38 millió forintot kap egy egyesület, hogy Lovagina Novák Kotkoda nemzetközi szervezetével együttműködjön
A pénteki Magyar Közlönyben szerepel Orbán Viktor rendelete, miszerint a 2020-as költségvetés civil és nonprofit szervezetekre elkülönített keretéből csoportosítsanak át 38 019 000 forintot a Politikai Hálózat az Értékekért (Political Network for Values) transzatlanti szervezetnek egy meg nem nevezett magyarországi egyesülettel való együttműködésre – írja a 444.hu.
A kormány honlapja szerint a Politikai Hálózat az Értékekért elnöke Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára lett 2019 szeptemberében.
Novák Katalin 2015 óta a szervezet tanácsadótestületének alelnöke volt, majd a szervezet döntéshozó fóruma választotta meg elnöknek, amit a politikus elfogadott.
Annak idején kiemelte, hogy a felkérés nem elsősorban személyének szólt, hanem annak, amit a magyar kormány az élmúlt évtizedben tett. (index)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…egy meg nem nevezett magyarországi egyesülettel való együttműködésre…”
-Hááát…- így csak találgathatunk! Miféle egyesület hajlandó csak pénzért együttműködni a Lovagina által elnökölt transzatlanti szervezettel? Egy fölső középkategóriás terepjáró áráért. (Nem politikai prostitúció ez?)
Hüm – hüm!
Mert így BÁRMIRE IS gondolhatunk ám! Pl- arra, hogy vannak már olyan egyesületek, amik csak pénzért hajlandóak együttműködésre a hordával, vagy hordaközeli bandával. Meg még arra is gondolhatunk, hogy – ebadta gondolat – a Lovagina összerúgta a patkót férjeura ősseyivel, akik csak némi baksisért hajlandóak együttműködni a továbbiakban a családügyi állattitkárral.
Az ilyen „meg nem nevezett” dolgok adnak tápot aztán a féjknyúzoknak! Meg a rémhíreknek!


Faszra van szukségen Novák akkor itt ingyen is szophaszt nem kell fizetned.
A bráner Májszter a szádban ingyen bármikor
https://www.youtube.com/watch?v=Lu5DxNel_UM