A Nürnbergi huszonkettő

Göring halálán van!”

Villanyoltás volt az elítéltek celláiban. Ezután már csak sápadt derengés világította meg az ágyukon fekvő embereket. Az őrök az ajtók kémlelőnyílásain át figyelték, amint a tizenegy halálraítélt nyitott szemmel hever vagy gyötrődve forgolódik fekvőhelyén. Az időpont nem volt többé titok. Bizonyosan tudták mindannyian, hogy az akasztások éjfél után kezdődnek.

Hermann Göring – mint említettük – korábban tárgyalt Gerecke tiszteletessel, hogy magához vehesse az úrvacsorát. Gerecke kénytelen volt visszautasítani a kérést. A tiszteletes szomorúan fölállt, jó éjszakát kívánt Göringnek, és kijött a zárkából. Még körülbelül egy óra volt hátra a villanyoltásig, amikor Göring leült az asztalhoz, és írni kezdett.

Végül összehajtogatta a papírt, és a vécéhez ment. Néhány másodperccel később súlyos léptekkel visszament az ágyához, bebújt a takaró alá, de ébren hevert, kezét – a börtönszabályzatnak megfelelően – a takarón kívül nyugtatva. Elgondolkodva nézte a mennyezetet. Az őr a zárkaajtónak támaszkodva állt, és nem vette le szemét a kémlelőnyílásról.

Göring azonban már végrehajtotta élete utolsó hadicselét. Miközben a vécén ült – ahol a kémlelőlyukon át csupán lábszárát és lábfejét lehetett látni, kihasználta az egyetlen helyet, ahol kivonhatta magát a folytonos megfigyelés alól talán a vécécsészéből, talán az anusából előszedett valamit, és a szájába dugta. Szájában már ott volt az apró üvegfiola. Abban a percben, amikor elharapja az üveget és a ciánkáli befolyik a szájüregébe, meghal.

Este 10 óra 45 perc volt. Göring csukott szája keskeny résként húzódott még mindig puffadt arcában. Odanézett a kémlelőlyukra, s a tekintete találkozott az őr tekintetével. Ekkor állkapcsa hirtelen mozdulatával keményen ráharapott az üvegcsére. A ciánkáli beomlott a szájába, és lecsorgott fuldokló torkán. Hirtelen összerándult, torkából hörgés tört fel, és szinte azonnal meghalt.

Az őr látta, hogy az elítélt összerándul és hallotta a hörgést. Odakiáltott a folyosón tartózkodó többi őrnek, közben pedig felnyitotta és kitárta a cellaajtót. Göring testén gyors rángás futott végig, szája tátogott. Mire a többi őr és egy tiszt berohant a cellába, szeme már üvegesen meredt a mennyezetre. A Reichsmarschall halott volt.

Gerecke tiszteletes éppen az őrség pihenőhelyiségében tartózkodott, amikor az egyik őr berontott: „Jöjjön gyorsan, tiszteletes úr, Göringnek görcsei vannak!” Én a négyhatalmi bizottság tagjaival éppen a három órán belül végrehajtandó kivégzések utolsó részleteit tárgyaltam. Végigrohantunk a folyosón. Gerecke előbb ért Göring fekvőhelyéhez, mint én. Lehajolt, és imát súgott a fekvő ember fülébe, de az már nem hallhatta. Arca zöldes színt öltött. A takarókat leszedték róla; kilátszott fekete selyem pizsamanadrágja és a talpa felé görcsösen behajlított lábujjai. Egyik, világos színű pizsamakabátba bújtatott karja lecsüngött a földre. Szeme csukva volt.

Az egyik őr – vagy talán Gerecke – kétrét hajtott kis papírlapot nyújtott át nekem. „Az ágyán találtuk” – mondta. A papírt elvettem, és parancsot adtam, hogy a történteket közöljék valamennyi fogollyal, s ugyanakkor kettőzött figyelemmel vigyázzanak rájuk. Aztán a kezemben vittem a papírt – olvasatlanul – a bizottság irodájába, ahol az öngyilkossággal kapcsolatos vizsgálat szinte haladék nélkül megkezdődött. Meg sem próbáltam elolvasni, mi áll a papíron; ha ugyanis megteszem, előítéletem támadhatott volna. Minthogy Göringet az én gondjaimra bízták, én voltam az, akit közvetlenül felelőssé lehetett tenni a történtekért.

Utasítottam az orvosokat, hogy menjenek a zárkába és várják meg a négyhatalmi bizottság tagjait, akik maguk is oda mennek. Mihelyt a bizottság értesült Göring öngyilkosságáról, azt az utasítást adta, hogy a többi kivégzendőnek bilincseljék meg a kezét. Az utasításnak megfelelően mindegyik halálraítéltet őréhez bilincseltettem, szabadon hagyva jobb kezüket, hogy megehessék éjféli vacsorájukat.

Ezután megkérdeztem az egyik doktort, hogy véleménye szerint mi volt Göring halálának az oka. A bizottság felhatalmazott, hogy a sajtó részéről megjelent nyolc hivatalos tanút, akiket a börtön egyik helyiségében együtt tartottunk bezárva, tájékoztassam Göring halálának ismert részleteiről. Azt az utasítást kaptam továbbá, hogy a közeli Faber-kastélyban tartózkodó újságírókat is hívjam be, amilyen gyorsan csak lehet.

Amikor később más újságírókat is értesítettünk, valóságos pánikba estek, és megrohanták a telefonokat. Akadt olyan riporter is, aki előre megírta cikkét, s benne Göring akasztását is részletezte a többiekével együtt. Az újságot visszavonták, mielőtt kikerült volna New York utcáira; ez a hamis riport azonban nyilván százezrekbe került. Valamennyi kérdésre csak azt felelhettem: „Göring meghalt. Öngyilkosságot követett el. Megmérgezte magát. A négyhatalmi bizottság most folytatja a vizsgálatot. Részletekkel nem szolgálhatok.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2021 február 18. – szerda – van. Az idei esztendő 49. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 316 nap van hátra.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Bernadett + Bernadetta, Bolivár, Detti, Flavián, Flávió, Fláviusz, Konkordia, Konor, Konrád, Konstancia, Kurt, Leó, Leon, Lionel, Simeon, Simon, Sion, Szilvánusz nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Február 18. – án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Febru%C3%A1r_18.

Ma van: 

 A balrad.ru ma az alábbi zenével köszönti az ünnepelteket és az olvasóit

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Állati

Egy tehén zaklatta a betegeket a kórházi váróteremben

A kóbor haszonállat megtámadott egy nőt, ennek ellenére az összes páciens épségben maradt.

Egy elszabadult tehén rohant be a kolumbiai San Rafael Kórházba, és erőszakoskodott a várakozó emberekkel – írta meg a Fox32.

A páciensek próbáltak kitérni az állat elől, ezért a sarokba menekültek, de a tehén oda is követte őket. A megvadult jószág az egyik nőt a falhoz szorította, ám végül nem bántotta. Miután szinte az összes beteget kizavarta a váróteremből, mint aki jól végezte dolgát, az állat békésen lefeküdt.

A váratlan látogatást szerencsére mindenki megúszta komoly sérülések nélkül. A tehén gazdája pedig bocsánatot kért a kórháztól. Egyelőre nincs információ arról, hogy a rendőrség eljárást indított volna az ügyben.                 (24.hu)

Orosz-iráni-indiai-kínai flottagyakorlat az amerikai flotta felvonulásával szemben

Orosz-iráni-indiai-kínai flottagyakorlat az amerikai flotta felvonulásával szemben

Teherán, 2021. február 17. szerda (MB)

 Tengerészeti biztonsági öv fedőnéven orosz-iráni flottagyakorlatot tartanak hétfő óta az Indiai-óceán északi részén – jelentette a Magyar Békekör szerdán.

     Hossein Khanzadi ellentengernagy, az iráni haditengerészet parancsnokának tájékoztatása szerint bejelentette csatlakozását a hadgyakorlathoz India, Kína pedig lehetségesnek tartja részvételét rajta.

     A közös flottagyakorlatot akkor rendezik, amikor az amerikai hadiflotta egységei, köztük két repülőgép anyahajó, 120 harci gép, cirkáló rakétákat hordozó hajók és rombolók vonultak a Délkínai-tengerre Biden elnök parancsára. (Lásd: https://bekekor.wordpress.com/2021/02/11/bideni-eropolitika-kinaval-szemben-amerikai-hadero-a-del-kinai-tengeren/

     A Békekör megfigyelője szerint a keleti államok flottagyakorlatukkal többek között azt jelzik Washingtonnak, hogy ha Amerika – mint azt Biden elnök Hszi Csin-ping kínai elnöknek mondta – „elsődlegesnek tartja a térség szabadságát és nyitottságát”, akkor ugyanezt másoktól sem tagadhatja meg.+++

 

Kiadta: Magyar Békekör

Indul az újabb Nemmzetthy Insultatijó

Íme a ragályinzultáció főbb témái

Fokozatosan vagy egyszerre oldják fel a korlátozásokat?

Napokon belül elindul az újranyitásról szóló nemzeti konzultáció – jelentette be Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára.

Dömötör néhány főbb témát is elárult. A kormány megkérdezi az embereket arról, hogy:

  • fokozatosan vagy egy lépésben oldják fel a korlátozásokat
  • kapjanak-e mentességet a korlátozások alól a védettségi igazolvánnyal rendelkezők
  • mit gondolnak az este 8 utáni kijárási tilalomról
  • mit gondolnak az éttermek, szállodák, sportlétesítmények újranyitásáról
  • egyetértenek-e azzal, hogy a járvány végéig csak a védettségüket igazoló külföldiek léphessenek be Magyarországra.                                                                    (magyarnarancs)

    Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

    -vagy közvetlen postai úton:

    Szabó Péter 

    2747 Törtel,

    Petőfi-ut. 12.

    HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

    A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

    Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

    Bal-Rad komm: Valójában – a hírek szerint legalábbis – a vajda  már eldöntötte az áprilisi nyitást. Több célja is lehet viszont ennek az újabb Nemmzetthy Insultacijó – nak!                                                                                                                                                                                                                                                          1. Ha bejön, jöhet az önvállveregetés! „Mi javasoltuk, és ti jóváhagytátok!”                                                                                                                                                             2. Ha bukás lesz a nyitás, akkor „Ti akartátok, mi csak teljesítettük az       óhajotok!”                                                                                                                                                                                                                                                                                                     3. Listafrissítés!                                                                                                                                                                                                                                                                                          Bárhogy is van, aki részt vesz ebben a parasztvakításban, az a magyarok érdekei ellen tesz!  

A mai napra rendelt vajdasági ragálymatiné…

Azzal indítja mai (2021 02. 17.) ragálymainéját a koronavirus.gov.hu nevű döbrögisztáni qrmányvetítölde, hogy az előző napon éjfélig vajdaság szerte „1548 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 391 170 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 94 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 931 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 299 989 fő, az aktív fertőzöttek száma 77 250 fő. 4014 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 321-en vannak lélegeztetőgépen…”

MIÉRT NINCS MINDEN NAP VASÁRNAP? (Ha minden nap vasárnap lenne, itt már régen nem lenne Covid – ragály!)

Egy ukrán parlamenti képviselő Szputnyik V vakcinával kívánja magát beoltatni Döbrögisztánban.

Nesztor Sufrics, az ukrán „Ellenzéki Platform – Az életért” párt Verhovna Rada képviselője bejelentette, hogy Döbrgisztánba akar menni, hogy ott beoltassék az orosz Szputnyik V ragályellenes vakcinával.

„Azt tervezem, hogy elmegyek Budapestre és ott beadatom magamnak a Szputnyik V. – t. Én, mint a Szovjetunióban született szovjet ember, hiszek ebben a rendszerben, a hagyományos szovjet oltásunk rendszerében.”- mondta az Oroszország 24 tévécsatorna adásában.
(Forrás: russian.rt.com)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

MI! – BÜSZKE MAGYAROK…

Több mint kétmillió magyar „kap” a létminimumhoz sem elegendő jövedelmet

Több mint kétmillió magyar kap a létminimumhoz sem elegendő jövedelmet

Továbbra is hatalmas különbségek vannak a hazai jövedelmek között.

2019-ben (ahogy 2010-ben is) a lakosság összjövedelmének közel negyedével (23 százalákával) a leggazdagabb 10 százalék, illetve 50 százalékával a legfelső 30 százalék rendelkezett – derül ki a GKI friss kutatásából, amely szerint így hiába volt az elmúlt tíz év gazdasági növekedése, a magyar lakosság jövedelmeinek koncentrációja a KSH adatai szerint gyakorlatilag nem változott. Ez mutatja az is, hogy a legalsó tizedbe tartozó háztartások a jövedelmek csupán 3 százalékát, az alsó 30 százalékba tartozók pedig 14 százalékát birtokolták.

A GKI ehhez hozzáfűzi, hogy a valóságban még rosszabb a helyzet, hiszen a leggyorsabban gazdagodó rétegek jövedelmei csak részlegesen szerepelnek a statisztikákban, hiszen például külföldön realizálták azokat.

Mindez azt is jelenti, hogy

még a gazdasági növekedés csúcspontján is több mint 2 millió magyar állampolgár a létminimumot jelentő havi 101 ezer forint (vagy egy gyermekes családok esetében fejenként havi 81 ezer forint) alatti jövedelemmel rendelkezett.

Nem segít az sem, hogy amíg 2010 óta a bérek nominálisan közel 100 százalékot, addig a nyugdíjak csupán 33 százalékot nőttek, a szociális juttatások pedig szinte semmit nem emelkedtek. Így pedig a legkiszolgáltatottabb rétegek, a nyugdíjasok és a szociális ellátásra szorulók egyre távolabbra kerülnek a többiektől. A „munkalapú társadalom” víziójának fő vesztesei közülük kerülnek ki, többségük 40-50 munkában eltöltött év után csúszik egyre lejjebb a jövedelmi ranglétrán – olvasható a GKI elemzésében.                                                                                                                        (HVG)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Miután ezek az állapotok („munkaalapú társadalom”) KIZÁRÓLAG DÖBRÖGISZTÁN RENDSZERÉRE jellemzőek, nyugodtan kijelenthetjük: a magyarok ÉLŐHEYE AZ EU KÍSÉRLETI TEREPÉVÉ vált! Mégpedig a rendszerváltás óta, a mindenkori regnáló qrmányok lelkes közreműködésével!

A rendszerváltással beindított országszétrablás és gazdaságtalanítás, az Új Nemmzetthy Burzsoá Réteg megteremtése  mind a Nagy Célkitűzés, a VERSENYKÉPESSÉG megteremtését szolgálta/szolgálja!

A Nagy Cél – t elértük! 

A DIJADAL CSENDJE HONOL A DÖBRÖGISZTÁNNÁ LETT EGYKORI SZOCIALISTA MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN!
MI AKARTUK HOGY ÍGY LEGYEN!

MEGÉRTE MAGYAROK? EZT AKARTUK?

Fasizmus és az antifasizmus harca

A berlini Nemzetközi Antifasiszta Kongresszus

(idézet: A Komintern és a fasizmus 1921-1929)

3

  1. A berlini Nemzetközi Antifasiszta Kongresszus

Az antifasiszta kongresszus előkészítése során és magán a kongresszuson az elméleti megállapítások mellett a fő téma a gyakorlati akciók kibontakoztatása volt. Jóllehet éppen ez a pont nem került külön napirendként a kongresszus elé, mind a vitában, mind pedig az elfogadott határozatokban a konkrét akciók lehetőségeinek vizsgálatán volt a hangsúly.

A kongresszuson hét határozatot fogadtak el: 1. A nemzetközi fasizmus és leküzdésének eszközei. 2. A fasizmus és a szakszervezeti mozgalom. 3. Az ifjúság feladatai a fasizmus elleni harcban. 4. A fasizmus és a parasztság. 5. Határozat a menedékjogról. 6. A fasizmus és a nemzeti elnyomás. 7. Határozat a kongresszus eredményeinek szervezeti megvalósításáról.171 – A szakszervezetekről és a Nemzetközi Antifasiszta Iroda létrehozásáról intézkedő rövid szervezeti határozatot nem közli az 1930-ban megjelent jegyzőkönyv, viszont megtalálható a kongresszust követően készült összefoglaló jelentés mellékletében. Informationsabteilung. Anhang. 4-6., 12. old.*

A határozatokban igen részletesen szólnak az antifasiszta harc ideológiai feladatairól, szervezeti lehetőségeiről. Megjelölik azokat a területeket is, ahol az eddigi tapasztalatok alapján sikerre lehet számítani: a szakszervezeti mozgalomban a mindennapi követeléseket kell előtérbe helyezni, fokozni kell a munkát a szervezetlen, a munkanélküli és az emigráns munkások körében, s önvédelmi alakulatokat kell létrehozni; az ifjúsági szervezetek feladatai között a sport- és más egyesületekben, iskolákban, felsőoktatási intézményekben kifejtett antifasiszta agitációs és szervező munka fontosságára hívták fel a figyelmet, külön kiemelve, hogy e szervezetekben mindenképpen fenn kell tartani a különféle irányzatok egységét; a parasztsággal kapcsolatos határozatban többek között a munkás-paraszt szövetségen alapuló antifasiszta összefogás lehetőségeit taglalták.

Március 10-én a kongresszus akciójellegének hangsúlyozása céljából a berlini Busch Cirkusz épületében nagygyűlést rendeztek. Az Antifasiszta Bizottság szónokai (Barbusse, Münzenberg) mellett kilenc különböző nemzetiségű küldött tolmácsolta országának üdvözletét, vázolta elképzeléseit a fasizmusról és az antifasiszta harcról. A nagygyűlésre, akárcsak magára a kongresszusra, az antifasiszta egységfront szükségességének felismerése volt jellemző. Az összefogás célját azonban nem egyöntetűen jelölte meg valamennyi szónok. Így Barbusse és Károlyi megelégedett annak hangoztatásával, hogy „a valamennyi munkást és a fasizmus valamennyi ellenfelét egyesítő összefogásnak” az uralomra jutott fasiszta rendszerek elleni küzdelmet, más országokban pedig a fasizmus előretörésének megakadályozását kell szolgálnia.172 – Informationsabteilung. 11. old. – A nagygyűlést tüntetés követte, amelyet a rendőrség Zörgiebel szociáldemokrata rendőrfőnök utasítására gumibotos rohammal vert szét, mintegy ízelítőt adva az elkövetkezendő május 1-i összeütközésekből. (Inprekorr, 1929. március 12. 524. old.)*

A kongresszus eredményeit összegezve megállapíthatjuk, hogy a felszólalók, ha különféle taktikai és stratégiai elképzelések alapján is, de az antifasiszta fellépést sürgették és igyekeztek elkerülni minden nézet- eltérést. Így a kongresszus határozatait egyhangúlag fogadták el. Ezek mégsem segítették elő a tervezett, szélesebb alapokon nyugvó antifasiszta egységfront létrejöttét. Amint azt a korabeli elemző jelentések egyöntetűen kiemelték, a kongresszusi felszólalások nagy többsége és az elfogadott határozatok „oly mértékben kimondottan pártjellegűek, hogy ezen az alapon szinte teljesen lehetetlen lesz a későbbiekben olyan tömegeket bevonni az akciókba, akik már kezdettől nem készek a párt irányításával küzdeni” – írta jelentésében Wegener, elismerve Miglioli és Károlyi kritikai észrevételeinek jogosságát.173 – CPA IML 543. f. l. op. 5. d.*

A kongresszust követően három jelentés készült: az egyiknek a szerzője a kongresszus titkára, Sas Gyula, a másiké Wegener (valószínűleg a Komintern megfigyelője), a harmadikat a VS Európai Irodája állította össze. A jelentések írói egyöntetűen több hiányosságra hívták fel a figyelmet. Először is: a kongresszust Németországban és Franciaországban nem készítették elő jól szervezett akciókkal. Aquila külön megjegyzi, hogy az FKP még februárban is elzárkózott a részvételtől, mondván, hogy „a kongresszus nem tisztán proletár jellegű”. A KPD, hasonlóan érvelve, szintén nem fejtett ki kellő aktivitást, sőt berlini szervezete a kongresszussal egyidőben vidéki agitációs kampányt tartott, s ez nyilvánvalóan csökkentette a lehetséges résztvevők számát – írta Wegener. Majd – amint az a VS jelentésében áll – a kongresszust követően a KPD úgy foglalt állást, hogy nincs szükség hasonló összejövetelek szervezésére, párton kívüli és szociáldemokrata munkások bevonására, hanem a Kominternek és a kommunista pártoknak maguknak kell közvetlenül irányítaniuk az akciókat. Másodszor: a kongresszuson túlságosan meghatározó volt a kommunista jelleg. Harmadszor: a beszédek többsége meglehetősen egyhangú és alacsony színvonalú volt.174 – Ugyanott, Die Internationale Antifaschistenkongress. Berlin 1929. március 12. 1-4. old.; 539. f. 3. op. 65. 6. e. 48-49. old.; 543. f. 1. op. 6. d. Aquila an Richard. 1929. április 29. 6. old.*

A jelentésekben található kritikai észrevételeket megerősítette a Komintern Politikai Titkárságának határozata. Sőt, a KI vezetői bizonyos tekintetben még erősebben fogalmaztak, mint a jelentéstevők. Különösen a „kommunista jelleg” túlzott érvényesülését kifogásolták, azt, hogy nem sikerült megfelelő arányban felszólalásra bírni a szociáldemokratákat.175 – CPA IML 543. f. 1. op. 6. d. Resolutions des Politsekretariats über den Berliner Antifaschistischen Kongress und über die Antifaschistische Kampagne. 1929. május 31. 3. old.*

A kongresszust előkészítő kampány eredményeinek és magának a kongresszusnak az értékelésével egyidőben a Komintern Politikai Titkársága határozatban foglalt állást az antifasiszta munka kiterjesztése és szervezeti kereteinek pontosítása mellett. Amint az a május 20-i ülésen elfogadott dokumentumból kitűnik, ennek érdekében szükségesnek tartották a Komintern, a Profintern és a Kommunista Ifjúsági Internacionálé szorosabb együttműködését, a leginkább érintett kommunista pártok képviselőinek bevonását, valamint az IAH és a VS apparátusának és kapcsolatainak felhasználását. A szervezeti keretek pontosítása, az elvi irányítás és a gyakorlati tevékenység szabályozása céljából létrehoztak egy belső bizottságot a Nemzetközi Antifasiszta Bizottság vezető szerveként, egy szűkebbet pedig a folyó ügyek intézésére. Okulva a kongresszus előkészítésének tapasztalataiból, a német és az olasz pártot kötelezték arra, hogy a nemzetközi kommunista szervezetek mellett állandó képviselővel vegyenek részt e bizottságok munkájában.176 – Ugyanott. Aufgaben und Organisation des Internationalen Antifaschistischen Komitees. 1929. május 16. 2. old. – A belső bizottság tagjai a Komintern, a Profintern, a Kommunista Ifjúsági Internacionálé, a KPD, az OKP, az IAH és a VS, a szűkebb bizottságé a Komintern, az IAH, a VS, a KPD és az OKP képviselői voltak.* Felhívták a figyelmet arra is, hogy a bizottságoknak meg kell találniuk az antifasiszta tevékenység kevésbé kötött, az egyes országok hagyományainak megfelelő formáit. Ennek érdekében a határozatban leszögezték: „Minden országban végső soron a párt dönt a különféle szervezetek, valamint az antifasiszta munka irányvonaláról és módszereiről.”177 – Ugyanott, 3. old.*

A Berlinben működő bizottságok vezetésével Ruggero Griecót, a titkári teendők ellátásával Sas Gyulát bízták meg.178 – Sas Gyulát nagy nyelvtudása (jól beszélt németül, oroszul, angolul, franciául és olaszul), intelligenciája és megnyerő egyénisége a későbbiekben is a legkülönfélébb feladatok megoldására tette alkalmassá. 1930-tól a Kominternben dolgozott Moszkvában, és a szoros kapcsolatot tartott fenn Varga Jenővel. 1931-ben a német párt kérésére visszatért Berlinbe, s a Die Rote Fahne nemzetközi kérdésekkel foglalkozó vezető munkatársa lett. Hitler hatalomra jutása után letartóztatták, de 1933 májusában kiszabadult a vizsgálati fogságból, és sikerült Moszkvába jutnia. Itt Radek munkatársa lett, s továbbra is a nyugat-európai munkásmozgalommal foglalkozott. 1937. január 17-én koholt vádak alapján internáló táborba került, ahol 1943-ban elhunyt.*

A Nemzetközi Antifasiszta Bizottság elnöki tisztségét továbbra is Barbusse töltötte be. A kommunista pártok nemzetközi tevékenységének összehangolására a Nyugat-Európai Iroda kapott utasítást.179 – Ugyanott, 7. d. Beschluss zur Arbeit des IAFK, é. n., h. n. 1. old.; WEB. L’importance de la campagne anti-fasciste dans l’agitation por la Journée Internationale du ler Aout. (Körlevél a kommunista pártokhoz.) 1929. július 8. 1. old.*

A Nemzetközi Antifasiszta Bizottság a kongresszus után folytatta publikációs tevékenységét. A Bulletin mellett megjelentette előbb a Pressedienst des IAFK című kiadványt, majd egy sajtótájékoztatót, amelyet a korábbiakhoz hasonlóan különböző lapokhoz juttattak el. (A Pressedienst május 28-tól július végéig, a Berliner Presse Agentur [BPA] néven kiadott sorozat október 2-től december 13-ig jelent meg.)180 – Ugyanott, 12. d., 14. d.* Fő feladata azonban továbbra is megmozdulások szervezése és támogatása volt. Küldöttsége Miglioli vezetésével részt vett az Antiimperialista Liga 1929 júliusában Frankfurt am Mainban tartott kongresszusán. 1929 nyarától a bizottság és az Antiimperialista Liga együttműködik, amit a vezetők (Barbusse, Münzenberg) azonosságán túl a hasonló jellegű feladat indokolt.181 – Bulletin. 7. szám. 1929. augusztus 1. 3. old.*

A bizottság segítette az egyes országokban működő antifasiszta szervezetek tevékenységét. Támogatásával április 21-én Bécsben tartottak országos kongresszust, decemberben az olasz antifasiszta bizottság kezdeményezésére rendeztek ülést Párizsban. Szervezte a terrorperek idején a nemzetközi tiltakozómozgalmat, figyelemmel kísérte az olasz fasizmus tevékenységét, széles körű agitációt folytatott a német, lengyel, magyar, görög, jugoszláv fasiszta szervezetek és terrorista rendszerek elleni egységfront érdekében, részt vett az augusztus 1-i nemzetközi háborúellenes nap szervezésében.182 – CPA IML 543. f. 1. op. 7. d. Gegen den Faschismus und Kriegsgefahr. é. n., h. n.: Das Antifaschistische-Komitee und der 1. August é. n., h. n.; Bulletin. 6. szám.1929. június 15. 2-5. old.; 7. szám. 1929. augusztus 1. 6-9. old.; 9. szám. 1930. január 1. 1-5. old.* Tevékenységére ugyanakkor kedvezőtlenül hatott a nemzetközi kommunista mozgalomban tért hódító szektás irányvonal, a Komintern X. plénumán, 1929 júliusában, elfogadott „szociálfasizmus” és „osztály osztály ellen” jelszó és gyakorlat, a szociáldemokrata baloldal téves megítélése.183 – KIVD 345-346., 352. old.* Történtek ugyan kísérletek arra, hogy az antifasiszta agitáció során eltekintsenek ettől az irányvonaltól, s felmerült a két Internacionálé együttműködésének gondolata is.184 – Barbusse több ízben is tiltakozott az antifasiszta felhívások hangneme ellen. (CPA IML 543. f. 1. op. 7. d. Barbusse an Genossin. 1929. július 9. 1. old.) Münzenberg a X. plénum idején feljegyzést készített Pjatnyickij, Togliatti és Grieco számára, amelyben javasolta, hogy a Komintern vegyen részt a szociáldemokraták antifasiszta kongresszusán. (Ugyanott, 1929. július 7.) A kongresszusra végül is nem került sor.*

Az akcióegység azonban nem valósult meg. Ennek oka mindenekelőtt a szociáldemokrata szervezetek, különösen a német szociáldemokrácia ellenséges magatartásában és konkrét kommunistaellenes akcióiban rejlett. Különösen nagy felháborodást keltettek az 1929. május 1-i berlini események. Szétverték a tüntetést, majd Severing szociáldemokrata belügyminiszter jóváhagyásával és támogatásával betiltották a már 150 000 tagot számláló Vörös Frontharcos Szövetséget. S miközben felléptek a kommunisták ellen, egyetlen komoly intézkedést sem tettek a kibontakozó nemzetiszocialista szervezetekkel, a szerveződő és egyre aktívabb SA-val szemben. Olyan ellentmondás volt ez, hogy a kommunista párt erőteljes fellépésén túl kiváltotta a szociáldemokrata baloldal tiltakozását is. Az utóbbi azonban, amint arról az 1929. májusi magdeburgi szociáldemokrata kongresszus is tanúskodott, nem tudott változtatni a párt politikáján.185 – GDA 4. köt. 200-204. old.* A szociáldemokrata pártvezetés, bár kétfrontos harcot hirdetett meg a köztársaság védelmére, ebben az időben a kommunista mozgalomban vélte felfedezni a fő ellenséget. A demokráciát nem a munkásmozgalom erőire támaszkodva, hanem a Reichswehr katonai apparátusának felhasználásával akarta megvédeni. Erről tanúskodik Hermann Müller kancellár levele Ottó Braun szociáldemokrata porosz miniszterelnöknek. Müller a levélben többek között Frick fasiszta képviselő, valamint Hitler 1928. december 3-i napiparancsára hivatkozva cáfolta, hogy a nemzetiszocialisták már szoros kapcsolatokat létesítettek volna a Reichswehrrel, aminek következtében a katonaságot már nem lehet hatékonyan felhasználni a fasizmussal szemben.186 – ASD Nachlass Severing. 1929. Mappe 40. 45. dok. 2-3., 4-6. old.*

1929 őszén, a világgazdasági válság kirobbanása után még jobban elmélyült a munkásmozgalom két irányzata közötti ellentét. A kommunisták és a szociáldemokraták ugyanis egymástól teljesen eltérő módon látták a válságból kivezető utat. Az előbbiek a proletárdiktatúráért folytatott közvetlen harcban, az utóbbiak pedig újabb, a munkásosztály számára kedvezőtlen kompromisszumokban. Még inkább szűkültek az akcióegység lehetőségei, bár ez a korábbiakkal ellentétben – különösen a németországi fasizmus előretörésének hatására – nem járt együtt az antifasiszta tevékenység háttérbeszorulásával. Mindenesetre szervezeti és koncepcionális változások következtek be. A Komintern vezető szervei 1930 elején úgy döntöttek, hogy szétválasztják a két, korábban is viszonylag önálló terület irányítását: megszüntették a VB Antifasiszta Bizottságát, a kommunista pártok antifasiszta tevékenységének koordinálására a Komintern VB Agitációs és Propaganda Osztálya mellett hoztak létre egy állandó bizottságot, a nem kommunista antifasiszta erők összefogásával pedig továbbra is a Barbusse vezette bizottságot bízták meg.

E két bizottság tevékenységéről a továbbiakban viszonylag keveset tudunk. A Kominternben működő állandó bizottság feladata az lett, hogy harcoljon „a fasizmus és a szociálfasizmus” ellen, a proletárdiktatúráért. Ez a testület elsősorban a német fasizmussal foglalkozott. Részt vett az 1930. november 7-i nemzetközi antifasiszta ifjúsági nap szervezésében, a december 20-21-i düsseldorfi antifasiszta kongresszus megrendezésében, majd 1932-től a különféle nem kommunista kezdeményezések – elsősorban az Amszterdam-Pleyel mozgalom támogatására irányulok – összehangolásában.187 – CPA IML 543. f. 1. op. 16. old. Über die Antifaschistische Komission beim EKKI. 1930. január 5. 2-3. old.; R. Chitarow: Unser Kampf gegen Faschismus und Kriegsgefahr. Verlag der Jugendinternationale. Berlin é. n. 20-21. old.; Volksrevolution gegen faschistische Diktatur. I. Kampfkongress gegen den Faschismus. Aktion- ausschuss zum Kampf gegen den Faschismus. Bezirk Niederrhein. Düsseldorf é. n.; CPA IML 543. f. 1. op. 23. d. 41-44., 49-65. old., 24. d. 1-2. old.* A berlini antifasiszta bizottság tevékenysége fokozatosan megszűnt, annak ellenére, hogy a Politikai Titkárság a kongresszust követő tapasztalatokra és a reális lehetőségekre utalva helyesen szabta meg feladatait, s biztosította tevékenységének szervezeti és anyagi előfeltételeit.188 – Ugyanott, 16. d. Projekt rezoljucii o rabotye berlinszkovo antifasisztkovo komityeta. 1930. január 5. 6-8. old. – A Titkárság a bizottság feladatát a szervezetlen és „elmaradott” munkások, valamint a kispolgári rétegek megnyerésében jelölte meg, külön hangsúlyozva, hogy „találják meg a sajátos hangvételt”, és „ne a kommunistákra és a Kominternre jellemző formulákat használják, mivel így csak haszontalan szervekké válnak, sőt zavarják a pártok munkáját”. (Ugyanott.)* Barbusse és Münzenberg továbbra is részt vett ugyan a német és a francia országos antifasiszta bizottságok munkájában, de nemzetközi akciók szervezésére már nem vállalkoztak.189 – Az említett 1930. decemberi düsseldorfi kongresszuson Münzenberg már a KPD által 1929 szeptemberében létrehozott Kampfbund gegen den Faschismus vezetőjeként szólalt fel. E szövetség 1930 őszétől fejtett ki rendszeres tevékenységet. (Die Rote Fahne, 1929. október 26.; StAP Reg. Potsdam. I. Pol. Nr. 139., Das Polizeipräsident. Landeskriminalpolizeiamt. (I. A.) Mitteilungen, 21-22. szám.; Volksrevolution 4. old.)* Tevékenységét tulajdonképpen az 1932 tavaszán Henri Barbusse és Romain Rolland felhívásával induló Amszterdam-Pleyel-mozgalom folytatta, amely mind résztvevőinek személyét, mind célkitűzéseit, mind szervezeti kereteit és munkamódszerét tekintve a húszas évek nemzetközi antifasiszta szervezeteinek alapjaira épült.190 – Wernimmt teil am Kampfkongress gegen den imperialistischen Krieg? Berliné, n.* Az Amszterdam-Pleyel-mozgalom története azonban már új fejezet a kommunista mozgalom és minden haladó erő antifasiszta küzdelmében.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2021 február 17. – szerda – van. Az idei esztendő 48. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 317 nap van hátra.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Donát + Ajándok, Alex, Donátó, Egyed, Elek, Emőd, Lukács, Rex nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Február 17. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Febru%C3%A1r_17.

Ma van: 

– Quirinalia ünnepe az ókori Rómában

– Az ortodox egyházak naptárában Szent Pulcheria és férje, Szent Marcianus keletrómai császár napja

– Koszovó: A függetlenség napja Szerbiától. (2008) 

A balrad.ru ma az alábbi zenével köszönti az ünnepelteket és az olvasóit

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Megmentve és megvédve

Rendezték a NAV-tartozást, mégis elárverezték a házukat

Mutatjuk, hogyan nyeli be a rendszer bejáratott gépezete a hétköznapi embert, ha adósságait átmenetileg nem tudja törleszteni. Megfosztják attól, hogy egyáltalán tudja, mi zajlik a feje felett, és miközben erőn felül igyekszik törleszteni, mégis kicsavarják a kezéből a házát.

Olvasónknak nem jutott könnyű élet, 18 éves korára kiderült, hogy súlyos beteg. A betegség azonban nem törte meg, családot alapított, két gyermeket neveltek fel. Az asszony ötlete volt annak idején, hogy a családi házukban nyissanak óvodát, mert így otthon dolgozhat, és a férjét is tudja ápolni, amikor kell. Mindketten úgy érzik, jól döntöttek, amikor több mint 30 éve belevágtak, nagyon szeretik csinálni. A rosszabb napokon a férfit támogatta a felesége, amikor pedig a férfi jobban volt, ő vigyázott a saját gyerekeikre, és besegített az óvoda ügyeinek intézésébe is.

Az ovi telt házas, már 2022-re is beteltek a helyek. A hat alkalmazotton kívül a házaspár egyik gyereke is ott dolgozik, óvóbácsiként. Később, ha már szülei nyugdíjba vonulnak, szívesen vinné tovább az ovi üzemeltetését. Már ha lesz mit.

Meggyűrte őket a válság

2008-ban az ovi felújításra szorult, ezért hitelt vettek fel, svájci frankban. Utólag derült ki, hogy nagyon rosszkor – a devizahitel-válság miatt elszállt a hitelük törlesztőrészlete, átmenetileg megcsappant az ovisok száma, így a bevételük is. Próbálták megtartani az óvodát, az alkalmazottakat, fizetni a számlákat, a hitel törlesztőrészleteit, de ez így együtt nem ment. Tartozásaik gyűltek fel, több végrehajtás indult ellenük. A végrehajtásokat a Schadl és Társa Végrehajtó Iroda kezelte. Ügyük szakértő kezekbe került, az iroda vezetője Dr. Schadl György, a Magyar Bírói Végrehajtói Kamara (MBVK) elnöke.

Amikor a válság elmúlt, újra megtelt az ovi, ismét elkezdtek törleszteni. Kifizették a telefonszámla-tartozást, a NAV-ost vonták a férfi rokkantnyugdíjából, a követelésbehajtó cégtől, az Intrumtól részlefizetést kértek. A legnagyobb tétel az időközben forintosított svájcifrank-hitel volt, annak törlesztéséről is megegyeztek a MagNet Bankkal.

Csakhogy közben a NAV által kezdeményezett végrehajtás miatt elárverezték az ovinak is otthont adó házat 2018 novemberében.

A vevő licit nélkül, az árverés lezárta előtt egy perccel kaparintotta meg potom pénzért az ingatlan felét.

A házaspár azért fordult lapunkhoz, mert nem értették, hogyan történhetett ez, amikor a hitelezőkkel megegyeztek, törlesztettek, és a NAV-val szemben nem is volt már tartozásuk, mire az árverést 2018. szeptember 21-én kiírták.

Tartozás, ami nincs

Három olyan dokumentum is volt a házaspár birtokában, amely alapján biztosak voltak abban, hogy nem árverezik el a házukat.

  • A 2018. augusztus 6-i adóigazolásban az állt, nincs végrehajtásra átadott NAV-os köztartozásuk.
  • 2018 októberében a földhivatal törölte a NAV-végrehajtást házuk tulajdoni lapjáról.
  • A NAV 2018. november 12-én azt írta olvasónknak, hogy intézkedett a bejegyzett végrehajtási jog törléséről, a végrehajtó irodát értesítette a végrehajtási eljárás befejezéséről, a hátralékok rendezéséről.

A végrehajtó iroda is megkapta a NAV értesítését, egy nappal az árverési licit lezárása előtt. Mint megtudtuk, az árverést azért nem állították le, mert becsatlakozóként a többi végrehajtást kérő is szerepelt az ingatlan-árverési hirdetményen.

Az adós feladata lett volna

Feszegettük, ha már az árverés előtti napon kiderült, hogy a NAV-tartozás megtérült, miért nem kérdezték meg a többi hitelezőt, ők mit akarnak. A végrehajtói irodában azt a választ kaptuk, hogy erre nincs kapacitásuk, hivatalos levélben kellett volna megkeresni a végrehajtást kérőket, de a postafordulta nem fért volna bele az egy napba.

A végrehajtó elmondta, hasonló esetben három plusz egy dolog kell ahhoz, hogy szüneteltessék a végrehajtást:

  • az adós kössön részletfizetési megállapodást a „fő” végrehajtást kérővel (NAV),
  • valamint a hirdetményen szereplő összes többi hitelezővel is,
  • és a megállapodásokat mutassa be a végrehajtónál.

Olvasónk azt hitte, elég, ha megegyezik a hitelezőkkel, és fizet. A negyedik feltétel, hogy:

  • az adós rendezze a végrehajtó irodának a végrehajtás költségeit.

Nem kell értesíteni az adóst, mennyivel tartozik

A NAV-levél alapján a házaspár úgy vélte, ebben az ügyben már nincs tartozásuk, hiszen az adóhivatalnak megfizették a sarukat, és erről a végrehajtót is értesítették. Az adóhatóság viszont megkeresésünkre azt írta, a végrehajtás lezárásáról szóló levelük csak azt jelenti, a NAV-nak nem tartozik az adós, a végrehajtónak ettől még tartozhat. Ezt azonban nem írták bele az értesítésbe, és jogszabály sem teszi kötelezővé, hogy az ilyen ügyekben nagy valószínűséggel nem jártas adóst erről tájékoztassák.

A végrehajtó iroda sem tudatta olvasónkkal, mennyi a végrehajtási költség. Érdeklődésünkre a végrehajtási törvényre hivatkoztak, mondván, csak az eljárás kezdetén kell egy felszólító levelet kézbesíteniük az adósnak a fennálló tartozásról, további tartozáskimutatást nem kell küldeniük. Hangsúlyozták, az adós érdeke, hogy a végrehajtási eljárás során személyesen vagy levélben tartsa a kapcsolatot a végrehajtóval, érdeklődjön. Árverezés alatt pedig az időkorlát miatt célszerű személyesen ügyfélfogadási időben tudakozódni a fennálló tartozás rendezésének, az árverés törlésének lehetőségeiről.

Mivel a tartozás folyamatosan növekszik, ezért sem várja el a jogalkotó, hogy minden tartozásnövekedésről értesítsék az adóst. Ha nem így lenne, egy napi kamatozású tartozásnál évi 365 tértivevényes levelet kellene kiküldeniük, amelynek költségét szintén az adósnak kellene állnia az eljárás végén – hozta fel példaként.

Papíron 109 millió forint lett a tartozásuk

Ami az adósság keletkezését illeti, olvasónk és felesége a Korona Kredittel szerződött svájci frank hitelre, ami aznapi középárfolyamon 17,3 millió forintnak felelt meg. A hitelt a Raiffeisen Bank folyósította. 2016-ban megszűnt a Korona Kredit, a hitelt a MagNet Bank vette át. Amikor a végrehajtó a bíróságot tájékoztatta a tartozás összegéről, akkor hiába volt szó egyetlen hitelről, így összegzett: 115 ezer frank a férj nevére, ugyanennyi a feleség nevére, ugyanennyi a Raiffeisen nevére, meg a MagNetére is, plusz kamat. Így a bírósági iratokba 109 millió forintos tartozás került be.

Rákérdeztünk a végrehajtói irodában, miért többszörözték meg a hitelt? Magyarázatuk szerint:

  • a zálogjogosult (hitelintézet) kérelmezte, hogy bekapcsolódjon a NAV-os végrehajtási eljárásba, amit a bíróság engedélyezett,
  • majd megindította a kielégítési végrehajtási eljárást, melyben a zálogjogosult követelése újfent megjelenik.

Hozzátették, bár a főkövetelés többször megjelenik a végrehajtásban, azt csak egyszer kell kifizetni.

Jelentősége azonban mégis van a dolognak, mert a további zálogjogosultaknál ketyeg a végrehajtási költség, ráadásul a bíróság is a megtöbbszörözött összeget vette figyelembe a döntésénél. Olvasónk hiába támadta meg a sikeres árverést, a bíróság első és másodfokon is elutasította kérelmét, többek között azzal, hogy túl sok a 109 millió forintos tartozás, szükség volt az árverésre. Hiába hivatkozott rá, hogy a Korona Kredittel kötött 2014-es megállapodásban szerepelt, a pénzintézet kérni fogja a végrehajtás felfüggesztését. A MagNet Bank kérte is, de csak a már lezárt, sikeres árverés után.

A házaspár kérését a bíróság azzal utasította el, hogy a végrehajtás felfüggesztése súlyosan sértené az árverési vevő és a végrehajtó érdekét is.

Az árverés jogerős, fellebbezésnek helye nincs, hivatalosan is a vevőé a ház fele. Bár laikus számára egyszerűnek látszik az ügylet visszafordítása, a tapasztalatok szerint ilyen esetekben már hiába kérik a Kúriától az eredeti állapot visszaállítását. Eredményre esetleg az vezethet, ha bebizonyosodik, hogy az ügylet valamelyik résztvevője törvényszegést követett el.

Pedig nem is lett volna árverés

A végrehajtónál járva tudtuk meg, hogy a NAV is adós, méghozzá 2018 júliusa óta. Ekkor írta a végrehajtó az adóhatóságnak, hogy az adós csatolt dokumentuma szerint már nincs tartozása a NAV felé. Kérte az adóhatóságot, ezt erősítse meg. Erre a NAV-nak a törvényi előírások szerint 15 napja lett volna. Ha válaszolnak, el sem indult volna az árverés, mert a többi adós nem ragaszkodott hozzá – jelentette ki a végrehajtó egyik képviselője.

2018. november 14-én, azaz még az árverés lezárása előtt a végrehajtó értesítette a bíróságot, hogy a NAV nem tett eleget törvényi kötelezettségének. Azt nem tudjuk, a bíróság hogyan kezelte ezt a bejelentést. A NAV lapunknak küldött válaszában viszont azt írta, ha a tartozás a végrehajtást kérőnél megtérül, haladéktalanul értesítenie kell erről a végrehajtót. Ha pedig a bejelentést elmulasztja, az ebből eredő költség és kár az ő felelőssége. Ez benne van a végrehajtási törvényben is.

Nos, az árverési vevő már közölte, azt szeretné, hogy adják el a ma 60-70 millió forint körüli értékű házat, és abból fizessék ki őt. Ezt perrel kikényszerítheti. Ha így lesz, befektetése (bő hatmillió forintért vette meg a ház felét) többszörösét nyeri, a házaspárnak pedig nem marad szinte semmije, mert a hitelt nekik kell rendezni. A kár borítékolhatóan tetemes.

Miután ez kiderült, olvasónk ügyvédje, Dr. Kőrösi János február 10-én megírta az adóhatóságnak, hogy a házaspár 35 millió forint vagyoni kártérítésre tart igényt a NAV mulasztásából eredő károkozás miatt. És mivel a 2013 óta húzódó végrehajtási eljárás az adóst és házastársát lelkileg, egészségileg súlyosan megterhelte, 3 millió forint sérelemdíjra is igényt tartanak. Ha nem fizet az adóhatóság, beperelik.                                                           (24.hu)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…A házaspár kérését a bíróság azzal utasította el, hogy a végrehajtás felfüggesztése súlyosan sértené az árverési vevő és a végrehajtó érdekét is…”

-MÁRPEDIG DÖBRÖGISZTÁNBAN HIÉNAÉRDEK NEM SÉRÜLHET!

Különben is: ITT mindenki meg van mentve, mindenki meg van védve, senki sem lett az út szélén hagyva! Az útmenti árkot meg nem kell nézni!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com