Hitler elindul

1938 március 14—július 5

(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)

 

JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
EGY ÉRDEKES DIPLOMÁCIAI MEGBESZÉLÉSRŐL

Moszkva, 1938 június 4.

Sir,

…. nagykövet nemrégiben visszaérkezett. Távollétében itt az a szóbeszéd járta, hogy nem szabadságra utazott, hanem tanácskozás céljából rendelték haza.

Megkérdeztem tőle, mit gondol, mi történt Lengyelország és Litvánia között. Azt felelte, az eset az ő távollétében történt, visszaérkezése után azonban beszélt Potemkin helyettes külügyi népbiztossal, Grzybowsky lengyel nagykövettel, Baltrusaitis litván követtel s így megállapította, mi a tényállás. Részletesen elmondotta nekem, hogy véleménye szerint mi történt. A nagykövet előadása pontosan fedte az én jelentésem tartalmát, amelyet éppen akkor fejeztem be. Végső következtetései ezek:

1. Litvinov és a külügyi népbiztosság igen ügyesen és nagyon erélyesen kezelte az ügyet. Litvinov egyrészt azt tanácsolta a litván kormánynak, inkább járuljon hozzá-a diplomáciai kapcsolatok újból való felvételéhez, semhogy a tárgyi igények terén nem nagyon messzemenő lengyel követelések elutasításával háborút kockáztasson. Másrészt a szovjetkormány tudomására hozta a lengyel kormánynak, hogy habár, az ügy pillanatnyi, jelentéktelen fázisában nem is érdekli, Litvánia függetlenségének sértetlenségéhez ragaszkodik. Litvinov a lengyel kormánytól olyértelmű nyilatkozatot kívánt, hogy a folyó ügy a végleges lengyel követeléseket tartalmazza és nemcsak „ugyanilyen ártatlan köntösben” következő hasonló követelések nyitánya legyen.
2. Mussolini és Hitler éppen akkor együtt tárgyaltak Rómában, ez a nagykövetet komoly aggodalommal töltötte el. Értesülései szerint a németek az osztrák külügyminisztérium megszállásakor az ottani irattárban kétségtelen bizonyítékokat találtak arra nézve, hogy még alig pár nappal március 13 előtt Mussolini nyomatékosan, ösztönözte Schuschniggot, hogy védekezzék a németek ellen. Ez Hitlert „dühbe hozta”. Másrészt Hitler gyors és kíméletlen eljárása Ausztriában Mussolininak keserű csalódást okozott, de kénytelen volt engedni. Nagyon nyugtalanította Mussolinit az a körülmény, hogy a Brenneren támaszpontokat építettek nehéz német bombavető repülőgépek számára. Az olaszok nem értik, mire való ez, amikor a németek egyre békés szándékaikat hangoztatják. Ily körülmények közt a nagykövet nem hiszi, hogy Mussolini szabályszerű katonai szövetségre lépne Hitlerrel, de abban már semmiképpen sem bizonyos, hogy a két vezérkar nem állapodott-e meg egymással? A nagykövetnek mindenesetre több bizalma lenne a római értekezlet iránt, ha Mussolini demokratikus kormányfő lenne, nem pedig fasiszta diktátor.
3. A francia külügyminisztérium értesülése szerint Hitler azt javasolta Mussolininak, hogy Itália a Földközi-tengeren és afrikai gyarmatain építse ki „befolyási övezetét”, európai terjeszkedését azonban korlátozza Spanyolországra s az Észak-Spanyolország és Itália közt, a Földközi-tenger partján elterülő francia tartományokra. Ezzel szemben a német terjeszkedési törekvések csupán a Balkán felé, keletre és délre fognak irányulni.*

―――

* A nagykövet szerint Hitler javaslatának lényege az, hogy Itália igényelheti a Földközi-tenger egész mellékét, beleértve Afrikát, Spanyolországot és a tengerparti francia tartományokat s ehhez Európában egy Genovától a Fekete-tengerig terjedő partvonalat. Európa többi részét, így a Balkánt is viszont engedje át Hitlernek.*

4. Az európai helyzet általában javult. A csehszlovák kérdés elintézésében Franciaország együtthalad Nagybritanniával. A francia diplomáciát Daladier és Bonnet vitték diadalra Londonban és pedig a következőképpen: Nagybritannia kötelezte magát, hogy abban az esetben, ha Csehszlovákia nem fogadhatja el Heinlein szélsőséges követeléseit, Nagybritannia saját kezdeményezéséből előterjesztést tesz a német kormánynak s közli vele: amennyiben a makacs német álláspont Franciaországot Csehszlovákia megsegítésére kényszerítené, a brit kormány nem vállal felelősséget a német kormánnyal szemben azért, hogy nem foglal-e állást Franciaország oldalán.
5. A spanyolországi helyzet ugyan nyugtalanító, de már csak rövid idő kérdése, míg — legalább is ideiglenesen — Franco javára megoldódik.

NAPLÓ

Moszkva, 1938 június 9.

Egész nap dolgoztam.

Délután váratlanul találkozóm volt Sztálinnal.

JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
A KREMLBEN SZTÁLINNAL ÉS MOLOTOVVAL
TÖRTÉNT TALÁLKOZÁSRÓL

Moszkva, 1938 június 9.
Szigorúan bizalmas!

Sir,

Kalinin államfőnél és Molotov kormányelnöknél 1938 június 5-én tett formaszerű búcsúlátogatásom alkalmával igen érdekes eset történt.

Midőn a Kremlben Molotov kormányelnököt lakásán látogattam meg, alig értem oda s ültem le, Sztálin úr egyedül lépett a szobába, hozzámsietett és szívélyesen üdvözölt. Azután vele ós Molotovval két óra és tizenöt perc hosszat beszélgettünk. Táviratom kiegészítéseképpen bátorkodom Önnek a következőket jelenteni:

A szokásos bevezető udvariasságok után, melyek összefüggtek a kormányelnöknél tett búcsúlátogatásommal és Belgiumba történt áthelyeztetésemmel, barátságos és érdekes társalgás fejlődött ki. Sztálin különösen Roosevelt elnök iránt érdeklődött és az elnök személyére vonatkozó különféle kérdéseket intézett hozzám. Az Ön washingtoni beszédéről is nagy csodálattal nyilatkozott.

Sztálin a szót a csatahajók kérdésére terelte, mely most a külügyminisztériumot foglalkoztatja s végül felvetette annak lehetőségét, hogy kiegyenlítik a Kerenszki-féle adósságokat.

Eszmecserénk részletesebb összefoglalását a mellékelt memorandum tartalmazza, melyre bátorkodom hivatkozni. Feltüntetem benne azt is, hogy ez ügyben a továbbiak folyamán mi várható.

Néhány órával Moszkvából való elutazásom előtt, nagy hajszában, sok munka közepette kellett likvidálnom ezt a táviratot, valamint a memorandumot is, az eredményt összefoglaló ezen jelentésemet nem is tartom kielégítőnek, az idő azonban sürget és remélem, a memorandum mégis kellő képet ad a helyzetről.

Miután a szovjetsajtó nyilvánosságra hozta Sztálinnal való találkozásomat, illetéktelen magyarázatok elkerülése céljából szükségesnek tartottam, hogy a sajtó számára rövid nyilatkozatot adjak; ennek másolatát mellékelem.

Az eset a moszkvai diplomáciai karban, mondhatnám, szenzáció erejével hatott. Az itteni diplomácia történetében csodálatos kivételnek tekintik. Kérelmekkel és intervjúkkal rohantak meg. Június 7-én Litvinov külügyi népbiztos búcsúebédet rendezett tiszteletünkre (ilyenre sem volt még példa!), utána fogadtatás volt; ez alkalommal is ismételten megszólítottak és tapintatosan faggattak, hogyan is történt tulajdonképpen a személyes találkozó és mi rejlik mögötte. A kérdezősködőknek nyíltam megmondtam, hogy a találkozás teljesen váratlanul ért és engem is nagyon meglepett. Nagyon érdekes és kellemes beszélgetésünk csupán általános jellegű tárgyak körül forgott. Okosabbnak tartottam, hogy ezt mondjam, mintsem hogy a találkozást titokzatossággal vegyem körül és ezzel a nemzetközi helyzettel kapcsolatban alaptalan következtetésekre adjak alkalmat.

A külügyminisztérium szabályainak megfelelően, mellékelem Litvinov beszédének szövegét, melyet az említett búcsúebéd alkalmával mondott el; mellékelem továbbá a nagykövetség titkárai által közösen fogalmazott memorandumot; ez rögtönzött szavaimat tartalmazza, melyekkel a beszédre feleltem. Az említett urakat kértem, hogy a memorandumot összeállítsák, mert ma délután, közvetlen elutazásom előtt az idő sürget és a munka torlódik.*

―――

* A külügyminisztérium szabályai előírják, hogy minden, a nyilvánosság előtt történő megnyilatkozásról tudósítást kell küldeni.*

A memorandum

Miután alulírott a szokásos módon hivatalos búcsúlátogatásra jelentkezett Kalinin államfőnél és Molotov kormányelnöknél, délután négy óra harminc perckor a Kremlbe mentem.

Tanácsosnak véltem, hogy a nagykövetség személyzetének egy oroszul jól tudó tagja is elkísérjen, ezért úgy intézkedtem, hogy Mr. Faymonville is velem jöjjön, mert ő jól beszél oroszul. Barkov úr, a külügyi népbiztosság protokollfőnöke azonban közölte velem, hogy ez nem ildomos; erre a tisztviselői kar rangidős tagját javasoltam, mire közölték velem, a diplomáciai etikett megkívánja, hogy a búcsúzó nagykövet egyedül jelenjék meg búcsúkihallgatásán. Akkor még semmire sem gondoltam, csak később értettem meg ennek a jelentőségét.

A Kreml falain belül Barkov protokollfőnök úr az egykori Katalin-palotában fogadott és felkísért Kalinin államfő lakásába, ahol ennek titkára üdvözölt. Amikor az államfő hivatali szobájába léptem, Kalinin úr szívélyesen elém sietett és az ajtóban üdvözölt. Beszélgetésünk alatt Kalinin államfő íróasztala előtt ült. Az ugyancsak jelenlevő Barkov úr s a külügyi népbiztosság részéről tolmácsként közreműködő Vinovgradov úr és én éppen szemben ültünk az íróasztallal. A szokásos társadalmi udvariaskodások után, melyek küszöbön álló elutazásommal álltak kapcsolatban, Kalinin államfő megjegyezte, nagyon is érti, ha új állomáshelyemen jobban fogom magamat érezni, mint itt. Elismeri, hogy Moszkvában a diplomaták élete nem éppen kellemes, mozgási szabadságuk korlátozva van, a Szovjetúnióban a hivatalos személyekkel nem oly könnyű kapcsolatot találni, mint másutt. Ezért nagyon is megérti, ha Bruxellesbe való áthelyeztetésemet örömmel fogadom: kellemes csere lesz. Erre azt feleltem, hogy intellektuális szempontból itteni állomáshelyem nagy örömemre szolgált és így tekintve a dolgot, sajnálattal hagyom el Moszkvát. Őszintén megvallom azonban, hogy Bruxellesben az életfeltételek kellemesebbek lesznek. Folytatólag megmondottam, hogy őszinte megjegyzése bizony helytálló, az itteni diplomaták élete az említett okokból nem könnyű! Bátorkodtam megjegyezni, hogy ez az állapot kellemetlen a diplomáciai testületnek, de ugyanakkor a Szovjetúnió számára is bizonyos hátrányokkal jár. Igen bölcsen megmondotta egy régi francia bölcselő: „Azt az embert, akit ismerünk, nem gyűlölhetjük.” Való igaz, hogy egyes nagykövetek és külügyminisztériumok ellenséges érzülettel vannak eltelve a Szovjetúnióban uralkodó rendszerrel szemben, előítéleteik élét azonban letompíthatná, ha személyes kapcsolatot találhatnának a kormány élén álló férfiakkal. Fokozott mértékben érvényes ez a diplomáciai kar ama tagjaira, akik barátságos érzülettel viseltetnek az uralkodó rendszer iránt; ez az állapot rájuk nézve is hátrányos, mert időről időre ők sem érintkezhetnek a kormány vezető embereivel — mint más országokban — s így ők sem részesülhetnek abban az előnyben, hogy a felelős vezetők szempontjait megismerjék. Talán jelentős segítséget és valóban értéket jelentene a szovjetkormány számára, hogy a barátságos érzületű külföldi diplomaták, mint külső emberek, milyen képet alkotnak és mint vélekednek az itteni dolgokról. Kalinin államfő megjegyezte erre, hogy a körülmények, amelyekre utalt, a világhelyzet eredményeképpen keletkeztek. A szovjet nép látja, hogy harcrakész, ellenséges államok veszik körül, különösen Japán és Németország. A kormány megállapítása szerint ez a gyanú alapos s ez a tény a diplomáciai testülettel való elfogulatlan, szabad közeledés tárgyi akadálya. E magatartásuk másik oka — mondta folytatólag — az a körülmény, hogy némely kapitalista-ország uralkodó osztályaival ellentétben, itt a hatalom felelős hordozói „első nemzedékbeli emberek” és súlyos problémák előtt állnak, munkájuk messze meghaladja a természetes mértéket, nincs idejük löncsökre, dinékre és más társadalmi összejövetelekre, már pedig a diplomáciai világban így szokták az állandó kontaktust fenntartani. Véleménye szerint az idő majd ezen a bajon is segít.

Kalinin államfő ezután Roosevelt elnök chicagói beszédét hozta szóba, valamint Hull külügyminiszter Nashvilleben elhangzott felszólalását s ezekkel kapcsolatban ama reményének adott kifejezést, hogy mindez arra vall, hogy az Egyesült Államok fokozott mértékben fog aktív részt venni a világbéke megvédelmezésében „a népek közösségének összeférhetetlen tagjaival szemben”.

Végül Kalinin úr megjegyezte, tudja jól, milyen munkát végzett az amerikai nagykövet, midőn a Szovjetúnió területén személyesen tanulmányozta az ország különböző iparágait és vállalkozásait s a szovjet nép életének különböző megnyilvánulásait. Ő s a kormány más tagjai is értékelik ezt a tárgyilagos magatartást és bár az amerikai nagykövetet nem egy ellentét választhatja el tőlük, mindazonáltal „tisztességes embernek” tartják (ez a megjegyzés nagy zavarba hozott engem) és ezért sajnálják távozását moszkvai állomáshelyéről.

Midőn elhagytam Kalinin államfő lakását, megkérdeztem Vinovgradov urat, elkísér-e Molotov kormányelnökhöz. Vinovgradov nem-mel felelt: ott más tolmács lesz jelen. Barkov úr ellenben lekísért a hosszú folyosón át az épület másik részébe, ahol bemutatott a kormányelnök titkárának. Nyomban megjelent Chalotzki úr, a tolmács s bevezettek a kormányelnök szobájába. Molotov is felállt íróasztalától, elémjött, úgy fogadott. Alig ültünk le, az ajtóra kellett pillantanom, amelyen a szoba túlsó végén bejöttem: ezen most Sztálin úr lépett be, kísérő nélkül. Nyilvános alkalmakkor már láttam őt s így a távolból látásból ismertem; közelébe kerülni még sosem volt alkalmam. Belépésekor megállapítottam, hogy termete alacsonyabb, mint képzeltem és hogy alakja karcsú. Barátságosan viselkedett, modora egyszerű, közvetlen, egész valójából belső erő és nagyfokú kiegyensúlyozottság árad.

Felálltunk, ő hozzánk lépett, szívélyesen, szerény méltósággal üdvözölt. Tanácskozóasztalszerű, nagy asztal mellé telepedtünk.

A társalgást én kezdtem; elmondottam, hogy búcsúzásom alkalmával még egyszer visszatértem a Szovjetúnióba, hogy annak rendje-módja szerint tiszteletemet tegyem Kalinin államfőnél és Molotov kormányelnöknél és köszönetet mondjak azért az előzékenységért, melyet a szovjetkormány és tagjai részéről tapasztaltam. Hozzátettem, hogy Sztálin úrral való találkozásom nagy meglepetés számomra és hálás vagyok, amiért erre alkalmat adott nekem. Beszéltem továbbá arról, hogy személyesen tekintettem meg a Szovjetúnió összes jelentős gyártelepeit és a nehézipar összes ágait, valamint az ország kiépülőben lévő nagy vízi erőműtelepeit. Nagy csodálatra ragadtak ezek a rendkívüli teljesítmények, melyeket rövid tíz év alatt terveztek és alkottak meg. Hallottam, mondják, hogy Sztálin a történelemben olyan országépítőként fog szerepelni, mint Nagy Péter és Nagy Katalin, mert mindezek a nagy teljesítmények az ő kezdeményesésére jöttek létre. Megtiszteltetés számomra, hogy személyesen találkozhattam ezzel az emberrel, akinek alkotó tevékenysége a kisemberek javát szolgálja.

Sztálin szabadkozott: ez nem az ő érdeme. Leninben fogant meg a gondolat. Leniné a terv, még a dnyeprosztrogi erőmű terve is eredetileg tőle származik. Még a tízéves tervet sem ő — Sztálin — készítette, több mint háromezer kiváló koponya elgondolása, ezeknek és más munkatársainak köszönhető a nagy terv. És elsősorban a szovjet népé az érdem, ő maga visszautasít minden személyes magasztalást. Úgy láttam, szerénysége őszinte.

Mintegy húsz percig beszélgettünk az ipari vidékeken tett tanulmányutamról. Kiderült, hogy Sztálin jól ismerte a kereskedelmi társaságok és a szövetségi kereskedelmi bizottság élén végzett munkámat. Ezután búcsúzni kezdtem. Sztálin megkérdezte, van-e más programom. Nemleges válaszomra megjegyezte, hogy akkor nem kell úgy sietnem. Ezután megkérdeztem, mi a véleménye az európai helyzetről. Azt felelte, Európa békéjének ügye nagyon rosszul áll és nyárra komoly nehézségek várhatók. Anglia reakciós elemei, akiket a Chamberlain-kormány képvisel, egyre határozottabban űzik a Németország megerősödését eredményező politikát s ezzel Franciaország mindinkább függő viszonyba kerül Nagybritanniával. Az angol politika hátterében végeredményben az a törekvés lappang, hogy Németországot a Szovjettel szemben erősítsék meg — folytatta Sztálin. — Majd megjegyezte, véleménye szerint Chamberlain nem azonos az angol néppel és politikája valószínűleg megbukik, mert a fasiszta diktátorok túlfeszítik a húrt. A Szovjetúnió bízik önmagában, meg fogja védeni határait — mondotta Sztálin.

Majd azzal fordult hozzám, szabad-e néhány kérdést feltennie. Erre én azt feleltem: természetesen.

Megkérdezte, tudok-e a Szovjetúnió és az Egyesült Államok kormányai közt folyamatban lévő tárgyalásokról. Szerződést terveznek, mely szerint egy amerikai magánvállalat egy csatahajót épít a Szovjetnek. A szovjetkormány nem érti, miért akadozik az ügy. A Szovjet hajlandó készpénzben hatvan-százmillió dollárt kifizetni egy csatahajó építéséért, nevezetesen olyanformán, hogy a hajó az Egyesült Államokban épülne és amerikai cégek technikai segítséget nyújtanának ahhoz, hogy az eredeti csatahajó további mását a Szovjet területén készítsék el. Az amerikai építkezés nagy segítséget jelentene a munkanélkülieknek, már pedig ő azt hallotta, hogy a hajógyárakat csupán hatvan százalékban foglalkoztatják jelenlegi szerződési kötelezettségeik. Ezért nem érti a szovjetkormány, miért nem halad az ügy. Erre azt feleltem, hogy rosszul informálták: a hajógyártásban nem növekszik a munkanélküliség. Az Egyesült Államok kormánya nemrégiben hatalmas hajóépítkezési program megvalósításába fogott és ez hajógyárainkat teljes mértékben igénybe veszi. A törvény korlátozó rendelkezéseket is tartalmaz: csatahajók terveit nem szabad továbbadni s a hajógyáraknak nem szabad csatahajókat építeniök idegeit államok számára. Külföld számára való munka csak akkor engedhető meg, ha a hadsereg- és flottafőparancsnokság véleménye szerint ez nem csorbítja az ország katonai és tengeri védelmét. Én a tárgyalásokról csak nagyjából értesültem, az ügyet teljes egészében Washingtonban intézik, így csak annyit tudok róla, amennyit a hivatalos értesítések tartalmaznak. Őszintén megvallom, hogy a jelentések elolvasása után magam sem értem, miben rejlik a nehézség, véleményem szerint azonban most már gyorsabban fog haladni az ügy. Sztálin erre azt felelte, bizonyos abban, ha az Egyesült Államok kívánja, hogy a csatahajót a Szovjet számára megépítsék, a hadsereg és a flotta technikusai nem fognak akadályokat gördíteni útjába és a törvénnyel sem lesz baj. Erre megjegyeztem, az Egyesült Államok elnöke bizonyára még nem is tud az ügyről. És ha netán mégis tud róla, úgy a kongresszus záróülése következtében bizonyára mostan annyi belügy foglalkoztatja, hogy még nem volt alkalma külügyi kérdésekkel foglalkozni.

Én viszont megkérdeztem, hogy ez ügyben a Szovjetnek melyik szerve tárgyal Amerikában: a washingtoni nagykövetség, az Amtorg vagy a Carp nevű kereskedelmi társaság? Sztálin nyomban azt kérdezte, hogy van-e valami kifogásunk a Carp ellen? Erre én azt feleltem, nem tudom. Sztálin kijelentette, hogy a Carp amerikai társaság és elnöke „hazafias érzelmű amerikai állampolgár” (azt hiszem, Molotov sógorára célzott) és azt gondolták, megkönnyíti a dolgot, ha ilyen társaság intézi a szerződés lebonyolítását. Erre azt feleltem, tudomásom szerint a Szovjetúnió egyetlen képviseleti szerve ellen sincsen semmi kifogásunk, gyakorlati okokból azonban az Egyesült Államok számára áttekinthetőbbé válnék a helyzet, ha biztosan tudnók, hogy a tárgyaló fél mögött kellő tekintély áll és Sztálin, valamint munkatársai bizalmának letéteményese. Határozottan megkérdeztem, a Carp-e az a szovjet szerv, amely a tárgyalásokat intézi, mire igennel felelt.

Most ismét Sztálin vette át a szót és azt mondotta, hogy még egy másik problémáról akar velem beszélni. Nevezetesen arról a kérdéscsoportról, mi módon lenne lehetséges a Kerenszki-féle tartozások rendezése az Egyesült Államokkal szemben.

Kijelentettem, örülök, hogy ő maga vetette fel ezt a kérdést. Engedje meg, hogy igénybe vegyem türelmét s arra kérjem, hadd vázoljam az adósságok ügyét, amivel kapcsolatban már számos tárgyalás folyt.

Először Litvinov és az elnök kötöttek erre vonatkozó megállapodást 1933-ban, ez azonban kudarccal végződött, félreértéseket és keserűséget eredményezett.*

―――

* Itt csak röviden foglalom össze a tényállást, hogy ne ismételjem meg a korábban már Litvinovval, Molotovval és Rosengoltzcal folytatott tárgyalásaim tartalmát.*

Majd röviden kifejtettem a következőket: 1933-ban a Szovjetúnió keleti határait több ízben veszélyeztették a japánok és a Szovjetnek fontos érdeke fűződött ahhoz, hogy az Egyesült Államok elismerje. Ekkor több megállapodás jött létre, melyek részben az Egyesült Államok érdekeit is szolgálták. Megegyeztek akkor abban is, hogy a Szovjetunió kielégíti az amerikai állampolgárok és az USA jogigényeit. Az ügy végleges rendezése előtt Litvinov úrnak el kellett utaznia s a részletek még kidolgozásra vártak. Az alapvető elveket egy memorandumban foglalták össze, afféle gentlemen’s agreement készült: ez már megállapodás volt az alapvető kérdésekben és az elnök meg Litvinov úr rá is írták kézjegyüket. A memorandumban leszögezték, milyen feltételek mellett fizessék ki az adósságokat s azt is vázolták benne, hogy az USA kormánya vagy polgárai kölcsönt vagy hitelt folyósítanak a Szovjetuniónak. A memorandum fogalmazásának és a tárgyalásoknak időpontjában azonban a kongresszus előtt Johnson szenátor javaslata feküdt, mely szerint a jövőben az Egyesült Államok nem nyújthat hitelt, illetve kölcsönt oly idegen államnak, mely az Egyesült Államokkal szemben fennálló tartozásait nem rendezte. Ez köztudomású volt, sokat beszéltek róla és miután biztosan lehetett számolni azzal, hogy a javaslatot megszavazzák és az törvényerőre emelkedik, a tárgyaló felek úgy fogalmazták a megállapodást, hogy a hitelt esetleg amerikai állampolgárok nyújtják — nem az állam. A tárgyalások további folyamán félreértések támadtak és végül az Egyesült Államok kormánya olyértelmű ajánlatot tett, amely véleményem szerint az elnök által vállalt összes becsületbeli kötelezettségeknek eleget tett. Ezt a javaslatot Trojanovszki nagykövet elutasította. Erre kormánya utasította, még pedig azzal az indokolással, hogy a javaslat nem felel meg a gentlemen’s agreement-nek, mert nem az Egyesült Államok, hanem amerikai polgárok részéről folyósítandó kölcsönről beszél; felhozta továbbá azt is, hogy az Egyesült Államokban eszközlendő vásárlások felügyeletét a javaslat szerint nem egy szovjet ügynökség, hanem egy amerikai intézné: az ajánlat hitelt, nem pedig kölcsönt tartalmaz.

A Szovjetunió magatartása ez ügyben nagy csalódást okozott az Egyesült Államok elnökének. Idejövetelem időpontjában az adósságok kérdése a két kormány közt fennforgó vitás anyaghoz tartozott és diplomatához nem illő őszinteséggel kimondom, hogy követi utasításaim szerint ez a kérdés kerülendő, az adósságok ügyét nem szabad kiélezni. Energikusan kell azonban hangoztatnom azt, hogy mi minden becsületbeli kötelezettségünknek eleget tettünk, amit csak kívánhatnak tőlünk, mindent teljesítettünk: így a mi részünkről az ügy le van zárva, legfeljebb a Szovjetunió hozhatja újra szóba, ha eleget akar tenni a maga becsületbeli kötelezettségének. Ezért örülök, hogy elutazásom előtt még Sztálintól hallhatom, a szovjetkormány utat-módot keres a tartozásoknak legalább részbeni kiegyenlítésére.

Sztálin erre azt felelte, ha a szovjetkormány kielégíti amerikai állampolgároknak a cári vagy a forradalmi szovjetkormánnyal szemben fennálló magánköveteléseit, nyomban kötelessé válnék ugyanolyan kedvezményeket nyújtani Franciaországnak és Nagybritanniának is és ez túlságosan megterhelné. Ezt a nehézséget kellene valami úton-módon áthidalni. A szovjetkormány elválasztja az orosz és az amerikai kormányok közt fennálló adósságok ügyét tíz amerikai állampolgároknak, mint magánszemélyeknek követeléseitől. Ilyenformán a szovjetkormány kiegyenlítheti a Kerenszki-féle tartozásokat, anélkül, hogy Nagybritannia és Franciaország ezen az alapon követeléseket támaszthatna.

Megkérdeztem, tudja-e, minő összegre rúgnak a Kerenszki-féle tartozások, mert én kívülről nem tudom. Sztálin azt felelte, ő sem tudja, mert Kerenszki kimutatásai zavarosak. Azt válaszoltam, ezt a kérdést hamar tisztázhatjuk, mert a mi kimutatásaink világosak, hiszen a mi pénzünkről van szó, amit Oroszország számára valóban folyósítottunk. Erre általános derültség támadt.

Újabb kérdésemre Sztálin azt felelte, hogy a törlesztés az összes kötelezettségek kiegyenlítését jelentené. Megjegyeztem, hogy ily értelmű tervvel céltalan előállni, mert az az összeg még az előbbi javaslatban kilátásba helyezett összegnél is csekélyebb. Megkérdeztem továbbá, lehetséges lenne-e csupán a Kerenszki-féle államadósságokat lebonyolítani s a kérdés többi részét a jövőre hagyni. Sztálin ezt először elutasította. Ezután kifejtettem, hogy ezzel a javaslatommal őszintén jót akarok, mert meggyőződésem szerint céltalan olyan ajánlattal előállni, amelyet még csak mérlegelés tárgyává sem tesznek — legalább is én így gondolom. — Kifejezetten hangsúlyozni kell, hogy ez nem vág elébe a más igények kiegyenlítésében követendő eljárásnak.

Ezt bővebben kifejtettem. Elmondottam, hogy szerződéskötéseknél állandóan ezt a gyakorlatot követeljük és elvünk, hogy két fél közt fennforgó vitás kérdések közül egyet szabályozunk, de azzal a kifejezett fenntartással, hogy ez a szabályozás nem vág elébe más kérdések elintézésének s a jövőben a két fél egyikét se korlátozza abban, hogy egyéb igényeit is érvényesítse. Sztálin így már elfogadhatónak találta a dolgot.

Beszélgetésünk egész tartama alatt természetesen kérdéseim és megjegyzéseim csupán azt célozták, hogy a javaslat feltételeivel részletesebben megismerkedjem. Hangsúlyoztam, ne gondolják, hogy nekem jogom van a kérdésben nyilatkozni, nem tudom, hogy kormányom mit fogad el, mit nem.

NAPLÓ

Moszkva, 1938 június 6.

Egész nap dolgoztam, hogy rendbehozzam az irodát. Hendersonnal és Kirkkel tanácskoztam az adósságokról, hogy tisztázzam, hogyan értelmezzük a javaslatot és mi a céljuk vele.

NAPLÓ

Moszkva, 1938 június 7.

Memorandumon dolgoztam, mely a kérdéses ügyben a szovjetjavaslatok tartalmával foglalkozik.

A Szpiridonovkában Litvinov díszebédet adott tiszteletünkre. A nagykövetség tisztviselői karán és a külügyi népbiztosság tisztviselőin kívül csak a belga követ és felesége volt jelen — kellemes, figyelmes gesztus volt.

Litvinov lelkes, jól kidolgozott beszédet mondott, amelyre én rögtönözve válaszoltam.

Ebéd után fogadtatás, majd hangverseny és tánc következett. Csak reggel, fényes nappal érkeztünk haza. Nagyon kellemes volt!

NAPLÓ

Moszkva, 1938 június 8.

Marjorie ma két csodaszép vázát kapott ajándékba a Seremietief-házból, mely most porcelánmúzeum. A szovjetkormány nevében Molotovné nyújtotta át Marjorienek, mint az Egyesült Államok első moszkvai nagykövete feleségének.

FELJEGYZÉS

Moszkva, 1938 június 8.

Igazán fájt a szívem, amikor az újságíróknak bejelentettem, hogy távozom a Szovjetunióból. Felbecsülhetetlen segítséget jelentettek számomra. Idővel a szó szoros értelmében megszoktam, hogy „nemhivatalos kollégáknak” tekintsem őket. Végezték hírszerző munkájukat és nem törődtek vele, „hová pottyan a kalács”. Az összes „nem aktaszerű” megbeszéléseknél nagyon lelkiismeretesek és becsületesek voltak. A helyzetekről s emberekről alkotott véleményük s a Szovjetről szerzett alapos ismereteik nagy segítségemre voltak. Rendkívüli társaság, csupa határozott, érdekes egyéniség, csupa tehetséges ember. A brit levelezőt, a szárazhumorú Cholertont is nagyon szerettem.

Spencer Williams, az Amerikai-Orosz Kereskedelmi Kamara itteni vezetője, A Manchester Guardian tudósítója, már 1930 óta él Moszkvában és Walter Duranty kivételével szovjet földön ő az amerikai sajtó legrégibb embere. Gyakorlati észjárású ember, kereskedő szellem is van benne, okos, tehetséges. Ukrajnában, a Don-medencében és a Kaukázusban tett utam folyamán napról-napra együtt voltam vele. Itt szerzett tapasztalataiból sok hasznos információt szűrtem le. Demaree Bess egyeneslelkű, kitűnő ember. Ő meg Joe Barnes más és más szempontból ítélték meg a jelenségeket és ez a körülmény is igen értékes volt számomra. Jim Brown tősgyökeres amerikai módjára látta a dolgokat, csak a tények érdekelték, a rejtélyeket úgy oldotta meg, hogy a dolgokat amerikai szlengben fejezte ki és ezzel többnyire fején találta a szeget. Charlie Nutter: gyémánt. Utóda, Dick Massock egész idő alatt sose vesztette el lába alól a talajt. Henry Shapiro jól tud oroszul, diplomáját a moszkvai egyetem jogi karán szerezte s a newyorki Columbia egyetemet is elvégezte. Az orosz igazságszolgáltatásról nyújtott felvilágosításait mind hálásan fogadtuk. Mindnyájan becsületére válnak az amerikai sajtónak. Különösen lekötelezett Walter Duranty: valódi lángelme szemével látta meg és tolmácsolta nekem a valóságot. Stanley Richardson a titkárom volt, fémjelzett hírlapíró. El sem mondhatom, ki sem fejezhetem, mennyi hálával tartozom neki. Richardson már hosszabb ideje tartózkodik Moszkvában és ismeri a talajt. Világos, egészséges észjárásával mindenkor helyesen ítélte meg a tényeket és a helyzeteket. Odaadó, fáradhatatlan szorgalmú ember: pillanatig sem nélkülözhettem. Nagy szolgálatokat tett a nagykövetségnek és mindnyájunknak.

FELJEGYZÉS

Útban Berlin felé, 1938 június 11.

Sztálinnal való megbeszélésem után nyomban áttanulmányoztam az ügyet Ley Hedersonnal és Alexander Kirkkel.* Szerencsére mindketten jól ismerték az adósságok kérdését.

―――

* Új követségi tanácsos, most követ Egyiptomban.*

Fölösleges szófecsérlés és félreértések elkerülése végett elhatároztam, hogy írásbeli javaslatról gondoskodom. A Hendersonnal és Kirkkel folytatott tárgyalás teljesen föltárta előttem a helyzetet és nagy hasznomra volt.

Június 8-án meglátogattam Molotovot és azt mondtam neki, magam is szeretnék tisztába jönni az adósságok ügyében teendő javaslattal. Másfél óra hosszat tárgyaltunk az ügyről és Molotov kijelentette, hogy még hallani fogok róla. Fölvetettem, hogy még Litvinovval is kellene erről beszélnem, mire ő azt válaszolta, ez fölösleges, a diplomáciai udvariasság követelményeit majd ő elintézi.

Molotov kormányelnök titkára másnap felhívott telefonon és megkérdezte, elmennék-e a Kremlbe. Esti hat órára beszéltük meg a találkozót. Akkor Molotov azt mondta, hogy megbeszélte a dolgot a kormány tagjaival és Sztálinnal. Abban egyeztek meg, hogy írásbeli ajánlatot tesznek, ennek orosznyelvű szövegét át is nyújtotta nekem. Megkértem, fordíttassa le számomra angolra, Molotov kijelentette, hogy a szovjetkormánynak nincs szüksége kölcsönre s a javaslat csak azért beszél kölcsönről, hogy az Egyesült Államokkal támadt félreértést elsimítsák. Ezzel is hálájukat szeretnék tolmácsolni és viszonozni az elnöknek és a külügyminiszternek a Szovjet iránt megnyilvánult elismerését és jó véleményét. Akár sikere lesz az ügynek, akár nem, mindenesetre jó akaratukról tesz tanúságot.

Kért, hogy az ügy elintézése ne szenvedjen diplomáciai huzavonát, hanem tárgyaljunk közvetlenül, gondja lesz rá, hogy közvetlenül érintkezhessem vele. Igen-igen fontos lenne, hogy végre tető alá kerüljön és Molotov reméli, hogy az Egyesült Államokba való visszatérésemkor személyesen fogom az elnök és a külügyminiszter elé terjeszteni. Azt feleltem, én már mindenről tudósítottam a külügyminisztériumot és azt az utasítást kaptam, hogy bruxellesi állomáshelyem elfoglalása előtt még egyszer térjek vissza az Egyesült Államokba. Molotov még arra kért, hogy az ügyet hallgassuk el mindaddig a nyilvánosság előtt, míg csak a tárgyalások eredményesen nem végződnek.*

―――

* A külügyminisztérium és a szovjetkormány közti nézeteltérésekről a nyilvánosság nem szerzett tudomást. Semmi célja sem volt, hogy nyilvánosan árnyalják vagy éppenséggel a sajtó bolygassa, ezen még egy lehetséges megoldás is megbukhatott volna. Az elődömtől megkezdett és az általam folytatott tárgyalásokról a sajtó nem szerzett tudomást.*

FELJEGYZÉS

Útban Berlin felé, 1938 június 11.

Sztálinnal való találkozásomról a világsajtóban sokat írtak, ezzel kapcsolatban sok mindent gyanítottak, de még a legbeavatottabb riporter sem célzott arra, hogy Sztálin megpendítette az adósságok kérdését és az ügy rendezése szóba került.

Azóta változott a helyzet: Sztálin és kormánya szembefordult Hitlerrel és törekvéseivel. Helyes és méltányos tehát, hogy az amerikai közvélemény megtudja, hogy három év előtt a szovjetkormány revideálta az adósságok ügyében elfoglalt álláspontját, előzékenységet tanúsított az Egyesült Államokkal szemben és kötelezettségei teljesítését vállalva, meg akarta őrizni az elnök és az államtitkár bizalmát.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni

Hitler elindul

1938 március 14—július 5

(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)

 

JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
AZ UKRAJNAI MEZŐGAZDASÁGI KERÜLETEKBEN
ÉS A KRÍMBEN TETT TANULMÁNYÚTRÓL

Moszkva, 1938 június 1.

Sir!

1937-ben tanulmányutat tettem a Szovjetúnió legfontosabb iparvidékein s a külügyminisztériumnak jelentést nyújtottam be a szovjetipar egyes ágazatairól, nevezetesen: a szerszámgép-, villamossági generátor- és transzformátor-, turbina-, traktor, nyersvasfeldolgozó, bádoglemez-, mezőgazdasági gép-, és alumíniumgyárakról, valamint a villamos erőművekről, különösen, a dnyeprosztrogi erőműről. Mielőtt elhagyom jelenlegi szolgálati beosztásomat, hogy új állomáshelyemre menjek, kiegészíteni óhajtom akkor nyújtott felvilágosításaimat s ezennel beszámolok személyes, tapasztalataimról, melyeket több más iparágban szereztem.

Figyelemmel arra, hogy a Szovjetunió búzatermése a világ összes búzatermésének egyharmadát jelenti, a világ zabtermésének felét, a rozs nyolcvan százalékát, cukorrépatermelésben első helyen áll, az a gondolatom támadt, értékes tapasztalatokat szerezhetnék, ha bepillantást nyerek, hogy e termékek kereskedelmi forgalma számára a Szovjetunió milyen berendezéseket épített a Kaukázus és a Fekete-tenger mellékén levő legfontosabb kikötőiben, illetve minő kikötőberendezési tervekkel foglalkozik?

A Szovjetunió petróleumának hetvenöt százaléka az említett vidéken terem s itt vannak a legnagyobb és legfontosabb csővezetékek. A batumi és bakui kerület, hozzávéve a Kaukázust, a Szovjet petróleumtermésének kilencven százalékát szolgáltatja. A világ legnagyobb petróleumtartaléka kétségkívül a Szovjet tulajdonában van. A Szovjet olajtermelése jóval nagyobb, mint egész Európáé. A petróleum- és a petróleum-termékek kivitele az 1932-i hatmillió tonnáról 1935-ben hárommillió tonnára és 1937-ben 1,929.147 tonnára esett. Ámde a Szovjet óriási tartalékait szem ellőt tartva, mégis értékes számunkra, hogy képet alkossunk magunknak, hogy jelenleg a Szovjet petróleum-, illetve petróleumtermékek számára minő kikötői berendezéseket épít, illetve milyen berendezésekkel rendelkezik már is.

A Szovjetunió hatalmas petróleumtermelésével kapcsolatban igen figyelemreméltó, hogy a fogyasztás magán az országon belül óriási mértékben növekszik. Az utolsó tíz évben nagy erőfeszítéseket tettek az ország iparosítására, a mezőgazdaság gépi erőre való átszervezésére, a termelés fokozására, automobilok, traktorok növekvő mértékű használatára — mindez a termeléshez képest aránytalanul fokozta a benzinfogyasztást. 1932-ben a benzin-fogyasztás hatszáznegyhétezer tonna volt, vagyis a termelés huszonöt százaléka. 1937-ig a fogyasztás hatszorosára növekedett, tehát mintegy három és félmillió tonnára, míg ugyanezen idő alatt a termelés csupán megkétszereződött, azaz az 1932-i év 2,459.000 tonna terméséről 1937-ben 4,870.000 tonnára emelkedett. Ennek következménye volt a petróleumtermékek kivitelének már említett állandó csökkenése. Ez a körülmény részben azt is megmagyarázza, hogy a Szovjet miért hoz be állandóan petróleumot és petróleumtermékeket. A két legutolsó esztendőben csupán az Egyesült Államokból hatszáz százalékkal emelkedett a petróleumbehozatal. Nagyobbrészt Kaliforniából hoznak be repülőgép-benzint, mindezt hajón szállítják a távolkeleti szovjet-kikötőkbe. E beszerzések másik oka kétségkívül az a körülmény, a szovjetkormány arra törekszik, hogy háború esetére szolgáló benzintartalékait megőrizze és növelje. A Szovjet hadigazdálkodásának kétségtelenül ez a leggyöngébb pontja. Mult nyáron Moszkvában még másod- és harmadrangú benzint is nehezen lehetett kapni a teherautók számára.

Ezt a körülményt annakidején azzal magyarázták, hogy minden rendelkezésre álló tartalékot a mezőgazdasági termés betakarítására kellett felhasználni. A benzinhiány azonban még az egész tél folyamán is tartott és oka alighanem az, hogy a kormány óriási erőfeszítésekkel folytatja háborús előkészületeit.

A Szovjetunió egyik legfontosabb és legfőbb iparága a cementgyártás. A cement ugyanis az ipari, lakóház és útépítkezések legfőbb és legfontosabb anyaga s különösen nagy jelentősége van a nyugati határon épülő óriási arányú védőművek építésénél, melyekről mostanában annyi szó esik. A Szovjetúnió cementjének egyharmadát — legalább is eddig — ugyancsak Novoroszijszk környékén gyártották, a Kaukázusban.

Ugyancsak ezen a vidéken létesültek a szovjetkormány és a szakszervezetek sokat propagált nyaralótelepei és jóléti intézményei. Ukrajnában, a Krímben és a Kaukázusban is az egykori nagybirtokosoknak a régi időkből maradt kastélyait különböző rendeltetésű szanatóriumokká alakították át. Kiépítették és hasznosították a rádióaktív és kénforrásokat, valamint az egyéb gyógyfürdőket is.

A szakszervezetek, a vörös hadsereg és az egyéb szervezetek a szubtrópusi égöv alatt számos intézményt létesítettek. Sztálin nyáron Szocsiban, a Fekete-tenger mellékén székel. Szocsiban létesültek a legnevezetesebb gyógyintézetek szívbajosok számára és a maga nemében Szocsi a Szovjetúnió mintagyógyhelye.

Ugyanezen a vidéken terülnek el a különféle típusú kollektív és állami mezőgazdasági telepek, melyeken búzát, szőlőt, narancsot, teát és más trópusi jellegű növényeket termelnek. Szembeötlő, hogy nagy mértékben űzött búzatermelésnél és kiterjedt földterületek bevetésénél milyen célszerű a gépesített munka. Ezzel kapcsolatban kétesebb értékű eredménnyel jár a kollektív alapon űzött gyümölcstermelés és egyéb mezőgazdasági ágak művelése, melyek egyéni gondot és munkát igényelnek. Ebben a kerületben mindkét termelési típust megtalálhatjuk és tanulmányozhatjuk.

Fentjelzett célból 1938 május 15-én elutaztam Moszkvából. Szakértőként velem jött Mr. Bartley Gordon titkár és Philip Bender úr, a nagykövetség orosz alkalmazottja, aki tolmácsi minőségben teljesített szolgálatot. Az elindulást követő napon (május 16-án) mindvégig a Moszkva és Ukrajna közt elterülő, dúsan termő vidéken keresztül utaztunk. Ez a terület Nebraska és Kansas intenzíven művelt földjeihez hasonlít s mennél délebbre jutottunk, a jólétnek annál több jelét tapasztaltuk. Ukrajna fővárosától, Kievtől Odesszáig kitűnő, kétvágányú vasútvonal vezet, mely az út nagyobb részén olajozva van.

LEVÉL MRS. WALKERNEK

1938 május 30.

Kedves kislányom!

Szocsinak nincs kikötője. A város a tengerparttól húzódik fel a dombokra. A dombokon elszórt ragyogó, fehér házak zöld facsoportok közül villannak elő. Ez a Szovjetúnió minta gyógyfürdője. A rendszer egyik nagy vívmányának tartják. „Jóska bácsi” — Sztálin — itt tölti téli szabadságát, itt üdül dácsájában, vidéki udvarházában. Itt történt meg az az eset is, hogy két év előtt néhány „híve” az útról, lesből több pillanatfelvételt készített róla, amikor egy kis bárkán a part mentén hajókázott. Legalább is így beszélik. A város a kénforrások köré épült. Ezeknek a forrásoknak gyógyhatása állítólag igen kiváló szívbaj, reuma és hasonló betegségek ellen. Szocsi azelőtt teljesen, jelentéktelen volt, 1925-ben kezdte kiépíteni a Szovjet. Sztálinnál akkoriban tapasztaltak először szívműködési zavarokat. Most mintegy százezer lakosú város és igen impozáns látvány. A helységnek úgyszólván összes — régi és új — épületei üdülőhelyek és szanatóriumok.

LEVÉL MRS. MILLARD TYDINGSNEK

Moszkva, 1938 június 10.

Kedves leányom, három napot töltöttünk Jaltában, a Krím-félszigeten. Gyönyörűszép hely. Partja sziklás, csupa csinos kikötő s a hegység lenyúlik a tengerpartig. A hegyeket pompás fák és szőlőligetek borítják és szerteszét mindenütt remek villák láthatók, ezek még a régi uralom emlékei. Valamikor ez volt a nemesség hazárdjátékának főfészke.

Jaltából Odessza felé folytattuk utunkat. Utazásunk folyamán ez volt az egyetlen borús nap. Odesszában nem csináltunk semmit, csak az este 10.40 órakor induló vonat csatlakozását vártuk. A várakozási időt az Operában töltöttük. Az Operaház ugyanolyan, mint a bécsi Opera és ugyanaz az építész tervezte. Pompás, impozáns épület. Puskin „Pikdámáját” adták, Csajkovszki muzsikájával. Színpadi és általában művészi szempontból egyaránt igen jó előadás volt. Az énekesek azonban nem elsőrangúak. Az igazgató elmondta nekünk, hogy a színház személyzete hétszáz fő és az egész éven át minden áldott nap van opera- vagy balett-előadás. A művészek fizetése igen különböző, havi kétszázötven és négyezer rubel közt mozog, sőt a tízezret is eléri. A moszkvai kormány évenként egymillióhétszázötvenezer rubel szubvenciót folyósít, hogy az alacsony belépődíjakat lehetővé tegye.

Este folytattuk utunkat Ukrajna fővárosa, Kiev felé Kiev Oroszország egyik legrégibb városa. Két napig maradtunk itt. Ukrajna hihetetlenül dúsan termő, szép vidék. Eddig még ilyen szép orosz várost nem láttam. Jólét, élénk forgalom képe mindenfelé. A kirakatok és az üzletek még vonzóbbak, mint Moszkvában. Meglátogattam egy gyárat és egy kollektív mezőgazdasági telepet. Marjorie vezető kíséretében a város nevezetességeit tekintette meg, különösen a régi székesegyházakban gyönyörködött, melyek a kilencedik század óta különböző korokból származnak. Egy órahosszat tartózkodtam a Lavra-kolostorban, ahol egy időben ezer pap is lakott s a görögkeleti egyház leggazdagabb püspöksége volt. Szép ikon-gyűjteményt is láttunk itt. Ez a legmegkapóbb egyházi épület a Szovjetúnió területén. Vannak itt katakombák is. Azután felkerestük a Népművészeti Mesteriskolát; ebben az intézetben szakavatott mesterek kézimunkára és szőnyegkészítésre tanítanak fiatal leányokat.

FELJEGYZÉS

Moszkva, 1938 június 4.

A szovjet-japán viszony állása legjobb tudomásom és lelkiismeretem szerint a következő:

1. A szovjet-japán viszony igen bonyolult. A japán koncessziókkal kapcsolatban Szahalin szigetén minduntalan súrlódások vannak. Az ügyek intézése az ottani szovjethivatalnokok kezében volt s a nehézségek főoka abból származott, hogy ezek a hivatalnokok féltek, hogy Trotzkij híveinek, japán kémeknek, szabotálóknak tartják őket s ezért óvatosan elkerültek a japánokkal való minden érintkezést. Egyéb okból is támadtak komoly nézeteltérések.

Az a benyomásom, hogy az elmúlt nyár óta a szovjetdiplomácia Japánnal szemben erélyesebb hangot használ és általában erélyesebb lett.

2. Megbízható értesülés szerint a Távolkeleten 450— 600.000 szovjet katona áll fegyverben. Mondják azonban, hogy a japánok véleménye szerint minden Mandzsukuóban állomásozó japán katonával szemben a Szovjet három katonát tart Mandzsúriában. A Mandzsukuóban állomásozó japán haderőt százötven-kétszázezer főre becsülik. Más itt keringő hírforrások is ilyen számról beszélnek. Nemrégiben Litvinov említette nekem, hogy a japánok külföldön nagyösszegű rubelt vásároltak, ezért emelkedik a rubel árfolyama a feketepiacon. Litvinov véleménye szerint Japánnak azért van szüksége rubelre, hogy vesztegethessen a Távolkeleten.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni