Gyenyikin leverése

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

1

Augusztus első napjaiban, amikor a középső szakaszon feltartóztatták a Gyenyikin-seregek támadását, Ukrajnában fenyegető helyzet alakult ki. Az ellenség itt makacsul előretört, s erősen szorongatta a szovjet arcvonal jobbszárnyát, a 14. hadsereget.

Ez a hadsereg rendkívül nehéz helyzetben volt. Egységei hatszáz kilométeres arcvonalon húzódtak széjjel, háta mögött nacionalista kulákbandák garázdálkodtak. A hadsereg soraiban sok volt az újonc, aki nem kapott kellő kiképzést és még nem szokta meg a katonai fegyelmet.

Az ellenség arra törekedett, hogy áttörje a 14. hadsereg arcvonalát, és Poltavát, Znamenkát, Jelizavetgrádot elfoglalva Kijev, Nyikolajev és Ogyessza felé nyomuljon. Gyenyikin igyekezett minél gyorsabban birtokba venni Ukrajna gazdag erőforrásait, hogy ezeket is felhasználhassa a Moszkva elleni újabb offenzívához. Emellett összefüggő szovjetellenes arcvonalat akart létesíteni, kapcsolatot teremtve a nyugat felől támadó lengyel csapatokkal. Gyenyikinék azonban nem akarták bátorítani Pilsudskit ama szándékában, hogy Lengyelország határait „a tengertől tengerig” terjessze ki, s ezért arra törekedtek, hogy a lengyelek megérkezése előtt minél nagyobb ukrán területet foglaljanak el.

A fehérgárdisták első nagy ukrajnai sikere Poltava elfoglalása volt, július 29-én.

Ugyanebben az időben nyugat felől a burzsoá-földesúri Lengyelország csapatai törtek a szovjetköztársaságra, a petljuristákkal és az úgynevezett Nyugat-Ukrajnai Népköztársaság (ZUNR) burzsoá nacionalista hadseregének maradványaival együtt. A lengyelek és a petljuristák Kijev felé nyomultak, meg akarván előzni Gyenyikint. Ellenük a nyugati front balszárnyát alkotó 12. szovjet hadsereg szállt harcba. A lengyel és a petljurista csapatok fő csapását a Scsorsz 44. hadosztályának, valamint Jakir 45. hadosztályának hős ezredei fogták fel. (A 45. hadosztály kötelékében harcoló egyik dandárt Kotovszkij, a polgárháború legendás hőse vezényelte.)

Szovjet-Ukrajna két ellenséges hadsereg közé került. S az országon belül még egy front alakult ki: a városokat, a községeket és a falvakat egyik kuláktámadás a másik után érte.

A párt és a kormány mindent elkövetett, hogy megvédje Ukrajnát. A Központi Bizottság utasította a déli és a nyugati front parancsnokságát, hogy minden eszközzel védje az ukrán területeket. A Központi Bizottság Politikai Bizottsága úgy döntött, hogy Ogyesszát és Kijevet a végsőkig kell védeni. „Az egész forradalom sorsa forog kockán”¹⁵ Lenin Művei 35. köt. 400. old.* — írta Lenin augusztus 9-én. A Politikai Bizottság határozata Trockij makacskodása ellenére született meg; ő ugyanis Ogyessza és Nyikolajev feladását javasolta.

A párt Központi Bizottsága és a Honvédelmi Tanács — élén Leninnel — azonnali támadás megindítására utasította a déli front parancsnokságát, hogy megbénítsa Gyenyikin ukrajnai előrenyomulását.

„A támadás halogatása teljesen megengedhetetlen, mert ez a halogatás egész Ukrajnát Gyenyikin kezére juttatja és pusztulásba sodor bennünket. Önök felelnek minden napért, sőt, óráért, amellyel még késleltetik a támadást.”¹⁶ Ugyanott, 401. old.* — írta Lenin augusztus 10-én a Köztársasági Forradalmi Katonai Tanácsnak.

S három nappal később, augusztus 13-án Lenin az alábbi kérdéseket intézte a Déli Front Forradalmi Katonai Tanácsához: „Haladéktalanul közöljék, elég energikusan folyik-e az átcsoportosítás és a csapatösszevonás, megtettek-e minden szükséges intézkedést meggyorsításukra? Idejekorán megindul-e a hadművelet, vagy pedig késéssel számolhatunk? Mikor kezdik? Nagyon nyugtalanít Ukrajna helyzete.”¹⁷ Lenin-gyűjtemény. XXXIV. 207. old. (oroszul).*

Ezzel párhuzamosan a Központi Bizottság Politikai Bizottsága utasította a szovjet-ukrán kormányt, hogy szentelje minden figyelmét a honvédelmi feladatoknak. Augusztus 13-án az Ukrajnai Népbiztosok Tanácsának küldött táviratában — amelyet Lenin írt alá — a Politikai Bizottság javasolta, hogy az ukrán központi szerveket egyetlen hivatallá vonják össze, és zárják be a népbiztosságokat (a legszükségesebbek kivételével). „Mozgósítsanak egytől egyig mindenkit katonai munkára — mutatott rá a távirat —, és tekintsék feladatuknak, hogy legalább néhány hétig kitartsanak …”¹⁸ Ugyanott.*

A Vörös Hadsereg, az ukrán kommunisták és munkások minden tőlük telhetőt elkövettek, hogy visszaverjék a lengyel és a gyenyikinista támadást. Az ellenség azonban hatalmas túlerőben volt. Augusztus második felében a fehérgárdisták elfoglalták Dél-Ukrajnát Nyikolajev, Herszon és Ogyessza városával együtt.

A lengyelek és a petljuristák ezalatt nyugat felől Kijev irányában támadtak, elfoglalták Vinnyicát, Zsitomirt, Bergyicsevet, Belaja Cerkovot és Fasztovot. Augusztus végén megindultak a harcok Kijevért. A Scsorsz-hadosztály és a plasztuni gyalogdandár hős ezredei sokszoros túlerő ellen harcoltak. Az egyik ütközetben elesett Scsorsz is.

Kijevet nem sikerült megvédeni. Augusztus 30-án a petljurista bandák betörtek az ősi fővárosba, s másnap Gyenyikin „önkéntesei” is megjelentek a kijevi utcákon. A gyenyikinista parancsnokság követelésére a petljuristák kénytelenek voltak elhagyni a várost. Ez erősen kiélezte az ukrán burzsoá nacionalisták és a fehérgárdisták viszonyát. De amíg Gyenyikin győzelmeket aratott, addig a gyáva és megvásárolható nacionalista söpredék csupán arra szorítkozott, hogy szavakban megjátssza a fehérgárdisták ellenzékét; és csak később kezdett „háborúskodni” Gyenyikinnel, amikor az „önkéntes hadsereg” a Vörös Hadsereg csapásai nyomán futásnak eredt. A petljuristák úgy vélték, ezzel majd jogot szereznek a nép szemében ahhoz, hogy „Ukrajna felszabadítóinak” nevezzék magukat, s így megkísérelhetik a hatalom megszerzését.

A gyenyikinista és a petljurista csapatok támadása halálos veszéllyel fenyegette a 12. hadsereg balszárnyon levő egységeit, amelyek Ukrajna déli részét védték. Ezek az egységek, amelyeket a 12. hadsereg úgynevezett déli hadseregcsoportjában egyesítettek, Jakir parancsnoksága alatt, el voltak vágva a többi szovjet alakulattól. A hadseregcsoport Forradalmi Katonai Tanácsa — amelynek tagja volt Gamarnyik és Zatonszkij — áttörést határozott el a 12. hadsereg fő erőivel való egyesülés céljából. Ezt a vállalkozást az ellenséges csapatokkal és az ellenforradalmi bandákkal való állandó összetűzések és harcok közepette bonyolították le. Az 58. és 45. szovjet hadosztály ezredei hervadhatatlan dicsőséget szereztek maguknak.

A négyszáz kilométeres út végén a szovjet hadsereg Zsitomirnál súlyos vereséget mért a fehérlengyelekre. Zsitomirt a déli hadseregcsoport és a hős 44. hadosztály szabadította föl, amelynek Scsorsz halála után Dubovoj volt a parancsnoka. A déli hadseregcsoport egyesült hadseregével, a 12. hadsereggel. A szovjet kormány nagyra értékelte a déli hadseregcsoport katonáinak hőstettét. A Honvédelmi Tanács javaslatára a 45. és az 58. hadosztályt vörös díszzászlókkal tüntették ki. A katonák, a parancsnokok és a biztosok közül sokan kaptak Vörös Zászló Érdemrendet.

A kitüntetettek közt szerepelt Fegyko hadosztályparancsnok is. Ez volt az első érdemrendje, később még hármat kapott az intervenciósok és a fehérgárdisták elleni ütközetekben véghezvitt hőstettekért. Négy szovjet hadvezér kapott négy ízben Vörös Zászló Érdemrendet a polgárháborúban tanúsított hősiességéért: Bljuher, Vosztrecov, Fabriciusz és végül Fegyko, aki a legfiatalabb volt köztük (1919-ben csak 22 éves volt). Valamennyien szegényparaszt-családból származtak, végigjárták a munkásforradalmárok nehéz iskoláját, mind a négyen kommunisták voltak. A válságos 1919-ben különböző frontokon küzdöttek: Fegyko a déli, Fabriciusz a nyugati és déli, Bljuher és Vosztrecov a keleti fronton. Mind a négyen teljes erejüket és tehetségüket latba vetették, mindnyájuk előtt egy cél lebegett, leverni az ellenforradalom vérszomjas hidráját.

A Vörös Hadsereg egyik legfőbb feladata 1919 augusztusában a déli front csapatainak ellentámadása volt. A szovjet főparancsnokság ily módon kívánta megkönnyíteni Ukrajna védelmét, és felmorzsolni Gyenyikin fő erőit.

Az ellenoffenzíva tervét Kamenyev főparancsnok dolgozta ki, s a párt Központi Bizottsága jóváhagyta. A terv az volt, hogy a fő csapást a szovjet csapatok Gyenyikin arcvonalának jobbszárnyára, a fehérgárdista doni hadseregre mérik. A fő csapás irányának ez a megválasztása abban lelte magyarázatát, hogy az ellenség doni és kaukázusi hadserege gyengébb volt, mint az „önkéntes” hadsereg. És megfordítva, a velük szemben álló szovjet csapatok jóval erősebbek voltak, mint a déli front jobbszárnyán és középső részén harcolók. Ezenkívül a szovjet főparancsnokság arra is számított, hogy ezzel a csapással mindjárt kezdetben kiveri Gyenyikint a Don-vidékről, s megfosztja a fehérgárdistákat egyik támaszuktól, a módos kozákságtól.

A fő csapással a 9. és a 10. hadsereget, valamint Bugyonnij lovas hadtestét bízták meg. Ezt a két hadsereget és a lovashadtestet egy különleges hadseregcsoportban egyesítették Sorin parancsnoksága alatt. A Sorin hadseregcsoport támadásának a doni sztyeppéken — a szovjet parancsnokság elgondolása szerint — a fehérgárdista kaukázusi hadsereg megsemmisüléséhez kellett vezetnie, súlyos helyzetbe hozva ezáltal a doni fehér hadsereget. A Sorin hadseregcsoporttal együttműködött a 11. hadsereg, amelynek bázisa Asztrahany volt. A 11. hadseregre az a feladat várt, hogy hátbatámadja a fehérgárdistákat, és északi irányban, Caricin felé nyomuljon előre.

A déli front balszárnyán harcoló különleges hadseregcsoporton kívül a középső arcvonalszakaszon is alakult egy hadseregcsoport a 8. hadseregből és a 13. hadsereg két hadosztályából, Szelivacsev parancsnoksága alatt. Ennek feladata az volt, hogy egy Harkov felé irányuló támadással elvágja egymástól az „önkéntes” és a doni hadsereget, s betörjön az ellenség mögöttes területére.

A szovjet főparancsnokság tervének sikere egyszerre két feladatot is megoldhatott: rákényszeríthette a fehéreket az Ukrajna elleni támadás megszakítására, s egyúttal a front teljes hosszában visszavonulásra késztethette őket.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!