Moszkvai jelentés

1938 június 6

(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)

1

DAVIES NAGYKÖVET FELTERJESZTÉSE
ÉS RÉSZLETES BESZÁMOLÓJA
AZ ASZERBAJDZSÁNI OLAJMEZŐKÖN,
A DONYEC-MEDENCÉBEN,
A KAUKÁZUSI IPARVIDÉKEN ÉS A
DÉLOROSZORSZÁGI KOLLEKTÍV MEZŐGAZDASÁGI
TELEPEKEN TETT KÖRÚTJÁRÓL,
MÁJUS 17-TŐL JÚNIUS 2-IG.

Szakértői jelentés Oroszország hadiiparáról

1. A szovjetkormány végrehajtó bizottsága alá rendelt osztályok újabb változásai hatást gyakoroltak az egész szovjetiparra. Ezt különösen meg lehetett érezni az iparnak közvetlenül a hadsereg szükségletét kiegészítő részében. Ezek az átállítások éppúgy vonatkoznak új népbiztosságok szervezésére, mint a meglévő népbiztosságok hivatalainak és bizalmi állásainak személyi változásaira.
2. Ezen változások legfontosabbika a végrehajtóbizottság egy új osztályának felállítása volt a mult télen; a hadiszükséglet (lőszeripar) népbiztosságáé, a Vörös Hadsereg fegyvergyártásának irányítása céljából. Ez az átállítás az új alkotmányt előkészítő bizottsághoz intézett javaslatra történt, és Sztálin azt a szovjetek rendkívüli kongresszusának tett jelentése alkalmával fogadta el hivatalosan. A rendkívüli kongresszus az alkotmány utolsó fogalmazását fogadta el és hagyta jóvá.
3. Valamivel később, 1937 augusztus 23-án, különböző, a nehézipari népbiztossághoz csatolt hivatalokból új népbiztosságot alkottak: a gépgyártás iparának népbiztosságát.
4. Ez után az új szabályozás után minden ipar és tröszt, amely elsősorban a Vörös Hadsereget szolgáló lőszergyártásért felelős, a háborús szükséglet népbiztosságának van alárendelve. Idetartozik az egész repülőgépgyártás, az egész hajóépítési ipar, minden lőszergyár, a könnyű fémipar gyáraival és laboratóriumaival együtt és idetartoznak az acélipar osztályai is. A gépgyártás népbiztosságának ezután a traktorok, gépszerszámok, mozdonyok, vasúti kocsik és mezőgazdasági gépek gyártása is alá van rendelve, továbbá minden gyár, amely a könnyű fémipar és az élelmiszeripar számára állít elő gépeket, végül a boilerek és turbinák gyártása, valamint az elektrotechnikai ipar.
5. Az átállításnak általános és különleges okai vannak. Általában, úgy látszik, felismerték, hogy oly hatalmas vállalkozás számára, mint amilyen a Szovjetúnió állami ipara, a szigorú központi kezelés nem az ipar megszervezésének a legalkalmasabb válfaja. A szovjetipar kezdeti állapotában, amikor csak kisszámú orosz mérnök, akiket külföldi szaktanácsadók támogattak, rendelkezett tudással és tapasztalatokkal, s amikor lényeges követelmény volt az üzemek ellenőrzése, ez a szélsőségesen központosított kezelés elkerülhetetlennek bizonyult. Minél jobban terjedt a szovjetipar, annál nehezebbé vált a központosított üzemvezetés. Közben egyre több fiatal mérnök és technikus került ki a Szovjet technikai szakiskoláiból, kiknek megvolt a minősítésük ahhoz, hogy vállalkozásoknál és gyárakban felelős állásokat foglaljanak el. A decentralizáció végrehajtása tehát okvetlenül szükségessé vált, amint a személyzet száma ezt megengedte.
6. A szovjetipar mai állapotában általában egymás mellett működik a szigorúan központosított felsőbb igazgatás és a decentralizált üzemvezetés felügyelete. Bizonyítja ezt az ipari népbiztosságok számának emelkedése, s az ipari üzemek messzemenő alosztályozása trösztökbe és különálló gyárakba.
7. Az új gyárbiztosságok megalkotásának különleges oka állítólag a katonai hatóságok panasza, hogy a lőszeripar teljesítménye nem éri el a tervbevett mennyiségek, s ezenfelül sok gyártmánya kifogásolható.
8. Ami a szervezést illeti, úgy a szovjetkormány jelenlegi rendelkezéseit a lőszergyártás terén majdnem eszményieknek lehet mondani. Az előforduló nehézségek nem vezethetők vissza a szervezés hibáira. Inkább a technikai munkások elégtelen ügyességének és a szovjetmunkásság alacsony termelési kvótájának a számlájára írhatók, aminek ismét különböző okai vannak, így pl. nem megfelelő kiképzés, alacsony életszínvonal, s talán politikai ellenzékiség, szabotázs és belső ellenség titkos fondorkodása. Mindezek nyilván csak átmeneti jelenségek.
9. A lőszergyártásnak ez a majdnem eszményinek mondható megszervezése a szovjetélet politikai, katonai és gazdasági vezetőinek szoros együttműködésén alapul. A kormány gondosan kidolgozott és állandóan ellenőrzött áttekintési táblázatok alapján pontosan ismeri az ország természetes segélyforrásait és a rendelkezésre álló nyersanyagokat. Az ipar legnagyobb fokban központosított legfelsőbb igazgatása folytán pedig a kormány abban a helyzetben van, hogy teljesen ismeri az ipar mindenkori teljesítőképességét és kiépítésének lehetőségét.
10. A Vörös Hadsereg vezérkarától a kormány megkapja a szükséges tájékoztatást, hogy bizonyos előrelátható katonai akció támogatására milyen fokban van szükség az ipar készenlétére. Ezen alaptényezők ismeretében a kormányzat főbb vonásokban úgy állíthatja be politikáját, hogy egyúttal számbaveszi, vajon lehetséges-e és mily mértékben kierőszakolni ezt a politikát, ha a diplomáciai fáradozások sikerteleneknek bizonyulnak.
11. A Vörös Hadsereg vezérkara viszont, ha a kormánytól megkapja a különböző lehetséges stratégiai helyzetekre vonatkozó utasítást, amelyekbe bele kellene avatkoznia, kiszámíthatja, milyen igényeket kell teljesítenie, hogy katonai sikerre számíthasson. Ezekhez a kívánalmakhoz tartoznának, a csapatokon kívül a ruházat és a lőszer, továbbá a pénzügyi és az ipari támogatás, amely a szükségállapot előrelátható tartamára a lőszerellátást állandóan biztosítaná.
12. Ezeket az igényeket, melyekkel a vezérkar a mindenkor lehetséges hadászati helyzetben felléphet, a kormány kétségtelenül gondosan megvizsgálta. A lehetséges feltevésekhez tartozik természetesen a csak egy oldalról jövő invázió elleni védekezés esete is, továbbá egy ellenséges koalíció elleni védekezés és végül az egyik fronton megindítandó támadás összekapcsolása egy másik fronton való védekezéssel. Amint a kormány elfogadta a vezérkar ezen igényeit, tovább küldi azokat a nemzeti tervező hivatalokhoz, melyeknek a Vörös Hadsereg ipart érintő kívánalmainak a teljesítése a feladatuk. Az állami tervező bizottság ezek után elsősorban elégíti ki ezeket a kívánalmakat.
13. A tervező bizottságok az ipar központi irányítása folytán abban a helyzetben vannak, hogy elegendő mennyiségű nyersanyagot (tüzelőszert s villamosenergiát) juttathatnak a lőszeriparnak, s megfelelő munkáról, továbbá pénzről gondoskodhatnak üzembentartásuk biztosítása végett. A biztosságok közül, melyek e tervek elkészítésében közreműködnek, a legfontosabbak: a hadiszükséglet népbiztossága, a nehéz- és könnyűfémipar biztossága, a gépgyártás biztossága, az élelmiszeripari és a szállításügyi biztosság. A végrehajtó hatalomnak ezek az osztályai viselik a felelősség legnagyobb terhét az ipar készültségéért.
14. Jegyezzük meg végül, hogy a Szovjetúnió szocialista gazdasága az egész nemzeti ipar teljes ellenőrzésével az ipar részéről biztosítja a kormányzat minden katonai tervének támogatását. Ezt úgy szervezték meg, hogy az esetenként igényelt nyersanyagok, termények és munkaerők a nemzet összkészletéből kerülhetnek kiadásra. A Szovjetúnió ipari irányításának szigorúan központosított rendszere megengedi, hogy a végrehajtó hatalom saját elhatározása alapján a törvényhozó vagy más testület hozzájárulása nélkül minden termelési programot elfogadhat. A termelési tervezetek kivitelénél bizonyára előfordulhatnak nehézségek, de ezek valószínűleg műszaki vagy politikai természetűek, míg a Szovjetúnió ipari termelésének megszervezését egészségesnek mondhatjuk.

A leggazdagabb orosz vidék leltára

A moszkvai követségtől való elutazásom előtt egy jegyzéket állítottam össze a különböző gyárakról, amelyeknek meglátogatását tervbe vettük, s vacsora után az étkezőkocsiban Shiffer úr, a szovjetgazdaság követségi szakértője egy 30—40 perces előadást tartott arról, amit másnap látni fogunk.

Először Charkovban álltunk meg, egy 700.000 lakosú városban.

Az első világháború után Kiev lett Charkov helyett Ukrajna fővárosa, aztán megint Kievet választották székhelyül. Charkovnak az volt a híre, hogy a „legoroszabb” az orosz városok között. Nemrég készültek el egy csinos liget körül csoportosított központi kerülettel. Az épületek impozánsak, jókarban vannak, szépen berendezettek, s mondhatnám önmagukban véve közösséget alkotnak. Ehhez hasonló jellegzetességet találtam minden helyen, melyet Oroszországban meglátogattam. Nagyon gyorsan ment az építkezés. Itt Charkovban az új traktorgyárak egyikét akartuk megismerni, amelyek az ötéves terv egyik részét képezték. Nyolc-tíz mérföldnyire feküdt a várostól, széles, modernül aszfaltozott út mellett, amely a tág ukrajnai sztyeppbe vezetett. Ez a gyár évente 37.000 kerekes típusú traktort tudott előállítani, s teljes üzem esetén 12.000 munkást foglalkoztatott. Látogatásunk idején a gyár nagy része hernyótalpas vontató gyártására volt átállítva, amelyből az érvényben lévő terv szerint 15.000 darabot tudott évente szállítani. Mindnyájan meg voltunk győződve, hogy itt hernyótalpas tankok készülnek a hadsereg részére.

A gyár terve az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország ós Németország legjobb műszaki és építészmérnökeivel való tanácskozás után készült el. Az ötéves terv ideje alatt a szovjet kormány majdnem tékozló módon fizetett ki minden összeget, hogy a nyugati országok legjobb mérnökeit alkalmazhassa, s hogy a technikának és tervezésnek legértékesebb segédeszközeihez jusson. A szóbanforgó gyárat 1931-ben építették. Gépeinek 60%-a Amerikából származott. Közölték velünk, hogy jelenleg mintegy 9000 férfit és nőt foglalkoztat a gyár, köztük 121 különböző országokból származó technikust. Meglátogattuk még a traktorgyár mellett elterülő óriási lakótelepet, amely modern, tiszta lakóházakból állt. Jellegzetesek voltak az új típusú, modern munkáslakások, amelyekkel más orosz városokban is találkoztam. Megnéztük a lakásokat, s később a gyermekotthont is, ahol a munkásnők gyermekei, míg anyjuk a gyárban dolgozott, egy testvér felügyelete alatt maradtak. Az anyáknak a gyár megfelelő időt hagyott a szoptatásra.

A traktorgyár felszerelése és annak felhasználása a legújabb vívmányok alkalmazásáról tanúskodott. Csodálatra késztetett. A gépek úgy voltak felállítva, mint a river-rougei Ford-gyárban: az anyag automatikusan gurult tovább, amíg a termék el nem készült. Az ide-oda szállításra nem volt szükség. A munkafolyamat úgy volt elrendezve, hogy a nyersanyag ez alatt a folyamat alatt készáruvá vált. Amennyire csak lehetséges volt, a futószalag rendszer érvényesült. Ottlétünk ideje alatt csakugyan láttuk, hogyan keletkeznek traktorok ezen a futószalagon.

Az volt a benyomásunk, hogy a gyár kielégítően dolgozik. A gyorsaság és a serénység nem egészen az volt, amit országunk gépkocsigyáraiban megszoktunk. Az orosz technikusok ebben az időben azt jelentették, hogy az orosz munkásság, bár teljesítőképessége egyre nő, még csak 40%-át éri el az amerikai gépészek munkatempójának. Véleményem szerint csakugyan ebben a mértékben dolgoztak. A tényleges teljesítmény tehát még nem felelt meg a gyártelep tervezetének és berendezéseinek.

A vállalattal az ú. n. „tudományos-technikai szakosztály” állt összeköttetésben, egy gazdaságpedagógiai berendezés, amely a telep egyik nagy, csinos épületében volt elhelyezve. Előadótermekkel, vetítőteremmel, tanulószobákkal, műszaki könyvtárral, kiállítóhelyiséggel volt ellátva, s célja a gyári személyzet szakismeretének és képességének emelése volt. Az épületet egyenesen erre a célra tervezték. Mindem falon grafikonok és táblázatok függtek, melyek lépést tartottak a gyártással, s megmutatták, hogyan vizsgálja folyton a gyárvezetőség a termelési teljesítmény tényezőit. Az ábrákon meglátszott a pontos nyilvántartás. Sokfajta adatot tartalmaztak, köztük a különböző osztályok munkaszemélyzetének teljesítőképességét és az akkordmunkások, vagy sztachanoviták számát.

A könyvtár különösen érdekes volt, mert mértéke a fiatal orosz technikusok és mérnökök komolyságának és buzgalmának.

Egy csinos fiatal leány igazgatta, aki nemcsak a technikai szakirodalom traktorokról szóló legjobb munkáinak a gyűjteményét mutatta meg büszkén, hanem katalógus- és cédularendszerét is. Az olvasóterem asztalán különböző nyelvű műszaki és kereskedelmi lapok és folyóiratok hevertek. Európa és az Egyesült Államok csaknem valamennyi ipari országa képviselve volt. Ebben az épületben esti tanfolyamokat is tartottak. A futószalagról lekerült traktorok jól megépítetteknek látszottak. Nem voltak sok műszerrel felszerelve, de azt a benyomást keltették, hogy jól megfelelnek a gyakorlati követelményeknek és ellenállóképesek. S valóban, sokat láttam közülük üzemben az orosz kollektív gazdaságokban, ahol nyilvánvalóan erősen használatba vették.

Tekintettel az óriási aranyértékre, melyet a szovjetkormány az iparra költött és még most is költ, érdekes volt ebben és más gyárakban is a munkabérskálát megismerni. A hadiszükséglet és egyéb szükségletek céljából való termelést nagy mértékben fokozzák az alacsony munkabérek, mert a korlátlan „emberanyag” Oroszország legerősebb természetes segélyforrásaihoz tartozik. Ebben a gyárban az átlagos havi munkabér pl. 230 rubel volt, ami a hivatalos árfolyam szerint 45 dollárra rúgott. Tanult munkások átlagbére ennek a kétszerese volt. A sztachanoviták maximális havi bére mintegy 160 dollár, s az alkalmazottak fel egészen az igazgatóig bezárólag nem kaptak évi 5000 dollárnál többet.

Charkov közelében egy dinamó- és egy elektrotechnikai telep is van, ahol a fém-, szén-, vasérc- és villanyerő-ipar számára gyártanak gépeket. Órákig tartott, amíg végigjártuk. 38.000 embert foglalkoztat. A gyár 2500 munkagépének, mondták, kb. a fele külföldről származik. A generátor évi teljesítménye 30 turbina, egyenkint 50.000 kilowattal. A kisebb gépeket itt is a gyárban kipróbált és legjobbnak talált futószalag-rendszerrel készítik. Az erőmű legnagyobb daruja 200 tonnát emel és szállít. Egy óriási, százezer kilowattos turbina elkészítésének útját ismertük meg. A 38.000 munkás és alkalmazott közül 1200 a gépészmérnök. Legmagasabb fizetésük évente 1200 dollár. Van ezenkívül 1500 külföldi szakember. A gyárvezetőség itt is nagyon büszke arra (ez jellemző az itteni vállalatok felelős vezetőire), hogy megmutathatta nekünk technikai és kémiai laboratóriumainak részleteit, beavathatott bennünket kalkulációs rendszerébe és végigvezethetett iskoláin.

Azután ismét vonatra szálltunk és Charkovból Szaporosjeba utaztunk, ami meglehetősen hosszú utazás volt. Vacsora után megint egy előadást hallgattunk végig a másnapi látnivalókról.

Szaporosjenek 125.000 lakosa van* 1941-ben 350.000.*, a Don-medence közepén fekszik és kifejlesztése a szovjetkormányzat óriási ipartervezetének egyik része. A vidék központja a Dnyeper-erőmű, nagy vasérc- és széntelepek közepette. Nagy Katalin ideje óta állandóan a Dnyeper hajózhatóvá tételén fáradoztak és töltéseket emeltek mellette ezen a helyen. Számos kudarc után végre megnyerte a szovjetkormány Cooper amerikai ezredesünket a mű számára, amit ez sikerrel létre is hozott. Az ú. n. Dnyeper- vagy Cooper-erőmű a Boulder-mű mellett a legnagyobb erőmű a világon. Ekörül a hatalmas elektromos erőtartály körül négy-öt év alatt óriási, különböző iparokat űző gyár keletkezett. Szaporosje, az új város, mondhatni, egy éjjelen át nőtt ki a földből.

Az épületek, célszerűségi okokból, nagyrészt hálóhelyiségekre oszlanak, három vagy négy emeletesek, tiszták és jól épültek. Az utcák, akárcsak egy jellegzetes amerikai prairie-városban, egymásra merőlegesen futnak. Az ú. n. Kultúr- és Pihenőkertben a szépítésre való törekvés is meglátszik. Garázsok is vannak és egy igen csinos moziépület. Az utcákat tisztán tartják.

Szaporosjeben az erőműnek és a villany erejével táplált ipartelepeknek a viszonyát akartuk tanulmányozni. Saját szemünkkel akartuk látni a várost, a Cooper-műveket, az óriási, még épülőfélben lévő acélgyárat (részben már üzemben van, de más része még csak most épül) és meg akartuk tekinteni az alumíniumgyárat; utóbbi, bír szerint, Oroszországban egyedülálló és az egész világon is egyike a legnagyobbaknak. Körülkocsiztuk a hatalmas erőművet és több órát töltöttünk a turbinatermekben, amelyek üzemi vezetése szovjet-mérnökök kezében van. Ők nagy csodálattal és ragaszkodással beszéltek Cooper ezredesről. A völgyzárógát építése, mondták, 1927-ben kezdődött és 1932-ben készült el. Az erőmű 80.000 négyzetmérföldet lát el. A transzformátortól mért legnagyobb hatótávolság 500 mérföld. A téli időszakra kisegítő telepek is vannak. Mégsem ad a Cooper-mű az egész terület számára elegendő áramot. Ezért még további mégy áramfejlesztő-telep terveit készítették el, közülük kettő már épül. Ezzel kapcsolatban érdekes megemlíteni, hogy a Cooper-telep több elektromos energiát termel, mint Európa többi része együttvéve és áramtermelés szempontjából csak az Egyesült Államok mögött marad el. A telephez 2000 alállomás tartozik a mezőgazdasággal foglalkozó területeken, ezek olyan elektrifikálási terv alapján osztják el az áramot, amelyek a mi amerikai TVA és REA programunkhoz hasonlók.

A vezető mérnökök foglalkozásukra jellemző típushoz tartoznak: fiatal, szerény, kiegyensúlyozott ember mind, ha bízhatom emberismeretemben. Az egész berendezés olyan tiszta, oly jó elrendezésű, mint egy csatahajó. Az Egyesült Államokban nem láttam erőműtelepeket, de nem tudom elképzelni, hogy hasonló mű külső képe jobb karbantartás vagy célszerűbb elrendezés és vezetés folytán ennél kedvezőbb benyomást tehessen.

Az erőműtelep mellett, a partmenti turbinateleppel szemközt áll a hatalmas, 1931 és 1932-ben épült alumíniumgyár. Az eredeti tervek szerint 20.000 tonna tiszta alumínium termelésére épült, de teljesítőképességét időközben sikerült megkétszerezni. Az USA teljes alumíniumtermelése, az igazgatóság adatai szerint, 45.000 tonna volt. A gyár, amelynek terveit francia mérnökök készítették a francia Alumínium-társasággal összeköttetésben, maga fogyasztja a Cooper-mű által termelt áram felét. A bauxitot, a legfontosabb nyersanyagot Leningrád körzetéből, azonkívül az Ural-hegységben lévő nagy telepekről hozzák. A termelt alumíniumot különféle állami iparvállalatoknak adják el kábelek, repülőgépek, autók stb. előállítására. Az igazgató megjegyezte, hogy a szovjet nehézipar, ha igényeit kielégítenék, felhasználná a gyárban termelt összes alumíniumot, sőt még többet is.

Az igazgató mindnyájunkra nagy hatással volt. Hasonlított öreg barátomra, a Nemzetközi Aratógép Társaság Alec Logge-ára, csak egy kissé termetesebb, bizonyos mértékben olyan, mintha Alec Logge és William Knudsen barátaim keresztezése volna. Minden közösségben és minden helyzetben jelentős ember volna. Meglátszott gyárán, hogy ilyen személyiség vezeti. Kérdéseinkre felvilágosít, hogy a gyárat a haszon elve szerint vezetik. A központi bizottság megállapítja a teljesítménynormát, illetve kvótát. Minden ezt meghaladó nyereség osztalék a gyár és a vezetőség számára. Részben teljesítményprémiumként egyesek kapják meg, másrészben pedig a munkásság szociális berendezései javára fordítják. A lakásokat a munkásság a családibér 12—15%-ára rúgó lakbérért kapja; legényemberek, akik a hálóhelyiségekben laknak, bérük 3—5%-át fizetik. Feltűnt, hogy az elektromos-osztály gépeinek legtöbbje német eredetű.

A környék legnagyobb vállalata a vasgyár. Ez nyersvasat, acéldrótot, nagyértékű hullámlemez-gyártmányokat, acélötvözeteket és más hasonlókat állít elő. Látogatásunk időpontjában a telep még csak félig volt készen, de már üzemben volt. Az igazgató szerint az építési költségeket 1 milliárd rubelre becsülik. Elkészülte után a gyártelepnek négy nagyolvasztója, három acélműve és három hengerműve lesz.

Az eredeti tervek szerint a gyár 1,970.000 tonna nyersvasat, 1,800.000 tonna acélt és 1,800.000 tonna hullámlemezt fog előállítani. Egy amerikai cég akkor szerelt éppen egy folytonos üzemű acéllemez hengerművet, izzó- és hidegjáratokkal és egy készgyártmány-osztályt. Az ehhez az üzemrészhez szállított amerikai gépek maguk, az igazgató közlése szerint, 4,000.000 dollárba kerültek. Az egész földön csak két ehhez fogható acéllemez hengermű létezik. Azok is az Egyesült Államokban. Ha elkészült, akkor az acélmű 35.000 embert fog foglalkoztatni.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Moszkvai jelentés

1938 június 6

(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)

5

ZÁRÓJELENTÉS
AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÁLLAMTITKÁRÁNAK,
AZ 1988 JÚNIUS 6-I JELENTÉS KIEGÉSZÍTÉSÉRE

Moszkva, 1938 június 6.

Sir,

amikor elhagyom itteni őrhelyemet, hogy eleget tegyek bruxellesi kötelességeimnek, feladatomnak vélem, hogy összefoglaló jelentést terjesszek Államtitkár Úr elé, mely tartalmazza az itteni helyzetből folyó következményeket, vázolja a függő kérdéseket és néhány megjegyzést tartalmaz ezek legelőnyösebb elintézési módjáról; végül felvázol egy elfogadható politikai magatartást, mely, figyelembe véve a helyzetet, véleményem szerint legjobban megfelel az Egyesült Államok érdekeinek. Így tehát bátorkodom a következőkről beszámolni.

Hivatkozom itt ez év június 6-án kelt 1341. sz. jelentésemre, mely általános áttekintést nyújt az anyag fölött. A mellékelt jelentés ennek kiegészítése és ezzel összefüggésben olvasandó.

Különleges függő kérdések

A két hatalom között még fennálló különleges függő kérdések a következők:

1. Oroszország tartozásának kiegyenlítése és javaslat kölcsön kibocsátásáról az Egyesült Államok vagy állampolgárai részéről.*

―――

* Az adósság és kölcsönügyek tárgyalását itt elhagyjuk, mivel ismétlés lenne.*

2. a Komintern;
3. az amerikai állampolgárok védelme;
4. a Hrinkevics-eset;
5. a Rubens-eset;
6. a kereskedelmi kapcsolatok és a legtöbb kedvezmény elve.

A Komintern

Ami a Komintern kérdését illeti, nem hagytam kétséget a szovjetpolitika vezetőiben aziránt, hogy az USA elvárja tőlük a néki tett ígéretek szigorú betartását.

Ezzel összefüggésben három tényező érdemel figyelmet, melyeket nem szabad szem elől téveszteni:

Először: A Szovjetúnió vezető személyiségei ma életfontosságúnak tartják a kapcsolatot a világforradalom külországbeli élesztőivel, mivel ez számukra a katonai védelem egyik eszköze is. (L. a francia ügyvivő erről szóló jelentését és megjegyzését.)

Másodszor: Sztálin kormányában még rövid idővel ezelőtt is megvolt a hajlandóság arra, hogy kapcsolatait a világforradalmi mozgalmakkal a múlthoz képest lazítsa. A kormányzatnak a Kominternhez fűződő viszonya egyenes arányban áll az aggodalommal, melyet egy esetleges támadás gondolata nekik okoz. Ezért e kapcsolat ma újból megszilárdulóban van.

Harmadszor: Úgy látszik, a Komintern jelenleg igen csekély tevékenységet fejt ki az USA-ban.

Ezáltal a Komintern kérdése gyakorlatilag, az Egyesült Államok létérdekei szempontjából, pusztán akadémikus problémává csökkent. Hacsak a Komintern tevékenysége erősebb lángra nem lobban, úgy véleményem szerint az Egyesült Államok, elvi álláspontjuk szigorú fenntartása mellett, eltekinthetnek a kérdés további taglalásától, feltéve, hogy a Komintern működése nem vesz olyan fordulatot, mely nemzeti jólétünket veszélyeztethetné. Pillanatnyilag, a fennforgó körülményeket figyelembe véve, nem látszik tanácsosnak „verébre ágyúval vadászni”.

Az amerikai állampolgárok védelme

Küldetésem ideje alatt éberen őrködtem az Egyesült Államok politikai hagyományai felett, melyek közé tartozik — mint azt Államtitkár Úr csak nemrégen is ismételten nyomatékosan hangsúlyozta — az amerikai állampolgárok erőteljes védelme. Jelenleg még két súlyosabb eset van függőben. A Hrinkevics- és a Rubens-ügy. Ezek az egyedüli amerikai állampolgárok, kik pillanatnyilag — politikai okokból — börtönben ülnek.*

―――

* Röviddel ezután Hrinkevicset előterjesztésemre szabadon bocsátották. Mrs. Rubens segítségünket visszautasította és nem vetett súlyt a hazatérésre, ahol őt talán, állítólagos útlevélhamisításáért, a szövetségi törvény megsértése miatt, bírói eljárás várta.*

Ez eseteket vizsgálva, figyelembe kell venni az orosz politikai viszonyok jelenlegi hátterét is. A kormányzat úgy érzi, hogy elszigetelve áll egy ellenséges világ közepette és az összes kapitalista hatalmak készen állnak arra, hogy ellene kardot rántsanak. A háborús hangulat élénk. Olyan ostromállapot-féle van. A kormány meg van győződve arról, hogy Németország és Japán részéről támadás fenyegeti. Hogy önmagát védje, energikusan jár el, miközben nem törődik holmi figyelmességekkel. Az itteni konzulátusokat kíméletlenül bezárták. Idegen állampolgárok ezreit letartóztatták, börtönbe vetették és őrizetben tartják, arra sem adva nekik alkalmat, hogy látogatókat fogadhassanak. Csak nemrégen értesültem az angol, francia, német, olasz, török, perzsa és afganisztán ügyvivőtől, még pedig mindegyiktől külön-külön, hogy egyetlen esetben sem kaptak alkalmat arra, hogy állampolgáraikkal, azok kihallgatása előtt, beszéljenek. Ezernyi görög, perzsa és afgán, sokszáz német és lengyel és nagyszámú angol és olasz van őrizetben ilyen körülmények között és ott is maradnak.

Az általános politikai magatartás

Tekintve az amerikai állampolgárok állandóan csökkenő számát a Szovjetúnióban, de egyéb okoknál fogva is, talán azt mondhatnók, hogy az itt uralkodó viszonyok mellett a diplomáciai viszony fenntartása felesleges, sőt nem is tanácsos.

De ha a rendkívüli politikai és gazdasági lehetőségeket vesszük figyelembe, melyek kétségtelenül egyre fokozódó mértékben fogják befolyásolni az európai politikai és gazdasági helyzetet, és különösen, ha Japán csendesóceáni magatartására gondolunk, akkor oktalanságnak látszik a jelenlegi jogi kapcsolatokon változtatni és a diplomáciai viszony megszakítását fontolgatni — feltéve, ha súlyos kihívás ezt nem teszi szükségessé.

Véleményem szerint, itteni missziónk jelentőségét lebecsülni, vagy pedig a diplomáciai személyzet számát csökkenteni nem szabad.

A diplomáciai viszony fenntartásával egyenlő fontosságú az alkalmazandó módszerek kérdése a két állam között felmerülhető ügyekben, és az az általános magatartás, melyet a misszió a szovjetkormányzattal s annak képviselőivel szemben elfoglal.

A viszonyok változása az utolsó három évben

A viszonyok 1935 óta alaposan megváltoztak.

Kormányzatunk annakidején őszintén sajnálta, hogy a Szovjetúnió nem tartotta be az adósságok kiegyenlítéséről, a kölcsönről és a Kominternről szóló megállapodásunkat. Ilyen körülmények között természetes volt, hogy tiltakozásunk jeléül csökkentettük konzulátusaink számát, valamint a konzuli személyzetet. Akkor politikánk a szigorúan vett formai szükségszerűségnek szem előtt tartásával a kapcsolatok szűkítésére szorítkozott, hangsúlyozva, hogy kénytelenek vagyunk a Szovjetúniótól követelni vállalt kötelezettségéi betartását mind betűszerinti értelemben, mind szellemükben. Magatartásunk rendíthetetlen kellett hogy legyen. Az utolsó másfél év alatt azonban a tartós béke előfeltételei alaposan megváltoztak. Az európai béke, a csendesóceáni, valamint a távolkeleti megegyezés ügye ma teljesen másképpen áll. Még három évvel ezelőtt a vonakodó magatartás és az ebből fakadó ingerlékenység nem járt volna említésreméltó következményekkel. Ma nagyobb problémák forognak kockán. Most már az orosz belső helyzet is más képet mutat. Az itteni kormányzat szemmelláthatólag válságon megy keresztül. A külföldiekkel szemben a hangulat rendkívül ellenséges. Hivatalos sajtóhangok azt állítják, hogy a támadókedvű nemzetek részére dolgozó kém- és hírszerző irodák a különböző diplomáciai és konzuli képviseleteknél raktak fészket, közvetlenül fenyegetve a szovjeturalmat. Sokezer afgán, görög és török állampolgárt, többszáz németet és lengyelt, tekintélyes számú japánt, sőt brit alattvalókat is őrizetbe vettek állítólagos földalatti tevékenységért és börtönben tartanak mind a mai napig. A külföldiek letartóztatását nem hozzák nyilvánosságra. A diplomáciai képviseleteknek következetesen megtagadták, hogy alattvalóikkal kihallgatásuk előtt szót váltsanak.

Mindezek ellenére az egész idő alatt a szovjet kormányzat a legelőzékenyebb magatartást tanúsította az Egyesült Államok iránt, szóbeli ígéreteit gyakorlatilag is alátámasztva. Világos példa erre mind a Hrinkevics-, mind a Rubens-ügy. Magasrangú szovjet hivatalnokok úgy nyilatkoztak előttem, hogy az Egyesült Államok iránti barátságot elébe helyezik a világ bármely más nemzetével való kapcsolatuknak.

Feltételezve, hogy az Egyesült Államok fenn óhajtják tartani diplomáciai kapcsolatukat a Szovjetúnió kormányával, véleményem szerint tanácsos, hogy missziónkat a legbarátságosabb és legharmonikusabb szellemben vezessük, összeegyeztetve a vállalt kötelességek teljesítéséhez való ragaszkodásunkkal. Természetes, hogy emellett éberem kell őrködnünk demokratikus intézményeink érintetlensége és a Szovjet ígéreteinek pontos betartása fölött. Azonban a viszonylag alárendelt jelentőségű függő ügyéknél alkalmazott magatartásunknak — sőt tulajdonképpen mindenkori magatartásunknak — nem szabad türelmetlennek vagy kritikusnak lennie, hanem toleráns szelleműnek megértéssel azon nehézségekkel szemben, melyekkel a Szovjet hivatalnokainak meg kell küzdeniök. Soha nem szabad olyan magatartást tanúsítanunk, mely bizalmatlanságot és ellenségeskedést szülhet. Viselkedésünk nem lehet oka annak, hogy miatta az „ellenséges hatalmak” közé sorozzanak bennünket.

Ilyen politikai vonalvezetés még semmiképpen sem jelentené a Szovjetúnió eszmevilágának elfogadását, de igenis, jelentheti az önrendelkezési jog elismerését. Igazán gyakorlati értékű magyarázata lenne azoknak a fennkölt szellemű és mélyen keresztény nyilatkozatoknak, melyeket az elnök és Államtitkár Úr az Egyesült Államok külpolitikájáról ismételten tettek. A „jó szomszédság politikája” lenne és összhangzásban állna diplomáciai történelmünk legszebb hagyományaival.

Utolsó otthoni látogatásom alkalmával ezekről a kérdésekről eszmecserét folytathattam az Egyesült Államok elnökével és Államtitkár Úrral és törekedtem a kapott utasítások értelmében — remélvén, hogy helyesen fogtam fel azokat — a fent vázolt politikai magatartást kezdeményezni és a gyakorlatba is átültetni. Azt hiszem, eredményes volt. Nincs okunk kételkedni a Szovjetúnió őszintén barátságos érzületében az Egyesült Államokkal szemben, mely ép az ellenkezője sok más nemzet irányában tanúsított magatartásának s messze meghaladja bármely más ország iránt megnyilvánuló rokonszenvét. Tapasztaltam, hogyha a két ország között felmerülő kérdéseket a türelem, a megértés és a barátság szellemében igyekszünk rendezni, úgy erre gyors és nagyvonalú választ várhatunk az itteni kormányzat részéről, akik ez esetben mindig készen állnak arra, hogy a dolgok észszerű megoldása érdekében engedményeket tegyenek.

Most, mikor elhagyom őrhelyemet, azt hiszem elmondhatom, hogy bár hű maradtam politikai eszményeinkhez és kormányzati rendszerünkhöz, erőteljesen képviselvén az Egyesült Államok jogait és méltóságát, mindazonáltal történelmi hagyományainkat követtem, mikor kimélyíteni törekedtem azt a barátságot, mely az amerikai és az orosz népet régóta összefűzi.

NAPLÓ

1938 június 6.

Élénken érdeklődöm minden iránt, amiből a Szovjet katonai erejére lehet következtetni. Hitler becslése orosz vonalon a következő:

„1. Oroszország 180 millió lelket számlál.

2. Oroszország területileg a támadók ellenében védett helyzetben van.
3. Oroszország blokáddal soha le nem győzhető.
4. Ipara légitámadások ellen védve van, mivel fontosabb ipari gócpontjai a határoktól 4—6000 km távolságra feküsznek.”

Majd így folytatja: „E négy tény elegendő ahhoz, hogy mindenki felismerje, milyen veszedelmes hatalom ez az ország. Ehhez járul még a forradalmi eszme ereje és a hatalom urainak eltökélt szándéka, egy világforradalom életrehívására. E célból olyan haderőt alkottak, melynek technikai felkészültsége a lehető legtökéletesebb. Hasonló célokat szolgál a rabszolgabérekkel dolgozó dumping-politika is, mely alkalmas arra, hogy aláássa más országok gazdasági életét.”

„Oroszország mostani fejlődése gondolkodásra késztet” — mondja továbbá. „1917-ben Oroszország a végét járta, 1920-ban pedig polgárháborúk alatt vérzett. 1924—25-ben, a vörös hadsereg megalkotásával mutatkoztak a gyógyulás első jelei. 1927-ben megszületett az első ötéves terv, melyet később keresztül is vittek. Ezt követte 1932-ben a második ötéves terv, melynek végrehajtása most folyik. Oroszországnak biztos alapokon nyugvó kereskedelme van, valamint a világ legerősebb hadserege, tankcsapatai és légi ereje. Ezek olyan tények, melyek mellett nem lehet szó nélkül elhaladni.”

Ezek részletek egy munkából, melyet Londonderry márki a napokban hozott Londonban nyilvánosságra. Nem sokat tartok Londonderry németbarát magatartásáról. De biztos vagyok benne, ha Londonderry az állítja, hogy Hitler ezeket mondta, akkor az igaz is.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!