Márki-Zay Péter méltatlanságának megállapítását indítványozta a Fidesz
A polgármester méltatlanságának megállapításának kérte a hódmezővásárhelyi közgyűlés ügyrendi és mandátumvizsgáló bizottságától a fideszes Cseri Tamás a képviselő-testület csütörtöki ülésén.
A képviselő indítványozta, a bizottság döntsön arról, hogy Márki-Zay Péter méltatlanná vált a polgármesteri tisztségre, mert nem tett eleget két, őt elmarasztaló jogerős bírósági ítéletben előírtaknak.
Cseri Tamás elmondta: a bíróság – a hódmezővásárhelyi kórház, illetve Havasi Katalin orvosigazgató, a Fidesz helyi elnöke által indított – személyiségi jogi perben jogerősen sérelemdíj megfizetésére és elégtétel adására kötelezte Márki-Zay Pétert. A bíróság előírta a polgármesternek, hogy 15 napon belül saját költségén hozzon nyilvánosságra egy-egy közleményt. Ez annak ellenére nem történt meg, hogy az egyik ítélet jogerőre emelkedése óta mintegy két év eltelt.
A fideszes képviselő közölte, a méltatlanság megállapítása esetén a közgyűlésnek döntenie kell a polgármester megbízatásának megszüntetéséről, ez már január elején megtörténhet. Így Márki-Zay Péter idejét az országos kampányra fordíthatná, az általa – a képviselő szerint – elhanyagolt polgármesteri munka helyett.
Márki-Zay Péter azt mondta, a kampányesemények idejére szabadságot vesz ki, erről pontos nyilvántartás készül.
A polgármester közölte, Cseri Tamásnak is nyilvánosságra kell hoznia egy közleményt, mert valótlanságot állított az önkormányzat anyagi helyzetéről.
A politikus elismerte, hogy a kórház által indított személyiségi perben jogerősen elégtételadásra kötelezték, és a felülvizsgálati eljárásban ezt a Kúria is előírta neki. Azt mondta, erre nem volt lehetősége, állítása szerint a megyei napilap visszautasította közleménye megjelentetését. (atv)
Bal-Rad komm:


Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Irigylem a reakció idejüket .
Két év után jut „eszébe” , hogy hoppá !