A Visztula és az Odera között – 1
(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)
Miután a szovjet csapatok Belorussziában szétzúzták a német fasiszta hadsereget, a hitlerista parancsnokság lázas ütemben erősíteni kezdte a védelmet a Visztula és az Odera között. 1945. január elejére erős védelmi rendszert alakított ki, amely hét terepszakaszból, nagyszámú sávból és állásból állt. A Varsótól Jaslóig terjedő arcvonalon a védelmet a Harpe vezérezredes parancsnoksága alatt álló „A” hadseregcsoport főerői (9. hadsereg. 4. páncéloshadsereg és 17. hadsereg) tartották. Ezek állományába 560 000 katona és tiszt, 5000 löveg és aknavető, több mint 1220 harckocsi és rohamlöveg, mintegy 630 repülőgép tartozott. Az ellenség csapatainak nagy része a szovjet csapatok hídfőivel szemben állt Magnuszew, Pulawy és Sandomierz körzetében.
A visztula-oderai hadműveletet különösen gondosan tervezték és készítették elő. Még folytak az elkeseredett harcok a hídfők megtartásáért és kibővítéséért, valamint Varsó megközelítési útjain, amikor a vezérkarnál már készült az újabb támadás terve. Minden tekintetben meghatározták a hadművelet részleteit, kijelölték a frontok legvalószínűbb feladatait, megszabták harctevékenységük legcélszerűbb módjait, számba vették az erőket és eszközöket. Miután a tervet megvitatták a főhadiszálláson, november végén kiadták a csapatoknak a megfelelő direktívákat.
Az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front azt a feladatot kapta, hogy erélyes csapással zúzza szét az ellenséget Lengyelországban, fejezze be a lengyel népnek a fasiszta rabiga alól való felszabadítását, és vigye át a harctevékenységet a hitleri birodalom területére. Az 1. Belorusz Frontnak a magnuszewi és a pulawyi hídfőből kellett csapást mérnie Poznan irányában, az 1. Ukrán Frontnak pedig a sandomierzi hídfőből Breslau irányában. Tőlük északra jelölték ki a 2. Belorusz Front, délre a 4. Ukrán Front tevékenységi körzetét. A hadművelet tervének lényege az volt, hogy hatalmas erejű frontális csapásokkal, elsősorban a harckocsicsapatok csapásaival, részekre osztják az ellenséges csoportosítást, és a támadást gyors ütemben továbbfejlesztve elfoglalják a következő védelmi terepszakaszokat, még mielőtt azokban berendezkednek a visszavonuló ellenséges magasabbegységek vagy a tartalékok.
Az 1. Belorusz Front parancsnokává G. K. Zsukov marsallt nevezték ki, az 1. Ukrán Front parancsnoka I. Sz. Konyev marsall volt.
A főhadiszállás jelentős erőket adott a frontoknak. Szakadatlanul folyt a tartalékok előrevonása, a harci technika, a fegyverzet, a lőszer, s más anyagi eszközök szállítása. A szovjet nép a példátlan erejű csapáshoz mindent megadott, amire csak szükség volt. A hadművelet végrehajtására kijelölt csapatok állományába több mint 2,2 millió ember, 34 500 löveg és aknavető, több mint 2000 sorozatvető, körülbelül 6500 harckocsi és rohamlöveg, mintegy 4800 harci repülőgép tartozott.
A front- és hadseregparancsnokok, a magasabbegységek és egységek parancsnokai gondoskodtak arról, hogy a rendelkezésükre bocsátott erőket és eszközöket a legésszerűbben használják föl. I. Sz. Konyev marsall így írt erről: „A hadművelet előkészítése során igyekeztünk alkotóan hasznosítani a harctereken szerzett tapasztalatokat. Nagy gondot fordítottunk arra, hogy elkerüljük az emlékezetes hibákat, és csekély vérveszteség árán érjünk el sikert … Mi, a frontparancsnokság, a hadsereg-, a hadtest-, a hadosztály-, az ezredparancsnokok, a tüzérekkel és a repülő összekötőkkel együtt a szó szoros értelmében kúszva szemrevételeztük az egész peremvonalat, amikor kijelöltük a roham fő objektumait.”
Áldozatos, nagy munkát végeztek a hadtápszervek dolgozói. Rövid idő alatt az ország belsejéből csupán vasúton 2550 szerelvény szállított csapatokat és hadianyagot a frontoknak. Több százezer tonna lőszert, üzemanyagot és élelmet szállítottak minél közelebb a csapatokhoz.
Január 12-én reggel, harcfelderítés után, az 1. Ukrán Front lövegeinek és aknavetőinek ezrei fergeteges tüzet zúdítottak az ellenség erődítményeire. Mintegy két óra hosszat tartott a tüzérségi tűz. Nagy pelyhekben hullott a hó, a látási viszonyok rosszak voltak, a légierő nem tudott akcióba lépni. De a tüzéreket ez nem zavarta, hiszen az arcvonal minden kilométerén 250, sőt 300 löveggel és aknavetővel tüzeltek. A tűzorkán óriási veszteséget okozott az ellenségnek. Egy fogoly német tiszt ezt vallotta: „Hadseregünk katonái és tisztjei teljesen elvesztették önuralmukat, és az állásokat önkényesen elhagyva a védelem mélységébe húzódtak vissza.”
- N. Gordov, N. P. Puhov, K. A. Korotyejev, A. Sz. Zsadov és P. A. Kurocskin tábornokok 3. gárdahadseregének, 13., 52. hadseregének, 5. gárdahadseregének és 60. hadseregének gyalogosai és harckocsijai az első két óra alatt mintegy 8 kilométert nyomultak előre. Ezt követően hatalmas erejű harckocsicsapás zúdult az ellenségre. A frontparancsnok ütközetbe vetette a 25. és a 31. harckocsihadtestet, a 4. gárda harckocsihadtestet, D. D. Leljusenko és F. Sz. Ribalko tábornokok 4. és 3. gárda harckocsihadseregeit. Amint az időjárás jobb lett, akcióba lépett a 2. légi hadsereg.
A német fasiszta parancsnokság egy tartalék páncéloshadtest ellencsapásával próbálta feltartóztatni a front előnyomulását. De ez nem sikerült neki. A páncéloshadtestet felmorzsolták, maradványait visszavetették Kielce körzetébe. Ám az ellenség ott sem tudta megvetni a lábát. Január 15-én a front csapatai északkelet, dél és nyugat felől mért egyidejű csapásokkal szétzúzták az ellenség visszavonult egységeit, és felszabadították Kielcét. Az ellenséges csapatok kénytelenek voltak visszavonulni a Visztula Sandomierztől északra fekvő terepszakaszáról. V. A. Gluzdovszkij tábornok 6. hadseregének csapatai azonnal tovább támadták az ellenséget arcból, s ugyanakkor visszavonulási útját keresztezve nyomultak előre V. N. Gordov tábornok 3. gárdahadseregének csapatai. Az ellenség visszavonulása rendezetlen meneküléssé változott. Csak kis csoportjai tudták elkerülni a bekerítést, hátrahagyva harci technikai eszközeiket.
Eközben a front csapásmérő csoportosítása gyors ütemben üldözte az ellenséget. A szovjet csapatok hat nap alatt 150 kilométert nyomultak előre nyugatra, menetből átkeltek a Warta-folyón, és január 17-én elfoglalták Czestochowát. A városba elsőnek Sz. V. Hohrjakov őrnagynak, a Szovjetunió Hősének harckocsizászlóalja tört be. Ezt megelőzően a zászlóalj az elővédben harcolt, gyorsan tört előre, és sok ellenséges katonát és tisztet megsemmisített. A harcban tanúsított határozottságáért és személyes bátorságáért Hohrjakov őrnagyot másodszor is kitüntették az Arany Csillaggal.
Jelentős sikert ért el a front balszárnya is. A 60. hadseregnek és I. T. Korovnyikov tábornok ütközetbe vetett 59. hadseregének csapatai háromnapi heves harcok után felszabadították Krakkót. Január 15-én a 4. Ukrán Front jobbszárnyán támadásba mentek át K. Sz. Moszkalenko tábornok 38. hadseregének csapatai, három nap múlva pedig támadásba lendült A. A. Grecsko tábornok 1. gárdahadserege. Ezek a csapatok áttörték az ellenség védelmét, és nyugat felé nyomultak előre.
Az 1. Belorusz Front csapatai január 14-én kezdték meg a harctevékenységet. A harcfelderítést végző előrevetett zászlóaljak sikerét kihasználva támadásba mentek át a magnuszewi hídfőből P. A. Belov, N. E. Berzarin és V. I. Csujkov tábornokok 61. hadseregének, 5. csapásmérő hadseregének és 8. gárdahadseregének főerői, a pulawyi hídfőből pedig V. J. Kolpakcsi és V. D. Cvetajev tábornokok 69. és 33. hadseregének hadosztályai, együttműködve a 9. és a 11. harckocsihadtesttel. A front csapatai, a magnuszewi hídfőből kiindulva, hatalmas erejű csapással estére 12 kilométer mélységben törték át az ellenség védelmét. A harcok éjszaka is folytatódtak. Az éjszakai harcban nagy sikert értek el az 5. csapásmérő hadsereg 26. gárda lövészhadtestének egységei P. A. Firszov tábornok parancsnoksága alatt. A sötétség leple alatt kijutottak a Pilica-folyóhoz, átkeltek a folyó jegén, és hídfőt foglaltak el. De az ellenség még kezében tartotta a hidat, amely nagy jelentőségű volt a tüzérség és különösen a harckocsik átkelése szempontjából. Kelet felől a 270. gárda lövészezred főerői, északnyugat felől ennek az ezrednek a 8. százada gyors rohammal elfoglalták a már robbantásra előkészített hidat. Singyer őrmester utászcsoportja heves ellenséges tűzben aknamentesítette a hidat. A haza nagyra értékelte a bátor katonák hőstettét. A határozott, gyors cselekvésért, a híd elfoglalásáért és megmentéséért J. A. Petrov alezredes ezredparancsnokot, I. K. Palilov százados századparancsnokot és A. J. Singyer őrmestert a Szovjetunió Hőse címmel tüntették ki.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogasd a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
