Gyenyikin leverése

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

3

A déli front jelentős erősítést — mintegy 50 000 főnyi utánpótlást — kapott szeptember végén és október elején. Október első felében a hétszáz versztnyi déli fronton a szovjet csapatok létszáma több mint 75 000 gyalogos és 13 000 lovas katona volt, 1733 géppuskával és 424 löveggel. A délkeleti fronton ez idő tájt több mint 36 000 gyalogos és mintegy 5000 lovas katona küzdött 1127 géppuskával és 263 löveggel. Október elsején, még a párthét előtt, a déli front alakulatainál 14 825, a délkeleti fronton pedig 9480 kommunista volt. Ez azt jelenti, hogy a hadra kelt sereg kommunistáinak mintegy 40 százaléka délen harcolt.

A szovjetköztársaságnak azonban Petrográd védőit is segítenie kellett, hiszen az ellenség a kapuk előtt állt, s már arra készült, hogy betörjön a városba. A párt Központi Bizottsága, a Honvédelmi Tanács és személyesen Lenin feszült figyelemmel kísérte az északnyugaton lejátszódó eseményeket.

Lenin még október 14-én ezt táviratozta a Petrográdi Szovjet Végrehajtó Bizottságának: „A fehérek offenzívája nyilvánvalóan manőver, hogy elvonják az erőket a mi déli előnyomulásunktól. Verjék vissza az ellenséget, irányítsák csapásaikat Jamburgra és Gdovra. Mozgósítsák az embereket a frontra. Számolják fel az ügyosztályok kilenctized részét … Mielőbb el kell kergetni őket, hogy önök segítséget nyújthassanak délnek.”⁴⁵ Lenin Művei. 36. köt. Budapest 1958. 528. old.*

Október 15-én a Központi Bizottság Politikai Bizottsága határozatában kimondotta: „Petrográdot fel nem adjuk!” A Politikai Bizottság úgy ítélte meg a helyzetet, hogy Petrográd védelme fontosság tekintetében a második harci szakasz a moszkva—tulai körzet után, ahol döntő ütközet folyt a szovjet csapatok és Gyenyikin serege közt. Petrográd eleste súlyos csapás lett volna a szovjetköztársaság számára.

Ám Zinovjev és a Moszkvából érkező Trockij kidolgozták saját „tervüket”. Azt javasolták, a szovjet csapatok engedjék be az ellenséget Petrográdba, mert utcai harcokban könnyebb lesz leverni. A terv végrehajtása a város legjobb proletárerőinek tömeges pusztulását, az ipar és a közszolgáltatási intézmények szétrombolását, s végeredményben a fehérgárdisták nagy erkölcsi diadalát jelentette volna.

A Honvédelmi Tanács Leninnel az élén határozottan elvetette Trockij és Zinovjev tervét. Október 17-én hajnalban Lenin a Köztársasági Honvédelmi Tanács alábbi határozatát továbbította közvetlen vonalon Petrográdba:

„Először. A Honvédelmi Tanács 1919. október 16-i határozata alapvető utasításként előírja, hogy tartsák mindenáron Petrográdot az útnak indított erősítések megérkezéséig.

Másodszor. Ennélfogva védjék Petrográdot az utolsó csepp vérig, egy talpalatnyi földet se engedjenek át …”⁴⁶ Dokumentumok Petrográd 1919-es hősi védelméről. Ogiz 1941. 98 old. (oroszul).*

Jelentős erősítéseket küldtek Petrográdba az ország különböző vidékeiről, még a déli front tulai tartalékából is. Petrográdban és a környező vidéken — akárcsak 1919 tavaszán — megkezdődtek a párt-, a szakszervezeti és a Komszomol-mozgósítások, amelyek a legállhatatosabb, harcos szellemtől áthatott párt- és proletár-utánpótlást biztosították a hadseregnek. A pártmozgósítás nagy méreteket öltött. A városi pártszervezet 250 felelős munkatársat és mintegy 2500 párttagot mozgósított. A kerületi pártbizottságok kommunista különítményeket alakítottak. A kormányzósági pártszervezet hat nap alatt — október 17-től 22-ig — 1168 kommunistát indított útnak az arcvonalra. Számos üzemi és községi pártszervezet teljes egészében mozgósítottnak nyilvánította magát. Az üzemekben munkásosztagok alakultak, és sokan közülük rögtön a frontra mentek.

Októberben özönleni kezdett az erősítés a 7. hadsereghez. Októberben és novemberben 107 katonavonat érkezett Petrográdba. A politikai szervek mintegy 1500 kommunistát küldtek. A petrográdi munkások és az egész ország hősies erőfeszítésével megteremtődtek a Jugyenyics-haderő legyőzésének feltételei. Szükség volt e feladat mielőbbi végrehajtására, hogy a szovjetország biztosítsa a győzelmet a legfőbb harci szakaszon, a déli fronton.

„Nagyszámú sereget küldtünk önöknek — írta Lenin október 18-án a petrográdi pártbizottságnak —, s most minden a Jugyenyics elleni támadás gyorsaságától és Jugyenyics bekerítésétől függ. Igyekezzenek minden erővel meggyorsítani a hadműveleteket. A Kaukázusban, Gyenyikin mögöttes területén kitört hatalmas felkelés, valamint szibériai sikereink a teljes győzelem reményét keltik, amennyiben rohamosan meggyorsítjuk Jugyenyics felszámolását.”⁴⁷ Lenin katonai jellegű üzenetváltásai (1917—1920). 212. old.*

Szovjet-Oroszország dolgozói a végső fizikai és szellemi erőfeszítés idejét élték. A polgárháború soha nem látott mértékben kiéleződött, s az ország életének legfőbb tartalma lett. Míg az előző háborúkban, amelyeket az emberiségnek át kellett vészelnie, a front és a hátország fogalma többé-kevésbé világosan elhatárolódott, addig 1919 őszén a front teljesen egybeolvadt a hátországgal. A szovjetköztársaság a szó szoros értelmében katonai táborrá vált, amelynek helyőrségét a munkások és a dolgozó parasztok alkották, élükön a kommunista párttal és a nagy Leninnel.

Harcosok tízezrei adták életüket a szocialista forradalomért, azokért a nemzedékekért, amelyek meg fogják érni a kommunizmus fényes és örömteli hajnalát. S helyükbe újabb harcosok százezrei léptek. Az első vonalban küzdőknek tüzérségi lövedékre, puskára, katonaköpenyre és kenyérre volt szükségük, s mindezt a szerelvények áradata szállította az arcvonalra.

Hogy milyen eredményeket ért el a szovjetköztársaság 1919 őszén a haditermelés fellendítésében, erről ékesszólóan tanúskodnak az alábbi adatok. Augusztustól októberig a puskagyártás másfélszeresére nőtt; ugyanezen idő alatt a töltények havi termelése 3 millió darabbal emelkedett. A köztársaság legfőbb arcvonala — a déli — októberben és novemberben mintegy 30 000 puskát, 33 millió töltényt, több mint 80 000 tüzérségi lövedéket és nagy mennyiségű hadfelszerelési tárgyat kapott.

Október 17-én a Honvédelmi Tanács határozatot hozott a munka termelékenységének emeléséről. Az ipari üzemekben ideiglenesen bevezették a 12 órás munkaidőt. A határozat előírta a túlórák progresszív bérezését, a premizálást stb.; de sok hadiüzemben a munkások a határozat előtt is önként dolgoztak napi 12—14 órát.

Nézzük például, hogyan dolgoztak a petrográdi üzemek munkásai.

Putyilov-gyár. Itt páncélvonatokat, ágyúkat, vasúti kocsikat, páncélgépkocsikat gyártottak és javítottak. 1919 őszének viharos napjaiban számos műhely termelékenysége háromszorosára emelkedett; pedig éppen ebben az időszakban a munkások jelentékeny része a frontra ment, s a többieknek nemcsak a gépek mellett kellett dolgozniuk, hanem naponta még néhány órán át katonai kiképzésben is részesültek, sáncokat ástak, védelmi vonalakat építettek. A főbb megrendeléseken kívül minduntalan befutottak soronkívüli sürgős igények: hol páncélpajzsokat kértek a narvai kapuhoz, hol valamelyik sürgősen a frontra vezényelt csapategység tüzérségi felszerelését kellett megjavítani, hol pedig egy hadtáposztag lovai vártak patkolásra. Érkeztek időnként olyan megrendelések is, amelyeknek teljesítésére a gyár műhelyei nem voltak alkalmasak. Ilyenkor működésbe lépett a munkások mindenen győzedelmeskedő kezdeményező készsége és természetes esze. Honnan, honnan nem, előkerítették a szükséges szerszámokat, aztán egy kis átszerelés, egy kis átalakítás — és a front igényeit teljesítették.

Az emberek hetekig nem léptek ki a gyárkapun. S amikor hosszas távolmaradás után végre hazakerültek, az első hívásra éjnek idején ismét a műhelyben termettek. A munka nehéz volt, ennivaló kevés, de minden munkás úgy viselkedett, mintha az első vonalban lenne.

Egy másik üzemben, a Petrográd környéki Kolpino körzetében fekvő Izsor gyárban már igazi fronthelyzet uralkodott. Az ellenség mindössze néhány versztnyire volt; a műhelyek tetején és falain kopogtak a puskagolyók és a lövedékek szilánkjai. A munkások egy része harci osztagok kötelékében az első vonalban küzdött. S az üzem egy percre sem állt le. Itt gyártották a világ egyik legjobb minőségű páncélzatát. Egyik páncélvonat és páncélgépkocsi a másik után került ki a gyárudvarból az ütközetek poklába. Októberben és novemberben az üzem munkásai 27 nap alatt annyit termeltek, mint más időben három hónap alatt.

E két gyár példája nem volt egyedülálló. Ugyanígy dolgoztak számos moszkvai üzem, a tulai, az izsevszki, a votkinszki, a motovilihai hadiüzemek munkásai.

A honvédelem szükségleteire dolgozó iparvállalatok gyors ütemben növelték a termelékenységet. Ehhez igénybe kellett venni az összes erőforrásokat. Nagyszerű eredményeket értek el például az izsevszki fegyverkészítők. Izsevszk nemrég — 1919 júniusában — szabadult fel a kolcsakisták uralma alól. A fehérgárdisták alaposan megrongálták a fegyvergyárat, Oroszország egyik legnagyobb hadiüzemét. A rombolásokon kívül az ellenség erőszakkal magával vitt sok szakképzett munkást és fegyvermestert. A gyárat óriási erőfeszítésekkel sikerült ugyan hamarosan helyreállítani, de a termelékenység eleinte borzasztó alacsony volt: mindössze 2—3000 puska havonta. Ez volt a helyzet júniusban és júliusban. De a gyár októberben havonta már 21 000, az év végén pedig több mint 171 500 puskát gyártott.

A szovjet hadiüzemek munkatermelékenységének növekedését szemléltetően mutatják a következő adatok: 1919 első felében körülbelül 140 300 töltényt ég 201 400 puskát, az év második felében pedig már csaknem 217 000 töltényt és több mint 268 700 puskát gyártottak.⁴⁸ A szovjet nép döntő győzelmei az intervenciósok és a fehérgárdisták ellen 1919-ben. Cikkgyűjtemény Sz. F. Najda és D. N. Kovalenko szerkesztésében, Moszkva 1960. 545., 551. old. (oroszul).*

1919 őszén különösen kiéleződött a fűtőanyag-válság. Fűtőanyag-hiány miatt veszély fenyegette a hadiipart, elakadtak a vonatok. Veszélyben volt a hadianyagszállítás, a fegyvergyártás, a városok és a front élelmezése.

„A fűtőanyag-válságot mindenáron le kell küzdenünk, különben nem lehet megoldani sem az élelmezési, sem a katonai, sem az általános gazdasági feladatokat”⁴⁹ Lenin Művei. 30. köt. 126. old.* — hangsúlyozta a Központi Bizottságnak a pártszervezetekhez intézett november 13-i körlevele. A párt a munkások és parasztok ezreit mozgósította a fűtőanyag-válság elleni küzdelemre, s ez csakhamar meghozta az első eredményeket.

Szilárd és megbízható hátországa volt a Vörös Hadseregnek. A háborútól, pusztulástól, éhínségtől, blokádtól sújtott szovjetköztársaság egyre újabb emberi erőt és gazdasági erőforrásokat talált, amelyek biztosították a hatalmas és nagyszámú ellenség, mindenekelőtt az antant-imperialisták feletti győzelmét.

1919 őszén a délen húzódó két arcvonal — a déli és a délkeleti — közül egyre nagyobb jelentőségre tett szert a déli front. Igen sok függött a moszkva—tulai körzetért folyó harc kimenetelétől, s a párt az előtte álló számtalan feladat közül megjelölte a legfontosabbat, ennek végrehajtására mozgósította a tömegeket, és ide összpontosított minden erőfeszítést.

Október 15-én a Központi Bizottság Politikai Bizottsága rendkívül fontos ülést tartott, amelyen Lenin elnökölt. A Politikai Bizottság minden tagját, még a fronton tartózkodókat is hazahívták. Ennek az ülésnek a legfőbb eredménye az volt, hogy lényegében új stratégiai alapokra helyezték a délen folyó küzdelmet. Az új stratégiai terv az október közepén előállott helyzetből következett. Addig úgy vélték, hogy az új délkeleti fronthoz tartozó 9. és 10. hadsereg erőinek kell a fő csapást mérniük Gyenyikinre a caricini körzetből, Novocserkasszk irányában; most viszont nyilvánvalóvá vált, hogy a legnagyobb erőfeszítésnek a középső fehér hadseregcsoport leverésére kell irányulnia. A fő csapás tehát a déli front feladata lett. Itt vonta össze az ellenség legfőbb erőit, innen fenyegette a legnagyobb veszély a köztársaságot. Ezenkívül a Központi Bizottság szeptemberi ülése után a középső szakaszon összpontosították a legerősebb szovjet hadseregcsoportot. Mindez arra vallott, hogy a közeljövőben döntő ütközetnek kell megindulnia azokon a szakaszokon, ahol az ellenség a Moszkva felé irányuló áttörésben reménykedett.

A Politikai Bizottság úgy döntött, hogy a hadsereg-főparancsnokság minden eszközzel erősítse meg Tula és Moszkva védelmét, a tél folyamán pedig készítsen elő általános offenzívát déli irányban.

A délkeleti front seregei ideiglenesen védelmi feladatokat kaptak. A Politikai Bizottság úgy ítélte meg a helyzetet, hogy a nyugati és az északi front hadműveletei háttérbe szorulnak az első rendű feladattal, a moszkva—tulai körzet biztosításával szemben. Az ezután következő legfontosabb harci körzetnek a Politikai Bizottság — mint már említettük — a nyugati front petrográdi szakaszát tartotta.

A Politikai Bizottság útmutatásai alapján más arcvonalakról újabb csapatokat dobtak át, s újonnan mozgósítottakból, elsősorban kommunistákból és munkásokból alakult osztagokat vezényeltek a déli frontra.

E rendkívül fontos határozatok végrehajtását Lenin személyesen ellenőrizte. Figyelemmel kísérte mindenütt a fronthelyzet alakulását, s elérte, hogy idejében és sürgősen vezényeljék az erősítéseket délre és Petrográdhoz.

Közeledett az óra, amikor a Vörös Hadsereg — a párt és a dolgozó tömegek akaratát teljesítve —, minden addiginál nagyobb erővel sújtott le a szovjethatalom ellenségeire. A frontokon fordulat érlelődött …

SaLa

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!