– A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –

A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus ellen!
Az antifasizmus a demokratikus erők összefogása a fasizmus önkényuralma ellen!
A proletárdiktatúra a legkövetkezetesebb harc a fasizmus ellen!

Az antifasiszta harc a különböző világnézetű demokratikus erők összefogása volt a klasszikus fasizmus, a tengelyhatalmak (Németország, Olaszország, Japán, és csatlósaik, Magyarország, Románia, Finnország, stb.) ellen. Az antifasiszta harcban a szocialista demokrácia és a polgári demokrácia államai vettek részt (Szovjetunió, USA, Anglia, Franciaország, stb.), ez a szövetséges hatalma összefogása volt a klasszikus fasizmus önkényuralma ellen.

A szövetséges hatalmak polgári demokratikus államai (USA, Anglia, stb.) imperialista hatalmak voltak, a tengelyhatalmak imperialista vetélytársai, de mindegyik imperialista hatalom a Szovjetunió, a szocialista demokrácia ellensége volt. Az antifasisztaharc vezető szervezője, a lelke, a fő katonai ereje a Szovjetunió volt. Az antifasisztaharc elsődleges célja a kapitalista országokban a polgári demokrácia megvédése volt a fasiszta önkényuralommal szemben. A Szovjetunióban az antifasiszta harc a Szovjetunió, a szocialista demokrácia és a szocializmus a védelme volt.

„… A második világháborút, amelyet a nemzetközi imperialista reakció erői készítettek elő, a fasiszta államok — Németország, Japán és Olaszország — tömbje robbantotta ki. Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormánykörei, abban a törekvésükben, hogy a német fasizmus és a japán imperializmus agresszióját a Szovjetunió ellen irányítsák, mindent elnéztek az agresszoroknak, és minden lehető módon a háború kirobbantására ösztökélték őket. Ez a háború Németország és rabló szövetségesei részéről hódító, rablóháború volt. Ugyanakkor a Szovjetunió és a fasiszta támadás áldozatává lett népek részéről igazságos, felszabadító háború volt.

… A második világháború azzal végződött, hogy a hitlerellenes koalícióban részt vevő országok fegyveres erői teljesen szétzúzták a fasiszta államokat. Ebben döntő szerepe volta Szovjetuniónak, amely megmentette a fasiszta leigázóktól Európa népeinek civilizációját, szabadságát, függetlenségét és magát az európai népek létét. A Szovjetunió Nagy Honvédő Háborúja megmutatta a világ első szocialista államának erejét és hatalmát, a szocialista társadalmi és államrend óriási előnyeit.

… a Szovjetuniónak ebben a háborúban betöltött döntő szerepe folytán, lehetővé vált, hogy a háború utáni időszakban egész sor ország letérjen a fejlődés kapitalista útjáról és új útra, a népi demokratikus államok létrehozásának és fejlesztésének útjára lépjen. Ezzel új szakasz kezdődött a nemzetközi szocializmus fejlődésében.

… Közép- és Délkelet-Európa egész sor országának — Lengyelországnak, Csehszlovákiának, Romániának, Magyarországnak, Bulgáriának, Albániának népei lerázták magukról a reakciós rendszerek igáját, népi demokratikus köztársaságokat hoztak létre, gyökeres társadalmi és gazdasági átalakításokat hajtottak végre, és a szocializmus építésének útjára léptek.” Politikai gazdaságtan

A második világháború után a mosolygó fasizmus a klasszikus fasizmus „értékeivel” bővült, fejlődött. Az antifasisztaharc ezután már a mosolygó fasizmus, az USA és szövetségesei, az Európai Unió, Japán, Dél-Korea, stb. és csatlósai ellen folyt, folyik. A mosolygó fasizmus legjellegzetesebb háborúi Kína, Korea, Vietnám, Irak, Afganisztán, Szíria, stb. népirtásai voltak több tízmilliós áldozatokkal. Az antifasiszta harcnak a polgári demokrácia védelmén túl a szocialista demokrácia megvalósítása volt a célja, ami a fasizmus modern változatában mai is érvényes. A Szovjetunió vereségével az antifasiszta harc Kína, Kuba, Észak-Korea, Vietnám, stb. vezetésével folyik. Az antifasiszta harc világméretekben már az USA vezette mosolygó fasizmus ellen a demokrácia kivívásáért a törvényes önkényuralom ellen, az emberiség megmaradásáért történik.

„Antifasizmus: a fasizmus és a fasiszta veszély ellen irányuló, nemzeti és nemzetközi méretekben szervezkedő tömegmozgalom a két világháború között, amely osztályhelyzetre, pártállásra, világnézetre és vallásra való tekintet nélkül egyesítette a demokratikus erőket és szervezeteket. Legfőbb hajtóereje a munkásosztály és a kommunista pártok voltak. Tetőfokát a második világháború idején az antifasiszta ellenállási mozgalomban érte el.” Marxista fogalomlexikon

A szocialista demokrácia és a szocializmus védelmére a fasizmus minden formálya elleni következetes antifasiszta harc miatt szükséges és elkerülhetetlen a proletárdiktatúra. Mivel a fasizmus az kapitalizmus, ezért a proletárdiktatúra a kizsákmányolás, az élősködés, a felsőbbrendűség, a fasizmus elleni harc, a dolgozók demokráciájáért, a polgári szabadságjogokért és az emberi jogokért történik.

Az antifasiszta harc a dolgozók, az emberiség érdekében következetesen csak a kommunisták vezetésével lehetséges, akik a kapitalizmusban az „alacsonyabb rendű”, de öntudatos proletár bérrabszolgák, ezért értik és érdekük a demokráciáért, az emberi jogokért, a szocializmusért folyó harc.

A polgári demokrácia mosolygó fasizmussá fejlődött a kapitalizmusban, ami törvényes önkényuralom a jogállamiság keretében, ezért már nem alkalmas az antifasiszta harcra, mert ez a fasizmus fejlett modern módszerekkel következetesen, szélhámosan harcol a szocialista demokrácia, a szocializmus, a néphatalom ellen. Sőt az antifasizmus már a mosolygó fasizmus ellen szükséges a demokráciáért, a népuralomért.

„… Sztálin. A leninizmus kérdései.: „Az állam: gépezet az uralkodó osztály kezében, hogy vele osztályellenségei ellenállását elnyomja. Ebben a tekintetben (Sztálin elvtárs kiemelése) a proletariátus diktatúrája lényedében, semmiben sem különbözik bármely más osztály diktatúrájától, mert a proletár állam: gépezet a burzsoázia elnyomására. De van egy lényeges különbség. Éspedig az, hogy minden osztályállam a kizsákmányoló kisebbség diktatúrája volt a kizsákmányolt többség felett, míg a proletariátus diktatúrája a kizsákmányolt többség diktatúrája a kizsákmányoló kisebbség fölött.” Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek – SZIKRA

A világméretűvé fejlődött mosolygó fasizmus korlátlan totális diktatórikus hatalommal, törvényes önkényuralommal rendelkezik a világ proletárjai felett. Az antifasiszta harc a demokráciáért, az emberré válásért, így vesztésre áll. Ha nem lesz változás, ha nem lesz demokrácia az emberiség számára, akkor a fasiszta önkényuralomban az emberiség visszafejlődik az állatvilágba. A mosolygó fasizmusban a lebutított proletár beszélő szerszám tudatát, a középkori erkölcsi színvonalra manipulálva, az élősködő kizsákmányolókkal összefogott vallással, a hamis világnézettel, az emberiség nem lesz képes harcra kelni a „felsőbbrendűvé”, fasisztává vált kapitalistákkal. Ezek a „felsőbbrendűek”, az új kapitalista-nemesek, mint a középkorban jogosnak vélik totális uralmukat az emberiség felett. Most azonban már ki is tudják pusztítani az emberiség számukra felesleges részét, ha nekik ez az érdekük. Amint nem lesz szükségük a számukra haszontalan emberek milliárdos tömegére, akkor megtehetik, megteszik, hogy megszabadulnak tőlük, amúgy hitleri fasiszta módra. Elegendő pusztító fegyver van a „felsőbbrendű” mosolygó fasiszták kezében.

Az antifasiszta harc a kapitalizmus-fasizmus minden formálya ellen az egyetlen lehetősége az emberiség megmaradásának. Ez pedig nem lehet más, minta szocialista demokrácia megteremtése, a szocializmus keretében a kommunisták és a demokrácia híveinek, és minden, az emberi jogokat és a demokráciát elfogadó világnézetnek, még akár a vallásnak, a hívő embereknek a közös összefogásával.

Ferenc pápa: „A béke erősebb a háborúnál, a testvériség erősebb a testvérgyilkosságnál”, „Hívő ember lelkében nem verhet fészket a gyűlölet. A hívő ember szíve nem ismer ellenséget”

*

(idézet: Népfrontpolitika az európai munkásmozgalomban – Komját Irén)

… A Kommunista Internacionálé és valamennyi szekciója szövetségre hívta minden ország dolgozóit a fasizmus és a háború ellen. A VII. kongresszus olyan történelmi aktus volt, amely a világ dolgozóinak összességét érintette, akár tudatában voltak ennek, akár még nem.

… Hitler közvetlenül a Komintern kongresszusa után, szeptemberben, összehívta a náci kongresszust, amelynek politikai tartalma félelemről árulkodott. A fasiszták féltek a moszkvai tanácskozástól és határozataitól, attól, hogy a német dolgozók – megértve, hogy csak összefogással, akcióegységgel menekülhetnek ki a nácizmus rabságából – szervezkedni, harcolni fognak a Harmadik Birodalom rendszere ellen. Féltek attól is, hogy a tömegek egységakarata győzedelmeskedhet, megakadályozhatja a német imperialista rablóháború előkészítését.

… Októberben – egy hónappal a VII. kongresszus után – a Német Kommunista Párt Brüsszelben konferenciát- tartott, amely a németországi antifasiszta elemek tömörítéséről és szervezéséről tárgyalt a fasiszta diktatúra megdöntésére. A pártkonferencia abban látta a német kommunisták legfontosabb feladatát, hogy a VII. kongresszus szellemében megváltoztassák a már illegálisan működő, üldözött szociáldemokratákhoz való viszonyukat és egységfront-egyezményt kössenek a Német Szociáldemokrata Párttal, ahogy ezt az olasz kommunisták tették az Olasz Szocialista Párttal. Tudták, hogy a valódi egységig sok-sok aprómunkára van szükség, az út a barátságos, egyenjogú viszony kialakításán át vezet; meg kell nyerni a szociáldemokrata munkás bizalmát és éreztetni vele, hogy a kommunisták nem valamilyen formális paktumra, hanem bensőséges, igazi osztálytestvériségre törekednek, anélkül, hogy a reformizmus, a szociáldemokratizmus bírálatáról lemondanának.

… A Német Kommunista Párt brüsszeli konferenciája értékesítette a VII. kongresszuson elhangzott bírálatot és az illegális párt feladatává tette a szektásság maradványainak leküzdését. Felhívta a német kommunistákat, hogy dolgozzanak a náci tömegszervezetekben, elsősorban a Német Munkafrontban, szervezzenek mozgalmat a drágaság ellen és magasabb bérekért, foglalkozzanak a parasztság és a középosztály problémáival. A konferencia egyik legfontosabb feladatának tekintette, hogy támogassa a kommunista ifjúmunkás szövetséget, hogy az egész német dolgozó ifjúságot megnyerhesse az antifasiszta népfront számára. A párt meggyőződése volt, hogy a gazdasági követelések teljesítéséért, a demokratikus jogokért, a békéért és a kulturális reakció ellen vívott harccal tömegeket nyerhet meg, mert ezeken a területeken a kommunisták célkitűzései milliók vágyaival találkoznak.

… A Francia Kommunista Párt a Komintern VII. kongresszusának határozatait valósította meg, ledöntötték az akadályokat, melyek a kommunistákat elválasztották potenciális szövetségeseiktől. A Francia Kommunista Párt népszerűsítette a népfrontot, sőt kidolgozta annak programját és ezt – nehéz viták után – elfogadtatta a Szocialista Párttal és a Radikális Párttal (ez utóbbi abban az időben a parlamenti baloldal legerősebb pártja volt). 1936 márciusában az Egyesült Szakszervezeti Szövetség kongresszusa is elhatározta, hogy magáévá teszi a népfront programját.

… A népfront programja a munkásosztály, a parasztság és a városi kispolgárság aktuális gazdasági és politikai gondjaiból kiindulva, a monopóliumok és a nagybirtok elszigetelésére irányult, vagyis gazdasági vonatkozásban a népfrontnak antimonopolista jelleget adott. Azt a meggyőződést képviselte, hogy a tömegek politikai akciói elszigetelhetik a monopóliumokat és korlátozhatják hatalmukat. … Követelte a leszerelést és a fasiszta alakulatok (ligák) feloszlatását, az általános amnesztiát, az antidemokratikus rendeletek visszavonását, a sajtó szabadságát, a demokratikus szervezetek számára a rádió szabad felhasználásának jogát, a szakszervezetek jogainak tiszteletben tartását. A program célul tűzte ki a dolgozók vásárlóerejének emelését, demokratikus adóztatási rendszer bevezetését, a nagy vagyonok különleges megadóztatását stb.

… A spanyol antifasiszta népfront sajátossága – amely megkülönbözteti a francia népfronttól is – abban van, hogy népi és nemzeti jellegű. Az a körülmény, hogy fegyveresen harcolnia kellett a német és olasz katonai intervenció ellen, nemzeti, hazafias felszabadító háború élére állította a spanyol népfrontkormányt és azt a hallatlanul nehéz történelmi feladatot rótta reá, hogy új hadsereget, új államot hozzon létre, amely más, mint a polgári demokrácia hadserege és állama. Feladata a fasizmus elleni harc volt, akut politikai válságban, amikor azonban a körülmények még nem értek meg arra, hogy a proletariátus kezébe vehesse a hatalmat. … A spanyol demokrácia vereségének legfőbb, döntő oka Németország és Olaszország fegyveres intervenciója volt, amelyet titkon Anglia is támogatott. A fasiszta hatalmak Spanyolországban tartották a második világháború „főpróbáját”. … A spanyol népfront-köztársaság túlmutatott a polgári demokrácián, bizonyos tekintetben a mai népi demokráciák előfutára volt. A spanyol nép nemzeti forradalmi szabadságharca új típusú hadsereget és népi demokratikus közigazgatási formákat alakított ki.

… A Komintern VII. kongresszusának tanításai a második világháborúban állták ki a nagy próbát. A német hadsereg elözönlötte Európát. A náci megszállásnak alávetett valamennyi országban, a fasiszta terror legsötétebb éveiben a kommunisták szervezték a kis és nagy népek élethalálharcát: az antifasiszta nemzeti ellenállást.

… A harc megkövetelte a nemzeti erők egységét. Az 1939. augusztus 26-i „l’Humanité” első oldalán ez a főcím olvasható: „Francia nemzeti egységgel a hitlerista agresszorok ellen!” A lapot „honvédelmi érdekekre” hivatkozva elkobozták. Már ez is egyik jele volt a francia uralkodó körök hazaárulásának, és árulás volt a Kommunista Párt betiltása, mert ha a kormány igazán akart volna harcolni a német fasizmus ellen, erre a pártra kellett volna támaszkodnia.

… A betiltott Kommunista Párt megkezdte a legkülönbözőbb osztályok, rétegek meggyőzését és mozgósítását. A munkásosztály mellé kellett állítania mindazokat, akik meg akartak szabadulni az elnyomástól, a kifosztástól, a nemzeti megaláztatástól: a fasiszta igától.

… A fasiszta koalíció országaiban – Németországban, Olaszországban, Magyarországon – az ellenállók azt hirdették, hogy Hitler és Mussolini veresége nemzeti érdek; hogy e diktátorok az antikommunizmus jelszavával saját népüket a szabadságtól, kivívott demokratikus jogaitól, haladó kultúrájától akarják megfosztani s a finánctőke korlátlan zsarnokságának alávetni.

… A második világháború végén kialakult erőviszonyok új lehetőségeket teremtettek a munkásosztály harca számára egész Európában. A demokratikus antifasiszta koalíció győzelme, a Szovjetunió megnőtt tekintélye, a hitlerizmus megsemmisítő veresége – mindez jelentősen fokozta a munkásosztály befolyását a nemzetek sorsának alakulására. Mindenütt elismerték, hogy a kommunisták voltak az antifasiszta ellenállás lelke, hogy a legnagyobb áldozatokat ők hozták a megszállók és hazai szövetségeseik elleni harcban.

… A fasizmustól megszabadult országokban – Németországban, Lengyelországban, Romániában, Magyarországon – különfélék voltak a munkásosztály konkrét politikai akciói, más-más a többi dolgozó népréteg magatartása. Az új demokrácia kialakítására nem volt minden országra érvényes séma, és még kevésbé volt a szocializmus építésére. Az eltérések az egyes országok fejlettségi fokának, társadalmi hagyományainak, gazdasági struktúrája különbözőségének és még számos tényezőnek voltak a folyományai.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!