnek” – jelentette ki.
A Békekör tudósítója emlékeztetett arra, hogy az ukrán vezetés néhány hete azzal vádolta meg az orosz haderőt, hogy Mariupolban egy gyermekkórházat és szülészeti klinikát lőtt szét. Kijev állítása rágalmazásnak bizonyult, ugyanis mindkét intézményt már korábban kiürítették, az épületbe pedig azovista (újnáci) harcosok fészkelték be magukat.
Mariupolnál kedden újra megnyílt a humanitárius korridor. Az orosz erők biztosítani akarják a civilek, köztük a külföldi állampolgárok távozását. Egyidejűleg felkínálták a lehetőséget a védekező zászlóaljaknak is, hogy letegyék a fegyvert és Zaporozsje felé elhagyják a várost.+++
BREAKING NEWS: BIDEN CALLS PUTIN „WAR CRIMINAL” CALLS FOR TRIAL!
Joe Biden elnök hétfőn kijelentette, hogy bizonyítékokat kell gyűjteni ahhoz, hogy Vlagyimir Putyin orosz vezető bíróság elé állítja nemzet ukrajnai inváziójával kapcsolatos háborús bűnök miatt.
„Ő egy háborús bűnös” – mondta Biden Putyinról az oroszok által ellenőrzött katonák által Ukrajna fővárosától, Kijevtől északnyugatra fekvő Bucha városban történt tömeges civilek meggyilkolása kapcsán.
„Ez a fickó brutális, és ami Buchában történik, a felháborító, és ezt mindenki látta” – mondta Biden újságíróknak.
„Szerintem ez háborús bűn… Felelősségre kell vonni.”
Biden azt is elmondta, hogy további szankciókat kíván kérni Oroszországgal szemben a háború során tanúsított magatartás miatt, amely február 24-i invázióval kezdődött.
Hal Turner Szerkesztői vélemény
Ha valaha is kétség merült fel benned afelől, hogy Biden és illegitim kormánya szó szerint MEGPRÓBÁL rávenni minket egy nukleáris harmadik világháborúba, ennek el kell oszlatnia ezeket a kétségeket.
Nekem úgy tűnik, hogy Vlagyimir Putyin semmi olyat nem tett, ami a háborús bűnök” fokára emelkedik. Valójában nekem úgy tűnik, hogy ennek éppen az elutasítje.
Világos jelenlét, az orosz katonai erők mindent megtettek a civilek biztonságának megőrzése érdekében, hogy mindig Ukrajna demilitarizálásának és nácimentesítésének nagyon is valós tevékenységét végeztek.
Nem történt szőnyegbombázás a városokban. Nem kell civileket összeszedni vagy táborba helyezni. Ezeket a dolgokatUKRAJNA csinálta Luhanszkban és Donyeckben!
Mit gondolt az ukrán kormány, hogy mi fog történni, amikor ismételten megtámadták Luhanszkot és Donyecket, és ott bombáztak civileket, pusztán azért, mert „oroszul beszélnek”?
Mit gondolt Ukrajna kormánya, hogy mi fog történni, amikor nyíltan beszívták a tényleges nácikat a kormányhivatalokba, a hadseregbe és a rendőrségbe?
Vajon Ukrajna valóban azt gondolta, hogy szomszédja, Oroszország, aki a 2. világháborúban 2,3 millió embert veszített a nácikkal szemben, csak hátradől és nem tesz semmit?
Amit Oroszország tesz Ukrajnában, az helyes, helyénvaló és szükséges.
Mi az Egyesült Államokban és Európa országaiban a rossz oldalt támogatjuk. Oroszországnak igaza van. Ukrajna téved. Időszak. Pont.
„Azt hittem, hogy van remény” – szívszorító levelet kapott Dobrev Klára
„Egy csalódott magyar állampolgártól” kapott levelet Dobrev Klára a vasárnapi országgyűlési választásokat követően.
A névtelen feladó levelében arról ír, hogy mennyire lesújtotta választás eredménye. „Elsírtam magam, zokogtam a választási eredmény láttán” – vallja be, és azt is elárulja, miért. Levele szerint ugyanis szülei súlyos egészségügyi problémák mellett, rendkívül nehéz anyagi körülmények között élnek, és hiába igyekszik öccsével együtt külföldről támogatni őket, ez mind nem elég. „Tegnap estig azt hittem, hogy van remény, hogy a helyzetük végre pozitív irányt vesz. Tudja, előre és nem hátra” – fogalmaz a csalódott szerző, aki tanácsért fordult a DK EP-képviselőjéhez. „Egy kérdésem van Önhöz: ezek után, hogyan tovább?” – tette fel a kérdést.
Dobrev Klára válaszában arról ír, hogy ez a választói levél is bizonyítja, hogy az ellenzéknek igaza van, „csak eközben a Magyarországon élő emberek nagy részét rabul ejtik a sikerekről szóló harsonák, a mindenhonnan ránk zúduló hazugságok”. Elismeri, hogy a vasárnapi eredmények után még ő is keresi a kapaszkodókat a hogyan továbbra, de ez a levél erőt adott ahhoz, hogy tovább küzdjenek. „Nem tudok most sokat ígérni, de azt igen, hogy nem adom fel. Mindent, ami csak rajtam múlik el fogok követni annak érdekében, hogy ez egy élhetőbb ország legyen, hogy az igazság végre győzni tudjon” – hangsúlyozza a politikus.
A teljes leveleket az alábbi posztban olvashatja el:
(atv)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…Nem tudok most sokat ígérni, de azt igen, hogy nem adom fel. Mindent, ami csak rajtam múlik el fogok követni annak érdekében, hogy ez egy élhetőbb ország legyen, hogy az igazság végre győzni tudjon…” -válaszolta El Qroné!
AZ IGAZSÁGRÓL ÍR, ÉS NEM AZ IGAZSÁGOSSÁGRÓL!
Márpedig „ŐK”! – Európai Egyesült Államokat, több és szorosabb euroatlanti elköteleződést ígértek a magyaroknak! (HA NYERNEK!)
Tisztelt Drága levélíró! De hiszen pontosan az eddigi ilyen ígéretek miatt kerültek az Ön szülei IS olyan nehéz helyzetbe, amilyenben vannak! Dörögi IS azt ígérte, hogy…! Szerinte ráadásul vajdasága egyenesen a Kánaán lett uralkodása alatt! NEM IS ADJA FEL!
El Qroné, Dobrev Klára sem adja fel!
CSAKHOGY ŐK TELJESEN MÁSÉRT KÜZDENEK! AZ URALKODÁS, A MI KIFOSZTÁSUNK JOGÁÉRT! Villákból, birtokaikról, milliárdos vagyonaikkal megtámogatva! AZ IGAZSÁG ÍGÉRETE AZ Ő RÉSZÜKRŐL AZ, HOGY KIDERÍTIK ÉS A KÖZ ELÉ TÁRJÁK A MÁSIK – A VETÉLYTÁRS – RABLÓHORDA BŰNEIT! Attól remélve saját helyzeti előnyeik növekedését!
EZEK AZ „EGYIK KUTYA, MÁSIK EB!” KATEGÓRIA!
„Ezektől” a magyarok semmi jóra nem számíthatnak! Ezek szétlopták országunkat, lenullázták gazdaságunkat, az egekbe tornászták fel az államadósságot, és ellopták a jövőnket!
„EZEK” MINDEGYIKE KÖZÖNSÉGES POLITIKAI GONOSZTEVŐ! EZEKTŐL SEMMI JÓT NEM LEHET VÁRNI!
Tisztelt névtelen levélíró! A helyzetünk ilyetén alakulásában MINDANNYIAN RÉSZESEK VAGYUNK!
Az Ön vészhelyzetben lévő szülei is, akik VALÓSZÍNŰLEG MAGUK IS A RENDSZERVÁLTÁST AKARTÁK! Részesek Önök is, akik az ELŐIDÉZETT kilátástalanság elől inkább külföldre menekültek, ahelyett, hogy idehaza küzdöttek/küzdenének EGY IGAZSÁGOS RENDSZER VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT, ÚJBÓLI MEGTEREMTÉSÉÉRT!
RÉSZESEI VAGYUNK MI IS, AKIK MEGÉRTÜNK EGY SZEBB ÉS JOBB KORSZAKOT, DE TÖBBRE VÁGYVA HITTÜK A HAZUG ÍGÉRETEKET! ÉS MERT A BAJOK LÁTTÁN SEM BESZÉLTÜNK A GYEREKEINKNEK – UNOKÁINKNAK ARRÓL, HOGY MEKKORA KÁRT IS OKOZTUNK MAGUNKNAK/NEKIK! MERT NEM BESZÉLTÜNK ARRÓL, HOGY VOLT ITT EGY SOKKAL IGAZSÁGOSABB, JOBB RENDSZER! A SZOCIALIZMUS RENDSZERE! A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG!
Persze van remény, hogy még egyszer…! De sajnos ahhoz előbb jönnie kell az össztársadalmi ráébredésnek, hogy mekkora nagy bajban vagyunk! El is fog jönni az az idő hamarosan! Csakhogy MÉG NAGYOBB BAJ, ÉS GAZDASÁGI – SZOCIÁLIS ÉS TÁRSADALMI VÁLSÁG JÖN ELŐBB! ANNAK NYOMÁN PEDIG KI TUDJA MICSODA KATASZTRÓFA VÁR RÁNK?!
Ebből a helyzetből pedig „EZEKKEL” a politikai bűnözőkkel, bajaink okozóival a nyakunkon…?! HÁT NAGYON NEHÉZ LESZ!
KIVÁLTKÉPP AZÉRT, MERT (jelenleg még!) NINCS ITT EGYETLEN HITELES, A NÉP ÉRDEKEIT MINDEN MÁS ELÉ HELYEZŐ POLITIKAI ERŐ!
Tisztelt névtelen levélíró! Aki El Qroné/Gyurcsányné tanácsára vár!
ÖN HIÁBA IS KÉR „EZEK” BÁRMELYIKÉTŐL JÓTANÁCSOT! ÖN IS CSAK HITEGETÉST KAP! ÚJFENT CSAK HAMIS ÍGÉRETEKET! „EZEK” EGYIKÉBEN SEM SZABAD MÁR MEGBÍZNIA! DE NEKÜNK SEM! CSAK ABBAN BÍZHAT/UNK, HOGY JÖN MAJD EGY ÚJ, EGY VALÓDI NEMZETI – KOMMUNISTA POLITIKAI ERŐ, AMELY FÖL FOGJA SZÁMOLNI EZT A GALÁD RENDSZERT, ÉS VEZETÉSÉVEL NEKILÁTHAT A MAGYAR NÉP EGY IGAZSÁGOS, ÚJ TÁRSADALMI RENDSZER FÖLÉPÍTÉSÉHEZ! EGY ÚJ MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG LÉTREHOZÁSÁHOZ!
NEM LESZ EGYSZERŰ DOLOG! HOSSZÚ IDŐ, RENGETEG MUNKA, SOK SZENVEDÉS LESZ AZ ÁRA! AMI VALÓJÁBAN A HISZÉKENYSÉGÜNK ÁRA LESZ!
Már persze ha akarjuk azt az új, igazságos rendszert! Persze nem kötelező akarni!
DE ANNAK A NEM AKARÁSA, AZ A MAGYARSÁG KIPUSZTULÁSÁT FOGJA JELENTENI!
Az orosz hadsereg „Szmercs” ill. „Uragan” sorozatvetőkkel mért csapást tegnap Herszon irányából Nyikolajev felé.
Ukrán tengerészgyalogosok egy zászlóalja megadta magát Mariupolban.
Az előzetes adatok szerint több mint kétszáz katonáról van szó.
Helyi források az ukrán tengerészgyalogosok tömeges megadásról is beszámolnak.
Az Ukrán Fegyveres Erők 264 tengerészgyalogosa megadta magát Mariupolban.
Ezek az 501. különálló tengerészgyalogos zászlóalj maradványai.
A horda parancsnokát, a lvovi származású Pavel Szbitovot, aki 2015 óta harcolt Donbassz ellen, már korábban megsemmisítették.
Ütik – vágják a mariupoli „Azovsztal” üzembe befészkelt „Azov” fasiszta bűnbandát. Ami nem egyszerű dolog, hiszen katonai szakértők szerint a szovjet időkben létesült acélgyárból NEM SAJNÁLTÁK az anyagot! Jó erősre építették a cég épületeit, és a föld alatti létesítményei is szinte páratlanok a maguk kategóriájában.
A neonáci bűnözők pedig zömmel a föld alatt rendezkedtek be a harcokra, abban bízva, hogy ott kihúzhatják a fölmentő cimborák érkeztéig. (ERRE PERSZE SEMMI ESÉLYÜK, DE A HIT…)
Tegnap már sor került a legújabb fejlesztésű orosz drón, az „Inohogyec” bevetésére is.
A ketyere lényegében a modernizált „Orion” – aminek a szárnyfesztávolsága 16 méter, és 24 órán át képes a levegőben tartózkodni, irányított rakétákkal és irányított bombákkal küzdi le a földi célpontokat. Szíriában már bizonytott. Most pedig az ukrajnai nácitlanításban vesz részt.
Az orosz „Tor” légvédelmi rakétarendszer is teszi a dolgát az ukrajnai különleges műveleti övezetben.
Csak tegnap 20 légi célpontot észleltek. A „Tor” számítás kompetens intézkedéseinek köszönhetően az összes célpontot megsemmisítették.
Köztük van hét példány a híres török ”Bayraktar” – ból, amelyet az ukránok szuperfegyvernek tartanak.
A város polgármestere, Alekszej Kulemzin szerint a tüzérterrorba egy 12 éves lány súlyosan megsebesült.
Csehország egy T-72M1 és BMP-1 harckocsikkal megpakolt vonatot küldött Ukrajnába, amik már célba is értek.
A kijevi rezsim fegyverekkel való pumpálása folytatódik, és a kollektív Nyugat mindent megtesz annak érdekében, hogy az ellenségeskedés Ukrajna – szerte a lehető legtovább folytatódjon.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!