Vajdasági ragálymatiné

Hétfői ragálymatinéját azzal kezdi a koronavirus.gov nevű qrmányvetítölde, hogy 2021 február 21 – én vasárnap egész Döbrögisztán területén „2623 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 405 646 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 48 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 14 347 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 308 650 fő, az aktív fertőzöttek száma 82 649 fő. 4489 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 394-en vannak lélegeztetőgépen…”

„Miközben a kormány egymilliárdot tol azt erdélyi jégkorong alapítványnak kardiológiai fejlesztésre(?!) és több ezer Covid-tesztet ajándékoz a kárpátaljai EBESZ-megfigyelőknek, Baján szombaton több száz, oltásra idézett idős ember torlódott össze a kaotikus szervezés miatt a fagypont körüli időben.

A hétvégén nyilvánosságra került kormányhatározat szerint a miniszterelnök utasította a külügyminisztert, az Emmi vezetőjét és a belügyminisztert, hogy gondoskodjanak 2500 Covid19 vírusfertőzés kimutatását szolgáló Standard Q COVID-19 típusú antigén gyorsteszt adományozásáról és szállításáról. Az adomány címzettje az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Ukrajnai Különleges Megfigyelői Missziója.

Ugyanekkor arról is döntött Orbán Viktor, hogy újabb milliárdos utalás érkezzen a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát működtető Mens Sana Alapítványon keresztül a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház számára.

A jégkorong-akadémia legutóbb egy éve kapott 640 millió forintot orvosi és módszertani központjának megépítésére, amit a környéki Csíkkarcfalván született Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke üdvözölt hálásan. A napokban pedig maga Potápi Árpád János avatta a marosszentgyörgyi sátortetős fedett jégpályát, amit szintén a Mens Sana Alapítvány építtetett a magyar kormány 264 millió forintos támogatásából. Itt Tánczos Barna romániai környezetvédelmi vízügyi és erdészeti miniszter, a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány elnökeként mondott köszönetet.

De bőven jut a milliárdokból egzotikusabb területekre is. Vietnámban például egy kórházat és egy magyar művelődési központot, Kenyában két kórházat épít a kormány 3 milliárd forintért, valamint fejleszti az ottani élelmiszer-feldolgozást 1,5 milliárd forintért.

2018-ban 88 milliárd forintot kapott a központi költségvetésből a főként a határon túli támogatások elosztásáért felelős Bethlen Gábor Alap, illetve kezelője, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA). Ez az összeg 2019-ben már 90,2 milliárdra hízott.

Mindeközben a hazai járványügyi ellátás több vidéki városban is káoszba torkollt a hétvégén. Ugyanazon a napon, amikor a határon túli jégkorong-akadémia milliárdos támogatásáról döntött a miniszterelnök, a határon belül, Cegléden, nyolcvanon túli, oltásra beidézett érintetteket várakoztattak a szabad ég alatt.  A közösségi médiában megjelent helyszíni beszámoló szerint pénteken reggel kilenckor körülbelül 100 első, illetve második védőoltásra Ceglédről, Albertirsáról és Nagykőrösről érkezett nyolcvan év fölötti ember toporgott a Ceglédi Toldy Ferenc Kórház oltóközpontja rokkantfeljáró nélküli, lépcsős bejárata előtt.  A beszámoló szerint plusz két fokban „vártak a bebocsátásra./…/ A zúgolódó népeket egy katona páros sorba állította, mint az óvodásokat.”

Hasonlóan méltatlan és kaotikus állapot állt elő Baján is, szombaton reggel s délelőtt. Itt már több száz, szintén nyolcvan éves korosztályú idős ember várt a védőoltásra a szabad ég alatt, egy rosszul sikerült szervezés következményeként. A Bácskai Horizont nevű helyi blog beszámolója szerint szombat délelőtt a kórház diagnosztikai épülete előtt – mindenféle egészségügyi szabályokat mellőzve – több száz idős ember zsúfolódott össze a szűk bejáratnál, hogy bejuthasson az épületbe.

Többen tolókocsival, egy vagy két mankóval érkeztek. Negyed tízkor még a 8 órára berendeltek egy része is kint várt a sorára. Mint írták, „a belépés után mindenki adminisztráción esett át. Az épületben összetolt asztalok mögött hét kórházi dolgozó végezte a papírmunkát. Az elsőnél kellett kezdeni, és sorban továbbhaladni. A baj az, hogy ott sem volt fél méternél nagyobb a távolság a várakozók között.”

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az egy hete, az erdélyi Marosszentgyörgyön 264 millió magyar adóforintból felépült sátortetős jégpálya átadásán kijelentette: a magyar kormány azért ad sportlétesítményekre pénzt, mert nemzetben és egységes Kárpát-medencében gondolkozik. E nemes elképzelés megvalósítását néha nem ártana a határon belül elkezdeni.” – írja ez a NER – ellenes (ennélfogva undorító) hirklikk.hu

-Úgyhogy a vak is láthatja: SZÜKSÉG VAN ARRA, HOGY A DAGONYA ÚJBÓL – ÉS ÚJBÓL PROLONGÁLJA DÖBRÖGI TELJHATALMÁT!
Meg is fogják tenni! Hiszen a dagonyabéli hordaegyedek olyanok, mint a cigány lova! „Nem vák e’ instállom! Bátor!”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

EZ PEDIG ÍGY FOG MENNI EGY VALÓDI „VISSZA – RENDSZERVÁLTÁSIG”!

„A qrmány valóban egyetlen rászorulót sem hagy az út szélén: belöki őket az árokba”

A közmunkaprogramra költött százmilliárdok elherdált pénznek tűnnek – mondja Vécsi István, a Közmunkás Szakszervezet elnöke.

Idén nyáron már lehetnek olyanok Magyarországon, akik egy évtizede közmunkásként tudnak csak jövedelemhez jutni, s mivel az ő foglalkoztatásukra ennyi idő elteltével nem lehet támogatást igényelni, kiesnek a közmunkaprogramokból. Velük mi lesz?
Vidéken, és főleg Kelet-Magyarországon a helyzet nem sokat javult a rendszerváltás óta, a koronavírusos időszak pedig tovább rontotta a helyzetet: bezártak az éttermek, a fürdők, kisebb vállalkozások tucatjai mentek tönkre, s utcára került térségenként több száz ember. Ők most ott állnak sorban a munkaügyi irodák előtt, vagyis egy közmunkásnak még az eddiginél is kisebb esélye van állást találni az elsődleges munkaerőpiacon, még akkor is, ha netán mentálisan, vagy egészségügyi szempontból alkalmas rá. A kérdésre tehát egyelőre nem tudok válaszolni, de ismerve a hazai viszonyokat, talán majd nekünk polgármestereknek kell megkeresni a kiskaput, átirányítani például a saját „túlkoros” közmunkásainkat a szomszéd faluba és viszont, így kikerülve a szabályozást. Elég szomorú, hogy ezt kell tennünk a saját embereink érdekében, ha az állam már leveszi róluk a kezét. Egyben biztos vagyok: a hozzánk hasonló kistelepüléseken biztosan megmarad hosszútávon a közfoglalkoztatási program, az csak álom, hogy mindenkit felszív majd a nyugdíj vagy a munkaerőpiac.
A Belügyminisztérium adatai szerint első körben idén legfeljebb 523 embert érint ez a szabályozás.
Egy ember kiesése is sok, ha azt követően nem tudja eltartani a családját, s azt a minimális jövedelmet sem képes előteremteni, amiből legalább vegetálhatna. Ezek az emberek valamilyen okból beleragadtak a közfoglalkoztatási rendszerbe, és mivel ez így alakult, az őket foglalkoztató önkormányzatok gyakorlatilag már egyfajta bázis-munkásként gondolnak rájuk, amikor az aktuális közmunkaprogramokat tervezik. Kialakult a rutin, az évek során ők is elsajátítottak bizonyos készségeket, belerázódtak a rendszeres munkába, megtanultak olyan részszakmákat, amikről papírjuk ugyan nincsen, de akár asztalosként, akár kőművesként egy adott településen megállják a helyüket. Azzal, hogy őket kilökik a rendszerből, nemcsak velük tesznek rosszat, hanem azokkal az önkormányzatokkal is, akik a karbantartási, felújítási munkákat ezekre az emberekre alapozzák. Már nincsenek karbantartó brigádok, s egy falunak nincs arra pénze, hogy vállalkozókat bízzon meg ilyen feladatokkal. A közel 2000 lelkes Ricsén legalább 15 olyan emberről tudok, aki a Munka Törvénykönyve alapján hamarosan kiesne az ellátásnak ezen formájából. Nyilván ők már az idősebb generációhoz tartoznak, néhány év múlva elérhetik az öregségi nyugdíj korhatárt, de nekik elvileg most júliusban azt kellene mondanunk: álljatok fel és menjetek haza!
Azok, akik ilyen régóta bennragadtak a közfoglalkoztatásban, vajon azért jártak így, mert a térségükben nincsenek munkahelyek? Vagy egyszerűen csak elfogadták az alacsonyabb bérrel, viszont kényelmesebb feltételekkel járó, támogatott lehetőséget?
Ezt a kérdést máshonnan közelíteném meg. A rendszerváltás idején az adott kormányok egyszerűen nem tehettek mást, mint hogy bevezették a közhasznú foglalkoztatást, mert az ipar és a mezőgazdaság átalakulásával, a gyárak bezárásával a téeszek megszűnésével nagyon sokan váltak munkanélkülivé, és őket hirtelen nem tudta felszívni semmilyen valódi munkaerőpiac. Visszatekintve az elmúlt harminc évre, egyre inkább úgy tűnik, hogy a közmunka-programokra elköltött százmilliárdok rosszul hasznosultak. Persze egy-egy épületben, vagy szép parkban megmutatkozik némi hasznosság, de a fő probléma – ami miatt szükség volt és a jövőben is szükség lesz ezekre a programokra –, közel sem oldódott meg.
Mire gondol?
Ott vannak nagyobb létszámban közfoglalkoztatottak, ahol nincs a térségnek gazdasági arculata. Ha ebből a temérdek pénzből tudatosabban írták volna ki a pályázatokat, akkor ki lehetett volna alakítani egy adott térség gazdasági arculatát, s általa később az embereket is ki lehetett volna emelni a támogatott státuszból. Erre egyetlen jó kezdeményezés volt csak az elmúlt időszakban, a szociális szövetkezetek létrehozása. Ezek ugyanis már alkalmasak lennének arra, hogy átvegyék a közmunkásokat és normál munkarendben alkalmazzák őket. Persze ehhez a szociális szövetkezeteket is becsületes módon kellene működtetni és nem arra használni őket, hogy minél több pénzt vegyenek ki ebből azok, akik a tűz közelében vannak.
Orbán Viktor 2014-ben Ózdon, a hajdani kohászati üzemek területén egy időkapszula elhelyezésekor fogalmazta meg a teljes foglalkoztatottság elérésének vágyát.
A közmunkások kétségkívül javítják a munkanélküli statisztikákat. Beszédes, hogy egész Európában sehol nem számítják bele őket az igazi munkaerő-piaci statisztikákba, kivéve Magyarországon, ahol úgy teszünk, mintha a közmunkásnak valódi állása lenne. Bármikor lehet játszani a számokkal, ha például romló tendenciát mutatnak az adatok, meg lehet emelni a most 165 milliárdos közfoglalkoztatotti keretet a duplájára – s félek, hogy a koronavírus következményei miatt erre szükség is lesz – és kétszer ennyi közmunkást alkalmazni szerte az országban. Ezzel pedig egyből javulnak majd a munkanélküliségi adatok, persze csak bizonyos mértékig „játszanak” ezzel, mert ha túl jók az arányokat, akkor viszont az uniós pályázati pénzekből nem lehet többet megszerezni.
Említette, hogy a koronavírust követő válsághelyzetben bizonyára megnő majd azok létszáma, akik utcára kerülnek, és ha nem is véglegesen, de átmenetileg közmunkásként kell dolgozniuk.
S majd szembesülni fognak azzal, hogy a munkabér, amit ebben a státuszban kaphatnak, töredéke lesz a korábbi bérüknek. Hosszú-hosszú évek után 2017-ben emeltek először a közmunkás-béreken, havi 2500 forintot, s így értük el a jelenlegi közel 57 000 forintos szintet. A közmunkások talán nem számolgattak, de én igen: ez az emelés mindösszesen 30 eurócentet jelentett naponta, amiért Európában szinte egy doboz gyufát sem tudnánk venni. Nincs tehát ok, vagy valós érv arra, hogy bárhol a világban eldicsekedjünk a magyar gazdaság jó állapotával, ha csak ennyit tudunk adni a leginkább kiszolgáltatottaknak. A hazánk által is elfogadott Európai Charta kimondja, hogy az elvégzett munkáért mindenkinek legalább annyi bért kell kapnia, amennyiből meg tud élni, vagyis újra tudja termelni a saját munkaerejét. Ez lenne a minimálbér, aminek alig felét kapja meg egy közmunkás. Értem én a filozófiát, hogy ne legyen segély, és munka nélkül ne kapjon senki jövedelmet, s egyet is értek vele. Másfelől viszont aki dolgozik, azt fizessék meg! Ehhez kellene a már említett gazdasági arculat kialakítása térségenként, csakhogy az vesződséggel és gondolkodással jár. Ricsén szinte minden közmunkából épült vagy újult meg, kezdve a ravatalozótól az általános iskola homlokzatán, a kultúrház bővítésén át a saját csárda, vagy épp az idősek otthona építéséig. Erdőt telepítettünk, amiből százmilliós bevételre tettünk szert, de én ott voltam gumicsizmában a közmunkások mögött, és kitéptem a földből azokat a facsemetéket, amiket ferdén ültették el. Nem akarom megbántani polgármestertársaim némelyikét, de sokkal könnyebb seprűt és lapátot adni az emberek kezébe, hogy pirgálják az árokpartot, mint valódi értékeket teremteni. S úgy tűnik, a kormánynak is egyszerűbb ehelyett lélegeztetőcsövön tartani az elszegényedett térségeket, alamizsnaként kínálva fel a közmunkás státuszt és a hozzá kapcsolódó arcpirító munkabért. Cseppet sem viccesen azt szoktam mondani, hogy ez a kormány valóban egyetlen rászorulót sem hagy az út szélén: belöki őket az árokba.

Névjegy

Vécsi István, Ricse szocialista polgármestere a rendszerváltás kezdete óta tölti be megszakítások nélkül ezt a tisztséget, volt megyei közgyűlési tag és MSZP-s országgyűlési képviselő is. A perifériára szorultak jogaiért küzdő Közmunkás Szakszervezet 2012-es alapítása óta tölti be annak elnöki posztját. Falufejlesztési, gazdálkodási programjaikat még a jobboldali kormányok idején is elismerték, s Európa egyes államaiban is alkalmazták.  (Népszava)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…az ipar és a mezőgazdaság átalakulásával, a gyárak bezárásával a téeszek megszűnésével nagyon sokan váltak munkanélkülivé…”
-Mintegy MÁSFÉL MLLIÓ (!) MAGYAR veszette el a munkáját a rendszerváltáskori nagy gazdaságtalanítási – országszétrablási akcióban! A dolgozók közel harmada! Tekintettel arra, hogy MOST kb. 600 ezren (!) MÁR NEM DÖBRÖGISZTÁNBAN DOLGOZNAK, van kb. 200 ezernyi regisztrált munkanélküli, kb. ugyanannyi látens munkanélküli, és mintegy kétszázezernyi közmunkás…- miközben az ország látszáma minimum félmillióval csökkent a rendszerváltás óta…- hát bizony ez nem kirakatfényesítő állapot!
„…ez a kormány valóban egyetlen rászorulót sem hagy az út szélén: belöki őket az árokba…”
-NEM CSAK EZ A QRMÁNY…! Mindegyik így cselekedett a rendszerváltás óta! A következő IS így fog cselekedni! 
MERT EZ VAJDASÁG VERSENYKÉPSSÉGÉNEK BIZTOS ZÁLOGA!
EZ PEDIG ÍGY FOG MENNI EGY VALÓDI „VISSZA – RENDSZERVÁLTÁSIG”!

Szocializmus, szocialista demokrácia

– A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –

 

A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus ellen!
A proletárdiktatúra következetes harc a kapitalista diktatúra ellen!
A szocializmus a szocialista demokráciát valósítja meg!

 

A szocializmus harca a kapitalizmus ellen az emberi jogokért, az emberiség demokráciájáért történik!
Az emberiség megmaradása, a jövője, csak a kapitalizmus meghaladásával lehetséges!
Ami csak a szocializmuson át a kommunizmus lehet!

 

… A szocialista demokrácia, a formális burzsoá demokráciával ellentétben, nemcsak meghirdeti, hanem a társadalom minden tagja számára ténylegesen biztosítja is a munkához, a tanuláshoz és a pihenéshez való jogot, a választójogot, az állam és a népgazdaság irányításában való részvétel jogát, a szólás-, a sajtó- és a lelkiismereti szabadságot, valamint az egyéni képességek fejlesztésének reális lehetőségét. – A marxista filozófia alapjai

… A tőkés termelési mód és a burzsoá társadalomban folyó osztályharc fejlődésének egész menete elkerülhetetlenül arra vezet, hogy a kapitalizmust forradalmi úton a szocializmus váltja fel. – Politikai gazdaságtan

Az átmenet a kapitalizmusból a szocializmusba csakis a proletárforradalom és a proletariátus diktatúrája révén valósítható meg. – Politikai gazdaságtan

… A proletárforradalom azt a célt tűzi maga elé, hogy a termelőeszközök magántulajdonát társadalmi tulajdonnal váltsa fel, és megszüntessen mindennemű kizsákmányolást– Politikai gazdaságtan

… A szocializmusban a társadalom, a gazdasági törvényekkel összhangban, tervszerűen irányítja a termelőerők fejlődését. A proletár erkölcs összhangban van a munkásosztály életkörülményeivel és harcával, amely megköveteli a szolidaritást, a kölcsönös segítségnyújtást, az általános boldogulásról való gondoskodást, az egyéni érdekek alárendelését a társadalmi érdekeknek. – A marxista filozófia alapjai

… A szocialista gazdaság nem spontán módon fejlődik, hanem tervszerűentudatosan épül, s építését a kommunista párt és a szocialista állam vezeti, amelyek tevékenységükben a társadalmi fejlődés objektív törvényeiről, a szocializmus és a kommunizmus építésének törvényeiről szóló marxista tanításra támaszkodnak. A kommunista párt vezető és irányító szerepet tölt be a szocialista gazdaság, valamint a rajta emelkedő szocialista felépítmény építésében és fejlesztésében. – A marxista filozófia alapjai

A társadalom teljesítőképessége, fejlődőképessége hosszútávon a tagjainak állapotától függ elsősorban, de a természeti adottságok is jelentősek. A genetikai különbségek inkább javítanak az emberiség lehetőségein, minőségén. Sokkal több függ az elért tudati-, gazdasági-, technikai- és a tudományos fejlettségi szinttől, az oktatás-, a világnézet tudományos színvonalától, az egészségügy hatékonyságától, a létbiztonságtól, a reális jövőképtől, a nép demokráciájától, a polgári szabadság- és az emberi jogok megvalósulásától, stb., mert ezek reális minősége a meghatározó a társadalom teljesítőképessége szempontjából.

A társadalomnak, így az államnak ezek hatékony működésének megszervezésében kulcsfontosságú szerepe van (kell lennie). A népi demokrácia és főleg a szocializmus állama tudatosan ezt teszi. A kapitalizmusban alapvetően ez is a tőkések profitjának, élősködésének, felsőbbrendűségének, a konkurenciaharcnak, a kapitalista politikai-gazdasági diktatúrának, a kapitalizmusban a társadalmi erők vak, ösztönös hatásainak, a gazdaság tervszerűtlenségnek az eredményeként valósul meg és nem a társadalom tudatos, tudományos szervezésének hatására.

Az egyes kapitalista általában az egészségügyért, az oktatásért, a létbiztonságért, stb. nem sokat, nem tud eleget tenni és ez általában nem a jóindulatától függ elsősorban. A kapitalista állam, pedig a proletárok rovására a legalacsonyabb ráfordításra törekszik, pedig hosszútávon a kapitalisták profitja, az emberiség jövője függ tőle. Ezek a költségek, az áru, a termék, a szolgáltatás, így a munkaerőáru, stb., költségei, tehát a munkáltató tőkéseket, mint gazdákat, befektetőket terhelik mindenképpen. A tőkések konkurenciaharca, élősködése a munkaerőáru minősége rovására, kárára történik, ami a kapitalizmusban törvényszerű, így a tőkés alapvetően rossz gazdája bérrabszolgáinak.

Bár a tőkésállam és a kapitalisták demagóg módon a jó gazda szerepét játsszák, de ezt a valóságban Janus arccal, kétszínűen teszik. A nép felé a jó gazda arcukat mutatják, valójában pedig az élősködő arcuk a valódi, a természetük szerinti. Azonban némely fejlett kapitalista államban már tudják, hogy ez kevés, ezért a tőkésosztály reformokkal jobb gazda igyekszik, kénytelen lenni, a proletárok osztályharca erre megtanította, és meg is van az eredménye.

Idézetek

Marxista fogalomlexikon – Demokrácia: legáltalánosabb értelemben olyan politikai rendszer, amelyben a hatalom forma szerint az egész nép kezében van, ténylegesen azonban valamely osztály diktatúrája érvényesül. A burzsoá politikusok és a reformisták a demokrácia fogalmát rendszerint elszakítják a konkrét gazdasági-társadalmi tartalomtól és főleg formális jegyek alapján ítélik meg. A marxizmus-leninizmus a demokráciát konkrét társadalmi-gazdasági tartalmában és feltételeiben vizsgálja. A kizsákmányoló rendszerekben a demokráciának csak külső látszata van meg, a valóságos népuralom sohasem valósulhat meg benne. A demokrácia csak az elnyomó osztályok (a kisebbség) számára van biztosítva, az elnyomott osztályok (a többség) számára ugyanakkor ez diktatúrát jelent. A polgári demokráciákban a burzsoázia formális szabadságjogokat biztosít (alkotmányt, parlamentet és más képviseleti intézményeket hoz létre, általános választójogot ad stb.) de minden módon akadályozza, hogy a tömegek valóban élhessenek is azokkal. Ha a burzsoázia uralmát veszély fenyegeti, akkor elveti a polgári demokratikus szabadságjogoknak még a látszatát is, és nyílt terrorista diktatúrához folyamodik. A demokrácia új, magasabb rendű formája a szocialista demokrácia, amely a nép többségének, a dolgozó tömegeknek a demokráciája.

A marxista filozófia alapjai: „… A szocialista társadalomban új típusú demokrácia van, amely mérhetetlenül magasabb rendű, mint a burzsoá demokrácia. Ezt mindenekelőtt a szocialista gazdasági rend határozza meg, amelynek politikai felépítménye a szocialista demokrácia. A szocialista demokrácia, a formális burzsoá demokráciával ellentétben, nemcsak meghirdeti, hanem a társadalom minden tagja számára ténylegesen biztosítja is a munkához, a tanuláshoz és a pihenéshez való jogot, a választójogot, az állam és a népgazdaság irányításában való részvétel jogát, a szólás-, a sajtó- és a lelkiismereti szabadságot, valamint az egyéni képességek fejlesztésének reális lehetőségét.

„… a társadalomtudományok alkotják a társadalmi fejlődés irányításának tudományos alapját. A szocialista társadalom egész társadalmi, politikai és gazdasági élete a természeti és társadalmi törvények megismerésén és tudatos felhasználásán alapul. Tudományos alapon áll a kommunista párt politikája; a párt irányító szerepet tölt be az ideológia minden formájával kapcsolatban. Az ideológia mellett a társadalmi tudat olyan formái, mint a művészet és az erkölcs, óriási és egyre növekvő szerepet játszanak és fognak játszani a szocialista társadalom életében, az emberek kommunista nevelésében.

… A természeti és társadalmi törvények emberi megismerésének gyakorlati jelentősége éppen az, hogy elsajátítsuk, felhasználjuk őket a társadalom érdekei és céljai számára, hogy uralkodjunk a természeti és társadalmi erőkön, célszerűen irányítsuk őket.”

… A kapitalizmus termelési viszonyainak alapja a termelési eszközök tőkés magántulajdona, amelyet a bérmunkások kizsákmányolására használnak fel.”

Politikai gazdaságtan: „… A társadalom életének alapja az anyagi termelés. Az embereknek ahhoz, hogy élhessenek élelemre, ruházatra és más anyagi javakra van szükségük. S ahhoz, hogy ilyen javaik legyenek, elő kell azokat állítaniok, termelniök, dolgozniok kell.

Az emberek nem külön-külön termelik az anyagi javakat, vagyis nem külön-külön harcolnak a természet ellen, hanem közösen, csoportokban, társadalmakban. A termelés tehát mindig és minden körülmények között társadalmi termelés, a munka pedig a társadalomban élő ember tevékenysége.

… az imperializmus korában a megnövekedett termelőerők és a béklyóikká vált burzsoá termelési viszonyok közötti konfliktus példátlanul kiéleződik. A termelési viszonyok és a termelőerők jellege közötti kötelező összhang törvénye parancsolóan írja elő a régi, burzsoá termelési viszonyok megszüntetését és új, szocialista termelési viszonyok létrehozását. Ebből következik a proletár, szocialista forradalom objektív szükségszerűsége.

… A kapitalizmus békés „belenövése” a szocializmusba, amit az opportunisták prédikálnak, a burzsoá és a szocialista társadalom alapjainak ellentétes mivolta, a munka és a tőke érdekei közötti antagonizmus folytán lehetetlen. Az átmenet a kapitalizmusból a szocializmusba csakis a proletárforradalom és a proletariátus diktatúrája révén valósítható meg.

… A proletárforradalom elvileg különbözik minden előző forradalomtól. A rabszolgatartó rendről a hűbériségre, s a hűbériségről a tőkés rendre való áttérés idején a magántulajdon egyik formájának helyébe a magántulajdon egy másik formája lépett, az egyik kizsákmányoló osztály hatalmát egy másik kizsákmányoló osztály hatalma váltotta fel. Mivel minden kizsákmányoló társadalmi alakulat alapja azonos típusú, tudniillik a termelőeszközök magántulajdona volt, az új gazdasági alakulat fokozatosan érlelődött meg a régi termelési mód méhében. Így azután a polgári forradalom rendszerint akkor kezdődött, amikor már megvoltak a tőkés alakulat többé-kevésbé kész formái, amelyek még a hűbériség méhében keletkeztek és érlelődtek meg. A polgári forradalom fő feladata tehát az volt, hogy a burzsoázia megragadja a hatalmat, s hogy ezt a hatalmat összhangba hozza a meglevő tőkés gazdasággal. A polgári forradalom a hatalom megragadásával rendszerint véget ért.

… A proletárforradalom azt a célt tűzi maga elé, hogy a termelőeszközök magántulajdonát társadalmi tulajdonnal váltsa fel, és megszüntessen mindennemű kizsákmányolást. A proletárforradalom nem találja maga előtt a szocialista gazdaságnak akár csak valamelyest is kész formáit. A termelőeszközök társadalmi tulajdonán alapuló szocialista rend nem fejlődhet ki a magántulajdonon alapuló polgári társadalom méhében. A proletárforradalom feladata az, hogy a proletariátus hatalmának megteremtésével felépítse az új, szocialista gazdaságot.

… A kapitalizmus és a szocializmus közötti átmeneti időszak a proletárhatalom megteremtésével kezdődik, s a szocializmusnak, a kommunista társadalom első szakaszának felépítésével ér véget. Az átmeneti időszak folyamán a proletárforradalmat végrehajtó országban felszámolják a régi, kapitalista alapot, s új, szocialista alapot hoznak létre, biztosítják a termelőerőknek a szocializmus győzelméhez szükséges fejlődését. Az átmeneti időszakban a proletariátusnak olyan erővé kell kovácsolódnia, amely képes arra, hogy igazgassa az országot, felépítse a szocialista társadalmat, s a kispolgári tömegeket átnevelje a szocializmus szellemében.

… A szocialista termelési viszonyok megvalósulásával nagy lehetőségek tárultak fel az ország szocialista iparosítása előtt. A szocialista iparosítás, azzal, hogy korszerű technikai alapra helyezte a mezőgazdaságot, egyszersmind megteremtette a parasztgazdaságok szocialista társadalmasításának anyagi alapját. Az ország iparosításának és a mezőgazdaság kollektivizálásának objektív szükségszerűsége a termelési viszonyok és a termelőerők jellege közötti kötelező összhang törvényéből és a szocializmus gazdasági alaptörvényéből következik. Ezek a törvények parancsolóan írják elő a szocialista termelési viszonyok megvalósítását az egész népgazdaságban — nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban is. Csak ezzel a feltétellel válik teljes mértékben lehetővé a termelőerők igazán nagyarányú fejlődése. Az ország szocialista iparosítása és a mezőgazdaság kollektivizálása biztosítja a szocializmus győzelmét az egész népgazdaságban, biztosítja a termelésnek és a nép jólétének állandó növekedését.

… A szocialista iparosítás lényege. A szocializmust csak a nagyüzemi gépi termelés alapján lehet felépíteni. A városokban és a falvakban egyaránt csak a nagyüzemi gépi termelés biztosíthatja a munka termelékenységének azt a gyors emelkedését, amely az új társadalmi rend győzelméhez szükséges.

… A szocializmus felépítéséhez olyan iparosítás szükséges, amely biztosítja az ipar szocialista formáinak egyre növekvő túlsúlyát a kisárutermelő és kapitalista formákkal szemben. A szocialista iparosítás megteremti a gazdaság szocialista formáinak fejlesztéséhez és a kapitalista elemek maradéktalan felszámolásához szükséges anyagi alapot, s ugyanakkor biztosítja a szocialista gazdasági formák technikai fölényét, ami elengedhetetlen a kapitalista szektor teljes legyőzéséhez és felszámolásához.”

Wikipédia: „A jogállam olyan állam, ahol a közhatalmat a nyilvános és írott jogszabályok tartalmának megfelelően, és a jogszabályokban meghatározott eljárások keretében, arra feljogosított szervezetek és személyek gyakorolják. A jogállamiság a legáltalánosabb értelemben a közhatalom jognak való alávetettségét jelenti. Önálló és független hatalmi ágak; Senkinek nincs abszolút hatalma; Az önkényes döntésekkel szemben a jogszabályokkal összhangban álló döntések születnek.; A bíróságok előtt és a törvények előtt minden ember egyenlő.; Az alkotmány az emberi jogokból származtatható, és ezek kikényszerítése a bíróságok feladata.; A hatalommal felruházott emberek sem állnak a jog felett.”

*

(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront népfront szocializmus)

Beszéd az Általános Munkás Szakszervezeti Szövetség II. kongresszusán [1948. március 2.]

… Szemléletesen mutatják, hogy a munkásosztály osztályszerkezetében komoly belső változások mentek és mennek végbe. Ez a mélyreható folyamat zajlik most hazánkban, és a jövőben még tovább erősödik.

A munkásosztály nálunk már nem a szó régi értelmében vett proletariátus, amelyet a kapitalizmus kizsákmányolt és elnyomott.

„Régi szokásból – mondja Sztálin – a munkásosztályt gyakran proletariátusnak nevezik. De mi az a proletariátus? A proletariátus olyan osztály, amely meg van fosztva a munka- és termelési eszközöktől a gazdaságnak abban a rendszerében, amelyben a munka- és termelési eszközök a kapitalisták birtokában vannak, s ahol a kapitalisták osztálya kizsákmányolja a proletariátust. A proletariátus olyan osztály, amelyet a kapitalisták kizsákmányolnak. Nálunk azonban, mint ismeretes, a kapitalisták osztályát már felszámoltuk, a munka- és termelési eszközöket elvették a kapitalistáktól és átadták az államnak, amelynek vezető ereje a munkásosztály. Tehát nincs többé kapitalista osztály, amely a munkásosztályt kizsákmányolhatná. Tehát munkásosztályunk nemcsak nincs megfosztva a munka- és termelési eszközöktől, hanem ellenkezőleg: rendelkezik velük, az egész néppel együtt… Lehet-e munkásosztályunkat ezek után proletáriátusnak nevezni? Világos, hogy nem lehet.”* – Sztálin: A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének alkotmánytervezetéről. Szikra 1949. 10-11. old.*

… Nálunk a munkásosztály már megszabadult a tőkés kizsákmányolástól, mivel az alapvető termelési eszközök az ő kezébe kerültek, a nép, népi államunk kezébe.

… A munkásosztály nélkül, annak új helye és feladatai nélkül nincs és nem is lehet népi demokrácia.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2021 február 22. – hétfő – van. Az idei esztendő 53. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 312 nap van hátra.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Gerzson, Gréte, Grétea, Kövecs, Lándor, Leander, Margit, Margita, Margitta, Margó, Pál, Palmer, Pável, Péter, Pető, Pósa, Túlia, Zétény nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Február 22. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Febru%C3%A1r_22.

Ma van:

– Szent Péter apostol székfoglalása, katolikus ünnep

– a cserkészet világnapja, a mozgalom alapítója, Robert Baden-Powell születésének évfordulóján

– a bűncselekmények áldozatainak napja. 1990. február 22-én tette közzé az Európai Tanács a bűncselekmények áldozatainak chartáját, és ez a nap azóta a kontinens számos országában az áldozatok napja. Magyarországon a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület kezdeményezésére 1993 óta tartják.

– Az arab egység napja

 A balrad.ru ma az alábbi zenével köszönti az ünnepelteket és az olvasóit

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Mára virradóan Kijev ordasai ismét aknavetőzték a DNR – frontszakaszon a Gorlovkától északi irányban fekvő Zajcevot.

A többnyire már lakatlan, szétlőtt faluban az éjjeliostrom áldozatokat – szerencsére – nem szedett. Viszont további károkat okozott.

A DNR milíciájának gorlovkai jelentése szerint a tegnapi válaszcsapásokban csak Gorlovkánál legkevesebb tucatnyi lator harapott fűbe! Ám a jelek szerint nem okultak.

Persze a teljes DNR – szakaszon előfordultak ma is kisebb torzsalkodások.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Lángolnak Hispánia nagyvárosainak utcái!

Képtalálatok a következőre: Pablo Hasel-kép

Hispániában ötödik napja tartó zavargások kezdődtek, miután a 32 éves KOMMUNISTA rapzenészt, Pablo Haselt kilenchavi börtönbüntetésre ítélte a bíróság felségsértés miatt.

Az énekes amúgy közismerten kedvelt spanyol kommunista, aki rendszeresen bírálja a kapitalizmust, és dicsőíti a Szovjetuniót. Az ukrán – donbasszi konfliktus kirobbanása óta több koncertje bevételével segítette a két donbasszi népköztársaság önvédelmi harcát.

Fellépéseinek megszokott díszletei a Szovjetunió zászlaja és emblémája.

Hasel elítélésének hírére Madridban, Barcelonában és több más spanyolországi nagyvárosban is rajongók ezrei vonultak ki az utcákra tiltakozni.

Képtalálatok a következőre: Pablo Hasel-kép

A rendőri erőkkel való összecsapásokban nem kevés tüntető sérült meg a könnygáztól és gumilövedékektől. Több tucatnyi tiltakozót tartóztattak le a biztonságiak.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Az újonnan vásárolt cucc jól működött?

Három ember meghalt, miután tűzharc tört ki egy külvárosi fegyverboltban az Egyesült Államok déli részén, New Orleansban – közölte a helyi rendőrfőnök.

Joseph Lopinto elmondta, helyi idő szerint szombat délután ismeretlen támadó tüzet nyitott, és két embert halálosan megsebesített New Orleans híres francia negyedétől alig nyolc kilométerre nyugatra, Metairie előváros egyik fegyverboltként és fedett lőtérként működő üzletében, a Jefferson Gun Outletben.

Többen – a fegyverbolt eladói és az ott tartózkodó vásárlók – viszonozták a tüzet, és lelőtték a támadót, akinek indítéka nem ismert.

A rendőrfőnök közölte: lehetséges, hogy nem egy, hanem több támadó volt. Két sebesültet kórházba vittek.                                                                                              (russian.rt.com/inotv)

Diplomáciai erőpróba Amerika és Irán között

Diplomáciai erőpróba Amerika és Irán között

Washington, Teherán, 2021. február 19. péntek (MB)

     Biden elnök megpróbálja előfeltételekhez kötni Amerika visszatérését a Trump által 2018-ban egyoldalúan felmondott iráni atom-megállapodásba (JCPOA), Irán viszont abban az esetben egyezne bele az USA visszatérésébe az egyezményhez, ha Washington felfüggesztené az Iránnal szemben foganatosított összes szankciót – foglalta össze a kialakult helyzet lényegét a Magyar Békekör tudósítója pénteken.

     Az amerikai külügyminiszter kérésére a JCPOA szerződés nyugat-európai tagjai, Franciaország, Nagy-Britannia, és Németország az Európai Unióval közösen nemzetközi konferenciával próbálnak Washington segítségére sietni, hogy presztízsvesztés nélkül újra csatlakozhasson a szerződő felekhez, egyszersmind kísérletet tegyenek arra, hogy a Nyugat számára előnyösebb feltételekkel tárgyalják újra a JCPOA egyezményt.

    Jó diplomáciai érzékkel Mohammad Javad Zarif iráni külügyminiszter nem kötelezte el országát egy ilyen konferencián való részvétel mellett, hanem értésre adta, hogy nem Iránnak kell elősegítenie az USA visszatérését az egyezményhez, hanem az USÁ-nak, mint a szerződésből kivált félnek kell megtalálnia a szerződéshez visszavezető utat. Irán a maga részéről tiszteletben fogja tartani az eredeti megállapodást, ha azt Amerika is tiszteletben akarja tartani. Mivel az eredeti egyezmény nem egyeztethető össze az Irán ellen hozott szankciókkal, azokat maradéktalanul fel kell függeszteni – adta értésre Zarif.

     Az iráni atom-megállapodással kapcsolatos diplomáciai harc jól mutatja, ki tartja tiszteletben a nemzetközi jogot, és ki nem. Ki próbálja egyoldalú előnyszerzésre kiforgatni a kompromisszumos megállapodást, és ki ragaszkodik ahhoz, amiben eredetileg megállapodtak. A „pacta sunt servanda” elve arra kötelez minden szerződő felet, hogy tiszteletben tartsa a megállapodást. Ezt a jogelvet az USA szegte meg Trump elnöksége idején, most Bidenen múlik, hogy visszavezeti-e Amerikát a sokoldalú együttműködés rendszerébe – értékelte a helyzetet a Magyar Békekör tudósítója.+++

Kiadta: Magyar Békekör

MI EZ? – Szavazzon róla!

És akkor a bukást is eladta sikerként a qrmány

Kiderült, mennyivel vetette vissza a magyar gazdaságot a koronavírus-járvány, az is, mire kell készülniük a vállalkozóknak és ügyfeleiknek a következő időszakban. Még mindig dúl a vakcinaháború, amelyben az oroszok sem annyira állnak nyerésre, mint amennyire mutatni igyekeznek. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

„Közelebb lesz öthöz, mint hathoz” – jósolta Orbán Viktor két hete, mekkora visszaesésre számít a magyar gazdaságban, a héten pedig kiderült: jóslatát valószínűsíthetően nem egy kristálygömbből olvasta ki, hanem a statisztikai adatokból. A KSH kedden közölte azt, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 5,1 százalékkal csökkent 2020-ban. A statisztikai hivatal azért óvatosságra intett az adatok pontosságával kapcsolatban, amit a szokásosnál nagyobb bizonytalanságokkal magyaráztak. A Pénzügyminisztérium mindenesetre már a magyar válságkezelés sikereként könyvelte el, hogy a hazai visszaesés kisebb volt, mint az uniós átlag.

Nagy sikerről persze aligha beszélhetünk még akkor sem, ha „békeidőben” a kormány az EU27-ekhez képest 2 százalékponttal magasabb növekedést tart ildomosnak – ezúttal az Eurostat az EU egészére 6,8 százalékos visszaesést prognosztizált. Annak fényében persze lehet örülni, hogy a kormány még tavaly év végén is 6 százalékot meghaladó csökkenésről beszélt – de az még mindig nem világos, hogy mikor indulhat be újra az élet, ezzel együtt pedig az igazi növekedés.

© Horváth Szabolcs

Nem ez volt azonban az egyetlen kellemetlen adat a héten: kiderült, hogy az építőipar pocsék évet zárt, míg az államadósság 2020 végére 80 százalék fölé emelkedett – ilyet utoljára Gyurcsány Ferenc idejében sikerült produkálni, mielőtt az Orbán-kormány hadat üzent volna az adósságnak. Azt nem árt hozzátenni, hogy egészen más a gazdaság és az adósság szerkezete is, ráadásul az EU is engedékeny a mostani válság idején.

Ön szerint örömre vagy aggodalomra ad okot a magyar GDP alakulása?

Bár bőven nem ért még véget a válság, Orbán Viktor a parlamentben már a gazdaság újraindításáról beszélt. A szokásos öndicsérethez képest sok minden nem derült ki – bár az mindenképpen figyelemre méltó volt, hogy amikor Gyurcsány Ferenc szóvá tette a gyurcsányozás hiányát, a miniszterelnök az őszödi beszédet kezdte idézni a plénum előtt. Azt mindenesetre világossá tette Orbán Viktor, hogy a gazdaság fejlesztését a beruházások támogatásával képzeli el – annak pedig a java Magyarországon úgynevezett egyedi kormánydöntéseken keresztül valósul meg, ahol elsősorban munkahelyek létesítését támogatja az állam.

© MTI / Koszticsák Szilárd

A 2020-as támogatások összesítését bújtuk végig ezzel kapcsolatban, amelyből látszik: az állam a beruházó nagyvállalatok számára egyedi döntéssel összesen 4123 munkahelyhez járult hozzá, ez pedig egyenként átlagosan 16,3 millió forintjába került az adófizetőknek.

Kinek a szájából hitelesebb az őszödi beszéd?

Hiába várnak ekkora támogatást a hazai kisvállalkozások, így a hónapok óta tartó lezárások miatt nehéz helyzetbe került vendéglátók inkább már a túlélési stratégiákon gondolkoznak. Két étterem vezetőjével beszélgettünk, ők például a kevesebb embert megkívánó technológiában és az olcsóbb alapanyagokban látják a jövőt: lehet, hogy az újranyitást követően bélszín helyett inkább szűzérmét látunk majd az étlapokon.

Nincsenek jobb helyzetben a divatcégek sem: a hétvégén jött a hír, hogy bezárja 20 magyarországi üzletét a Cosmos City. A probléma azonban nem csak őket érinti: Nemrég vonult ki Magyarországról a Promod, a Charles Vögele, valamint a Vagabond is.

© AFP / HORST GALUSCHKA

És a lista jó eséllyel hosszabb lehet: a járvány idején ugyanis leginkább melegítőt vásároltak az emberek. Ráadásul sok esetben már meglévő problémák jöttek most a felszínre, az azonban aligha várható, hogy a divatvilágot uraló fast fashion visszaszorul a következő időszakban.

Melyik márka kivonulását sajnálja a legjobban?

(hvg.hu/gazdasag/20210221)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Persze lehet szavazni az „Ön szerint bukás vagy dijadal volt Döbrögisztán elmúlt egy éve?” – kérdésre itt a balrad.ru – n is! Alább bárki megteheti. Persze itt csak vagy – vagy alapon (bukás/dijadal) opciók között lehet választani.

SZAVAZZON ÖN IS!

A vajdasági ragályrege mai fejezete…

A Holdról jött fertőzés és a koronavírus esete a milliókat megölő influenzával

A NASA és több amerikai kormányszerv az 1960-as évek elejét azzal töltötte, hogy kidolgozzon egy olyan karanténrendszert, amelyik meggátolja, hogy egy a Holdról behurcolt baktérium, vírus vagy gomba elpusztítsa az emberiséget egy halálos járvánnyal. Létrehoztak egy labort ahonnan csak azok a kórokozók nem szökhettek meg, amik amúgy is azonnal meghaltak volna földi körülmények közepette. Ráadásul eközben kitört a hongkongi influenzajárvány, ami milliók halálát okozva terjedt el a világban. Mégis a NASA balulsikerült óvintézkedései azok, amelyek a legnagyobb hatással voltak a koronavírus-járvány elleni védekezés szabályaira.
„Úgy döntöttünk a Holdra szállunk ebben az évtizedben, és véghezvisszük a többi dolgot is, nem azért mert ezek egyszerűek lennének, sőt éppen azért, mert ezek nehezek” – 1961. május 25., John F. Kennedy elnök ezekkel a szavakkal hirdette meg az Apollo-programot, hogy még 1970 előtt ember lépjen a Holdra és térjen vissza annak felszínéről a Földre. Bár innen szokás datálni az egész űrkutatási folyamat kezdetét, valójában már 1960-ban is egyértelmű cél volt a tudományos világban, hogy elindítsák a programot.

A kérdés annyira foglalkoztatta nemcsak az űrkutatókat, de a botanikusokon át a biológusokat is, hogy az Apollo-küldetés elvi szinten sem kapott még zöldutat, de már 1960-ban az Amerikai Tudományos Akadémia (National Academy of Sciences – NAS) iowai nyári kongresszusán felmerült a kérdés, hogy mi történik akkor a Földdel, ha kiderül, hogy a Hold felszínén van mikroszkópikus szinten élet, és az onnan hazatérő űrhajósok valami ismeretlen baktériumot, gombát vagy vírust hoznak magukkal. A Chicagói Egyetem egy hallgatója, Carl Sagan pedig gondolatkísérletként, de valós veszélyként fogalmazta meg, hogy halálos kórokozók kerülhetnek a Földre, amire sem az emberi szervezet, sem a NASA nincs felkészülve. Az elméletének az alapja az volt, hogy az immunrendszer olyan veszélyek ellen fejleszti ki a védekezőképességét, amelyekkel (vagy azokhoz hasonlókkal) már találkozott, viszont egy Holdon kifejlődött mikroorganizmus pont nem ilyen.

A helyzet nagyjából olyan lenne, mint amikor egy kontinenssel arrébbról az első európai felfedezők behurcolták a himlőt, az influenzát, a tífuszt, a torokgyíkot és a kanyarót Amerikába, ami a becslések szerint az őslakos populáció 95-98 százalékát kiirtotta.

Tehát még tervben sem volt hivatalosan, hogy emberes küldetés induljon a Holdra, attól már tartottak, hogy ez pusztítja majd ki az emberiséget. A NASA és a NAS hamar munkába kezdett, hogy kidolgozzon egy olyan eljárást, amivel elkerülhető, hogy a teoretikusan létező mikroorganizmusok világjárványt idézzenek elő, kiirtva a Föld népeit. A feladatot pedig rendesen alá is becsülték a felek, amikor meg már a megoldáson dolgoztak és közel volt Neil Armstrong és Buzz Aldrin holdi sétája, már valójában nem is annyira akartak valódi választ találni a kérdésekre. Pedig 1963-tól már a Kongresszus is tudott a vélt veszélyről, Sagan figyelmeztetésére alapozva el is várták a megnyugtató lépéseket. Megnyugtatás és lépések jöttek, csak a megvalósítás volt borzalmas.

Nagy nehezen összeállt a terv

Ahogy az Aeon magazin felidézi, 1964-ben már az Egyesült Államok vezető kutatói, több kormányhivatal konferenciát is tartott, ahol általános nézet volt, hogy egy a Holdon ártalmatlan vírus gyorsan elpusztíthatná az intelligenséletet a Földön. A konferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy egyetlen eljárás vagy technológia sem képes megsemmisíteni a visszatérő űrhajókon megbújó összes organizmust. Arra a következtetésre jutottak, hogy „ha lehetséges a Föld földönkívüli organizmusok általi fertőzése, akkor az biztosan be is következik.” Abban is egy nevezőre jutottak, hogy a legfontosabb az lenne, hogy megakadályozzuk az organizmusok kiszabadulását, amíg vakcinát nem lehet kifejleszteni. Ennek egyetlen módja az lenne, ha karanténba helyeznék mindazt, ami visszatért a Holdról: ez nemcsak az űrhajósokat jelentette, hanem az általuk gyűjtött sziklákat és az őket szállító űrhajókat is.

Innentől már egyértelmű volt, hogy a NASA-nak olyan létesítményt kell megterveznie, amely nemcsak a Hold szikláit képes megvédeni a földi szennyeződésektől, hanem a Földet is megóvhatja az azokon érkező szennyeződéstől – mindezt úgy, hogy közben komplex kísérleteket lehessen elvégezni a holdköveken. A terv egyszerű volt kimondva, annál bonyolultabb a gyakorlatban: az űrkutatás mellett az epidemiológia is gyerekcipőben járt még, így soha senki nem tervezett olyan létesítményt, amire szükségük lenne, megépítve meg pláne nem létezett hasonló sem.

Több mint egy évig tartó bürokratikus huzavona után a NASA mérnökei és szakértői egy 86 ezer négyzetméteres laboratórium tervezésére vállalkoztak. Közel 75 millió dolláros bekerülési költséggel számoltak: a felszerelés 60 millió dollár, a működéséhez pedig évente több mint 13 millió dollár kellett volna (az összegek mai árfolyamon értendők – a szerk.). A szivárgásmentes labor három részből állt: karanténlétesítmény a visszatérő űrhajósok és űrhajók elkülönítésére, egy mintavételi labor, ahol a holdkőzeteken lehet kísérletezni, valamint egy irányítási terület, ahol a személyzet mozoghat.

„Persze, legyen a lakott terület közelében”

A problémával sokat foglalkozó Kongresszus azon túl, hogy érthetetlenül sokáig bizottságokban futtatta a kérdést, ott pedig nagyon aggódtak a képviselők, pénzt legalább ennyi ideig nem akart költeni a létesítményre, de végül 1965-re beépítették a költségvetésbe a labor megtervezését, kivitelezését és üzemeltetését. Ekkorra már eldőlt az is, hogy bár az eredeti tervek alapján egy elzárt, az amerikai lakosságtól távol lévő szigeten húzzák fel az épületet, végül mégis az akkor is már 2 milliós Houston közelében lesz.

Aztán 1966 augusztusáig nem is biztosították a NASA számára a szükséges forrásokat, így pontosan három évvel az első holdraszállás előtt még sehol nem tartott a világbiztonságát szavatolni hivatott beruházás. Az is világossá vált, hogy a valaha elképzelt legösszetettebb tudományos létesítményt legfeljebb 16 hónap alatt kell megépíteni – hogy maradjon idő a komplexum felszerelésére, személyzetének megvizsgálására és betanítására.

Gyorsan fellángolt a feszültség geológusok és vegyészek között, akik meg akarták vizsgálni a Hold kőzeteit, és a biológusok között, akik meg akarták védeni a Föld bioszféráját. A geológusok ragaszkodtak ahhoz, hogy a létesítményben a levegő nyomása magasabb legyen, mint kint, mert ez segít megóvni őket a földi szennyeződésektől. Viszont a járványtól tartók szerint így csak még könnyebben kiszöknének a laborból a holdorganizmusok. A biológusok ezért alacsonyabb nyomást követeltek a létesítményen belül, hogy a levegő beáramoljon a sziklák felé, viszont ez meg szennyeződéseket hordott volna a kövekre.

A magyarul szerencsétlenül hangzó Holdi Befogadó Labor (Lunar Receiving Laboratory – LRL) ettől még hihetetlen gyorsasággal készült: 1968 nyarára az épület minden eleme állt. Csakhogy alig egy évvel az Apollo 11 indulása előtt, semmilyen elképzelés nem létezett arra, hogyan teszteljék, mennyire is működik jól karanténként, miként lehet majd benne tudományos vizsgálatokat is végezni. Az LRL kapcsán a protokoll is kidolgozásra várt még, hogyan is kezelnek különböző vészhelyzeteket. Így történhetett meg, hogy az első elképzelések szerint ha valamelyik űrhajót megfertőz valami holdi kórság, akkor az elzárt létesítményből elviszik egy kórházba, amitől sikító frászt kaptak a járványügyi szakértők.

Totális selejt lett, de a járványügyi védekezés alapja ma is

A történet legizgalmasabb része az, hogy mire nagy nehezen az Egyesült Államok legnagyobb járványügyi és biológiai tudósai megszülték, hogyan is lehetne tesztelni az LRL-t, kiderült, hogy minden úgy rossz benne, ahogy van. 1968 decemberében John Hodge vegyész vezetett egy ellenőrző csoportot, ami 140 hiányosságot azonosított a laboratóriumban. A NASA erre a hibák kétségbeesett toldozásával próbálta javítani a labort, de a létesítmény újabb próbája is katasztrófát hozott.

Az 1969-es februári vizsgálat legsúlyosabb problémái a biológiai tesztszárnyat érintették, ahol a holdpor több mint 100 növény- és állatfajra gyakorolt hatását akarták vizsgálni az űrhajósok visszatérése után. 1969 februárjában egy szűrő rengeteg szennyeződést szabadított a közeli parkolóba. A „szupertiszta elszigeteltségben” nevelt halak gombás fertőzésben pusztultak ki. Egy laboregér kevesebb mint egy órával a halak után pusztult el parazita fertőzés miatt, miközben eleve csíramentes környezetben nevelték már a felmenőit is. Indult az újabb NASA-s hibajavítás.

A márciusi szimuláció során a létesítmény biológiai laborjában újabb súlyos problémákat tártak fel: ezúttal minden kutatási célra szánt egér elpusztult, mert bejutott egy kórokozó abba a létesítménybe, ahova semminek nem lett volna szabad bejutnia. A NASA újabb tákolásba kezdett, de esély sem látszott arra, hogy bármilyen eredményt is fel tudjanak mutatni, miközben már kevesebb mint félév volt hátra az Apollo 11 visszatéréséig.

Közben az űrügynökségnél siettek a laboratórium munkatársak toborzásával, mert még az sem volt meg, hogy ki dolgozik majd ott. Végül az LRL mintegy 200 technikust igényelt, akik csak az üzemeltetésért feleltek, hogy a NASA száz alkalmazottja és a vendégkutatók tudjanak dolgozni, miközben a karanténban lévő űrhajósokat is el kellett látni.

Az előírások viszont lassan összeálltak, és a 2020-as nagy koronavírus-járvány miatt már a mindennapjaink részei lettek. Előírták a dolgozóknak, hogy nem létesíthetnek fizikai kapcsolatot a rokonaikkal csak egy meghatározott karanténidőszak letelte után, de a létesítménybe való belépéskor a személyzetnek ruhát kellett cserélnie. Távozáskor pedig levették a laboratóriumi ruháikat, lezuhanyoztak, meztelenül jártak az ultraibolya fényben, végül utcai ruhákba öltöztek, de folyamatosan elvárták, hogy mossanak kezet, hordjanak maszkot.

Volt egy valódi járvány, ami elszabadította a pánikot

1968-ig az újságírók és a közvélemény nagyrészt figyelmen kívül hagyta a NASA erőfeszítéseit a Holdról hozott szennyeződések, mikroorganizmusok kapcsán, kevesen tudtak a projektről, és mindenkinek elég volt annyi, hogy „minden szükséges óvintézkedést megtesznek”. Csakhogy 1968 nyarán egy új influenza vírus, a H3N2 jelent meg Délkelet-Ázsiában, ami sokáig senkit nem érdekelt, egészen addig, míg meg nem jelent az akkor brit fennhatóság alá tartozó Hongkongban (innen is kapta a hongkongi influenza nevet). Akkor viszont már világjárvánnyá vált, csak az Egyesült Államokban november és február között 100 ezer ember halálát okozhatta (a világon 1-2 millió ember halhatott bele). Akkor – ahogy most is a Covid-19-járvány idején -, a 65 évnél idősebb emberek haltak meg legnagyobb valószínűséggel.

Ez a valódi világjárvány kellett ahhoz, hogy az Egyesült Államokban a közvélemény figyelmét egy még távolabbi eredetű, még halálosabb fertőzés fenyegetésére irányítsa. 1968 végén az LRL-ről és a holdjárvány fenyegetéséről naponta tucatjával jelentek meg a cikkek a legnagyobb lapokban. Ami azonban igazán az űrpandémia veszélyére összpontosította a figyelmet, az Michael Crichton The Andromeda Strain (1969) című thrillerének publikálása volt. A könyvben a tudósok azért küzdenek, hogy földönkívüli kórokozót karanténozzanak el egy olyan létesítményben, amelyet Crichton kifejezetten az LRL alapján mintázott.

Az aggódó amerikaiak több ezer levelet küldtek a NASA-nak, amelyek többsége irreálisan komoly fenyegetésnek írta le a holdutazást: pszichológusok sokáig vizsgálták is ezt a jelenséget, megállapítva, hogy ha valós veszélyt jelentenek a mikróbák, akkor az ember félelemérzete olyan mélyreható lehet, hogy teljesen torzul a valóságérzékelése. (A közelmúltból erre jó példa lehet az egy évvel ezelőtti magyarországi felvásárlási hullám, ami a koronavírus első európai eseteit kísérte.)

A NASA pedig amennyire nem boldogult a Hold Befogadó Labor (Lunar Receiving Laboratory – LRL) biztonságossá tételével, úgy hajtott végre PR-öngyilkosságot. Minél több információt osztottak meg a holdvírusok kivédésének tervéről, annál több ordas baromság került felszínre a protokollból. Kiderült, hogy kórházba vinnék a fertőzött űrhajóst, ha rosszul lesz, aztán az is világossá vált, hogy a NASA azzal számol, hogy addig nem foglalkoznak az esetleges kórokozókkal, amíg az űrhajósokat nem kísérik be az LRL-be. A kritikák hatására végül abba belementek, hogy mégis inkább a tengeren landoljon a visszatérőegység.

Hetekkel az indulás előtt a NASA elfogadott egy új tervet: a visszatéréskor az űrhajósok fertőtlenítik űrhajóikat, porszívók segítségével letisztítják a Hold porát a járműről. Az őket a tengeren felszedő haditengerészek biológiai izolációs ruhákat dobnának be az űrhajóba, amelyet az űrhajósoknak viselniük kell a kiszállás előtt. Csakhogy az első próbák alatt kiderült, nincs az a porszívó, amivel az Apollo visszatérő modulját meg lehet tisztítani, viszont a tervet csiszolgatni már nem volt idő: a közeli indulás miatt biztossá vált, hogy ha lesz is jobb ötletük, betanítani már nem fogják tudni.

Ha a NASA-n múlt volna, kihal az emberiség

1969. július 20-án Buzz Aldrin és Neil Armstrong leszálltak a Nyugalom tengerében a Holdon, kinyitották holdmoduljuk ajtaját és elindultak kutatóútjukra. Amikor visszatértek aludni, lassan nyomás alá helyezték az űrhajót, és ekkor a por szépen terjedni kezdett a kabinon belül. Amikor levették sisakjukat, megérezték a Hold porának illatát: Armstrong szerint „nedves hamuhoz” hasonlított, Aldrin úgy írta le, mint a petárdázás után égett puskapor szagot.

A por mindenhova eljutott, irritálta az asztronauták bőrét, így aznap éjjel inkább sisakban és kesztyűben aludtak. Ha a por mikrobákat szállított volna, könnyen megfertőződtek volna az űrhajósok. De ez csak az első volt a sok lék közül, ami a NASA tervének része volt.

A kidolgozott protokoll annyira selejtes volt, hogy ha hoztak volna haza valamilyen fertőzést, még Richard Nixon amerikai elnököt is az első áldozatok között tarthatnánk számon: a politikus a stábjával ugyanis az űrhajósokat begyűjtő repülőgép-hordozóhoz ment volna helikopterrel. Elvileg csak az az izolációs ruhájukat felvéve messziről köszöntek volna az elnöknek és feleségének, csak éppen a védőfelszerelésük belsejébe víz került, ami azt mutatta, hogy az nem zár rendesen, tehát a távolságtartás sem lehet elegendő egy agresszív mikroorganizmus fékentartására.

Az Apollo 11 legénységének begyűjtése.
US Navy, John Wolfram

Aztán nem sokkal az űrhajósok megérkezése előtt, hogy megkezdjék háromhetes karanténjukat, a NASA fotótechnikusa Terry Slezak felvette az egyik fényképezőből kivette a filmkazettát, majd hirtelen észrevette, hogy bal kezét valami sötét fekete anyag borítja. Holdpor volt. Slezak és a vele egy helyiségben tartózkodó öt másik férfi csatlakozott is az asztronautákhoz a karanténban. Aztán többen így jártak még: két technikus egy kilyukadt szkafanderkesztyű miatt került melléjük. Közben egy technikai hiba miatt a laboratórium vákuumkamrájában váratlanul kiegyenlítődött a nyomás, ami azt jelentette, hogy más helyiségekbe is bejutott a holdkőminták környezetéből a levegő. Augusztusra így már több tucat ember volt elzárva a külvilágtól, de az LRL más konstrukciós hibái miatt valószínűleg folyamatosan ki-behurcolták a mikróbákat a bent dolgozó technikusok.

Az izoláció hozta a pánikot

Maguk a karanténban lévők – köztük Armstrong is – azt állították, hogy ugyan enyhén frusztráló volt a bezártság, de félelmet nem éreztek, az volt a meggyőződésük, hogy biztonságban vannak, megfelelők az óvintézkedések. Az LRL-en kívüli világ viszont számos dolgot reagált túl és vizionálta a saját pusztulását.

Az LRL.
NASA

Például abból is vezető hír lett az újságokban, hogy a biológiai vizsgálatok kimutatták, azok a növények gyorsabban növekedtek, amelyeket a Hold porának tettek ki. Hiába hangoztatták a NASA szakértői, hogy nem találták nyomát semmilyen mikrobának a talajnak, egyszerűen mivel a Holdon nincs felszíni víz, az elemi tápanyagokat nem mosta ki semmi a talajból.

Majd 1970 tavaszán két újabb felfedezés is bejárta a sajtót: először, márciusban az LRL mikrobiológusai földi baktériumokat olyan holdpornak tettek ki, amelyet a Föld alól hoztak. Az expozíciót követő 10 órán belül a NASA jelentése szerint minden baktérium meghalt. Több se kellett, a Time magazin „Ismeretlen gyilkos a Hold talajában” címmel írt cikket.

Két hónappal később az LRL tudósai baktériumokat találtak a Surveyor 3 kameravázában, amit már az Apollo-12 űrhajósai hoztak vissza Földre: pontosan ettől féltek a kutatók, vagyis hogy élő baktériumok érkeznek vissza a Holdról. További vizsgálatok kiderítették, hogy Streptococcus mitisről van szó: a Földön jól ismert jóindulatú fajról, amely az emberi légzőrendszerben található. Abban az időben a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy egy technikus szennyezhette be vele a szonda kameráját, amikor rálélegzett mielőtt az az űrbe indult volna. Ahelyett, hogy a Holdon a szokatlan körülmények között pusztítóbbá fejlődtek volna, csak évekig túlélték a zord környezetet. Már önmagában ez is izgalmas felfedezés volt, anélkül, hogy földönkívüli mikroorganizmus lenne, de a sajtó azért az utóbbi lehetőséget is megpendítette.

Viszont az egész történet tanulsága egyetlen eredményt mutatott: ha patogén mikroorganizmusok léteznének a Holdon, a NASA képtelen lett volna megakadályozni, hogy elszabaduljanak a Földön.

Viszont 2020-ban látszik, hogy a NASA által és kérésére kidolgozott járványvédelmi protokoll annyira elterjedt, hogy a mindennapjaink része lett a koronavírussal. Valamint az is, hogy a média és az emberi félelmek is pont úgy reagálnak egy pandémiás helyzetben, mint a ’60-as és ’70-es évek fordulóján történt. Cserébe a NASA bár nem ment több évtizede a Holdra, teljesen új és sokkal szigorúbb eljárásokat dolgozott ki, amelyeket még az évtizedben tesztelhetnek, mivel a tervek szerint a Perseverance a Marsról küld vissza mintákat – ha egyszer értük megy valaki -, és ott sokkal valószínűbb, hogy van még élet. – olvasható ez a „kis érdekesség” a napi.hu – n.

Eme kis felvezető után Döbrögisztán qrmányának hőssyjess – és minden kétséget kizáróan MAJDAN hatalmas dijadallal végződő – ragályellenes háborújának tegnapi csatabeszámolója a koronavirus.gov.hu nevű vajdasági qrmányvetítölde mai (2021 02. 21.) ragálymatinéjának előadásából. Eszerint szombaton éjfélig a NER határai belül „2912 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 403 023 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 47 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 14 299 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 306 621 fő, az aktív fertőzöttek száma 82 103 fő. 4233 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 366-an vannak lélegeztetőgépen…Az elmúlt napokban Európa számos országához hasonlóan hazánkban is nőtt az új fertőzöttek, a kórházi betegek száma, ez arra figyelmeztet, hogy a harmadik hullám jelei mutatkoznak itt is. A brit vírusmutáns egész Európában gyorsan terjed, több embert fertőz és növeli a betegek számát.  A védelmi intézkedések betartása továbbra is fontos. A kormány álláspontja, hogy csak  fokozatosan és felelősen lehet feloldani a korlátozásokat, és ehhez az emberek véleményét is kikéri. Az erről szóló online nemzeti konzultáció elindult: https://nemzetikonzultacio.kormany.hu/ …”

-Azt persze nem tudhatjuk, hogy meddig inzultál velünk/bennünket a qrmányunk, az inzultáció VALÓS végeredményét pedig végképp nem fogjuk megtudni. Qrmányunk álláspontja ismert, és a döntés joga egyébiránt is ott van! (Kb. Húsvét…)

AKKOR MEG MINEK EZ A NAGY FÖLHAJTÁS?! (Jah! Hogy demokrácia van itten kérem! Polgárrhy és nemmzetthy! Folyamatosan frissítendő Kubatov -listával!)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com