Ragályhíradó motto – balrad.ru olvasói komment: “A Kovid egy héber név, amely bölcset jelent. A 19 pedig a szabadkőművesek körében spirituális szám, amely azt jelenti, hogy a céljukat elérték. Más szerint a daliás ’90 – es évek magyar pornóvideo – forgalmazó Ko(vács)Vid(eo) – ra utal, a szám pedig a kártyás 19. Amire már nem szabad lapot húzni! Napi összeesküvés rovat.”
Érdekes jószág ez a Covid – 19 nevű fertelem. Megfigyelhető, hogy MUNKASZÜNETI NAPOKON – így vasárnapokon is! – kevésbé teljesít „jól”! Így volt ez júnis 7 – én is! (Vagy csak a statisztikusok…?)
Június7 – én világszerte megszállt 100 938 egyént, amivel 7 114 847 – re növelte a tábor létszámát.
Szedett 3814 új áldozatot, összesen 406 560 – ra növelve a halálozási listáját.
A világverseny élmezőnyében is „lustálkodott” Covid – 19!
Az USA -ban tegnap „csak” 17 485 embert szállt meg, bár így vastagon megugrotta a kétmilliós álomhatárt. 7531 fővel
358 amerikait ragadott el végleg, 112 471 – re növelve ottani áldozatainak számát.
Bolsonaroéknál 15 468 brazilba fészkelte bele magát, így ottani megszállottjainak száma immáron 691 962 fő.
Szedett 1268 új áldozatot, 37 312 – re gyarapítva a braziliai halállistáját.
Oroszországban már rég tapasztalt „gyenge” napi produkciójának örülnek. 7575 új igazoással a ferőzöttel teljes létszáma 476 658 fő. 112 oroszt ragadoot el, 5971 – re növelve ottani áldozati listáját.
A VILÁG TALÁN COVID ELLEN LEGEREDMÉNYESEBBEN VÉDEKEZŐ FERTÁLYÁN – DÖBRÖGISZTÁNBAN…
Június 7 – én már csak hat emert szállt meg, 4014 – fősre növelve megszállotti táborát vajdaságban.
Kettő újabb – ezer más nyavalyától is gyötört – öreg magyarral végzett. Itteni áldozatainak száma velük 548 – ra gyarapodott!
Vajdaságunknak ezzel aztán semmi szégyenkezni valója nincs. Minden száz itteni megszállottra jut 13,638 halott! (A világátlag jó ha ennek fele!) A megszállott/halott világversenyben Döbrögisztán EGÉSZEN KIVÁLÓAN TELJESÍT!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Az amerikai elnökválasztási cirkusz dagonyájában fetreng a világ. Mert azt józan gondolkodású ember nem is föltételezi, hogy az USA – ban lábra kapott „Fekete Majdan” nevű hisztéria nem ennek a cirkusznak a jól megszervezett és szétterített – irányított része. Nagyon is az! Merthát aligha véletlen, hogy egy az USA – ban mindennaposan megszokott jelenség pontosan most vált a világot fölháborító emberjogi kérdéssé.
Trump bohócot, ezt az elnökké avanzsált kiszámítható – jellemzően faragatlan tipikus amerikai vigécet – akarják kiakolbólintani a Fehér Házból a nem ilyesmikhez szokott szállásadók. Egy változó világ természetes folyamatának minden Amerikát ért nyűgét Trumpra lőcsölve. A szállásadó hálózata pedig belelendült szerte a világban.
Tombol a világ számtalan fővárosában az antirassziszta, erőszakellenes, antitrumpista, az emberi jogokat zászlaján fennen hirdető demonstrációs hullám!
Naná hogy Youdapesten is:
Berlinben:
Az angliai Bristolban:
Londonban is zajlott az élet:
Az USA Virginia államának fővárosában Richmondban az egykori konföderációs tábornok és rabszolgatartó és kereskedő Williams Carter Wickham EDDIG HÁBORÍTATLAN szobra is ledőlt:
Seattle városában a demonstrálók közé hajtott egy autó. Egytüntető megsérült. A sofőr – revolverrel a kezében – kereket oldott.
Érdekes a világ! Kiváltképp Európa viselkedése az! Ahol egy Donbassz nevű térségben már hat esztendeje ÁLLAMI TERROR KERETÉBEN ZAJLIK AZ EMBERIRTÁS! Nem utolsósorban amerikai közbenjárásra!
Ám a donbasszi emberirtás ellen se Európa, se a világ NEM TILTAKOZIK! (Nem volt tiltakozás Jugoszlávia bombázásakor sem!)
Trump bohóc intézkedett: Washingtonból kivonják a Nemzeti Gárda egységeit!
Trump bohóc alighanem megkésett! Az USA – ban legalábbis. Kíváncsian várhatjuk, hogy mit lép most? Mondjuk Maradék – Ukrajnában. A Valcman Nyalókakirály – Biden biznisz kapcsán.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Marx – Tőke 1 – Az általános formula ellentmondásai (idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)
A pénz átváltozása tőkévé 2. Az általános formula ellentmondásai
A körforgásnak az a formája, amelyben a pénzbáb tőkévé gubózik ki, ellentmond mindazoknak a törvényeknek, amelyeket az árunak, az értéknek, a pénznek és magának a forgalomnak a természetéről korábban kifejtettünk. Az egyszerű áruforgalomtól ezt a körforgást az különbözteti meg, hogy itt ugyanaz a két ellenkező folyamat, az eladás és a vétel fordított sorrendben van. S milyen varázslattal változtatná át ez a pusztán formai különbség e folyamatok természetét?
Sőt. Ez a megfordítás az egymással kereskedő három üzletfél közül csupán az egyik számára létezik. Mint tőkés árut veszek A-tól és újra eladom B-nek, míg mint egyszerű árubirtokos árut adok el B-nek, s azután árut veszek A-tól. A és B üzletfelek szempontjából nem létezik ez a különbség. Ők csak áruk vevőiként vagy eladóiként lépnek fel. Én magam mindenkor mint egyszerű pénzbirtokos vagy árubirtokos, mint vevő vagy eladó állok szemben velük, mégpedig mindkét sorrendben az egyik személlyel csak mint vevő, a másikkal csak mint eladó, az egyikkel csak mint pénz, a másikkal csak mint áru lépek szembe, egyikükkel sem mint tőke vagy tőkés, illetve mint olyasvalaminek a képviselője, ami több, mint pénz vagy áru, illetve más hatással lehetne, mint a pénz vagy az áru. Számomra az A-tól való vétel és a B-nek való eladás bizonyos sorrendet alkot. De e két aktus összefüggése csak az én szempontomból létezik. A nem törődik az én B-vel kötött ügyletemmel, B sem A-val kötött ügyletemmel. Ha netalán fel akarnám világosítani őket arról, hogy a sorrend megfordításával különös érdemet szerzek, akkor bebizonyítanák nekem, hogy tévedek magát a sorrendet illetően, s hogy az egész ügylet nem vétellel kezdődött és eladással végződött, hanem fordítva, eladással indult és vétellel zárult. Valóban, első aktusom, a vétel, A álláspontjáról eladás, második aktusom, az eladás, B álláspontjáról vétel volt. Nem érve be ezzel, A és B ki fogják jelenteni, hogy az egész sorrend felesleges dolog és hókuszpókusz volt. A közvetlenül B-nek fogja áruját eladni és B közvetlenül A-tól fogja venni. Ezzel az egész ügylet a közönséges áruforgalom egyoldalú aktusává zsugorodik: A álláspontjáról egyszerű eladás, B álláspontjáról egyszerű vétel. A sorrend megfordításával tehát nem jutottunk túl az egyszerű áruforgalom területén, inkább meg kell néznünk, hogy az egyszerű áruforgalom természeténél fogva lehetővé teszi-e a belé kerülő értékek értékesítését és ennélfogva értéktöbblet képzését.
Vegyük a forgalmi folyamatnak olyan formáját, amelyben az puszta árucsereként jelentkezik. Ez az eset mindig, amikor két árubirtokos árukat vásárol egymástól és kölcsönös pénzköveteléseik mérlege a fizetés napján kiegyenlítődik. A pénz itt számolópénzül szolgál, arra, hogy az áruk értékét áraikban kifejezze, de dologi formában nem lép szembe az árukkal. Ami a használati értéket illeti, világos, hogy mindkét cserélő nyerhet. Mindketten olyan árukat idegenítenek el, amelyek nekik mint használati értékek haszontalanok, és olyan árukat kapnak, amelyeknek használatára szükségük van. És lehet, hogy nem ez az egyetlen haszon. A, aki bort ad el és gabonát vásárol, ugyanazon munkaidő alatt talán több bort termel, mint amennyit a gabonatermesztő B termelhetne, és a gabonatermesztő B ugyanazon munkaidő alatt több gabonát, mint amennyit a bortermelő A termelhetne. A tehát ugyanazért a csereértékért több gabonát és B több bort kap, mintha mindegyiküknek, csere nélkül, saját részére kellene bort és gabonát termelnie. A használati értéket illetően tehát elmondhatjuk, hogy „a csere olyan ügylet, amelyen mindkét fél nyer”14*. De másképp áll a dolog a csereértékkel. „Egy ember, akinek sok a bora és nincs gabonája, olyan emberrel kereskedik, akinek sok a gabonája, de nincs bora; kettejük közt 50 értékű gabona és 50 értékű bor cseréje megy végbe. Ez a csere nem a csereérték gyarapodása sem az egyik, sem a másik számára; mert már a csere előtt mindegyikük ugyanakkora értékkel rendelkezett, mint amekkorát e művelettel szerzett.”15* Mit sem változtat a dolgon, ha a pénz mint forgalmi eszköz az áruk közé lép, s a vétel és az eladás aktusa érzékileg szétválik.16* Az áruk értéke kifejeződik áraikban, még mielőtt forgalomba lépnek, az érték tehát előfeltétele és nem eredménye a forgalomnak.17* 14* „A csere csodálatos ügylet, amelyen mindkét szerződő fél mindig”(!) „nyer”. (Destutt de Tracy: „Traité de la volonté et de ses effets”, Párizs 1826, 68. old.) Ugyanez a könyv később mint „Traité d’économie politique” is megjelent.64* 15* Mercier de la Riviére: „L’ordre naturel etc.”, 544. old.* 16* „Hogy e két érték egyike pénz-e, vagy mind a kettő közönséges áru, magában véve teljesen közömbös.” (Mercier de la Riviére, i. m. 543. old.)* 17* „Nem a szerződő felek döntik el az értéket; az eldőlt már a megállapodás előtt.” (Le Trosne: „De l’intérét social” [A társadalmi érdekről], 906. old.)*
Elvontan nézve a dolgot, vagyis eltekintve azoktól a körülményektől, amelyek nem az egyszerű áruforgalom immanens törvényeiből fakadnak, egyik használati értéknek a másikkal való helyettesítésén kívül nem történik itt más, mint az áru átalakulása, puszta formaváltozása. Ugyanaz az érték, vagyis ugyanolyan mennyiségű tárgyiasult társadalmi munka megmarad ugyanannak az árubirtokosnak a kezében, először saját áruja alakjában, majd a pénz alakjában, amellyé ez átváltozott, végül annak az árunak az alakjában, amellyé ez a pénz visszaváltozott. Ez a formaváltozás nem foglalja magában az értéknagyság semmiféle változását. Az a változás pedig, amelyen az árunak maga az értéke átmegy ebben a folyamatban, pénzformájának változására korlátozódik. A pénzforma először mint az eladásra kínált áru ára létezik, azután mint pénzösszeg, amely azonban az árban már kifejeződött, végül mint valamely egyenértékű áru ára. E formaváltozás önmagában véve éppúgy nem foglalja magában az értéknagyság megváltozását, mint az, ha egy ötfontos bankjegyet felváltanak sovereignekre, félsovereignekre és shillingekre. Mivel tehát az áru forgása értékének csupán formaváltozását szabja meg, ezért — ha a jelenség tisztán megy végbe — egyenértékek cseréjét szabja meg. Ennélfogva még a vulgáris gazdaságtan is — bármilyen kevés sejtelme van is arról, hogy mi az érték — valahányszor a maga módján tisztán akarja vizsgálni a jelenséget, felteszi, hogy kereslet és kínálat fedik egymást, vagyis, hogy hatásuk teljesen megszűnik. Tehát bár a használati érték tekintetében mindkét cserélő nyerhet, csereértékben nem nyerhetnek mind a ketten. Ellenkezőleg itt így áll a dolog: „Ahol egyenlőség van, ott nincs nyereség.”18* El lehet ugyan adni árukat értéküktől eltérő áron, de ez az eltérés az árucsere törvényének megsértéseként jelenik meg.19* Tiszta alakjában az árucsere egyenértékek cseréje, tehát nem eszköz arra, hogy értékben meggazdagodjanak.20* 18* „Dove é egualitá non é lucro.” (Galiani: „Della moneta”; Custodi gyűjteményében, Parte moderna, IV. köt. 244. old.)* 19* „A csere előnytelenné válik az egyik fél számára, ha valamilyen külső körülmény az árat leszállítja vagy túlzottan felemeli: akkor az egyenlőséget megsértik; de a megsértést ez az ok, nem pedig a csere idézi elő.” (Le Trosne: „De l’intérét social”, 904. old.)* 20* „A csere természeténél fogva egyenlőségi szerződés, amely érték és vele egyenlő érték között jön létre. Nem eszköz tehát arra, hogy meggazdagodjanak, mert ugyanannyit adnak, mint amennyit kapnak.” (Le Trosne, i. m. 903—904. old.)*
Ama kísérletek mögött, hogy az áruforgalmat tüntessék fel az értéktöbblet forrásául, ezért többnyire quid pro quo, a használati érték és a csereérték összecserélése rejlik. Így például Condillacnál: „Nem igaz, hogy az árucserében egyenlő értéket cserélnek ki egyenlő értékre. Ellenkezőleg, a szerződő felek mindegyike mindig kisebb értéket ad nagyobbért… Ha valóban mindig egyenlő értékeket cserélnének, akkor egyik fél sem tehetne szert nyereségre. Pedig mind a kettő nyer, vagy legalábbis kellene hogy nyerjen. Miért? A dolgoknak csak szükségleteinkhez viszonyítva van értékük. Ami az egyiknek több, az a másiknak kevesebb, és fordítva… Nem tételezhető fel, hogy fogyasztásunk szempontjából nélkülözhetetlen dolgokat kínálunk eladásra… Számunkra haszontalan dolgot akarunk odaadni, hogy olyant kapjunk, amelyre szükségünk van; többért kevesebbet akarunk adni… Természetes volt az az ítéletünk, hogy a cserében egyenlő értéket adnak egyenlő értékért, valahányszor az elcserélt dolgok értéke ugyanolyan pénzösszeggel volt egyenlő… De még egy másik szempontot is számításba kell vennünk: kérdés, vajon nem felesleget cserélünk-e mindketten valami szükségesre.”21* 21* Condillac: „Le commerce et le gouvernement” [A kereskedelem és a kormányzat], 1776; Daire és Molinari kiadása a „Mélanges d’économie politique”-ban, Párizs 1847, 267., 291 old.*
Mint látjuk, Condillac nemcsak hogy összekeveri a használati értéket és a csereértéket, hanem, igazán gyermekded módon, egy fejlett árutermelésű társadalomnak olyan állapotot tulajdonít, amelyben, a termelő a létfenntartási eszközeit maga termeli és csak a saját szükséglete feletti többletet, a felesleget dobja a forgalomba.22* 22* Le Trosne ezért igen helyesen így válaszol barátjának, Condillacnak: „Egy kifejlődött társadalomban […] nincs semmiféle felesleges ” [I. m. 907. old.] Ugyanakkor azzal a megjegyzéssel ugratja, hogy „ha a két cserélő ugyanannyival többet kap ugyanannyival kevesebbért, mindkettő ugyanannyit kap.” [I. m. 904. old ] Minthogy Condillacnak még a leghalványabb sejtelme sincs a csereérték természetéről, ő a megfelelő tekintély, akire hivatkozva Wilhelm Roscher professzor úr igazolni igyekszik saját gyermeteg fogalmait. Lásd „Die Grundlagen der Nationalokönomie [A nemzetgazdaságtan alapzatai] című munkáját, III. kiad., 1858.*
Ennek ellenére Condillac érvét gyakran ismétlik modern közgazdászok, kivált amikor arra törekszenek, hogy az árucsere fejlett alakját, a kereskedelmet, értéktöbblet-termelőnek ábrázolják. „A kereskedelem”, mondják például, „értéket tesz hozzá a termékekhez, mert ugyanazoknak a termékeknek több értékük van a fogyasztók kezében, mint a termelőkében, s ezért a kereskedelmet szigorúan véve (strictly) termelési aktusnak kell tekinteni.”23* 23* S. P. Newman: „Elements of Political Economy” [A politikai gazdaságtan elemei], Andover—New York 1835, 175. old.*
De az árukat nem fizetik meg kétszeresen, egyszer használati értéküket, másszor értéküket. És ha az áru használati értéke hasznosabb a vevőnek, mint az eladónak, pénzformája az eladónak hasznosabb, mint a vevőnek. Eladná-e különben? Ezért ugyanolyan joggal azt is mondhatnók, hogy a vevő szigorúan véve (strictly) „termelési aktust” végez, amikor a kereskedő harisnyáit pénzzé változtatja.
Ha egyenlő csereértékű árukat vagy árut és pénzt, tehát egyenértékeket cserélnek egymással, akkor nyilvánvalóan senki sem húz ki több értéket a forgalomból, mint amennyit belédob. Ez esetben nem képződik értéktöbblet. Márpedig az áruk forgalmi folyamata tiszta formájában egyenértékek cseréjét szabja meg. A valóságban azonban a dolgok nem folynak le tisztán. Tegyük fel ezért, hogy nem-egyenértékeket cserélnek.
Az árupiacon mindenesetre csak árubirtokos áll árubirtokossal szemben, és az a hatalom, amelyet ezek a személyek egymáson gyakorolnak, csak áruik hatalma. Az áruk anyagi különbözősége a csere anyagi indítéka, s ez teszi az árubirtokosokat egymástól kölcsönösen függővé azáltal, hogy egyiküknek sincs a kezében saját szükségletének a tárgya, de mindegyiküknek kezében van a másik szükségletének a tárgya. Használati értékeik ez anyagi különbözőségén kívül az áruk között még csak egy különbség van, a természeti formájuk és átváltozott formájuk, áru és pénz közötti különbség. Ennélfogva az árubirtokosok csak mint eladók, áru birtokosai, és mint vevők, pénz birtokosai, különböznek egymástól.
Tegyük fel mármost, hogy valamely megmagyarázhatatlan kiváltság folytán az eladónak megadatik, hogy áruját értéke fölött adja el, ha 100-at ér, 110-ért, tehát 10%-os névleges áremeléssel. Az eladó tehát 10 értéktöbbletet vág zsebre. De miután eladó volt, vevővé válik. Most egy harmadik árubirtokos kerül vele szembe mint eladó, és ő is azt a kiváltságot élvezi, hogy áruját 10%-kal drágábban adhatja el. Emberünk mint eladó 10-et nyert, hogy mint vevő 10-et veszítsen.24* Az egész valójában oda lyukad ki, hogy valamennyi árubirtokos 10%-kal az érték felett adja el áruit egymásnak, ami teljesen ugyanaz, mintha értékükön adnák el őket. Az ilyen általános névleges áremelésnek ugyanaz a hatása, mintha az áruk értékét arany helyett például ezüstben becsülnék meg. Az áruk pénznevei, vagyis árai megduzzadnának, de értékviszonyaik változatlanok maradnának. 24* „A termék névleges értékének növelése által… az eladók nem lesznek gazdagabbak … mert amit mint eladók nyernek, pontosan ugyanazt kiadják mint vásárlók.” („The Essential Principles of the Wealth of Nations etc.” [A nemzetek gazdagságának lényeges alapelvei stb.], London 1797,66. old.)*
Tegyük fel, hogy, megfordítva, a vevőnek kiváltsága, hogy az árukat értékükön alul vásárolja. Itt nem is kell arra gondolnunk, hogy a vevőből ismét eladó lesz. Már eladó volt, mielőtt vevővé lett. Mint eladó már 10%-ot veszített, mielőtt mint vevő 10%-ot nyer.25* Marad megint minden a régiben. 25* „Ha arra kényszerülünk, hogy 18 livre-ért olyan termékmennyiséget adjunk, amely 24 livre-t ér, akkor — ha ugyanezt a pénzt vásárlásra használjuk fel — 18 livre-ért úgyszintén annyit kapunk, amennyiért 24 livre-t kellett volna fizetni.”(Le Trosne: „De l’intérét social”, 897. old.)*
Az értéktöbblet képződése, s ezért a pénz átváltozása tőkévé, sem azzal nem magyarázható tehát, hogy az eladók az árukat értékük felett adják el, sem azzal, hogy a vevők értékük alatt vásárolják őket.26* 26* „Egyetlen eladó sem drágíthatja tehát áruit rendszeresen, ha nem törődik bele abba, hogy a többi eladó áruját szintén rendszeresen drágábban fizesse meg; és ugyanezen októl egyetlen fogyasztó sem [… ] fizethet rendszeresen kevesebbet azért, amit vásárol, ha nem törődik bele abba, hogy az általa eladott dolgok ára éppúgy csökkenjen.” (Mercier de la Riviére: „L’ordre naturel etc.”, 555. old.)*
A problémát semmiképpen sem egyszerűsíti, ha idegen vonatkozásokat csempésznek be, tehát például Torrens ezredeshez hasonlóan azt mondják: „A hatékony kereslet a fogyasztóknak az a képessége és hajlandósága”(!), „hogy árukért — akár közvetlen, akár közvetett csere révén — a tőke valamennyi tartozékából bizonyos nagyobb adagot adjanak, mint amennyibe az áruk termelése kerül.”27* 27* R. Torrens: „An Essay on the Production of Wealth” [Tanulmány a gazdagság termeléséről], London 1821, 349. old.*
A forgalomban termelők és fogyasztók csak mint eladók és vevők állnak szemben egymással. Az az állítás, hogy a termelők értéktöbblete onnan ered, hogy a fogyasztók értékük felett fizetik meg az árukat, csupán ennek az egyszerű mondatnak az álcázása: Az árubirtokosnak mint eladónak az a kiváltsága, hogy drágábban adhat el. Az eladó maga termelte az árut vagy képviseli a termelőjét, de a vevő ugyancsak maga termelte a pénzében megjelenített árut vagy ugyancsak képviseli annak termelőjét. Termelő áll tehát szemben termelővel. Csak az különbözteti meg őket egymástól, hogy az egyik vesz, a másik pedig elad. Egyetlen lépéssel sem visz előbbre bennünket az, hogy az árubirtokos termelő néven értéke felett adja el az árut, fogyasztó néven pedig drágábban fizeti meg.28* 28* „Az a gondolat, hogy a profitot a fogyasztók fizetik meg, kétségtelenül merő képtelenség. Kik a fogyasztók?” (G. Ramsay: „An Essay on the Distribution of Wealth” [Tanulmány a gazdagság elosztásáról], Edinburgh 1836, 183. old.)*
Ezért azok, akik következetesen képviselik azt a tévhitet, hogy az értéktöbblet valamilyen névleges áremelésből ered, vagyis az eladónak abból a kiváltságából, hogy az árut drágábban adhatja el, egy olyan osztályt tételeznek fel, amely csak vesz, anélkül hogy eladna, tehát csak fogyaszt, anélkül hogy termelne. Egy ilyen osztály létezése eddig elért álláspontunkról, az egyszerű forgalom álláspontjáról még nem magyarázható meg. De vágjunk elébe a dolgoknak. Az a pénz, amellyel egy ilyen osztály folytonosan vesz, szükségképpen folytonosan hozzááramlik maguktól az árubirtokosoktól csere nélkül, ingyen, akármilyen jogcím vagy erőszak alapján. Ha az árukat értékük felett adják el ennek az osztálynak, ez csak annyit jelent, hogy az ingyen odaadott pénz egy részét visszaszélhámoskodják.29* Így például a kisázsiai városok évi pénzsarcot fizettek a régi Rómának. Ezen a pénzen Róma árukat vásárolt tőlük, és drágán vásárolta ezeket. A kisázsiaiak becsapták a rómaiakat azáltal, hogy a sarc egy részét a kereskedelem útján visszalopták a hódítóktól. De mégis a kisázsiaiak voltak a becsapottak. Áruikért így is saját pénzükkel fizettek nekik. Ez nem módszere a meggazdagodásnak vagy értéktöbblet képzésének. 29* „Ha egy ember kereslet hiányában szenved, Malthus úr azt tanácsolja neki, hogy egy másik személynek fizessen, hogy az megvehesse áruját?”— kérdezi egy felháborodott ricardiánus Malthust, aki, akárcsak tanítványa, Chalmers pap, a csak-vevők, vagyis csak-fogyasztók osztályát gazdasági dicsfénnyel övezi. Lásd:„An Inquiry into those Principles, respecting the Nature of Demand and the Necessity of Consumption, lately advocated by Mr. Malthus etc.” [Vizsgálódás azokról a kereslet természetére és a fogyasztás szükségességére vonatkozó alapelvekről, amelyeket nemrég védelmezett Malthus úr stb.], London 1821, 55. old.*
Maradjunk tehát az árucsere korlátai között, ahol az eladók vevők s a vevők eladók. Talán az zavar meg bennünket, hogy a személyeket csak mint megszemélyesített kategóriákat, nem egyénileg fogtuk fel.
A árubirtokos esetleg van olyan agyafúrt, hogy rászedje kollégáit, B-1 vagy C-t, azok pedig bármennyire szeretnék is, nem tudják a kölcsönt viszonozni. A 40 £ értékű bort ad el B-nek és cserébe 50 £ értékű gabonát szerez. A 40 £-jét 50 £-re változtatta, kevesebb pénzből több pénzt csinált, és áruját tőkévé változtatta. Nézzük meg a dolgot közelebbről. A csere előtt A kezében 40 £ értékű bor, B kezében 50 £ értékű gabona volt; összértékük 90 £. A csere után az összérték ugyanannyi: 90 £. A forgalomban levő érték szemernyit sem növekedett, csak A és B közti megoszlása változott. Az egyik oldalon értéktöbbletként jelenik meg az, ami a másikon értékhiány, az egyik oldalon plusz az, ami a másikon mínusz. Ugyanez a változás történt volna akkor is, ha A — a csere leplező formája nélkül — egyenest ellopott volna B-től 10 £-et. A forgalomban levő értékek összege nyilvánvalóan éppúgy nem gyarapodhat megoszlásuk bármiféle változása folytán, mint ahogy egy zsidó, aki egy Anna királynő korabeli farthingot egy guinea-ért ad el, ezzel nem gyarapítja az ország nemesfém-állományát. Egy ország tőkésosztályának összessége nem csaphatja be önmagát.30*
Akárhogy csűrjük-csavarjuk is tehát a dolgot, az eredmény ugyanaz. Ha egyenértékeket cserélnek ki, nem keletkezik értéktöbblet, s ha nem-egyenértékeket cserélnek ki, szintén nem keletkezik értéktöbblet.31* A forgalom, vagyis az árucsere nem hoz létre semmiféle értéket.32*
30* Destutt de Tracy, ámbár — vagy talán azért, mert — membre de l’Institut [az Akadémia tagja], ellenkező véleményen volt. Szerinte az ipari tőkések profitjukra úgy tesznek szert, hogy „mindent drágábban adnak el, mint amennyibe termelése került. És kiknek adnak el? Elsősorban egymásnak” („Traité de la volonté etc.”, 239. old.)* 31* „Két egyenlő érték cseréje nem növeli és nem is csökkenti a társadalomban meglevő értékek tömegét. Két nem-egyenlő érték cseréje ugyancsak nem változtat semmit a társadalmi értékek összegén, bár az egyiknek a vagyonához hozzáadja azt, amit a másik vagyonából elvesz ” (J. B. Say: „Traité d’économie politique”, II. köt 443. sk. old.). Sav ezt a megalapítást, természetesen mit sem törődve a belőle folyó következményekkel, a fiziokratáktól veszi át, meglehetősen szó szerint. Hogy milyen módon használja fel a fiziokratáknak az ő idejében feledésbe merült írásait tulajdon „értékének” növelésére, azt mutassa meg a következő példa, Say úr „leghíresebb” mondása: „On n’achéte des produits qu’avec des produits” [termékeket csak termékekkel lehet vásárolni] (i. m. II. köt. 438. old.), fiziokrata eredetijében így hangzik: „Les productions ne se paient qu’avec des productions” [termelvényeket csak termelvényekkel lehet fizetni]. (Le Trosne: „De l’interét social”, 899. old.)* 32* „A csere semmiféle érteket nem ad hozzá a termékekhez” (F. Wayland: „The Elements of Political Economy” [A politikai gazdaságtan elemei], Boston 1843, 168. old.)*
Ebből meg lehet érteni, hogy amikor a tőke alapformáját elemezzük, azt a formát, amelyben a modern társadalom gazdasági szervezetét meghatározza, miért hagyjuk először teljesen figyelmen kívül a tőke közkeletű és úgyszólván özönvíz előtti alakjait, a kereskedelmi tőkét és az uzsoratőkét.
A tulajdonképpeni kereskedelmi tőkében jelenik meg a legtisztábban a P—Á—P’ forma, venni, hogy drágábban adjunk el. Másrészt a kereskedelmi tőke egész mozgása a forgalom területén belül megy végbe. Minthogy azonban magából a forgalomból lehetetlen a pénz tőkévé változását, az értéktöbblet képződését megmagyarázni, a kereskedelmi tőke, mihelyt egyenértékeket cserélnek, lehetetlennek tűnik,33* s ezért csak úgy vezethető le, hogy a vásárló és eladó árutermelőket az élősdi módjára közéjük furakodó kereskedő mindkét oldalon rászedi. 33* Változhatatlan egyenértékek uralma alatt a kereskedelem lehetetlen lenne.” (G. Opdyke: „A Treatise on Political Economy” [Értekezés a politikai gazdaságtanról], New York 1851, 66—69. old.) „A reális érték és a csereértek közötti különbség alapja egy tény — nevezetesen az, hogy valamely dolog értéke különbözik a kereskedelemben érte adott úgynevezett egyenértéktől, vagyis hogy ez az egyenérték nem egyenérték.” (F. Engels. „Umrisse zu einer Kritik der Nationalökonomie”, 95—96. old. [Marx és Engels Művei 1. köt 505—506. old.])*
Ilyen értelemben mondja Franklin: „A háború rablás, a kereskedelem csalás.”34* Ha a kereskedelmi tőke értékesítését nem az árutermelők puszta becsapásával akarjuk magyarázni, akkor ahhoz a közbenső láncszemek hosszú sorára van szükség, amely itt, ahol csak az áruforgalmat és annak egyszerű mozzanatait feltételezzük, még teljesen hiányzik. 34 * Benjamin Franklin: „Positions to be examined concerning National Wealth” [Megvizsgálandó álláspontok a nemzeti gazdagságról], „Works”, Sparks kiadása, II. köt. [376. old.]*
Ami érvényes a kereskedelmi tőkére, még inkább érvényes az uzsoratőkére. A kereskedelmi tőkénél a végpontokat, a piacra dobott pénzt és a piacról elvont, megszaporodott pénzt, legalább közvetítette a vétel és az eladás, a forgalom mozgása. Az uzsoratőkénél a P—A—P’ forma a közvetítés nélküli végpontokra, P—P’-re rövidül, azaz pénzre, amely több pénzzel cserélődik ki, egy olyan formára, amely a pénz természetének ellentmond és ezért az árucsere álláspontjáról megmagyarázhatatlan. Ezért mondja Arisztotelész: „Mivel a khrématisztiké kettős valami, egyrészt a kereskedelemhez, másrészt az oikonomikéhoz tartozik, s az utóbbi szükséges és dicséretreméltó, az előbbi a forgalmon alapul és joggal hibáztatható (mert nem a természeten, hanem kölcsönös becsapáson nyugszik), ezért az uzsorát teljes joggal gyűlölik, mert itt maga a pénz a szerzés forrása, s a pénzt nem arra használják, amire feltalálták. Mert a pénzt az árucsere számára teremtették, a kamat azonban pénzből több pénzt csinál. Innen a neve is” (kamat és ivadék). „Mert az ivadékok hasonlóak nemzőikhez. A kamat pedig pénzből lett pénz, úgyhogy valamennyi szerzési ág közül ez a leginkább természetellenes.”35* 35* Arisztotelész: „De Republica”. I. könyv 10. fej.*
Vizsgálódásunk során a kamatozó tőkét, akárcsak a kereskedelmi tőkét, mint leszármazott formákat fogjuk készen találni, s egyúttal látni fogjuk, hogy miért jelennek meg ezek történelmileg a tőke modern alapformája előtt.
Bebizonyult, hogy az értéktöbblet nem eredhet a forgalomból, képződésekor tehát ennek a háta mögött kell valaminek történnie, ami magában a forgalomban láthatatlan.36* 36* „A piac szokásos feltételei között profitra nem csere útján tesznek szert. Ha nem létezett volna már azelőtt, akkor ez után az ügylet után sem létezhetnék”. (Ramsay: ..An Essay on the Distribution of Wealth”, 184. old.)*
De eredhet-e az értéktöbblet máshonnan, mint a forgalomból? A forgalom az árubirtokosok kölcsönös kapcsolatainak az összessége. A forgalmon kívül az árubirtokos már csak saját árujával áll kapcsolatban. Ami az áru értékét illeti, ez a viszony arra korlátozódik, hogy az áru az árubirtokos saját munkájának meghatározott társadalmi törvények szerint mért mennyiségét tartalmazza. Ez a munkamennyiség kifejezésre jut árujának értéknagyságában, és, mivel az értéknagyság számolópénzben jelentkezik, egy árban, mondjuk 10 £-ben. De munkája nem az áru értékében és saját értékén felüli többletben jelentkezik, nem egy 10-es árban, amely egyúttal 11-es ár, nem olyan értékben, amely nagyobb önmagánál. Az árubirtokos munkájával képezhet értékeket, de nem magukat értékesítő értékeket. Megnövelheti valamely áru értékét azzal, hogy a már meglevő értékhez új munkával új értéket tesz hozzá, például bőrből csizmát készít. Ugyanannak az anyagnak most nagyobb az értéke, mert nagyobb mennyiségű munkát tartalmaz. A csizma értéke ezért nagyobb, mint a bőré, de a bőr értéke ugyanaz maradt, ami volt. Nem értékesítette magát, nem tett hozzá magához a csizmakészítés során értéktöbbletet. Lehetetlen tehát, hogy az árutermelő a forgalom területén kívül, anélkül hogy más árubirtokosokkal érintkezésbe lépne, értéket értékesítsen és ennélfogva pénzt vagy árut tőkévé változtasson.
Lehetetlen tehát, hogy a tőke a forgalomból ered, s éppoly lehetetlen, hogy nem a forgalomból ered. Benne és egyszersmind nem benne kell erednie.
Kettős eredményt kaptunk tehát.
A pénz tőkévé változását az árucsere immanens törvényei alapján kell kifejteni, úgyhogy egyenértékek cseréje a kiindulópont.37* 37* Az adott fejtegetés után megérti az olvasó, hogy ez csak azt jelenti: A tőkeképződés akkor is lehetséges kell hogy legyen, ha az áru ára egyenlő az áru értékével. Nem magyarázható az áruáraknak az áruértékektől való eltérésével. Ha az árak valóban eltérnek az értékektől, akkor előbb redukálnunk kell őket az értékekre, vagyis ettől a körülménytől mint véletlentől el kell tekintenünk, hogy a tőkeképződés jelensége az árucsere alapzatán tisztán álljon előttünk, hogy megfigyelését a tulajdonképpeni folyamattól idegen, zavaró mellékkörülmények össze ne kuszálják. Egyébként tudjuk, hogy ez a redukció korántsem pusztán tudományos eljárás. A piaci árak folytonos ingadozásai, emelkedésük és süllyedésük kiegyenlítődik, kölcsönösen megszüntetik egymást, s az átlagárra mint belső szabályukra redukálják magukat. Ez a vezérlő csillaga például a kereskedőnek vagy a gyárosnak minden hosszabb időt felölelő vállalkozásban. Tudja tehát, hogy ha egy hosszabb periódust a maga egészében veszünk szemügyre, az áruk valóban sem átlagáruk alatt, sem felette, hanem átlagárukon kelnek el. Ha tehát egyáltalán érdeke volna, hogy érdek nélkül gondolkodjék, a tőkeképződés problémáját így kellene felvetnie: Hogyan keletkezhet tőke, ha az árakat az áru átlagára, vagyis végső soron az értéke szabályozza? Azért mondom, hogy „végső soron”, mert az átlagárak nem esnek közvetlenül egybe az áruk értéknagyságával, mint azt A. Smith, Ricardo és mások hiszik.*
Pénzbirtokosunknak, aki még csak tőkés hernyója, az árukat értékükön kell vásárolnia, értékükön kell eladnia és a folyamat végén mégis több értékét kell kihúznia belőle, mint amennyit beledobott. Lepkévé bontakozásának a forgalom területén és nem a forgalom területén kell végbemennie. Ezek a probléma feltételei. Hic Rhodus, hic salta!65
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Ma már 2020 június 8. hétfő van. Az esztendő 160. napját tapossuk. Rohan ám az idő!
A Gergely-naptár szerint az évből még 206 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra.
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Medárd, Helga, Aglent, Ágnes, Agnéta, Elga, Ellák, Helma, Helza, Hulda, Izabel, Izabell, Kalipszó, Kalliopé, Kerubina, Méda, Medárda, Tas, Viliam, Vilmos, Zaránd, Záred nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!
Június 8 – án IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?
Olyan országban születtem, amelynek 93 ezer négyzetkilométer volt a területe. Tanultunk Trianonról. Tudtuk, hogy Magyarország volt nagyobb is. Tudtuk, de elképzelni nehéz volt. A „Nagy Magyarország” eszméje a Horthy-rendszerhez kötődött, s mint ilyen nem tudott az új korban megkapaszkodni. Diáktársaim egy-egy átmulatott este után az éjszakába kiáltották: „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!” De valljuk be őszintén, a székely himnusz eléneklése inkább fiatalos csíny volt, mintsem politikai hitvallás.
A gimnázium harmadik osztálya után Horváth Antal tanár úr elvitt bennünket Erdélybe. Furcsa volt, külföldön vagyunk, Romániában, de magyarul beszélnek. Az erdélyi falu, ahol megállt a buszunk, szegényebb volt, mint a mi falvaink. Egy idős parasztember igazított bennünket útba. Nem volt mivel megköszönnünk, úgyhogy neki adtuk az Egri csillagokat, ami éppen nálunk volt. A bácsi elsírta magát. Akkor éreztem először, hogy a falu főterén ugyan román zászló lobog, de ez a föld magyar.
Trianon problémájával a rendszerváltás előtti utolsó években találkoztam élesben. Kádár János távozása után a kormányzó MSZMP vezetésében két erő uralkodott el. A globalisták, a világpolgárok, akik hittek abban, hogy elég levenni a vörös csillagot a parlament kupolájáról, s az új rend, a kapitalizmus minden gondunkat egy csapásra megoldja. Náluk messze hangosabbak voltak a nacionalisták, akik ugyanúgy szabadulni akartak a munkások és parasztok országától, csak éppen a nemzetre hivatkozva. Ők ketten ölték meg az egykori pártot.
Most itt vagyunk, Trianon századik évfordulójánál. Ma már lehet emlékezni a nemzeti tragédiára, és azt gondolom, hogy kell is. Trianonban földjeinket, honfitársainkat vették el, kiszolgáltatott országgá tettek bennünket.
Mondom, bennünket, magyarokat. De a nemzeti tragédia fájdalma ne tévesszen meg bennünket! A milliárdos is magyar, a dolgozó ember is magyar, mégsem közös a sorsunk. Nem egyformán éltük meg az EU-hoz való csatlakozást. És bármit is mondjon a hivatalos média, nem egyformán éljük meg a koronavírust sem.
Sok minden változott harminc év alatt, de a világpolgár és a nemzeti szemlélet ma is itt van velünk. Mi lenne jobb? Egy nagy európai államban élni, ahol nem az a lényeg, hogy magyar, német vagy éppenséggel afgán vagy, hanem az, hogy te szabad vagy, te mindent megtehetsz, és nem kell törődnöd azzal, hogy mi lesz a másikkal. Vagy ellenkezőleg, mindenki járja a saját útját, legyünk erős magyarok, erős németek, s erre építsük az új Európát.
Úgy tűnik, hogy e két út között kell választanunk. De a két út egy felé vezet. A világpolgár is, a nemzeti is olyan világot képzel el, ahol a pénz az úr. A globalizmus és a nacionalizmus két út a kapitalizmus megmentéséhez. Ők küzdenek egymás ellen, harcolnak a hatalomért, de leginkább küzdenek ellenünk, a dolgozó emberek milliói ellen.
A koronavírus sok ember szemét felnyitotta. Nem lehet jó az a rendszer, ahol az egészségügy pár nap alatt összeomlik. Sokan kezdenek el gondolkodni. Miért úszták meg könnyebben a kelet-európai országok? Azért, mert az ő kórházi rendszerük valaha az emberek szolgálatára épült ki, és nem azért, hogy profitot termeljen a tőkének. Azért, mert minden pusztító változás ellenére az orvosok és ápolók mentalitása más, mint a nyugatiaké. Azért, mert Európa keleti részében három évtizede még szocializmus volt.
Globalizmus vagy nacionalizmus? Világpolgárság vagy nemzeti út? Nem szabad e kettő között választanunk. A globalizmus elnyomja a dolgozó embert, a bankok rabszolgájává teszi. De úgy, hogy közben ígéretekkel lebeszéli arról, hogy harcoljon a tőke ellen. Minek is harcolni, ha van európai érdekegyeztetés? Minek sztrájkolni, ha lesz közös európai minimálbér?
A nacionalizmus a nemzeti érzéseinkre apellál, a nemzeti öntudatunkra és büszkeségünkre. Ne törődj azzal, hogy szegény vagy gazdag vagy, magyar vagy! Értelmetlen béremelésért, jobb munkakörülményekért harcba szállni! Arról nem is beszélve, hogy eszedbe ne jusson a szocializmus! Ha gazdagodhat a gazdag magyar, majd neked is több jut!
Mi oldja meg Trianont? Megélhetjük-e valaha, hogy visszaálljon az 1920 előtti világ? Nem tudjuk. De nem lenne igaz azt mondani, hogy nem lehetséges. A tőkésországok egymás elleni küzdelme gyökeres változásokat idézhet elő a világban. A háborúk, ne adj isten, hogy legyen, sok mindenre módot adnak. De a magyar politika háború nélkül is dönthet úgy, hogy a keleti nyitást nem kisegítő eszköznek tekinti, hanem a főcsapás irányának, és Oroszországot, Kínát, az Eurázsiai Uniót választja fő szövetségesének. Trianon megváltoztatásához nyugaton biztosan nem talál partnereket.
Trianon nem a népek akarata volt. A háborúban győztes tőkéscsoportok erőltették rá akaratukat a vesztes tőkéscsoportokra. Területet, vagyont vettek el, piacokat osztottak újra. Tették ezt a népek és nemzetek nevében. De a népek és nemzetek nem nyertesei, hanem elszenvedői voltak Trianonnak.
Képzeljünk el egy világot, ahol nem a pénz a döntő! Ahol nem az a lényeg, hogy egyik vagy másik tőkéscsoport profitot szerezzen, hanem az, hogy az emberek kielégítsék szükségleteiket. Ahol a nemzet nem más nemzetek rovására fejlődik, hanem a közös boldogulásért. Ahol a „bőség kosarából mindenki egyaránt vehet”, ahol anyanyelvétől függetlenül mindenki azonos jogokkal rendelkezik. A gordiuszi csomót az új közösségi társadalom vághatja át. Az új közösségi társadalom útján Trianon nem lesz több mint figyelmeztető tanulság az emberiség tőkés időszakából.
Thürmer Gyula
Bal-Rad komm: „…Olyan országban születtem, amelynek 93 ezer négyzetkilométer volt a területe…”
-ÉS EZ AZ ORSZÁG A MIÉNK VOLT!
Építettük, szépítettük, élhetővé tettük 10,5 millió magyar állampolgár számára.
HOL VAN MÁR EZ AZ ORSZÁG?! HOL VAN MÁR 10,5 MILLIÓ LAKOSA?!
Nemmzetthessejink és polgárrhyassajink széjjelrabolták, kifosztották, a jövőtlen magyar nép gyarmati élőhelyévé, az új hódítók profittermelő térségévé változtatták.
Az amerikaiak többsége ellenzi Trump válságkezelő politikáját, és visszautasítja az elnök tervét, hogy bevessék a hadsereget a George Floyd meggyilkolása miatt lázadókkal szemben – értesült a Magyar Békekör amerikai forrásokból kedden. Az emberek azt követelik, hogy szolgáltassanak igazságot, Trump pedig ne a rendőrséget támogassa a feketékkel szemben, hanem számoljon le rasszista hajlamaival
és szerezzen érvényt a fajok közötti egyenjogúságnak. Több amerikai városban a rendőrök megtagadták a parancsot, és nem voltak hajlandók fellépni a tüntetőkkel szemben. A Nemzeti Gárda parancsnoka is arról számolt be, hogy „kényelmetlen helyzetbe” kerültek, hiszen a testületet külső ellenséggel szembeni védelemre hozták létre, nem pedig az amerikaiak ellen. „Ez a küldetés kellemetlen küldetés. Nem szeretik csinálni, de meg tudjuk csinálni”- mondta Joseph Lengyel tábornok, a Nemzeti Gárda Iroda-vezetője.
„Amerika nem hadszíntér. Polgáraink nem az ellenségeink ”- írta Martin Dempsey négycsillagos nyugalmazott tábornok, az amerikai fegyveres erők egyesített vezérkari főnökségének volt elnöke. Nem kevésbé nehéz helyzetbe került a Pentagon, hiszen a fegyveres erők belső pacifikálásra történő felhasználása egyet jelentene annak beismerésével, hogy az amerikai társadalom szembekerült a hatalommal. Egy ilyen fejlemény óhatatlanul kihatna a világ különböző pontjain állomásozó amerikai fegyveres erők erkölcsi állapotára is. Hiszen a katonák aligha vennék tudomásul, hogy miközben ők hazájukat szolgálják külföldön, családtagjaik ellen katonaságot vetnek be odahaza.
Marx – Tőke 1 – A tőke általános formulája (idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)
Marx Második szakasz A pénz átváltozása tőkévé Negyedik fejezet
A pénz átváltozása tőkévé 1.A tőke általános formulája
Az áruforgalom a tőke kiindulópontja. Árutermelés és fejlett áruforgalom, kereskedelem azok a történelmi előfeltételek, amelyek mellett a tőke létrejön. A világkereskedelem és a világpiac nyitják meg a XVI. században a tőke modern élettörténetét.
Ha az áruforgalom anyagi tartalmát, a különböző használati értékek cseréjét figyelmen kívül hagyjuk, s csak azokat a gazdasági formákat vesszük szemügyre, amelyeket e folyamat létrehoz, azt látjuk, hogy utolsó terméke a pénz. Az áruforgalomnak ez az utolsó terméke a tőke első megjelenési formája.
Történelmileg a tőke mindenütt először pénz formájában lép szembe a földtulajdonnal, mint pénzvagyon, kereskedőtőke és uzsoratőke.1* De nem kell visszatekintenünk a tőke keletkezésének történetére ahhoz, hogy felismerjük, hogy a pénz az első megjelenési formája. Naponta ugyanaz a történet játszódik le a szemünk előtt. Minden új tőke még ma is mint pénz lép először a színre, azaz a piacra, az árupiacra, a munkapiacra vagy a pénzpiacra, mint olyan pénz, amelynek meghatározott folyamatok útján tőkévé kell átváltoznia. 1* A földtulajdonnak a személyes szolgasági és uralmi viszonyokon nyugvó hatalma és a pénz személytelen hatalma közti ellentétet világosan kifejezi ez a két francia közmondás: „Nulle terre sans seigneur” [nincs föld hűbérúr nélkül]. „L’argent n’a pas de maitre” [a pénznek nincs ura].*
A pénz mint pénz és a pénz mint tőke először csak abban különböznek, hogy körforgásuk formája különböző.
Az áruforgalom közvetlen formája Á—P—Á, áru átváltoztatása pénzzé és pénz visszaváltoztatása áruvá, eladás vétel céljából. E formán kívül azonban van egy második, tőle sajátosan különböző is, a P—Á—P forma, pénz átváltoztatása áruvá és áru visszaváltoztatása pénzzé, vétel eladás céljából. Az a pénz, amely mozgásában ez utóbbi körforgást írja le, tőkévé változik át, tőkévé lesz, és rendeltetése szerint máris tőke.
Vegyük közelebbről szemügyre a P—Á—P körforgást. Az egyszerű áruforgalomhoz hasonlóan ez is két ellenkező szakaszt fut be. Az első szakaszban, P-Á-ban, a vételben, a pénzt átváltoztatják áruvá. A második szakaszban, Á-P-ben, az eladásban, az árut visszaváltoztatják pénzzé. A két szakasz egysége pedig az összmozgás, amely pénzt cserél ki árura és ugyanazt az árut ismét pénzre, árut vesz, hogy eladja, vagy, ha nem törődünk a vétel és az eladás formai különbségeivel, a pénzzel árut és az áruval pénzt vásárol.2* Az eredmény, amelyben az egész folyamat kihuny, pénz kicserélése pénzre, P—P. Ha 100 £-ért 2000 font gyapotot vásárolok és a 2000 font gyapotot újra eladom 110 £-ért, végül is 100 £-et 110 £-re, pénzt pénzre cseréltem ki. 2* „Pénzzel árukat vásárolnak és árukkal pénzt vásárolnak.” (Mercier de la Riviére: „L’ordre naturel et essentiel des sociétés politiques” [A politikai közösségek természetes és lényeges rendje]. 543. old.)*
Mármost nyilvánvaló ugyan, hogy a P—Á—P körforgás ízetlen és tartalmatlan volna, ha ezen a kerülő úton ugyanazt a pénzértéket ugyanarra a pénzértékre, tehát például 100 £-et 100 £-re akarnánk kicserélni. Akkor már hasonlíthatatlanul egyszerűbb és biztosabb volna a kincsgyűjtő módszere, aki megtartja a maga 100 £-jét, ahelyett hogy kitenné a forgalom veszélyeinek. Másrészt, akár sikerül a kereskedőnek a 100 £-ért vásárolt gyapotot 110 £-ért újra eladnia, akár kénytelen 100 £-ért, sőt esetleg 50 £-ért túladni rajta, pénze mindenképpen sajátságos és eredeti mozgást végzett, egészen másfajtát, mint az egyszerű áruforgalomban, például a paraszt kezében, aki gabonát ad el, s az így szerzett pénzen ruhát vesz. Először tehát jellemeznünk kell a P—Á—P és az Á—P—Á körforgás formai különbségeit. Ezzel egyszersmind megmutatkozik majd az a tartalmi különbség is, amely e formai különbségek mögött leselkedik.
Nézzük meg először, mi a közös a két formában.
Mindkét körforgás ugyanarra a két ellenkező szakaszra hasad: Á-P-re, eladásra, és P-Á-ra, vételre. Mindkét szakaszban ugyanaz a két dologi elem, az áru és a pénz — és ugyanazt a gazdasági jellemálarcot viselő két személy, a vevő és az eladó áll szemben egymással. Mindkét körforgás ugyanazoknak az ellenkező szakaszoknak az egysége, és ezt az egységet mindkét esetben három szerződő fél fellépése közvetíti, akik közül az egyik csak elad, a másik csak vesz, de a harmadik felváltva vesz és elad.
Az, ami az Á—P—Á és a P—Á—P körforgást mégis már eleve különválasztja, ugyanazoknak az ellenkező forgalmi szakaszoknak fordított sorrendje. Az egyszerű áruforgalom az eladással kezdődik és a vétellel végződik, a tőkeként működő pénz körforgása a vétellel kezdődik és az eladással végződik. Amott az áru, emitt a pénz a mozgás kiinduló- és végpontja. Az első formában a pénz, a másodikban, fordítva, az áru közvetíti az összfolyamatot.
Az Á—P—Á körforgásban a pénz végül is olyan áruvá változik át, amely használati értékül szolgál. A pénzt tehát véglegesen elköltötték. A fordított formában, P—Á—P-ben viszont a vevő azért ad ki pénzt, hogy mint eladó pénzt vegyen be. Az áru megvásárlásakor pénzt dob a forgalomba, hogy azt ugyanannak az árunak az eladásával újra kivonja. A pénzt csak azzal a sanda szándékkal ereszti ki a markából, hogy újra megkaparintsa. Ezért a pénzt csak előlegezi.3* 3* „Ha valamely dolgot azért vesznek meg, hogy újra eladják, akkor a felhasznált összeget előlegezett pénznek nevezzük; ha nem azért veszik, hogy eladják, akkor a pénzt elköltöttnek mondhatjuk.” (James Steuart: „Works etc”. Fia, Sir James Steuart tábornok kiadása, London 1805.1. köt. 274. old.)*
Az Á—P—Á formában ugyanaz a pénzdarab kétszer változtat helyet. Az eladó kapja a vevőtől és továbbfizeti egy másik eladónak. Az összfolyamat, amely azzal kezdődik, hogy áru fejében pénzt vesznek be, azzal végződik, hogy pénzt adnak oda áru fejében. Fordított a helyzet a P—Á—P formában. Nem ugyanaz a pénzdarab, hanem ugyanaz az áru változtat itt kétszer helyet. A vevő kapja az eladótól és továbbadja egy másik vevőnek. Ahogyan az egyszerű áruforgalomban ugyanannak a pénzdarabnak a kétszeri helyváltoztatása azt eredményezi, hogy ez a pénzdarab végérvényesen átmegy egyik kézből a másikba, itt ugyanannak az árunak a kétszeri helyváltoztatása azt eredményezi, hogy a pénz visszaáramlik eredeti kiindulópontjára.
A pénz visszaáramlása kiindulópontjára nem függ attól, hogy az árut drágábban adják-e el, mint ahogy vették. Ez a körülmény csak a visszaáramló pénzösszeg nagyságát befolyásolja. Maga a visszaáramlás jelensége bekövetkezik, mihelyt a megvett árut ismét eladták, tehát a P—Á—P körforgást teljesen megtették. Ez tehát egy érzékileg észlelhető különbség a pénznek tőkeként megtett körforgása és puszta pénzként megtett körforgása között.
Az Á—P—Á körforgás teljesen befejeződött, mihelyt valamely áru eladása pénzt hoz, amelyet más áru vétele ismét elvon. Ha a pénz mégis visszaáramlik kiindulópontjára, ez csak azért következik be, mert az egész forgást megújítják, vagyis megismétlik. Ha 1 quarter gabonát eladok 3 £-ért és ezen a 3 £-en ruhát veszek, akkor a 3 £-et a magam részéről végérvényesen elköltöttem. Semmi közöm többé hozzá. A pénz a ruhakereskedőé. Ha mármost eladok egy második quarter gabonát, a pénz visszaáramlik hozzám, de nem az első ügylet, hanem csupán annak megismétlése következtében. S ez a pénz újra eltávozik tőlem, mihelyt a második ügyletet befejezem és újra veszek. Az Á—P—Á körforgásban tehát a pénz elköltésének semmi köze sincs a pénz visszaáramlásához. A P—Á—P körforgásban viszont a pénz visszaáramlását maga az elköltés módja szabja meg. Ha nincs meg ez a visszaáramlás, a művelet nem sikerült, vagy a folyamat félbeszakadt és még nem kész, mert nincs meg a második szakasza, a vételt kiegészítő és lezáró eladás.
Az Á—P—Á körforgás az egyik áruból mint kezdőpontból indul ki, és egy másik áruval mint végponttal zárul, úgy, hogy ez utóbbi áru kiesik a forgalomból és a fogyasztásba kerül. Végcélja ennélfogva fogyasztás, szükségletek kielégítése, egyszóval használati érték. A P—Á—P körforgás ezzel szemben a pénzből indul ki mint kezdőpontból, és végül ugyanehhez tér vissza mint végponthoz. Indítéka és meghatározó célja ezért maga a csereérték.
Az egyszerű áruforgalomban a kezdő- és a végpontnak ugyanaz a gazdasági formája. Mindkettő áru. Mégpedig ugyanolyan értéknagyságú áru. De minőségileg különböző használati értékek, például gabona és ruha. A mozgás tartalma ebben az esetben a termékek cseréje, a társadalmi munkát megtestesítő különböző anyagoknak a kicserélése. Más a helyzet a P—Á—P körforgásban. Ez első pillantásra tartalmatlannak tűnik fel, mert látszólag tautologikus. Mindkét végpontnak ugyanaz a gazdasági formája. Mindkettő pénz, tehát nem minőségileg különböző használati értékek, hiszen a pénz éppen az áruknak olyan átváltozott alakja, amelyben azok különös használati értéke kihunyt. Előbb 100 £-et gyapotra, azután ugyanazt a gyapotot megint 100 £-re, tehát kerülő úton pénzt pénzre, ugyanazt ugyanarra cserélni — ez éppoly céltalan, mint ízetlen műveletnek látszik.4* 4* „Nem cserélnek pénzt pénzre”, kiáltja oda Mercier de la Riviére a merkantilistáknak. („L’ordre naturel etc ”, 486. old.) Egy munkában, amely ex professo [hivatásszerűen] a „kereskedelemmel” és a „spekulációval” foglalkozik, ez olvasható: „Minden kereskedelem különböző fajtájú dolgok kicserélése; és az előny” (a kereskedő számára?) „éppen ebből a különbözőségből fakad. Egy font kenyeret egy font kenyérre cserélni… semmiféle előnnyel nem járna … a kereskedelem ezért előnyösen elüt a játéktól, amely csak pénz cseréje pénzre.” (Th. Corbet: „An Inquiry into the Causes and Modes of the Wealth of Individuals; ort he Principles of Trade and Speculation explained” [Vizsgálódás az egyének gazdagságának okairól és módjairól; vagy a kereskedés és a spekuláció alapelveinek magyarázata], London 1841, 5. old.) Bár Corbet nem látja, hogy P—P, pénz cseréje pénzre, nemcsak a kereskedelmi tőkének, hanem minden tőkének jellegzetes forgási formája, legalább azt elismeri, hogy a kereskedelem egyik fajtájának, a spekulációnak ez a formája közös a játékéval, de erre jön MacCulloch, és úgy véli, hogy eladás végett venni spekuláció, tehát eltűnik a különbség spekuláció és kereskedelem között. „Minden olyan ügylet, amelyben valaki azért vesz valamely terméket, hogy azt ismét eladja, valójában spekuláció.” (MacCulloch: „A Dictionary, practical etc. of Commerce” [A kereskedelem gyakorlati stb. szótára], London 1847, 1009. old.) Hasonlíthatatlanul naivabb Pinto, az amszterdami tőzsde Pindarosza: „A kereskedelem játék” (ezt a mondatot Locke-tól vette), „és koldusoktól nem lehet nyerni. Ha hosszú időn át mindenkitől mindent elnyertek volna, akkor barátságos megegyezéssel a profit legnagyobb részét vissza kellene adni, hogy újrakezdődhessék a játék.” (Pinto: „Traité de la circulation et du credit” [Értekezés a forgalomról és a hitelről], Amszterdam 1771, 231. old.)*
Az egyik pénzösszeg a másik pénzösszegtől egyáltalában csakis nagyságában különbözhet. A P—Á—P folyamat tartalmát ezért nem végpontjainak minőségi különbsége adja meg, hiszen mindkettő pénz, hanem csak a végpontok mennyiségi különbözősége. Végül több pénzt vonnak ki a forgalomból, mint amennyit az elején beledobtak. A 100 £-ért vásárolt gyapotot például 100+10, vagyis 110 £-ért adják el újra. E folyamat teljes formája ennélfogva P—Á—P’, ahol P’ = P+ΔP, azaz egyenlő az eredetileg előlegezett pénzösszeggel plusz egy növekménnyel. Ezt a növekményt, vagyis az eredeti értéken felüli többletet értéktöbbletnek (Mehrwert, surplus value) nevezem. Az eredetileg előlegezett érték tehát a körforgásban nemcsak fennmarad, hanem megváltoztatja benne értéknagyságát, értéktöbbletet tesz hozzá, vagyis értékesíti magát. És ez a mozgás változtatja tőkévé.
Lehetséges ugyan az is, hogy Á—P—Á két végpontja, Á és Á, például gabona és ruha, mennyiségileg különböző értéknagyságok. Előfordulhat, hogy a paraszt a gabonáját értéke felett adja el, vagy a ruhát értéke alatt veszi meg. Előfordulhat, hogy a ruhakereskedő becsapja a parasztot. Az ilyen értékkülönbözőség azonban magának e körforgási formának számára puszta véletlen marad. Az Á—P—Á forma nem veszti el egészen értelmét és eszét62, mint a P—Á—P folyamat, ha két végpontja, például gabona és ruha, egyenértékek. Ellenkezőleg, itt a normális lefolyásnak feltétele, hogy ezek egyenértékek legyenek.
A vétel céljából való eladás megismétlésének vagy megújításának — éppúgy, mint magának e folyamatnak — mértéke és értelme egy rajta kívül álló végcél, a fogyasztás, meghatározott szükségletek kielégítése. Az eladás céljából való vételnek ellenben kezdete és vége ugyanaz, pénz, csereérték, és a mozgás már ezáltal is vég nélküli. P-ből ugyan P+ΔP, a 100 £-ből 100+10 lett. De pusztán minőségét tekintve 100 £ ugyanaz, mint 100 £, tudniillik pénz. Mennyiségét tekintve pedig 100 £ korlátozott értékösszeg, mint 100 £. Ha a 110 £-et pénzként elköltenék, akkor kiesne szerepéből. Nem lenne többé tőke. A forgalomból kivonva kinccsé kövül, és egyetlen garas sem nő hozzá, ha ítéletnapig hever is. Ha tehát egyszer már az érték értékesítéséről van szó, akkor ugyanolyan szükséglet áll fenn a 110 £ értékesítésére, mint a 100 £-ére, mert mindkettő korlátozott kifejezése a csereértéknek, tehát mindkettőjüknek egyaránt az a hivatása, hogy nagyságuk növelésével megközelítsék a gazdagságot mint olyat. Az eredetileg előlegezett 100 £ érték egy pillanatra különbözik ugyan attól a 10 £ értéktöbblettől, amellyel a forgalomban megnő, de ez a különbség rögtön újra szétfoszlik. A folyamat végén nem az egyik oldalon a 100 £ eredeti érték és a másikon a 10 £ értéktöbblet kerül ki. Ami kikerül, az egy 110 £-es érték, amely ugyanúgy a megfelelő formában van ahhoz, hogy megkezdje értékesítési folyamatát, mint az eredeti 100 £. A pénz a mozgás végén megint mint a mozgás kezdete kerül ki.5* 5* „A tőke… megoszlik az eredeti tőkére és a nyereségre, vagyis a tőke szaporulatára… ámbár a gyakorlat maga ezt a nyereséget azonnal újra a tőkéhez csapja és ezzel együtt forgatja.” (F. Engels: „Umrisse zu einer Kritik der Nationalökonomie” [A nemzetgazdaságtan bírálatának vázlata] a „Deutsch-Französische Jahrbücher”-ben, Arnold Ruge és Karl Marx. kiadása, Párizs 1844, 99. old. [Marx és Engels Művei. 1. köt. 509. old.])*
Ezért a vége minden egyes körforgásnak, amelyben az eladás céljából való vétel végbemegy, önmagától egy új körforgás kezdete. Az egyszerű áruforgalom — a vétel céljából való eladás — eszköz a forgalmon kívül álló végcél elérésére, használati értékek elsajátítására, szükségletek kielégítésére. A pénznek mint tőkének a körforgása ezzel szemben öncél, mert az érték értékesítése csakis ezen a folytonosan megújított mozgáson belül létezik. A tőke mozgásának ezért nincs mértéke.6* 6* Arisztotelész szembeállítja a khrématisztikével [pénzszerzéssel] az oikonomikét [gazdálkodást], Az oikonomikéból indul ki. Amennyiben ez a szerzés művészete, annyiban az élethez szükséges és a háztartás vagy az állam számára hasznos javak megszerzésére szorítkozik. „Az igazi gazdagság ilyen használati értékekből áll; mert az effajta birtoklásnak a jó élethez elegendő mértéke nem határtalan. De van a szerzés művészetének egy másik fajtája, amelyet kiváltképpen, s joggal, khrématisztikének neveznek, és melynek révén úgy látszik, hogy a gazdagságnak és a birtoklásnak nincs határa. Az árukereskedelem” (szó szerint szatócskereskedelmet jelent, és Arisztotelész azért választja ezt a formát, mert ebben a használati érték dominál) „természeténél fogva nem tartozik a khrématisztikéhez, mert itt a csere csak a nekik” (a vevőknek és az eladóknak) „szükségesre szorítkozik.” Ezért — fejti ki tovább — az árukereskedelem eredeti formája a cserekereskedelem volt, de ennek kibővülésével szükségszerűen létrejött a pénz. A pénz feltalálásával a cserekereskedelemnek szükségszerűen árukereskedelemmé kellett fejlődnie, és ez — eredeti tendenciájával ellentmondásban — khrématisztikévé, a pénzcsinálás művészetévé alakult. A khrématisztiké mármost abban különbözik az oikonomikétól, hogy számára a forgalom a gazdagság. Úgy látszik, hogy a pénz körül forog, mert a csere e fajtájának a kezdete és a vége a pénz. Ezért az a gazdagság is, amelyre a khrématisztiké törekszik, határtalan. Miként minden művészet, amelynek célkitűzése nem eszköznek, hanem végső célnak számít, a törekvéseiben nem ismer határt, mert igyekszik mindjobban megközelíteni ezt a végső célt, míg azok a művészetek, amelyek csak célravezető eszközöket keresnek, nem határtalanok, mert maga a cél határt szab nekik, akképpen a khrématisztiké célkitűzésének sincs határa, hanem célkitűzése az abszolút meggazdagodás. Az oikonomikénak, szemben a khrématisztikével, van határa … az előbbi magától a pénztől eltérő valamire, az utóbbi a pénz gyarapítására törekszik … E két egymásba fonódó forma felcserélése egyeseket arra késztet, hogy a pénz megtartását és határtalan gyarapítását tekintsék az oikonomiké végcéljának.” (Arisztotelész: „De Republica”, Bekker kiadása, I. könyv, 7—9. fej., elszórtan.)*
E mozgás tudatos hordozójaként a pénzbirtokos tőkéssé válik. Személye, vagy inkább zsebe, a pénz kiindulópontja és visszatérési pontja. Ennek a körforgásnak objektív tartalma — az érték értékesítése — az ő szubjektív célja, és ő csak annyiban funkcionál tőkésként, vagyis megszemélyesített, akarattal és tudattal felruházott tőkeként, amennyiben műveleteinek egyetlen indítéka az elvont gazdagság egyre fokozódó elsajátítása. A használati értéket tehát sohasem szabad a tőkés közvetlen céljának tekinteni.7* De az egyes nyereséget sem, hanem csak a nyerészkedés szüntelen mozgását.8* 7* „Nem az áru” (itt használati érték értelemben) „a meghatározó célja az üzleteket kötő tőkésnek … az ő meghatározó célja a pénz.” (Th. Chalmers: „On Political Economy etc.” [A politikai gazdaságtanról stb.], II. kiad., Glasgow 1832, 165—166. old.)* 8* „A kereskedő úgyszólván semmibe sem veszi a már elért nyereséget, hanem tekintete mindig az eljövendőre irányul.” (A. Genovesi: „Lezioni di economica civile” [Előadás a polgári gazdaságtanról], 1765; Custodi Olasz közgazdászok gyűjteményében. Parte moderna, VIII. köt. 139. old.)*
Ez az abszolúte meggazdagodási törekvés, az érték e szenvedélyes hajszolása,9* közös vonása a tőkésnek és a kincsképzőnek, de míg a kincsképző csak megkergült tőkés, a tőkés ésszerű kincsképző. Az érték szüntelen gyarapodását, amelyre a kincsképző úgy törekszik, hogy a pénzt a forgalom elől megmenteni igyekszik,10* az okosabb tőkés úgy éri el, hogy pénzét újra és újra forgalomba dobja.10a*
Azok az önálló formák, a pénzformák, amelyeket az áruk értéke az egyszerű forgalomban ölt, csak közvetítik az áruk cseréjét, és a mozgás végső eredményében eltűnnek. A P—Á—P körforgásban viszont mindkettő, az áru és a pénz, csupán magának az értéknek különböző létezési módjaként funkcionál, a pénz mint az érték általános, az áru mint különös, mondhatni csak álruhás létezési módja.11* Az érték folytonosan átmegy egyik formából a másikba, anélkül hogy e mozgása közben veszendőbe menne, és ilymódon önmozgó alannyá válik. Ha rögzítjük azokat a különös megjelenési formákat, amelyeket a magát értékesítő érték élete körforgásában váltakozva magára ölt, ilyen felvilágosításokat kapunk: a tőke pénz, a tőke áru.12* Valójában azonban az érték itt egy olyan folyamat alanya lesz, amelyben a pénzforma és áruforma állandó váltogatása közben magát a nagyságát változtatja meg, értéktöbbletként leválik önmagáról mint eredeti értékről, önmagát értékesíti. Az a mozgás ugyanis, amelynek folyamán értéktöbbletet tesz hozzá, saját mozgása, értékesítése tehát önértékesítés. Arra az okkult képességre tett szert, hogy értéket fiadzik, mert ő érték. Eleven kölyköket ellik, vagy legalábbis arany tojásokat tojik. 9* „A nyerészkedés olthatatlan szenvedélye, az auri sacra fames [átkozott aranyéhség] vezérli mindig a tőkéseket.” (MacCulloch: „The Principles of Political Economy” [A politikai gazdaságtan alapelvei], London 1830, 179. old.) Ez a felismerés természetesen nem akadályozza meg ugyanazt a MacCullochot és társait abban, hogy ha az elmélet terén zavarba jönnek, például a túltermelés tárgyalásánál, ugyanezt a tőkést jóravaló polgárrá ne változtassák, akit csak a használati érték érdekel, sőt akinek valóságos farkasétvágya van csizmákra, kalapokra, tojásra, kartonra és más igen családias használati értékekre.* 10* [megmenteni] a görögök egyik jellegzetes kifejezése a kincsképzésre. Éppen így az angol „to save” azt is jelenti, hogy megmenteni és azt is, hogy megtakarítani.* 10a* „Az a végtelen, amely nincs meg a dolgok előrehaladásában, megvan körforgásukban.” (Galiani: „Della moneta” [156. old.])* 11* „A tőkét nem anyaga, hanem ezeknek az anyagoknak az értéke alkotja.” (J. B. Say: „Traité d’économie politique” [Értekezés a politikai gazdaságtanról], III. kiad., Párizs 1817, II. köt. 429. old.)* 12* „A termelő célokra felhasznált forgalmi eszköz” (!) „tőke”. (Macleod: „The Theory and Practice of Banking” [A bankügy elmélete és gyakorlata], London 1855, 1. köt. I. fej. [55. old.]), „A tőke áruk”. (JamesMill: „Elements of Political Economy [A politikai gazdaságtan elemei], London 1821, 74. old.)*
Mint túlnyúló alanya egy ilyen folyamatnak, amelyben hol felölti, hol leveti a pénzformát és az áruformát, de ebben a váltakozásban magát fenntartja és megnyújtja, az értéknek mindenekelőtt önálló formára van szüksége, hogy ezáltal önmagával való azonossága megállapíttassék. Ez a formája pedig csak a pénzben van meg. Ezért minden értékesítési folyamatnak ez a kiinduló- és a végpontja. Az érték 100 £ volt, most 110 £, és így tovább. De maga a pénz itt az értéknek csak egyik formája, mert két formája van. Ha nem ölti magára az áruformát, a pénz nem lesz tőkévé. A pénz tehát itt nem lép fel ellenségesen az áruval szemben, mint a kincsképzés esetében. A tőkés tudja, hogy valamennyi áru, bármilyen toprongyos külsejű vagy bármennyire rossz is a szaga, hitében és valójában pénz, belsőleg körülmetélt zsidó63 s emellett csodaszer, amellyel pénzből több pénzt lehet csinálni.
Az egyszerű forgalomban az áruk értéke használati értékükkel szemben legfeljebb a pénz önálló formáját ölti, itt viszont hirtelen mint folyamatot végző, önmagát mozgató szubsztancia jelenik meg, melynek áru és pénz egyaránt puszta formái. Sőt, mi több. Ahelyett, hogy áruviszonyokat jelenítene meg, az érték most úgyszólván magánviszonyba lép önmagával. Mint eredeti érték különbözik önmagától mint értéktöbblettől, miként az Atya különbözik önmagától mint Fiútól, holott mindkettő egykorú és valójában csak egy személy, mert az előlegezett 100 £ csak a 10 £-nyi értéktöbblet révén lesz tőkévé, és mihelyt azzá lett, mihelyt a Fiút, és a Fiú révén az Atyát nemzette, különbségük újra eltűnik és a kettő megint egy, 110 £.
Az érték tehát folyamatot végző értékké, folyamatot végző pénzzé, és, mint ilyen, tőkévé válik. A forgalomból jön, újra belép a forgalomba, fennmarad és megsokasodik benne, megnövekedve tér vissza belőle, és mindig újra kezdi ugyanazt a körforgást.13* P—P’ pénzt fiadzó pénz — money which begets money — így hangzik a tőke meghatározása első tolmácsolói, a merkantilisták szájából. 13* „A tőke … állandó, sokasodó érték.” (Sismondi: „Nouveaux principes de l’économie politique” [A politikai gazdaságtan új alapelvei], I. köt. 89. old.)*
Venni, hogy eladjunk, azaz teljesebben: venni, hogy drágábban adjunk el, P—Á—P’ ez látszólag ugyan csak a tőke egyik fajtájának, a kereskedőtökének sajátságos formája. De az ipari tőke is pénz, amely áruvá változik, és az áru eladása révén több pénzzé változik vissza. Azok az aktusok, amelyek a vétel és az eladás között, a forgalom területén kívül esetleg végbemennek, mit sem változtatnak a mozgás e formáján. Végül a kamatozó tőkében a P—Á—P’ körforgás lerövidítve jelentkezik, közvetítés nélküli eredményében, úgyszólván lapidáris stílusban, mint P—P’ mint pénz, amely több pénzzel egyenlő, mint érték, amely nagyobb önmagánál.
Valójában tehát P—Á—P’ a tőke általános formulája, ahogyan az a forgalom területén közvetlenül megjelenik.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Ma már 2020 június 7. vasárnap van. Az esztendő 159. napját tapossuk. Rohan ám az idő!
A Gergely-naptár szerint az évből még 207 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra.
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Róbert, Ariadna, Ariadné, Arianna, Arienn, Berengár, Bogumil, Énok, Énók, Gotlib, Jeremi, Jeremiás, Kocsárd, Oriána, Robertin, Robertina, Robertó, Robin, Robinzon, Sebes, Seherezádé nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!
Június 7 – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?
Washingtonban a „Fekete Majdan” tiszteletére átkereszteltek egy utcaszakszt.
„A Fehér Ház előtti 16. utca egy szakasza mától hivatalosan is a Black Lives Matters elnevezést viseli” – Írta ki a Twitterre az amerikai főváros polgármestere, Muriel Bowser. Állítását alátámasztandó mellékelt egy videot is, amelyen az a pillanat látható, amint az új utcanév – táblát „üzembe helyezik”.
A hírre Trump bohóc nyilatkozatban rontott Bowserre. Átláthatatlan pénzherdálással, és a Nemzeti Gárda elleni uszogatással vádolta a washingtoni polgit. Azt a társaságot, amely óriási szégyentől mentette meg a megjelenésével. Majd beígérte neki, hogy ha nem kezeli jól a Nemzeti Gárdát, újabb férfiak és nők még nagyobb csoportját szabadítja a nyakába. A demokrata Bowser visszaüzent a Fehér Ház lakójának, és követelte a rendkívüli állapot megszüntetését és a gárdisták visszavonását.
Trump bohóc hivatali elődje Obamaki pedig további fölfordulásra és a végsőkig kitartásra ösztökélte a majdanistákat.
Kezd is beérni a Trump elleni gyümölcs! Már nem csak politika ellenfelei, hanem pártbéli cimborái közül is sokan szabadulnának tőle! És akkor még nem is szóltunk a hadsereg parancsnoki állományának rosszallásáról. Ráadásul az európai szövetségesek isegyre nagyobb számban fejezik ki nemtetszésüket Trumppal szemben.
Megvalósulni látszik Melania Trump nagy álma! Rossznyelvek szerint minden vágya az, hogy végre elválhasson urától és parancsolójától. First Lady – ként ez az aktus ugyanis kivitelezhetetlennek tűnik. Ám ha melléje szegődik a jószerencséje, már 2021 januárjában beadhatja a papírokat a bíróságra.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Kövér szerint el kell Magyarországon érni, hogy „soha ne lehessen többé mást, mint nemzeti politikát folytatni”
1990 után harminc évvel a felénél jár az ország annak a mentalitásváltásnak, amely a tanuljunk meg kicsik lenni helyett a „tanuljunk meg önmagunk lenni, és a merjünk nagyot álmodni gondolatát teszi a közösségi cselekvés vezérfonalává,” mondta az Országgyűlés elnöke a Magyar Művészeti Akadémia budapesti emlékülésén pénteken. Kövér László szerint olyan gazdasági, társadalmi és szellemi változásokat kell elérni Magyarországon, hogy
„soha ne lehessen többé mást, mint nemzeti politikát folytatni”.
A házelnök beszédében kiemelte, hogy az elmúlt száz esztendőből 55 éven keresztül nemzetellenes vagy a nemzet iránt közömbös politika gyakorolta a főhatalmat Magyarországon, csak 45 esztendő adatott eddig a nemzeti politikának, hogy kormányzati eszközökkel éljen.
„Trianon óta nemcsak a nemzet egyharmada van kisebbségben a külhonban, hanem Magyarországon még mindig kisebbségben van a nemzeti politika is,”
jelentette ki Kövér. A Magyar Művészeti Akadémiáról elmondta, hogy az nemcsak tagja önmegvalósításához biztosít keretet, hanem arra is hivatott, hogy a 21. századi magyar szellemi önvédelem egyik bástyája legyen. (444)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…csak 45 esztendő adatott eddig a nemzeti politikának, hogy…” – ITT EGY ÉLHETŐ ORSZÁGOT, VISZONYLAGOS JÓLÉTTEL sikerült összehozni! Bár Kövér Ökör aligha erre gondolt, ez az 1945 – 1990 KÖZÖTT ELTELT !% ÉV ALATT TÖRTÉNT!
A többi 55 esztendő álnemzetieskedésből, és főként az utolsó harminc a szocializmus korszakának eredményei szétrablásáról, az ország gyarmati sorba süllyesztéséről, a mértéktelen lopásról szólt!
DE EL FOG JÖNNI AZ IDEJE ANNAK, AMIKOR MINDEZEKKEL A BŰNCSELEKMÉNYEKKEL EL LESZNEK SZÁMOLTATVA A GONOSZTEVŐK! AZOK, AKIK FOGNAK MÉG KICSIKET IS ÁLMODNI!
Mondjuk megérni a következő reggelt Csukotkán, NEM JEGESMEDVEÜRÜLÉKKÉNT!
