Új témában consultálhatunk qrmányunkkal!

Online konzultációt indított a qrmány – AZ ÁLLATVÉDELEMRŐL

Állatvédelmi konzultációt indított a kormány vasárnap, az online kérdőívet egy hónap át lehet kitölteni az allatvedelem.kormany.hu oldalon, jelentette be vasárnap az agrárminiszter. Nagy István szerint a „társadalmi párbeszéd célja, hogy biztosítsák az információcserét, a szorosabb együttműködést az ágazatot érintő jogszabályok előkészítésében, az átfogó programok és stratégiai dokumentumok megalkotásában.” A kormány hosszú éve óta tesz az állatok védelméért, külön kiemelte, hogy „figyelmet fordítottak az ivartalanításra is: 2019-ben a kormány 100 millió forintot biztosított az ezzel kapcsolatos programra.”

„A felmérés 13 kérdést tartalmaz, két fő gondolati kör mentén épül fel: az első az állatvédelemhez kapcsolódó jogszabályi környezet, a második pedig a felelős állattartás helyzete,”

közölte Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos. A 13 kérdés, két gondolati kör ilyen szofisztikált kérdéseket szült:

(444)

Bal-Rad komm: Hát ez teljesen megható! Meg dícséretes!

De bennünk mégiscsak van valami hiányérzet! Derék dolog ez a qrmányzati állatvédelem, de…- MI LESZ AZ EMBEREKKEL?! Mert a munkahelyvédelem az nem azonos az EMBERVÉDELEMMEL!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Cukkolásdiból…

33 milliós karkötőt viselt Ragály Barbara?

Olvasónk hívta fel a figyelmünket, hogy a butikos képen nemcsak az órája különlegesen drága a miniszteri luxusfeleségnek.

Miután bejárta az internetet, hogy megírtuk, Rogán Barbara  milyen drága órát visel, az új Antalné az ügyvédje útján felszólított minket a képek „megsemmisítésére”. Ennek persze nem teszünk eleget.

Olvasóinktól azóta még több képet kaptunk, az egyiken Rogán Barbara például egy drága luxusautóban ül. Ezeket egyelőre nem mutatjuk be. Szemfüles olvasóink viszont a luxusbutikos tükörszelfin kiszúrtak még két dolgot.

Az egyik a hölgy (vagy asszonyság?) karkötője, ami olvasónk szerint egy Cartier Juste Un Clue, gyémántokkal kirakott fehéraranyból. Ha ez tényleg igaz, akkor ez az óránál picit drágább dolog, a Cartier hivatalos oldala szerint adók nélkül 90 ezer amerikai dollár, tehát 26 millió forint. Áfa nélkül, vagyis akár 33 millióra is kijöhet, ha feltételezzük, hogy Magyarországon fizetik meg az áfát rá. A másik az 5000 fontos (2,03 millió forint) Chanel táska.

 A képen úgy látszik, valóban ezt viseli Rogánné.

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: HA A HÍR IGAZ? – AKKOR AKÁR ÚGY IS FÖLFOGHATÓ A DOLOG, HOGY A RAGÁLY – HÁZASPÁR SZÁNÉDKOSAN HERGELI A KÖZVÉLEMÉNT!

TERMÉSZETESEN a keresztényi megértés jegyében, hiszen a fotón kiválóan látható a Nemmzetthess Asszony nyakára aggatott feszület (Biztosan sima pléhből van, vékonyka spárgán!) Meg az átalvetőn lógó szütyő is afféle ócskaság csupán.
Szóvá tenni a dolgokat viszont a NER – elleni ármány!
 Tiborc panasza
Ő csorda számra tartja gyülevész
Szolgáit! éppenséggel mintha minden
Hajszála egy őrzőt kívánna; sok
Meránit, olykor azt hinné az ember,
Hogy tán akasztani viszik, úgy körül
Van véve a léhűtőktől, s mi egy
Rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.

Ő táncmulatságokat ád szüntelen,
Úgy, mintha mindég vagy lakodalma, vagy
Keresztelője volna: és nekünk
Szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az
Utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy
A tartozás mindjárt eszünkbe jut.
A jó merániak legszebb lovon
Ficánkolódnak – tegnap egy kesej,
Ma szürke, holnap egy fakó: – nekünk
Feleség- és porontyainkat kell befogni,
Ha veszni éhen nem kívánkozunk

Ők játszanak, zabálnak szüntelen,
Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
Kéményeinkről elpusztulnak a
Gólyák, mivel magunk emésztjük el
A hulladékot is. Szép földeinkből
Vadászni berkeket csinálnak, a-
Hová nekünk belépni nem szabad.
S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
És aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni kényszerített.

(Részlet a Bánk bán című drámából)

A mű szerzője Katona József főügyész volt és drámaíró. A magyar drámairodalom kiemelkedő alakja.

ÖTLET VAN ismét!

Földi László: Tudatos támadás folyik a normalitás ellen, le kell kapcsolni az internetet

„Van egy tudatos magatartás, hogy megbontani a társadalom alapérték-rendszerét. Ezt jól látjuk a családok támadásánál, a nemekkel szembeni zavarkeltéssel, egyáltalán az identitások megbontásával. Van egy ilyen stratégiai elképzelés arra, hogy a meglévő normalitásokat minél gyorsabban fel lehessen számolni,” mondta a Kossuth rádió Vasárnapi újság műsorában Földi László. Az egykori  hírszerző, a NER-média kedvelt „biztonságpolitikai szakértője” határozattan állította, hogy

„azt gondolom, igen, egy nagyon tudatos támadás folyik.”

Földi szerint igaz, hogy „a radikális baloldal szemében ellenséggé válhat az állam,” ami számos veszéllyel járhat. Hogy ezt érzékeltesse „egy bizalmas tanulmányra” hivatkozik, amiben az áll, hogy

a magyar nemzet ezer éves történetének a lényege, és fennmaradásának kulcsa, a paraszt család volt.

A generációk tudatos tudatos szembeállításával mit lehetne kezdeni kérdezte zárásként a Kossuth rádió riportere,

„az idősebb generáció is kezdjen brillírozni az internet világában?”

„Le kell kapcsolni az internetet. Igen,”

válaszolta Földi. A „szakértő” szerint nem a tömegek, hanem egy szűk csoport irányítja a gépeket, és belép a mesterséges intelligencia, az a történelemben soha nem látott módon fogja erodálni a világot.

„Ilyen nem volt, hogy a gép tud irányítani és befolyásolni. (..) Nem is lehet megjósolni és modellezni, ezért mondom, hogy le kell kapcsolni.”

(444)

Bal-Rad komm: AZ ÖTLET MEGSZÜLETETT ÉS KÖZZÉTÉTETETT! Nem is akárhol  tétetett közzé! A döbrögista normalitás jegyében!

„EZEK” RETTEGNEK! RETTEGNEK MINDENTŐL ÉS MINDENKITŐL, AMIT – AKIT NEM ŐK IRÁNYÍTANAK ÉS ELLENŐIZNEK!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vasárnapi vajdasági ragályrege

Vajdánk az ő péntek reggeli rádiós szeánszán fejvakarva aggodalmaskodott a neki nem kedvére való ragályadatok miatt. Erre föl…-ISMÉT LŐNE CSUDA!

Vagy az átkozott Covid, vagy – de hát az ilyen galádságot eleve nem is föltételeznénk – a témában járatos udvari szagstatisztikusok szeppentek meg olyannyira a várható vajdaharagtól, hogy a szombati ragálymérleg ISMÉT MEREDEK ESETSZÁMCSÖKKENÉSRŐL árulkodik Döbrögisztán szerte.

Ugyanis a koronavirus.gov.hu nevű vajdasági udvari qrmányvetítölde a mai (2021 02. 07.)  ragálymatinéjának műsorán most az fut, hogy az utóbb 24 órában Döbrögisztánban „1 370 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 376 495 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 64 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 090 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 279 763 fő, az aktív fertőzöttek száma 83 642 főre csökkent. 3578 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 291-en vannak lélegeztetőgépen…”

Valódi Vidám Vasárnap ez a mai nap! Hát még milyen vidám lesz a holnapi hétfő? Amikor megnézhetjük a mai napról szóló matinét! Már alig várjuk, hogy a mainál még csudállatosabb ragályrege – részt láthassuk! Már csak egyet kell addig aludnunk!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A Nürnbergi huszonkettő

Figyeljék Rudolf Hesst

Mindent elkövettünk, hogy kellő figyelemmel kísérjük és fenntartsuk a vádlottak normális elmeállapotát. Kelley őrnagy, az elmeorvos, állandóan hangoztatta, milyen fontos a testmozgás ahhoz, hogy a foglyok kiállják a rájuk nehezedő hatalmas pszichológiai nyomást. „Az effajta feszültség felborítja az endokrin egyensúlyt, tehát zavart okoz a belső elválasztású mirigyek működésében, ami viszont határozott pszichés változásokhoz vezet! – mondta nekem. – Ezeket a hatásokat csakis a szabadban végzett testgyakorlással lehet »kivédeni«. Valamennyi fogolynak mozognia kell, kiváltképp Hessnek, Keitelnek, Ribbentropnak és Sauckelnak.” A doktor korábban Göringnek is testmozgást írt elő normális elmeállapotának fenntartása érdekében. Én pedig mindent megtettem, hogy tanácsa szerint járjak el.

Kelley őrnagy jelentette, hogy Hess még mindig gondot okoz; továbbra is különösen viselkedik, naponta két könyvet olvas ki – legnagyobbrészt a tárgyalóteremben -, s nem törődik semmivel, ami körülötte történik. Hess mindvégig ki is tartott e mellett a magatartás mellett. Testsúlya nem csökkent, de az orvosok jelentették, hogy nem eszik eleget. Mindenfajta kezelést elutasított, még vitamintablettát sem akart szedni. Kelley őrnagynak kijelentette: „Ha nem akasztanak fel, otthon majd meghízhatom, ha pedig fölakasztanak, mit számít, ha többet eszem és több gyógyszert szedek, mint amennyire éppen kedvem van?” Hess hisztériás gyomorgörcsei megszűntek. „Húsz év óta először érzem, hogy javul az állapotom” – mondta vidáman.

De mitől javult volna az állapota? „Gyógyulását azoknak az apró méregadagoknak a homeopatikus (hasonszenvi) hatásával magyarázza – írta Kelley őrnagy jogos kétkedéssel —, melyeket saját szavai szerint az ételébe tesznek.” Hess mindig szilárdan hitt az okkult jelenségekben, az asztrológiában, a szuggesztív és a természetes gyógymódokban. Rengeteget beszélgetett ezeknek a „gyógymódoknak” az alkalmazóival; még egy természetes gyógymódokat alkalmazó kórházat is elneveztek róla. „Angliai repülőútja feltűnésvágyból eredő gesztus volt – folytatta Kelley őrnagy -, melynek sikertelensége súlyos paranoid reakciók kialakulásához vezetett, az angolokra vonatkoztatott üldözéses képzetekkel. Bizonyos részleges emlékezetkiesést is kialakított magában, s ahogyan az elmélyült, a paranoid reakciók megszűntek. Második angliai öngyilkossági kísérlete után emlékezete feltisztult, viszont visszatértek a paranoid képzetek. Ezek a képzetek aztán ismét szétoszlottak az emlékezetkiesés újbóli kifejlődésével, s ez volt a helyzet ideérkezésekor. A törvényszék előtt tett nyilatkozata hisztériás, színpadias reakció volt. Az a megállapítása, hogy az emlékezetkiesést tudatosan idézte elő, egybevág a korábban az angoloknál tett hasonló nyilatkozataival.

A gondos vizsgálatok kimutatták, hogy Hess emlékezetében valóban vannak amnéziás területek. Ő maga is elismeri, hogy időnként képtelen visszaemlékezni bizonyos eseményekre, s ez a tünet hosszú éveken át újra és újra megismétlődött. Paranoid reakciói jelenleg egészen minimálisak, de szerfölött valószínű, hogy növekedni fognak. Jelenleg a tudatos és a tudattalan határán helyezkednek el. Hess megfelelően józan ahhoz, hogy maga is ésszerűtlennek tartsa az ételmérgezés gyanúját. Ezek az elképzelések mégis visszatérnek. Valahányszor elveszíti szóban forgó józan belátását, reakciói kétségkívül az angliaiakhoz lesznek hasonlóak. Azt sem szabad elfelejteni, hogy amíg öngyilkossági kísérletei közül az egyik jellegzetesen hisztériás volt, a másikat viszont egyértelműen komoly szándékkal követte el, bár egyben végletesen színpadias módon is. Ezek alapján hihető, hogy harmadszor is öngyilkosságot kísérel meg. De az is lehet, hogy amnéziáját fejleszti ki újra, s nagyon valószínű, hogy újabb hisztérikus magatartást alakít ki.”

Letettem a jelentést. Éppen most, amikor már gratuláltam magamnak, hogy Hesst kipipálhatom a „megoldandó problémák” listájáról, foglyom megint csak föliratkozott.

Kelley őrnagy pedig, különös tekintettel az igazságszolgáltatást kijátszó öngyilkosságok lehetőségére, tovább írta jelentéseit minden egyes fogolyra kiterjedő részletes vizsgálatairól. Úgy tapasztalta, hogy Keitel „a németek mélységes megaláztatását érzi magára nehezedni”. Keitel háromszor is említette, hogy a Hitlerrel való együttműködés idején öngyilkos akart lenni. „Jelenleg … nincs miért élnie, következésképp ő az egyik legvalószínűbb öngyilkosjelölt” – közölte a pszichiáter.

„Az a meggyőződése azonban, hogy jó katona, s ez visszatarthatja az öngyilkosságtól, ahogyan eddig is visszatartotta. Nagyon valószínű, hogy foglalkozik a gondolattal, de nem hajtja végre, mivel az még nagyobb szégyenbe taszítaná. A tanúvallomások mélységesen fölkavarták, s gyakran van szüksége levezető időszakokra, hogy megszabaduljon az érzelmi feszültségektől.”

Keitelt azzal vádolták, hogy hamis híresztelések, valamint rádióadások és csapatmozdulatok segítségével nyomást gyakorolt Ausztriára. A következő kijelentést is fejére idézték: „Megváltoztathatatlan elhatározásom, hogy a közeljövőben Csehszlovákiát katonai erővel eltiprom!”

Kelley őrnagy hosszasan beszélgetett a betegeskedő von Neurathtal is, akinek súlyos szívpanaszai voltak. „Neurath igen értelmes, és bizonyára képes lesz összeroppanás nélkül szembenézni a per következményeivel” – írta róla.

(Kelley őrnagy alapos vizsgálatai igencsak érdekelhették volna az egészségügyi alakulatok főparancsnokságát Washingtonban, ahonnét az a kérelem érkezett, hogy küldjünk szövetmintát a felakasztott elítéltek agyából. Hátborzongató kérésüket sohasem teljesítettük.)

Mi volt a helyzet Göringgel? „Sorsával filozofikus módon néz szembe – jelentette az elmeorvos. – Arra számít, hogy fölakasztják, de nem merültek fel nála pszichiátriai problémák. Aligha várható, hogy összeroppanna, s ahogyan a bizonyítékok fölhalmozódnak, egyre jobban megkeményíti magát, hogy szembenézhessen velük. Nem kétséges, hogy problémák nélkül csinálja végig a pert.”

A pszichiáter úgy találta, hogy Funk, aki aranyfogakat és fogtöméseket halmozott fel a vezetése alatt álló Reichsbankban, gyakran sír, és érzelmileg labilis. „Bámulatos mennyiségeket fogyaszt a szóda-aszpirinből vagy bármely más gyógyszerből. Valamennyi gyógyszer jó hatással van rá, ha pirulák formájában és gyakran szedheti. Pszichiátriai problémát nem jelent, bár ahogyan a ránehezedő nyomás növekszik, erős érzelmi kitöréssel reagálhat.”

Dönitz főtengernagy, aki parancsot adott az elsüllyesztett hajók legénységének meggyilkolására, Kelley szerint „jó eszű ember, igen jó eredményt ért el az intelligenciavizsgálaton, alkotó munkára képes elme, van fantáziája, és intenzív lelki életet él. Az utóbbi időben igen megrendült, amikor tudomást szerzett a zsidóüldözésekről, gyilkosságokról és más atrocitásokról. Valaha úgy vélekedett, hogy Hitler különösen önálló gondolkodású, egyenes, egyszerű és nyílt ember volt, most viszont látja, hogy csak jelleme egyik oldalát mutatta neki. Ő maga elég erős ahhoz, hogy végig elviselje a pert.”

Frank, Lengyelország volt főkormányzója, az ottani terroruralom irányítója, rettegése elől Kelley szerint „a vallásosságba menekül. Alapvetően bűnösnek érzi magát, de amióta visszatért az egyházhoz, egyre fokozódó ájtatossággal védekezik. A bűnök terhét saját válláról az egyházra hárította, s úgy érzi, halála megfelelő bűnhődés lesz. Jelenleg nem foglalkozik az öngyilkosság gondolatával … A kockázat nem nagy, hacsak valamilyen érzelmi nyomás össze nem roppantja védőburkát. Tudatában van tettei iszonyatos voltának, s türelemmel várja kétségtelen sorsát.”

Frick, a nácik szervezési specialistája és fő bürokratája, aki parancsot adott a „haszontalan állampolgárok” elpusztítására, Kelley szerint pszichiátriai szempontból érdektelen volt. „Javíthatatlan náci, aki saját tetteit egyrészt azzal mentegeti, hogy a kiadott parancsokért Hitlerre hárítja a felelősséget, másrészt azzal igyekszik kimagyarázkodni, hogy amit tett, azt Németország javáért tette.”

Fritzsche, a rádiópropaganda főnöke időnként „valósággal búskomor” volt. „A számára terhelő anyagok tárgyalása folyamán gondos ellenőrzésnek kell alávetni – tanácsolta az őrnagy. – Fritzsche könnyen hajlamossá válhat az öngyilkosságra, ha túl nagy nyomás nehezedik rá.”

Jodl, aki az agresszív háború katonai terveit készítette, s aki Észak-Norvégiában felégettette a lakóházakat, erősen introvertált személyiség volt; visszavonultságát csak a legnagyobb nehézségek árán lehetett áttörni. „Belső világa elég erős ahhoz, hogy mindvégig ki tudjon tartani.”

Kaltenbrunnert – aki bevérzésével ismét kórházba került – hadifoglyok, zsidók és egy francia tábornok kínzásával és meggyilkolásával vádolták. Az alapvetően agresszív személyiségűekre gyakran jellemző reagálástípust mutatta. „Kemény tartása kezd összeroppanni – jelentette Kelley -, s újabb betegsége kétségkívül hozzájárul érzelmi labilitásához. Ez az ember ahhoz a típushoz tartozik, amely, ha jól mennek a dolgok, kemény és ellentmondást nem tűrő, ha azonban bajban van, képtelen szembenézni a következményekkel. Ezért úgy kell tekinteni, mint lehetséges öngyilkost.”

Von Papen, a hajdani bécsi követ, aki céljai megvalósításában sohasem riadt vissza a csalástól és a fenyegetéstől, rendkívül kiegyensúlyozott ember volt; a diplomáciai pályán eltöltött évek megtanították, hogyan kell elrejteni érzéseit. „Semmi sincs a kedélyállapotában, ami eltérne a normálistól – jelentette Kelley és valószínűleg sohasem lesz igazán lehangolt.”

Valamennyiük közül talán Raeder reagált a legrosszabbul a bebörtönzés tényére. „Ingerlékeny és panaszkodásra hajló személyiség, intelligens, de érzelmileg nem túlságosan stabil” – mondta róla Kelley. Raeder építette ki és irányította a német hadiflottát; azzal is vádolták, hogy a tengeralattjárókkal semleges és fegyvertelen kereskedelmi hajókat süllyesztett el, az életben maradt legénységet pedig legéppuskáztatta. „Eddig jól elviselte a pert – írta Kelley -, időnként azonban erős izgalomba jön, és mérsékelten lehangolt. Ennek ellenére bizonyára képes lesz, hogy kitartson, s az ítéletet valószínűleg súlyosabb reakciók nélkül fogja tudomásul venni.”

Ribbentrop volt az „egyik leggyengébb személyiség az egész csoportban”. „A hajdani külügyminiszternek, aki közölte a hivatalnokokkal, hogy »a zsidókat vagy ki kell irtani, vagy koncentrációs táborokba kell zárni”, egész életében egyetlen önálló gondolata sem volt – állapította meg Kelley a vele való beszélgetések után. – Cellája magányában – írta a pszichiáter – képtelen bármilyen célszerű döntést hozni. Miközben a védekezésén dolgozik, állandóan ide-oda topog, s az ítélet egészen biztosan meglepetés lesz számára. Nem érzi magát különösképpen bűnösnek, Hitlerrel szemben pedig továbbra is lojális. Gyakran lehangolt, és érzelmi labilitása alapján az egyik legvalószínűbb öngyilkosjelölt. Az is lehet azonban, hogy ha megkapja az ítéletet és a nyomás alól felszabadul, eredeti agresszivitása is visszatér. Ha ez következik be, az ítélettel viszonylag bátran fog szembenézni. Ugyanakkor az is lehet, hogy a végén összeroppan.”

Rosenberg – pszichiátriai szempontból – az az ember, „aki egész életét a realitásoktól távol levő filozófia világában töltötte el. Jelenlegi, nagyon is valóságos helyzetében képtelen megszervezni életét, s állandóan a fecsegésbe menekül – mondja Kelley jelentése. – Teljesen kétséges, hogy bármiféle büntetés megrendíthesse személyisége alapjait, az pedig nagyon valószínű, hogy nyugalmát az utolsó pillanatig megőrzi.”

Sauckel – Kelley megállapítása szerint – végletesen energikus személyiség volt, akit nagyon megviseltek a börtön korlátozásai. Érzelmileg stabil maradt, de nem volt eléggé értelmes ahhoz, hogy helyzetét teljes valójában felfogja. Sauckel, aki rabszolgasorba hurcolta a megszállt területek emberanyagát, „erősen lojális maradt Németországhoz és Hitlerhez, s e tekintetben nem tartja magát bűnösnek”. A bíróság tudomása szerint ötmillió embert hurcoltatott el kényszermunkára.

Dr. Hjalmar Schacht igen el volt keseredve, amiért őt is bevonták a perbe. Őt sokkal kisebb bűnökkel vádolták, mint a többieket, s sokukkal nyíltan szembe is fordult. Kelley őrnagy szerint: „A többiek annak idején halálra szánták, s most ugyancsak nehezére esik tudomásul vennie, hogy a bíróság mégis cinkosukként kezeli. Ez időnként igen erősen kihat kedélyállapotára.”

Schirach, az ifjúsági vezér, a csoport legfiatalabb tagja Kelley szerint eléggé introvertált volt ahhoz, hogy gondolataiba vagy a költészetbe meneküljön, ha túl nagy nyomás nehezedett rá. Úgy érezte, hogy mindvégig a német ifjúságot kell képviselnie, s kifejezetten várta az ítéletet.

Arthur Seyss-Inquart, az álmos szemű puccsista, aki oly kemény kézzel uralkodott a hollandokon, befelé forduló és tartózkodó volt, érzelmileg pedig rideg. Nem kellett attól félnünk, hogy megpróbál végezni magával.

Speer, Hitler bizalmasa, Kelley megállapítása szerint nyílt, barátságos személyiség volt. „Furcsa módon jobban érdekli az építészet, mint a per. Érzelmi feszültségeinek levezetésére kiváló eszköz a rajzolás. Speer nyugodt, sorsába beletörődött, a körülményekhez alkalmazkodik, feszültségei nincsenek.”

Streicher, a hírhedt zsidóüldöző bizonyára sohasem válik pszichiátriai problémává – jelentette róla Kelley. A pszichiáter szerint Streicher „kiváltképpen földhözragadt és igen mérsékelt intellektus”.

Vajon miről álmodtak a foglyok éjszakánként? Pszichiátereinket és pszichológusainkat nemigen érdekelte, hogy választ találjanak erre a kérdésre; egy ausztrál újságírónőt azonban érdekelte a dolog. Megkérte a húsz német védőügyvédet, hogy ha van idejük, végezzenek ezt illetően egy kis vizsgálatot klienseik között.

Tompán világított cellájuk magányában, éjszakánként, amikor minden elcsendesül, vajon feleségükről álmodnak-e vagy gyermekeikről, netán áldozataikról, Hitlerről, vagy a halálról?

Jellegzetes német pontossággal futottak be a válaszok. A huszonegy vádlott közül nyolcan ugyanarról álmodtak: „Andrus ezredesről.”

Pszichológiai szempontból én voltam számukra mindannak a jelképe, amivel szembe kellett nézniük. A börtönben ülők általában hajlamosak arra, hogy gyűlöljék börtönőreiket. Számukra a börtönőr a bűneikért kijáró büntetés megtestesülése. Minthogy a legtöbb, bűnöző gyáva, gonosztetteiket logikai bukfenccel úgy igyekeznek enyhíteni, hogy a börtönőrt szidják.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2021 február 7. – vasárnap – van. Az idei esztendő 38. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 327 nap van hátra.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Rómeó, Tódor + Richárd, Romuald, Romvald, Terensz, Terestyén, Trisztán, Zília, Tamás nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Február 7. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Febru%C3%A1r_7.

Ma van:

Grenada: a függetlenség napja (1974)

A balrad.ru ma az alábbi zenével köszönti az ünnepelteket és az olvasóit

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Kijev ordashada ma délelőtt 10:05 – kor 120 milliméteres kaliberű aknavetőkből (meg más egyéb fegyverekből) ostrom alá vette a Donyeck nyugati agglomerációjában fekvő Sztaromihajlovkát.

Ilyesmire nem volt példa a leges…- legújabb „tűzszünet” 2020 július 27 – i életbe lépése óta.

A DNR illetékes szervei szerint ez a minszk megállapodás fölmondása Ukrajna részéről. A DNR hatóságai bejelentették: a Donyecki Népköztársaság önvédelmi erői fenntartják maguknak a jogot a megfelelő válaszintézkedések megtételére, a népköztásaság lakossága és területe megvédelmezése érdekében.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Alakulgat a budai NER – rezervátum

Közbelép a vajdabanda, ezer műemléki ingatlant dobhatnak piacra a Várban

Feloldaná a budavári lakások privatizációját tiltó határozatot az Orbán-kormány. Ezzel

TÖBB MINT EZER MŰEMLÉKI INGATLAN KERÜLHETNE A PIACRA, EZEK EGYÜTTES ÉRTÉKE 50-100 MILLIÁRD FORINT.

A rendszerváltozás után az önkormányzatok csaknem 800 milliárd forint értékű ingatlant árusítottak ki 137 milliárdért – írta meg a Népszava. A budavári helyzetet azonban cifrázza a Fővárosi Vagyonátadó Bizottság 1994-ben kelt határozata, amely a Várnegyed lakásait az önkormányzat elidegeníthetetlen törzsvagyonának részévé tette – mondta a Párbeszéd színeiben nyert I. kerületi polgármester a napilapnak.

A döntést úgy próbálták kompenzálni, hogy a bérlemények „örökbérletté” váltak, ami azt jelenti, hogy a bejelentett családtag átveheti a lakást a bérlő halála után, még akkori is, ha korábban soha nem lakott ott. A bérleti díjat pedig a jelentősen alacsonyabb összegű szociális kategóriába sorolták, így egy 70 négyzetméteres várbeli lakás havi bérleti díja nem feltétlenül haladja meg a 22 ezer forintot.

V. Naszályi Márta az önkormányzati választáskor azt ígérte: kezdeményezi, hogy azok is megvehessék bérleményüket, akik korábban nem tehették, mivel

A BÉRLAKÁSOK FENNTARTÁSA ÉVI 500 MILLIÓS VESZTESÉGET JELENT A KERÜLETNEK.

Programjában az is szerepelt, hogy felülvizsgálják a szociális jogosultságot, és differenciálják a lakbéreket, amik így akár120 ezer forintra is ugorhatnának.  Az érintett bérlők azonban több petíciót indítottak, és ügyüket felkarolta a Fidesz is.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanakkor felvetette a vári lakások privatizációjának lehetővé tételét. A tárca azt közölte, hogy

nincs ok a Várban található ingatlanok esetében a különbségtételre.

A polgármester viszont attól tart, hogy a tömeges privatizáció nagyarányú lakosságcserét, befektetői körök általi felvásárlást eredményezhetne a budai Várban, amit nem tart kívánatosnak.                                                                    (index)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…Az érintett bérlők azonban több petíciót indítottak, és ügyüket felkarolta a Fidesz is…”

-Kétsége senkinek ne legyen: hamarosan ki fog alakulni ott egy NER – rezervátum!

Van annak jó oldala is! Egy RENDSZERVÁLTÁS UTÁN csak gyorsan le kell zárni az érintett területet! Máris begyűjthető lesz az állomány. Olyan kórusra való társulatot lehet ott összefogdosni majd, amelynek az előadása még az addig kételkedőket is meg fogja győzni Csukotka jogosságáról! 

A tervek szerint…

Nem is regisztrált a vakcinára, majd véletlenül megtudta, hivatalosan már be is oltották koronavírus ellen

Egy pécsi férfi a háziorvosától értesült arról, hogy noha nem is regisztrált a koronavírus elleni vakcinára, hivatalosan megkapta az első oltását január végén Budapesten, miközben nem is járt a fővárosban.

Peták Péter a Facebookon osztotta meg különös történetét. Mint írta, háziorvosa vette észre az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe feltöltött adatok alapján, hogy a pécsi férfi január 31-én megkapta a Pfeizer koronavírus elleni vakcináját a budapesti Semmelweis Egyetem Korányi Sándor utcai klinikáján. Az oltási lap szerint február 21-én kellene megkapnia az ismétlő oltást.

Peták a 24.hu-nak azonban elmondta, nem járt Budapesten, és nem kapott oltást, és azt sem tudja, kapott-e valaki esetleg a nevében. Ugyanakkor aggodalmát fejezte ki arra vonatkozóan, hogy esetleg oltottként fogják nyilvántartani, noha nem kapta meg a vakcinát.

Habár a férfi adatai többnyire pontosak voltak, például neve, születési adatai, valamint tajszáma, komoly hibák is szerepeltek az orvosi dokumentumon. Peták Pétert nőként tüntették fel, valamint azt írták, hogy szociális ellátásban dolgozó személyként kapta meg a vakcinát, miközben a férfi nem ilyen területen dolgozik.

A történtekkel kapcsolatban megkerestük az operatív törzset, valamint a Semmelweis Egyetemet kérdéseinkkel. Utóbbi hétfőre ígért tájékoztatást az ügyben. Továbbá a férfi háziorvosát is kerestük, ő azt közölte, addig nem nyilatkozik az ügyben, amíg a Nemzeti Népegészségügyi Központtól nem kapott tájékoztatást – írja a 24.hu

Bal-Rad komm: Halad ez az ojtakozási akcióterv megvalósítás – SIMÁN! Ahogyan azt qrmányunk kitervelte!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Döbrögisztán mai ragálymérlege

„1561 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 375 125 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 96 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 026 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 277 949 fő, az aktív fertőzöttek száma 84 150 főre csökkent. 3601 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 298-an vannak lélegeztetőgépen…” – nyomja mai ragálymatiné előadásában a qrmányvetítöldeként regnáló koronavirus.gov.hu

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com