Biden megválasztott amerikai elnök január 20 – i beiktatására sok kongresszusi képviselő golyóálló mellényben érkezik majd, mert féltik az életüket.
Ezt Peter Meyer republikánus kongresszusi képviselő nyilatkozta az MSNBC-nek adott interjúban.
Meyer szerint a Biden beiktatására készülődő kongresszusi képviselők golyóálló mellényeket kezdtek vásárolni, megváltoztatták a napi rutinjaikat és biztonsági kíséretet fölfogadva közlekednek.
“Szomorú, hogy idáig jutottunk. De attól tartunk, hogy valaki megpróbál megölni minket” – sopánkodott Meyer.
Meyer egyike annak a 10 republikánus képviselőnek, akik támogatták a jelenlegi amerikai elnök, Tump felelősségre vonását . Meyer döntését azzal magyarázta, hogy az amerikai elnök nem volt hajlandó legalább részben felelősséget vállalni a január 6 – i washingtoni zavargásokért.
Közben a médiában olyan felvételek jelentek meg, amelyek azt mutatják, hogy az AP, a Fox News és az NBC hírcsatornák irodáinak ajtajait – ablakait kezdik bedeszkázni. Ezek a hírműhelyek a Capitolium közelében találhatók. Az újságírók a hírek szerint a Capitoliumon környéki tüntetésektől tartanak, amelyet fegyveres támadások kísérhetnek.
Egyébiránt a beiktatási mókázás napjára Washingtonban újabb és újabb közlekedési korlátozásokat rendeltek/nek el a hatóságok.
Viszont a Facebook és az Instagram bejelentette: feloldotta Trump jelenlegi amerikai elnök zárolt profiljait.
Ezeken a platformokon hivatalos oldalai ismét elérhetők. A Twitteren viszont nem. A Twitter az örökre kitiltotta Trumpot. (Forrás: rusvesna.su)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
“Meyer döntését azzal magyarázta, hogy az amerikai elnök nem volt hajlandó legalább részben felelősséget vállalni a január 6 – i washingtoni zavargásokért.”
Miert is kene Tumpnak felelöseget vallalnia , az FBI tudod rola ,hogy zavargasok lessznek ,a rendörseget is ertesitettek rola napokkal elötte,
mire keszul az antifa .több antifa mar le is van tartoztatva .
EZT CSAK UGY
https://www.facebook.com/thenewchanges/videos/10224520657986860
Itt nincs antiufa.
Viszont van 2 csoport a hatalmonlévok akik még egy villanyégotdem tudnak becsavarni.
A biorobot kiszolgálo személyzet.
2012 december végéig kellet volna a hatalmonlévoknek békésen átadni a hatalmat a biorobot demokráciáknak.
Mivel ezt nem tették igy a béke szo kimarad 2021 február 3 a mondatbol.
https://www.youtube.com/watch?v=z3hiFYofNt8
Csak is az fél akinek van félnivalója,akinek helyén van az esze, és főleg a szíve az nem tart semmitől!
Alekszandr Vlagyimirovics Zaharcsenkót meggyilkolták olyan senkiháziak parancsára, olyan senkiháziak! Akik egy beiktatástól is szarják a gatyát!!!
A dolgok visszaszoktak ütni urak, hölgyek, és egyéb műszakiak
“Csak is az fél akinek van félnivalója,akinek helyén van az esze, és főleg a szíve az nem tart semmitől!”
Ez így nem igaz!
Csak a bolond ember nem fél. A bátor is fél ,csak legyőzi azt.
Jelenleg tagokat toborzok. Aki csatlakozni akar hozzám, megteheti ha jelzi csatlakozási szándékát a jknt1221@gmail.com e-mail címemre ha ír! Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
Tisztelt Mindenki, kicsit korrigálom amit leírtam mert először ezt a Facebook oldalamra posztoltam ki, ide csak bemásoltam és a cikkben az egy lényegtelen információ, hogy tegnap kiposztoltam valamit egy Pa-Dö-Dö dalszövegről………… Ezért nyilván azt kitöröltem abból amit írtam.
A korrigált változat:
“Tisztelt Mindenki! Végre eljutottam odáig (nagyon akartam ezt), hogy a teljes politikai programomat röviden pár mondatban össze tudtam foglalni, hogy közérthető legyen.
Az én politikai programom az lesz amit cikk formájában most leírtam. Az általam megreformált Centrum erő igazi programja és lényege a következő:
„Az egész élet a teljes világegyetemben a dualitás misztériuma. A “rossz” akkor keletkezik ha valamelyik részt a kettő közül “eltorzítják” és ha valamelyik rész a kettő közül kizárólagos dominanciára törekszik. A két rész jó oldalának a dominanciájának “egyesülnie” kell és egyaránt “engedni a másiknak, de oktatni is a másikat” ha kell……….. Ha ez megtörténik politikai és társadalmi szinten, akkor alakulhat ki az a világ, amelyben egy normális vezetés lesz jelen. Kelt: 2021. 01. 16., Budapest. Írta: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).”.
A cikkhez kapcsolódóan elküldöm a Pa-Dö-Dö számának a dalszövegét és a youtube linkjét is:
„Ha kedves az életed, ne ugrálj, ne ugrálj
Tedd fel a két kezed és ne mászkálj, ne mászkálj
Sose mondd, hogy nagyon fáj, hagyjál békén ne piszkálj
Mi a lényeget tudjuk már, hallgass ránk ez a szabály
Kiabálj, ha tombol a jó kedved
Kiabálj, ha valami fáj
Kiabálj, mi biztosan meghalljuk
De, ha nincs baj ne kiabálj
Ha nincsen egy kettesed ne hívjál, ne telefonálj
Fesd át a kék eget csak ne sírj már, ne sírj már
Ember küzdj és bízva bízz, ping-pongozz, hogy el ne hízz
Mi a lényeget tudjuk már, hallgass ránk ez a szabály
Kiabálj, ha tombol a jó kedved
Kiabálj, ha valami fáj
Kiabálj, mi biztosan meghalljuk
De, ha nincs baj ne kiabálj
Kiabálj, ha tombol a jó kedved
Kiabálj, ha valami fáj
Kiabálj, mi biztosan meghalljuk
De, ha nincs baj ne kiabálj”
Youtube link: https://www.youtube.com/watch?v=OKwjFkluukE&fbclid=IwAR2vJr0EahMoCwXuSQpAT3qjK7UEsT-XGR9-DMfXeKCszRpTD4SogQ22zHI
Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).”
Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
Tisztelt Mindenki! Jelenleg tagokat toborzok. Aki csatlakozni akar hozzám, megteheti ha jelzi csatlakozási szándékát a jknt1221@gmail.com e-mail címemre ha ír! Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
ne vegye senki komolyan ezt az idiotat !
ez egy szemet troll aki leakarja jaratni az oldalt.
ez a mocsoklada csak eltereli a szot a cikk -röl
Tamas ! tudom hogy mivel foglalkozol azt akarod ,hogy lejarasd az oldalt meg a kommentelöket .
Azt akarod elerni ,hogy ha vaki itt olvas akkor azt higgyek ,hogy itt mindenki olyan idiota mint te !
Ajanlok en neked egy jo kis delutani programot ,keresd fel Dr Bubot ,neki van több diplomaja többekközt Psychology -bol is .Sies minel elöbb ,mert nalad nagy a baj.
Azt hiszem, érdemes lesz levonni a tanulságokat, hogy milyen hatással van a sok “guru”, fórumtroll, összeesküvés-gyártó és egyéb mesemondó az emberekre. Jobb- és baloldalon is egyaránt.
nincs abba semmi baj ha az ember keresi az igazsagot es elemzi a kulömbözö hireket es megprobalja kideriteni az igazsagot ,legalabb addig is hasznalja az eszet .
Tomikanak a trukje nagyon atlatszo ,talalhatna maganak egy mas jatszoteret
semmi köze az admin altal irt cikk-hez.
Tisztelt MX4! Se trükköm, sem hátsó szándékom nincs! Az eredeti Centrum pártos cikkemhez percekkel ezelőtt írtam egy hozzászólást. Az csatlakozik aki akar, mindenki magánügye. De amit írtam, az ide is tartozik mert ha nem tudott eddig Trump (még pár napja van rá) “előrukkolni” valami “eget rengetően” fontossal (például pár titkos akta nyilvánosságra hozatala, stb.), akkor viselnie kell ennek a következményeit. Ezt nem én mondom, ez már tény ami az USA belpolitikája, ott dőlt el így.
Összefoglaltam a politikai programom végre ma közérthetően, ahogy látta Ön. Kiposztoltam a felületre és az “Új kezdet…..” Facebook csoportomban is. Továbbá szerkesztőségnek is elküldtem. Ha van kedve Önnek csatlakozni a mozgalmamhoz, megteheti ha egyetért velem. Demokrácia van. Amit írtam: “Tisztelt Mindenki! Végre eljutottam odáig (nagyon akartam ezt), hogy a teljes politikai programomat röviden pár mondatban össze tudtam foglalni, hogy közérthető legyen.
Az én politikai programom az lesz amit cikk formájában most leírtam. Az általam megreformált Centrum erő igazi programja és lényege a következő:
„Az egész élet a teljes világegyetemben a dualitás misztériuma. A “rossz” akkor keletkezik ha valamelyik részt a kettő közül “eltorzítják” és ha valamelyik rész a kettő közül kizárólagos dominanciára törekszik. A két rész jó oldalának a dominanciájának “egyesülnie” kell és egyaránt “engedni a másiknak, de oktatni is a másikat” ha kell……….. Ha ez megtörténik politikai és társadalmi szinten, akkor alakulhat ki az a világ, amelyben egy normális vezetés lesz jelen. Kelt: 2021. 01. 16., Budapest. Írta: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).”.
A cikkhez kapcsolódóan elküldöm a Pa-Dö-Dö számának a dalszövegét és a youtube linkjét is:
„Ha kedves az életed, ne ugrálj, ne ugrálj
Tedd fel a két kezed és ne mászkálj, ne mászkálj
Sose mondd, hogy nagyon fáj, hagyjál békén ne piszkálj
Mi a lényeget tudjuk már, hallgass ránk ez a szabály
Kiabálj, ha tombol a jó kedved
Kiabálj, ha valami fáj
Kiabálj, mi biztosan meghalljuk
De, ha nincs baj ne kiabálj
Ha nincsen egy kettesed ne hívjál, ne telefonálj
Fesd át a kék eget csak ne sírj már, ne sírj már
Ember küzdj és bízva bízz, ping-pongozz, hogy el ne hízz
Mi a lényeget tudjuk már, hallgass ránk ez a szabály
Kiabálj, ha tombol a jó kedved
Kiabálj, ha valami fáj
Kiabálj, mi biztosan meghalljuk
De, ha nincs baj ne kiabálj
Kiabálj, ha tombol a jó kedved
Kiabálj, ha valami fáj
Kiabálj, mi biztosan meghalljuk
De, ha nincs baj ne kiabálj”.
Youtube link: https://www.youtube.com/watch?v=OKwjFkluukE&fbclid=IwAR2vJr0EahMoCwXuSQpAT3qjK7UEsT-XGR9-DMfXeKCszRpTD4SogQ22zHI
Jelenleg tagokat toborzok. Aki csatlakozni szeretne a mozgalmamhoz, az megteheti jelzi csatlakozási szándékát ha ír nekem a jknt1221@gmail.com e-mail címre.
Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).” Baráti üdvözlettel: Tamás.
ELFELEJTHETED A CENTRUM PARTODAT ,KÖZTARSASAG LESSZ PARTOK NELKUL ,EZ A JÖVÖ.
Tisztelt MX4! Kötekedni lehet velem, de azért nem érdemes mert “csak akkor veszem a lapot” ha képes megcáfolni! Képes rá? Tegye meg akkor! Ne kímélje a billentyűzetét és írjon! Ezt írta Ön egy kommentben: “ELFELEJTHETED A CENTRUM PARTODAT ,KÖZTARSASAG LESSZ PARTOK NELKUL ,EZ A JÖVÖ.”. Valóban? De igazából még vitatkozni sem tudok Önnel mert én is ezt akarom! De ennek a jövőnek a kidolgozása érdekében én leírtam valami programot, maga pedig csak “ugatott és morgott” egyet. Az emberek nem kutyák, ahol az lesz a falkavezér aki hangosabban ugat. ? ?
Aki ismeri alapszinten az etológiát, az tudja, hogy az emberi társadalom is hasonlóan szerveződik, mint például ami a farkasok esetében van. A farkasok egy hierarchián alapuló falkatársadalom. Az emberi civilizáció is hasonlóan szerveződő társadalom. A macskaféléknél az egyedek sokkal nagyobb “szuverenitással” és egyéni dominanciával rendelkeznek. Ez etológiai tény. Az emberi faj szerveződése nem “macskaféle”, hanem “kutyaféle”. Egyszerűen ilyen az emberi faj. Ez nem rossz vagy jó, hanem mi emberek ilyenek vagyunk. Én személy szerint hiszek idegen földönkívüli magas szintű civilizációk létezésében, de ez egy magánvéleményem. Ezek közt a civilizációk közt lehetnek persze olyanok is akik a “macskafélékhez” hasonlóan szerveződnek. De az ember mint élőlény a “kutyafélékhez” hasonlóan hierarchikusan szerveződik.
Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
Fergeteg !
2021-01-16 – 13:17
Minden összeesküvés elmélet míg be nem igazolódik tényként.
es hogy mostmar temahoz is terjunk voissza itt egy jo elemzes
bealithato magyar feliratosra is.
https://www.youtube.com/watch?v=KU8jMe0aW5A&feature=share&fbclid=IwAR2RXymfc0ILg-S_ebEMKAGfgAv0-Z-HIMWY0yHTsBtgbQP_Q8S5EfrLuJM
Trump most nem lessz ,vagy nem lett ujra valasztva ,de a hatalmat a nepnek adja vissza ,az az a katonasagnak adja at a hatalmat biden meg a többi mocsok
megfogja kapni a bunteteset. Megfognak valni a többpart rendszertöl ,mas allamforma lessz.
Tiz nappal ezelött mit is mondot Putyin ,gratulalt bidennek a valasztashoz es ,hogy szerinte Trump a politikaba marad .Ez azert eleg beszedes ha belgondolunk.
Tisztelt MX4! Gondolom már rájött, hogy a szándékaim tisztességesek………. Amikor az USA-ban döntöttek róla választáson, hogy a német vagy az angol nyelv legyen a hivatalos nyelv, akkor egyetlen egy szavazattal dőlt el, hogy az angol lett. A Demokráciát ott akkor nagyon komolyan vették. Az alapokmányukban is benne van. Ráadásul az USA dolláron szerepel a “E Pluribus Unum” mondat is, aminek a magyar jelentése “sokból egy”. De ezt nem diktatúraként kell értelmezni, mélyebb a jelentése. Lényegében összefogásra utal, de úgy, hogy a “sokaság is tartsa meg a saját szuverenitását az egyének szintjén”. Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
ok rad szavazok egy lakatlan szigeten lehetsz az elnök felölem ,ne felelejtsed el magaddal vinni a covid vaccinad . jo utat
Tisztelt MX4! Kötekedni lehet velem, de azért nem érdemes mert “csak akkor veszem a lapot” ha képes megcáfolni! Képes rá? Tegye meg akkor! Ne kímélje a billentyűzetét és írjon! Ezt írta Ön egy kommentben: “ELFELEJTHETED A CENTRUM PARTODAT ,KÖZTARSASAG LESSZ PARTOK NELKUL ,EZ A JÖVÖ.”. Valóban? De igazából még vitatkozni sem tudok Önnel mert én is ezt akarom! De ennek a jövőnek a kidolgozása érdekében én leírtam valami programot, maga pedig csak “ugatott és morgott” egyet. Az emberek nem kutyák, ahol az lesz a falkavezér aki hangosabban ugat. 🙂 🙂
Aki ismeri alapszinten az etológiát, az tudja, hogy az emberi társadalom is hasonlóan szerveződik, mint például ami a farkasok esetében van. A farkasok egy hierarchián alapuló falkatársadalom. Az emberi civilizáció is hasonlóan szerveződő társadalom. A macskaféléknél az egyedek sokkal nagyobb “szuverenitással” és egyéni dominanciával rendelkeznek. Ez etológiai tény. Az emberi faj szerveződése nem “macskaféle”, hanem “kutyaféle”. Egyszerűen ilyen az emberi faj. Ez nem rossz vagy jó, hanem mi emberek ilyenek vagyunk. Én személy szerint hiszek idegen földönkívüli magas szintű civilizációk létezésében, de ez egy magánvéleményem. Ezek közt a civilizációk közt lehetnek persze olyanok is akik a “macskafélékhez” hasonlóan szerveződnek. De az ember mint élőlény a “kutyafélékhez” hasonlóan hierarchikusan szerveződik.
Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
–
Tíz perc Thürmer Gyulával (II. évad, 77. adás; 2021.01.15)
Mai témáink: – Internetes előválasztást akar indítani az ISZOMM. Közleményük szerint “társadalmasítani” akarják a képviselő- jelöltséget. – Mi erről a Munkáspárt véleménye? – A Momentum 100.000 Ft. megfizetésére kéri a kormányt azon állampolgárok részére, akik beolttatják magukat a korona vírus elleni vakcinával. – A Munkáspárt egyetért a javaslattal? További videókért iratkozzon fel csatornánkra!
https://youtu.be/dnC8o_xHun0
következö tarsadalomba ugy kene lenni vagy ugy lessz ,hogy ha egy gyarba dolgozol peldaul a többi dolgozoval eggyut nem fizetest kapnak az emberek hanem szetosztjak a
a megtermelt haszont ,tehet ugy muködne mint egy reszvenytarsasag .
“Meyer szerinta Biden beiktatására készülődő kongresszusi képviselők golyóáló mellényeket kezdtek vásárolni…. és biztonsági kiséretet felfogadva közlekednek.” Arra szerintem nincs garancia, hogy a “biztonságiak”közül,közvetlen közelről le ne puffantsa az illető képviselő urat. Emlékezzünk csak visssza Indira Gandhi halálára! Őtet is a saját testőrei lőtték szitává.
most talaltam meg nem neztem vegig csak elkezdtem ,nagyon jol kezdödik
ajanlom mindenkinek !
https://www.youtube.com/watch?v=bIRQEfYuOpI&feature=share&fbclid=IwAR0N8cbzOwW5ReQdGmXY77teUtaWA1Y2kxMqMQACOURkPqDgomnRbqAw35A
T. MX ! Nekem marhásul ( elnézést a kifejezésért) ismerősnek tünik a férfi riporter! Mintha már láttam volna a fizimiskáját valahol, éspedig ANNO az öbölháboru (Perzsa öböl ) ő közvetitette, kommentálta az amerikai- angol csapatok támadását, -azt hiszem 2003-ban- Szadam Husszein Irakja ellen. Cáfoljon meg,ha tévedek
LEHET NEM TUDOM ,NEM IS ERDEKEL ,AZ A LENYEG HOGY MOST MIT MONDANAK.
A szabadságot találóan kifejező “Új Amerika” jelképes fotója elkészült, alább látható:
https://halturnerradioshow.com/images/2021/01/16/RazorWire-INward_large.jpg
Jelentések szerint az amerikai Capitolium körüli katonai ellenőrző pontokon mindenkinek ellenőrzik a személyazonosságát, aki bejutott és aki *** el akarja hagyni *** az elzárt területet!
Tömeges letartóztatások várhatók.
“John Fetterman pennsylvaniai kormány főhadnagya szerint senkinek “nincs joga” megkérdőjelezni a 2020-as amerikai választások legitimitását.Az Alkotmány senkit nem véd meg attól, ha kifejezi politikai véleményét az amerikai választások legitimitásáról – állítja John Fetterman pennsylvaniai kormányzóhadnagy.” -Akárcsak Észak-Koreában, ott sem csinálnák másként…
https://nationalfile.com/video-pennsylvania-lt-gov-denies-free-speech-says-you-do-not-have-the-right-to-question-election-integrity/
“John Fetterman pennsylvaniai kormány főhadnagya szerint senkinek “nincs joga” megkérdőjelezni a 2020-as amerikai választások legitimitását.Az Alkotmány senkit nem véd meg attól, ha kifejezi politikai véleményét az amerikai választások legitimitásáról – állítja John Fetterman pennsylvaniai kormányzóhadnagy.”
Ranger48 2021-01-16 – 18:37
Légyszives értelmezd nekem ezt a mondatot.
A tagadás tagadása állítás .
Köszi.
Talán itt megjelenik a kép:
https://i.imgur.com/iK8FikW.jpg
Vagy itt:
https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/news-nation/military-checking-id-s-of-anyone-trying-to-leave-cordoned-area-of-dc
Megint egy bankárral kevesebb…ha talán majd egyszer ráérek, ejtek egy könnycseppet…
Benjamin de Rothschild bankár, az Edmond de Rothschild csoport volt elnöke Pregnyben (Svájc) található otthonában 2021. január 15-én péntek délután szívrohamban meghalt.Becslések szerint csaknem 200 milliárd dollárt hagyott hátra, amit nem vihetett magával…
https://sputniknews.com/world/202101161081787753-baron-benjamin-de-rothschild-dies-of-a-heart-attack/
“szívrohamban meghalt”
Az kivan zárva !
Igen tisztelt Petymeg fórumtársam!Bizonyára ismeri az alapközmondást!
Azt a bizonyos igazságot mindig a bolond, és a részeg mondja ki!!!
Egyet bizton állíthatok, mindig minden kiderül még ha nem akarjuk akkor is!!!
Félni,félni és megint csak félni!Hisz az egész életünk ezzel telik el!Élni, és nem utat engedni a félelemnek!
Én a magam részéről úgy fogalmaznák, hogy az adott hatalomnak csakis az akaratgyenge emberek felett van uralma!!!
“Maria Zack – Hogyan lopta el Obama, az MI6, a CIA és az EU az amerikai választásokat olasz katonai műholdakkal” -az oldal széleskörű bepillantást enged a nyúl sötét, mély üregébe.Meghökkentő információk az amerikai elnökválasztás és más kritikus események sötét háttereiről, kulcsszereplőiről.Érdemes beleolvasni.
https://forbiddenknowledgetv.net/maria-zack-how-obama-mi6-cia-and-the-eu-stole-the-us-election-with-italian-military-satellites/
Én mondom el Donald Trump védőbeszédét, amit ő nem tett meg. Mi volt Trump jelmondata? “Make America Great Again!” A ő rájött arra, hogy “rombolnia” kell az újjáépítéshez. A romokon lehet építkezni, egy elavult és rossz korszak romjaira lehet új és jó építményt felépíteni és elérni egy új és jó kor elérését. Én személy szerint is igazából csak ezeken a “romokon” tudok építkezni.
Kelt: 2021. 01. 17., Budapest. Írta: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
A kommentem javított (jobb) változata:
Romokon való építkezés és Donald Trump védőbeszéde Nagy Tamástól.
“Én mondom el Donald Trump védőbeszédét, amit ő nem tett meg. Mi volt Trump jelmondata? “Make America Great Again!” A ő rájött arra, hogy “rombolnia” kell az újjáépítéshez. A romokon lehet építkezni, egy elavult és rossz korszak romjaira lehet új és jó építményt felépíteni és elérni egy új és jó kor elérését.
De természetesen a szívem Biden-hez húz, de azt az oldalt amit Trump képviselt, meg kell újítani és megreformálni.
Kelt: 2021. 01. 17., Budapest. Írta: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).”
Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).