„Csalódottság…-és vigasztalás!” bővebben

"/>

Csalódottság…-és vigasztalás!

„Azt hittem, hogy van remény” – szívszorító levelet kapott Dobrev Klára

„Egy csalódott magyar állampolgártól” kapott levelet Dobrev Klára a vasárnapi országgyűlési választásokat követően.

A névtelen feladó levelében arról ír, hogy mennyire lesújtotta választás eredménye. „Elsírtam magam, zokogtam a választási eredmény láttán” – vallja be, és azt is elárulja, miért. Levele szerint ugyanis szülei súlyos egészségügyi problémák mellett, rendkívül nehéz anyagi körülmények között élnek, és hiába igyekszik öccsével együtt külföldről támogatni őket, ez mind nem elég. „Tegnap estig azt hittem, hogy van remény, hogy a helyzetük végre pozitív irányt vesz. Tudja, előre és nem hátra” – fogalmaz a csalódott szerző, aki tanácsért fordult a DK EP-képviselőjéhez. „Egy kérdésem van Önhöz: ezek után, hogyan tovább?” – tette fel a kérdést.

Dobrev Klára válaszában arról ír, hogy ez a választói levél is bizonyítja, hogy az ellenzéknek igaza van, „csak eközben a Magyarországon élő emberek nagy részét rabul ejtik a sikerekről szóló harsonák, a mindenhonnan ránk zúduló hazugságok”. Elismeri, hogy a vasárnapi eredmények után még ő is keresi a kapaszkodókat a hogyan továbbra, de ez a levél erőt adott ahhoz, hogy tovább küzdjenek. „Nem tudok most sokat ígérni, de azt igen, hogy nem adom fel. Mindent, ami csak rajtam múlik el fogok követni annak érdekében, hogy ez egy élhetőbb ország legyen, hogy az igazság végre győzni tudjon” – hangsúlyozza a politikus.

A teljes leveleket az alábbi posztban olvashatja el:

                          (atv)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm:  „…Nem tudok most sokat ígérni, de azt igen, hogy nem adom fel. Mindent, ami csak rajtam múlik el fogok követni annak érdekében, hogy ez egy élhetőbb ország legyen, hogy az igazság végre győzni tudjon…” -válaszolta El Qroné!

AZ IGAZSÁGRÓL ÍR, ÉS NEM AZ IGAZSÁGOSSÁGRÓL!

Márpedig „ŐK”! – Európai Egyesült Államokat, több és szorosabb euroatlanti elköteleződést ígértek a magyaroknak! (HA NYERNEK!)

Tisztelt Drága levélíró! De hiszen pontosan az eddigi ilyen ígéretek  miatt kerültek az Ön szülei IS olyan nehéz helyzetbe, amilyenben vannak!  Dörögi IS azt ígérte, hogy…! Szerinte ráadásul vajdasága egyenesen a Kánaán lett uralkodása alatt! NEM IS ADJA FEL!

El Qroné, Dobrev Klára sem adja fel! 

CSAKHOGY ŐK TELJESEN MÁSÉRT KÜZDENEK!  AZ URALKODÁS, A MI KIFOSZTÁSUNK JOGÁÉRT! Villákból, birtokaikról, milliárdos vagyonaikkal megtámogatva! AZ IGAZSÁG ÍGÉRETE AZ Ő RÉSZÜKRŐL AZ, HOGY KIDERÍTIK ÉS A KÖZ ELÉ TÁRJÁK A MÁSIK – A VETÉLYTÁRS – RABLÓHORDA BŰNEIT! Attól remélve saját helyzeti előnyeik növekedését!

EZEK AZ „EGYIK KUTYA, MÁSIK EB!” KATEGÓRIA!

„Ezektől” a magyarok semmi jóra nem számíthatnak! Ezek szétlopták országunkat, lenullázták gazdaságunkat, az egekbe tornászták fel az államadósságot, és ellopták a jövőnket!

„EZEK” MINDEGYIKE KÖZÖNSÉGES POLITIKAI GONOSZTEVŐ! EZEKTŐL SEMMI JÓT NEM LEHET VÁRNI!

Tisztelt névtelen levélíró! A helyzetünk ilyetén alakulásában MINDANNYIAN RÉSZESEK VAGYUNK!

Az Ön vészhelyzetben lévő szülei is, akik VALÓSZÍNŰLEG MAGUK IS A RENDSZERVÁLTÁST AKARTÁK! Részesek Önök is, akik az ELŐIDÉZETT kilátástalanság elől inkább külföldre menekültek, ahelyett, hogy idehaza küzdöttek/küzdenének EGY IGAZSÁGOS RENDSZER VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT, ÚJBÓLI MEGTEREMTÉSÉÉRT! 

RÉSZESEI VAGYUNK MI IS, AKIK MEGÉRTÜNK EGY SZEBB ÉS JOBB KORSZAKOT, DE TÖBBRE VÁGYVA HITTÜK A HAZUG ÍGÉRETEKET! ÉS MERT A BAJOK LÁTTÁN SEM BESZÉLTÜNK A GYEREKEINKNEK – UNOKÁINKNAK ARRÓL, HOGY MEKKORA KÁRT IS OKOZTUNK MAGUNKNAK/NEKIK! MERT NEM BESZÉLTÜNK ARRÓL, HOGY VOLT ITT EGY SOKKAL IGAZSÁGOSABB, JOBB RENDSZER! A SZOCIALIZMUS RENDSZERE! A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG!

Persze van remény, hogy még egyszer…! De sajnos ahhoz előbb jönnie kell az össztársadalmi ráébredésnek, hogy mekkora nagy bajban vagyunk! El is fog jönni az az idő hamarosan! Csakhogy MÉG NAGYOBB BAJ, ÉS GAZDASÁGI – SZOCIÁLIS ÉS TÁRSADALMI VÁLSÁG JÖN ELŐBB! ANNAK NYOMÁN PEDIG KI TUDJA MICSODA KATASZTRÓFA VÁR RÁNK?!

Ebből a helyzetből pedig „EZEKKEL” a politikai bűnözőkkel, bajaink okozóival a nyakunkon…?! HÁT NAGYON NEHÉZ LESZ!

KIVÁLTKÉPP AZÉRT, MERT (jelenleg még!) NINCS ITT EGYETLEN HITELES, A NÉP ÉRDEKEIT MINDEN MÁS ELÉ HELYEZŐ POLITIKAI ERŐ!

Tisztelt névtelen levélíró! Aki El Qroné/Gyurcsányné tanácsára vár! 

ÖN HIÁBA IS KÉR „EZEK” BÁRMELYIKÉTŐL JÓTANÁCSOT! ÖN IS CSAK HITEGETÉST KAP! ÚJFENT CSAK HAMIS ÍGÉRETEKET! „EZEK” EGYIKÉBEN SEM SZABAD MÁR MEGBÍZNIA! DE NEKÜNK SEM! CSAK ABBAN BÍZHAT/UNK, HOGY JÖN MAJD EGY ÚJ, EGY VALÓDI NEMZETI – KOMMUNISTA POLITIKAI ERŐ, AMELY FÖL FOGJA SZÁMOLNI EZT A GALÁD RENDSZERT, ÉS VEZETÉSÉVEL NEKILÁTHAT A MAGYAR NÉP EGY IGAZSÁGOS, ÚJ TÁRSADALMI RENDSZER FÖLÉPÍTÉSÉHEZ! EGY ÚJ MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG LÉTREHOZÁSÁHOZ!

NEM LESZ EGYSZERŰ DOLOG! HOSSZÚ IDŐ, RENGETEG MUNKA, SOK SZENVEDÉS LESZ AZ ÁRA! AMI VALÓJÁBAN A HISZÉKENYSÉGÜNK ÁRA LESZ!

Már persze ha akarjuk azt az új, igazságos rendszert! Persze nem kötelező akarni! 

DE ANNAK A NEM AKARÁSA, AZ A MAGYARSÁG KIPUSZTULÁSÁT FOGJA JELENTENI!            

“Csalódottság…-és vigasztalás!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Az Admin elemzésével teljes mértékben egyetértek ! Mégis: amikor nem a ” földszintről” hanem
    a mínusz második szintről kell a szocializmus felé indulnunk, akkor az ilyen ” levelekre ” muszály
    ÉRTHETŐ VÁLASZOKAT adni .Nyilván ezt nem „rendszerváltás nyertesei” fogják megadni, hanem
    az a BALOLDALI ESZMEISÉGET HIRDETŐ OLDAL, mint a balrad.ru ! Az elmúlt 32 évben olyan mér-
    tékű agymosások történtek/történnek , amelyek a ” lelki szegényeket” érthetően elbizonytalanítják !
    … Tehát , ki kell lépnünk ebből az „ördögi körből ” , és ki kell mondanunk: a kapitalizmus a
    tőkések diktatúrája! amelynek áldozata: a dolgozó nép ! .. Ennek egyik oldala, az egészségügy , a-
    mely 1990 előtt , mindenki számára elérhető és INGYENES VOLT !!! A „genszterváltás” óta , ezt
    is FIZETŐSSÉ TETTÉK , azok is akiket most 2/3-os többséggel megválasztottak !!!
    A „nemzeti zászló” = nem jelent a dolgozók számára ÉLETSZÍNVONAL EMELKEDÉST ! Ezt csak a
    tőkések kapják…. érdemi munka nélkül, a pénzügyi spekulációikkal !
    … Ez az ALAP , innen kell felépíteni a POLITIKAI CÉLOKAT ÉS PROGRAMOKAT . ( Azt látom, hogy
    a KÍNAI PÉLDA már Oroszországban is egyre inkább : igazodási pont !)

  2. Hüp hüp hüp azt hittem…
    És így fog meghalni.
    Talán jobb is neki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com