Vajdasági ragálymatiné – actual…

Az a tapasztalatunk, hogy ha reggel fél kilenc tájban nem kezdi meg napi ragálymatinéját a koronavirus.gov.hu nevű vajdasági qrmányvetítölde, akkor az aktuális műsor nem éppen kerekedik vidámmá.

Ma (2021 03. 11.) pedig csúszott a műsorkezdet! És hát eléggé lehangoló a program.

Eszerint tegnap éjfélig Döbrögisztánban „…8312 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 489 172 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 172 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 16 497 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 344 267 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 128 408 főre emelkedett. 8329 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 911-en vannak lélegeztetőgépen…”

Persze a döbrögista potkánmédija ilyen körülmények közepette is képes dijadalhírt gyártani. Nyomatják is ezerrel, hogy az Unió második legátoltottabb népsége Döbrögisztán vajdaságban van bezárva! (Ingerküszöbükig nem ér fel az a tény, hogy a világ ragályhalálozási listáján is az élmezőnybe tartozunk.)

Az is tapasztalatunk, hogy NINCS MÉG EGY MÁSIK ILYEN GALÁD SZEGLETE A VILÁGNAK, ahol qrmány és ellenzéke a ragály ürügyén IS egymást nyírja!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

AKCIJÓÓÓS készletkisöprés!

Napi abszurd: tombol a járvány, eközben a qrmány azon töri a fejét, hogyan tudna lélegeztetőgépektől megszabadulni

A jelek szerint azt sem tudja a kormány, hogy hány lélegeztőgépet vásároltak. Ezzel a hajmeresztő hírrel kezdődik a csütörtök reggelünk.

A március 10-i közlönyben jelent meg a kormány döntése a stratégiai raktárkészleten felüli lélegeztetőgépek értékesítéséről – írja a portfolio.hu csütörtök reggel.

Napi abszurd: tombol a járvány, eközben a kormány azon töri a fejét, hogyan tudna lélegeztetőgépektől megszabadulni

A határozat szerint a kormány egyetért a koronavírus-járvány okozta nemzetközi helyzetre tekintettel a veszélyhelyzet ideje alatt az állam tulajdonában álló gyógyszerek, orvostechnikai eszközök, valamint egyéni védőeszközök járvány megelőzéséhez, terjedésének megakadályozásához szükséges hasznosításáról. Ezért az állam tulajdonában álló, stratégiai raktárkészleten felüli lélegeztetőgépek értékesítését tervezi a kormány.

Mint a gazdasági portál cikkéből kiderül: a helyzet – az abszurditása mellett – korántsem egyszerű.

Az azonnali értékesítés előtt azonban fel kell mérni a készleteket. Vagyis nincsenek pontos adatok arról, hogy hány lélegeztetőgép van az országban.

A Portfolio szerkesztőségi véleményt fűzött a hírhez:

Az időzítés meglehetősen érdekes, hiszen jelenleg épp a harmadik járványhullám meredek felfutásának szakaszában van Magyarország, a kórházi kapacitások egyre csak fogynak és egyre többen kerülnek lélegeztetőgépre. Annak, hogy épp ebben a romló járványügyi helyzetben dönt a kormány lélegeztetőgépek értékesítéséről, üzenetértéke is van

– írják.

Majd a portál így folytatja: a kormány is belátta, hogy a tavaly beszerzett 16 ezer lélegeztetőgépre távolról sincs szüksége,

jelentős része felesleges is.

A tavaly beszerzett gépmennyiséggel kapcsolatban épp egy hónappal ezelőtt érkezett a hír, hogy a kormány nem árulja el, mi lett a sorsuk.              (propeller)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Dejszen ez legalább kétszeresen jó hír!

Egyszer TALÁN jó nekünk, mert qrmányunk úgy orrintja, hogy hamarosan vége a ragálynak, és nem lesz szükség ANNYI masinériára.

Másodszor jó hír lehet ez az udvari fürkészek – és portyázók hordáinak. Most a készlet kiárusításával kell házalniuk. „Valamicske jatt” biztos leesik nekik ebből az akcióból is, ha legalább egy közepeske stadionocska árát ki tudják árulni!

Vannak persze az akciós kiárusításnak hátrányai is! (De az olyan sok, hogy nem is fogunk bele a fölsorolásukba.) Inkább csak ennyit mondanánk:

TAKAROGGYATOK INNEN A JÓ QRRVAJANYÁTOKBA! AKCIJÓSSAN!

A háború előestéje

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

A szocializmus országának biztonságáért

A szovjet kormány jelentős intézkedéseket tett, hogy a hadigazdálkodás bázisát erősítse, növelte a fegyveres erők létszámát és javította technikai felszereltségét. De nem rendelkezett elegendő idővel ahhoz, hogy befejezze a hadsereg és a haditengerészeti erők felfegyverzését új haditechnikával.

Amikor megkezdődött a második világháború 1939 őszén, a kommunista párt és a szovjet kormány határozott intézkedéseket tett, mellyel a Szovjetunió biztonságát akarta erősíteni. Minthogy a hitlerista hordák gyorsan nyomultak előre Lengyelországban, az a veszély állt fenn, hogy az 192l-es rigai béketárgyalások alapján az Ukrajna és Belorusszia elszakított nyugati területein élő népek fasiszta rabságba kerülnek.

A szovjet kormány 1939. szeptember 17-én megparancsolta a szovjet hadsereg csapatainak, hogy lépjék át a szovjet-lengyel határt, és szabadítsák fel Belorusszia és Ukrajna nyugati területeit. A lakosság meleg szeretettel fogadta a szovjet hadsereget, a felszabadító harcosokat. A nyugati területek ukránjai és belorusz lakói visszakerültek Szovjet-Ukrajnához és Szovjet-Belorussziához. A nyugati szovjet határok jelentősen nyugatabbra tolódtak. Megszűnt a történelmi igazságtalanság.

Ugyanakkor a fasiszta agresszió veszélyeztette a balti államokat – Litvániát, Lettországot és Észtországot. A szovjet kormány nem nézhette tétlenül, hogy ezek az országok a Szovjetunió elleni agresszió hídfőjévé váljanak. Ezért 1939 szeptember-októberében a Szovjetunió kezdeményezésére a szovjet és a balti államok kormányai között tárgyalások folytak az együttműködésről, s amelynek megfelelően a balti államok területén szovjet katonai támaszpontokat rendeztek be és szovjet csapatok helyezkedtek el. Ám a burzsoá-nacionalista kormányok, a nyugati hatalmaktól ösztönözve, kezdték megsérteni a szerződés feltételeit. Az ellenséges és reakciós elemek megkezdték a Szovjetunió és az ezekbe az országokba szállásolt szovjet csapatok elleni tevékenységet. A felső vezetők a nemzeti érdekeket eláruló politikát folytattak, másfelől viszont a társadalmi terhek fokozódása kiváltotta a kommunisták vezette tömegek forradalmasodását. Megdöntötték az észt, a lett és litván burzsoá-nacionalista kormányt. Az új népi kormányok kérésére a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa 1940 augusztusában határozatot hozott, hogy Litvániát, Lettországot és Észtországot felveszi a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének kötelékébe.

A Szovjetunióval szemben ellenséges politikát folytattak Finnország uralkodói körei. Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Németország és Franciaország kormányainak támogatásával már régóta aránytalanul nagy fegyveres erőket szerveztek, katonai jellegű építések folytak a Karél-földszoroson, és alapos katonai kiképzésben részesítették az ország férfilakosságát. Mindez különösen Leningrád és a Balti Flotta számára jelentett veszélyt. A szovjet kormány azt javasolta a finn kormánynak, hogy igazítsák ki a határt Leningrád körzetében, s ennek ellenértékeképp a Szovjetunió jóval nagyobb területet ad át a Ladoga-tótól északra. Ugyanakkor javasolta azt is, hogy kössenek megnemtámadási és kölcsönös segélynyújtási szerződést. A finn kormány elutasította a Szovjetunió békés rendezésre vonatkozó javaslatait.

1939 novemberében a finn csapatok szétbontakoztak a Karél-földszoroson és más, a szovjet határhoz közeli körzetekben. A finn szoldateszka egy sor provokációt robbantott ki a szovjet-finn határon. November 30-án megkezdődött a katonai tevékenység a Karél-földszoroson.

A szigorú tél nehéz körülményei között, az úttalan erdős-mocsaras területen a szovjet csapatok áttörték az erős Mannerheim-vonalat, és súlyos vereséget mértek a finn hadsereg főerőire. A finn reakció angol és francia támogatással igyekezett minél hosszabb időre elnyújtani a konfliktust, számítva a Szovjetunió elleni nagy háború megindulására. Ám az arcvonalon oly reménytelen helyzet alakult ki, hogy a finn kormány sietett elfogadni a szovjet kormány feltételeit.

  1. március 12-én aláírták Moszkvában a békeszerződést. A Karél- földszoroson a határt visszavonták a Viborg-Kexholm-vonalra. A Szovjetuniónak átadták a Ribacsij- és Szrednyij-félszigetek egy részét, és 30 évre bérbe adták a Finn-öböl bejáratát fedező Hanko-félszigetet.

1940 nyarán a Szovjetunióhoz került vissza Besszarábia és Észak-Bukovina, amelyeket 1918-ban rabolt el a fiatal szovjetköztársaságtól a burzsoá-földesúri Románia királyi kormánya.

A szovjet kormány e tevékenységei nyomán a Szovjetunió határai messze nyugat felé tolódtak el. 23 millió fővel gyarapodott a Szovjetunió népeinek nagy családja, megnövekedtek az ország anyagi tartalékai, javult hadászati helyzete.

A Szovjetunió nagy erőfeszítéseket tett, hogy útját állja a fasiszta agresszió kiterjesztésének, hogy szétzúzza az imperialistáknak egy szovjetellenes egységes imperialista tömb létrehozására irányuló terveit. A szovjet kormány energikus lépéseket tett, hogy rendezze a kapcsolatokat több európai és ázsiai országgal. 1941 áprilisában barátsági és megnemtámadási szerződés született Jugoszláviával. A török kormánnyal folytatott tárgyalások eredményeképpen a két fél megegyezett abban, hogy semlegesek maradnak, ha valamelyiküket támadás éri.

Megerősödtek az ország keleti pozíciói is. Bár a Japánnal 1941 áprilisában kötött semlegességi egyezmény egyáltalán nem zárta ki a japán támadás lehetőségét, de arról tanúskodott, hogy Japánban levonták a következtetéseket a Haszan-tó és a Halhin-Gol folyó körzetében elszenvedett vereségből.

Kétségtelen, hogy a szovjet kormány aktív külpolitikája számottevően erősítette a Szovjetunió pozícióját a nemzetközi élet küzdőterén.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2021 március 11. – csütörtök – van. Az idei esztendő 70. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 295 nap van hátra.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Szilárd, Aladár, Bendegúz, Bejke, Borbolya, Borostyán, Bors, Borsa, Borsika, Kadicsa, Kadocsa, Kadosa, Kaducsa, Konstantin, Konstantina, Riza, Szofron, Szofrónia, Tera, Teréz, Tereza, Teréza, Terézia, Teri, Terka, Tessza, Tímea, Ulrik nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Március 11 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rcius_11.

 Ma van: 

-Litvániában a függetlenség napja

 A balrad.ru ma az alábbi zenével köszönti az ünnepelteket és az olvasóit

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

„Most terítéken van egy Németország és Franciaország által javasolt, békés rendezésre vonatkozó, Ukrajna által véglegesített terv, amely – mint véljük – megfelel Minszk szellemének, megfelel a nemzetközi jog normáinak. Hangsúlyozom, hogy békés terv van terítéken, és nagyon elvárjuk ugyanezt az álláspontot az Orosz Föderációtól”- mondta Andrej Jermak, Zelenszkij udvartartásának vezetője.

A kijevi bohóchivatal dirigense szerint „ha Oroszország nem ért egyet, az azt jelenti, hogy nem akar véget vetni a háborúnak és a béke eljövetelének Donbassz területén”.

Ukrajna képviselője a „normandiai négyek” konzultáció keretében a politikai tanácsadók szintjén kifejtette, hogy ez egy „nagyon erőteljes lépés”, amelyet Németország és Franciaország javasolt.

Jermak reméli, hogy a „normandiai formátumú” videokonferencia során „egy – két hét múlva erőteljes vita tárgyává válik az ötlet, amelynek egyetértés esetén a legfőbb eredménye lehet egy Ütemterv, amelynek vége a béke megteremtése Donbasszban a most a szeparatisták által megszállt területeken és a helyi választások megtartása”.

Jermak a sok hónapja érvényben lévő tűzszüneti rendszert a minszki folyamat eddigi legnagyobb eredményének nevezte. Bár szerinte „sajnos a provokációk száma kritikusan megnőtt az elmúlt hónapokban.”

Moszkva meglepetéssel vette tudomásul a Jermak által vázolt tervet. „Nem érkeztek új javaslatok a „normandiai formátum” (Oroszország, Ukrajna, Németország, Franciaország) legutóbb március 2 – 3 megtartott videos szakértői megbeszélései során” – közölte a RIA Novoszty hírügynökséggel egy moszkvai tájékozott forrás.

„A donbasszi konfliktus fő rendezési elve továbbra is a minszki megállapodások végrehajtására vonatkozó intézkedéscsomag.”- mondta a hírügynökségnek a forrás.

Donbassz fronthelyzete:

Az LNR – frontszakaszon Zolotoje martalócostroma során ma súlyosan megsebesült egy népköztársasági milicista.

A DNR – szakaszon tegnap kora este kezdődött Gorlovka és környékének latrok általi ostroma. Éjszakára alábbhagyott a lendület, ám ma reggel újraindult. Viszont nem maradt válasz nélkül.

Ukrajna elmúlt hetekbeli politikája és tettei Donbassz ellen megerősítik azt a korábbi verziót, miszerint Kijevet nem érdekli e terület és a lakosság „visszatérítése”. Így véli és Andrej Pincsuk, a DNR korábbi Biztonsági Minisztériumának vezetője a Cargrad tévécsatorna adásában.

Tanulmányozva az ukrajnai fegyveres erők manővereinek térképét a donbasszi frontok és azok mentén, Pincsuk meggyőződését fejezte ki abban, hogy Kijev fő célja Oroszország határának elérése és közvetlenül Moszkvával való konfliktus kialakítása.

„Ha alaposan megnézi a térképet, láthatja, hogy a VSzU erői milyen közel vannak Oroszországhoz. Háború kell az Orosz Föderációval.” – fejtette ki Pincsuk. (Az alábbi videon 20:58 – tól.)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A vajdasági ragálymatiné mai műsorából…

„…5653 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 480 860 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 179 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 16 325 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 340 844 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 123 691 főre emelkedett. 8348 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 844-en vannak lélegeztetőgépen…”

-Legalábbis ezt vetíti mai (2021 03. 10.) ragálymatinéjénak fő műsorszámaként a koronavirus.gov.hu névre hallgató vajdasági qrmányvetítölde Döbrögisztán tegnapi koronás helyzetéről. Nekünk vetítik, amit aztán vagy hiszünk…- vagy nem hiszünk.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

II. Fejezet – Lengyelek és zsidók a főkormányzóságban

(idézet: És a varsói gettó felkelt)

2

  1. Fejezet

Lengyelek és zsidók a főkormányzóságban

Lengyelország megszállásával először nyílt lehetőség bizonyos területi koncepciók részletes kidolgozására.

A titkos német dokumentumokban 1939 őszétől rendszeresen szerepelt a „végső megoldás” (Endziel, Endlösung) fogalma. Emögött a dokumentumok tanúsága szerint ekkor még elsősorban a zsidóság nagyobb területre való összegyűjtésének és letelepítésének gondolata húzódott meg. Kezdetben a lublini vajdaság lett volna ez a terület, később, Franciaország kapitulációja után, Madagaszkár szerepelt a különböző elképzelésekben.

Frank naplójában, 1940. júliusi dátummal például a következő bejegyzés szerepel:

„Igen fontos a Führernek az az elhatározása, melyet javaslatomra hozott, hogy nem érkezik többé semmiféle zsidó szállítmány a főkormányzóságba. Az általános politikából kiindulva ehhez hozzá szeretném tenni, hogy tervbe vették: az egész zsidó nemzetiséget a béke aláírása után a lehető legrövidebb időn belül elszállítják a Német Birodalomból, a főkormányzóságból és a Cseh-Morva Protektorátusból az afrikai vagy amerikai gyarmatokra. Madagaszkárt vették tervbe, amelyet Franciaországnak e célból át kell adnia. Ott, azon az 500 000 négyzetkilométeres területen elég hely lesz néhány millió zsidó számára. Mindent megtettem, hogy a főkormányzóságban élő zsidók is bekapcsolódhassanak ebbe a kedvező akcióba, hogy új életet építhessenek maguknak az új földön. Ígéretet kaptam, hogy belátható időn belül nagy könnyebbség következik be itt is.”10

Lublinban július 25-én tartott értekezletén még cinikusabb hangot ütött meg a főkormányzó. „Ahogy a tengeri szállítás megengedi, elszállítjuk a zsidókat [nevetés], elhordjuk a zsidókat darabonként, férfit férfi után, nőt nő után, a lányokat a lányok után. Remélem, emiatt nem kell majd az urakat nagyon sajnálnom [újabb nevetés]. Azt hiszem, hogy megszabadultunk – ahogy mondani szokták – a legnagyobb salaktól, és csak most fogunk igazán minden szempontból megfelelő, emberi állapotokat teremteni német honfitársaink számára. És ha ezt végrehajtottuk, elérünk még valamit. Az elkövetkező évtizedekben mindinkább német honfitársaink fogják benépesíteni ezt a földet …”11

Madagaszkárban persze nemcsak a Németországból és a lengyel, illetve cseh területekről elhurcolt zsidókat akarták letelepíteni, hanem egész Európából oda akarták vinni őket. Hogy a Madagaszkár-terv milyen sorsot szánt a zsidóságnak, az iránt a második világháborúban történtek nemigen hagynak kétséget. Ehhez a területi megoldáshoz („territoriale Endlösung” – ahogyan Heydrich nevezte) persze sikeresen kellett volna befejezni a nyugati háborút. Mivel ez nem következett be, maga a terv is lekerült a napirendről.

*

Az európai zsidóság tragédiájának egyik leggyötrelmesebb fejezete a második világháború idején nem Madagaszkárban, hanem Lengyelországban játszódott le. Itt pusztították el a legnagyobb számban a zsidó lakosságot. Ezenkívül itt már 1941-1942-ben – egyelőre titokban – létrehozták a haláltáborokat, s ide vezetett több mint egymillió európai zsidó útja Németországból, a Cseh-Morva Protektorátusból, Franciaországból, Hollandiából, Belgiumból, Skandinávia megszállt országaiból, Olaszországból, Jugoszláviából, Görögországból és Magyarországról.

Vajon ez azzal magyarázható-e, hogy Lengyelországban volt Európa legnagyobb számú, egy tömbben élő zsidó lakossága? A háború előtt több mint hárommillió zsidó élt az akkori Lengyelország területén. New York után Varsó volt a világ legnagyobb zsidó lakosú városa: 380 000 zsidó lakossal, a lakosság 30 százalékával. Ám aligha ez az ok. Arról már korábban szó volt, milyen szerepet kaptak ezek a területek a nagy német „élettér” kialakításában. A lengyelek és a zsidók kitelepítésére, a zsidóság elhurcolására vonatkozó elképzelések ebbe a tervbe illeszkedtek. A lengyel lakossággal szemben alkalmazott embertelen, kíméletlen megszállópolitika, az arra irányuló nyílt törekvés, hogy megfosszák a lengyeleket nemzeti méltóságuktól és megfélemlítsék őket, mindenesetre „hátteret” adhatott a szélsőséges „fajpolitikai” megoldásokhoz. Földrajzilag is kedvező volt a terep az „első szakasz” lebonyolítására, jóllehet 1941 második felében úgy tűnt, hogy ebből a szempontból a frissen megszállt oroszországi területek kerülnek előtérbe. 1942 folyamán azonban a zsidókérdés megoldásának súlypontja ismét visszahelyeződött a volt Lengyelország területére, főként a főkormányzóságba.

Az a tény, hogy Lengyelországban egy tömbben, nagy számban élt együtt a zsidó lakosság, bizonyos mértékig mégis megkönnyítette a Harmadik Birodalom urai számára elképzeléseik gátlástalan megvalósítását. Kedvezett ehhez az itt élő zsidóság elzárkózó élete, a helyi lakosságtól való elkülönülése is.

A lengyelországi zsidóság etnikai, nemzeti sajátosságaival, vallási és kulturális szokásaival sajátos színfoltot jelentett az országban. Még a varsói zsidóság nagy része is megtartotta történelmileg kialakult szokásait, erkölcsi normáit. Bár a XX. század folyamán felgyorsultak az asszimilációs folyamatok – elsősorban az értelmiség, a szabad foglalkozásúak körében -, a zsidóság nagy tömegeiben ez igen lassan hatott. Többségük a kézműiparban és a kisiparban, illetve a kereskedelemben dolgozott; kisebb részük nagyipari munkásként vagy szabad foglalkozásúként élt. Ennek következtében, bár körükben az egész lakossághoz viszonyítva magas volt a burzsoázia aránya, fő tömegeiket a kispolgárság és a proletariátus (főleg a kisipari proletariátus) alkotta. Népes rétegeket fenyegetett a pauperizálódás veszélye, illetve máris nagy nyomorban tengődtek. Elsősorban ezeknek a rétegeknek a körében volt erős a hagyományokhoz való ragaszkodás és a befeléfordulás, a vallási, etnikai közösségekhez való szoros kapcsolódás.12

Ennek az etnikai különállásnak a gyökerei a középkori Lengyelország társadalmi struktúrájáig nyúlnak vissza. A régi feudális nemesi köztársaságban a zsidóság egyike volt a feudális rendeknek. Az egyes rendek egymástól való elzártságát a lengyel rendek esetében is rendkívül szigorú korlátok szabták meg; különösen nagy mértékben vonatkozott ez a zsidóságra. A Lengyelországból származó Nobel-díjas író, Isaac B. Singer rendkívül szemléletes képet ad regényeiben a Lengyelországban élő zsidóság XVII-XIX. századi viszonyairól. Magyarul is megjelent „A Sátán Gorajban” és „A rabszolga”. Számunkra szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy egyazon településen belül ekkora különbség létezhetett nem csupán az emberek szokásaiban, vallásában, de a közigazgatás, az oktatás, a kultúra és a munka területén is. Singer irodalmi műveinek tanúsága szerint ez az elkülönülés éppen az emberi kapcsolatok terén volt a legszigorúbb.

Ez persze nem kizárólag lengyelországi jelenség. Többé-kevésbé ez jellemezte egész Kelet-Európát, főként a volt cári Oroszországhoz tartozó területeket. A lengyelországi állapotokat azonban konzerválta az a körülmény, hogy a függetlenség elvesztése folytán a lengyel társadalom fejlődése általában lelassult. Az egyes zsidó közösségeket a gmina, a zsidó hitközség vezette, mely a középkorban a vallási nevelés, irányítás mellett közigazgatási, jogi funkciókat is betöltött. Lényegében a középkori gettók központi irányítószerve volt. Egy-egy közösség, gmina kb. ötezer embert fogott össze. A közösségeket az ún. igazgatóság és a tanács irányította. A tanács törvényhozói és ellenőrzési funkciókat, az igazgatóság végrehajtói szerepet töltött be. Létszámuk jóváhagyása, tagjaik kinevezése az ellenőrző államhatalmi szerv hatáskörébe tartozott. Lengyelország függetlenségének visszanyerése után a gmina hatásköre szűkült, vallási, oktatási, jótékonysági tevékenységre korlátozódott, ám szellemi befolyása továbbra is erős, hatékony maradt.

A lengyelországi zsidóság politikai és vallási élete rendkívül differenciált volt, világosan tükrözte az osztály- és rétegérdekek éles elkülönülését és ellentéteit. Az egyes vallási és politikai irányzatok más-más megoldást javasoltak a nemzeti és társadalmi kérdések megoldására. Négy főbb irányzat rajzolódott ki a politikai tabellán: 1. Vallási ortodox. Ehhez tartozott Agudas Israel tábora és az ún. Szomrej Szabat-mozgalom. 2. Pozitivista-asszimilációs. 3. Cionista, hebraista. 4. A szocializmus és a cionizmus szintézisére törekvő munkáspártok: a Poalej Syjon Lewica (baloldal) és a Poalej Syjon Prawica (jobboldal); ez utóbbiak a Lengyelországban élő zsidóság ősi, törzsökös autochton jellegét hangsúlyozták erőteljesen. Az autochtonistákhoz sorolható a legnagyobb zsidó munkáspárt, a Bund és ide tartoztak az ún. folkisták is. Megjegyzendő, hogy a két világháború között a lengyel kormányok a lojális és konzervatív Agudas Israelt támogatták, de a palesztinai emigráció gondolatát ébren tartó cionista mozgalmak tevékenységét is bátorították.13

Már a fentiekből is látható, hogy Lengyelország zsidó lakosságának szellemi, politikai és társadalmi életét nem kizárólag, sőt talán nem is elsősorban a vallási intézmények befolyásolták. A századunkban Varsóban működő 250 zsidó intézménynek és társadalmi szervezetnek például csak egy része volt vallási jellegű, a többi kulturális, önkormányzati, jóléti, sport-, diák- stb. intézmény volt, túlnyomórészt a Bundnak, illetve a munkásmozgalom más csoportjainak befolyása alatt. Dinamikusan fejlődött az iskolahálózat. Három iskolatípus jellemezte a lengyelországi zsidó iskoláztatást: 1. a zsidó gyerekek számára létesült, állami és önkormányzati támogatással működő lengyel nyelvű elemi iskolák; 2. a zsidó társadalmi szervezetek által fenntartott jiddis vagy héber nyelvű iskolák; 3. magániskolák lengyel tanítási nyelvvel.

Ez a gazdag intézményrendszer már önmagában is élénk szellemi életet sejtet. De Varsó nemcsak a lengyelországi zsidóság szellemi életének volt fontos központja; befolyása világszerte érződött, elsősorban persze Európában. A jiddis, héber lengyel nyelven megjelentetett lapok, folyóiratok száma több tucatra rúgott. Közöttük nem egy, mint például a Bund lapja, a Di Folkscajtung, komoly nemzetközi tekintélyt élvezett. Jelent meg jiddis nyelven illegális kommunista újság is, de több jiddis polgári lap is ismert volt a határokon kívül.

Varsóban igen élénk zsidó színházi élet folyt. Az a sajátosan zárt közeg, amelynek itt játszottak s ahonnan a szerzők témájukat merítették és ahonnan a színészeket is toborozták, furcsán demokratikus, plebejus arculatot kölcsönzött ennek az intézménynek. Talán a nyelv, talán az eltérő szokások tették, de ezek a darabok és ezek az előadások nem váltak a lengyel lakosság egészének kulturális kincsévé. Joggal idézi Ruta Sakowska egyetértően Boy-Zelenski ismert lengyel író szavait: „Van annak valami értelme, hogy miközben egymás mellett élünk, ilyen keveset tudjunk egymásról, ennyire ne ismerjük egymást? Játszanak minálunk színdarabokat a világ minden tájáról, sokszor elég gyengécskéket, ugyanakkor abszolút semmit nem teszünk annak érdekében, hogy megismerjük annak a népnek a lelkét, amellyel együtt élnünk rendeltetett.”14 Hasonló megállapítás a többi tudományos, kulturális intézményre is vonatkozik, bár talán a történetírás, a társadalomtudományok területén indult meg viszonylag a leghamarabb az integrálódás. A tudományos tevékenység részben az egyetemi szintű rabbi- és pedagógusképző intézetben volt élénk, de neves szakembereket nevelt a Vilnai Tudományos Intézet és a Varsóban tevékenykedő Fiatal Történészek Köre is, ahonnan sokan váltak az egyetemes lengyel történetírás kiemelkedő szakembereivé.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2021 március 10. – szerda – van. Az idei esztendő 69. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 296 nap van hátra.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Ildikó, Anaisz, Anasztáz, Anasztázia, Atalanta, Atos, Atosz, Ében, Ede, Édua, Emil, Emilián, Etele, Etre, Ipoly, Itala, Kada, Kadicsa, Kadocsa, Kadosa, Kaducsa, Káin, Kamilla, Kán, Kandid, Kandida, Kolos, Kolozs, Melissza, Melitta, Nasztázia, Neste, Nyeste, Priszcilla, Teofil, Valér, Valérián nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Március 10 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rcius_10.

 Ma van: 

– A székely szabadság napja

 A balrad.ru ma az alábbi zenével köszönti az ünnepelteket és az olvasóit

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Köszönet

KÖSZÖNÖM NEKIK:

2021  március 9. – én K. Béla adománya érkezett meg Pay-Pal – on keresztül. Köszönöm szépen!

2021  február 12 – én  W Árpád átutalásos adománya érkezett! Köszönöm szépen!

2021  január 25. – én K. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!

2021  január 19 – én D. J. „Bolsevik” adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!

2021  január 12 – én  W Árpád átutalásos adománya érkezett! Köszönöm szépen!

2021  január 10 – ről 11 – re érkezett meg Mr. I. T. Pay – Pal – on keresztül utalt adománya! Köszönöm szépen!

2020  december 28. – án K. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!

2020  december 17 – én H. László átutalásos adománya érkezett meg! Köszönöm szépen!

2020  december 14 – én kaptam meg „Petymeg” adományát! Köszönöm szépen!

2020  december 12 – én  W Árpád átutalásos adománya megérkezett! Köszönöm szépen!

2020  december 5 – én D. J. „Bolsevik” adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!

Donbassz

Donbassz kapcsán semmi jó hír. Az pedig kimondottan rossz hír, hogy diplomáciai hír sincs.

Az pedig már nem is számít hírnek, hogy a front teljes hossza lövöldözésektől hangos.

Jelen összefoglaló megírásáig kirívó súlyosságú esetről hír ugyan nem érkezett, de a helyzet most olyan, hogy bármely pillanatban megtörténhet valami nagyon rossz.

Az sem újdonság, hogy egyre több helyen csapnak össze a vérgőzös neonácik, és a kevésbé buzgó Nemzeti Gárda egyedei. Ma három helyszínen is lődözték egymást, kibrusztolva két lator fűbeharapását, meg vagy féltucatnyi lesántulós esetet.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com