Hétvégi bringás DIKTA-TÚRA.

Szigetszentmiklós elő közvetítés…

Hétvégi bringás DIKTA-TÚRA. – Valóban megoldódott Póka Laciék SeVizás ügye? NA és miből élnek?
A fenti két témán kívül még – ha lesz idő rá – pár szót ejtek arról, hogy, vajon valóban annyira buta a mi diktátorunk, mint amennyire az látszik egyes nyilatkozataiból?

Úgy tűnik, ismét egy szintet léptek a Sárgapólósok. Erre utal, hogy az eddigi igen gyengén muzsikáló – és leginkább mocskolódó – trollokat lecserélték. Akik maradtak, azok stílust váltottak. Lehet, hogy elvégezték a nyáron indult pedofideszes trollképzőt?
Mostanában egyre értelmesebbnek tűnő trollok zsizsegnek a Sárgapólósok oldalain.
Ezeknek már nem a szar folyik a billentyűzetéből. Itt már inkább gyurcsányozás, és hitelrontási kísérlet zajlik.
Provokatív kérdéseket tesznek fel. Ami nagyon vicces, hogy nagyon hamar válaszolnak is ezekre.
Úgy tűnnek, mintha jólértesültek lennének. De ez csak azok számára látszik így akik hozzájuk hasonlóan felületesek.
Mondhatnánk azt, hogy semmit nem tudnak. Csak nyomják, amit betanítottak nekik. Ezt még egy idomított majom is meg tudná csinálni.
A hitelrontási kísérletet is ügyesen, vélemények mögé bújtatva teszik. Így jogilag védettnek tűnnek.
Örülünk, hogy ezt a szintet is elértük. Rájöttek, hogy a színvonaltalan hozzászólókkal nem érnek el semmit.
Nyilván ezzel az okoskodással sem. Megyünk tovább. Mind a SeVizás megoldás felé, mind az orbáni bűnbanda eltakarításának irányába. Egészen a valódi megoldásig.
Legyen ez az alkalom az, amikor mi válaszolunk a feltett kérdésekre. Hátha jobban tudjuk a válaszokat, mint a felületes orbán-seggnyalók!
Valóban megoldódott a SeVizás ügyünk a szopjonbankkal?
Még nem. Aki valóban jól értesült, vagy csupán követi az oldalunkat, az láthatja, hogy folyik a végrehajtás megszüntető perünk. A következő tárgyalás március 1-én lesz Ráckevén.
Két éve valóban kaptunk egy burkolt ajánlatot. Akkor arra akartak rávenni, hogy hagyjuk abba az ellenállást. Viszont az ellentételezésre tett ajánlatuk olyan orbánosan, uzsorásosan pitiáner volt.
Akik figyelnek minket, azok tudják, hogy a Nem adom a házamat oldalon kívül az ügyünkkel kapcsolatban sok bírósági iratot is felteszünk a „Sopronbank károsultak közössége” Facebook oldalra is. Ott lehet követni az eseményeket.
Úgy tűnik, hogy a pedofideszes bértrollnokok ezt nem tudták.
A másik okoskodásuk abban a körben volt, hogy miből élünk.
Mostmár elmondhatjuk, hogy a trollok által befizetett adókból. Az orbáni bűnbanda gőgje miatt éppen tegnap vettünk át 2302 €-nak megfelelő kártalanítást egy 2013-ban jogtalanul tiltott Cinege úti tüntetés miatt. Erről korábban már írtunk, hamarosan újabb részleteket osztunk meg.
Még két orbánság a mai véleménynyilvánítás leírásába. Ezek is azt támasztják alá, hogy a felcsúti minidiktátornak mennie kell.
Van valaki, aki még nem érti, hogy orbánék miért nem szavazták meg az EU-ban a lakhatáshoz való jogot? – Mert a pedofideszes követeléskezelőkön és strómanjaikon keresztül egyre nagyobb arányban van a kezükben a lakásállomány Magyarországon. Így az érdekeikkel ellentétes, hogy kifizethető áron lehessen lakni. Nem tudnának annyit lopni, és nem tudnának mélyszegyénségben tartani annyi embert.
Én szégyellem, hogy ilyen buta az országunk miniszterelnöke. Azt találta mondani az index.hu szerint pénteken, hogy: „400 ezer olyan ember van, aki vagy az oltás miatt, vagy mert meggyógyult védettnek minősül, nem fertőz meg másokat, és ők sem fertőződnek meg.”
A nagy kampányában elfelejtette azt, – a hozzáértő körökben egyre inkább elfogadott tényt – hogy az oltottak és a fertőzésen átesettek is fertőződnek és fertőznek. Legfeljebb Ők maguk nem lesznek betegek.
Ez semmi más nem volt mint egy újabb uszítás az oltottak és nem oltottak között. Mindezt úgy adta elő, mintha értene hozzá.
Ne üljünk fel ennek az uszításnak sem! Inkább zavarjuk el orbánt, kövért, és bűntársaikat.
Ha megoldást akarsz, legyél kiskakas, aki minden nap berepül az ablakukba, és követeli, hogy adják vissza, amit elvettek!
NeFizess! Pörölj! Tiltakozz!
HA neked sem tetszik az orbáni önkény és a kifosztás, tegyél ellene!
Mutassuk meg az imf-eknek (idomított majom fideszeseknek) és idomárjaiknak a bankároknak, hogy a végső szót nem ők, hanem az emberek mondják ki!
Cselekedj! Legyél győztes! Állj a bátrak közé!
HAjrá!
! O1G !
Sárgapólósok büntetései, eljárási költségei.
2018-ban eddig – leginkább a birtokvédelmi perekből adódóan – további 2 000 000 Ft-tal nőttek az eljárási költségeink.
Így az összes terhelésünk – büntetések, eljárási költségek – elérte az 5 000 000 Ft-ot.
Eddig a gyűjtésekből ennek töredéke, kicsit több mint 500 000 Ft jött össze.
És természetesen vannak a működési költségek is.
Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az akcióink videóit általában 1000 – 20 000 ember nézi meg. Néhányat többen.
Ha minden videónk után a nézők fejenként csak 10 – 100 Ft-tal járulnának hozzá a költségeinkhez, akkor sokkal könnyebben tudnánk a hatalomnak nem tetsző tetteket végrehajtani.
Ha segíteni akarsz, akkor minden megnézett videó, vagy minden neked tetsző bejegyzés után utalj, vagy küldj egy százast. Vagy amennyit tudsz.
Fontos, hogy biztass erre másokat is.
A támogatást természetesen készpénzben is odaadhatod valamelyik Sárgapólósnak.
B3 Takarékszövetkezet 73604095-10211768-00000000
Név: Golcs Roland, vagy Sárgapólós büntetésszámla
Megjegyzés: Büntetés hozzájárulás
Külföldről erre a számra tudsz utalni: IBAN szám: HU11 7360 4095 1021 1768 0000 0000
Ezt követően a legtöbb bejegyzésünkbe és videóleírásba beletesszük a fentieket. Hátha egyre többen kapnak kedvet az ellenállás támogatásához.

Döbrögisztán mai ragálymeséje…

Az a műsor megy most a koronavirus.gov.hu nevű qrmányvetítölde mai (2021 01. 23.) ragálymatinéjában, hogy előző nap szerte Döbrögisztánban „1344 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 358 317 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 93 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 904 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 239 880 fő, az aktív fertőzöttek száma 106 533 főre csökkent. 3854 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 259-en vannak lélegeztetőgépen…A magyar járványügyi adatok kedvezőek, a következetes védekezésnek köszönhetően sikerült megfékezni a járványt, de több európai országban tovább nő a fertőzöttek száma. Ezért a jelenlegi védelmi intézkedések fenntartása és betartása továbbra is fontos…”

A néphülyítölde műsorán nem olvasható az az írás, amit a szeretlekmagyarorszag.hu – n olvashatunk. Eszerint:

„Már 40 gyereket vittek a Heim Pál Gyermekkórházba a covid utáni súlyos betegséggel

60 százalékukat intenzíven kezelték nagyon súlyos és életveszélyes tünetekkel. Pécsről, Miskolcról és Székesfehérvárról is mutattunk már be hasonló eseteket.

Nyáron még csak a nemzetközi médiából értesülhettünk arról, hogy bár maga a koronavírus-fertőzés a gyerekeket nem veszélyezteti, de utána egy sokszervi gyulladás, a MIS-C (angolul: Multisystem Inflammatory Syndrome in Children) akár életveszélyes állapotot is okozhat. A Szeretlek Magyarország az elmúlt hetekben cikksorozatban mutatott be súlyos állapotba került gyerekeket, egy pécsi, egy miskolci és egy székesfehérvári anyuka mesélte el, mit éltek át. De kiderült, a beteg gyerekek sokkal többen vannak.

“40 betegünk volt eddig, jórészük már meggyógyult és otthon van, de jelenleg is több gyermek van intenzív és belgyógyászati osztályon. 60 százalékukat kezeltük az intenzíven nagyon súlyos és életveszélyes tünetekkel”

– nyilatkozta lapunknak Dr. Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet (HOGYI) főigazgató főorvosa.

A helyzet súlyosságát jelzi az is, hogy az intézet azonnal tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központot, a Magyar Gyermekorvosok Társaságát és a Házi Gyermekorvosok Szövetségét a MIS-C-ről, annak tüneteiről, a szükséges vizsgálatokról és a kezelési módokról.

KAPCSOLÓDÓ

Nyolc napig volt 40 fokos láza a 12 éves Abonynak, miután tünetmentesen átesett a covid-fertőzésen
Tüdő- és szívproblémái lettek. Pedagógus anyja tavasszal nem örült az online oktatásnak, de most azt mondja, zárjanak be az iskolák.
„A koronavírus-fertőzés utáni sokszervi gyulladással szinte minden nap érkezik beteg. Az ország minden területéről azonnal fogadjuk a gyermekeket. Valószínűleg a karácsony környéki megbetegedések eredményét látjuk most”

– ezt már a HOGYI orvosigazgatója, Dr. Fekete Ferenc mondta lapunknak. Szerinte a COVID-19 fertőzésen átesettek 1-2%-át érinti a ritka, de súlyos betegség.

Elmondása szerint tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel jelentkező fertőzés után általában 2-4 héttel jelentkezik a MIS-C.

Vezető tünete a több napja tartó magas láz, lehet sebészeti kórképeket utánzó erős hasi fájdalom, hányással vagy hasmenéssel, gyakoriak a bőrtünetek, valamint a kétoldali kötőhártya gyulladás, szemvörösödés. A labor paraméterek rendkívül súlyos gyulladást igazolnak és a teljes vérképben gyakori akár több komponens alacsonyabb száma. A betegek többségénél jelen van valamilyen szív érintettség, ami jelentkezhet ritmuszavarban vagy szívizomgyulladásban is, mely a szív súlyos működészavarát okozhatja.

Az említett tünetek jelentkezésekor haladéktalanul orvoshoz kell fordulni. Mindkét orvos arra figyelmeztet, hogy gyorsan változhat rossz irányba a gyermek állapota.

KAPCSOLÓDÓ

Összeomlott a 15 éves Gergely keringése – nála is egy korábbi koronavírus-fertőzés szövődménye
Hét napig otthon próbálták gyógyítani, hallucinációi voltak, mire rájöttek, nagy a baj. Az intenzív osztályon találták meg a betegségét. Korábban egy 12 éves, pécsi fiú, Abony történetét írtuk meg.

Dr. Nagy Anikó főigazgató fontosnak tartja kiemelni, hogy a MIS-C (koronavírus-fertőzés utáni sokszervi gyulladás) nem keverendő össze a sokat emlegetett Kawasaki-szindrómával, mely a koszorúerek tágulatát okozhatja, ahol szintén valamilyen fertőző ágens, mint szuperantigén szerepét feltételezik. A MIS-C-ben inkább keringési elégtelenség, shock jelenti a nagy veszélyt a több szervre, szervrendszerre kiterjedő gyulladással együtt. Tehát fontos megértenünk, hogy a két betegség nem ugyanaz.

A MIS-C tulajdonképpen egy fékevesztett immunválasz a covidra, a szervezet védekező képességét immunglobulin kezeléssel lehet visszaállítani. Ebből általában egy, maximum két kezelés szükséges.

Az esetek döntő többségében gyorsan, néhány nap alatt úrrá tudnak lenni a gyulladásos folyamatokon a terápiákkal, ha korán el tudják kezdeni azt.

„A kórkép rendkívül változatos és súlyos megjelenésű, így mind a diagnózisa, mind terápiája komoly kihívásokkal jár. Éppen ezért a gyerekek gyógyítása kórházunkon belül is több szakterület szoros együttműködését igényli” – hangsúlyozta a főigazgató.

Dr. Fekete Ferenc orvosigazgató elmondta: volt 3 éves és 17 éves MIS-C-es beteg is, de a legtöbb hozzájuk kerülő gyerek 8-9 éves, fiúk, lányok vegyesen.

A betegek többségében pedig már nem volt kimutatható a koronavírus PCR-teszttel, ezért csak antitest vizsgálatokkal tudták a korábbi fertőzést igazolni.

KAPCSOLÓDÓ

„A fiam megkérdezte, hogy meg fog halni?” – a 12 éves Levente is tünetmentes Covid után került az intenzívre
Ő már a harmadik általunk bemutatott gyerek, akinek begyulladtak a szervei, és utólag kiderült, hogy egy jóval korábbi koronavírus-fertőzés áll a betegség hátterében.

Az intézet figyeli, vannak-e hosszú távú szövődmények az érintett gyerekeknél. A hazaengedés után 6 héttel egy mindenre kiterjedő nagy vizsgálat következik, az alapján döntenek, hogy teljesen visszaengedik-e a gyermeket a normális életébe vagy azt kérik, ne menjen tömegbe, ne sportoljon, és szigorúan pihenjen.

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben műtüdővel (ECMO) és műszívvel is kellett már gyermeket menteni.

Életveszélyes állapotban sokan voltak, de senki nem halt meg.

Hogy így is maradjon, ahhoz az kell, hogy az orvosok mellett a szülők is ismerjék a betegség jeleit, és azonnal jelezzék a gyermekorvosnak, ha hasonló tüneteket tapasztalnak gyermekükön.

A 12 éves Abony története itt olvasható, a 15 éves Gergely édesanyja itt mondta el, mit tapasztalt, a 12 éves Levente esete pedig itt található.”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Készletkisöprés

Döbrögisztán lélegeztetőgépeket adományoz Ukrajnának

A magyar kormány ötven lélegeztetőgéppel segíti Ukrajnát a koronavírus-járvány elleni védekezésben – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteken az MTI-vel.

Magyarország lélegeztetőgépeket adományoz Ukrajnának

A közlemény szerint a tárca a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével juttatja el az életmentő egészségügyi védőeszközöket Ungvárra, ahonnan azok kilenc nyugat- és kelet-ukrajnai megye negyvenhat egészségügyi intézményébe kerülnek.

A szállítmányt pénteken indították útjára a KKM és a segélyszervezet képviselőjének jelenlétében – írta a minisztérium.                                                      (atv)

Bal-Rad komm: A méregdrágán bevásárolt készletet qrmányunk szép lassan elajándékozgatja. Ha már pénzt nem ad érte senki…- ELKÓTYAVETYÉLI „qrmányunk”! Kijev jó félmilliárd forinttal több pénzt fordíthat a Donbassz elleni háborúra!

Biden bohóc a porondra lépett! Megkezdődött Döbrögi újabb pávatánckűrje.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Szíria…

Január 21 – ről 22 – re virradó éjjel az izraeli légierő újabb, az elmúlt két hétben már a harmadik légicsapást mérte Szíria területére.

Tulajdonképpen minden a már jól ismert és bevált forgatókönyv szerint zajlott. Egy „aprócska” eltérés volt mindössze az eddigi szenárióhoz képest. Ezúttal Tel-Aviv agressziójának célpontja Hama város külvárosa volt.

Míg a korábbi támadásokban a levegő – föld rakéták célpontjai és áldozatai az Irán – barát milicisták harcosai voltak, most ezúttal kimondottan Szíria civil polgárainak legyilkolása volt a szándék.

Új mészárlás Szíriában: Izrael sem nőket, sem gyermekeket nem kímél (FOTÓK, VIDEÓ) |  Orosz tavasz
Új mészárlás Szíriában: Izrael sem nőket, sem gyermekeket nem kímél (FOTÓK, VIDEÓ) |  Orosz tavasz
Új mészárlás Szíriában: Izrael sem nőket, sem gyermekeket nem kímél (FOTÓK, VIDEÓ) |  Orosz tavasz
Új mészárlás Szíriában: Izrael sem nőket, sem gyermekeket nem kímél (FOTÓK, VIDEÓ) |  Orosz tavasz

Jelenleg négy civil áldozatról lehet tudni, akik közül kettő kisgyermek. További négy súlyos sebesült is van, köztük egy pár hetes csecsemő és egy 11 éves gyerek. A „Sana” szíriai hírügynökség szerint folytatódik a lakóépületek törmelékeinek eltakarítása, így még nőhet az áldozatok száma.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Antifasiszta akciók Németországban

  1. Az Antifasiszta Bizottság és az Antifasiszta Világliga

A Liga megalakítására tett első lépések már jól mutatták azt, amit az Antifasiszta Bizottság létrehozása még nem jelzett egyértelműen: az antifasiszta harc szervezésének korábbi, a Komintern III. plénumán határozatban rögzített koncepciója leszűkült. Míg ugyanis a határozatban egyértelműen leszögezték, hogy „A legkülönbözőbb irányzatú munkáspártok, munkásszervezetek stb. minden országban hozzanak létre külön szervezetet a fasizmus elleni harc irányítására”, addig a Liga programja csupán azt tartalmazta, amit a határozat második részében a Nemzetközi Antifasiszta Bizottságra vonatkozóan megfogalmaztak.59 – KIVD 168-169. old.* Az is valószínű, hogy Münzenberg a kialakult helyzetre való tekintettel tudatosan törekedett a pártoktól teljesen független szervezet létrehozására, hiszen az adott körülmények között aligha volt kilátás maguknak a pártoknak az együttműködésére. A Kominternben viszont nem támogatták teljes mértékben e törekvését. Az Antifasiszta Ligánál nem emeltek kifogást, az átszervezett Antifasiszta Bizottság munkájáról felterjesztett terveket azonban, mivel többnyire szoros kapcsolatban voltak a németországi politikával, minden esetben egyeztették a KPD vezetőségével, illetve Münzenberget szólították fel, hogy a teendőket és elképzeléseit először a német párttal beszélje meg. Megállapodásra végül is november első hetében került sor. A KPD nem csupán az Antifasiszta Bizottság működéséhez járult hozzá, hanem elfogadta a ligával kapcsolatos elképzeléseket is, mégpedig abban a formában, ahogyan azt Münzenberg eredetileg már vázolta. Szorosabb együttműködésre ugyan nem került sor, de a német párt jelentős segítséget nyújtott a bizottság propagandaanyagainak terjesztéséhez. Vállalta, hogy a Chronikból 5000 példányt átvesz, illetve más hasonló kiadványok terjesztésében közreműködik.

Az Antifasiszta Bizottság munkája november közepére rendszeressé vált, apparátusa is kiegészült. Mint Münzenberg írta, ekkor már három munkatárssal és két technikai segéderővel dolgozott.60 – CPA IML 543. f. l. d. 104. old.* A munka három területen folyt: gyűjtötték és feldolgozták a fasiszta szervezetekre vonatkozó írásokat, agitációs anyagokat állítottak össze és publikáltak. A bizottság rendszeres kapcsolatot létesített Németországon kívül Ausztriával, Franciaországgal, Olaszországgal, az Egyesült Államokkal, a skandináv államokkal, információkat szerzett Csehszlovákiából és a Balkánról. A kommunista szervezetek mellett különös figyelmet fordítottak „a baloldali szocialista, radiális polgári és értelmiségi csoportok” szervezésére, tájékoztató anyagokkal való ellátásra, cikkeket igyekeztek elhelyezni orgánumaikban.

Rendszeressé vált a bizottság publikációs tevékenysége, emelkedett a kiadványok példányszáma és nőtt a terjedelmük. Ebben az időszakban a Chronik átlagosan már 10 000 példányban jelent meg, terjedelme pedig több mint duplájára nőtt. (Általában 12-14 oldalas volt, de néhány száma elérte a 16 oldalt is.) Bár a heti megjelenést, ahogyan eredetileg tervezték, nem tudták biztosítani, a lap legalább tíznaponként rendszeresen megjelent, a korábbinál szebb kivitelben. A dokumentáció áttekinthetőségét a témacsoportok jobb kiemelésén kívül gazdagabb illusztrálással segítették elő. A közölt anyagok jól mutatják az Antifasiszta Bizottság kapcsolatainak bővülését. A jobboldali és a fasiszta szervezetek németországi tevékenysége mellett már figyelemmel kísérik a bolgár, olasz, francia, angol, amerikai, magyar, osztrák, finn, spanyol, svájci, román mozgalmakat is.61 – Chronik. 1923. 5-10. old.* A dokumentáció mellett egyre nagyobb terjedelemben közölnek elemző cikkeket. E tanulmány jellegű írások eltérnek a kommunista sajtóban általában megjelenőktől: céljuk elsősorban a történtek bemutatása, és szinte egyáltalán nem foglalkoznak a forradalmi mozgalommal. Ez az egyoldalúság az Antifasiszta Bizottság feladatából következik, amelynek lényege, hogy elemző áttekintést, részletes tájékoztatást adjon a jobboldali és a fasiszta szervezetek tevékenységéről.

Hasonló jellegűek voltak az Antifasiszta Világliga füzetei is, amelyekből összesen hat jelent meg. A kis formátumú, 12-50 oldalas kiadványok közül kettő a német fasizmussal (a Hitler-puccsal, majd az azt követő hanyatlással), egy a fasizmusnak a nemzetközi politikában játszott szerepével, egy a bulgáriai terrorral foglalkozott. Az elsőként megjelenő két füzet egyikét, az Antifasiszta Világliga programját tartalmazó kiadványt már ismertettük. Közülük a másik az értelmiség és a fasizmus kapcsolatát elemzi. Mindkét munka tartalmaz olyan részeket, amelyek túllépnek az ismeretterjesztő jellegen, és foglalkoznak az antifasiszta harc konkrét lehetőségeivel.62

62 2. füzet: Dr. Karl Müller: Wir Intellektuellen und der Faschismus. (16. old.); 3. füzet: Kahrs Verrat, Ludendorffs Fall, Hitlers Sturz, der nationalsozialistische Weg zu Deutschlands Untergang. (16 old.); 4. füzet; Weltpolitik und Faschismus. (12. old.); 5. füzet: Matthias Egelhuber: Glück und Ende der deutschen Nationalsozialismus. (50. old.); 6. füzet: Massenmorde, Weisser Schrecken im faschistischen Bulgarien. (20. old.); 1923. Amstermdam. AWL. Van De Bruin.*

Sem a Chronikban, sem pedig a Liga füzeteiben nem érzékelhető az egységfront-politika leszűkülése. A szociáldemokrácia és a polgári pártok bírálata mérsékelt, célja az antifasiszta összefogás elősegítése. Ebből a szempontból kérdőjelezik meg a Chronik hasábjain az olasz jobboldali szocialisták Nenni-Vella csoportjának politikáját, akik megrettenve a fasiszta terrortól, a kivárás politikáját folytatják; így bírálják a német szociáldemokráciát.63 – Chronik, 1923. 11. szám. december 11. 9. old.; 9. szám. november 16. 1. old.* Münzenbergék tovább hirdetik a munkás-egységfrontnál szélesebb antifasiszta összefogás szükségességét is – elsősorban a Liga létrehozását sürgető dokumentumokban. Így a bulgáriai terrort leleplező brosúra végén a következő felhívás található: „Munkások, parasztok, polgárok!… Elég vér folyt már, elég az erőszakból, a terrorból és a bűncselekményekből. Csatlakozzatok az Antifasiszta Világligához, kezdjetek harcot a nemzetközi reakció és a fasizmus ellen.”64

64 6. füzet 20. old. – A bulgáriai eseményekkel, a szeptemberi felkelés előkészítésével és a vereségből levont tanulságokkal nem kívánok foglalkozni, mivel ez az eseménysor nem szerves része a nemzetközi kommunista mozgalom fasizmus-elemzésének és antifasiszta politikájának. A KIVB, amikor bírálta a bolgár párt helytelen politikáját, amelyre éppúgy az eseményektől való elzárkózás volt jellemző a június 9-i Cankov puccs idején és az azt követő napokban, mint annak idején az OKP esetében, elsősorban a katonai-fasiszta államcsínnyel szembeni népi összefogás lehetőségeit mérlegelte. Ennek alapján foglalt állást a KI a Bolgár Népi Földműves Szövetséggel közösen indítandó fegyveres felkelés és a bolgár munkás-paraszt kormány mellett. (Georgij Dimitrov: Vidajuscsijszja gyejatyel kommunyisztyicseszkovo dvizsenyija. Izdatyelsztvo Polityicseszkoj Lityeraturi. Moszkva 1972. 62-66. old. Georgi Georgiev: Bulgarien— September 1923. Dietz. Berlin 1977. 35-37. old.) — A korszakban nem folytak viták a bolgár fasizmus jellegéről, és elemzésére is csupán néhány írás vállalkozott. Ezért ilyen jellegű anyagok felhasználására nem kerülhetett sor az 1965-1972 között lezajlott vitákban. (Ismerteti Szlavka Petrova: Viták a fasizmusról Bulgáriában. Párttörténeti Közlemények, 1975. 4. szám. 123-145. old.)*

Eközben egyre súlyosabb lett a helyzet Németországban: sorra lefegyverezték a munkásszázadokat, egyre gyakrabban tiltották be a kommunista lapokat, felszámolták a munkástanácsokat, lehetetlenné tették a munkás ellenőrző bizottságok működését, míg végül november 23-án a KPD-t is betiltották. Szertefoszlott az illúzió, hogy az októberi vereség csak pillanatnyi megtorpanás. Hamarosan az is bebizonyosodott, hogy a forradalom erői nemcsak a támadást, de a visszavonulást sem készítették elő megfelelően. A vereség, amely a német munkásosztály legsúlyosabb veresége volt a háborút követően, szabaddá tette az utat a tőkés stabilizációs tervek megvalósításához, s egyben megkönnyítette a munkásosztály számos korábbi vívmányának megsemmisítését.

A német párt helyzetében beállt kedvezőtlen változás természetesen kihatott az Antifasiszta Bizottság munkájára is. Mivel korábban a propagandaanyagok szétküldése, a gyűlések szervezése elsősorban a KPD szervezeteire hárult, most olyan apparátust kellett felállítani, amely a párt esetleges illegalitásba szorításakor el tudja látni e feladatokat és biztosítja a bizottság legális tevékenységét. A tervezetet Münzenberg december 4-én küldte el a Komintern VB Titkárságának, jelezve, hogy a részletesebb megbeszéléseket majd december közepén esedékes moszkvai útja alkalmával szeretné lebonyolítani. (E tervezetet is csak azért küldte el előre, hogy rövid ottléte elegendő legyen az érdemi tárgyalások lebonyolítására.) A dokumentum egyben bizonyítja: Münzenberg tisztában volt azzal, hogy a Kominternben most a korábbinál nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a bizottság munkájának és lehetőséget látnak a folytatására. Nem csupán abból a körülményből ítélhetett így, hogy a politikai munka más feltételei kedvezőtlenül alakultak, hanem abból a támogatásból is, amelyben a Komintern november folyamán részesítette a bizottságot. November közepén a Titkárság ismét foglalkozott a bizottság ügyeivel és megküldte a Münzenberg által kért anyagi fedezetet a Chronik és más brosúrák kiadására.65 – CPA IML 538. f. 2. op. 19. ő. e. 172., 173. old.* A Moszkvába küldött javaslat hat pontból állt: „1. A bizottság tovább folytatja munkáját. 2. A bizottságot megerősítik a közép-európai pártoknak azokkal a képviselőivel, akik Berlinben tartózkodnak, hogy a német párt munkájában részt vegyenek. 3. A bizottság törekedni fog arra, hogy kiadásai egy részét bevételeiből fedezze. (Brosúrák eladása, gyűjtések, a Chronik des Faschismus bevételei stb.) 4. A Kommunista Internacionálé márciusi kongresszusán bizottságot jelölnek ki e kérdések megvitatására. 5. A fasizmus kérdése szerepelni fog a kongresszus napirendjén. 6. A Kommunista Internacionálé kongresszusa idején konferenciát tart az Antifasiszta Világliga, ahol megvitatják az összefogás kereteit, a tárgyalásokra meghívandók és az abban részt vevők körét, valamint a szervezet jogait.”66 – Ugyanott, 185. old.*

Mindezek ismeretében nehéz eldönteni, miért változtatta meg eredeti tervét Münzenberg, legalábbis ami az antifasiszta Világligát illeti. Az történt ugyanis, hogy minden előzetes megbeszélés vagy a Kominternnel történt egyeztetés nélkül december 10-én összeült Berlinben a Liga „első nemzetközi ülése”.67 – Sem az igen részletes Münzenberg-levelezést tartalmazó IAH-fondban, sem pedig a Komintern és a Profintern Akcióbizottságának anyagaiban nem olvashatunk a konferencia előzményeiről. (CPA IML 542. f. d. 1., 538. f. 2. op. 19. ő. e.)* Minden különösebb előkészítés nélkül 14 ország és néhány nemzetközi szervezet 53 küldöttét sikerült összehívni a konferenciára. Németországból a KPD mellett képviseltették magukat értelmiségi és polgári csoportok, megjelent a Németország Szociáldemokrata Pártja néhány helyi vezetője, az Emberi Jogok Ligájának és a Nakanunyének a képviselője (orosz emigráns szervezet, amely ebben az időben már rokonszenvezett a Szovjetunióval). Fimmen személyében ott volt az Amszterdami Internacionálé küldötte is.68 – PI Archívum. 500. f. 16/2. ő. e. 3. old.* E képviselők jelenlétének magyarázata, bár ezt sem támasztják alá dokumentumok, igen kézenfekvő. 1923. december 9-én Berlinben ülésezett „A Nemzetközi Munkássegély Németországért” szervezet kongresszusa (ez volt az IAH legjelentősebb csoportja), és az Antifasiszta Világliga megalakításához az itt megjelent küldötteket nyerték meg.

Az ülésen természetesen Münzenberg tartotta a fő referátumot. Rövid beszédében ismertette a Liga célját. Politikai irányvonala minden bizonnyal meglepte a korábbi felhívást ismerőket, ugyanis határozottan tükrözte a nemzetközi kommunista mozgalomban 1923 októbere után bekövetkezett fordulatot, amely a Liga alapítására felhívó dokumentumokban még nem érződött. Most, Münzenberg határozat-tervezetének első pontjában hangsúlyozták, hogy fel kell lépni a közép-európai militarista-monarchista és fasiszta kísérletekkel szemben. A második pontban már azt is szükségesnek tartották, hogy a Ligát támogató erők „helyezkedjenek szembe az európai és amerikai országok úgynevezett polgári demokratikus kormányai által ma folytatott politikájával”. És, harmadik pontként, „ismerjék el a proletárdiktatúra kivívásának szükségességét, nyilatkozzanak egy, a proletárforradalmat követően létrehozandó munkásparaszt kormány támogatása mellett”.69 – Ugyanott.*

A változás szembetűnő. Az antifasiszta munkáról addig elfogadott határozatokban nem találhatók sem a polgári demokráciát negligáló kitételek, sem pedig olyan követelés, hogy a közös tevékenység a proletárdiktatúra szükségességének elismerésével folyjon. Annál is furcsábban hangzottak ezek a követelések, mivel a résztvevők között nemcsak kommunisták, hanem szociáldemokraták, polgári radikálisok is jelen voltak, akik bár minden bizonnyal szimpatizáltak a kommunistákkal, sőt elismerték e szervezetben a kommunisták vezető szerepét, a proletárdiktatúra elvével csak részben értettek egyet és a polgári demokráciáról is másként gondolkodtak. Ez lehetett az oka annak, hogy Marcu és utána Fimmen is fellépett az ellen, hogy elméleti kérdéseket megvitassanak. Mindkettőjük véleménye szerint elsősorban a szervezeti kérdéseket kellett tisztázni az ülésen, meg kellett volna állapodni az egyes országokban létrehozandó csoportok, illetve az ezeket összefogó szervezet munkaprogramjában.70 – Ugyanott, 4— 5. old.*

Felszólalások hangzottak el arról, hogyan lehetne megnyerni a különböző társadalmi rétegeket. Az ifjúság bevonásáról Alfons Paquet, a korszak ismert újságírója, az IAH tagja, Lenhoff a „közvetlen munkairányítók” (technikusok, üzemvezetők) forradalmi meggyőzésének fontosságáról, Lukjanov a kis- és középpolgárság megnyerésének lehetőségéről beszélt. Érdemi vitára nem került sor, így nem módosították a Münzenberg által előterjesztett elképzelést – bár az is igaz, hogy annak pontjait tartalmazó határozatot sem fogadtak el. Így végül is a proletárdiktatúráról és a polgári demokráciáról elmondottak megmaradtak puszta deklarációnak.

Határozatot csupán szervezeti kérdésekről fogadtak el. A megoldás, figyelembe véve a körülményeket, igen jó volt: a német képviselők kimondták a Liga német csoportjának megalakulását, ami valóban konkrét eredményként értékelhető. Felszólították a külföldi résztvevőket, hogy hazatérve hozzanak létre nemzeti csoportokat, s elhatározták, hogy a közeljövőben újabb összejöveteleket fognak tartani.71 – Ugyanott, 5. old.*

Az eltérő álláspontok léte és Münzenberg valóban felemás elképzelése, amely egyrészt a különféle irányzatokat képviselő szervezetek összefogását tűzte ki célul, másrészt minden kompromisszum nélkül alkalmazni kívánta a Kominternben éppen hogy körvonalazódó szektás irányvonalat, végül is azt eredményezte, hogy a Liga első ülése egyben az utolsó is volt. Történtek ugyan kísérletek a Liga munkájának kibontakoztatására; így a csatlakozott személyiségeket és csoportokat bevonták az antifasiszta propagandamunkába, a fasiszta szervezetekkel foglalkozó anyagok gyűjtésébe. Ezek a csoportok azonban már az Antifasiszta Bizottság helyi szervezeteiként szerepelnek a dokumentumokban. Végül, 1924 márciusában, sor került a Liga formális megszüntetésére is.72 – CPA IML 538. f. 2. op. 23. ő. e. 69. old.*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2021 január 23. – szombat – van. Az idei esztendő 23. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 342 nap van hátra.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Rajmund, Zelma + Alfonz, Amázia, Bertram, Emerencia, Emerka, Emese, Ildefonz, Janek, János, Manyi, Maréza, Mari, Mária, Mariella, Marinka, Marion, Marióra, Mariska, Masa, Milli, Mimi, Miriam, Mirjam, Moira, Molli, Rajmond nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Január 23. – án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Janu%C3%A1r_23.

Ma van:

– Szűz Mária eljegyzése (Boldogasszony menyegzője), régi katolikus ünnep

– Kaposvár napja

A balrad.ru ma az alábbi zenével köszönti az ünnepelteket és az olvasóit:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Január 21 – én, csütörtökön tartotta idei első vízgereblyézését a minszki háromoldalú kapcsolattartó csoport, Donbassz ügyében.

Borisz Grizlov orosz főreferens szerint az „eredmény” kiábrándítóra sikeredett.

„Az ukrán hatóságok nem hajlandóak lemondani Donyeck és Luganszk katonai módszerekkel való megszerzésének gondolatáról, és ez továbbra is nagyon komoly probléma. Kijev még a politikai nyilatkozatok szintjén is háborúzik Donbassz ellen. Mind a nyilvános nyilatkozatok, mind a hivatalos Kijev magatartása továbbra is agresszív és teljesen felelőtlen. Ha a kijevi hatalom így kezdi az új évet, az nem tesz jót Ukrajna állampolgárainak”- mondta Grizlov.

Márpedig így kezdi, és ez MOST MÉG inkább Donbassz népének fáj. Főként a donyecki frontszakasz latorostrom alatt álló települései népének.

Sztaromihajovka martalócostromában három otthon semmisült meg.

Oktyabr, Zajcsenko, Szahanka és Bezimennoje (délvidéki szakasz) mai ostroma során egy népköztársasági védő súlyosan megsebesült, egy másik elesett.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Ne lepődjünk meg, ha…

A „honvédelmi” miniszter leváltotta széles hatáskörű biztosát

A honvédelmi miniszter leváltotta széles hatáskörű biztosát

Balogh András József ezredes megbízatása csak augusztus 1-én járt volna le.

2019-ben váratlanul felmentettek a Honvédelmi Minisztérium vezetői közül több katonai szakértőt, és a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodából érkezett tisztviselőket tettek a helyükbe. Ezt akkor az ellenzék egy része úgy értelmezte, hogy gyámság alá helyezték a hivatásos katonai múltú, nem politikus Benkő Tibor minisztert.

Ő viszont egy hónap múlva a honvédelmi igazgatás fejlesztéséért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Balogh András József ezredest, a jogi és igazgatási ügyekért felelős volt helyettes államtitkárt, és igen széles hatáskörrel ruházta fel: feladata lett számos jogszabály előkészítése, amelyek egyebek közt a terrorveszélyhelyzet, a rendkívüli állapot, és a váratlan támadás idején alkalmazható szabályokra, az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos katonai igazgatási feladatokra, a honvédelmi adatkezelésre és a hadköteles katonák jogállására vonatkoztak. Sőt, a miniszter azt a feladatát is átruházta rá, hogy „törvényességi felügyeletet gyakorol a honvédelmi szervezetek működése felett”.

A csütörtök esti Hivatalos Értesítőben viszont Benkő Tibor indoklás nélkül visszavonta az eredetileg 2021. augusztus 1-ig adott miniszteri biztosi megbízást.                                                                                                                                      (HVG)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Őszintén: ki lenne meglepődve annak a LEHETSÉGES hírnek az olvastán, hogy van a feladatra egy LEGRÁTERMETEBB, LEGALKALMASABB, LEGKÉPZETTEBB személy! Hát „Ő”

  

„Védelmi” bevásárlás

Zselés nagy mennyiségű orosz vakcinát vásárolt

Három ütemben érkezik majd az orosz oltóanyag Magyarországra.

Nagy mennyiségű koronavírus elleni orosz vakcinát vásárolt Magyarország Oroszországtól – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszterrel közös moszkvai online sajtótájékoztatóján.

Szijjártó Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatót, ahol bejelentették:

Magyarország három ütemben vásárol nagy mennyiségű oltóanyagot Oroszországtól.

Az ezzel kapcsolatos szerződést a felek már az éjjel aláírták. Az orosz miniszter elmondta, hogy az országba érkező magyar egészségügyi szakemberek számára heteken át betekintést nyújtott a vakcina kulisszái mögé, lehetőségük volt meglátogatták a vakcina gyártási helyszínét, de Magyarországon is megvizsgálhatták a vakcinát.

Szijjártó hangsúlyozta: Magyarország nemzeti érdeke az oltás felgyorsítása, amellyel emberi életeket menthetnek meg, és mivel az EU által biztosított vakcina akadozik, más forrásból kell előteremteni az oltóanyagot. Erre nyújt megoldást a Szputnyik-V, amely tegnap vészhelyzeti sürgősségi eljárásban engedélyt kapott Magyarországon.

A szerződés részleteiről és a három ütemről a nap folyamán tájékoztatják a sajtót.                                                                                                                                                 (szmo)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Van egy – a témához kommentként kapcsolható – hírünk. Ami a news.rambler.ru portálon jelent meg január 18 – án. Eszerint: „Az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának vezetője, Gennagyij Zjuganov bejelentette, hogy őt a koronavírus ellen a Vector Scientific Center által kifejlesztett „EpiVacCorona” nevű vakcinával oltották be.

Erről a „Komszomolszkaja Pravda” rádió adásában mesélt.

Elmondása szerint helyesen cselekedett.

„Sokáig haboztam, mint minden normális ember. De úgy gondolom, hogy az idősebb emberek számára a vektoros vakcina (EpiVacCorona) a jó. A „Szputnyik” az idősebbeknek nehezebb, a fiatalok viszont könnyebben tolerálják”- mondta Zjuganov.

Oroszországban január 18 – án, hétfőn kezdődött meg a koronavírus elleni tömeges oltás…”

MINDENKI AZT GONDOL, AMIT AKAR!

Vajdasági ragálymese egyenesen Döbrögi szájából…

Ma reggel a vajda rádiós szeánszából tudhattuk meg a legfrissebb ragályadatokat

Döbrögi  szokásos péntek reggeli  kossuthos igehirdetésén fedte föl a legfrissebb ragálystatisztika adatait.

Ezek szerint újabb 98 beteg hunyt el, ezzel 11 811-re nőtt az áldozatok száma. Csütörtökön 1311 új fertőzöttet regisztráltak, ez magasabb érték, mint az elmúlt hét nap átlagos fertőzésszáma, de nem kiugróan.

Közel ötszázzal csökkent a kórházban levők száma, 3509-re. Ilyen alacsony érték tavaly októberben volt utoljára. Azt nem tudni, hogy közülük hány beteget kezelnek intenzíven.

A beoltottak száma 138 ezer 983-ra emelkedett, azaz körülbelül 4 ezer embert oltottak be egy nap alatt.

Orbán Viktor előadta saját valóságértelmezését az EP-választásról - mfor.hu

„Ha senki nincs életveszélyben Magyarországon, akkor lehet majd a korlátozások feloldásáról beszélni” – mondta. „A legtitkosabb fiókjában” van, hogy mi ennek az időpontja. „Már közel van a pillanat!” – árulta el.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com