Már több mint egy hete annak, hogy nem írt a balrad.ru a döbrögisztáni ragályról! Pedig az van, és hódít a VILÁG TALÁN LEGJOBBAN ragálytól védett zugában! Íme hát a qrmányvetítölde FOLYAMATOSAN ELŐADOTT ragálymatiné – sorozatának legfrissebb (2022 04. 05.) műsorából:
„Az elmúlt négy nap összesített adatait közöljük. A beoltottak száma 6 403 425 fő, közülük 6 188 501 fő a második, 3 848 282 fő a harmadik, 267 472 fő már a negyedik oltását is felvette. 5961 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 860 159 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt négy napban elhunyt 101 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 45 611 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 717 268 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 97 280 főre csökkent. 1833 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 49-en vannak lélegeztetőgépen. A kormány továbbra is biztosítja az oltás lehetőségét mindenkinek, aki élni szeretne az oltás lehetőségével…”
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Oroszország ENSZ – nagykövete szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján semmi kétség, hogy megrendezett provokáció volt az állítólagos vérengzés Bucsában. Vaszilij Nyebenzja erről hétfőn a világszervezet székházában tartott sajtókonferenciáján beszélt.
„Ez egy hamis zászlós akció* a kijevi barlangrendszer és nyugati szponzorai részéről” – mondta, hozzátéve, hogy minden, ami történt, elengedi a kijevi hatóságok kezét, és továbbléphetnek a teljes népirtás felé az ország területén.
„Ennek a provokációnak a lehetséges célja rémisztő, és rémálmokat ébreszt a nácik második világháború alatti bűneivel kapcsolatban. Most a nacionalistáknak van okuk arra, hogy valódi mészárlást szervezzenek ártatlan ukránok ellen, árulóként kivégezve őket.”
„Különösen a Bucsával kapcsolatos videók, amelyeket mutattam, semmi kétséget nem hagynak afelől, hogy ez mind megrendezett volt. Ezt további bizonyítékokkal is alá fogjuk támasztani” – jelentette ki Nyebenzja. Az orosz diplomata a TASZSZ hírügynökség beszámolója szerint felvételeket mutatott, amelyek a bucsai vérengzés megrendezett mivoltát voltak hivatottak alátámasztani.
„Már az elejétől fogva világos volt, hogy ez semmi más, mint a soron következő, előkészített provokáció, amely az orosz katonák lejáratására és embertelenségének bemutatására, valamint az Oroszország elleni politikai nyomásgyakorlásra szolgál” – fogalmazott az orosz diplomata. Leszögezte: az orosz hadsereg nem követ el semmiféle atrocitásokat civilekkel szemben. „Tényszerű bizonyítékaink vannak erre, amelyeket a lehető leghamarabb szeretnénk bemutatni az ENSZ Biztonsági Tanácsában” – tette hozzá.
Beszélt arról is, hogy közvetlenül az orosz csapatok elvonulását követően semmiféle jelentés nem volt katonák által elkövetett kegyetlenkedésekről.
„Attól számítva, hogy az orosz alakulatok elhagyták Bucsát, négy napon át egyetlen jele sem volt atrocitásoknak, s nem is említettek ilyesmit” – mondta, hozzátéve, „nem voltak értesülések orosz katonák által elkövetett erőszakoskodásokról Bucsában”.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter „áltámadásnak” nevezte a Kijev régióbeli Bucsa városában kialakult helyzetet. Hangsúlyozta: színházról beszélünk, amelyet Ukrajnában és Nyugaton is aktívan terjesztenek a propagandisták.
Az orosz külügyminisztérium vezetője emlékeztetett arra, hogy az orosz katonák március 30 – án teljesen elhagyták Bucsát.
„Március 31 – én a polgármester ünnepélyesen kijelentette, hogy minden rendben van a városban. két nappal később pedig láttuk, hogyan szervezték meg ugyanazt a produkciót az utcákon, amit most oroszellenes célokra próbálnak felhasználni” – tette hozzá.
„Pár héttel ezelőtt az egyik mariupoli szülészeti kórház helyzetét az orosz hadsereg bűneként próbálták bemutatni. Mint később kiderült, a kísérletek nyíltan provokatív céllal történtek, és hamis anyagokat mutattak be, amelyeket lelepleztek” – említett Lavrov egy másik hasonló hamisítványt.
A külügyminiszter hangsúlyozta: Moszkva a bucsai helyzetet a nemzetközi békét és biztonságot veszélyeztető provokációnak tekinti, és követelni fogja, hogy Nagy – Britannia (jelenleg az ENSZ Biztonsági Tanácsának elnöke) hívja össze a BT ülését ebben a témában.
„A Biztonsági Tanács gyakorlatában példátlan, hogy Nagy – Britannia Oroszország kérésére megtagadta az ENSZ Biztonsági Tanácsa ülésének összehívását a bucsai események megvitatására” – közölte Vaszilij Nyebenzja Oroszország állandó ENSZ-képviselője jelentette ki hétfőn.
„Ami tegnap és ma történt, az példátlan, hihetetlen, elképzelhetetlen – hogy megtagadták tőlünk az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülését, amit a brit elnökségtől kértünk” – mondta a diplomata.
Nyebenzya kommentálta a brit elnökségtől magyarázatot kért tárgyalások megtagadásának okairól. „Jogosulatlan hamis ürügyet próbáltak kitalálni, hogy ne hívják össze ezt az ülést hétfőn, és ragaszkodtak ahhoz, hogy azkedden legyen” – mondta.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának brit elnöksége korábban úgy döntött, hogy az oroszok által kért bucsai találkozót összevonják a Biztonsági Tanács keddre tervezett Ukrajna – ügyével. Az ENSZ alapokmánya szerint azonban az elnök köteles összehívni a Biztonsági Tanács ülését az erre vonatkozó kérés kézhezvételétől számított 24 órán belül. (tass.ru)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
(idézet: A Magyar Tanácsköztársaság – Liptai Ervin)
A hadsereg-főparancsnokság eredeti tervei szerint a csehszlovák burzsoá hadseregre mért csapás után a Vörös Hadseregnek a Tiszán átkelve, a román csapatok ellen kellett volna fordulnia.
Június 9-én Landlerék javaslatot tettek a tervek megváltoztatására.
„A csehek nincsenek még tönkreverve, érzékenyebb veszteségeket csupán utóvéd harcokban okoztunk nekik. Amennyiben a szépen megindult hadműveleteket a csehek ellen nem – vagy csak alárendelt erőkkel – folytatnánk, úgy nincs kizárva, hogy visszacsapásban lesz részünk. A hadtestparancsnokság megfontolása szerint, kivihetetlennek látszik, hogy a Tiszántúlon a románok ellen kezdjük meg a hadműveleteinket, még mielőtt a csehekkel végleg le nem számoltunk.”166
A hadsereg-főparancsnokság mérlegelve a III. hadtest parancsnokságának javaslatát, azt lényegében elfogadta, és úgy döntött, hogy mielőtt a román haderő ellen fordulna, leszámol a csehszlovák hadsereggel. Ennek érdekében elhatározta, hogy a Dunától északra nagyobb erőket von össze, és azzal nyugati irányban hajt végre támadást, míg a Hernád és a felső Vág völgyében visszavonult ellenséges csapatokat csak megfigyeli, és egy Ruttka irányába előretolt csoporttal kierőszakolja a Vág völgyének kiürítését.
Ez az elhatározás feltétlenül helyes volt, mert Nyugat-Szlovákiában jelentős intakt csehszlovák csapatok állomásoztak, amelyek a románok elleni támadás esetén igen súlyos csapásokat mérhettek volna a Vörös Hadsereg meggyengített északi arcvonalán hátrahagyott egységekre.
A június 10-ét követő napokban az északi arcvonal átmenetileg megszilárdult. A Vörös Hadsereg, készülve az újabb offenzívára, átcsoportosította erőit, és ezért általában az elért pozíciók védelmére szorítkozott.
Az ellenséges szlovákiai haderő június 10. és 17. között több kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, de csak helyi sikereket ért el.
Míg a Vörös Hadsereg újabb támadásának előkészületei folytak, a csehszlovák hadsereg nyugati csoportparancsnoksága fokozott erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a támadásban a magyarokat megelőzze. Mittelhauser francia tábornok, aki a kudarcok miatt elbocsátott Piccione helyét vette át (június elején a szlovákiai hadseregben az olasz tiszteket, akiket a kudarcok okozóinak tekintettek, mindenütt franciákkal váltották le), a szlovákiai harcokról szóló összefoglaló jelentésében írta: „Ebben a sajátos helyzetben az volt a fő feladat, hogy olyan gyorsan cselekedjünk és támadjunk, mielőtt az ellenség fel tud készülni saját támadásának végrehajtására.”167
Június 16-án Mittelhauser két hadosztállyal támadást indított a Vörös Hadsereg Lévát védelmező csapatai ellen. A Vörös Hadseregnek itt csupán három zászlóalja és egy ütege volt, amelyek a túlerővel szemben kénytelenek lettek volna Lévát feladni, ha a 4. hadosztály, amelynek csapatai erre az időre már az új összpontosítási körzetbe érkeztek, nem sietett volna a segítségükre. A gondosan előkészített támadás ily módon kudarcba fulladt.
Június 17-én megkezdődött a Vörös Hadsereg Dunától északra összpontosított erőinek nyugati irányú előnyomulása. A hadsereg-főparancsnokság e hadművelet végrehajtására egy új hadtestparancsnokságot hozott létre, amelynek három hadosztályt (3., 4., 8.) rendelt alá. Az új, V. hadtest parancsnokságát Pogány vette át.
17-én és 18-án a 8. hadosztály sikeresen nyomult előre Érsekújvár irányába. Június 18-án éleivel Érsekújvártól északra elérte a Nyitrát, majd azon átkelve, elfoglalta Bánkeszi községet. Ezután a csapatok délnek fordultak, és megkezdték előnyomulásukat Érsekújvár felé.
A 8. hadosztály előretörése súlyos aggodalmakat okozott a szlovákiai haderő vezetőinek. Nemcsak Érsekújvár sorsát tartották megpecsételtnek, hanem attól tartottak, hogy hamarosan Pozsonyt is elvesztik. A helyzetet igen szemléltetően jellemzi Srobár szlovák miniszter leírása:
„Június 18-án este 10 órakor belépett szobámba Mittelhauser tábornok és arra kért, hogy … menjek a kormánnyal Pozsonyból Trencsénbe vagy Brnóba, mivel a mieink éppen most vonultak vissza Érsekújvárról, és a Pozsonyba vezető út a magyarok előtt szabaddá vált.
Megkérdeztem őt: »És semmi segítség nincs, amivel meg lehetne állítani az előnyomuló magyar katonákat?«
»Nincs« – felelte a tábornok …” Srobár a továbbiakban leírja, hogy ebben az időben Pozsonyban csupán jelentéktelen erejű és megbízhatatlan karhatalmi alakulatokkal rendelkeztek, majd így folytatja:
„Elgondolkoztam helyzetünkről a városban. Csupán néhány katona állott rendelkezésünkre: azok az őrök, akik a Dunán átvezető hídon állottak. A túlparton . .. magyarok állottak, és magában a városban 20 000 bolsevik szervezett munkás és bolsevik érzelmű magyar, valamint német szociáldemokrata volt, aki szemmelláthatóan a magyarok megérkezését várta. Ha ezek felkeltek volna, Pozsony sorsa meg lett volna pecsételve, és az egész kormány a lámpavasakon lógott volna.”168
A Vörös Hadsereg sikerekkel kecsegtető támadásának lendülete azonban június 18-a után megtört.
Az antant segítségére sietett bajba jutott szövetségesének, és amit nem tudott a fegyverek erejével elérni, azt az imperialista diplomácia cselfogásának alkalmazásával vívta ki.
Clemenceau a párizsi békekonferencia nevében június 7-én jegyzéket intézett a Magyar Tanácsköztársasághoz, amelyben a hadműveletek beszüntetését követelte. A jegyzék szerint az antantnak az volt a szándéka, hogy a magyar kormány képviselőit meghívják a békekonferencia elé. Clemenceau arra hivatkozott, hogy az antant véget akar vetni az ellenségeskedéseknek, és ezt már azzal is bizonyította, hogy megállította a román csapatok előrenyomulását, és megakadályozta a szerb és francia hadseregek támadását Magyarország déli frontján. A jegyzék végül a hadműveletek folytatása esetén erélyes szankciókkal fenyegette meg a Tanácsköztársaságot.
Az imperialista diplomácia kétkulacsos, hazug játékára jellemzően a „Négyek Tanácsa” a Magyarországra küldött békéltető-jegyzékkel egyidejűleg intézkedéseket tett a Tanácsköztársaság elleni intervenció kiszélesítésére.
Clemenceau a Magyar Tanácsköztársasághoz intézett jegyzék egy példányát elküldte Prágába, Pellé tábornokhoz, és kiegészítésként tájékoztatta arról, hogy Franchet D’Esperey utasítást kapott a Budapest elleni koncentrált támadás előkészítésére.
A Forradalmi Kormányzótanács nevében Kun Béla válaszolt a jegyzékre, amelynek nyilvánvaló célja, lélegzetvételi szünet biztosítása volt a kritikus helyzetben levő csehszlovák hadseregnek. Rámutatott, hogy az ellenségeskedéseket a csehszlovák burzsoá hadsereg kezdte meg. Javasolta, hogy a volt Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása után alakult új államok, kölcsönös problémáik rendezésére, egy szűkebb konferenciára üljenek össze.
Június 13-án Clemenceau az antant nevében újabb jegyzéket küldött a magyar tanácskormánynak. Ebben meghatározták a Magyarországot Csehszlovákiától és Romániától elválasztó új határokat, és követelték az ellenségeskedések azonnali megszüntetését, s hogy a csapatok a legrövidebb időn belül vonuljanak vissza a kijelölt határok mögé.
„Ha a szövetséges és társult hatalmak helyszínen levő képviselőik információja alapján június 14-nek delétől számított négy napon belül nem értesülnek arról, hogy e rendelkezést tényleg végrehajtották, úgy szabadságukban állónak tekintik, hogy előrenyomuljanak, vagy bármely más intézkedést tegyenek, amely az igazságos béke biztosítására alkalmasnak látszik.
A román csapatokat abban a pillanatban visszavonják, amikor a magyar csapatok kiürítik Csehszlovákiát” – írja a „Népszava” 1919. június 19-i száma a jegyzékről.
Az antant újabb jegyzékének elfogadása vagy visszautasítása körül éles vita bontakozott ki a Tanácsköztársaság vezetői között.
A jobboldali és centrista vezetők többsége az antant lépését örömmel üdvözölte, mert ebben annak bizonyítékát látta, hogy ismét előtérbe került a Tanácsköztársaság belülről való megdöntésének koncepciója. Abban reménykedtek, hogy az antant a békét – egyebek között – olyan politikai feltételekhez fogja kötni, amelyek megteremtik az alapját az ő irányzatukat képviselő kormány létrehozásának.
Az ultimátum elfogadásának szükségességét Böhm azzal támasztotta alá, hogy a Vörös Hadsereg kimerült, nem lesz képes tartósan megfelelni az eléje állított feladatoknak.
A jegyzék elfogadását javasolta Kun Béla és a kommunisták egy része is. Őket természetesen egészen más szempontok vezérelték, mint Böhmöt és társait. Felismerték, hogy mind a nemzetközi helyzet, mind pedig a belső viszonyok indokolják a kompromisszumot. Úgy vélték, hogy a fegyverszünet lélegzethez juttatja a proletárdiktatúrát és – ha bizonyos engedmények árán is – olyan helyzetet sikerül teremteni, amely lehetővé teszi a hatalom megszilárdítását és a nemzetközi viszonyok kedvezőbb alakulásának kivárását. Kun Béla akkori elképzeléseit később így foglalta össze:
„Az volt az elgondolásom, hogy egy Breszt-Litovszk-szerű békét kell elérni. Ez alatt rendbehozzuk belügyeinket, elintézzük nagyjában az ellenforradalmat, és különösen rendbehozzuk a hadsereget, kivárjuk a hadihelyzetnek jobbra fordulását Oroszországban s a nemzetközi forradalom újabb győzelmeit nyugaton.”169
Kun az antant jegyzékéről és a pártvezetőség állásfoglalásáról Lenint is tájékoztatta. Lenin rövidesen válaszolt és figyelmeztette Kun Bélát, hogy ne bízzon az antant ígéreteiben.
„… Önnek persze igaza van, hogy tárgyalásokat kezd az antanttal. Tárgyalásokat kell kezdeni és folytatni, minden lehetőséget feltétlenül ki kell használni legalább ideiglenes fegyverszünet vagy a béke megkötésére, hogy a nép lélegzetvételnyi szünethez jusson. De egy pillanatig se bízzanak az antantban, becsapja Önöket, és csak időt akar nyerni, hogy aztán megfojthassa Önöket is, bennünket is.”170
Kun Béla még aznap válaszolt Leninnek:
„Kedves Lenin Elvtárs!
Nagyon köszönöm táviratát, amelyben külpolitikámat helyesli. Büszkeséggel tölt el, hogy egyik legjobb tanítványa vagyok, de azt hiszem, egy dologban még fölényben is vagyok Önnel szemben, mégpedig a mala fides kérdésében. Azt hiszem, nagyon jól ismerem az antantot. Tudom, hogy engesztelhetetlenül harcol ellenünk. Ebben a harcban a legjobb esetben is csak fegyverszüneti állapot következhet, és nem béke. Ez élethalálharc. Még egyszer köszönöm sorait, tisztelője
Kun Béla”171
A bekövetkező események fényénél Kun Béla e távirata – enyhén szólva – túlzott önbizalomról tesz tanúságot.
Az újonnan választott pártvezetőség június 15-én este tárgyalta meg az antant jegyzékére adandó választ. A pártvezetőség többsége úgy döntött, hogy közölni kell: a Tanácsköztársaság kész az antant követeléseinek elfogadására.
A pártvezetőség határozata értelmében Kun Béla értesítette Clemenceaut a döntésről, és közölte, hogy a Vörös Hadsereg megszünteti a támadó hadműveleteket.
Egy másik jegyzékben Kun arról tájékoztatta Clemenceaut, hogy mivel a csehszlovák csapatok nem szüntették be az ellenségeskedéseket, a Vörös Hadsereg a harc folytatására kényszerült.
Böhm június 16-án az antant jegyzékét parancsban közölte a Vörös Hadsereggel:
„Az antanthatalmak jegyzéket intéztek a Magyar Tanácsköztársaság kormányához, amelyben követelik a felszabadított területek egy részének kiürítését, ezzel szemben azonban kiürítik a román imperialista hadsereg által jogosulatlanul megszállt területeknek egy tekintélyes részét.”172 A továbbiakban elrendelte a hadműveletek beszüntetését.
Röviddel Böhm parancsának kiadása után az újságok is leközölték az antant jegyzékét és a tanácskormány válaszát. Mindez igen deprimálólag hatott a katonák hangulatára.
Azok a parancsnokok és katonák, akik már ismerték a határokat – amelyek jóval az arcvonal mögött húzódtak -, nem lelkesedtek a további előnyomulásért, hiszen az elfoglalt területeket úgyis fel kellett adniuk. A katonák között mindinkább elterjedt az a nézet, hogy „a határok meg lévén állapítva, azon a mi kormányunk változtatni mit sem tud”.
„Legénység hangulata beérkezett újsághírek alapján nyomott, a támadást folytatni nem akarják. Ennek következménye az, hogy eddig Érsekújvárt el nem foglalták.”173 „Csapatok harcértéke az utolsó napok újsághíre folytán erősen süllyedt. Hangulat letargikus vagy politizálni vágyó. A csapat támadni nem akar, s a kiadott intézkedéseket a vezetők öntevékeny túlkapásának akarja minősíteni” – így jellemezte az V. hadtestparancsnokság június 19-i jelentéseiben a csapatok hangulatát.174
Ezek után a Vörös Hadseregnek az északi arcvonalon elhelyezkedő egységei már csak védelmi jellegű harcokat folytattak.
Kétségtelen tény, hogy a csapatok harckészségét, a katonák hangulatát kedvezőtlenül befolyásolták a hátországból érkező nyugtalanító hírek: az ellátási nehézségek növekedése, az ellenforradalmi mozgalmak erősödése, az ellentétek kiéleződése a párt és az állam vezetésében. Ennek ellenére a Vörös Hadsereg alakulatai megállták volna a helyüket, ha az antant ultimátumának elfogadása nem tette volna számukra értelmetlenné a további áldozatokat.
A jobboldal – mindenekelőtt Böhm – 1919-ben és a későbbiek során is, azt igyekezett bizonygatni, hogy azért kellett elfogadni az antant követelését, mert a hadsereg kifáradt, harci szelleme aláhanyatlott. Hiba lenne tagadni, hogy az északi arcvonalon harcoló vöröskatonák, közöttük sok idősebb, kifáradtak. Az offenzíva, a mozgó háború viszonyai, olyan követelményeket támasztottak velük szemben, amelyek teljesítése igen nagy erőfeszítéseket követelt.
Nem kevésbé viselték meg azonban a harcok az ellenfelet sem. A csehszlovák hadsereg katonáinak többsége, nem érezve a maga ügyének a háborút, nem harcolt lelkesedéssel. „… a fegyelem rendkívül alacsony fokon állott a követelményekhez képest. A hadseregcsoporthoz küldött csendőrségi erősítés, a csapatok mögöttes területein létrehozott biztonsági kordon ellenére, sok szökés, őrhelyelhagyás … fordult elő.”175 „A létszám veszedelmesen csökkent, nem is annyira a veszteségek, hanem sokkal inkább a dezertálások, s a megsokszorozódott öncsonkítások miatt” – így jellemezte a szlovákiai haderőben uralkodó viszonyokat a nyugati csoport parancsnokságának jelentése.
„A magyar tüzérségi fölény egyenesen demoralizálólag hatott katonáinkra”176 – hasonló kijelentésekkel nagy számban találkozhatunk a szlovákiai harcok történetével foglalkozó csehszlovák munkákban.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
MA SEMMI ÜNNEP VAGY EMLÉKNAP! MA MEGINT DÖGUNALOM VAN!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Joe Biden amerikai elnök ismét szót tévesztett, ami ismét kétségbe vonja elméje tisztaságát.
Egy új tengeralattjáró avatóünnepségén mondott beszédében kijelentette:
„Hihetetlenül büszke vagyok arra a munkára, amelyet [Jill*] First Ladyként végez a Joining Forces kezdeményezés révén, amelyet Michelle Obamával indított, amikor alelnöke volt.”
A Fehér Ház honlapján ez a nyilatkozat már a következő szerkesztéssel megjelent: „… amikor alelnök voltam.”
Március végén az amerikai elnök már összezavarodott a körülötte lévő nőkben, és arról számolt be, hogy felesége, Kamala Harris koronavírusos.
„A first lady férje átment a COVID – 19 teszten, pozitív lett” – mondta.
A színpadon mellette ülő Jill azonnal kijavította: „Te vagy a first lady férje!”
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Magyarország náci megszállás alól történt felszabadulásának 77. évfordulóján köszöntöm Önt és az Ön személyén keresztül az orosz népet!
Nem felejtjük a történelmi áldozatot, amit a Szovjetunió népei és a Vörös Hadsereg hoztak népünk és más európai népek megszabadításáért a náci megszállóktól és hazai szövetségeseiktől. Önök a II. világháborúban húsz millió embert veszítettek hazájuk és mások szabadságáért. Nincs még egy nép, amelyik ekkora váráldozatot hozott volna másokért. Tökéletesen megértjük, hogy nem tűrik a nácizmus újjáéledését és fegyveres formájának megjelenését szomszédságukban. Ezzel minket is védenek. „Őshonosságról” hozott törvényével Kijev, önökhöz hasonlóan minket is az alsóbbrendű fajok közé sorolt, donbászi honfitársaik ellen pedig egyenesen népirtó háborút folytatott. Világos számunkra, hogy önök nem akarták kivárni, hogy a katonai fenyegetés újabb háborúba csapjon át orosz földön.
Jogosnak tartjuk, hogy biztonságban akarnak élni, és törvényes biztonsági garanciákra tartanak igényt. Megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy az önök jogos követeléseit a Nyugat rendre visszautasítja, és a konfrontáció, a szankciópolitika útját választja ahelyett, hogy szavatolná Oroszország biztonságát. Tisztában vagyunk, mi miért történt. Értjük, miért voltak kénytelenek katonai eszközökhöz nyúlni, hogy országuk biztonságát maguk szavatolják, ha mások nem teszik. A béketűrésnek is van határa.
Együtt érzünk a donbászi népirtás áldozatainak hozzátartozóival, és az orosz néppel. Szolidárisak vagyunk azokkal az ártatlan ukránokkal, akik most kénytelenek elszenvedni a kijevi rezsim oroszellenes politikájának következményeit.
Szeretnénk, ha minél kevesebb ártatlan vér folyna, és megállapodás születne Ukrajna semlegességéről, demilitarizálásáról és nácitlanításáról, és elindulhatnánk a kollektív európai biztonsági rendszer kiépítése felé.
A magyar nép abban érdekelt, hogy véget érjen a II. világháború befejezése óta tartó szembenállás Kelet és Nyugat között, és megszülessék az egyenjogú, békés együttműködés nemzetközi rendje. A magyar nép jó viszonyban akar élni Kelettel és Nyugattal egyaránt. Bízunk népeink közös jövőjében.
Dr. Simó Endre, a Magyar Békekör elnöke
2022. április 3.
A balrad.ru teljes szívvel támogatja a Magyar Békekör levelében megfogalmazottakat!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
(idézet: A Magyar Tanácsköztársaság – Liptai Ervin)
Június 12-re hívták össze a pártkongresszust. A kongresszus színhelyét, a Parlament üléstermét, erre az alkalomra külön feldíszítették. A karzatokat vörös drapériákkal vonták be. Az emelvény fölött a korona helyett most a szíve fölött ötágú csillagot viselő, frigiai sapkás munkás alakja szimbolizálta a megváltozott világot Magyarországon. A falakat új festmények borították be: a felszabadult munkásosztály életének jelképei.
A pártgyűlést megelőző napok eseményei már előrevetítették a pártban kialakult két irányzat közötti nagy összecsapás árnyékát. Kunfi és Weltner „Az Ember” hasábjain megfogalmazták a kommunistaellenes támadás elvi platformját. Weltner cikke egyenes felszólítást tartalmazott a kommunistákkal szembeni nyílt fellépésre. Azt mondta, hogy a proletárdiktatúra katonai megerősödése, a kedvezően alakuló külföldi események lehetővé teszik, „hogy a kritika szükséges fényűzését megengedhetjük magunknak”.156 Cikkében Weltner olyan terrorról ír, amelyet „egy kisded csoport” akart a „munkások nagy többségével szemben” alkalmazni. Minden olvasó világosan tudta, hogy ez a kommunistákra vonatkozik. Később Weltner megírta könyvében, hogy mi volt a szándéka ezzel a cikkel: „A bolsevisták terrorjával szemben biztatni kellett a mi küldötteinket, hogy a pártgyűlésen szabadon beszéljenek.”157
A pártgyűlés küldötteit nem választották, hanem a párt- és szakszervezetek vezetősége jelölte ki őket. Így a kongresszuson megjelent 321 küldött többsége inkább a szakszervezeti bürokráciát, mintsem a tömegek hangulatát képviselte.
A pártgyűlés napirendjén eredetileg a következő napirendi pontok szerepeltek: a pártprogram módosítása, a szervezeti szabályzat módosítása, az ország gazdasági és politikai helyzete, s a párt vezető szerveinek megválasztása. Az ország gazdasági és politikai helyzetének megvitatását később levették a napirendről.
A kongresszust Garbai nyitotta meg, aki már ezt az ünnepélyes aktust is felhasználta arra, hogy megadja a szakszervezetekkel és a szociáldemokrata párt vezetőivel kapcsolatos állásfoglalás alaphangját. Azt hangoztatta, hogy a szocialista forradalom minden eredménye a szakszervezetekben folytatott nevelőmunka következményeképpen születhetett meg. A tényeket meglehetősen elhanyagolva, azt állította, hogy azok a szociáldemokrata vezetők, akik korábban a demokrácia (értsd: polgári demokrácia) eszközeivel kívánták megközelíteni a szocializmust, március 21-én önként, „minden külső kényszer nélkül” vállalták a proletárdiktatúrát.
A cseh, szlovák, jugoszláv, orosz, román, bolgár, olasz kommunisták és baloldali szociáldemokraták üdvözlő beszédei után Kun Béla ismertette a párt programtervezetét. Elvi bevezetőjében elemezte a kapitalizmus imperialista korszakának gazdasági és társadalmi fejlődését, azt a folyamatot, amely a proletariátus diktatúrájához vezetett. Rámutatott, hogy a proletariátus diktatúrája az egyedüli út, amelyen a munkásosztály a szocializmushoz eljuthat. A programtervezet leszögezte a pártnak a III. Internacionáléhoz való csatlakozását. A párt cselekvési programját ismertetve, Kun elemezte a proletárdiktatúra tartalmát, rámutatott, hogy a diktatúra, amelyet a proletariátus egy aktív kisebbségen: a párton keresztül gyakorol, átmeneti jellegű. „Ez átmeneti idő alatt a diktatúra konzekvens, határozott kezelése, és ennek a határozott kezelésnek minden eszközzel való előmozdítása, a forradalmi munkáspárt feladata.”158 Kun állást foglalt a diktatúra ingadozástól mentes, határozott gyakorlása mellett.
A továbbiakban Kun a párt politikai követeléseivel foglalkozott. Kiemelte a bürokrácia elleni harc szükségességét. A hadsereg proletár megerősítésének fontosságáról szólva, kifejtette: a hadsereg proletár osztályjellegének megőrzése mellett a felfegyverzést helytelen lenne csupán az ipari proletariátusra korlátozni, és ki kell terjeszteni azt a mezőgazdasági munkásságra is. A nemzetiségi kérdéssel foglalkozva leszögezte, hogy a „burzsoázia osztályuralmának megszüntetésével megszűnt a nemzeti elnyomás is”. „… mint a föderatív köztársaság hívei, az egymással szövetséges tanácsköztársaságok rendszerére törekszünk a legteljesebb nemzeti és kulturális autonómiának, önkormányzatnak és függetlenségnek biztosításával”- mondotta. A gazdasági tennivalók között Kun az üzemi és gazdasági koncentráció, a fokozott pénzügyi ellenőrzés szükségességét hangsúlyozta.
Kun a program egyik központi kérdéseként foglalkozott az agrárkérdéssel. A proletárdiktatúra nagy vívmányaként emelte ki, hogy a mezőgazdasági terület nagy részén sikerült a társas művelést megvalósítani. Azokkal a nézetekkel szemben, amelyek a termelőszövetkezetek államosítását tartották szükségesnek, leszögezte, hogy mindaddig, amíg a parasztság kisgazda elemei a szövetkezetek révén meg nem kedvelik a társas termelést, helytelen lenne az állami gazdálkodás bevezetése a mezőgazdaságban. Aláhúzta az ipari és mezőgazdasági proletariátus testvéri szövetsége megszilárdításának a szükségességét.
A szociálpolitikai, munkásvédelmi feladatok közé sorolta az aggkori és rokkantbiztosítás, az ipari higiénia magasabb színvonalra emelését.
Az egyesülésnél a párt nevét csak ideiglenesen határozták meg azzal, hogy a végleges elnevezés ügyében a III. Internacionálé Központi Bizottságának véleményét meghallgatva, a pártkongresszusnak kell határoznia. Kun tájékoztatta a kongresszust, hogy ezzel kapcsolatban háromféle álláspont alakult ki: az egyik szerint a párt nevét „Szocialisták Magyarországi Pártjára”, a másik szerint „Kommunisták Magyarországi Pártjára”, a harmadik szerint „Szocialisták, Kommunisták Magyarországi Pártjára” kellene változtatni. Leszögezte, hogy a maga részéről a „Kommunisták Magyarországi Pártja” elnevezést tartja helyesnek.
A Kun referátuma után kialakult vitában a hozzászólók többsége két kérdéssel foglalkozott: a diktatúra módszereivel és a párt nevével.
A várakozásnak megfelelően, azoknak, akik a proletárdiktatúra módszereit bírálva, a diktatúra „enyhébb kezeléséért” emeltek szót, Kunfi Zsigmond volt a vezérszónoka. Kunfi ismét kifejtette május végén és június elején már több helyen hangoztatott nézeteit:
„… mindaddig, míg a nemzetközi forradalom több államban oly erőssé nem lett, hogy ezeknek az államoknak a proletariátusai meg tudják akadályozni az ellenforradalmat, addig nem lehet a diktatúra integrális programját alkalmazni, hanem, amint volt a régi szociáldemokrata pártnak és van minden munkáspártnak végleges és átmeneti programja, szükségesnek tartom, hogy mindaddig, amíg a nemzetközi forradalom valósággá nem vált: a diktatúrának legyen egy átmeneti programja, amely az eddigi rendszabályoknak minden lényeges részben való fönntartása mellett, mértékletesebb, a viszonyokkal jobban számoló, az ellenforradalom kifejlődését okos rendszabályokkal és nem terrorisztikus eszközökkel való megakadályozó politikával dolgozik.”159 Kunfi az ellenforradalmárokkal szemben alkalmazott rendszabályokat a „tyúkszemre taposás politikájának”, „szadisztikus kegyetlenkedésnek”, „oktalan szekatúrának” nevezte, amelyet feleslegesen alkalmaznak azokkal szemben, akik „a küzdelemben úgyis alulkerekedtek”.
Kétségtelen tény, hogy a proletárdiktatúra néhány túlzó intézkedése visszatetszést szült olyan dolgozó rétegekben is, melyeket a munkásosztálynak harcában maga mellé kellett volna állítania. Azok a rendszabályok, amelyeket a gazdasági és politikai feltételek még nem alapoztak meg (pl. a szocializálás eltúlzott mértéke), kedvezőtlenül befolyásolták a proletárdiktatúra társadalmi bázisát. Az a fajta engedékenység azonban, amelynek Kunfi szószólója lett, tovább ment a túlzások, elhamarkodott intézkedések revízióján: a proletárdiktatúra megdöntésére szervezkedő ellenforradalmi elemek szabadabb tevékenységét biztosította volna.
Kunfi nézeteivel a kommunisták és a baloldali szociáldemokraták egész sora szállt vitába.
Rudas László, cáfolva Kunfi elméletének azt az alaptételét, amely szerint a nemzetközi forradalom elmaradása indokolja a diktatúra lazítását, rámutatott, hogy a magyar munkásosztálynak éppen addig kell a diktatúra kíméletlen alkalmazásához folyamodnia, amíg a proletariátus diktatúrája csupán egy-két országra terjed ki. Ha a proletárforradalom az egész világon vagy annak nagyobb részén győzött, akkor a munkásosztály már könnyebben elbánik a burzsoáziával – hangoztatta.
Szamuely Tibor hozzászólásában kifejtette, hogy a humanizmusról hangoztatott nézetek miként realizálódnak az ellenforradalom gyakorlatában:
„Ugyanazok az elvtársak, akik Budapesten bírálnak, akik Budapesten humanizmust hirdetnek, nem is tudják, hogy az ő bírálatuknak, az ő humanista hitvallásuknak a torzképe miként tükröződik a vidék naiv lelkében. Nem tudják az elvtársak, hogy ugyanakkor, mikor Budapesten kiadták a humanizmus jelszavát, akkor a vidéken ez a jelszó »üsd a kommunistát« jelszóvá változott át.”160 Elmondta, hogy a csornai ellenforradalmárok, akik előzőleg a szociáldemokratákat szimpátiájukról biztosították, amikor hatalomra kerültek, a kommunistákkal együtt az összes szociáldemokratát letartóztatták.
Alpári Gyula arra hívta fel a figyelmet, hogy az enyhe módszerek lehetővé teszik az ellenforradalmat, s ebben az esetben a proletárdiktatúra kénytelen lesz a legerélyesebb eszközöket alkalmazni, ami pedig szükségszerűen vérontással jár.
Rákosi Mátyás tagadta Kunfi azon állításának igazságát, hogy a diktatúra erőteljes intézkedései provokálták az ellenforradalmi mozgalmakat. Kifejtette: a magyar munkásosztály hatalma defenzív módszert alkalmazott az ellenforradalmárokkal szemben, és a proletárdiktatúra erőszakos intézkedéseit minden esetben az ellenforradalmárok fegyveres provokációi váltották ki.
Több más felszólaló mellett, akiknek többsége szintén szembehelyezkedett Kunfival, a szociáldemokrata párt egyes volt vezetői is élesen bírálták Kunfi megalkuvó koncepcióját. Pogány József hangoztatta, hogy a hibák forrása nem a diktatúra túlzottan erőteljes alkalmazásában rejlett, hanem éppen ellenkezőleg, a megdöntött uralkodó osztályok tagjaival szembeni túlságosan elnéző és engedékeny magatartásban.
Hamburger Jenő nyíltan megmondta: egyesek a proletárdiktatúra módszereit bírálják, holott magával a proletárdiktatúrával nem értenek egyet.
„Nem a proletárdiktatúra módszeréről kell vitatkozni, hanem a proletárdiktatúráról, arról, hogy vannak a szocialista pártban szervezetek és emberek, akik nyíltan a proletárdiktatúra ellen foglalnak állást. Akik nem értenek velünk egyet, vonják le a konzekvenciákat. Kútmérgezésnek kell nyilvánítanom, hogy farizeusi képpel a proletárdiktatúra módszereiről vitatkozunk, holott a proletárdiktatúra nem fér egyes emberek begyébe …” – mondotta.161 Megállapításának alátámasztására példaként megemlítette, hogy a bányászszakszervezet egyik vezetője a komlói bányászok előtt arról beszélt, hogy a proletárdiktatúra megbukott, a proletárdiktatúrára nincs szükség.
A szakszervezeteket bírálta Bokányi Dezső is, aki megállapította, hogy a szakszervezetek nem akarják vállalni azt a történelmi szerepet, amelyet a proletariátus diktatúrájában be kell tölteniük.
A párt elnevezésével kapcsolatban Kunfi azt javasolta, hogy az „Szocialisták Magyarországi Pártja” legyen. Arra hivatkozott, hogy a III. Internacionálé Végrehajtó Bizottsága nem hozott olyan határozatot, amely az Internacionáléba csak olyan pártokat fogad be, amelyek felveszik a kommunista elnevezést.
Kunfi felszólalása után Pór Ernő felolvasta az Internacionálé Végrehajtó Bizottságának levelét, amely azt az indítványt tette a pártkongresszusnak, hogy a pártot „Magyarország Egyesült Kommunista Pártjának” nevezzék el.
A kommunisták hangsúlyozták, hogy a párt elnevezése nemcsak külsőség. Rudas rámutatott: abban a helyzetben, amikor az ellenforradalmárok a pártban meglevő ellentéteket ki kívánják használni, a kommunista név elutasítása fegyvert adna a burzsoázia kezébe.
Bokányi meggyőző érveket sorakoztatott fel a kommunista elnevezés mellett. Kifejtette, hogy a program elfogadásából, a Kommunista Internacionáléhoz való csatlakozásból természetszerűen következnie kell a kommunista név vállalásának is. Felhívta a kongresszus résztvevőinek figyelmét, hogy a szocialista elnevezés alatt Európa-szerte a kompromisszumok keveréke húzódik meg. A magyar munkásosztály szolidaritásra nem a nyugati szociáldemokrata pártoknál számíthat, hanem a kommunistáknál – hangoztatta.
A pártprogram feletti vitában a szenvedélyek még nem csaptak magasra. A hozzászólók nagyobb része – 16 hozzászóló – egyértelműen a kommunista álláspontot fogadta el, és Kunfival együtt csupán heten helyezkedtek nyíltan ellenzéki platformra. Nem kétséges, hogy a kongresszuson részt vevők többsége Kunfival értett egyet. Ennek ellenére ez a felszólalásokban nem tükröződött. A Kunfi által képviselt nézetek a munkásság körében nem voltak népszerűek. Ezért a jobboldali beállítottságú küldöttek nem szívesen vállalkoztak a kommunisták és a proletárdiktatúra alapjai elleni nyílt fellépésre, az egyesüléskor elfogadott platform nyílt megtagadására. A nyílt elvi vita, eszmei harc helyett inkább megfelelőnek tartották a puccsszerű módszerek alkalmazását. Úgy vélték, hogy míg az elvek összecsapásában alulmaradhatnak, számszerű többségük felhasználásával, a szavazásnál viszonylag könnyen felülkerekedhetnek a baloldalon.
A pártprogram vitáját Kun Béla zárta le. Bejelentette, hogy a párt neve tekintetében megegyezésre jutottak Kunfival és Weltnerrel, és azt javasolják: a kongresszus fogadja el a „Szocialista (kommunista) Munkások Magyarországi Pártja” elnevezést.
A továbbiakban határozottan elutasította Kunfinak a proletárdiktatúra alkalmazásának kérdésében elfoglalt opportunista álláspontját:
„Egészen kétségtelen, hogy a diktatúra módszereinek kezelése tekintetében lehetnek eltérő vélemények, de nem a diktatúra módszereitől való eltérés az, amikor valaki a diktatúrát a módszerei kritériumától akarja megfosztani. A diktatúra, elvtársaim, elnyomás kétségtelenül, elnyomás, amely egy szükséges átmeneti állapotban van meg, és ha valaki ezt az elnyomást meg akarja szüntetni humanitárius ideák jelszavával, akkor ez, tisztelt elvtársaim, nem a diktatúra módszereitől való eltérés, hanem a diktatúra elleni támadás.”162
Zárszavának végén Kun ismételten hangsúlyozta, hogy a program nem biztosíthatja önmagában az egységet, az egységnek a forradalmi cselekedetekben kell megnyilvánulnia.
A bekövetkező események minden tekintetben igazolták Kun Béla e megállapításának helyességét.
A szervezeti szabályzat módosításáról szóló napirendi pont előadója, Farkas István, a szabályzattervezet egyik összeállítója, a párttitkárság jobboldali beállítottságú tagja volt.
Farkas a szervezeti szabályzat első paragrafusával kapcsolatban, amely azzal foglalkozik, hogy ki vehető fel a pártba, és ki nem, kifejtette: elfogadhatatlannak tartja azokat a nézeteket, amelyek szerint meg kell rostálni a pártot, és csak az igazi proletárelemeket kell megtartani. „Nincs szükség arra, hogy mi magunk valamit kitaláljunk, amivel távol tartjuk a párttól az embereket” – mondotta.163 Farkas nem akart tudomást venni arról, hogy a pártot a háborút követő hónapokban teljesen elárasztották a karrieristák és a munkásosztály forradalmi élcsapatának tagságára még nem érett elemek.
Elutasította azt a javaslatot is, hogy bevezessék a tagjelöltség intézményét, azzal a jelszóval, hogy a párttagok között nem szabad megbízhatóság szempontjából különbséget tenni.
Nem helyeselte a párt- és a szakszervezet különválasztását sem.
Az ifjúmunkások beadvánnyal fordultak a pártvezetőséghez és kérték, a szervezeti szabályzat mondja ki: az ifjúmunkások az Ifjúmunkások Országos Szövetségének helyi csoportjaiban szervezkednek, és rájuk a szervezetek anyagi terheket nem rakhatnak. Kérték, hogy az Ifjúmunkások Országos Szövetsége a pártvezetőség ellenőrzése alatt működhessen, és a helyi párttitkárságok kötelesek legyenek az IOSZ csoportjainak a munkáját elősegíteni. Farkas ezt a javaslatot elutasította. Azt hangoztatva, hogy „az ifjúmunkások maguk ne alkossanak külön pártot és ne politizáljanak”, ragaszkodott hozzá, hogy maradjon meg a szervezeti szabályzatnak az az eredeti fogalmazása, amely az IOSZ-t meg sem említi.
A szervezeti szabályzat vitájában, a kongresszus második napján, már jóval magasabbra csaptak a szenvedélyek, mint az előző napon. Ennek egyik oka az volt, hogy 12-én délután a jobboldali szociáldemokraták egy csoportja intenzív munkába kezdett annak érdekében, hogy a kongresszuson összegyűlt jobboldal, számbeli többségét kihasználva, a korábbi megállapodások felrúgásával, puccsszerűen buktassa ki a kommunistákat a pártvezetőségből.
A kommunisták bírálták a szervezeti szabályzatot, mert az nem felelt meg a proletárdiktatúra viszonyainak. „A mi pártszervezetünk nem lehet egy ki-bejáró testület”, mondotta Kiss Lajos, a budapesti V. kerületi pártszervezet vezetője. „A legtöbb kerületben nincsenek tisztában azzal, hogy általában kik a párttagok …” – jelentette ki.
Strengár Demján Száva, a Magyarországi Szocialista Párt román csoportjának egyik vezetője, kifejtette, hogy a szervezeti szabályzatból hiányzik az a szellem, amely a pártprogramot áthatja. Ugyanezt a gondolatot fejezte ki egy másik felszólaló is, aki szerint „valósággal úgy áll a helyzet, mint hogyha a programtervezet egy frígiai sapka volna, amelyre azután egy régi cilinder van ráhúzva”.164
A jobboldali szociáldemokraták nézeteivel ellentétes felszólalásokat mind élesebb közbeszólások zavarták meg. Horti Emilbe, aki kommunista szellemben szólt hozzá a szervezeti szabályzathoz, valósággal belefojtották a szót.
A vita közben jelentette be Vanczák János a jelölőbizottság nevében, hogy két szavazólapot fognak kiosztani, mert a jelölőbizottság javaslata mellett egy másik javaslat is beérkezett. Ez a bejelentés az izgalmat nagymértékben fokozta.
A szervezeti szabályzat vitáját végül is kompromisszumos határozattal zárták le. A pártgyűlés a szabályzattervezetet visszautalta a pártvezetőséghez azzal, hogy a pártválasztmány tisztázza a vitás kérdéseket, és a legközelebbi pártkongresszusig a pártválasztmány által elfogadott szervezeti szabályzat legyen érvényben.
A szervezeti szabályzat vitájának lezárása után került sor a pártvezetőség megválasztására. A jobboldali többség az ellenjavaslatot fogadta el, amely a kommunisták és a baloldali szociáldemokraták nagyobb részét kihagyta a vezetőségből. Még a munkások egyik legkedveltebb, legszeretettebb vezetőjét, Bokányi Dezsőt is leszavazták, amiért az bátran és becsületesen a kommunisták álláspontjára helyezkedett.
A kommunisták nem nyugodhattak bele abba, hogy a szakszervezeti bürokrácia képviselői a megállapodások lábbal tiprásával a maguk képére formálják a pártvezetőséget. Kun Béla és a többi kommunista, akiket megválasztottak, a kongresszus elnökénél, Garbainál írásban bejelentette, hogy a választást nem fogadja el, és amennyiben azt nem változtatják meg, a kommunisták fenntartják a párton, a Kormányzótanácson belüli akciószabadságukat, és az ügyet a munkások elé tárják. Ez nyílt szakítást jelentett volna.
Böhm ekkor Kunfit és Weltnert félrevonva, azt a javaslatot tette nekik, vegyék fel a Kun Béláék által eléjük vetett kesztyűt. Azt a véleményét fejtette ki, hogy a pillanat alkalmas a szakításra. Kunfiék egyetértettek Böhmmel, de tisztában voltak azzal: nem tehetnek semmit a kommunisták ellen, ha a budapesti helyőrség csapataira nem támaszkodhatnak. Elhatározták, hogy a budapesti fegyveres erők parancsnokát, a számukra minden szempontból megbízhatónak vélt Haubrich Józsefet bevonják a tárgyalásba. Legnagyobb megdöbbenésükre Haubrich kijelentette, hogy ő mindenben szolidaritást vállal a kommunistákkal, s erre vonatkozóan írásbeli nyilatkozatot is adott át Garbainak.
„Ennek az állásfoglalásnak döntő jelentősége volt: fegyveres összeütközés esetén a munkásság egy része, az akkor népszerű Haubrich vezetése alatt, esetleg a kommunisták oldalán harcolt volna” – írja Böhm Vilmos könyvében.165
Ezek után Böhmék kénytelenek voltak engedni. Landler közvetítésével a Parlament egyik termében összeültek a kommunista és a szociáldemokrata vezetők, és késhegyig menő vita után megállapodtak abban, hogy a kongresszusnak javasolják a választás megsemmisítését és a hivatalos lista elfogadását. Ezek után közfelkiáltással fogadta el a kongresszus az eredetileg javasolt pártvezetőséget: Bajáki Ferencet, Bokányi Dezsőt, Böhm Vilmost, Garbai Sándort, Kun Bélát, Kunfi Zsigmondot, Landler Jenőt, Nyisztor Györgyöt, Pór Ernőt, Rudas Lászlót, Vágó Bélát, Vántus Károlyt és Weltner Jakabot. Az ellenőrző bizottság tagjai: Haubrich József, Horovitz Gábor, Pogány József, Vanczák János és Werner Jenő lettek.
A pártkongresszus tehát nem oldotta fel a párt vezetésében meglevő ellentéteket, ellenkezőleg, még leplezetlenebbül a felszínre hozta azokat. Az elfogadott pártprogram általában helyesen jelölte meg a párt előtt álló feladatokat, és bizonyos fogyatékosságai ellenére is megfelelő elvi alapot biztosíthatott volna az egységes cselekvéshez, de már a kongresszuson bebizonyosodott, hogy a jobboldali párt- és szakszervezeti vezetők a gyakorlatban semmit sem hajlandók elfogadni és végrehajtani a programból.
A kongresszuson elfogadott kompromisszum olyan sajátos erőviszonyokat tükrözött, amelyekben a jobboldal a szakszervezeti bürokrácia felvonultatásával – kihasználva a dolgozók egy részében a proletárdiktatúra nehézségei miatt meglevő elégedetlenséget -, már meg merte kockáztatni a kommunistákkal való nyílt szakítást, de még nem volt elég ereje ahhoz, hogy ezt végre is hajtsa.
A kongresszus megmutatta, milyen súlyos következményekkel járt az egyesülésnek az a módja, amely a jobboldali szociáldemokraták számára lehetővé tette valamennyi pozíciójuk megtartását, ugyanakkor a kommunista párt felszámolását, a kommunisták szervezett tömegkapcsolatainak elvesztését eredményezte.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
A II. Világháborúnak régen vége. Már 77. éve! Lassan elmennek azok a nemzedékek, amelyek megélték 1945. április 4-ét.
Nekünk, ma élőknek a tényekből kell kiindulni. Megszállta 1944-ben a fasiszta Németország Magyarországot? Igen! A szovjet hadsereg űzte ki a fasisztákat? Igen! Sok áldozata volt a háborúnak? Igen! Akkor emlékezzünk a mai napon a felszabadulásra, az áldozatokra!
Amikor a Szovjetunió által meg voltunk szállva! AKKOR – a szovjet „megszállás alatt” – VOLT ORSZÁGUNK! Volt mit megvédenünk! Volt mivel megvédenünk!
Aztán…
Aztán beleuntunk a’ zorosz megszállásba. Fölszabadítottuk magunkat, és… – AZÓTA MÁR NEM ÜNNEP ÁPRILIS 4!
Azóta mi „békében, boldogságban, jólétben és biztonságban” élhetünk végre. Rászolgáltunk!
A balrad.ru a MAI NAPON TISZTELEG ÁPRILI 4. EMLÉKE ELŐTT!
СЛАВА И БЛАГОДАРИМ СОВЕТСКИМ ОСВОБОДИТЕЛЯМ!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
A második út a konfliktusövezetbe majdnem 200 kilométer mélyen a hátországba vezetett. Melitopolban voltunk, egy olyan városban, amely az elmúlt napokban néhányszor már a címlapokra került.
18 március 2022 17:49
Miután az első utunk csak néhány kilométert távolodott el a határtól, a második napunkat Melitopolban kellett töltenünk. A város mintegy 180 kilométerre fekszik a határ túloldalán, és az elmúlt napokban azért került a címlapokra, mert az ottani polgármestert állítólag elrabolta az orosz hadsereg, majd orosz hadifoglyokra cserélték. Mindannyian nagyon kíváncsiak voltunk az ottani emberekre, hiszen már az első utunkon is éreztük a helyi lakosok félelmét. Az indulás Reggel öt órakor indultunk újra, és ugyanarra a találkozási pontra hajtottunk, mint előző nap, ahol ismét átültünk egy 16 személyes buszba. Nagy örömünkre a védelmezőink ismét ugyanazok voltak, mint megelőző nap. Különösen a parancsnokkal – nevezzük Ivánnak -, aki velünk utazott a buszon, volt egy jó és érdekes beszélgetésem. Mivel az amerikai újságíró, John, egy volt amerikai tengerészgyalogos, a láza miatt nem tudott csatlakozni hozzánk, ez némi viccelődés alapjává vált. Iván azt mondta, hogy ez így van az amerikai katonákkal: Egy nap kontakt az orosz hadsereggel, és máris lefekszenek. Ezen mindannyiunknak nevetnünk kellett, de Ivan azonnal bocsánatot kért, és megkért minket, hogy adjuk át Johnnak jobbulási kívánságát, mert ők ketten jól kijöttek egymással, és mindig is az orosz haditechnikáról beszélgettek. John is jót nevetett rajta este, amikor elmondtuk neki. Ezután egy találkozási pontra hajtottunk, ahol csatlakoztunk egy nagy, páncélozott járművekből és teherautókból álló katonai konvojhoz, amellyel elindultunk Melitopol irányába. Az út majdnem négy órát vett igénybe, mert egy ilyen konvoj elég lassan halad. Melitopol külvárosában két páncélozott jármű ismét átvette a védelmünket. Melitopol Az egész út során újra csak nem láttunk háborús károkat. Először Melitopol külvárosában láttunk két félig lerombolt benzinkutat. Maga a város teljesen sértetlen volt, egyetlen törött ablak nem volt látható. Ez nagyon meglepett minket. De a városban az emberek és a hatóságok képviselői aztán egybehangzóan elmondták, hogyan zajlott Melitopol elfoglalása. A város polgármestere közölte az orosz hadsereggel, hogy Melitopol orosz város, és nem fog ellenállást tanúsítani. Az orosz hadsereg harc nélkül vonult be a városba, mindössze mintegy 50 katonát hagyott hátra, akik együttműködtek a városi kormányzattal, majd a hadsereg továbbvonult. Az éjszaka folyamán náci egységek behatoltak a városba, megtámadták és lemészárolták az orosz katonákat. Egy helyi asszony elmondta, hogy mindez a szeme láttára történt, a halott katonákat kifosztották, holttestüket meggyalázták. Az orosz hadsereg egységei ezután visszatértek és kiűzték a nácikat a városból, amelynek során lövöldözésre került sor, de „csak” kézifegyverekkel, nehézfegyvereket nem használtak. Ezután egy nagyobb orosz egységet hagytak hátra, és azóta csend van a városban. Melitopolban nagyjából ugyanaz a helyzet, mint Gyenicseszkben, ahol előző nap jártunk. Az emberek kint vannak, az üzletek többsége nyitva van, de a bankok előtt hosszú sorok kígyóztak, mert az elektronikus fizetési rendszer nem működik, és az emberek készpénzt akarnak felvenni, amiből azonban túl kevés van.
A korrupció
Melitopolban az első állomásunk a városvezetés volt. A téren nagyobb embertömeg gyűlt már össze, de kiderült, hogy nem gyűlés vagy tüntetés volt, hanem humanitárius segélyosztó hely. Az orosz katonák élelmiszert és más alapvető dolgokat osztottak a lakosságnak.
Mint a járókelők elmondták, a város elfoglalása után a városvezetés feladata volt az Oroszországból érkező segélyek kiosztása. Egy férfi keserű humorral mesélte, hogy az „Ukrajna” szó nem az országra utal, hanem az „ukrast” (oroszul „lopni” vagy „ellopni”) szóból származik, mert az első napokban alig osztottak ki segélyt, helyette az üzletekbe került és eladták. Hogy ennek véget vessenek, az orosz hadsereg saját kezébe vette a segélyszállítmányok szétosztását Melitopolban.
A melitopoli korrupció hajmeresztőnek tűnik, mert az emberek csak nevetni tudtak a külföldi újságírók elborzadt arcán, számukra teljesen normális volt a városvezetésnek ez a korrupt eljárása. Egy további példát egy másik férfi mesélt nekünk, de erre majd a visszaútról szóló résznél térek ki.
A polgármester asszony
A város új polgármestere sajtótájékoztatót tartott nekünk, amely az ő nyilatkozatával kezdődött, majd kérdéseket tehettünk fel, ahol szükségből rám esett a fordító szerepe, mert a városvezetés nem gondolt arra, hogy tolmácsot szervezzen, hogy a külföldi újságírók megértsék, amit mondanak. Én voltam az egyetlen széltében-hosszában, aki úgy oroszul, mint angolul jól tudott beszélni.
Elődje a város polgármestereként azért került a címlapokra, mert állítólag az orosz hadsereg elrabolta, majd elcserélte néhány orosz katonára. Az új polgármester kifejtette, hogy elődje az orosz hadsereg bevonulása után csak nagyon vonakodva látta el feladatait, majd írásban lemondott, és őt nevezte ki utódjául az új választásokig. Nála volt a polgármester által aláírt nyilatkozat, amit be is mutatott nekünk.
Egyébként kifejtette, hogy az önkormányzat minden tőle telhetőt megtesz a normális élet fenntartása érdekében. Az áram, a víz és a fűtés működik, ahogyan a városi infrastruktúra is. A legfontosabb, hogy ne történhessen humanitárius katasztrófa, de a helyzet összességében nem rossz, és ellenőrzés alatt áll.
Természetesen a kollégák ezután rákérdeztek az elődjével kapcsolatos történetre. Elmondta nekik, hogy a polgármestert egyáltalán nem rabolták el, hanem az ukrajnai neonáci szervezet, a Jobb Szektor támogatója. A luganszki ügyészség nyomozást folytatott ellene, mert állítólag részt vett a Jobb Szektor szabotázsakcióinak finanszírozásában Luganszkban, ami ott terrorcselekménynek minősül. Ezt követően az ügyészség kezdeményezésére letartóztatták. Hogy mi történt ezután, hogy kicserélték-e, ahogy a média jelentette, vagy sem, arról nem volt tudomása.
További kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a lakosság mintegy 20 százaléka elmenekült az orosz katonai művelet kezdetekor, de azóta sokan visszatértek, mert Melitopolban nyugodt a helyzet. Ezenkívül a város jelenleg sok menekültet fogad be Mariupolból. Amikor a jövőről kérdezték, hogy ezek az országrészek Ukrajna részei maradnak-e, vagy Donyeck és Luganszk példáját követve elszakadnak-e Ukrajnától, nem kívánt hivatalos választ adni. Ezért többször hangsúlyozta, hogy csak a magánvéleményét fejezte ki, amikor azt mondta, hogy szeretné, ha Melitopol Oroszországhoz tartozna. Azonban ez – ez rendkívül fontos volt számára – csak a saját, nagyon személyes véleménye.
Az emberek félelmei
Már előző nap is tapasztaltuk, hogy az emberek nagyon félnek. Ez Melitopolban még egyértelműbbé vált, mint Gyenicseszkben. És ismét nem az orosz művelet ellenzői félnek, hanem a támogatói. Az ellenfelek kiabálnak az orosz katonáknak, hogy menjenek ki, míg a szurkolók feltűnést kerülve suttognak nekik köszönő szavakat és olyanokat, mint „végre!” vagy „ne menjetek el megint!”.
Az emberek attól félnek, ahogyan azt az érintettekkel folytatott suttogott beszélgetések során újra hallottam, hogy Oroszország ismét kivonul, és akkor az orosz beavatkozás melletti érvelésük miatt elnyomásra és még rosszabbra kell számítaniuk, ahogyan az Ukrajnában a Majdan után is történt. A leghíresebb, de messze nem az egyetlen eset a 2014. májusi odesszai tragédia volt, amikor több mint 40 embert égettek meg elevenen Odesszában a Majdan támogatói. Ezt a tömeggyilkosságot az ukrajnai nacionalisták cinikusan „odesszai barbecue”-nak nevezik, és a mai napig nem sikerült felderíteni.
A sajtótájékoztató után még beszélgettünk az emberekkel a városháza előtti téren, és ugyanaz a kép alakult ki, mint Gyenicseszkben. Az orosz hadművelet ellenzői hangoskodtak, és minden mikrofon elé odatolakodtak, míg a támogatók inkább a szélre húzódtak, és csendesen beszélgettek más újságírókkal. Egy interjú során azonban, amelyet a mongol kollégák készítettek, olyan heves vita alakult ki az orosz művelet egyik ellenzője és egy támogatója között, hogy már attól tartottunk, hogy a vita komoly verekedéssé fajulhat, amennyire elszabadultak az indulatok. Az orosz katonai művelet ellenzője, egy nő, azt kiabálta, hogy Oroszország minden szimpátiát eljátszott február 24-én, a támogatója pedig hangosan követelte a régió jövőjéről szóló népszavazást. Azon kevesek közé tartozott, akik nyilvánvalóan nem féltek.
Mivel a helyzet a tettlegességig való elfajulással fenyegetett, úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk ezt a helyet, és a városi parkhoz hajtottunk át. Kevesebb ember volt ott, nyugodtan beszélgethettünk velük. És ismét megmutatkozott, amit már Gyenicseszkben is megtapasztaltunk: Amint nyugalom van, és nincs a fenyegető tömeg, az emberek megnyílnak. A parkban sokan meséltek nekünk a 2014 utáni megtorlásról és elnyomásról, annyi példát említettek, amit itt felsorolni lehetetlen lenne.
De egyikről szeretnék beszámolni. Egy idős férfi elmondta, hogy egy ellenzéki párt tagja volt, és egy nap felgyújtották az irodájukat. Bár az elkövetők ismertek voltak, a rendőrség és az ügyészség sokáig nem akartak eljárást kezdeni. Sok erőfeszítésébe került, hogy végül bíróság elé állítsa az elkövetőket. Ezután „januárban” – mint mondta – egyiküket 4 és fél évre, két másikat fejenként három év börtönbüntetésre ítéltek. De már februárban amnesztiát hirdettek,az elkövetők ismét szabadlábon vannak, és a bírósági ítélet ellenére sem fizették meg az okozott vagyoni kárért járó kártérítést.
Az egyik férfi ragaszkodott hozzá, hogy meghívjon engem és a holland kollégákat egy kávéra. Habár kényelmetlenül éreztük magunkat az ajánlattól, de ő hajthatatlan maradt, és mivel már hajnali öt óta úton voltunk, a kávé nagyon jót tett nekünk. Mi magunk semmit sem tudtunk vásárolni, mert nem volt ukrán pénzünk, és az orosz rubelt (még?) nem fogadják el.
A gazdaság
Ezután elmentünk egy üzembe, ahol gép- és járműipari alkatrészeket gyártanak. A gyár igazgatója elmondta, hogy korábban több mint ezer ember dolgozott a gyárban, de időközben már csak százan vannak. A Majdan után az ukrán kormány szinte teljesen megszakította a gazdasági kapcsolatokat Oroszországgal, amitől szinte az összes ukrán ipari vállalat csődbe ment. Ez a gyár egyike a keveseknek, akik még működnek. Az igazgató ezért arról a reményről is beszélt, hogy az orosz piac most újra megnyílik a cége előtt.
Egy másik probléma a mezőgazdaság, amely termékeny földjeivel fontos gazdasági tényező Ukrajnában. Hamarosan kezdődik a vetési szezon, és utunk során a rádióban különleges nyilatkozatokat hallottunk a „felszabadított területek katonai közigazgatásától”. Ebben a gazdákat és a mezőgazdasági vállalkozásokat tájékoztatták, hogy mindent, amire szükségük van, azaz vetőmagot, műtrágyát, mezőgazdasági eszközöket stb. „a kedvezőbb orosz árakon” vásárolhatnak, és hogy a logisztika ehhez rendelkezésre áll. Semmi sem áll egy normális szezon útjában.
Betiltott kazettás bombák Melitopolban
Egyébként volt némi befolyásunk az útvonalra. Miután meglátogattuk a gyárat, a védelmezőink sürgettek minket, hogy ideje visszaindulnunk, mert az út hosszú, és még sötétedés előtt vissza akartak juttatni minket a Krímbe. De civilektől hallottuk, hogy egy tiltott kazettás bombákat tartalmazó Tochka-U ballisztikus rakéta lezuhant egy lakónegyedben. Nagyon szerettük volna látni, ezért rábeszéltük a katonákat, hogy menjünk oda először, mielőtt visszamennénk.
Március elején az orosz légvédelem lelőtt egy ukrán Tochka-U rakétát, amely tiltott kazettás lőszerrel volt felfegyverezve. A rakéta Melitopol egyik lakónegyedére zuhant, és elvesztette a kazettáinak egy részét, amelyek a lakónegyedben robbantak fel. A kár lenyűgöző volt, mivel a sugarán belül mindent szó szerint szitává lyuggatott.
Az egyik kazetta egy taxivállalat kis telkére esett. Egyenesen az egyik autóra zuhant, és felrobbant. Az autók így nem csak szitává lettek, de ki is égtek. Két házzal arrébb egy 12 éves fiút egy másik kazetta szilánkja találta el a nyakán. Sürgősségi műtéten esett ugyan át, ennek ellenére később belehalt a sérülésbe.
A lakók rendkívül lelkesen beszélgettek velünk, és meséltek nekünk erről. Magát a rakétát is láthattuk, mert eltávolították az útról, és egy ott élő család telkén lévő óvóhelyen van. Az emberek szóba elegyedtek velünk, beengedtek minket az ingatlanjaikra és az otthonaikba, hogy megmutassák a károkat.
A stoppos
Ezután elindultunk hazafelé, ahol rendszerint az utolsó megálló mindig a város határa, mert – ezt a televízióból tudjátok – a riportokban általában a település névtábláját mutatják. Ezért volt mindig ez az utolsó megálló, hogy a videóriportokat készítő újságírók lefilmezhessék a táblát.
Miközben a járművek mellett vártam és a katonákkal beszélgettem, egy civil futott oda két táskával a kezében. Megkérdezte a katonákat, hogy megállíthatnák-e az egyik elhaladó autót. Azt mondta, hogy tíz kilométerre lakik a várostól, és senki sem akart neki megállani és elvinni, amíg a katonai járművek itt vannak. Míg egy katona ment, hogy leállítsa neki a következő autót, a parancsnok csak annyit mondott: „Hagyd, majd mi elvisszük, úgyis útba esik”.
Tehát a férfi felszállt a buszunkra, így egy ideig tudtunk vele beszélgetni. Sok kérdést tettem fel neki, és ő készségesen válaszolt. Elmondta, hogy alig vett észre valamit a katonai művelet kezdetéből. Egy reggel felkelt, lövéseket hallott a távolból, és látta, ahogy „az ukrán fiúk elszaladnak”. Csak ennyit tapasztalt. Aztán az orosz csapatok átrobogtak a járműveikkel, és ennyi volt – mondta.
Ő maga az orosz akció egyértelmű támogatójaként mutatkozott be. Azt mondta, hogy a katonák mindig barátságosak voltak, és mindenekelőtt, hogy az ukrajnai korrupció egyszerűen elviselhetetlenné vált. Elmondta például, hogy Melitopol jelenlegi polgármesterének elődje egyszerűen kisajátított minden földet, ami neki megtetszett.
Melitopol a cseresznyéjéről ismert, 2014 előtt sok turista érkezett Oroszországból és további volt szovjet köztársaságokból a városba, a cseresznyét pedig Oroszországba exportálták. 2014 után a polgármester egyszerűen átírta sok kisgazda földjét [a saját tulajdonába], a bíróság pedig minden panaszt elutasított. Egyre elviselhetetlenebbé vált a működése, és az utódja (akit az orosz hadsereg állítólag elrabolt) sem volt jobb. A stoppos elmondta, ő és legtöbb barátja és ismerőse ezért támogatják az orosz hadműveletet, mert egyszerűen csak remélik, hogy végre törvény és rend lesz.
A leggyakoribb panasz Ukrajnában
Gyakran beszámoltam róla, hogy Ukrajnában valószínűleg a legfontosabb kérdés a lakhatási költségek, azaz a víz-, villany- és fűtésköltségek szintje. A Majdan után az IMF nyomására megszüntették az állami támogatásokat, így a számlák nagyjából olyanok, mint Németországban.
Amikor a helyiekkel beszéltünk, nem volt olyan alkalom, hogy ne jöttek volna hozzánk, hogy erről panaszkodjanak. Számtalan nyugdíjas mesélte könnyek között, hogy a nyugdíjuk 2000 vagy 3000 hrivnya (kb. 60-90 euró), de a közüzemi számlájuk 3000 hrivnya. Barátaik és gyermekeik segítsége nélkül nem tudtak volna élelmiszert venni, a gyógyszerekről nem is beszélve.
Ezek a panaszok mindenütt meghatározóak voltak. És ezek a hibák, amelyeket Kijevben az USA, a Nyugat és az IMF irányítása alatt elkövettek, valamint az Ukrajnában teljesen elszabadult korrupció Oroszország legnagyobb esélye arra, hogy megnyerje az emberek szívét. Oroszországnak még csak költenie sem kell erre, mert az orosz gázt Ukrajnában fűtik el, de a sokszorosan drágább, mint kellene, mert túl sok zsebet kéne belőle megtömni, amiről részletek itt olvashatók.
Oroszországnak első lépésként egyszerűen le kellene csökkentenie a megélhetési költségeket az orosz szintre, és az orosz katonai művelet támogatottsága meredeken emelkedne. Gyanítom, hogy pontosan ez fog történni, amint Oroszország átveszi az ellátást.
Humanitárius segítségnyújtás és menekültek
Nyugaton szinte alig említik, hogy Oroszország milyen hatalmas mennyiségű humanitárius segélyt szállít Ukrajnának. Első ukrajnai jelentésemben beszámoltam arról, hogy ennek ellenére sokan panaszkodtak nekünk, hogy gyakran üres kézzel távoznak az elosztóhelyekről, mert nincs elég segély. Melitopolban azonban nem hallottam ilyen panaszokat.
Megkérdeztem a katonákat, hogy tudják-e, miért tűnik úgy, hogy egyes helyeken túl kevés a segítség. A probléma – mondták nekem – pusztán logisztikai jellegű. Nem minden kamionsofőr hajlandó Ukrajnába vezetni, mert sokan természetesen félnek odamenni. Ráadásul a teherautókat a hadseregnek kell kísérnie és védenie, ami időbeli késedelmet jelent, mivel először a gyülekezőpontokon van a találkozó és az eligazítás
A legfontosabb probléma azonban az, hogy először a Krím és Ukrajna közötti vasúti összeköttetést kell helyreállítani. Ennek azonban a következő napokban meg kell történnie, és amikor a vasút végre használható lesz a közlekedésre, a helyzet javulni fog.
Láthatóan egyre többen akarnak Ukrajnából Oroszországba menekülni. Egy férfi mesélt nekem egy harkovi barátjáról, aki Oroszországba akart menekülni, de Kijev szinte semmilyen humanitárius folyosót nem engedélyezett a civilek evakuálására az orosz ellenőrzés alatt álló területre, így őt Harkivból Kijevbe vitték, ami nyilvánvaló okokból nem jó megoldás. Az ukrán kormány emberi pajzsként használja polgárait, amikor nem engedi őket elhagyni a városokat, vagy egyik megtámadott városból a másikba viszi őket ahelyett, hogy evakuálná őket a harci övezetből. Újra és újra hallottam ilyen történeteket az emberektől, és megerősítik azt, amiről Mariupol esetében már beszámoltam.
Minden alkalommal, amikor átléptük a krími határt, számos ukrán autó állt sorban, hogy bejussanak a Krímbe. Ezek is többnyire menekülők voltak, akik Oroszországba akartak eljutni. Ez azért sem meglepő, mert Oroszországban beszélik a nyelvüket, elismerik a végzettségüket, és azonnal munkát kereshetnek. Ráadásul nagyon sokaknak vannak barátaik és rokonaik Oroszországban, akiknél kezdetben meghúzódhatnak.
Nagyon nehéz volt búcsút venni védelmezőinktől, és szeretném újra innen is üdvözölni Ivánt, aki kért egy linket az oldalamra. Talán elolvassa ezt a cikket egy fordítóprogrammal. Iván, a meghívás egy sörre Pétervárra, amikor az egésznek vége, továbbra is áll.
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
