Némiképp csalódott ma a már szokásrabbá vált vajdafanok egy része!
Ma ugyanis elmaradt a Kossuthon a Pénteki Rádijós vajdaSZEÁNSZ! (Ugyanakkor megnyugtató hír számura, hogy a nemmzethvezír éppen a brüsszeli pokolban verekszik magával az eleven ördöggel! A mi védelmünkben, és az EGYELŐRE ELAKADT únijós júdáseurók miatt!)
Persze okkal – joggal bízhatnak a rádijós vajdaszeánsz elmaradása miatt most csalódottak! Be lészen pótolva az igehirdetés. Lehet már vasárnap! Lehet élvezkedni!
A földhözragadtabb pórok, akik csak a heti ragálymatiné – sorozat mai (2021 12. 18.) záró előadására várva – ragályinformáció-éhségtől űzve – kattintottak a qrmányvetítölde linkjére, kielégülhettek.
Az előadásból ugyanis megtudható, hogy csütörtök éjfélig vajdaságban: „A beoltottak száma 6 208 430 fő, közülük 5 923 284 fő már a második oltását is megkapta, 3 065 350 pedig már a harmadik oltást is felvették. 4977 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 218 295 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 154 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 37 530 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 026 254 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 154 511 főre csökkent. 5856 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 519-en vannak lélegeztetőgépen. Az Oltási akció keretében ismét időpontfoglalás nélkül is fel lehet venni az oltást péntek délután és szombaton a kórházi oltópontokon. Rendben zajlik az 5-11 éves gyermekek oltása is, a szülők számára folyamatosan nyitva a regisztrációs és az időpontfoglaló honlap.
Magyarországon is már jelen van az omikron vírusvariáns, ezért továbbra is kérjük a beoltatlanokat, hogy vegyék fel az oltást, mert minden variánssal szemben nagyobb az esély az oltással, mint anélkül.
A korábban oltottakat továbbra is a megerősítő oltás felvételére kérjük, hiszen az ismét 80-90%-a emeli a védettséget. Most ismét akár előzetes időpontfoglalás nélkül is felvehető az oltás a kórházi oltópontokon. A csütörtökön kezdődött újabb Oltási akció keretében a következő időpontokban lehet még menni az oltópontokra előzetes időpontfoglalás nélkül:
december 17. pénteken 14-18 óra között,
december 18. szombaton 10-18 óra között.
Az oltási akcióban csak a 12 év felettieket oltják a kórházi oltópontokon, az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak időpontfoglalással vagy házi gyermekorvosoknál lehetséges…”
ÁLDASSÉK A VAJDA NEVE! HOZSÁNNA NÉKI A MAGASSÁGBAN! MEG HALLELUJAH!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Márki-Zay Péter méltatlanságának megállapítását indítványozta a Fidesz
A polgármester méltatlanságának megállapításának kérte a hódmezővásárhelyi közgyűlés ügyrendi és mandátumvizsgáló bizottságától a fideszes Cseri Tamás a képviselő-testület csütörtöki ülésén.
A képviselő indítványozta, a bizottság döntsön arról, hogy Márki-Zay Péter méltatlanná vált a polgármesteri tisztségre, mert nem tett eleget két, őt elmarasztaló jogerős bírósági ítéletben előírtaknak.
Cseri Tamás elmondta: a bíróság – a hódmezővásárhelyi kórház, illetve Havasi Katalin orvosigazgató, a Fidesz helyi elnöke által indított – személyiségi jogi perben jogerősen sérelemdíj megfizetésére és elégtétel adására kötelezte Márki-Zay Pétert. A bíróság előírta a polgármesternek, hogy 15 napon belül saját költségén hozzon nyilvánosságra egy-egy közleményt. Ez annak ellenére nem történt meg, hogy az egyik ítélet jogerőre emelkedése óta mintegy két év eltelt.
A fideszes képviselő közölte, a méltatlanság megállapítása esetén a közgyűlésnek döntenie kell a polgármester megbízatásának megszüntetéséről, ez már január elején megtörténhet. Így Márki-Zay Péter idejét az országos kampányra fordíthatná, az általa – a képviselő szerint – elhanyagolt polgármesteri munka helyett.
Márki-Zay Péter azt mondta, a kampányesemények idejére szabadságot vesz ki, erről pontos nyilvántartás készül.
A polgármester közölte, Cseri Tamásnak is nyilvánosságra kell hoznia egy közleményt, mert valótlanságot állított az önkormányzat anyagi helyzetéről.
A politikus elismerte, hogy a kórház által indított személyiségi perben jogerősen elégtételadásra kötelezték, és a felülvizsgálati eljárásban ezt a Kúria is előírta neki. Azt mondta, erre nem volt lehetősége, állítása szerint a megyei napilap visszautasította közleménye megjelentetését. (atv)
Bal-Rad komm:
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Az izraeli légierő F-16-os vadászgépei csütörtökön nyolc cirkálórakétával csaptak le a damaszkuszi repülőtér közelében.
„December 16. 01:51 és 01:59 között az izraeli légierő négy F-16 – os taktikai vadászgépe a Golán – fennsík légteréből nyolc cirkálórakétát lőtt ki a damaszkuszi nemzetközi repülőtér környékére” – írja a RIA Novoszty.
A szíriai légvédelem „Pancir-S” komplexuma hetet megsemmisített a vadászgépek által kilőtt nyolc rakétából.
A légicsapás következtében egy raktár megrongálódott, egy ember meghalt.
(Forrás: russian.rt.com)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
(idézet:A Berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig)
7
Ami ezután történik, az felülmúlja a legaljasabb gengszterfantáziát is: Hitler felajánlja a magyaroknak Kárpát-Ukrajnát, a szlovákokat a magyar megszállás veszélyének felidézésével zsarolja.
Március 12-én a szlovák minisztertanácson megjelenik Seyss Inquart, Bürckel és két német tábornok — anélkül, hogy meghívást kaptak volna. A német delegáció közli az új szlovák miniszterelnökkel, Sidorral: itt a lehetőség a csehektől való elszakadásra, Szlovákia önállóságának kikiáltására: ha ezt vonakodnának megtenni, akkor a Führer sorsukra hagyja őket, akkor majd jönnek a magyarok.
Sidor miniszterelnök halogató választ ad, meg kell tárgyalni az ügyet Prágával.
Március 13-án a német sajtóban — a régi recept szerint — újra első oldalra kerülnek a cseh események. Az előző napokban történt állítólagos összetűzéseket „hallatlan cseh kihívások”-ként jelölik meg és „szemérmetlen támadások”-ról, „a benesi idők visszatérésé”-ről beszélnek.
A Völkischer Beobachter „Brünnben ismét német vér folyik”, „Cseh kihívás a németség ellen” címek alatt ismerteti a csehországi helyzetet. A legutóbbi eseményekből azt a következtetést vonja le, hogy „a csehek dühe most már nem annyira a szlovákok és kárpátoroszok, mint inkább a németek ellen irányúl”.
Hitler most már nem sokat teketóriázik: március 13-án az elmozdított Tisót és Durcanskyt magához rendeli Berlinbe. A kancellári palotában Tiso és Durcansky engedelmesen fogadja a Führer és Ribbentrop utasításait; másnap délelőtt Pozsonyba repülnek.
A szlovák parlament Tiso javaslatára kikiáltja Szlovákia elszakadását Cseh-Morvaországtól.
Joggal jegyzi meg Newton prágai angol nagykövet jelentésében: Szlovákia önállóságának kikiáltása „fényt derít azokra a gengsztermódszerekre, amelyekhez a Harmadik Birodalom fordult, hogy céljait Csehszlovákiában elérje”.
Szlovákia autonóm lett; most Prága következik.
március 14-én a News Chronicle prágai levelezője jelenti lapjának, hogy német körökben azt mondták Chvalkovskynak legutóbbi berlini látogatása alkalmával: „Ha a dolgok tovább így tartanak, nem 48, hanem 8 óra alatt vonulunk be Prágába.”
A német kifogások tárgya — írja a News Chronicle — a cseh sajtó hangja. A csehek az ország újabb részének megszállásától tartanak és kétségbeesetten kérdezték a németektől, mit kívánnak? Az angol lap értesülése szerint a német követelések a következők:
Csehszlovákia gazdasági rendszerének teljes beillesztése a Német Birodalomba. (A cseh aranytartalék egy részének átadása, a németekkel versenyző cseh iparok elsorvasztása stb.)
A cseh haderő drasztikus csökkentése. (Eddig húszról tízre csökkentették a hadosztályok számát, de ez nem elégíti ki Berlint.)
Teljes külpolitikai semlegesség. (Beleértve a francia és szovjet szövetség felbontását.)
Rendezett belpolitikai viszonyok. (Ezt a követelést a németek nem írták körül határozottan.)
A Daily Herald szerint az utóbbi hetekben német vezérkari tisztek nyíltan mondogatták: „A jövő hónapban Prágában leszünk.”
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
A balrad.ru ma az alábbi zenével köszönti az ünnepelteket és az olvasóit
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Az orosz északi flotta „Admiral Gorskov” nevű fregattjáról a Fehér – tengeren hiperszonikus „Cirkon” rakétákat lőttek ki.
A rakéták sikeresen eltalálták a célpontot az arhangelszki régióban található Csizsa gyakorlótéren.
Az orosz HM – sajtószolgálata a hiperszonikus rakétafegyverek tesztciklusának befejezéseként számolt be a kilövésről.
A közleményből kiderül, hogy „Az objektív ellenőrzési adatok a hiperszonikus rakéta repülésének meghatározott paramétereknek való megfelelést és a földi cél sikeres legyőzését jelzik.”
Magyarán és röviden: jól műxik a ketyere!
(Forrás: rusvesna.su)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Ki a hét végrehajtó, akik 884 milliót fizethettek a kinevezésükért?
Fiatalok voltak, és kellett a pénz – ezzel nemigen védekezhet majd az a hét bírósági végrehajtó, akik a gyanú szerint összesen majdnem közel 900 millió forintot fizettek Schadl Györgynek, a kar elnökének a kinevezésükért. Az elérhető dokumentumok alapján nem volt nehéz azonosítani őket, és cégadataik szerint az sem okozhatott nekik gondot, hogy mélyen a zsebükbe nyúljanak.
Címlapképünkön Schadl György, a hét letartóztatásban ülő végrehajtó, valamint Schadl házi őrizetben ülő felesége látható.
2019. augusztus 7-én Budapesten, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar Cházár András utcai székházában ünneplésre készültek, aznap tette le esküjét 13 új, önálló bírósági végrehajtó, az eskü szövegében pedig megfogadták, hogy „szakmai kötelességeiket lelkiismeretesen és a legjobb tudásuk szerint teljesítik”.
Az ünnepségen résztvevők valószínűleg nem sejtették, hogy két és fél év múlva közülük ketten letartóztatásban fognak ülni. A gyanú szerint a szekszárdi járásbíróság mellett végrehajtóként dolgozó O. Ákos 78 millió forintot, és a szigetszentmiklósi járásbíróság mellé kinevezett F. Miklós pedig ennek több mint dupláját, 198 milliót fizetett a Bírósági Végrehajtói Kar elnökének, Schadl Györgynek, hogy ők nyerjék a pályázatot, és vehessék át kinevezésüket a székházterem első sorában.
Nem ők voltak azonban az egyetlenek: rajtuk kívül még öt önálló bírósági végrehajtói pályázat szerepel abban a parlamenti határozattervezetben, amely felsorolja, hogy milyen kinevezésekben lehetett benne a keze Völner Pálnak, a napokban lemondott igazságügyi államtitkárnak, és az ügy kirobbanásakor a reptéren őrizetbe vett Schadlnek.
Összezárnak, nem beszélnek
Mivel az Országgyűlés mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke, Hargitai János által aláírt dokumentum elég sok részletet tartalmaz, például azt, hogy melyik járási bírósághoz bekötött végrehajtók a gyanúsítottak, így nem volt nehéz beazonosítanunk azt a hét végrehajtót, akik – több helyről megerősített információink szerint – már letartóztatásban voltak, amikor Völner Pál neve nyilvánosságra került az ügyben.
A dokumentumok szerint heten összesen 884 852 000 forintot juttattak el annak sofőrjén keresztül az MBVK elnökének, aki ennek kevesebb mint tizedét, 83 millió forintot csorgatott vissza Völnernek.
Azt, hogy valóban róluk van szó, egymástól független forrásaink megerősítették, az érintettek irodája azonban nem, azok gyakorlatilag elérhetetlenné váltak. Volt, akinél kicsörgött ugyan a telefon, de nem vette fel senki, másnál már csak egy automata mondta be, hogy a szám már nem kapcsolható. Volt, akinek honlapján az is kint volt, hogy szünetel az ügyfélfogadás, de a legtöbben egész egyszerűen eltűntek a nyilvánosság elől. Nemcsak az ügyben gyanúsítottá vált végrehajtók, de az irodáikban dolgozó munkatársak is elérhetetlenek. Az ügyfelek felé azt kommunikálják, hogy “technikai okok miatt” átmenetileg szünetel az ügyfélfogadásuk, de az a kliens sincs könnyebb helyzetben, aki a végrehajtó állandó helyettesét, tehát egy másik végrehajtót próbál utolérni.
Az ügyben meggyanúsított végrehajtók közül telefonon csak az egyikük állandó helyettesét értük el (az illető nem kívánt nyilatkozni), a többi esetben legfeljebb csak a titkárnőkig jutottunk, vagy addig sem. Akadt olyan titkárnő, aki a Végrehajtói Karhoz irányított minket a kérdéseinkkel, ám hiába, ott sem túl kommunikatívak ez ügyben. És nem csak újságíróként esélytelen őket megszólítani. Akkor is falakba ütköztünk, amikor egyszerű ügyfélként próbáltunk meg kapcsolatba lépni a gyanúsított végrehajtókat helyettesítő végrehajtókkal.
A végrehajtók azonosításában sokat segített, hogy a határozati javaslatban nemcsak a járásbíróság volt megnevezve, mely mellett dolgoztak, hanem kinevezésük időpontja is. A dokumentumból az is könnyen kideríthető volt, hogy a gyanú szerint melyikük mennyit fizetett Schadl Györgynek. Hogy az összeg nagysága mitől függött, az nem világos, pedig a szórás elég nagy: volt köztük, aki „csak” 40 milliót adott, más a 250 milliót sem sajnálta azért, hogy végrehajtó lehessen.
Fiatalok és kellett a pénz
Egy dolog mindannyiukban közös:
az elérhető nyilvános információk szerint nem előre fizettek a kinevezésükért.
A gyanúsítottak mindegyike körülbelül egy éve praktizált, és bevételeik is voltak, amikor apránként csorgatni kezdték a pénzt Schadlnek. Bármilyen furcsa, ezzel nem verték magukat túl nagy költségekbe, hiszen a végrehajtói szakma jól jövedelmez, volt köztük olyan, aki a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint praxisa második évében már 173 milliós adózott eredményt ért el.
Az sem mondható, hogy sokat kellett volna várniuk a helyekért, hiszen az általunk beazonosított végrehajtók egy kivételével mindannyian a harmincas éveikben járnak.
Mivel sem a munkatársaik, sem a helyetteseik nem voltak bőbeszédűek, a beazonosított végrehajtókról nagyjából annyit lehet tudni, amit kinevezésükkor maga az MBVK adott meg róluk hivatalos lapjában, az Executióban.
A Győri Járásbíróság mellett dolgozó M.-né Cs. Éva is például kifejezetten ismert volt végrehajtói körökben, a hivatalos lapban is találtunk olyan cikket, melynek társszerzője volt. Szakmai előéletére sem lehet panasz, a 2010-es jogi diploma, majd a jogi és végrehajtói szakvizsga után egy önálló bírósági végrehajtónál, majd a Zuglói Polgármesteri Hivatal Lakásgazdálkodási Osztályán dolgozott jogászként.
Saját irodáját 2017 augusztusában alapította meg, majd két hét múlva le is tehette ünnepélyes esküjét – melyet a gyanú szerint 2018. november 12. és 2020. november 30. között összesen 39 450 000 forinttal hálált meg. Volt miből, a cégadatok szerint az adózott bevétele a 2018-as 44 millió után 2019-ben 60, 2020-ban pedig már 82 millió forint volt.
Győri kollégájával azonos évben, 2017-ben alapította meg önálló végrehajtói irodáját Sz. Balázs, aki a gyanú szerint a monori járásbíróság melletti praxisért jóval többet, 190 millió forintot volt hajlandó fizetni. A cégadatok szerint a Pest megyei településen sokkal jövedelmezőbb volt a végrehajtói szakma, mint Nyugat-Magyarország egyik legnagyobb városában, hiszen az ELTE jogi karán 2009-ben diplomázott Sz. Balázs csak 2019-ben 201 milliós adózott eredménynek örülhetett.
Ő eskütétele előtt a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központnál dolgozott jogi előadóként, majd jogtanácsosként, 2015 és 2017 között pedig ügyvédként praktizált.
Az, hogy a budapesti végrehajtói irodák a legértékesebbek, jól mutatja a Budai Központi Kerületi Bíróság mellett működő M. Eszter példája, aki a gyanú szerint 2018 novembere és 2021 májusa között közel 255 millió forintot juttatott el Schadlnek. Az, hogy miből, az ő esetében azonban nem világos, mert a nyilvános cégadatai csak 2018-ból elérhetők, ami mindössze 23 milliós adózott eredményt jelez.
Budai irodáját a többiekhez hasonlóan ő is 2018. augusztusi kinevezése előtt két héttel alapította, szakmai előélete viszont neki a legmeggyőzőbb: jogi diplomája mellé vagyonkezelő specialista, valamint tőkepiaci és bankszakjogász képzésen is részt vett, majd 2006-tól 2010-ig a Fővárosi Bíróságon dolgozott előbb bírósági forgalmazóként, később bírósági titkárként. Később közbeszerzési tanácsadó és jogtanácsos volt, 2013-tól pedig ügyvédként dolgozott.
Kisebb hal volt a fonyódi N. Gábor, aki kevesebb mint két évig élvezhette az önálló praxist. A 2020 januárjában kinevezett végrehajtó 10 évvel korábban szerezte az állás feltételeként szabott jogi diplomáját, végrehajtói szakvizsgája pedig 2019-es. Volt jogászgyakornok, jogi előadó, de még ennél is érdekesebb, hogy 2013 és 2017 között a kormányközeli Alapjogokért Központot működtető Jogállam és Igazság Nonprofit Kft.-nél volt jogi elemző.
Hogy ugyanarról az emberről van szó, azt az Alapjogokért Központ is megerősítette, akik lapunk megkeresésére azt válaszolták, N. Gábor „már hat éve nem áll semmilyen jogviszonyban a Jogállam és Igazság Nonprofit Kft.-vel”.
A parlamenti határozattervezet szerint a férfi a többiekkel ellentétben csak egy alkalommal fizetett Schadl Györgynek, de akkor rögtön 42 millió 600 ezer forintot. Ez gyakorlatilag megegyezik a 2020-as adózott eredményével, azaz valószínűleg a teljes első évi bevételét praxisára fordította.
Több pénzből gazdálkodhatott a ceglédi járásbíróság mellett dolgozó V. Levente, akit együtt neveztek ki N. Gáborral. Ő a gyanú szerint idén április és május között 81 millió 500 ezer forintot juttatott el a kar elnökének, ami nem volt nehéz, mert első évében már 102 millió volt az adózott eredménye.
Ő 2008-as jogi diplomája után ügyvédjelöltként kezdte pályáját, majd a Mráz és Társa végrehajtói irodában kezdett dolgozni jogi előadóként, hogy 2012 és 2015 között átnyergeljen a CIB Bank Zrt.-hez, ahol a speciális ügyeket intézte. 2015 és 2017 között az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítványnál workout menedzser, 2017 áprilisától a Momentum Credit Zrt.-nél projektmenedzser volt.
Együtt tette le az ünnepélyes eskütételt F. Miklós és O. Ákos is, akik mindketten 2019 nyarán vehették át saját irodájukat. Igaz, egyikük Szekszárdon, a másikuk Szigetszentmiklóson, ami az érte fizetett pénz összegében is meglátszik.
Kettejük közül O. Ákos került Szekszárdra, amiért a gyanú szerint tavaly június óta 78 millió forintot fizetett. Jogi diplomáját 2008-ban szerezte, követeléskezelési területen 2011-től dolgozott az OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt.-nél, végrehajtási területen pedig 2017-től látott el végrehajtó-helyettesi feladatokat.
A szigetszentmiklósi járásbíróság mellett dolgozó F. Miklós majdnem 200 millió forintot fizetett ki, hogy övé lehessen a praxis, de ez is 60 millióval kevesebb, mint 2020-as és 2019-es bevétele összeségében. Ehhez egyébként mindössze másfél évre volt szüksége – irodája működése csak a múlt hét óta szünetel.
F. Miklós jogi diplomáját 2002-ben szerezte, majd rögtön a szegedi városi ügyészségen kezdte: előbb fogalmazóként, majd titkárként, 2007-től pedig ügyészként. Ha tehát valaki, ő biztosan tisztában van a letartóztatásban azzal, hogy mi várhat rá a Völner Pál meggyanúsításához vezető botrányban. (HVG)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…biztosan tisztában van a letartóztatásban azzal, hogy mi várhat rá…”
-SEMMI KÜLÖNÖS NEM VÁR RÁ(JUK)! Két – három évnyi börtön legfeljebb.
Az ami rájuk vár, az viszont semmiség a kifosztottak sorsához képest!
Ugyanakkor továbbra is nyitott a kérdés: VALÓBAN CSAK ŐK A BŰNÖSÖK? ÉS CSAK ŐK HETEN? PLUSZ A NYOLCADIK – A FŐGONOSZ – SCHADL?
A válaszunk AKÁR lehet(ne) az is, hogy IGEN!
Tartunk tőle, hogy ez így nem állja meg a helyét!
Hiszen „ezek” CSAK STRÓMANOK! A RENDSZER ÁLTAL KITERMELT „PITI KIS” ALKALMI TOLVAJOK SOKASÁGÁBÓL! Völnerestül! Egyszerű PRIBÉKJEI A NÉPGYILKOS HÓHÉRRENDSZERNEK!
Majd néhányan közülük „lakolni” fognak a mohóságuk miatt, de az áldozatokon az már nem fog segíteni!
A RENDSZER MARAD, ÉS GYILKOL TOVÁBB! MI PEDIG MŰKÖDTETJÜK EZT A GYILKOS RENDSZERT!
Hadházy újabb súlyos fideszes korrupciós ügyet tárt fel: a szálak Kubatovig érnek
Lehet ezt még fokozni: egy csütörtökön kezdődő bírósági tárgyalás befolyással üzérkedésről szóló vádirata közvetlenül Kubatov Gáborig, a Fidesz pártigazgatójáig és alelnökéig vezet. Az is nagyon durva – normális országban kormányválságot okozna –, amit a vádiratban szerepel. Még súlyosabb, ami nincsen benne, és a legnagyobb kérdés, hogy miért nincsen benne?
Fotó: Facebook
– teszi fel a kérdést Hadházy Ákos független parlamenti képviselő szerdán délelőtt megjelent Facebook-posztjában.
A vádirat szerint Kubatov titkára, Kindlovits Máté legalább öt alkalommal fogadott vállalkozókat a Fidesz Lendvay utcai székházában, és az FTC stadion egy irodájában.
A vállalkozók azt remélték, hogy Kubatov elintézi nekik, hogy a Nemzeti Bank feloldja zárolt számlájukat, vagy állami megbízásokat kapjanak (például szennyezett ipari területek mentesítése, elektronikus villanyóraleolvasó rendszer).
A vádirat szerint a vállalkozók cserébe a Fradit gondolták anyagilag támogatni… A találkozót a Kubatov fradista „biztonsági emberei” szervezték, a közvetítésért a vádirat szerint a vállalkozóktól komoly milliókat kaptak Az ötödik ilyen alkalom után azonban Kubatov titkára megvilágosodott és feljelentést tett a közvetítők ellen befolyással üzérkedés miatt.
– olvasható a politikus Facebook-oldalán.
Hadházy így folytatja:
Ez a hivatalos verzió, de az én információim nem teljesen erről szólnak. A vállalkozók valóban jártak Kindlovitsnál „lobbizni”, de a feljelentés nem a titkár „megvilágosodása” miatt történhetett, hanem azért mert néhány vállalkozó becsapva érezhette magát. Állítólag ők adtak egy piaci ajánlatot, és azt hitték, sínen van a biznisz, egyszer csak azt látták, hogy valaki más nyerte a közbeszerzést, háromszoros árral. Miután reklamálni mentek, jött a feljelentés és a büntetőeljárás.
A politkus azt írja, az ügyészség elképesztő módon kihagyta Kubatov titkárát az ügyből, pedig több információ utal arra, hogy ezt egyszerűen nem tehette volna meg, hacsak nem Kubatovék kimentése volt eleve a cél.
– Vajon életszerű-e, hogy Kindlovits az ötödik találkozóig nem jött rá, miért jönnek hozzá a Fidesz székházba vagy a Fradi-pályára mindenféle vállalkozók, a legkülönbözőbb üzleti ügyekben segítséget kérni?
– Mi köze volt Kubatov titkárának például ipari telkek kármentesítéséhez, villanyóra leolvasáshoz, vagy zárolt vagyonokhoz?
– A vádirat szerint a vállalkozók a megbeszélések után fizettek a közvetítőknek. Fizetett volna épeszű ember milliókat a közvetítőnek, ha nem érzi úgy, hogy sikerült elintézni, amit akartak?
– A vádirat szerint többen a Fradinak adott támogatással akarták megvenni Kubatov befolyását. A nyomozás ezek szerint fel sem vetette, hogy nem Kindlovits volt-e, aki ezt a „szívességet” kérte cserébe? Pedig nem lenne életszerűtlen: néhány hónapja maga Bige László vallott nyilvánosan a Fidesz alelnöke ellen, amikor arról beszélt, hogy Kubatov 200 milliós támogatást kért a Fradi számára egy Bige számára kedvező törvény elfogadásáért. (Ha az a bűncselekmény még nem évült el, akkor az ügyészségnek hivatalból kellett volna nyomoznia abban az ügyben is)
– A vád fő bizonyítéka a Kubatov egyik biztonsági embere, B. Imre korábbi rendőr által készített „belső vizsgálatról” készült hangfelvétel/vallomás. Csakhogy az elsőrendű vádlott erről azt vallotta, hogy ezt a „vallomást” veréssel, zsarolással kényszerítették ki Kindlovitsék. Szerinte cél az volt, hogy Kindlovitsot tisztára mossák.
A vádlott ügyvédje kezdeményezte is a szembesítést emiatt Kindlovitssal és Baranyaival és Szabó „Szőke” Ferenccel, Kubatov börtönviselt „szurkolói koordinátorával”. Ezt az utólagos észrevételt azonban egészen elképesztő indoklással az ügyészt nem vette figyelembe. Állításuk szerint az eredetileg nyomozó tiszt leszerelt, és az e-mail fiókját archiválás nélkül törölték, így ők nem kapták meg a vallomást… A szembesítést pedig azért mellőzte, mert állítólag nem találták Szabó „Szőke” Ferencet, pedig a vádlott szerint az minden héten kint van a Fradi-pályán. A másik indok a járvány volt…
Nagyon izgalmas tárgyalás kezdődik tehát holnap. Persze az is biztos, hogy egy normális országban Kubatov már rég, jóval a tárgyalás előtt lemondott volna. De ez nem egy normális ország. A vádiratból, dokumentumokból néhányat közzéteszek, a többit ezen a linken olvashatják, ha nem hinnék el, hogy a Fidesz alelnöke ilyen primitív maffia ügybe keveredett.
– írja a parlamenti képviselő.
(propeller)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: Megint egy új nap! – MEGINT EGY ÚJ „BOTRÁNY”!
De jön ismét az új nap, és a legújabb botrány! Az új botrány pedig feledteti az előző napit.
Úgyhogy…- Döbrögisztán éli a maga megszokott életét! Itt már az lenne a botrány, ha nem lenne botrány!
Azóta nagyon sok belső vita folyt az ellenzéki összefogás pártjai között, megalakultak munkacsoportok, készültek kommunikációs tervek is, de a választók figyelméért továbbra sem küzdenek nagy erőkkel a kormányváltásra szövetkezett erők.
Márki-Zay Péter ugyan továbbra is járja az országot, és a sajtóban megjelent hírekre közleményekkel és közösségi médiás posztokkal sűrűn reagálnak az ellenzék politikusai, de az előválasztás második fordulója óta nem voltak képesek diktálni a tempót. Azóta alig fordult elő, hogy akár csak egy napra olyan téma foglalkoztassa a közvéleményt, amivel ők jöttek elő.
Ezalatt a Fidesz megerősödött
Szerdán kapták kézhez az ellenzéki pártok vezetői a legújabb, egyelőre nem nyilvános közvélemény-kutatást, amit már az új, összefogott kampányközpont rendelt meg. A számok kijózanítóak. A teljes lakosságra nézve
46%-os a Fidesz-KDNP, és csak 32%-os az ellenzéki összefogás listájának a támogatottsága,a Mi Hazánk 5%-ot, a Kétfarkú Kutya Párt 4%-ot kapna, míg további 12% nem szavazna vagy nem árulja el, hogy kit támogatna.
Továbbá 52% mondta azt, hogy a mostani kormány maradását szeretné, és csak 43% akarna kormányváltást.
Az előválasztás idejéhez képest jelentősen megerősödött a Fidesz. Úgy tudjuk, hogy a kormánypárt saját, szintén nem a nyilvánosságnak szánt mérései is hasonló arányokat jeleztek az elmúlt hetekben.
E mérések alapján úgy tűnik, hogy az ellenzék nemcsak hogy lendületet vesztett az október közepe óta tartó passzivitással, de a Fidesz sikeresen át is vette a kezdeményezést, és növelni is tudta a táborát. Októberben még több kutatócég is döntetlen-közeli helyzetet, esetleg enyhe ellenzéki fölényt mért.
Januárra tervezték csak a látványos indulást
Még e számok ismerete előtt az ellenzéki oldalról úgy értesültünk, hogy komoly választási kampányt idénre már nem terveztek, és januártól készültek csak intenzívebb munkára. Ennek az egyik oka állításuk szerint, hogy ki kellett találni, hogy milyen stáb és hogyan vezesse az összellenzéki kampányt, miután a legtöbb ellenzéki politikus meglepetésére Márki-Zay Péter lett a közös miniszterelnök-jelölt. „Nulláról kellett építkezni” – emlékeztettek többen is.
De van más oka is az ellenzéki oldal lefagyásának. Ahogy egy képviselő fogalmazott, „heten hétfélét gondolunk szinte mindenről, azon kívül, hogy az Orbán-kormányt le kell váltanunk. Így elég nehéz dönteni bármiről”. (A hét szereplő az előválasztást szervező hat párt – DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd – illetve az éppen párttá alakuló, Márki-Zay Péter vezette mozgalom, az MMM.)
Olyannyira nehéz, hogy már három hete többen is tudni vélték, hogy napokon belül bemutatják az összellenzéki szövetség kampányban használatos nevét, illetve a kampányszíneit. Önálló embléma nem lesz, mert a szavazólapokra úgyis a pártok logóját lehet csak kitenni, így végül a közös jelképről lemondtak, de valamilyen név (demokraták? összefogás?) és dizájn készül, csak nem sikerült még dönteni róla. A patthelyzetet mutatja, hogy két párt is szórólapozós kampányt tervezett december elejére a saját egyéni jelöltjeinek, de a közös kampányközpontból szóltak, hogy várják meg vele, hogy legyen közös dizájn – csakhogy nem lett meg, és így az idei szórólapozások elmaradtak.
Ellenzéki politikusok a Parlament előtt. Balról jobbra: Gyurcsány Ferenc, Kanász-Nagy Máté, Schmuck Erzsébet, Karácsony Gergely, Szabó Tímea, Fekete-Győr András, Kunhalmi Ágnes, Jakab Péter, Tóth Bertalan.
Üléseznek, vitatkoznak, vétóznak
A döntési folyamat általában meglehetősen nehézkes. Számos bizottság és munkacsoport kezdte meg működését az elmúlt néhány hétben, van amelyik heti 20 órát is ülésezett, de ezekben a gyakorlati döntések sokszor elakadnak, hiszen minden párt delegáltjának vétójoga van.
A feloldhatatlannak tűnő ellentéteket általában a pártelnökök értekezlete oldja fel, ahol információink szerint sokkal simább az együttműködés, mint az alsóbb szinteken dolgozó bizottságokban, csakhogy mire odaér egy kérdés, addigra eltelik egy csomó idő.
A pártelnöki értekezlet alatt működik az úgynevezett kampánytanács, ahol jórészt ugyanazok a pártdelegáltak ülnek, akik az előválasztást szervező csapatban dolgoztak együtt. Ők hagyják jóvá a kampánystratégiát, az általánosabb irányvonalakat. És van ezalatt az úgynevezett ellenállási bizottság is, ahol alsóbb szinteken megy az egyeztetés gyakorlatibb, napi ügyekben.
Ezen a három szinten dőlnének el a kampány irányai, főbb üzenetei, ha eldőlnének. A körülményesség és a mindenkit megillető vétójog miatt az ellenzéki kampányszervezés az Európai Unió működésére hasonlít: rákényszerít mindenkit a konszenzusra, de cserébe igen lassú.
A központi kampányt egy nemrégiben nyílt, a Batthyány-örökmécses közelében lévő irodából szervezik. A hivatalos bérlő Márki-Zay Péter mozgalma, és ide járnak a pártok delegáltjai, itt tartják a személyes egyeztetéseket. Itt van az irodája a Márki-Zay által felkért új embereknek, például Zaránd Péter kampányfőnöknek és Simon András kommunikációs főtanácsadónak. Zaránd korábban a Momentumnál volt kampányfőnök, de 2018-ban kilépett a pártból, és 2019-ben már Puzsér Róbert főpolgármesteri kampányán dolgozott, közös céget is alapított a publicistával. Simon az ATV-től igazolt a kampánystábhoz, ő vezette a tévénél a miniszterelnök-jelöltek vitáját is.
Több beszámoló szerint is lassan emésztik meg a pártok, hogy Márki-Zay lett a főnök a kampányban, és hogy igyekszik a saját embereit behozni a rendszerbe. Nem tesz jót a hangulatnak, hogy Márki-Zay felszólította Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét, hogy tartsa magát távol a nyilvánosságtól. Ahogy az sem segített, hogy Donáth Anna, a Momentum elnöke első szereplései alkalmával rögtön kritizálta Márki-Zay néhány kampányfogását (főleg a migráns-számlálót), de az sem, hogy Jakab Péter passzív lett az előválasztás első fordulója óta a pártelnöki megbeszéléseken.
A legtöbben arról beszéltek, hogy a pártok kivárnak, saját ötletekkel alig állnak elő, a Márki-Zay Péterhez tartozó központ lassan beérkező felvetésein pedig hosszan vitatkoznak.
Az együttműködést tovább nehezíti, hogy a pártok szerint a miniszterelnök-jelölt túl nagy frakciót akar magának. Márki-Zay arra készül, hogy egyesíti a két egykori MDF-es veterán pártjait, a Pálinkás József-féle, az előválasztáson elvérzett Új Világ Néppártot; és az eddig az LMP-vel együttműködő, Gémesi György által alapított Új Kezdet nevűt; illetve a saját szervezetét, a Mindenki Magyarországa Mozgalmat.
A pártok abba belemennének, hogy a közös listát vezető Márki-Zay Péteren kívül legyen még négy képviselő, aki csatlakozik hozzá, és alapíthassanak egy minifrakciót, de a miniszterelnök-jelölt ennél többet szeretne, és itt megrekedtek a tárgyalások, és idén már várhatóan nem is döntenek a listáról. Ez a vita szintén bénítólag hat a kampánygépezetre.
Bojkott, amiről szó sem volt
A bénultságra jellemző, hogy amikor kedden az ellenzéki politikusok sorfala előtt Márki-Zay Péter bejelentette a népszavazási aláírásgyűjtést, akkor a kiállást az eredeti terv szerint azzal is erősítették volna a képviselők, hogy hangsúlyozzák, éppen bojkottálják a parlamenti ülést, ami egyébként az utolsó volt 2021-ben, és több olyan törvényről is szavaztak, amely az ellenzéket felháborította.
Csakhogy a bojkott kommunikációja valahogy elmaradt. Sehol a hírekben nem jelent meg, feltehetően nem sikerült előre kitalálni, hogy ezt ki, hogyan és mikor magyarázza el az újságíróknak illetve a választóknak. Kint voltak a képviselők a Parlament épülete előtt, Márki-Zay célzott is rá beszédében, hogy megy bent a szavazás mindenféle borzalomról, de a bojkott szó egyáltalán nem hangzott el. Megcsinálták, csak senki sem vette észre.
A Kúria az utcára küldte az ellenzéket
Ugyanakkor éppen ettől a népszavazási kezdeményezéstől várják most a pártok, hogy valahogy felveszik az előválasztási lendület fonalát. A népszavazási kérdéseket még Karácsony Gergely nyújtotta be júliusban, és ilyen értelmében a saját miniszterelnök-jelölti kampányához kapcsolódtak. Kettőt közülük sok ellenzéki politikus meglepetésére a Kúria december 8-án át is engedett. (Az egyik az álláskeresési járadék meghosszabbítását írná elő 3-ról 9 hónapra, a másik a Fudan kínai egyetem alapításáról szóló törvény visszavonását kezdeményezi.) Ahhoz, hogy a kormány szexuális propagandáról szóló kérdéseivel egyszerre, a választás napján ezekről is lehessen szavazni, január közepéig 200 ezer aláírást kell összegyűjtenie az ellenzéknek.
Emiatt a pártokra, számukra is váratlanul, mozgósítási kényszer nehezedett, újra ki kell menni az utcára, mint az előválasztás idején. A láthatóság, a közös ügy reményeik szerint megmozgatja majd a saját oldalukat, még akkor is, ha már előre húzzák többen a szájukat, hogy a kérdéseknek nagyon sok értelmük nincs, mert ha nyernek, akkor kormányra kerülve úgyis megoldják ezeket, ha meg vesztenek áprilisban, akkor az eredmény bármi is lesz, rajtuk már nem segít.
További nehézség egyesek szerint, hogy a Fudan alapvetően budapesti ügy, nem biztos, hogy a vidéki mozgósításnak segíteni fog.
Ugyanakkor máris elkezdődött egymás figyelése: melyik párt hány aláírást szerez majd, kire lehet számítani egy közös ügy érdekében, ki rak bele elég energiát, ha nem a szigorúan vett saját érdekeiről van szó. Elvben mindenki gyűjteni fog, már csütörtökön kint lesznek a pultok a fagyos utcákon.
A kereteket lerakták
Annyiban a pártok már megegyeztek, hogy a kampány közös részének a költségeihez mindannyian hozzájárulnak, mégpedig az állami támogatásnak azzal a részével, amit nem az egyéni jelöltek kapnak.
Arról is egyezség született, hogy a közvélemény-kutatásokat közösen rendelik, és a kutatási szakértőiknek is alakult egy külön bizottsága, ahol együtt értékelik ki őket.
Kijelölték azt a 27 egyéni körzetet is, ahol a legélesebb lehet a verseny, és ahová külön erőforrásokat kell összpontosítaniuk – ezeket szokás billegő körzeteknek nevezni.
A háttérben folyt tehát eredményes munka is, csakhogy amíg ez kifelé alig látszik, és nincsenek kezdeményezések, új témák, csak a napi lapszemle méltatlankodó megosztása a Facebookon, addig úgy látszik, hogy megállíthatatlan a Fidesz erősödése. (444)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…nincsenek kezdeményezések, új témák, csak a napi lapszemle méltatlankodó megosztása a Facebookon…” – FEJENKÉNT HAVI MILLIÓS APANÁZSOKÉRT! – azért ezt is tegyük hozzá. A hímelésért – hámolásért!
Arról persze köteteket lehetne írni, hogy MI IS VÁR MAJD A KÖVETKEZŐ QRMÁNYRA! Ami persze CSAK EGY DOLOG! Sokkal izgalmasabb a kérdést úgy feltenni, hogy MI VÁ MIRÁNK, PÓRMAGYAROKRA! Egy saját ország, egy saját gazdaság nélküli, VÉGLETEKIG ELADÓSÍTOTT uniós gyarmat póri népségére!
SEMMI JÓ!
Aki ezt nem látja, az politikai vakságban szenved!
POITIKAI VAKSÁGBAN SZENVED AZ ÁLELLENZÉK IS! AZ Ő FOGUK IS CSAK AZ UNIÓS JÚDÁSPÉNZEKRE FÁJ! EZÉRT IS NINCS PROGRAMJUK! (Mert ami van, az mindennek mondható, csak építő jellegű programnak nem!)
MERT ITT ORSZÁGOT KELLENE ÁM ISMÉT ÉPÍTENI!
AHHOZ VISZONT SE BELÁTÁS, SE ELKÉPZELÉS, SE VEZETŐ ERŐ, SE TÖMEGAKARAT, SE KÜLSŐ SEGÍTSÉG!
Velük?
Vagy velük:
SANOS CSAK EZEK ÉS A SLEPPJEIK A MI VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEINK!
A qrmányvetítölde a KIMONDOTTAN A VAJDASÁGI PÓRNÉPEK KÁBÍTÁSÁRA csinált mai (2021 12. 16.) ragálymatinéjában azzal szórakoztatja a Nyájas Odatévedőket, hogy előző napon a világ ragályhatásoktól legvédettebb területén – ez ugyebár Döbrögisztán – éjfélig: „A beoltottak száma 6 200 040 fő, közülük 5 914 603 fő már a második oltását is megkapta, 3 043 950 pedig már a harmadik oltást is felvették. 5298 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 213 318 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 144 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 37 376 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 016 089 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 159 853 főre csökkent. 6109 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 542-en vannak lélegeztetőgépen. Ma újabb Oltási akció kezdődik, ismét időpontfoglalás nélkül is fel lehet venni az oltást csütörtök és péntek délután, valamint szombaton a kórházi oltópontokon. Szerdától megkezdődött az 5-11 éves gyermekek oltása is, a szülők számára folyamatosan nyitva a regisztrációs és az időpontfoglaló honlap.
Az oltási akcióhetek sikerére és az omikron vírus magyarországi megjelenésére tekintettel újabb oltási akció indul december 16. csütörtök és december 18. szombat között a kórházi oltópontokon. Ezúttal is előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval fel lehet venni akár az első, akár az elmaradt második, akár a megerősítő harmadik oltást. Az oltási akció keretében továbbra is 101 kórházban lesz oltás. A következő időpontokban lehet menni az oltópontokra előzetes időpontfoglalás nélkül:
december 16. csütörtökön 14-18 óra között,
december 17. pénteken 14-18 óra között,
december 18. szombaton 10-18 óra között.
Az oltási akcióban csak a 12 év felettieket oltják a kórházi oltópontokon, az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak időpontfoglalással vagy házi gyermekorvosoknál lehetséges.
Folyamatosan nyitva a regisztráció és az időpontfoglaló az 5-11 éves gyermekek oltásához . A gyermekeket 77 kórházban és a házi gyermekorvosoknál oltják…’
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!