Tömegek várták a Divatcsarnok megnyitását a Népköztársaság útján: divatbemutatóknak is otthont adott a pompás palota
A mai Andrássy út egyik legkülönlegesebb épületében volt a főváros első modern áruháza, majd itt működött a cipőkínálatáról is híres Divatcsarnok.
1957. január 2-án megnyitott a Divatcsarnok az akkori Népköztársaság útján lévő palotában. A nyitást óriási érdeklődés övezte, az emberek egészen a Terézvárosi templomig álltak sorban.
A 20. század elején épült áruház, ami ma is az Andrássy út éke, története során számos funkcióval bírt, korának egyik legmodernebb épülete volt.
Kaszinóból a legmodernebb áruház
A ma Párisi Nagy Áruházként ismert palota története tulajdonképpen az eleinte Sugárútnak nevezett út építéséig nyúlik vissza. Már az 1800-as évek első felében felmerült, hogy a Városligetet össze kell kötni a belvárossal, ám azt csak a különböző akadályok elhárítása után, 1876. augusztus 20-án adták át, ünnepélyes keretek között. Nevét néhány évvel később megváltoztatták, gróf Andrássy Gyula előtt tisztelegve. Az 1800-as évek végén épült fel a mai Andrássy út 39-es szám alatti telken a Petánovics-ház, amiben helyet kapott a Terézvárosi Casino.
Az épület legfőbb látványossága a Lotz Károly és Feszty Árpád freskóival díszített nagyterem volt, amelyben éveken át bálokat tartottak. Ezt az ingatlant vette meg 1909-ben a remek üzleti érzékkel megáldott Goldberger Sámuel, aki külföldi, párizsi, berlini, bécsi minták alapján létrehozta benne az ország első modern áruházát.
Halálos tűzvész
Goldberger Sámuel óbudai textilgyáros az első Párisi Nagy Áruházat a Kerepesi (mai Rákóczi) úton működtette. A korban kifejezetten nagynak számító kínálat és a készséges kiszolgálás hamar népszerűvé tette az üzletet, alig győzték a megrendeléseket, és a polcokon vészesen fogyott a hely. A tulajdonos a környék szabad üzlethelyiségeit is felvásárolta. 1903. augusztus 4-én viszont tragédia történt, rövidzárlat következtében tűz ütött ki, ami tizennégy emberéletet követelt, és az áruk egy jelentős része is megsemmisült. Érdekesség, hogy Budapesten először itt alkalmaztak ugróponyvát a mentéshez. A baleset megrázta a közvéleményt, a túlélőket állítólag még I. Ferenc József is felkereste a kórházban.
Lotz terem, Párisi Nagy Áruház.
Fotó: Indafotó / foldesandras
A tűzvész után Goldberger Sámuel társával együtt megvásárolta a Terézvárosi Casino épületét, majd teljesen átépíttette és modernizálta. Alig néhány helyiség maradt meg a korábbiak közül, köztük szerencsére az értékes freskókkal ékesített díszterem. Az átalakításokról szuperlatívuszokban beszéltek a korban, ritkaságszámba ment a vasbeton szerkezet, Róth Miksa üvegablakai és a Zsolnay-díszítések pedig tovább fokozták az épület érdemeit. A tetőteraszon panorámás éttermet is létesítettek.
Sorban állók 1957. január 2-án.
Fotó: Fortepan / Bauer Sándor
Az áruház az első világháborút megsínylette, a második után pedig államosították. A német megszállás elől a Goldberger család több tagja elmenekült, és volt, akit a mauthauseni koncentrációs táborba hurcoltak. Az épületet egy darabig könyvraktárként használták. Az áruház Divatcsarnok néven nyílt újra, a Centrum Áruházak üzlethálózat tagjaként üzemelt egészen 1999-ig. Magyar Divatcsarnok néven korábban a Rákóczi úton működött üzlet.
A Május 1. Ruhagyár is kiállított
A korabeli fotókon látható, hogy emberek tömegei várták a nyitást az akkor épp Népköztársaság útjának nevezett Andrássyn. Az első vásárlóját az üzlet meg is ajándékozta. Pár évvel később ismét átalakították az épületet, ami 1967-ben műemléki védettséget kapott.
Életkép a Divatcsarnokban a megnyitó napján.
Fotó: Fortepan / Bauer Sándor
A földszinten és a félemeleten a női és a férfi divatcikkeké, kalapoké, harisnyáké volt a főszerep, az első és a második emeleten cipőket árusítottak. Feljebb a férfi és a női ruhákat helyezték el. A Lotz teremnek is sokféle funkciója volt, egy darabig bútorokat árultak benne, de voltak itt kiállítások is.
A Május 1. Ruhagyár kiállítása, 1970.
Fotó: Fortepan / Bauer Sándor
Az elegáns falak között elhelyezett bábukon és vitrinekben felvonultatták a Józsefvárosban működő Május 1. Ruhagyár (Elegant) kínálatának legjavát, az eseményt olykor divatbemutató is kísérte. A rendszerváltás után a Divatcsarnok fokozatosan tönkrement, 1999-ben bezárt. Az épületben azóta könyvesbolt is üzemelt, irodáknak ad otthont, a tetőteraszon bár, a gyönyörű első emeleti díszteremben pedig kávézó működik. (femina)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Amikor a Divatcsarnok megnyitott ott a NÉPKÖZTÁRSASÁG ÚTJÁN, – ne feledjük: még nem telt el 12 év a II. vh. VESZTES befejezése óta, és alig néhány hónap az ’56 – os majdankísérlet óta!
Ám a „szovjet megszállás alatt nyögő” magyar nép, és a Magyar Népköztársaság gyarapodásának jele volt a Divatcsarnok IS!
A megnyitásra várók pedig nem a kor elitjének benyomását keltik a képek alapján, hanem a „kismagyarokra” emlékeztetnek. Azokra, akik az ország újjáépítésén munkálkodtak. Munkájukat pedig megfelelő módon honorálta is a korabeli munkáltató. A munkabérből pedig telt „divatra” IS!
„…A rendszerváltás után a Divatcsarnok fokozatosan tönkrement, 1999-ben bezárt…”
Grúziában tegnap jeles egyházi esemény volt. Nagy jelentőséggel bírhatott a dolog, hiszen zsurnaliszták hada röffent össze a Martviliben zajló esemény helyszínén, hogy tudósítsák a népeket.
Cskondidi és Martvili egyházmegyék új kormányzó metropolitája István, egyszercsak véget vetett a főpapok kinevezésének, mert „vita” támadt az osztozkodók között. Nem is kicsi.
Tíz ember – többnyire az ajtók előtt tolongó újságíró – zuhant az első emelet balkonjáról a fakorlát kitörését követően az épület udvarára. A benti heves „vita” miatt.
NAGYON SÚLYOSAN SENKI SEM SÉRÜLT MEG A LEZUHANTAK KÖZÜL!
(A bentiekről nincs hír!)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Lelkes fogadtatás közepette az emberek békés együttélését hirdette Ferenc pápa Irakban, s a béke lényegét a társadalmi igazságosságban jelölte meg – jelentette a Magyar Békekör a szentatya iraki látogatásának befejeztével kiadott összefoglaló hírében.
Egymás testvérei vagyunk – mondta muszlimoknak és keresztényeknek, zsidóknak és jazidiknak, kurdoknak és araboknak, siitáknak és szunnitáknak, sokféle közösségnek és embernek, a testvéri szeretet hangján. Elítélte a vallási fanatizmust és szélsőségességet.
„Irakot a szívembe zártam” – mondta búcsúzóul a bagdadi repülőtéren, mielőtt visszatért volna Rómába.
A Magyar Békekör nagyra értékeli Ferenc pápa iraki látogatását. Úgy véli, üzenete túl szárnyal az iraki határon, s az egész emberiségnek szól. Készségével a párbeszédre, a kapcsolatépítésre, a közös nevező keresésére és meglelésére az iszlámmal, a másság iránt tanúsított tiszteletével és nyitottságával Ferenc pápa példát mutatott az egyenjogúságon, a kölcsönös tiszteleten alapuló békés együttműködésre.
„A béke erősebb a háborúnál, a testvériség erősebb a testvérgyilkosságnál” – mondta -, arra biztatva felekezeteket, etnikumokat, közösségeket, hogy a jövőbe tekintsenek, és azt keressék egymásban, ami közös, hiszen sérelmei, sebei mindenkinek vannak, békében élni mégis csak úgy lehet, ha az ember felülkerekedik rajtuk, és megbocsát. „Hívő ember lelkében nem verhet fészket a gyűlölet. A hívő ember szíve nem ismer ellenséget” – jelentette ki a keresztények előtt mondott beszédében, Moszulban. Szavainak súlyát csak az érezheti, aki tisztában van azzal, hogy az iraki kereszténység iszonyatos árat fizetett a 2003. évi amerikai invázióért, majd az Iszlám Állam terrorszervezet 2014-2016 között gyakorolt rémuralmáért. Létszáma másfél millióról 400 ezerre apadt. A kereszténység lényegében megszűnt létezni történelmi otthonában, a Ninivei-fennsíkon. Akik túlélték a népirtást, a kurdokhoz menekültek, akik befogadták őket. A történelmi megrázkódtatások oly mély sebeket ejtettek a lelkeken, hogy azóta is csak néhány tízezren tértek vissza egykori otthonukba.
Ferenc pápa Erbil stadionjában, sok ezer ember előtt köszönetet mondott a kurd népnek a keresztények befogadásáért. A testvéri együttélés szép megnyilvánulásának nevezte.
Az eddigi megosztottság és ellentétek ismeretében szinte hihetetlennek számított az a felekezetek közötti találkozó, amelyet Ábrahám próféta szülőföldjén, az uri síkságon fekvő 6 ezer éves Zikkuratban tartottak. Zsidók, keresztények és muszlimok, jazidik, mandeisták, s más iraki szekták képviselői gyűltek össze Ferenc hívó szavára, és hallgatták meg felszólítását, hogy béküljenek ki és működjenek együtt.+++
Az EU nem válaszol a kapcsolatok normalizálására Szíriával
Budapest, 2021. március 9. kedd (MB)
Válaszra sem méltatta az Európai Unió a magyar civildiplomáciai kezdeményezést, hogy szüntesse meg Szíriával szemben hozott szankcióit, állítsa helyre diplomáciai viszonyát Damaszkusszal, és vegyen részt Szíria újjáépítésében – tudatta a Magyar Békekör kedden.
A kapcsolatok normalizálásáról szóló jegyzéket a Magyarországi Arab Közösség és a Magyar Békekör két hónappal ezelőtt, január 9-én közösen nyújtotta be az Unió budapesti képviseletének, arra kérve, hogy juttassa el a brüsszeli bizottságnak.
Brüsszel hallgatása arra enged következtetni, hogy az Unió vezető szerveinek „civil hangra” adó kijelentései nem feltétlenül állnak összhangban a gyakorlatával – jegyezte meg a Békekör.
Az EU szankciói 273 szír személyre, köztük miniszterekre, továbbá 70 szervezetre, köztük a központi bankra terjednek ki. Míg a szervezeteket vagyon befagyasztással sújtják, a személyekkel szemben utazási korlátozást foganatosítanak. Az Európai Tanács Szíriával szembeni szankcióinak meghozatalában a magyar kormány is részt vett.
Magatartásával az Európai Unió akadályozza a terrorista Iszlám Állam megszállása alól felszabadult ország újjáépítését, a háború elől külföldre menekült öt millió lakosának hazatérését, és a nemzeti megbékélést.
A Magyar Békekör kifogásolja az Unió viselkedését Szíriával szemben, és fenntartja arra irányuló követelését, hogy az EU, benne hazánk politikai vezetése segítsen a sokat szenvedett közel-keleti ország talpra állásában, a migránsok hazatérésében, az ország újjáépítésében ahelyett, hogy további szenvedést okozna a szír népnek.+++
Döbrögisztán folytatásos ragálybohózatának legfrissebb epizódját vetíti a koronavirus.gov.hu nevű vajdasági qrmányvetítölde a mai (2021 03. 09.) ragálymatiné c. műsorán.
Eszerint előző nap éjfélig Döbrögisztán szerte „…6494 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 475 207 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 158 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 16 146 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 338 946 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 120 115 főre emelkedett. 8270 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 833 -an vannak lélegeztetőgépen…”
A jelek szerint jól hasít vajdaságban Covid fertelem, de aggodalomra semmi okunk. Döbrögi tegnap elénk vetítette: Ő MÁR LÁTJA A FÉNYT AZ ALAGÚT VÉGÉN! (Szerintünk a mozdony lámpái azok, de hát hagyjuk rá. (Úgyis azt KELL HINNÜNK, amiket ő vizionál.) Húsvétra kilábalunk a ragályból. A Föltámadás ünnepén megszűnik minden rossz, minden zár. Kirajzhatunk, kocsmázhatunk, bulizhatunk, költekezhetünk. (Ha mégsem?…- az a MI FELELŐTLENSÉGÜNK miatt lesz!)
Külországokban is zajlik ám a ragályélet!
Zelenszkij bohóc látványosan beojtakozott. Vagy nem? Alekszej Zsuravko ukrán politológus MINTHA TRÜKKÖT fedezett volna fel Kijev és minden ukránok vezérbohócának ojtakozási reklámfilmjében.
„Három órán át tartó erekciója lett egy 69 éves férfinek a koronavírustól Amerikában
A fertőzés miatt vérrögök keletkeztek a péniszében, ez okozta az abnormális merevedést, amit csak drasztikus megoldással tudtak megszüntetni az orvosok.
Szokatlan és rendkívül kellemetlen tünetet okozott a koronavírus egy 69 éves amerikai férfinél: három órán keresztül fájdalmas erekciója volt – számolt be róla a Daily Mail az American Journal of American Medicine nevű szakfolyóiratban közzétett tanulmány alapján.
Az Ohio államban élő beteg még tavaly augusztusban került a miami Valley Kórházba légszomjjal és egy olyan gyulladással, ami miatt víz került a tüdejébe. Az elhízott pácienst leszedálták és lélegeztetőgépre tették, miután a tíznapos kezelés ellenére az állapota egyre rosszabb lett, a tüdeje pedig kezdte felmondani a szolgálatot.
Az orvosok 12 órára arccal lefelé fektették, hogy segítsenek neki levegőhöz jutni. Amikor később visszafordították a hátára, az ápolók meglepve látták, hogy a
Az ápolók egy jéggel teli zacskóval próbálták lelohasztani a hímvesszőjét, de az erekció három órán keresztül megmaradt, ezért végül az orvosoknak egy tű segítségével kellett leszívniuk a vért.
A merevedés 30 perccel ezután kezdett csökkenni, köszönhetően annak is, hogy véralvadás gátló gyógyszereket adtak be neki. Az erekció végül nem tért vissza, a beteg viszont meghalt, miután a tüdeje összeomlott.
Az orvosok azt állapították meg, hogy a fertőzés miatt vérrögök keletkeztek a férfi péniszében, amelyek miatt a vér beszorult az erekciós kamrába.
Ezért lehetett az, hogy míg a hímvessző belsejében lévő szövetkamrák merevek voltak, addig a hegye laza maradt. A vérrögök okozták a szakmai nyelven priapizmusnak nevezett állapotot, ami a pénisz abnormális, hosszan tartó és fájdalmas merevedését jelenti.”
Volna kommentünk a hírhez, de…- inkább hagyjuk.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Az ország és a hadsereg készül az agresszor visszaverésére
A gazdaság a védelem szolgálatában
Előre látva a német fasizmussal való elkerülhetetlen háborús összeütközést, a kommunista párt és a szovjet kormány több igen fontos politikai, gazdasági, katonai és diplomáciai intézkedést tett, hogy megvédje a világ első szocialista államát.
A háború előtti ötéves tervek sikeres teljesítése, mind az iparban, mind a mezőgazdaságban, erős bázist hozott létre olyan iparágak fejlesztéséhez, mint a kohászat, a gépipar, a vegyipar, a traktor-, a repülőgépgyártás stb. Az első három ötéves terv időszakában 9000 ipari vállalat létesült. Kedvező feltételek jöttek létre a hadiipar gyorsított fejlesztéséhez, a hadiipari termékek számottevő növeléséhez.
Különösen az ország keleti területein – az Urálban, Szibériában, Kazahsztánban -, vagyis a nyugati háborútól távoli körzetekben épültek gyors ütemben a nehéz- és hadiipari vállalatok. E vállalatokra jutott az össztőke-befektetés több mint 30 százaléka. Az olyan gigantikus nehézipari létesítmények, mint a Magnyitogorszki, a Kuznyecki és a Nyizsnyij Tagil Kohászati Kombinát, az Urál hatalmas szénmedencéinek a feltárása jelentősen fokozták az ország ipari erejét. A szovjet fegyveres erők a kornak megfelelő korszerű fegyverzetet és harci technikai eszközöket kaptak.
1937 áprilisában a Szovjetunió Népbiztosainak Tanácsa mellett létrehozták a Szovjetunió Honvédelmi Bizottságát. A Honvédelmi Bizottság mellett 1938 januárjában megszervezték a hadiipari bizottságot, amelynek feladata volt, hogy mozgósítsa az ipart: a hadsereg és a flotta megkapja mindazt a fegyverzetet, amelyet a Honvédelmi Bizottság követel meg az ipartól.
1939 márciusában bonyolult nemzetközi viszonyok közepette ült össze a párt XVIII. kongresszusa. A kongresszus megszabta a Szovjetunió külpolitikai feladatait: a béke és valamennyi országhoz való jó kapcsolatok erősítésének feladatait. A kongresszus hangsúlyozta: szükséges az óvatosság, nehogy a háború provokálói konfliktusba keverjék országunkat, minden módon erősíteni kell a szovjet hadsereg és haditengerészeti flotta erejét, a világ dolgozóival való nemzetközi kapcsolatokat, akik érdekeltek a béke és a népek közötti barátság fenntartásában. A kongresszus által elfogadott 1938-1942. évi harmadik ötéves terv célul tűzte az ország védelmi erejének és gazdaságának további erősítését.
E terv végrehajtása folyamán a párt és a kormány sok olyan fontos intézkedést tett, amelyek növelték az ipari termelést, fokozták annak minőségét, s erősítették a munkafegyelmet.
A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége 1940. június 26-án rendeletet adott ki „A nyolcórás munkanapról, a hétnapos munkahétről, valamint a munkások és alkalmazottak vállalatoktól és hivataloktól való önkényes távozásának megtiltásáról” címmel. Ezeket az intézkedéseket az tette szükségessé, hogy a Szovjetuniót fenyegető agresszió fokozódása miatt rövid idő alatt növelni kellett az ipari termékek mennyiségét. A termelésben emelkedett a szervezettség és erősödött a munkafegyelem.
július 10-én rendeletet adott ki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége „A rossz minőségű termékek kibocsátásának és az ipari vállalatoknak a szabványok be nem tartásáért való felelősségéről.”
Az iparfejlesztés szakembereket követelt meg. 1940 októberében törvény született „Az állami munkaerő-tartalékokról”. Az új képzési rendszer nyomán évente egymillió szakmunkást lehetett kiképezni.
Tökéletesedett az iparirányítás, a vezetés rugalmasabb és operatívabb lett. A központosított ipari népbiztosságok több ágazatra decentralizálódtak. Új népbiztosságokat szerveztek: a vaskohászati, a színesfémkohászati, a vegyipari, a villamosenergia-gazdálkodási, a közlekedési gépipari népbiztosságot stb. A honvédelmi ipar területén négy önálló népbiztosság szerveződött: a repülőgépgyártási, a hajóépítési, a lőszer- és fegyverzeti népbiztosság. Megalakultak a szövetségi és a szövetséges köztársasági népbiztosságok. Az SZK(b)P KB 1940. márciusi plénumának útmutatása alapján átszervezték a Szovjetunió Népbiztosainak Tanácsa mellett működő Gazdasági Tanácsot. Mindennek jelentős szerepe volt a honvédelem erősítésében.
Sikeresen haladt a harmadik ötéves terv teljesítése. A szovjet nép önfeláldozó munkája, a párt-, az állami szervek és a szakszervezetek által végzett nagyarányú munka nyomán az ország jelentős sikereket ért el. 1941 júniusára az ipari össztermelés már elérte a terv 86 százalékát, a termelési eszközök gyártása 52 százalékkal nőtt. És még gyorsabb ütemben fejlődött a gépgyártás, a nehézipar szíve.
Egy sor új vállalat kezdett termelni, erősödött a kollektív mezőgazdaság, fokozódott árutermelése. A harmadik ötéves terv három és fél éve alatt 2900 új gyár, üzem, bánya és érclelőhely és egyéb ipari létesítmény kezdte meg munkáját. Emellett a párt a XVIII. kongresszusnak abból az utasításából indult ki, hogy az ország termelőerőit ésszerűen kell elhelyezni, mégpedig az ipart a nyersanyaglelőhelyek közelébe kell telepíteni, és a keleti körzeteket intenzíven kell fejleszteni. Hatalmas olajbázis jött létre a Volga és az Urál között, gigantikus vasművek épültek az Urálban, a Bajkálontúl, a Távol-Keleten, valamint színesfémkohászati üzemek Közép-Ázsiában.
1940-ben a Szovjetunió 165,9 millió tonna szenet, 18,3 millió tonna acélt, 14,9 millió tonna nyersvasat, 31,3 millió tonna olajat, 38,3 millió tonna árugabonát termelt. Az országban acél-, fűtőanyag- és élelmiszer-tartalékok és mozgósítási készletek halmozódtak fel.
Az ország gazdasági potenciáljának legfontosabb része az embertartalék volt. 1940-re a Szovjetunió lakossága már 191,7 millió fő. A népgazdaságban dolgozó munkások és alkalmazottak száma elérte a 34 millió főt. Az alsó- és középfokú iskolákban 35,5 millióan, a felsőfokú tanintézetekben 812 000-en vettek részt oktatásban. A Szovjetunióban a háború előtt összesen mintegy 50 millióan tanultak.
Ez nemcsak a népgazdaság valamennyi ágának az arányos fejlesztését tette lehetővé, hanem a tömegméretű hadsereg létrehozását, annak képzett emberekkel való feltöltését és a fegyveres erők feltöltésére kiképzett tartalékok létrehozását is.
Minthogy egyre fokozódott a háborús veszély, a párt Központi Bizottsága és a szovjet kormány egyre nagyobb figyelmet szentelt a honvédelmi iparnak. Annak következtében, hogy az országban új termelőkapacitásokat helyeztek üzembe, és sok gépgyár átállt hadiipari termelésre, a katonai jellegű termékek gyártási üteme számottevően felülmúlta az ipar egészének fejlődési ütemét. Így például, míg a harmadik ötéves terv első három évében az ipari termelés évi átlagban 13 százalékkal nőtt, addig a hadiipar 39 százalékkal.
A Központi Bizottság erősítette a pártirányítást a legfontosabb hadiipari vállalatoknál. Ezekbe az üzemekbe a Központi Bizottság pártszervezőit küldték. A tapasztalt pártmunkások, gyakran mérnökök, szakemberek, ügyesen összekapcsolták a pártmunkát a konkrét termelési feladatok megoldásával.
A helyzet megkövetelte, hogy emeljék a hadsereg, a légierő és a flotta technikai színvonalát, biztosítsák számukra a legkorszerűbb fegyvereket és harci technikai eszközöket. Rövid idő alatt új, magasabb színvonalra kellett emelni a fegyveres erőket, erős, az imperialista államok katonai támadását visszaverni képes erővé kellett fejleszteni azt.
Nagy figyelmet fordítottak a repülőgépgyártó iparra. Minthogy kapacitása nem tudta kielégíteni a harci repülőgépekben mutatkozó igényeket, a Szovjetunió Népbiztosainak Tanácsa mellett működő Honvédelmi Bizottság 1939 szeptemberében határozatot hozott kilenc új repülőgépgyár és hét repülőgépmotor-gyár létrehozására. 1940-ben a repülőgépgyártás számára átadtak hét más profilú gyárat, valamint több új repülőgépmotor-, aggregátorgyárat és repülőgép-berendezéseket gyártó vállalatot. 1940-ben a repülőgépipar több mint 10 és fél ezer repülőgépet gyártott.
A párt Központi Bizottsága határozatának megfelelően jelentősen tökéletesítették a légierő tudományos kutatóbázisát. 1938-ban, 1939-ben teljesen felújították a Központi Aerodinamikai Intézetet, s új tervezőirodákat létesítettek. 1939-1940 folyamán szovjet repülőgép-tervezők: Sz. V. Iljusin, A. Sz. Jakovlev, Sz. A. Lavocskin, A. I. Mikojan, V. M. Petljakov új vadászgépeket, zuhanóbombázókat, csatarepülőgépeket terveztek. Ugyanakkor új repülőgépmotorokat szerkesztettek. Ez lehetővé tette a harci repülőgépek repülési gyorsaságának, távolságának és magasságának növelését. Megkezdődött az új technika sorozatgyártása. 1941 első felében 2650 új típusú repülőgépet gyártottak. Mindez azonban kevés volt, nem haladták meg repülőgépegységeink gépparkjának a 21 százalékát.
Megnövekedett a harckocsigyártás kapacitása is, új harckocsitípusokat dolgoztak ki. Kiemelkedő eredményt hozott az 1939. és az 1940. esztendő: megjelentek az új, a világon a legjobb harckocsik, a KV típusúak, amelyet a Zs. J. Kotyin vezette kollektíva dolgozott ki: a T-34-es, amelyet M. I. Koskin, A. A. Morozov és N. A. Kucserenko vezetésével terveztek. A háború előtt a gyáraknak csak 636 db KV és 1225 T-34-es típusú harckocsit sikerült gyártaniuk. A háború a megkezdődött átszervezés állapotában találta páncélos csapatainkat.
Ugyanezekben az években tökéletesedtek a tüzérségi és gyalogsági fegyverek. A tüzérségi és gyalogsági fegyverek gyártására átalakítottak több polgári vállalatot, és új gyárakat is építettek. A szovjet hadsereg V. A. Gyegtyarjev által tervezett géppisztolyokat és új nehézgéppuskákat, G. Sz. Spagin tervezte géppisztolyokat, valamint nagy űrméretű géppuskákat és más mintájú lövészfegyvereket kapott.
Új, 1939-es mintájú tüzérfegyverek is megjelentek: a 76 mm-es löveg, a 37 mm-es és 85 mm-es légvédelmi löveg, a 210 mm-es löveg, a 280 mm-es mozsár és a 305 mm-es tarack. A háború előestéjén meggyorsult a sorozatvető tüzérfegyver kidolgozása. Megalkották a kísérleti BM-13 típusú sorozatvetőt, 1941 júniusában pedig határozatot hoztak sorozatgyártására.
1939-től 1941 júliusáig az ipar 82 000 löveget és aknavetőt (közöttük 36 660 db 50 mm-es aknavetőt), több mint 105 000 könnyű-, nehéz- és nagy űrméretű géppuskát, s mintegy 100 000 géppisztolyt gyártott.
Nagy figyelmet szenteltek a haditengerészeti erők, mindenekelőtt a tengeralattjáró és a könnyűflotta fejlesztésének. Az új típusú hajók megtervezésével a tudós-tervezők és mérnökök népes csoportja foglalkozott.
1927 és 1941. június 22. között 533 hajó építését tervezték. Ebből rendszerbe állt 312: 4 cirkáló, 8 folyami monitor, 7 sorhajó, 30 romboló, 18 őrhajó, 206 tengeralattjáró, 38 aknarakó hajó. Ezenkívül a flotta kapott 477 harci naszádot és sok segélyhajót.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Az orosz hadsereg ma a Nemzetközi Nőnap alkalmával köszöntötte az armija gyengébbik nemét. Meg a jövendőbelieket is. Meg úgy általában a lányokat, asszonyokat.
A hadsereg Légideszant Erők Különleges Ejtőernyős Képzési Központja legjobb ejtőernyősei külön is gratuláltak a nőknek a Nemzetközi Nőnapon. A maguk módján.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Az orosz GOSZDUMA (parlament) Védelmi Bizottsága elnökhelyettese, Alekszandr Serin elmondta, hogy Oroszország készen áll Donbassz és népe megvédelmezésére.
„Azonnal és keményen reagálunk, ha Kijev megpróbálja figyelmen kívül hagyni a minszki megállapodásokat, megzavarni a tűzszüneti rendszert. És természetesen, ha kísérletet tesznek a DNR és az LNR területének elfoglalására, akkor az Orosz Föderációnak határozottabban, gyorsabban és megelőzőbben kell megmutatnia magát”- mondta.
Serin hozzátette, hogy „Oroszország nem hajlandó vitatkozni arról, hogy katonai módszereket kell – e alkalmaznia.”
Donbassz frontjainak helyzete:
A Donyecktől nyugati irányban lévő Sztaromihajlovka mai martalócostroma során 11 lakóház vált romhalmazzá. A DNR hatóságai emiatt ma ISMÉT ERÉLYES HANGÚ TILTAKOZÓ NYILATKOZATOT adtak ki, amit eljuttattak minden érdekeltnek.
Híradások szerint az LNR front nyugati szakaszán csaták zajlanak.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Február végéig 121-en szenvedtek fagyhalált tavaly október óta – tudatta a Magyar Szociális Fórum vasárnap.
Az elhunytak többsége fűtetlen lakásokban és helyiségekben hűlt ki, illetve kórházba szállítása közben, vagy bekerülése után, mert már nem tudtak rajta segíteni.
Az emberjogi fórum egészségügyi forrásokból úgy értesült, hogy manipulációs kísérletek történnek arra, hogy más okokra vezessék vissza a fagyhalál okát. Egyes helyeken, köztük kórházakban arra utasítanak orvosokat, hogy krónikus betegséget tüntessenek fel halálokként a hipotermia helyett. Az MSZF hitelt érdemlő forrásai szerint ilyen kísérletek eddig főként olyan idős emberek esetében fordultak elő, akik ugyan krónikus betegségben szenvedtek, de halálukat a végzetes kihűlés (fagyhalál) okozta, amit nem a krónikus a betegség idézett elő.
Az MSZF forrásainak véleménye szerint ezeknek a kísérleteknek az lehet a célja, hogy megszépítsék a statisztikai kimutatást, és úgy tüntessék fel, mintha Magyarországon a tömeges fagyhalál megszűnőben volna.+++