Megátkozta a végrehajtókat: Éva koronavírustesztre várt, amikor kirakták
Hiába könyörgött, hogy legalább a mentőket hadd várja meg.
Cegléd — Nem elég a rettegés a kórtól, még az otthonát is elvesztette: kilakoltatták a koronavírus-tesztre váró Kiskorényi Gézáné Évát (66), aki épp a mentőket várta, amikor rendőri kísérettel megérkezett a végrehajtó.
– Egy hete lázas vagyok esténként, ráz a hideg és nincs erőm. A háziorvosom pénteken megrendelte a tesztet, a mentők mostanra ígérték, hogy jönnek. Az utcán ücsörögjek, ha kiraktak? Legalább a tesztelést várják meg! – kérlelte a végrehajtót a kabátban és kendőben is lázasan vacogó asszony, reszkető kezében a kulcsokat szorongatva. Ha most kinyitja a kaput, egész eddigi élete oda lesz, idős korára földönfutóvá válik. Épp akkor, amikor a világjárvány talán őt is elérte. Legalább ebből a gyötrő betegségből gyógyulhatna fel otthonában, ha pedig elragadná a gyilkos kór, mint annyi idős embert, ne kisemmizve távozzon a világból.
A fejkendős asszony szemeiben kétségbeeséssel és fáradt beletörődéssel méregette a kapun kívül álldogállókat. Nemrég még elszánt volt, ő ugyan be nem enged senkit, rángassák ki az otthonából, ha akarják. Most viszont kulcs fordult a zárban, történjen, aminek történnie kell, Éva kitárta a kaput a karhatalom előtt.
– Az, hogy valaki koronavírustesztre vár, a jogszabály szerint nem teszi lehetővé az eljárás elhalasztását. Az sem lenne halasztási ok, ha már levették volna a mintát és már csak az eredményre várna. Csak ha a koronavírus-fertőzés igazoltan megállapítható és elrendelték a házi karantént, csak abban az esetben állna módomban elhalasztani az eljárást – citálta az ide vonatkozó jogszabályokat Varga Levente Árpád végrehajtó, aki rendőrökkel a sarkában a verandáig követte Évát.
– Jöjjenek csak be, remélem, megbünteti magukat az isten és megkapják a vírust mindannyian tőlem! Meg is érdemlik, mert ennyi emberség nincs magukban – szórta átkait megkeseredetten a nő, miközben a hatóság emberei követték őt a házba. A konyhában elpityeredett, csak pár dolgot pakolt össze egy szatyorba. „Kérem, hagyja el a házat!” – hangzott a felszólítás, Éva pedig azt suttogta elkeseredetten: „Nem megyek…”. Mintha életében most először próbált volna ellenszegülni a sorsnak, de nem sikerült.
– A gyógyszereit mindenképp vigye most magával. A többi ingóságot az ingatlan új tulajdonosa hatvan napig őrzi, vele tessék majd egyeztetni – tanácsolta az eljáráshoz kirendelt egyik rendőr.
Éva tragédiája úgy indult, hogy tíz éve két ingatlanra felvett 36 millió forintot, állítja, hogy zsarolták miatta. Visszafizetni viszont a nyugdíjából esélye sem volt. A bank 8 millió forintért szerezte meg a házat, az idős asszony pedig otthontalanná válva átmenetileg rokonokhoz költözött. Hogy utána mi lesz, nem tudja. Fia, Kiskorényi Csaba (44) csak hat éve szerzett tudomást az egészről.
– Akkor feljelentést tettünk a rendőrségen, de egy pár soros határozattal lezárták az ügyet, mert nem lehet bizonyítani. Nem készült hangfelvétel, írásos nyoma sem volt semminek és a kizsarolt milliókat személyesen vette át a férfi. Nincs bizonyítékunk, tehetetlenek vagyunk. A lakásmaffia így forgatta ki a családunkat a vagyonból – mondta elkeseredve a férfi.
B-R megjegyzés: Az alábbi linke kattintva video is az esetről:
blikk.hu/aktualis/belfold/koronavirus-tesztre-var-kilakoltattak-cegled
Novembertől tavaszig tilos
A járvány első hullámában még nem lehetett utcára tenni senkit. Akkor ugyanis veszélyhelyzetet hirdetett a kormány és emiatt addig felfüggesztettek minden kilakoltatást. Nagy Zoltán ügyvéd a Blikk-kel azt közölte, hogy csak novembertől tavaszig függeszthetők fel a kilakoltatások a téli moratórium miatt. (blikk)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Éva elátkozta a végrehajtókat! – ÉS HAJLÉKTALANNÁ LETT öreg fejjel!
Egyébiránt is rossz helyre szórta átkait! A végrehajtó és a rendőrök CSAK A DOLGUKAT TETTÉK! AMIRE A RENDSZER FÖLFOGADTA ŐKET!
Azt a RENDSZERT, amit akarva – akaratlanul, DE MINDANNYIAN (ki) SZOLGÁLUNK! Amit MI működtetünk! Zsarolók és MEGZSAROLTAK! Kifosztók és kifosztottak! Közösen működtetjük!
Azt a RENDSZERT, amelyben büntetlenül lehet zsarolni és kifosztani! De itt azért el kell tűnődni egy kicsit!
https://balrad.ru/2017/09/10/a-lovak-koze-dobott-gyeplo/
MILYEN RENDSZER AZ, AMELY LEHETŐVÉ TESZI TÍZ ÉVVEL EZELŐTT, EGY AKKOR 56 ÉVES – NYUGDÍJAZÁSRA VÁRÓ! – ÁTLAGOS JÖVEDELMŰ MAGYAR NŐNEK, HOGY 36 MILLIÓ FORINTNYI HITELT FÖLVEHESSEN? (A biztos bedőlés „reményében”! Ha jól belegondolunk, már ez KELLE(tt)NE legyen ok egy bűncselekmény elkövetésének alapos gyanújára! Hová lett a 36 millió?)
Éva rossz fejekre szórta átkait!
A RENDSZERT KELL(ett) VOLNA – KELL(ene) – ELÁTKOZNIA!
Amely RENDSZEREN a ragály csak hab a tortán!

Az a fő kérdés , milyen „érdekeltség ” szerint adott a bank, két darab szerény állapotú ingatlan
fedezetre , az akkor 56 éves hitelfelvevőnek 36 MFt hitelt ? ( a 10 évvel korábban felvett összeg,
mai paritáson számolva 54-55 MFt .) Mennyi volt akkoriban a havi jövedelme, és mennyi most
a nyugdíja . Nekem a számok összerakása, egyértelműen a „tudatos csalást ” mutatják, az érin-
tett bank képviselőivel együtt ! Azok is felelősek, akik elbírálták a bankhitelt ! …. Az is kérdés:
egy ilyen hitelről vajon miért nem tudott a fia ? …Kik voltak a kezesek ? Velük mi van ? ….
Szolidárisan gondolkodva – a kilakoltatás ténye – a fenti kérdésekkel együtt is embertelen cseleke-
det ! … Ilyen eset a szocializmusban nem fordulhatott volna elő ! Ebből is láthatjuk, hogy a
kapitalizmus legfőbb rendező elve : ” az ember az embernek farkasa .” Módja: a kizsákmányolás,
és pénzügyi formája az adós-rabszolgaság ! …
hábé .
2020-10-16 – 12:46
5*
Annó engem is környékeztek , de valahogy zsigerből éreztem,hogy valami nem gömbölyű.
Benne volt az ingatlan becsüs nyakig .
Hárommilliós ingatlant simán igazolt hat-nyolcmillára egy X összegért.