Gyors nyalás!

Döbrögi a CDU új elnökének: a jövőben is számíthat jómagam és hordám támogatására

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke levélben gratulált Armin Laschetnek a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökévé választásához – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szombaton.

„Meggyőződésem, hogy a Fidesz és a CDU komoly hagyományokkal bíró együttműködése az elmúlt két és fél évtizedben nagymértékben hozzájárult a magyar-német kapcsolatok fejlődéséhez, országaink kiemelkedő gazdasági sikereihez. Ennek szellemében várakozással tekintek az előttünk álló közös munka elé, és biztosíthatom, hogy kölcsönös tiszteleten alapuló, pragmatikus együttműködésünk továbbvitelében a jövőben is számíthat jómagam és a Fidesz támogatására” – írta Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke bízik abban, hogy a közeljövőben lehetőségük nyílik személyesen is egyeztetni a két politikai közösség, valamint a Magyarország és Németország előtt álló kihívásokról. „Felelősségteljes munkájához addig is jó egészséget és sok sikert kívánok” – zárta levelét Orbán Viktor.                                                                                                                                  (atv)

Bal-Rad komm: „…várakozással tekintek az előttünk álló közös munka elé, és biztosíthatom, hogy kölcsönös tiszteleten alapuló, pragmatikus együttműködésünk továbbvitelében a jövőben is számíthat jómagam és a Fidesz támogatására..”

-ÉRTSEN EZ ALATT A SEGÍTŐKÉSZSÉG ALATT KI MIT AKAR!

Mindenesetre a vajda viharos gyorsasággal köszöntötte a leendő Gazdatisztet! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2021 január 17. – vasárnap – van. Az idei esztendő 17. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 348 nap van hátra.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Antal, Antónia + Anton, Antos, Aszter, Leonetta, Oros, Rexana, Roxán, Roxána, Rozalinda, Toni, Uros nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Január 17. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Janu%C3%A1r_17.

Ma van Nagy Szent Antal ünnepe a katolikus egyházban: Szent Antal a háziállatok védőszentje.

A balrad.ru mai zeneajánlata:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Zelenszkij bohóc tegnap kora este fölhívta Merkel lotyót.

Elpanaszolta neki, hogy bár a 2020 július 27 – én életbe lépett donbasszi tűzszünet úgy – ahogy kitart, de nem úgy fest a dolog, hogy Donbassz fegyverletételre készül. Márpedig az ügy békés megoldásának – szerinte – ez lenne az alapja! Márpedig ő nagyon szeretné a békét, és a térség reintegrálását. A Krímmel együtt!

A kanzlerina hozzáállását nem ismerjük. Vagy nagyon is…?!

Tegnap kisebbfajta pánik tört ki Kijevben, a Vlagyimir Lobanovszkij sugárúton. A környékbeliek ugyanis arra figyeltek föl, hogy a 115. szám alatt lévő kultúrház bejáratánál nagy katonai sürgés – forgás támadt. A ház bejáratán a DNR zászlói tűntek fel, az ajtó előtt barikád kezdett magasodni, és a környéket ellepték a gépfegyveres „donyecki szeparatisták”.

Kijev pánikban: a DPR és a fegyveres emberek zászlói jelentek meg a városban (FOTÓK) | Orosz tavasz

Kijev pánikban: a DPR és a fegyveres emberek zászlói jelentek meg a városban (FOTÓK) | Orosz tavasz

„Ittvanakazoroszok!” – ordította kétségbeesetten egy férfi, de a „szeparatisták” megnyugtatták: csak egy „hazzaffyjas film” forgatásának kellékei rémisztették meg.

Az LNR – frontszakasz Szvetlodarszk – íven ma nem „kellékes” filmet forgatott a kijevi „5. Csatorna” és az „1+1” stábja. Nagyon is valós ostromjeleneteket rögzíthettek. Kalinovka RPG – kel való martalóclövöldözését.

Az LNR tájékoztatása szerint provokáció volt ez csupán, hátha sikerül valamiféle „szeparatista” támadást rögzíteni.

Nem sikerült, mert a népköztársaságiak nem válaszoltak.

Az LNR – es Krasznodonban is „moziznak” a napokban. Emlékeznek. A városban a német nácik által 1943 jauár 15; 16; és 31 – én kivégzett 71 Ifjú Gárda tagra. A legfiatalabb 14, a legidősebb 23 éves volt meggyilkolásuk idején.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Hétvégi bringás DIKTA-TÚRA

Szigetszentmiklós élő közvetítés

A jogaid csak annyit érnek, amennyire élsz velük.
A Sárgapólósok minden támadás ellenére élnek a véleménynyilvánításhoz való jogukkal.
Sokan hisztiznek, hogy orbán és bűnbandája elveszi a szabadságjogaikat. Aztán rá kell jönnünk, hogy ezek az emberek nem is nagyon élnek ezekkel.
Elhiszik, hogy nem lehet tüntetni.
Ha megbüntetik őket, akkor abbahagyják. Remek és szomorú példa erre a tavaszi dudálós tüntetések beszüntetése.
Abbahagyták (nem folytatták), amikor az orbán seggét nyaló rendőrök megbüntették őket. Abbahagyták annak ellenére, hogy néhány nap alatt összejött adományokból a büntetések összege.
Most sem folytatják, amikor sorra jönnek az eljárásokat megszüntető bírósági végzések.
Most többen arra hivatkoznak, hogy már nem lehet tüntetést szervezni november 10-e óta.
Ezen a diktatórikus döntésen ne csodálkozzunk, ha a hatalom azt látja, hogy csupán puhapöcsű szájhősök hőzöngenek időnként. De az is lehet, hogy ezek inkább puhapöcsű politikai szarkavarók, akiknek az a feladata, hogy valódi lázadás ne legyen. Csak egy kicsike szájtépés, ami politikusok érdekeit, és ezeken keresztül pénzhatalmi érdekeket képviselnek.
Sokan arra várnak, hogy majd valaki hívja őket. Akik hívnának, azok nagy része be van kötve valamelyik politikai oldalhoz. Nézzétek csak meg az orbán fejét pár éve még rugdosó orbánhívet!
Nem azért tesznek valamit, hogy a társadalmi problémák megoldódjanak, hanem azért, hogy a hatalmi érdekek érvényesüljenek.
Ezzel szemben a Sárgapólósok minden büntetés, eljárás ellenére mennek tovább.
Mennek akkor is, ha még az ellenzéki oldalhoz tartozó sajtó sem igazán említi meg az akcióikat.
Hát megemlítjük mi magunk. Legyél TE a valódi ellenállás szócsöve! Terjeszd az akciókat, kapjál kedvet tőlünk, és bíztass erre másokat is!
Az élő közvetítésben megnézzük hogy a szerdai, buszmegállós akció plakátjai hogyan néznek ki Szigetszentmiklóson.
Természetesen, ha visszateszik az eredetiket, akkor lehet számítani egy újabb átalakításra.
Ha megoldást akarsz, legyél kiskakas, aki minden nap berepül az ablakukba, és követeli, hogy adják vissza, amit elvettek!
NeFizess! Pörölj! Tiltakozz!
HA neked sem tetszik az orbáni önkény és a kifosztás, tegyél ellene!
Mutassuk meg az imf-eknek (idomított majom fideszeseknek) és idomárjaiknak a bankároknak, hogy a végső szót nem ők, hanem az emberek mondják ki!
Cselekedj! Legyél győztes! Állj a bátrak közé!
HAjrá!
PL
! O1G !
Sárgapólósok büntetései, eljárási költségei.
2018-ban eddig – leginkább a birtokvédelmi perekből adódóan – további 2 000 000 Ft-tal nőttek az eljárási költségeink.
Így az összes terhelésünk – büntetések, eljárási költségek – elérte az 5 000 000 Ft-ot.
Eddig a gyűjtésekből ennek töredéke, kicsit több mint 500 000 Ft jött össze.
És természetesen vannak a működési költségek is.
Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az akcióink videóit általában 1000 – 20 000 ember nézi meg. Néhányat többen.
Ha minden videónk után a nézők fejenként csak 10 – 100 Ft-tal járulnának hozzá a költségeinkhez, akkor sokkal könnyebben tudnánk a hatalomnak nem tetsző tetteket végrehajtani.
Ha segíteni akarsz, akkor minden megnézett videó, vagy minden neked tetsző bejegyzés után utalj, vagy küldj egy százast. Vagy amennyit tudsz.
Fontos, hogy biztass erre másokat is.
A támogatást természetesen készpénzben is odaadhatod valamelyik Sárgapólósnak.
B3 Takarékszövetkezet 73604095-10211768-00000000
Név: Golcs Roland, vagy Sárgapólós büntetésszámla
Megjegyzés: Büntetés hozzájárulás
Külföldről erre a számra tudsz utalni: IBAN szám: HU11 7360 4095 1021 1768 0000 0000
Ezt követően a legtöbb bejegyzésünkbe és videóleírásba beletesszük a fentieket. Hátha egyre többen kapnak kedvet az ellenállás támogatásához.

Remény Döbröginek, és…- Szájer Jozefinának!

Armin Laschet lett a német CDU új elnöke

Armin Laschetet, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnökét választották a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnökévé – jelentették hírügynökségek szombaton.

Armin Laschről azt írtuk, hogy ő képviseli a kontinuitást: irányítása alatt a párt középen maradhat, és folytatja a Merkel által kijelölt utat. Tapasztalt politikus, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke, a legnépesebb német államé.

Célja, hogy modernizálja a pártot, a fiatalok számára elfogadhatóbbá tegye, és több nőt vonjon be a párt működtetésébe. Az egyik fontos szövetségese Jens Spahn egészségügyi miniszter, az egyik legfiatalabb vezető politikus az országban. Sokáig Laschet tűnt a kézenfekvő választásnak, miután Annegret Kramp-Karrenbauer lemondott, de a pandémia kezelése miatt jelentősen veszített a népszerűségéből és vannak, akik angoltudását is hiányosnak találják, ezért nem gondolják alkalmasnak Európa legnagyobb gazdaságának vezetésére.                                                                                                         (portfolio)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Laschet a leköszönő lotyó lelkes híve, a germán nagyipar

Armin Laschet: The hot contender to succeed CDU leader Kramp-Karrenbauer |  News | DW | 11.02.2020

támogatója – és viszont is igaz a dolog. Néhány látványos környezetvédelmi vitában inkább a cégek mellett állt ki. A germán ipar támogatásában és az európai integráció (értsd: totális gyarmatosítás) erősítésében látja a fejlődés zálogát. Ez pedig kedvezHET a vajdának. 

Laschet helyettese a pártban az a Jens Spahn, aki  egészségügyi minisztereként amint adódott az alkalom, menten összeházasodott egy férfival.  Ez is jó hír lehet Döbröginek és Szájer Jozefinának!

Persze ezek még csak szép remények a döbrögisztáni NER – csúcsnak, hiszen egyelőre CSAK PÁRTFÜHRERT választott a tezsvíri germán horda, és nem kancellárt! Az igazi dijadal az lenne, ha ez a dicstelen páros nem csak a CDU – t, hanem egész Germániát megörökölné Merkel lotyótól. A CSATOLT RÉSZEKKEL EGYÜTT!

NEKÜNK meg…-MÁR TELJESEN MINDEGY!

Ragályröhely…

Germániában tegnap kijelölték az első „ragálybörtönt”. A műintézménybe a karanténintézkedéseket konok módon megszegő germánokat zsuppolják be a hatóságok. Az egyébiránt országos ragálybörtön – hálózat első telepe Drezdában kezdte meg működését, és már akár fogadhatja is a befogott renitenseket.

Különleges börtönt nyitnak a karanténszegőknek Németországban (FOTÓK) | Orosz tavasz

Az eredetileg 2017 – ben migráncsszállónak épült drezdai létesítmény az országos hálózat központja lesz – írja a germán Bild nyomán a rusvesna.su

Döbrögisztán qrmányvetítöldéje – a koronavirus.gov.hu – azzal a TÉNYSZERŰ ÉS HITELES hírrel indítja mai (2021 01. 16.) ragálymatinéját, hogy előző nap éjfélig vajdaságunkban „1438 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 350 587 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 87 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 264 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 227 325 fő, az aktív fertőzöttek száma 111 998 főre csökkent. 4 408 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 328-an vannak lélegeztetőgépen. Eddig közel 130 ezer emberre való oltóanyag érkezett az országba, legutóbb kedden érkezett vakcinaszállítmány. A rendelkezésre álló vakcinák nagy részét már beoltották, eddig 112 847 fő kapott oltást, és jelenleg is tart az egészségügyi dolgozók oltása, valamint ezen a hétvégén is folytatódik az idősotthonban lakók és dolgozók oltása. Az oltás ütemét, gyorsaságát a vakcinák érkezése határozza meg. A kormány lassúnak tartja az EU által koordinált vakcinaszállítányok ütemét, ezért keleti vakcinák beszerzését is megcélozta…”

-Azaz: fürkészcsapatok repkednek szerte – széjjel a földkerekségen,  ojtólöttyöt fölhajtani. KERÜL – AMIBE KERÜL…- KELL! Döbrögisztán népének körében ugyanis kezd eluralkodni az ojtakozási vágy. Íme a bizonyíték a napi.hu – ról:

„Koronavírus-vakcina: fordulat a magyarok körében

A korábbinál sokkal többen szeretnék beoltatni magukat a koronavírus elleni vakcinával.

A KSH rendszeresen felmérést készít arról, hogy a magyarok mekkora arányban oltatnák be magukat, a legutóbbi – november végén, december elején – készült kutatás eredményéhez képest január elejére jelentősen változott a helyzet.

Ugyanis jelentősen nőtt az oltási hajlandóság Magyarországon – derül ki legfrissebb KSH-adatokból.

A korábbi felmérés szerint a megkérdezettek közel 15 százaléka volt biztos benne, hogy „kéri” a vakcinát, a mérés hatodik hetében – vagyis a január 4-ével kezdődő héten – az arányuk 27 százalékra emelkedett. A részletes eredmények az alábbi adatgrafikán láthatók.

Azt már a balrad.ru teszi hozzá, hogy ha a KSH „AZT” mutatja ki, akkor „AZ” bizisten zicher hogy úgy is van! A KSH – kimutatása az maga a… (Dejszen tuggyunkminkasztat!)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Még 4 (?) nap…

Biden megválasztott amerikai elnök január 20 – i beiktatására sok kongresszusi képviselő golyóálló mellényben érkezik majd, mert féltik az életüket.

Ezt Peter Meyer republikánus kongresszusi képviselő nyilatkozta az MSNBC-nek adott interjúban.

Meyer szerint a Biden beiktatására készülődő kongresszusi képviselők golyóálló mellényeket kezdtek vásárolni, megváltoztatták a napi rutinjaikat és biztonsági kíséretet fölfogadva közlekednek.

„Szomorú, hogy idáig jutottunk. De attól tartunk, hogy valaki megpróbál megölni minket” – sopánkodott Meyer.

Meyer egyike annak a 10 republikánus képviselőnek, akik támogatták a jelenlegi amerikai elnök, Tump felelősségre vonását . Meyer döntését azzal magyarázta, hogy az amerikai elnök nem volt hajlandó legalább részben felelősséget vállalni a január 6 – i washingtoni zavargásokért.

Közben a médiában olyan felvételek jelentek meg, amelyek azt mutatják, hogy az AP, a Fox News és az NBC hírcsatornák irodáinak ajtajait – ablakait kezdik bedeszkázni. Ezek a hírműhelyek a Capitolium közelében találhatók. Az újságírók a hírek szerint a Capitoliumon környéki tüntetésektől tartanak, amelyet fegyveres támadások kísérhetnek.

Egyébiránt a beiktatási mókázás napjára Washingtonban újabb és újabb közlekedési korlátozásokat rendeltek/nek el a hatóságok.

Viszont a Facebook és az Instagram bejelentette: feloldotta Trump jelenlegi amerikai elnök zárolt profiljait.

Váratlan: A Facebook és az Instagram feloldotta Trump profiljainak feloldását  Orosz tavasz

Ezeken a platformokon hivatalos oldalai ismét elérhetők. A Twitteren viszont nem. A Twitter az örökre kitiltotta Trumpot.                                                   (Forrás: rusvesna.su)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Antifasiszta akciók Németországban

  1. A „Schlageter-agitáció”
    és az antifasiszta nap Németországban

A téli-tavaszi Ruhr-válságot forró nyár és viharos ősz követte. Az infláció egyre szédületesebb mértéket öltött és fokozódó munkanélküliséggel párosult. Egy aranymárka 1923 januárjában még 4300, novemberben már 522 milliárd papírmárkával volt egyenlő. A munkanélküliek száma az 1923. júliusi 186 000-ről 1924 januárjáig 1 439 780-ra növekedett.3 – GDA 3. köt. 286. old., ;PWA 1925-1926. 722. old.* A munkanélküliség egyik sajátossága volt, hogy a korábbiakhoz képest rendkívül megnőtt (3,5 %-ról 26,4 %-ra) a szervezett, tehát elsősorban a nagyobb üzemekből elbocsátott munkások aránya. Az első világháború idején és azt követően az iparban elhelyezkedettek és hamarosan munkanélkülivé válók ösztönös megmozdulásaihoz, az infláció által különösen érzékenyen érintett kistermelők lázongásaihoz, az elkeseredett, fizetésüket kosarakban, hátizsákban cipelő alkalmazottak mozgalmaihoz a munkásosztály mind hatalmasabb sztrájkjai járultak. Mindamellett a sztrájkok mutatói – számuk, résztvevőik létszáma, a kimaradt munkaórák – nem érték el az előző évekét, a sztrájkoló szervezett munkások és alkalmazottak száma is csökkent.4 – PWA 1923-1924. 582-583. old.* E sztrájkok és megmozdulások jellege eltért a korábbiaktól. Míg 1923 januárjáig csupán gazdasági követelésekért folyt a küzdelem, s még márciusban is a Ruhr-vidék megszállása elleni passzív rezisztencia dominált, júniustól kezdve már egyre határozottabban politikai jelleget öltöttek a munkabeszüntetések és a tüntetések. Nagy visszhangra talált a KPD januárban meghirdetett és azóta következetesen alkalmazott taktikája, a kétfrontos harc jelszava: „Üsd Poincarét a Ruhrnál és Cunót a Spreenél!”5 – Die Rote Fahne, 1923. január 23. – Raymond Poincaré francia miniszterelnök rendelte el a Ruhr-vidék megszállását; Wilhelm Cuno német miniszterelnök ekkor meghirdette a passzív ellenállást.* A KPD lipcsei kongresszusa az 1923. február 1-én elfogadott taktikai irányelvekben – nem utolsósorban Radek határozott álláspontjának hatására – a munkáskormányt mint a proletárdiktatúrához vezető átmeneti formát hirdette meg, majd a Komintern III. plénuma után hasonló értelemben foglalt állást a munkásparaszt kormány mellett.6

6 Bericht über die Verhandlungen des III. Parteitages der Kommunistischen Partei Deutschlands. Zentrale der KPD. Berlin 1923. 421. old.; AKPD 1923. július 11-i felhívása. Die Rote Fahne, 1923. július 12. Részleteket közöl a dokumentumból: GDA. 3. köt. 655-656. old.*

A kommunisták mellett azonban növelték befolyásukat a jobboldali és nacionalista szervezetek is, köztük Hitler Nemzetiszocialista Német Munkáspártja. (Ismert német rövidítése: NSDAP.) A Komintern vezetői a német kommunistákkal egyetértésben úgy értékelték a helyzetet, hogy az országban kialakult gazdasági és politikai válság egy jobboldali fordulat lehetőségét is magában hordozza. A kialakult helyzet valóban sok szempontból – különösen az államhatalom ingatagságát tekintve – hasonlított az olaszországira. A Kominternt és a KPD-t azonban legalább ennyire a fasiszta szervezetek elleni harc előtérbe helyezésére sarkallta egy másik körülmény is: a politikailag aktivizálódott paraszti és más kispolgári elemek megnyerésének lehetősége.

E kettős feladat felismerésének eredményeképpen „1923 júniusának végén határozott fordulat következett be a párt taktikájában” – írja jelentésében a Varga Iroda egyik munkatársa.7 – 7 CPA IML 504. f. 1. op. 26. d. 6. old.* E fordulat a korabeli megfigyelők szerint is szorosan összefüggött Radek Schlageter-beszédével, s hamarosan két igen látványos eseménysorozat hívta fel rá a figyelmet. Az egyik az 1923. július 29-re meghirdetett antifasiszta nap, a másik a többségében kommunisták által szervezett nyilvános gyűlések sorozata volt, amelyekre nacionalista és fasiszta szónokokat is meghívtak. Mindkét eseménysorozat, de különösen az utóbbi, nagy visszhangot keltett Németország-szerte, majd vitákat váltott ki a nemzetközi munkásmozgalom különböző fórumain.

A Schlageter-agitáció tulajdonképpen már június 26-án megkezdődött, amikor a Die Rote Fahnéban megjelent Radek beszéde. Ezután egy brosúra következett, bevezetőjeként ugyancsak a Radek-beszéddel, utána a német sajtóban már szintén megjelent két fontosabb polemikus írás következett: Ernst Graf zu Reventlow-nak, a Deutschvölkische Freiheitspartei egyik vezetőjének, a Reichwart című berlini hetilap szerkesztőjének „Radekkel együtt?” című írása, és Arthur Möller van den Brucknak a Gewissen című hetilapban („az egyetlen »gondolkodó« nacionalista orgánum” – mondta róla Radek) megjelent cikké. A brosúrát két válaszadó írás zárta: Radeké a Vorwärts, a Die Zeit, a Vossische Zeitung cikkeire, illetve a Gewissennek a brosúrában is leközölt írására, valamint Paul Frölich válasza Reventlow-nak.8 – Schlageter. Eine Auseinandersetzung Karl Radek, P. Frölich, Ernst Graf zu Reventlow, Möller van den Bruck. Vereinigung Internationaler Verlagsanstalten. Berlin 1923.*

Mind Radek, mind pedig Frölich alapvetően három dolgot kívánt tisztázni: a kommunistáknak a fasizmushoz, a különféle tömegmozgalmakhoz és végül a nemzeti érdekekhez való viszonyát. Mindhárom kérdésre egyértelmű választ tartalmaz Radek említett írása a brosúra végén, mely „A fasizmus, mi és a szociáldemokraták” címet viseli.9 – Ugyanott, 5-7. old. (Közli még: Inprekorr, 1923. július 6. 1003-1004. old.)* Radek mindenekelőtt leszögezi, hogy a kommunisták a német fasizmusban igen komoly veszélyt látnak. „A fasizmus nagy veszély, esetleg nagyobb is annál, mint ahogyan azt a Vorwärts urai gyanítják, akik már több ízben bebizonyították, mennyire nem értenek a helyzetértékeléshez” – írja a szociáldemokratákkal polemizálva.10 – Ugyanott, 6. old.* Ezt követően azt magyarázza, hogy a fasizmus elleni harcnak nemcsak hogy nem mond ellent, de szerves része az a politika, amely a fasiszta mozgalomhoz csatlakozott vagy ahhoz közeledő tömegek semlegesítését, esetleg, amennyiben lehetőség van rá, megnyerését tűzi ki céljául. Hangsúlyozza, hogy ő nem Schlagetert ünnepelte, sőt kimutatta tettének értelmetlen voltát. A tömegeknek értelmes és cselekvő, sajátos érdekeiket kifejező programot kell nyújtani. „Amennyiben a német munkásosztály nem lesz képes rá, hogy ezeket az eszméket tudatosítsa a nagy kispolgári tömegekben, úgy vereséget fog szenvedni, de legalábbis hosszú időre kitolódik a győzelme.”11 – Ugyanott, 7. old.*

Ezzel összefüggésben tér rá a kommunistáknak a nemzeti érdekekkel kapcsolatos állásfoglalására. Érvelése e résznél még gondosabb. Hiszen míg a fasizmussal vagy a fasisztákkal való kollaborálás vádját elég egyszerűen vissza lehetett utasítani és az egyébként is csak a szociáldemokraták részéről hangzott el, a nacionalizmus, a „nacionál-bolsevizmus”, a szociálsovinizmus vádjával szemben már nehezebb volt a helyzet. Radek egyrészt kifejtette, hogy a kommunisták internacionalista elveivel nincs ellentmondásban a nemzeti érdekek melletti kiállás, másrészt rámutatott arra, hogy a munkásosztály éppen azáltal válik képessé történelmi küldetésének teljesítésére, hogy nem csupán nemzetközi, hanem az ennek előfeltételét jelentő nemzeti feladatait is megoldja. A Komintern és a német párt által követett irányvonal a németországi helyzetnek megfelelő egyetlen valóban forradalmi és reális politika. „Egy elnyomott, szétdarabolt nép vezetőinek a szájában a pacifista szólamok vagy gyávaságot jelentenek vagy hazugságot, s ez okvetlenül kiváltja a nép egészséges ösztöneinek tiltakozását. Amennyiben nem sikerül a kispolgári népi tömegekben felkelteni a munkásosztály iránti bizalmat, hogy vezetésével lerázhatják a nemzeti elnyomást, úgy ezek a tömegek eszközzé válnak e csatatér hiénáinak kezében, akik legőszintébb nemzeti érzelmeiket arra fogják felhasználni, hogy Németországban a reakció hatalmát hozzák létre, amely Németországot még inkább a mocsárba vezeti.”12 – Ugyanott, 8. old.* Ugyanakkor, számolva a nemzetközi realitásokkal, egyértelműen megmondta, hogy a kommunisták nem ígérgethetik felelőtlenül a versailles-i szerződés azonnali felrúgását, annak politikai és gazdasági következményeinek megszüntetését: „Nem ígérjük a tömegeknek, hogy ha ma Németországban munkáskormány jut hatalomra, úgy az egy karmozdulattal lesöpri az ország válláról Versailles terheit. Azt azonban tudjuk, hogy először is megkíséreljük e terheket levenni a szegények, a dolgozók válláról és azokéra helyezni, akiknek azt viselniük kell. Másodsorban azt is tudjuk, hogy harcolni fogunk és harcolnunk kell a versailles-i béke ellen úgy, ahogyan az orosz nép is harcolt és harcol az elnyomására tett kísérletekkel szemben.”13 – Ugyanott, 7. old.*

A kampány jelentős eseménye volt az antifasiszta nap. 1923. július 12-én hirdették meg a Die Rote Fahne hasábjain. Az eredeti terv szerint Németország valamennyi helyi kommunista szervezetének nyilvános gyűléseket kellett volna kezdeményeznie, amelyek különböző, a helyi lehetőségeket maximálisan kihasználó formákban (felvonulások, az önvédelmi alakulatok erődemonstrációja, gyűlések) alkalmasak lettek volna a helyi lakosság legszélesebb rétegeinek mozgósítására. A területi pártszervezetek által közzétett felhívások egységes szemléletet tükröznek: valamennyiben megtalálható a munkás-paraszt kormány jelszó és az a megállapítás, hogy „nem csupán az elvtársaknak, hanem a szakszervezetek, pártok és szövetségek valamennyi proletárjának, az alkalmazottaknak, a szegényparasztoknak, az indifferenseknek és a keresztény munkásoknak ezen a napon meg kell valósítaniuk az egységfrontot”.14

14 ZPA IML f. KPD DF VI/117. A KPD alsó-szászországi szervezetének felhívása: útmutató az antifasiszta nap szervezéséhez.; Ugyanott. VI/106. 10-11. old. Országos felhívás és plakát. StAP. Pr. Br. Rep. 30 Bln. C. Tit. 95. Sek. 9. Bd. d. Nr. 3. 7. old.*

Az antifasiszta nap szervezésébe bekapcsolódtak a Háborús Veszély és a Fasizmus Elleni Nemzetközi Akcióbizottság területi szervezetei is. Felhívásaikat különböző antifasiszta és munkásszervezetek írták alá. A braunschweigi Akcióbizottság felhívását pl. aláírta a Német Építőmunkások Szakszervezeti Szövetsége, az Ácsmunkások Központi Szövetsége, az Állami és Községi Alkalmazottak Szövetsége, a Rézművesek Szövetsége, a Német Famunkásszövetség, a Szíjgyártó és Táskaiparosok Szövetsége, a Szabad Színpad („Freie Bühne”), a „Szolidaritás” Munkás Kerékpáros Szövetség, a KPD, a KJD területi szervezetei.15 – ZPA IML f. KPD DF VI/117.* Az akcióbizottsági dokumentumok is szólnak a munkás-paraszt kormány megalakításának szükségességéről, s felhívnak a polgári demokratikus jogok megvédésére. A fő jelszavak: „A fasizmus egyet jelent az egyesülési jog felszámolásával, a választójog korlátozásával, a dolgozókat védő törvények és a nyolcórás munkanap felszámolásával.”16 – Ugyanott.* A KPD és az SPD kelet-szászországi vezetősége közös gyűléseket hirdetett. „Az egyetlen erő, amely győzedelmeskedhet a fasizmuson, a munkás-paraszt kormány. Éljen az antifasiszta egységfront!” – írták az antifasiszta napot megelőzően már egy héttel országszerte kifüggesztett plakátokra.17 – Ugyanott. VI/106.4., 5-6. old.*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2021 január 16. – szombat – van. Az idei esztendő 16. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 349 nap van hátra.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Gusztáv, valamint Ahmed, Benkő, Dániel, Fáni, Fanni, Godó, Gotfrid, Hendrik, Henrik, Honorát, Honorátusz, Honóriusz, Izidor, Izor, Janina, Kara, Karád, Karcsa, Karsa, Marcell, Marsall, Otelló, Ottó, Ozor, Priszcilla, Stefánia, Stefi, Szidor, Uzor nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Január 16. – án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Janu%C3%A1r_16.

Ma van:

– Benin: a mártírok napja

– USA: a vallásszabadság napja.

A balrad.ru mai zeneajánlata:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Politikai elemzők Donbassz – ügye kapcsán a minszki „háttér” várható változásaival foglalkoznak elsősorban. Biden amerikai latorbohóc Fehér Házba való beköltözése, és a germán lotyó nyugdíjbamenetele miatti „személyi változások” a háttérmunkára minden bizonnyal ki fognak hatni.

A vélekedések inkább arra hajaznak, hogy a Nyugat USA iránti rajongása lesz a meghatározó. ALAPVETŐ FORDULATRA AZONBAN SENKI SEM SZÁMÍT!

Donbassz frontjait – főként a DNR – szakaszt – „mértékletes” latorostrom tevékenység jellemzi.

Ma hajnali öt óra körül, a Lutugino – járásban lévő Glafirovka falu közelében terroristák felrobbantották a fő gázvezeték 273 milliméter átmérőjű Lutugino – Hrjascsevatoje ágát – közölték Luganszkban az LNR hatóságai. A térségben – ahol most a nappali hőmérséklet mínusz 5, az éjszakai várhatóan mínusz 10 fok lesz – mintegy húszezer embert érint a vélhetőleg csak holnap reggelig tartó gázhiány.

Az LNR – frontszakaszon egyébként viszonylagos, ám VÁRAKOZÁSTELJES nyugalom van.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com