Gyenyikin leverése
(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)
3
A fehérgárdisták hiánytalanul újjáélesztették a cárizmus nemzetiségi politikáját. Az észak-kaukázusi, az ukrajnai és a moldvai népeknek durva erőszak és gyalázkodás jutott osztályrészül. A gyenyikinisták legfőbb segítőtársai ebben a tömeges bűnözésben az aprócska hegyvidéki fejedelmek és a burzsoá nacionalisták voltak; ők segítették a fehérgárdistákat nemzetük becsületének és szabadságának sárbatiprásában. A gyenyikinisták, mint dühödt antiszemiták között, hagyománnyá vált, hogy az elfoglalt város vagy kisebb helység „birtokbavételét” zsidópogrommal kezdték. A zsidó burzsoázia ennek ellenére fiataljait a fehér hadseregbe küldte. Ugyanilyen aljasul viselkedtek az ukrán nacionalisták is.
A kegyetlen burzsoá-földesúri diktatúra nem biztosíthatott szilárd hátországot a Gyenyikin-hadseregnek — sőt, ellenkezőleg, a dolgozók tömegmozgalmát eredményezte. Ez a mozgalom spontán felkelésekben, szabotázsban, s ami a fő, partizánharcban és szervezett felkelésben nyilvánult meg. 1919 őszén Gyenyikin hátországa sajátos belső hadszíntérré vált.
A munkások és a parasztok Gyenyikin-ellenes harcát a földalatti kommunista szervezetek vezették. Tevékenységüket a párt Központi Bizottsága hangolta egybe és irányította.
A partizán- és a sztrájkmozgalom hulláma végigvonult Ukrajnán. Földalatti kommunista szervezetek működtek a Donyec-medencében, Harkovban, Poltavában, Jekatyerinoszlávban, Kijevben, Ogyesszában, Nyikolajevben, a Krím-félszigeten. A földalatti szervezetekben a helyi bolsevikokkal együtt dolgoztak az Ukrajna Kommunista (bolsevik) Pártjának Központi Bizottsága által odaküldött elvtársak. Voltak Komszomol-szervezetek is, például Ogyesszában.
A bátor illegális kommunista pártmunkások újságokat, röpiratokat adtak ki, egyik pártsejtet a másik után szervezték az üzemekben és a járásokban, behatoltak az ellenséges hadseregbe és flottába, s aktív munkát végeztek a szakszervezetekben, ahol ezek még léteztek.
1919 őszén az illegális bolsevik szervezetek vezetésével a Donyec-medence bányászainak széles körű sztrájkmozgalma bontakozott ki. Különösen kitartóan és sokáig harcoltak a munkások Makejevkában és Jenakijevóban. A Donyec-medence után a munkássztrájkok hulláma átterjedt Harkovra, Nyikolajevre, Jekatyerinoszlávra, Poltavára, Kremencsugra és Ukrajna más ipari központjaira. Az ukrajnai földalatti kommunista szervezetek tevékenységét az OK(b)P Központi Bizottsága által külön e célból alakított Frontontúli Bizottság irányította, amely közvetlenül a déli front politikai szerveinek és az UK(b)P Központi Bizottsága Ideiglenes Bizottságának volt alárendelve. A Frontontúli Bizottság juttatta el az ukrajnai földalatti szervezetekhez az OK(b)P Központi Bizottságának utasításait és a részükre szóló különféle támogatást. S a Bizottság egyeztette a partizánosztagok tevékenységét a déli front parancsnokságának elgondolásaival.
A partizánharc közvetlen irányítója Ukrajnában a Felkelőmozgalom Forradalmi Katonai Tanácsa és annak az UK(b)P Központi Bizottsága által külön e célra létesített vezérkara volt. E szerveknek voltak alárendelve az úgynevezett körzeti tábori törzsek, amelyek a legnagyobb partizánerők működési területén alakultak.
1919 októberében, a déli front seregeinek ellenoffenzívája idején a Frontontúli Bizottság kiadta az utasítást: „Valamennyi ukrán felkelő csapat azonnal indítson hadműveleteket Gyenyikin ellen.”61 Letopisz Revoljuciji, 1929. 5—6. sz. 283. old.*
A Frontontúli Bizottság felhívta a partizánokat, támadják meg a visszavonuló fehérgárdista csapatokat, ne hagyják, hogy a fehérek hasznavehetetlenné tegyék a hidakat és az utakat. A partizánerőknek megadták az ellenség valószínű visszavonulási útjai elleni hadműveletek irányát.
Harkov vidékének partizánjai a donyec-medencei osztagokkal együtt harcot indítottak az észak-donyeci és a délkeleti vasútvonalakon, s részben megbénították az ellenséges katonai szerelvények mozgását.
A lozovaja-szinyelnyikovói körzetben, valamint a jekatyerinoszlávi kormányzóság több járásában tömegméretű parasztfelkelés kezdődött a helyi partizánvezérkar irányításával. A felkelőknek bizonyos időre még Pavlograd és Novo-Moszkovszk városát is sikerült birtokba venniük. Október végén több mint 40 osztag tartozott a lozovaja-szinyelnyikovói törzshöz. Az osztagok négy dandárt és két hadosztályt alkottak; létszámuk elérte a 20 000, novemberben pedig már a 35 000 főt. A partizánok ellenőrzésüket kiterjesztették a Jekatyerinoszláv—Harkov vasútvonalra.
Erős bázisa volt a partizánmozgalomnak a herszoni kormányzóság. Különösen vitézül harcoltak azok a szegényparasztok, akik Bastanka községben hat ezredből álló nagy partizánosztagot alakítottak. A partizánok teljesen ellenőrzésük alatt tartották az általuk elfoglalt vidéket, és hosszú ideig eredményes harcot folytattak a parasztfelkelés leverésére kivezényelt hatalmas fehérgárdista erők ellen.
Sikeresen harcoltak Kijev, Csernyigov és Poltava vidékének, valamint más ukrajnai körzeteknek a partizánjai. Csapásaik ereje a Vörös Hadsereg közeledtére állandóan fokozódott. A partizánok, a felkelők, az illegális komszomolisták — a reguláris szovjet csapatokkal együttműködve — tevékenyen részt vettek Ukrajna felszabadításában.
Az ukrajnai partizánmozgalom bonyolult körülmények között fejlődött. A kommunistáknak az ellenséges hátországban vívott harc szervezése közben mindig számításba kellett venniük a komplikált ukrajnai politikai helyzetet. Például nem volt könnyű feladat azokat a felkelő osztagokat kommunista befolyás alá vonni, amelyekben „baloldali” eszerek vagy borotybisták (a „Borotyba” című lap köré tömörülő ukrán „baloldali” eszerek. — Ford.) voltak a hangadók. A kommunisták azzal, hogy lankadatlan eszmei harcot folytattak ezekkel a pártokkal, és leleplezték kispolgári lényegüket, fokozatosan tekintélyt vívtak ki maguknak, és erősítették befolyásukat a felkelőknél.
Nagy és bonyolult munkát végeztek az ukrán bolsevikok a Mahno-féle „felkelő hadseregben”. Feladatuk itt az volt, hogy elszigeteljék az anarchista-kulák vezetést a felkelők zömétől, Mahno „atyuskának” és követőinek demagóg ígéreteitől félrevezetett dolgozó parasztoktól. A párt küldöttei szívós és aprólékos munkával, önzetlen bátorságukkal egész mahnoista egységeket vontak befolyásuk alá. A kommunisták életüket kockáztatták, hiszen a mahnoista főkolomposoktól minden kitelt. Mahno, a Vörös Hadsereg ideiglenes szövetségese a Gyenyikin elleni harcban, egyik percről a másikra veszedelmes ellenséggé válhatott; és szövetségesként sem szégyellt nyíltan leszámolni az osztagaiban levő kommunistákkal. Mégis, amikor a kommunista befolyás több egységben (főleg a gyalogosoknál) megerősödött, Mahno már nem szánta rá magát, hogy kezet emeljen rájuk. A kommunisták üldözése, a Vörös Hadsereggel való szakítás azt eredményezte volna, hogy a felkelő parasztok tömegestől otthagyják a mahnoista osztagokat. 1919 végén és 1920 elején, amikor Mahno végül is rászánta magát, hogy fegyvereit a szovjetköztársaság ellen fordítsa, seregéből több mint 35 000 ember távozott a Vörös Hadseregbe. Ez a kommunisták munkájának eredményét mutatta.
Az illegális ukrán pártmunkások és partizánok felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak a Vörös Hadseregnek a déli front csapatainak offenzívája idején.
1919 őszén erősen fellendült a dolgozó parasztok forradalmi harca a Don mentén és Észak-Kaukázusban. Ezeken a vidékeiken már 1918 vége óta működött a földalatti kommunista mozgalom. A kommunisták agitációt folytattak a lakosság, sőt, Gyenyikin katonái körében, újságokat, röplapokat, felhívásokat bocsátottak ki, munkássztrájkokat és parasztfelkeléseket szerveztek, fontos felderítő adatokat szolgáltattak a déli és a délkeleti front számára. Ez a munka az OK(b)P Központi Bizottságának segítségével és ellenőrzésével folyt.
A Don-vidék kommunista szervezeteinek közvetlen irányítását a déli front politikai osztályához tartozó Doni Frontontúli Bizottság, valamint az OK(b)P Doni Területi Bizottsága látta el.
Hatalmas munkát végzett az OK(b)P Kaukázusi Határterületi Bizottsága, valamint a novorosszijszki és a jekatyerinodári illegális pártbizottság. Ez utóbbi töltötte be egyúttal az észak-kaukázusi határterületi pártbizottság funkcióit. A hegyvidékiek harcának élén az OK(b)P Dagesztáni Területi Bizottsága állt. Nagy szerepe volt 1919-ben a kaukázusi illegális kommunista mozgalom megszervezésében Kirovnak és Ordzsonikidzének.
Gyenyikin hátországának mélyén, Novorosszijszk és Tuapsze körzetében még nyáron kialakult a partizánmozgalom egyik leghatalmasabb góca, a tizenkétezer főnyi „piros-zöld hadsereg”, amely meglehetősen nagyarányú hadműveleteket hajtott végre, és jelentős veszteségeket okozott a gyenyikinistáknak. A fehérgárdista parancsnokságnak nagy erőket kellett tartania ezen a belső arcvonalon.
Sztavropol vidékén is fellángolt a partizánháború. 1919 őszén a sztavropoli partizánok egy egész fehér lovashadosztályt kötöttek le.
Rendkívül nagy méreteket öltött a hegyvidéki dolgozók Gyenyikin-ellenes háborúja Dagesztánban, Csecsnya vidékén, Oszét- és Ingus-földön és Kabardiában. A mozgalom vezetésébe ugyan nemegyszer sikerült beférkőzniük burzsoá nacionalistáknak. A néptömegek szabadságharcának fellendülését több ízben is megpróbálták a maguk javára kihasználni az azerbajdzsáni muszavatisták, a grúz mensevikek és a török ügynökök. Még bonyolultabbá tette a helyzetet a hegyvidéki dolgozók jelentős részének politikai felvilágosulatlansága, s az, hogy élénken éltek körükben a nacionalista és a vallási előítéletek. A kommunistáknak rendkívül rugalmas politikai taktikát kellett követniük, szívós és kitartó munkát kellett végezniük a tömegek között, hogy végleg kivonják őket az osztályidegen elemek befolyása alól.
A kaukázusi partizáncsapatok között jelentős helyet foglaltak el a Csecsnya vidékén és Ingus-földön harcoló osztagok. Számos kaukázusi népcsoport tagjai, valamint vlagyikavkázi és grozniji munkások küzdöttek soraikban. Tekintélyes vezetőjük volt Gikalo, a Kaukázusi Határterületi Pártbizottság tagja és Seripov csecsenc kommunista. A csecseni osztagok 1919 augusztusában egy egész fehérkozák hadosztályt vertek tönkre, és Groznij felé nyomultak előre.
A csecseni partizánok sikerei föllelkesítették Dagesztán és a többi észak-kaukázusi vidék dolgozóit. A 11. hadsereg Forradalmi Katonai Tanácsának segítségével Dagesztánban hatalmas Gyenyikin-ellenes arcvonal jött létre, amely tekintélyes ellenséges erőket kötött le. Nem véletlen, hogy Gyenyikin ebben az időben „forró katlannak” nevezte Észak-Kaukázust.
1920 elején a megerősödött észak-kaukázusi és doni, valamint ukrajnai partizánerők egybeolvadtak a Vörös Hadsereg támadó csapataival, s ez jelentősen meggyorsította Gyenyikin végső leverését.
A Gyenyikin-hadsereg frontjának ingatag jellege és hátországának megbízhatatlansága tehát fontos előfeltétele volt annak, hogy a szovjet csapatok általános támadása az ország déli részén sikerrel járjon. E támadás tervének kidolgozásánál a párt Központi Bizottsága figyelembe vette az ellenséges táborban uralkodó helyzetet.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!