Marx – Tőke 1 – Az általános formula ellentmondásai

Marx – Tőke 1 – Az általános formula ellentmondásai
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)

A pénz átváltozása tőkévé
2. Az általános formula ellentmondásai
A körforgásnak az a formája, amelyben a pénzbáb tőkévé gubózik ki, ellentmond mindazoknak a törvényeknek, amelyeket az árunak, az értéknek, a pénznek és magának a forgalomnak a természetéről korábban kifejtettünk. Az egyszerű áruforgalomtól ezt a körforgást az különbözteti meg, hogy itt ugyanaz a két ellenkező folyamat, az eladás és a vétel fordított sorrendben van. S milyen varázslattal változtatná át ez a pusztán formai különbség e folyamatok természetét?

Sőt. Ez a megfordítás az egymással kereskedő három üzletfél közül csupán az egyik számára létezik. Mint tőkés árut veszek A-tól és újra eladom B-nek, míg mint egyszerű árubirtokos árut adok el B-nek, s azután árut veszek A-tól. A és B üzletfelek szempontjából nem létezik ez a különbség. Ők csak áruk vevőiként vagy eladóiként lépnek fel. Én magam mindenkor mint egyszerű pénzbirtokos vagy árubirtokos, mint vevő vagy eladó állok szemben velük, mégpedig mindkét sorrendben az egyik személlyel csak mint vevő, a másikkal csak mint eladó, az egyikkel csak mint pénz, a másikkal csak mint áru lépek szembe, egyikükkel sem mint tőke vagy tőkés, illetve mint olyasvalaminek a képviselője, ami több, mint pénz vagy áru, illetve más hatással lehetne, mint a pénz vagy az áru. Számomra az A-tól való vétel és a B-nek való eladás bizonyos sorrendet alkot. De e két aktus összefüggése csak az én szempontomból létezik. A nem törődik az én B-vel kötött ügyletemmel, B sem A-val kötött ügyletemmel. Ha netalán fel akarnám világosítani őket arról, hogy a sorrend megfordításával különös érdemet szerzek, akkor bebizonyítanák nekem, hogy tévedek magát a sorrendet illetően, s hogy az egész ügylet nem vétellel kezdődött és eladással végződött, hanem fordítva, eladással indult és vétellel zárult. Valóban, első aktusom, a vétel, A álláspontjáról eladás, második aktusom, az eladás, B álláspontjáról vétel volt. Nem érve be ezzel, A és B ki fogják jelenteni, hogy az egész sorrend felesleges dolog és hókuszpókusz volt. A közvetlenül B-nek fogja áruját eladni és B közvetlenül A-tól fogja venni. Ezzel az egész ügylet a közönséges áruforgalom egyoldalú aktusává zsugorodik: A álláspontjáról egyszerű eladás, B álláspontjáról egyszerű vétel. A sorrend megfordításával tehát nem jutottunk túl az egyszerű áruforgalom területén, inkább meg kell néznünk, hogy az egyszerű áruforgalom természeténél fogva lehetővé teszi-e a belé kerülő értékek értékesítését és ennélfogva értéktöbblet képzését.

Vegyük a forgalmi folyamatnak olyan formáját, amelyben az puszta árucsereként jelentkezik. Ez az eset mindig, amikor két árubirtokos árukat vásárol egymástól és kölcsönös pénzköveteléseik mérlege a fizetés napján kiegyenlítődik. A pénz itt számolópénzül szolgál, arra, hogy az áruk értékét áraikban kifejezze, de dologi formában nem lép szembe az árukkal. Ami a használati értéket illeti, világos, hogy mindkét cserélő nyerhet. Mindketten olyan árukat idegenítenek el, amelyek nekik mint használati értékek haszontalanok, és olyan árukat kapnak, amelyeknek használatára szükségük van. És lehet, hogy nem ez az egyetlen haszon. A, aki bort ad el és gabonát vásárol, ugyanazon munkaidő alatt talán több bort termel, mint amennyit a gabonatermesztő B termelhetne, és a gabonatermesztő B ugyanazon munkaidő alatt több gabonát, mint amennyit a bortermelő A termelhetne. A tehát ugyanazért a csereértékért több gabonát és B több bort kap, mintha mindegyiküknek, csere nélkül, saját részére kellene bort és gabonát termelnie. A használati értéket illetően tehát elmondhatjuk, hogy „a csere olyan ügylet, amelyen mindkét fél nyer”¹⁴*. De másképp áll a dolog a csereértékkel. „Egy ember, akinek sok a bora és nincs gabonája, olyan emberrel kereskedik, akinek sok a gabonája, de nincs bora; kettejük közt 50 értékű gabona és 50 értékű bor cseréje megy végbe. Ez a csere nem a csereérték gyarapodása sem az egyik, sem a másik számára; mert már a csere előtt mindegyikük ugyanakkora értékkel rendelkezett, mint amekkorát e művelettel szerzett.”¹⁵* Mit sem változtat a dolgon, ha a pénz mint forgalmi eszköz az áruk közé lép, s a vétel és az eladás aktusa érzékileg szétválik.¹⁶* Az áruk értéke kifejeződik áraikban, még mielőtt forgalomba lépnek, az érték tehát előfeltétele és nem eredménye a forgalomnak.¹⁷*
¹⁴* „A csere csodálatos ügylet, amelyen mindkét szerződő fél mindig”(!) „nyer”. (Destutt de Tracy: „Traité de la volonté et de ses effets”, Párizs 1826, 68. old.) Ugyanez a könyv később mint „Traité d’économie politique” is megjelent.⁶⁴*
¹⁵* Mercier de la Riviére: „L’ordre naturel etc.”, 544. old.*
¹⁶* „Hogy e két érték egyike pénz-e, vagy mind a kettő közönséges áru, magában véve teljesen közömbös.” (Mercier de la Riviére, i. m. 543. old.)*
¹⁷* „Nem a szerződő felek döntik el az értéket; az eldőlt már a megállapodás előtt.” (Le Trosne: „De l’intérét social” [A társadalmi érdekről], 906. old.)*

Elvontan nézve a dolgot, vagyis eltekintve azoktól a körülményektől, amelyek nem az egyszerű áruforgalom immanens törvényeiből fakadnak, egyik használati értéknek a másikkal való helyettesítésén kívül nem történik itt más, mint az áru átalakulása, puszta formaváltozása. Ugyanaz az érték, vagyis ugyanolyan mennyiségű tárgyiasult társadalmi munka megmarad ugyanannak az árubirtokosnak a kezében, először saját áruja alakjában, majd a pénz alakjában, amellyé ez átváltozott, végül annak az árunak az alakjában, amellyé ez a pénz visszaváltozott. Ez a formaváltozás nem foglalja magában az értéknagyság semmiféle változását. Az a változás pedig, amelyen az árunak maga az értéke átmegy ebben a folyamatban, pénzformájának változására korlátozódik. A pénzforma először mint az eladásra kínált áru ára létezik, azután mint pénzösszeg, amely azonban az árban már kifejeződött, végül mint valamely egyenértékű áru ára. E formaváltozás önmagában véve éppúgy nem foglalja magában az értéknagyság megváltozását, mint az, ha egy ötfontos bankjegyet felváltanak sovereignekre, félsovereignekre és shillingekre. Mivel tehát az áru forgása értékének csupán formaváltozását szabja meg, ezért — ha a jelenség tisztán megy végbe — egyenértékek cseréjét szabja meg. Ennélfogva még a vulgáris gazdaságtan is — bármilyen kevés sejtelme van is arról, hogy mi az érték — valahányszor a maga módján tisztán akarja vizsgálni a jelenséget, felteszi, hogy kereslet és kínálat fedik egymást, vagyis, hogy hatásuk teljesen megszűnik. Tehát bár a használati érték tekintetében mindkét cserélő nyerhet, csereértékben nem nyerhetnek mind a ketten. Ellenkezőleg itt így áll a dolog: „Ahol egyenlőség van, ott nincs nyereség.”¹⁸* El lehet ugyan adni árukat értéküktől eltérő áron, de ez az eltérés az árucsere törvényének megsértéseként jelenik meg.¹⁹* Tiszta alakjában az árucsere egyenértékek cseréje, tehát nem eszköz arra, hogy értékben meggazdagodjanak.²⁰*
₁₈* „Dove é egualitá non é lucro.” (Galiani: „Della moneta”; Custodi gyűjteményében, Parte moderna, IV. köt. 244. old.)*
¹⁹* „A csere előnytelenné válik az egyik fél számára, ha valamilyen külső körülmény az árat leszállítja vagy túlzottan felemeli: akkor az egyenlőséget megsértik; de a megsértést ez az ok, nem pedig a csere idézi elő.” (Le Trosne: „De l’intérét social”, 904. old.)*
²⁰* „A csere természeténél fogva egyenlőségi szerződés, amely érték és vele egyenlő érték között jön létre. Nem eszköz tehát arra, hogy meggazdagodjanak, mert ugyanannyit adnak, mint amennyit kapnak.” (Le Trosne, i. m. 903—904. old.)*

Ama kísérletek mögött, hogy az áruforgalmat tüntessék fel az értéktöbblet forrásául, ezért többnyire quid pro quo, a használati érték és a csereérték összecserélése rejlik. Így például Condillacnál: „Nem igaz, hogy az árucserében egyenlő értéket cserélnek ki egyenlő értékre. Ellenkezőleg, a szerződő felek mindegyike mindig kisebb értéket ad nagyobbért… Ha valóban mindig egyenlő értékeket cserélnének, akkor egyik fél sem tehetne szert nyereségre. Pedig mind a kettő nyer, vagy legalábbis kellene hogy nyerjen. Miért? A dolgoknak csak szükségleteinkhez viszonyítva van értékük. Ami az egyiknek több, az a másiknak kevesebb, és fordítva… Nem tételezhető fel, hogy fogyasztásunk szempontjából nélkülözhetetlen dolgokat kínálunk eladásra… Számunkra haszontalan dolgot akarunk odaadni, hogy olyant kapjunk, amelyre szükségünk van; többért kevesebbet akarunk adni… Természetes volt az az ítéletünk, hogy a cserében egyenlő értéket adnak egyenlő értékért, valahányszor az elcserélt dolgok értéke ugyanolyan pénzösszeggel volt egyenlő… De még egy másik szempontot is számításba kell vennünk: kérdés, vajon nem felesleget cserélünk-e mindketten valami szükségesre.”²¹*
²¹* Condillac: „Le commerce et le gouvernement” [A kereskedelem és a kormányzat], 1776; Daire és Molinari kiadása a „Mélanges d’économie politique”-ban, Párizs 1847, 267., 291 old.*

Mint látjuk, Condillac nemcsak hogy összekeveri a használati értéket és a csereértéket, hanem, igazán gyermekded módon, egy fejlett árutermelésű társadalomnak olyan állapotot tulajdonít, amelyben, a termelő a létfenntartási eszközeit maga termeli és csak a saját szükséglete feletti többletet, a felesleget dobja a forgalomba.²²*
²²* Le Trosne ezért igen helyesen így válaszol barátjának, Condillacnak: „Egy kifejlődött társadalomban […] nincs semmiféle felesleges ” [I. m. 907. old.] Ugyanakkor azzal a megjegyzéssel ugratja, hogy „ha a két cserélő ugyanannyival többet kap ugyanannyival kevesebbért, mindkettő ugyanannyit kap.” [I. m. 904. old ] Minthogy Condillacnak még a leghalványabb sejtelme sincs a csereérték természetéről, ő a megfelelő tekintély, akire hivatkozva Wilhelm Roscher professzor úr igazolni igyekszik saját gyermeteg fogalmait. Lásd „Die Grundlagen der Nationalokönomie [A nemzetgazdaságtan alapzatai] című munkáját, III. kiad., 1858.*

Ennek ellenére Condillac érvét gyakran ismétlik modern közgazdászok, kivált amikor arra törekszenek, hogy az árucsere fejlett alakját, a kereskedelmet, értéktöbblet-termelőnek ábrázolják. „A kereskedelem”, mondják például, „értéket tesz hozzá a termékekhez, mert ugyanazoknak a termékeknek több értékük van a fogyasztók kezében, mint a termelőkében, s ezért a kereskedelmet szigorúan véve (strictly) termelési aktusnak kell tekinteni.”²³*
²³* S. P. Newman: „Elements of Political Economy” [A politikai gazdaságtan elemei], Andover—New York 1835, 175. old.*

De az árukat nem fizetik meg kétszeresen, egyszer használati értéküket, másszor értéküket. És ha az áru használati értéke hasznosabb a vevőnek, mint az eladónak, pénzformája az eladónak hasznosabb, mint a vevőnek. Eladná-e különben? Ezért ugyanolyan joggal azt is mondhatnók, hogy a vevő szigorúan véve (strictly) „termelési aktust” végez, amikor a kereskedő harisnyáit pénzzé változtatja.

Ha egyenlő csereértékű árukat vagy árut és pénzt, tehát egyenértékeket cserélnek egymással, akkor nyilvánvalóan senki sem húz ki több értéket a forgalomból, mint amennyit belédob. Ez esetben nem képződik értéktöbblet. Márpedig az áruk forgalmi folyamata tiszta formájában egyenértékek cseréjét szabja meg. A valóságban azonban a dolgok nem folynak le tisztán. Tegyük fel ezért, hogy nem-egyenértékeket cserélnek.

Az árupiacon mindenesetre csak árubirtokos áll árubirtokossal szemben, és az a hatalom, amelyet ezek a személyek egymáson gyakorolnak, csak áruik hatalma. Az áruk anyagi különbözősége a csere anyagi indítéka, s ez teszi az árubirtokosokat egymástól kölcsönösen függővé azáltal, hogy egyiküknek sincs a kezében saját szükségletének a tárgya, de mindegyiküknek kezében van a másik szükségletének a tárgya. Használati értékeik ez anyagi különbözőségén kívül az áruk között még csak egy különbség van, a természeti formájuk és átváltozott formájuk, áru és pénz közötti különbség. Ennélfogva az árubirtokosok csak mint eladók, áru birtokosai, és mint vevők, pénz birtokosai, különböznek egymástól.

Tegyük fel mármost, hogy valamely megmagyarázhatatlan kiváltság folytán az eladónak megadatik, hogy áruját értéke fölött adja el, ha 100-at ér, 110-ért, tehát 10%-os névleges áremeléssel. Az eladó tehát 10 értéktöbbletet vág zsebre. De miután eladó volt, vevővé válik. Most egy harmadik árubirtokos kerül vele szembe mint eladó, és ő is azt a kiváltságot élvezi, hogy áruját 10%-kal drágábban adhatja el. Emberünk mint eladó 10-et nyert, hogy mint vevő 10-et veszítsen.²⁴* Az egész valójában oda lyukad ki, hogy valamennyi árubirtokos 10%-kal az érték felett adja el áruit egymásnak, ami teljesen ugyanaz, mintha értékükön adnák el őket. Az ilyen általános névleges áremelésnek ugyanaz a hatása, mintha az áruk értékét arany helyett például ezüstben becsülnék meg. Az áruk pénznevei, vagyis árai megduzzadnának, de értékviszonyaik változatlanok maradnának.
²⁴* „A termék névleges értékének növelése által… az eladók nem lesznek gazdagabbak … mert amit mint eladók nyernek, pontosan ugyanazt kiadják mint vásárlók.” („The Essential Principles of the Wealth of Nations etc.” [A nemzetek gazdagságának lényeges alapelvei stb.], London 1797,66. old.)*

Tegyük fel, hogy, megfordítva, a vevőnek kiváltsága, hogy az árukat értékükön alul vásárolja. Itt nem is kell arra gondolnunk, hogy a vevőből ismét eladó lesz. Már eladó volt, mielőtt vevővé lett. Mint eladó már 10%-ot veszített, mielőtt mint vevő 10%-ot nyer.²⁵* Marad megint minden a régiben.
²⁵* „Ha arra kényszerülünk, hogy 18 livre-ért olyan termékmennyiséget adjunk, amely 24 livre-t ér, akkor — ha ugyanezt a pénzt vásárlásra használjuk fel — 18 livre-ért úgyszintén annyit kapunk, amennyiért 24 livre-t kellett volna fizetni.”(Le Trosne: „De l’intérét social”, 897. old.)*

Az értéktöbblet képződése, s ezért a pénz átváltozása tőkévé, sem azzal nem magyarázható tehát, hogy az eladók az árukat értékük felett adják el, sem azzal, hogy a vevők értékük alatt vásárolják őket.²⁶*
²⁶* „Egyetlen eladó sem drágíthatja tehát áruit rendszeresen, ha nem törődik bele abba, hogy a többi eladó áruját szintén rendszeresen drágábban fizesse meg; és ugyanezen októl egyetlen fogyasztó sem [… ] fizethet rendszeresen kevesebbet azért, amit vásárol, ha nem törődik bele abba, hogy az általa eladott dolgok ára éppúgy csökkenjen.” (Mercier de la Riviére: „L’ordre naturel etc.”, 555. old.)*

A problémát semmiképpen sem egyszerűsíti, ha idegen vonatkozásokat csempésznek be, tehát például Torrens ezredeshez hasonlóan azt mondják: „A hatékony kereslet a fogyasztóknak az a képessége és hajlandósága”(!), „hogy árukért — akár közvetlen, akár közvetett csere révén — a tőke valamennyi tartozékából bizonyos nagyobb adagot adjanak, mint amennyibe az áruk termelése kerül.”²⁷*
²⁷* R. Torrens: „An Essay on the Production of Wealth” [Tanulmány a gazdagság termeléséről], London 1821, 349. old.*

A forgalomban termelők és fogyasztók csak mint eladók és vevők állnak szemben egymással. Az az állítás, hogy a termelők értéktöbblete onnan ered, hogy a fogyasztók értékük felett fizetik meg az árukat, csupán ennek az egyszerű mondatnak az álcázása: Az árubirtokosnak mint eladónak az a kiváltsága, hogy drágábban adhat el. Az eladó maga termelte az árut vagy képviseli a termelőjét, de a vevő ugyancsak maga termelte a pénzében megjelenített árut vagy ugyancsak képviseli annak termelőjét. Termelő áll tehát szemben termelővel. Csak az különbözteti meg őket egymástól, hogy az egyik vesz, a másik pedig elad. Egyetlen lépéssel sem visz előbbre bennünket az, hogy az árubirtokos termelő néven értéke felett adja el az árut, fogyasztó néven pedig drágábban fizeti meg.²⁸*
²⁸* „Az a gondolat, hogy a profitot a fogyasztók fizetik meg, kétségtelenül merő képtelenség. Kik a fogyasztók?” (G. Ramsay: „An Essay on the Distribution of Wealth” [Tanulmány a gazdagság elosztásáról], Edinburgh 1836, 183. old.)*

Ezért azok, akik következetesen képviselik azt a tévhitet, hogy az értéktöbblet valamilyen névleges áremelésből ered, vagyis az eladónak abból a kiváltságából, hogy az árut drágábban adhatja el, egy olyan osztályt tételeznek fel, amely csak vesz, anélkül hogy eladna, tehát csak fogyaszt, anélkül hogy termelne. Egy ilyen osztály létezése eddig elért álláspontunkról, az egyszerű forgalom álláspontjáról még nem magyarázható meg. De vágjunk elébe a dolgoknak. Az a pénz, amellyel egy ilyen osztály folytonosan vesz, szükségképpen folytonosan hozzááramlik maguktól az árubirtokosoktól csere nélkül, ingyen, akármilyen jogcím vagy erőszak alapján. Ha az árukat értékük felett adják el ennek az osztálynak, ez csak annyit jelent, hogy az ingyen odaadott pénz egy részét visszaszélhámoskodják.²⁹* Így például a kisázsiai városok évi pénzsarcot fizettek a régi Rómának. Ezen a pénzen Róma árukat vásárolt tőlük, és drágán vásárolta ezeket. A kisázsiaiak becsapták a rómaiakat azáltal, hogy a sarc egy részét a kereskedelem útján visszalopták a hódítóktól. De mégis a kisázsiaiak voltak a becsapottak. Áruikért így is saját pénzükkel fizettek nekik. Ez nem módszere a meggazdagodásnak vagy értéktöbblet képzésének.
²⁹* „Ha egy ember kereslet hiányában szenved, Malthus úr azt tanácsolja neki, hogy egy másik személynek fizessen, hogy az megvehesse áruját?”— kérdezi egy felháborodott ricardiánus Malthust, aki, akárcsak tanítványa, Chalmers pap, a csak-vevők, vagyis csak-fogyasztók osztályát gazdasági dicsfénnyel övezi. Lásd:„An Inquiry into those Principles, respecting the Nature of Demand and the Necessity of Consumption, lately advocated by Mr. Malthus etc.” [Vizsgálódás azokról a kereslet természetére és a fogyasztás szükségességére vonatkozó alapelvekről, amelyeket nemrég védelmezett Malthus úr stb.], London 1821, 55. old.*

Maradjunk tehát az árucsere korlátai között, ahol az eladók vevők s a vevők eladók. Talán az zavar meg bennünket, hogy a személyeket csak mint megszemélyesített kategóriákat, nem egyénileg fogtuk fel.

A árubirtokos esetleg van olyan agyafúrt, hogy rászedje kollégáit, B-1 vagy C-t, azok pedig bármennyire szeretnék is, nem tudják a kölcsönt viszonozni. A 40 £ értékű bort ad el B-nek és cserébe 50 £ értékű gabonát szerez. A 40 £-jét 50 £-re változtatta, kevesebb pénzből több pénzt csinált, és áruját tőkévé változtatta. Nézzük meg a dolgot közelebbről. A csere előtt A kezében 40 £ értékű bor, B kezében 50 £ értékű gabona volt; összértékük 90 £. A csere után az összérték ugyanannyi: 90 £. A forgalomban levő érték szemernyit sem növekedett, csak A és B közti megoszlása változott. Az egyik oldalon értéktöbbletként jelenik meg az, ami a másikon értékhiány, az egyik oldalon plusz az, ami a másikon mínusz. Ugyanez a változás történt volna akkor is, ha A — a csere leplező formája nélkül — egyenest ellopott volna B-től 10 £-et. A forgalomban levő értékek összege nyilvánvalóan éppúgy nem gyarapodhat megoszlásuk bármiféle változása folytán, mint ahogy egy zsidó, aki egy Anna királynő korabeli farthingot egy guinea-ért ad el, ezzel nem gyarapítja az ország nemesfém-állományát. Egy ország tőkésosztályának összessége nem csaphatja be önmagát.³⁰*
Akárhogy csűrjük-csavarjuk is tehát a dolgot, az eredmény ugyanaz. Ha egyenértékeket cserélnek ki, nem keletkezik értéktöbblet, s ha nem-egyenértékeket cserélnek ki, szintén nem keletkezik értéktöbblet.³¹* A forgalom, vagyis az árucsere nem hoz létre semmiféle értéket.³²*

³⁰* Destutt de Tracy, ámbár — vagy talán azért, mert — membre de l’Institut [az Akadémia tagja], ellenkező véleményen volt. Szerinte az ipari tőkések profitjukra úgy tesznek szert, hogy „mindent drágábban adnak el, mint amennyibe termelése került. És kiknek adnak el? Elsősorban egymásnak” („Traité de la volonté etc.”, 239. old.)*
³¹* „Két egyenlő érték cseréje nem növeli és nem is csökkenti a társadalomban meglevő értékek tömegét. Két nem-egyenlő érték cseréje ugyancsak nem változtat semmit a társadalmi értékek összegén, bár az egyiknek a vagyonához hozzáadja azt, amit a másik vagyonából elvesz ” (J. B. Say: „Traité d’économie politique”, II. köt 443. sk. old.). Sav ezt a megalapítást, természetesen mit sem törődve a belőle folyó következményekkel, a fiziokratáktól veszi át, meglehetősen szó szerint. Hogy milyen módon használja fel a fiziokratáknak az ő idejében feledésbe merült írásait tulajdon „értékének” növelésére, azt mutassa meg a következő példa, Say úr „leghíresebb” mondása: „On n’achéte des produits qu’avec des produits” [termékeket csak termékekkel lehet vásárolni] (i. m. II. köt. 438. old.), fiziokrata eredetijében így hangzik: „Les productions ne se paient qu’avec des productions” [termelvényeket csak termelvényekkel lehet fizetni]. (Le Trosne: „De l’interét social”, 899. old.)*
³²* „A csere semmiféle érteket nem ad hozzá a termékekhez” (F. Wayland: „The Elements of Political Economy” [A politikai gazdaságtan elemei], Boston 1843, 168. old.)*

Ebből meg lehet érteni, hogy amikor a tőke alapformáját elemezzük, azt a formát, amelyben a modern társadalom gazdasági szervezetét meghatározza, miért hagyjuk először teljesen figyelmen kívül a tőke közkeletű és úgyszólván özönvíz előtti alakjait, a kereskedelmi tőkét és az uzsoratőkét.

A tulajdonképpeni kereskedelmi tőkében jelenik meg a legtisztábban a P—Á—P’ forma, venni, hogy drágábban adjunk el. Másrészt a kereskedelmi tőke egész mozgása a forgalom területén belül megy végbe. Minthogy azonban magából a forgalomból lehetetlen a pénz tőkévé változását, az értéktöbblet képződését megmagyarázni, a kereskedelmi tőke, mihelyt egyenértékeket cserélnek, lehetetlennek tűnik,³³* s ezért csak úgy vezethető le, hogy a vásárló és eladó árutermelőket az élősdi módjára közéjük furakodó kereskedő mindkét oldalon rászedi.
³³* Változhatatlan egyenértékek uralma alatt a kereskedelem lehetetlen lenne.” (G. Opdyke: „A Treatise on Political Economy” [Értekezés a politikai gazdaságtanról], New York 1851, 66—69. old.) „A reális érték és a csereértek közötti különbség alapja egy tény — nevezetesen az, hogy valamely dolog értéke különbözik a kereskedelemben érte adott úgynevezett egyenértéktől, vagyis hogy ez az egyenérték nem egyenérték.” (F. Engels. „Umrisse zu einer Kritik der Nationalökonomie”, 95—96. old. [Marx és Engels Művei 1. köt 505—506. old.])*

Ilyen értelemben mondja Franklin: „A háború rablás, a kereskedelem csalás.”³⁴* Ha a kereskedelmi tőke értékesítését nem az árutermelők puszta becsapásával akarjuk magyarázni, akkor ahhoz a közbenső láncszemek hosszú sorára van szükség, amely itt, ahol csak az áruforgalmat és annak egyszerű mozzanatait feltételezzük, még teljesen hiányzik.
³⁴ * Benjamin Franklin: „Positions to be examined concerning National Wealth” [Megvizsgálandó álláspontok a nemzeti gazdagságról], „Works”, Sparks kiadása, II. köt. [376. old.]*

Ami érvényes a kereskedelmi tőkére, még inkább érvényes az uzsoratőkére. A kereskedelmi tőkénél a végpontokat, a piacra dobott pénzt és a piacról elvont, megszaporodott pénzt, legalább közvetítette a vétel és az eladás, a forgalom mozgása. Az uzsoratőkénél a P—A—P’ forma a közvetítés nélküli végpontokra, P—P’-re rövidül, azaz pénzre, amely több pénzzel cserélődik ki, egy olyan formára, amely a pénz természetének ellentmond és ezért az árucsere álláspontjáról megmagyarázhatatlan. Ezért mondja Arisztotelész: „Mivel a khrématisztiké kettős valami, egyrészt a kereskedelemhez, másrészt az oikonomikéhoz tartozik, s az utóbbi szükséges és dicséretreméltó, az előbbi a forgalmon alapul és joggal hibáztatható (mert nem a természeten, hanem kölcsönös becsapáson nyugszik), ezért az uzsorát teljes joggal gyűlölik, mert itt maga a pénz a szerzés forrása, s a pénzt nem arra használják, amire feltalálták. Mert a pénzt az árucsere számára teremtették, a kamat azonban pénzből több pénzt csinál. Innen a neve is” (kamat és ivadék). „Mert az ivadékok hasonlóak nemzőikhez. A kamat pedig pénzből lett pénz, úgyhogy valamennyi szerzési ág közül ez a leginkább természetellenes.”³⁵*
³⁵* Arisztotelész: „De Republica”. I. könyv 10. fej.*

Vizsgálódásunk során a kamatozó tőkét, akárcsak a kereskedelmi tőkét, mint leszármazott formákat fogjuk készen találni, s egyúttal látni fogjuk, hogy miért jelennek meg ezek történelmileg a tőke modern alapformája előtt.

Bebizonyult, hogy az értéktöbblet nem eredhet a forgalomból, képződésekor tehát ennek a háta mögött kell valaminek történnie, ami magában a forgalomban láthatatlan.³⁶*
³⁶* „A piac szokásos feltételei között profitra nem csere útján tesznek szert. Ha nem létezett volna már azelőtt, akkor ez után az ügylet után sem létezhetnék”. (Ramsay: ..An Essay on the Distribution of Wealth”, 184. old.)*

De eredhet-e az értéktöbblet máshonnan, mint a forgalomból? A forgalom az árubirtokosok kölcsönös kapcsolatainak az összessége. A forgalmon kívül az árubirtokos már csak saját árujával áll kapcsolatban. Ami az áru értékét illeti, ez a viszony arra korlátozódik, hogy az áru az árubirtokos saját munkájának meghatározott társadalmi törvények szerint mért mennyiségét tartalmazza. Ez a munkamennyiség kifejezésre jut árujának értéknagyságában, és, mivel az értéknagyság számolópénzben jelentkezik, egy árban, mondjuk 10 £-ben. De munkája nem az áru értékében és saját értékén felüli többletben jelentkezik, nem egy 10-es árban, amely egyúttal 11-es ár, nem olyan értékben, amely nagyobb önmagánál. Az árubirtokos munkájával képezhet értékeket, de nem magukat értékesítő értékeket. Megnövelheti valamely áru értékét azzal, hogy a már meglevő értékhez új munkával új értéket tesz hozzá, például bőrből csizmát készít. Ugyanannak az anyagnak most nagyobb az értéke, mert nagyobb mennyiségű munkát tartalmaz. A csizma értéke ezért nagyobb, mint a bőré, de a bőr értéke ugyanaz maradt, ami volt. Nem értékesítette magát, nem tett hozzá magához a csizmakészítés során értéktöbbletet. Lehetetlen tehát, hogy az árutermelő a forgalom területén kívül, anélkül hogy más árubirtokosokkal érintkezésbe lépne, értéket értékesítsen és ennélfogva pénzt vagy árut tőkévé változtasson.

Lehetetlen tehát, hogy a tőke a forgalomból ered, s éppoly lehetetlen, hogy nem a forgalomból ered. Benne és egyszersmind nem benne kell erednie.

Kettős eredményt kaptunk tehát.

A pénz tőkévé változását az árucsere immanens törvényei alapján kell kifejteni, úgyhogy egyenértékek cseréje a kiindulópont.³⁷*
³⁷* Az adott fejtegetés után megérti az olvasó, hogy ez csak azt jelenti: A tőkeképződés akkor is lehetséges kell hogy legyen, ha az áru ára egyenlő az áru értékével. Nem magyarázható az áruáraknak az áruértékektől való eltérésével. Ha az árak valóban eltérnek az értékektől, akkor előbb redukálnunk kell őket az értékekre, vagyis ettől a körülménytől mint véletlentől el kell tekintenünk, hogy a tőkeképződés jelensége az árucsere alapzatán tisztán álljon előttünk, hogy megfigyelését a tulajdonképpeni folyamattól idegen, zavaró mellékkörülmények össze ne kuszálják. Egyébként tudjuk, hogy ez a redukció korántsem pusztán tudományos eljárás. A piaci árak folytonos ingadozásai, emelkedésük és süllyedésük kiegyenlítődik, kölcsönösen megszüntetik egymást, s az átlagárra mint belső szabályukra redukálják magukat. Ez a vezérlő csillaga például a kereskedőnek vagy a gyárosnak minden hosszabb időt felölelő vállalkozásban. Tudja tehát, hogy ha egy hosszabb periódust a maga egészében veszünk szemügyre, az áruk valóban sem átlagáruk alatt, sem felette, hanem átlagárukon kelnek el. Ha tehát egyáltalán érdeke volna, hogy érdek nélkül gondolkodjék, a tőkeképződés problémáját így kellene felvetnie: Hogyan keletkezhet tőke, ha az árakat az áru átlagára, vagyis végső soron az értéke szabályozza? Azért mondom, hogy „végső soron”, mert az átlagárak nem esnek közvetlenül egybe az áruk értéknagyságával, mint azt A. Smith, Ricardo és mások hiszik.*

Pénzbirtokosunknak, aki még csak tőkés hernyója, az árukat értékükön kell vásárolnia, értékükön kell eladnia és a folyamat végén mégis több értékét kell kihúznia belőle, mint amennyit beledobott. Lepkévé bontakozásának a forgalom területén és nem a forgalom területén kell végbemennie. Ezek a probléma feltételei. Hic Rhodus, hic salta!⁶⁵

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!