Az USA beint vajdánknak: felmondja a Magyarországgal kötött adóegyezményt
1979-ben kötötték, most lesz vége?
A pénzügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy mivel Magyarország 9 százalékra csökkentette a társasági adókulcsát – ami kevesebb mint fele a 21 százalékos amerikai adókulcsnak -, az adóegyezmény előnyei egyoldalúan Magyarországnak kedveznek, és már nem az Egyesült Államoknak.
„Az előnyök már nem kölcsönösek – jelentős potenciális bevételkiesést jelentenek az Egyesült Államoknak, és kevés a magyarországi amerikai üzleti és befektetési hozadék.”
A szerződés felmondásának időzítése arra utal, hogy a pénzügyminisztérium ezzel próbál nyomást gyakorolni Orbán Viktor miniszterelnökre, hogy járuljon hozzá a közel 140 ország által elfogadott 15 százalékos globális minimumadó bevezetéséhez.
Azt mondják, megszüntetik. Ennyi.A megszüntetés várhatóan hat hónapon belül megtörténik, miután a hivatalos értesítést küldenek a magyar hatóságoknak.
„Magyarország az 1979-es adóegyezménnyel kapcsolatos, régóta fennálló amerikai kormányzati aggályokat súlyosbította azzal, hogy blokkolta a globális minimumadó bevezetéséről szóló uniós irányelvet” – mondta a pénzügyminisztérium szóvivője.
„Ha Magyarország bevezetné a globális minimumadót, ez a szerződés kevésbé lenne egyoldalú. Ennek megtagadása viszont tovább súlyosbítaná Magyarországnak a szerződéseket áthágó joghatóság státuszát, ami még inkább hátrányos helyzetbe hozná az Egyesült Államokat”, jelentette ki a szóvivő. (mfor.hu)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „Szegény embert az ág is húzza!” – sóhajtozhat Döbrögi a Gazda INTÉZKEDÉSE láttán. Ami pedig nem egyéb, mint egyfajta gáncsoskodás az egyre szédítőbbé váló pávatánc megakasztására.
A „VERSENYKÉPESSÉGÜNK” MEGAKASZTÁSÁVAL! Ami pedig – szerintünk – még csak a kezdet! A folytatás pedig ennél keményebb lesz!
Még azt is megérhetjük, hogy KÉNYTELENEK LESZÜNK MI IS – értsen ez alatt a „MI” alatt ki – mit akar! – kiállni a vajda mellett – mögött!
Cudar világ jön ránk az már biztos!
