Marx – Tőke 1 – A tőke általános formulája

Marx – Tőke 1 – A tőke általános formulája
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)

Marx
Második szakasz
A pénz átváltozása tőkévé
Negyedik fejezet

A pénz átváltozása tőkévé
1.A tőke általános formulája

Az áruforgalom a tőke kiindulópontja. Árutermelés és fejlett áruforgalom, kereskedelem azok a történelmi előfeltételek, amelyek mellett a tőke létrejön. A világkereskedelem és a világpiac nyitják meg a XVI. században a tőke modern élettörténetét.

Ha az áruforgalom anyagi tartalmát, a különböző használati értékek cseréjét figyelmen kívül hagyjuk, s csak azokat a gazdasági formákat vesszük szemügyre, amelyeket e folyamat létrehoz, azt látjuk, hogy utolsó terméke a pénz. Az áruforgalomnak ez az utolsó terméke a tőke első megjelenési formája.

Történelmileg a tőke mindenütt először pénz formájában lép szembe a földtulajdonnal, mint pénzvagyon, kereskedőtőke és uzsoratőke.¹* De nem kell visszatekintenünk a tőke keletkezésének történetére ahhoz, hogy felismerjük, hogy a pénz az első megjelenési formája. Naponta ugyanaz a történet játszódik le a szemünk előtt. Minden új tőke még ma is mint pénz lép először a színre, azaz a piacra, az árupiacra, a munkapiacra vagy a pénzpiacra, mint olyan pénz, amelynek meghatározott folyamatok útján tőkévé kell átváltoznia.
¹* A földtulajdonnak a személyes szolgasági és uralmi viszonyokon nyugvó hatalma és a pénz személytelen hatalma közti ellentétet világosan kifejezi ez a két francia közmondás: „Nulle terre sans seigneur” [nincs föld hűbérúr nélkül]. „L’argent n’a pas de maitre” [a pénznek nincs ura].*

A pénz mint pénz és a pénz mint tőke először csak abban különböznek, hogy körforgásuk formája különböző.

Az áruforgalom közvetlen formája Á—P—Á, áru átváltoztatása pénzzé és pénz visszaváltoztatása áruvá, eladás vétel céljából. E formán kívül azonban van egy második, tőle sajátosan különböző is, a P—Á—P forma, pénz átváltoztatása áruvá és áru visszaváltoztatása pénzzé, vétel eladás céljából. Az a pénz, amely mozgásában ez utóbbi körforgást írja le, tőkévé változik át, tőkévé lesz, és rendeltetése szerint máris tőke.

Vegyük közelebbről szemügyre a P—Á—P körforgást. Az egyszerű áruforgalomhoz hasonlóan ez is két ellenkező szakaszt fut be. Az első szakaszban, P-Á-ban, a vételben, a pénzt átváltoztatják áruvá. A második szakaszban, Á-P-ben, az eladásban, az árut visszaváltoztatják pénzzé. A két szakasz egysége pedig az összmozgás, amely pénzt cserél ki árura és ugyanazt az árut ismét pénzre, árut vesz, hogy eladja, vagy, ha nem törődünk a vétel és az eladás formai különbségeivel, a pénzzel árut és az áruval pénzt vásárol.^2* Az eredmény, amelyben az egész folyamat kihuny, pénz kicserélése pénzre, P—P. Ha 100 £-ért 2000 font gyapotot vásárolok és a 2000 font gyapotot újra eladom 110 £-ért, végül is 100 £-et 110 £-re, pénzt pénzre cseréltem ki.
^2* „Pénzzel árukat vásárolnak és árukkal pénzt vásárolnak.” (Mercier de la Riviére: „L’ordre naturel et essentiel des sociétés politiques” [A politikai közösségek természetes és lényeges rendje]. 543. old.)*

Mármost nyilvánvaló ugyan, hogy a P—Á—P körforgás ízetlen és tartalmatlan volna, ha ezen a kerülő úton ugyanazt a pénzértéket ugyanarra a pénzértékre, tehát például 100 £-et 100 £-re akarnánk kicserélni. Akkor már hasonlíthatatlanul egyszerűbb és biztosabb volna a kincsgyűjtő módszere, aki megtartja a maga 100 £-jét, ahelyett hogy kitenné a forgalom veszélyeinek. Másrészt, akár sikerül a kereskedőnek a 100 £-ért vásárolt gyapotot 110 £-ért újra eladnia, akár kénytelen 100 £-ért, sőt esetleg 50 £-ért túladni rajta, pénze mindenképpen sajátságos és eredeti mozgást végzett, egészen másfajtát, mint az egyszerű áruforgalomban, például a paraszt kezében, aki gabonát ad el, s az így szerzett pénzen ruhát vesz. Először tehát jellemeznünk kell a P—Á—P és az Á—P—Á körforgás formai különbségeit. Ezzel egyszersmind megmutatkozik majd az a tartalmi különbség is, amely e formai különbségek mögött leselkedik.

Nézzük meg először, mi a közös a két formában.

Mindkét körforgás ugyanarra a két ellenkező szakaszra hasad: Á-P-re, eladásra, és P-Á-ra, vételre. Mindkét szakaszban ugyanaz a két dologi elem, az áru és a pénz — és ugyanazt a gazdasági jellemálarcot viselő két személy, a vevő és az eladó áll szemben egymással. Mindkét körforgás ugyanazoknak az ellenkező szakaszoknak az egysége, és ezt az egységet mindkét esetben három szerződő fél fellépése közvetíti, akik közül az egyik csak elad, a másik csak vesz, de a harmadik felváltva vesz és elad.

Az, ami az Á—P—Á és a P—Á—P körforgást mégis már eleve különválasztja, ugyanazoknak az ellenkező forgalmi szakaszoknak fordított sorrendje. Az egyszerű áruforgalom az eladással kezdődik és a vétellel végződik, a tőkeként működő pénz körforgása a vétellel kezdődik és az eladással végződik. Amott az áru, emitt a pénz a mozgás kiinduló- és végpontja. Az első formában a pénz, a másodikban, fordítva, az áru közvetíti az összfolyamatot.

Az Á—P—Á körforgásban a pénz végül is olyan áruvá változik át, amely használati értékül szolgál. A pénzt tehát véglegesen elköltötték. A fordított formában, P—Á—P-ben viszont a vevő azért ad ki pénzt, hogy mint eladó pénzt vegyen be. Az áru megvásárlásakor pénzt dob a forgalomba, hogy azt ugyanannak az árunak az eladásával újra kivonja. A pénzt csak azzal a sanda szándékkal ereszti ki a markából, hogy újra megkaparintsa. Ezért a pénzt csak előlegezi.^3*
3* „Ha valamely dolgot azért vesznek meg, hogy újra eladják, akkor a felhasznált összeget előlegezett pénznek nevezzük; ha nem azért veszik, hogy eladják, akkor a pénzt elköltöttnek mondhatjuk.” (James Steuart: „Works etc”. Fia, Sir James Steuart tábornok kiadása, London 1805.1. köt. 274. old.)*

Az Á—P—Á formában ugyanaz a pénzdarab kétszer változtat helyet. Az eladó kapja a vevőtől és továbbfizeti egy másik eladónak. Az összfolyamat, amely azzal kezdődik, hogy áru fejében pénzt vesznek be, azzal végződik, hogy pénzt adnak oda áru fejében. Fordított a helyzet a P—Á—P formában. Nem ugyanaz a pénzdarab, hanem ugyanaz az áru változtat itt kétszer helyet. A vevő kapja az eladótól és továbbadja egy másik vevőnek. Ahogyan az egyszerű áruforgalomban ugyanannak a pénzdarabnak a kétszeri helyváltoztatása azt eredményezi, hogy ez a pénzdarab végérvényesen átmegy egyik kézből a másikba, itt ugyanannak az árunak a kétszeri helyváltoztatása azt eredményezi, hogy a pénz visszaáramlik eredeti kiindulópontjára.

A pénz visszaáramlása kiindulópontjára nem függ attól, hogy az árut drágábban adják-e el, mint ahogy vették. Ez a körülmény csak a visszaáramló pénzösszeg nagyságát befolyásolja. Maga a visszaáramlás jelensége bekövetkezik, mihelyt a megvett árut ismét eladták, tehát a P—Á—P körforgást teljesen megtették. Ez tehát egy érzékileg észlelhető különbség a pénznek tőkeként megtett körforgása és puszta pénzként megtett körforgása között.

Az Á—P—Á körforgás teljesen befejeződött, mihelyt valamely áru eladása pénzt hoz, amelyet más áru vétele ismét elvon. Ha a pénz mégis visszaáramlik kiindulópontjára, ez csak azért következik be, mert az egész forgást megújítják, vagyis megismétlik. Ha 1 quarter gabonát eladok 3 £-ért és ezen a 3 £-en ruhát veszek, akkor a 3 £-et a magam részéről végérvényesen elköltöttem. Semmi közöm többé hozzá. A pénz a ruhakereskedőé. Ha mármost eladok egy második quarter gabonát, a pénz visszaáramlik hozzám, de nem az első ügylet, hanem csupán annak megismétlése következtében. S ez a pénz újra eltávozik tőlem, mihelyt a második ügyletet befejezem és újra veszek. Az Á—P—Á körforgásban tehát a pénz elköltésének semmi köze sincs a pénz visszaáramlásához. A P—Á—P körforgásban viszont a pénz visszaáramlását maga az elköltés módja szabja meg. Ha nincs meg ez a visszaáramlás, a művelet nem sikerült, vagy a folyamat félbeszakadt és még nem kész, mert nincs meg a második szakasza, a vételt kiegészítő és lezáró eladás.

Az Á—P—Á körforgás az egyik áruból mint kezdőpontból indul ki, és egy másik áruval mint végponttal zárul, úgy, hogy ez utóbbi áru kiesik a forgalomból és a fogyasztásba kerül. Végcélja ennélfogva fogyasztás, szükségletek kielégítése, egyszóval használati érték. A P—Á—P körforgás ezzel szemben a pénzből indul ki mint kezdőpontból, és végül ugyanehhez tér vissza mint végponthoz. Indítéka és meghatározó célja ezért maga a csereérték.

Az egyszerű áruforgalomban a kezdő- és a végpontnak ugyanaz a gazdasági formája. Mindkettő áru. Mégpedig ugyanolyan értéknagyságú áru. De minőségileg különböző használati értékek, például gabona és ruha. A mozgás tartalma ebben az esetben a termékek cseréje, a társadalmi munkát megtestesítő különböző anyagoknak a kicserélése. Más a helyzet a P—Á—P körforgásban. Ez első pillantásra tartalmatlannak tűnik fel, mert látszólag tautologikus. Mindkét végpontnak ugyanaz a gazdasági formája. Mindkettő pénz, tehát nem minőségileg különböző használati értékek, hiszen a pénz éppen az áruknak olyan átváltozott alakja, amelyben azok különös használati értéke kihunyt. Előbb 100 £-et gyapotra, azután ugyanazt a gyapotot megint 100 £-re, tehát kerülő úton pénzt pénzre, ugyanazt ugyanarra cserélni — ez éppoly céltalan, mint ízetlen műveletnek látszik.^4*
4* „Nem cserélnek pénzt pénzre”, kiáltja oda Mercier de la Riviére a merkantilistáknak. („L’ordre naturel etc ”, 486. old.) Egy munkában, amely ex professo [hivatásszerűen] a „kereskedelemmel” és a „spekulációval” foglalkozik, ez olvasható: „Minden kereskedelem különböző fajtájú dolgok kicserélése; és az előny” (a kereskedő számára?) „éppen ebből a különbözőségből fakad. Egy font kenyeret egy font kenyérre cserélni… semmiféle előnnyel nem járna … a kereskedelem ezért előnyösen elüt a játéktól, amely csak pénz cseréje pénzre.” (Th. Corbet: „An Inquiry into the Causes and Modes of the Wealth of Individuals; ort he Principles of Trade and Speculation explained” [Vizsgálódás az egyének gazdagságának okairól és módjairól; vagy a kereskedés és a spekuláció alapelveinek magyarázata], London 1841, 5. old.) Bár Corbet nem látja, hogy P—P, pénz cseréje pénzre, nemcsak a kereskedelmi tőkének, hanem minden tőkének jellegzetes forgási formája, legalább azt elismeri, hogy a kereskedelem egyik fajtájának, a spekulációnak ez a formája közös a játékéval, de erre jön MacCulloch, és úgy véli, hogy eladás végett venni spekuláció, tehát eltűnik a különbség spekuláció és kereskedelem között. „Minden olyan ügylet, amelyben valaki azért vesz valamely terméket, hogy azt ismét eladja, valójában spekuláció.” (MacCulloch: „A Dictionary, practical etc. of Commerce” [A kereskedelem gyakorlati stb. szótára], London 1847, 1009. old.) Hasonlíthatatlanul naivabb Pinto, az amszterdami tőzsde Pindarosza: „A kereskedelem játék” (ezt a mondatot Locke-tól vette), „és koldusoktól nem lehet nyerni. Ha hosszú időn át mindenkitől mindent elnyertek volna, akkor barátságos megegyezéssel a profit legnagyobb részét vissza kellene adni, hogy újrakezdődhessék a játék.” (Pinto: „Traité de la circulation et du credit” [Értekezés a forgalomról és a hitelről], Amszterdam 1771, 231. old.)*

Az egyik pénzösszeg a másik pénzösszegtől egyáltalában csakis nagyságában különbözhet. A P—Á—P folyamat tartalmát ezért nem végpontjainak minőségi különbsége adja meg, hiszen mindkettő pénz, hanem csak a végpontok mennyiségi különbözősége. Végül több pénzt vonnak ki a forgalomból, mint amennyit az elején beledobtak. A 100 £-ért vásárolt gyapotot például 100+10, vagyis 110 £-ért adják el újra. E folyamat teljes formája ennélfogva P—Á—P’, ahol P’ = P+ΔP, azaz egyenlő az eredetileg előlegezett pénzösszeggel plusz egy növekménnyel. Ezt a növekményt, vagyis az eredeti értéken felüli többletet értéktöbbletnek (Mehrwert, surplus value) nevezem. Az eredetileg előlegezett érték tehát a körforgásban nemcsak fennmarad, hanem megváltoztatja benne értéknagyságát, értéktöbbletet tesz hozzá, vagyis értékesíti magát. És ez a mozgás változtatja tőkévé.

Lehetséges ugyan az is, hogy Á—P—Á két végpontja, Á és Á, például gabona és ruha, mennyiségileg különböző értéknagyságok. Előfordulhat, hogy a paraszt a gabonáját értéke felett adja el, vagy a ruhát értéke alatt veszi meg. Előfordulhat, hogy a ruhakereskedő becsapja a parasztot. Az ilyen értékkülönbözőség azonban magának e körforgási formának számára puszta véletlen marad. Az Á—P—Á forma nem veszti el egészen értelmét és eszét⁶², mint a P—Á—P folyamat, ha két végpontja, például gabona és ruha, egyenértékek. Ellenkezőleg, itt a normális lefolyásnak feltétele, hogy ezek egyenértékek legyenek.

A vétel céljából való eladás megismétlésének vagy megújításának — éppúgy, mint magának e folyamatnak — mértéke és értelme egy rajta kívül álló végcél, a fogyasztás, meghatározott szükségletek kielégítése. Az eladás céljából való vételnek ellenben kezdete és vége ugyanaz, pénz, csereérték, és a mozgás már ezáltal is vég nélküli. P-ből ugyan P+ΔP, a 100 £-ből 100+10 lett. De pusztán minőségét tekintve 100 £ ugyanaz, mint 100 £, tudniillik pénz. Mennyiségét tekintve pedig 100 £ korlátozott értékösszeg, mint 100 £. Ha a 110 £-et pénzként elköltenék, akkor kiesne szerepéből. Nem lenne többé tőke. A forgalomból kivonva kinccsé kövül, és egyetlen garas sem nő hozzá, ha ítéletnapig hever is. Ha tehát egyszer már az érték értékesítéséről van szó, akkor ugyanolyan szükséglet áll fenn a 110 £ értékesítésére, mint a 100 £-ére, mert mindkettő korlátozott kifejezése a csereértéknek, tehát mindkettőjüknek egyaránt az a hivatása, hogy nagyságuk növelésével megközelítsék a gazdagságot mint olyat. Az eredetileg előlegezett 100 £ érték egy pillanatra különbözik ugyan attól a 10 £ értéktöbblettől, amellyel a forgalomban megnő, de ez a különbség rögtön újra szétfoszlik. A folyamat végén nem az egyik oldalon a 100 £ eredeti érték és a másikon a 10 £ értéktöbblet kerül ki. Ami kikerül, az egy 110 £-es érték, amely ugyanúgy a megfelelő formában van ahhoz, hogy megkezdje értékesítési folyamatát, mint az eredeti 100 £. A pénz a mozgás végén megint mint a mozgás kezdete kerül ki.^5*
5* „A tőke… megoszlik az eredeti tőkére és a nyereségre, vagyis a tőke szaporulatára… ámbár a gyakorlat maga ezt a nyereséget azonnal újra a tőkéhez csapja és ezzel együtt forgatja.” (F. Engels: „Umrisse zu einer Kritik der Nationalökonomie” [A nemzetgazdaságtan bírálatának vázlata] a „Deutsch-Französische Jahrbücher”-ben, Arnold Ruge és Karl Marx. kiadása, Párizs 1844, 99. old. [Marx és Engels Művei. 1. köt. 509. old.])*

Ezért a vége minden egyes körforgásnak, amelyben az eladás céljából való vétel végbemegy, önmagától egy új körforgás kezdete. Az egyszerű áruforgalom — a vétel céljából való eladás — eszköz a forgalmon kívül álló végcél elérésére, használati értékek elsajátítására, szükségletek kielégítésére. A pénznek mint tőkének a körforgása ezzel szemben öncél, mert az érték értékesítése csakis ezen a folytonosan megújított mozgáson belül létezik. A tőke mozgásának ezért nincs mértéke.^6*
6* Arisztotelész szembeállítja a khrématisztikével [pénzszerzéssel] az oikonomikét [gazdálkodást], Az oikonomikéból indul ki. Amennyiben ez a szerzés művészete, annyiban az élethez szükséges és a háztartás vagy az állam számára hasznos javak megszerzésére szorítkozik. „Az igazi gazdagság ilyen használati értékekből áll; mert az effajta birtoklásnak a jó élethez elegendő mértéke nem határtalan. De van a szerzés művészetének egy másik fajtája, amelyet kiváltképpen, s joggal, khrématisztikének neveznek, és melynek révén úgy látszik, hogy a gazdagságnak és a birtoklásnak nincs határa. Az árukereskedelem” (szó szerint szatócskereskedelmet jelent, és Arisztotelész azért választja ezt a formát, mert ebben a használati érték dominál) „természeténél fogva nem tartozik a khrématisztikéhez, mert itt a csere csak a nekik” (a vevőknek és az eladóknak) „szükségesre szorítkozik.” Ezért — fejti ki tovább — az árukereskedelem eredeti formája a cserekereskedelem volt, de ennek kibővülésével szükségszerűen létrejött a pénz. A pénz feltalálásával a cserekereskedelemnek szükségszerűen árukereskedelemmé kellett fejlődnie, és ez — eredeti tendenciájával ellentmondásban — khrématisztikévé, a pénzcsinálás művészetévé alakult. A khrématisztiké mármost abban különbözik az oikonomikétól, hogy számára a forgalom a gazdagság. Úgy látszik, hogy a pénz körül forog, mert a csere e fajtájának a kezdete és a vége a pénz. Ezért az a gazdagság is, amelyre a khrématisztiké törekszik, határtalan. Miként minden művészet, amelynek célkitűzése nem eszköznek, hanem végső célnak számít, a törekvéseiben nem ismer határt, mert igyekszik mindjobban megközelíteni ezt a végső célt, míg azok a művészetek, amelyek csak célravezető eszközöket keresnek, nem határtalanok, mert maga a cél határt szab nekik, akképpen a khrématisztiké célkitűzésének sincs határa, hanem célkitűzése az abszolút meggazdagodás. Az oikonomikénak, szemben a khrématisztikével, van határa … az előbbi magától a pénztől eltérő valamire, az utóbbi a pénz gyarapítására törekszik … E két egymásba fonódó forma felcserélése egyeseket arra késztet, hogy a pénz megtartását és határtalan gyarapítását tekintsék az oikonomiké végcéljának.” (Arisztotelész: „De Republica”, Bekker kiadása, I. könyv, 7—9. fej., elszórtan.)*

E mozgás tudatos hordozójaként a pénzbirtokos tőkéssé válik. Személye, vagy inkább zsebe, a pénz kiindulópontja és visszatérési pontja. Ennek a körforgásnak objektív tartalma — az érték értékesítése — az ő szubjektív célja, és ő csak annyiban funkcionál tőkésként, vagyis megszemélyesített, akarattal és tudattal felruházott tőkeként, amennyiben műveleteinek egyetlen indítéka az elvont gazdagság egyre fokozódó elsajátítása. A használati értéket tehát sohasem szabad a tőkés közvetlen céljának tekinteni.^7* De az egyes nyereséget sem, hanem csak a nyerészkedés szüntelen mozgását.^8*
7* „Nem az áru” (itt használati érték értelemben) „a meghatározó célja az üzleteket kötő tőkésnek … az ő meghatározó célja a pénz.” (Th. Chalmers: „On Political Economy etc.” [A politikai gazdaságtanról stb.], II. kiad., Glasgow 1832, 165—166. old.)*
⁸* „A kereskedő úgyszólván semmibe sem veszi a már elért nyereséget, hanem tekintete mindig az eljövendőre irányul.” (A. Genovesi: „Lezioni di economica civile” [Előadás a polgári gazdaságtanról], 1765; Custodi Olasz közgazdászok gyűjteményében. Parte moderna, VIII. köt. 139. old.)*

Ez az abszolúte meggazdagodási törekvés, az érték e szenvedélyes hajszolása,⁹* közös vonása a tőkésnek és a kincsképzőnek, de míg a kincsképző csak megkergült tőkés, a tőkés ésszerű kincsképző. Az érték szüntelen gyarapodását, amelyre a kincsképző úgy törekszik, hogy a pénzt a forgalom elől megmenteni igyekszik,¹⁰* az okosabb tőkés úgy éri el, hogy pénzét újra és újra forgalomba dobja.^10a*
Azok az önálló formák, a pénzformák, amelyeket az áruk értéke az egyszerű forgalomban ölt, csak közvetítik az áruk cseréjét, és a mozgás végső eredményében eltűnnek. A P—Á—P körforgásban viszont mindkettő, az áru és a pénz, csupán magának az értéknek különböző létezési módjaként funkcionál, a pénz mint az érték általános, az áru mint különös, mondhatni csak álruhás létezési módja.¹¹* Az érték folytonosan átmegy egyik formából a másikba, anélkül hogy e mozgása közben veszendőbe menne, és ilymódon önmozgó alannyá válik. Ha rögzítjük azokat a különös megjelenési formákat, amelyeket a magát értékesítő érték élete körforgásában váltakozva magára ölt, ilyen felvilágosításokat kapunk: a tőke pénz, a tőke áru.¹²* Valójában azonban az érték itt egy olyan folyamat alanya lesz, amelyben a pénzforma és áruforma állandó váltogatása közben magát a nagyságát változtatja meg, értéktöbbletként leválik önmagáról mint eredeti értékről, önmagát értékesíti. Az a mozgás ugyanis, amelynek folyamán értéktöbbletet tesz hozzá, saját mozgása, értékesítése tehát önértékesítés. Arra az okkult képességre tett szert, hogy értéket fiadzik, mert ő érték. Eleven kölyköket ellik, vagy legalábbis arany tojásokat tojik.
⁹* „A nyerészkedés olthatatlan szenvedélye, az auri sacra fames [átkozott aranyéhség] vezérli mindig a tőkéseket.” (MacCulloch: „The Principles of Political Economy” [A politikai gazdaságtan alapelvei], London 1830, 179. old.) Ez a felismerés természetesen nem akadályozza meg ugyanazt a MacCullochot és társait abban, hogy ha az elmélet terén zavarba jönnek, például a túltermelés tárgyalásánál, ugyanezt a tőkést jóravaló polgárrá ne változtassák, akit csak a használati érték érdekel, sőt akinek valóságos farkasétvágya van csizmákra, kalapokra, tojásra, kartonra és más igen családias használati értékekre.*
¹⁰* [megmenteni] a görögök egyik jellegzetes kifejezése a kincsképzésre. Éppen így az angol „to save” azt is jelenti, hogy megmenteni és azt is, hogy megtakarítani.*
^10a* „Az a végtelen, amely nincs meg a dolgok előrehaladásában, megvan körforgásukban.” (Galiani: „Della moneta” [156. old.])*
¹¹* „A tőkét nem anyaga, hanem ezeknek az anyagoknak az értéke alkotja.” (J. B. Say: „Traité d’économie politique” [Értekezés a politikai gazdaságtanról], III. kiad., Párizs 1817, II. köt. 429. old.)*
¹²* „A termelő célokra felhasznált forgalmi eszköz” (!) „tőke”. (Macleod: „The Theory and Practice of Banking” [A bankügy elmélete és gyakorlata], London 1855, 1. köt. I. fej. [55. old.]), „A tőke áruk”. (James Mill: „Elements of Political Economy [A politikai gazdaságtan elemei], London 1821, 74. old.)*

Mint túlnyúló alanya egy ilyen folyamatnak, amelyben hol felölti, hol leveti a pénzformát és az áruformát, de ebben a váltakozásban magát fenntartja és megnyújtja, az értéknek mindenekelőtt önálló formára van szüksége, hogy ezáltal önmagával való azonossága megállapíttassék. Ez a formája pedig csak a pénzben van meg. Ezért minden értékesítési folyamatnak ez a kiinduló- és a végpontja. Az érték 100 £ volt, most 110 £, és így tovább. De maga a pénz itt az értéknek csak egyik formája, mert két formája van. Ha nem ölti magára az áruformát, a pénz nem lesz tőkévé. A pénz tehát itt nem lép fel ellenségesen az áruval szemben, mint a kincsképzés esetében. A tőkés tudja, hogy valamennyi áru, bármilyen toprongyos külsejű vagy bármennyire rossz is a szaga, hitében és valójában pénz, belsőleg körülmetélt zsidó⁶³ s emellett csodaszer, amellyel pénzből több pénzt lehet csinálni.

Az egyszerű forgalomban az áruk értéke használati értékükkel szemben legfeljebb a pénz önálló formáját ölti, itt viszont hirtelen mint folyamatot végző, önmagát mozgató szubsztancia jelenik meg, melynek áru és pénz egyaránt puszta formái. Sőt, mi több. Ahelyett, hogy áruviszonyokat jelenítene meg, az érték most úgyszólván magánviszonyba lép önmagával. Mint eredeti érték különbözik önmagától mint értéktöbblettől, miként az Atya különbözik önmagától mint Fiútól, holott mindkettő egykorú és valójában csak egy személy, mert az előlegezett 100 £ csak a 10 £-nyi értéktöbblet révén lesz tőkévé, és mihelyt azzá lett, mihelyt a Fiút, és a Fiú révén az Atyát nemzette, különbségük újra eltűnik és a kettő megint egy, 110 £.

Az érték tehát folyamatot végző értékké, folyamatot végző pénzzé, és, mint ilyen, tőkévé válik. A forgalomból jön, újra belép a forgalomba, fennmarad és megsokasodik benne, megnövekedve tér vissza belőle, és mindig újra kezdi ugyanazt a körforgást.¹³* P—P’ pénzt fiadzó pénz — money which begets money — így hangzik a tőke meghatározása első tolmácsolói, a merkantilisták szájából.
¹³* „A tőke … állandó, sokasodó érték.” (Sismondi: „Nouveaux principes de l’économie politique” [A politikai gazdaságtan új alapelvei], I. köt. 89. old.)*

Venni, hogy eladjunk, azaz teljesebben: venni, hogy drágábban adjunk el, P—Á—P’ ez látszólag ugyan csak a tőke egyik fajtájának, a kereskedőtökének sajátságos formája. De az ipari tőke is pénz, amely áruvá változik, és az áru eladása révén több pénzzé változik vissza. Azok az aktusok, amelyek a vétel és az eladás között, a forgalom területén kívül esetleg végbemennek, mit sem változtatnak a mozgás e formáján. Végül a kamatozó tőkében a P—Á—P’ körforgás lerövidítve jelentkezik, közvetítés nélküli eredményében, úgyszólván lapidáris stílusban, mint P—P’ mint pénz, amely több pénzzel egyenlő, mint érték, amely nagyobb önmagánál.

Valójában tehát P—Á—P’ a tőke általános formulája, ahogyan az a forgalom területén közvetlenül megjelenik.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!