„Az ukrán fegyveres erők különleges műveleti erői készen állnak A Donyecki Népköztársaság vezetőjének, Gyenyisz Pisilinnek az elfogására” – jelentette be az ukrán fegyveres erők tábornoka, Szergej Krivonosz, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács helyettes titkára.
Példát is előhozott, amikor emberei 2017 – ben meggyilkolták Anascsenko ezredest, az LNR Népi Milícia akkori parancsnokát.
Különben pedig a ‘zoroszok jobban teszik, ha nem kötnek bele az ukrán hadseregbe. Mert az jobb és erősebb mint bármely „NATO – partner”! Ám ha mégis megtámadnák Ukrajnát, végtelen koporsóáradatban térnének haza. Hiába jobb a potenciáljuk! – dölyfölte Krivonosz
Nem is árt figyelmeztetni a ‘zoroszokat! A kijevi hadügy ugyanis jelezte: ők már megsasolták, hogy Donbasszba érkezett vonaton egy csomó T-72B típusú tank, amikkel az elavult T-64 típust váltják le. Azt is kiderítette az ukrán hírszerzés, hogy az elavult T-64 – eseket a ‘zoroszok az eddigi telepítési helyeiken hagyják. CSALINAK!
Csakis és kizárólag az új tankok érkezésének megadályozása okán ma Kijev latorjai megaknavetőzték a Szpartak és Donyeck – Északi – pályaudvar vasúti pályaszakaszt. Amin éppen helyreállítási munkálatokat végeztek.
Szerencsére emberéletet, sebesülést nem követelt az akció, csak károkat és riadalmat okozott.
A frontok többi szakaszain csak a szokásos, kisebb latorkodások voltak.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Nyomozók jelentek meg a VII. kerültei polgármesteri hivatalban, lemondott a DK képviselője
A Telex értesülései szerint pénteken több nyomozó jelent meg a VII. kerületi polgármesteri hivatalban, az információt Hermann Gábor, az önkormányzat sajtóosztályának munkatársa is megerősítette.
A portál úgy tudja, az erzsébetvárosi önkormányzatban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai jártak.
Bajkai István, volt fideszes alpolgármester a Telexnek azt mondta, hogy az egyik DK-s képviselő, Borka-Szász Tamás irodájában bitcoinbányát üzemeltettek, a rendőrök több számítógépet lefoglaltak.
A rendőrség a portál kérdéseire válaszul csak annyit közölt: „a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda feljelentés alapján lopás gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás során a mai napon a rendőrök eljárási cselekményt végeztek a Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata épületében.”
A Demokratikus Koalíció közleményében azt írja: a rendőrség áramlopás miatt tartott házkutatást a VII. kerületi önkormányzat épületében. Az ügy érintettje Borka-Szász Tamás, a DK VII. kerületi önkormányzati képviselője lehet.
„A történtek következményeként Borka-Szász Tamás azonnal lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról és kilépett a DK-ból” – közölték. (atv)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Ez a bitcoin – bányászat még valamennyire érthető is lenne TECHNIKAILAG! Ahhoz, hogy az eredményes legyen, kell néhány computer. Amik éjjel – nappal működnek. Nodehát – hacsak nem tucatszám zabálták az áramot meg a biteket…
Amúgy az áramlopás is furcsa hivatkozás! Valaki hogyan tud – és főképp miért? – áramot lopni a munkahelyéről! Ha nem egy fallal odébb van a lakása, akkor hogyan…? Zsebben, táskában vitte haza a kilowattokat?
Bár ami a lényeg: LOPNAK „EZEK” BÁRMIT!Bandasemlegesen!
Hegyi – Karabahban tombol a „humanitárius” tűzszünet.
Az azeri – iráni határvidék iráni oldalán tegnap délután nyolc tüzérségi gránát csapódott be lakott területen. Egy civil megsebesült, egy lakóépület összeomlott.
Az örmények újabb hadisikereiket megörökítő videóval rukkoltak elő.
Meg az azeriek háborús rémtetteit igazoló felvételekkel:
A rusvesna.su megjegyzése: „A szíriai terroristák az azerbajdzsán – török oldalon harcolnak, de az alábbi felvételen a gyilkosok meglehetősen jól beszélnek orosz nyelven, ami valójában kizárja ennek a háborús bűncselekménynek az elkövetését az iszlamista zsoldosok által”
Az azeri hadügy nyilatkozata szerint a felvételek hamisítványok, amiket rosszhírkeltés céljából raktak föl a netre. „Ők nem olyanok! Ők nem szoktak lefejezgetni! Ők nem lődöznek agyon foglyokat!”
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Magyarország népességének 18,8 százaléka, 1.841.134 fő szegénységben és/vagy társadalmi kirekesztésben él. A legsúlyosabb anyagi nélkülözésben élők száma 837 ezer, a lakosság 8,7 százaléka – tudatta a Magyar Szociális Fórum kedden.
Nyugat-Dunántúlon 162.111-en élnek szegénységben és/vagy társadalmilag kirekesztetten, a Közép-Dunántúlon 143.220-en, Dél-Dunántúlon 215.145-en, Budapesten 273.033-an, Pest-megyében 247.746-an, 267.340-en, Észak-Magyarországon 267.340-en, Dél-Alföldön 183.433-an, Észak-alföldön 349.124-en – tűnik ki az MSZF jelentéséből.
A szegénységi küszöb jelenleg 99.300 havi Ft egy főre. Ez a 155.520 Forintnyi középjövedelem 60 százalékának felel meg.
A Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint a nettó átlagkereset 244.600 Ft. Magyarország 19 megyéje közül 17-ben ennél alacsonyabb az átlagkereset. Az egyenlőtlenség még mélyebb az egyes megyéken belül, mint amilyen mély az egyes megyék között.
Az egy főre jutó bruttó nemzeti termék (GDP) értéke Budapesten és környékén a legmagasabb, átlag feletti Győr-Moson-Sopron megyében, átlagos Fejérben, átlag alatti Komárom-Esztergom és Vas megyében, alacsony Pest és Bács-Kiskun megyében. A többi megye stagnáló és leszakadó térségnek számít.
2009-hez képest 18 százalékról 13 százalékra csökkent a kormány ráfordítása a szociális ellátásra. Stagnált az oktatásra, és csökkent az egészségügyre fordított kiadás. Döbbenetesen alacsony értéket mutat a lakás- és településfejlesztés: 2018-ban a kormányzati kiadások mindössze 0,7 százalékát képezte. Ennél kevesebbet csak a környezetvédelemre fordítottak (0,4 százalék).
Az önkormányzatok GDP-ből való részesedése az 1991. évi 15 százalékról 2020-ban 6 százalékra zsugorodott.
Az IMD World Competetivness Center 63 országot felölelő vizsgálata alapján hazánkat az 51. helyre sorolta az egészségügyi ellátottság tekintetében. A szakmunkásképzés színvonala alapján az 58. helyre kerültünk. Az ország vonzereje és megtartó képességét illetően a 40. helyet foglaljuk el, a munkaerő ösztönzést az 56. helyre rangsorolták, a munkaerő tudását és gyakorlatát pedig a 61-re. Az idegen nyelvek ismerete terén az 57. helyre kerültünk, a felsőoktatás színvonalát az 50.-re, az alap- és középfokú képzést pedig az 53.-ra sorolták. Versenyképességünk szerint a 47. helyen, a digitális technológiai gyakorlatunk alapján, és az új vállalkozások indítását tekintve a 61. helyen szerepelünk a vizsgált 63 ország között.
„1293 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 43 025 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 33 krónikus beteg, így az elhunytak száma 1085 főre emelkedett, 13 134-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 28 806 fő. Az aktív fertőzöttek 32%-a, az elhunytak 42%-a, a gyógyultak 30%-a budapesti. 1642 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 171-en vannak lélegeztetőgépen…” – szerepel mindösszesen ennyi tény a koronavirus.gov.hu nevű qrmányvetítölde mai (2020 10. 16.) matinéelőadásán.
Szerényen elhallgatva a tényt: VAJDASÁGUNK HÁROM ÚJ REKORDOT IS FÖLÁLLÍTOTT:
1. – SOHA ENNYI ÚJ MEGSZÁLLOTTAT NEM IGAZOLTUNK EGYETLEN NAP ALATT!
2. – SOHA ENNYI RAGÁLYHALOTTUNK NEM VOLTMÉG 24 ÓRA ALATT!
3. – SOHA ENNYIEN NEM VOLTAK MÉG EGYSZERRE LÉLEGEZTETŐRE KÖTVE!
MI EZ, HA NEM EURÓPA EGYIK LEGDIJADALMASABB RAGÁLYELLENES VÉDEKEZÉSE?
Borítékolva vannak az újabb vajdasági ragályrekordok!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Megátkozta a végrehajtókat: Éva koronavírustesztre várt, amikor kirakták
Hiába könyörgött, hogy legalább a mentőket hadd várja meg.
Cegléd — Nem elég a rettegés a kórtól, még az otthonát is elvesztette: kilakoltatták a koronavírus-tesztre váró Kiskorényi Gézáné Évát (66), aki épp a mentőket várta, amikor rendőri kísérettel megérkezett a végrehajtó.
– Egy hete lázas vagyok esténként, ráz a hideg és nincs erőm. A háziorvosom pénteken megrendelte a tesztet, a mentők mostanra ígérték, hogy jönnek. Az utcán ücsörögjek, ha kiraktak? Legalább a tesztelést várják meg! – kérlelte a végrehajtót a kabátban és kendőben is lázasan vacogó asszony, reszkető kezében a kulcsokat szorongatva. Ha most kinyitja a kaput, egész eddigi élete oda lesz, idős korára földönfutóvá válik. Épp akkor, amikor a világjárvány talán őt is elérte. Legalább ebből a gyötrő betegségből gyógyulhatna fel otthonában, ha pedig elragadná a gyilkos kór, mint annyi idős embert, ne kisemmizve távozzon a világból.
Éva egy élet munkáját vesztette el, mostantól otthontalan / Fotó: Grnák László
A fejkendős asszony szemeiben kétségbeeséssel és fáradt beletörődéssel méregette a kapun kívül álldogállókat. Nemrég még elszánt volt, ő ugyan be nem enged senkit, rángassák ki az otthonából, ha akarják. Most viszont kulcs fordult a zárban, történjen, aminek történnie kell, Éva kitárta a kaput a karhatalom előtt.
– Az, hogy valaki koronavírustesztre vár, a jogszabály szerint nem teszi lehetővé az eljárás elhalasztását. Az sem lenne halasztási ok, ha már levették volna a mintát és már csak az eredményre várna. Csak ha a koronavírus-fertőzés igazoltan megállapítható és elrendelték a házi karantént, csak abban az esetben állna módomban elhalasztani az eljárást – citálta az ide vonatkozó jogszabályokat Varga Levente Árpád végrehajtó, aki rendőrökkel a sarkában a verandáig követte Évát.
– Jöjjenek csak be, remélem, megbünteti magukat az isten és megkapják a vírust mindannyian tőlem! Meg is érdemlik, mert ennyi emberség nincs magukban – szórta átkait megkeseredetten a nő, miközben a hatóság emberei követték őt a házba. A konyhában elpityeredett, csak pár dolgot pakolt össze egy szatyorba. „Kérem, hagyja el a házat!” – hangzott a felszólítás, Éva pedig azt suttogta elkeseredetten: „Nem megyek…”. Mintha életében most először próbált volna ellenszegülni a sorsnak, de nem sikerült.
Éva azt mondja, hogy zsarolták, hogy vegye fel a 36 milliót, visszafizetni azonban sem így, sem úgy nem volt esélye: elúszott a háza, ő hontalan lett / Fotó: Grnák László
– A gyógyszereit mindenképp vigye most magával. A többi ingóságot az ingatlan új tulajdonosa hatvan napig őrzi, vele tessék majd egyeztetni – tanácsolta az eljáráshoz kirendelt egyik rendőr.
Éva tragédiája úgy indult, hogy tíz éve két ingatlanra felvett 36 millió forintot, állítja, hogy zsarolták miatta. Visszafizetni viszont a nyugdíjából esélye sem volt. A bank 8 millió forintért szerezte meg a házat, az idős asszony pedig otthontalanná válva átmenetileg rokonokhoz költözött. Hogy utána mi lesz, nem tudja. Fia, Kiskorényi Csaba (44) csak hat éve szerzett tudomást az egészről.
A nő fia, Csaba későn tudta meg, mennyi hitelt vett fel az anyja, bizonyítani nem tudták a csalást / Fotó: Grnák László
– Akkor feljelentést tettünk a rendőrségen, de egy pár soros határozattal lezárták az ügyet, mert nem lehet bizonyítani. Nem készült hangfelvétel, írásos nyoma sem volt semminek és a kizsarolt milliókat személyesen vette át a férfi. Nincs bizonyítékunk, tehetetlenek vagyunk. A lakásmaffia így forgatta ki a családunkat a vagyonból – mondta elkeseredve a férfi.
B-R megjegyzés: Az alábbi linke kattintva video is az esetről:
A járvány első hullámában még nem lehetett utcára tenni senkit. Akkor ugyanis veszélyhelyzetet hirdetett a kormány és emiatt addig felfüggesztettek minden kilakoltatást. Nagy Zoltán ügyvéd a Blikk-kel azt közölte, hogy csak novembertől tavaszig függeszthetők fel a kilakoltatások a téli moratórium miatt. (blikk)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Éva elátkozta a végrehajtókat! – ÉS HAJLÉKTALANNÁ LETT öreg fejjel!
Egyébiránt is rossz helyre szórta átkait! A végrehajtó és a rendőrök CSAK A DOLGUKAT TETTÉK! AMIRE A RENDSZER FÖLFOGADTA ŐKET!
Azt a RENDSZERT, amit akarva – akaratlanul, DE MINDANNYIAN (ki) SZOLGÁLUNK! Amit MI működtetünk! Zsarolók és MEGZSAROLTAK! Kifosztók és kifosztottak! Közösen működtetjük!
Azt a RENDSZERT, amelyben büntetlenül lehet zsarolni és kifosztani! De itt azért el kell tűnődni egy kicsit!
MILYEN RENDSZER AZ, AMELY LEHETŐVÉ TESZI TÍZ ÉVVEL EZELŐTT, EGY AKKOR 56 ÉVES – NYUGDÍJAZÁSRA VÁRÓ! – ÁTLAGOS JÖVEDELMŰ MAGYAR NŐNEK, HOGY 36 MILLIÓ FORINTNYI HITELT FÖLVEHESSEN? (A biztos bedőlés „reményében”! Ha jól belegondolunk, már ez KELLE(tt)NE legyen ok egy bűncselekmény elkövetésének alapos gyanújára! Hová lett a 36 millió?)
Éva rossz fejekre szórta átkait!
A RENDSZERT KELL(ett) VOLNA – KELL(ene) – ELÁTKOZNIA!
Adolf Hitler és a náci párt – 1 (idézet:Hitler hatalomra jutása – Székely Gábor)
A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt elnevezés első ízben 1920. február végén-március elején jelent meg a müncheni rendőrség jelentéseiben és a sajtó hasábjain. A párt története azonban jó egy évvel korábban kezdődik: 1919. január 5-én hozta létre néhány fős pártját a nacionalista sportújságíró Karl Heller, és a müncheni vasúti üzem politikai karrierre pályázó antiszemita lakatosa, Anton Drexler. A Német Munkáspárthoz augusztus 15-én csatlakozott a nem túl sikeres, de értelmiségi körökben ismert költő, Dietrich Eckart, akinek – bajor udvari körökben korábban jelentős befolyású apja révén – a „felső tízezerrel” is jó kapcsolatai voltak. Vele tartott hetilapjának két vezető munkatársa, a balti német kereskedőcsaládból származó Alfred Rosenberg és Gottfried Feder építészmérnök, a zsidó-kapitalizmust, az „üzérkedő” banktőkét támadó „A kamatrabszolgaság szétzúzása” című brosúra szerzője. Még ugyanebben a hónapban került kapcsolatba a szervezettel a Reichswehr ügynökeként Adolf Hitler.
Hitlert 1919 júliusában szervezte be Karl Mayr vezérkari százados (aki a „Felforgató Politikai Aktivitást Felderítő Szolgálat” egyik vezetője volt Münchenben). Előbb a müncheni egyetem speciális tanfolyamára vezényelték, majd rövid kiképzés után, július 22-én egy „Nevelőkommandó” tagjaként a város környéki, hazatért hadifoglyokat fogadó táborba küldték. Az ötnapos propagandaküldetést Hitler sikeresen teljesítette, egy korabeli jelentés szerint: „Különösen Hitler úr bizonyította, hogy született népszónok, a gyűléseken fanatizmusával és megnyerő fellépésével mindenkor fel tudja kelteni az érdeklődést, és hallgatóságát meg tudja nyerni gondolatainak.” Visszatérve Münchenbe Hitler megbízatást kap mintegy ötven radikális csoport megfigyelésére. Ezek egyike volt a Német Munkáspárt.
Ebben az időszakban Hitlernek már nagyra törő politikai tervei voltak, erről azonban feletteseinek nem számolt be. Előbb saját párt alakítására gondolt, erről azonban a szeptember 12-ét követő napokban lemondott.
Szeptember 12-én Konstantin Hierl őrnagy utasította Hitlert, hogy vegyen részt a Német Munkáspárt gyűlésén. A parancsból Hitler megérezhette, hogy a Reichswehr figyelmét különösen felkeltette ez a szervezet, s ennek megfelelően maga is nagyobb érdeklődéssel vett részt a korábban érdektelennek tartott pártocska gyűlésén.
A gyűlésen eredetileg Eckart lett volna a fő előadó, betegsége miatt azonban Feder tartott „Hogyan és miként kell a kapitalizmust megszüntetni” címmel beszédet a mintegy ötven összegyűlt előtt. Hitler már az egyetemi „speciális tanfolyamon” meghallgatta Feder docens előadását, de érdeklődését nem keltette fel különösképpen. Már éppen indulni készült, amikor a „szabad vitában” szólásra emelkedett a szeparatista nézeteiről ismert Baumann professzor. A professzor beszéde után – sokszor leírt s kiszínezett jelenet – Hitler magából kikelve, mintegy negyedórás beszédben fejtette ki nézeteit, visszautasította Baumann független Bajorország elképzelését, amely szerinte csak a vörös Ausztriához csatlakozás előjátéka lenne, s meggyengítené a világuralomra hivatott Német Birodalmat. Hitler beszéde figyelmet keltett a párt vezetőiben. Drexler a gyűlés után Hitler kezébe nyomta „Politikai ébredésem” című negyvenoldalas brosúráját, majd szeptember 16-án értesítették arról, hogy a 7. számú pártigazolvány birtokosaként felvették a szervezetbe. Egyben meghívták a pártvezetőség másnapi ülésére is.
Hitlert, amint azt fő művében, a „Mein Kampf”-ban megírta, megdöbbentette az unalmas eszmecsere, a mindössze 7,50 birodalmi márkát tartalmazó pártkassza, és mindenekelőtt az átfogó elképzelések teljes hiánya. Más szempontból azonban a „klub” megfelelt elképzeléseinek: lehetőséget látott arra, hogy rövid úton átvegye a vezetést. Minderről beszámolt parancsnokának, Mayr századosnak, egyben javasolta, hogy használja fel a pártot saját céljai érdekében.
A célok, amelyeket a tisztikar egy része és a velük kapcsolatban álló müncheni pénzügyi körök maguk elé tűztek, nem voltak ismeretlenek. A „Négy Évszak” hotel különtermében rendszeres heti összejöveteleket tartó társaság törekvése kettős volt: egyrészt az 1919. június 28-án aláírt versailles-i szerződésben engedélyezett 100 000 fős hadsereg létszámának illegális növelése, másrészt olyan szervezet létrehozása, amely szélesebb társadalmi rétegek, nem utolsósorban a munkásság megnyerését és militarista szellemben való nevelését biztosíthatja. Mindkettőre lehetőséget láttak a Német Munkáspártban, amelynek Drexler által megfogalmazott „nemzetiszocializmusa” és törekvése egy „új világrendre” párosult a kiábrándult és elszegényedett munkások, alkalmazottak, hivatalnokok és középrétegek csatasorba állításával.
Néhány nappal Hitler beszámolója után Ludendorff tábornok, Hindenburg volt vezérkari főnöke és főszállásmestere maga kereste fel irodájában Mayr századost. Engedélyezte, hogy a Reichswehr szabályaival ellentétben Hitler belépjen a politikai szervezetbe, egyben utasította arra, hogy az őrvezetőt bízza meg a Német Munkáspárt átszervezésével, s ehhez heti 20 aranymárkának megfelelő birodalmi márkát kapott.
A Német Munkáspárt számára nagy jelentőségű volt a Reichswehr támogatásának elnyerése, a Hitler által képviselt irányvonal azonban vitát váltott ki a vezetőségben. Drexler egyetértett az elképzelésekkel, a másik pártvezérnek, Karl Harrernek viszont az volt a véleménye, hogy a szervezetnek meg kell őriznie „elit” jellegét. Hitler határozott, egységes pártvezetést és fokozottabb propagandatevékenységet követelt. A Hitlerrel kiegészült vezetés első kísérletei nem voltak sikeresek, ami Harrer álláspontjának kedvezett: az újabb gyűléseket, amelyeket továbbra is az „Altes Rosenbad” vendéglőben rendeztek, a szervezet héttagú vezetőségén kívül alig látogatta valaki. Az október 3-i gyűlés megszervezését Hitler maga vette a kezébe, s új módszerrel kísérletezett: szolgálati helyén írógéppel, majd munkaideje letelte után otthon kézzel meghívókat írt a szervezet tagjainak és a velük rokonszenvezőknek, értesítette néhány újság szerkesztőségét is. A gyűlés helyét is megváltoztatta, a jóval nagyobb „Hofbräuhauskeller” egyik termét béreltette ki. A hangzatos címeket hirdető plakáton először szerepelt neve az előadók között. A gyűlésen valóban minden eddiginél több hallgató jelent meg, jóllehet számuk messze elmaradt a várakozástól, a beszédek végén elhangzott, adakozásra felszólító eszmefuttatásoknak azonban lett némi eredménye. A befolyt összeg elegendő volt arra, hogy a következő, október 16-ra meghirdetett gyűlésről, amelyen már 111 résztvevő jelent meg, fizetett közleményt jelentessenek meg az egyik helyi lapban, a Münchener Beobachterben. Az itt befolyt adományokból (mintegy 300 birodalmi márka) öt újabb gyűlést rendezhettek. A résztvevők száma ekkor már elérte a 400-at. Igaz, ehhez hozzájárult az, hogy az utolsó négy gyűlést a „Zum Deutschen Reich” („A Német Birodalomhoz”) vendéglőben rendezték, ami annak a laktanyának a tőszomszédságában volt, ahol a párt ügyét Ernst Röhm százados karolta fel. Röhm, aki előbb „főszállásmester” volt Franz Ritter von Epp tábornok, a bajor tanácsköztársaságot leverő egységek parancsnoka, a Reichswehr bajorországi szervezője mellett, majd Mayr századostól a „különleges hivatal” vezetését vette át, 1919 őszén maga is belépett a Német Munkáspártba. Ott azonban nem törekedett vezető szerepre, erre Hitlert alkalmasabbnak tartotta. Fő célja az volt, hogy a hadsereg minél több tagját megnyerje a párt számára. Tevékenysége nagymértékben közrejátszott abban, hogy a „munkáspárt” gyűlésein egyre nagyobb számban jelentek meg a Reichswehr egyenruháját viselők.
A párt jellege és programja körüli viták azonban az első sikerek után sem ültek el. Harrer mind határozottabban ellenezte Hitler módszereit, Drexler ingadozott. Hitler tekintélyét viszont most már nem csupán a mögötte álló Reichswehr támogatása, hanem a gyűléseken elért népszerűsége is növelte. E kettőnek volt köszönhető az, hogy a vezetőség rövid vita után elfogadta két fontos javaslatát: a párt készítse el programját, rendezzen egy jelentős propagandakampánnyal előkészített tömeggyűlést, továbbá nyisson állandó irodát egy függetlenített alkalmazottal. A pénzt mindehhez természetesen már nem lehetett adományokból összegyűjteni, a Reichswehr „különleges hivatala” bocsátotta a párt rendelkezésére.
A 25 pontból álló program első tervezetét Hitler maga készítette, s december utolsó napjaiban mutatta meg előbb Drexlernek, majd Federnek. A dokumentum a többszöri átdolgozás után sem volt egységes, bár készítői erre törekedtek. Az a szándékuk, hogy a társadalom szinte minden rétegének szája íze szerint fogalmazzanak – kivéve természetesen a szervezet egyetlen következetesen hirdetett elvéből, az antiszemitizmusból következően a zsidóságot -, inkább kívánságlistához tette hasonlatossá az irományt.
A nagynémet birodalom híveinek szólt a program első része, amely „a népek önrendelkezési joga alapján” valamennyi német terület egyesítését követelte. A gyarmatosítás szükségességéről megfogalmazottak már természetesen nem utaltak a népek önrendelkezésére, itt „a német népességszaporulat” elhelyezése az indok. Ezt követte, most is az előzőnek ellentmondva, a gyűléseken mindenkor szereplő követelés: „a német nép egyenlősége más népekkel”, s ehhez kapcsolódva a háborút követő „versailles-i és saint-germaini békeszerződés felfüggesztése”. A militarizmust szolgálta – bár óvatos megfogalmazásban — a „néphadsereg” felállításának (általános hadkötelezettség) programja. A társadalmi rend helyreállítása érdekében „kérlelhetetlen harcot” hirdettek „mindazok ellen a közönséges bűnözők ellen, akik a jogot és a rendet megsértik”. A munkássághoz szólt a „trösztök államosítása”, a „gond nélküli életet biztosító munkabérek” és „a nagyüzemek nyereségeiből való részesedés” mellett a nagy hanggal hirdetett és mindenkor széles körű visszhangot kiváltott jelszó, „a háború idején szerzett hatalmas jövedelmek elvonása”. A tönk szélére jutott kiskereskedők vágyálmait tükrözte „a nagyáruházak azonnali kommunizálása és alacsony bérleti díjak mellett a kisvállalkozók rendelkezésére bocsátása”. Nem hiányzott az „öregségi járadékok nagyvonalú emelése” sem. Több programpont szolgálta az antiszemita és általában az „idegenekkel” szembeni érzelmek felszítását. A német állampolgársággal rendelkező zsidóságra is ki akarták terjeszteni az idegenekre vonatkozó törvényt, s meg kívánták vonni tőlük azt a jogot, hogy az állami hivatalokban rendszeresített egyenruhákat hordhassák. A program szerint az állam kötelessége, hogy „elsősorban a német állampolgárok élet- és munkafeltételeiről gondoskodjon. Amennyiben nem lehetséges az állam egész lakosságának ellátása, úgy az idegen nemzetekhez tartozókat [nem állampolgárokat – Sz. G.] el kell távolítani a birodalom területéről.” Az emigránsok és a zsidóság ellen irányult az a követelés is, amely szerint „valamennyi nem németet, aki 1914. augusztus 2-át követően telepedett le Németországban, azonnal kényszeríteni kell a Német Birodalom elhagyására”.
A minden rendszer nélküli és meglehetősen áttekinthetetlen pontok fő irányát a későbbi náci propaganda két alapvető tételben foglalta össze. Az első a már ismert antiszemita és részben antikapitalista jellegű követelés: a „kamatrabszolgaság szétzúzása”; a másik, mindig óvatosan megfogalmazott s szinte előadásonként változó tartalommal magyarázott jelszó, a „köz haszna előbbre való az egyén hasznánál”.
A programnál is fontosabb volt a párt rendszeres tevékenységét szervező apparátus létrehozása. Ennek első lépéseként került sor 1920. január 1-én a párt irodájának megnyitására ismét egy söröző, a „Sterneckerbräu” egyik apró helyiségében. Itt ütötte fel tanyáját a párt első függetlenített munkatársa, a kaszárnyából kikerült Rudolf Schlüsser őrmester, aki magával hozta rozzant, Adler típusú írógépét, s még aznap megkezdte korántsem áldásos tevékenységét. Hitlernek és megbízóinak gondja volt arra is, hogy a szobába bevezessék a villanyt és – ami akkoriban ritkaságszámba ment – a telefont is.
A program és a pártiroda ügyének rendezése után a vezetőség újjászervezése következett. A vezetőség többsége számára ekkor már nyilvánvaló volt, hogy az egyre jelentősebb pénzösszegeknek, az adminisztráció kiépítésének, a propagandagyűlések gyors szaporításának célja egy új tömegpárt létrehozása. Harrer mindinkább egyedül maradt véleményével, javaslatait sorra leszavazták. Már a régi barát, Drexler sem kelt védelmére, bár továbbra sem értett mindenben egyet a párt „sztárszónokával”, Hitlerrel. Ugyanakkor Hitler mind türelmetlenebbül sürgette követelései teljesítését, egyre gyakrabban intézett kíméletlen kirohanásokat a pártelnök (Harrer) ellen. A sportújságíró végül is feladta a harcot, és január 5-én lemondott tisztségéről. Helyére a korábbi helyettes, Drexler lépett, Hitler pedig megkapta „a propagandatevékenység korlátlan irányítását” a párt „toborzófőnökeként” (Werbeobmann). A cím a korabeli szóhasználatban sem volt feltétlenül tiszteletet parancsoló, birtokosának hatásköre azonban kiterjedt a szervezet egész gyakorlati munkájának irányítására. Az első, de nem az utolsó, akit Hitler eltávolíttatott a pártvezetésből, Harrer volt (s egyike azon kevés vetélytársának és ellenfelének, akiket későbbi véres leszámolása már nem érinthetett, 1926 szeptemberében ugyanis elhunyt).
Január elejétől február végéig a párt egyetlen gyűlést sem szervezett. A „megtisztult” vezetőség nagy terv végrehajtásába fogott, amely a korábbiaknál gondosabb előkészítést és jelentősebb összegeket igényelt. A „program” elkészültével most már sor kerülhetett a Hitler által javasolt nagygyűlésre, amelynek megrendezéséhez kibérelték a több ezer ember befogadására alkalmas Hofbräuhaus am Platzl nagytermét. A pénzt ismét a Reichswehr adta, Mayr százados közvetítésével. Münchent első ízben borították el a párt rikító vörös horogkeresztes röpcédulái és plakátjai, hirdetve a városszerte ismert antiszemita orvos, dr. Johannes Dingfelder és a még ismeretlen Adolf Hitler előadását. A gyűlés időpontja február 24-e volt.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Ma már 2020 október 16.- péntek van. Az idei esztendő 290. napját tapossuk. Rohan ám az idő!
A Gergely-naptár szerint ebből az évből még 76 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra.Tehát ez az esztendő 366 napból áll!
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Gál, Ambos, Ambró, Ambrus, Aranka, Aurélia, Auróra, Bedecs, Bedő, Gallusz, Gálos, Gellért, Gerhárd, Hédi, Hedvig, Lehel, Lél, Lelle, Margit nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!
Október 16 – án IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?
Október 13 – 14 – én videos vízgereblyézést tartott a donbasszi konfliktusról a minszki háromoldalú formáció.
Bár előzetesen senki nem téplált komolyabb reményeket, az „eredmény” még azt is alulmúló.
Borisz Grizlov orosz főtárgyaló szerint Kijev még csak megfontolni sem hajlandó az eléje tett új „útvonaltervet”! „Ez a tény jelzi: Kijev a minszki megállapodás végrehajtását minden tekintetben megtagadja” – jelentette ki Grizlov.
Tegnap az ukrán hősnap alkalmából Kijev és minden ukránok vezérbohóca – Zelenszkij, az őpolitikai jobbkezével Andrej Jermakkal Donbassz hoholmegszállta vidékére látogatott. Ünnepi menüvel vendégelték meg őt és a vele érkezett udvaroncait whytézzlő parancsnokai. Az asztalnál helyet kapó közwhytézzek még terítéket sem kaptak, nemhogy eledelt.
Vacsora után mondott nekik Zelenszkij szépeket és jókat, majd a díszes brancs visszatért Kijevbe.
Martalócaik pedig éjfél után nekifogtak a DNR ostromának.
Most Jaszinovataja volt a fő fogásuk. Azt aknavetőzték. De kijutott a „figyelmességükből” még hat másik DNR – es településnek is. A „kezeléseket” változatos eszköztárral végezték. Géppuskától a „Molotok” – ig minden „játszott”!
Ma délután Heidi Grau, aki az EBESZ ukrajnai különmegbízottja a háromoldalú kapcsolattartó csoportban megjegyezte, hogy „bár a donbasszi konfliktusban részt vevő felek továbbra is betartják a tűzszünetet amely július 27. óta tart, továbbra is lát fenyegetést a civil lakosság egészségére és biztonságára nézvést”.
Frau Grau aligha a koronás ragályra gondolt.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
A Kreml sajtószolgálata közleményben tudatta tegnap este, hogy Kardigan ankarai vajda fölhívta telefonon Vlagyimir Putyin orosz államfőt.
„Részletesen megvitatták a helyzetet a hegyi – karabahi konfliktus övezetében. Mindkét fél megerősítette a humanitárius fegyverszünet betartásának fontosságát, amelyről október 10-én született megállapodás Moszkvában. Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdogan a politikai folyamat intenzitásának felgyorsítását szorgalmazta, különösen az EBESZ Minszki – csoportjának döntései alapján. Az orosz elnök komoly aggodalmát fejezte ki a közel -keleti régióból Hegyi – Karabah konfliktuszónájába érkezett fegyveresek harcokban való részvétele miatt… Megállapodtak abban is, hogy diplomáciai és katonai csatornákon keresztül, továbbra is rendszeresen kapcsolatokat tartanak fenn” – írja a közlemény.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elutasította Törökország fellebbezését, hogy annak említését az ideiglenes bírósági határozatból, amely arra kötelezi, hogy állítsa le a Hegyi – Karabah lakosainak életét veszélyeztető ellenségeskedéseket. Erről pedig az EJEB sajtószolgálata számolt be.
A karabahi Martuni falu óvoda – és iskolaépülete az azeri hadsereg mókázása után:
A karabahi külügy szerint az azeri – török koalíció tovább szélesítette földrajzilag a konfliktust, és Karabah északi részén egy kórházat is megágyúztak.
Ugyanakkor az Arcah – erők azeri támadók hulláinak hegyeivel igazolják: megfizetnek!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!