Adolf Hitler és a náci párt – 1
(idézet: Hitler hatalomra jutása – Székely Gábor)

A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt elnevezés első ízben 1920. február végén-március elején jelent meg a müncheni rendőrség jelentéseiben és a sajtó hasábjain. A párt története azonban jó egy évvel korábban kezdődik: 1919. január 5-én hozta létre néhány fős pártját a nacionalista sportújságíró Karl Heller, és a müncheni vasúti üzem politikai karrierre pályázó antiszemita lakatosa, Anton Drexler. A Német Munkáspárthoz augusztus 15-én csatlakozott a nem túl sikeres, de értelmiségi körökben ismert költő, Dietrich Eckart, akinek – bajor udvari körökben korábban jelentős befolyású apja révén – a „felső tízezerrel” is jó kapcsolatai voltak. Vele tartott hetilapjának két vezető munkatársa, a balti német kereskedőcsaládból származó Alfred Rosenberg és Gottfried Feder építészmérnök, a zsidó-kapitalizmust, az „üzérkedő” banktőkét támadó „A kamatrabszolgaság szétzúzása” című brosúra szerzője. Még ugyanebben a hónapban került kapcsolatba a szervezettel a Reichswehr ügynökeként Adolf Hitler.

Hitlert 1919 júliusában szervezte be Karl Mayr vezérkari százados (aki a „Felforgató Politikai Aktivitást Felderítő Szolgálat” egyik vezetője volt Münchenben). Előbb a müncheni egyetem speciális tanfolyamára vezényelték, majd rövid kiképzés után, július 22-én egy „Nevelőkommandó” tagjaként a város környéki, hazatért hadifoglyokat fogadó táborba küldték. Az ötnapos propagandaküldetést Hitler sikeresen teljesítette, egy korabeli jelentés szerint: „Különösen Hitler úr bizonyította, hogy született népszónok, a gyűléseken fanatizmusával és megnyerő fellépésével mindenkor fel tudja kelteni az érdeklődést, és hallgatóságát meg tudja nyerni gondolatainak.” Visszatérve Münchenbe Hitler megbízatást kap mintegy ötven radikális csoport megfigyelésére. Ezek egyike volt a Német Munkáspárt.

Ebben az időszakban Hitlernek már nagyra törő politikai tervei voltak, erről azonban feletteseinek nem számolt be. Előbb saját párt alakítására gondolt, erről azonban a szeptember 12-ét követő napokban lemondott.

Szeptember 12-én Konstantin Hierl őrnagy utasította Hitlert, hogy vegyen részt a Német Munkáspárt gyűlésén. A parancsból Hitler megérezhette, hogy a Reichswehr figyelmét különösen felkeltette ez a szervezet, s ennek megfelelően maga is nagyobb érdeklődéssel vett részt a korábban érdektelennek tartott pártocska gyűlésén.

A gyűlésen eredetileg Eckart lett volna a fő előadó, betegsége miatt azonban Feder tartott „Hogyan és miként kell a kapitalizmust megszüntetni” címmel beszédet a mintegy ötven összegyűlt előtt. Hitler már az egyetemi „speciális tanfolyamon” meghallgatta Feder docens előadását, de érdeklődését nem keltette fel különösképpen. Már éppen indulni készült, amikor a „szabad vitában” szólásra emelkedett a szeparatista nézeteiről ismert Baumann professzor. A professzor beszéde után – sokszor leírt s kiszínezett jelenet – Hitler magából kikelve, mintegy negyedórás beszédben fejtette ki nézeteit, visszautasította Baumann független Bajorország elképzelését, amely szerinte csak a vörös Ausztriához csatlakozás előjátéka lenne, s meggyengítené a világuralomra hivatott Német Birodalmat. Hitler beszéde figyelmet keltett a párt vezetőiben. Drexler a gyűlés után Hitler kezébe nyomta „Politikai ébredésem” című negyvenoldalas brosúráját, majd szeptember 16-án értesítették arról, hogy a 7. számú pártigazolvány birtokosaként felvették a szervezetbe. Egyben meghívták a pártvezetőség másnapi ülésére is.

Hitlert, amint azt fő művében, a „Mein Kampf”-ban megírta, megdöbbentette az unalmas eszmecsere, a mindössze 7,50 birodalmi márkát tartalmazó pártkassza, és mindenekelőtt az átfogó elképzelések teljes hiánya. Más szempontból azonban a „klub” megfelelt elképzeléseinek: lehetőséget látott arra, hogy rövid úton átvegye a vezetést. Minderről beszámolt parancsnokának, Mayr századosnak, egyben javasolta, hogy használja fel a pártot saját céljai érdekében.

A célok, amelyeket a tisztikar egy része és a velük kapcsolatban álló müncheni pénzügyi körök maguk elé tűztek, nem voltak ismeretlenek. A „Négy Évszak” hotel különtermében rendszeres heti összejöveteleket tartó társaság törekvése kettős volt: egyrészt az 1919. június 28-án aláírt versailles-i szerződésben engedélyezett 100 000 fős hadsereg létszámának illegális növelése, másrészt olyan szervezet létrehozása, amely szélesebb társadalmi rétegek, nem utolsósorban a munkásság megnyerését és militarista szellemben való nevelését biztosíthatja. Mindkettőre lehetőséget láttak a Német Munkáspártban, amelynek Drexler által megfogalmazott „nemzetiszocializmusa” és törekvése egy „új világrendre” párosult a kiábrándult és elszegényedett munkások, alkalmazottak, hivatalnokok és középrétegek csatasorba állításával.

Néhány nappal Hitler beszámolója után Ludendorff tábornok, Hindenburg volt vezérkari főnöke és főszállásmestere maga kereste fel irodájában Mayr századost. Engedélyezte, hogy a Reichswehr szabályaival ellentétben Hitler belépjen a politikai szervezetbe, egyben utasította arra, hogy az őrvezetőt bízza meg a Német Munkáspárt átszervezésével, s ehhez heti 20 aranymárkának megfelelő birodalmi márkát kapott.

A Német Munkáspárt számára nagy jelentőségű volt a Reichswehr támogatásának elnyerése, a Hitler által képviselt irányvonal azonban vitát váltott ki a vezetőségben. Drexler egyetértett az elképzelésekkel, a másik pártvezérnek, Karl Harrernek viszont az volt a véleménye, hogy a szervezetnek meg kell őriznie „elit” jellegét. Hitler határozott, egységes pártvezetést és fokozottabb propagandatevékenységet követelt. A Hitlerrel kiegészült vezetés első kísérletei nem voltak sikeresek, ami Harrer álláspontjának kedvezett: az újabb gyűléseket, amelyeket továbbra is az „Altes Rosenbad” vendéglőben rendeztek, a szervezet héttagú vezetőségén kívül alig látogatta valaki. Az október 3-i gyűlés megszervezését Hitler maga vette a kezébe, s új módszerrel kísérletezett: szolgálati helyén írógéppel, majd munkaideje letelte után otthon kézzel meghívókat írt a szervezet tagjainak és a velük rokonszenvezőknek, értesítette néhány újság szerkesztőségét is. A gyűlés helyét is megváltoztatta, a jóval nagyobb „Hofbräuhauskeller” egyik termét béreltette ki. A hangzatos címeket hirdető plakáton először szerepelt neve az előadók között. A gyűlésen valóban minden eddiginél több hallgató jelent meg, jóllehet számuk messze elmaradt a várakozástól, a beszédek végén elhangzott, adakozásra felszólító eszmefuttatásoknak azonban lett némi eredménye. A befolyt összeg elegendő volt arra, hogy a következő, október 16-ra meghirdetett gyűlésről, amelyen már 111 résztvevő jelent meg, fizetett közleményt jelentessenek meg az egyik helyi lapban, a Münchener Beobachterben. Az itt befolyt adományokból (mintegy 300 birodalmi márka) öt újabb gyűlést rendezhettek. A résztvevők száma ekkor már elérte a 400-at. Igaz, ehhez hozzájárult az, hogy az utolsó négy gyűlést a „Zum Deutschen Reich” („A Német Birodalomhoz”) vendéglőben rendezték, ami annak a laktanyának a tőszomszédságában volt, ahol a párt ügyét Ernst Röhm százados karolta fel. Röhm, aki előbb „főszállásmester” volt Franz Ritter von Epp tábornok, a bajor tanácsköztársaságot leverő egységek parancsnoka, a Reichswehr bajorországi szervezője mellett, majd Mayr századostól a „különleges hivatal” vezetését vette át, 1919 őszén maga is belépett a Német Munkáspártba. Ott azonban nem törekedett vezető szerepre, erre Hitlert alkalmasabbnak tartotta. Fő célja az volt, hogy a hadsereg minél több tagját megnyerje a párt számára. Tevékenysége nagymértékben közrejátszott abban, hogy a „munkáspárt” gyűlésein egyre nagyobb számban jelentek meg a Reichswehr egyenruháját viselők.

A párt jellege és programja körüli viták azonban az első sikerek után sem ültek el. Harrer mind határozottabban ellenezte Hitler módszereit, Drexler ingadozott. Hitler tekintélyét viszont most már nem csupán a mögötte álló Reichswehr támogatása, hanem a gyűléseken elért népszerűsége is növelte. E kettőnek volt köszönhető az, hogy a vezetőség rövid vita után elfogadta két fontos javaslatát: a párt készítse el programját, rendezzen egy jelentős propagandakampánnyal előkészített tömeggyűlést, továbbá nyisson állandó irodát egy függetlenített alkalmazottal. A pénzt mindehhez természetesen már nem lehetett adományokból összegyűjteni, a Reichswehr „különleges hivatala” bocsátotta a párt rendelkezésére.

A 25 pontból álló program első tervezetét Hitler maga készítette, s december utolsó napjaiban mutatta meg előbb Drexlernek, majd Federnek. A dokumentum a többszöri átdolgozás után sem volt egységes, bár készítői erre törekedtek. Az a szándékuk, hogy a társadalom szinte minden rétegének szája íze szerint fogalmazzanak – kivéve természetesen a szervezet egyetlen következetesen hirdetett elvéből, az antiszemitizmusból következően a zsidóságot -, inkább kívánságlistához tette hasonlatossá az irományt.

A nagynémet birodalom híveinek szólt a program első része, amely „a népek önrendelkezési joga alapján” valamennyi német terület egyesítését követelte. A gyarmatosítás szükségességéről megfogalmazottak már természetesen nem utaltak a népek önrendelkezésére, itt „a német népességszaporulat” elhelyezése az indok. Ezt követte, most is az előzőnek ellentmondva, a gyűléseken mindenkor szereplő követelés: „a német nép egyenlősége más népekkel”, s ehhez kapcsolódva a háborút követő „versailles-i és saint-germaini békeszerződés felfüggesztése”. A militarizmust szolgálta – bár óvatos megfogalmazásban — a „néphadsereg” felállításának (általános hadkötelezettség) programja. A társadalmi rend helyreállítása érdekében „kérlelhetetlen harcot” hirdettek „mindazok ellen a közönséges bűnözők ellen, akik a jogot és a rendet megsértik”. A munkássághoz szólt a „trösztök államosítása”, a „gond nélküli életet biztosító munkabérek” és „a nagyüzemek nyereségeiből való részesedés” mellett a nagy hanggal hirdetett és mindenkor széles körű visszhangot kiváltott jelszó, „a háború idején szerzett hatalmas jövedelmek elvonása”. A tönk szélére jutott kiskereskedők vágyálmait tükrözte „a nagyáruházak azonnali kommunizálása és alacsony bérleti díjak mellett a kisvállalkozók rendelkezésére bocsátása”. Nem hiányzott az „öregségi járadékok nagyvonalú emelése” sem. Több programpont szolgálta az antiszemita és általában az „idegenekkel” szembeni érzelmek felszítását. A német állampolgársággal rendelkező zsidóságra is ki akarták terjeszteni az idegenekre vonatkozó törvényt, s meg kívánták vonni tőlük azt a jogot, hogy az állami hivatalokban rendszeresített egyenruhákat hordhassák. A program szerint az állam kötelessége, hogy „elsősorban a német állampolgárok élet- és munkafeltételeiről gondoskodjon. Amennyiben nem lehetséges az állam egész lakosságának ellátása, úgy az idegen nemzetekhez tartozókat [nem állampolgárokat – Sz. G.] el kell távolítani a birodalom területéről.” Az emigránsok és a zsidóság ellen irányult az a követelés is, amely szerint „valamennyi nem németet, aki 1914. augusztus 2-át követően telepedett le Németországban, azonnal kényszeríteni kell a Német Birodalom elhagyására”.

A minden rendszer nélküli és meglehetősen áttekinthetetlen pontok fő irányát a későbbi náci propaganda két alapvető tételben foglalta össze. Az első a már ismert antiszemita és részben antikapitalista jellegű követelés: a „kamatrabszolgaság szétzúzása”; a másik, mindig óvatosan megfogalmazott s szinte előadásonként változó tartalommal magyarázott jelszó, a „köz haszna előbbre való az egyén hasznánál”.

A programnál is fontosabb volt a párt rendszeres tevékenységét szervező apparátus létrehozása. Ennek első lépéseként került sor 1920. január 1-én a párt irodájának megnyitására ismét egy söröző, a „Sterneckerbräu” egyik apró helyiségében. Itt ütötte fel tanyáját a párt első függetlenített munkatársa, a kaszárnyából kikerült Rudolf Schlüsser őrmester, aki magával hozta rozzant, Adler típusú írógépét, s még aznap megkezdte korántsem áldásos tevékenységét. Hitlernek és megbízóinak gondja volt arra is, hogy a szobába bevezessék a villanyt és – ami akkoriban ritkaságszámba ment – a telefont is.

A program és a pártiroda ügyének rendezése után a vezetőség újjászervezése következett. A vezetőség többsége számára ekkor már nyilvánvaló volt, hogy az egyre jelentősebb pénzösszegeknek, az adminisztráció kiépítésének, a propagandagyűlések gyors szaporításának célja egy új tömegpárt létrehozása. Harrer mindinkább egyedül maradt véleményével, javaslatait sorra leszavazták. Már a régi barát, Drexler sem kelt védelmére, bár továbbra sem értett mindenben egyet a párt „sztárszónokával”, Hitlerrel. Ugyanakkor Hitler mind türelmetlenebbül sürgette követelései teljesítését, egyre gyakrabban intézett kíméletlen kirohanásokat a pártelnök (Harrer) ellen. A sportújságíró végül is feladta a harcot, és január 5-én lemondott tisztségéről. Helyére a korábbi helyettes, Drexler lépett, Hitler pedig megkapta „a propagandatevékenység korlátlan irányítását” a párt „toborzófőnökeként” (Werbeobmann). A cím a korabeli szóhasználatban sem volt feltétlenül tiszteletet parancsoló, birtokosának hatásköre azonban kiterjedt a szervezet egész gyakorlati munkájának irányítására. Az első, de nem az utolsó, akit Hitler eltávolíttatott a pártvezetésből, Harrer volt (s egyike azon kevés vetélytársának és ellenfelének, akiket későbbi véres leszámolása már nem érinthetett, 1926 szeptemberében ugyanis elhunyt).

Január elejétől február végéig a párt egyetlen gyűlést sem szervezett. A „megtisztult” vezetőség nagy terv végrehajtásába fogott, amely a korábbiaknál gondosabb előkészítést és jelentősebb összegeket igényelt. A „program” elkészültével most már sor kerülhetett a Hitler által javasolt nagygyűlésre, amelynek megrendezéséhez kibérelték a több ezer ember befogadására alkalmas Hofbräuhaus am Platzl nagytermét. A pénzt ismét a Reichswehr adta, Mayr százados közvetítésével. Münchent első ízben borították el a párt rikító vörös horogkeresztes röpcédulái és plakátjai, hirdetve a városszerte ismert antiszemita orvos, dr. Johannes Dingfelder és a még ismeretlen Adolf Hitler előadását. A gyűlés időpontja február 24-e volt.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!