Gyenyikin leverése
(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)
2
Október elején ült össze Moszkvában a Kommunista Ifjúsági Szövetség II. országos kongresszusa, amely egyhangú határozatot hozott a Komszomol-tagok mozgósításáról. A határozat úgy szólt, hogy a moszkvai megerősített körzetben minden tagot mozgósítanak tízenhatéves kortól, a többi körzetben pedig a szervezetek tagságuk 30 százalékát küldik a frontra.
A párt Központi Bizottsága azonban — nehogy a fiatal káderek sorra elpusztuljanak a fronton — úgy döntött, hogy „ezt a mozgósítást bizonyos keretek közé kell szorítani, a mozgósítottaknak először csupán kis részét véve igénybe”.39 Izvesztyija CK RKP(b). 1919. december 2.*
Ámde az ifjúságot nehéz, sőt, időnként lehetetlen volt visszatartani. Gyakran egész körzeti Komszomol-szervezetek vonultak ki a frontra, bizottságukkal az élükön. Mentek a fiúk és lányok, edzett ifjúmunkások és parasztfiúk, egyetemi hallgatók és középiskolások. Voltak, akiket már az első kiegészítő parancsnokságról hazaküldtek, s ők titokban meghúzódtak katonai szerelvényeken, hogy azután megkérjék a politikai biztost vagy a parancsnokot, vegye létszámba őket mint önkénteseket.
S a Komszomol-ifjúságot követte a többi fiatal. A front menti városokban és falvakban különösen tömegméretűvé vált ez a mozgalom. Apjától örökölt, régi ellenzős sapkában, derekán szorosra vont szíjjal vagy kötéllel, gondosan keblébe rejtett karéj kenyérrel beállított egy legényke a legközelebbi ezredhez, s így szólt: „Puskát ide, hadd üssem a fehéreket!”
Orjol közelében van Kunag falucska. Itt élt két serdülő testvér, Ványa és Szenya Szidorov. Mindketten megjelentek a 13. hadsereg egyik egységének törzsénél: „Be akarunk lépni önként a hadseregbe!” A törzsnél dolgozó elvtársaknak akkor éppen a legkevésbé rájuk volt szükségük. Megmondták a Szidorov testvéreknek, hogy menjenek haza — kiskorúak ők még ehhez! Beköszöntött az éj. Az egység a sötétség leple alatt más frontszakaszra vonult. S mi történt? A Szidorov testvérek egyszerre csak felbukkantak a harcosok között. Nem volt más hátra, besorozták őket önkéntesi minőségben. S a parancsnokság nem bánta meg elhatározását: a testvérek kitűnő felderítőknek bizonyultak. Bátran léptek át az arcvonalon, és mindig értékes értesülésekkel tértek vissza az ellenség mögöttes területéről. Egyikük harci lovat szerzett magának teljes felszereléssel: elkötötte a fehérektől. Vitézségükért és hősiességükért a Szidorov testvéreket felvették a Komszomolba.
Sok ilyen eset történt a legkülönbözőbb harci szakaszokon.
Nemhiába írta Podvojszkij akkoriban a Komszomol Központi Bizottságának az északnyugati komszomolistákról: „Öntudatos, lelkes és magabiztos ifjúság szállt harcba a tőkések ellen.”
A helyi mozgósítások végrehajtásánál a párt Központi Bizottsága az egyes kormányzóságok helyi viszonyaiból indult ki. Oroszország központi és északi körzeteiben a párt maximális számban mozgósíthatta a felelős pártmunkásokat és szovjet vezetőket, erősen csökkentve emiatt minden nem katonai jellegű munkát. E körzetek munkásai és dolgozó parasztjai elég öntudatosak, politikailag elég szilárdak voltak ahhoz, hogy megértsék a pillanat komolyságát és felelősségteljes voltát.
Kisebb mértékben számíthatott káderekre a párt a keleti és a délkeleti országrészekben, amelyek gabonát, fémet, gyapotot adtak a köztársaságnak. Ott (az Urálban, Nyugat-Szibériában) még csak nemrég haladt át az arcvonal, s a szovjethatalmat hosszú fehéruralom után állították helyre, Ezekben a körzetekben erős szovjet közigazgatás megteremtésére és fenntartására, nagyszabású politikai tömegmunkára, s ehhez pártkáderekre volt szükség. Ezért ott helyi viszonylatban több pártmunkást és szovjetvezetőt kellett meghagyni, mint a központban.
A párt, miközben kipróbált kádereit a frontra küldte, s felülvizsgálat útján megtisztította sorait a haszonlesőktől és a besodródott elemektől, egyúttal gondoskodott arról is, hogy taglétszámát a munkások, parasztok és vöröskatonák legjobbjaival egészítse ki.
Szeptember 26-án a Központi Bizottság elhatározta, hogy országszerte, a hátországban csakúgy mint a fronton, fontos politikai kampányt, párthetet rendez. Ebben az időszakban szélesre tárultak a párt kapui a munkások, a dolgozó parasztok, a Vörös Hadsereg és a Vörös Flotta harcosai előtt. A szovjetköztársaság igen súlyos helyzetben volt, s a pártra óriási felelősség nehezedett: ő volt felelős a proletárdiktatúra államának, a történelem első munkáshatalmának sorsáért. Abban az időben kommunistának lenni elsősorban annyit jelentett, mint a külső és a belső ellenforradalommal vívott harc élvonalába lépni. Aki a pártba lépett, nem várhatott ettől semmiféle személyes előnyt. Az emberek tudták, hogy „a párt tagjaira … a szokottnál nehezebb és veszélyesebb munka hárul”.40 Lenin Művei. 30. köt. 49. old.* S a párthétnek mégis hatalmas sikere volt. Városi és falusi dolgozók, frontkatonák százezrei léptek be a pártba. Ezek az emberek, akik önzetlenül szolgálták a szocialista forradalmat, és hajlandók voltak utolsó csepp vérükig védelmezni a szovjethatalmat, kifejezték azt a készségüket, hogy megosztják a kommunista párttal a nehézségeket és bajokat, amelyekhez foghatót még egyetlen ország kormányzó pártjának sem kellett leküzdenie.
„Elvtársak! Soraitokban nem lehetnek közömbösek, öntudatlanok, gyávák! Álljatok be mindnyájan a harcosok közé! Sorakozzatok a párt vörös zászlaja mögé!”41 Pravda, 1919. október 10.* — hangzott a „Pravda” felhívása ezekben a napokban.
Moszkvában több mint 14 500 új tag lépett be a pártba. Egy példával szemléltetjük, hogyan zajlott le a párthét a főváros proletár kerületeiben. A Krasznaja Presznya az emlékezetes 1905-ös forradalom idején a munkásság hős fellegvára volt. 1919 októberében a presznyai munkások újból megmutatták, hogy kegyelettel megőrzik dicső forradalmi hagyományaikat. A gyárakban, az üzemekben, a műhelyekben, az étkezdékben és a munkásszállásokon lelkes hangú gyűlések zajlottak le, összesen több mint 53 000 ember részvételével. Valamennyi dolgozó közösség kinyilvánította, hogy bátran kiáll a haza védelmére a belső és külső ellenséggel szemben. A szónokok izzó gyűlölettel beszéltek Gyenyikinről, a fehér banditákról — akik alávaló módon bombákat dobáltak a Leontyevszki utcában — és az antant-imperialistákról. Veszélyben a szovjethatalom, meg kell védeni. Életre-halálra, utolsó leheletig folyik a harc, tehát ebben a vészterhes órában be kell lépni a kommunista pártba, amely annyiszor ontotta a vérét az orosz munkások jobb sorsáért. Az orosz munkásosztály csak a kommunista párt lenini zászlaja alatt győzhet ebben a heroikus harcban.
„A kommunista párt, a ti szeretett pártotok — fordult a presznyai kerületi pártbizottság a munkásokhoz —, amelyet ezer kötelék fűz össze a dolgozó néppel, azért jött létre, hogy ügyeteket szolgálja és támaszotok legyen.
Vele együtt döntöttétek meg 1917 októberében a megalkuvó burzsoá kormányt, és emeltétek magasra a szovjetköztársaság zászlaját …
Vele együtt vertétek le Kalegyint, Krasznovot és Kolcsakot.
Vele együtt veritek le Gyenyikint, fejezitek be a polgárháborút és biztosítjátok a tartós békét, a szabad munkát …”42 Pravda, 1919. október 8.*
A presznyai párthét folyamán (október 8—19) 1800 ember lépett be a pártba. Az új párttagok október 18-án más munkásokkal és vöröskatonákkal együtt felvonultak a moszkvai szovjet épületéhez, ahol Mjasznyikov és Jefremov, a moszkvai pártbizottság titkárai üdvözölték őket. Itt az új presznyai bolsevikok több ezer elvtársuk és testvérük színe előtt ünnepélyesen hűséget esküdtek a pártnak.
„Esküszünk, hogy a Vörös Presznya ugyanolyan rendületlenül halad ezután is a forradalom útján, mint 1905-ben.”43 J. A. Poljakov: A moszkvai dolgozók a szovjet főváros védelmében 1919-ben. 138. old (oroszul).*
Hasonló módon zajlottak le a párthetek a főváros zamoszkvorecki, rogozsszko-szimonovszki, zselernodarozsni kerületeiben és más kerületekben is.
Lenin a szovjethatalom és a kommunista párt fényes sikerének tartotta a moszkvai pártheteket. Ez a siker éppen akkor született, amikor a szovjetköztársaság különösen nehéz és válságos helyzetben volt, amikor elkeseredett harcot vívott Gyenyikin ellen, amikor az ellenforradalom ügynökei terrorcselekményeket hajtottak végre a szovjet hátországban, többek között Moszkvában is. Akik Gyenyikin győzelmét óhajtották — a burzsoázia, a volt földesurak és hivatalnokok —, éppen ezekben a napokban igyekeztek minél nagyobb pánikot kelteni, s a szovjethatalom „elkerülhetetlen” bukását jósolgatták. Igen ügyesen használták ki az 1919 október elején kialakult helyzetet arra, hogy a néppel elhitessék az ellenség leverésének lehetetlenségét.
„S mégis, a proletártömegből, amely látta Gyenyikin »sikereit«, és ismerte a nehézségeket, a bajokat, a kommunista névvel és kötelességteljesítéssel éppen most együttjáró veszélyeket, ezren és ezren álltak talpra, hogy megerősítsék a kommunisták pártját, hogy vállukra vegyék az államigazgatás hihetetlenül nehéz terhét …
Ez a siker bebizonyította és szemléltetően megmutatta … az egész köztársaságnak és az egész világnak, hogy éppen a proletariátus mélyén, éppen a dolgozó tömeg igazi képviselőiben van a szovjethatalom erejének és szilárdságának legmegbízhatóbb forrása.”44 Lenin Művei 30 köt. 56—57. old.*
Más városokban és kormányzóságokban rendezett párthét eredményei is megerősítették Leninnek ezt a következtetését.
Petrográdban kétszer rendeztek párthetet. Először — augusztusban — a párthét több mint 8000, másodszor — októberben — a 7. hadsereg katonáival együtt csaknem 6000 főnyi taglétszám-emelkedést eredményezett. A szovjetország 21 kormányzóságában (Szibériát, Turkesztánt, Ukrajnát és a frontokat nem számítva) összesen mintegy 160 000 öntudatos munkás és dolgozó paraszt lett kommunista. Jelentős utánpótlást biztosítottak a pártnak a frontokon harcoló egységek. Egyes Gyenyikin ellen harcoló hadosztályoknál 900—1500 katona lépett be a pártba a párthét folyamán.
Ez a siker megmutatta, milyen nagy a párt tekintélye a nép szemében, mennyire hisznek a tömegek a párt bölcsességében, milyen határtalan bizalommal viseltetnek a dolgozók élcsapatuk iránt. A kampány eredményeként ugrásszerűen megnőtt a párttagság létszáma az iparvállalatoknál, falun és — ami különösen fontos volt — a Vörös Hadseregben. A pártmozgósítás és a párthét megerősítette, szilárdabbá tette a hadsereget, és erősen megkönnyítette a Gyenyikin- és a Jugyenyics-seregek, valamint a többi ellenséges erő legyőzését.
A párt és a szovjet állam minden erőfeszítése ebben az időben a Gyenyikin elleni harci front megerősítésére irányult.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogasd a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!