Létü(n)k elengedhetetlen kellékei…

Arénázik a Döbrögi-qrmány – átlagosan 73 százalékkal nőtt a stadionok ára

A legdrágább hazai kiadvány a Magyar Közlöny, amelyben rutinszerűen közlik a futballstadionok építési költségeinek emelkedését.

Orbán Viktor egy kormányrendelet révén 19,1 milliárd forintban határozta meg a Beruházási Ügynökség nyíregyházi stadionnal kapcsolatos költségkeretét. A közbeszerzés értelmét megkérdőjelező mutató, hogy a győztes pályázat 13,7 milliárdos ajánlattal lett befutó: most ezt emelték meg nagyjából hatmilliárd forinttal. Ami két okból lehetséges: az építkezés során megváltozott megrendelői igények miatt, vagy pedig a győztes eleve nyomott árat határozott meg a konkurencia piacról való kiszorítása érdekében. Amit azért vállalhatott, mert remélte/sejtette/tudta, hogy a tendergyőztes pályázatot utólag a kabinet kisegíti néhány milliárddal.

Amennyiben utóbbi feltételezés helytálló, akkor még a NER-ben is ritka belső bizalmi körben kell lennie a győztesnek. Jelen esetben a már több kormányzati gigaberuházásban (például a Puskás Aréna építésében) is szerepet kapott cégnek, az Épkar Zrt.-nek. Amelynek tulajdonosa korábban Mészáros Lőrinc családtagjaival is üzletelt, ami nyilván nem bizonyíték, de ártani aligha árthatott a pályázat elbírálásakor…

De igazán már nem is az a kérdés, hogy a pályázó a nyíregyházi komplexum esetében előre számolt-e az utólag megemelt költségvetési milliárdokkal, hiszen ez hétköznapi gyakorlat a stadionok esetében. A rendszer lényege, hogy a NER-be kevésbé bekötött vagy a piacról élő független vállalkozások lehetőleg ne kerüljenek az állami megrendelések közelébe.

A Népszava gyűjtése szerint – amely csak és kizárólag a nyilvánosan elérhető adatokat összegezte – egyetlen olyan stadionépítési projekt volt az országban (a kaposvári), amelyik olcsóbb lett a tervezett összegnél.

Egészen kirívó árazásokkal találkoztunk, amelyek a tervezetthez képest nagyságrendekkel magasabb összeget emésztettek fel. A túlárazás gyanúját eloszlatni nem igyekvő kivitelezők és a hatalom összejátszása nehezen érhető tetten, ráadásul a vád könnyen cáfolható: a megváltozott műszaki tartalom éppúgy indok lehet a költségnövekedésre, mint az építkezés közben váratlanul felvetődött és előre nem látható építészeti problémák felbukkanása. Ezek elbírálása, műszaki ellenőrzése nyilván nem újságírói, sokkal inkább ügyészségi feladat lenne, de ilyennel egyelőre nem találkoztunk a joggyakorlatban. Ugyanakkor a tendencia feltárása és bemutatása is elegendő lehet annak bizonyítására, hogy rendszerszintű áremelkedések tanúi vagyunk. Az Orbán-kormány csak a stadionépítési projektre 367 milliárdot költött már.

A listavezető a Puskás Aréna, amelyik a kiindulási pontként bejelentett 100 milliárd helyett 190-ből épült fel, ami már a vizes világbajnokságra felhúzott Duna Aréna körüli zűrzavart idézi, pedig arról mindenki azt hitte, nem ismétlődhet meg. És még ez is kétmilliárddal növekedett volna, amennyiben utólag megépítik a VIP-vendégeknek (a politikusoknak, oligarcháknak) tervezett alagutat, hogy a „védett személyeknek ne kelljen keveredniük” a szurkolókkal. Ugyan ezt a tervet a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke keresztülhúzta, de szinte biztos, hogy nem végleg.

A fehérvári stadion majdnem tízmilliárdos árnövekedését már menet közben a váratlan építészeti problémákkal magyarázták, a stadion átadása késett vagy fél évet, utána pedig az ivóvízrendszer bakteriális fertőzése miatt csúszott a használatba vétel.

Eredetileg 5 milliárd forintból tervezték felhúzni az időközben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek minősített kispesti Honvéd-stadiont, de csak 11,7 milliárdért találtak rá kivitelezőt. Egy újabb kormányhatározat szerint azonban az új arénáért akár 17 milliárdot is kiszámlázhat a NER-közeli vállalkozó. Az azóta kivásárolt tulajdonos, George F. Hemingway az építkezés előtt azt nyilatkozta, hogy „csak Bajnokok Ligája-döntőt nem tudunk majd rendezni benne, azon kívül viszont mindent”. A 8200 ülés látványosan túlméretezett beruházás képét mutatja, hiszen Kispesten jóval háromezer alatt volt az átlagnézőszám.

A Ferencváros kivételével szinte mindenhol az igényeket messze meghaladó, túlméretezett stadionok épültek. Debrecenben konkrétan csökkent a nézőszám, miután a régi arénából az új, húszezres stadionba költöztették a csapatot. Nyilvánvaló, hogy ezek a stadionok soha nem fognak telt házzal működni, ellenben fenntartásuk messze meghaladja az üzemeltetők lehetőségeit. A klubok pedig ezt a terhet sorban ráterhelik az államra, vagyis a magyar futballba áramoltatott közpénzesőnek soha nem lesz vége. Az abszolút csúcs Szigetszentmiklós, ahol úgy kezdtek stadiont építeni, hogy a csapat is megszűnt, jelenleg 420 millióért árverezik a befejezetlen torzót, ami a pénzkidobás egészen értelmezhetetlen szintje.

De Szombathely majdnem hatmilliárdos többlete is élcsoportot ér (az üzemeltetés pedig már ott is az államkasszát terheli), és a 3-5 milliárdos áremelkedés teljesen elfogadott a kisebb játszóhelyek építésekor. Egy stadion a tervezőasztalon megálmodott összeghez képest átlagosan 73 százalékkal kerül többe, mire az aranylábú gyerekek kifutnak a gyepre.

Az Orbán-kormány stadionépítései

Stadionszám: 36 darab
Tervezett költség: 211,96 milliárd forint
Tényleges költség: 367,77 milliárd forint
A különbség: 155,8 milliárd forint
Az árnövekedés: 73 százalék

 (Népszava)

Bal-Rad komm: ÁTLAGBAN az infláció mértékével… Merthogy infláció is van ám a világon! Ami a stadionok estében a nyögdíjasinfláció éves számításának min. a HÚSSZOROSA! Mintavétel kérdése az egész!

A STADIONOKRA PEDIG ÉGETŐEN NAGY A SZÜKSÉG! A nyögdíjasok meg csak…

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Döbrögisztán új ragályrekordjainak összefoglalója…

Döbrögisztán új ragálycsúcsainak bemutatásával kezdi mai (2021 03. 13.) ragálymatinéját a koronavirus.gov.hu vajdasági qrmányvetítölde. Ebből megtudhatjuk, hogy az előző nap éjfélig élőhelyünk határain belül „…9444 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 507 627 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 163 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 16 790 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 349 530 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 141 307 főre emelkedett.  8897 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 989-en vannak lélegeztetőgépen…”

Ajánljuk a műsor megtekintését persze azoknak is, akik dijadalhírekre szomjúhoznak. A fenti mérlegen túl jószerével csak olyasmiket találhatnak ott. Lehet vedelni! A vajdarajongók teljesen belerészegedhetnek.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2021 március 13. – szombat – van. Az idei esztendő 72. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 293 nap van hátra.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Ajtony, Krisztián, Arabella, Arita, Arvéd, Arvid, Csolt, Egyed, Ida, Lándor, Leander, Lizander, Lizandra, Patrícia, Roderik, Rodrigó, Rozina, Rut, Salamon, Salvador, Solt, Zina, Zolta, Zoltán nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Március 13 – án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rcius_13.

 MA MEGINT SEMMI ÜNNEPELNI VALÓ! MA MEGINT DÖGUNALOM NAPJA VAN!

 

 A balrad.ru ma az alábbi zenével köszönti az ünnepelteket és az olvasóit

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Az egyéni tulajdon a szocializmusban

A szocializmus építése a Szovjetunióban

(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)

 

Az egyéni tulajdon a szocializmusbanA társadalmi tulajdon a szocializmusban egyaránt kiterjed a termelőeszközökre és az előállított termékekre. A termékek egy része a továbbiakban termelőeszközül szolgál, és társadalmi tulajdonban marad. A termékek másik része, amely fogyasztási cikkekből áll, elosztásra kerül a dolgozók között munkájuk mennyiségének és minőségének megfelelően, s a dolgozók egyéni tulajdonává válik.

Marx és Engels „A Kommunista Párt Kiáltványá”-ban hangsúlyozták, hogy a kommunizmus a munkatermékek egy bizonyos részének személyes elsajátítását senki számára sem akarja lehetetlenné tenni. A kommunizmus csupán ennek az elsajátításnak a kapitalizmusban uralkodó hitvány jellegét, azt a helyzetet szünteti meg, amikor a munkás csak a tőke gyarapításáért él, és csak addig él, ameddig azt az uralkodó osztály érdeke megkívánja.

Engels az „Anti-Dühring”-ben a jövendő szocialista társadalom alapjait jellemezve azt írta, hogy ott „a társadalmi tulajdon a földre és a többi termelőeszközre terjed ki, az egyéni tulajdon pedig a termékekre, vagyis a fogyasztási cikkekre”.: Engels. Anti-Dühring. Szikra 1950. 135. old.*

A tőkés termelési mód megszűnésével erejüket vesztik a kapitalizmus gazdasági törvényei is, amelyek a néptömegek egyéni tulajdonát, egyéni fogyasztását nyomorúságos keretek közé, a munkaerő fenntartásához és újratermeléséhez szükséges létfontosságú javak minimumára szorítják. A kapitalizmussal ellentétben, ahol a termelés a kizsákmányolok gazdagodásának, önző céljainak szolgálatában áll, a szocializmus a termelést az egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek szolgálatába állította, e szükségletek maximális kielégítése céljából. A szocializmus nemcsak nem szünteti meg a fogyasztási cikkek egyéni tulajdonát, hanem ellenkezőleg, éppen a szocializmus az egyetlen szilárd biztosítéka annak, hogy a társadalom minden tagjának egyéni szükségletei egyre teljesebb kielégítést nyerjenek.

A szocialista társadalom dolgozóinak az egyéni tulajdonhoz való joga kiterjed munkával szerzett jövedelmükre és megtakarításaikra, a lakóházra és a háztáji gazdaságra, a háztartási cikkekre és használati tárgyakra, az egyéni fogyasztást és a kényelmet szolgáló cikkekre.

A szocializmus korszakában az egyéni tulajdon forrása kizárólag a munka. A szocialista termelési viszonyok osztatlan uralmának körülményei között az egyéni tulajdonban levő javak nem válhatnak tőkévé, vagyis nem használhatók fel a kizsákmányolás eszközeként. A Szovjetunió Alkotmánya védelmezi az egyéni tulajdonhoz, valamint az egyéni tulajdon örökléséhez való jogot.

A szocializmusban az egyéni tulajdon elválaszthatatlanul összefügg alapjával, a társadalmi tulajdonnal. A társadalmi tulajdon gyarapodásával, a népvagyon növekedésével a termékek mind nagyobb tömege jut a dolgozók egyéni szükségleteinek kielégítésére.

A szocialista termelési viszonyok jellege. A szocialista társadalom termelési viszonyai lényegüknél fogva gyökeresen különböznek a kapitalizmus és a termelőeszközök magántulajdonán alapuló más társadalmi alakulatok termelési viszonyaitól.

A szocialista termelési viszonyokat a következők jellemzik:
1. a termelőeszközök társadalmi tulajdonának osztatlan uralma:
2. a dolgozók megszabadulása a kizsákmányolástól, s az elvtársi együttműködés és a szocialista kölcsönös segítség valóra válása;
3. a termékeknek a dolgozók érdekében történő elosztása.

A termelőeszközök szocialista tulajdona folytán az emberek egymáshoz való viszonya a termelési folyamatban egészen más jellegű, mint a kapitalizmus idején. A termelőeszközök magántulajdona elkerülhetetlenül szétválasztja az embereket, uralmi és alárendeltségi viszonyt szül, egyes embereknek más emberek által való kizsákmányolását vonja maga után, érdekellentéteketosztályharcot és konkurrenciát idéz elő, ezzel szemben a termelőeszközök társadalmi tulajdona egyesíti az embereket, biztosítja igazi érdekközösségüket és elvtársi együttműködésüket.

A termelőeszközök társadalmi tulajdonának uralma folytán a termékek elosztásának jellege is egészen más a szocializmusban, mint a kapitalizmusban.

A szocialista társadalomban — minthogy nincsenek kizsákmányoló osztályok, és ember nem zsákmányolja ki az embert — a munka nem oszlik szükséges és többletmunkára, s a termék sem oszlik szükséges és többlettermékre. A szocialista termelési viszonyok a munkának és a munka termékének teljesen más felosztását teszik objektíve szükségszerűvé, mint amilyen a kapitalizmusban érvényesül. A szocializmusban — mivel a termelőeszközök társadalmi tulajdonban vannak, magának a termelésnek pedig az a célja, hogy az egész társadalomnak és a társadalom minden egyes tagjának a szükségleteit kielégítsék — a termelésben részt vevő dolgozók munkája a következő két részre oszlik: közvetlen szükségletre végzett munkára és társadalmi szükségletre végzett munkára. Ennek megfelelően a munka terméke (leszámítva azt a részt, amelyet az elhasznált termelőeszközök pótlására fordítanak) ugyancsak két részre oszlik: közvetlen szükségletre szolgáló termékre és társadalmi szükségletre szolgáló termékre. A közvetlen szükségletre végzett munka azt a terméket hozza létre, amely a termelésben részt vevő dolgozók között munkájuk mennyisége és minősége szerint szétosztásra kerül, s amely a dolgozó és családja egyéni szükségleteinek fedezésére szolgál. A társadalmi szükségletre végzett munka azt a terméket hozza létre, amely a társadalmi szükségleteket: a termelés bővítését, a közoktatás fejlesztését, az egészségvédelmet, a honvédelem megszervezését stb. szolgálja. A szocialista társadalomban, ahol maguk a dolgozók vannak hatalmon, a társadalmi szükségletre végzett munka ugyanolyan szükséges számukra, mint a közvetlen szükségletre végzett munka. A társadalmi szükségletre szolgáló terméknek az a része, amelyet a szocialista termelés bővítésére fordítanak, gyarapítja a dolgozók jólétének további növeléséhez szükséges anyagi feltételeket. A társadalmi szükségletre szolgáló terméknek az a része, amelyet a közoktatás és az egészségvédelem fejlesztésére, társadalombiztosításra és más közszükségletekre fordítanak, ugyanúgy a dolgozók szükségleteinek kielégítését szolgálja, mint a közvetlen szükségletre szolgáló termék.

A termelőeszközök és a munkatermékek társadalmi tulajdona, valamint a munka termékeinek a dolgozók érdekében történő elosztása folytán a szocialista gazdasági rendszer döntő előnyökkel rendelkezik a tőkés rendszerrel szemben. A munka termelőerejének óriási növekedését biztosító nagyüzemi társadalmi termelés minden előnye az egész társadalom javára, a dolgozó tömegek javára válik, nem pedig a kizsákmányolok javára, mint a kapitalizmusban.

A termelőeszközök társadalmi tulajdonának uralma azt jelenti, hogy a szocialista termelés nem ismeri a termelés társadalmi jellege és a termelés eredményeinek tőkés elsajátítási formája közötti ellentmondást, ezt a kapitalizmus lényegéhez tartozó ellentmondást. A szocializmusban a termelés társadalmi jellegének a termelőeszközök társadalmi, szocialista tulajdona felel meg. Ennek folytán a szocialista társadalomban teljes összhang van a termelési viszonyok és a termelőerők között.

Sztálin a szocialista rendet jellemezve a következőket írja:

„Itt a termelési viszonyok teljes összhangban vannak a termelőerők állapotával, mert a termelési folyamat társadalmi jellegét alátámasztja a termelőeszközök társadalmi tulajdona.

Ezért a Szovjetunióban a szocialista termelés nem ismeri az időszakonként visszatérő túltermelési válságokat és az azokkal kapcsolatos visszásságokat.

Ezért a termelőerők itt gyorsított ütemben fejlődnek, mivel a velük összhangban levő termelési viszonyok szabad teret engednek fejlődésüknek”.: Sztálin. A dialektikus és a történelmi materializmusról. Lásd Sztálin. A leninizmus kérdései. Szikra 1953. 665. old.*

A jelenkori kapitalizmus termelési viszonyaival ellentétben, amelyek béklyói a termelőerők fejlődésének, a szocialista termelési viszonyok a termelőerők rohamos fejlődését biztosítják. A meghatározott termelőerők alapján keletkezett és kifejlődött szocialista termelési viszonyok ugyanakkor a termelőerők további, meggyorsult ütemű fejlődésének hatalmas hajtóerejét jelentik.

Rövid összefoglalás

  1. A Szovjetunióban osztatlanul uralkodik a termelőeszközök társadalmi tulajdona. A szocializmusban a társadalmi tulajdonnak két formája van: az állami és a szövetkezeti-kolhoztulajdon. Ennek megfelelően a szocialista üzemeknek két formája létezik: az állami üzemek és a szövetkezeti (kollektív) gazdaságok.
  2. A szocialista társadalomban az állami tulajdon — közvagyon. A Szovjetunióban az ország gazdagságának túlnyomó része állami tulajdont képez. A szövetkezeti-kolhoztulajdon az egyes kolhozok, kisipari termelőszövetkezetek és fogyasztási szövetkezetek csoporttulajdona. Az állami tulajdon a szocialista tulajdon legmagasabbrendű, legfejlettebb formája; az állami tulajdoné a vezető és meghatározó szerep az egész népgazdaságban.
  3. Az egyéni tulajdon a szocializmusban a fogyasztási cikkekre terjed ki. Az egyéni tulajdon külön formája a kolhozporta egyéni tulajdona. A dolgozók egyéni tulajdona a szocialista társadalmi tulajdon növekedése alapján gyarapodik.
  4. A szocializmus termelési viszonyait a következők jellemzik: 1. a termelőeszközök társadalmi tulajdonának osztatlan uralma; 2. a dolgozók megszabadulása a kizsákmányolástól, az emberek közötti elvtársi együttműködés és szocialista kölcsönös segítség az anyagi javák termelése folyamán; 3. a termékeknek a dolgozók érdekében történő elosztása.

A szocialista termelésben részt vevő dolgozók munkája két részre oszlik: közvetlen szükségletre végzett munkára és társadalmi szükségletre végzett munkára. A dolgozók a közvetlen szükségletre végzett munkával azt a terméket állítják elő, amely munkájuk mennyisége és minősége szerint szétosztásra kerül közöttük, a társadalmi szükségletre végzett munkával pedig azt a terméket, amely társadalmi szükségletek fedezésére szolgál.

A szocializmusban a termelési viszonyok teljes összhangban vannak a termelőerők jellegével, s a szocialista társadalom termelőerőinek rohamos fejlődését meghatározó fő, döntő erőt jelentik.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Tessék választani: éhhalál, döghalál, vagy fagyhalál?

Egy szendvics ebédre, egy vacsorára

Újvárfalván a GKI szerint átlagosan havi 83 333 forintot költenek az emberek. A fűtés kigazdálkodása a lakosság felének komoly kihívást jelent.

Eszünk vagy fűtünk. Mivel ilyen szép, napos az idő, hát eljöttem a boltba – közli rezignáltan a nadalosi Lujzi Boltja előtt várakozó maszkos, jumbósapkás férfi. Munkahelye nincs, a közfoglalkoztatásból is kiszorult már régen, alkalmi munkákból él. Főleg a téli hónapok peregnek le nehezen, amikor nem ritkán csak 30 ezer forintot sikerül összeszednie. Amit többen még így is irigyelnek a Somogy közepén, a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet mellett fekvő, alig két és félszáz lakosú zsákfaluban, Újvárfalván – egyik falurésze Nadalos –, az 1848-49-es szabadságharc mártír kormánybiztosa, Noszlopy Gáspár szülőfalujában. A község azon 389 település közé tartozik, ahol a GKI becslése szerint az egy főre jutó éves vásárlóerő nem éri el az egymillió forintot. Vagyis a havi 83 333 forintot.

– Mennyi?! – kérdez vissza az összeg hallatán a kerti széken napozgató Ormos Jánosné Erzsébet, aztán nagy nehezen kiszámolja, neki ez éppenséggel több, mint két és fél havi bevétele: a 68 éves asszony 31 ezer forint nyugdíjat kap. Ami havi egy nagybevásárlásra elegendő, amikor is lisztet, olajat és krumplit vesz, emellett hetente-tíz naponta egyszer egy kiló fagyasztott csirkeszárnyat. – Az jó, sok van a zacskóban, még a kutyának is jut belőle néha – teszi hozzá elképedésünkre. Emellett terem a kertben hagyma, káposzta, uborka, répa, ezekből variál főzéskor.

A fűtés neki, de legalább az újvárfalvaiak felének is kihívást jelent. Egy ház teljes kifűtése legalább 15 köbméter fát igényelne, a legnagyobb mennyiséget, ennek kétharmadát Zsuzsa vallja be. És hozzáteszi, ez arra elég, hogy az állandóan használt helyiségekben ne legyen hideg. Egy köbméter fa 26 ezer, Zsuzsa havi járandósága 51 ezer. – Év közben apránként veszem meg a fát, amikor kisebb a rezsi, kiszorítom valahogy – magyarázza. – Persze nem könnyű erre félretenni, hiszen csak a gyógyszereim több, mint húszezerbe kerülnek.

A költségek másoknál sem alacsonyabbak, csak a bevételi oldalon hallott összegek változnak. Sokak számára irigylésre méltó például a tíz közfoglalkoztatott nettó 56,5 ezer forintos havi bére, amit láthatóan az érintettek is értékelnek. Más hivatalos munkalehetőség ugyanis nincs a faluban. A munkanélküliségi ráta papíron 7,2 százalék, azaz 13 fő, a helyiek állítása szerint viszont a falubeliek kétharmada állástalan, csak éppen nem regisztrálja őket a rendszer. Akik kimaradnak a programból, azoknak az alkalmi meló jut.
A gyönyörű környezetben fekvő zsákfaluban legalább tucatnyi ingatlan vettek meg németek, akiknél az udvar mindig ad valami munkát, s ezzel napi 1500-200 forintot is meg lehet keresni. Még inkább felnéznek azokra, akik valódi munkahelyen dolgoznak: kevesebb, mint tíz nevet sorolnak fel a helyiek. A 35 kilométerre fekvő Kaposvárra, a húskombinátba járnak néhányan, illetve a kórházba, ki ápolónőként, a többség takarítani.

– Úgysem hiszik el, de a rendszerváltásig Újvárfalva kifejezetten gazdag falunak számított – állítja Zsuzsa. – A téesz mindenkinek munkát adott, virágzott a háztáji, minden második udvarban teheneket tartottak, aki pedig nem, az az állatgondozással keresett plusz pénzt vagy gyógynövényezett. Aztán a téeszt szétverték, a háztáji is elsorvadt, aki tudott, elköltözött.

Horváth Dzsenifer Kaposvárra járt középiskolába, naponta ingázott, s érettségi után sem gondolt a költözésre. Jelenleg közművelődési asszisztensnek tanul, a falvakban a törvény szerint ugyanis kötelező „az alapszintű közművelődés biztosítása”, függetlenül attól, hogy ez valószínűleg nincs az első ötven probléma között. Az asszisztensek államilag előírt fizetés, bruttó 189 ezer forint jár havonta, amivel Dzsenifer igencsak megemeli a helyi átlagot. Ennek ellenére náluk is kártyás a villanyóra, mert azzal sokkal jobban lehet spórolni. Sok helyen még a feltöltős villanyórát sem tudják kigazdálkodni, többeknél pedig a vezetékek mentek tönkre az évtizedek alatt, s kicserélésükre semmi remény.

– Négy szelet parizer, két zsemle – mutatja a hazafelé ballagó jumbósapkás a napi bevásárlását. – Az egyik szendvics az ebéd, a másik a vacsora.                (Népszava)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…a rendszerváltásig Újvárfalva kifejezetten gazdag falunak számított – állítja Zsuzsa. – A téesz mindenkinek munkát adott, virágzott a háztáji, minden második udvarban teheneket tartottak, aki pedig nem, az az állatgondozással keresett plusz pénzt vagy gyógynövényezett. Aztán a téeszt szétverték, a háztáji is elsorvadt, aki tudott, elköltözött…”

-Azaz: MEGKEZDŐDÖTT A VERENYKÉPESSÉGÜNK KIFEJLESZTÉSE! 

A siker teljes!

És mint az Új Demokráciákban, van választási lehetőség! Éhhalál, döghalál, fagyhalál.  De el is adhatod a házad a germánnak.

 

Döbrögisztáni napi ragály…

koronavirus.gov.hu nevű döbrögisztáni qrmányvetítölde mai (2021 03. 12.) ragálymatinéjának fő attrakciója szerint vajdaság szerte előző nap lett „…9011 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 498 183 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 130 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 16 627 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 346 904 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 134 652 főre emelkedett.  8718 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 949-en vannak lélegeztetőgépen…”

DE AMÚGY MINDEN RENDBEN! VAJDÁNK URA A HELYZETNEK!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Lengyelek és zsidók a főkormányzóságban

(idézet: És a varsói gettó felkelt)

3

  1. Fejezet

Lengyelek és zsidók a főkormányzóságban

Lengyelország lerohanása után a német megszállók nem terjesztették ki azonnal a nürnbergi faji törvényeket a megszállt területekre. Ezek a rendelkezések a közvetlenül Németországhoz csatolt országrészeken is csak 1941 májusában léptek hivatalosan életbe, a főkormányzóság területén pedig formálisan soha nem került sor a kihirdetésükre. 1939 szeptemberében-októberében egyes hivatalos személyek még olyan kijelentéseket is megkockáztattak, hogy „a nemzetközi jog összes rendelkezéseit tiszteletben tartják”, sőt nyugodt életet és kedvező munkakörülményeket ígértek a zsidóságnak.15

Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a megszálló hatóságok nem a nürnbergi törvények szellemében tevékenykedtek. Inkább úgy tűnik, ezek a törvények már nem voltak elégségesek a kialakult új helyzetben, a „lehetőségek” kihasználásához. A megszálló szervek, mint láttuk, szabad kezet kaptak, s a zsidó lakosság „kiiktatására” biztatták őket. És bár a főkormányzóságban csak 1940 májusában kezdtek hozzá hivatalosan „a zsidó fogalmának tisztázásához”, valójában a zsidó lakosság törvényen kívül helyezése a megszállás pillanatában megkezdődött.

Hans Frank 1939. szeptember 8-án – akkor még nem volt főkormányzó, csak a Lengyelország területét megszálló hadseregek mellett működő polgári közigazgatás vezetője – olyan rendelkezést tett közzé, hogy „minden zsidó üzletet, vendéglőt, kávéházat stb. szeptember 9-én 17 óráig megfelelő jellel kell ellátni, amely arról tudat, hogy az zsidó üzlet”. Az üzleteket úgy kellett megjelölni, hogy a kirakatüvegen világosan látható legyen a Dávid-csillag, nyitott elárusítóhelyen pedig megfelelő feliratot kellett kifüggeszteni.

„Zsidónak kell tekinteni minden üzletet, amely teljesen vagy több mint 50 százalékban zsidó kézben van, vagy amely zsidó tőkével működik. A rendelkezés megszegése szigorú büntetéssel jár.”16

Frank 1939. november 23-án már főkormányzói minőségében parancsolta meg a főkormányzóság területén élő valamennyi zsidó személy látható megjelölését.17

Ezt a rendelkezést egyébként az egyes területek vezetői közül ki-ki a saját elképzelései szerint hajtotta végre. Így például, míg Frank rendelkezése csak a 10 éven felüli zsidóknak tette kötelezővé a karszalag viselését, Drechsel piotrkówi körzetvezető a kikeresztelkedetteket is kötelezte erre. Néhány nappal Frank rendelkezése előtt, november 14-én pedig a kaliszi közigazgatás vezetője minden zsidó számára halálbüntetés terhe mellett tette kötelezővé a megkülönböztető megjelölés viselését.

Hasonlóan érvényesült a zsidók munkakényszerére vonatkozó rendelkezés is. A megszállt lengyel területek egészén rögtön a háború elején megvalósították a zsidóság számára a munkakényszert. A főkormányzóságban az erre vonatkozó keretrendelkezés 1939. október 26-án jelent meg. Magának Németországnak a területén erre 1941. október 3-án hoztak törvényt, s ezt terjesztették ki a csatolt lengyel területekre, noha ezeken a területeken a gyakorlatban ez akkorra már régen megvalósult.

Kezdettől fogva erősen korlátozták a zsidóság szabad mozgását. Megtiltották a lakás-, illetve helyváltoztatást, a zsidók nem hagyhatták el lakóterületüket, és fokozatosan megtiltották nekik a közlekedési eszközök használatát. Frank 1940. január 26-i utasítása értelmében zsidók nem szállhattak vonatra. A rendelkezések megszegése többnyire halálbüntetéssel járt.18

Megoszlik a történészek véleménye arról, hogy ezeket az eltéréseket vajon a német birodalmi kormány különleges rendelkezései indokolják, avagy fellelhetők bennük Hans Frank egyéni ambíciói is. Madajczyk könyvében nagy súlyt helyez a Heinrich Himmler és Hans Frank közötti presztízsharcra, amely – különösen a megszállás első éveiben – nyomon követhető szinte minden, a főkormányzóság belső helyzetére vonatkozó intézkedésben.19

Frank, miután főkormányzói kinevezését megkapta, az első pillanattól arra törekedett, hogy biztosítsa a főkormányzóság önállóságát, és lehetőleg teljhatalmat nyerjen a rábízott lakosság felett. Hogy ebben mennyire befolyásolták egyéni törekvései és mennyire a nemzetiszocialista párton belüli hatalmi versengések, azt nehéz pontosan kiolvasni naplójegyzeteiből. Mindenesetre 1939-1940 során többször is nyilvánosan tiltakozott az ellen, hogy a központi német szervek beavatkoznak a főkormányzóság belső ügyeibe. 1939 decemberében többször kijelentette, hogy a főkormányzó azért rendelkezik a főkormányzóság területén a legfelsőbb bíró funkciójával, mert ő itt a Führer helyettese. Előszeretettel hangsúlyozta, hogy „ami a birodalomban jó, az lehet, hogy még hosszú ideig nem lesz jó a főkormányzóságban. A főkormányzóságban nem kötelező az, amit a Birodalmi Törvénykönyv előír, ha csak nem a Führer 1939. október 12-i dekrétumán alapul.”20

Egy 1940. március 8-án tartott kormányértekezleten még világosabban fogalmazott: „Itt a főkormányzóságban senkinek sem lehet magasabb a tekintélye, a rangja és a befolyása a főkormányzóénál. A hadseregnek nincs semmiféle hatalmi pozíciója, a hadsereg csak biztonsági szolgálatot lát el, csak általános katonai feladatokat old meg, de nincs politikai hatalma. Ugyanez vonatkozik a rendőrségre és az SS-re is. Nincs itt semmiféle állam az államban, egyedül mi képviseljük a Führert és a Német Birodalmat. Érvényes ez a pártra is; annak sincs itt más befolyása, mint az, hogy az irányítást itt is a legrégibb nemzetiszocialisták, a Führer leghűségesebb harcostársai végzik.”21

A zsidóság sorsáról a végső döntés valójában mégis a német központi biztonsági szervek, az SS és a Gestapo megfelelő osztályának a kezében volt. Alig három héttel a második világháború kirobbanása után, 1939. szeptember 21-én, Berlinben értekezletet tartottak a biztonsági szervek vezetői. Ennek eredményeként megszületett egy szigorúan titkos utasítás, amelyet Reinhard Heydrich a zsidókérdés megoldására vonatkozólag mindazon biztonsági alakulatok parancsnokaihoz eljuttatott, amelyek részt vettek a keleti hadjáratban.

„A Sicherheitspolizei valamennyi hadműveleti csoportjának parancsnokához. Tárgy: a zsidókérdés a megszállt területeken.

Hivatkozva a Berlinben ma lezajlott konferenciára, ismételten felhívom arra a figyelmet, hogy a tervbe vett összintézkedéseknek (azaz a végső célnak) szigorúan titokban kell maradniuk.

  1. Meg kell különböztetni a végső célt (amely hosszabb időt vesz igénybe).
  2. A végső célhoz vezető szakaszoktól (amelyek rövidebb idő alatt realizálódnak).

A tervezett intézkedések igen alapos előkészítést igényelnek mind technikailag, mind gazdaságilag.

Természetes, hogy a jövő feladatait nem vázolhatom fel teljes részletességgel. Az itt következő utasítások és irányelvek egyben azt a célt is szolgálják, hogy a hadműveleti csoportok parancsnokait a gyakorlati megoldásokra ösztönözzék. A végső célhoz vezető első feltétel a zsidóság koncentrációja vidékről a nagyobb városokba …

Ezt gyorsított menetben kell végrehajtani. Különbséget kell tenni:

  1. Danzig (Gdansk), Nyugat-Poroszország, Posen (Poznan), Észak- és Kelet-Szilézia és
  2. a többi terület között.

Az egyes számmal jelölt területekről a lehetőségekhez mérten el kell távolítani a zsidókat, de legalábbis el kell érni, hogy néhány városban összpontosuljanak.

A kettes számmal jelölt területeken lehetőleg kevés koncentrációs pontot kell létesíteni, ami megkönnyíti a későbbi lépéseket. Ugyanakkor arra kell törekedni, hogy csak olyan városok szerepeljenek koncentrációs pontként, amelyek főbb közlekedési útvonalak vagy legalábbis vasútvonal mellett fekszenek.

Elvként kell elfogadni, hogy minden 500 főnél kisebb zsidó közösséget fel kell oszlatni és a koncentrációs pontként kijelölt nagyobb városokba kell irányítani …”22

A továbbiakban az utasítás a Zsidó öregek Tanácsainak (Jüdischer Altestenrat) létrehozásáról és funkcionálásáról döntött.

„Minden zsidó közösségben életre kell hívni a Zsidó Öregek Tanácsát, amelyet lehetőleg a helyben maradt jelentősebb személyiségekből és a rabbikból kell megalakítani. A Zsidó öregek Tanácsai (a zsidó közösségek nagyságától függően) legfeljebb 24 zsidó férfiból álljanak.

  1. A tanácsokat a szó szoros értelmében teljes felelősséggel kell felruházni minden kiadott vagy kiadandó utasítás pontos és gyors végrehajtásáért …
  2. A határozatok szabotálása esetén az öregek Tanácsát a legszigorúbb szankciókkal kell sújtani.
  3. A zsidó tanácsoknak el kell végezniük saját területükön a zsidó lakosság pótlólagos összeírását, lehetőleg kor, nem szerinti megoszlásban …”23

Az utasítás egyáltalán nem titkolja, hogy e tanácsokkal kívánja végrehajtatni a zsidóság kitelepítését, rájuk hárítva ezzel a felelősséget is. Magát az akciót a leirat szellemében azzal kell indokolni, hogy a zsidók partizánakciókban vesznek részt. De a Zsidó Öregek Tanácsának felhasználásával akarták elvégeztetni a zsidó vagyonok elkobzását is, és rájuk hárították a felelősséget a zsidóság élelmezéséért is.

A dokumentum ugyanakkor nagyon fontosnak ítéli, hogy a zsidókérdésben összehangolják a német polgári közigazgatás és a katonai parancsnokságok tevékenységét. „Minden kényszerű intézkedésnél a legszorosabb egyetértést és együttműködést kell kialakítani a német polgári hatóságok és az adott terület katonai parancsnokai között” – szögezi le az utasítás III. pontja, majd hosszasan részletezi azokat a gazdasági érdekeket, amelyek folytán a Német Birodalomnak fontos a zsidó vagyon.

A Varsói Zsidó Történeti Intézet bulletinjében24 érdekes történelmi dokumentumot tett közzé a varsói gettó történetének két ismert kutatója, Berenstein és Rutkowski. A biztonsági szervek vezetőinek említett szeptember 21-i berlini értekezletének egyik meg nem nevezett résztvevője jegyzeteket készített a fenti titkos utasítás születéséről. Szeptember 27-ről keltezett feljegyzései szerint az értekezleten a zsidókkal és a lengyelekkel szemben kialakítandó politikáról volt szó, egymással szoros összefüggésben.

„Úgy képzelik, Lengyelországnak régen Németországhoz tartozó területei német területek (Gaus) lesznek, s ezen kívül alakul meg egy idegen ajkúak által lakott terület, Krakkó fővárossal. [A később létrehozott főkormányzóságról van szó. – Sz. K.] Úgy képzelik, adott esetben Seyss-Inquart lesz a terület fő ura. Ez az idegen nyelvű térség kívül fekszik a kialakítandó keleti falon. A keleti falnak az összes német provinciát át kell karolnia, s előtte lenne, gyakorlatilag mint senki földje, az idegen nyelvű terület.

Keleten a telepítések kormánybiztosa (Siedlungskommissar für den Osten) a birodalmi vezető lesz. A zsidókat az idegen nyelvű területre deportálják; a Führer hozzájárult, hogy a zsidókat átdobják a demarkációs vonalon. Ezt az egész folyamatot egy év alatt kell végrehajtani. A zsidó lakosságot a városokban kell koncentrálni, gettókban, hogy jobban ellenőrizni lehessen és később könnyebben el lehessen távolítani őket. Feltétlenül fontos, hogy a zsidó mint kis telepes eltűnjön a falvakból. Ezt az akciót a legközelebbi három-négy hét leforgása alatt le kell bonyolítani. Amennyiben falusi zsidó kereskedőről van szó, tisztázni kell a Wehrmachttal, mennyi ideig van szükség a hadsereg ellátásához arra, hogy a zsidó kereskedő a helyén maradjon. Az alábbi intézkedéseket határozták el:

  1. A zsidókat a lehető leggyorsabban a városokba.
  2. A zsidókat a birodalomból Lengyelországba.
  3. A hátramaradt 30 000 cigányt is Lengyelországba.
  4. A zsidókat a német területekről szisztematikusan kivinni tehervagonokban.”25

A hitlerista nemzetiszocialista elit tehát már viszonylag korán, a második világháború legelején utasítások formájában is megfogalmazta a lengyel területekre vonatkozó konkrét „fajpolitikai” elképzeléseit, és hozzá is látott a megvalósításhoz.

Himmler, az SS birodalmi vezetője és a különböző szintű biztonsági szervek mindent megtettek annak érdekében, hogy befolyásuk változatlan maradjon a főkormányzóság megalakulása után is.

Frank viszont, mint láttuk, teljhatalomra törekedett. Himmlerrel fennálló, már-már személyes veszekedéssé fajuló ellentéteiről azonban hamarosan kiderült, hogy elsősorban gazdasági kérdésekről van szó. Franknak ügyes sakkhúzásokkal már 1939 végére sikerült elérnie, hogy Göring birodalmi marsall gazdasági kérdésekben is elismerje az ő egyeduralmát a főkormányzóság határain belül. Ez elengedhetetlen volt a következő lépéshez; el kellett fogadtatni a német kormánnyal és a biztonsági szervekkel, hogy a kisajátításra kerülő lengyel és zsidó vagyon, továbbá az ingyen munkaerő a főkormányzóságban maradjon. Hans Frank befolyása Berlinben Hitlernél és közvetlen környezetében még elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy 1940 júniusában sikerüljön kicsikarnia a lengyel és zsidó vagyon kisajátításának teljes jogát. Sőt olyan eredményesen járt közben Hitlernél, hogy 1941 végén egy időre a főkormányzóságot ki is vonták Himmler közvetlen hatásköréből.26

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2021 március 12. – péntek – van. Az idei esztendő 71. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 294 nap van hátra.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Gergely, Domán, Egbert, Engelhard, Gergő, Gerő, Györe, György, Györk, Györke, Ince, Maximilián, Miksa, Misa, Szibill, Szibilla, Teofánia, Tifani nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Március 12 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rcius_12.

 Ma van: 

– Grækarismessa (Szent György miséje): Feröer-szigeteki nemzeti ünnep, az ország nemzeti madarának, a csigaforgatónak a hagyományos hazatérését ünneplik az ország fővárosában, Tórshavnban.

– Mauritius : függetlenség kikiáltása az Egyesült Királyságtól (1968. március 12.)

– Gabon: a megújhodás napja

 A balrad.ru ma az alábbi zenével köszönti az ünnepelteket és az olvasóit

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

„Ha ló nincs, jó a szamár is!” – alapon Zelenszkij bohóc azt tervezi, hogy a „Normandiai négyek” csúcsot majd megcsinálja ő maga apró részletekben. Ha a kvartett másik három tagját nem sikerül egy asztalhoz ültetni egyidejűleg, hát majd ő külön – külön fog velük tárgyalni Donbasszról.

A „Zé – pakliban” benne van az orosz államfővel való négyszemközti megbeszélés is, ám a Kreml sajtószolgálatának vezetője, Dmitrij Peszkov hűti Zelenszkij bohóc vágyait.

Peszkov szerint Vlagyimir Putyin nyitott az építő jellegű, JÓL ELŐKÉSZÍTETT, EREDMÉNNYEL KECSEGTETŐ találkozóra, de egy közeljövőbeni Putyin – Zelenszkij megbeszélés esélye minimális z elvárások hiánya miatt.

„Bármely találkozó, különösen egy legmagasabb szintű, jól előkészített kell hogy legyen. Ebben az esetben a legjobb felkészülés lehet és kell is a korábban megkötött megállapodások végrehajtása. Először is a minszki intézkedéscsomagról beszélünk, másodsorban pedig a Párizsban létrejött megállapodásokról”- magyarázta a helyzetet
Peszkov – TEGNAP.

Egy mai nyilatkozatával pedig alighanem még tovább hűtötte Kijev és minden ukránok vezírbohócának ábrándjait.

Peszkov elmondása szerint a Kremlnek semmiféle tudomása nincs Kijev Andrej Jermak által nagy garral bejelentett Új Béketevéről. Arról viszont nagyon is van, hogy az ukrán agresszió Donbassz népe ellen igencsak aggasztó mértékűvé vált.

„Oroszország elnöke tud a történésekről, és figyelemmel követi azokat. Bár az elnöki adminisztráció közvetlenül nem figyeli a katonai helyzetet, de a Kreml tisztában van a fronton növekvő feszültséggel, és aggasztja az események ilyen alakulása.”

Peszkov szerint a helyzetet a Honvédelmi Minisztérium figyeli, mivel ez a feladata.

Márpedig a Sojgu Zrt – nek éppen van mit megfigyelnie. Donbassz frontjain meglehetősen élénk élet zajlik.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Újabb NER – nász…

Várkonyi Andrea eljegyzése: A Jó Pénztáros Lőrinc Koma a vőlegény

Lapunk több forrásból tudja, hogy Várkonyi Andrea tévébemondó Mészáros Lőrinc oligarchának mondott igent. A hírt a Blikk és az Index is megírta, de ezek a lapok nem merték leírni Orbán Viktor pénztárosának nevét.

Mi viszont leírjuk. Már régóta tudni lehet, hogy Várkonyi és Lölö egy párt alkotnak, értesüléseink szerint a szilveszteri bulijukat a Maldív-szigeteken tartották, ahová a NER kedvenc magánrepülője, az OE-LEM vitte el őket és barátaikat.

Egyesek szerint a pár már korábban vagy ott, az egzotikus szigeten egybekelt, de az ottani szertartás nem volt hivatalos házasságkötés.

Korábban a hírek arról is szóltak, hogy Várkonyi babát vár Mészárostól, aki nem sokkal korábban vált el feleségétől, de ezt a hírt később Andrea cáfolta.  (ezalenyeg.hu)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Újabb NER – nász a láthatáron. Hírlik, hogy a Jó Lőrinc húszmilliós szerény kis gyémántköves gyűrűvel karikázta magához a művésznőt.

Persze megdolgozott érte tudjuk. Ahogyan a másik NER – híresség, Ragály Tonyó III. hitvese ékítése is szorgos munka gyümölcse. Meg a tehetségé.

Úgyhogy: MINDENKI ÉRDEMEI SZERINT részesül a boldogságból.

MI IS!

 

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com