„Miért nem szavaztak…?” bővebben

"/>

Miért nem szavaztak…?

Mikecz Dániel: Sokan azért nem mentek el szavazni, mert nem gondolták, hogy nagy tétje van a választásnak

O5A6643

Az ellenzéki szövetség mintegy 800 ezer szavazattal kapott kevesebbet, mint 2018-ban, amikor a pártok még külön indultak. A választás előtt nem rajzolódott ki a Fideszétől markánsan eltérő ellenzéki társadalomkép – véli Mikecz Dániel.

Mikecz Dániel, a Republikon Intézet vezető kutatója a választás eredményét értékelve rámutatott, a felmérések abban tévedtek, hogy az ellenzéki szavazók viszonylag alacsony részvételét nem jelezték előre – írja a Népszava.

Az ellenzéki szövetség mintegy 800 ezer szavazattal kapott kevesebbet, mint 2018-ban, amikor a pártok még külön indultak. A jobbikos szavazókban most kevés volt a hajlandóság arra, hogy a közös ellenzéki listára szavazzanak, pedig a 2019-es önkormányzati választáson ez még érezhetően jól működött.

Budapesten is találni olyan választókerületeket, ahol az ellenzéki jelölt kevesebb szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt, és ezt nehéz lenne a Jobbik számlájára írni. Senki nem számított arra, hogy a 2018-as ellenzéki mozgósítás jobban sikerült, mint a 2022-es

– jegyezte meg Mikecz Dániel, aki szerint sok ellenzéki szavazó azért maradt most távol az urnáktól, mert nem gondolták úgy, hogy a mostani választásnak nagy tétje lenne.

A JÓLÉTI INTÉZKEDÉSEK RENGETEG SZAVAZÓT ÉRINTETTEK, KÖZÖTTÜK ELLENZÉKIEKET IS. NEM JÖTT LÉTRE AZ ELLENZÉKI EGYSÉG FELHAJTÓEREJE. NEMZETKÖZI KUTATÁSOK BIZONYÍTJÁK, HOGY AMIKOR A VÁLASZTÓK NEM ÉRZÉKELIK A SZAKPOLITIKAI VAGY IDEOLÓGIAI KÜLÖNBSÉGEKET, AKKOR ALACSONYABB A RÉSZVÉTEL.

A választás előtt nem rajzolódott ki a Fideszétől markánsan eltérő ellenzéki társadalomkép. Helyette inkább az jött át, hogy Márki-Zay Péter az orbánizmust folytatná, de Orbán Viktor nélkül. A Republikon kutatója szerint a DK és a Jobbik elnökében is volt tüske a korábbi konfliktusok miatt az ellenzéki miniszterelnök-jelölt irányában.

Márki-Zay Péternek sok volt a kettős szerep

Nagy kérdés az is, hogy érdemes volt-e Márki-Zaynak egyéniben is elindulnia, amikor egy országos kampányt vezetett. Ez a két szerep sok volt neki egyszerre. A választás azt is megmutatta, hogy a baloldali-liberális tömb mérete bő egyharmadot ér a mai Magyarországon, ami nem független attól a tömérdek pénztől és energiától, amit a Fidesz beletett abba, hogy megváltoztassa a politikai preferenciákat és attitűdöket.

A 2019-es önkormányzati választás után azt lehetett várni, hogy az ellenzék tovább növeli a támogatottságát, helyette azonban pozíciókat veszített. Az ellenzék aktivistahálózata nem hiányzott, amit jól mutat, hogy több szavazatszámlálójuk volt, mint a Fidesznek. Mikecz szerint hiábavaló volt az az ellenzéki próbálkozás, hogy a Nyugat hiteles képviselőjeként belepréseljék ellenfelüket, Orbánt egy „keleti dobozba”.

A MOSTANI KUDARCOT ÉRZÉKELVE A VÁLASZTÓKBAN MEGJELENHET AZ AZ IGÉNY, HOGY ÚJ ELLENZÉKRE LENNE SZÜKSÉG, UGYANAKKOR AZ INTÉZMÉNYESÍTETTSÉG ÉS A MÉG MINDIG MEGLÉVŐ ERŐFORRÁSOK KONZERVÁLJÁK A JELENLEGI ÁLLAPOTOT.

A mostani átütő választási siker erős legitimációt ad a Fidesznek, „amit az európai döntéshozóknak is figyelembe kell venniük, akik sok tekintetben pragmatikusabbak, mint amennyire esetleg kívülről látszik a hazai nyilvánosságban”. A politológus szerint az ellenzék mostani állapotában a kormánynak a népszerűtlen intézkedések meghozatalától sem kell tartania.  (index)

Bal-Rad komm: Miért nem mentek el az egy(b)esült ellenzék szavazói voksolni? Egyre több szagértő teszi fel ezt a kérdést, és születnek különféle magyarázatok.

A balrad.ru szerint NAGYON SOKAKAT ELVADÍTOTT a szóban forgó társaságról a legutóbbi időkben elterjedt KORRUPCIÓS – és nem is alaptalan! – HÍREK. Nem tett jót a presztízsüknek a Szabó Tímea kampányát finanszírozó DROGKERESKEDELMI vád sem! Mint ahogyan az utóbbi időkben parttalanná vált euroatlanti elkötelezettségük, és vad oroszellenességük hirdetése sem.  

Az egy(b)esült ellenzék NEM A MEGLÉVŐ VALÓS PROBLÉMÁKKAL ÉS ANNAK VÁRHATÓ KÖVETKEZMÉNYEIVEL FOGLALKOZOTT, hanem ideológiai kérdésekre helyezte a fő hangsúlyt. Figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy az általuk favorizált ideológia OKOZTA AZT A JÓVÁTEHETETLENÜL NAGY KÁRT A MAGYARSÁGNAK, ami miatt lettünk az Európai Unió legkiszolgáltatottabb gyarmati területe! Döbrögisztán.

„…A politológus szerint az ellenzék mostani állapotában a kormánynak a népszerűtlen intézkedések meghozatalától sem kell tartania.”

-MÁRPEDIG NÉPSZERŰTLEN INTÉZKEDÉSEK AZOK HAMAROSAN LESZNEK!

Ezek nyomán pedig lesznek/lehetnek NEM KÍVÁNATOS TÖRTÉNÉSEK IS!

„…A VÁLASZTÓKBAN MEGJELENHET AZ AZ IGÉNY, HOGY ÚJ ELLENZÉKRE LENNE SZÜKSÉG…”

MÁRPEDIG GYORSAN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com