Kérjük a Magyar Békekör Követőit, és minden békeszerető Honfitárunkat, hogy személyes megjelenésükkel fejezzék ki egyetértésüket a tüntetés céljával!
A Magyar Békekör 2021. november 20-.án, szombaton 11 órakor tüntetést tart a Kossuth téren, az Országháza előtt magyar katonák Maliba küldése ellen, életük védelmében. Kiállunk nemzetünk becsületéért azokkal szemben, akik a magyar nemzet nevében katonai támogatást nyújtanak Mali francia gyarmatosítóinak. Jelszóink: Orbán ne küldj katonát Maliba! Honvédnek itthon a helye! Magyarország nem gyarmattartó! Nem folyt még elég vér idegenben? Nem volt elég Afganisztán? Beszédek hangzanak el az élet, nemzeti becsületünk, a béke védelmében.
Bige László szerint Orbán sem miniszterelnökként megy nyugdíjba, és a NER-nek hamarosan vége lesz
A Nitrogénművek tulajdonosa szerint Rákosi alatt nem volt olyan erkölcsi válságban az ország, mint most.
„Én éltem egy másik diktatúrában Romániában, ahol a diktátort Ceaușescunak hívták. Most is elmehetnék, de nem vagyok az a feladós típus. Pedig megüzenték nekem, hogy ha elmegyek innen, békén hagynak, akkor nincs probléma. De nem követtem el semmi olyat, amiért menekülnöm kéne innen. Ceaușescut is kivártam, ő sem végezte valami jól, nem volt valami fényes a vége” – mondta a Szabad Európának adott interjúban Magyarország tizenkettedik leggazdagabb embere, Bige László. A Nitrogénművek tulajdonosa szerint
ez az ország olyan erkölcsi válságban van, hogy Rákosi alatt sem volt ilyenben”.
Bige érdekeltségeire nemrég összesen 11,5 milliárd forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A milliárdos erről azt mondta, „a legnagyobb problémája a hatóságoknak a bírósággal van, mert a bíróságokat, úgy tűnik, egyelőre még nem tudta maga alá gyűrni a hatalom. Azt gondolták, hogy a pártházban megírják az ítéletet, a falu bolondja meg kihirdeti, de nem sikerült. Bár a razziák után eleinte úgy gondoltam, hogy első felindulásból becsukom a szolnoki gyáramat.”
A szolnoki Bige Holdingot három éve szállták meg a hatóságok, majd a gyárat környezetvédelmi okokra hivatkozva be is zárták. A tulajdonos erről azt mondta, „furcsa módon előtte húsz éven keresztül soha az életben nem fizettünk környezetvédelmi bírságot, és hulladékgazdálkodással kapcsolatos megrovást vagy bírságot sem kaptunk soha. Nagyon prudens módon jártunk el mindig, hiszen direkt külsős környezetvédelmi szakcégeket alkalmaztunk azért, hogy soha fel se merüljön, hogy bármit rosszul csinálunk” – állította Bige az interjúban. A többmilliárdos GVH-bírságot pedig úgy kommentálta, hogy
ez egy példátlan büntetés, amit csak azzal csinálnak meg, akit tönkre akarnak tenni, hogy ellopják a vagyonát.”
Bige László azt ígérte, bírósági úton támadják meg a döntést, de ha mégis ki kell fizetniük, az megrengeti a céget, ám abból is fel tudnak állni. „Csak tudja, az a szomorú, hogy szerintem Csányi Sándor áll a támadássorozat mögött, és beleviszi az ellenem zajló hadjáratába a rendőrséget és az ügyészséget is” – tette hozzá Bige, aki szerint erre a „hadjáratra” Orbán Viktor miniszterelnök adta meg az engedélyt. „Se Polt Péter, se Pintér Sándor nem működik nélküle. Mindenkinek engedélyt kell kérni. Ez így működik. Eldöntötték ezt a kérdést, csak engem nem kérdeztek meg arról, hogy benne vagyok-e, vagy sem.
Az a furcsa, hogy ezt az egészet meg lehet tenni egy úgymond jogállami rendszerben Európa keleti szélén. De egyszer minden elmúlik, a fák nem nőnek az égig, ha megnőnek, kivágják, ennek is hamarosan eljön az ideje”
– mondta, hozzátéve, hogy senki nem megy miniszterelnökként nyugdíjba.
Bige szerint a Fidesz egy kicsit bajban van, „mert Márki-Zay Péterre nem lehet azt mondani, hogy Gyurcsány embere, vagy azt, hogy kommunista volt, vagy lopott és seftelt. Ő egy tiszta ember.” (HVG)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „RÁKOSI ALATT” – annak a rendszernek inden hibája és bűne ellenére – egy vesztes háború romjainak eltakarítása mellett ORSZÁGÉPÍTÉS IS zajlott! Annak IS (!) KÖSZÖNHETŐEN válhatott a Magyar Népköztársaság „a keleti tábor legvidámabb barakkjává”!
ENNEK A BARAKKNAK az egyik darabját kaparintotta meg Bige László, (akit egykori MAGYAR melósai csak „A ROMÁN” – ként emlegettek) míg a többi barakkdarabot húzták – vitték… – mások! Az utolsó szegig!
A Magyar Népköztársaság vagyona széjjel lett lopva! De a tolvajok és a rablók szerzési vágya nem csitult, nem csitul! Az IMMÁRON SAJÁTJUKKÉNT KEZELT zsákmányra vetnek szemet! És a veszélyeztetett „SOHA NEM LÁTOTT ERKÖLCSI ZÜLLÉST” rikkant, és pártfogót keres!
Ezt tette Símacska és néhány egykori NER – bástya, ezt teszi most Bige is! Ezért küszködik El Qro, és ezért a vajda!
ELSZÁNTAK!
Ha a SORS ÚGY HOZZA, „ezek” képesek akár a másikat a falhoz is állítani!
A PROBLÉMA CSAK AZ, HOGY MI VAGYUNK A FAL!
És még „ezek” dumálnak NEKÜNK morálról és erkölcsről, addig mi…
TŰRÜNK, HALLGATUNK, ÉS BELEPUSZTULUNK! MI MÁR FELADUK(?!)
A vajdasági qrmányvetítölde mai napra (2021 11. 16.) NEKÜNK SZÁNT ragálymatinéjából kiviláglik, hogy a világ koronás ragálytól legjobban védett szegletében – AMI DÖBRÖGISZTÁN! – tegnap éjfélig: „A beoltottak száma 6 003 414 fő, közülük 5 777 331 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 629 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 5323 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 966 167 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 165 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 32 336 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 827 237 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 106 594 főre emelkedett. 5811 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 545-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltatlanokat kérjük, hogy vegyék fel az oltást, és mindenkinek ajánlott a megerősítő harmadik oltás felvétele is, aki 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását…”
SANSZOS UGYAN, HOGY A SOROZATOS OJTAKOZÁS SEM VÉD MEG A VÍRUSTÓL, DE LEGALÁBB A GYÁRTÓI PROFIT…
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Az Egyesült Államok nem támogatja Tajvan függetlenségét, és ragaszkodik az egy Kína elvéhez – mondta Joe Biden amerikai elnök a Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatott online megbeszélésén.
„Az Egyesült Államok kormánya következetesen és hosszú távon ragaszkodik az egyetlen Kína politikájához, és nem támogatja Tajvan függetlenségét, de reméli, hogy Kína fenntartja a békét és a stabilitást a Tajvani – szoros térségében” – idézte Bident a TASZSZ.
Hszi Csin-ping a megbeszélés során hangsúlyozta, hogy Kínának és az Egyesült Államoknak tisztelnie kell egymást, együtt kell működniük, nem csak belső ügyeiket kell megoldaniuk, hanem nemzetközi kötelezettségeinek is eleget kell tenniük.
Korábban Wang Yi kínai külügyminiszter a stabilitás veszélyeztetésének nevezte, ha az Egyesült Államok támogatná Tajvan függetlenségét. (russian.rt.com)
Bal-Rad kom:
MI LESZ EBBŐL..?
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)
3
A fehérgárdisták hiánytalanul újjáélesztették a cárizmus nemzetiségi politikáját. Az észak-kaukázusi, az ukrajnai és a moldvai népeknek durva erőszak és gyalázkodás jutott osztályrészül. A gyenyikinisták legfőbb segítőtársai ebben a tömeges bűnözésben az aprócska hegyvidéki fejedelmek és a burzsoá nacionalisták voltak; ők segítették a fehérgárdistákat nemzetük becsületének és szabadságának sárbatiprásában. A gyenyikinisták, mint dühödt antiszemiták között, hagyománnyá vált, hogy az elfoglalt város vagy kisebb helység „birtokbavételét” zsidópogrommal kezdték. A zsidó burzsoázia ennek ellenére fiataljait a fehér hadseregbe küldte. Ugyanilyen aljasul viselkedtek az ukrán nacionalisták is.
A kegyetlen burzsoá-földesúri diktatúra nem biztosíthatott szilárd hátországot a Gyenyikin-hadseregnek — sőt, ellenkezőleg, a dolgozók tömegmozgalmát eredményezte. Ez a mozgalom spontán felkelésekben, szabotázsban, s ami a fő, partizánharcban és szervezett felkelésben nyilvánult meg. 1919 őszén Gyenyikin hátországa sajátos belső hadszíntérré vált.
A munkások és a parasztok Gyenyikin-ellenes harcát a földalatti kommunista szervezetek vezették. Tevékenységüket a párt Központi Bizottsága hangolta egybe és irányította.
A partizán- és a sztrájkmozgalom hulláma végigvonult Ukrajnán. Földalatti kommunista szervezetek működtek a Donyec-medencében, Harkovban, Poltavában, Jekatyerinoszlávban, Kijevben, Ogyesszában, Nyikolajevben, a Krím-félszigeten. A földalatti szervezetekben a helyi bolsevikokkal együtt dolgoztak az Ukrajna Kommunista (bolsevik) Pártjának Központi Bizottsága által odaküldött elvtársak. Voltak Komszomol-szervezetek is, például Ogyesszában.
A bátor illegális kommunista pártmunkások újságokat, röpiratokat adtak ki, egyik pártsejtet a másik után szervezték az üzemekben és a járásokban, behatoltak az ellenséges hadseregbe és flottába, s aktív munkát végeztek a szakszervezetekben, ahol ezek még léteztek.
1919 őszén az illegális bolsevik szervezetek vezetésével a Donyec-medence bányászainak széles körű sztrájkmozgalma bontakozott ki. Különösen kitartóan és sokáig harcoltak a munkások Makejevkában és Jenakijevóban. A Donyec-medence után a munkássztrájkok hulláma átterjedt Harkovra, Nyikolajevre, Jekatyerinoszlávra, Poltavára, Kremencsugra és Ukrajna más ipari központjaira. Az ukrajnai földalatti kommunista szervezetek tevékenységét az OK(b)P Központi Bizottsága által külön e célból alakított Frontontúli Bizottság irányította, amely közvetlenül a déli front politikai szerveinek és az UK(b)P Központi Bizottsága Ideiglenes Bizottságának volt alárendelve. A Frontontúli Bizottság juttatta el az ukrajnai földalatti szervezetekhez az OK(b)P Központi Bizottságának utasításait és a részükre szóló különféle támogatást. S a Bizottság egyeztette a partizánosztagok tevékenységét a déli front parancsnokságának elgondolásaival.
A partizánharc közvetlen irányítója Ukrajnában a Felkelőmozgalom Forradalmi Katonai Tanácsa és annak az UK(b)P Központi Bizottsága által külön e célra létesített vezérkara volt. E szerveknek voltak alárendelve az úgynevezett körzeti tábori törzsek, amelyek a legnagyobb partizánerők működési területén alakultak.
1919 októberében, a déli front seregeinek ellenoffenzívája idején a Frontontúli Bizottság kiadta az utasítást: „Valamennyi ukrán felkelő csapat azonnal indítson hadműveleteket Gyenyikin ellen.”61 Letopisz Revoljuciji, 1929. 5—6. sz. 283. old.*
A Frontontúli Bizottság felhívta a partizánokat, támadják meg a visszavonuló fehérgárdista csapatokat, ne hagyják, hogy a fehérek hasznavehetetlenné tegyék a hidakat és az utakat. A partizánerőknek megadták az ellenség valószínű visszavonulási útjai elleni hadműveletek irányát.
Harkov vidékének partizánjai a donyec-medencei osztagokkal együtt harcot indítottak az észak-donyeci és a délkeleti vasútvonalakon, s részben megbénították az ellenséges katonai szerelvények mozgását.
A lozovaja-szinyelnyikovói körzetben, valamint a jekatyerinoszlávi kormányzóság több járásában tömegméretű parasztfelkelés kezdődött a helyi partizánvezérkar irányításával. A felkelőknek bizonyos időre még Pavlograd és Novo-Moszkovszk városát is sikerült birtokba venniük. Október végén több mint 40 osztag tartozott a lozovaja-szinyelnyikovói törzshöz. Az osztagok négy dandárt és két hadosztályt alkottak; létszámuk elérte a 20 000, novemberben pedig már a 35 000 főt. A partizánok ellenőrzésüket kiterjesztették a Jekatyerinoszláv—Harkov vasútvonalra.
Erős bázisa volt a partizánmozgalomnak a herszoni kormányzóság. Különösen vitézül harcoltak azok a szegényparasztok, akik Bastanka községben hat ezredből álló nagy partizánosztagot alakítottak. A partizánok teljesen ellenőrzésük alatt tartották az általuk elfoglalt vidéket, és hosszú ideig eredményes harcot folytattak a parasztfelkelés leverésére kivezényelt hatalmas fehérgárdista erők ellen.
Sikeresen harcoltak Kijev, Csernyigov és Poltava vidékének, valamint más ukrajnai körzeteknek a partizánjai. Csapásaik ereje a Vörös Hadsereg közeledtére állandóan fokozódott. A partizánok, a felkelők, az illegális komszomolisták — a reguláris szovjet csapatokkal együttműködve — tevékenyen részt vettek Ukrajna felszabadításában.
Az ukrajnai partizánmozgalom bonyolult körülmények között fejlődött. A kommunistáknak az ellenséges hátországban vívott harc szervezése közben mindig számításba kellett venniük a komplikált ukrajnai politikai helyzetet. Például nem volt könnyű feladat azokat a felkelő osztagokat kommunista befolyás alá vonni, amelyekben „baloldali” eszerek vagy borotybisták (a „Borotyba” című lap köré tömörülő ukrán „baloldali” eszerek. — Ford.) voltak a hangadók. A kommunisták azzal, hogy lankadatlan eszmei harcot folytattak ezekkel a pártokkal, és leleplezték kispolgári lényegüket, fokozatosan tekintélyt vívtak ki maguknak, és erősítették befolyásukat a felkelőknél.
Nagy és bonyolult munkát végeztek az ukrán bolsevikok a Mahno-féle „felkelő hadseregben”. Feladatuk itt az volt, hogy elszigeteljék az anarchista-kulák vezetést a felkelők zömétől, Mahno „atyuskának” és követőinek demagóg ígéreteitől félrevezetett dolgozó parasztoktól. A párt küldöttei szívós és aprólékos munkával, önzetlen bátorságukkal egész mahnoista egységeket vontak befolyásuk alá. A kommunisták életüket kockáztatták, hiszen a mahnoista főkolomposoktól minden kitelt. Mahno, a Vörös Hadsereg ideiglenes szövetségese a Gyenyikin elleni harcban, egyik percről a másikra veszedelmes ellenséggé válhatott; és szövetségesként sem szégyellt nyíltan leszámolni az osztagaiban levő kommunistákkal. Mégis, amikor a kommunista befolyás több egységben (főleg a gyalogosoknál) megerősödött, Mahno már nem szánta rá magát, hogy kezet emeljen rájuk. A kommunisták üldözése, a Vörös Hadsereggel való szakítás azt eredményezte volna, hogy a felkelő parasztok tömegestől otthagyják a mahnoista osztagokat. 1919 végén és 1920 elején, amikor Mahno végül is rászánta magát, hogy fegyvereit a szovjetköztársaság ellen fordítsa, seregéből több mint 35 000 ember távozott a Vörös Hadseregbe. Ez a kommunisták munkájának eredményét mutatta.
Az illegális ukrán pártmunkások és partizánok felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak a Vörös Hadseregnek a déli front csapatainak offenzívája idején.
1919 őszén erősen fellendült a dolgozó parasztok forradalmi harca a Don mentén és Észak-Kaukázusban. Ezeken a vidékeiken már 1918 vége óta működött a földalatti kommunista mozgalom. A kommunisták agitációt folytattak a lakosság, sőt, Gyenyikin katonái körében, újságokat, röplapokat, felhívásokat bocsátottak ki, munkássztrájkokat és parasztfelkeléseket szerveztek, fontos felderítő adatokat szolgáltattak a déli és a délkeleti front számára. Ez a munka az OK(b)P Központi Bizottságának segítségével és ellenőrzésével folyt.
A Don-vidék kommunista szervezeteinek közvetlen irányítását a déli front politikai osztályához tartozó Doni Frontontúli Bizottság, valamint az OK(b)P Doni Területi Bizottsága látta el.
Hatalmas munkát végzett az OK(b)P Kaukázusi Határterületi Bizottsága, valamint a novorosszijszki és a jekatyerinodári illegális pártbizottság. Ez utóbbi töltötte be egyúttal az észak-kaukázusi határterületi pártbizottság funkcióit. A hegyvidékiek harcának élén az OK(b)P Dagesztáni Területi Bizottsága állt. Nagy szerepe volt 1919-ben a kaukázusi illegális kommunista mozgalom megszervezésében Kirovnak és Ordzsonikidzének.
Gyenyikin hátországának mélyén, Novorosszijszk és Tuapsze körzetében még nyáron kialakult a partizánmozgalom egyik leghatalmasabb góca, a tizenkétezer főnyi „piros-zöld hadsereg”, amely meglehetősen nagyarányú hadműveleteket hajtott végre, és jelentős veszteségeket okozott a gyenyikinistáknak. A fehérgárdista parancsnokságnak nagy erőket kellett tartania ezen a belső arcvonalon.
Sztavropol vidékén is fellángolt a partizánháború. 1919 őszén a sztavropoli partizánok egy egész fehér lovashadosztályt kötöttek le.
Rendkívül nagy méreteket öltött a hegyvidéki dolgozók Gyenyikin-ellenes háborúja Dagesztánban, Csecsnya vidékén, Oszét- és Ingus-földön és Kabardiában. A mozgalom vezetésébe ugyan nemegyszer sikerült beférkőzniük burzsoá nacionalistáknak. A néptömegek szabadságharcának fellendülését több ízben is megpróbálták a maguk javára kihasználni az azerbajdzsáni muszavatisták, a grúz mensevikek és a török ügynökök. Még bonyolultabbá tette a helyzetet a hegyvidéki dolgozók jelentős részének politikai felvilágosulatlansága, s az, hogy élénken éltek körükben a nacionalista és a vallási előítéletek. A kommunistáknak rendkívül rugalmas politikai taktikát kellett követniük, szívós és kitartó munkát kellett végezniük a tömegek között, hogy végleg kivonják őket az osztályidegen elemek befolyása alól.
A kaukázusi partizáncsapatok között jelentős helyet foglaltak el a Csecsnya vidékén és Ingus-földön harcoló osztagok. Számos kaukázusi népcsoport tagjai, valamint vlagyikavkázi és grozniji munkások küzdöttek soraikban. Tekintélyes vezetőjük volt Gikalo, a Kaukázusi Határterületi Pártbizottság tagja és Seripov csecsenc kommunista. A csecseni osztagok 1919 augusztusában egy egész fehérkozák hadosztályt vertek tönkre, és Groznij felé nyomultak előre.
A csecseni partizánok sikerei föllelkesítették Dagesztán és a többi észak-kaukázusi vidék dolgozóit. A 11. hadsereg Forradalmi Katonai Tanácsának segítségével Dagesztánban hatalmas Gyenyikin-ellenes arcvonal jött létre, amely tekintélyes ellenséges erőket kötött le. Nem véletlen, hogy Gyenyikin ebben az időben „forró katlannak” nevezte Észak-Kaukázust.
1920 elején a megerősödött észak-kaukázusi és doni, valamint ukrajnai partizánerők egybeolvadtak a Vörös Hadsereg támadó csapataival, s ez jelentősen meggyorsította Gyenyikin végső leverését.
A Gyenyikin-hadsereg frontjának ingatag jellege és hátországának megbízhatatlansága tehát fontos előfeltétele volt annak, hogy a szovjet csapatok általános támadása az ország déli részén sikerrel járjon. E támadás tervének kidolgozásánál a párt Központi Bizottsága figyelembe vette az ellenséges táborban uralkodó helyzetet.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
A balrad.ru ma az alábbi zenével köszönti az ünnepelteket és az olvasóit
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
A „Mirror of the Week” című nyugatbarát ukrán portál amerikai forrásokból származó információkra hivatkozva bejelentette Oroszország katonai inváziójának lehetséges időpontjait.
„Washington nem zárja ki, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát vagy december végén, vagy január elején (amikor Ukrajna és nyugati partnerei is karácsonyi és újévi ünnepeket tartanak), vagy 2022 késő telén vagy kora tavaszán” – írja „A hét tükre”.
A második esetben – állítják az anyag készítői – a Kreml abban reménykedik, hogy Ukrajna jövő év tavaszára mély energetikai, gazdasági és politikai válságba kerül, a koronavírusba belefáradt emberek lázongani kezdenek, a jelenlegi kormány pedig elveszíti támogatásának fennmaradó részét.
Ez a „Mirror of the Week” szervesen illeszkedik a Washington Post, a Politico, és a Bloomberg vezető amerikai sajtóorgánumok rendkívül uszító előrejelzéseinek sodrába, miszerint „az Orosz Föderáció valamit kitalál, és Putyin támadni fog.”
Mindezek – mármint a ‘zorosz kitalációk és Putyin támadó kedvének – megtörése érdekében Kijev martalócai a ‘zorosz invázió föltételezett irányát lövik. 152 – es tarackokkal, aknavetőkkel és gránátvetőkkel, kézi lőfegyverekkel. Számukra SEMMIT NEM JELENT, hogy a célterületen ott élnek Donbassz civiljei.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
2021 november 12 – énW. Árpád adománya érkezett meg. Köszönöm szépen!
2021 október 31 – én T. Illés Pay – Pal – on küldött adománya érkezett meg. Nagyon köszönöm!
2021 október 25 -énK. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2021 október 12 – énW. Árpád adománya érkezett meg. Köszönöm szépen!
2021 október 8 – án K. Béla adománya érkezett meg Pay-Pal – on keresztül. Köszönöm szépen!
2021 október 07 – én. „DJ” Bolsevik adományát kaptam meg. Köszönöm szépen.
2021 október 2 – án T. Illés Pay – Pal – on küldött adománya érkezett meg. Nagyon köszönöm!
2021 szeptember 27 – én T. Illés Pay – Pal – on küldött adománya érkezett meg. Nagyon köszönöm!
2021 szeptember 16 – án W. Árpád adománya érkezett meg. Köszönöm szépen!
Ezúttal – „TECHNIKAI OKOK MIATT” KISSÉ MEGKÉSVE! – köszönöm meg „DJ Bolsevik” ez év augusztus 9 – én, valamint szeptember 6 – án küldött átutalásos adományát.
2021 szeptember 15. – én kaptam meg H. Árpád adományát! Köszönöm szépen!
2021 szeptember 13 – án K. Béla adománya érkezett meg Pay-Pal – on keresztül. Köszönöm szépen!
2021 szeptember 8 – án K. Béla adománya érkezett meg Pay-Pal – on keresztül. Köszönöm szépen!
2021 augusztus 23 -ánK. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2021 augusztus 12 – én W Árpád átutalásos adománya érkezett! Köszönöm szépen!
2021 augusztus 8 – án K. Béla adománya érkezett meg Pay-Pal – on keresztül. Köszönöm szépen!
2021 július 26 -ánK. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2021 július 1?. – én W Árpád átutalásos adománya érkezett! Köszönöm szépen!
2021 július 12. – én K. Béla adománya érkezett meg Pay-Pal – on keresztül. Köszönöm szépen!
2021 július 9. – énD. J. „Bolsevik” adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2021 június 24 -énK. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2021 június 13. – án ismét K. Béla adománya érkezett meg Pay-Pal – on keresztül. Köszönöm szépen!
2021 június 8. – án K. Béla adománya érkezett meg Pay-Pal – on keresztül. Köszönöm szépen!
2021 május 26. – ánK. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2021 május 18. – ánD. J. „Bolsevik” adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2021 május 12. – én W Árpád átutalásos adománya érkezett! Köszönöm szépen!
2021 április 28. – án K. Béla adománya érkezett meg Pay-Pal – on keresztül. Köszönöm szépen!
2021 április 26. – ánK. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2021 április 12. – énD. J. „Bolsevik” adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2021 április 12. – én W Árpád átutalásos adománya érkezett! Köszönöm szépen!
2021 április 8. és 12. – én K. Béla adománya érkezett meg Pay-Pal – on keresztül. Köszönöm szépen!
2021 március 27 – én Leonyid Fofanov támogatása érkezett meg Pay – Pal – on keresztül! Большое спасибо Леонид!
2021 március 26.- án „Ardarik” piroscsekkes adományutalványát hozta a postás. Köszönöm szépen.
2021 március 25. – én kaptam meg „Petymeg” adományát! Köszönöm szépen!
2021 március 24. – énK. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2021 március 16.-ánD. J. „Bolsevik” adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2021 március 12 – én W Árpád átutalásos adománya érkezett! Köszönöm szépen!
2021 március 9. – én K. Béla adománya érkezett meg Pay-Pal – on keresztül. Köszönöm szépen!
2021 február 12 – én W Árpád átutalásos adománya érkezett! Köszönöm szépen!
2021 január 25. – énK. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2021 január 19 – énD. J. „Bolsevik” adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2021 január 12 – én W Árpád átutalásos adománya érkezett! Köszönöm szépen!
2021 január 10 – ről 11 – re érkezett meg Mr. I. T. Pay – Pal – on keresztül utalt adománya! Köszönöm szépen!
2020 december 28. – ánK. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2020 december 17 – én H. László átutalásos adománya érkezett meg! Köszönöm szépen!
2020 december 14 – én kaptam meg „Petymeg” adományát! Köszönöm szépen!
2020 december 12 – én W Árpád átutalásos adománya megérkezett! Köszönöm szépen!
2020 december 5 – énD. J. „Bolsevik” adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
ILIÁS-NAGY KATALIN: MI VAGYUNK A JÖVŐ NÉLKÜLI GENERÁCIÓ
Hogy lehet úgy élni, ha nincs remény, hogy a jövő jobb lesz, mint a múlt? Ha az is kérdés, hogy egyáltalán lesz-e jövő? Mibe kapaszkodjunk? Miért keljünk ki reggel az ágyból? Miért dolgozzunk, tervezzünk, legyenek álmaink? Ez nem egyszerű siránkozás, hanem egy nagyon is valóságos életérzés, amelyben sokan osztoznak ma. Fiatal felnőttek jövőkép nélkül. Fiatal felnőttek egy hatalmas lehetőséggel. Harmincöt éves szerzőnk: Iliás-Nagy Katalin írása.
Olvastam egy cikket: ausztrál kutatók szerint már 2050-re véget érhet az emberi civilizáció. A Föld egyszerűen nem lesz alkalmas az emberi élet számára. Az ember miatt.
Persze, hozzátették, hogy ez csak egy forgatókönyv a sokból, de az a helyzet, hogy a pozitívabbak sem biztatnak túl sok jóval.
Akárhogy is, nagyon úgy néz ki, hogy nekünk már ezzel a tudattal kell együtt élnünk. Nemcsak a saját halálunk árnyékában, ahogy a korábbi korok embereinek eddig is, hanem az egész civilizációnk pusztulásának árnyékában. Nemcsak egzisztenciális válságban, hanem generációs és civilizációs válságban is.
Mi vagyunk az a generáció, amelyiknek úgy kell élnie, hogy nem is nagyon tudjuk, mi végre, csak azt tudjuk, hogy még a legjobb esetben sem jobb, hanem rosszabb körülményei lesznek az utánunk érkezőknek. Nem tudva, csak remélve, hogy amit alkotunk, azt az utókor is látja majd. Hogy lesz utókor, és benne tudattal rendelkező értelmes lények, akik értelmezni is tudják azt, amit hátrahagyunk.
Na ez a lét elviselhetetlen könnyűsége, a létezés értelmetlenségének valódi megtapasztalása.
Vagy ez a legnagyobb szabadság, ami az emberiség történetében megadatott?
Korombeli női (és férfi) ismerőseim körében újra és újra visszatérő téma, írtam is róla korábban: szabad-e gyereket vállalni a mai világban?
Tudom, hogy sokak szerint ez nem valódi probléma, hogy csak az életképtelenek siránkozása, jobb is, ha ők nem szülnek-nemzenek, meg amúgy is, ez csak az önzetlenség álcájába csomagolt önzőség… Csakhogy aki ezt a kérdést bagatellizálja, egy komoly társadalmi problémát bagatellizál, az emberek tömegeinek érzéseit vitatja és kérdőjelezi meg.
A BBC számolt be még szeptemberben egy kutatásról, amelyben fiatalokat kérdeztek arról, hogy mit gondolnak a klímaválságról. A kutatást az angliai Bathi Egyetem, öt másik felsőoktatási intézménnyel együttműködve végezte, a felmérés során tíz ország (Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Egyesült Államok, Ausztrália, Portugália, Brazília, India, Fülöp-szigetek, Nigéria) tízezer 16 és 25 év közötti fiatalját interjúvolták meg.
A megkérdezett fiatalok 56 százaléka gondolta úgy, hogy az emberiség halálra van ítélve.
Megismétlem: a megkérdezett fiatalok több mint fele úgy éli az életét, hogy azt gondolja, nincs jövője.
És ami szerintük a leginkább kétségbeejtő, az nem is a pillanatnyi helyzet, hanem az, hogy úgy látják, a kormányok nem reagálnak a vészhelyzetnek megfelelően, egyszerűen tétlenül nézik a fejleményeket.
A kutatásban részt vevők kétharmada szomorú, fél és szorong, 60 százalék mondta azt, hogy aggódik,
vagy nagyon aggódik a klímaváltozás miatt, 45 százalékuknak ez már a mindennapi életét is befolyásolja. Tízből négy fiatal nem tudja, hogy vállaljon-e egyáltalán gyereket. Azokban az országokban, ahol a kormányzati klímapolitika gyenge, ott a fiatalok is jobban szoronganak.
Ez annyiban egybevág a Magyar Természetvédők Szövetsége által 2016-ban végzett hazai felméréssel, hogy a megkérdezettek idehaza is leginkább a politikusok klímavédelmi cselekvésével voltak elégedetlenek. A nagyvállalatokat kifejezetten felelősnek tartották a klímaváltozás okozásában, ugyanakkor úgy vélték, hogy fontos szerepük lenne a klímavédelemben is. A fogyasztókat csak részben tartották felelősnek, bár 75 százalék egyetértett azzal, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelemből mindenkinek ki kell vennie a részét, így az utca emberének is.
A jövőtől való félelem persze mindig is jelen volt az emberek életében,
kinek jobban, kinek kevésbé. De felmérések is azt mutatják, hogy sokan kevésbé rettegnének, ha a klímahelyzet megoldódna.
És bizony, ma már sajnos olyanok is vannak, akik épp a klímahelyzet miatt bánják, hogy egyáltalán gyereket vállaltak. És akkor az ökológiai válságról még szót sem ejtettünk.
Miért vállaltál végül gyereket? – kérdezem az egyik barátnőmet, aki sokáig hezitált.
„Mert azt éreztem, hogy valami nem stimmel. Hiába volt jó munkám, jó életem, valami hiányzott. Amióta megvan a lányom, azóta viszont mindennap nevetek.”
Nem tartasz a jövőtől? – faggatom tovább.
„Dehogynem! – feleli ő. – Ezért van csak egy gyerekem. Akármit hoz a jövő, róla talán még gondoskodni tudok.”
„Én csak azért tartom magam, mert ott a fiam – mondja egy másik barátnőm, amikor a jövőről és a kilátásainkról beszélgetünk. – Ha egyedül lennék, ha csak az én életemről lenne szó, azt mondanám, oké, ez a sors. Megérdemeltük. De neki mit mondjak?
Hogy bocs, de ezt kell megélned? Miatta nem engedhetem meg magamnak, hogy szétessem. A jövőn gondolkodni luxus volna.”
Itt állunk, körülöttünk az álmaink összegyűrve és eldobálva
Matatunk a múlt szemétdombján és próbálunk valami értéket kikaparni és megmenteni. Döntéseket kellene hozni, de mi alapján? Minden bizonytalan.
Nézem, olvasom a híreket, várom a fejleményeket. Legalább látnék valami pozitív változást a világban, a rendszerben! De nem látok. Legfeljebb magamban és a környezetemben. Mintha valami már csírázásnak indult volna, valami feltörni készül a szikkadt és repedezett talajból. Egyre gyakrabban találkozom hozzám hasonlókkal, akiknek vízióik vannak. De még mindig csak állunk, a tehetetlenségtől bámulunk bután.
Egy más, jobb világot szeretnénk. De hogyan álljunk neki? Hogy kellene elkezdeni? Minket nem erre neveltek, nem ezt tanultuk, nem kaptunk eszközöket. Mi nem kooperációra, hanem versenyre teremtettünk. Nem gondolkodásra, hanem parancsvégrehajtásra.
Hozd ide az ellenőrződ! Menj ki a teremből! Mire gondolt a költő?
Ha lázadtunk is, csak bizonyos kereteken belül, de ma már a kereteket kellene szétfeszíteni.
Tizenkét év múlva visszafordíthatatlan a folyamat – mondták a tudósok három éve. Akkor jött ki az új IPCC-jelentés (International Plant Protection Convention), amitől mindenki bepánikolt. Aztán, ahogy telt az idő, és ahogy az lenni szokott, hozzászoktunk a gondolathoz. Mint ahogy lassan a maszkhoz is hozzászokunk, és az „őt is elvitte a Covid” mondatokhoz.
Megírjak egy újabb cikket? Írjak könyvet? Építsek otthont? Ültessek fát? Teremtsünk értéket, életet, értelmet, ha mindez talán 30 éven belül elenyészik? Mi végre legyen jövőre irányuló akaratunk?
Miért, korábban mi végre volt?
Ha máskor nem, majd akkor lesz vége, amikor a Nap vörös óriássá duzzad.
Mentsük meg a világot! Az emberi világot? Ebben a formában? Minek? Ennek ebben a formában talán tényleg múlnia kell. Hacsak… Hacsak képessé nem válunk felnőni a feladathoz, és alapjaiban nem gondoljuk újra a létezésünket. Akkor talán túlélhetünk, és akkor meg is érdemeljük a túlélést.
Itt kevés a józan ész. Ha majd olyan problémával szembesülünk, aminek hatására nem néhány millióan, hanem félmilliárdan halnak meg majd, akkor durva változásokra lesz lehetőség – mondta Csányi Vilmos etológus egy vele készült interjúban. De, tette hozzá, nem gondolja, hogy elpusztulna ez a civilizáció. Persze, az is megeshet, de nem valószínű. Inkább olyan katasztrófák jöhetnek, amelyek rákényszerítik a globális társadalmat, hogy végre megváltozzon. Hogy feladja a fogyasztásba és a piac mindenhatóságába vetett hitét.
Sárneczky Krisztián csillagász, talán éppen azért, mert csillagász, nagyobb léptékekben gondolkodik. Ő egy hasonló beszélgetés során úgy nyilatkozott: igen, lehetséges, hogy tömegek halnak majd ki. De meg fogjuk oldani. Még ha hétmilliárd ember eltűnne is a Földről, akkor is maradna még 6-700 millió. Azzal pedig újra lehet kezdeni. Az 1600-as években sem voltunk többen.
Végül is, akkor már túl voltunk a reneszánszon is – de ezt már csak én teszem hozzá. Mint ahogy azt is, hogy a reneszánsz a francia renaissance szóból ered. Azt jelenti: újjászületés.
Itt és most
Igen, vagyunk páran, akik ezekkel a gondolatokkal éljük a mindennapjainkat. Számunkra ezek visszatérő témák a baráti beszélgetések során. Szörnyen nyomasztó és könnyen vezethet a „minden mindegy” érzéséhez. Vagy észrevehetjük benne a lehetőséget is.
Mert ha minden mindegy, akkor nincs veszítenivalónk.
És ha semmi sem biztos, akkor minden lehetséges.
Minden tettünk a jelennek szól, minden alkotásunk önmagáért való. Minden tettünk súlytalan. Ugyanakkor minden tettünknek ólomsúlya van. Nem az a kérdés, hogy mi lesz majd, hanem az: ezt most helyesnek vélem? Valóban ez az, amit tenni akarok? Hiszen nincs vesztegetni való időnk.
Nem kell a korábbi játékszabályoknak megfelelni. Már láttuk, azok hová vezetnek. A korábbi terhek alól felszabadulhatunk. Élhetjük valódi értékek szerint az életünket. Ha akarjuk. Vagy legalábbis megpróbálhatjuk.
Igen, mi lehetünk az a generáció, amelyik végignézi a pusztulást.
De mi lehetünk az a generáció is, amelyik túléli egy civilizáció bukását. Mi, vagy a gyermekeink és unokáink lesznek azok, akik láthatják egy új civilizáció kezdetét. Rajtunk áll egy új kezdet. És ha tényleg mind meghalunk, az is rajtunk áll, hogy mi marad itt utánunk.
Basszus, hiszen még piramisokat sem építünk! Tényleg csak a plasztik marad?
A jövő nélküli generációt már nem érdekli, hogy mit illik és mit szabad. Azt teszik, amit helyesnek vélnek.
Greta Thunberg (lehet szeretni vagy nem szeretni, most nem ez a lényeg) nem ment be a suliba. Azt kérdezte: minek tanuljon, ha talán nincs is az a jövő, amit építene, és minek tanuljon, ha a politikusok úgysem hallgatnak a tudósokra?
Boyan Slat holland feltaláló, vállalkozó, környezetvédelmi aktivista évek óta az óceánok megtisztításán dolgozik. Repüléstechnikai-mérnöki tanulmányait hagyta félbe, hogy minden idejét a projektjének szentelhesse. Amerikai diákok évek óta próbálják beperelni az amerikai kormányt, mert szerintük a szövetségi kormány megsértette alkotmányos jogaikat azzal, hogy nem tesznek a klímaváltozás ellen. Az óceániai Tuvalu külügyminisztere, Simon Kofe elegánsan felöltözve, térdig érő vízben állva üzent videójában a glasgow-i klímacsúcs (COP26) résztvevőinek.
Helló, jól mulattok? Mi meg itt elsüllyedünk!
Vannak filozófiák, amelyek szerint a teremtés nem valamikor, egyszer volt, hol nem volt, hanem a világ folyamatos kibomlásban van, a teremtés minden pillanatban zajlik. Most is. Mi magunk is részesei vagyunk. Mi magunk is teremtünk.
Nietzsche szerint a nagy délidő, a most pillanata, amikor az ember felfogja létezésének teljes súlyát, és amikor így kiált: Itt az idő!
Itt az idő! Mikor máskor élhetnénk meg valóban ezt, ha nem most, amikor nemcsak egzisztenciális létünk, de fajunk léte is fenyegetve van, és amikor minden más létező további sorsáért is felelősek vagyunk? Soha nem volt még ilyen teher, és soha nem volt még ilyen feladat.
A feladattal pedig egyetlen módon lehet megbirkózni, hogy ne roppanjunk össze annak súlya alatt.
A recept régóta megvan.
Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan. De ha ennél szellemibb útmutatás kell, hát van az is:
„Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényhozás elveként érvényesülhessen” (Kant).
Vagy:
„Élj úgy, mintha ma lenne az utolsó napod. Tanulj úgy, mintha örökké élnél” (Mahatma Gandhi).
Buddhánál az együttérzés, Jézusnál meg a szeretet. De még egy tinédzser is érti a lényeget:
„Nem akarok meghalni, de nem akarok olyan világban élni, amely nem törődik a gyerekekkel és az állatokkal” – mondta az említett felmérés egyik résztvevője.
Vagyis nem csupán az emberiség megmentése a cél. Hanem egy emberségesebb emberiség megteremtése
Ha jövő nélküli generáció vagyunk, akkor most kell megtenni, amit lehet. Nem holnap, és nem holnapután. Ha jövő nélküli generáció vagyunk, akkor csak a jelen maradt, az egyetlen pont az idő síkján (vagy körén?), amelyben gondolkodni érdemes, és amelyben a cselekvés lehetséges.
Ha jövő nélküli generáció vagyunk… De valójában mindegyik generáció az volt eddig is! Csak lehetőséget kaptunk arra, hogy most tényleg felfogjuk ezt. Hogy semmi sem biztos, és minden lehetséges. És ez lehet a mi szupererőnk!
Ki tudja? Talán az a jövő még jobb is lesz, mint ami most van.
Mindenesetre, ahogy a férjem mondta nekem, amikor egy szakértővel készített podcastműsor meghallgatása után magamba zuhanva ültem az asztalnál: ha odakint lángokban áll is a világ, ha szörnyek mászkálnak a kertben emberekre vadászva, akkor sem az a megoldás, hogy elbújunk és rettegünk. Hanem felemeljük a seggünket, és szembenézünk vele! Mindennel, ami ezután következik.
Bal-Rad komm: Ez az az írás, amihez már nem lehet kommentet írni! Hiszen a „balrad” – amióta létezik – közvetve vagy közvetlenül, de erről szól!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
„Vér fog folyni Orbán miatt. Kivégeztek minket” – a benzinkutasok már elégtételt követelnek
Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki Kormányinfóján jelentette be, hogy a kormány az üzemanyagárak befagyasztásáról döntött. Ennek jegyében három hónapig a benzin és a gázolaj ára is egyaránt 480 forint lesz. Az ársapka a 95-ös benzinre és az alap dízelolajra lesz érvényes.
Erről és az árbefagyasztásról már több cikket írtunk, melyeket itt és itt olvashat el, ám arról is szó volt, hogy a GKI szerint mattot kapott a kormány.
A döntéssel kapcsolatban most újabb rendelet jelent meg a Magyar Közlönyben, mely igyekszik megakadályozni, hogy a benzinkutak üzemeltetői esetleg kijátsszák a szabályokat.
A rendelet szerint abban az esetben, az üzemeltető köteles üzemszünetet hirdetni, ha 7 napon belül összesen 48 órán keresztül nem tudja az érintett két üzemanyagfajtával kiszolgálni a vásárlóit.
Ebben az időszakban más kereskedelmi tevékenységet sem folytathat, tehát a shop, kávézó, étterem részre is vonatkozik az üzemszünet.
Arra sincs lehetősége az üzemeltetőnek, hogy más ok miatt hirdessen üzemszünetet, vagy csökkentse a nyitvatartási idejét. A szabályok megszegéséért 100 ezer és 3 millió forint közötti bírságot lehet kiszabni.
Ismételt jogsértés esetén legalább egy napra, legfeljebb fél évre átmenetileg eltilhatják az üzemeltetőt a tevékenység folytatásától.
Több hozzászólás is érkezetett ezzel a kapcsolatban már a közösségi médiában, és sokaknak nem tetszik ez a döntés.
Vér fog folyni, Orbánék nem tehetnek kedvükre tönkre egy szektort, és nem nyomhatják le a vállalkozók torkán a saját akaratukat.
– írta valaki kommentben, aki azt is kifejtette, hogy a benzinár befagyasztása a kormánynak konkrétan nem jelent bevételkiesést.
A rendelet legfontosabb pontjaiban olyanok szerepelnek, mint hogy
ha a töltőállomáson a 480 forintos hatósági áras termékeket nem árulták három hónappal ezelőtt sem, akkor a prémium-üzemanyagot is 480 forintos áron kell adniuk,
Illetve, abban az esetben, ha a maximált árú benzint és gázolajat nem tudják hét napon belül nyitvatartási időben összesen 48 órán keresztül biztosítani, a kútnak üzemszünetet kell hirdetnie, azaz be kell zárnia.
De a töltőállomás a szokásos nyitvatartási idejénél nem lehet rövidebb ideig nyitva.
A rendelet ígérete szerint az ártörvény betartását a NAV ellenőrizni fogja. Amennyiben az adóhivatal szabálytalanságot tapasztal:
első körben 100 000 forinttól 3 000 000 forintig terjedő bírságot szab ki,
majd ismételt jogsértésnél egy időre be is zárathatja az üzemeltető összes kútját, itt a legkisebb büntetési tétel egy nap, a legnagyobb pedig fél év kényszerszünet, az ellenőrzések akár napon belül is ismétlődhetnek, és egy büntetést többször is ki lehet szabni. Ezen felül a pénzbírság és a bezárás egyszerre sújthatja a szabálytalankodó benzinkutat, a bírságot kiszabó határozat ellen nem lehet fellebbezni.
Ebből is látszik, hogy mindenre felkészültek, hiszen már többen jelezték azt, hogy be fogják zárni a kutakat, ám ez a kiskapu továbbra is működni fog, hiszen csak a nyitva tartó kutakra vonatkozik a szabályozás.
Akkor bezárunk, veszteséget nem fogunk termelni, miért nincs kárpótlás, miért nem adnak vissza abból amit már elloptak? Azt gondolják, hogy ebből nem lesz lázadás? Hát nagyon tévednek!
– írta egy másik hozzászóló, aki mint a kommentjéből kiderül egy kis vidéki kút tulajdonosa.
Kivégeztek mindeket, egyszer és mindenkorra, persze három hónap, de nem vagyunk hülyék, jönnek a választások, és majd pont akkor mondanák azt, hogy oké, legyen megint piaci áron, akkor nem 25 forinttal drágulna majd, hanem 35-40 forinttal. Nyugodjatok meg, ez április végig fog tartani. Valamit tenni kell ezek ellen a tolvajok ellen.
– kontrázott rá egy másik.
Ám ha bezárásra kerül sor, akkor ilyen esetekben Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kijelölhet egy másik alkalmas szolgáltatót a benzinkút üzemeltetésére.
Ideiglenesen így a töltőállomás és a tárgyi eszközök a birtokába kerülnek, ha viszont valamilyen kárt okoz az átmeneti üzemeltető, akkor a károkat köteles megtéríteni az eredeti tulajdonosnak.
– fejti ki a rendelet.
Ugyan hivatalosan egyik cég sem árulja el, hogy mekkora árréssel dolgozik, a szakmai berkekből azt lehet hallani, hogy a nagykereskedők 4-5 százalékot szoktak rátenni literenként az üzemanyagokra
ez a vasárnap érvényes árakon számolva kb. 20-25 forintot jelent.
Pletser Tamás, az Erste olajpiaci elemzője szerint, az üzemanyag literenkénti jövedékiadó-minimuma 36 cent (ez 365 forintos euró mellett 131 forint), vagyis a magyar jövedéki adó (120 forint) a forint legújabb kori gyengélkedése idején már a minimumszint alatt van.
Vagyis hivatalosan már nem lehet csökkenteni az adót, hiszen az EU majd felszólít minket, vagy kötelezettségszegési eljárást indít.
Ám a kiskereskedők másképp látják, a havi 20 ezer liternél már több mint fél millió forint a veszteség.
Ha bezárom a kutat, akkor nem égetem a pénzt, majd jól el fogom mondani a két alkalmazottnak, hogy azért vagytok kirúgva, mert ennyire kedves volt a kormány. Jól tudják ők is, kire kell majd szavazni, azaz kire nem.
– kommentálta egy másik tulajdonos egy a 480-as üzemanyagról beszélő fideszes politikus bejegyzése alá. (propeller)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: Amint azt tegnap Hollik hordalihenctől megtudhattuk, az üzemanyagok árának a vajda általi maximalizálása – NEM AZ ADÓTARTALOM CSÖKKENTÉSÉVEL! – a rezsicsökkentés egyenes folytatása. Lehet persze hogy ebbe néhányan majd beledöglenek, de a qrmányzati és az uniós büdzsét kiesés nem érheti!
Ráadásul MOST ÍGY a vajdasági autósok IS jól járnak! MOST…!
Egy a vajdabanda által ESETLEG ÍGY (ezért is!) MEGNYERT „választást” követően persze…- de hát az már egy másik történet lesz.