Az ország teljes felszabadítása és a földreform végrehajtása
(Idézet: A magyar népidemokrácia története 1944-1962)

Az ország teljes felszabadítása
és a földreform végrehajtása

1945. január elején kezdődött meg a Budapesten körülzárt fasiszta fegyveres alakulatok és csoportok megsemmisítése. A szovjet csapatoknak – és a velük harcoló magyar önkénteseknek – szinte minden erőddé kiépített háztömböt rohammal kellett elfoglalniuk és megtisztítaniuk az ellenségtől. A hitlerista vezérkar több felmentő kísérlete ellenére sem tudta az itt bekerített hadosztályait kiszabadítani. A Vörös Hadsereg katonái hosszú, mintegy másfél hónapos ostrom után 1945. február 13-án végleg megsemmisítették a bekerített fasiszta fegyveres alakulatokat és felszabadították Magyarország fővárosát. A Budapestért folytatott harcokban a szovjet csapatok több mint 100 000 ellenséges katonát és tisztet ejtettek foglyul. Csupán a budai oldalon több mint 49 000 ellenséges katonát semmisítettek meg, 269 harckocsit és rohamlöveget, 1733 löveget és aknavetőt, 5153 gépkocsit és számtalan egyéb más hadfelszerelést és fegyvert zsákmányoltak. A fasizmus „örökségét” Budapest romjai jelezték. Az esztelen ellenállás következtében egy híd sem maradt épségben. A lakóépületeknek mintegy 75%-a szenvedett károsodást, ennek több mint harmadrésze súlyosan megrongálódott, illetőleg teljesen elpusztult. A rengeteg katonai áldozaton és a fasiszták által kivégzetteken kívül mintegy 20 000-en vesztették életüket a lakosság köréből is.

 

A főváros felszabadításával a szovjet hadsereg előtt megnyílt az út a Dunántúl, illetőleg Bécs és Pozsony felé is, Ausztria és Csehszlovákia felszabadításához.

 

Budapest felszabadulása után azonban a Dunántúlon is súlyos harcok folytak. 1945. március 6-án a hitlerista vezérkar újabb áttöréssel kísérletezett. A Dunáig szerette volna előrevinni és megszilárdítani védelmi vonalát, ezért friss erőket, köztük a 6. SS páncélos hadsereget is ebbe a térségbe vezényelte. A német támadás azonban tíz nap alatt összeomlott, a fasiszta haderők nagy részét a szovjet csapatok felmorzsolták.

 

A német hadsereg utolsó dunántúli támadásának kudarca után a 2. és 3. Ukrán Front együttes ellentámadást indított, amellyel kibontakozott a Vörös Hadsereg bécsi hadművelete, és ennek első szakaszában a Dunántúl egész területe felszabadult a német megszállás alól. A bécsi hadművelet magyarországi szakasza a Drávától a Dunáig, szlovákiai frontszakasza viszont a Dunától a Kárpátokig terjedt. Március 23-án felszabadult Székesfehérvár és Veszprém, 28-án Győr és Komárom, 29-én Szombathely és Kőszeg, 30-án pedig Zalaegerszeg. Április 1-én Sopronból és Nagykanizsáról űzték ki a német csapatokat. 1945. április 4-én a Szovjet Tájékoztatási Iroda rövid közleményében már azt jelentette be, hogy „a 2. és 3. Ukrán Front csapatai befejezték Magyarország egész területének felszabadítását a német megszállóktól”. Az ország felszabadításáért a magyar, bolgár és román antifasiszták tízezrei mellett több mint 140 000 szovjet katona áldozta életét.

 

A szétvert fasizmus lerombolt országot hagyott maga mögött, romokban heverő városokat, gyárakat és üzemeket, felperzselt falvakat, felrobbantott hidakat és vasutakat. Igen sok ember vesztette életét. A felszabadítás fél éve alatt azonban az ország – óriási nehézségek leküzdésével – mégis érezhetően haladt előre az újjáépítés útján. Így 1945 tavaszán elérkezett az idő a földkérdés több mint egy évszázados problémájának a megoldásához is.

 

A föld felosztására irányuló törekvés és cél nem volt új, mindkettő hosszú évek óta szerepelt a felszabadulás időszakában fellépő demokratikus pártok programjában. A Tiszántúl felszabadulása után, 1944. november 19-én a Délmagyarország már azt írta, hogy „A magyar demokrácia ügye a földreformmal áll vagy bukik. Nem lehet megsemmisíteni az országvesztő magyar reakciót, nem lehet megvetni és megszilárdítani a magyar demokráciát a magyar nép legszámosabb és legelesettebb rétegének, a mezőgazdasági munkásoknak, a törpe- és kisbirtokosoknak felemelése nélkül. Felemelni őket pedig csak úgy lehet, ha földhöz jutnak. A földreform az egyik legsürgősebb és legégetőbb nemzeti feladat.”

 

A földreform végrehajtása – ami maga után vonta a nagybirtokrendszer felszámolását – döntő jelentőségű volt a munkás-paraszt szövetség, a népi demokratikus hatalom alapjának megszilárdítása és a népi demokratikus átalakulás menetének meggyorsítása szempontjából. A földreform megvalósítása azonban nemcsak politikailag, hanem gazdaságilag is lényeges és szükséges követelménye volt az ország népi demokratikus fejlődésének.

 

Magyarországon a felszabadulás előtt a 20 kat. holdig terjedő, túlnyomóan szegény- és középparaszti gazdaságok száma 1 533 400 volt, az összes gazdaságok 93,8 %-a. De e gazdaságokhoz a mezőgazdaságilag hasznosítható területnek csupán 31,9%-a tartozott. A zömében gazdagparasztinak minősülő 20-200 kat. holdas gazdaságok száma 94 095 volt, az összes gazdaságok 5,7%-a. Ugyanakkor ők birtokolták a mezőgazdasági művelés alatt álló terület 25%-át. A 200 kat. holdon felüli gazdaságok az összes gazdaságoknak mindössze a 0,5%-át tették ki, a földterületnek viszont 43,1 %-a tartozott hozzájuk. A birtokmegoszlás feudális jellege, helyesebben eredete azonban kétségtelenül abban jutott a legszembetűnőbben kifejezésre, hogy az 1000 kat. holdon felüli birtokok 29,8 %-os arányban részesedtek az egész földterületből. Többek között csupán a római katolikus egyház 825 000, Esterházy Pál herceg 223 000, Festetich György herceg 69 000 és Pallavicini őrgróf 51 000 kat. hold földdel rendelkezett.

 

A Magyar Kommunista Párt a nagybirtokrendszer felszámolását és a földreform végrehajtását a népi demokratikus átalakulás alapvető feladatának tekintette. Ezt bizonyítja a párt 1944. november 30-án megjelent programjavaslata is, valamint azok a törekvései és erőfeszítései, amelyek a földosztás gyors és mielőbbi végrehajtása érdekében történtek. A függetlenségi front többi pártjai, legalábbis elvileg, szintén egyetértettek a földreform szükségességével, de – a Nemzeti Parasztpártot kivéve – eléggé bizonytalanok voltak a földreform mértékét, s főleg a végrehajtás módját és ütemét illetően.

 

1944. december végétől – az Ideiglenes Nemzeti Kormány „Nyilatkozatá”-nak elhangzása után, amely állást foglalt az úri és egyházi birtokok felosztása mellett – a falusi nincstelenek, napszámosok és szegényparasztok mind erőteljesebben sürgették földigényük kielégítését. Gyűléseket szerveztek és küldöttségeket indítottak Debrecenbe, a kormány székhelyére, hogy ott is hangot adjanak követeléseiknek. Alig hozta nyilvánosságra a Nemzeti Parasztpárt – az MKP-val egyetértésben – részletes földreformtervezetét a debreceniNéplap1945. január 14-i számában, követelve a 100 kat. holdon felüli nagybirtokok felosztását, Karcag, Túrkeve, Kisújszállás és a környező települések közös küldöttsége kereste fel a miniszterelnököt és a kormány más tagjait, valamint a pártvezetőket a földreform mielőbbi végrehajtása ügyében. Nem sokkal ezt követően Orosháza, Mezőtúr, Gyoma stb. képviselői a földművelésügyi miniszternél szorgalmazták a földosztást. Február elején Békés megye 25 községének harminctagú küldöttsége érkezett Debrecenbe. „A magyar kormány ígéretet tett a földreform végrehajtására – hangzott a Viharsarok követelése -, a nép most várja ennek megvalósítását. Minden nap késés veszteség.”

 

A földet követelő parasztság megmozdulásai, a küldöttségek fentebbi megnyilatkozásai természetesen nem voltak teljesen spontán jellegűek. Ezeket döntően a kommunista párt, illetőleg helyi szervezetei irányították és befolyásolták, legtöbbször a parasztpárti és a szociáldemokrata szervezetekkel karöltve, sőt olykor még a kisgazdapárti parasztokkal is közösen. Lényegében ez az összefogás hívta életre 1945 januárjától kezdve a kommunista párt által javasolt községi földigénylő bizottságokat is, zömmel a falusi nincstelenek és szegényparasztok képviselőiből. Ezek a bizottságok azonban már maguk is szervezett erőként képviselték a dolgozó parasztság földigényét. A németek és a nyilasok kiűzésével szinte egyidejűleg úgyszólván mindenütt az országban létrejöttek a földigénylő bizottságok.

 

A földigénylők tömegmegmozdulásait látva és a kommunista párt ismételt sürgetésére most már sem a Szociáldemokrata Párt, sem a kisgazdapárt nem térhetett ki többé a földreform végrehajtásával kapcsolatos hivatalos állásfoglalás elől. A Szociáldemokrata Párt mintegy válaszul a Néplap 1945. február 22-i számában megjelent kommunista felszólításra február 25-én közölte a Népszavában 1930-as agrárprogramját azzal, hogy azt vitára bocsátja, és az esetleges változtatásokról a soron levő pártkongresszusán dönt. Annak ellenére, hogy az SZDP szóban forgó dokumentuma és vezetőinek egy-két megnyilatkozása valójában számos, lényeges ponton megegyezett a parasztpárt tervezetével, ez a magatartás komolyan hátráltatta a földreform ügyét, s végső fokon a taktikázó és a földreformmal szemben különböző ürügyeket kereső kisgazdapárt malmára hajtotta a vizet. A kisgazdapárt vezetői olyan földreformmal értettek volna egyet, amely a falusi tehetősebb rétegek, mindenekelőtt a gazdag- és részben a középparasztság érdekeit szolgálta volna. Az előkészítésnél ezért kifogásolták a „szakszerűség” hiányát, a földek szétaprózását, s nem utolsósorban az „érdekelt” földigénylő bizottságok működését. A Szociáldemokrata Párt és a kisgazdapárt azonban említett huzavonájukkal nem érhették el tulajdonképpeni céljukat, a földosztás időpontjának az elodázását, mert arra a falusi tömegek egyszerűen nem adtak lehetőséget. Március elején ugyanis a földigénylők több helyen megkezdték – részben a földek megművelésének biztosítása érdekében, részben pedig, hogy a földosztó követeléseiknek nagyobb hangsúlyt adjanak – az elhagyott földesúri birtokok felosztását. Ugyanerre az időre a földigénylő bizottságok sok helyen már összeírták a jogos igénylőket és igyekeztek előkészíteni a földosztást. Joggal figyelmeztette a kommunista párt képviselője a többi párt vezetőjét és minisztereit a SZEB elnökével, Vorosilovval folytatott megbeszélésen arra, hogy „A földreform gyors végrehajtását követeli a nép, ha gyorsan nem csináljuk, a nép maga fogja megcsinálni, s a kormány kezéből kicsúszik a végrehajtás.”

 

A Tiszántúl parasztságának forradalmi tömegmegmozdulásai a földért, bár nem mindenütt találtak kellő visszhangra az ország más részein élő társaik körében, mégis igen nagy, végső fokon meghatározó jelentőségűek voltak a földkérdés megoldása szempontjából. Hiszen nemcsak a földosztás időpontját döntötték el, hanem a mikéntjét is. A földosztásról szóló rendelettervezetet március 15-én pártközi értekezlet vitatta meg és véglegesítette, majd 17-én az Ideiglenes Nemzeti Kormány is elfogadta azt. Egyedül az ülésről távollevő gr. Teleki Géza, a nagybirtokosok és a katolikus klérus bizalmi embere tiltakozott utólag ellene: „A földreform szükségességét és feltétlen érdekét magam is szükségesnek tartom, de nem alkotmányellenes formában, mint ahogyan keresztül lett vive. Törvényjavaslatnak készült és törvénybe iktatással kellett volna keresztülvinni. A Nemzetgyűlés elé vinni, mert a kormánynyilatkozat nem jogforrás … A rendeletet rossznak és keresztülvitelét törvényellenesnek tartom.” Ez a „bejegyzés” természetesen már a legkevésbé sem akadályozhatta a kormányrendelet megjelenését, illetőleg életbelépését.

 

1945. március 18-án jelent meg „A nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz juttatásáról” szóló 600/1945. sz. kormányrendelet. A rendeletben lényegében a kommunista párt és a parasztpárt elképzelései fogalmazódtak meg, de nagyjában tükrözte azt is, hogy a különböző osztályok véleménye milyen mértékben jutott abban kifejezésre.

 

A rendelet – összhangban az MNFF programjával – előírta, hogy megváltás nélkül, „teljes egészében és nagyságra való tekintet nélkül el kell kobozni a hazaárulók, a nyilas, nemzetiszocialista és egyéb fasiszta vezetők, a Volksbund-tagok, továbbá a háborús és népellenes bűnösök birtokait”. A megváltás nélküli kisajátítás azonban nem érvényesült a földosztás egészére. A nagy- és középbirtokok 100 kat. holdon felüli részét általában megváltás ellenében lehetett és kellett igénybe venni. De a rendelet különbséget tett a paraszti és a feudális eredetű nagybirtokok között is azzal, hogy az előbbiek esetében 200 kat. holdban állapította meg az igénybevétel határát. Ezenkívül azok a személyek, akik „a nemzeti ellenállásban és a németellenes szabadságharcban kimagasló érdemeket szereztek”, 300 kat. hold földet kaphattak, illetőleg hagytak meg nekik a nemzetgyűlés politikai bizottságának jóváhagyásával. Ez utóbbi intézkedésnek fontos szerepet szántak az MNFF pártjai az antifasiszta nemzeti egységfront további fenntartása szempontjából is.

 

Teljes kisajátításra ítélte a rendelet – a már említetteken kívül – az ipari és pénzügyi érdekeltségek, tőkés vállalatok földbirtokait. Mentesek voltak viszont az igénybevétel alól a községi, közbirtokossági legelők, sőt az igénybe vett legelőterületeket is általában községi tulajdonba adták. A fentieken túlmenően igénybe kellett venni az elkobzott vagy bármilyen jogcímen kisajátított ingatlanhoz tartozó élő és holt felszerelést, gazdasági épületeket, gépeket stb. A rendelet intézkedett az igénybe vett területek felhasználásáról és leszögezte: „Az igényjogosultaknak juttatott szántóföldet, kertet, szőlőt, rétet és ezek közé beékelt kisebb területű legelőt, nádast a juttatottaknak egyéni és telekkönyvileg bekebelezett tehermentes tulajdonába kell adni. A juttatott ingatlant részükre ki kell mérni és birtokba helyezésükkel egyidejűleg az erről szóló okiratot ki kell adni.”

 

A rendelet értelmében elsősorban a gazdasági cselédek és mezőgazdasági munkások, továbbá birtokuk kiegészítése céljából a törpebirtokosok és nagy családos földművelők nős fiúgyermekei voltak földhöz juttatandók, akiknek örökrésze egyenként nem haladta meg az 5 kat. hold szántóterületet. Azokról az igényjogosultakról, akiknek saját lakhelyükön nem jutott föld, úgy gondoskodott a rendelet, hogy a földhöz juttatásukat az ország már részén kell megvalósítani, telepítés formájában. Ugyanakkor a nemzetgazdaság érdekeit is igyekezett a rendelet messzemenően figyelembe venni. Ennek érdekében kimondta az erdők állami kezelésbe vételét, nem engedte igénybe venni az állami mintagazdaságokat, sőt ilyenek létesítésére további területek biztosítását rendelte el. Hasonló célt szolgált valójában az az előírás is, amely a nagybirtokok fel nem osztható vagyontárgyainak, épületeinek, felszereléseinek és mezőgazdasági gépeinek közös, földművesszövetkezeti kezelésben történő felhasználásáról intézkedett.

 

Az antifasiszta egységfront fenntartását szolgálta az az előírás, amely szerint a kisajátítás alá kerülő földbirtokok tulajdonosainak kártalanítás jár. Ez az intézkedés az adott körülmények között elkerülhetetlen volt. A földreformmal kapcsolatos kiadások fedezésére állami alapot kellett létesíteni. Lényeges végül kiemelni az újonnan földhözjuttatottak érdekeit védő azon intézkedést is, amely a reform során kiosztott földekre tíz éven belüli elidegenítési és megterhelési korlátozást írt elő. A rendelet a parasztságnak szóló alábbi útmutatással zárult: „A rendelet kihirdetése napján életbe lép és végrehajtása azonnal megkezdendő.”

 

A rendelet legfontosabb intézkedései kétségtelenül igen kedvező feltételeket teremtettek a földosztás végrehajtásához, amelyet „felülről” a Veres Péter vezette Országos Földbirtokrendező Tanács irányított, „alulról” pedig a falusi földigénylő bizottságok valósítottak meg.

 

A rendelet megjelenése után a földigénylő bizottságok földosztó bizottságokká alakultak át. Az országban kb. 3200 földosztó bizottság működött, több mint 35 000 taggal. Ezek a népi szervek hónapokon keresztül minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül végezték nehéz munkájukat, bátran szembeszálltak a nagybirtokosok vagy szószólóik fenyegetéseivel és rémhíreivel, a nagybirtok megmentésére irányuló helyi kísérletekkel. De következetesen harcoltak a megyei földbirtokrendező tanácsok jobboldali aggályoskodása vagy bürokratizmusa ellen is.

 

Mielőtt még 1945. március 31-én napvilágot látott volna a földreformrendelet végrehajtási utasítása, az MKP már közzétette sajtójában „A Magyar Kommunista Párt irányelvei szervezetei számára a földreform végrehajtásáért folytatott harcban” c. határozatát. A határozat arra hívta fel a figyelmet, hogy a kommunisták központi feladatnak tekintsék a földreform végrehajtásáért folyó harc vezetését és irányítását. Ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy „elsősorban olyan elvtársakat kell erre a célra mozgósítani, akik járatosak a parasztmunkában”. A dolgozó paraszti összefogás jelentőségére utalt viszont a határozat azon megállapítása, mely szerint ne csak földmunkások és mezőgazdasági cselédek, hanem törpebirtokosok és az igényjogosult gazdák is kapjanak földet. Végül külön kiemelte a határozat, hogy „a kommunistáknak a földreform végrehajtásánál együtt kell működniök a többi demokratikus párttal”.

 

A földreform gyakorlati végrehajtására a kormány 1945. március 25-én, a Pusztaszeren rendezett ünnepélyes földosztással adta meg a jelt. A hely megválasztása nem volt véletlen. Hiszen valóban „új honfoglalásra” indult el a föld népe, hogy birtokba vegye régi jussát. A helyi nemzeti bizottság elnöke az ünnepi gyűlésen ezt a gondolatot így foglalta szavakba: „Kezdjük meg a földosztást. Verjük le a cöveket, amelynek mindegyike egy-egy koporsószeg a nagybirtok ravatalán, de ugyanakkor a magyar föld robotosai számára új világ, új élet beköszöntését jelzi, mely a szabad és független demokratikus Magyarországban ölt testet.”

 

A földosztó bizottságok jól működtek. A földosztás a Tiszántúlon, Észak-Magyarországon és a Duna-Tisza közén hetek alatt lezajlott, sőt július-augusztus végére már a Dunántúlon is befejeződött.

 

A demokratikus földreformot maga a nép hajtotta végre. A földigénylő bizottságok az ország területén összesen 730 425 igénylőt írtak össze, s ezek közül 663 359 minősült ténylegesen igényjogosultnak. A földreform céljaira igénybe vett földterület 5,6 millió kat. hold föld volt. A földreform kiterjedt az ország szántóterületének közel 30%-ára, valamint az erdők 59%-ára. A végrehajtás során elkoboztak 43 000 birtokot, több mint félmillió kat. holddal, és megváltásra került 32 000 birtok, kereken 5 millió kat. hold földterülettel.

 

Az igénybe vett földterület 28%-a került állami kezelésbe, 14%-a kommunális kezelésbe (közlegelő, házhely stb.), és egyéni juttatottak kapták a terület 58%-át. Az igényjogosultak több mint 90%-a volt mezőgazdasági munkás, mezőgazdasági cseléd és törpebirtokos, s az összes igényjogosultnak csak kb. 4%-a volt egyéb foglalkozású. Ami a személyi juttatást illeti, annak társadalmi rétegenkénti megoszlása a következő volt:

 

Társadalmi réteg	Juttatásban részesült személyek száma	A juttatott terület kat. holdban
		Összes	1 főre jutó átlag
Gazdasági cseléd	109 875	922 255	8,4
Mezőgazdasági munkás	261 088	1 288 463	4,9
Törpebirtokos	213 930	829 477	3,9
Kisbirtokos	32 865	143 131	4,4
Szegődményes és kisiparos	22 164	53 866	2,4
Okleveles gazda	1 256	14 548	11,6
Erdészeti alkalmazott	1 164	6 998	6,0
Összesen	642 342	3 258 738	5,1

A személyileg juttatható terület tehát csaknem egészében az agrárszegénység kezébe került. Ugyancsak döntően a volt uradalmi cselédek, napszámosok közvetlen tulajdonába és használatába jutottak a nagybirtokok kisebb talajművelő gépei, megmaradt állatállománya és a cselédlakások. Nagyrészt ők kapták meg a helyenként fellelhető s az induláskor kiosztott terménykészletet is.

 

A felszabadulás után végrehajtott földreform eredményeit és hatását tekintve agrárforradalommal ért fel. Jelentősen megváltoztatta az ország gazdasági és osztály-erőviszonyait. Szétzúzta a nagybirtokrendszert, teljesen megsemmisítette a nagybirtokos osztály gazdasági hatalmát. Mivel a nagybirtokon alapvetően tőkés termelés folyt – s a földosztás során kisajátították a bankok és a tőkés vállalatok földbirtokait ez egyúttal csapást jelentett a nagytőkére is, és jelentősen korlátozta a tőkés kizsákmányolás lehetőségeit falun. A gazdagparasztság gazdasági ereje lényegében érintetlen maradt, ugyanakkor jelentősen megnőtt a kis- és részben középparaszti gazdaságok száma és területe. Falun az egyéni munkán alapuló kisbirtok vált uralkodóvá.

 

A nagybirtokrendszer felszámolása nagymértékben megerősítette a népi demokratikus rendszert, szilárdabb alapokra helyzete a munkásosztály és a parasztság szövetségét.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!