Közbelép a vajdabanda, ezer műemléki ingatlant dobhatnak piacra a Várban
Feloldaná a budavári lakások privatizációját tiltó határozatot az Orbán-kormány. Ezzel
TÖBB MINT EZER MŰEMLÉKI INGATLAN KERÜLHETNE A PIACRA, EZEK EGYÜTTES ÉRTÉKE 50-100 MILLIÁRD FORINT.
A rendszerváltozás után az önkormányzatok csaknem 800 milliárd forint értékű ingatlant árusítottak ki 137 milliárdért – írta meg a Népszava. A budavári helyzetet azonban cifrázza a Fővárosi Vagyonátadó Bizottság 1994-ben kelt határozata, amely a Várnegyed lakásait az önkormányzat elidegeníthetetlen törzsvagyonának részévé tette – mondta a Párbeszéd színeiben nyert I. kerületi polgármester a napilapnak.
A döntést úgy próbálták kompenzálni, hogy a bérlemények „örökbérletté” váltak, ami azt jelenti, hogy a bejelentett családtag átveheti a lakást a bérlő halála után, még akkori is, ha korábban soha nem lakott ott. A bérleti díjat pedig a jelentősen alacsonyabb összegű szociális kategóriába sorolták, így egy 70 négyzetméteres várbeli lakás havi bérleti díja nem feltétlenül haladja meg a 22 ezer forintot.
V. Naszályi Márta az önkormányzati választáskor azt ígérte: kezdeményezi, hogy azok is megvehessék bérleményüket, akik korábban nem tehették, mivel
A BÉRLAKÁSOK FENNTARTÁSA ÉVI 500 MILLIÓS VESZTESÉGET JELENT A KERÜLETNEK.
Programjában az is szerepelt, hogy felülvizsgálják a szociális jogosultságot, és differenciálják a lakbéreket, amik így akár120 ezer forintra is ugorhatnának. Az érintett bérlők azonban több petíciót indítottak, és ügyüket felkarolta a Fidesz is.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanakkor felvetette a vári lakások privatizációjának lehetővé tételét. A tárca azt közölte, hogy
nincs ok a Várban található ingatlanok esetében a különbségtételre.
A polgármester viszont attól tart, hogy a tömeges privatizáció nagyarányú lakosságcserét, befektetői körök általi felvásárlást eredményezhetne a budai Várban, amit nem tart kívánatosnak. (index)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: “…Az érintett bérlők azonban több petíciót indítottak, és ügyüket felkarolta a Fidesz is…”
-Kétsége senkinek ne legyen: hamarosan ki fog alakulni ott egy NER – rezervátum!
Van annak jó oldala is! Egy RENDSZERVÁLTÁS UTÁN csak gyorsan le kell zárni az érintett területet! Máris begyűjthető lesz az állomány. Olyan kórusra való társulatot lehet ott összefogdosni majd, amelynek az előadása még az addig kételkedőket is meg fogja győzni Csukotka jogosságáról!
Ebből is látszik a banda határtalan aljassága. Hagyják kivérezni a vállalkozókat-közembereket miközben saját magukat és a haverokat kitömik pénzzel, hogy legyen miből felvásárolni. Mindeközben az ellenzéket szapulják! Mindezt ráadásul egy járvány idején miközben százak-ezrek halnak meg. Igazi gátlástalan aljadékok!!! A börtön ezeknek már NEM ELÉG!
https://hu.euronews.com/2021/02/04/az-europai-ugyeszseg-attetelesen-a-magyarorszagi-korrupcioval-is-foglalkozhat
“- A covid-19 járvány miatt a tagországok több pénzügyi támogatást fognak kapni és ezeket rugalmasabban használhatják fel. Ez viszont több visszaélésre ad lehetőséget – tette hozzá.”
Hogy ezt miből gondolja ?
“Magyarország továbbra is az EU egyik legkorruptabb tagállama a Transparency International felmérése szerint.”
Idén 26. alkalommal készítette el a világ legátfogóbb korrupciós felmérését, a Korrupció Érzékelési Indexet (Corruption Perceptions Index – CPI) a Transparency International (TI) Berlinben működő központja. Az eredmények alapján Magyarország továbbra sem képes kitörni a korrupció csapdájából, sőt, az Európai Unión belül immár Romániával és Bulgáriával az utolsó helyen osztozik.
https://www.hirextra.hu/2021/01/28/magyarorszag-az-eu-legkorruptabb-allama/