Alekszandr Fagyejev

Első rész

33.

Attól a naptól kezdve, hogy Valkónak sikerült összeköttetést teremtenie Filipp Petroviccsal, neki – aki jól ismeri a Krasznodonugol Tröszt bányáit adták át a terület összes diverziós és szabotázsügyének titkos fonalát.

Barakov mérnök közeli kapcsolata az igazgatósághoz, magához Schweidéhez, de különösen helyetteséhez, Feldnerhez, aki hallgatag főnökével ellentétben állandóan fecsegett, lehetővé tette, hogy Barakov és rajta keresztül Valko tudomást szerezzenek az igazgatóság gazdasági terveiről.

A beavatatlan megfigyelő, legyen bármilyen szemfüles is, bajosan találna összefüggést Barakov és Feldner szokásos találkozásai, valamint egy szerény, csendes, bronzszínűre égett, szabálytalan arcú lánynak, név szerint Olja Ivancovának Krasznodon utcáin néhány órával egy-egy ilyen találkozás után történt megjelenése között. A szerény lány az egyik házba paradicsomot visz eladásra, a másik helyen meglátogatja a házigazdát, és egy idő múlva különös módon, hirtelen meghiúsulnak a német igazgatás kitűnő tervei.

Olja Ivancova most Valko összekötőjeként dolgozott.

De Barakov nemcsak gazdasági rendszabályokat tudott meg Feldnertől. Schweide hadnagy házában éjjel-nappal ott részegeskedett a helyi német csendőrség tisztikara. Amit ezek egymás közt vigyázatlanul kikotyogtak, azt Feldner éppoly felelőtlenül elfecsegte Barakovnak.

Filipp Petrovics nem egy álmatlan éjszakán törte a fejét, hogyan szabadítsa ki Matvej Kosztyijevicset és a többieket a krasznodoni börtönből. De sokáig még csak kapcsolatot sem tudott teremteni a börtönnel.

Az összeköttetést végül is Ivan Turkenyics segítségével teremtette meg.

Turkenyics köztiszteletben álló krasznodoni családból származott, Lutyikov jól ismerte őket. A család feje, Vaszilij Ignatyevics, az öreg bányász, már nyugdíjas volt, felesége, Feona Ivanovna egy eloroszosodott ukrán nő, a voronyezsi kormányzóságból származott. Az 1921-es éhínség idején ez a család keresztül- kasul bejárta a Donyec-medencét. Az akkor még csecsemő Ivánt Feona Ivanovna karján hordta egész vándorlásuk alatt. Idősebb nővérkéje anyja szoknyájába fogódzva gyalogolt mellettük.

Vándorútjukon annyit nyomorogtak, hogy egy millerovói éltesebb, gyermektelen házaspár, egy szövetkezeti tisztviselő és a felesége, aki szállást adott nekik egy éjszakára, arra kérte Feona Ivanovnát, adja örökbe a kisfiút. A szülőket kezdetben megingatta ez a kérés, de aztán összevesztek, sírni kezdtek, és végül mégsem adták oda a kisfiút, vérükből fakadt magzatukat.

Így vergődtek el a Szorokin-bányáig, s ott megtelepedtek. Amikor Vanya már felnőtt, elvégezte az iskolát, és rendszeresen fellépett a színjátszó körben, szülei szívesen mesélték el vendégeiknek, hogyan kérte örökbe a millerovói szövetkezeti tisztviselő a kisfiút, de nem adták oda.

Amikor a németek áttörték a déli arcvonalat, Turkenyics hadnagy mint egy tankelhárító üteg parancsnoka azt az utasítást kapta, hogy tartson ki halálig. A parancs szerint Turkenyics visszaverte a Doni-Kalacs-kerületben a német tankok támadását, és mindaddig tartotta az állást, míg emberei az utolsó szálig harcképtelenné nem váltak, s ő maga pedig sebesülten össze nem rogyott. Százada és ütege roncsaival együtt elfogták, de mivel sebesülése miatt nem tudott járni, egy német hadnagy lelőtte. De Turkenyics nem halt meg. Egy kozák özvegye két hét alatt gyógyfüvekkel talpra állította. Inge alatt keresztkötéssel hazatért.

Ivan Turkenyics két régi iskolatársa, Anatolij Kovaljov és Vaszja Pirozsok útján teremtett kapcsolatot a börtönnel. Nehéz lett volna még két testileg és lelkileg ennyire elütő barátot találni.

Kovaljov alacsony – akár a sztyeppi tölgy -, lassú mozgású, rendkívül nagy erejű és az együgyűségig jószívű fiú volt. Kamaszkora óta súlyemelő-bajnokságról álmodozott. A kislány, akinek udvarolt, mulatott is rajta. Azt mondta, hogy a sportvilágban a lépcső csúcsán a sakkozók állnak, míg a súlyemelők az alján. Utánuk már csak olyan ázalékfélék következnek. Kovaljov nagyon mértékletes életmódot folytatott, nem ivott, nem dohányzott, télen is nagykabát és sapka nélkül járt, reggelenként a jégen vágott lékben fürdött. És naponta gyakorolta a súlyemelést.

Vaszja Pirozsok cingár, mozgékony, lobbanékony természetű gyerek volt, lángoló fekete vadállat-szemekkel. Szerette a lányokat, és azok is szerették Vaszját. A sportból csak az ökölvívás érdekelte, maga is jól verekedett, s általában kalandos hajlamú fiú volt.

Turkenyics az asszony húgát küldte Pirozsokhoz „gramofonlemezekért”. Húga a lemezekkel együtt Vaszját is magával hozta. Vaszja meg csupa barátságból Kovaljovot is elhívta.

Pár nap múlva Krasznodon egész lakossága, különösen a fiatalok őszinte megbotránkozására – akik jól ismerték Kovaljovot és Pirozsokot – Anatolij és Vaszja horogkeresztes karszalaggal vonultak végig az utcán. Kék vállpántos német tizedes parancsnoksága alatt a park mögötti téren gyakorolták a többi „policáj” között új hivatásukat.

Szakmájuk a városi rendfenntartás volt. Feladatukhoz tartozott a polgármesteri hivatalban, a különböző igazgatóságokon, a kerületi mezőgazdasági parancsnokságokon, a munkaközvetítő hivatalban, a piacon az ügyeletesi és a kerületben az éjjeliőr-szolgálat. „Policáj” felírású karszalagjuk bizalmat keltett a német tábori csendőrökben. Így Vaszja Pirozsok nemcsak azt tudta meg, hol ül Sulga, de sikerült bejutnia a cellájába is, ahol jelezte a fogolynak, hogy barátai a kiszabadításán dolgoznak.

Kiszabadítás! Ravaszsággal vagy vesztegetéssel nem érhettek el semmit. Matvej Kosztyijevicset és a többi foglyot csak rajtaütéssel lehetett volna kiszabadítani a börtönből.

A kerületi földalatti szervezet most már erre is vállalkozhatott. A szervezetben ott dolgoztak a Vörös Hadsereg tisztjei, akik sebesülten a krasznodoni kórházban feküdtek, majd a német megszálláskor Szerjozsa Tyulenyin, húga, Nagya és Lusa néni segítségével megmenekültek.

A fiatalok csoportja, melyet Filipp Petrovics a földalatti kerületi pártbizottság keretében szervezett meg, Turkenyics megjelenésével harci irányítást, a szó szoros értelmében vett katonai vezetést nyert.

A földalatti kerületi pártbizottság hadműveletek esetén törzzsé változott, a pártbizottság két vezetője, Barakov és Lutyikov pedig ennek megfelelően az osztag parancsnokává és komisszárjává alakultak. Így akarták az ifjúsági szervezetet is felépíteni.

Barakov és Lutyikov ezekben az augusztusi napokban harci osztagot létesített a börtön megtámadására. Utasításukra Turkenyics és Oleg ifjúsági csoportot szervezett, hogy részt vegyen a támadásban, Turkenyics és Oleg segítőtársaiul Zemnuhovot, Szerjozsa Tulenyint, Ljuba Sevcovát és – mint aki már puskaport szagolt – Jevgenyij Sztahovicsot jelölték ki.

Bármennyire is elragadta Ulját új szerepe, és bármennyire megértette, hogy Oleggel sürgősen találkoznia kell, apja és anyja félrevezetésében még nem volt gyakorlata, ezenkívül oly sok házi munkája volt, hogy csak a Viktorral és Anatolijjal történt beszélgetés utáni napon ment el Oleghez, de nem találta otthon.

General Báron von Venzel és vezérkara keletre vonult. Kolja bácsi, aki Uljának ajtót nyitott, azonnal felismerte őt, a lánynak mégis úgy tűnt, hogy nemcsak nem örül, de még csak nem is szívélyes hozzá, pedig annyi mindent éltek át együtt. És oly régen nem találkoztak.

Vera nagyanyó és Jelena Nyikolajevna nem voltak otthon. Marina és Olja Ivancova egymással szemben ültek, fonalat gombolyítottak.

Marina meglátta Ulját, leejtette a gombolyagot, és nagyot sikoltva a nyakába borult.-

Uljecska! Hol vesztél el? Isten verje meg ezeket a németeket! – mondta végtelen örömmel, és szeme megtelt könnyel. – Látod, felbontottam a gyapjú ujjast, hogy ruhát kössek a kisfiamnak. Gondolom, a németek úgyis elvennék. De a kisfiúról talán mégsem húzzák le …

És szédítő sebesen rögtön elhadarta közösen megtett útjuk emlékeit, a gyerekek pusztulását az átkelésnél, hogyan tépte szét a bomba a gyerekotthon vezetőnőjét, hogyan szedték el tőlük a németek a selyemholmijukat.

Olja a fonalat sötétbarna, széttárt karján tartotta, és titokzatos – Uljának úgy tetszett, hogy riadt – arckifejezéssel, szótlanul meredt maga elé.

Ulja lehetetlennek tartotta, hogy elmondja, miért jött, csak Viktor apjának letartóztatását említette. Olja továbbra is mozdulatlanul Kolja bácsira nézett. Tekintetük találkozott. Ulja megértette ebből, hogy Kolja bácsit nyugtalanítja valami, és ezért olyan barátságtalan. De hogy mi, azt neki nem szabad tudnia. Erre Ulját is elfogta valami zavaros nyugtalanság.

Olja titokzatos és rejtett mosollyal azt mondta, hogy nővérével, Nyinával kell találkoznia a park mellett. Aztán visszajön vele együtt. Miközben ezt mondta, senkire sem nézett, s aztán rögtön elment.

Marina, aki nem is sejtette, hogy mi történik körülötte, szakadatlanul fecsegett.

Olja hamarosan visszatért Nyinával.

– Éppen rólad beszéltek egy társaságban – fordult Nyina komolyan Uljához. – Ha akarod, mindjárt mehetünk is. Megismertetlek velük.

Utcákon és udvarokon át vezette Ulját szótlanul, valahová a város központja felé. Úgy ment, hogy rá sem nézett Uljára. Tágra nyitott szeme elszánt, de ugyanakkor kissé zavart volt.

– Nyina! Mi történt? – kérdezte Ulja csendesen.

– Valószínűleg mindjárt megmondják neked. Én semmit sem mondhatok.

– Tudod, hogy Vitya Petrov apját letartóztatták? – folytatta Ulja.

– Igen? Erre el lehettünk készülve … – Nyina legyintett.

Bementek egy típusházba, amely semmiben sem különbözött a többitől. Ulja még sohasem járt benne.

Egy széles faágyon hatalmas termetű aggastyán feküdt félig ülve, feje össze gyűrött vánkoson pihent, és csak nagy homloka, vastag orra és sűrű, világos szempillája volt látható. Széles csontú, éltes, sovány asszony, akit sárgára pörkölt a nap, ült az ágy mellett és varrt. Két fiatal, takaros, mezítlábas nő az ablak melletti padon foglalt helyet. Kíváncsian néztek a belépő Uljára. Ulja köszönt, Nyina gyorsan átvezette egy másik szobába.

Ebben a szobában poharakkal, pálinkásüvegekkel, harapnivalóval megrakott asztal körül fiatalemberek ültek, köztük egy lány is. Ulja megismerte Oleget, Vanya Zemnuhovot és Jevgenyij Sztahovicsot, aki a háború elején egyszer előadást tartott Pervomajkában. Két fiút nem ismert. A lány – Ljubka volt, komédiás „Ljubka”, akit azon az emlékezetes napon a háza előtti kerítésnél látott. Első találkozásuk minden kis részlete olyan élénken élt még benne, hogy megdöbbent, mikor Ljubkát itt meglátta. De ugyanabban a pillanatban megértette Ljubka akkori magatartását, és hirtelen felfogta a lány igazi énjét. Nyina bevezette Ulját, és azonnal távozott.

Oleg felállt, Ulja elé ment. Kissé feszengett, szemével helyet keresett, hová ültesse, és szélesen rámosolygott. Ulját, aki valami érthetetlen, riasztó újságot várt, ez a mosoly valósággal átmelegítette.

Azon az éjszakán, amikor Viktor apját elvitték, letartóztattak párttagokat, szovjet funkcionáriusokat, társadalmi munkát végző embereket, sok tanítót, mérnököt, ismert bányászokat, szinte mindet, aki nem tudott elmenekülni, a Krasznodonban bujkáló katonák közül is sokat megtaláltak.

Ez a szörnyű hír reggel óta terjedt el a városban. De csak Filipp Petrovics és Barakov tudta igazán, hogy milyen nagy csapás ez, mert nem valami véletlen „lebukás” idézte elő, hanem a német csendőrség óvintézkedése sújtott le a földalatti szervezetre. A német rendőrség úgynevezett „sűrű hálója” sokakat elfogott azok közül, akiknek részt kellett volna venniök a börtön őrsége elleni rajtaütésben.

Olja és Nyina Ivancova Oleghez futottak. A sápadtság, mely a napfénytől bronzszínű arcukat fakóvá tette, valahogy villámgyorsan Oleg arcára is átragadt. Ivan Kondratovics megbízásából közölték vele, hogy Andrej bácsit az éjszaka letartóztatták.

A németek váratlanul házkutatást tartottak Valko búvóhelyén, melyet csak Kondratovics ismert. Mint később kiderült, nem Valkót keresték, hanem a háziasszony férjét, aki evakuált. Az ügy a „Sanghaj” apró viskóinak egyikében zajlott le. A házkutatást Ignat Fomin vezette, aki Valkót azonnal felismerte.

A háziasszony szerint Valko a letartóztatáskor nyugodtan viselkedett, de amikor Fomin arcul vágta, Valko dühbe gurult, és leteperte a „policájt”. A csendőrség katonái ekkor Valkóra vetették magukat.

Oleg és Nyina, Olját a házban hagyva, Turkenyicshez futottak. Ha törik, ha szakad, találkozniok kell Vaszka Pirozsokkal vagy Kovaljovval. De amit Turkenyics húga megtudott, amikor Pirozsok és Kovaljov lakására futott, már teljesen érthetetlen és rettenetes volt. A szülők szerint a gyerekek közvetlenül azután, hogy az elfogatások megkezdődtek, nagyon korán mentek el hazulról. Kissé később rontott a lakásba egy velük együtt szolgáló „policáj”, bizonyos Fomin. Őket kereste, és nagyon goromba lett, amiért nem találta őket otthon. Éjjel aztán még egyszer eljött, és folyton csak azt hajtogatta: „Majd megkapják a magukét …” Kovaljov és Vaszja hajnalban kerültek elő teljesen részegen; ez annál csodálatosabb volt, mert Kovaljov sohasem ivott. Azt mesélték a szüleiknek, hogy a kocsmárosnénál mulattak, és figyelemre sem méltatva Fomin fenyegetését, lefeküdtek aludni. Reggel a „policáj”-legények jöttek, és lefogták őket.

Oleg Nyina útján üzenetet küldött Polina Georgijevna Szokolovának, hogy azonnal értesítse a történtekről Lutyikovot. Megbeszélésre hívták össze Szerjozsa Tyulenyint, Ljubkát, Vanya Zemnuhovot és Sztahovicsot. A megbeszélés Turkenyics lakásán folyt le.

Amikor Ulja megérkezett, Sztahovics és Vanya éppen vitatkozott. A vita Ulját is nyomban magával ragadta.

– Nem értem, hol itt a logika – mondta Sztahovics. – Felkészülünk, hogy kiszabadítsuk Osztapcsukot. Siettünk, fegyvert szereztünk, mozgósítottuk a gyerekeket. Amikor aztán elfogták Andrej bácsit és a többit, amikor még jobban kellene sietnünk, akkor azt ajánlják, hogy várjunk még …

Sztahovicsnak nyilván nagy tekintélye lehetett a gyerekek között. Vanya zavartan kérdezte mély hangján:- Hát te mit ajánlasz?

– Azt, hogy nem később, mint holnaputánra virradó éjjel támadjuk meg a börtönt. Ha a tanácskozások helyett már reggel működésbe léptünk volna, a támadást még ma éjjel végrehajthatnánk – mondta Sztahovics.

Kifejtette elgondolását. Ulja megfigyelte, mennyire megváltozott azóta, hogy a háború előtt a „Pervomajka” komszomolista gyűlésen beszédet tartott. Igaz, hogy már akkor is nagyon szabadon élt olyan könyvízű szavakkal, mint „logika”, „objektívan”, „analizáljunk”, de magatartása még nem volt ennyire magabiztos. Most nyugodtan, minden felesleges mozdulat nélkül beszélt. Fejét egyenesen tartotta. Szőke haja lobogott. Hosszú, sovány keze ökölbe szorítva nyugodott az asztalon.

Ajánlata nyilvánvalóan mindenkit meghökkentett; senki sem mert azonnal válaszolni.

– Az érzéseinkre akarsz hatni, lám – szólalt meg Vanya kissé restelkedve, de igen kemény hangon. – Ne is játsszunk bújósdit. Bár eddig egy szóval sem tettünk erről említést, azt hiszem, a többiekkel együtt te is megérted, hogy mi nem a saját kezdeményezésünkből készítettük elő ilyen komoly ügyre a gyerekeket. És ameddig új utasítást nem kapunk, nincs jogunk egy ujjunkat se megmozgatni. Ilyen módon nemcsak hogy nem mentenénk meg az embereket, de másokat is lebuktatnánk. Nem vagyunk kisgyerekek végeredményben … – jelentette ki mérgesen.

– Hát nem tudom. Lehet, hogy nem bíznak bennem, és nem mondanak el mindent – Sztahovics öntelten összeszorította ajkát. – Annyi bizonyos, hogy eddig egyetlenegy pontos harci utasítást sem kaptam. Várunk, egyre várunk. Addig várunk, amíg valóban megölik az embereket, ha már meg nem ölték őket – mondta kegyetlenül.

– Valamennyiünknek vérzik a szívünk értük – szólt Vanya sértett hangon. – Valóban azt hiszed, hogy magunk is elég erősek vagyunk?

– Akad a pervomajkaiak között bátor, önfeláldozó gyerek? – kérdezte Sztahovics Ulját, merően ránézett, és tekintete gyámkodó kifejezést vett fel.

– Természetes, hogy akad – mondta Ulja.

Sztahovics szótlanul nézte Vanyát.

Oleg némán ült, fejét válla közé húzta, és hol figyelmes-komolyán nézett Sztahovicsról Vanyára, hol elgondolkozva maga elé meredt, mintha fátyol remegne a szeme előtt.

Szerjozska lehorgasztott fejjel ült és hallgatott. Turkevics nem avatkozott a vitába, tekintetét le nem vette Sztahovicsról, mintha tanulmányozná.

Eközben Ljubka odaült Ulja mellé.

– Megismertél? – kérdezte Ljubka suttogva. – Emlékszel apámra?

– Szemem láttára történt … – és Ulja ugyancsak suttogva részletesen elmondta, mint pusztult el Grigorij Iljics.

– Mennyi mindent kell átélnünk – sóhajtotta Ljubka. – Tudod, olyan gyűlölet él bennem a fasiszták meg a „policájaik” ellen, hogy legszívesebben saját kezemmel vágnám, tépném őket? – és szeme naiv, vad lángban égett.

– Igen … igen … – válaszolt Ulja halkan. – Néha én is érzem ezt a bosszúvágyat, úgyhogy szinte félek magamtól. Félek, hogy valami meggondolatlanságot követek el.

– Tetszik neked Sztahovics? – súgta Lljubka Ulja fülébe.

Ulja vállat vont.

– Tudod, nagyon is öntelt. De igaza van, persze hogy találunk gyerekeket – mondta Ljubka, és Szergej Levasovra gondolt.

– Azt hiszem, nemcsak a gyerekeken múlik az ügy, hanem azon, hogy ki vezet bennünket – válaszolt suttogva Ulja.

És mintha összebeszéltek volna, Oleg ebben a pillanatban kijelentette:

– A fiúkon nem múlik az ügy, bátor gyerek mindig akad, minden a szervezéstől függ … – csengő, fiatalos hangon beszélt, a rendesnél erősebben dadogott. Valamennyien feléje néztek. – De mi nem vagyunk szervezet. Ö-összeültünk, t-tanácskoztunk!- mondta, és szeme egyszerű, mesterkéletlen kifejezéssel nézte a gyerekeket. – Hiszen van párt. Hogyan működhetnénk nélküle? Hogyan kerülhetnénk meg?

– Itt kellett volna kezdeni, mert most úgy fest a dolog, mintha én a párt ellen lennék – mondta Sztahovics zavart és bosszús arccal. – Mind ez ideig nem a párttal, hanem veled és Vanya Turkenyiccsel volt dolgunk. Legalább azt mondjátok meg, miért hívtatok össze bennünket.

– Hát azért – mondta Turkenyics halk, nyugodt hangon, úgyhogy mindenki feléje fordult -, hogy készen legyünk. Egyébként honnan tudod, hogy minket valóban nem hívnak munkába ezen az éjszakán? – kérdezte, és hirtelen szembefordult Sztahoviccsal.

Sztahovics hallgatott.

– Először ez. Másodszor pedig – folytatta Turkenyics nem tudjuk, mi történt Kovaljovval és Pirozsokkal, és szabad-e vaktában cselekedni. Én sohasem engedném meg magamnak, hogy rosszat mondjak a gyerekekről, de ha lebuktak? És lehet-e egyáltalán valamibe fogni, ha nincsenek kapcsolataink a foglyokkal?- E-ezt magamra v-vállalom – mondta Oleg, Sztahovicsra pillantva. – Az elfogottak rokonsága ennivalót visz oda, írást, üzenetet lehet átadni velük a fehérneműben, kenyérben, edényekben. Ezt a mamán keresztül szervezem meg …

– A mamán keresztül! – fintorgott Sztahovics.

Oleg mélyen elpirult.

– Nem ismered a németeket! – mondta megvetően Sztahovics.

– Nem nekünk kell alkalmazkodnunk a németekhez, hanem el kell érni, hogy ők alkalmazkodjanak hozzánk – Oleg alig tudta magát türtőztetni, és szándékosan nem nézett Sztahovicsra. – Mi a te véleményed, Szerjozska?

– Támadni kellene … – mondta kissé zavartan Szerjozska.

– Ez az … Erőnk van, nem kell nyugtalankodni! – Sztahovics egyszerre felélénkült, mert segítséget érzett.

– Én meg kijelentem, hogy nincs se szervezetünk, se fegyelmünk – és Oleg egészen elvörösödve felállt.

Ebben a pillanatban Nyina kinyitotta az ajtót, és Vaszja Pirozsok lépett a szobába. Arca kékre dagadt, véraláfutásos, fél keze bekötözve. Olyan szörnyű látványt nyújtott, hogy valamennyien felálltak, és önkéntelenül feléje léptek.

– Hol készítettek így ki? – kérdezte pár pillanatnyi hallgatás után Turkenyics.

– A rendőrségen … – Pirozsok ott állt az ajtóban, és fekete, vad szeme tele volt gyerekes keserűséggel és zavarral.

– Hol van Kovajlov? A mieinket nem láttad? – kérdezték többen egyszerre.

– Senkit sem láttunk: minket a rendőrfőnök szobájában vertek – mondta Pirozsok.

– Ne add itt a csecsemőt, hanem értelmesen beszélj – mondta Turkenyics mérgesen, de nem emelte fel a hangját. – Hol van Kovaljov?

– Otthon … Ágynak esett. Hát mit mondjak … ? – csattant fel Pirozsok. – Nappal, pontosan a lefogások előtt maga elé hívatott minket Szolikovszkij, azt mondta, este teljes fegyverzetben legyünk ott nála – letartóztatásra küld. Hová, kihez, nem mondta. Ez volt az első eset, hogy minket jelölt ki, de hogy nemcsak minket küld, és hogy nagy lefogások lesznek, arról persze fogalmunk sem volt. Megyünk haza, és ezen jár az eszünk: „Lehetetlen, hogy mi fogjuk el a tulajdon embereinket! Amíg élünk, nem bocsátanánk meg magunknak!” Meg is mondtam Tolkának: „Menjünk Szinyuhához, a kocsmárosnéhoz. Leisszuk magunkat, nem jelentkezünk, aztán azt mondjuk: berúgtunk!” Gondolkoztunk, gondolkoztunk, igaz is, mit tehetnek velünk? Nem vagyunk gyanúsak. A legrosszabb esetben megpofoznak és kirúgnak. Így is történt. Néhány óráig ott tartottak, vallattak, pofoztak, aztán kirúgtak – mondta Pirozsok egyre zavartabban.

A helyzet minden komolysága ellenére Pirozsok olyan szánalmas, egyben mulatságos látványt nyújtott, és az egész történet olyan gyerekesen buta volt, hogy mindannyian mosolyogni kezdtek.

– D-de n-némely elvtárs mégis úgy gondolja, h-hogy képesek vagyunk m-megtámadni a német csendőrséget! – mondta nagyon dadogva Oleg, és szemének kíméletlenül éles kifejezése lett.

Szégyellte magát Lutyikov előtt, hogy már az ifjúságra bízott első komoly ügyben annyi gyerekes könnyelműséget, szervezetlenséget, fegyelmezetlenséget árultak el. Szégyellte magát társai előtt is, mert azok ugyanezt érezték, mint ő. Felháborította Sztahovics kicsinyes beképzeltsége és önteltsége. Ugyanakkor azonban úgy gondolta, hogy Sztahovics, harci tapasztalatai alapján, jogosan volt elégedetlen azzal a móddal, amellyel ő az ügyet megszervezte. Oleg azt hitte, hogy az ügy az ő gyöngesége miatt, az ő hibájából borult fel, és önmagát még jobban megvetette, mint Sztahovicsot.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

– Az emberré válás útja a szocializmus –

A szocialista forradalom jellemzői:

A szocialista forradalom: – a munkásosztály osztályharcából nő ki; – a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakát jelenti; – számos körülménytől függően lehet békés és nem békés; – a termelés társadalmi jellegének és tőkés elsajátítás konfliktusából következik; – objektív feltételekre és szubjektív tényezőre is szükség van; – az osztálytársadalom történetében a legmélyrehatóbb társadalmi forradalom; – nemzetközi jellegű, az imperializmusnak, mint világrendszernek az ellentmondásaiból nő ki.

A kapitalizmus alapvető ellentmondása az osztályviszonyok területén a munka és a tőke, a proletariátus és a burzsoázia éles antagonizmusaként jelentkezik. A proletariátus társadalmilag jogfosztott, alapvető osztályérdekei a tőkés viszonyok rendszerének egészével ellentétesek. A politikai forradalom a forradalmi helyzet talaján keletkező általános nemzeti válságból nő ki.

Néhány gondolat:

A szocialista forradalom az ember ember általi kizsákmányolásának a lehetőségét szünteti meg! A szocialista forradalom a kapitalista önkényuralom minden formájának a megdöntésével a dolgozók demokráciáját a szocialista demokrácia megvalósítását teszi lehetővé.

Az új társadalom, a népi demokrácia, a szocializmus felépítésének, védelmének eszköze a proletárdiktatúra! A proletárdiktatúra harci forma az ellenforradalom, a kapitalista-fasiszta törekvések, a restauráció ellen a dolgozók demokráciájának védelmére!

A kapitalista modellben a proletár dolgozó bérrabszolgák, a beszélő szerszámok munkaképességének kellően magas színvonala a tőkés gazda érdeke! A polgári demokrácia is tanult a szocializmustól, a kapitalisták lehetősége és érdeke a beszélő szerszámainak jó állapota! Ez azonban nem szünteti meg a revolúció, szocialista forradalom elkerülhetetlenségét, mert a kapitalizmus nem alakulhat át evolúcióval szocializmusba. A kapitalizmus lényege a kizsákmányolás, élősködés érdekében a bérrabszolgaság, ami ellentmond a szocialista demokráciának, az emberré válásnak. Amíg bérrabszolgaság van, amíg pénzért beszélő szerszámot lehet vásárolni, és így lényegében munka nélkül profithoz lehet jutni, így élősködni, addig kapitalizmus van.

Lehet így a kapitalizmus demokratikus?

A kapitalisták, a kapitalista állam alapvetően nem emberszeretetből jótékonykodik a proletárokkal, mert abból a javakból ad, amit a proletár dolgozók hoztak létre, ezt a gazdasági egyensúly, az elégedetlenség, a lázadás elkerülése érdekében vagy politikai előnyökért teszi! Ezt a polgári demokrácia a kapitalizmus emberszereteteként mutatja be, pedig csak abból ad, csak abból adhat többet, amit kizsákmányolással elvett a proletároktól, amiből élősködik, ezért valójában a kizsákmányolással elsajátítottból ad. Mert minden értéket a dolgozók hoznak létre. A „szegény” kizsákmányolókat ezért sajnálni kell, mert kevesebb jut nekik az élősködésre? A polgári demokrácia – a mosolygó fasizmus – ehhez a szemét élősködés igazolásához propagandafogásokkal, demagógiával nagyon ért, tanult a saját hibáiból és a hitleri fasizmustól is, és a dolgozók osztályharca is erre kényszeríti!

Lehet így a polgári demokráciát civilizálnak nevezni?

De ez sem menti meg a kapitalizmust a forradalomtól, a jövőben létrejövő szocialista demokráciától! A szocialista forradalom a kapitalizmus minden erőlködése ellenére elkerülhetetlenül bekövetkezik, ennek csak a fasizmus vethet véget az emberiség elpusztításával!

Az ideiglenesen elbukott szocialista forradalom hibáiból tanulni kell, de az elért értékeit is becsülni kell!

Mit ért el a szocializmus?

A demokrácia eddigi legmagasabb fokát, a szocialista demokráciát, a dolgozó többség demokráciáját! A szocializmusban mindenkinek kötelessége dolgozni, nincs élősködő osztály! A nemzetgazdaság tervszerű arányos fejlesztését a tudomány, a marxizmus-leninizmus, a dialektikus és történelmi materializmus, a társadalom tudományosan megalkotott törvényeinek használatával, a valódi egyenlőségre törekvéssel.

A szocialista demokrácia a proletárdiktatúrával védte a dolgozók hatalmát, ami rossz volt az élősködés hívei számára! Vinnyogtak és vinnyognak is emiatt a reakciósok, a valójában fasiszták.

(idézet: Filozófiai kislexikon)

A szocialista forradalom az osztálytársadalom történetében a legmélyrehatóbb társadalmi forradalom, amely megvalósítja az átmenetet a tőkés társadalmi-gazdasági alakulatból a kommunista alakulatba. Tartalmat tekintve a szocialista forradalom azoknak a gyökeres minőségi társadalmi-gazdasági és politikai átalakulásoknak az összessége, amelyek magukban foglalják a hatalom megragadását a munkásosztály által, a régi államgépezet szétzúzását, a termelési eszközök társadalmi tulajdonának, a gazdasági és szociális folyamatok társadalmi irányítási rendszerének létrehozását, az osztályantagonizmusoknak és az ember kizsákmányolásának felszámolását, a szocialista demokrácia kifejlesztését, a kulturális forradalom megvalósítását.

A szocialista forradalom történelmi szükségszerűsége végső fokon a termelés társadalmi jellegének és tőkés elsajátítási formájának konfliktusából következik. A kapitalizmus hatalmas terjedelmű és nagymértékben társadalmasult termelőerői beleütköznek a tőkés termelési viszonyok szűk kereteibe.

Ez az ellentmondás önmagában nem idézi elő a kapitalizmus „csődjét” és „automatikus összeomlását”. A termelés növekvő tarsadalmasulásának nyomására végbemegy a tőkés tulajdon formájának fejlődése az egyéni magántulajdontól a kollektív magántulajdonhoz, majd a még személytelenebb, állammonopolista tulajdonhoz, ami bizonyos lehetőségeket teremt a termelőerők további növekedésére a tőkés termelési mód keretei között. A burzsoázia, felhasználva a tudományos-technikai forradalom eredményeit, a termelés állammonopolista szabályozásának módszerei (államkapitalizmus és állammonopolista kapitalizmus) segítségével igyekszik feloldani a kapitalizmus ellentmondásai okozta feszültséget és elhárítani a szocialista forradalmat.

A reformista ideológia képviselői a kapitalizmus újjászületésének vagy „transzformációjának” tüntetik fel az állammonopolista szabályozást. A valóságban e folyamatnak az a dialektikája, hogy az állammonopolista szabályozás miközben a kapitalizmus valamennyi erőforrásának mozgósításával a tőkés rend fenntartásáért folytatott harc eszközéül szolgál, egyúttal meggyorsítja a szocializmus anyagi előfeltételeinek megérlelődését, s ezzel tovább fokozza a kapitalizmus alapvető ellentmondásának feszítő erejét.

A szocialista forradalomhoz nemcsak objektív feltételekre, a szocializmus anyagi előfeltételeinek meghatározott érettségére van szükség, hanem a szubjektív tényezőre is, a munkásosztály, a dolgozók aktív és tudatos harcára a szocializmusért. A kapitalizmus alapvető ellentmondása az osztályviszonyok területén a munka és a tőke, a proletariátus és a burzsoázia éles antagonizmusaként jelentkezik. A szocialista forradalom a munkásosztály osztályharcából nő ki, a tőkés termelési viszonyok rendszerében elfoglalt helyzete ruházza rá a szocialista forradalom fő hajtóerejének és hegemóniának a szerepét. A tőkésországok egész sorának munkásosztálya a burzsoáziától állhatatos harccal magasabb életszínvonalat, valamint számos szociális és politikai jogot vívott ki. Ezekre a tényekre hivatkozva, a kispolgári radikalizmus ideológusai azt állítják, hogy a munkásosztály forradalmi lehetőségei csökkennek, maga is „integrálódik” a tőkés rendszerben. A munkásosztály forradalmi energiája a valóságban szakadatlanul növekszik, hiszen nemcsak azért forradalmi, mert a kapitalizmusban nehéz az anyagi helyzete, hanem elsősorban azért, mert társadalmilag jogfosztott, alapvető osztályérdekei a tőkés viszonyok rendszerének egészével ellentétesek.

A szocializmusért folytatott harcban a munkásosztály nincs egyedül. A tőkés társadalom szociális összetétele nem egynemű. A korábbi társadalmi-gazdasági alakulatokból megmaradt osztályokon és társadalmi csoportokon kívül (parasztság, kézművesek, háziiparosok) a kapitalizmus viszonyai között más társadalmi rétegek is létrejönnek és fejlődnek: az alkalmazottak, a műszaki és tudományos dolgozók, a kisvállalkozók. E társadalmi csoportok mindegyikére növekvő nyomást gyakorol a monopoltőke. Több közülük helyzetét tekintve közeledik a munkásosztályhoz és képes arra, hogy a társadalom szocialista átalakításáért vívott harcban a munkásosztály oldalára álljon. A munkásosztály szövetsége a parasztsággal, a dolgozók nem proletár rétegeivel a szocialista forradalom győzelmének nélkülözhetetlen feltétele.

Oroszországban és a népi demokratikus országokban a munkásosztály fő szövetségese a szocialista forradalomban a parasztság volt. Ennek az a magyarázata, hogy a szocialista forradalom győzelme megfelel a dolgozó parasztság alapvető érdekeinek, s ugyanakkor főleg olyan országokban ment végbe, ahol a parasztság alkotta a lakosság többségét. Nem nehéz előre látnunk, hogy Ázsia, Afrika és Latin-Amerika országainak többségében szintén a parasztság lesz a munkásosztály fő szövetségese a szocializmusért folytatandó harcban. A parasztságnak kétségkívül van szerepe számos fejlett kapitalista országban is. A mezőgazdasággal foglalkozók aránya az önálló lakossághoz képest jó néhány fejlett tőkésországban azonban nem haladja meg a 4—7%-ot. Egyszersmind ezekben az országokban a tudományos-technikai forradalom kibontakozásával szakadatlanul nő a haladó értelmiség különböző rétegeinek száma és befolyása. E rétegek alapvető gazdasági és politikai érdekei szintén összefonódnak a munkásosztály érdekeivel. Ezért a fejlett tőkésországokban az a tendencia figyelhető meg, hogy a haladó értelmiség válik a munkásosztály legfontosabb szövetségesévé.

A munkásosztály, valamint a tőke hatalmának megdöntésében és a szocializmus létrehozásában objektíve érdekelt más osztályok és társadalmi csoportok alkotják azt a társadalmi bázist, amelyből a szocialista forradalom politikai erői kialakulnak. A szocialista forradalom szubjektív tényezőjének felkészítésében hatalmas szerep hárul a munkásosztály forradalmi pártjára. A párt viszi be a munkásmozgalomba a szocialista tudatot, neveli és szervezi a tömegeket, kidolgozza az osztályharc stratégiáját és taktikáját, megvalósítja a szocialista forradalom politikai vezetését.

A burzsoázia a maga uralmát politikai hatalmával, az államgépezet erejével biztosítja a tőkés társadalomban. Ezért a proletariátus társadalmi forradalmának első aktusa a politikai forradalom: a hatalom kivívása, a burzsoá államgépezet szétzúzása, a proletárdiktatúra megteremtése. A politikai forradalom a forradalmi helyzet talaján keletkező általános nemzeti válságból nő ki. Ez — Lenin szavaival — minden nagy forradalom alaptörvénye.

A szocialista forradalom formái egy-egy ország konkrét feltételeitől és reális osztály-erőviszonyaitól függően váltakozhatnak. A szocialista forradalom egyaránt lehet békés és nem békés. A munkásosztály és valamennyi dolgozó érdekeinek jobban megfelel a — fejlődésének békés útja, de az út megválasztása nagyban függ a politikai harc kibontakozásának konkrét körülményeitől.

A mai körülmények között a szocializmusba való békés átmenet lehetőségei a munkásosztály és a szocializmus javára megváltozott erőviszonyok objektív logikáján, a demokráciáért folytatott tömegharc lendületén, a monopóliumellenes gyökeres demokratikus átalakulások égető szükségletén alapulnak. E lehetőségek figyelembevételével számos fejlett tőkésország marxista—leninista pártja veti fel a szocializmusba való békés és fokozatos átmenet stratégiai koncepcióját. Ez a koncepció a gyökeres demokratikus reformok programjára orientálódik, amely magába foglalja a vezető népgazdasági ágak, bankok államosítását, a gazdasági élet demokratikus ellenőrzését és programozását, a munkások részvételét a termelés irányításában, gyökeres adóreformot, a társadalmi élet különböző oldalainak demokratizálását. Ezek a reformok önmagukban nem jelentik a szocializmust. Aláássák azonban a monopoltőke mindenhatóságát, s ezzel megtisztítják az utat a szocializmushoz, ennek az útnak fontos mérföldköveivé, a szocializmusért vívott harc alkotóelemeivé válnak. A demokratikus reformok platformul szolgálnak a munkásosztály vezette baloldali erők széles demokratikus koalíciójának létrehozásához. A harcban, amely ezekért a reformokért, a demokrácia fejlődéséért folyik, kialakulnak a szocialista forradalom társadalmi-politikai tömegerői, megnő a munkásosztály politikai tekintélye, már a hatalom teljes megragadása előtt megnyílik a munkásosztály előtt az a lehetőség, hogy birtokba vegyen néhány fontos hídfőállást a burzsoá állam mechanizmusában, végrehajtó és főleg képviseleti szerveiben. Ez kiszélesíti az osztályharc frontját, lehetővé teszi a monopóliumok hatalma elleni támadást, összekapcsolva az alulról kiinduló tömegcselekvést a forradalmi erők befolyása alatt álló hatalmi szervek felülről kiinduló cselekvésével.

A viszonylag békés és fokozatos szocialista forradalomra való orientáció lényegénél fogva ellentétes a kapitalizmus szocializmussá történő fokozatos „átalakulásának” reformista koncepciójával (reformizmus). A szocializmusba való békés átmenet minden fokozatossága mellett is forradalmi ugrás, amely feltételezi a hatalom teljes kivívását a munkásosztály, a dolgozók részéről, és a gyökeres fordulatot a tulajdonviszonyok terén.

Az, hogy a szocialista forradalom békés vagy nem békés formában fejlődik-e, elsősorban attól függ, hogy a burzsoázia az ellenállás milyen lehetőségeivel és eszközeivel rendelkezik. Ha az uralkodó osztályok elzárják a munkásosztály elől azokat a csatornákat, melyeken át a nép többségé békésen a szocializmus oldalara vonható, ha erőszakkal elnyomják a forradalmi elcsapat legális tevékenységét, akkor elkerülhetetlen a hatalom fegyveres megragadásának irányvonala. Mindemellett a fegyveres felkelés csak az általános nemzeti válság körülményei közt számíthat sikerre, amikor a nép többségének támogatása és együttérzése biztosított. Ellentétben a blanquizmussal és a kispolgári narodnyik forradalmisággal, a marxisták a fegyveres harc irányvonala esetén is mindig a tömegekre támaszkodnak. Sikeres fegyveres harc nem bontakoztatható ki bárhol és bármely időpontban mégoly jól kiképzett — s a tömegek apátiáját és passzivitását megtörni képes „gyutacs” szerepét betölteni szándékozó — felkelők csoportjának önkényes megítélése alapján. A fegyveres harc akkor lehet sikeres, ha összhangban van a tömegek forradalmi hangulatával és a tömegmozgalom tetőzésekor bontakozik ki. A forradalmi helyzet mesterséges megteremtésére irányuló kísérletek szemlátomást kudarcra vannak ítélve. A forradalmi élcsapat politikai művészete éppen abban áll, hogy időben fel tudja ismerni a tömegek forradalmi erjedésének első jeleit és aktív tettekkel be tud kapcsolódni a mozgalomba.

A forradalom folyamán az események fejlődésének éles fordulatai előidézhetik, hogy a szocialista forradalom egyik fejlődési útját a másiknak kell felváltania. Ezért a munkásosztálynak és pártjának mindkét lehetőseggel számolnia kell a szocializmusba való békés és nem békés átmenettel egyaránt.

A szocialista forradalom nemzetközi jellegű, az imperializmusnak mint világrendszernek az ellentmondásaiból nő ki. Ezek az ellentmondások azonban egyenlőtlenül növekszenek a különböző országokban. A kapitalizmus gazdasági és politikai fejlődésének éles egyenlőtlensége következtében az imperialista rendszer bizonyos pontjain összecsomósodnak a feszült ellentmondások, s a szocialista forradalom társadalmi-politikai erőinek megléte eseten ezek a rendszer leggyengébb láncszemeivé válnak. Ebből következik annak lehetősége és szükségszerűsége, hogy a szocialista forradalom nem egyidejűleg győz a különböző országokban. Előbb egyetlen országban, Oroszországban győzött, ahol a XX. sz. elején a legkedvezőbb feltételek alakultak ki az imperialista lánc megszakadásához. Az Októberi Szocialista Forradalomnak óriási nemzetközi jelentősége van, megnyitotta a proletariátus társadalmi forradalmának korszakát.

A proletariátus társadalmi forradalma bonyolult és hosszantartó világfolyamatként bontakozik ki, amelyben tartalmilag és jellegükben sokrétű forradalmi mozgalmak fonódnak össze. Némelyikük nem szocialista ugyan, de az imperializmus ellen irányul és objektív értelemben az egységes világforradalmi folyamat közös medrébe torkollik. Ez radikálisabb jelleggel ruházza fel, közelíti a szocializmusért vívott harchoz őket, s megteremti az előfeltételeit annak, hogy a demokratikus és nemzeti-felszabadító mozgalmak és forradalmak szocialista forradalmakba nőjenek át. A társadalmi haladás logikája a jelenkor összes forradalmi erőit a korszak középpontjában álló fő erő, a nemzetközi munkásosztály és a szocialista világrendszer köré tömöríti.

A szocialista világrendszernek a forradalmi folyamatban betöltött vezető szerepet az határozza meg, hogy a leghatalmasabb erőt képviseli, amely a szocialista forradalom legbonyolultabb, alkotó feladatait megoldó, államilag szervezett munkásosztály gazdasági és katonai-politikai hatalmára támaszkodik. A szocializmusért vívott világméretű harc végső kimenetele az alkotó forradalmi munka sikerétől függ. A győztes szocializmusnak a világforradalomra gyakorolt hatásáról szólva, Lenin határozottan elítélte a forradalom mesterséges „exportjának” balos álforradalmi koncepcióját, amely szerint a forradalmat a tőkésországok ellen kirobbantott háborúk útján kell „siettetni”. A szocializmus más országok forradalmi mozgalmára a példa erejével, azaz munkásosztálya és egyéb haladó erői internacionalista támogatásával, a békéért és az ellenforradalom imperialista exportja ellen vívott eltökélt harccal gyakorol hatást. A szocialista világrendszer mellett a fejlett tőkésországok munkásosztálya és a nemzeti-felszabadító mozgalom is a jelenkor alapvető forradalmi erői közé tartozik. A világforradalmi folyamatban a részt vevő osztályok és társadalmi rétegek összetételének heterogén volta következtében ellentmondások keletkezhetnek. A sokmilliós kispolgári tömeg — Leninnel szólva — a forradalomhoz valamennyi előítéletével együtt csatlakozik, elkerülhetetlenül magával viszi a forradalmi mozgalomba ingadozásait és állhatatlanságát, nacionalizmusát és ultraforradalmiságát. Ez a társadalmi forrása annak, hogy az imperializmus elleni harc egységes arcvonalának némely szakaszán cikcakkok, törések, sőt visszalépések is tapasztalhatok, különösen azokban az országokban, ahol óriási túlsúlyban van a kispolgárság és szűk az ipari proletárréteg. A keletkező nehézségek leküzdésének feltételeit a világforradalom általános előrehaladása, a jelenkor alapvető forradalmi erőinek egysége biztosítja.

A szocialista világforradalom egység a sokféleségben. A világforradalmi folyamat gyakorlata a szocialista forradalom különböző formáit alakította ki és kétségkívül a jövőben továbbiakat is ki fog alakítani. A győztes szocialista forradalom történelmileg első formája az Októberi Szocialista Forradalom volt. A szocialista forradalom általános törvényei mellett magán viselte a hely és idő sajátszerűségének jegyeit, Oroszország és a kapitalizmus általános válsága első szakaszának történelmi adottságait.

Az európai szocialista országokban a szocialista forradalom új formát öltött, amelyet az jellemez, hogy a fejlődés több szakaszos, a proletárdiktatúra megteremtése viszonylag hosszú időszakot vett igénybe, a szocialista feladatok összefonódtak az általános demokratikus antifasiszta harc feladataival.

Sajátszerű formában bontakozott ki a szocialista forradalom Kínában, Koreában, Vietnamban, Kubában. Számos fejlett tőkésországban kialakulnak a békésebb és fokozatosabb formákban lezajló szocialista forradalom létrejöttének feltételei. Megismételhetetlen sajátosságok fogják jellemezni azoknak az országoknak szocializmushoz vezető útját, amelyek felszabadulva a gyarmati iga alól a nem-kapitalista fejlődést választják. Nincs és nem is lehet a szocialista forradalomnak minden országra érvényes egyedüli sablonja.

A szocialista forradalom az adott ország feltételeinek talaján jön létre, és nem függetlenedhet az adott időszakban kialakult történelmi körülmények hatásától. Mindamellett a világforradalmi folyamatot mély belső egység jellemzi. Minden szocialista forradalom az egységes szocialista világforradalom alkotórésze. Ezért mindegyiknek specifikumain kívül vannak olyan vonásai is, amelyek az összes többivel közösek. A szocialista forradalom általános törvényeit tanulmányozó elmélet éppen ezért általános jelentőségű.

(idézet: Marxista fogalomlexikon)

A Szocialista Forradalom a társadalom gyökeres, minőségi átalakulása, amely a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakát jelenti. A szocialista forradalom az uralkodás és alárendeltség magántulajdonon alapuló termelési viszonyait az együttműködés és a kölcsönös segítség viszonyaival váltja fel, s ezáltal felszámolja az ember ember általi kizsákmányolásának minden formáját.

A szocialista forradalom elméletének az alapjait Marx és Engels rakták le, akik feltárták a társadalmi fejlődés törvényeit, és bebizonyították, hogy a szocialista forradalom a társadalom fejlődésének a törvényszerű eredménye, bebizonyították a proletariátus világtörténelmi küldetését, a burzsoá államgépezet lerombolásának és a proletárdiktatúra megteremtésének szükségszerűségét a szocializmus felépítésének szempontjából.

A szocialista forradalom kezdetén nincsenek meg az új termelési mód kész formái, s ezért a szocialista forradalom alkotó jellegű. Az új társadalom építése meghatározott történelmi időszak, amit Marx a kapitalizmusból a kommunizmusba (annak első fázisába) való sajátos átmeneti szakaszaként határozott meg. Az új társadalom felépítésének eszköze a proletárdiktatúra.

A proletárdiktatúra elmélete Marx egész forradalmi tanításának fő alkotórésze. Lenin a marxizmust alkotó módon továbbfejlesztette a forradalom elméletét a kapitalizmus imperialista szakaszának elemzése alapján, számos igen fontos, elvileg új tétellel gazdagította: a proletariátus egy vagy néhány országban való kezdeti győzelmének lehetősége és szükségszerűsége, amiből a különböző társadalmi-gazdasági és politikai rendszerű országok együttélésének szükségszerűsége következik; a forradalom mindenekelőtt a tőkés világgazdaság láncának leggyengébb láncszemeit szakítja ki; a proletariátus hegemóniája és a polgári demokratikus forradalom átnövése szocialista forradalomba; a fejlett tőkés országok munkásai harcának összefüggése a gyarmati népek nemzeti felszabadító mozgalmával; a forradalmi helyzet; az objektív és szubjektív tényezők egysége; a szocialista forradalom sokfélesége és sok más tétel.

A szocializmus építésének gyakorlata a Szovjetunióban és más országokban azt mutatta, hogy a szocialista forradalom törvényszerűségei: a munkásosztály vezetése a forradalom véghezvitelében és a proletárdiktatúra megteremtésében, a munkásosztály és a parasztság szövetsége, a tőkés tulajdon felszámolása, a mezőgazdaság szocialista átalakítása, a népgazdaság tervszerűfejlesztése, a kultúrforradalom, a nemzetiségi elnyomás felszámolása, a szocializmus vívmányainak védelme, a proletárinternacionalizmus. E törvényszerűségeknek ilyen vagy olyan megnyilvánulása – a termelőerők fejlettségi színvonalától, a nemzeti sajátosságoktól, a népi kultúrájának általános színvonalától, a történelmi hagyományoktól, az országon belüli és a nemzetközi osztályerőviszonyoktól függően – alkotják a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet specifikus sajátosságait minden adott országban.

Így a forradalom formája számos körülménytől függően lehet békés és nem békés. A marxizmus-leninizmus abból indul ki, hogy az osztályharc elkeseredettségének és élességének foka attól függ: milyen erővel állnak ellen a reakciós burzsoá körök a nép akaratának, mennyiben alkalmaznak erőszakot.

A jelenlegi korszakban a szocialista forradalom elmélete tovább fejlődött, számos új következtetéssel egészült ki: a forradalom békés úton történő megvalósításának lehetősége, a fejlődés nem tőkés útjának lehetősége az elmaradott országokban és a nemzeti demokrácia államának megalakítása; a proletárdiktatúráért vívott harc átmeneti lehetősége; a fináncoligarchia elnyomása ellen fellépő összes demokratikus mozgalmak egyesítése hatalmas antimonopolista áradatban.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!