– Az emberré válás útja a szocializmus –

A társadalmi törvényszerűség jellemzői:

A történelmi folyamat az egyedi és az általános, az ismétlődő és a megismételhetetlen dialektikus egysége. A társadalmi törvényszerűség tendenciaként a társadalmi fejlődés alapvonalát határozza meg. A társadalmi törvényeket nem az emberek alkotják és nem is szüntethetik meg őket.

A történelemben akarattal és tudattal bíró emberek cselekednek, akik maguk alkotják történelmüket. Minden ember tudatosan cselekszik, meghatározott célokat tűzve maga elé. De ha a fejlődés antagonisztikus osztályérdekek ütközése útján valósul meg, a társadalmi eredmény nem esik egybe az egyes egyének szándékával (érdekével).

Az objektíve létező társadalmi törvényszerűségre támaszkodva az emberek magában a valóságban találják meg a valóság megváltoztatásának forrásait és erőit. A társadalmi törvényszerűség kérdésének első tudományos megoldása a materialista történetfelfogás érdeme. A természeti törvényekhez hasonlóan a társadalmi fejlődés törvényei is megismerhetők.

Az osztályviszonyok lényegének és az osztályharc törvényeinek felfedezése csak a kapitalizmusban vált lehetővé.

Néhány gondolat:

Az élőlények, így az emberek cselekedeteinek alapvető meghatározója az életösztön, a létezés fenntartása! Az emberek érdekét alapvetően az életösztöne, a létezése vezérli, de ebben leghatékonyabban a gondolkodása, a társadalmi léte, a társadalmi összefogás segíti! Az ember tudattal bíró, így érdekét, ha gondolkodik, a társadalmi összefogással hatékonyabban tudja érvényesíteni, hatékonyabban, mint az ösztönével, ez jelentős különbség minden élőlénnyel és anyagi formával szemben!

A ember életeleme és ezért érdeke a társadalmi léte, valójában e nélkül nem is lehet ember! A társadalmi és egyéni lét harmóniájának hatékony szervezése szolgálja legjobban az emberiség érdekét! A természet és a társadalom törvényeinek tudományos megismerése és alkalmazása az ember és az emberiség érdeke! Mert csak a tudományosan feltárt törvények alkalmazása lehet eredményes. De az emberiség érdeke az is, ha a valótlan, tudománytalan világnézeteket megcáfolja, ellenük úgy harcol, mint az emberiség ellenségei ellen. A hamis világnézet az emberiséget visszavezeti az állatvilágba, az emberi civilizáció pusztulásába.

A szocializmus a kommunista párt vezetésével felhasználja a marxizmus-leninizmussal a társadalmi törvényeket az egyén és a társadalom harmóniája érdekében!

A kapitalizmus nem használhatja fel következetesen a társadalmi törvényeket, mert ez az uralkodó osztályának az érdeke. Érdekes lenne, ha a kapitalisták azt hirdetnék, mi élősködők vagyunk, ti proletárok pedig a mi beszélő szerszámaink! Pedig ez az igazság, ezért szélhámosan hazudnak! Ezért a kapitalizmus világnézetének meghatározója az idealizmus, a vallás, ahol a felsőbbrendűség törvényszerű, bármit is hirdet az egyház, valójában az isteni felsőbbrendűség földi megvalósításának a híve. A kapitalizmus harcol a dialektikus és történelmi materializmus ellen, a marxizmus-leninizmus tudománya ellen, így ez határozza meg a kapitalizmus emberének a tudatát az erkölcsét, ahol az élősködés elfogazható, sőt dicsőséges.

Tehát aki elfogadja a kapitalizmust, az elfogadja a felsőbbrendűséget, a bérrabszolgaságot, az élősködést is, ez elkerülhetetlen.

A kapitalizmus uralkodó osztályának osztályérdeke, ezért az erkölcs az, hogy: élősködj! Ez akkor is igaz, ha a tőkés kizsákmányolóban ez nem tudatosul, ha alapvetően emberséges, humánus ember, ha felsőbbrendűnek tartja magát és emeletet mégis jótékony! Mert a kapitalizmus működési módja ezt határozza meg!

A kapitalizmus meghatározó jobboldali erkölcse az élősködés és a felsőbbrendűség, ami mindenképpen a kapitalizmus védelem érdekében önkényuralommá, fasizmussá fejlődik! Így a modern, fejlett kapitalizmus mindenképpen csak önkényuralom, vagyis fasizmus lehet! Uralom a beszélő szerszámok tudatán, hogy zúgolódás nélkül hagyják a rajtuk való élősködést.

A jobboldal azonban gyakran a szélsőséges nacionalizmussal, nyílt fajüldözéssel, népirtással is párosul, amit a kapitalizmus az önkényuralom és a terror szükséges mértékében valósít meg. A kapitalizmus működési módjának hibáiból keletkező társadalmi, nemzeti elégedetlenséget a jobboldal kénytelen embertelen terrorral, népirtással, gyilkosságokkal elfojtani. Ehhez az önkényuralom, a fasizmus a fegyvere.

Dialektikus Materializmus tudományos filozófiai világnézet, a marxizmus egyik alkotórésze, filozófiai alapja. Egységes felfogás alapján átfogja a természet, a társadalom és a gondolkodás egész bonyolult hálózatát.

Történelmi materializmus: a marxista-leninista filozófia alkotórésze, az a tudomány, amely az emberi társadalom fejlődésének általános törvényeit és e törvényeknek az ember történelmi tevékenységében való megvalósulási formáit vizsgálja.

(Idézet: Filozófiai kislexikon)

A társadalmi törvényszerűség a társadalmi élet jelenségeinek objektíve létező, szükségszerű, lényegi, ismétlődő összefüggése.

A társadalmi törvényszerűség kérdésének első tudományos megoldása a materialista történetfelfogás érdeme. Amíg a történelem és a szociológia csupán az ideológiai társadalmi viszonyok vizsgálatára szorítkozott, nem tárhatta fel a törvényszerűséget a társadalom történetében. A termelési viszonyoknak, mint elsődleges és anyagi viszonyoknak a társadalmi élet gazdasági alapjaként való kiemelése tette első ízben lehetővé az ismétlődés kritériumának alkalmazását a történelem jelenségeire. Ez volt egyúttal a társadalmi törvényszerűség felfedezésének feltétele. A burzsoá szociológusok többsége mindenekelőtt arra hivatkozva tagadja a társadalmi törvényszerűség-et, hogy a történelemben nincs és nem is lehetséges a jelenségek ismétlődése (neokantianizmus). Valójában a történelmi folyamat az egyedi és az általános, az ismétlődő és a megismételhetetlen dialektikus egysége.

Mint a marxizmus megállapította, a törvények működése a társadalmi életben nem „tisztán” és közvetlenül nyilvánul meg, hanem többnyire tendencia alakjában, különböző erők ellentmondásos hatása következtében. A törvényeknek általában a „realitása csak a megközelítésben, a tendenciában,” az átlagban van”. (Marx—Engels Válogatott levelek. 562. old.) A társadalmi törvényszerűség tendenciaként való megnyilvánulása azt jelenti, hogy a törvények a társadalmi fejlődés alapvonalát határozzák meg, de nem ölelik fel és nem szabják meg eleve a véletlenek és eltérések sokaságát; a szükségszerűség éppen ezeken a véletleneken és eltéréseken keresztül tör magának utat, mint törvény. A társadalmi élet egy-egy jelenségének megismerése során nagyon fontos, hogy ne csak egyedi vonásait állapítsuk meg, hanem azt az általánost is, amely a hasonló jelenségek egész sorának alapját képezi. A társadalmi fejlődésben ezen általános kiválasztásának kritériuma elsősorban a társadalmi-gazdasági alakulat fogalma, amely rögzíti a történelmi fejlődés azonos fokán álló különböző országok ismétlődő, közös vonásait. A szocializmus építésének a Szovjetunióban és a népi demokratikus országokban pl. a sok sajátos vonás mellett egész sor közös jellegzetessége van, amelyek az adott társadalmi rend mint meghatározott társadalmi-gazdasági alakulat törvényszerűségét fejezik ki.

A társadalmi fejlődés törvényei sok tekintetben különböznek a természeti törvényektől. A társadalom törvényei kevésbé hosszúéletűek, és mint az anyag legmagasabb rendű mozgásformájának törvényei, bonyolultságukban is különböznek a természeti törvényektől. Tarthatatlanok egyes polgári filozófusok és szociológusok azon próbálkozásai, hogy a természet törvényeit átvigyék a társadalmi jelenségekre. A legjellemzőbb e vonatkozásban Comte és Spencer organikus elmélete, amely a társadalmat biológiai organizmusnak tekinti, a társadalmi intézményeket pedig az élőlény szerveihez hasonlítja. Egy másik ilyen kísérlet a szociáldarwinizmus, amely a társadalomra Darwin elméletének egyes tételeit viszi át. Mindezeknek az elméleteknek az a közös módszertani fogyatékosságuk, hogy nem ragadják meg a társadalmi élet specifikumát. A társadalmi fejlődés törvényeinek legfőbb különbsége abban rejlik, hogy nem vak, ösztönös erők hatásaiként nyilvánulnak meg, hanem csakis az emberek tevékenységén keresztül; ennek a tevékenységnek a törvényei. Ezért a társadalmi fejlődés törvényeit illetően egészen sajátosan vetődik fel a törvények objektív jellege és az emberek tudatos tevékenysége közötti viszony kérdése.

A társadalmi törvények objektív jellege abban áll, hogy a törvényeket nem az emberek alkotják és nem is szüntethetik meg őket; érvényesülésük független attól, hogy kívánatosak-e az emberek számára vagy sem, megismerték-e őket az emberek vagy sem. A társadalmi viszonyok rendszerének objektív összefüggéseit, a társadalmi fejlődés objektív logikáját jelentik. A történelemben akarattal és tudattal bíró emberek cselekednek, akik maguk alkotják történelmüket. Minden ember tudatosan cselekszik, meghatározott célokat tűzve maga elé. Az a társadalmi eredmény azonban, amely az összes egyéni cselekvések, célok stb. összetevődése során kialakul, nem esik egybe az egyes egyének szándékával. Ez két körülménnyel magyarázható: először, minden új nemzedék már születésekor készen találja a társadalmi viszonyok kialakult formáit, amelyek legalábbis kiindulópontul szolgálnak tevékenységében. Másodszor, az emberek, amikor tudatos tetteket hajtanak végre, a legjobb esetben is csak a legközelebbi következményeket láthatják, s nem láthatják előre tetteik távoli társadalmi következményeit. Lényeges sajátossága ez azoknak a társadalmaknak, ahol a fejlődés antagonisztikus osztályérdekek ütközése útján valósul meg. A társadalmi törvényszerűség ezekben a társadalmakban úgy alakul ki, mint egyfajta eredője a társadalom valamennyi tagja tettei összességének. (Lásd Marx—Engels Válogatott levelek. 492—493. old.)

A Marx előtti filozófia nem oldotta meg helyesen a történelem objektív törvényei és az emberek tudatos cselekvése közötti kölcsönviszony kérdését. A társadalmi fejlődés teológiai koncepcióinak egész sorában, pl. Ágoston munkáiban, a történelmi fatalizmus álláspontja nyert megfogalmazást, amely szerint a történelmi fejlődést a sors, a végzet előre meghatározza, és az emberi tevékenység semmit sem változtathat a történelmen. A szociológiának egy másik irányzata a társadalmi fejlődés voluntarista koncepciójával kapcsolatos (voluntarizmus), amelynek képviselői (pl. Schopenhauer, Nietzsche) tagadják a törvények objektív jellegét, és döntő szerepet az emberi vagy az isteni akaratnak tulajdonítanak a történelemben. Néhány burzsoá tudós (Stammler) azt állította, hogy a marxizmus ellentmond önmagának, mert egyidejűleg elismeri az objektív törvényeket és a tudatos emberi cselekvést. A marxizmus mai burzsoá bírálói ugyanezt a vonalat követik: némelyikük azzal vádolja a marxizmust, hogy a történelmi szükségszerűség elfogadásával az embert az események passzív szemlélőjének szerepére kárhoztatja. Mások azt állítják, hogy a kommunisták gyakorlati tevékenységükkel cáfolják a determinizmust. Ezek a bírálók támadják a leninizmust és megpróbálják voluntarista koncepciónak feltüntetni. Valójában azonban a marxizmus—leninizmus igazi dialektikus választ ad a kérdésre. Az emberek — mutatott rá Engels — meghatározott körülmények között alkotják történelmüket, s ezért tudatos cselekvésük abban az esetben lehet sikeres, ha ezt az objektív törvényekkel összhangban hajtják végre. Ebben az esetben cselekvésük hatalmas forradalmi erőre tesz szert. Az objektíve létező társadalmi törvényszerűség-re támaszkodva az emberek magában a valóságban találják meg a valóság megváltoztatásának forrásait és erőit.

A történelmi materializmus a történelemben működő törvények általánosságának több fokozatát különbözteti meg. Ebből a szempontból a törvények három csoportja emelhető ki: 1. Az egész emberi történelem folyamán, minden társadalmi-gazdasági alakulatban egyaránt működő törvények. Ezekhez az ún. „általános szociológiai törvényekhez” tartozik pl. a termelőerők és a termelési viszonyok összhangjának törvénye, a társadalmi lét társadalmi tudattal szembeni meghatározó szerepének törvénye stb. 2. A történelemnek egy hosszú szakaszán át — az osztálytársadalmak egész fennállása alatt — működő törvények, ilyen pl. az osztályharcnak mint a társadalmi fejlődés hajtóerejének törvénye, a társadalmi forradalomnak mint az egyik antagonisztikus osztályalakulatból a másikba való átmenet formájának törvénye stb. 3. Az ún. specifikus törvények, amelyek egy-egy társadalmi-gazdasági alakulatban működnek; például a kapitalizmus specifikus törvénye a termelési anarchia és a konkurencia törvénye; a szocializmus specifikus törvénye a termelés tervszerű, arányos fejlődésének törvénye. A specifikus törvényekhez tartoznak egy-egy formáció törvényein kívül az egyik társadalmi-gazdasági alakulatból a másikba való átmenet törvényei is (pl. a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet törvényei, a kommunista alakulat létrejöttének törvényei). E törvények kutatásának óriási gyakorlati jelentősége van. A kommunista alakulat létrejötte éppen abban különbözik minden más alakulat létrejöttétől, hogy itt soha nem látott mértékben megnő a tömegek tudatos cselekvésének szerepe, e cselekvés sikeréhez pedig elengedhetetlen e folyamat alapját képező specifikus törvények ismerete. A specifikus törvények körében emellett különbséget kell tennünk az alakulat egész fennállása idején ható és az alakulat fejlődésének bizonyos szakaszaiban ható törvények között. Így a munka szerinti elosztás törvénye csak a kommunista alakulat fejlődésének első szakaszában, a szocializmus idején és a szocializmusból a kommunizmusba való átmenet időszakában működik. Az alakulatok fejlődésének specifikus törvényei egyébként általános törvények valamennyi országra nézve, amelyek a történelmi fejlődés azonos fokán állnak. Ebben az értelemben beszélünk a szocializmus építésének általános törvényeiről, a kommunista alakulat létrehozásának általános törvényeiről stb. Az általános és specifikus törvények kölcsönviszonyának kérdése ebben az összefüggésben elvi jelentőségű a nemzetközi kommunista mozgalomnak a revizionizmussal és a dogmatizmussal folytatott ideológiai harcában. A dogmatikus koncepciók módszertani hibája a társadalmi fejlődés általános törvényeinek túlbecsülése; a revizionizmust viszont a különböző országokban folyó szocialista építés általános törvényeinek tagadása jellemzi.

A természeti törvényekhez hasonlóan a társadalmi fejlődés törvényei is megismerhetők, megismerésüknek azonban számos sajátossága van. Marx rámutatott, hogy általában minden folyamatot fejlődésének legmagasabb pontján vizsgálhat a legkönnyebben a tudomány. A társadalmi fejlődés törvényeinek megismerése a társadalmi viszonyok érettségétől függ. Az osztályviszonyok lényegének és az osztályharc törvényeinek felfedezése csak a kapitalizmusban vált lehetővé, az osztályviszonyok teljes kifejlődésével. A társadalmi fejlődés törvényeinek sajátossága megszabja kutatásuk módszerének specifikumát. A társadalmi jelenségek kutatójának nincs módja reprodukálni a vizsgált jelenséget vagy kísérleteket végrehajtani. „… A gazdasági formák elemzésénél sem mikroszkópot, sem vegyi kémlelőszereket nem vehetünk igénybe. Az elvonatkoztató képességnek kell mindkettőt pótolnia.” (Marx A tőke. I. köt. Marx—Engels Művei. 23. köt. 5—6. old.) Végül, a társadalmi törvények megismerése során különös erővel jelentkezik a kutató osztályálláspontja, meghatározva a munka irányát, az anyag kiválasztását és a problémák megoldását. A politikai gazdaságtanról szólva, Marx rámutatott, hogy éppen az anyag sajátos jellege folytán találkozik itt a tudományos kutatás olyan ellenségekkel, mint a magánérdek fúriái. A társadalmi fejlődés törvényeinek megismerése lehetővé teszi gyakorlati felhasználásukat a társadalom átalakítására irányuló tevékenységben. Az emberek nem teremthetik és nem szüntethetik meg a történelem objektív törvényéit, de nem tehetetlenek e törvények működésével szemben. A feltételek megváltoztatásával, amelyek közepette a törvények hatnak, az emberek megváltoztathatják e hatás formáit és eredményeit, a törvényeket a maguk szolgálatába állíthatják. Az antagonisztikus társadalomban a különböző osztályok különféleképpen viszonyulnak ugyanahhoz a törvényhez. Az elnyomott osztályok pl. mindig érdekeltek az osztályharc fejlődésében (a társadalmi fejlődés objektív törvényének érvényesülésében), a kizsákmányoló osztályoknak viszont csak egy bizonyos időszakban fűződik ehhez érdekük. A burzsoázia élére állt a hűbérurak elleni osztályharcnak, de „átváltott” és igyekezett elejét venni legélesebb megnyilvánulási formáinak, mihelyt az osztályharc ellene irányult. A társadalmi fejlődés törvényeinek bármely mellőzese sajátos módon megbosszulja magát (akárcsak az objektív természeti törvények mellőzése is kudarcra ítéli a gyakorlatot).

A szocialista társadalomban a történelemben először jönnek létre kedvező lehetőségek az objektív törvények tudatos felhasználására. A szocializmus idején megváltozik az ösztönösség és tudatosság viszonya a társadalmi fejlődésben, megnő a tudatos tevékenység jelentősege és az emberi cselekvések távoli társadalmi következményei előrelátásának lehetősége (a társadalom egésze számára). A termelési eszközök magántulajdona a társadalom alapjában véve ösztönös fejlődését eredményezi; a termelési eszközök társadalmi tulajdona ezzel szemben megalapozza a társadalom tervszerű fejlődésének objektív lehetőségét és szükségszerűséget.

A társadalmi fejlődés törvényeinek kérdése a marxista és a burzsoá világnézet jelenkori harcának egyik legélesebb kérdése. A modern burzsoá filozófia és szociológia jellemző vonása, hogy nem ismeri el a társadalmi törvényszerűség-et, az objektív törvények megismerésének és felhasználásának lehetőségét. Ez a burzsoá osztály társadalmi szerepének megváltozásával függ össze. Amikor még haladó történelmi szerepet töltött be, ideológusai elismertek a társadalmi törvényszerűség eszméjét. A XIX. sz. közepétől, az újkantiánusokkal kezdődően változtatott irányt a burzsoá filozófia és szociológia ebben a kérdésben. A szociológiai jelenségek elemzésekor az ujkantiánusok követői ma is azt állítják, hogy a történelem más típusú fogalmakat használ, mint a természettudomány, és általános fogalmai egytől egyig csak „ideáltípusok” (M. Weber), amelyek nem az objektív általánost tükrözik, hanem csupán a tények rendszerezésének legmegfelelőbb eszközei a szociológus számára. A neopozitivizmus szintén tagadja a társadalmi törvényszerűség-et. Például O Neurath az empirikus tényekre szorítkozó „pozitív” tudomány szükségességét hirdetve arra a következtetésre jut, hogy történelmi ismeret nem lehetséges, mert tapasztalatilag nem ellenőrizhető. K. Popper arra hivatkozik, hogy a történelemben nem törvények, hanem tendenciák vannak, s így nem vonhatunk le pontos következtetéseket, minthogy a tendenciák nem adnak erre alapot, s ennek folytán a történelemben nincs mód az elméleti általánosításra. A neopozitivista szociológusok (Lundberg, Dodd, Lazarsfeld) lényegében az emberi viselkedésformák leírására korlátozzák a szociológiát, mert úgy vélik, hogy a lényeges társadalmi összefüggéseket kifejező általános fogalmak értelmetlenek (nem verifikálhatok). A társadalmi törvényszerűség tagadása más filozófiai irányzatok képviselőinél is megtalálható. Az egzisztencializmus filozófiai premisszáiból kiinduló R Aron szerint a történelem objektív vizsgálata és oksági magyarázata azért lehetetlen, mert olyan „történettudomány, amelynek igazsága mindenkire nézve kőtelező volna, nem létezik”. A szükségszerűség és törvényszerűség fogalmát Aron a lehetőség és valószínűség fogalmával helyettesíti. A történelem általános módszertani problémaival kapcsolatban a polgári történelmi gondolkodás egyes képviselői metafizikus és idealista módon értelmezik a társadalmi törvényszerűség kérdését. Így pl. Toynbee angol történész elismeri ugyan a társadalmi törvényszerűség-et, de a régi körforgáselméletek szellemében („a párhuzamos civilizációk elmélete”). A polgári szociológusok többségé rendszerint tartózkodik általános módszertani problémák felvetésétől. A polgári szociológiában az empirizmus uralkodik, amelynek az a legfőbb ismerve, hogy nem törekszik a társadalmi jelenségek lényegének megismerésére, fejlődésük objektív törvényeinek feltárására. A társadalmi törvényszerűség tagadásának mély osztálygyökerei vannak. Az objektív társadalmi törvényszerűség elismerése azt jelentené a burzsoá ideológusok számára, hogy el kellene ismerniük a kapitalizmus összeomlásának és szocializmussal való felváltásának szükségszerűségét.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!