1. A „Schlageter-agitáció”
   és az antifasiszta nap Németországban

A téli-tavaszi Ruhr-válságot forró nyár és viharos ősz követte. Az infláció egyre szédületesebb mértéket öltött és fokozódó munkanélküliséggel párosult. Egy aranymárka 1923 januárjában még 4300, novemberben már 522 milliárd papírmárkával volt egyenlő. A munkanélküliek száma az 1923. júliusi 186 000-ről 1924 januárjáig 1 439 780-ra növekedett.³ – GDA 3. köt. 286. old., ;PWA 1925-1926. 722. old.* A munkanélküliség egyik sajátossága volt, hogy a korábbiakhoz képest rendkívül megnőtt (3,5 %-ról 26,4 %-ra) a szervezett, tehát elsősorban a nagyobb üzemekből elbocsátott munkások aránya. Az első világháború idején és azt követően az iparban elhelyezkedettek és hamarosan munkanélkülivé válók ösztönös megmozdulásaihoz, az infláció által különösen érzékenyen érintett kistermelők lázongásaihoz, az elkeseredett, fizetésüket kosarakban, hátizsákban cipelő alkalmazottak mozgalmaihoz a munkásosztály mind hatalmasabb sztrájkjai járultak. Mindamellett a sztrájkok mutatói – számuk, résztvevőik létszáma, a kimaradt munkaórák – nem érték el az előző évekét, a sztrájkoló szervezett munkások és alkalmazottak száma is csökkent.⁴ – PWA 1923-1924. 582-583. old.* E sztrájkok és megmozdulások jellege eltért a korábbiaktól. Míg 1923 januárjáig csupán gazdasági követelésekért folyt a küzdelem, s még márciusban is a Ruhr-vidék megszállása elleni passzív rezisztencia dominált, júniustól kezdve már egyre határozottabban politikai jelleget öltöttek a munkabeszüntetések és a tüntetések. Nagy visszhangra talált a KPD januárban meghirdetett és azóta következetesen alkalmazott taktikája, a kétfrontos harc jelszava: „Üsd Poincarét a Ruhrnál és Cunót a Spreenél!”⁵ – Die Rote Fahne, 1923. január 23. – Raymond Poincaré francia miniszterelnök rendelte el a Ruhr-vidék megszállását; Wilhelm Cuno német miniszterelnök ekkor meghirdette a passzív ellenállást.* A KPD lipcsei kongresszusa az 1923. február 1-én elfogadott taktikai irányelvekben – nem utolsósorban Radek határozott álláspontjának hatására – a munkáskormányt mint a proletárdiktatúrához vezető átmeneti formát hirdette meg, majd a Komintern III. plénuma után hasonló értelemben foglalt állást a munkásparaszt kormány mellett.⁶

⁶ Bericht über die Verhandlungen des III. Parteitages der Kommunistischen Partei Deutschlands. Zentrale der KPD. Berlin 1923. 421. old.; AKPD 1923. július 11-i felhívása. Die Rote Fahne, 1923. július 12. Részleteket közöl a dokumentumból: GDA. 3. köt. 655-656. old.*

A kommunisták mellett azonban növelték befolyásukat a jobboldali és nacionalista szervezetek is, köztük Hitler Nemzetiszocialista Német Munkáspártja. (Ismert német rövidítése: NSDAP.) A Komintern vezetői a német kommunistákkal egyetértésben úgy értékelték a helyzetet, hogy az országban kialakult gazdasági és politikai válság egy jobboldali fordulat lehetőségét is magában hordozza. A kialakult helyzet valóban sok szempontból – különösen az államhatalom ingatagságát tekintve – hasonlított az olaszországira. A Kominternt és a KPD-t azonban legalább ennyire a fasiszta szervezetek elleni harc előtérbe helyezésére sarkallta egy másik körülmény is: a politikailag aktivizálódott paraszti és más kispolgári elemek megnyerésének lehetősége.

E kettős feladat felismerésének eredményeképpen „1923 júniusának végén határozott fordulat következett be a párt taktikájában” – írja jelentésében a Varga Iroda egyik munkatársa.⁷ – ⁷ CPA IML 504. f. 1. op. 26. d. 6. old.* E fordulat a korabeli megfigyelők szerint is szorosan összefüggött Radek Schlageter-beszédével, s hamarosan két igen látványos eseménysorozat hívta fel rá a figyelmet. Az egyik az 1923. július 29-re meghirdetett antifasiszta nap, a másik a többségében kommunisták által szervezett nyilvános gyűlések sorozata volt, amelyekre nacionalista és fasiszta szónokokat is meghívtak. Mindkét eseménysorozat, de különösen az utóbbi, nagy visszhangot keltett Németország-szerte, majd vitákat váltott ki a nemzetközi munkásmozgalom különböző fórumain.

A Schlageter-agitáció tulajdonképpen már június 26-án megkezdődött, amikor a Die Rote Fahnéban megjelent Radek beszéde. Ezután egy brosúra következett, bevezetőjeként ugyancsak a Radek-beszéddel, utána a német sajtóban már szintén megjelent két fontosabb polemikus írás következett: Ernst Graf zu Reventlow-nak, a Deutschvölkische Freiheitspartei egyik vezetőjének, a Reichwart című berlini hetilap szerkesztőjének „Radekkel együtt?” című írása, és Arthur Möller van den Brucknak a Gewissen című hetilapban („az egyetlen »gondolkodó« nacionalista orgánum” – mondta róla Radek) megjelent cikké. A brosúrát két válaszadó írás zárta: Radeké a Vorwärts, a Die Zeit, a Vossische Zeitung cikkeire, illetve a Gewissennek a brosúrában is leközölt írására, valamint Paul Frölich válasza Reventlow-nak.⁸ – Schlageter. Eine Auseinandersetzung Karl Radek, P. Frölich, Ernst Graf zu Reventlow, Möller van den Bruck. Vereinigung Internationaler Verlagsanstalten. Berlin 1923.*

Mind Radek, mind pedig Frölich alapvetően három dolgot kívánt tisztázni: a kommunistáknak a fasizmushoz, a különféle tömegmozgalmakhoz és végül a nemzeti érdekekhez való viszonyát. Mindhárom kérdésre egyértelmű választ tartalmaz Radek említett írása a brosúra végén, mely „A fasizmus, mi és a szociáldemokraták” címet viseli.⁹ – Ugyanott, 5-7. old. (Közli még: Inprekorr, 1923. július 6. 1003-1004. old.)* Radek mindenekelőtt leszögezi, hogy a kommunisták a német fasizmusban igen komoly veszélyt látnak. „A fasizmus nagy veszély, esetleg nagyobb is annál, mint ahogyan azt a Vorwärts urai gyanítják, akik már több ízben bebizonyították, mennyire nem értenek a helyzetértékeléshez” – írja a szociáldemokratákkal polemizálva.¹⁰ – Ugyanott, 6. old.* Ezt követően azt magyarázza, hogy a fasizmus elleni harcnak nemcsak hogy nem mond ellent, de szerves része az a politika, amely a fasiszta mozgalomhoz csatlakozott vagy ahhoz közeledő tömegek semlegesítését, esetleg, amennyiben lehetőség van rá, megnyerését tűzi ki céljául. Hangsúlyozza, hogy ő nem Schlagetert ünnepelte, sőt kimutatta tettének értelmetlen voltát. A tömegeknek értelmes és cselekvő, sajátos érdekeiket kifejező programot kell nyújtani. „Amennyiben a német munkásosztály nem lesz képes rá, hogy ezeket az eszméket tudatosítsa a nagy kispolgári tömegekben, úgy vereséget fog szenvedni, de legalábbis hosszú időre kitolódik a győzelme.”¹¹ – Ugyanott, 7. old.*

Ezzel összefüggésben tér rá a kommunistáknak a nemzeti érdekekkel kapcsolatos állásfoglalására. Érvelése e résznél még gondosabb. Hiszen míg a fasizmussal vagy a fasisztákkal való kollaborálás vádját elég egyszerűen vissza lehetett utasítani és az egyébként is csak a szociáldemokraták részéről hangzott el, a nacionalizmus, a „nacionál-bolsevizmus”, a szociálsovinizmus vádjával szemben már nehezebb volt a helyzet. Radek egyrészt kifejtette, hogy a kommunisták internacionalista elveivel nincs ellentmondásban a nemzeti érdekek melletti kiállás, másrészt rámutatott arra, hogy a munkásosztály éppen azáltal válik képessé történelmi küldetésének teljesítésére, hogy nem csupán nemzetközi, hanem az ennek előfeltételét jelentő nemzeti feladatait is megoldja. A Komintern és a német párt által követett irányvonal a németországi helyzetnek megfelelő egyetlen valóban forradalmi és reális politika. „Egy elnyomott, szétdarabolt nép vezetőinek a szájában a pacifista szólamok vagy gyávaságot jelentenek vagy hazugságot, s ez okvetlenül kiváltja a nép egészséges ösztöneinek tiltakozását. Amennyiben nem sikerül a kispolgári népi tömegekben felkelteni a munkásosztály iránti bizalmat, hogy vezetésével lerázhatják a nemzeti elnyomást, úgy ezek a tömegek eszközzé válnak e csatatér hiénáinak kezében, akik legőszintébb nemzeti érzelmeiket arra fogják felhasználni, hogy Németországban a reakció hatalmát hozzák létre, amely Németországot még inkább a mocsárba vezeti.”¹² – Ugyanott, 8. old.* Ugyanakkor, számolva a nemzetközi realitásokkal, egyértelműen megmondta, hogy a kommunisták nem ígérgethetik felelőtlenül a versailles-i szerződés azonnali felrúgását, annak politikai és gazdasági következményeinek megszüntetését: „Nem ígérjük a tömegeknek, hogy ha ma Németországban munkáskormány jut hatalomra, úgy az egy karmozdulattal lesöpri az ország válláról Versailles terheit. Azt azonban tudjuk, hogy először is megkíséreljük e terheket levenni a szegények, a dolgozók válláról és azokéra helyezni, akiknek azt viselniük kell. Másodsorban azt is tudjuk, hogy harcolni fogunk és harcolnunk kell a versailles-i béke ellen úgy, ahogyan az orosz nép is harcolt és harcol az elnyomására tett kísérletekkel szemben.”¹³ – Ugyanott, 7. old.*

A kampány jelentős eseménye volt az antifasiszta nap. 1923. július 12-én hirdették meg a Die Rote Fahne hasábjain. Az eredeti terv szerint Németország valamennyi helyi kommunista szervezetének nyilvános gyűléseket kellett volna kezdeményeznie, amelyek különböző, a helyi lehetőségeket maximálisan kihasználó formákban (felvonulások, az önvédelmi alakulatok erődemonstrációja, gyűlések) alkalmasak lettek volna a helyi lakosság legszélesebb rétegeinek mozgósítására. A területi pártszervezetek által közzétett felhívások egységes szemléletet tükröznek: valamennyiben megtalálható a munkás-paraszt kormány jelszó és az a megállapítás, hogy „nem csupán az elvtársaknak, hanem a szakszervezetek, pártok és szövetségek valamennyi proletárjának, az alkalmazottaknak, a szegényparasztoknak, az indifferenseknek és a keresztény munkásoknak ezen a napon meg kell valósítaniuk az egységfrontot”.¹⁴

¹⁴ ZPA IML f. KPD DF VI/117. A KPD alsó-szászországi szervezetének felhívása: útmutató az antifasiszta nap szervezéséhez.; Ugyanott. VI/106. 10-11. old. Országos felhívás és plakát. StAP. Pr. Br. Rep. 30 Bln. C. Tit. 95. Sek. 9. Bd. d. Nr. 3. 7. old.*

Az antifasiszta nap szervezésébe bekapcsolódtak a Háborús Veszély és a Fasizmus Elleni Nemzetközi Akcióbizottság területi szervezetei is. Felhívásaikat különböző antifasiszta és munkásszervezetek írták alá. A braunschweigi Akcióbizottság felhívását pl. aláírta a Német Építőmunkások Szakszervezeti Szövetsége, az Ácsmunkások Központi Szövetsége, az Állami és Községi Alkalmazottak Szövetsége, a Rézművesek Szövetsége, a Német Famunkásszövetség, a Szíjgyártó és Táskaiparosok Szövetsége, a Szabad Színpad („Freie Bühne”), a „Szolidaritás” Munkás Kerékpáros Szövetség, a KPD, a KJD területi szervezetei.¹⁵ – ZPA IML f. KPD DF VI/117.* Az akcióbizottsági dokumentumok is szólnak a munkás-paraszt kormány megalakításának szükségességéről, s felhívnak a polgári demokratikus jogok megvédésére. A fő jelszavak: „A fasizmus egyet jelent az egyesülési jog felszámolásával, a választójog korlátozásával, a dolgozókat védő törvények és a nyolcórás munkanap felszámolásával.”¹⁶ – Ugyanott.* A KPD és az SPD kelet-szászországi vezetősége közös gyűléseket hirdetett. „Az egyetlen erő, amely győzedelmeskedhet a fasizmuson, a munkás-paraszt kormány. Éljen az antifasiszta egységfront!” – írták az antifasiszta napot megelőzően már egy héttel országszerte kifüggesztett plakátokra.¹⁷ – Ugyanott. VI/106.4., 5-6. old.*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!