Szergej Szivoko az Ukrajna Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsának titkárának kirúgott tanácsadója arról panaszkodott kijevi zsurnalisztáknak, hogy a Donbasszt ostromló nemmzetthy whytézzek kifosztották két ingatlanát is. (Kirúgása óta.) Hozzátette, hogy a hoholkézen lévő területeken ez általánosan bevett gyakorlat!
Egy friss hír szerint Alekszandropol és Ocseretino falvak között (megszállt DNR – terület) a Nemmzetth Ghárda blokkposztot eszkábált össze, és az azon áthaladókat markecolta. Jobbszektoros whytézzeket is. Akik ezen fölháborodtak, és szóvá tették. A vita eredményeként a kijevi zsoldlista hat névvel pillanatok alatt megkurtult. A frontsebészek sem unatkoznak. A katonai rendészeknek is akadt tennivalójuk.
Jenifer Tuera Blatti amerikai fotós Kijev engedélyével fényképezgetett az LNR – frontszakasz mentén, Sztanyicja Luganszka – környéki erdőben. Ott találkozott össze egy hoholjárőrrel.

Az álmoskönyvek szerint az ilyesmi nem jelent jót. Ezúttal sem jelentett jót.
Az sem jelent sok jót, hogy a DNR elkészítette az idei esztendő mérlegét. Halottjaikat és sebesültjeiket vették számba. DÜHÍTŐ A MÉRLEG!
Donbassz frontjain ma átlagos szombati nap volt.
De ez a „mérleg” azt IS JELENTHETI, hogy hamarosan élénk élet lesz.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!


Megerőszakolták?!
Kiperforálták .