Élesednek az imperialista ellentétek

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

A Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet kormány látta a veszélyt, mellyel a fasiszta államok politikája fenyegetett, számolt a kialakult helyzettel, és intézkedéseket tett az ország védelmi képességének növelésére.

„A Nagy Október Szocialista Forradalom ötven éve” Az SZKP KB tézisei¹ – Társadalmi Szemle, 1967. 7. sz. 14. old.*

1. fejezet/ A háború előtt
2. A Szovjetunió és a kapitalista világ a háború előestéjén

Élesednek az imperialista ellentétek

Ha nem ismerkedünk meg a háborút megelőző történelemmel, nem érthetjük meg a háború okait és jellegét. Lenin, feltárva az imperialista háborúk keletkezésének titkát, alapvető műveiben gyakran hangsúlyozta: ahhoz, hogy helyesen megértsük valamely háború lényegét, meghatározhassuk jellegét, el kell igazodnunk abban a politikában, amely a háború előtt hosszú időn át folyt.² – Lenin összes Művei. 30. köt. Kossuth Könyvkiadó 1971. 81. old.*

Milyen is volt hát a háború előtti nemzetközi helyzet? Milyen politikát folytattak az imperialista országok kormányai, amely azután a második világháború keletkezéséhez vezetett?

A háború előtti nemzetközi helyzet rendkívül bonyolult és feszült. Mindenekelőtt az jellemezte, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után a kapitalizmus rendszere már nem uralkodhatott osztatlanul a világban. 1917 októberétől megkezdődött a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet korszaka, amelyben a két társadalmi-gazdasági rendszer közötti éles osztályharc folyt. Ugyanakkor a fő imperialista országok gazdasági és politikai fejlődésének egyenlőtlensége, az európai és világuralomra magát hivatottnak tartó és újból megerősödött német imperializmus expanzív törekvései kiélezték a kapitalista rendszeren belüli ellentéteket.

Miután a fasiszták magukhoz ragadták 1933-ban a hatalmat Németországban, s führerük meghirdette programját, a kiszélesített „életteret”, még inkább feszültté vált az európai légkör. A hitleristák agresszív tervei elsősorban Anglia és Franciaország érdekeit sértették. Ezek az országok, természetesen, nem szándékoztak semmiről sem lemondani, ami az első világháború után nekik jutott, hanem minden módon igyekeztek Hitlert a Szovjetunió ellen fordítani. És ez volt a háború előtti politikai helyzet rendkívül fontos sajátossága, amelyet az jellemzett, hogy a kapitalista országokat megosztó okok mellett volt egy őket egyesítő tényező: az akkor egyetlen szocialista állam, a Szovjetunióval szembeni ellenséges érzület.

A német fasizmus erőszakkal akarta megváltoztatni Európa térképét, nyíltan igényt tartva a világuralomra. A nyugati hatalmak pedig ahelyett, hogy megfékezték volna a német fasisztákat, egyre-másra tették az engedményeket, kelet felé, a szovjetek országa felé ösztökélve az agresszort.

A szovjet nép, építve a szocializmust, békés alkotómunkával volt elfoglalva. Neki nem volt szüksége háborúra. A kommunista párt és a szovjet kormány minden erővel meg akarta őrizni és szilárdítani a békét. Felhívta a nyugati országok kormányait, teremtsék meg a kollektív biztonságot Európában. De azoknál süket fülekre találtak a józan és reális javaslatok. Ahelyett, hogy csírájában elfojtották volna az agressziót, az imperialista monopóliumok vezetői inkább egy véres háborúba sodorták az emberiséget, csak hogy a Szovjetunió ellen irányítsák a fasiszta expanziót.

A legnagyobb kapitalista országok egyenlőtlen fejlődése, a közöttük levő gazdasági és politikai ellentétek oda vezettek, hogy két, egymással szemben álló imperialista csoportosulás alakult ki. Az egyikhez Németország, Japán és Olaszország, a másikhoz Nagy-Britannia, Franciaország és az Egyesült Államok tartozott. Végül is a két imperialista csoportosulás közötti ellentétek váltak a második világháború keletkezésének fő okává.

Az ellentétek legélesebbek egyfelől Németország és Olaszország, másfelől Anglia és Franciaország között voltak. Ezek a konkurrenciaharcban, a felvevőpiacokért és nyersanyagforrásokért vívott harcban, a más országokra való politikai és gazdasági behatás szférájában jelentkeztek.

A német imperializmus hódító politikája sértette más kapitalista országok érdekeit is, veszélyeztette pozícióikat a világpiacon, a gyarmatokon és a függő országokban. Az angol, francia és amerikai imperialisták mindent megtettek, hogy elhárítsák a maguk feje fölül a veszélyt. Arra törekedtek, először, hogy a „megbékéltetés” politikájának segítségével korlátozzák a fasiszta Németország igényeit, s lehetőleg a versailles-i békeszerződés keretei között tartsák, másodszor, hogy felhasználják a német fasizmust a csapásmérő erő szerepében, és segítségével reménykedtek leszámolni a Szovjetunióval.

Következésképp, ha az imperialista ellentétek megosztották is ezeket az országokat, a szocialista állam elleni harc, vagyis osztály céljaik egyesítették őket. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország imperialistái nem kevés erőt és eszközt fordítottak a német gazdaság és mindenekelőtt a hadiipar helyreállítására és fejlesztésére, támogatva a hitlerizmus megerősödését és az erős Wehrmacht létrehozását.

Fontos szerepet játszottak Németország militarizálásában az amerikai monopóliumok. Az amerikai monopóliumok főkolomposai bíztak abban, hogy Németország a bolsevizmus elleni harc céljából fegyverkezik, ezért bőkezűen támogatták a német imperialistákat. Arra számítottak, hogy a szovjet-német háború amellett, hogy meggyengíti vagy megsemmisíti a szocialista államot, elkerülhetetlenül lerontja a fasiszta Németország gazdaságát, és ezáltal félreállíthatja az útból, mint fő ellenséget a világuralmi harcban.

Az amerikai monopolisták által a német gazdaságnak nyújtott óriási hitelek, hatalmas tőkebefektetések, valamint az Egyesült Államoktól kapott hadászati nyersanyagok, műszaki és katonai információk lehetővé tették, hogy Németország rövid idő alatt felfejlessze nehéz- és hadiiparát. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az amerikai dollárok és angol fontok nélkül Németország nem lett volna képes oly gyorsan megteremteni hatalmas hadiiparát, erős hadsereget felállítani és ellátni azt korszerű fegyverekkel és korszerű harci technikával.

A Távol-Keleten a japán imperialisták is készülődtek idegen területek elfoglalására. 1931 szeptemberében Japán váratlanul betört Északkelet-Kínába, és az ország fontos körzeteit ragadta el. 1933 elején japán csapatok elfoglalták Zseholt, Belső-Mongólia egyik legfontosabb tartományát, 1935-ben pedig a Kuomintang-kormány kapituláns szerződést írt alá Japánnal, átadta neki Hopej és Csahar tartományt. Kiszélesítve az agressziót, a japán csapatok 1937 júliusában betörtek Kína középső tartományaiba, s hatalmas, sűrűn lakott és nyersanyagokban igen gazdag területet foglaltak el. A japán imperialisták ezt nemcsak úgy tekintették, mint a soron levő lépést az egész ország elfoglalása felé, hanem mint előkészületet is a Szovjetunió megtámadásához.

A Szovjetunió elleni támadást szolgáló hídfő kiszélesítése, továbbá a szovjet hadsereg erejének és harcképességének a kifürkészése céljából a japán szoldateszka 1938 július-augusztusában támadásba kezdett a Haszan-tónál, majd egy év múltán, 1939 május-júniusában újabb konfliktust robbantott ki a Halhin-Gol folyó körzetében. Mindkét szovjetellenes kalandorvállalkozás, mint ismeretes, teljes kudarccal végződött. A japán csapatok alapos leckét kaptak a szovjet fegyveres erőktől.

Ugyanakkor erősödött Németország és Olaszország hódító törekvése. 1935 októberében a fasiszta Olaszország megtámadta és megszállta Abesszíniát (Etiópiát). Ezután, 1936-ban Franco reakciós erőit támogatva Németország és Olaszország katonai intervencióba kezdett a Spanyol Köztársaság ellen. A német és olasz intervenciósok megfojtották a Spanyol Köztársaságot, és megteremtették a fasiszta diktatúrát.

A német imperialisták expanzióját az ország fokozott militarizálása kísérte. 1934 őszéig a Reichswehr szárazföldi csapatainak a létszáma megháromszorozódott. 1935 márciusában bevezették Németországban az általános hadkötelezettséget, amely lehetővé tette a hadsereg létszámának jelentős növelését 1935 végéig.

Ugyanakkor Hitler hozzákezdett ahhoz, hogy gazdaságát a fegyvergyártásra állítsa át. Az általa összeállított 1936. szeptemberi memorandumban lefektette Németország háborúra való gazdasági felkészítésének programját. A memorandum ezekkel a szavakkal fejeződött be: „Négy év múlva Németország gazdaságának készen kell állnia a háborúra.” A fasiszta párt vezetői nyíltan hirdették, hogy háborúval kell megvalósítani az „élettér” kiszélesítését. A hitlerista kormány által meghirdetett „négyéves terv” lehetővé tette az ország teljes militarizálását.

Németországnak a nagy háborúra való felkészüléséről szemléletesen tanúskodik a hadiipar termelési üteme. Míg 1934-ben Németországban 840, 1936-ban 2530, 1938-ban 3350, 1939-ben pedig már 4733 repülőgépet gyártottak. Az összhaditermelés 1934-től 1940-ig 22-szeresére növekedett.

Hallatlanul gyorsan növekedtek a német fegyveres erők. 1936-ban 31, 1938 végén 52, 1939 őszén pedig már 103 hadosztállyal rendelkezett Németország. A fegyveres erők összlétszáma a háborút megelőző két év alatt több mint 35-szörösére, 104 218 főről 3 754 104 főre emelkedett.

A német gazdaság háborús vágányokra való átállítása, a fegyveres erők óriási mérvű fejlesztése természetesen kolosszális összegekbe került. A katonai kiadások évről évre növekedtek, és súlyos terheket róttak a dolgozókra. Ezek a kiadások 1939-ben majdnem elérték az 1934-es katonai kiadások tízszeresét (1934-ben 1,9 milliárd, 1939-ben 18,4 milliárd). Az összkatonai kiadások a háború előtti hat évben – 1933 és 1939 között – kolosszális összegre, 90 milliárd márkára rúgtak.

A gazdasági és katonai erő növekedése fokozta a fasiszta Németország agresszív törekvéseit is. 1936 októberének végén Németország és Olaszország közös külpolitikai egyezményt kötött, és kialakult a Berlin-Rómatengely. Egy hónap múlva létrejött Németország és Japán között az antikomintern paktum, amelyhez 1937. november 6-án Olaszország is csatlakozott. És bár a kialakult tömb agresszív jellege ugyancsak az angol, francia és amerikai érdekek ellen irányult, ezeknek az országoknak a kormányai jóváhagyták azt, sőt Nagy-Britannia és Franciaország komolyan fontolgatta a fasiszta államok tömbjéhez való csatlakozást.

A fasiszta államok katonai tömbje Németország és az imperialista Japán vezetésével hozzálátott a második világháború kirobbantásának közvetlen előkészítéséhez. Ezt számottevően elősegítette az agresszor iránti elnéző, végzetes politika, a „benemavatkozási” politika, amelyet Nagy-Britannia és Franciaország kormánya folytatott.

Ezeknek az országoknak a tudtával és beleegyezésével 1938. március 11-én 200 000 fős német fasiszta hadsereg tört be Ausztriába, két nap múlva pedig az ország már annektálva volt – a fasiszták kijelentették, hogy Ausztria „csatlakozott” Németországhoz.

Ezután jött a német agresszió következő lépése – Csehszlovákia megszállása, ugyancsak Anglia és Franciaország közvetlen támogatásával. A müncheni konferencián Hitler, Mussolini, Chamberlain és Daladier aláírta 1938. szeptember 30-án a szerződést, amely szerint Csehszlovákiát részekre szabdalták. 1938. október 1-én a német fasiszta csapatok elfoglalták a Szudéta-vidéket. 1939 márciusában szállták meg Csehszlovákia többi részét. Csehországot és Morvaországot Hitler német protektorátusnak nyilvánította. Szlovákiából pedig „önálló” bábállamot csinált. Befejeződött Csehszlovákia német megszállása. Csehszlovákia nemcsak állami függetlenségét, hanem területi integritását is elvesztette.

Lényegében az imperialisták müncheni egyezménye rakta le a hitleri agresszió kelet felé vezető útját, nyitotta meg a sorompót a német fasiszta csapatok előtt, nemcsak Csehszlovákia megszállása, hanem Lengyelország megtámadása felé is. A hitleri fasizmus és a nyugati országok imperialistáinak megállapodásával Münchenben megkezdődött a második világháború véres történetének első fejezete.

A Komintern Végrehajtó Bizottsága már 1936-ban megjegyezte határozatában: „Az imperialista rendszer valamennyi ellentétének kiéleződése nyomán közvetlenné vált a háború veszélye azáltal, hogy a német fasizmust nem állították meg idejekorán a hatalom felé vezető úton, azáltal, hogy a német fasizmus katonai készülődése (beleértve az általános hadkötelezettséget, a szárazföldi és légi fegyverkezést) iránt elnézést tanúsítottak a kapitalista hatalmak …”

Figyelembe véve a közeledő világkonfliktust, a szovjet kormány már akkor több ízben állhatatosan javasolta Nagy-Britannia, Franciaország, az Egyesült Államok és Csehszlovákia kormányának, hogy tegyenek gyakorlati intézkedéseket a béke kollektív megőrzésére. Fierlinger, a moszkvai csehszlovák nagykövet 1938 áprilisában közölte Prágával: „A Szovjetunió, amint az tőle várható volt, kész megállapodni Franciaországgal és Csehszlovákiával azokban a gyakorlati intézkedésekben, amelyek Csehszlovákia biztonságára vonatkoznak.” Ugyancsak erről szól Gottwald is. 1938. május közepén Sztálinnal folytatott beszélgetése során szó esett a szovjet segítségről, ha a hitlerista Németország megtámadja Csehszlovákiát. „Sztálin érthetően közölte velem, hogy a Szovjetunió még abban az esetben is kész katonai segítséget nyújtani, ha ugyanezt nem teszi meg Franciaország” – írja Klement Gottwald.

A Szovjetunió volt akkor az egyetlen ország, amely aktívan és következetesen küzdött Csehszlovákia függetlenségének és szuverenitásának szilárd biztosításáért. Más volt a céljuk a nyugati országoknak. Az „agresszor iránti elnézés” politikája vezethetett oda, hogy Hitler eljutott először Prágába, majd Varsóba.

A müncheni szerződés alaposan megváltoztatta az erőviszonyokat a nemzetközi küzdőtéren. Bebizonyította, hogy a nyugati hatalmaknak nincs szándékukban fegyveres harccal szembeszállni a hitleri agresszióval. Megpróbálták Hitlert a Szovjetunió elleni háborúra ösztönözni.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!